SZókimondóÉrdekesTartalmasKÜRTÖLŐ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZókimondóÉrdekesTartalmasKÜRTÖLŐ"

Átírás

1 SZókimondóÉrdekesTartalmasKÜRTÖLŐ NEMESNÁDUDVAR ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA VIII ÉVFOLYAM 015 FEBRUÁR Eltemettük Heckenberger Péter tanár urat, községünk díszpolgárát Olyan embertől vettünk végső búcsút nemrégiben, aki nem csak tanító, nevelő és tanár volt, hanem a szó klasszikus értelmében pedagógus volt Tanítványai előmenetelét iskolai munkáján túl is támogatta, segítette Életét családjának, munkájának és szeretett falujának szentelte Két cikluson keresztül is a képviselőtestület aktív tagja volt Mindezek mellett jutott ideje kutatásra, tudományos munkára is Ennek kapcsán írta meg könyvét településünk történelméről Kutatásai során lelt rá a nemesnádudvari németek származási helyére Egyike volt a németországi testvérkapcsolat a Neibsheim Nemesnádudvar partner kapcsolat létrehozóinak Példamutató közösségi munkája miatt joggal érdemelte ki a Nemesnádudvar díszpolgára címet Sokrétű tevékenysége biztosíték arra, hogy emlékét sokáig megőrizzük Dr Kovács István polgármester Falugyűlés 015 február 1-én közmeghallgatással egybekötött falugyűlést tartott Nemesnádudvar önkormányzata és a Német önkormányzat A falugyűlésen az önkormányzat és a Német önkormányzat egyaránt beszámolt az elmúlt évben megvalósult beruházásokról, rendezvényekről, valamint a 015 év terveiről Nemesnádudvar Község Önkormányzatának 015 február 4-én megtartott képviselő-testületi ülésről 015 évi költségvetés elfogadása: Az önkormányzat legfontosabb rendelete a költségvetésről szóló rendelet Az idén is hosszú előkészítő munka előzte meg a rendelet elfogadását A 015 év költségvetési rendelete szerint több beruházást is tervez az önkormányzat, de a képviselőtestület fontosnak tartotta, hogy elkülönített tartalék is maradjon, többek között a lehetséges pályázatok önerejére Új szociális rendelet: Egy másik fontos és sokakat érintő rendeletet is elfogadott a képviselő-testület 015 március 1 napjától lép életbe a szociális segélyezés új rendszere Az önkormányzati segély helyett települési támogatás néven kaphatnak támogatást a rászorultak, melynek több formája lesz, a rendkívüli települési támogatás, települési gyógyszertámogatás, települési lakhatási adósságkezelési támogatás, települési temetési támogatás A szociális ügyek egy része átkerült a járási hivatalokhoz, így az aktív korúak ellátásának minden nemű ügyintézése a járáshoz fog tartozni Kucsoráné dr Drégelyi Zita jegyző PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1 A pályázatot meghirdető szerv a)neve: Nemesnádudvar Község Önkormányzata, címe: 6345 Nemesnádudvar, Szentháromság tér 1 b)megye: Bács-Kiskun megye A meghirdetett álláshely: falugondnok 3 Az állás betöltéséhez szükséges képesítés: középfokú végzettség, B kategóriás jogosítvány, alapvető számítógépes ismeretek Előnyt jelent műszaki, kertészeti gyakorlat, vezetői tapasztalat, helyi lakos 4Munkaköri feladatok: Nemesnádudvar Községben található zöldterületek, vízelvezető árkok rendben tartására irányuló feladatok koordinálása, az önkormányzat fizikai állományú dolgozóinak munkabeosztása, azok ellenőrzése, valamint az ezzel járó adminisztráció teljes körű elvégzése Nemesnádudvari temető temetőgondnoki feladatának a szervezése és ellenőrzése Az önkormányzat épületeinek felügyelete és karbantartása 5 Juttatások, bér: megegyezés szerint 6 A pályázat benyújtásának a)határideje: 015március 0 b) az állás betölthető 015 április 1-jétől c)helye: Nemesnádudvar Község Önkormányzata, Dr Kovács István polgármester 6345 Nemesnádudvar, Szentháromság tér 1 d) formája: zárt borítékban, a borítékon kérjük feltüntetni falugondnoki pályázat e)a pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó fényképpel ellátott életrajzát, motivációs levelét, bizonyítványok másolatát 7A pályázat elbírálási határideje: 015 március 7 Áramszünet Tisztelt ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy szolgáltatásunk minőségének javítása érdekében végzett hálózati munkák miatt áramszünet várható: :00-15: :00-15:30 időszakban az alábbi területeken: Damjanich u -46, 1-65; Hunyadi János u 18A-3, 19-19/A;Máriavölgyi pincesor; Táncsics u Köszönjük megértésüket és türelmüket! EDF DÉMÁSZ

2 Adóbevallásunk elkészítésekor minden évben rendelkezhetünk a befizetett adónk 1 % -val A felajánlott összegek nem kerülnek be az államháztartásba, hanem egyenesen a kedvezményezetteknek utalják át az összeget Adónk 1%-ának felajánlása nem kerül semmibe, de óriási segítség az alapítványoknak Mindenki és a legkisebb összeg is számít, ezért kérjük, rendelkezzen Ön is az adója 1 százalékáról! Kérjük, támogassa személyi jövedelemadójának 1%-val a MERKBAU OKTATÁSI ALAPÍTVÁNYT! Adószámunk: Az alapítványhoz 014-ben Ft támogatás érkezett Az alapítvány a tanulók jutalmazására és az iskolai internet hálózat bővítésére fordította az összeget Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a Merkbau Oktatási Alapítványt támogatták Vígné Fogl Mária a kuratórium elnöke HAGYOMÁNYŐRZŐ PROJEKT AZ ÓVODÁBAN ( ig) Ha a kisgyermek szabadon nyúl a tapasztalatokért, átéli az életet (Bolyai Farkas) Háromhetes projektünk célja a helyi hagyományok és szokások megismerése, ápolása, átörökítése Az identitástudat kialakítása erősítése, a gyermekek érdeklődésének felkeltése a helyi nyelvjárás iránt A három hét folyamán a gyerekek megismerkedtek a helyi svábság kultúrájával, népviseletével, a paraszti élet és munka szokásaival, valamint a kisgyermekek hajdani életével Meghívott vendégeink szívesen meséltek a régi életről, a hétköznapi és ünnepi szokásokról, hagyományokról A gyerekek számára nagy élményt jelentett, hogy a vendégek mindegyike hozott valami különleges munkát, játékot, mesét, aminek aktív részeseivé válhattak Népi játékokat, énekeket tanított Heltainé Panyik Erzsébet A Schupf Nudl készítést Ruffné Háberbusch Viktória és Metzinger Jánosné Mária mutatta meg a gyerekeknek Radics Józsefné Ilonka a horgolást és a kötést próbáltatta az érdeklődő gyerekekkel A sós stanglit Bischof Mártonné Éva és Hermanutz Ferencné Rózsa sodorta, formázta a sok ügyes résztvevővel A talpalávalót Bachmann József szolgáltatta a harmonikájával, a gyerekek nagy örömére A projekt lezárása a Művelődési Házban a szülőkkel közösen egy vidám hangulatú farsangi bál keretében történt, a Hangoló Zenés Gyermekszínház igényes műsorával kibővítve Köszönjük minden kedves vendégünknek az örömteli együttlétet, a sok élményt Az érdekes, új tevékenységek során a hagyományápoláson túl eredményesen fejlesztettük a gyerekek kézügyességét, hallását, ritmusérzékét, mozgását, beszédkészségét Meggyőződésünk, hogy csak a múlt gyökereire támaszkodva tudunk a jövőbe tekinteni, így a jövőben is szeretnénk ilyen és hasonló élményeket szerezni ovisainknak óvónők Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod tenni! (Walt Disney) Örömmel közöljük, hogy a bál bevétele: 53000,-Ft lett Tisztelt támogatónk! Köszönjük, hogy az Ön támogatása közelebb vitt bennünket célunk megvalósításához! Az összeget a folyosói fogasokra, öltözőszekrények beszerzésére fordítjuk Iskola dolgozói, szülők, gyerekek Csiribiri-hír A magyar népmesék varázslatos világába Hermanutz Tamásné Zsuzsa kalauzolta hallgatóságát Sípos Mihály a kosárfonás alapfogásaival ismertette meg a gyerekeket, amikor peddignádból virágot készítettek A Csiribiri Társulat tagjai idén is színre lépnek Georges Feydeau francia szerző vígjátékát mutatják be Az előadások április 11-én és 18-án 19 órakor kezdődnek Jegyek elővételben március 16-tól a könyvtárban válthatók az évek óta változatlan áron (700 Ft) Természetesen az előadás kezdete előtt is árulják a jegyeket

3 Tisztelt Szülők! 015 jan 1-jén életbe lépett az új közétkeztetési törvény, a 37/014 (IV 30) EMMI rendelet, melyből kiemelnék néhány fontosabb paragrafust: 4 b) Az egymást követő kétszer tíz élelmezési nap főétkezéseiben egy ételsor csak egy alkalommal fordulhat elő (Ez azt jelenti, hogy ugyanaz az étel 4 hét alatt legfeljebb egyszer adható) 5 c) A közétkeztető köteles a napi háromszori étkezés szolgáltatása esetén az előírt napi energiaszükséglet 65%-át egy fő- és két kisétkeztetéssel biztosítani (Az első étkezés az óvodában vagy az iskolában nem a reggeli, hanem a tízórai Ennek ellenére nagyon sok gyerek jön reggeli nélkül óvodába vagy iskolába) 7 (4) Napi háromszori étkezés szolgáltatása esetén egy főre biztosítandó legalább a) 0,3 liter tej vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejtermék, b) két adag zöldség - ide nem értve a burgonyát - vagy gyümölcs, ezekből legalább egy adag nyers formában, c) két adag gabona alapú élelmiszer, melyből legalább egy adagnak teljes kiőrlésűnek kell lennie Észrevételünk az, hogy sajnos sok gyerek nem szereti, vagy csak egyszerűen nem ismeri a zöldségféléket, így meg sem kóstolja a zöldséges ebédet Kérnék minden menzás szülőt, biztassa gyermekét, hogy egyen a zöldséges ételekből is 8 () Az italként kínált tej hozzáadott cukrot nem tartalmazhat 10 () A tea legfeljebb a nyersanyag-kiszabati előírás szerint megengedett mértékben tartalmazhat hozzáadott cukrot 11 () Tíz élelmezési nap átlagában a hozzáadott cukortartalom a napi összes energiamennyiség legfeljebb 8%- át teheti ki (Csak a törvényi előírások alapján édesíthetünk!) 1 () Ételkészítéshez az MSZ számú szabvány szerinti, kizárólag jódozott konyhasó használható (3) A tálalókonyhán az ételhez só, illetve cukor nem adható 14 (1) j:nem lehet felhasználni: az 1-3 éves és a 4-6 éves korcsoportok számára sertés- és baromfizsírt, iskolásoknak 10 nap alatt egyszer adható 14 (3) Édesség önállóan ebédként nem adható (Ez azt jelenti, hogy nem adhatunk a menzásoknak önálló ebédként lekváros buktát,kelt kalácsot, fánkot stb) Egyéb étkezésként kizárólag a legalább 1/3 rész gyümölcsöt vagy 1/3 rész tejet vagy tejterméket tartalmazó édesség adható A törvény arra törekszik, hogy minél egészségesebb ételek készüljenek a közétkeztetésben úgy, hogy élvezeti értékük nagy mértékben ne csökkenjen Ennek érdekében modern konyhatechnológiákat alkalmazunk A zsíros rántás helyett lisztszórást használunk, a bő olajban való sütést pedig a csőben sütéssel tudjuk helyettesíteni, mely során a bundás húsokba minimális zsiradék kerül Az ősidők óta jól ismert jótékony hatású fűszernövényeket, mint pl kakukkfüvet, tárkonyt, lestyánt, rozmaringot, zsályát, borsikafüvet a jövőben egyre inkább előtérbe kell helyeznünk a főzésnél Ezek az illatos fűszernövények kellemes ízt kölcsönöznek az ételeknek A törvényi előírás szerint kéthetente halat kell a gyerekeknek enniük Az ovisok megeszik a halételeket, de sok iskolás még idegenkedik a haltól A törvény által előírt 50%-ban teljes kiőrlésű kenyeret általában szívesen fogyasztják a gyerekek Amennyiben pénzt adnak 7-10 éves gyermeküknek, hogy nassolni valót vehessen a boltban, várhatóan az alábbi kalóriabevitelek közül fog választani a tanítási idő alatt: Boltban vett üdítő 0,5 l: 10 kcal Boltban vett chips: 544 kcal Iskolajoghurt: 110 kcal Iskolagyümölcs: 80 kcal Napközis tízórai: 330kcal Az ebédig már 174 kcal-t elfogyasztott a gyermek!!! Ebéd: 800 kcal Uzsonna: 50 kcal Összesen: 34 kcal, mikor a szükséges bevitt energiamennyiség kcal!!! Kérem, tanítsuk meg gyermekeinknek, hogy a gondosan elkészített főtt étel megbecsülendő, ne hagyjuk, hogy chipsen nőjön fel a következő nemzedék! Hangsúlyozom, hogy a törvényi szabályozás ellenére is finom, ízletes ételeket tudunk a gyermekek számára biztosítani! Kérem a tisztelt Szülőket, hogy bízzanak meg bennünk, és ne csomagoljanak gyermekeiknek fölösleges nassolni valót, hisz finom, egészséges ebédet szolgálunk fel a menzán Erről saját maguk is bármikor meggyőződhetnek Kérném továbbá, hogy gyermekeink egészsége érdekében kerüljük otthon is a túlzott zsír-, só- és cukorfogyasztást! Kérdéseikkel, észrevételeikkel kapcsolatban szívesen állok a rendelkezésükre az alábbi elérhetőségeken: Hollósy Judit élelmezésvezető Tel: 06-0/ lenardkonyhaja@citromailhu melléklet a 37/014 (IV 30) EMMI rendelethez Az étkeztetés típusától függően a korcsoportonként megengedett napi sóbevitel (g/fő) A B C D E F G H Ékeztetés Korcsoportok típusa Napi háromszori étkezés szolgáltatása Napi egyszeri étkezés szolgáltatása 1-3 év 4-6 év 7-10 év év év év 70 évtől (legfeljebb:7,9) (legfeljebb:4,3) (legfeljebb:7,9) (legfeljebb:4,3)

4

5 6 melléklet a 37/014 (IV 30) EMMI rendelethez Egyes élelmiszerekre, élelmiszercsoportokra vonatkozó előírások tíz élelmezési napra, egy főre számítva A D E 1 Élelmiszer, élelmiszercsoport Napi háromszori étkezés szolgáltatása Napi egyszeri étkezés szolgáltatása 3 Hús legalább hat, legfeljebb tíz alkalommal legalább hat, legfeljebb tíz alkalommal 4 Húskészítmény 3%-nál alacsonyabb zsírtartalmú húskészítmény legfeljebb öt alkalommal, 3%-nál magasabb zsírtartalmú termék 5 Hal legalább egy alkalommal legalább egy alkalommal 6 Máj, zúza, szív és májkészítmény legfeljebb három alkalommal, ebből két alkalommal ételkészítéshez és egy alkalommal kisétkezés részeként 7 Tojás legalább három, legfeljebb öt darab, az ételkészítéshez felhasznált tojások mennyiségével számolva legalább kettő,legfeljebb négy darab, az ételkészítéshez felhasznált tojások mennyiségével számolva 8 Rizs legfeljebb három alkalommal legfeljebb három alkalommal 9 Száraztészta 10 Burgonya legfeljebb öt alkalommal legfeljebb öt alkalommal 11 Szárazhüvelyesek a január 1- jétől április 30-ig és az október 1-jétől december 31- ig tartó időszakban 1 Szárazhüvelyesek a május 1- jétől szeptember 30-ig tartó időszakban 13 Gyümölcs alapú italok és zöldséglé 14 Édesség, finom pékáru (a legalább 1/3 rész gyümölcsöt vagy 1/3 rész tejet vagy tejterméket tartalmazókat kivéve) legalább egy, legfeljebb három alkalommal egy alkalommal legfeljebb négy alkalommal legfeljebb három alkalommal egy alkalommal 15 Ízesített tejkészítmény nem adható 16 Lekvár vagy mogyorókrém, csokoládékrém 17 Olajos magvak legalább egy alkalommal 18 Teljes kiőrlésű gabona alapú legalább tíz alkalommal legalább három alkalommal élelmiszer 19 Sertés, baromfi zsír 0 Margarin kenőzsiradékként legfeljebb tíz alkalommal nem adható 1 Vaj kenőzsiradékként legfeljebb három alkalommal nem adható Bő zsiradékban sült étel 3 Tejszín, ételkészítéshez, ételkészítéshez 1 SZ É T KÜRTÖLŐ Havonta megjelenő ingyenes önkormányzati tájékoztató Kiadó: Nemesnádudvar Önkormányzata 3 Nemesnádudvar Szentháromság tér 1 4 Felelős kiadó: Dr Kovács István polgármester 5 polgarmester@nemesnadudvarhu 6 Szerkesztőség helye: Nemesnádudvar Petőfi u 50 7 iksztnnadudvar@citromailhu 8 Szerkesztő: Bartek Dóra 9 ISSN:

A B C D E F 1. Nyersanyag Korcsoportok év 4 6 év 7 10 év év 15. évtől

A B C D E F 1. Nyersanyag Korcsoportok év 4 6 év 7 10 év év 15. évtől melléklet a 37/014. (IV. 30.) EMMI rendelethez Nyersanyag-kiszabati előírás egy adagra/fő Nyersanyag Korcsoportok. 1 3 év 4 6 év 7 10 év 11 14 év évtől 3. 1 g 0 30 g 40 0 g 4. színhús: színhús: 60 80 g

Részletesebben

Egészséges táplálkozás Közétkeztetés kockázatmentesen!

Egészséges táplálkozás Közétkeztetés kockázatmentesen! Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 VI. Népegészségügyi Konferencia Budapest, 2015. február 25. Egészséges táplálkozás Közétkeztetés kockázatmentesen! Dr. med.habil Martos Éva

Részletesebben

Az ellátás során biztosítandó étkezések energiatartalma és száma

Az ellátás során biztosítandó étkezések energiatartalma és száma Jelen anyag az OÉTI munkatársai által készített A rendszeres étkezést biztosító, szervezett élelmezési ellátás keretében szolgáltatott élelmiszerekre vonatkozó táplálkozásegészségügyi elıírásokról rendelettervezet

Részletesebben

A menza-rendelet. Ruis Zsuzsanna dietetikus. 2015. május 21.

A menza-rendelet. Ruis Zsuzsanna dietetikus. 2015. május 21. A menza-rendelet Ruis Zsuzsanna dietetikus 2015. május 21. 37/2014. (IV. 30.)EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó ajánlásokról Érvénybe lépés: 2015. január 1. Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. A

Részletesebben

Az ellátás során biztosítandó étkezések energiatartalma és száma

Az ellátás során biztosítandó étkezések energiatartalma és száma Bölcsıdés korcsoport közétkeztetése Jelen anyag az OÉTI munkatársai által készített A rendszeres étkezést biztosító, szervezett élelmezési ellátás keretében szolgáltatott élelmiszerekre vonatkozó táplálkozásegészségügyi

Részletesebben

54/2014. (XII. 29.) EMMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1

54/2014. (XII. 29.) EMMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 54/204. (XII. 29.) EMMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról hatályos: 204.2.3-205.0.03 Az egészségügyről szóló 997. évi CLIV. törvény 247. (2) ekezdés sz) pontjáan kapott

Részletesebben

Az emberi erőforrások minisztere../2013. (.) EMMI rendelete. a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról

Az emberi erőforrások minisztere../2013. (.) EMMI rendelete. a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról Az emberi erőforrások minisztere./2013. (.) EMMI rendelete a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. (2) bekezdés sz) pontjában

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK A KÖZÉTKEZTETÉSBEN CÍMŰ KONFERENCIA

VÁLTOZÁSOK A KÖZÉTKEZTETÉSBEN CÍMŰ KONFERENCIA Közétkeztetési rendelet kapcsán felmerülő táplálkozás-egészségügyi feladatok Barnáné Susa Éva dietetikus okleveles táplálkozástudományi szakember Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi

Részletesebben

Új irányok az étkeztetésben

Új irányok az étkeztetésben Új irányok az étkeztetésben Szabó Zsuzsanna, dietetikus, élelmezésvezető Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 50. -ának (3) bekezdése előírja, hogy "A közétkeztetésben különösen a gyermekintézményekben

Részletesebben

37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet. a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról 1. 1. Általános rendelkezések

37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet. a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról 1. 1. Általános rendelkezések Hatály: 2015.XI.1. - 2017.IV.12. 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról 1 Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. (2) bekezdés sz)

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:../2015. 14. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez a közétkeztetésben

Részletesebben

Tárgy: Szociális, valamint gyermekjóléti rendeletek módosítása Mell.: 2 db rendelet-tervezet

Tárgy: Szociális, valamint gyermekjóléti rendeletek módosítása Mell.: 2 db rendelet-tervezet Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U- 9683-6/2014. Lencséné Szalontai Mária tel.: 63-510-323 email: lencsene@szentes.hu Tárgy: Szociális, valamint gyermekjóléti rendeletek módosítása

Részletesebben

37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról

37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. (2) bekezdés sz) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

Részletesebben

37/2014. (IV.30.) EMMI. rendelet A közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról

37/2014. (IV.30.) EMMI. rendelet A közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról 37/2014. (IV.30.) EMMI. rendelet A közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról Dreska Erzsébet közegészségügyi felügyelő Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási

Részletesebben

Bölcsődei élelmezés. Tej, tejtermékek

Bölcsődei élelmezés. Tej, tejtermékek Bölcsődei élelmezés Bölcsődéi élelmezésünk napi 4x étkeztetéssel /Reggeli, Tízórai, Ebéd, Uzsonna/ biztosítja a 6 hónap -3 éves korosztályú bölcsődések a napi energiaszükséglet 75%-át. Célunk a gyermekek

Részletesebben

(Kód Megnevezés Melyik HBCS-be sorolódik) 959E Rosszindulatú daganat kemoterápiája E 7698* Kemoterápia, sc. HER+TXT 3 heti dózis protokoll szerint

(Kód Megnevezés Melyik HBCS-be sorolódik) 959E Rosszindulatú daganat kemoterápiája E 7698* Kemoterápia, sc. HER+TXT 3 heti dózis protokoll szerint M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 61. szám 8915 15. melléklet a 36/2014. (IV. 30.) EMMI rendelethez Az R4. 4. mellékletében foglalt táblázat C50 Az emlő rosszindulatú daganata megjelölésű része a 7704

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. november 19-i soron kívüli ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. november 19-i soron kívüli ülésére Tárgy: Közétkeztetés versenyeztetése Sorszám: IV/3. Előkészítette: Gál András osztályvezető Műszaki Osztály Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség Tárgyalás

Részletesebben

Az emberi erőforrások minisztere 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelete a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról

Az emberi erőforrások minisztere 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelete a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról Az emberi erőforrások minisztere 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelete a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. (2) bekezdés sz)

Részletesebben

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 61. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 61. szám MAGYAR KÖZLÖNY 61. szám M A G YA R O R S Z Á G H I VATA L O S L A PJ A 2014. április 30., szerda Tartalomjegyzék 138/2014. (IV. 30.) Korm. rendelet Az árva mű felhasználásának részletes szabályairól 8815

Részletesebben

37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet. a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról 1

37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet. a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról 1 Magyar joganyagok - 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet - a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előí 1. oldal 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi

Részletesebben

37/2014. (IV. 30.) EMMI

37/2014. (IV. 30.) EMMI Az emberi erőforrások minisztere 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelete a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 61. szám Az egészségügyről szóló

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita bízott

Részletesebben

Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/ /11 : 52/

Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/ /11 : 52/ Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/208-001/11 : 52/208-009 e-mail: jegyzo@nyirabrany.hu 4. Napirend Az előterjesztés törvényes. E L Ő T E R

Részletesebben

Budapest, 2011. augusztus 01.

Budapest, 2011. augusztus 01. Országos Tisztifőorvosi Hivatal ikt. szám: A RENDSZERES ÉTKEZÉST BIZTOSÍTÓ, SZERVEZETT ÉLELMEZÉSI ELLÁTÁSRA VONATKOZÓ TÁPLÁLKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI AJÁNLÁS KÖZÉTKEZTETŐK SZÁMÁRA Az egészségügyről szóló 1997.

Részletesebben

Közétkeztetési körkép 2016.

Közétkeztetési körkép 2016. Közétkeztetési körkép 2016. Kosztovics Ottóné élelmezés-egészségügyi szakügyintéző Nógrád Megyei Államigazgatási Kollégium 2017. május 23. Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Közétkeztetési

Részletesebben

Szerzők: Belláné Apostol Mária, Vereckei Katalin, Dr. Müller Cecília, Dr. Gömöri Gábor Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási

Szerzők: Belláné Apostol Mária, Vereckei Katalin, Dr. Müller Cecília, Dr. Gömöri Gábor Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerzők: Belláné Apostol Mária, Vereckei Katalin, Dr. Müller Cecília, Dr. Gömöri Gábor Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Az egészség megőrzésének, a betegségek megelőzésnek

Részletesebben

Tárgy: Központi Gyermekélelmezési Konyha 2015. évi szolgáltatási díjának megállapítása Mell.: 1 db

Tárgy: Központi Gyermekélelmezési Konyha 2015. évi szolgáltatási díjának megállapítása Mell.: 1 db Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.: Témafelelős: Kovács Györgyné Tárgy: Központi Gyermekélelmezési Konyha 2015. évi szolgáltatási díjának megállapítása Mell.: 1 db Szentes

Részletesebben

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat. 264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)

Részletesebben

37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás - egészségügyi előírásokról

37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás - egészségügyi előírásokról 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás - egészségügyi előírásokról Miskolc 2015. március 24. Dr. Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos Országos Tisztifőorvosi Hivatal

Részletesebben

VI. NAPIREND. Előterjesztő: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző. rendelet. Előterjesztést készítette: Melléklet: Szavazás módja:

VI. NAPIREND. Előterjesztő: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző. rendelet. Előterjesztést készítette: Melléklet: Szavazás módja: ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. MÁRCIUS 23-I MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 774-7/2017/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB VI. NAPIREND Tárgy: Javaslat az

Részletesebben

Dr. SZABÓ ENIKŐ helyettes országos tisztifőorvos SCHMIDT RICHÁRD közegészségügyi felügyelő OTH. 2015. Október 15.

Dr. SZABÓ ENIKŐ helyettes országos tisztifőorvos SCHMIDT RICHÁRD közegészségügyi felügyelő OTH. 2015. Október 15. Dr. SZABÓ ENIKŐ helyettes országos tisztifőorvos SCHMIDT RICHÁRD közegészségügyi felügyelő OTH 2015. Október 15. Forrás: OÉTI GYAKRAN ISMÉTLŐDŐ KÉRDÉSEK? https://www.antsz.hu/felso_menu/lakossagi_tajeko

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétsá, Rákóczi út 20 Telefon: 35/550-100 wwwretsahu Email: hivatal@retsahu Előterjesztést készítette és előterjesztő: Fodor Rita jeyző általános helyettese

Részletesebben

MIT TEgyEk, Hogy jól EgyEk?

MIT TEgyEk, Hogy jól EgyEk? MIT TEgyEk, Hogy jól EgyEk? CUkorBETEgEk étrendje = EgészségEs TáPlálkozás KICSÁK MARIAN, NAGY KRISZTINA Az oktatóanyag A MAgyAr diabetes TársAság vezetôsége MEgBízásáBÓl, A sanofi TáMogATásávAl készült

Részletesebben

III. NAPIREND. Előterjesztő: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző. rendelet. Előterjesztést készítette: Melléklet: Szavazás módja:

III. NAPIREND. Előterjesztő: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző. rendelet. Előterjesztést készítette: Melléklet: Szavazás módja: ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. MÁRCIUS 24-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 780-4/2015/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB III. NAPIREND Tárgy: Javaslat

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2014. november 13. napján 13:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2014. november 13. napján 13:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen: Csárdaszállás Község Önkormányzata 5621 Csárdaszállás, Petőfi utca 17. MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2014. november 13. napján 13:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület november 25-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület november 25-ei ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2010. november 25-ei ülésére Tárgy: Javaslat a Damjanich János Általános Iskola, a Hajós Alfréd Általános Iskola és a Zöld Óvoda

Részletesebben

szóló 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet hatósági ellenrzéséhez

szóló 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet hatósági ellenrzéséhez Útmutató a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozásegészségügyi elírásokról szóló 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet hatósági ellenrzéséhez Készült a TÁMOP-6.1.2.B-14/1-2015-0001 jel, Egészséges alapanyagok

Részletesebben

Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület április 11-én megtartott ülésének

Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület április 11-én megtartott ülésének Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület 2017. április 11-én megtartott ülésének a. ) jegyzőkönyve: 1 b. ) tárgysorozata: 1. c. ) határozatai: 47-48. d. ) rendelete: 5 ö ö '^ /2 0 1 7. TÁRGYSOROZAT

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i rendes ülésére 10. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Gyermekvilág Óvoda igazgatói állásának betöltésére

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: I.2-858/2010/III. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelettervezet Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a térítési

Részletesebben

<-35. számú előterjesztés

<-35. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je

Részletesebben

Fogyókúrák. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Fogyókúrák. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Fogyókúrák Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Sztárok Sztárok fogyókúra után http://www.rtlklub.hu/bulvar/video/54598 Fatorexia Az újabb testkép zavar Míg a legtöbb ember tisztában van a súlyfeleslegével,

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-i ülésére Tárgy: A nevelési intézményekben alkalmazandó intézményi térítési díjakról, valamint a gyermekétkeztetés intézményi

Részletesebben

3 5 Az esélyegyenlőség megteremtése elsősorban az állam feladata

3 5 Az esélyegyenlőség megteremtése elsősorban az állam feladata PEDAGÓGUSOK LAPJA LXXI. ÉVFOLYAM 1. A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE HÍRLAPJA ÉS HÍRLEVELE 2015. JANUÁR 10. ALAPÍTVA: 1945-BEN SÓ-SHOW Ez év első tanítási napjától már az új szabályok szerint kapják az ebédet

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSBAN RÉSZTVEVŐ, KÖZÉTKEZTETÉSBEN ÉTKEZŐK ÉS CSALÁDJUK KÖRÉBEN VÉGZETT REPREZENTATÍV FELMÉRÉS EREDMÉNYEI

AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSBAN RÉSZTVEVŐ, KÖZÉTKEZTETÉSBEN ÉTKEZŐK ÉS CSALÁDJUK KÖRÉBEN VÉGZETT REPREZENTATÍV FELMÉRÉS EREDMÉNYEI AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSBAN RÉSZTVEVŐ, KÖZÉTKEZTETÉSBEN ÉTKEZŐK ÉS CSALÁDJUK KÖRÉBEN VÉGZETT REPREZENTATÍV FELMÉRÉS EREDMÉNYEI Dr. Polereczki Zsolt Prof. Dr. Szakály Zoltán Jasák Helga Debreceni

Részletesebben

NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységrõl

NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységrõl Gencsapáti Község Polgármesteri Hivatal... önkormányzat e NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi rõl A nyilvántartás vezetése a 210/2009. (I.29.) Korm. rendelet 6. (1) bekezdése alapján kötelezõ.

Részletesebben

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért

Részletesebben

2015. évi költségvetés előkészítése. ELŐTERJESZTÉS a képviselő testület 2015. január 23 i ülésére

2015. évi költségvetés előkészítése. ELŐTERJESZTÉS a képviselő testület 2015. január 23 i ülésére RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

Háromnapos étkezési napló Kitöltési útmutató

Háromnapos étkezési napló Kitöltési útmutató Háromnapos i napló Kitöltési útmutató 1. Kérjük, adja meg általános i szokásait, melyek segítik a táplálkozási szakembereket az i napló pontosabb értékelésében! 2. A három nap közül két, nem egymást követő

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 27-én tartandó rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 27-én tartandó rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. október 27-én tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Városgondnokság magasabb vezetői

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Városgondnokság magasabb vezetői álláshelyére

Részletesebben

Előterjesztés Az intézményi étkeztetés térítési díjainak megállapításáról

Előterjesztés Az intézményi étkeztetés térítési díjainak megállapításáról Előterjesztés Az intézményi étkeztetés térítési díjainak megállapításáról 1. előterjesztés száma: 67/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében közreműködő

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. június 23-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Erzsébet Kórház- rendelőintézet igazgatói állására beérkezett pályázat elbírálása Előadó

Részletesebben

Valamennyi konyha értékelését elvégeztük

Valamennyi konyha értékelését elvégeztük A 2009. évi Óvodai Táplálkozás-egészségügyi Felmérés tapasztalatai a tápanyagkiszabatok és óvodavezetői kérdőívek alapján a dél-alföldi régióban A felmérés tapasztalatai és utóélete Békés megyében Dr.

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

A rendszeres étkeztetést biztosító, szervezett élelmezési ellátásra vonatkozó táplálkozásegészségügyi

A rendszeres étkeztetést biztosító, szervezett élelmezési ellátásra vonatkozó táplálkozásegészségügyi A rendszeres étkeztetést biztosító, szervezett élelmezési ellátásra vonatkozó táplálkozásegészségügyi ajánlás közétkeztetık számára jelentıs változásokat hoz A közétkeztetésrıl, az OÉTI által végzett országos

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

Csurgatott tojásleves Finom főzelék Sajttal töltött pulykamell. En: 3261 KJ / 777 kc Fehérje: 20 Sznh.: 54 / Cukor: 12 Zsír: 52 / Só: 4

Csurgatott tojásleves Finom főzelék Sajttal töltött pulykamell. En: 3261 KJ / 777 kc Fehérje: 20 Sznh.: 54 / Cukor: 12 Zsír: 52 / Só: 4 Heti étlap: 2017.10.02. - 2017.10.08. Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 11-14 év 2017.10.02. hétfő 2017.10.03. kedd 2017.10.04. szerda 2017.10.05. csütörtök 2017.10.06. péntek 2017.10.07. szombat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 18.-án tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 18.-án tartandó ülésére Hajdúhadház Város Önkormányzata Polgármesterétől 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1. ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 18.-án tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2016. november 9. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 15. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás MÁTÉTELKI HÍREK 25. szám Mátételke község Önkormányzatának friss hírei Képvisel -testületünk 2006. október 10-i ülésének anyagából 2006. október 17. Közérdek információk! A választási bizottság tájékoztatása

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Előterjesztés. az intézményi étkezés térítési díjainak megállapításához szükséges nyersanyagköltség és önköltség meghatározásáról

Előterjesztés. az intézményi étkezés térítési díjainak megállapításához szükséges nyersanyagköltség és önköltség meghatározásáról Előterjesztés az intézményi étkezés térítési díjainak megállapításához szükséges nyersanyagköltség és önköltség meghatározásáról 1. előterjesztés száma: 60/2019. 2. előterjesztést készítő személy neve:

Részletesebben

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04. Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a

Részletesebben

egészségére és adja tovább! Váljék Étkezési kisokos Egészséges gondolatok az étkezésrôl Cukorbetegeknek

egészségére és adja tovább! Váljék Étkezési kisokos Egészséges gondolatok az étkezésrôl Cukorbetegeknek Étkezési kisokos ököl = 1 pohár (2.5 dl) Az Ön esetében = 2 adag tészta vagy zabpehely hüvelykujj Az Ön esetében = 1 adag sajt marék Az Ön esetében 3 6 dkg mag egészségére Váljék és adja tovább! tenyér

Részletesebben

Fogalom-meghatározások. 2. (1) 4. Édesség fogalmának pontosítására szükség lehet a számítások miatt:

Fogalom-meghatározások. 2. (1) 4. Édesség fogalmának pontosítására szükség lehet a számítások miatt: Dr. Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos részére Országos Tisztifőorvosi Hivatal 1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6. Tárgy: A 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet-re vonatkozó állásfoglalás kérése

Részletesebben

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 193. szám 79459

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 193. szám 79459 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 016. évi 193. szám 7949 Az emberi erőforrások minisztere 36/016. (XII. 8.) EMMI rendelete a közre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/014. (IV. 30.) EMMI

Részletesebben

Önkormányzatának Közlönye

Önkormányzatának Közlönye 2009. március 31. XIX. Évfolyam 3. szám HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I. Közgyűlési határozatok 2 II. Hirdetmények 2 2 I. Közgyűlési határozatok A határozatok megtekinthetőek a www.hevesmegye.hu

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. október 1-jén tartandó ülésére Tárgy: - A gyermekvédelem helyi szabályairól

Részletesebben

NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl

NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl Nógrád Önkormányzat... önkormányzat e NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl A nyilvántartás vezetése a 210/2009. (IX.29.) Korm. rendelet 9. (1) bekezdése alapján kötelezõ. A nyilvántartás

Részletesebben

Beszámoló az Oktatási Intézmények Központi Konyhájának évi munkájáról

Beszámoló az Oktatási Intézmények Központi Konyhájának évi munkájáról Beszámoló az Oktatási Intézmények Központi Konyhájának 216. évi munkájáról 1 Szeretném Önöket tájékoztatni a 216.1.1-től eltelt időszakról! Az Oktatási Intézmények Központi Konyhája a 216-os évet a volumenek

Részletesebben

Tájékoztatás az intézményi étkezés igénybevételéről

Tájékoztatás az intézményi étkezés igénybevételéről Tájékoztatás az intézményi étkezés igénybevételéről Intézményünkben a SODEXO Magyarország Kft. gondoskodik az intézményi étkeztetésről. Intézményünkben esztétikusan kialakított ebédlő várja a gyerekeket.

Részletesebben

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó

Részletesebben

Tájékoztató a hajdúnánási közétkeztetés táplálkozásegészségügyi

Tájékoztató a hajdúnánási közétkeztetés táplálkozásegészségügyi Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Hajdúböszörményi, Polgári Kistérségi Népegészségügyi Intézete Tájékoztató a hajdúnánási közétkeztetés táplálkozásegészségügyi helyzetéről 0. évben Hajdúböszörmény,

Részletesebben

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta:

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta: Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 3-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Véh László polgármester Gubics

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének február 03-án megtartott közös testületi ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének február 03-án megtartott közös testületi ülésén TORONY KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének 2016. február 03-án megtartott közös testületi ülésén Helye: Torony Község

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Hesz Ildikó előterjeszti: Dr. Varga Tibor

Részletesebben

10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról

10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról 1 0. N a p i r e n d BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.)

Részletesebben

NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl

NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl Vasboldogasszony község Önkormányzata... önkormányzat e NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl A nyilvántartás vezetése a 210/2009. (IX.29.) Korm. rendelet 9. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-ei rendes, nyílt ülésére Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: polgarmester@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 14-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 14-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 14-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény magasabb vezetői

Részletesebben

Matematika-fizika szakos tanár

Matematika-fizika szakos tanár Hevesy György Általános Iskola a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet Hevesy György Általános Iskola Matematika-fizika szakos tanár munkakör betöltésére.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29 - én megtartott nyílt ülésről.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29 - én megtartott nyílt ülésről. 264/4/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29 - én megtartott nyílt ülésről. Rendelet: 4/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelet önkormányzat

Részletesebben

DIÉTA MAGASVÉRNYOMÁS BETEGSÉGBEN

DIÉTA MAGASVÉRNYOMÁS BETEGSÉGBEN DIÉTA MAGASVÉRNYOMÁS BETEGSÉGBEN A magasvérnyomás-betegség ( hipertonia ) kezelésében a diétának fontos, meghatározó szerepe van. A nem gyógyszeres kezelés a következ beavatkozásokból áll: Elhízás esetén

Részletesebben

2347 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY évi 9. szám

2347 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY évi 9. szám 2347 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2018. évi 9. szám Pályázati felhívás pedagógus- és egyéb álláshely betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen a benyújtási határidőkkel,

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. augusztus 27-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. augusztus 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló a gyermekétkeztetés aktuális kérdéseiről Előkészítette: Váczi Julianna osztályvezető Gazdasági Osztály Szász Istvánné intézményvezető Városgondnokság Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság:

Részletesebben

Előterjesztés. Készítette:Feketéné E. Hilda jegyző Orbán Andrásné pénzügyi főea Előadó: Simonné Rummel Erzsébet polgármester

Előterjesztés. Készítette:Feketéné E. Hilda jegyző Orbán Andrásné pénzügyi főea Előadó: Simonné Rummel Erzsébet polgármester Előterjesztés Tárgy: Az iskolai és szociális étkezés biztosítása, az étkezésért fizetendő díjakról szóló rendelet elfogadása Készült: A Bakonynánai képviselő-testületek 2013. június 24-ei ülésére Készítette:Feketéné

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezet magasabb vezetői

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a Palotakerti Óvoda intézményvezetői állásának betöltésére. Előterjesztő:

Részletesebben

26/2009.(II.26.)HÖ. sz. határozat

26/2009.(II.26.)HÖ. sz. határozat 26/2009.(II.26.)HÖ. sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta a Hajdúhadház Városi Önkormányzat 235.703 eft forint alapú hitelfelvétel tárgyában az ajánlattevő kiválasztásáról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Városi Óvoda intézményvezetői álláshelyére pályázat kiírása

Részletesebben

6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-i rendes ülésére

6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-i rendes ülésére 6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-i rendes ülésére Tárgy: Óvodai étkeztetés struktúrájának átalakítása Előterjesztő:

Részletesebben