A magasabb idegi tevékenységek. élettana
|
|
- László Faragó
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A magasabb idegi tevékenységek élettana
2 Az EEG történeti háttere Hans Berger ( ) a jénai egyetemen hozta létre az első EEG laboratóriumot. Az első regisztrátumok egyike (az alsó sor időkalibráció)
3 EEG elektroencephalogram ember esetében leggyakrabban a hajas fejbőrről elvezetett agyi potenciálváltozások állatkísérlet: közvetlenül az agy felszínéről illetve az agyszövetből is mérhető (utóbbi esetekben nagyobb amplitúdó) kis amplitúdójú jel: μv nagyságrend ( EKG: mv) kialakulásához fontos, hogy a neuronok geometriailag rendezetten helyezkedjenek el emiatt az agykéregből (elektrokortigram) illetve a hippocampusból vezethető el Hans Berger felosztása (1929) az EEG-ben előforduló, különböző frekvenciájú hullámokra: delta (δ; 4 Hz alatt) teta (θ; 4-8 Hz) alfa (α; 8-13 Hz) béta (β; Hz vagy Hz) később: gamma (γ; Hz) amplitúdó és frekvencia fordítottan arányos
4 Az agykéreg szerkezete függőleges oszlopok (vertikális kolumnák): kb piramissejtet tartalmaznak piramissejtek szómái: II., III., V. és VI. rétegben legnagyobb piramissejtek (Betz-féle sejtek): 5. réteg (stratum pyramidale) az interneuronok közvetlenül nem játszanak szerepet az EEG létrejöttében Brodmann-areák: 52 darab, citoarchitektonika alapján
5 Az EEG genezise A piramissejtek szerepe több, mint szinapszis a szómán és a dendriteken, legtöbb az apicalis dendriten (dendrittüskék a membránfelszín nagyobbítására) az apicalis dendritek posztszinaptikus potenciáljai (EPSP-k és IPSP-k) generálják az EEG-t a szinaptikus bemenetekkel aktivált piramissejtekben dipólus alakul ki: az apicalis dendrit (sok működő szinapszis) membránpotenciálja pozitívabb, a szóma területén (kevés és gátló szinapszis) negatívabb a két terület között áramkör alakul ki, ami az EC téren keresztül záródik az agykérgi akciós potenciálok NEM szerepelnek az EEG létrejöttében! az emberi agy barázdált, az EEG keletkezésében csak a koponya érintőjére merőleges irányú piramissejtek, ill. kérgi kolumnák szerepelnek
6 különböző EEG elektródok Az EEG mérése klinikai diagnosztika: EEG elvezetése kovencionálisan megállapított helyekről ún. nemzetközi as rendszer a rendszerben négy anatómiai referenciapont a koponyán (nasionorrnyereg, inion-a nyakszirtcsont leginkább kiemelkedő része és a két preauriculáris pont referenciapontok között többféle távolság, a távolságok 10, illetve 20%- os osztáspontjain helyezik el az elektródokat
7 Jellegzetes EEG hullámok
8 A különböző EEG hullámok eltérő alvás-ébrenléti illetve viselkedési állapotokhoz kötődnek Gamma: 30-50Hz a béta tartomány nagyfrekvenciás része, intenzív figyelmi állapotban és paradox alvás álomképei alatt a deszinkronizált elnevezés nem helyénvaló: a neuronok gyors tüzelése ebben az esetben nagyon is szinkron, ezt a kéreg neuronhálózatai saját maguk (a thalamus nélkül) hozzák létre Béta: Hz éber állapot, álomlátásos=rem=paradox alvás idején Alfa: 8-13 Hz ember esetében már a szem becsukásakor, főleg az occipitalis kéregben elalvás során másodperces "csomagok" (orsók) formájában, ezek az egész agykéregben szinkron jelentkeznek cortico-thalamo-corticalis pályák hozzák létre: a talamusz reticularis sejtei priodikusan hiperpolarizálják a relésejteket utána posztinhibitoros aktiválódás ez a ritmus adódik át a kérgi sejteknek. Teta: Hz felnőttben csak elalvás során metabolikus vagy strukturális zavarok hatására gyermekeken normálisan ébren is Delta: 4.0 Hz alatt mély alvás alatt, illetve elszórtan (K-komplexként) a felületes alvásban (lassú hullámú alvás 2. szakaszában) Alvási orsók (béta-orsók; szigma): ~ 15 Hz az elalvás csalhatatlan jelei a talamusz szinkronizálja őket akkor keletkezik, amikor a talamusz sejtjei egy adott membránpotenciál-tartományban vannak
9 Az alvás szerkezete, stádiumai Alvásvizsgálatok, alvásbeosztás EEG-t és elektromiogramot (EMG)-t mérnek, esetenként elektrookulogramot (EOG) is az adatokból hipnogramot készítenek patkány EEG-EMG felvétel az alvásbeosztás ( sleep scoring ) alapelve emberben is hasonló Fiatal felnőtt személy alvásának hipnogramja
10 Az alvás alatti élettani változások
11 Alvás-ébrenlét szabályozás alvás-ébrenlét ciklikus váltakozása az agykéreg aktivációs szintje (arousal) illetve az aktiváció mintázata változik arousal: képesség direkt és fenntartott figyelem megvalósítására ébren magas, alvás közben alacsony Felszálló eltérő aktiváló rendszerek szerepe aktivitás alvás illetve ébrenlét során agykéreg aktivitása is változik alvás vagy ébrenlét Agytörzsi formatio reticularis Szerotonin raphe sárga Noradrenalin locus coeruleus zöld Hisztamin TMN Acetilkolin (agytörzs) PPT és LDT narancs Orexin laterális hipotalamusz piros Bazális előagy (BF) Talamokortikális és kortikotalamikus kapcsolatok Sutcliffe és de Lecea, Nat Rev Neurosci ;3(5):
12 Kiváltott potenciálok rövid ideig tartó, erős inger (pl. koppanó hang, villanó fény stb.) az alkalmazott szenzoros modalitás agykérgi (vagy kéreg alatti) érzőterületein az alap EEG mintázatába épülve ún. kiváltott potenciált (KP) is eredményez a KP-k amplitúdója jóval kisebb a háttér EEG-énél egyedi válaszok elemzése legtöbbször nem lehetséges nagy számú (több száz vagy ezer) KP-t átlagolnak össze számítógéppel közel ugyanolyan lefutású KP-k kiemelődnek az adott eseményhez szorosan nem kapcsolódó háttér EEGből szenzoros illetve kognitív funkciókról kvantitatív és objektív információkat ad esetenként lehetséges a kórfolyamat viszonylag pontos lokalizációja és kiterjedésének meghatározása is kiváltott potenciálok típusai: I. vizuális kiváltott potenciálok II. agytörzsi auditoros (hallási) kiváltott potenciálok III. szomatoszenzoros kiváltott potenciálok IV. motoros kiváltott potenciálok (elektromos vagy mágneses) V. kisagyi kiváltott potenciálok VI. multimodális kiváltott potenciálok; fentiek kombinációja
13 Kiváltott potenciál generálása
14 ún. oddball paradigmával lehet regisztrálni (standard, szabályos időközönként adott sorozatingerek között alkalmanként célingereket adnak és erre kell figyelni) csak akkor jelentkezik, ha a személy a célingerre összpontosít a szenzoros információ tudatosodását jelezheti skizofrénia, csökkent kognitív képességek: kisebb P300
15 Napi ritmusos változások, hormonszintek
16 Cirkadian ritmusok, biológiai óra az alvás és ébrenlét váltakozása emberben kb. 25 órás periódust mutatna, amit a fény-sötét váltakozása 24 órásra módosít a ritmus generátora ( mesteróra ) a suprachiasmaticus mag (SCN) a hipotlalamuszban SCN-hez sok rost fut a retinából fény ritmusállító hatása SCN irányíthatja az egyéb napi ritmusainkat (hőmérséklet, hormonszintek stb) is, ezek szabadon futó ritmusa (sötétben, mikor a fény nem igazít be) közelebb van a 24 órához a tobozmirigy az SCN irányítása alatt ál, az általa termelt melatonin koncentrációja éjszaka a legmagasabb
17 A mesteróra működésének molekuláris alapjai ún. óragének negatív visszacsatolásos transzkripciós-transzlációs ciklusai periodikus viselkedés akkor lehetséges, mikor molekuláris szinten az aktiváció (A) és az önelnyomás (R) között időbeli késés van
18 A biológiai óra hatása szem gátló hatás tobozmirigy melatonin kibocsájtás SCN PVN tobozmirig y SCN: látóideg kereszteződés feletti mag nucleus paraventricularis (PVN): harmadik agykamra melletti mag
19 Viselkedés és magatartás viselkedés és magatartás: öröklött és tanult elemek viselkedés: a szenzoros bemenetekre adott (motoros) válasz minden, ami az állattal történik, amit csinál és ami végbemegy benne folyamatos és a mozgás hiánya is beletartozik (tehát az alvás is viselkedés) genetikusan kódolt az egész szervezet szintjén érvényesülő idegi és kémiai faktorok szabályozzák a környezethez való alkalmazkodás (adaptálódás), azaz tanulás képessége szintén genetikusan adott az elsődleges biológiai motivációra másodlagos regulációs rendszer épül magatartás: szándék, előrelátás, tudatos komponens is van benne viselkedésélettan és etológia foglalkozik ezekkel a problémákkal, de az elemi szintű tanulás vizsgálata elektrofiziológiai vizsgálatokkal történik
20 Viselkedés Reflex: meghatározott kulcsinger hatására mindig és ugyanúgy bekövetkező válaszreakció Reflex láncolat (öröklött mozgáskombináció): olyan összetett mozgásforma, amely az állat motiváltsága esetén adott kulcsinger hatására bekövetkezik Taxis adott inger mozgás barotaxis kemotaxis alvanotaxis hydrotaxis, termotaxis tigmotaxis által irányított kullancs (vajsav), planária (fény) helyváltoztató Központi mintázatgenerátor pióca úszása
21 Viselkedés és tanulás Viselkedéssorozatok imprinting (korai bevésődés) öröklött magatartási forma leginkább a szárnyasoknál figyelhető meg magatartás aktiválása külső ingerekkel ösztön: öröklött mozgásmintázat, de tartalmaz tanult elemeket is mozgáskombinációk tanulása új információ megtanulása Tanulás: memória-nyom keletkezik, ez tárolódik és később kiolvasható (felidézhető) asszociációs folyamat zajlik, amivel a tárolt információ az aktuális történésekkel összehangolható a tanulás révén a viselkedés hosszú távon megváltozik jobb adaptáció a környezethez Konrad Lorenz-re anyjukként tekintenek a kiskacsák és követik
22 Tanulási modellek illetve doktrínák I. P. Pavlov N. Tinbergen B.F. Skinner K. Lorenz Pavlov: klasszikus kondícionálás Behaviorizmus (John B. Watson, B.F. Skinner) a viselkedést az objektív megfigyelés egyetlen lehetséges tárgya környezeti feltételek a tanulás révén a viselkedést, a személy viselkedése a környezetet befolyásolja a viselkedés reaktív, inger-válasz együttesek sorozata ingerek: olyan hatások, amelyek egy állati vagy emberi szervezetet érnek, abban valamilyen változást idéznek elő. Az ingerek minden pillanatban azonosíthatók, fizikai paraméterekkel is leírhatók. válaszok: olyan események, amelyekkel az adott élőlény a hozzá eljutó ingerekre reagál. Izommozgásokként vagy mirigyműködésekként rekonstruálhatók. a szervezet (illetve az agy) egy fekete doboz: nem szükséges felnyitni, a bemenő hatásokésa kimenetieseményeksegítségévelkellőképpen jellemezhető Tinbergen, Lorenz: az állati viselkedés spontán és nem reaktív jellegű ( behaviorizmus) öröklött mozgásmintázatok, ösztönök
23 Nem asszociatív tanulás i. habituáció: ismételt inger szenzoros kollaterális egy Tanulás típusai egyre gátló kisebb neuront reflexválaszt vált ki ingerel) ii.szenzitizáció: a reflexíven konvergáló másik neuron egyszeri ingerülete a következő szinaptikus válaszokat megnöveli. Preszinaptikus hatás, axo-axonalis szinapszisokkal. Asszociatív tanulás több folyamat összekapcsolása a)klasszikus kondicionálás b)operáns kondicionálás (a
24 Klasszikus kondicionálás (Pavlov) feltételes reflex kialakítása két feltétlen reflex társítása, ismétlés, megerősítés fontos
25 Operáns feltételes reflex kiépítése (operáns kondícionálás) Operáns tanulás: az állat a környezetét aktívan befolyásolja viselkedés szabályozza a következményeket. a Thorndike-féle effektus-törvény: ha egy adott viselkedésforma következménye az egyed számára pozitív, akkor megjelenési valószínűsége nő (megerősítés). Ha a következmény negatív, akkor csökken (kioltás). A kivitelezés során az állat az ún. Skinner-dobozban van és egy kapcsolót (pedál, gomb, lemez stb.) mozgat. Az állat motivált (éheztetett vagy szomjaztatott).
26 Memória Nem-deklaratív memória: általában nem tudatos, többnyire ismétléssel vésődik be ilyen a habituáció, szenzitizáció, feltételes reflex, tanult mozgások, priming (pl. a szó első betűje eszünkbe juttatja a szót) Deklaratív memória: tények és történések megjegyzése egyszeri alkalommal raktározódik, csak tudatosan idézhető fel a memóriatartalom bevéséséhez a hippocampus, a perirhinalis-, az entorhinalis és a parahippocampalis kéreg szükséges sérülésük anterográd amnéziát okoz
27 Memóriatípusok Típus Terület Funkció Példa Nem deklaratív memória procedurális memória kisagy és bazális ggl.-ok cselekvés végrehajtása kerékpározás klasszikus kondicionálás agykéreg hozzászokásos viselkedés kávészünet félelmi kondicionálás amigdala emocionális tanulás fóbiák nem-asszociatív memória gerincvelő habituáció vagy szenztizáció ingerre adott megváltozott válasz hosszó bevésés távú több agykérgi terület új memória alapja gyermekkori memória Deklaratív memória epizodikus memória agykéreg elmúlt eseményekre emlékezés előző heti program szemantikus memória frontális és temporális lebeny tények rögzítése szavak és szimbólumok értelme Munkamemória
28 Memória - agyterületi lokalizáció a rövid távú memóriafolyamatok a neokortexben zajlanak a rövidtávú memória emlékképei a hippocampus segítségével válnak a hosszú távú memória emléknyomaivá (engram), melyek szintén neokortexben tárolódnak az engram felidézéséhez nem kell a hippocampus
29 Elemi tanulási folyamatok Aplysia nevű tengeri csiga kopoltyúvisszahúzó reflexe és annak habituációja szifont megérintve visszahúzza a kopoltyúját: feltétlen reflex Habituáció: szifon ismételt megérintésére egy idő után nem húzza vissza a kopoltyút a szenzoros neuron és a serkentő interneuron transzmitter leadása csökken, a gátló interneuroné kevésbé a motoros neuron gátlódik illetve nem serkentődik
30 Szinaptikus hatékonyságváltozás - rövidtávú Szinapszis erősödése: a) facilitáció rövid ideig tartó változás b) augmentáció közepesen hosszú ideig tartó változás c) potenciáció hosszabb ideig tartó változás (ptp = poszt tetanikus potenciáció sorozatingerlést követően) Szinapszis gyengülése: 1) habituáció 2) depresszió Páros ingerlés hatása a szinapszis működésére
31 Hosszútávú szinaptikus hatékonyságváltozás LTP - long term potentiation fokozódás) (hosszú idejű szinaptikus hatékonyság először a hippocampusban írták le, de általános jelenség (Bliss, Lomo) alapmodell: Schaffer-féle kollaterálisok nagyfrekvenciás ingerlésekor a kiváltott válasz (EPSP) amplitúdója a CA1 régióban órakra-napokra is megnőhet asszociatív tanulás alapmechanizmusa
32 Hosszútávú szinaptikus hatékonyságváltozás LTP: long term potentiation depolarizáció felszabaduló glutamát AMPA receptorokhoz köt posztszinaptikus sejt is depolarizálódik NMDA-csatornák nyílnak Ca 2+ beáramlás Ca 2+ enzimeket aktivál hosszú időtartamú szenzitizáció retrográd hatás: preszinaptikus glutamát felszabadulás megnő a posztszinaptikus sejtből felszabaduló NO hatására (retrográd transzmitter) LTD: long term depression (hosszú idejű szinaptikus hatékonyság csökkenés)
Magasabb idegrendszeri folyamatok
Magasabb idegrendszeri folyamatok Viselkedés A szenzoros bemenetekre adott (motoros) válasz. Az ember és állat viselkedését genetikusan kódolt, az egész szervezet szintjén érvényesülő idegi és kémiai faktorok
Magasabb idegi tevékenységek: Biológiai ritmusok, tanulás, memória. A pszichológia biológiai alapjai II. 8. előadás
Magasabb idegi tevékenységek: Biológiai ritmusok, tanulás, memória A pszichológia biológiai alapjai II. 8. előadás Az EEG történeti háttere Hans Berger (1873-1941) a jénai egyetemen hozta létre az első
Az agykéreg és az agykérgi aktivitás mérése
Az agykéreg és az agykérgi aktivitás mérése Intrakortikális hálózatok Elektromos aktiváció, sejtszintű integráció Intracelluláris sejtaktivitás mérés Sejten belüli elektromos integráció 70 mv mikroelektrod
Neuronális hálózatok aktivitás-mérése, biológiai ritmusok
Neuronális hálózatok aktivitás-mérése, biológiai ritmusok Emlős agykéreg szerkezete patkány agykéreg emberi agykéreg Intrakortikális hálózatok Az agykéreg szerkezeti és működési térképezése szerkezeti
Limbikus rendszer Tanulás, memória
Limbikus rendszer Tanulás, memória Limbikus kéreg Részei: septum, area piriformis, preapiriformis, amygdala, hippocampus, hypothalamus thalamus bizonyos részei. Limbikus rendszer: Funkciója: motiváció,
EEG, alvás és ébrenlét
EEG, alvás és ébrenlét Az agykérgi tevékenység vizsgálata Komputer-tomográfia (CT) Mágneses rezonancia imaging (MRI) Vérellátás, helyi anyagcsere intenzitása (fmri, SPECT, PET) Elektromos tevékenység (funkció)
Az alvás biológiája. Lőrincz Magor
Az alvás biológiája Lőrincz Magor mlorincz@gmail.com Alvás a. Szerepe b. cirkadián ritmusok, mechanizmusai b. elektromos jelenségek, mechanizmusai c. szabályzás d. alvászavarok Alvás a. Szerepe b. cirkadián
Az idegrendszer magasabb rendű működései
Molekuláris biológus Msc. Humán élettan 2010 Az idegrendszer magasabb rendű működései Tóth István Balázs DE OEC Élettani Intézet 2010. 05. 12. Hipotalamusz a vegetatív működések integrátora Vegetatív,
Viselkedésélettan: tanulás és memória. Zachar Gergely Semmelweis Egyetem, Anatómiai Intézet
Viselkedésélettan: tanulás és memória Zachar Gergely Semmelweis Egyetem, Anatómiai Intézet Tanulás: Egy rendszer viselkedésének adekvát, rövidebbhosszabb távú megváltozása külső és belső stimulus hatására
Sejtek közötti kommunikáció:
Sejtek közötti kommunikáció: Mi a sejtek közötti kommunikáció célja? Mi jellemző az endokrin kommunikációra? Mi jellemző a neurokrin kommunikációra? Melyek a közvetlen kommunikáció lépései és mi az egyes
Pszichiátriai zavarok neurobiológiai alapjai
Pszichiátriai zavarok neurobiológiai alapjai Kéri Szabolcs 1 1. Alapfogalmak: anatómia, fiziológia 2. Funkcionális lokalizáció az agyban 3. Szinapszisok és neurotranszmitterek 4. A neurotranszmisszió molekuláris
AZ IDEGRENDSZER PLASZTICITÁSA TANULÁS. EMLÉKEZÉS (memória)
TANULÁS AZ IDEGRENDSZER PLASZTICITÁSA EMLÉKEZÉS (memória) VISELKEDÉS, MAGATARTÁS A viselkedés és a magatartás, a szervezetet ért ingerekre adott válaszok összessége, agyi működés, ami a gének és a környezet
EEG Alvás Napszaki ritmusok
EEG Alvás Napszaki ritmusok ALVÁS ÉS ÁLOM Az alvás a fiziológiás tudatvesztés periodikusan és reverzibilisen fellépő állapota, melyet jellemző testi, vegetatív és pszichés jelek kísérnek. Az álom az
Az agykéreg elektromos tevékenysége
Az agykéreg elektromos tevékenysége Elektroenkephalogram, electrocorticogramm A fejbőrre/agykéregre helyezett elektróddal az egész agykéregről alacsony frekvenciájú potenciálváltozások regisztrálhatók.
Etológia Alap, BSc. A viselkedés mechanizmusa
Etológia Alap, BSc A viselkedés mechanizmusa 16.15-17.45 Miklósi Ádám Dóka Antal Pongrácz Péter 2017 Tudományos kutatás: A korai anyai környezet hatása a későbbi viselkedésre Újszülött-inkubátorok Nagyobb
Limbikus rendszer Tanulás, memória
Limbikus rendszer Tanulás, memória Limbikus kéreg Részei: septum, area piriformis, preapiriformis, amygdala, hippocampus, hypothalamus thalamus bizonyos részei. Limbikus területek anatómiája: Hippocampus:
9. előadás Alvás-ébrenléti ciklus
9. előadás Alvás-ébrenléti ciklus Alvás-ébrenléti ciklus Emlős-madár esetében van, leginkább EEG alapján definiálják Alvás alatt a szervezet másként reagál külső ingerekre Agysejtek nem hallgatnak el,
A viselkedés mechanizmusa Probléma-megoldás és tanulási folyamatok. Miklósi Ádám Pongrácz Péter
Etológia A viselkedés mechanizmusa Probléma-megoldás és tanulási folyamatok Miklósi Ádám Pongrácz Péter 2018 Tudományos kutatás: A korai anyai környezet hatása a későbbi viselkedésre Újszülött-inkubátorok
MAGASABB IDEGI MŰKÖDÉSEK
MAGASABB IDEGI MŰKÖDÉSEK Roger W. Sperry 1913-1994 Sperry commisurotomián átesett állatokat és embereket vizsgált. A commisurotomia a két hemispherium közötti összeköttetéseket szakítja meg ( hasított
Egyes központi idegrendszeri funkciók agykérgi szabályozása
Egyes központi idegrendszeri funkciók agykérgi szabályozása Az agykéreg funkciói - Specifikus érző működések hallás látás szomatoszenzoros működés Specifikus mozgató működések szomatomotoros koordináció
PhD vizsgakérdések április 11. Próbálja meg funkcionális szempontból leírni és példákon bemutatni az intralimbikus kapcsolatok jelentőségét.
PhD vizsgakérdések 2012. április 11 1 Mi a szerepe a corpus geniculatum lateralé-nak a látásban? Próbálja meg funkcionális szempontból leírni és példákon bemutatni az intralimbikus kapcsolatok jelentőségét.
Az orvosi pszichológia alapjai III. Tanulás és emlékezés
Az orvosi pszichológia alapjai III. Tanulás és emlékezés A MAGATARTÁSTUDOMÁNYOK ALAPJAI Tisljár Roland, Ph.D. tisljar.roland@sph.unideb.hu Tanulás Viszonylag állandó, a tapasztalatok következtében kialakuló
Ember egészségtana és élettana esszé tételsorok 5+1 Esszé kérdések:
Ember egészségtana és élettana esszé tételsorok 5+1 Esszé kérdések: 1 témát húznak (dőlt betűs címek), azon belül 1 kérdést választanak és azt dolgozzák ki Hormonrendszer: 1. Hogyan történik a növekedési
Magasabb idegrendszeri folyamatok
Magasabb idegrendszeri folyamatok Viselkedés A szenzoros bemenetekre adott (motoros) válasz. Az ember és állat viselkedését genetikusan kódolt az egész szervezet szintjén érvényesülő idegi és kémiai faktorok
A tanulás és a memória élettana
A tanulás és a memória élettana A tanulás és a memória formái, agyi lokalizációjuk és celluláris mechanizmusok Állatélettan ea., 2016, Bali Zsolt Mi a tanulás és a memória? A tanulás tartós belső reprezentációk
Látás Nyelv - Emlékezet
Látás Nyelv - Emlékezet Az emlékezés folyamata, emlékezet & agy Szőllősi Ágnes aszollosi@cogsci.bme.hu HOSSZÚTÁVÚ EMLÉKEZET & EMLÉKEZETI RENDSZEREK Squire 2004 DEKLARATÍV (EXPLICIT) EMLÉKEZET: szándékos
a. Nyugalmi potenciál b. Transzport proteinek c. Akciós potenciál. Nyugalmi potenciál. 3 tényező határozza meg:
Egy idegsejt működése a. Nyugalmi potenciál b. Transzport proteinek c. Nyugalmi potenciál Az ionok vándorlása 5. Alacsonyabb koncentráció ioncsatorna membrán Passzív Aktív 3 tényező határozza meg: 1. Koncentráció
AZ IDEGSEJTEK KÖZTI SZINAPTIKUS KOMMUNIKÁCIÓ Hájos Norbert. Összefoglaló
AZ IDEGSEJTEK KÖZTI SZINAPTIKUS KOMMUNIKÁCIÓ Hájos Norbert Összefoglaló Az idegsejtek közt az ingerületátvitel döntően kémiai természetű, míg az idegsejten belül az elektromos jelterjedés a jellemző. A
Egy idegsejt működése. a. Nyugalmi potenciál b. Transzport proteinek c. Akciós potenciál
Egy idegsejt működése a. Nyugalmi potenciál b. Transzport proteinek c. Akciós potenciál Nyugalmi potenciál Az ionok vándorlása 5. Alacsonyabb koncentráció ioncsatorna membrán Passzív Aktív 3 tényező határozza
Bevezetés a kognitív idegtudományba
Bevezetés a kognitív idegtudományba Kéri Szabolcs Kognitív Idegtudomány kurzus, Semmelweis Egyetem Budapest, 2009 Created by Neevia Personal Converter trial version http://www.neevia.com Created by Neevia
Tanulás és memória. A tanulás és a memória formái, agyi lokalizációjuk és celluláris mechanizmusok. Pszichofiziológia ea.
Tanulás és memória A tanulás és a memória formái, agyi lokalizációjuk és celluláris mechanizmusok Pszichofiziológia ea., 2016, Bali Zsolt Mi a tanulás és a memória? A tanulás tartós belső reprezentációk
A TANULÁS, A MEMÓRIA ÉS A NYELV IDEGRENDSZERI SZERVEZŐDÉSE
A TANULÁS, A MEMÓRIA ÉS A NYELV IDEGRENDSZERI SZERVEZŐDÉSE Prof. Kéri Szabolcs Szegedi Tudományegyetem, ÁOK, 2019 H.M.: A múltban ragadt ember HM Kontroll Anterograd amnesia: új események, személyek és
Élettan írásbeli vizsga (PPKE BTK pszichológia BA); 2014/2015 II. félév
Élettan írásbeli vizsga (PPKE BTK pszichológia BA); 2014/2015 II. félév 2015. május 35. A csoport név:... Neptun azonosító:... érdemjegy:... (pontszámok.., max. 120 pont, 60 pont alatti érték elégtelen)
FEJEZETEK AZ ÉLETTAN TANTÁRGYBÓL
Eke András, Kollai Márk FEJEZETEK AZ ÉLETTAN TANTÁRGYBÓL Szerkesztette: Ivanics Tamás Semmelweis Kiadó www.semmelweiskiado.hu B u d a p e s t, 2 0 0 7 Szerkesztette: Ivanics Tamás egyetemi docens, Semmelweis
Az idegrendszer és a hormonális rednszer szabályozó működése
Az idegrendszer és a hormonális rednszer szabályozó működése Az idegrendszer szerveződése érző idegsejt receptor érző idegsejt inger inger átkapcsoló sejt végrehajtó sejt végrehajtó sejt központi idegrendszer
A sejtmembrán szabályozó szerepe fiziológiás körülmények között és kóros állapotokban
A sejtmembrán szabályozó szerepe fiziológiás körülmények között és kóros állapotokban 17. Központi idegrendszeri neuronok ingerületi folyamatai és szinaptikus összeköttetései 18. A kalciumháztartás zavaraira
A tanulási és emlékezési zavarok pathofiziológiája. Szeged,
A tanulási és emlékezési zavarok pathofiziológiája Szeged, 2015.09.09 Szerkezet, működés, információáramlás, memória, tanulás: 1. Neokortex 2. Limbikus rendszer Limbikus rendszer és a memória Paul Broca
A sejtek közöti kommunikáció formái. BsC II. Sejtélettani alapok Dr. Fodor János
A sejtek közöti kommunikáció formái BsC II. Sejtélettani alapok Dr. Fodor János 2010. 03.19. I. Kommunikáció, avagy a sejtek informálják egymást Kémiai jelátvitel formái Az üzenetek kémiai úton történő
II. félév, 8. ANATÓMIA elıadás JGYTFK, Testnevelési és Sporttudományi Intézet. Idegrendszer SYSTEMA NERVOSUM
II. félév, 8. ANATÓMIA elıadás JGYTFK, Testnevelési és Sporttudományi Intézet Idegrendszer SYSTEMA NERVOSUM Mit tanulunk? Megismerkedünk idegrendszerünk alapvetı felépítésével. Hallunk az idegrendszer
AZ AGYKÉRGI ÉS A KÉREG ALATTI FUNKCIÓK. Alvás. Elektrofiziológiai mérések az elektróda helyzete szerint
AZ AGYKÉRGI ÉS A KÉREG ALATTI FUNKCIÓK Alvás 1. Specifikus érző működések Hallás Látás Szomatoszenzoros Szaglás, ízérzékelés 2. Specifikus mozgató működések Szomatomotoros koordináció 3. Integratív funkciók:
Bazális előagyi neuropeptidek szerepe az agykérgi aktivációban
Doktori értekezés Bazális előagyi neuropeptidek szerepe az agykérgi aktivációban Eötvös Loránd Tudományegyetem Biológia Doktori Iskola Vezetője: Dr. Erdei Anna, D.Sc. Idegtudomány és Humánbiológia Doktori
V. Tanuláselméleti perspektíva. Behaviorizmus
V. Tanuláselméleti perspektíva Behaviorizmus Tanuláselméleti perspektíva Kiindulópont: az élettapasztalat nyomán változunk, törvényszerű, és előre jelezhető módon Személyiség: korábbi tapasztalatok nyomán
A látás alapjai. Látás Nyelv Emlékezet. Általános elv. Neuron idegsejt Neuronális hálózatok. Cajal és Golgi 1906 Nobel Díj A neuron
Látás Nyelv Emlékezet A látás alapjai Általános elv Külvilág TÁRGY Érzékszervek (periféria) Felszálló (afferens) pálya AGY Kéregalatti és kérgi területek Szenzoros, majd motoros és asszociációs területek
Sáry Gyula SZTE ÁOK Élettani Intézet
A szenzoros transzdukció celluláris alapjai: a szenzoros inger neurális aktivitás összefüggés általános törvényszerűségei, a szenzoros (generátor) potenciál keletkezése különböző szenzoros modalitásokban,
Neuropeptidek szerepe az alvásszabályozásban és a cirkadián ritmusokban
Neuropeptidek szerepe az alvásszabályozásban és a cirkadián ritmusokban Sutcliffe és de Lecea, Nat Rev Neurosci. 2002 ;3(5):339-49. Alvás-ébrenlét szabályozás Alvás-ébrenlét ciklikus váltakozása az agykéreg
A központi idegrendszer funkcionális anatómiája
A központi idegrendszer funkcionális anatómiája Nyakas Csaba Az előadás anyaga kizárólag tanulmányi célra használható (1) Az idegrendszer szerveződése Agykéreg Bazális ganglionok Kisagy Agytörzs Gerincvelő
Tanulás és memória állatkísérletek tükrében
Tanulás és memória állatkísérletek tükrében Zelena Dóra Magatartási és Stressz Laboratórium, Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézet, Magyar Tudományos Akadémia Mit tudunk? Tudás Magatartás A tudás hétköznapi
Az agyi jelek adaptív feldolgozása MENTÁ LIS FÁ R A DT S ÁG MÉRÉSE
Az agyi jelek adaptív feldolgozása MENTÁ LIS FÁ R A DT S ÁG MÉRÉSE Bevezetés I. A fáradtság lehet fizikai: a normál testi funkciók hiánya mentális: csökkent agyi aktivitás vagy kognitív funkciók. Megjelenhet
2006 1. Nemszinaptikus receptorok és szubmikronos Ca2+ válaszok: A két-foton lézermikroszkópia felhasználása a farmakológiai vizsgálatokra.
2006 1. Nemszinaptikus receptorok és szubmikronos Ca 2+ válaszok: A két-foton lézermikroszkópia felhasználása a farmakológiai vizsgálatokra. A kutatócsoportunkban Közép Európában elsőként bevezetett két-foton
Nobel díj Karl von Frisch, Konrad Lorenz és Nikolas Tinbergen
ETOLÓGIA EGIA Az etológia az élőlények (elsősorban az állatok) viselkedésével foglalkozó tudomány tudomány. 1973 - Nobel díj Karl von Frisch, Konrad Lorenz és Nikolas Tinbergen Az állati (és emberi) viselkedés
FUSARIUM TOXINOK IDEGRENDSZERI HATÁSÁNAK ELEMZÉSE
FUSARIUM TOXINOK IDEGRENDSZERI HATÁSÁNAK ELEMZÉSE Világi Ildikó, Varró Petra, Bódi Vera, Schlett Katalin, Szűcs Attila, Rátkai Erika Anikó, Szentgyörgyi Viktória, Détári László, Tóth Attila, Hajnik Tünde,
Az egyedi neuronoktól az EEG hullámokig Somogyvári Zoltán
Az egyedi neuronoktól az EEG hullámokig Somogyvári Zoltán MTA KFKI Részecske és Magfizikai Intézet, Biofizikai osztály Az állati elektromosság felfedezése 1792 Galvani, De Viribus - Electricitatis in Motu
a. Szinaptikus jelátvitel b. Receptorok c. Szignál transzdukció neuronokban d. Neuromoduláció. Szinaptikus jelátvitel.
Az idegsejtek kommunikációja a. Szinaptikus jelátvitel b. eceptorok c. Szignál transzdukció neuronokban d. Neuromoduláció Szinaptikus jelátvitel Terjedő szignál 35. Stimulus eceptor végződések Érző neuron
Az idegi működés strukturális és sejtes alapjai
Az idegi működés strukturális és sejtes alapjai Élettani és Neurobiológiai Tanszék MTA-ELTE NAP B Idegi Sejtbiológiai Kutatócsoport Schlett Katalin a kurzus anyaga elérhető: http://physiology.elte.hu/agykutatas.html
Gyógyszerészeti neurobiológia Idegélettan 3. A gerincvelő szerepe az izomműködés szabályozásában
Gyógyszerészeti neurobiológia Idegélettan 3. A gerincvelő szerepe az izomműködés szabályozásában A szomatomotoros szabályozási központok hierarchiája A hierarchikus jelleg az evolúciós adaptáció következménye
Biológiai perspektíva 2: Biológiai folyamatok és személyiség
Biológiai perspektíva 2: Biológiai folyamatok és személyiség Alapkérdés: milyen mechanizmusok révén gyakorolnak hatást a genetikai tényezők a személyiségre? Kiindulópont: A személyiséget biológiai működések
Látás Nyelv - Emlékezet. ETE47A001/2016_17_1/
Látás Nyelv - Emlékezet http://www.cogsci.bme.hu/~ktkuser/kurzusok/bm ETE47A001/2016_17_1/ A látás alapjai Általános elv AGY Külvilág TÁRGY Érzékszervek (periféria) Felszálló (afferens) pálya Kéregalatti
Neurobiológia - III. blokk Idegélettan # 12/4. A vázizomműködés gerincvelői kontrollja - II
Neurobiológia - III. blokk Idegélettan # 12/4 A vázizomműködés gerincvelői kontrollja - II Gamma-rostok aktiválódásának következménye γ aktiválódás hossznövekedés A gamma-aktiválódás következménye ugyanaz,
KÉSZÍTETTE: BALOGH VERONIKA ELTE IDEGTUDOMÁNY ÉS HUMÁNBIOLÓGIA SZAKIRÁNY MSC 2015/16 II. FÉLÉV
KÉSZÍTETTE: BALOGH VERONIKA ELTE IDEGTUDOMÁNY ÉS HUMÁNBIOLÓGIA SZAKIRÁNY MSC 2015/16 II. FÉLÉV TÉNYEK, CÉLOK, KÉRDÉSEK Kísérlet központja Neuronok és réskapcsolatokkal összekötött asztrocita hálózatok
Gyógyszerészeti neurobiológia. Idegélettan
Az idegrendszert felépítő sejtek szerepe Gyógyszerészeti neurobiológia. Idegélettan Neuronok, gliasejtek és a kémiai szinapszisok működési sajátságai Neuronok Információkezelés Felvétel Továbbítás Feldolgozás
BIOLÓGIAI RITMUSOK, ALVÁS, ÉBRENLÉT
BIOLÓGIAI RITMUSOK, ALVÁS, ÉBRENLÉT Dr. Bódizs Róbert Semmelweis Egyetem Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magatartástudományi Intézet Általános Pszichológia Tanszék BIOLÓGIAI ÉS SZOCIÁLIS RITMUSOK: KO-REGULÁCIÓ,
AZ ELŐADÁS CÍME. Stromájer Gábor Pál
AZ ELŐADÁS CÍME Stromájer Gábor Pál 2 Idegrendszer Az idegrendszer felosztása Anatómiai felosztás Központi idegrendszer: Agyvelő Gerincvelő Környéki idegrendszer: Gerincvelői idegek Agyidegek Perifériás
Idegrendszer egyedfejlődése. Az idegszövet jellemzése
Idegrendszer egyedfejlődése. Az idegszövet jellemzése Központi idegrendszer egyedfejlődése: Ektoderma dorsális részéből velőcső Velőcső középső és hátsó részéből: gerincvelő Velőcső elülső részéből 3 agyhólyag:
Dr. Péczely László Zoltán. A Grastyán örökség: A játék neurobiológiája
Dr. Péczely László Zoltán A Grastyán örökség: A játék neurobiológiája A motiváció A motiváció az idegrendszer aspeficikus aktiváltsági állapota, melyet a külső szenzoros információk, és a szervezet belső
Eredmény: 0/199 azaz 0%
Szervezettan2 (gyak_zh_3) / (Áttekintés) (1. csoport) : Start 2019-03-03 21:06:30 : Felhasznált idő 00:00:09 Név: Minta Diák Eredmény: 0/199 azaz 0% Kijelentkezés 1. (1.1) Milyen szervet/struktúrát ábrázol
Bevezetés a központi idegrendszer élettanába. Témák
Bevezetés a központi idegrendszer élettanába Dr Berényi Antal Szegedi Tudományegyetem Élettani Intézet 2019. Április 1. 1 Témák I. rész: Az idegtudomány keretrendszere II. rész: Idegsejthálózatok kapcsolatrendszere
OTKA ZÁRÓJELENTÉS Magasabbrendű talamikus magvak serkentő és gátló kontrollja
OTKA ZÁRÓJELENTÉS Magasabbrendű talamikus magvak serkentő és gátló kontrollja 2005-2008 Új talamikus gátló pálya az anterior pretektális magból Anterográd és retrográd pályajelölési kísérletekkel igazoltuk,
Kalandozások az álomkutatás területén
Kalandozások az álomkutatás területén Az álmok neurofiziológiája Reichardt Richárd Kognitív Tudományi Tanszék rreichardt@cogsci.bme.hu Az álmok neurofiziológiája Az álomkutatás kezdetei a XIX. században
Jellegzetességek, specialitások
Fájdalom Jellegzetességek, specialitások Szomatoszenzoros almodalitás Védelmi funkcióval bír Affektív/emocionális aspektusa van A pillanatnyi környezetnek hatása van az intenzitásra Ugyanaz az inger másoknál
A látás élettana II.
A látás élettana II. Tanulási támpontok 98-99. prof. Sáry Gyula SZTE ÁOK Élettani Intézet 1 papilla n. optici fovea 2 1 A retina sejtjei 3 A retina sejtjei pálcikák csapok bipolaris sejtek horizontális
Egy idegsejt működése
2a. Nyugalmi potenciál Egy idegsejt működése A nyugalmi potenciál (feszültség) egy nem stimulált ingerelhető sejt (neuron, izom, vagy szívizom sejt) membrán potenciálját jelenti. A membránpotenciál a plazmamembrán
Az idegsejtek kommunikációja. a. Szinaptikus jelátvitel b. Receptorok c. Szignál transzdukció neuronokban d. Neuromoduláció
Az idegsejtek kommunikációja a. Szinaptikus jelátvitel b. Receptorok c. Szignál transzdukció neuronokban d. Neuromoduláció Szinaptikus jelátvitel Terjedő szignál 35. Stimulus PERIFÉRIÁS IDEGRENDSZER Receptor
AZ ALVÁS ÉS IDEGRENDSZERI ALAPJAI Dr Acsády László 1
AZ ALVÁS ÉS IDEGRENDSZERI ALAPJAI Dr Acsády László 1 Életünk elengedhetetlenül fontos része az alvás. Az alvásigény az egyik legerősebb biológiai hajtóerő. A többi, fontos biológiai hajtóerőnek (táplálkozás,
Az idegrendszer. központi i.r. Kamra Neuron Asztrocita. környéki i.r. Oligodendrocita. Schwann sejt. Microglia. kapilláris.
Az idegrendszer Az idegrendszer a környezet ingereinek felfogására, feldolgozására, és megfelelő válaszreakciók kiváltására specializálódótt szervrendszer. Szorosan együttműködik a hormonális rendszerrel
Kiváltott agyi jelek informatikai feldolgozása. Artefact ( műtermék )
Kiváltott agyi jelek informatikai feldolgozása Artefact ( műtermék ) 1 Agyi hullámok csoportjai Ritmikus agyi hullámok (agyi ritmusok) Széles frekvencia spektrumú, vagy impulzus-szerű hullámok (pl. k-komplex)
Mozgás, mozgásszabályozás
Mozgás, mozgásszabályozás Az idegrendszer szerveződése receptor érző idegsejt inger átkapcsoló sejt végrehajtó sejt központi idegrendszer reflex ív, feltétlen reflex Az ember csontváza és izomrendszere
Érzékelési folyamat szereplői. Az érzékelés biofizikájának alapjai. Inger Modalitás Receptortípus. Az inger jellemzői MILYEN? HOL? MENNYI? MEDDIG?
külső, belső környezet ei Érzékelési folyamat szereplői Az érzékelés biofizikájának alapjai specifikus transzducer központi idegrendszer Az jellemzői MILYEN? HOL? MENNYI? MEDDIG? Magasabb szintű kódolás
Tanulás az idegrendszerben. Structure Dynamics Implementation Algorithm Computation - Function
Tanulás az idegrendszerben Structure Dynamics Implementation Algorithm Computation - Function Tanulás pszichológiai szinten Classical conditioning Hebb ötlete: "Ha az A sejt axonja elég közel van a B sejthez,
BIOLÓGIA KÍSÉRLETEK. esetén a földigiliszta hátsó végén
BIOLÓGIA KÍSÉRLETEK P4010111 Ideg- és izompotenciálok mechanikai stimuláció esetén a földigiliszta hátsó végén Ideg- és izompotenciálok Mechanikai stimuláció Kétfázisú aktiválási potenciál Fázismoduláció
A FÉLELEM NEUROBIOLÓGIÁJA
VISELKEDÉSÉLETTAN 12. ELŐADÁS A FÉLELEM NEUROBIOLÓGIÁJA Dobolyi Árpád ELTE, Élettani és Neurobiológiai Tanszék AZ ELŐADÁS VÁZLATA Az érzelmek A félelem idegi háttere A félelem-kiváltotta immobilizáció
Az elektroenkefalográfia
(EEG) tágabb értelemben véve egy pszichofiziológiai mérőeljárás, melynek segítségével a pszichés működés élettani hátterét vizsgálhatjuk meg; szűkebb értelemben pedig egy elektrofiziológiai mérőeszköz,
Fényreceptorok szem felépítése retina csapok/pálcikák fénytör közegek
Funkcionális anatómia a három idegrendszeri tétel --> 9-11. 9. tétel Az idegi szabályozás I. Az idegsejtek elektromos folyamatai A receptorok felépítése és m ködése A fényreceptorok A mechanikai és h receptorok
Érzékelési folyamat szereplői. Az érzékelés biofizikájának alapjai. Receptor felépítése. Az inger jellemzői MILYEN? HOL? MENNYI? MEDDIG?
külső, belső környezet ei Érzékelési folyamat szereplői Az érzékelés biofizikájának alapjai specifikus transzducer központi idegrendszer Az jellemzői Receptor felépítése MILYEN? HOL? MENNYI? MEDDIG? Magasabb
Transzportfolyamatok a biológiai rendszerekben
A nyugalmi potenciál jelentősége Transzportfolyamatok a biológiai rendszerekben Transzportfolyamatok a sejt nyugalmi állapotában a sejt homeosztázisának (sejttérfogat, ph) fenntartása ingerlékenység érzékelés
Pszichológiai Irányzatok és Iskolák
Pszichológiai Irányzatok és Iskolák Ha mindig igazat mondasz, semmire sem kell emlékezned. Mark Twain Dr. Szabó Attila, PhD A Behaviorizmus A behaviorizmus a pszichológia egy elméleti irányzata, amely
Elektroencephalogram (EEG) vizsgálata Az alfa- és béta aktivitás változás vizsgálata (EEG II) A mérési adatok elemzése és értékelése
Elektroencephalogram (EEG) vizsgálata Az alfa- és béta aktivitás változás vizsgálata (EEG II) A mérési adatok elemzése és értékelése Pszichológia BA. gyakorlat A mérést és kiértékelést végezték: Gyakorlatvezető:...
A FORMÁKIG. A színektől. KOVÁCS ILONA PPKE BTK Pszichológiai Intézet Pszichológiai Kutatólaboratórium
A színektől A FORMÁKIG KOVÁCS ILONA PPKE BTK Pszichológiai Intézet Pszichológiai Kutatólaboratórium A művészet kórélettana Semmelweis Egyetem, Általános Orvosi Kar 2016. március 16. Kner Imre: De hogy
Nobel díj Karl von Frisch, Konrad Lorenz és Nikolas Tinbergen
ETOLÓGIA EGIA Az etológia az élőlények (elsősorban az állatok) viselkedésével foglalkozó tudomány tudomány. 1973 - Nobel díj Karl von Frisch, Konrad Lorenz és Nikolas Tinbergen Az állati (és emberi) viselkedés
A kutya kiképzése. Az alkalmazott etológia kérdései. I. rész
A kutya kiképzése Az alkalmazott etológia kérdései I. rész Tény: Az ember kb. i. e. 12000 évvel ezelőtt háziasította a kutyákat, az állatok közül vélhetőleg elsőként. - Mi hát az etológia? A tudomány szempontjából
Ca 2+ Transients in Astrocyte Fine Processes Occur Via Ca 2+ Influx in the Adult Mouse Hippocampus
Ca 2+ Transients in Astrocyte Fine Processes Occur Via Ca 2+ Influx in the Adult Mouse Hippocampus Ravi L. Rungta, Louis-Philippe Bernier, Lasse Dissing-Olesen, Christopher J. Groten,Jeffrey M. LeDue,
A somatomotoros rendszer
A somatomotoros rendszer Motoneuron 1 Neuromuscularis junctio (NMJ) Vázizom A somatomotoros rendszer 1 Neurotranszmitter: Acetil-kolin Mire hat: Nikotinos kolinerg-receptor (nachr) Izom altípus A parasympathicus
Molekuláris neurobiológia
A szomatomotoros szabályozási központok hierarchiája Molekuláris neurobiológia A gerincvelő szerepe az izomműködés szabályozásában A hierarchikus jelleg az evolúciós adaptáció következménye (aláfölérendeltség
Szabályozás - összefoglalás
Szabályozás - összefoglalás A nagyagy az agyvelő legnagyobb része. 2 féltekéből és lebenyekből áll Külső részét az agykéreg, másnéven a szürkeállomány alkotja, mely az idegsejtek sejttesteiből áll. Feladatai:
1. Mi igaz a passzív alváselméletekre?
Ember egészségtana előadás (2) / (Áttekintés) (1. csoport) : Start 2017-12-03 17:32:23 : Felhasznált idő 00:01:04 Név: Minta Diák Eredmény: 0/161 azaz 0% Kijelentkezés 1. Mi igaz a passzív alváselméletekre?
1. A függőséget okozó szerekre jellemző:
Élettan 2 előadás (1) / (Áttekintés) (1. csoport) : Start 2019-03-11 19:09:27 : Felhas 00:01:04 Név: Minta Diák Eredmény: 0/345 azaz 0% Kijelentkezés 1. A függőséget okozó szerekre jellemző: (1.1) A kábítószerek
Anyagforgalom és víztartalom
Anyagforgalom és víztartalom tápanyagmolekulák felszívása bomlástermékek kiválasztása tápanyagmolekulák (sejtek felé) bomlástermékek (vérbe) Teljes testsúly szárazanyagtartalom kb. 40%, víztartalom kb.
4. előadás Idegrendszer motoros működése
4. előadás Idegrendszer motoros működése Szomatomotoros funkciók: Elemi reflex Testtartás Helyváltoztatás Létfenntartó működések (légzési, táplálkozási mozgások) Szexuális aktus egyes részei Emóciók Intellektuális
A szervezet vízterei, anyagforgalom. 70 kg-os ember: 42 liter víz (16 liter intracelluláris folyadék + 28 liter extracelluláris folyadék)
A szervezet vízterei, anyagforgalom 70 kg-os ember: 42 liter víz (16 liter intracelluláris folyadék + 28 liter extracelluláris folyadék) Állati sejtek általános felépítése sejtmag ostor RER SER centromer
Etológia/BSc. Etológiai alapvetések: Történet és módszer. Miklósi Ádám Pongrácz Péter
Etológia/BSc Etológiai alapvetések: Történet és módszer Miklósi Ádám Pongrácz Péter 2018 KÖVETELMÉNY (!) - Előadások anyaga (ppt-pdf: honlapról) - Csányi Vilmos Etológia Számonkérés: - írásbeli vizsga