Nyíri Attila. Összefoglaló verstan (rövid tanulmány)
|
|
- Károly Pap
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Nyíri Attila Összefoglaló verstan (rövid tanulmány)
2 Nyíri Attila: Összefoglaló verstan Az irodalmi mű Az irodalomban megjelenő alkotások kétfélék: 1. Vers. 2. Próza. A próza gondosan fogalmazott és a maradandóság igényével fellépő kötetlen beszéd. Ebben különbözik az egyszeri és újra nem idézhetőnek szánt hétköznapi beszédtől. Az irodalmi nyelv legyen távolságtartó. Amennyiben a mindennapi élethez közel áll, akkor nem valós, ha távol kerül, akkor nem közérthető. Meghatározója: a nyelvtan, a stílus, a jóízlés. A vers a hangok visszatérésen alapuló verstani szabályokhoz kötött szöveg. A verstan megtanulható, mert tudomány, a költészet nem, hiszen az művészet. A költőnél válik az átélt érzés emléke formába öntött művészetté. A szabadvers is költemény, de a költészettan szabályai szerint nem vers. A vers és a zene egymástól elválaszthatatlan, legfeljebb nem minden vers kerül megzenésítésre, de hatásában megtartja a dallamosságát. Korábban az előadók (igricek, regősök) lanttal kísérték mondanivalójukat. Manapság a zenekíséret kettévált: Ismert irodalmi vers. (sanzon, dalbetét stb.) Táncdalok szövege. A vers a zenétől kifejezőbbé válik és érzéssel telítődik meg. Ezt a varázst ugyanúgy, mint a zenét sem nem lehet szavakban kifejezni. A költő és a zeneszerző (ez lehet egy személy is) ezt a varázslatos érzést ülteti el megkapó módon a lélekben.
3 Az ütem Ez a fogalom a vers és a zene alapja, és teljességgel benne van a természetben. A szívműködés, a tenger hullámzása, az eső kopogása, az évszakok váltakozása mind mind ezt példázza. De a fizikai munkavégzés szabályos ismétlődésével (fűrészelés, cölöpverés, kaszálás stb.) is könnyített az ember a szervezetére nehezedő terheken. Ekkor alakultak ki a munkadalok. Ezzel az ismétlődő mozgással született meg a tánc is. A fenti ismertetések alapján már meg is határozhatjuk az ütemet, amely nem más, mint szabályszerű váltakozás. Ez a váltakozás nemcsak a zenénénél nyilvánul meg, hanem a fénynél, a szineknél, az útmenti fasoroknál, de az épületek oszlopsorainál is. A vers és a zene ezzel az ütemmel mond el valamit számunkra, ami szóval ki nem fejezhető, így csak érezni lehet. Sokszor a dallamtalan, egyforma ütem is magával ragadja a hallgatót. (sámándob, a katonai menetelés stb.) De térjünk vissza az irodalomhoz, és vizsgáljuk meg a beszédhangoknak azon szabályos váltakozását, amellyel felébred lelkünkben egy szunnyadó képesség: az érzelem Enélkül a verset vagy zenét élvezni nem lehet. A magyar verselés Nálunk a verselésben háromféle szabályos váltakozás figyelhető meg: 1. A klasszikus. (alapja az időmérték) 2. A nyugat-európai. (az időmértékhez rím párosul) 3. A magyaros. (alapja a hangsúly) Ellentétben a külfölddel, ahol a görög és latin nyelv csak időmértékesre, a német és az angol nyelv a hangsúlyosra (a német nyelvben nincs olyan határozott különbség a rövid és hosszú szótagok között, mint a miénkben, és a hangsúly sem esik következetesen az első szótagra), a francia nyelv egyikre sem alkalmas (általában a szó végén hangsúlyoz), a lengyel nyelv az utolsó előtti szótagra teszi a hangsúlyt, a mi nyelvünk mindhárom fajta verselésre alkalmas. Ezért tudjuk a világirodalom remekműveit megfelelő módon tolmácsolni. Ebből következik az, hogy ahány nyelv, annyi nyelvtan. Érthető módon minden nyelvnek sajátos hangsúlyozási szabályai vannak, és ezáltal a rímek is nagyon eltérőek. Végeredményben megállapíthatjuk, hogy minden verstan nemzeti jellegű. 2
4 Időmértékes vers Ezt a versformát a görögöktől és a rómaiaktól vettük át. Itt a szótagok rövidségének vagy hosszúságának szabályszerű váltakozása adja a klasszikus vers alapját. Rövid a szótag, ha a magánhangzó rövid, és előtte vagy utána egy mássalhangzó áll. Hosszú a szótag, ha a magánhangzója az, vagy a rövid magánhangzó után egynél több a mássalhangzó. A verssorok utolsó szótagja közömbös. (lehet rövid vagy hosszú egyaránt) A rövid szótag jele: A hosszú szótag jele: A klasszikus kor ütemét a verslábak adták, amelyek több szótagot foglaltak magukba. Ezek a következők: 1. Jambus egy rövid és egy hosszú szótag. (pl. levél, lakat, talán stb.) 2. Trocheus egy hosszú és egy rövid szótag. ( (pl. kéve, dáma, csorda stb.) 3. Pirichius két rövid szótag. (pl. haza, kese, soha stb.) 4. Spondeus két hosszú szótag. (áldás, vessző, szótár stb.) 5. Anapesztus két rövid és egy hosszú szótag. (pl. legelő, csatakos, kimerül stb.) 6. Daktilus egy hosszú és két rövid szótag. (pl. éjszaka, társai, zongora stb.) 7. Choriambus egy hosszú, két rövid és egy hosszú szótag. ( (pl. társadalom, képkeretek stb.) Ezekből a verslábakból alakultak ki az ókori görög költészetben a klasszikus versformák. (ezek is énekelhetők voltak) Nálunk legismertebb formája a hexameter. Magyar neve régen hősi hatos volt. Ez a hat versláb daktilusból és spondeusból állt, középmetszettel (az ötödik versláb mindig daktilus volt). A görög hexameter könnyed és kecses (ez Homérosz világa), a latin hexameter komoly és ünnepélyes (ez Vergilius világa). Vörösmarty a latin hexametert, Fazekas és Petőfi a görögöt folytatta nyelvünkön. A mai költőknél már magyarosan összeolvadt a kétféle irányzat. 3
5 A hexameter továbbfejlesztése a párvers (disztichon), amely két sorból tevődik össze. Az első sor hexameter, a második sor két és fél két és fél lábból áll. (helytelenül pentameter, de a távoleső verslábakat nem lehet összeadni) Rövid, tömör formája alkalmassá teszi velőskék (epigramma) és elégiák megírására. Használatos még a jambikus trimeter, amely hat jambust tartalmaz. Eredetileg a görög drámák párbeszédeinek volt a versformája. A különböző sorokat amelyeket költőink alkalmaztak azokról a szerzőkről nevezték el, akik azt sűrűn használták. Így létezik adóniszi, alkaioszi, anakreoni, aszklepiádészi, glükoni, pindaroszi, szapphói stb. sor. Rímmel ellátott időmértékes vers A középkor óta változtak meg a verselés korábbi hagyományai. A klasszikus verslábak megmaradtak, de a bonyolult görög formákat és kiejtést (ezzel együtt a szótagok hangsúlyát és hosszúságértékét is) felváltotta az egyszerű jambikus és trocheikus sorok rímmel való összekötése. Ez az elem keletről (Perzsia) az afrikai keresztény költők közvetítésével szivárgott be Európába. A nyugati nyelvek jóformán alkalmatlanok az időmértékes verselésre, így a jambust és trocheust hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok váltakozásával pótolják. Ott, ahol ez sem volt lehetséges, a szótagszám, a középmetszet és a rím lett a vers meghatározója. A nyugat-európai formában írt magyaros vers abban különbözött ezektől, hogy alapja a tényleges jambus lett. (ritkábban a trocheus, anapesztus vagy daktilus) Többnyire rímes, de elvétve rímtelen formában is megjelentek alkotások. Ezt a versben lévő gondolat fontossága teszi szükségessé. (a rím veszélyeztetheti a mondanivaló erejét és méltóságát) Ezzel a versformával a nyelvdallam módosul és az időmértékes vers szótagjainak időértékét hangsúlybeli helyzete határozza meg. A magyar vers legmerészebb változtatását Kiss József és Ady Endre hajtotta végre. Lényege a hangsúly uralma az időmértékes verselésben. Hangsúlyos vers Ennek a magyaros versformának alapja az ütem, sorai egy vagy több ütemből állnak. Az ütem általában egy hangsúlyos és legfeljebb három hangsúlytalan szótagból áll. Az ütemek időbeli hossza egyenlő. 4
6 A legrégibb kétütemű sor az ősi nyolcas, amely két négyszótagos részből áll. Az ősi hatos forma rövidsége miatt félrímes megoldású. Lazább szerkezetével lágyabb hangzást és lassúbb előadásmódot biztosít. Hallásra a két rövid sort egynek érzi a fül, és előáll a két hatosból álló Zrínyi-sor. A négyütemű, tizenkétszótagos Sándor-vers (Zrínyi-vers) inkább elbeszélő, mint lírai forma. A verssor közepén lévő kis pihenő a középmetszet. A verstan a szavakat szétválasztó egy függőleges vonással az ütemet, kettővel pedig a középmetszetet jelöli. Később kialakultak más versfomák is. Az ütemes verselés hangsúlya megegyezik a természetes beszéddel. A rím A rím a verssorok végén található összecsengő szótagok. Az időmértékes alkotások kivételével ez a vers legszembeötlőbb tulajdonsága. A sor közepén is elhelyezkedő rím a skót balladákból került hozzánk. A rím a szójátékból származik. A különbség a vers és a szójáték ríme között az, hogy az első a lélek mélyéig hatol, a második csak fintort kelt. Az egyik gyönyörű, a másik torz. A szóeleji betűk összecsengése helytelenül a betűrím. (alliteráció) A rímnek az első megjelenése: a hívó rím, a második a válaszoló rím. A rímek alapképlete: 1. Párrím. Két egymásutáni sor összecsengése. a-a 2. Csoportrím. További sorban folytatódik a rím. a-a-a 3. Bokorrím. Több sorvég rímel össze. a-a-a-a 4. Visszatérő rím. Egy rímtelen sor után megjelenő rím. a-a-x-a 5. Keresztrím. Az 1. és 3. a 2. és 4. sor cseng össze. a-b-a-b 6. Félrím. Csak a páros sorok rímesek. x-a-x-a 7. Ölelkező rím. Az 1. és 4. a 2. és 3. sor cseng össze. a-b-b-a 8. Ráütő rím. A befejezés után még egy sor rímel. a-b-a-b-b 9. Háromsoros. Az első és utolsó sor cseng össze. a-x-a 10. Középrím. A verssor közepe és vége rímel. a a Az ismétlés egy vagy több sor ismétlődése a versszak végén. Szintén nyugati dalformákkal került hozzánk. A vers utolsó egy-két szótagjának teljes összecsengését tiszta rímnek hívjuk. (ez lehet ragrím is, de ezt lehetőleg kerüljük, mert nem tiszta rím) A kevésbé teljes összecsengésnél (asszonánc) az utolsó szótagok mássalhangzói nem azonosak, csak rokonok. (zöngés zöngétlen) Végül vannak süket rímek, amikor a vers magánhangzói sem azonosak. Korábban felmerült az a követelmény is, hogy a rímszavak különböző szófajok legyenek, de ez túlságosan megkötné az alkotók kezét. 5
7 Múlt, jelen és jövő A népies verselést, a hagyományos ütemest (Balassi, Zrínyi) felváltotta az ókori költészetet felújító klasszicizmus (Berzsenyi, Vörösmarty) időmértékes próbálkozása. Ezután következett a klasszikus magyar verstan megalapozása. (Petőfi, Arany) Ez rendült meg alapjaiban a korábbi századfordulón, amikor az ütem belépett az időmértékbe és az időmérték az ütembe. (Kiss József, Ady Endre) Később megjelent a szabadvers és hatott a kötött formákra alapuló költészetre. (Füst Milán, Kassák Lajos) Bizonyosra vehető, hogy a versírás változása összefüggésben van a történelmi mozgásokkal és szűkebb területével, az irodalmi mondanivalók alakulásával. Az új költészet még cseppfolyós állapotban van, bármikor felbukkanhat a jövő Petőfije. Ám addig is a verstant tanítani és tanulni kell! Ez a vázlat körvonala az erre irányuló törekvésnek. Kispest, földanya havában 6
8 Melléklet
9 A halottak többnyire jól kijönnek egymással. Csak mi élők, mi marjuk annyira egymást Carpelan Bodó Vigyázz! mit mondsz (velőske) Lehet az, hogy ártatlan vagy. Gonosz nyelvvel beléd szúrnak, és a sértés páratlan nagy. Bár kis tüske nem nagy tövis, Mindegy, lelken mi vág utat: a nyelv tudd meg néha öl is. Égeraracsa, május 21. Magyarázat egyéni versforma, rímképlete: a-b-a-c-b-c 1
10 Ritka véletlen találkozás az, ha a jambus nyomatéka és a magyar hangsúly egybeesik A nyávogás (rímes, hangsúlyos jambusok) A kocsma nyitva áll, Ha benne áll a bál. Ki táncra, dalra kel, Ki borra, halra lel. Az lenne, lenne jó, Ha férne benn a szó. Na lám! egy csacska jő: A szürke macska ő. Se lát, se hall, ha lép, De vonzza őt a nép. Egy macska-dalra már, A beste, halra vár. Kispest, február 2. 2
11 Aki a múltban rekedt, jelenről beszél; aki a jövőben él, annak múlt a jelen Nyaralok 1 - jambusok 2 - trocheusok Megyek a partra már, Velem a matracom, Eljött a várva várt: Mesés a hajnalom. Tavon a kék beállt, Vidám a pázsitom, Bogár kezemre szállt, Legyezve csapkodom. Melegre vált a táj, Hegyek a tárlatom, A barna színe fáj Napon, a hátamon. Vízre száll a pára Nyári nagy melegre, Égre száll a hála Messze napkeletre. Bár nomád imádja, Nap, ha süt időre, Végre csak azt látja: Barna lett a bőre. Hangya áthalad a Matracon estére, Rajzanak talán ma Szúnyogok a vérre. 3 - anapesztusok 4 - daktilusok Olvasom leveled A füves talajon, Elvakít engemet Kacagó Balaton. Az apró bogarak Hada jár takarón, Egyre csíp, egyre csak, Amikor vakarom. Badacsony odaát, Ide lát a Bakony, Heveredve inkább Lesülök a napon. Szép Badacsony füze: Távoli lombruha, Kék Balaton vize, Szélein nádbuga. Túloldalon ülve Látogatók hada, Nyári napon egyre Száll a vidék zaja. Messze a zöld bürü, Róla kering rege. Rendre ugrál ürü: Csípi akol legye. Kispest, március 24. 3
12 Solymár felett láthatjuk az Ördöglyuk barlangot Solymár eredete (néprege alapján) Veréb szállt az ablakomra, Történt egyszer hol van ma már?, Várta már mag, kenyérmorzsa. Vadászott a királyi pár. Hálából azt elmesélte, Összekülönböztek az ám!, Hogy született Solymár neve. És kocogtak együtt némán. Kétfélét tud ahogy mondta, S a választást énrám bízza. Meséjét, mely bűvkörbe von, Feljegyeztem, s továbbadom: Itt tartották lehetséges Sólymokat a vadaskerthez. A solymászok mind királyi Telepéből alakult ki. Eljutottak ők odáig, Hol ma Solymár emelkedik. A két haragvó fél közül A szép nem megunta végül. Beatrixnak megnyílt szája, Rámosolygott az urára; S mint aki csak válaszra vár, Selypen mondta: ugyan, sólj már! Másik forrás állította Elnevette Mátyás magát, Beatrixtól származtatja. Megbékélt és derűssé vált. Ő volt Mátyás olasz neje, S a tisztást a békülésre Selyp volt magyar kiejtése. Attól Solymár-nak nevezte. Kispest, február 25. Magyarázat példa a párrímre 4
13 Az ifjúság a leggyönyörűbb és legmúlandóbb dolog a világon Linklater Erik Keverem kavarom Gyümölcsöt szedjünk ízibe! Lekvárt készítünk télire. Főzzük a szilvát, áll az üst, Rotyog is immár, száll a füst. Keverem jobbra, rottyan is, Gyermekkoromba visszavisz. Játszottam egész délután, Lekváros kenyér várt reám. Két kézbe vettem, így páros, Majd fülig lettem lekváros. Keverem balra, elmúlt már, Az idő lassan jól eljárt. Ismerős talán ez az íz? Megáll a kanál: kész az íz. Égeraracsa, november 21. Magyarázat példa a keresztrímre 5
14 Tiszteld vendégedet, ha hitetlen is! Idézet a Koránból Házunk tücske A hirtelen hidegre változott napokban A melegre igyekvő vadállatok között, A szúnyogokkal együtt, egy tücsök is bejött A házba, s elfoglalta helyét a lakásban. Nem mindjárt vettük észre a fekete legényt, Csak akkor, miután a nappali zaj elült, És a ciripeléses műsorra sor került. Így mondott nekünk hálát ő a kényelemért. Dickens írása jutott eszembe azonnal, Ám hitvesem ellenzi, hogy mi legyünk azok: Akinek tücsök szól a tűzhelyén esténként. Bár lakásunk még hideg, úgy érzem azonban, Függetlenül attól, hogy rövidek a napok, E pirregés is nyújtja az otthon melegét. Égeraracsa, augusztus 31. Magyarázat a szonett rímképlete: a-b-b-a, c-d-d-c, a-e-c, a-e- 6
15 A zene mindenkiben megüt egy húrt Ősi dallam Egy dallam zsong bennem: kép nélküli ábránd, ráma nélküli kép; Határtalan vad táj, amely azonban szép, és megfogott engem. Erdő, mely járatlan, névtelen rettegés, alaktalan régmúlt; Úttalan délibáb, mely mára már széthullt, ezt mondja el dalban. Kié ez a dallam? amelyet szavakban közölni nem lehet, Így húrokra bízza azért a képzelet, s ott szólal meg halkan. Koldusé a mában, aki valamikor másként is élhetett, Vagy hazátlan árva fütyürészte neked csavargó korában. Ezért unokáról unokára száll a dal, amely létezik, Szól mindenkihez ki visszaemlékezik arra Ázsiából. Nem tudja, nem érti senki, talán még az sem, aki lejátssza, Csak érzi, mikor a húrokon babrálva előjön a régi. Visszasajgó emlék, pusztai szél, melyről nem tudom máig én: Honnan jön és hová megy, de azt szeretném, ha én ő lehetnék. Ha sorsom mostoha, felzeng bennem a dal, nyugtat a feledés; Lelkemben visszhangzó dallam amely mesés nem múlik el soha. Égeraracsa, október 17. Magyarázat példa az ölelkező rímre 7
16 Tartalomjegyzék Fejezetcímek Az irodalmi mű Az ütem A magyar verselés Időmértékes vers Rímmel ellátott időmértékes vers Hangsúlyos vers A rím Melléklet Vigyázz! mit mondsz A nyávogás Nyaralok Solymár eredete Keverem kavarom Házunk tücske Ősi dallam
Nyíri Attila. Időmértékes versek
Nyíri Attila Időmértékes versek Maholnap ott folytatom, ahol majd abbahagyom A cél felé (időmértékes sorok) Csapásokon, ösvényeken bércet mászik minden szellem vándorolva életekben. Kispest, 2004. február
Nyíri Attila alitta irí. Összefoglaló verstan natvle! ólalgofe%%ö
Nyíri Attila alitta irí Összefoglaló verstan natvle! ólalgofe%%ö :alitta irí Nyíri Attila: natsrev ólalgofe%%ö Összefoglaló verstan űm imladori za :wéléftéq wosátokla őnelejgem nabmoladori za.srev.1.azórp.11
OSSERVATORIO LETTERARIO *** Ferrara e l'altrove ***
OSSERVATORIO LETTERARIO *** Ferrara e l'altrove *** Magyar nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese http://www.osservatorioletterario.net - http://xoomer.virgilio.it/bellelettere/
Verstan. Alapismeretek Csenge
Verstan Alapismeretek Csenge I. Időmértékes verselés Alapegysége: versláb Időegysége: mora Rövid szótag jele: U (1 mora) Hosszú szótag jele: (2 mora) A leggyakoribb verslábak: Ha lehet, mindig ezt választjuk!
Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek
SZÓKINCSEM füzetek A SZÓKINCSEM füzetek szókincs fejlesztő füzetek A szókincs azt jelenti, hogy hány szót ismerünk és tudunk jól használni Minél több szót ismersz és tudod a jelentésüket, annál nagyobb
Kérdések és feladatok
Kérdések és feladatok A vers és a zene egyaránt érzelmeket fejez ki olvashatjuk Benedek Marcell versről, drámáról és prózáról (regényről) szóló hármaskönyvében. 1 1. Milyen érzéseket vagy érzelmeket vélsz
AZ ANTIKVITÁS IRODALMA 3 A GÖRÖG LÍRA
AZ ANTIKVITÁS IRODALMA 3 A GÖRÖG LÍRA TARTALOM A líra jellemzői A lírai művek osztályozása A görög líra Szapphó Anakreón Összefoglalás 1 A líra jellemzői A líra, magyarul költészet, a legszubjektívebb
Irodalom. II. A Biblia 4. A Biblia jellemzői Szereplők és történetek a Bibliából (Bibliai kislexikon című rész a füzetből)
Témakörök a javítóvizsgára magyar nyelv és irodalom tantárgyból SZÉ 12/1/E (A kihúzott tétel (irodalom és nyelvtan) 35%-os teljesítése esetén elégséges) 9. évfolyam Irodalom I. Az antikvitás irodalma 1.
A műnem a műfajok felett álló magasabb kategória.
A műnem a műfajok felett álló magasabb kategória. Műnemeink: epika líra dráma A líra: a költő gondolatait közvetlenül mondja el érzelmekkel erősen átfűtött mindig hangsúlyosan van jelen benne a lírai én
Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi
A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK MAGYAR IRODALOMBÓL A tanulmányok alatti vizsgák szerkezete és az értékelés elvei Osztályozóvizsga Írásbeli Szóbeli Időtartam 60p 10p Aránya az értékelésnél 70% 30% A vizsga
FELVILÁGOSODÁS KORÁNAK DEFINÍCIÓI
FELVILÁGOSODÁS KORÁNAK DEFINÍCIÓI Alkaioszi strófa: Az alkaioszi strófa ünnepélyes hatású négysoros szakasz. Felépítése 2 darab 11 szótagos nagy alkaioszi sor, a harmadik sor 9 szótagú ötödfeles jambikus,
TARTALOMJEGYZÉK A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE ÉRETTSÉGI
TÉMAKÖRÖK 2017 MÁJUS 1 A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE TARTALOMJEGYZÉK 1Kötelező szerzők Művek a magyar irodalomból I...2 1.1Petőfi Sándor...2 1.2Arany János...2 1.3Ady Endre...2 1.4Babits Mihály...2 1.5Kosztolányi
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM KÖZÉPSZINT SZÖVEGALKOTÁS 180 perc SZÖVEGALKOTÁS Figyelem! Az alábbi feladatok közül csak egyet kell megoldania. Kérjük, húzza alá, melyik feladatot választotta!
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
Helyi tanterv magyar nyelv és irodalomból emelt szintű fakultáció 11. évfolyam Heti 2 óra Összesen 72 óra
Helyi tanterv magyar nyelv és irodalomból emelt szintű fakultáció 11. évfolyam Heti 2 óra Összesen 72 óra Az előrehaladást elsősorban az emelt szintű érettségire való felkészülés határozza meg. Mivel ez
11. A reneszánsz világirodalmából, Petrarca vagy Boccaccio
Témakörök pótvizsgára magyar irodalom 9. évfolyam 1. A művészet és a valóság jellemzése, a műnemek és a műfajok definiálása példával. 2. A Biblia 3. A homéroszi eposzok világképe, embereszménye 4. Szophoklész:
Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni!
Bevezető Ebben a könyvben megosztom a tapasztalataimat azzal kapcsolatosan, hogyan lehet valakit megtanítani olvasni. Izgalmas lehet mindazoknak, akiket érdekel a téma. Mit is lehet erről tudni, mit érdemes
Óraszám Tananyag Fogalmak Tevékenységek Kapcsolódási pontok 1. Bevezetés: a tankönyv
NT-11713/1 IRODALOM 7. TANMENETJAVASLAT Fejezetcím: A romantika: 32 óra Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai Órakeret Egy korstílus a romantika
Vendégünk Törökország
2014/04/23-2014/05/31 1. oldal (összes: 9) 2. oldal (összes: 9) [1]2014. április 23. és május 31. között tekinthető meg a modern Törökországot és a modern török irodalom egy-egy darabját bemutató kamarakiállítás
Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM
Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli
1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...
A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga
A pillangófa. Olvasószint: B. Mester Györgyi meséje nyomán. Angelov Kati képei. Megoldások: A pillangófa. Magyar ábécéposzter Olvass magyarul!
Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermekeknek
Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C
Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR
Csokonai Vitéz Mihály II.
Csokonai Vitéz Mihály II. A ROKOKÓ ÉLETÖRÖMTŐL A MAGÁNYIG Javasolt feldolgozási idő: 3 óra 10 perc 1. feladat Csokonai Tartózkodó kérelem című versének több zenei feldolgozása is született. Hallgasd meg
MAGYAR B ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADAT IRODALOM
MAGYAR B ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADAT IRODALOM Kérjük, először olvassa el figyelmesen a feladatokat, csak ezután döntsön saját belátása szerint a kidolgozás sorrendjéről és az időbeosztásról! Válaszaiban
Magyar irodalom 5-8. évfolyam. 5. évfolyam
Magyar irodalom 5-8. évfolyam 5. évfolyam A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez szükséges kulcskompetenciák, készségegyüttesek és tudástartalmak megalapozásának
2+1. Irodalmi és Filmes Verseny (2018/2019) Kedves Versenyző!
+1 Irodalmi és Filmes Verseny (018/019) A versenyző neve: Iskolája: Felkészítő tanára: Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntünk abból az alkalomból, hogy a kiírásban szereplő könyvek elolvasása és a film
Magyar irodalom 5-8. évfolyam
Magyar irodalom 5-8. évfolyam 5. évfolyam Éves óraszám: 72 Heti óraszám: 2 A könyvek varázsa Mesék bűvöletében Petőfi Sándor: János vitéz Múltunk a mítoszokban A Biblia világa Ez a föld a mi hazánk (Táj,
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája
MAGYAR TÉTELEK IRODALOM 1. Tétel: Petőfi Sándor tájlírája 2. Tétel: Arany János balladaköltészete 3. Tétel: Ady Endre emberi és költői arca a Léda-versek tükrében 4. Tétel: Babits Mihály: Jónás Könyve
Osztályozó vizsga anyag Magyar irodalom 9. évfolyam. dráma: Madách Imre: Ember tragédiája, líra: Petőfi Sándor: Nemzeti dal)
Magyar irodalom 9. évfolyam 1.) Műnemek, műfajok (líra, epika, dráma) - Példákkal magyarázva (alkotó neve, mű címe) ( példákkal: epika: Gárdonyi Géza: Egri Csillagok, dráma: Madách Imre: Ember tragédiája,
Irodalmi verseny az Arany János Tehetséggondozó Program tanulói számára 2014 A versenyző sorszáma: (A megfelelő számot karikázd be!
Irodalmi verseny az Arany János Tehetséggondozó Program tanulói számára 2014 A versenyző sorszáma: Hányadik éve vesz részt a programban? 1. 2. 3. (A megfelelő számot karikázd be!) Az alábbi feladatok a
Az 5-7. osztályos irodalom fogalomköre
Az 5-7. osztályos irodalom fogalomköre Mese: ősi elbeszélő műfaj; kitalált történet, csodás lényekkel, eseményekkel. Van népmese és műmese. A mese jellemző elemei: - Mesebeli lények, mesés helyszínek.
Verstani enciklopédia
Verstani enciklopédia 2003 1 I. A SZÖVEGFORMA A szöveg formája lehet vers vagy próza. A vers olyan szöveg, amelynek hangzásbeli (kivételként: írásbeli) kötöttsége van, azaz valamilyen ritmusa. A ritmus:
Szántóné Czecze Enikő. Útmutató és tanmenetjavaslat Alföldy Jenő IRODALOM 6. OLVASÓKÖNYV A HATODIK ÉVFOLYAM SZÁMÁRA című tankönyvéhez
www.ntk.hu (2007. február 25.) Szántóné Czecze Enikő Útmutató és tanmenetjavaslat Alföldy Jenő IRODALOM 6. OLVASÓKÖNYV A HATODIK ÉVFOLYAM SZÁMÁRA című tankönyvéhez 1 Nemzeti Tankönyvkiadó 2 Tanmenet Éves
Magyar nyelv és irodalom
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Hajdúszoboszló Magyar nyelv és irodalom tantárgy 7-8. évfolyam 2013. Magyar nyelv és irodalom 7 8. évfolyam A 7 8. évfolyamon a változó és egyre összetettebb
Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia
Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a Magyar nemzetismeret/haza a magasban c. könyvhöz Magyar nemzeti ünnepek I. Az ünnep http://www.nemzetismeret.hu/index.php?id=1.6 1.
Helyi tanterv Magyar nyelv és irodalom 5 8. évfolyam számára
Helyi tanterv Magyar nyelv és irodalom 5 8. évfolyam számára 1 Alapelvek, célok és feladatok A tantárgy jellegéből adódóan fontos feladat a nyelvi és irodalmi kultúra fejlesztése, az egyéni ismeretszerzés
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 7-12. évfolyam Célok és feladatok A magyar nyelv és irodalom tantárgy biztos és állandó értékeket és a jelenben alakuló, változó kultúrát közvetít. Tartalommal tölti meg és erősíti
Péter Mihály: Orosz verstan (Bevezetı kurzus). Русское стихосложение (Вводный курс). erstani alapfogalmak. zenével verselés rendszerét,
326 Szemle Péter Mihály: Orosz verstan (Bevezetı kurzus). Русское стихосложение (Вводный курс). ELTE Ukrán Filológiai Tanszék Argumentum, Budapest, 2008. 120 l. Péter Mihály új orosz nyelvő könyve oktatási
Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.*
HÚZD A KUTAT. Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* Húzd a kutat és idézd föl bátran tiszta szellemét, hadd merüljön fel a mélyből, hol aludta szenderét! Csillogjon ezüstruhája, hömpölyögjön
A német felvilágosodás irodalma
A német felvilágosodás irodalma GOETHE ÉS SCHILLER ALKOTÁSAI 1. Goethe saját korának valamennyi stílusirányzatában alkotott (rokokó, Sturm und Drang, szentimentalizmus, klasszicizmus, romantika). Művészete
Az erkölcstan tantárgy tananyaga 1. évfolyam
Az erkölcstan tantárgy tananyaga 1. évfolyam Tematikai egység címe Az én világom Társaim Ők és én Közvetlen közösségeim A család és a gyerekek Tágabb közösségeim A lakóhelyi közösség A környező világ A
MAGYAR IRODALOM TÉTELEK 2016/2017-es tanév I. félévi vizsga
MAGYAR IRODALOM TÉTELEK 2016/2017-es tanév I. félévi vizsga 9. évfolyam Ókor irodalma 1. Mítosz, mitológia Prométheusz mítosz 2. Homéroszi eposzok homéroszi-kérdés; Iliász, Odüsszeia Iliász embereszménye
Oláh János. Magára talál a szó. Kodolányi Gyula W. Sh. szonettjeiről. Laudáció. Kodolányi Gyula akadémiai székfoglalójához (2014. június 13.
Oláh János Magára talál a szó Kodolányi Gyula W. Sh. szonettjeiről Laudáció Kodolányi Gyula akadémiai székfoglalójához (2014. június 13.) Az még nem volna szokatlan a magyar irodalomban, hogy képzőművészeti
Tanmenetjavaslat. dr. Széplaki György és dr. Vilcsek Béla VILÁGJÁRÓ. címû 7. osztályos irodalomtankönyvéhez
Tanmenetjavaslat dr. Széplaki György és dr. Vilcsek Béla VILÁGJÁRÓ címû 7. osztályos irodalomtankönyvéhez 1 Az integrált magyar nyelvi és irodalmi program általános iskola 1 8. osztály 7. osztályos része
KI LE N CED IK ÉVFO LY A M IRODALO M DEFIN IC IÓI
KI LE N CED IK ÉVFO LY A M IRODALO M DEFIN IC IÓI Antikvitás Biblia Középkor Reneszánsz dal, dithürambosz, ecloga, eclogák, elégia, epigramma, epizód, eposz, fabula, hexameter, himnusz, idill, időmértékes
Érzékszerveink. Olvasószint: A
Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermeknek
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9-12. évfolyam Célok és feladatok A magyar nyelv és irodalom tantárgy biztos és állandó értékeket és a jelenben alakuló, változó kultúrát közvetít. Tartalommal tölti meg és erősíti
heti óraszám 2 2 3 4 évi óraszám 74 74 111 128 otthoni tanulási idő 37 37 55,5 64
IRODALOM 1 A kerettanterv alapján készült helyi tanterv óraterve IRODALOM 9. osztály 10. osztály 11. osztály 12. osztály 37 hét 37 hét 37 hét 32 hét heti óraszám 2 2 3 4 évi óraszám 74 74 111 128 otthoni
Szó-kincseink könnyedén
Szó-kincseink könnyedén III. H, I, Í, J Szó-kincseink könnyedén II. A szótár felépítése A szótár felépítése egyszerű, bár némileg eltér a hagyományos szótárakétól. Jeleket, rövidítéseket nem tartalmaz.
Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma.
9.évfolyam 1. Mi a Biblia? Két fő része? Ismertessen egy-egy történetet részletesen! 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 3. Homéroszi eposzok:
TÓSZEGI ÁLTALÁNOS ISKOLA 5091 TÓSZEG, RÁKÓCZI ÚT 30. OM:
TÓSZEGI ÁLTALÁNOS ISKOLA 5091 TÓSZEG, RÁKÓCZI ÚT 30. OM: 035955 VIZSGAKÖVETELMÉNYEK MAGYAR IRODALOM 1-8. osztály A vizsga módja: 1-4. írásbeli, 5-8. szóbeli 1 Magyar irodalom 1.évfolyam Magyar nyelv és
Tartalom. I. Az európai felvilágosodás irodalmából
Tartalom I. Az európai felvilágosodás irodalmából A felvilágosodás 12 Klasszicizmus és szentimentalizmus 15 Klasszicizmus 15 Szentimentalizmus 19 Az angol próza 21 A modern regény születése 21 Daniel Defoe:
Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival
Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig
Virágok a nép lelkéből
Virágok a nép lelkéből B.Kiss János Publio Kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Elfeledett mesék, népmesék, dalok, népdalok, virágénekek, mondások, közmondások találós kérdések az 1930-as évekből Előszó helyett
ű ő ő ű ő ő ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 7. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 7. 8:00 Az írásbeli vizsga idtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM
V. LEGERE IRODALMI VERSENY JÓZSEF ATTILA ÉLETMŰVE 2. TESZTLAP
V. LEGERE IRODALMI VERSENY JÓZSEF ATTILA ÉLETMŰVE 2. TESZTLAP I. CÍMTORZÓK Az alábbiakban kissé módosultak a József Attila-verscímek. Írjátok fel az eredeti címeket! a) Kérővel jöttél... b) Tavaszi virradat...
SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL közpészint 2013
Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR
Osztályozóvizsga témakörök
Osztályozóvizsga témakörök 9 12. évfolyam általános tantervű osztályok 9. évfolyam 1. Műnemek, tanult műfajok 2. A homéroszi eposzok 3. Az antik görög színház. Szophoklész: Antigoné 4. Az antik római irodalom
A MIKES KELEMEN MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY KÖVETELMÉNYEI 2007/2008-AS TANÉV
A MIKES KELEMEN MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY KÖVETELMÉNYEI 2007/2008-AS TANÉV V VIII. OSZTÁLY I. KÖVETELMÉNYEK Képességek szövegértés problémalátás szövegalkotás különböző szövegtípusokban
Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017.
Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Készítette: Imrik Gyöngyi szaktanár 1 1. Tétel Művek a magyar irodalomból Petőfi Sándor tájköltészete 2. Tétel Művek a magyar irodalomból
PETŐFI SÁNDOR Összefoglalás
I. Petőfi életének legfontosabb adatai II. A romantika 1.) Irányzatai 2.) Legfontosabb jellemzői III. A népies-nemzeti irányzat PETŐFI SÁNDOR Összefoglalás IV. Kérdések a verselemzések köréből 1.) Az Alföld
ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _
ÉG A GYERTYA, ÉG Ég a gyertya ég, Sok kis gyertya ég, Jaj, de szép a karácsonyfa, Égjen soká még! 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ 2. Mi már tudjuk: fal + at
SZKA_207_02. Nemzetségek nemzete. Táltosok a magyar történelemben
SZKA_207_02 Nemzetségek nemzete Táltosok a magyar történelemben 16 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK DIÁKMELLÉKLET DIÁKMELLÉKLET A NEMZETSÉGEK NEMZETE 7. ÉVFOLYAM 17 JANKOVICS MARCELL: ÁLMOS
Vörösmarty Mihály életműve
Vörösmarty Mihály életműve A ROMANTIKUS TRIÁSZ NAGY ALAKJA Javasolt feldolgozási idő: 80 perc 1. feladat Készítsd el Vörösmarty Mihály életrajzának 10 pontos vázlatát! A következő elemek feltétlenül szerepeljenek
IV. Matematikai tehetségnap 2013. szeptember 28. IV. osztály
IV. osztály 1. feladat. Ha leejtünk egy labdát, akkor az feleakkora magasságra pattan fel, mint ahonnan leejtettük. Milyen magasról ejtettük le a labdát, ha ötödször 10 cm magasra pattant fel? 2. feladat.
Műveltségi vetélkedő 2011. február 15. Halhatatlan idézetek FELADATLAP
Műveltségi vetélkedő 2011. február 15. Halhatatlan idézetek FELADATLAP 1. Folytasd az alábbi művet két versszakkal! Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért, S keservben annyi hű kebel Szakadt meg
Raffay Gábor IRODALMI JEGYZET
Raffay Gábor IRODALMI JEGYZET Kedves diákom! Ebben a jegyzetben szerettem volna vázlatszerűen összefoglalni azokat az irodalomtörténeti és -elméleti ismereteket, melyeket a sikeres felvételihez tantárgyamban
Tartalom I. A SZÉPIRODALOM II. AZ ÓKOR IRODALMÁBÓL
Tartalom I. A SZÉPIRODALOM Az irodalmi nyelv 12 Érték és értékelés 16 Az élmény 17 Mûnemek és mûfajok 18 Az epika 18 A líra 19 A dráma 20 Mû és befogadó 20 Egy epikai mû Kosztolányi Dezsõ: A kulcs 21 Egy
Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek
OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI MAGYAR IRODALOM 5. osztályos tananyag
1. A mese jellemzői OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI MAGYAR IRODALOM 5. osztályos tananyag 2. A népdal; panaszdalok, párosító dalok, csúfdalok 3. Rímek 4. Az ütemhangsúlyos verselés 5. Petőfi Sándor életpályája
Népies költemények Forradalmi versek Elbeszélő költemények Szerelmes versek Tájversek
Petőfi Sándor S tájlet jleíró költeményei Petőfi Sándor S élete 1823 jan. 1-jén született Kiskőrősön. Édesapja:Petrovics István Édesanyja:Hrúz Mária Kiskunfélegyházára költöztek. Ez verseiben a szülőfaluja.
MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava
MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden
2. Folytasd a betûk írását írott betûkkel! Figyelj az idôtartamra!
1. Másold le írott betûkkel! 2. Folytasd a betûk írását írott betûkkel! Figyelj az idôtartamra! 3. Írd le írott betûkkel! Figyelj az idôtartamra! b c cs d dz dzs f g gy h j k l ly m n ny p q r s sz t ty
MAGYAR IRODALOM Tömbösített tanmenet 7.C évf. Óra Az óra anyaga Fogalmak, ismeretek Készségfejlesztés Szemléltetés, koncentráció Megjegyzés
MAGYAR IRODALOM ömbösített tanmenet 7.C évf. Óra Az óra anyaga Fogalmak, ismeretek Készségfejlesztés Szemléltetés, koncentráció Megjegyzés 1. Bevezető óra: a k. témakörei, olvasmányok 2. Műnemek és műfajok
V. Az európai romantika irodalmából
V. Az európai romantika irodalmából 1. Helyezd el időben a romantika stílusirányzatát! 2. Milyen irányzatokkal volt kapcsolatban, illetve ellentétben a romantika? 3. Milyen művészeti ágakban volt jelen?
ÚT A BELSŐ SZABADSÁGHOZ Ottlik Géza: Iskola a határon világirodalmi párhuzamokkal
A regény nem szól valamiről, hanem maga a valami. (O. G.) ÚT A BELSŐ SZABADSÁGHOZ Ottlik Géza: Iskola a határon világirodalmi párhuzamokkal Dr. Fűzfa Balázs Károli Gáspár Református Egyetem, 2017. március
ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó
ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak
Kéményseprőt látok, szerencsét kiáltok!
Kéményseprőt látok, szerencsét kiáltok! Kéményseprőt látok, szerencsét kiáltok!" Talán sokunknak az agyába megfordult már a kérdés: miért is kiáltunk szerencse után, amikor meglátjuk a kéményseprőt? Miért
Tanterv az erkölcstan 1-4.
Tanterv az erkölcstan 1-4. Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,
A magánhangzók és a mássalhangzók, a mássalhangzók egymásra hatása
Az osztályozó vizsga témakörei magyar nyelvből 9. osztály A kommunikáció rádiós, televíziós és sajtóműfajai A magánhangzók és a mássalhangzók, a mássalhangzók egymásra hatása A szóelemek fajtái Az ige
Ady Endre magyarság versei. Az Ugar-versek
Ady Endre magyarság versei. Az Ugar-versek MIT ÉR AZ EMBER, HA MAGYAR? Javasolt feldolgozási idő: 120 perc 1. feladat Olvasd el Ady Endre Vér és arany című kötetéből Az ős Kaján című verset, majd válaszolj
V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt
V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt 2013-2014. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:................... Osztálya:........................ Iskolája:.......................... Felkészítő
A könyvet az Oktatási Hivatal TKV/5-14/2013. határozati számon augusztus 31-ig tankönyvvé nyilvánította. Sorozatszerkesztô: Kuknyó János
School Kiadó Nyíregyháza, 2012 A könyvet az Oktatási Hivatal TKV/5-14/2013. határozati számon 2018. augusztus 31-ig tankönyvvé nyilvánította Sorozatszerkesztô: Kuknyó János Szerzôk: Lôkös Dóra Móré Mariann
1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta)
Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. (Ady: A Tűz csiholója) Az 1956-os forradalom évfordulójára készített összeállításunkkal
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI ÉS STÍLUSKORSZAKOK, IRÁNYZATOK
Előszó 9 ELEMZÉSELMÉLET Az irodalmi művek elemzésének és értelmezésének lehetséges szempontjai 11 Az epikus művek elemzésének lehetséges szempontjai Regényelemzés 12 Az epikus művek elemzésének lehetséges
Jó játékot, vidám perceket, szép téli napokat kívánunk!
ÜNNEPRE KÉSZÜL EURÓPA December a népi kalendáriumban karácsony havaként szerepel. A kavargó hópihék, a jégvirágos ablakok és a csilingelő száncsengők hónapjában ismét közös játékra hívunk benneteket. Fejtörőink
Kötelező versek. 1-2.osztály ZELK ZOLTÁN. Varázskréta
Kötelező versek 1-2.osztály ZELK ZOLTÁN Varázskréta Ismerek egy öregasszonyt, - igazat mondok, nem tréfát - aki egyszer a tavasztól elkérte a varázskrétát. És azóta, mint a tavasz, hegyre dombra és mezőre,
Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA...
Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA... Fa leszek, ha fának vagy virága. Ha harmat vagy: én virág leszek. Harmat leszek, ha te napsugár vagy... Csak hogy lényink egyesüljenek. Ha, leányka, te vagy a mennyország:
hang Példamondatok: hang hang hang hang Feladatok: hang
hang A hangokat a fülünkkel érzékeljük. Nyelvtanórán a hang szónak a beszédhang jelentését használjuk. Amikor kimondunk egy betűt, az a hang. A beszédhangokat mi hozzuk létre a szánkkal és a nyelvünkkel.
Kós Károly. Kovács László
Kovács László Kós Károly Az a köves hegy, velünk szemben éppen: az a Tâlharu; ez itt a Piatra Calului. Ott messze pedig, a völgyhajlásból szürkén, fátyolosan, ide látszik a vénséges, kopasz Vlegyásza.
Krúdy Gyula. Magyar tükör (1921)
Krúdy Gyula Magyar tükör (1921) 2011 AZ ÉGETT EMBERHEZ Ne hajtsd búbánatnak fejed, jó magyarom; amit elvettek tőled a hegyszorosban, ahová bekergettek a viszontagságok, balsorsok: amit elvett a rossz szomszéd,
Apokalipszis: Külön irodalmi műfaj az i.e. II. évszázadban.
IRODALOM Irodalmi fogalomtár A betűvel kezdődő szavak Adoniszi sor: A szapphói versszak negyedik sora. Egy daktilusból és egy trocheusból illetve spondeusból áll. Képlete: ( UU, ) vagy ( UU, U) Akció:
Az újklasszicizmus Radnóti Miklós költészetében
Az újklasszicizmus Radnóti Miklós költészetében Élete 1909-ben született, születésekor édesanyja és ikertestvére is meghalt, ez későbbi életét nagyban befolyásolta Nyugat IV. nemzedékének a tagja = Új
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MOZAIK KERETTANTERVRENDSZER A GIMNÁZIUMOK SZÁMÁRA NAT 2003 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9-12. évfolyam Készítette: Várhidi Gyula A kerettantervrendszert szerkesztette és megjelentette: MOZAIK KIADÓ SZEGED,