Emelt szintű szöveges, kifejtendő feladatok ( )
|
|
- Fanni Tóthné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Emelt szintű szöveges, kifejtendő feladatok ( ) 1. A feladat a második ipari forradalomra vonatkozik. (E, hosszú) Elemezze a források és ismeretei segítségével, miként hatottak a második ipari forradalom technikai, tudományos újításai az ipar fejlődésére, szerkezetére és a nagyhatalmi versengésre? KRONOLÓGIA: Siemens Martin-kohó (acélgyártás) Dinamó (Siemens Németország), Dinamit (Nobel Svédország) Telefon (Bell USA) Szénszálas izzólámpa (Edison USA) Celluloid film Rádiójelek Kinematográf (mozi) röntgensugarak A rádium felfedezése Motoros léghajó (Zeppelin Németország) Repülőgép (Wright testvérek USA) Automatizált telefonközpont A vezető ipari hatalmak nyersvastermelése A négy ütemben működő benzinmotor alapelvét 1876-ban Nicolaus Otto német mérnök dolgozta ki. A csendes motor, ahogyan akkoriban nevezték, rendkívül gyorsan elterjedt az egész világon. A gőzgépeknél egyszerűbben működtethető és energiatakarékosabb volt. Az új motorokat földgázzal és kőolajból készült benzinnel is lehetett üzemeltetni, bár ezek ára a századfordulón még többszöröse volt a szénének. Az olaj üzemanyagként való elterjedését Rudolf Diesel, egy másik német mérnök találmánya tette lehetővé, a dízelmotor. A nagyfokú gépesítés a munkamegosztás új formáit hozta létre: megjelent a futószalag-termelés. Az elektromos áram ipari alkalmazásának technikai feltételei szintén a századfordulóra valósultak meg. Az első közszolgálati villamos erőművet a Siemens cég 1881-ben Angliában helyezte üzembe. Az elektromos gépek és berendezések gyártásában az USA és Németország jártak élen. (Mózes Mihály: Az ipari forradalmak kora) 1
2 A vezető nagyhatalmak gyarmatai ( ) 2
3 2. A feladat a napóleoni háborúkkal kapcsolatos. (E, rövid) Mutassa be a források és ismeretei alapján a napóleoni külpolitika jellemzőit, fordulópontjait és döntő csatáit! Kronológia: 1805 Trafalgári vereség 1805 Az austerlitzi csata 1807 A tilsiti béke 1808 A spanyol felkelés kezdete 1812 Az oroszországi hadjárat 1813 Lipcse, a népek csatája Európa a kontinentális zárlat idején 1. A brit szigeteket zárlat alatt állónak nyilváníttatnak. 2. A brit szigetekkel mindennemű kereskedelem, mindennemű kapcsolat tilos. Minek következtében az Angliába vagy angol embernek címzett vagy angol nyelven írt levelek és csomagok nem továbbíttatnak és elkoboztatnak. 3. Mindennemű angol alattvaló, bármiféle rendű és rangú is legyen, akit saját vagy a szövetséges csapatok által elfoglalt területeken találunk, hadifogolynak nyilváníttatik. 4. Mindennemű üzlet, mindennemű áru, mindennemű vagyon, bármiféle is legyen, amely angol alattvaló tulajdonát képezi, elkoboztatik [ ] 7. Semmiféle hajó, amely Angliából vagy gyarmatairól jön, vagy amely jelen dekrétum kihirdetése után ott járt, nem fogadható be semmiféle kikötőbe sem. 8. Mindennemű hajó, mely az előző szabályt hamis nyilatkozat útján megszegi, lefoglaltatik, s mind a hajó, mind egész rakománya elkoboztatik ugyanúgy, mintha angol lenne. (A kontinentális zárlat, november 21.) 3
4 3. A feladat a XIX. századi egyetemes történelemre vonatkozik. (E, rövid) Mutassa be a források és ismeretei alapján a XIX. századi brit gyarmatosításnak a gyarmati társadalmakra, gazdaságra és életmódra gyakorolt hatásait! A tőkebefektetés területe Millió font Kormányzás és városi közigazgatás 182,5 Vasutak 136,5 Ültetvények (tea, kávé, gumi) 24,2 Villamosvasutak 4,1 Bányák 3,5 Bankok 3,4 Olaj 3,2 Kereskedelem és ipar 2,5 Pénzügyletek és föld értékpapírok 1,8 Egyéb 3,3 Az évi indiai és ceyloni 365 millió fontos befektetés megoszlása a brit Királyi Statisztikai Hivatal előadása alapján Év Éhezés miatt meghaltak száma Indiában A hatalmas kiterjedésű meghódított területeken az európai uralom egyeseknek óriási hasznot hajtott, másoknak viszont rengeteg szenvedést okozott. Békét, biztonságot, törvényt és rendet teremtett azokon a területeken, ahol korábban törzsi háborúk dúltak, zsarnokság és barbarizmus uralkodott. Hozzájárult a gyors ipari és mezőgazdasági fejlődés elindításához. [ ] Ahol az európaiak letelepedtek, rendszerint bevezették a XIX. századi Európa legfontosabb társadalmi vívmányait is. (Martin Roberts történész) Egy angol sosem jön zavarba az erkölcsi állásfoglalást illetőleg. Mint a szabadság és függetlenség bajnoka, meghódítja a fél világot, és ezt gyarmatosításnak nevezi. Ha új piacot akar silány manchesteri áruinak, egy hittérítőt küld, hogy a béke evangéliumát hirdesse. A bennszülöttek megölik a hittérítőt: ő fegyverbe rohan a kereszténység védelmére, hódít érte, és azt állítja, hogy a piac az ég jutalma! (G. B. Shaw író) Állítom, hogy mi vagyunk a világ első nemzete, és annál jobb az emberiségnek, mennél többet népesítünk be a világból. [ ] Ha a világ nagyobb része a mi uralmunk alá kerül, az a háborúk végét hozza. [ ] Isten bizonyára kiválasztott eszközévé formálja az angolul beszélő fajt. [ ] Ezért, ha van Isten, úgy gondolom, hogy amit szívesen látna, hogy tegyek: Afrika térképén annyit brit színekkel festeni, amennyit csak lehet! (Cecil Rhodes brit politikus) 4
5 Német karikatúra az angolok módszereiről. Pénzt sajtolnak az afrikai feketéből, miközben whiskyvel itatják, és a Bibliából olvasnak fel neki. 5
6 4. A kérdés a XIX XX. század fordulójának nagyhatalmi politikájához kapcsolódik. (E, hosszú) Mutassa be a források és ismeretei felhasználásával, hogyan befolyásolta Németország nagyhatalmi helyzetét 1890 és 1914 között a világ újrafelosztására irányuló törekvés! Válaszában értékelje a gyarmati kérdés szerepét az első világháború előtti szövetségi rendszerek létrejöttében! Használja a középiskolai történelmi atlaszt! Nem fogunk passzívan félreállni, amikor mások felosztják a világot. A világ valamennyi szegletében érdekeltek vagyunk. Az angolok Nagy-Britanniáról, a franciák az új Franciaországról beszélnek, az oroszok meghódítják Ázsiát, mi pedig Nagy-Németország megteremtését követeljük. [ ] A következő évszázadban a német nép vagy kalapács vagy üllő lesz. [ ] Elmúlnak azok az idők, amikor a német egyik szomszédjának átengedte a földet, a másiknak a tengert, és magának csak az eget tartotta meg. [ ] Elvárjuk, hogy a német misszionáriusra és a német vállalkozóra, a német árukra, a német lobogóra és a német hajóra ugyanolyan tisztelettel tekintsenek Kínában, mint bármely más nagyhatalomra. [ ] Semmi esetre sem tűrhetjük, hogy valamelyik külföldi hatalom, valamely idegen Jupiter azt mondja nekünk:»mit tehetünk? A világ már föl van osztva!«nem hagyhatjuk magunkat egyetlen idegen hatalom részéről sem félretolni, amikor mások fölosztják a világot! (Berhard von Bülow, birodalmi kancellár [ ]) Anglia, Franciaország és Németország gyarmatai 6
7 A szövetségi rendszerek kialakulása Európában a német egység kialakulásakor A hatalmi viszonyok Közép-Európában a századfordulón 7
8 A Berlin-Bagdad vasút tervezett és épülő útvonala 8
9 5. A feladat a XIX. századi eszmékkel kapcsolatos. (E, rövid) Mutassa be a források és ismeretei alapján a XIX. századi liberalizmus és konzervativizmus jellemző vonásait, keletkezésük körülményeit! Az egyénnek a saját helyzete javítására irányuló törekvése, ha ez szabadság és biztonság mellett történik, olyan hatalmas erő, amely egyedül, minden segítség nélkül képes nemcsak arra, hogy előbbre vigye a társadalmat a jólét és a boldogulás útján, hanem arra is, hogy legyőzzön száz elébe tornyosuló akadályt, amellyel az emberi törvény ostobasága oly gyakran veszélyezteti igyekezetét. (A. Smith; 1776) Mindöröktől a papok, a nemesség, az államhivatalnokok feladata, hogy a konzervatív igazság őrzői és letéteményesei legyenek, hogy megtanítsák a népnek, mi a jó és mi a rossz, mi az igaz és mi a hamis az erkölcsi és szellemi világrendben. (J. De Maistre; 1810) Egyedül a férfi képes a közjavát szolgálni, amikor megfékezi a tüzet és az áradást, megküzd a vadállatokkal és az emberekkel, utakat és árkokat épít, háborút visel. [ ] Ezért nem igaz, hogy a nők egyenlő jogokra tarthatnak igényt a közügyekben. (R. V. MohI; 1868) A férj szinte zsarnoki hatalmáról felesége felett nem kell itt hosszasan beszélnünk, mivel a szörnyűség teljes megszüntetéséhez semmi többre nem lenne szükség, mint hogy a feleség ugyanazokkal a jogokkal rendelkezzék, mint bárki más. (J. S. Mill; 1862) Az újítás megváltoztatja a dolgok lényegét, s az alapvető jót éppúgy eltünteti belőlük, mint a járulékos rosszat. A reform nem a lényeg átalakítása, [ ] hanem a szóban forgó sérelem orvoslása. [ ] Újítani nem ugyanaz, mint reformálni.[ ] A gyermeknek, hogy az emberiség része legyen, hogy saját identitása [azonosságtudata] legyen, el kell sajátítania a kultúrát, [ ] az anyanyelvet, a közös tapasztalatokat, mert az különböztet meg gyökeresen egy bizonyos népet a többi néptől. Az emberi természet a viselkedést a szokásokon keresztül tartja fenn. (E. Burke; 1790) A kormány hatalmának minden szükségtelen növekedése nagyon káros. Minden funkció, melyet hozzáadnak a kormány által már gyakoroltakhoz, csak növeli az emberek reményeire és aggodalmaira tett befolyását, egyre inkább a maga vagy az ő tisztére pályázó pártok tányérnyalójává teszi a közösség tevékenyebb és becsvágyóbb részét. (J. S. Mill) 9
10 6. A feladat az Amerikai Egyesült Államok történelméhez kapcsolódik. (E, rövid) Mutassa be a források és ismeretei alapján az északiak győzelmének okait a polgárháborúban! Használja a középiskolai történelmi atlaszt! A mi Urunk ezernyolcszázhatvanharmadik esztendejének január első napján [ ] ezennel elrendelem és kinyilvánítom, hogy a [lázadó] államokban és államrészekben rabszolgaként tartott személyek valamennyien szabadok, és mostantól fogva szabadok is maradnak. (Abraham Lincoln) Elrendeljük, hogy minden személy, aki családfő, vagy aki 21 éves korában jött ide, s az Egyesült Államok polgára, vagy aki [ ] kinyilvánítja szándékát, hogy az akar lenni, és aki sohasem fogott fegyvert az Egyesült Államok kormánya ellen, [ ] jogosult január elsejétől fogva birtokba venni egy negyed telket [160 acre, kb. 113 hold) [ ] egy dollár huszonöt cent vagy ennél alacsonyabb acre-onkénti vételáron (Részlet a telepítési törvényből) Észak és Dél erőviszonyai 23 északi állam (22 millió lakos) 11 déli állam (9 millió lakos) százalék éves férfiak Ipari munkások 92 8 Földbirtok Vasútvonalak Széntermelés 97 3 Vasgyártás 94 6 Fegyvergyártás 97 3 Búzatermelés Kukoricatermelés Gyapottermelés 4 96 Északi tüzérség a polgárháborúban 10
11 7. A feladat az ipari forradalom legfontosabb találmányaival kapcsolatos. (E, rövid) Mutassa be a források és ismeretei segítségével, hogy a robbanómotor feltalálása a gazdaság és a mindennapi élet területén milyen újdonságok bevezetésétét tette lehetővé! A második ipari forradalom vezető ágazata a gépgyártás volt. Tökéletesedtek a gőzgépek is, de az igazi áttörést a robbanómotor kifejlesztése hozta meg. A négy ütemben működő benzinmotor alapelvét 1876-ban Nicolaus Otto német mérnök dolgozta ki.[ ] Az új motorokat kőolajból készült benzinnel lehetett üzemeltetni. [ ]Az olaj üzemanyagként való elterjedését Rudolf Diesel, egy másik német mérnök találmánya tette lehetővé, a dízelmotor. (Mózes Mihály történész) Karl Benz saját tervezésű autóján; 1886 A kormányozható léghajó (Zeppelin) és a repülőgép versenye;
12 8. A feladat az Egyesült Államok XIX. századi történelméhez kapcsolódik. (E, rövid) Mutassa be a források és ismeretei alapján a rabszolgakérdés alakulását az Egyesült Államokban a XIX. század közepén! A néger rasszok az emberi lények skálájának legalsó pontján állnak, mi pedig nem ismerünk olyan erkölcsi vagy fizikai hatóerőt, mely megmenthetné őket a lealacsonyodástól. Világos, hogy ezek képtelenek önmaguk kormányzására, s bármely kísérlet, melynek célja helyzetük jobbítása, ellentétes a természet változtathatatlan törvényével. (Déli nézetek a négerekről) Hagyjunk már fel a szőrszálhasogatással, hogy ilyen ember meg olyan ember ez a faj meg az a faj, s hogy a másik faj alacsonyabb rendű [ ] Vessük el mindezt, s egyesüljünk egyetlen néppé az egész országban, egészen addig, amíg újra azzal nem állhatunk elő: minden ember egyenlőnek teremtetett. (Lincoln nyilatkozata; 1858) Ebben a küzdelemben legfőbb célom az Unió megmentése és nem a rabszolgaság megóvása vagy elpusztítása. Ha megmenthetném az Uniót egyetlen rabszolga felszabadítása nélkül, megtenném; ha valamennyi rabszolga felszabadításával menthetném meg, megtenném, és ha úgy menthetném meg, hogy egyeseket felszabadítok, másokat nem akkor úgy cselekednék. (Lincoln az Unióról és a rabszolga felszabadításról; 1862) [ ] az Úr esztendejének január 1. napjával mindazon személyek, akiket rabszolgaként tartanak bármely államban vagy valamely állam egy megjelölt részén, melynek népe fellázadt az Egyesült Államok ellen, mostantól kezdve és mindörökre szabadok és az Egyesült Államok kormányhatalma, beleértve annak katonai és haditengerészeti hatóságait, el fogja ismerni és fenn fogja tartani ilyen személyek szabadságát és semmiféle elnyomó intézkedést vagy ténykedést eszközölni nem fog, ha ezen személyek csoportosan vagy egyenként tényleges szabadságuk érdekében erőfeszítéseket tesznek. (Lincoln kiáltványa a rabszolgák felszabadításáról; 1863) 13. alkotmány-kiegészítés Hatályba lépett 1865-ben 1. Az Egyesült Államokban, valamint az Egyesült Államok joghatósága alá tartozó területen a rabszolgaság nem tartható fenn [ ] 15. alkotmánykiegészítés Hatályba lépett 1870-ben 1. Az Egyesült Államok állampolgárainak választójogát sem az Egyesült Államok, sem az egyes államok nem vonhatják el, és nem csorbíthatják faj, szín vagy a megelőző szolgasági állapot miatt. (A rabszolgák felszabadításával kapcsolatos alkotmány-kiegészítések) 12
13 9. A feladat az ipari forradalom hatásaival kapcsolatos. (E, hosszú) Mutassa be a források és ismeretei alapján az ipari forradalmak társadalmi következményeit Angliában! Demográfiai robbanás Angliában A városi és falusi lakosság aránya Angliában Pontosan úgy élnek, mint az állatok, kielégítik barbár testük étvágyát, majd meghalnak [ ]. Sötét tudatlanságban nőnek föl, nem tudják, hogy magasabb állapot is elérhető, annyira sem érzékenyek, hogy a helyzetük megváltoztatását kívánják [ ]. Ködös, meghatározhatatlan elképzelések veszik körül őket; esznek, isznak, dolgoznak, meghalnak, s a gazdagabb, műveltebb osztályok kénytelenek rendőrökkel őriztetni őket. (Brit előkelő a munkásokról; 1850) 13
14 A társadalmi tagolódás változása az ipari forradalmak idején (a nyilak az adott társadalmi csoport arányának változásait jelzik) Középosztálybeli család otthona Proletárok 14
15 10. A feladat a napóleoni háborúkhoz kapcsolódik. (E, rövid) Mutassa be a források és ismeretei alapján, miért jelentett diplomáciailag és katonailag fordulópontot az oroszországi hadjárat a napóleoni háborúk menetében! Használja a középiskolai történelmi atlaszt is! Európában négy nagyhatalom van. Élen Franciaország áll, erősebb, mint bármelyik a három közül, sőt képes mindannyiuknak ellenállni. Az európai befolyást vele megosztó három közül kettő vetélytársa és természetes ellensége. A harmadik, melyet hatalmas térségek választanak el tőle, közvetlenül egyáltalán nem ellensége, de közvetve igen, mint Franciaország legrégibb szövetségeseinek természetes ellensége. Szükséges, hogy ezentúl Ausztria ne közvetlenül Franciaországgal és a franciák alapította államokkal legyen határos, és hogy a velencei államért, Tirolért, svábföldi birtokaiért cserébe Havasalföldet, Besszarábiát és Bulgária legészakibb részét adjuk neki. Az oroszok így Ausztria természetes vetélytársává és ellenségévé válnak, de az természetes szövetségesre talál Franciaországban. (Talleyrand levele Napóleonhoz, 1805) Az augusztus 26-i olyannyira véres, bár részünkről győzedelmes csata után el kellett hagynunk a borogyinói állásokat. Az ütközet után a hadsereg a legnagyobb ziláltság állapotába került. Ilyen állapotban közeledtünk Moszkvához, napról napra csatározásokat folytatva az ellenséges előhaddal. Azok a csapatok, amelyekkel egyesülni reménykedtünk, nem tudtak még megérkezni az ellenség pedig azon igyekezett, hogy Moszkva felől hátba támadjon; miért is semmiképp sem szánhattam rá magam az ütközetre, amely nem csak azzal a következménnyel járt volna, hogy a hadsereget szétverik, de maga Moszkva is a legvéresebb pusztulás és tűzvész áldozatává vált volna. Ebben a kétségbeejtő helyzetben arra az elhatározásra kellett jutnom, hogy az ellenséget beengedem Moszkvába. Az ellenségnek Moszkvába való bevonulása még nem jelenti Oroszország meghódítását. Ellenkezőleg, ez abba a helyzetbe juttat engem, hogy fedezzem az utánpótlásunkat. [...] Most csapataimmal el fogom vágni az ellenség egész vonalát, amely Szmolenszktől Moszkváig terjed, és ilyen módon megakadályozva minden utánpótlást, amit az ellenséges hadsereg a hátországból kaphatna, és magamra irányítva az ellenség figyelmét azt remélem, hogy kényszeríthetem őt arra, hogy Moszkvát elhagyja. (Kutuzov jelentése I. Sándornak Moszkva kiürítésének okairól, szeptember 16.) 15
16 11. A feladat Afrika gyarmatosításának történetéhez kapcsolódik. (E, rövid) Mutassa be a források és ismeretei segítségével Afrika XIX. századi brit gyarmatosítását, és az ebből következő konfliktusokat! Karikatúra Cecil Rhodes brit gyarmatosítóról Britannia megáldja az angol-búr békét (brit propaganda-kép; a felirat: Egyesült Dél-Afrika) 16
17 12. A feladat a XIX. századi eszmékkel kapcsolatos. (E, rövid) Mutassa be a forrás és ismeretei alapján a XIX. századi liberalizmus jellemző vonásait, keletkezésének körülményeit! Hasznos az, ha eltérő nézetek léteznek, s az is hasznos, ha vannak eltérő élettapasztalatok, ha szabad teret kapnak a legkülönbözőbb jellemek, míg másoknak nem ártanak, ha mindenki a gyakorlatban próbálja ki a különböző életformák értékét. [ ] Ott, ahol nem az emberek saját jelleme, hanem a hagyományok vagy más emberek szokásai szabályozzák a viselkedést, hiányzik az emberi boldogság egyik lényeges összetevője, mely egyben a társadalmi haladás legfontosabb összetevője is. [ ] Apám bizalma az észnek az emberekre gyakorolt befolyásában oly nagy volt, hogy úgy érezte: minden meg lenne nyerve, ha az egész lakosság olvasni tudna, ha mindenfajta véleményt megismerhetne szóban vagy írásban, és ha szavazással választhatná meg a törvényhozó testületet, s ezáltal érvényesíthetné kialakított véleményét. [ ] A kormány hatalmának minden szükségtelen növekedése nagyon káros. Minden funkció, melyet hozzáadnak a kormány által már gyakoroltakhoz, csak növeli az emberek reményeire és aggodalmaira tett befolyását, egyre inkább a maga vagy az ő tisztére pályázó pártok tányérnyalójává teszi a közösség tevékenyebb és becsvágyóbb részét. [ ] A férj szinte zsarnoki hatalmáról felesége felett nem kell itt hosszasan beszélnünk, mivel a szörnyűség teljes megszüntetéséhez semmi többre nem lenne szükség, mint hogy a feleség ugyanazokkal a jogokkal rendelkezzék, mint bárki más. (J. S. Mill, XIX. századi gondolkodó írásaiból) 17
18 13. A feladat a XIX. századi első felének politikai eszméihez kapcsolódik. (E, rövid) Mutassa be a források és ismeretei segítségével a nacionalizmus jellemzőit és célkitűzéseit a XIX. század első felében! Válaszában térjen ki a liberalizmushoz fűződő kapcsolatára is! Huszonegy-huszonkétmilliós nép vagyunk, melyet emberemlékezet óta ugyanazzal a névvel illetnek, az olasz névvel, melyet az Isten által valaha húzott legpontosabb természetes határok, a magas hegyek és a tenger, zárnak körül, mely ugyanazon nyelvet beszéli, [ ] és ugyanazon hitet vallja, melynek ugyanazok a szokásai és hagyományai, [ ] amely büszke Európa szerte ismert politikai, tudományos és művészeti múltjára, és amely kétszer is az egység szavával és kötelékével ajándékozta meg az emberiséget, először a császárok Rómájáéval, később pedig, midőn még nem árulta el hivatását, a pápákéval, [ ] mely bővelkedik az anyagi jólét forrásaiban, melyeket ha testvériesen és szabadon felhasználunk, minket is boldogíthatnak és a testvérnemzetek előtt is a legfényesebb jövőt nyithatják meg. (Giuseppe Mazzini: Itália, Ausztria és a pápa, 1845) Eugene Delacroix: A szabadság vezeti a népet,
19 14. A feladat az ipari forradalmakkal kapcsolatos. (E, hosszú) Mutassa be a források és ismeretei segítségével Németország iparának fejlődését az egyesítéstől az első világháború kirobbanásáig! Válaszában röviden térjen ki arra is, milyen hatással volt a német ipari fejlődés az európai hatalmi erőviszonyokra! Használja a középiskolai történelmi atlaszt! Vasúthálózat a német területeken (1860-as évek Vasúthálózat Németországban (1880) vége) (Leipzig = Lipcse, Prag = Prága, Wien = Bécs, Breslau = Boroszló, Danzig = Gdańsk) A nyersvastermelés három európai országban ( ) Északnyugat-Európa szénbányászatának növekedése ( ) 19
20 A Krupp-művek vasöntödéi, acélipari üzemei és gépgyárai a Ruhr-vidéken (1912) 20
21 15. A feladat a XIX XX. század fordulójának diplomáciatörténetéhez kapcsolódik. (E, hosszú) Mutassa be a források és ismeretei segítségével a szövetségi rendszerek kialakulását a XIX XX. század fordulóján! Válaszában térjen ki a nagyhatalmi konfliktusoknak a folyamatban játszott szerepére! Korabeli francia karikatúra az orosz japán háborúról Végtelenül megalázó lenne számunkra, ha kárpótlást követelnénk Fashoda kiürítésért. Megpróbálták elérni a megalázásunkat az egyetlen eszköz ennek elhárítására, ha nem megyünk bele valamilyen kufárkodásba. Nagyon tévednek azok a lapok, amelyek a pillanatot érettnek tartják a London és Párizs közötti összes vitakérdés elintézésére, mert éppen most kellett olyan felénk irányuló érzelmeket tapasztalnunk Anglia részéről, amelyek a legkevésbé sem alkalmasak arra, hogy bennünket ilyesmire bátorítsanak. ( Journal des Debattes, november 4. korabeli francia újságcikk) A hadsereget uralkodásom megkezdésekor olyan állapotban találtam, amelyet a meglévő alapon csupán tovább kellett építeni, ámde a haditengerészet akkor még csak fejlődése kezdetén volt. [ ] A haditengerészet létszámát éppúgy, mint a hadseregét egyszer és mindenkorra törvényben kell megállapítani, s ezáltal létjogosultságát elismerni és biztosítani, ámde az egyes egységeket egyszer és mindenkorra ki kell vonni a [parlamenti] vitából. (II. Vilmos császár: Események és emberek az évekből) 21
22 16. A feladat az első világháborút megelőző évtizedek történelmével kapcsolatos. (E, hosszú) Mutassa be a források és ismeretei segítségével a német külpolitika fő törekvéseit és eredményeit Németország megalakulásától az első világháború kirobbanásáig! A szövetség elnöke Poroszország királya, aki a német császár címét viseli. A császár a birodalom képviselője nemzetközi kapcsolatokban, hadat és békét köt a birodalom nevében, szövetséget és más szerződéseket köt külhatalmakkal, követeket akkreditál és fogad. A birodalom nevében való hadüzenethez a Szövetségi Tanács beleegyezésére van szükség, hacsak nem történt támadás a szövetség területe vagy partvidéke ellen [ ]. (Részlet a Német Birodalom alkotmányából, 1871) Minthogy végül Sándor cár személyi kapcsolataink alapján véleményem nyilvánítását kérte, [ ] instrukcióm [útmutatásom] oly értelemben szólott, hogy első kívánságunk fenntartani a nagy monarchiák közti barátságot [ ]. Ha ez fájdalmunkra Oroszország és Ausztria között nem lehetséges, akkor még éppen el tudnánk viselni, hogy barátaink egymással szemben csatákat vesztenek vagy nyernek azt azonban nem, hogy egyikük oly súlyos sebeket vagy károkat szenvedjen, hogy az veszélyeztesse független és az európai politikába beleszóló nagyhatalmi állását. (Bismarck visszaemlékezése) A nagyhatalmak felszeletelik a kínai tortát (francia karikatúra, XIX. század vége) 22
23 Németország és Nagy-Britannia hadi kiadásai 1890-ben és 1914-ben 23
24 17. A feladat a második ipari forradalom történetéhez kapcsolódik. (E, hosszú) Mutassa be a források és ismeretei segítségével az ipari fejlődés új jelenségeit! Válaszában a modern iparágakra és a vállalatszervezés új formáira összpontosítson! Főként festékeket és mosószert előállító német üzem (a BASF) 1864-ben és 1881-ben Az első német gyógyszergyár (a Bayer) alkalmazottainak száma 1863 és 1913 között (1867-től kerekített adatok) fő fő fő fő Részvény, 1911 Törvénytelennek minősül minden olyan szerződés, tröszt vagy más vállalati egyesülés, illetve megállapodás, amely az államok közötti vagy a más országokkal folytatott kereskedelem vagy áruforgalom korlátozására irányul. (Részlet az Amerikai Egyesült Államokban 1890-ben elfogadott törvényből) 24
25 18. A feladat a második ipari forradalom korához kapcsolódik. (e, rövid) Tárja fel a források és ismeretei segítségével a monopóliumok létrejöttének okát, módját és következményeit a második ipari forradalom korában! A Standard Oil története 1859 Megkezdődik az olajkitermelés az Amerikai Egyesült Államokban John D. Rockefeller megépíti az első olajfinomítóját Clevelandben (Ohio) Rockefeller kivásárolja a társait Rockefeller megalapítja a Standard Oil vállalatot A Standard Oil felvásárolja az összes többi ohio-i olajvállalatot Megalakul a Standard Oil Trust: 40 olajtársaság részvényeit ellenőrzi az USA egész területén, melyek az olajtermelés 90%-át adják. Karikatúra John D. Rockefellerről (A kép hátterében a Capitolium, az amerikai törvényhozás épülete, Rockefeller tenyerében pedig a Fehér Ház, az elnöki hivatal látható.) 25
26 19. A feladat a XIX XX. századi gyarmatosítással kapcsolatos. (e, hosszú) Mutassa be a források és ismeretei segítségével a brit gyarmatbirodalmat a XIX-XX. század fordulóján! Válaszában térjen ki a birodalom területi kiterjedésére, a gyarmati uralom típusaira és a más nagyhatalmakkal kialakuló gyarmati konfliktusokra! Használja a középiskolai történelmi atlaszt! A két ország közti kereskedelem angol tőkével, angol hajókon, angol társaságok által folyik. A profit, a tőke kamata, a biztosítási díjak, a jutalékok és osztalékok mind angolok zsebébe folyik. (A brazil kereskedelmi miniszter nyilatkozata, 1854) Kanada, Új-Skócia és Új-Brunswick egyesüléséről, valamint kormányzatukról, illetve az ezzel kapcsolatos kérdésekről szóló törvény: tekintettel arra, hogy Kanada, Új-Skócia és Új-Brunswick tartományok kifejezték abbéli óhajukat, hogy szövetségi államként egyetlen domíniumban egyesüljenek Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságának koronája alatt, olyan alkotmánnyal, mely alapelveiben megegyezik ugyanezen Egyesült Királyságéval; és tekintettel arra, hogy egy ilyen szövetség mind a tartományok, mind a Brit Birodalom érdekeit szolgálná; és tekintettel arra, hogy a Parlament határozata által létrehozott egység szempontjából nemcsak az kívánatos, hogy megalkossák a domínium törvényhozó testületét, hanem az is, hogy kinyilvánítsák a végrehajtó hatalom természetét. (Törvény az alkotmányról, 1867) Oroszország és Nagy-Britannia kormánya kijelenti, hogy Afganisztán irányában elismeri az egyenjogú kereskedelem elvét [ ] Mindkét magas szerződő fél kötelezi magát arra, hogy tiszteletben tartja Tibet területi integritását. (Orosz brit szerződés, 1907) Brit haditengerészeti bázisok,
Középszintű szöveges, kifejtendő feladatok ( )
Az újkor története Érettségi esszék gyűjteménye 1 Középszintű szöveges, kifejtendő feladatok (2005 2016) 1. Az alábbi feladat a német egység létrejöttével kapcsolatos. (K, rövid) Ismertesse a források
Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c
Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c 2017-18 1. Kora újkori egyetemes történelem a. Francia abszolutizmus i. Királyi hatalom meggyengülése ii. XIV. Lajos iii. Gazdaságpolitikája, hadserege b. Habsburgok
X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és
1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások
A Nagy Háború (1914-1918) emlékezete Megyei Történelem Verseny 1. forduló - megoldások 1. feladat (10 pont) 1. Igaz 2. Hamis 3. Hamis 4. Igaz 5. Igaz 6. Hamis 7. Igaz 8. Igaz 9. Igaz 10. Hamis 2. feladat
A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei
A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei Valki László 2011. szeptember A nemzetközi jog létrejöttének előfeltételei 1. Tartósan elkülönült politikai entitások 2. Tényleges, intenzív kapcsolatok
Az írásbeli érettségi témakörei
Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6,
Zavodszky Geza Törtenelem 111. a közepiskolak szamara ATDOLGOZOn KIADAs Nemzeti Tankönyvkiad6, Budapest Bevezetes.. 5 I. Az "ismeretlen" XVIII. szazad 7 Regi vihig - modem vihig. Az "ismeretlen" XVIII.
Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya
TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia
Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály
Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály 1. feladat: Az 1848 49-es szabadságharc eseményei a) 5. (isaszegi csata) b) 6. (pákozdi csata) c) 2.
Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!
Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa
Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás
Történelem 5. évfolyam - Redmentás feladatsorok - I. Az őskor és az ókori Kelet A történelem forrásai Őskori elődeink Az őskori kultúra Barlangokból a falvakba Holdévektől a napévekig Az első városok Mezopotámiában
Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/
Történelem adattár A JELENKOR 11. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Európai integráció Globalizáció, globális világ...2
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 I. Témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1. Gazdasági változások az Anjouk idején. Mutassa be Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb tényezőit! Tárja fel
1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti
1. TOTÓ 1. Kire ismersz: ősiség eltörlése, Lánchíd, gőzhajó, kaszinó? 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos 2. Ebben az évben nyílik meg Magyarországon az első vasútvonal: 1. 1844 2.
ETE_Történelem_2015_urbán
T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása
Történelem- és társadalomismeretmunkafüzet 10.
Fazekas Rózsa Juhász Ernô Reszler Gábor Sallai József Ember és társadalom Történelem- és társadalomismeretmunkafüzet 10. Szakiskolák részére School Kiadó Nyíregyháza, 2010 Tartalom Elôszó 5 Európa és a
A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946)
A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) 2012. szeptember Valki László www.nemzetkozi jog.hu 15 m halott I. világháború Összehasonlítás: áldozatok száma millióban 62 II. világháború 40 Mongol hódítások
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( ) ESSZÉ. 120 perc.
Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2015 A török kiűzése Magyarországról (1683-1699) ESSZÉ 120 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve nyomtatott betűkkel: Javító tanár aláírása: ESSZÉKÉRDÉS
TestLine - A nemzetállamok kora Minta feladatsor
soport: 7. osztály átum: 2016.10.14 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy György Kína az ópiumháborúk után félgyarmat lett. Mit jelent a kifejezés?
TÖRTÉNELEM FELADATLAP
VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI
Történelemtanulás egyszerűbben
Ádám Gáspár Történelemtanulás egyszerűbben Vázlatok a történelem tantárgy 5-8. évfolyamának oktatásához Készült a 2012-es kerettanterv alapján Tartalom Előszó... 9 5. évfolyam... 11 I. Az őskor és az ókori
Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév
Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév Tantárgy: Történelem Osztály: 13/A, 13/B, 13/C Budapest, 2013. január Történelem érettségi szóbeli tételsor (középszint 13/A; 13/B; 13/C) 2012-2013 I./1. Gazdaság,
A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt
AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 1.1. Európa általános természetföldrajzi képe Ismertesse a nagytájak felszínformáit, földtörténeti múltjukat Támassza alá példákkal a geológiai
15) A liberalizmus és a nacionalizmus hatása a nemzeti egységmozgalmakra (német egység)
15) A liberalizmus és a nacionalizmus hatása a nemzeti egységmozgalmakra (német egység) Mutassa be az egységes német nemzetállam kialakulásának folyamatát! Ismertesse a német egység létrejöttének lehetőségeit,
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI
TÖRTÉNELEM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Történelem középszint 0802 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 5. TÖRTÉNELEM KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Útmutató az írásbeli vizsgafeladatok
EGY BOLYGÓKÖZI ALKOTMÁNY
EGY BOLYGÓKÖZI ALKOTMÁNY ~ 1 ~ Könyvsorozatom 33 könyvből áll. Ez a 2. könyv. 2002.06.30.-án fejeztem be. Átdolgozva 2013.06.01.-én. CÍME: EGY BOLYGÓKÖZI ALKOTMÁNY Mivel hiszek az egyetemes jogokban és
TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák
TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat
TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló
TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló 2013. január 30. Össz.pontszám: 30p Versenyző neve: Osztály:. Iskola neve:. Az utolsó fordulónak egyetlen témája van: a trianoni békediktátum (békeszerződés).
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )
Óra sorszám V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA (1849 1914) Az önkényuralom A kiegyezés Gazdasági felzárkózás A polgárosodó társadalom Városiasodás. A főváros fejlődése Népesedés.
Merénylet Szarajevóban LEGO
Merénylet Szarajevóban LEGO Augusztini Krisztián, Dombrovszky Borbála, Kovács-Osváth Apolka Városmajori Gimnázium A cél békés megoldás a szarajevói merénylet okozta helyzetre, és a belső konfliktusokra
Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye
Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye Nevezési lap Az intézmény neve és címe: (lehet az intézmény hivatalos bélyegzője is) A csapat neve:... A csapat tagjainak neve, évfolyama:
Osztályozó vizsga témái. Történelem
9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság
Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?
Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi
A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012)
A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet 2012. november 20. Készítette: Dr. Katona András ny. főiskolai docens, a történelem
a franciák császára Bonaparte Napóleon
a franciák császára Bonaparte Napóleon Napóleon 1769 Korzika (Ajaccio) születése szegény nemesi családban 1793 tüzérparancsnok 1794 tábornok 1795 beleágyúztat a királypárti felkelőkbe 1796-97 itáliai hadjárat
GOROG TÖRTÉNELEM a kezdetektől Kr. e. 30-ig
GOROG TÖRTÉNELEM a kezdetektől Kr. e. 30-ig HEGYI DOLORES, KERTÉSZ ISTVÁN, NÉMETH GYÖRGY, SARKADY JÁNOS Harmadik, javított kiadás Osiris Kiadó Budapest, 2006 BEVEZETŐ 13 NÉM ETH G Y Ö R G Y A görög történelem
A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században
A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században Párosítsd a századot a megfelelô évszámokkal! XVIII. század XIX. század 1801 1900-ig 1701 1800-ig Jelezd csíkozással a térképvázlatban
Kössünk békét! SZKA_210_11
Kössünk békét! SZKA_210_11 TANULÓI KÖSSÜNK BÉKÉT! 10. ÉVFOLYAM 145 11/1 NÉMETORSZÁG A VALLÁSHÁBORÚ IDEJÉN SZEMELVÉNYEK Németországban a XVI. században számos heves konfliktus jelentkezett, s ezek gyakran
TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura
Ljubljana 2010 TÖRTÉNELEM Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura A tantárgyi vizsgakatalógus a 2012. évi tavaszi vizsgaidőszaktól érvényes az új megjelenéséig. A katalógus érvényességéről
Az első világháború legfontosabb eseményei Az 1914-es háborús év
Az első világháború legfontosabb eseményei Az 1914-es háborús év VIII. Német támadás Belgium és Franciaország ellen VIII. osztrákmagyar támadás Szerbia ellen IX. 1. marne-i csata állóháború kialakulása
A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.
Tantárgy: Történelem Osztály: Szakközépiskola 9-12 A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. 1.) Írásbeli vizsga Időtartama: 45 perc Elérhető pontszám: 60 pont Az írásbeli feladatok
Középszintű szöveges, kifejtendő feladatok ( )
Középszintű szöveges, kifejtendő feladatok (2005 2016) 1. Az alábbi feladat a német egység létrejöttével kapcsolatos. (K, rövid) Ismertesse a források és saját ismeretei alapján a Német Császárság létrejöttében
TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra
Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):
Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani
A digitalizáció hatása az egyénekre (és a társadalmakra?)
A digitalizáció hatása az egyénekre (és a társadalmakra?) Elektronikus rabszolgaság? HTE 2011. 06. 02. Turányi Gábor Somodi József. (1976) 1941-2011 Dig.hatása. 2011. 06. 02. T.G. 2 Témák Egy kis történelem
Tájékoztatások és közlemények
Az Európai Unió Hivatalos Lapja ISSN 1725-518X C 83 Magyar nyelvű kiadás Tájékoztatások és közlemények 53. évfolyam 2010. március 30. Közleményszám Tartalom Oldal 2010/C 83/01 Az Európai Unióról szóló
BRICS Summit III. Sanya Kína
Az atlanti erőtérből az eurázsiai erőtérbe? Magyarország a 21. század többpólusú világában Dr. Bernek Ágnes a ZSKF Geopolitikai Kutatóközpontjának vezetője Orosz és kínai befektetők Magyarországon SZE-
OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)-
OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)- 9. ÉVFOLYAM/ 1. FÉLÉV TANKÖNYV: La spiga: English and American Civilization 1, Az angol nyelvű világ Az angol különféle változatai 2, Egyesült
TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN
TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN Bakos István (Budapest) elõadása a Trianon a magyarság tudatvilágában c. tanácskozáson Budapest Tóthfalu 2002. õszén Tisztelt Tanácskozás! Kedves Barátaim! Köszönöm a meghívást
A civil szervezetek Európa Uniós és Magyarországi jellemzői
A civil szervezetek Európa Uniós és Magyarországi jellemzői Johns Hopkins University 12 országra kiterjedő kutatása Nemzetközi kutató team a Johns Hopkins University Institute for Policy Studies szervezésében
MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYA / ALAPTÖRVÉNYE. (2011. április 25.) ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART. Nemzeti Hitvallás / Nemzeti Nyilatkozat
MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYA / ALAPTÖRVÉNYE (2011. április 25.) ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART Nemzeti Hitvallás / Nemzeti Nyilatkozat Mi, a magyar nemzet tagjai, az új évezred kezdetén, felelőséggel minden magyarért,
5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS
5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS (Részletek) Párizs, 1947. február 10. * I.RÉSZ MAGYARORSZÁG HATÁRAI 1.Cikk 1. Magyarország határai Ausztriával és Jugoszláviával ugyanazok maradnak, mint
A Magyar Államvasutak két különleges akciója a Nagy háború alatt. Prof. Dr. Majdán János Rektor emeritus Budapest, május 8.
A Magyar Államvasutak két különleges akciója a Nagy háború alatt. Prof. Dr. Majdán János Rektor emeritus Budapest, 2019. május 8. KTE - BMGE Tartalom 1. Előzmények (1914-1916) 2. A Bruszilov offenzíva
100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint
ELTE Érettségi és Felvételi Előkészítő Iroda 1088, Bp. Múzeum krt. 4/A Alagsor -159. http.://elteelokeszito.hu 100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint Történelem Tematika Kurzus
Olaszország hadba lép
Doberdó & Isonzó Az olaszok átállása Olaszország az I. világháború előtt a hármas szövetség tagjaként Németország és a Monarchia szövetségese volt. Majd ellentétbe került a Monarchiával. A fiatal olasz
BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM
TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,
A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG
A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. február 27. Felhasznált források UN WORLD TOURISM ORGANIZATION OECD, CIA FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL
ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK
ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK A francia forradalom kezdete Ki volt a francia uralkodó 1789-ben? XVI. Lajos. Mit jelentett az abszolutizmusa? Korlátlan királyi önkényuralmat. Miért került államcsőd közeli helyzetbe
A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján
A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján Nemzeti biztonsági stratégia Globalizáció, multipoláris világrend, de katonai versengés folytatódik Kína célja a béke megőrzése Defenzív
A nemzetközi helyzet kemény lett
A nemzetközi helyzet kemény lett II. Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny Hakuna Matata Fehér Zsolt, Rottek Bence, Vályogos Anna 1 2015. 02. 29. A cél egy Európára kiterjedő háború elkerülése,
A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig
1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig A fegyveres erők szerepe, helyzete Spanyolország XX.
II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége.
Emelt szint 11. évfolyam Témakörök I. Az ókori görögök A poliszrendszer kialakulása és jellemzői. Athén felemelkedése és bukása. A hellenizmus kora. Az ókori görögség szellemi, kulturális öröksége. Annak
A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER
A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER A világháború a Fülöpszigeteken A háború kitörése, hadműveletek a Corregidor elestéig
Európa alkotmánytörténete
RUSZOLY JÓZSEF Európa alkotmánytörténete Előadások és tanulmányok középkori és újkori intézményekről PÜSKI Budapest, 2005 TARTALOM I. Előadások Nyugat- és Közép-Európa intézmény történetileg meghatározó
SZKA208_13. A kurdok
A VILÁG LEG- SZKA208_13 NAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE: A kurdok tanulói A VILÁG LEGNAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE 8. évfolyam 125 13/1 A KURDOK Szemelvények Kurdisztán A huszonkétmillió kurd a világ egyik
BULGÁRIÁNAK ÉS ROMÁNIÁNAK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSÁRÓL FOLYTATOTT TÁRGYALÁSOK
BULGÁRIÁNAK ÉS ROMÁNIÁNAK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSÁRÓL FOLYTATOTT TÁRGYALÁSOK Brüsszel, 2005. március 31. (OR. en) AA 2/2/05 REV 2 CSATLAKOZÁSI SZERZŐDÉS: SZERZŐDÉS JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB
FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között
FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között Rövid áttekintés Ez a bő három évtized különleges helyet foglal el a magyar orosz kapcsolatok ezeréves történetében. Drámai és tragikus volt a kezdet.
1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések
1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok
A MAKROGAZDASÁGI GI FOLYAMATOK NEMZETKÖZI
A MAKROGAZDASÁGI GI FOLYAMATOK NEMZETKÖZI ZI ÖSSZEKAPCSOLÓDÁSASA I. A világgazdas ggazdaság g fogalma, kialakulása és s fejlődése 2007.11.08. 1 I. A világgazdaság fogalma, kialakulása és fejlődése A nemzetközi
Tudnivalók a Vöröskeresztről
Tudnivalók a Vöröskeresztről Kulcsszavak A Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom eredete és története Henry Dunant 1828-1910 A Vöröskereszt Mozgalom alapítója. Nagyon megindította a Solferinoi csata borzalma,
Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP)
Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP) AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA AZ EU arra törekszik, hogy elősegítse a biztonságot, a békét, a nemzetközi együttműködést, a demokráciát, a
Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet
Tartalom Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet 1. fejezet: Egy új szemlélet Minden vágyad meghallgatásra talál, és
GAZDASÁGI MINTAÁLLAM A BALTIKUMBAN. Expelliarmus csapat
GAZDASÁGI MINTAÁLLAM A BALTIKUMBAN Míg mások háborúznak, te, boldog Porosz Hercegség, fejlődj! Expelliarmus csapat F E L K É S Z Í T Ő TA N Á R A I N K : O M I S C H E L M Ó N I K A, M O L N Á R G Y U
Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély
Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 1. 2013. Követelmények. - írásbeli kollokvium, tesztjellegű - Politológia. Elmélet - gyakorlat Szerző: Hazayné dr. Ladányi Éva VAGY - Politológia
I. Általános információk az előadásokról, szemináriumokról, szak- vagy laborgyakorlatokról
Babeş Bolyai Tudományegyetem Kolozsvár Kar: Történelem-Filozófia Egyetemi év:ii. Félév:I. I. Általános információk az előadásokról, szemináriumokról, szak- vagy laborgyakorlatokról Tantárgy neve: Nemzetközi
Történelem. Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Fejlesztési cél, kompetenciák
Történelem Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Óraszám A tanítás anyaga Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök
Törvények. 2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésekről* ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET A TÖRVÉNY ALKALMAZÁSI KÖRE, ALAPELVEK
20044 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 142. szám II. Törvények 2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésekről* Magyarország Országgyűlése a közpénzek hatékony felhasználásának átláthatósága és nyilvános
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00
Helyi tanterv történelem tantárgyból a 10. évfolyam A normál tantervű (B) osztályai számára. A magyarság története a kezdetektől 1490-ig
Helyi tanterv történelem tantárgyból a 10. évfolyam A normál tantervű (B) osztályai számára Rendelkezésre álló órakeret: 3 x 36 óra= 108 óra Tematikai Előzetes tudás A tematikai nevelésifejlesztési céljai
A reform. Úton az Európai Egyesült Államok felé. Írta: Gräff Ferenc
A reform Úton az Európai Egyesült Államok felé Írta: Gräff Ferenc Bevezetés Könyvem az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker Fehér Könyv (White Papers) című tanulmányára, valamint a 2017 szeptemberi
CIG 87/04 ADD 2 REV 2
A TAGÁLLAMOK KORMÁNYKÉPVISELŐINEK KONFERENCIÁJA Brüsszel, 2004. október 25. (OR. fr) CIG 87/04 ADD 2 REV 2 A CIG 87/04 DOKUMENTUM 2. FÜGGELÉKE REV 2 Tárgy: A kormányközi konferencia záróokmányához csatolandó
V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe: Felkészítő tanár neve:...
Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu V. TOLLFORGATÓ 2. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY
AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK EURÓPAI PARLAMENT/ TANÁCS/ BIZOTTSÁG
AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK EURÓPAI PARLAMENT/ TANÁCS/ BIZOTTSÁG AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI CHARTÁJA (2007/C 303/01) 2007.12.14. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja
Jogi alapismeretek szept. 21.
Jogi alapismeretek 2017. szept. 21. II. Állam- és kormányformák az állam fogalmának a meghatározása két fő szempontból fontos legitimációs és normatív szerep elhatárolás, megértés definíció! A definíciónak
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 2. I. Politikai rendszer funkciói II. A politikai rendszer elemei 2013. I. Politikai rendszer funkciói 1) A társadalom felé 2) A politikai rendszeren
P7_TA-PROV(2010)0490 Az Afganisztánra vonatkozó új stratégia
P7_TA-PROV(2010)0490 Az Afganisztánra vonatkozó új stratégia Az Európai Parlament 2010. december 16-i állásfoglalása az új afganisztáni stratégiáról (2009/2217(INI)) Az Európai Parlament, tekintettel az
TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI 2017-TŐL. 2015. október 13. KPSZTI Gianone András
TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI 2017-TŐL 2015. október 13. KPSZTI Gianone András VÁZLAT Vizsgaleírás Kompetenciák Témakörök MIÉRT MÓDOSÍTOTTÁK AZ ÉRETTSÉGIT? Új NAT új kere;anterv A 10 év alatt összegyűlt tapasztalatok
A feladatokkal kapcsolatos kérdéseket és a megoldott feladatokat az címre küldje!
A házi dolgozattal kapcsolatos formai követelmények 1. A dolgozat terjedelme minimum 2-3 oldal, amibe nem értendők bele a szöveg végén mellékletként prezentált táblázatok, képek, ábrák, stb. az áttekinthetőség
TÖRTÉNELMI TÉRKÉPEK. Magyarország honismereti térképe (fóliázva, fa lécezéssel)
TÖRTÉNELMI TÉRKÉPEK Kódszám Megnevezés Méret 1314 Európai Unió 160 x 115 Z 055 Magyarország honismereti térképe (fóliázva, fa lécezéssel) 100 x 70 6 145 Ft MT1 Az ókori keleti birodalmak MT2 Az ókori Görögország
11. évfolyam történelem tanmenet Gimnázium Évi óraszám: 37. Fejlesztési cél, kompetenciák
11 évfolyam történelem tanmenet Gimnázium Évi óraszám: 37 Óraszám A tanítás anyaga 1 óra Év eleji ismétlés Fejlesztési cél, kompetenciák Az éves tananyag rövid (problémaközpontú) bemutatása, az érdeklődés
TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák
TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat
Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM
Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM I. (iskolai) forduló 2012. február 9. Intézmény neve (bélyegző) Versenyző Pontszám Neve Megye Elérhető Elért 60 Felkészítő tanár