2016. évi FELHÍVÁSA kitüntető címek és elismerések adományozására
|
|
- Andor Csonka
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Baptista Szeretetszolgálat Oktatási Tanácsának évi FELHÍVÁSA kitüntető címek és elismerések adományozására
2 A Baptista Szeretetszolgálat Elnöksége 2016-ban is a korábbi években megszokott módon kitüntetéseket és elismerő címeket adományoz. Az Elnökség így kívánja elismerni és megköszönni azoknak a munkatársaknak a kiváló szakmai és áldozatos tevékenységét, amelyet a szeretet jegyében végeznek a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ által fenntartott oktatási intézményekben. Ennek érdekében a Baptista Szeretetszolgálat Elnöksége felkérte a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Oktatási Tanácsát, hogy pályázati úton válassza ki és terjessze be az Elnökség részére javaslati listában azon munkatársakat, akik méltók lehetnek a kitüntető elismerésekre. A Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Oktatási Tanácsa a fentiekkel összhangban az alábbi pályázati felhívást teszi közzé: A pályázati felhívás célja: Megtalálni azokat a kollégákat, akik több mint pedagógusok, összhangban a jelmondatunkkal, miszerint a A baptista iskola, több mint iskola!. Keressük azokat a pedagógusokat és a pedagógiai munkát segítő nem pedagógus kollégákat, akik a mindennapi munkájukkal hitelt érdemlően bizonyították, hogy a választott hivatásuknak kiváló módon meg akarnak és meg is tudnak felelni. A kitüntetésekre jelölt személyekre (továbbiakban: Jelölt) javaslatot a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ által fenntartott oktatási nevelési intézmények, tagintézmények vezetői tehetnek, oly módon, hogy - egy meghirdetett kategóriára egy vezető évente csak egy jelölést tehet, - egy intézményből évben összesen kettő jelölés érkezhet. Minden jelölés szubjektív feltétele, hogy az adott Jelölt példamutató munkásságát és mindennapjait a pedagógiai programunk közös részben is megtalálható, Péter második levele, 1: 5-7 szellemiségével összhangban végezze.
3 A díjak és kitüntetések köre és feltételei: 1. Első kitüntetési kör: Ócsai Nagy Pál Díj A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy Elnöksége által adományozható elismerés. Ócsai Nagy Pál-díj Nagy Pál példázata: Egyszerű földműves szülők gyermekeként 1877-ben született Vadosfán. Budapesten polgári iskolában folytatta tanulmányait, melyet abba kellett hagynia a család szegénysége miatt. Házi tanítóságot vállalt, és magánúton befejezte a polgári iskolát, majd 1904-ben tanítói oklevelet szerzett ben Ócsán baptista közösségünk hazai történetében egyedülálló merész vállalkozásba kezdett, baptista elemi iskolát szervezett. Az közötti létszámú gyermeksereg tanítása összevontan, az ócsai baptista imaházban folyt. Kiváló pedagógiai érzékéről volt híres: apró jutalmazásokkal ösztönözte jó tanulásra a gyermekeket. Hitközségi munkája mellett lelkipásztori szolgálatot is végzett. A gyermek- és pogánymisszió területén végzett kiemelkedő munkát. A vasárnapi iskolák megszervezésén, a misszióban munkálkodó vezetők kiképzésén évtizedeken át dolgozott. Hitközségi elöljárói hatáskörébe tartozott országos viszonylatban a hitoktatás irányítása és felülvizsgálata. Részt vett a Hajnalcsillag, a Szó és Tett című lapok szerkesztésében. Óraadó tanárként tanított a Teológiai Szemináriumban. Békességre törekvő, családszerető ember volt augusztus 5-én hosszú betegség után érkezett haza Teremtőjéhez.
4 Az Ócsai Nagy Pál-díjnak egy fokozata van: - kitüntető díj A kitüntető díjat évente egy fő nyerheti el. A díj Ft pénzjutalommal jár. A kitüntetésre jelölhető, aki - minimum 25 éve a pályán lévő pedagógus, - legalább 5 éve az adott intézményben dolgozó, - aktív, kiváló és tiszteletreméltó munkatárs. 2. Második kitüntetési kör: Baptista Szeretetszolgálat Köszönet - érme A kitüntetést évben kettő fő nyerheti el. A kitüntetéssel Ft pénzjutalom jár. A kitüntetésekre jelölhető, aki - minimum 15 éve a pályán lévő, - adott nevelési oktatási intézményben pedagógus, nem-pedagógus munkakörben dolgozó, példamutató kolléga. Erre az éremre az is jelölhető, aki a jelölés évében vonult nyugállományba. 3. Harmadik kitüntetési kör: Minden tisztelet érem A kitüntetést évben kettő fő nyerheti el. A kitüntetéssel Ft pénzjutalom jár. A kitüntetésekre jelölhető, aki - minimum 5 éve az intézménynél dolgozó pedagógus és nem-pedagógus kolléga, - jelenleg az alkalmazotti kör aktív tagja, és munkájával hozzájárul az iskola zökkenőmentes működéséhez, a szülők, tanulók és dolgozók mindennapi kapcsolatának ápolásához, munkáját tartósan magas színvonalon végzi, - valamely tevékenységével kitűnik kollégái közül. 4. Negyedik kitüntetési kör: A Közösség Önzetlen Szolgálatáért érem A kitüntetést évben kettő fő nyerheti el. A kitüntetéssel Ft pénzjutalom jár. A kitüntetésekre jelölhető a Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott nevelési - oktatási intézményekben dolgozó valamennyi munkatársa, aki származástól, nemzetiségtől, vallástól függetlenül, önként és önzetlenül segíti a rászorulókat.
5 Technikai tudnivalók: Az intézményvezető az általa érdemesnek Jelölt munkatársáról szakmai indoklást készít, melynek terjedelme maximum 2 db A4-es oldal 1,5 sortáv 12-es betűméret, 2,5 margókkal. Kötelező melléklet a Jelölt kolléga Europass formátumban elkészített önéletrajza. A szakmai ajánlás tartalmi elemeire nincs kötött előírás, de segítségül javasoljuk, hogy legyen belőle megismerhető például a Jelöltek azon tulajdonságai, hogy a nevelő-oktató, fejlesztő munkájuk során kiemelkedő eredményességgel, odaadással tevékenykednek-e a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű, beilleszkedési és magatartási problémákkal küzdő, szociális, egészségügyi okok miatt különleges gondoskodást igénylő gyermekek, tanulók segítésében, vagy melyek a Jelölt gyermekek, tanulók felzárkóztatásáért végzett kimagasló tevékenységei, illetve gyermekek tehetséggondozásában végzett kimagasló munkái, eredményei. Megjeleníthetők továbbá; ha hozzájárultak a tanulók, gyermekek programjainak színesítéséhez, az öröm, a jókedv és a vidámság feltételeinek kialakításához, valamint az iskolai hagyományok, ünnepek bensőségessé tételéhez. A jelöléseket október óráig kell elektronikusan eljuttatni az oktatasitanacs@baptistaoktatas.hu címre. Tisztelettel felhívjuk minden kedves pályázó figyelmét, hogy a fent megnevezett időpont után az Oktatási Tanácsnak nem áll módjában pályázatokat befogadni. A jelölések érkeztetve lesznek, ill. minden pályázatot benyújtó intézmény telefonos visszajelzést kap a pályázatának befogadásáról. A későn érkezők pályázatok jogvesztő határidővel bírnak. A jelölések alapján a kitüntetésekre való felterjesztések sorrendjéről az Oktatási Tanács határozatot hoz. Minden elsimerés átadására november 6-án, a Budapest Arénában kerül sor az Országos Hálaadó Ünnepen. Az Oktatási Tanács a díjazottakat írásban értesíti. A jelölések leadására nyitva álló időben az esetleges kérdésekkel az Oktatási Tanács díjazásokkal kapcsolatos megbízott munkatársa, Szász Veronika áll az intézményvezetők rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken: - -ben: szasz.veronika@baptistaoktatas.hu címen vagy telefonon: Budapest, szeptember 15.
12/2014. ( ) Kgy. rendelet
12/2014. (04. 28.) Kgy. rendelet A nevelési, közművelődési, kulturális területen dolgozók illetve a város közszolgálatáért végzett munka elismerésének szabályozásáról A Magyarország címerének és zászlajának
NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 8/2012 (V.31.) rendelete
NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2012 (V.31.) rendelete A DÍSZPOLGÁRI CÍM, A TELEPÜLÉSI KITÜNTETŐ DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉRE Nyírpazony Község
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 24-én tartandó zárt - ülésére
j a v a s l a t t é t e l i f e l h í v á s
1. melléklet a 9/2015.(VII.24.) önkormányzati rendelethez j a v a s l a t t é t e l i f e l h í v á s CSENGER VÁROS DÍSZPOLGÁRA ELISMERÉS ADOMÁNYOZÁSÁRA Csenger Város Önkormányzat Képviselő-testületének
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2018.(V.08.)
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2018.(V.08.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjéről szóló rendelet elfogadásáról Mátészalka Város Önkormányzata
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete..../2017. (...) önkormányzati rendelete
Minősített szótöbbség Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete.../2017. (......) önkormányzati rendelete a díszpolgárrá választásról, valamint a kerületi kitüntetések és elismerő
Internátusvezetők és nevelők szakmai napja. Halásztelek, november
Internátusvezetők és nevelők szakmai napja Halásztelek, 2016. november 11-12. Tiszta forrásból Pedagógiai-szakmai ellenőrzés (PSZE) = Tanfelügyelet Pedagógus ellenőrzése Intézményvezető ellenőrzése Intézményellenőrzés
IV. fejezet Makó Város Nívódíja
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelete a kitüntető cím, emlékplakett, kitüntető díjak és elismerő oklevél alapításáról, valamint adományozásuk rendjéről
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének. 27/2011. (XII. 12.) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2011. (XII. 12.) önkormányzati rendelete a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat által fenntartott közoktatási, egészségügyi
(2) A Közszolgálati Díj odaítélésére a Képviselő-testület Ügyrendi és Nemzetiségi Bizottsága tesz javaslatot. Közművelődési Díj.
Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2013.(IX.11.) önkormányzati rendelete a Díszpolgári Cím, valamint egyes kitüntető díjak alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben)
Pécel Város Önkormányzatának 9/2006 (VI.7.) számú rendelete a városi kitüntető címek alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzatának 9/2006 (VI.7.) számú rendelete a városi kitüntető címek alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzata a város szellemi és anyagi gyarapodását, fejlődését, értékeinek
PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)
(Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2011. (VIII.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a város érdekében végzett munka elismeréséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2011. (VIII.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a város érdekében végzett munka elismeréséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete
A SEMMELWEIS EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEMI KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
106/2010. (XI. 25.) szenátusi határozat A SEMMELWEIS EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEMI KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL A Semmelweis Egyetem Szenátusa a Szervezeti és Működési Szabályzat 9. (6) bekezdés q) pontjában
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Gyáli Tankerülete
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Teljes munkaidő Pest megye, 2364 Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky útca 52. tanító-napközis nevelő Napközis tanítói és a munkaköri
ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE
ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
13/2000. (VI.16.) rendelete. Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról
BERHIDA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. (VI.16.) rendelete Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról Berhida Város Önkormányzata Képviselõ-testülete a módosított
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja
Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola
Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről
Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről A 10/2012. (IV. 26.) önkormányzati rendelet módosításával (*) egységes szerkezetbe
I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l..
Murakeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2002. (XI. 29.) számú rendelete a díszpolgári cím, valamint kitüntető díj alapításáról és adományozásáról Murakeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testülete
Budapest, 2013. október 25.
Budapest, 2013. október 25. Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI Az előadás tematikája A pedagógus portfólió, munkaportfólió Elkészítése elkerülhetetlen A minősítésben betöltött szerepe Hogyan készítsük
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az EGYEKÉRT díj alapításáról A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A.. (2) bekezdésében,
AZ ÓBUDAI EGYTEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK ÉS ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA
Az Óbudai Egyetem Alapszabálya 6. függelék 3. verzió AZ ÓBUDAI EGYTEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK ÉS ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA BUDAPEST,
VASUTASOK SZAKSZERVEZETE KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA. Módosítva: a Választmány 2015. április 29-ei határozatával.
VASUTASOK SZAKSZERVEZETE KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA Módosítva: a Választmány 2015. április 29-ei határozatával. A Vasutasok Szakszervezete tagja kiemelkedő szakszervezeti munkájáért kitüntetésben, vagy más
Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat. Képviselő-testülete. 14/2017. (VI.8.) 1 önkormányzati rendelete
Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2017. (VI.8.) 1 önkormányzati rendelete a XV. kerületben élő vagy tanuló fiatalok önkormányzati elismeréséről
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban:
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 40/1997.(V.1.) számú. r e n d e l e t e. a szakmai kitüntetések adományozási rendszerérõl
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 40/1997.(V.1.) számú r e n d e l e t e a szakmai kitüntetések adományozási rendszerérõl A Közgyûlés a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990.
Budaörsi 1. Számú Általános Iskola
Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Az adományozható iskolai díjak kritériumrendszere Tartalom 1. A Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Für unsere Schule, für das Ungarndeutschtum ( Iskolánkért a magyarországi
Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...
2013. május 31. -i módosítást követően egységes szerkezetben
Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő Testületének 10/2001.(IV.13.) Ör.sz. rendelete a helyi kitüntető címek, díjak alapításáról és adományozásáról. 2013. május 31. -i módosítást követően egységes
PRO URBE SZIGETSZENTMIKLÓS 1.. (2) A Pro Urbe díj adományozására javaslatot tehetnek: (3) A díj odaítélésére a Kulturális Bizottság tesz javaslatot.
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 23/2004./IX.29./sz. r e n d e l e t e EGYES KITÜNTETŐ DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJÉRŐL ========================================= Szigetszentmiklós
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2018.(V.08.)
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2018.(V.08.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjéről szóló rendelet elfogadásáról (egységes szerkezetben
Gyakornoki szabályzat
A Budapest XIX. kerület Gábor Áron Általános Iskola Gyakornoki szabályzat 2007 Célja: az intézményben gyakornoki időt teljesítő pedagógus, valamint segítői feladatainak, hatásköreinek és juttatásának szabályozása
4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető:
4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: Óvoda nyitva tartása gyermekek számára: 6.30-17.30 Óvoda nyitva tartása dolgozók számára: 6.00-18.00
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország
K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestület 17/ 2003. (IX.
KITÜNTETÉSI ÉS JUTALMAZÁSI SZABÁLYZATA 1
ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: E-mail: 1077 Budapest, Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 21-248 21-232 kozpontiiroda@opsz.hu Iktatószám: /2014. JÓVÁHAGYOM: DR.
VASUTASOK SZAKSZERVEZETE KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA. Módosítva: a Választmány december 10-ei határozatával.
VASUTASOK SZAKSZERVEZETE KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA Módosítva: a Választmány 2015. december 10-ei határozatával. A Vasutasok Szakszervezete tagja kiemelkedő szakszervezeti munkájáért kitüntetésben, vagy más
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról
TÁJÉKOZTATÓ. az állami, minisztériumi szintű kitüntetések évi adományozására vonatkozó javaslatok megtételének módjáról és határidejéről
SEMMELWEIS EGYETEM Emberierőforrás-gazdálkodási Főigazgatóság Dr. Reichert Péter főigazgató Iktatószám: 112517/KEEGF/2017 TÁJÉKOZTATÓ az állami, minisztériumi szintű kitüntetések 2019. évi adományozására
Az értékelés rendszere
Az értékelés rendszere Terület, szempont Információforrás Indikátorok Súlyozás. Adminisztráció Elvégzi a pedagógiai tevékenységéhez kapcsolódó ügyviteli tevékenységet. Haladási és értékelő napló vezetése;
A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás
A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi
ESZI KIVÁLÓSÁGA DÍJ ODAÍTÉLÉSÉNEK SZABÁLYAI
ESZI KIVÁLÓSÁGA DÍJ ODAÍTÉLÉSÉNEK SZABÁLYAI 1 Az Energetikai Szakközépiskola és Kollégium Nevelési Oktatási Alapítvány ESZI Kiválósága Díjat alapított, amelyhez tartozó emlékplakett az iskola homlokzati
A Bárdos-díj odaítélésének szabályzata
6. sz. melléklet A Bárdos-díj odaítélésének szabályzata A jelölést és a választást a gimnázium intézményvezetője által megbízott háromtagú bizottság irányítja, amelynek tagjai: egy fő az iskolavezetés
Sajószentpéter Város Díszpolgára
Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2008. (IV. 29.) rendelete kitüntető díjak alapításáról, valamint adományozásának szabályozásáról (egységes szerkezetben a 12/2009. (IV.28.),
Dévaványa Város Önkormányzat. az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014.(I.31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről (módosításokkal egységes szerkezetben)
A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA
A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA MISKOLC, 2012. A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA Kari Tanácsának 7/2012. sz. határozata Oldalszám: 1 melléket Változat
Rendelet. Önkormányzati Rendelettár
Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 8/2016.(VII.06.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi kitüntető díjak adományozásáról Módosított rendelet azonosítója:
A gazdasági és közlekedési miniszter. ./2007. (.) GKM rendelete
A gazdasági és közlekedési miniszter./2007. (.) GKM rendelete a gazdasági és közlekedési miniszter által adományozható elismerésekről A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/20 10. (VII. 20.) számú rendelete. Az Önkormányzat által adományozható elismerésekről
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/20 10. (VII. 20.) számú rendelete Az Önkormányzat által adományozható elismerésekről Szajol Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, a Magyar Köztársaság
SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM
SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM a 2015/2016. tanévtől a 2019/2020. tanévig tartó önértékelési időszakra A módosításokkal egységes szerkezetben
A Borsodsziráki Bartók Béla Általános Művelődési Központ Óvodájának kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszere
A Borsodsziráki Bartók Béla Általános Művelődési Központ Óvodájának kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszere Készítette: Gondosné Bányai Ágnes intézményvezető 2017. szeptember 1. I. Jogszabályi
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország címerének
MEDGYESEGYHÁZA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (III.28.) Ök. RENDELETE
MEDGYESEGYHÁZA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (III.28.) Ök. RENDELETE a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről Élve a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Előterjesztő: Javaslat
Előterjesztő: Készítette: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kitüntetéseinek alapításáról és az adományozás rendjéről
OM azonosító: FEJLESZTÉSI TERV (A vezetői önértékelés során feltöltött önfejlesztési terv módosítása)
Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Csupa- Csoda Tagóvodája OM azonosító: 200911 Tagóvoda vezető neve: Molnár Gabriella Oktatási azonosítója: 72156971654 A fejlesztési terv kezdő dátuma:
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népművelők Egyesületének kitüntető díj rendelete (elfogadta a április 24-i közgyűlés)
1 A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népművelők Egyesületének kitüntető díj rendelete (elfogadta a 2012. április 24-i közgyűlés) I. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Kultúrájáért díj alapítása A Borsod-Abaúj-Zemplén
INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM Eger, Széchenyi u. 19.
INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV 2015-2020 EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM 3300 Eger, Széchenyi u. 19. 1. Jogszabályi háttér Sorsz. Azonosító Név Rövidítés 1. 2011.CXC:törvény a nemzeti köznevelésről
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK. A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban Bozsóné Jakus Tünde 2014.11.17. Nekünk minden gyermek fontos Szeretem, vagy nem szeretem?? A portfólió értékelése nem magára a gyűjtemény
14/2008. (XII.03.) számú rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
1 GALAMBOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2008. (XII.03.) számú rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Galambok Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság
(3) Az elismerések pedagógusnapon és augusztus 20-a alkalmából kerülnek átadásra.
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2015.(X.12.) önkormányzati rendelete önkormányzati elismerések és a Dr. Csergő Károly emlékéért díj alapításáról, adományozásának rendjéről Módosítva:
PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001
A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése
A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN
A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN Dr. Kaposi József 2014 A szaktanácsadó a köznevelési törvényben 61. A pedagógusok tevékenységét szakértők, szaktanácsadók segítik.
(4) A Megyei Közgyűlés a Tolna megyében végzett kiemelkedő szociális munka elismerésére Kiemelkedő Szociális Munkáért elismerő címet adományozhat.
1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 8/1993. (VII. 4.) önkormányzati rendelete a Tolna Megyei Önkormányzat kitüntető díjainak alapításáról és - a módosításokkal egységes szerkezetben - 1 Tolna Megye Közgyűlése
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról (Egységes szerkezetbe foglalva. 2018. május 5-től hatályos
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról (Egységes szerkezetbe foglalva. 2018. február 15-től hatályos
A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó értékelési szabályzata
A soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó
Az Értékelési rendszer az intézményben pedagógus munkakörben felvett foglalkoztatottakra terjed ki.
Intézményi értékelési szabályzat Kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer meghatározására és az illetménypótlékok differenciált megállapítására Jogszabályi háttér Az intézmény kompetencia
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról (Egységes szerkezetbe foglalva. 2016. október 11-től hatályos
1. 1 1/A. 3. Sásd Város Önkormányzata 1997. július 1. napjától Sásd Városért Ifjúsági Díj -at alapít. Díszpolgári cím
Sásd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2010.(IV.21.) számú önkormányzati rendelete a díszpolgári cím, a kitüntető díjak, valamint Sásd aranykönyvének alapításáról szóló 4/1994. (VIII.20.) számú
Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan
Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok
Önértékelési szabályzat
Önértékelési szabályzat Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola 2016 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI
Általános iskolai nevelő-oktató munkát érintő jogszabályok gyűjteménye a márciusától hatályos
ÁLTALÁNOS ISKOLA Általános iskolai nevelő-oktató munkát érintő jogszabályok gyűjteménye a 2016. márciusától hatályos jogszabályok alapján A megrendelő által történő felhasználásra. Jogszabályi háttér:
Minősítési Szabályzat
2016/2017 Minősítési Szabályzat Szentlőrinci Általános Iskola Székhely: Szentlőrinc, Ifjúság útja 5. A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra
Önértékelési szabályzat
Önértékelési szabályzat 2017 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-87. ) 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények
Helyi értékelési szabályzat. 2016/2017. tanév
2016/2017. tanév Tartalomjegyzék A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzat... 2 1. A szabályzat
PTE MIK Vezetői Értekezlet PTE MIK Kari Tanács
PTE MIK SZMSZ. 5. sz. melléklet Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar Kitüntetési Szabályzata Véleményezte: Jóváhagyta: PTE MIK Vezetői Értekezlet 2019.04.09. PTE MIK Kari Tanács 2019.04.16.
Pedagógus vezetői intézményi ÖNÉRTÉKELÉS
Pedagógus vezetői intézményi ÖNÉRTÉKELÉS Az első lépések Felhasznált dokumentum: Önértékelési kézikönyv ÁLTALÁNOS ISKOLÁK SZÁMÁRA 2015 (OH) Készítette: Bártfai Lászlóné tanügyigazgatási szakértő, szaktanácsadó
AZ ÓVODAFENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN
AZ ÓVODAFENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN Dr. Marosi-Rácz Julianna Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Intézményfelügyeleti Osztály Kisgyermekkori nevelés támogatása
Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként
Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 januárjában végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross utca 1. Telefonos elérhetősége: 56/ vagy 06/20/
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross utca 1. Telefonos elérhetősége: 56/421-618 vagy 06/20/277-9990 SZOLNOK 2014. Nekünk minden gyermek fontos Szolnok Városi Óvodák A tervezés
VÁRPALOTA KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE. A pedagógus létszám szükséglet meghatározása a berhidai általános iskolákban
VÁRPALOTA KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE 8100 Várpalota, Gárdonyi G. u. 39. (88) 592-660/166 (88) 592-660/ 225 e-mail: varpalota.tobbcelu.tarsulas@varpalota.hu Iktatószám: 204-2/2012 Ügyintéző:
adományozza. (7) A kitüntetés átadására a Pedagógusnapi ünnepi tanácsülésen kerül sor. (8) A kitüntetéssel járó jutalomösszegek:
AZ SZTE JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KARON ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK ÉS AZ ADOMÁNYOZÁS RE NDJE I. Pro Facultate (1) A kitüntetést azon személyek kaphatják, akik a Kar érdekében az oktatás,
Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában
Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Évről évre növekszik a különleges bánásmódot igénylő tanulók száma szerte az országban. A Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola több
1. Általános rendelkezések
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (IX. 07.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetésekről és elismerő címekről Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése A törvény 2012. szeptember 1-jén lép hatályba, de legtöbb intézkedése késleltetve, illetve fokozatosan kerül bevezetésre,
K I V O N A T. Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. március 22-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl
K I V O N A T Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. március 22-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl Tárgy: Javaslat Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének./2011. (..) önkormányzati
Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai
3. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC
10/1997. (IV.10.)Makó ör. kitüntető cím, emlékplakett, kitüntető díjak és elismerő oklevél alapításáról, valamint adományozásuk rendjéről 1
10/1997. (IV.10.)Makó ör. kitüntető cím, emlékplakett, kitüntető díjak és elismerő oklevél alapításáról, valamint adományozásuk rendjéről 1 Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...
Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM I. BEVEZETŐ... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM II. NEVELÉSI PROGRAM... HIBA! A KÖNYVJELZŐ
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (XII. 9.) önkormányzati rendelet a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (XII. 9.) önkormányzati rendelet a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar
4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető:
4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: Óvoda nyitva tartása gyermekek számára: 6.30-17.30 Óvoda nyitva tartása dolgozók számára: 6.00-18.00
Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete
Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete A díszpolgári címről és a városi önkormányzati elismerő címről, kitüntetésekről és díjakról Nádudvar Város Önkormányzat
Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE
Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE a díszpolgári cím adományozásáról Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország címerének
T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT
T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat a rendelkezésére álló dokumentumok alapján az 1891. évben nem megállapítható
Eljárásrend a TÁMOP / számú pályázathoz
Eljárásrend a TÁMOP-3.3.8-2/12-2012-0092 számú pályázathoz Tartalom: I. Az eljárásrend hatálya II. A projekt általános jellemzői III. A projektmenedzsment tagjai, feladatai, felelősségek, IV. A projektben