Így írtok ti? Móricz Zsigmond és Karinthy Frigyes mondatszerkesztési sajátságai

Átírás

1 Így írtok ti? Móricz Zsigmond és Karinthy Frigyes mondatszerkesztési sajátságai Nyebehaj Csilla Filozófia magyar szak egyetemi képzés Konzulens: Dr. Illésné Dr. Kovács Mária egyetemi docens Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Miskolc 2013.

2 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés Az írókat körülvevő miliő Néhány gondolat Móricz Zsigmondról Néhány gondolat Karinthy Frigyesről Mondattani áttekintés A mondattan tárgya A mondat meghatározása Szerkezet szerinti osztályozás A mondatfajták A mondatrészek Az állítmány Az állítmány és az alany viszonya Az állítmány és az alany egyeztetése Az állítmány és a többi mondatrész kapcsolata A létigés és kopulás állítmányok elemzésének problémái Az alany Az alany szerkezeti felépítése Az alany kihagyása A tárgy A tárgy szerkezeti felépítése A határozói értékű tárgy A határozók A határozók rendszere A határozók irányhármassága A határozók és más mondatrészek kapcsolata Jelző és az értelmező A jelzők fajtái A minősítő jelző A mutató névmási kijelölő jelző A birtokos jelző Az értelmező

3 Az értelmező határozó Az egyszerű és az összetett mondat határsávja A halmozott mondatrészes mondatok Mondatszerkesztési sajátságok Összegzés Bibliográfia Olvasmányjegyzék Rövidítésjegyzék Idegen nyelvű összefoglaló Melléklet... Hiba! A könyvjelző nem létezik. 2

4 1. Bevezetés Karinthy Frigyes Így írtok ti című humoreszk gyűjteménye gimnazista korom legkedveltebb olvasmánya volt, az egyetem során pedig megkaptam azt a tudásanyagot, amivel már az érintett szerző nevének ismerete nélkül is sokszor könnyen rájöttem, hogy kire is oly jellemzőek azok a stílusjegyek, amelyeket Karinthy annyira eltúloz. A másik, általam kedvelt író, Móricz Zsigmond novelláinak és regényeinek legmarkánsabb vonása az, hogy szerkezetét és szóhasználatát tekintve is igyekszik műveit az élőbeszédhez közelíteni, mivel szereplői többnyire szegény parasztok, akik nem nyelvtanilag tökéletes, cirkalmas, irodalmi kifejezésekkel teletűzdelt mondatokban beszélnek. Mikor elolvastam azt a két Karinthy szöveget, amely Móricz prózai műveihez kapcsolódik, felvetődött bennem az ötlet, hogy érdekes témát szolgáltathatna mindkettőjük vizsgálata mondattani szempontból. Éppen ezért Így írtok ti? Móricz Zsigmond és Karinthy Frigyes mondatszerkesztési sajátságai, a cím, amit a szakdolgozatomnak adtam, mivel munkám kezdetén arra voltam a leginkább kíváncsi, hogy Karinthy Frigyes azon irodalmi paródiáiban, amelyeket Móricz Zsigmond műveinek és írói stílusának karikatúrájaként jelentetett meg, Móricz mondatszerkesztési sajátságait is átveszi-e vagy sem. Tehát, hogy mondattani szempontból ténylegesen úgy ír-e, mint Móricz Zsigmond vagy esetleg más stílusjegyeket domborít csak ki. Karinthy Frigyes számtalan pályatársáról írt humoreszket, van közöttük líra, próza és dráma is. Móricz Zsigmond legjelentősebb alkotásai novellák és regények. Mindkét írótól két-két művet néztem meg. Karinthy esetében ezek adottak voltak, ugyanis mindössze két olyan prózai paródiát írt, amely Móricz Zsigmondhoz kapcsolódik. Cím szerint a Miskárolót és a Folytatást. A Folytatás Móricz Sárarany című regényéről szól, mivel mindkét szöveg főszereplője Turi Dani, éppen ezért Móricz Zsigmondtól elsőként a Sáraranyból választottam részleteket. Egyet a regény elejéről, egyet a végéről úgy, hogy hosszúságuk körülbelül megegyezzen a Karinthy írással. Másodikként a Hét krajcár című novellára esett a választásom, mivel ez jelentős szerepet töltött be az író életében. Ezzel indult el az irodalmi pályafutása, novellái közül talán ma is ez a legismertebb, terjedelmét tekintve pedig nem sokkal hosszabb, mint a Miskároló. A dolgozatom első részében az írókat körülvevő miliőről írok. Ezt egyfajta bevezetőnek szánom, hogy lássuk, milyen körülmények között élt és alkotott a két szerző, hogy milyen politikai és irodalmi irányzatok hatottak munkásságukra. 3

5 A következő két fejezetben néhány gondolatot írok Móricz Zsigmondról, majd pedig Karinthy Frigyesről. A teljesség igénye nélkül próbálom összegezni azt, hogy mi is volt, rájuk, barátságukra, írói stílusukra a legjellemzőbb. Az ötödik rész a későbbi, konkrét vizsgálatom elméleti megalapozását szolgálja. A szakirodalom vonatkozó írásainak ismeretében foglalom össze a legalapvetőbb mondattani tudnivalókat. Ez a rész azért is fontos, mert egyes vitatott kérdéseknél megfogalmazom a saját álláspontomat, azt hogy milyen értelemben használok később, a gyakorlati vizsgálat során egy-egy fogalmat. A mondattani fejezetet több alfejezetre osztottam a könnyebb áttekinthetőség miatt. Miután összeszedtem a legfontosabb mondattani ismereteket, rátérek a gyakorlati vizsgálatra. Az említett szövegek, szövegrészletek minden egyes mondatát külön-külön elemzem. Ezt az elemzést ábrákkal együtt csatolom mellékletként. A mondatok sorra vételezése után számadatokkal alátámasztva több szempont alapján vizsgálom, hogy Karinthy mennyire követi Móricz mondatszerkesztési sajátságait. A szempontok közül a legfontosabbak: az egyszerű és az összetett mondatok aránya, az összetett mondatok tagmondatainak száma, a mellérendelő és az alárendelő összetételek aránya, a tagmondatok közötti viszony, a mondatrészek halmozása. Az arányokat diagramokkal próbálom még szemléletesebbé tenni. A jobb megértés miatt pedig konkrét példákat is hozok az elemzett szövegekből. Az utolsó fejezetben a tapasztalataimat összegzem. Megállapítom, hogy Karinthy valóban úgy ír-e mondattani szempontból, mint Móricz Zsigmond. Természetesen a vizsgálataim a terjedelmi korlátok miatt nem merítik ki teljes egészében ezt a témát. Az általam kiemelteken kívül számtalan további szempontból is meg lehetne nézni a két író mondatait, mégis úgy vélem, hogy már ilyen mélységű elemzés mellett is vonhatunk le következtetéseket. 4

6 2. Az írókat körülvevő miliő A szakdolgozatomban szereplő írók életpályája történelmi és irodalmi korokon ível át. Mindketten a XIX. század második felében látták meg a napvilágot az Oszrák-Magyar Mornachia állampolgáraiként. Közelebbről, Móricz Zsigmond 1879-ben született, Karinthy Frigyes pedig 1887-ben. Haláluk idején az említett államalakulat már a történelem süllyesztőjébe merült. Fiatal korukat olyan országban élték meg, amely egy európai birodalom része, és csak nem régen szabadult meg a teljes idegen elnyomástól. Magyarország ebben az időben egy meghasadt személyiségre hasonlított leginkább. Jelen volt a fiatal, világvárossá duzzadó Budapest, valamint jelen volt Ady Endre Magyar Ugara is. A főváros nemcsak az ország, hanem a rohamléptékű ipari fejlődés és polgárosodás központja volt. A vidék pedig megmaradt a monarchia előtti állapotában, ahol a néptömegek a tekintélyelvű félfeudális rendszer mindennapjaiban éltek. Azonban elvitathatatlan a fejlődés, amit a nemzet és az ország produkált. Lehet, hogy ez nem volt egyenletes a történelmi Magyarország egész területén, de valamelyest mindent és mindenkit érintett. Az irodalom oldaláról megközelítve egyre szélesebb rétegekhez jutottak el írott formában a kor és a múlt nagyjainak alkotásai. Olcsóbbá váltak a könyvek, újságok, folyóiratok, így az olvasóközönség is szélesedett. A társadalom alsóbb paraszti, és az akkoriban formálódó munkás rétegei is kezdtek az irodalom és a művészetek iránt érdeklődni. Az oktatásnak köszönhetően csökkent az analfabéták száma, azonban még így is jelentős maradt a teljes népességhez viszonyított arányuk. Karinthyt születése és iskolái is a nagyvároshoz kötik, míg Móricz a magyar vidék gyermeke. (Romsics 2005: 42) Móricz Zsigmond pályájának indulása is a fejlődő és kis mértékben demokratizálódó oktatáspolitikának köszönhető. Az író és családja társadalmi állása nem engedhette volna meg pár évtizeddel korábban, hogy olyan iskolákat látogasson, mint a Sárospataki Kollégium, illetve, hogy később bekerülhessen a felsőoktatásba. Móricz tanulmányi eredményei tükrözték, hogy idegenül mozgott az általa látogatott oktatási intézményekben. Ezt megelőzően ugyanis szinte csak az egyházi pálya választása adott lehetőséget a mezőgazdasági foglalkozású népesség köreiből származó gyermekek taníttatására. A Karinthy család ezzel ellentétben azt a modellt testesítette meg, amelyet a feltörekvő, a társadalmi mobilitást kihasználó rétegek példaként állítottak maguk elé a boldog békeidők Magyarországán. A budapesti virágzó városi életben a rendezett, az átlaghoz képest jómódú családi háttérrel rendelkező Karinthy számára minden adott volt, hogy megfelelő oktatásban részesülhessen. Az már a sors iróniája, hogy bár egészen más hatások 5

7 érték őket gyermekkorukban, mégis egy irányba haladtak. Mint említettem, Móricz nem tartozott az eminens tanulók közé, és ez Karinthyról is elmondható. Magyarázható talán ez a jelenség azzal a rég bevált formulával, miszerint a művészek jellemét, így az írókat is körüllengi valami különös, ami talán maga a tehetség, és ez, hogy felszínre tudjon törni, elhomályosít minden más készséget. Fiatal éveiket a századfordulóra hazánkban is kikristályosodott polgári élet jellemezte, lényegében tényleges szakmai végzettséget egyikük sem szerzett, mégis a már könnyebben átjárható társadalom értelmiséginek tekintette őket. (vö. Szalay 1987, Czine 1992) A XX. század hajnala már a Monarchia végének kezdetét jelentette. Ugyan érzékelhető volt a társadalmi fejlődés, azonban a jelentős vagyoni különbségek, valamint az állampolgári jogok tényleges kiterjesztésének hiánya kezdte szétfeszíteni az alkotmányos királyság kereteit. A soknemzetiségű Magyarországon a kisebbségek jogainak háttérbe szorítása sem az állam támaszaként szolgált. De még ebben a helyzetben is történtek olyan nevezetes események, amelyekre büszkén emlékezhetünk ban alapították a Nyugat című folyóiratot, amely meghatározója volt a XX. század első felében a magyar irodalomnak. A Nyugat mind Móricz Zsigmondnak, mind pedig Karinthy Frigyesnek lehetőséget adott a műveik publikálására, és arra, hogy országos, illetve a szakmán belüli ismertséget és elismertséget szerezzenek. Meg kell említeni a vizsgált időszakból a korra oly jellegzetes kávéházakat. A városi művészvilág lényegében ott élt és alkotott. Jól mutatja ezt az alábbi idézet is, mely Török Sophie Naplójegyzeteiben maradt fenn: Merészen nekivágtam, hogy bemegyek a Centralba, hiszen végre az egy nyilvános kávéház, ahova bárki bemehet titkos reményem pedig az volt, hogy legalább egy távoli asztaltól látni fogom az írókat, a híres embereket, s talán beszélhetek Mihállyal is Ez a furcsa lánykérés a Centrál kávéházban történt a Nyugat asztal éber felügyelete alatt. Karinthyék voltak ott, Kosztolányi, Szabó Lőrinc s még sokan, akikre ma már nem emlékszem. (Papp 2011: 77 8) Ez a jelenség nem csak a Monarchia idejében volt megfigyelhető, már a Márciusi Ifjak is egy kávéházból indultak el azon a bizonyos március 15.-ei napon. Egészen a második világháború végéig virágzott a társadalmi élet ezen ága. Az első világháború, amelyet mindkét említett író ellenzett, jelentős változásokat hozott az egész ország életében. A harcok nyomában fellángoló forradalmak megkerülhetetlen témát adtak olyan közéleti személyiségek esetében, akik rendszeresen publikáltak. Móricz üdvözölte a polgári forradalmat, amely véget vetett az addigi állami berendezkedésnek. A 6

8 demokrácia ben kérész életűnek bizonyult, hamar a szélsőségek martalékává vált, és utat nyitott a Tanácsköztársaságnak. A radikalizmustól Karinthy egyértelműen elzárkózott és visszavonult a közélettől, míg Móricz eleinte támogatta azt, amiben valószínűleg származása játszott szerepet. Ekkori viselkedésük kihatott a következő rendszerben való megítélésükre. Ugyanis a forradalmakat követően lényegében egy, a Monarchia rendszeréhez hasonló berendezkedésű állam jött létre a Kárpát-medence közepén. Móricz a régi-új rendszerben a forradalmak alatti tevékenysége miatt erősen háttérbe szorult, publikációs felülete a korábbi töredékére csökkent. Karinthyt, mivel minkét oldalt pellengérre állította, jobbról és balról is támadták. (Farkas 1959: 309, Szalay 1987: 156, Romsics 2005: 138) Miután a Horthy Miklós nevével fémjelzett állam kiépült és megszilárdította hatalmát, az írókat körülvevő feszült légkör enyhülni kezdett, bár nem vallhatták magukat népszerűnek politikai körökben. Az ország csak lassan ébredt fel a sokkból, amit Trianon és a háborús veszteségek okoztak számára. Néhány évnek el kellett telnie mire hazánk újra a fejlődés útjára léphetett. Lényegében a korábban tapasztalt hibák kijavításával kívánták orvosolni a problémákat az akkori döntéshozók. Demokratikusabb választójog, szélesebb oktatás, a társadalmi különbségek csökkentése. A XX. század ezen szakaszában hazánkra is jelentős hatást gyakoroltak az Európából kiinduló új, szélsőséges politikai irányzatok. Ezek bizonyos fokig táptalajra leltek, mivel még ekkor sem volt feszültségektől mentes a magyar társadalom. Főként a Móricz által is képviselt szegény parasztság akarta kilátástalan helyzetét orvosolni a külföldről importált eszmék útján. Az értelmiség jelentős része, köztük Karinthy is, műveiken keresztül ágáltak a fasizmus és a kommunizmus terjedése ellen. Az újabb radikalizálódás kikövezte az utat egy második világégés felé. Azonban ennek a folyamatnak végső hatásait már egyik író sem tapasztalhatta meg, előbb Karinthy Frigyes távozott az élők sorából 1938-ban, majd Móricz Zsigmond 1942-ben követte őt. (vö. Szalay 1987, Czine 1992) 7

9 3. Néhány gondolat Móricz Zsigmondról Ahogy haladtam előre azon könyvek és elemzések olvasásával, amelyek Móricz Zsigmondról szólnak, és összevetettem őket azokkal az ismeretekkel, amelyeket megelőző tanulmányaim során szereztem, megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy Móricz korának legbátrabb írója volt. Úgy nyúlt egy olyan, már feldolgozott témához, mint a magyar vidék és ezen belül a magyar paraszt jelleme, hogy egészen mást hatást tudott vele kiváltani, mint az őt megelőző írók. Miért neveztem őt a legbátrabb írónak? Mert lerántotta az irodalomban a magyar vidéki valóságról azt a leplet, amelyet még Jókai Mór a romantika jegyében íródott regényei terítettek rá. Ezekben a művekben a falvak népe még csak mellékszereplőként van jelen, és általában vidámságot hoznak az írásokba egyszerű, babonás, bájosan tudatlan jellemükkel. Mikszáth Kálmánt sokan Jókai utódjának tekintik, és bizonyos formában tovább is viszi a Jókai által kialakított képet, de sokat árnyal rajta, mivel nála már a regények, novellák középpontjába kerülnek a magyar társadalom nagy részét kitevő földműves, szegény néprétegek. Móricz azonban ezt jóval meghaladja. Óh Istenem, két kötet regény parasztokról, kinek van nyugalma és ideje a világ legzaklatottabb városában ahhoz, hogy ennek nekiüljön és elolvassa. A világon mindenütt olvasnak, Berlinben, Bécsben, Párizsban nem jelenhetik meg valamire való könyv anélkül, hogy neki ne essenek, ha jó, fel ne fedezzék ne írjanak róla. Az csak Budapesten eshetik meg, hogy megszületik egy ilyen hatalmas munka és elnéznek felette a levegőbe, az utcára, ahová a tágas kávéházi ablakokból mit tagadjuk valóban szép kilátás nyílik. (Lengyel 1911: 115) Lengyel Menyhértnek a Sáraranyról 1911-ben megjelent írása jól tükrözi a kor irodalmi felfogásának divatját, és azt a merész húzást, amivel Móricz írásai belehasítottak a kitaposott ösvényt követő publicisták arctalan tengerébe. Nem csupán egy volt a sok jó író közül, aki tiszavirág életű karriert futott be valamiféle, a nagyközönség igényeinek megfelelő mű megalkotásával. Czine Mihály (1992: 37) foglalja össze legjobban azt az elvárást, amelyet Móricz messzemenően figyelmen kívül hagyott: A kor csak a romantikusra színezett parasztképet kedvelte; a népszínműveket, amelyekben a patyolatinges, nótás férfiak fülébe muzsikálnak, és piros arcú menyecskék járják örökösen a táncot. Aki az ünnepi képpel szemben mást mert mondani, arra könnyen kiáltottak lázítót és gyújtogatót. Féltek, hogy forradalom tör ki, mihelyt levegőt kap a lassan, lappangón füstölgő tűz. 8

10 Móricz Zsigmond volt az az alkotó, aki a XX. század elején a magyar regényt sikeresen megújította (Herczeg 1982: 296) Ezt az említett újszerűségével és alkotói merészségével tudta elérni. Amit adott az irodalomnak, az a magyar paraszt meztelen, ideák nélküli ábrázolása. Az általa jól ismert világot festi le annak nyers valójában, de ezt mindvégig művészi stílusban teszi, túlkapásoktól mentesen. Elsőként nyúl olyan témákhoz, amelyeket ezt megelőzően senki sem mert felvállalni, mint például a paraszti erotika (Hoitsy 1909). Móricz munkásságát követően a vidéki szegény is érez, gyűlöl, forrong, teljes, összetett személyiséget kap. Írónk számára a talaj, ahonnan művei táplálkoznak egyéni stílust hozott létre. Hősei magukkal hozzák a nyelv népies változatát, ezt pedig Móricz nem kívánja átültetni az irodalmi nyelvre. Így lesz műveinek legjellemzőbb vonása az előbeszéd, amelyet annak minden hibájával együtt alkalmaz (Harsányi 1970: 90). Móricz műveiből kettőt vizsgáltam meg alaposabban. Az első a Hét krajcár című novella, amely 1908-ban jelent meg a Nyugatban. Móricz írói pályájának, ismertté válásának kezdetét jelenti ez az írás. Különlegessége, hogy népmesei motívummal, mulatságos, játékos krajcárkereséssel indul a novella, ám, mire a végére érünk egy borzasztó tragédiával szembesülünk. Ugyanebben a környezetben, a szegény parasztság világában játszódik az első ismert Móricz regény, a Sárarany. A főszereplő, Turi Dani a nehéz körülmények között elvesző tehetséget, a megkövesedett társadalmi viszonyok ellen harcoló, ám kitörni mégsem tudó fiatalokat személyesíti meg. Móriczra oly jellemző módon ez az írás is tragédiával végződik. Ahogy már említettem, Móricz írói stílusát leginkább az élőbeszéd határozza meg. Ez a kiemelt két műnél sincsen másképp. Ezekben is törekszik arra, hogy az írásmódja mindinkább közeledjen a parasztok természetes, mindennapos beszédéhez. 9

11 4. Néhány gondolat Karinthy Frigyesről Így írtok ti: nem ott a vicc, hogy Karinthy oly bámulatosan tudja karikírozni valamennyi írótársát. Stílusán át a jellemet. Jellemen át az értéket. Értéken át a világ fölösleges voltát : hanem ott, hogy valamint minden nőben benne lappang a minden nő, az angyaltól a démonig, az íróban ott van minden író, s Karinthy, ha akarja, valóban, igazán és egymaga képes lenne megírni a világirodalom minden alkotását, aminek logikai akadálya nyílván nincs is, csak éppen fizikai: ki gondol arra, hogy ma újra megírja Homéroszt. Pláne, hogy már meg van egyszer írva. Ugye Frici. (Móricz 1940: 7) Írta Móricz Zsigmond barátjáról, Karinthy Frigyesről. Talán ez az idézet jellemzi legjobban irodalmunk e jeles alakját. Olyan életművet hagyott maga után - még ha viszonylag fiatalon is, mivel 51 évesen távozott az élők sorából - amely példa értékű a világirodalomban is. Valószínűleg sok fantasztikus mű maradt még abban a tollban, amelyet az író 1938-ban végleg letett. Már fiatalon teljes írói érettséggel alkotott. Ezt igazolja Kosztolányi Dezső (1925) megnyilvánulása, amely első találkozásukkor esett. Jaj de furcsa! Jaj de fiatal! Ezek szerint Kosztolányi meg volt róla győződve, hogy az általa olvasott humoreszkek csakis egy idősebb, tapasztalt tollforgatótól származhatnak, nem pedig egy szárnyait még csak bontogató fiatalembertől. Karinthynak az Így írtok ti című irodalmi torzképek gyűjteménye (a bevezetőben saját maga fogalmaz így) hozta meg 1912-ben a sikert és az ismertséget, de kávéházi körökben már ezt megelőzően is téma volt az író munkássága. Az említett gyűjteményt egybehangzóan pozitívan fogadta mind az irodalmi világ mind pedig az olvasóközönség. Azonban a mű forrása és célja már megosztónak bizonyult. Volt, aki vitatta, hogy a paródiák az irodalom megújításának, valami új teremtésének lennének eszközei. Álláspontjuk szerint Karinthy csak mesterien szórakoztatja a nagyérdeműt írásaival. Ezzel szemben Kosztalányi szerint egyfajta hiánypótlóként lépett fel Karinthy, humoreszkjei honosították meg a magyar irodalomban a rendszeres bírálatot. Karinthy felhívja a figyelmet a simulékonyságra, tehát, hogy a kor írói bizonyos stílust követnek, mondhatni az elvárásokat teljesítik, nem pedig önmagukat próbálják kibontani, vagy ennek a teljes ellentétét követik, tehát görcsösen bizonyítják műveikben saját önálló stílusuk létezését. Szinte minden akkoriban népszerűségnek és ismertségnek örvendő irodalmi alkotó Karinthy paródiáinak áldozatává vált. A teljesség igénye nélkül: Babits Mihály, Tóth Árpád, Füst Milán, Kosztolányi Dezső, Kaffka Margit. Abban figyelhető meg igazán az író művészetének magassága és szerteágazósága, hogy az 10

12 említett személyek paródiái megírása során milyen sokszínű eszközöket alkalmaz a kellő hatás elérése érdekében. Míg Kaffka Margit esetében a játékos szóismétléseket alkalmazva teremti meg a megfelelő hangulatot, addig Tóth Árpádról szóló humoreszkjében magát a stílust másolja és viszi a végletekig túlzásba. Jól tükrözi Karinthy jellemét, hogy még ő maga sem hitte el a paródiát megújító, saját maga által teremtett műfaj létjogosultságát az 1900-as évek elején. Ebben az időben még névtelenül vagy álnéven publikálta alkotásait. Pedig igazán a humoreszkjei tették halhatatlanná, és emelték fel a magyar irodalom máig elismert alakjai közé. Babits Mihály 1939-ben Karinthy halála után így jellemzi őt, mint embert, és mint irodalmi zsenit: Híjával volt minden nagyképűségnek és ellensége minden modorosságnak; itt is a logikát kereste, a fogalmak tisztázását, s a tiszta mondanivalót, melyet annyiszor eltorzít az író >>egyénisége<< és önmutogatása. Ő figyelmeztetett, hogy az igazi nagyoknak nincs is >>egyéniségük<<. Igazán puritán volt, s minden grimásza a grimászok kicsúfolása. Mondatain szinte meztelenül jött át az, amit mondani akart, s kíméletlen tudott lenni minden tetszetéssel és cifrázással szemben. (Szalay 1987: 100 3) Az Így írtok ti kötetben Karinthy nem csupán prózaírókat karikíroz ki. Találhatunk benne költői műveket, drámákat is. Móricz Zsigmonddal kapcsolatban is van egy dráma, melynek címe, A tehén tőgye. Nyilvánvalóan ez is Móricz paraszti témáinak fontosságát túlozza el, mégis jelentősebb terjedelemben és stílusban is a két novella a Miskároló és a Folytatás. Ezek különlegessége nem csak abban áll, hogy kiváló szórakozást nyújtanak olvasójuknak, hanem abban is, hogy azok érdeklődését is felkeltik Móricz Zsigmond világa és írásai iránt, akik addig még nem hallottak róla semmit vagy nem olvasták egyetlen művét sem. Ha például egy a magyar irodalomban nem túl jártas személynek kellene tanácsot adnom, egészen biztosan azt javasolnám, hogy olvasson Karinthy paródiákat, mire végez néhánnyal, egészen biztosan nem mulasztja el, hogy megismerje az adott írók műveit. 11

13 5. Mondattani áttekintés 5.1. A mondattan tárgya A mondattan a beszéd legkisebb egységét, a mondatot vizsgálja. Mint a legtöbb tudományág, a mondattan sem értelmezhető önállóan, számos más tudományterülettel érintkezik. A mondattani vizsgálatok tárgyához tartozik a mondat szerkezetének, belső struktúrájának, valamint a különböző szerkezeti elemek összekapcsolódásának a kutatása is. Ez utóbbi egy külön tudományághoz, a szintagmatanhoz, más néven a szintaxishoz kapcsolódik, mivel a szóalakok szerkezetekbe épülnek a mondaton belül. Ezen kívül a mondattan épít a szófajtanra is, amit az tesz indokolttá, hogy a legtöbb szófaj csak megadott szintaktikai szerepben fordulhat elő a mondatokon belül. Jó példa erre, hogy az igen gyakori mondatrész, a tárgy például erősen főnévi természetű, ami azt jelenti, hogy a tárgy általában főnév vagy más szófajú, de akkor éppen főnévi értékben szereplő szó. (Például: Kati szereti a szépet.) Anyanyelvünk a szavak egymáshoz kapcsolását morfémák segítségével oldja meg, így a grammatikai jelöltség is hátárterülete a mondattannak. A beszélt nyelvben a hangzásnak, írásban pedig a hangzást rögzítő jeleknek is nagy szerep jut, éppen ezért fonológiai és fonetikai ismeretekre is szükség van bizonyos mondattani megállapításokhoz. Mégis a mondattan tárgyához legszorosabban kapcsolódó tudományág a szövegtan. Ez indokolja, hogy a mondatokat legtöbbször nem önállóan értékeljük, hanem egy szöveg részeként. A dolgozatomhoz kapcsolódó irodalmi művekben is találunk erre példát. Vegyük Móricz Zsigmond Sárarany című írásának egy részletét: De kettő, három, tíz, száz százszorosan elveszejtik őt. (Móricz 1955: 210) Csak az adott szövegkörnyezetben tudjuk eldönteni, hogy a kettő, három, tíz, száz milyen mondatrészi szerepben áll. A kontextustól függően tekinthetjük alanyoknak vagy akár fokhatározóknak is ezeket a szavakat.(vö. Kugler 2000) 12

14 5.2. A mondat meghatározása A mondat fogalmának definiálásához funkcionális, logikai, lélektani és formai szempontból közelíthetünk. Funkcionálisan a mondat a beszéd legkisebb egysége, egy olyan közlemény, amely további, hasonló részekre már nem bontható. A beszélő valóságra vonatkozó állásfoglalását önti szavakba. Deme László (1984: 12) így foglalja ezt össze: A mondat a beszédnek elemi, láncszemnyi egysége. Mondat minden olyan nyelvi eszközökből álló megnyilatkozás vagy megnyilatkozásrész, amely a beszédfolyamatot, illetőleg a beszélő és a hallgató közti kommunikációs kapcsolatot egy kerek kifejező, tájékoztató és/vagy befolyásoló mozzanattal építi tovább Logikailag a mondatot mint kijelentést értelmezzük. Így tekintve a mondat minden esetben állít valamit valamiről. Formai szempontból vizsgálva a mondatnak a legfontosabb jellemzője a lezártság. Élőszóban a hanglejtéssel, írásban pedig a nagy kezdőbetűvel és a mondat végén a megfelelő írásjellel érzékeltethetjük ezt a lezártságot. A magyar mondatok hanglejtése eldöntendő kérdéseknél emelkedő-eső, minden egyéb esetben pedig ereszkedő. Csak akkor beszélhetünk mondatról, ha minimum egy szóból áll. A lélektani megközelítés szerint a mondatot kifejezésként értelmezzük. A beszélőt érő hatások befolyásolják és árnyalják a mondatot. Jól látható tehát, hogy mennyire összetett feladat meghatározni a mondat fogalmát. A nyelvtudomány alakulása során számos kísérlet született erre, de általánosan elfogadott, teljes, minden vizsgálati szempontot figyelembe vevő definíció nem áll a rendelkezésünkre, hiszen minden megalkotott leírásban tükröződik a megalkotójának szemléletmódja. Éppen ezért két olyan mondatfogalmat idéznék, amely véleményem szerint a legközelebb áll a pontos meghatározáshoz: bizonyos grammatikai viszonyokkal egymáshoz kapcsolt tagok együttese, amelyek nem függvén grammatikailag semmilyen más együttestől, önmagukban megállnak (Meillet ÁltNyelvTan. I, 70) A mondat egy vagy több szóból áll, zárt intonációs szerkezet jellemzi. A mondat a legnagyobb nyelvi egység, amely a nyelv szabályai, mintái szerint nyelvi elemekből megszerkeszthető. Egyben a legkisebb nyelvi egység, amely egy adott beszédhelyzetben közlésegységgé (a nyelvi kommunikáció egységévé) válhat. (Kugler 2000: 373 6) 13

15 Számomra a két definíció közül a második az elfogadhatóbb, mivel úgy vélem, hogy a legfontosabb jellemzőket az foglalja össze, ezért a továbbiakban a mondat fogalmát ebben az értelemben használom. Mindezek figyelembevételével a következő alfejezetekben a mondatok különböző szempontok szerinti osztályozására teszek kísérletet. 14

16 5.3. Szerkezet szerinti osztályozás A mondatokat szerkesztettségük szerint csoportokba sorolhatjuk. A két legfontosabb az egyszerű mondatok és az összetett mondatok csoportja. Valamint szerkezeti osztályozásukat tekintve vannak olyan mondatok is, amelyek egyértelműen nem sorolhatóak a kettő egyikébe sem, mivel a határsávon helyezkednek el. Ezeknél szól érv amellett is, hogy az egyszerűek közé tegyük, de van indok arra is, hogy összetettnek tekintsük. Egyszerű a mondat akkor, ha mindösszesen egy tagmondata van, ami azt jelenti, hogy csak egyetlen tagolatlan egységet vagy egy tagmondatot foglal magába. Ebből egyenesen következik, hogy akkor összetett a mondat, ha kettő vagy annál több tagmondata van, tehát kettő vagy annál több tagmondatból áll. Azonban az a határ, ami elválasztja egymástól az egyszerű és összetett mondatokat, sokszor elmosódik. Vannak olyan mondattípusok, amelyekről nem állapítható meg egyértelműen, hogy melyik csoportba is tartoznak. A Magyar grammatika erre példának hozza, ha a halmozott állítmányoknak vannak olyan bővítményei is, amelyek közösek, de olyanok is, amelyek nem. Nézzünk egy ilyen mondatot: A fák összetörtek és a gyümölcsök tönkrementek a nagy vihar miatt. Az egyszerű és összetett mondatok egyaránt további kategóriákra bonthatóak. Vegyük ezeket sorra: Az egyszerű mondat lehet tagolatlan vagy tagolt. Tagolt egyszerű mondatnak tekintjük azt, amiben van állítmány, tagolatlannak pedig azt, amiben nincsen, és emellett nincsen is szükség arra, hogy állítmánnyal egészítsük ki az adott mondatot. Azonban e között a két osztály között is van átmenet. A Grammatika példája erre az az eset, amikor a mondatszóhoz valamilyen bővítmény kapcsolódik, mivel ilyenkor a mondatszó eredeti funkciója állítmányi funkcióra változik. Például: Nesze a könyved! A tagolt és tagolatlan mondatok is további csoportokra oszthatóak. A tagolt mondat lehet minimális szerkezetű vagy bővített. Minimális abban az esetben, ha az állítmányon kívül csupán annak kötelező vonzatait és az ezekhez a kötelező vonzatokhoz kapcsolódó egyéb kötelező vonzatokat tartalmazza. Bővített pedig, ha van benne a kötelező vonzatokon kívül, fakultatív vonzat vagy szabad bővítmény is. Valamint mind a minimális, mind a bővített mondat egyaránt lehet teljes vagy hiányos. Hiányos abban az esetben, ha valamilyen oknál fogva megsérül a szintaktikai szerkezet. Ezt a közléseknél a 15

17 leggyakrabban az okozza, ha a már valamilyen, korábban megismert elem nem kerül bele a mondatba. Teljes mind a minimális szerkezetű, mind a bővített mondat, ha nincsen benne ilyen hiány. A tagolatlan mondat lehet szerkesztett vagy szerkesztetlen. Utóbbi kettő további csoportokra nem bontható. Szerkesztetlen akkor, ha csupán egyetlen szóból áll, szerkesztett pedig, ha több szintagmára osztható, de ezek fő tagja sem nem állítmány, sem nem alany. Az összetett mondatokat két további csoportra bonthatjuk. Lehetnek alárendelőek vagy mellérendelőek. Ez a felosztás a tagmondatok egymáshoz való viszonyán alapul. Az alárendelő mondat nevéből is következik, hogy a különböző tagok szerkezeti szintje nem azonos, a mellékmondat alá van rendelve a főmondatnak. Abban az esetben, ha a mellékmondatnak is alá van rendelve egy további tagmondat, akkor ezt a mellékmondatot relatív főmondatnak tekinthetjük. Az alárendelő mondatnak két különböző típusa létezik. A leggyakoribb a mondatrészkifejtő, ritkább a nem mondatrészkifejtő. A mellérendelő összetett mondatok esetén a tagok azonos szinten helyezkednek el, egymással őket általában mellérendelő kötőszó köti össze. A mellérendelő mondat tagmondatai egymással mindig valamilyen logikai viszonyban állnak. Hogy milyenben, azt kötőszó segítségével a legegyszerűbb megállapítani. Ennek hiányában nem mindig egyértelmű a tagmondatok közötti jelentésviszony. Fontos, hogy az összetett mondat két fajtája között is létezik átmenet. Az egyik ilyen típus, amit én az alárendelés egyik fajtájának tekintek, a nem mondatrészkifejtő alárendelések. Ugyanúgy, mint a mellérendelő mondatokban, ezek esetén is logikai viszony van a tagmondatok között, de ez a logikai viszony alárendelő formában jelenik meg, és a tagok sorrendjének cseréje esetén sem módosul. A Grammatika példája jól érzékelteti ezt az átmenetiséget a Hideg van, bár süt a nap Bár süt a nap, hideg van megengedő alárendeléssel, és a Süt a nap, de hideg van De hideg van, süt a nap megszorító ellentétes mellérendeléssel, mivel jól látható, hogy az első esetben a tagok felcserélésével sem változik a logikai kapcsolat, ám a mellérendelésnél ez már nem mondható el. Ebből következik, hogy átmenet az az eset, amikor alárendelő formában, inkább mellérendelő jelentésviszony jelenik meg. Az alárendelő mondatok sajátos jelentéstartalommal is bírhatnak. Ezeknek négy fajtája létezik: megengedés, feltételesség, hasonlítás és következményesség. (vö. Haader 1999, Kugler 2000) 16

18 5.4. A mondatfajták A mondatfajták egymástól a beszédcselekvések főbb típusainak grammatikalizálódása miatt különíthetőek el. Valamennyi mondat besorolható egy-egy mondatfajtába a modalitása és intonációs szerkezete alapján. Ebből a szempontból a mondatoknak öt fajtája van: kijelentő, óhajtó, felszólító, kérdő és felkiáltó. Bár az utolsóként sorolt, felkiáltó mondatfajta esetében vitatott, hogy tekinthetjük-e önálló csoportnak, mivel gyakorlatilag bármelyik másikból könnyen létrehozhatunk felkiáltó mondatot, ha hozzáadjuk a megfelelő intonációt. Azonban vannak olyan esetek is, amikor a felkiáltó mondat nem vezethető vissza semelyik más fajtára, ezért indokoltnak tartom, hogy különálló, ötödik mondatfajtának tekintsük. A mondatfajták is további csoportokra oszthatóak. A kijelentő mondat lehet tényközlő vagy nem tényközlő. Egy-egy példa erre: tényközlő - Elfogyott a vaj. nem tényközlő - Nézhetnénk valami jót. Az óhajtó mondat két csoportja az óhajtó módú és a felszólító módú igealakkal szerkesztett óhajtó mondat. Az óhajtó módúak jellemzője, hogy mindig van bennük modális partikula, míg a felszólító módúakban maximum a csak és a hadd szerepelhet a modális partikulák közül. A példa a két típusra: óhajtó módú igealakkal szerkesztett - Bárcsak ihatnánk most valami hideget! felszólító módú igealakkal szerkesztett - Pihenj sokat! A felszólító mondatok közül a leggyakoribb az, amikor egyes szám második személy felszólítására kerül sor. Edd meg a levest! Ennél jóval ritkább a többes szám első személy felszólítása. Üljünk le kicsit odébb! Ezen kívül még elkülöníthetünk olyan felszólító mondatot, amely tagolatlan, parancsot tartalmazó, és egy főnév vagy főnévi igenév, Felállni! valamint olyat is, amelyben mondatszó van, ami felszólítást fejez ki. Jer ide! A kérdő mondatfajtának két nagy csoportja van. Az egyik a kérdő névmás nélküli eldöntendő kérdés, a másik a kérdő névmással ellátott kiegészítendő kérdés. A kérdő névmás nélküli kérdések tovább bonthatóak azokra az eldöntendő kérdésekre, amelyek 17

19 kérdő intonációt tartalmaznak, azon belül is poláris és választó kérdésekre és azokra, amelyek kérdő intonációt nem tartalmaznak. Ezen a felosztáson kívül esnek, de külön csoportot alkotnak az utókérdések, amelyek valamilyen kijelentő mondat után következnek, és azt módosítják kérdéssé. Láttad, ugye? A felkiáltó mondatfajta tovább csoportosítható olyan tagolatlan mondatokra, amelyekben van indulatszó vagy interakciós mondatszó. Továbbá olyan tagolt mondatokra, amelyekben nincsen indulatszó, de van nyomósító szerepű partikula vagy olyan szó, amely fokhatározó szerepben áll, ezen kettő kombinációjára és azokra a mondatokra, amelyek miatt megkérdőjelezhető ezen ötödik mondatfajta léte. Ezek pedig a más mondatfajtából intonációval felkiáltóvá alakított mondatok. Fontos, hogy az összetett mondatok esetében hogyan alakul az egyes tagmondatok és az egész mondat fajtája. A mellérendelő összetett mondatnak minden egyes tagmondata megmarad az eredeti típusában, az írásjelet a legutolsó tagmondat határozza meg. Ezzel szemben az alárendelő összetett mondatok esetén mindig a főmondat a meghatározó ebből a szempontból, a mondat végi írásjel is ehhez igazodik. Érdekesség, hogy kijelentő mellékmondat akármilyen főmondat mellett lehet, bármilyen más mondatfajta viszont kizárólag csak akkor, ha idézet jellegű. Azt szeretném, hogy üljön le azonnal. Ilyen esetekben a mellékmondatok függő óhajt, felszólítást, kérdést, felkiáltást tartalmaznak. (vö. Kugler 2000) 18

20 5.5. A mondatrészek Alapvetően öt fő mondatrészt különböztethetünk meg egymástól. Ezek a következőek: állítmány, alany, tárgy, határozók, jelzők Az állítmány A tagolt mondatokban központi szerepet tölt be. Önmagában állva, egyéb mondatrészek nélkül alkothat teljes mondatot. Például: Mész? Éppen ezért az állítmány minimális mondat. A szemantikai és grammatikai tulajdonságai határozzák meg, hogy egy adott mondat minimális szerkezetében szükség van-e még más mondatrészre. A mondatrészek közül az állítmányhoz tartozhat a legtöbb bővítmény, kötelező vonzatai adják meg az adott mondat szerkezeti vázát. Alapvetően igei természetű, de nem csupán ige állhat állítmányi szerepben. Ha névszó az állítmány, akkor az állítmányhoz kötelezően tartozik valamilyen segédige. Így szófaja alapján kétféle állítmányt különböztetünk meg. Az első az igei állítmány, a második pedig a névszói-igei állítmány. A névszói igei állítmány része lehet főnév, melléknév, névmás, ritkán melléknévi igenév. Utóbbi csoportot azért ide soroljuk, nem pedig külön kategóriába, mert szófajuk nem egyértelműen állapítható meg, ugyanis nagyban közelítenek a melléknévhez. Szerkezete alapján négyféle lehet az állítmány. Egyszerű, összetett, kettős és halmozott. Ha ige az állítmány, akkor az mindig egyszerű, és ez fordítva is igaz, ha egyszerű az állítmány, az mindig ige. Mivel az igekötő és az ige összetartozik, az elváló igekötő is az egyszerű állítmány eleme. Az összetett állítmány névszó és ige együttesen, mely esetben a névszó szerepe a lexikális-tartalmi jelentés kifejezése, az igei-grammatikai jelentést pedig egy segédige mutatja meg. Ehhez a segédigéhez is kapcsolódhat elváló igekötő. Kettős állítmányról akkor beszélünk, ha alanyi alárendelő összetett mondatoknál azok összefonódásából kialakul egy mondatrész. Ez az eset akkor áll fenn, ha a kettős állítmányban a kell ige valamilyen formában és egy felszólító módú ragozott igealak szerepel. A halmozott állítmány több állítmány, amelyek egymásnak nincsenek alárendelve. Erre példát az általam elemzett Móricz mondatok között is találunk. De nálunk nem sok terhe volt az árvának, nemhiába volt olyan göthös, szúette, foghíjas. 19

21 Ebben az esetben az összetett állítmány névszói része halmozott. A halmozott állítmányok azért problémásak, mert gyakran nehézséget okoz annak eldöntése, hogy ténylegesen halmozott állítmányokról van-e szó vagy inkább két külön tagmondatról. Jelentés tekintetében az állítmányok megegyeznek az állítmányokat alkotó szófajokkal, azaz az igei állítmány cselekvést, történést, létezést és állapotot, a főnévi állítmány személyt, dolgot, fogalmat, míg a melléknévi állítmány tulajdonságot, mennyiséget és állapotot fejez ki. Elkülöníthetünk minősítő és azonosító állítmányokat is. Minősítőnek számít az az állítmány, ami főnév, főnévi névmás, melléknév vagy melléknévi névmás abban az esetben, ha bővebb jelentéssel bír, mint az alany. Azonosító állítmányról akkor van szó, ha főnév, főnévi névmás vagy más főnevesült szó tölti be az állítmány szerepét, és a jelentése ugyanannyira tág körű, mint az alanyé. (vö. Lengyel 2000) Az állítmány és az alany viszonya Az alanyt grammatikai szempontból a korábbi nyelvtanok az állítmány mellé, azaz az állítmánnyal azonos szintre helyezték. Ma már ez az elképzelés túlhaladott, mivel az alany az állítmány vonzata, így minden esetben alárendeltje az állítmánynak, legyen az igei állítmány vagy azonosító névszói-igei állítmány vagy minősítő névszói-igei állítmány. (vö. Lengyel 2000) Az állítmány és az alany egyeztetése Az állítmányt és az alanyt egyeztetjük, ami azt mutatja, hogy kölcsönösen függésben állnak egymással. Ez az egyeztetés a számra és a személyre vonatkozik, úgy, hogy az állítmány személyét és számát az alanyhoz igazítjuk. Az egyeztetés során az általános szabályoktól sok esetben el lehet térni. Erre néhány példa számbeli egyeztetés tekintetében: általában egyes számú az állítmány halmozott egyes számú alanyok mellett Péter és Kati is nézte/nézték., ha a halmozott alanyok nem azonos számúak, akkor az állítmány a tőle legkevésbé távol eső alany számát veszi fel Három orvos és nővérek mentették meg az életét., az állítmány nem kerül egyeztetésre az alannyal abban az esetben, ha az többes számú, de egyedi egyes számú fogalmat jelent Az Egyesült Államok szavazásra készül. A többes számú alannyal nem kerül egyeztetésre az az állítmány részét képező névszó, amely gyűjtőnév vagy összefoglaló jelentéssel bír 20

22 Ügyes kis osztály vagytok., akkor is elmarad az egyeztetés, ha a névszói állítmányban olyan anyagnév van, amely minősítő jelentésű Csupa kosz lettünk. Néhány példa a személybeli egyeztetés különleges eseteire: ha a halmozott alanyok nem azonos személyűek, akkor az állítmány mindig a legkisebbhez igazodik Én és Kati szeretjük., ha egy mondat magázó formájú, akkor az alany csak alakilag kerül egyeztetésre Maga nem hoz?. (vö. Lengyel 2000) Az állítmány és a többi mondatrész kapcsolata Az állítmánynak nem csak az alany lehet bővítménye, hanem valamennyi többi mondatrész, tehát tárgy, határozó és jelző is, azzal a megkötéssel, hogy tárgy kizárólag az igei állítmányhoz kapcsolódhat, viszont az igei állítmány nem kaphat jelzőt, sőt a névszóiigei állítmány egésze sem. (vö. Lengyel 2000) A létigés és kopulás állítmányok elemzésének problémái A kopula és a létige azonos alakú, de a kopula a viszonyszók közé tartozik, míg a létige fogalmi jelentéssel bír. A különbség a kettő között nem csupán szófaji, hanem mondattani szempontból is más a kettő, mivel a létige egyszerű állítmányként egymagában is megáll, a segédige csak része lehet egy összetett állítmánynak. A problémát az okozza, hogy ennek a kettőnek a megkülönböztetése sokszor nehézségekbe ütközik. Segítséget ad, ha az állítmányt kijelentő módú, jelen idejű, E/3 alakra hozzuk, és megvizsgáljuk, hogy van-e olyan szó benne, ami létige alakú, ha nincsen, akkor segédigéről van szó. Ezen túl kapaszkodót adhat az is, ha a létigéhez kapcsolódó névszót vesszük vizsgálat alá, mivel segédige csak ragtalan főnévhez, melléknévhez és névmáshoz kapcsolódik, míg létige kapcsolódhat névutós névszókhoz, igenevekhez és határozószókhoz. A létige olyan szófaj, amelynek alapvetően van jelentése, de egyes esetekben az annyira általános, hogy ha igeként használjuk, akkor is inkább a segédigék jelentésének felel meg. Éppen ezért jelentés alapján a létige és a segédige sokszor egyértelműen nem különböztethető meg egymástól. A létigéket jelentéstípusuk alapján öt csoportra oszthatjuk. Az első a létezést jelentő létige, amelyhez csak alany kell, hogy tartozzon, a többi bővítmény közül valamennyi szabad bővítmény. A leggyakrabban ilyen értelemben a létigét akkor használjuk, ha a környezetünk állapotáról mondunk valamit. Hangzavar van. 21

23 A második fajtát birtoklásigének nevezhetjük, mivel olyan mondatokban szerepel, amelyek valamiféle birtoklást fejeznek ki. Ezekben a mondatokban a létige egyszerre foglalja magába a birtoklást és létezést. Mondatrészi szerep szempontjából az a főnév az alany, ami a birtokot jelöli, a birtokost kifejező pedig a létige részeshatározója. Péternek van ötöse. Fontos, hogy a birtoklásigéhez nem kapcsolódhat határozott névelős alany. Ez segítséget jelent abban az esetben, ha a birtokos jelzőtől nem tudjuk egyértelműen megkülönböztetni a részeshatározót. A létigék sorában a harmadik az, amelyhez partitivusi jelentés kapcsolódik. Az ilyen mondatoknál az ige kötelező vonzata egy olyan névelő nélküli főnév, amelynek jelentése partitivusi, fakultatív vonzata pedig egy olyan névszó, ami mennyiséget fejez ki. Ha a névelő nélküli főnév alany, akkor a mennyiséget mutató névszó értelmező jelző, ha azonban határozóként szerepel a főnév, akkor a mennyiséget kifejező szó lesz az alany. Alma van még öt.; Az almából van még öt. A létigének egyéb fajtái is vannak, de ezeket egy csoportba sorolom, mivel mindegyikükhöz tartozik kötelező határozói bővítmény, amely általában helyhatározó, számhatározó, állapothatározó, számállapot-határozó, eredethatározó vagy eszközhatározó. Minden ilyen esetben gyengül a létige jelentése, mivel a jelentéstöbblet a bővítményre kerül át. A ruhám gyapjúból van. Az ötödik eset a létigék csoportosításánál, amikor sajátosan többtagú szerkezetről van szó, amelyben az alaptag az a létige, amely ténylegesen létezést fejez ki, és ehhez alanyként kapcsolódik egy főnévi igenév, ami egy tárggyal vagy határozóval van bővítve. Ez a tárgy vagy határozó csakis névmás lehet, ami kérdő formában áll. Van mit enni? A már említetteken kívül jóval több határozó is tartozhat a létigéhez, de ezek általában nem a létigét bővítik, hanem a már eleve bővített szerkezetet, amelynek az alapja a létige. Így van ez a halaknál is.(vö. Lengyel 2000) Az alany A tagolt mondatban szereplő állítmány vonzata, mégpedig a kötött bővítménye az alany. Ha formális szempontból közelítjük meg, akkor az alanyesetben álló mondatrész az alany. Logikai szempontból az a mondatrész, amelyre vonatkozik a mondatban foglalt 22

24 állítás. Ezen túl megállapíthatjuk, hogy az alany kizárólag főnév, vagy más főnévi értékű és főnévi természetű szó lehet. (vö. Kugler 2000) Az alany szerkezeti felépítése Szerkezetét tekintve az alany lehet egyszerű vagy összetett. Egyszerű akkor, ha mindössze egyetlen főnévből vagy főnévi természetű, főnévi értékű szóból áll. Az összetett alany esetén a névszó mellett áll egy segédigenév is. Ilyenkor a névszó főnév, melléknév vagy főnévi-melléknévi névmás lehet, míg a segédigenév vagy a lenni és maradni segédigenév vagy ezeknek valamilyen személyraggal ellátott variációja. Beszélhetünk még halmozott alanyról is abban az esetben, ha ugyanahhoz az állítmányhoz nem csupán egy alany kapcsolódik, és ezek az alanyok szoros, mellérendelő kapcsolatban állnak egymással. A halmozás lehetősége adott egyszerű alanyoknál és összetetteknél is. Laci és Józsi csak egymással focizik. Hosszú szünet után is gyakorlott maradni, szorgalmas és ügyes lenni egyaránt elvárás a munka világába visszatérő anyákkal szemben. Meg kell említeni, hogy az alanyok fajta szerint is elkülöníthetőek. Az alany ilyen értelemben lehet határozott, határozatlan, általános, valamint lappangó-tapadásos. (vö. Kugler 2000) Az alany kihagyása Az egyszerű mondatokból a legtöbb esetben beszéd közben kihagyjuk az első és második személyű határozott alanyt. Ez alól természetesen kivételt képez, ha külön nyomatékosítani szeretnénk az alanyt. Ezzel szemben a harmadik számú határozott alany elhagyása a jelentés sérülését okozza. A szemantikai hiány pusztán akkor tölthető ki, ha ismerjük a szövegkörnyezetet. Ha azonban a harmadik személyű alany határozatlan vagy általános, és azt töröljük, akkor akár speciális jelentéseket is kifejezhetünk. Ezen túl akkor is hiány okozása nélkül törölhető az alany, ha az egy állandósult szerkezet részét képezi, ami egy adott nyelvközösség tagjai számára a mondat kiegészítésének azonos módja. Éjfélre jár (az idő). Összetett mondatoknál abban az esetben törölhető az alany a második tagmondatból, ha a tagmondatok között mellérendelés áll fenn, és a két tagmondat alanya megegyezik. Ha 23

25 azonban az első tagmondatban nem volt alany az, ami a másodikban igen, akkor a második tagmondat alanyát is meg kell tartani. Kivételt képez ez alól, ha az első tagmondatban szereplő alany első vagy második személyben áll, mert akkor a második tagmondatban helyettesítheti a megfelelő személyes névmás. Az összetett mellérendelő mondatoknál is létezik az alany törlésének az a funkciója, amellyel speciális jelentések kifejezésére van lehetőség. (vö. Kugler 2000) A tárgy A tárgy a mondatban azt nevesíti, amire a cselekvés irányul, vagy ami létrejön a cselekvés eredményeként. Ez alapján a tárgyat nevezhetjük iránytárgynak vagy eredménytárgynak. Szófaji szempontból a tárgy mindig igének vagy igéből képzett szónak, jellemzően igenévnek a kötött bővítménye. Az alaptag jelentése határozza meg, hogy fakultatív vagy kötelező vonzat-e. A tárgy szófaját tekintve főnévi természetű szó. Jellemzően főnév, de lehet főnévi névmás, főnévi igenév vagy főnévi értékben szereplő más szófaj is. Létezik összetett tárgy is. Ilyenkor főnév, melléknév és névmás is állhat segédigenévvel együttesen. Szeretnék okos lenni. (vö. Balogh 2000) A tárgy szerkezeti felépítése Szerkezete szerint a tárgy lehet egyszerű vagy összetett. Az egyszerű tárgy egyetlen szóalakból áll, ezzel szemben az összetett két szóalakból, egy ragtalan névszóból és egy főnévi segédigenévből. Az összetett tárgy rokonítható az összetett állítmánnyal, sőt, adott esetben azzá át is alakítható. Utolsó lenni. Utolsó vagyok. A halmozott tárgy több olyan tárgy, amely egymással mellérendelő viszonyban áll. Többszörös tárgy is létezik abban az esetben, ha a főnévi igenévvel létrehozott tárgynak saját tárgya van. A tárgy fajtái határozott és határozatlan. Ez az elkülönítés a logikai határozottságon alapul. Akkor beszélhetünk határozott tárgyról, ha a kommunikációban résztvevők számára a jelentéstartalom egyértelműen világos. Ez akkor lehetséges, ha a hallgató és a beszélő is ugyanazt a jeltárgyat képzeli el. Az első és második személyű tárgy mindig határozott, a harmadik személy azonban egyaránt lehet határozott vagy határozatlan. 24

26 Akkor határozatlan a harmadik személyű tárgy, ha határozatlan névelős vagy névelőtlen köznév, ha általános névmás, határozatlan névmás, vonatkozó névmás, kérdő névmás vagy melléknévi mutató névmás, ha főnévi igenév, de nincsen harmadik személyű határozott tárgya, ha mellékmondattal van kifejezve, és ennek a mellékmondatnak az utalószava melléknévi névmás, és akkor, ha a tárgynak kérdő, vonatkozó, határozatlan, általános névmás, melléknévi mutató névmás a jelzője. Az alaptag és a tárgy jelentésbeli viszonya alapján megkülönböztetünk iránytárgyat és eredménytárgyat. Ezek elkülönülése egymástól csak a jelentés alapján lehetséges, grammatikai segítséget nem kapunk ebben a kérdésben. Iránytárgy: Kimosom a ruhát. Eredménytárgy: Megkötöm a sálat. (vö. Balogh 2000) A határozói értékű tárgy Ez a tárgy a funkciója alapján a határozókra emlékeztet, de tárgyragos névszó fejezi ki. Az ilyen tárgyat további típusokra oszthatjuk annak alapján, hogy melyik határozóvá konvertálható át. Ezek az altípusok a tárgy és határozók közötti szinteket is jelölik. Némelyik inkább a tárgyhoz tartozik, míg mások már inkább a határozókra hasonlítanak. (vö. Balogh 2000) A határozók A határozó leggyakrabban olyan mondatrész bővítménye, amely cselekvést, történést, létezést vagy állapotot fejez ki, és ezzel a mondatrésszel alárendelő viszonyban áll. Megnevezi az adott mondatrész körülményeit, például helyét, idejét, állapotát. A határozó alaptagja a legtöbb esetben az igei állítmány, de ritkábban lehet bármilyen mondatrész. De lehet határozó egy fogalmat, tulajdonságot, mennyiséget vagy körülményfogalmat kifejező mondatrésznek a bővítménye úgy, hogy ezzel a mondatrésszel alárendelő szószerkezetet alkot. Ebben az esetben az alaptag által kifejezett fogalom fokát, mértékét vagy egyéb körülményeit mutatja meg. Az alaptag lehet melléknév, főnév, névmás és határozószó. Ritkán az egész mondat a határozó alaptagjának számít tartalmi szempontból. Este (= esete történt, hogy) lekapcsolták az utca lámpáit. A határozók esetében a szófaji és alaktani kérdések nem választhatóak el egymástól. Határozó lehet ragos és névutós főnév vagy főnévi névmás. Ritkán ragtalan névszó. Négy hónapja küldték át az igazgatót. 25