Kritérium követelmények
|
|
- Marika Török
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar ÁLTALÁNOS ORVOS SZAK TANREND 2012/2013 Kritérium követelmények 1
2 OORAPG ÁPOLÁSI ISMERETEK - GYAKORLAT 0 kredit aláírás Kritérium követelmény modul tavasszal ajánlott félév: 2. Foglalkozás/félév: 0 óra előadás + 90 óra gyakorlat + 0 óra szeminárium = összesen 90 óra Létszámkorlát: min. 1 fő Előfeltételek: - DR. OLÁH ANDRÁS, egyetemi docens ETK Ápolás és Betegellátás Intézet, Ápolástudományi Tanszék A tantárgy keretein belül a hallgatók megismerkedhetnek a legalapvetőbb azon ápolási ismeretekkel, melyeket a képzésük és későbbi munkavégzésük során hasznosíthatnak. Betekintést kapnak az ápolástudomány alapjaiba, a különböző végzettségű ápolók által ellátott feladatokba, képet kaphatnak a kórházak működéséről, a betegellátás menetéről, az ápolás kereteiről, valamint olyan mindennapos non-invazív és invazív beavatkozások elméleti és gyakorlati alapjait sajátíthatják el, melyek készség szintű ismerete elengedhetetlen a betegellátás során. A kurzus folyamán nagy hangsúlyt helyezünk a demonstrációs termi körülmények közötti, mulage-ok segítségével történő bemutatásra és gyakorlásra. Hiányzás nem lehetséges. következő évben Oláh A. (szerk.) Az ápolástudomány tankönyve, Medicina Könyvkiadó, Budapest Potter, Perry (1999) Az ápolás elméleti és gyakorlati alapjai, Medicina, Budapest Elkin, Perry, Potter (2000) Ápolói beavatkozások és műveletek, Medicina, Budapest Osztályos ápolási gyakorlat felnőttbetegellátó osztályon. Dr. Oláh András (OLAGAAE.PTE) 2
3 OORAPI ÁPOLÁSI ISMERETEK - ELMÉLET 0 kredit aláírás Kritérium követelmény modul tavasszal ajánlott félév: 2. Foglalkozás/félév: 7 óra előadás + 7 óra gyakorlat + 0 óra szeminárium = összesen 14 óra Létszámkorlát: min. 5 fő max. 200 fő Előfeltételek: - DR. OLÁH ANDRÁS, egyetemi docens ETK Ápolás és Betegellátás Intézet, Ápolástudományi Tanszék A tantárgy keretein belül a hallgatók megismerkedhetnek a legalapvetőbb azon ápolási ismeretekkel, melyeket a képzésük és későbbi munkavégzésük során hasznosíthatnak. Betekintést kapnak az ápolástudomány alapjaiba, a különböző végzettségű ápolók által ellátott feladatokba, képet kaphatnak a kórházak működéséről, a betegellátás menetéről, az ápolás kereteiről, valamint olyan mindennapos non-invazív és invazív beavatkozások elméleti és gyakorlati alapjait sajátíthatják el, melyek készség szintű ismerete elengedhetetlen a betegellátás során. A kurzus folyamán nagy hangsúlyt helyezünk a demonstrációs termi körülmények közötti, mulage-ok segítségével történő bemutatásra és gyakorlásra. Maximum 25%-os hiányzás Teszt minimum 60%-os teljesítése. Az egyéb csoportok oktatásakor, ha nem haladja meg a csoportszám növekedés a 10%-ot. Oláh A. (szerk.) Az ápolástudomány tankönyve, Medicina Könyvkiadó, Budapest Potter, Perry (1999) Az ápolás elméleti és gyakorlati alapjai, Medicina, Budapest Elkin, Perry, Potter (2000) Ápolói beavatkozások és műveletek, Medicina, Budapest 1. A kórházak általános felépítése, a fekvőbeteg osztályok felépítése, működési rendje, általános ápolási eszközök bemutatása 2. Ápolási folyamat a gyakorlatban és az egészségügyi dokumentáció vezetése Dr. Oláh András 3. Táplálkozás szükséglete, mesterséges táplálás Dr. Oláh András 4. Vitális paraméterek megfigyelése: eszközrendszer és a pontos mérések alapjai Dr. Oláh András 5. Injekciózás Dr. Oláh András 6. Infúziós terápia Dr. Oláh András 7. Alapvető emberi szükségletek - higiénés betegápolás Dr. Oláh András 8. Immobilitás, dekubitusz: prevenció és ellátás Dr. Oláh András Asepsis-antisepsis a gyakorlatban. Vitális paraméterek mérése higiénés kézfertőtlenítés, alkoholos kézbedörzsölés, steril gumikesztyű felvétele és levétele, steril eszközökkel való bánásmód hőmérők típusai (üveghőmérő, digitális hőmérő, dobhártyahőmérő), testhőmérséklet mérése (axillaris, rectalis, dobhártya), fizikális lázcsillapítás pulzus mérése légzés megfigyelése, mérése a vérnyomásmérés eszközrendszere, vérnyomás meghatározása auscultatios módszerrel, systoles érték meghatározása palpatioval betegmegfigyelő monitor alkalmazása 2 Higiénés betegápolás: a betegek higiénés szükségleteinek a kielégítése, teljes és részleges ágyfürdő kivitelezése, szem-, fül-, orr-, haj-, szájápolás beteg ágyának rendbetétele 3
4 Invazív beavatkozások az ellátás során: vérvétel menete, a véna kiválasztásának a menete, a punkció helyének ellátása perifériás vénabiztosítás short kanüllel, a véna kiválasztásának a menete, a punkció helyének ellátása, gondozása, megfigyelési feladatok, gyógyszer bejuttatása a kanülön keresztül, csapok, hosszabbítók alkalmazása, a kanül átmosása és lezárása centrális vénás kanül (CVK) ellátása, gondozása, CVK-n keresztüli gyógyszerbejuttatás, vérvétel CVK-n keresztül, kötéscsere, a kanül lezárása, centrális vénás nyomás mérése monitorrendszerrel, túlnyomásos szerelék összeállítása artériás astrup mintavétel punkcióval, Allen-teszt Injekciózás: intradermális injekció beadása: kapcsolódó eszközrendszer, a beadási helyek meghatározása, a szúrás technikája subcutan injekció beadása: kapcsolódó eszközrendszer (előre- és nem előre töltött fecskendők), a beadási helyek meghatározása, a szúrás technikája intramuscularis injekció beadása: kapcsolódó eszközrendszer, a beadási helyek meghatározása (ventrogluteális és dorsogluteális régió, deltaizom, rectus femoris, vastus laterális), előnyök, hátrányok, a szúrás technikája intravénás injekció beadása: kapcsolódó eszközrendszer, a beadási helyek meghatározása, a véna kiválasztásának a menete, a szúrás technikája Infúziós terápia: gyógyszer bejuttatása alapoldatba, infúzió bekötése, légtelenítés, perfúzor és infúzomat működése, használata Egyéb beavatkozások: hólyagkatéterezés menete, katéterből történő vizelet mintavétel, katéterről való leszoktatás beöntés kivitelezése, skybalum eltávolítása gyomormosás menete kooperáló és eszméletlen beteg esetén nasogastricus szonda levezetésének menete, szondán keresztüli táplálás Oxigénterápia, légúti váladék eltávolítása előkészületek oxigénterápiához, az egyes oxigénbeviteli eszközök alkalmazása légúti váladék eltávolítása, nyílt- és zárt rendszerű szívók működése és használata, leszívás endotracheális tubusból és tracheostomás kanülből tracheostomás kanül tisztítása, gondozása Dr. Oláh András (OLAGAAE.PTE) 4
5 OORAZV-I ANGOL SZAKNYELVI ZÁRÓVIZSGA - ÍRÁSBELI 0 kredit aláírás Kritérium követelmény modul mindkét félévben ajánlott félév: 4. Foglalkozás/félév: 0 óra előadás + 0 óra gyakorlat + 0 óra szeminárium = összesen 0 óra Létszámkorlát: min. 1 fő max. 400 fő Előfeltételek: - DR. RÉBÉK-NAGY GÁBOR, egyetemi docens Eü. Nyelvi és Kommunikációs Intézet 5
6 OORAZV-S ANGOL SZAKNYELVI ZÁRÓVIZSGA - SZÓBELI 0 kredit aláírás Kritérium követelmény modul mindkét félévben ajánlott félév: 4. Foglalkozás/félév: 0 óra előadás + 0 óra gyakorlat + 0 óra szeminárium = összesen 0 óra Létszámkorlát: min. 1 fő max. 400 fő Előfeltételek: - DR. RÉBÉK-NAGY GÁBOR, egyetemi docens Eü. Nyelvi és Kommunikációs Intézet 6
7 OORBEL BELGYÓGYÁSZAT GYAKORLAT 0 kredit aláírás Kritérium követelmény modul tavasszal ajánlott félév: 6. Foglalkozás/félév: 0 óra előadás óra gyakorlat + 0 óra szeminárium = összesen 140 óra Létszámkorlát: min. 1 fő Előfeltételek: OOPBPR teljesített DR. WITTMANN ISTVÁN, egyetemi tanár II. sz. Belgyógyászati Klinika A hallgatók gyakorlatban sajátítsák el a belgyógyászati diagnosztikában tanult tananyag legfontosabb elemeit, szerezzenek gyakorlati biztonságot a betegekkel való bánásmódban közvetlenül a betegágy mellett. Tanulják meg a legfontosabb vizsgálatok tervezését és összegezzék a betegek problémáit. Sajátítsák el a kórházi dokumentáció vezetését. Önálló gyakorlati munka az alábbi tevékenységi körökben: 1. Betegfelvétel, betegdokumentáció vezetése, betegek napi követése (RR, pulzus, stb.), 2. Vénás vérvétel, vénás, intramuscularis, subcutan injectioadás, 3. EKG készítés, 4. Rectalis digitalis vizsgálat elvégzése, 5. Részvétel endoscopos vizsgálatok végzésénél, 6. Részvétel a beteg nonvasiv kardiológiai és egyéb eszközös vizsgálataiban, 7. infusio összeállítása és bekötése, részvétel vértransfusio Kivitelezésében, 8. Részvétel az osztályos viziteken, a betegek ellátásával foglalkozó megbeszéléseken. A nyári gyakorlat külföldön is elvégezhető, amennyiben a hallgató nyelvvizsgával bizonyítja a fogadó ország nyelvének ismeretét, vagy angol középfokú nyelvvizsgával rendelkezik, és megfelelő szinten beszéli a fogadó ország nyelvét. A hallgató írásos beszámolót készít a gyakorlatról. Számonkérés: aláírás. Maximális hiányzás: 3 nap (15%). Pótlásra nincs lehetőség. Szarvas F., Csanády M.: A belgyógyászati fizikális diagnosztika alapjai 3. kiadás (Semmelweis Kiadó, 2002). Szarvas F. (szerk.): Differenciál-diagnosztikai kalauz (Medicina, Budapest, 1997) A tematikában leírtak gyakorlása Dr. Tóth Kálmán (TOKGAAO.PTE), Dr. Wittmann István (WIILAAO.PTE) 7
8 OORELS ORVOSI ELSŐSEGÉLY 0 kredit aláírás Kritérium követelmény modul ősszel ajánlott félév: 1. Foglalkozás/félév: 0 óra előadás + 14 óra gyakorlat + 0 óra szeminárium = összesen 14 óra Létszámkorlát: min. 1 fő max. 250 fő Előfeltételek: - DR. BOGÁR LAJOS, egyetemi tanár Sürgősségi Orvostani Tanszék A tantárgy oktatására biztosított 14 gyakorlati óra során az első évfolyamos hallgatóknak a sürgősségi betegellátás legfontosabb alapelemeit és azok gyakorlati végrehajtásának módszereit kell elsajátítaniuk. Ebben az oktatási feladatban elsődleges fontosságú a keringés- és légzésleállás során alkalmazandó vizsgálati eljárások gyors és biztonságos alkalmazása, majd az alapvető életmentési tevékenység, tehát a reanimáció végrehajtása. Ezen túl a hallgatóknak meg kell tanulniuk az egyéb, azonnali életveszélyt okozó betegségek gyors helyszíni és sürgősségi osztályon alkalmazandó diagnosztikájának és terápiájának elemeit is az acut myocardialis infarctus, az életet veszélyeztető pulmonalis embolia, a baleseti sérülések és a vérvesztéses sokk, az életveszélyt okozó fertőzéses betegségek, a közvetlen életveszélyt okozó mérgezések, az anyagcsere-betegségek, légúti elzáródások, központi idegrendszeri kórképek helyszíni ellátásában. Tantárgy feladata a képzés céljainak megvalósításában: A tantárgynak két célja van. Az első: a hallgató legyen képes a súlyos vagy közvetlen életveszélyt okozó betegségek helyszíni ellátásánál olyan biztonsággal és eredményességgel működni, amelyet az orvostanhallgatótól a közvélemény elvár -- még akkor is, ha ő csupán a preklinikai éveit tölti. A második: az orvosi tanulmányait megkezdő hallgató kapjon információkat arra vonatkozóan, hogy a preklinikai tárgyak ismeretanyagának elsajátítása miként fogja segíteni a gyógyító munkáját, és ezzel az érdeklődése e tantárgyak felé még intenzívebb legyen. A gyakorlatokról való hiányzás maximum 20%-os lehet. Az évfolyam más csoportjának gyakorlatán történő részvétel. Dr. Göbl Gábor: Oxyológia, Medicina, Bogár Lajos: Érzéstelenítés - Esetfantáziák vészhelyzetekről medikusoknak és fiatal orvosoknak, Medicina Kiadó, Budapest, Az alapvető életmentés elemei (az elsősegélynyújtás alapjai, az újraélesztés ABC-je, 1. Az alapvető életmentés elemei (az elsősegélynyújtás alapjai, az újraélesztés ABC-je, 2. Az alapvető életmentés elemeinek ismételt gyakorlása 2. Az alapvető életmentés elemeinek ismételt gyakorlása 3. Acut myocardialis infarctus, életet veszélyeztető pulmonalis embolia 3. Acut myocardialis infarctus, életet veszélyeztető pulmonalis embolia 4. Baleseti sérülések és a vérvesztéses sokk (sebellátás, vérzések ellátása) 4. Baleseti sérülések és a vérvesztéses sokk (sebellátás, vérzések ellátása) 5. Közvetlen életveszélyt okozó mérgezések 5. Közvetlen életveszélyt okozó mérgezések 6. Anyagcsere-betegségek, légúti elzáródások, központi idegrendszeri kórképek 6. Anyagcsere-betegségek, légúti elzáródások, központi idegrendszeri kórképek 7. Az alapvető életmentés elemeinek ismételt gyakorlása 7. Az alapvető életmentés elemeinek ismételt gyakorlása - Dr. Appelshoffer Sarolta (APSMAAA.PTE), Dr. Dán Lívia (DALFAAO.PTE), Dr. Drenkovics Livia (DRLFAAO.PTE), Dr. Hantó Katalin (HAKFABO.PTE), Dr. Hideg Gyöngyvér (HIGTAA0.PTE), Dr. Rendeki Szilárd (RESGABA.PTE), Dr. Szabó Péter I (SZPFABO.PTE), Dr. Szabó Zoltán (SZZUABO.PTE), Dr. Szekeres Anett (SZAFBO.A.JPTE), Dr. Szélig Livia (SZLTAA0.PTE), Dr. Tátrai Ildikó (TAITAA0.PTE), Dr. Tóth Krisztina (TOKFACO.PTE), Dr. Varga Patrícia (VAPFABO.PTE), Dr. Weiling Zsolt (WEZMAAO.PTE) 8
9 OOROKA ORVOSI KÉMIA ALAPJAI 0 kredit aláírás Kritérium követelmény modul ősszel ajánlott félév: 1. Foglalkozás/félév: 0 óra előadás + 0 óra gyakorlat + 28 óra szeminárium = összesen 28 óra Létszámkorlát: min. 1 fő Előfeltételek: - DR. OHMACHT RÓBERT, egyetemi tanár Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet A tantárgy a kémiai alapismereteket kívánja bővíteni, különös tekintettel azokra a részekre, amelyek a középiskolás tananyagból kimaradtak. Segítséget ad az Orvosi Kémia előadásainak, gyakorlatainak könnyebb elsajátításához. Az első héten a hallgatók egy felmérő dolgozatot írhatnak. Akik ezt a dolgozatot 50% fölött teljesítik, mentesülnek a kurzus látogatásának kötelezettsége alól. A többi hallgató számára a tanulmányi és vizsgaszabályzatban megadott hiányzás fogadható el, és kettő ellenőrző dolgozat megírása kötelező. A félév elfogadásához a félévközi dolgozatok átlagának el kell érnie a 30%-ot. nincs Ajánlott: Veszprémi Tamás: Általános kémia. Akadémiai Kiadó Bp Kémiai képletek, egyenletek felírása 2. Kémiai képletek, egyenletek felírása 3. Redoxiegyenletek 4. Redoxiegyenletek 5. Koncentrációszámítások 6. Koncentrációszámítások 7. Koncentrációszámítások 8. Koncentrációszámítások 9. Koncentrációszámítások 10. Koncentrációszámítások 11. Elektrolitok, ozmometria 12. Elektrolitok, ozmometria 13. Egyensúlyok, disszociációfok 14. Egyensúlyok, disszociációfok 15. ph-számítás 16. ph-számítás 17. Potenciometria, pufferrendszerek 18. Potenciometria, pufferrendszerek 19. Pufferek ph-számítása 20. Pufferek ph-számítása 21. Pufferek ph-számítása 22. Pufferek ph-számítása 23. Gáztörvények 24. Gáztörvények 25. Szerves kémiai reakciók I. 26. Szerves kémiai reakciók I. 27. Szerves kémiai reakciók II. 28. Szerves kémiai reakciók II. - 9
10 Bóna Ágnes (BOARAAO.PTE), Böddi Katalin (BOKDAA.T.JPTE), Dr. Agócs Attila (AGAQAAP.PTE), Dr. Matus Zoltán (MAZGAAO.PTE), Dr. Nagy Veronika (NAVOAAK.PTE), Dr. Takátsy Anikó Rita (TAAAAA.T.JPTE), Gulyás Gegely (GUGSAAP.PTE), Háda Magdolna (HAMFAA.T.JPTE), Jakus Péter (JAPAAA.T.JPTE), Jámbor Éva (JAEHAAT.PTE), Radó-Turcsi Erika (RAESAAP.PTE) 10
11 OOROKG AZ ORVOSI KOMMUNIKÁCIÓ GYAKORLATA - NYÁRI GYAKORLAT DR. NAGY LAJOS, egyetemi tanár Családorvostani Intézet 0 kredit aláírás Kritérium követelmény modul tavasszal ajánlott félév: 2. Foglalkozás/félév: 0 óra előadás + 30 óra gyakorlat + 0 óra szeminárium = összesen 30 óra Létszámkorlát: min. 1 fő max. 1 fő Előfeltételek: OOAOKG egyidejű felvétel rövid leírása: Helyes orvos-beteg kommunikáció kialakításának alapjai. Találkozás, üdvözlés, interjúkészítés, elköszönés elemei. Verbális, non-verbális kommunikáció. Kommunikáció etikai alapjai. Tantárgy feladata a képzés feladatainak megvalósításában: A fent említett tematika megvalósítása, a célkitűzések elérése. A gyakorlati készségek és attitűdök sorában a hatékony orvosi kommunikációnak fontos szerepe van, mely alapvető feltétele a jó orvos-beteg kapcsolat kialakításának. Az előadásokon és a kiscsoportos foglalkozásokon hallottak gyakorlása. Gyakorlatra jelentkezés a Tanulmányi Osztályon elhelyezett oktatói listán lehet. Praxis gyakorlaton az oktatás 1 hallgató 1 mentor. 2 db interjúlap valamint az oktatói és hallgatói tükör leadása. Nyomtatványok a Családorvostani Intézet honlapjáról is elérhetőek. 1 hetes gyakorlat formájában a következő tavaszi félévben. Pilling János: Orvosi Kommunikácó, Medicina kiadó, 2008 Allan Pease: Testbeszéd, Park kiadó, 1992 Molnár - Csabai: A gyógyítás pszichológiája, Springer, Arnold Csaba: Családorvoslás a gyakorlatban, Melania Kiadó, 2002 Kiadott előadás vázlat 1. az orvostanhallgatók helye és szerepe a rendelőben 2. bemutatkozás 3. köszöntés gyakorlása, 4. ismerekedés a betegekkel és problémáikkal, 5. interjú értékelése 6. látogatás értékelése 7. a praxis bemutatása, 8. latens tanulás 9. adminisztráció áttekintése 10. látogatás a beteg otthonában, a látogatás értékelése 11. ismerekedés a betegekkel és problémáikkal 12. a második interjú készítése 13. betegirányítás gyakorlása, 14. látogatás a beteg otthonában 15. injekciózás 16. vérvétel 17. szomatometriás adatok gyűjtése 18. interjú értékelése 19. interjú 20. interjú 21. a látogatás értékelése 22. élményeinek feldolgozása, 23. adminisztráció 24. adminisztráció 25. adminisztráció áttekintése 26. Látogatás a beteg otthonában 27. praxis bemutatása 11
12 28. kollégák bemutatása 29. betegvizsgálat gyakorlása 30. betegvizsgálat gyakorlása nincs Dr. Bán Ildikó (BAIFACO.PTE), Dr. Csikós Ágnes (CSAAAI.B.JPTE), Dr. Heim Szilvia (HESPAAP.PTE), Dr. Nagy Lajos (NALGABO.PTE), Dr. Rinfel József (REJPAAP.PTE), Dr. Végh Mária (VEMHAAE.PTE) 12
13 OORSEB SEBÉSZET GYAKORLAT 0 kredit aláírás Kritérium követelmény modul tavasszal ajánlott félév: 8. Foglalkozás/félév: 0 óra előadás óra gyakorlat + 0 óra szeminárium = összesen 120 óra Létszámkorlát: min. 2 fő max. 50 fő Előfeltételek: OOPSPR teljesített + OOKSE1 egyidejű felvétel DR. HORVÁTH ÖRS PÉTER, egyetemi tanár Sebészeti Klinika Ismerkedés a sebészeti osztály orvosi (adminisztratív, szervezési, gyakorlati) feladataival. Szerepe a képzés céljainak megvalósításában: A klinikai modul tárgyaihoz integrálódó alapvető sebészeti gyakorlat megszerzése. Anamnézis felvétel, fizikális vizsgálat, laboratóriumi és radiológiai vizsgálatok eredményeinek ismerete. Részvétel az orvosi megbeszéléseken, viziteken, a betegeket érintő konziliumokon és asszisztensként a műtői programban. A gyakorlaton való részvétel. Hiányzások száma, igazolása, távolmaradás pótlása: Igazolt hiányzás nem haladhatja meg a 10 %-ot. Hiányzát pótolni kell. Dr. Gaál Csaba: Sebészet c. tankönyv Ajánlott szakirodalom: Oxford Handbook of Clinical Surgery Nyári gyakorlat nincs Dr. Benkő István (BEIMABO.PTE), Dr. Cseke László (CSLMAAO.PTE), Dr. Horváth Örs Péter (HOOGAAO.PTE), Dr. Illényi László (ILLRAAP.PTE), Dr. Kalmár Katalin (KAKFAAO.PTE), Dr. Kalmár-Nagy Károly (KAKNAFP.PTE), Dr. Kelemen Dezső (KEDMAAO.PTE), Dr. Molnár F. Tamás (MOFMAAO.PTE), Dr. Papp András (PAAOABP.PTE), Dr. Pavlovics Gábor (PAGQAAO.PTE), Dr. Szakály Péter (SZPMAAO.PTE), Dr. Vereczkei András (VEAGAAO.PTE) 13
14 OORTE TESTNEVELÉS kredit aláírás Kritérium követelmény modul mindkét félévben ajánlott félév: 1 / 2 / 3 / 4. Foglalkozás/félév: 0 óra előadás + 28 óra gyakorlat + 0 óra szeminárium = összesen 28 óra Létszámkorlát: min. 2 fő max. 50 fő Előfeltételek: - / OORTE1 teljesített / OORTE2 teljesített / OORTE3 teljesített TÉCZELY TAMÁS, testnevelő tanár OIG Testnevelési- és Sportközpont Az egyetemi testnevelés elsődleges célja a hallgatók egészségfejlesztése. A sportmozgások és más mozgáskészletek bemutatásán és gyakoroltatásán keresztül a korszerű edzésmódszerek alkalmazásával fejlesztjük a hallgatók erőnlétét, motorikus képességét. Feladatunknak tartjuk a rendszeres testedzés beépítését a hallgatók életmódjába. Tíz heti gyakorlati foglalkozáson való részvétel a félév elfogadásának minimum követelménye. A szemeszter során két heti összidejű (4x45 perc) hiányzás megengedett. További két heti (4x45 perc) hiányzás elfogadása, igazolása a foglalkozásvezető hatáskörébe tartozik. Pótlási lehetőséget biztosítunk három heti (6x45 perc) ídőtartamban, melyet a foglalkozásvezetővel kell egyeztetni. Ebből a szervezeti egység által meghatározott időben és helyen két heti (4x45 perc) hiányzást lehet pótolni a vizsgaidőszak első hetében. Dr. Ángyán Lajos Testnevelés Motio, Pécs, A sportági választástól függő A félév elfogadása nincs vizsgához kötve. Farkas György (FAGMAAO.PTE), Lipcsik Zoltán (LIZIAAT.PTE), Németh Attila (NEAGAET.PTE), Petőfi Áron (PEAEAB.T.JPTE), Dr. Rugási Endre (RUEMAAP.PTE), Dr. Rugási Endréné (RUEMABP.PTE), Téczely Tamás (PETLAAT.PTE) 14
15 sportág nap időpont helyszín Aerobic hétfő Aerobic kedd Szertornaterem Ifjúság út létszámkorlát min - max Aerobic szerda RG-terem, Ifjúság út Aerobic szerda Aerobic csütörtök Szertornaterem Ifjúság út Airsoft P.- Szo.-V. De-du. Balokány 4 10 Asztalitenisz hétfő Asztalitenisz kedd Asztalitenisz csütörtök Asztalitenisz csütörtök Asztalitenisz csütörtök Asztalitenisz (Tenisz) hétfő Asztalitenisz (Tenisz) hétfő Asztalitenisz (Tenisz) szerda Asztalitenisz (Tenisz) szerda Atlétika kedd Cardio jóga péntek Fallabda kedd Fallabda kedd Teniszpálya Honvéd u. 5. Teniszpálya Honvéd u. 5. Teniszpálya Honvéd u. 5. Teniszpálya Honvéd u. 5. Atlétika pálya Ifjúság út 6. Sörház II. emelet Xavér str. 19. Sörház II. emelet Xavér str. 19. oktató Dr. Szilárdné Kordély Erika Farkas György (Belák Anita) Dr. Szilárdné Kordély Erika Farkas György (Fáncsik Éva?) Dr. Szilárdné Kordély Erika Kovács Szabolcs Lipcsik Zoltán 8 16 Németh Attila 8 16 Lipcsik Zoltán 8 16 Petőfi Áron 8 16 Petőfi Áron 8 16 Téczely Tamás 8 16 Farkas György 8 16 Farkas György 8 16 Farkas György 8 16 Farkas György 4 8 Gombosi Eszter Téczely Tamás (Ragács Renáta) Téczely Tamás (Alchihabi Roland) Téczely Tamás (Alchihabi Roland) Falmászás kedd Búza tér Téczely Tamás Fanatic jump (részvételi díj fizetés szükséges) csütörtök Floorball kedd Hosszúkard vívás MSK csütörtök Jóga szerda Karate MSC haladó csütörtök Karate MSK kezdő kedd Kézilabda férfi MSK szerda Kézilabda női MSK hétfő Prof Gym Megyeri út 4. Jóga Kuckó Nagy Flórián u Téczely Tamás (Nagy Dóra) 4 8 Téczely Tamás Farkas György (Papp Márton?) Téczely Tamás (Dénes Zsóka) Farkas György (Schlégl Ádám) Farkas György (Schlégl Ádám) 4 8 Lipcsik Zoltán 4 10 Dr. Rugási Endréné
16 sportág nap időpont helyszín Kick-boksz MSK szerda Kondicionálás hétfő Kondicionálás hétfő Kondicionálás kedd Kondicionálás szerda Kondicionálás szerda Kondicionálás csütörtök Kosárlabda férfi MSK hétfő Kosárlabda női MSK szerda Külső Sportegyesület Labdarúgás MSK kedd Labdarúgás MSK kedd Prof Gym Jakabhegyi út 8. Prof Gym Megyeri út 4. Prof Gym Jakabhegyi út 8. Prof Gym Jakabhegyi út 8. Prof Gym Megyeri út 4. Prof Gym Megyeri út 4. létszámkorlát min - max oktató Farkas György (Blazsekovics Ferenc) Petőfi Áron Dr. Rugási Endréné Farkas György Dr. Rugási Endre Petőfi Áron Dr. Rugási Endre 8 20 Petőfi Áron 4 8 Németh Attila kérvénnyel 2 20 Téczely Tamás Dr. Rugási Endre Dr. Rugási Endre Lacross csütörtök Verseny u Dr. Rugási Endre Lovaglás szerda Sport. u Németh Attila Önvédelem MSK kedd PTE-PEAC szakosztályai Röplabda mix MSK haladó Röplabda mix MSK kezdő Táborok (sí, vízi, természetjáró) Alakformáló táncaerobik kezdő báltermi latin táncok kezdő bollywood kezdő boogie-woogie, rock and roll, swing kezdő hastánc kezdő hip-hop horvát, szerb, makedón táncok kezdő szerda kedd szerda kedd hétfő hétfő hétfő hétfő kedd Farkas György (Kovács Szabolcs) kérvénnyel 2 20 Téczely Tamás 4 8 Farkas György (Balla Péter) 4 8 Lipcsik Zoltán Önköltséges 6 15 Farkas György Fordan Tánccentrum, Batthyány u. 9/a Fordan Tánccentrum, Batthyány u. 9/a Fordan Tánccentrum, Batthyány u. 9/a Klub-74, Légszeszgyár u. 18. Fordan Tánccentrum, Batthyány u. 9/a Klub-74, Légszeszgyár u. 18. Fordan Tánccentrum, Batthyány u. 9/a 16
17 sportág nap időpont helyszín jóga kezdő kubai salsa kezdő latin freestyle aerobik kezdő magyar néptánc kezdő show/musical tánc kezdő társastánc kezdő szerda kedd kedd hétfő szerda szerda Tenisz kedd Tenisz kedd Tenisz csütörtök Tenisz csütörtök Tenisz péntek RG-terem, Ifjúság út 6. Fordan Tánccentrum, Batthyány u. 9/a RG-terem, Ifjúság út 6. Fordan Tánccentrum, Batthyány u. 9/a Fordan Tánccentrum, Batthyány u. 9/a Fordan Tánccentrum, Batthyány u. 9/a Teniszpálya Honvéd u. 5. Teniszpálya Honvéd u. 5. Teniszpálya Honvéd u. 5. Teniszpálya Honvéd u. 5. Teniszpálya Honvéd u. 5. létszámkorlát min - max. oktató 8 20 Dr. Rugási Endréné 8 20 Dr. Rugási Endréné 8 20 Dr. Rugási Endréné 8 20 Dr. Rugási Endréné 4 10 Dr. Rugási Endréné Természetjárás MSK P.-Szo. Du. De. Mecsek Farkas György Tollaslabda MSK csütörtök Triatlon MSK hétfő Úszás hétfő Úszás hétfő Úszás hétfő Úszás kedd Úszás kedd Úszás kedd Úszás szerda Úszás szerda Úszás csütörtök Úszás csütörtök Lipcsik Zoltán 2 10 Farkas György (Kaurics Zita) 6 15 Dr. Rugási Endre 6 15 Gombosi Eszter 6 15 Gombosi Eszter 6 15 Farkas György 6 15 Téczely Tamás 6 15 Gombosi Eszter 6 15 Németh Attila 6 15 Németh Attila 6 15 Németh Attila 6 15 Téczely Tamás Vitorlázó repülés szerda repülőtér 6 8 Téczely Tamás Vívás kedd Belvárosi Iskola Megye u Farkas György 17
18 XCO training (alakformáló fittness) XCO training (alakformáló fittness) sportág nap időpont helyszín kedd csütörtök Mecsek Fittness. Ybl Miklós út 10. Mecsek Fittness. Ybl Miklós út 10. létszámkorlát min - max oktató Téczely Tamás (Szőke Zita) Téczely Tamás (Szőke Zita) Zumba (részvételi díj fizetés szükséges) szerda Prof Gym Megyeri út Téczely Tamás (Varga Zsuzsanna) 18
Kritérium követelmények
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar FOGORVOS SZAK TANREND 2012/2013 Kritérium követelmények 1 OFRAFG ASSZISZTENSI / FOGTECHNIKAI GYAKORLAT 0 kredit aláírás Kritérium követelmény modul tavasszal
Kritérium követelmények
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar ÁLTALÁNOS ORVOS SZAK TANREND 2011/2012 Kritérium követelmények 1 Tartalomjegyzék OORELS Orvosi elsősegély... 3 OOROKA Orvosi kémia alapjai... 4 OORTE1-2-3-4
Kritérium követelmények
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar GYÓGYSZERÉSZ SZAK TANREND 2012/2013 Kritérium követelmények 1 OGRAZV-I ANGOL VAGY NÉMET SZAKNYELVI ZÁRÓVIZSGA - ÍRÁSBELI DR. RÉBÉK-NAGY GÁBOR, egyetemi
Kritérium követelmények
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar ÁLTALÁNOS ORVOS SZAK TANREND 2010/2011 Kritérium követelmények 1 Tartalomjegyzék OORELS... Orvosi elsősegély...3 OOROKA... Orvosi kémia alapjai...4 OORAPG...
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar ÁLTALÁNOS ORVOS SZAK TANREND 2009/2010. Kritérium követelmények
PTE ÁOK Általános orvos szak a kritérium követelmények 2009/2010es tanév Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar ÁLTALÁNOS ORVOS SZAK TANREND 2009/2010 Kritérium követelmények 1 PTE ÁOK Általános
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar FOGORVOS SZAK TANREND 2009/2010. Kritérium követelmények
PTE ÁOK Általános orvos szak a kritérium követelmények 2009/2010es tanév Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar FOGORVOS SZAK TANREND 2009/2010 Kritérium követelmények 1 PTE ÁOK Általános orvos
Kritérium követelmények
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar FOGORVOS SZAK TANREND 2011/2012 Kritérium követelmények 1 Tartalomjegyzék OFROKA Orvosi kémia alapjai... 3 OFRTE1-2-3-4 Testnevelés 1-2-3-4.... 4 OFRAFG
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar GYÓGYSZERÉSZ SZAK TANREND 2009/2010. Kritérium követelmények
PTE ÁOK Gyógyszerész szak a kritérium követelmények a 2009/2010es tanévben Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar GYÓGYSZERÉSZ SZAK TANREND 2009/2010 Kritérium követelmények 1 PTE ÁOK Gyógyszerész
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 0 /0. tanévre Csecsemő és gyermekápoló szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 3 0 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai
II. évf. 4. szemeszter 2015 II. félév A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara II. Belklinikájának OKTATÁSI RENDJE
II. évf. 4. szemeszter 2015 II. félév A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara II. Belklinikájának OKTATÁSI RENDJE A szorgalmi időszak: 2015 február 2 május 15 Oktatási szünet: február 11,12,
Kritérium követelmények
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar GYÓGYSZERÉSZ SZAK TANREND 2011/2012 Kritérium követelmények 1 Tartalomjegyzék OGRTE1-2-3-4 Testnevelés 1-2-3-4.... 3 OGRLAT Latin nyelv és gyógyszerészeti
Kritérium követelmények
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar GYÓGYSZERÉSZ SZAK TANREND 2010/2011 Kritérium követelmények 1 Tartalomjegyzék OGRESE... Elsősegélynyújtás...3 OGRLAT... Latin nyelv és gyógyszerészeti
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdető tanszék, tanszékvezető/kurzushirdető Héti óraszám - elmélet Héti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma
1. félév. 15 45 5fgy 42. 15 45 5fgy 44
Tantárgy 1. félév 2. félév Oldalszám E. Sz. Gy. V. E. Sz. Gy. V. Klinikai biokémia I. 11 6 5fgy 12 Klinikai biokémia II. 10 6 K 13 Pathológia I. 33 45 K 14 Pathológia II. 49 45 Sz 17 Klinikai Fiziológia
ÓRAREND MSC KÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT I. évfolyam HÉTFŐ
TESTNEVELŐ- 8-9,30 Gyógypedagógiai alapismeretek Szabó Eszter F/II/67. 9,45-11,15 Belgyógyászat, gyermekgyógyászat I. Prof. Dr. Tóth Miklós 11,30-13,00 Ortopédia, sebészet, traumatológia I. Dr. Mészárosné
Gyógyszerész szak 2016* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT
aokgyo16 2016/2017 ő 1 OGA-L1G Analitikai kémia 1. - Dr. Huber Imre Gyógyszerészi Kémiai Intézet - 0 42 0 42 fkj 3 aokgyo16 2016/2017 ő 1 OGA-L1E Analitikai kémia 1. - elmélet Dr. Huber Imre Gyógyszerészi
AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, I. félév, II. évfolyam FOK
Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701
Engedélyszám: 6195-11/2009-0003EGP Verziószám: 1.
1. feladat Új dolgozó kollégájának magyarázza el a beteg felvétel rendjét a sürgősségi osztályon, a triage kategória jelentőségét, megállapításának módját, mutassa be az első állapot felmérés során alkalmazható
Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam
Központ: 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33. Tel.: +36-66-524-700 Fax: +36-66-447-220 E-mail: dekan@gk.szie.hu Telephely: Egészségtudományi Campus, 5700 Gyula, Szent István u. 17-19.,Tel., Fax:: +36-66-561-620
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Heti óraszám - elmélet
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdetı tanszék, tanszékvezetı/kurzushirdetı Heti óraszám - elmélet Heti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma
2015. GERINCVELŐ SÉRÜLTEK REHABILITÁCIÓS OSZTÁLYA TETRAPLÉG BETEGEK KORAI REHABILITÁCIÓS RÉSZLEGE ÁPOLÓI MUNKAREND
2015. ORSZÁGOS ORVOSI REHABILITÁCIÓS INTÉZET GERINCVELŐ SÉRÜLTEK REHABILITÁCIÓS OSZTÁLYA TETRAPLÉG BETEGEK KORAI REHABILITÁCIÓS RÉSZLEGE ÁPOLÓI MUNKAREND DR. KLAUBER ANDRÁS OSZTÁLYVEZETŐ FŐORVOS SZANYÓ
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE (5.-6. szemeszter): 56 kredit
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdető tanszék, tanszékvezető/kurzushirdető Héti óraszám elmélet Héti óraszám gyakorlat Vizsgaforma Kredit
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus Dr. Molnár Dávid
Szeminárium vagy Gyakorlat Időpont: csütörtök Helyszín: Sebészeti. Műtéttani Intézet tanterem/hallgatói műtő
AZ ÁLLATKÍSÉRLETEK ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA B kurzus részletes tematikája Hét Dátum és időpont 1 Szeptember 16. 17.0-19.0 17. 8.00-11.00 18. 8.00-10.00 2 Szeptember 23. 17.0-19.0 24 8.00-11.00 25. 8.00-10.00
A 035/14 referencia számú FELASA kurzus során megszerzendő képességek
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM UNIVERSITY OF SZEGED ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR SCHOOL OF MEDICINE Sebészeti Műtéttani Intézet Institute of Surgical Research E-mail: office.expsur@med.u-szeged.hu web: http://web.szote.u-szeged.hu/expsur/
Szakkörök 2015/2016.
Szakkörök 2015/2016. tantárgy szakkör címe szakkört tartó tanár évfolyam angol egyeztetés alatt Bajza Sándor 7.c angol Felzárkóztatás, beszédkészség fejlesztés Eiben Ingeborg 8. évfolyam angol egyeztetés
Tájékoztatás a tanulmányi követelményekrôl a IV. évf. számára 2014/2015. tanév II. félév
Tájékoztatás a tanulmányi követelményekrôl a IV. évf. számára 2014/2015. tanév II. félév 1. Az előadások témája: endokrinologia, nephrologia 2. Az előadások időpontja: 1-5. héten: Kedd: 9-10 h Szerda:
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék DÉLELŐTT (07:30-13:30) Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus
2367-06 Vizsgálatok-terápiás eljárások követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat Betegének vércukorszint ellenőrzést rendeltek el. Tájékoztassa a beteget a vércukorteszt elvégzéséről! - a vércukorszint mérésének módja, menete - az ápolásetika fontossága az eljárásban tájékozott
2015. SZEPTIKUS ÉS TBC-S MOZGÁSSZERVI REHABILITÁCIÓS OSZTÁLY ÁPOLÓI MUNKAREND DR. FARKAS PÉTER OSZTÁLYVEZETŐ FŐORVOS
2015. ORSZÁGOS ORVOSI REHABILITÁCIÓS INTÉZET SZEPTIKUS ÉS TBC-S MOZGÁSSZERVI REHABILITÁCIÓS OSZTÁLY ÁPOLÓI MUNKAREND DR. FARKAS PÉTER OSZTÁLYVEZETŐ FŐORVOS LEJTÉNYI GÁBORNÉ OSZTÁLYOS FŐÁPOLÓ Szeptikus
VELENCEI SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZET - SZAKRENDELŐI BEOSZTÁS SZAKRENDELÉS
HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK BELGYÓGYÁSZAT Általános belgyógyászat DR.ZAKAR GÁBOR 13:00-16:00 (NEFROLÓGIA) DR: SZABÓ PÉTER 08:00-09:00 DR. NÉMETH ATTILA 8:00-12:00 DR. SZABÓ PÉTER 08:00-09:00 DR.
TESTNEVELÉS TANTÁRGY 2013/2014. TANÉV II. FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEI
TESTNEVELÉS TANTÁRGY 2013/2014. TANÉV II. FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEI Az alábbiakban a SZIE Sportközpont tájékoztatójában a Testnevelés tantárgy 2013/2014. tanév II. félévének követelményeit közöljük. Minden
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus Dr. Mező Marléne
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2014/2015 II. félév
II. évfolyam PSZ-GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti idegen nyelv 2 (német) Tanszék:
Infúziós terápiával kapcsolatos ápolói teendők. ÁpIg-Á9
Infúziós terápiával kapcsolatos ápolói teendők Helyi eljárási leírás Infúziós terápiával kapcsolatos ápolói teendők Cél A folyadék és elektrolitegyensúly-zavarok korrigálása vagy megelőzése Megfelelő összetételű
Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar. Mentőtiszt III ( I. szemeszter)
Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Mentőtiszt III (20182019 I. szemeszter) Hétfő 11:45 12:45 egyeztetés alatti oktató / teacher undetermined 12:00 13:45 13:00 14:30 14:00 15:45 14:40 16:10 16:00
1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Név Tanított tárgy A nevelő szakképzettsége / végzettsége
Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat kötelesek honlapjukon (is) közzé tenni: 1. A pedagógusok
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 1. (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév
I. évfolyam PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 1. (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti idegen nyelv 1. (német)
Tisztelt Sportvezető!
Tisztelt Sportvezető! Bizonyára Ön is jól ismeri a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítések jegyzékéről szóló 157/2004. (V. 18.) Korm. rendeletet, mely alapján
Foglalkozási napló. Fogászati asszisztens
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Fogászati asszisztens (OKJ száma: 54 720 02) szakma gyakorlati oktatásához 13. évfolyam A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának
KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy oktatója és beosztása Dr. Tóthné Gacsályi Viktória főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja
Pedagógiai szociálpszichológia TKM1010 Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 2+0 Előfeltétel (tantárgyi kód) TKM1001 Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár és beosztása Az előadáson való részvétel
11.00-12.00 Gyakorlat Az orvos-beteg viszony jelentősége az orvosi munka szempontjából.
2012-2013 Intézet neve: Belgyógyászati Intézet A tárgy neve: Belgyógyászati propedeutika Évfolyam/félév: III. évfolyam, 1. félév Óraszám/félév- előadás: 30 (2/hét) - gyakorlat: 15x2 óra Előadások helye,
Köszöntő. Kedves Kollégák!
Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Sürgősségi Orvostan Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság, a Magyar
KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. AZ ISKOLA VEZETŐI
KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. AZ ISKOLA VEZETŐI 1. Barna Zoltán igazgató 2. Huszár József igazgatóhelyettes 3. Leskovicsné Farkas Mónika igazgatóhelyettes 4. Dér István gyakorlati oktatásvezető 2. A PEDAGÓGUSOK
Higiénés betegápolás Pécsi Tudományegyetem yetem Egészségtudományi égtu Ápolás és Betegellátás Intézet Ápolástudományi Tanszék
Személyi higiéné Higiénés betegápolás Pécsi Tudományegyetem yetem Egészségtudományi égtu Kar Ápolás és Betegellátás Intézet Ápolástudományi Tanszék Dr. Oláh András 1, Fullér Noémi 2, Germán Zsuzsanna na
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 2 Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév A tantárgy rövid bemutatása: A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán
Tagozatkód: 05. Szakiskola 3 éves szakképzés
SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ Tagozatkód: 05 Szakiskola 3 éves szakképzés A képzést azoknak a nyolcadikosoknak ajánljuk, akik szeretnek idős emberekkel vagy gyermekotthonban elhelyezett gyerekekkel foglalkozni,
OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ELŐTANULMÁNYI RENDJE. Középiskolai testnevelő gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár (4,5+1 tanév)
OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ELŐTANULMÁNYI RENDJE Középiskolai testnevelő gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár (4,5+1 tanév) Tantárgyak KÖZÖS KÉPZÉSI SZAKASZ A tantárgy felvételének féléve A tantárgy felvételének
Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.
Meghívó tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. REGISZTRÁCIÓS LAP tudományos ülés Helyszín Debreceni Akadémiai
KÖVETELMÉNYEK 2012-2013. 1.félév. Követelmények: Gyakorlati foglalkozásokon való aktív részvétel, zárthelyi dolgozat teljesítése
Ápolástan CG1005 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Gyakorlati foglalkozásokon való aktív részvétel, zárthelyi dolgozat teljesítése Félévközi jegyet a zárthelyi dolgozat eredménye adja. Zárthelyi dolgozat,
Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek
Tanmenet és tantárgyi követelmények a Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek tantárgyhoz 2016/2017. tanév I. (őszi) félév Közigazgatás-szervező alapképzési szak 2014. NAPPALI és LEVELEZŐ
KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve
Segítő kapcsolat CB 1304 Meghirdetés féléve 6. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár A szorgalmi időszak utolsó előtti hetében szóbeli vizsgán szerzik meg a hallgatók
OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ÓRA- ÉS VIZSGATERVE Középiskolai testnevelő gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár (4,5+1 tanév)
OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ÓRA- ÉS VIZSGATERVE Középiskolai testnevelő gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár (4,5+1 tanév) Tantárgy Félévek/óraszám/kredit Kredit Vizsgaforma KÖZÖS KÉPZÉSI SZAKASZ Szakmai
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Heti óraszám elmélet
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdetı tanszék, tanszékvezetı/kurzushirdetı Heti óraszám elmélet Heti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma Kredit
SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom
SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom Helyesírás A tantárgy típusa DF DD DS DC X II. Tantárgy
FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEK 2010/2011. tanév II. félév INFORMATIKA SZAK
FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEK INFORMATIKA SZAK Tantárgy Tagozat Heti óraszám Követelmény Ea. Lab. Gy. VILLAMOSSÁGTAN. Nappali 3 0 1 aláírás+vizsga Az aláírás megszerzésének feltételei: - A hiányzás nem haladhatja
Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter
TANTÁRGY NEVE: Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter Szak: JOGÁSZ Oktatás nyelve: magyar Tárgy besorolása:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ a
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 383-8480 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 III. évfolyam Pénzügy és Számvitel Szak, Számvitel szakirány TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ a Számviteli sajátosságok tantárgy tanulmányozásához
Tanórán kívüli foglalkozások
Tanórán kívüli foglalkozások HÉTFŐ FOGLALKOZÁS ÓRA Osztály TEREM TANÁR Angol 8.óra 7.a 40 Kómárné Kertész Erzsébet Német 8.óra 7.b 44. Gárdián Mariann Informatikai Informatikai 8. óra 6. évf. 77. Márton
Köszöntő. Kedves Kollégák!
Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostani Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, az Országos Mentőszolgálat
ÓRAREND BSC KÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT II.
ÓRAREND BSC KÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT II. évfolyam HÉTFŐ TESTNEVELŐ- EDZŐ REKREÁCIÓ HUMÁNKINEZIOLÓGIA SPORTSZERVEZŐ OSZTATLAN TÚLCSÚSZÓK 8-9,30 8-13. hét Sportjátékok I. kosárlabda 2 CS/L Boros Zoltán E Bevezetés
TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK
1. A tantárgy megnevezése: OKTATÁSTAN I. 2. Az évfolyam megnevezése: Okl. mérnöktanár, mérnöktanár szak nappali tagozat II. évf. 2. félév, II. évf. 1. félév Műszaki szakoktató szak II. évfolyam 1. félév
TÜDŐGYÓGYÁSZATI KLINIKA 4012 Db., Nagyerdei krt. 98. Tel/fax: (52) 255-222
4012 Db., Nagyerdei krt. 98. Tel/fax: (52) 255-222 Klinikaigazgató: Klinikai főorvos: Szakorvos: Szakorvos jelölt: Központi gyakornok: Tanulmányi felelős: Dr. Szilasi Mária egyetemi docens Dr. Fodor Andrea
Követelményrendszer. a Növényi biokémia és élettan c. tárgyból Kertészmérnök BSc I. évfolyam hallgatói részére. 2016/2017. tanév II.
Követelményrendszer a Növényi biokémia és élettan c. tárgyból Kertészmérnök BSc I. évfolyam hallgatói részére 2016/2017. tanév II. félév 1. A Növényi biokémia és élettan tárgy oktatása heti 3 elméleti
3/2010. (I. 26.) EüM rendelet az ápolói tevékenység kompetenciáiról
3/2010. (I. 26.) EüM rendelet az ápolói tevékenység kompetenciáiról Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. (2) bekezdés g) pont gh) alpontjában foglalt felhatalmazás alapján, az egészségügyi
Tantárgyi program 2013/2014. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgy megnevezése Tantárgyi program 2013/2014. I. félév Vállalkozástan II. Tantárgy kódja:
Ajánlott tanterv PTE ÁOK Gyógyszerész szak tanulmányaikat 2007-ben megkezdő hallgatók számára
KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZET AL1 Általános és szervetlen kémia 1. 1 2 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT nincs 28 28 14 70 vizsga 5 AN1 Analitikai kémia 1. Dr. Ohmacht Róbert
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló, Csecsemő- és gyermekápoló szakképesítés Betegmegfigyelés/Monitorozás modul. 1.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. elnökhelyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Emberi erőforrások szaknyelv / A(német) tanulmányokhoz LEVELEZŐ. 2018/2019 II. félév
II. évfolyam EE szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Emberi erőforrások szaknyelv / A(német) tanulmányokhoz LEVELEZŐ 2018/2019 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Emberi erőforrások szaknyelv / A(német)
6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában
TKO1108 Tanítás-tanulás 2. A pedagógiai folyamat tervezése, értékelése előadás 1. A tanári hivatásra készülünk: a pedagógiai tervezés, mint meghatározó tanári kompetencia 2. Alapfogalmak: tervezés, tanterv,
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA RENDELÉSI IDŐ BEOSZTÁSA: C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék 07:30-13:30 Dr. Reményi Ákos szds.adjunktus
Statisztika 1. Tantárgyi útmutató
Módszertani Intézeti Tanszék Nappali tagozat Statisztika 1. Tantárgyi útmutató 2015/16 tanév II. félév 1/6 Tantárgy megnevezése: Statisztika 1. Tantárgy kódja: STAT1KAMEMM Tanterv szerinti óraszám: 2+2
A rehabilitációs medicina szakorvos jelöltjeivel szemben támasztott követelmények, a képzőhelyek szerepe
A rehabilitációs medicina szakorvos jelöltjeivel szemben támasztott követelmények, a képzőhelyek szerepe Dr. Kullmann Lajos 1, Dr. VekerdyNagy Zsuzsanna 2, Dr. Dénes Zoltán 3,4, Dr. BenderTamás 5,6, Dr.
ÁLLATKÍSÉRLETEK AZ ORVOSTUDOMÁNYBAN
ÁLLATKÍSÉRLETEK AZ ORVOSTUDOMÁNYBAN Szabadon választott tantárgy az ÁOK, FOK, GYTK, TTIK, JGYPK II-V. éves hallgatói számára Kredit: 1. Tantárgyfelelős: Felvétel feltétele: A tantárgy oktatásának célja:
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Balla Gergely szakorvos Dr. Molnár Dávid szakorvos Dr. Szilágyi Kamilla szakorvos Dr.
KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II.
Tantárgy neve Informatika II. Tantárgy kódja TAB1110 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0 + 1 Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1109 Tantárgyfelelős
Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség
Fogorvos szak 2012* KINEK MIKOR FÉLÉV SZEM KÓD CÍM FELELŐS EGYSÉG EF1 EF2 EF3 EA GYAK SZEM ÖSSZ JEGY KREDIT
aokfog12 2012/2013 ő 1 OFABI1 Biofizika 1. Dr. Nyitrai Miklós Biofizikai Intézet 28 28 0 56 vizsga 4 aokfog12 2012/2013 ő 1 OFAMB1 Molekuláris sejtbiológia 1. Dr. Pap Marianna Orvosi Biológiai Intézet
Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15.
Meghívó Sürgősségi Orvostani Fórum tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi
KÖVETELMÉNYRENDSZER. A tárgy tematikája (lehetőleg heti bontásban, sorszámozva):
Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Általános Orvostudományi Kar Tantárgy neve: Pszichoterápia az orvosi gyakorlatban KÖVETELMÉNYRENDSZER Tantárgy típusa: kötelező/kötelezően választható/szabadon
POSZT-RESZUSZCITÁCIÓS ELLÁTÁS
POSZT-RESZUSZCITÁCIÓS ELLÁTÁS POSZTGRADUÁLIS TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Aneszteziológia- és Intenzív Terápiás Intézet, Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostan
Melléklet. ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre
Melléklet ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre Iskolai Diáksportkörünk elsődleges feladata, hogy minden tanulónk részére biztosítsa a lehetőséget a sportolásra. Ezt több iskolai sportolási lehetőség keretén
Tanmenet és tantárgyi követelmények. Közbeszerzés Illetve a Közbeszerzések joga tantárgyhoz. 2015/2016. tanév II. (tavaszi) félév
Tanmenet és tantárgyi követelmények a Közbeszerzés Illetve a Közbeszerzések joga tantárgyhoz 2015/2016. tanév II. (tavaszi) félév Igazgatásszervező (BA) szak NAPPALI és LEVELEZŐ tagozat Budapest, 2015.
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola
Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok
KÖVETELMÉNYRENDSZER NÖVÉNYTERMESZTÉSTANBÓL 2013/2014. tanév 1. félévében
KÖVETELMÉNYRENDSZER NÖVÉNYTERMESZTÉSTANBÓL 201/2014. tanév 1. félévében Oktatott tantárgyak: kredit SMKNZ201AN Takarmánynövény termesztés 2+ óra 5 BSc Állattenyésztő Mérnöki Szak II. SMKNZ202XN Növénytermesztéstani
BMF SPORT-KUPA 2008 MOZDULJ BMF!
BMF SPORT-KUPA 2008 MOZDULJ BMF! Alapította: Dr. Rudas Imre, rektor Alapítás éve: 2005/2006. tanév FŐVÉDNÖK Dr. Rudas Imre, rektor VÉDNÖKÖK Dr. Patkó István, dékán (Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ december 1-jétől változik az orvosok beosztása! DÉLELŐTT (07:30-13:30)
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna adjunktus Dr. Szilágyi Kamilla rezidens Dr. Lénárda
Tantárgyi program 2012/2013. II. félév
Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi program 2012/2013. II. félév Tantárgy megnevezése Prezentációs és íráskészségfejlesztés
Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz
Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,
KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. AZ ISKOLA VEZETŐI
KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. AZ ISKOLA VEZETŐI 1. Barna Zoltán igazgató 2. Huszár József igazgatóhelyettes 3. Leskovicsné Farkas Mónika igazgatóhelyettes 4. Dér István gyakorlati oktatásvezető 2. A PEDAGÓGUSOK
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat november 9.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. elnökhelyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ajánlott tanterv PTE ÁOK Fogorvostudományi szak tanulmányaikat 2003-ban megkezdő hallgatók számára
KINEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY 1 2 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT aokfog03 2003/2004 ő 1 OFABF1 Biofizika 1. Dr. Somogyi Béla Biofizikai nincs 28 28 0 56 fkj 4 aokfog03 2003/2004
Foglalkozási napló. Szociális szakgondozó
Foglalkozási ló a 0 /0. tanévre Szociális szakgondozó (OKJ száma: 54 7 03) szakma gyakorlati oktatásához 13. évfolyam A ló vezetéséért felelős: A ló megnyitásának dátuma: A ló lezárásának dátuma: Gondviselő
Fogorvos szak 2010 KINEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GY SZEM ÖSSZ JEGY KREDIT
aokfog10 2010/2011 ő 1 OFA-BI1 Biofizika 1. Dr. Nyitrai Miklós Biofizikai nincs 28 28 0 56 vizsga 4 aokfog10 2010/2011 ő 1 OFA-MB1 Molekuláris sejtbiológia 1. Dr. Pap Marianna aokfog10 2010/2011 ő 1 OFA-OC1
Mintatanterv Osztatlan tanárképzés
Sorszám Mintatanterv Osztatlan tanárképzés Félév 1 Tantárgy csoport Osztatlan Középiskolai testnevelő - gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár szak NAPPALI Össz E GY KR SZ A 1 Anatómia I. 38 26 12 2 K
2013.0.18. hétfő - vizsgarend I/9T 9C 10c 11T Angol írásbeli
13.45-14.30 rajzos feladatok elkészítése 2013.0.18. hétfő - vizsgarend I/9T 9C 10c 11T Irodalom írásbeli írásbeli Nyelvtan írásbeli Német írásbeli Tóth Anita 5.sz terem Képes Alexandra Magyar írásbeli
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli szaknyelv, Gazdasági szaknyelv (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév
III. évfolyam PSZ-GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli szaknyelv, Gazdasági szaknyelv (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Komplex elemzés. Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II.
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Komplex elemzés Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév A tantárgy rövid bemutatása: A Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karán meghatározó
0407 EGÉSZSÉGÜGY ÁGAZAT
0407 EGÉSZSÉGÜGY ÁGAZAT Képzési idő: 4+1 év Szakmai oktatás célja: Megalapozott, széleskörű elméleti ismeretekkel és i képességekkel, készségekkel rendelkező egészségügyi szakemberek képzése. A tanuló
Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév antárgy megnevezése antárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség