Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az
|
|
- György Tamás
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az EGYEKÉRT díj alapításáról A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény 44/A.. (2) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 1.. (6) bekezdése a.) pontja és a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16.. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el. 1.. (1) Egyek Nagyközség Önkormányzata elismerő díj adományozásával kívánja méltó módon kifejezésre juttatni elismerését, nagyrabecsülését és köszönetét mindazoknak, akik a helyi közügyek valamely területén kimagasló teljesítményt nyújtottak, illetve a település érdekében huzamosabb időn át kiemelkedően munkálkodtak, tevékenységükkel hozzájárultak Egyek Nagyközség anyagi, szellemi értékeinek gyarapodásához, hagyományainak megőrzéséhez. Érdemeiket a Képviselő-testület az utókor számára megörökíti és a jövő nemzedékek elé példaképül állítja. Ennek elismerésére EGYEKÉRT elnevezéssel díjat alapít. (2) Egyek Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az EGYEKÉRT díjat évente három természetes személynek, jogi személynek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek, illetve közösségnek adományozhatja, aki a település közéletében legalább 5 éven keresztül kiemelkedő munkát végzett, vagy valamely jelentős szellemi alkotással, illetve anyagi juttatással járult hozzá a település fejlődéséhez. (3) A díj egy díszoklevélből, egy plakettból és egy kitűzőből áll. A díszoklevélen szerepelnie kell: a) a díj és az adományozó megnevezése, továbbá a határozat száma, b) az EGYEKÉRT díjjal kitüntetett személy neve, polgári foglalkozása, tisztsége, c) Egyek Nagyközség címere,
2 d) Egyek Nagyközség polgármesterének és jegyzőjének aláírása, e) az adományozó viaszpecsétje, f) a kitűzőn szerepelni kell (5 cm nagyságú) középen az Egyeki címer, az EGYEKÉRT felirat, valamint köriratként a díj alapításának éve (2010) és az első írásos emlék évszáma (1332). 2.. (1) A díjra jelölhető, aki a fenti elvárásoknak megfelel, illetve a díjazott személyére javaslatot tehetnek azon személyek, akik a javasolt személy/közösség tevékenységét közvetlenül ismerik. A javaslatot minden év augusztus 15-ig lehet megtenni az Ügyrendi Bizottság által lezárt és a Polgármesteri Hivatalban elhelyezett urnába. (2) A javaslatnak tartalmaznia kell a díjra méltó személy/közösség nevét, címét, valamint az elismerni kívánt tevékenység részletes ismertetését, a javaslat indoklását. Az indoklás terjedjen ki többek között a javasolt személy/közösség elbírálási szempontok szerinti tevékenységére is. Indoklás nélkül a jelölés érvénytelen. (3) Egy adott tárgyévben három EGYEKÉRT díj adományozható, melyek a következők: a) Közéleti tevékenységért (oktatás, nevelés, szociális, kulturális, közművelődés, sport, közbiztonság, egészségügy és egyéb területén kiemelkedőt alkotott) b) Társadalmi tevékenységért (fórumok, közösségek felé történő képviselet, szervezői tevékenység, önkéntes feladatok ellátása és egyéb társadalmi feladat elvégzése, melyből a pályázónak anyagi haszna nem származott) c) Szellemi tevékenységért (kultúra, művészet, irodalom, tudomány, természetvédelem és egyéb szellemi területen maradandót alkotott) 3.. (1) Az EGYEKÉRT díjak átadására minden évben az Önkormányzatok napján (szeptember 30.) kerül sor ünnepélyes keretek között.
3 (2) A díjakat a Képviselő-testület jelenlétében a polgármester adja át. (3)A díjak átadására meg kell hívni a díjazottakat, a Képviselő-testület tagjait, az önkormányzati bizottságok tagjait, az önkormányzati intézmények, civil szervezetek, a közalapítványok, alapítványok kezelő szerveinek vezetőjét. (4)A javaslatokat tartalmazó urna felbontására az Ügyrendi Bizottság ülésén kerül sor. A Bizottság ellenőrzi az adatok valóságtartalmát, majd az 1. számú mellékletben található értékelési rend alapján felállítja a sorrendet és a személyeket ajánlással látja el. A bizottsági értékelés alapján a díjazottak személyéről a Képviselő-testület határozattal dönt. (5)A díjazottak nevét a helyben szokásos módon közzé kell tenni. 4.. (1) A díjazottakról a Polgármesteri Hivatal nyilvántartást vezet. (2) Az EGYEKÉRT díjhoz az alábbi jogosultságok tartoznak: a) az Önkormányzat különös tiszteletét, és megbecsülését élvezi, b) az Önkormányzat által rendezett ünnepségekre meghívót kap, c) felkérhető a települést képviselő delegáció résztvevőjéül, d) látogathatja és igénybe veheti az Önkormányzat művészeti, közművelődési és sport létesítményeit, rendezvényeit. (3) Az EGYEKÉRT díjjal járó jogosultságok határozattal visszavonhatók attól, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen elítéltek, illetve aki közösségellenes magatartásával érdemtelenné válik a díj viselésére. Az érintettet a Képviselő-testület határozatával a jegyző értesíti.
4 5.. Ez a rendelet május 13.-án lép hatályba. Egyek, május 13. Szincsák Ferenc Polgármester Csepreginé Kocsis Nóra Jegyző A rendelet kihirdetve: május 13.-án Csepreginé Kocsis Nóra Jegyző
5 1. sz. melléklet: A jelöltek értékelése a. Közéleti tevékenységért (oktatás, nevelés, szociális, kulturális, közművelődés, sport, közbiztonság, egészségügy és egyéb területen kiemelkedőt alkotott) b. Társadalmi tevékenységért (fórumok, közösségek felé történő képviselet, szervezői tevékenység, önkéntes feladatok ellátása és egyéb társadalmi feladat elvégzése, melyből a pályázónak anyagi haszna nem származott) c. Szellemi tevékenységért (kultúra, művészet, irodalom, tudomány, természetvédelem és egyéb szellemi területen maradandót alkotott) A jelöltek értékelésénél mind a három kategóriában figyelembe vehető szempontok, illetve adható pontszámok. Tevékenység Adható pont 1 A jelölt fő tevékenységi területén elért eredménye és annak jelentősége 20 2 A jelölt fő tevékenységi területén eltöltött idő 5 3 A jelölt több egyéb területen is elért eredményes tevékenységéért 10 4 A jelölt életvitele, céljai példaértékű az Egyek Nagyközség lakosainak és a fiataljainak 10 5 A pályázat részletes indoklásában szereplő egyéb tevékenység, melyért az Ügyrendi Bizottság véleménye szerint pont adható 5 A jelöltek értékelésénél kapható maximális pontszám 50. Az Ügyrendi Bizottság az értékelési rend alapján a jelöltek között sorrendet állít fel és a személyeket ajánlással látja el, majd a Képviselő-testület elé terjeszti azt. A bizottsági értékelés alapján a díjazottak személyéről a Képviselő-testület határozattal dönt.
Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e. Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről
Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről A település önkormányzata a település gazdasági gyarapodását, továbbfejlődését,
I. Fejezet. Díszpolgári cím
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2004. (III. 26.) r e n d e l e t e kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról * Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről
Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről A 10/2012. (IV. 26.) önkormányzati rendelet módosításával (*) egységes szerkezetbe
A 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt rendelet.
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelete a kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban:
1. Általános rendelkezések
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (IX. 07.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetésekről és elismerő címekről Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
14/2008. (XII.03.) számú rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
1 GALAMBOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2008. (XII.03.) számú rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Galambok Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2011. (VIII.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a város érdekében végzett munka elismeréséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2011. (VIII.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a város érdekében végzett munka elismeréséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete
NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 8/2012 (V.31.) rendelete
NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2012 (V.31.) rendelete A DÍSZPOLGÁRI CÍM, A TELEPÜLÉSI KITÜNTETŐ DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉRE Nyírpazony Község
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország címerének
Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE
Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE a díszpolgári cím adományozásáról Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország
Rendelet. Önkormányzati Rendelettár
Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 8/2016.(VII.06.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi kitüntető díjak adományozásáról Módosított rendelet azonosítója:
Harkány Város Önkormányzatának 8/2012. (V. 14.) sz. rendelete a Díszpolgári cím, valamint a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről
Harkány Város Önkormányzatának 8/2012. (V. 14.) sz. rendelete a Díszpolgári cím, valamint a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről Harkány Város Önkormányzatának az 1990. évi LXV. törvény
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(IX.28.) önkormányzati rendelete. A helyi kitüntető címekről és díjakról
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(IX.28.) önkormányzati rendelete A helyi kitüntető címekről és díjakról Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 21/1992. (V.27.) számú. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 21/1992. (V.27.) számú r e n d e l e t e a díszpolgári cím alapításáról, adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben a 24/1997.(III.3.) számú, a 17/2000.
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (XII. 9.) önkormányzati rendelet a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (XII. 9.) önkormányzati rendelet a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar
Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (V.22.) RENDELETE A DÍSZPOLGÁRI CÍM ADOMÁNYOZÁSÁRÓL
Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (V.22.) RENDELETE A DÍSZPOLGÁRI CÍM ADOMÁNYOZÁSÁRÓL Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
Dévaványa Város Önkormányzat. az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014.(I.31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről (módosításokkal egységes szerkezetben)
ÖNKORMÁNYZATI KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ MIKEPÉRCS KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/1997.(IX.22.) SZ.
ÖNKORMÁNYZATI KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ MIKEPÉRCS KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/1997.(IX.22.) SZ. ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE egységes szerkezetben a tiszteletbeli polgári
Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete
Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete (egységes szerkezetben) a kitüntetések alapításáról és
GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 6/2007. (VIII. 3.) sz. rendelete. a díszpolgári cím adományozásáról
GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 6/2007. (VIII. 3.) sz. rendelete a díszpolgári cím adományozásáról Gölle Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról (Egységes szerkezetbe foglalva. 2016. október 11-től hatályos
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/2014.(V.30.) Rendelet típusa: alap Rendelet címe: Kitüntető cím és díj alapításáról Módosított rendelet azonosítója:
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország címerének
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Zalaszentgyörgy község Önkormányzati Képviselőtestületének 5./2006. (V.03.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására Zalaszentgyörgy Község Önkormányzati Képviselőtestülete
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról (Egységes szerkezetbe foglalva. 2018. május 5-től hatályos
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról (Egységes szerkezetbe foglalva. 2018. február 15-től hatályos
TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. Képviselő-testületének. 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e
TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e Tarany Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által alapított kitüntető címről, díjról és oklevélről és adományozások
KEMECSE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 24/2005.(XI.25.) rendelete
KEMECSE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 24/2005.(XI.25.) rendelete A Kitüntetı díjak és címek alapításáról és adományozásának eljárási rendjérıl Kemecse Város Képviselıtestülete a társadalmi
I. FEJEZET ALGYŐ NAGYKÖZSÉG DÍSZPOLGÁRA KITÜNTETŐ CÍM. (1) A Képviselő-testület megalapítja az Algyő Nagyközség Díszpolgára kitüntető címet.
Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2007. (X.3.) Önkormányzati rendelete a kitüntető címek, díjak és elismerő oklevél alapításáról és adományozásuk rendjéről szóló rendelet / egységes
1. A rendelet célja. 2. A képviselő-testület által alapított kitüntető címek, díjak
Kistelek Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014. (X.02.) önkormányzati rendelete Kistelek Városi Önkormányzat kitüntetéseinek, díjainak alapításáról és adományozásuk rendjéről Kistelek Város
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról 25/2006. (XII. 5.) ÖR. sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 2/2007.
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2018.(V.08.)
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2018.(V.08.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjéről szóló rendelet elfogadásáról Mátészalka Város Önkormányzata
ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE
ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 12/1993. (IV.1.) számú. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/1993. (IV.1.) számú r e n d e l e t e emlékérem alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben a 49/2003. (X.29.) számú rendelettel) Nyíregyháza
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/20 10. (VII. 20.) számú rendelete. Az Önkormányzat által adományozható elismerésekről
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/20 10. (VII. 20.) számú rendelete Az Önkormányzat által adományozható elismerésekről Szajol Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, a Magyar Köztársaság
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2016. (IX..) önkormányzati rendelete Enying Város kitüntetéseinek és elismeréseinek adományozásáról
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2016. (IX..) önkormányzati rendelete Enying Város kitüntetéseinek és elismeréseinek adományozásáról Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
1. A rendelet célja. 2. A képviselő-testület által alapított kitüntető címek, díjak. 3. Kistelek Város Díszpolgára cím
Kistelek Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (XI. 11.) önkormányzati rendelete Kistelek Városi Önkormányzat kitüntetéseinek, díjainak alapításáról és adományozásuk rendjéről Kistelek Város
PRO URBE SZIGETSZENTMIKLÓS 1.. (2) A Pro Urbe díj adományozására javaslatot tehetnek: (3) A díj odaítélésére a Kulturális Bizottság tesz javaslatot.
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 23/2004./IX.29./sz. r e n d e l e t e EGYES KITÜNTETŐ DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJÉRŐL ========================================= Szigetszentmiklós
1. 1 1/A. 3. Sásd Város Önkormányzata 1997. július 1. napjától Sásd Városért Ifjúsági Díj -at alapít. Díszpolgári cím
Sásd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2010.(IV.21.) számú önkormányzati rendelete a díszpolgári cím, a kitüntető díjak, valamint Sásd aranykönyvének alapításáról szóló 4/1994. (VIII.20.) számú
Díszpolgári cím, valamint emlékplakett alapítása 1..
Csabacsüd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 12/2004. (V.26.) KT.számú rendelete a községi díszpolgári cím, valamint emlékplakett alapításáról és adományozásáról. Csabacsüd Nagyközség Képviselő-testülete
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról 25/2006. (XII. 5.) ÖR. sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 2/2007.
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat. /egységes szerkezet/
1 Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat 7/2009./VI. 29./Ör. rendelettel módosított 1/2005. /I.31./Ör. rendelete /egységes szerkezet/ a helyi kitüntető címek, díjak és elismerések alapításáról és adományozásának
Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 33/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete DÍSZPOLGÁRI CÍM ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSA RENDJÉRŐL
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 33/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete DÍSZPOLGÁRI CÍM ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSA RENDJÉRŐL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 33/2007.(XI.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 29/2010. (VI. 4.) önkormányzati rendelete 1. a Bem József Díj alapításáról
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 29/2010. (VI. 4.) önkormányzati rendelete 1 a Bem József Díj alapításáról Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról
A RENDELET CÉLJA I. FEJEZET A "DÍSZPOLGÁRI CÍM" ADOMÁNYOZÁSA "TISZACSEGE VÁROS DÍSZPOLGÁRA"
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT ELISMERÖ CÍMRÖL, KITÜNTETÉSEKRÖL ÉS DÍJAKRÓL SZÓLÓ 3/2001.(II. 01.) KT. SZ. RENDELETÉNEK A 4/2002.(I.
MEDGYESEGYHÁZA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (III.28.) Ök. RENDELETE
MEDGYESEGYHÁZA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (III.28.) Ök. RENDELETE a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről Élve a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
12/1992.(IX. 28.) számú rendelete egységes szerkezetben a 11/2007.(VI.26.) számú rendelettel
SZEGHALOM VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/1992.(IX. 28.) számú rendelete egységes szerkezetben a 11/2007.(VI.26.) számú rendelettel A díszpolgári cím, valamint a Pro-urbe kitüntetés alapításáról és adományozásáról
I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l..
Murakeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2002. (XI. 29.) számú rendelete a díszpolgári cím, valamint kitüntető díj alapításáról és adományozásáról Murakeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testülete
13/2000. (VI.16.) rendelete. Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról
BERHIDA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. (VI.16.) rendelete Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról Berhida Város Önkormányzata Képviselõ-testülete a módosított
2013. május 31. -i módosítást követően egységes szerkezetben
Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő Testületének 10/2001.(IV.13.) Ör.sz. rendelete a helyi kitüntető címek, díjak alapításáról és adományozásáról. 2013. május 31. -i módosítást követően egységes
RENDELETTERVEZET. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2016. ( ) önkormányzati rendelete
RENDELETTERVEZET Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2016. ( ) önkormányzati rendelete Az önkormányzati kitüntetésekről és adományozásuk rendjéről Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete
I. Pátka Község Díszpolgára cím alapítása
Pátka Község Önkormányzat Képviselı-testülete 9/2007 (VI. 27.) számú rendelete Az önkormányzat által alapított kitüntetések adományozásáról, valamint a kitüntetések adományozásának és visszavonásának rendjérıl
Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/1992.(V.11.) önkormányzati rendelete a kitüntető cimek alapításáról és adományozásáról (2)
Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/1992.(V.11.) önkormányzati rendelete a kitüntető cimek alapításáról és adományozásáról (2) (egységes szerkezetben a módosítására kiadott 13/1994.(V.26.),
1/1991. (II.05.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet
1/1991. (II.05.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet a díszpolgári cím, valamint a Pro Urbe díj, a Karcagért Emlékérem 1 és a Karitatív tevékenységért díj 2, valamint a Karcag Város Közszolgálatáért díj
SOLTSZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2010. ( ) rendelete a Soltszentimréért Díj alapításáról és adományozásáról
- 1 - SOLTSZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2010. ( ) rendelete a Soltszentimréért Díj alapításáról és adományozásáról Soltszentimre Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról
XIX. 41/2011. (XI.30.), 16/2010. (VI.18.), 17/2009. (V.22.), 22/2008. (VI.20.), 6/2007. (II.23.), 17/2004. (IV.13.), 3/1998. (II.20.), 27/1995.(VI.
Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának Kispest Díszpolgára cím alapításáról és adományozásáról szóló 41/2011. (XI.30.), 16/2010. (VI.18.), 17/2009. (V.22.), 22/2008. (VI.20.), 6/2007. (II.23.),
Pécel Város Önkormányzatának 9/2006 (VI.7.) számú rendelete a városi kitüntető címek alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzatának 9/2006 (VI.7.) számú rendelete a városi kitüntető címek alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzata a város szellemi és anyagi gyarapodását, fejlődését, értékeinek
Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 12/2004. /III.1./ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
Z Á H O N Y VÁROS Önkormányzati Képviselő-testületének 12/2004. /III.1./ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az önkormányzat által adományozható elismerő címek alapításáról és adományozásának rendjéről EGYSÉGES SZERKEZETBEN
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e. kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e kitüntetések alapításáról és adományozásáról (A 15/2012.(VI.29.), a 10/2010.(VI.17.), a 16/2006.(VII.21.), a 16/2003.(VI.30.), a 17/2002.(VI.27.),
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 4/2012. (II.3.) számú rendelete Lakitelek kitüntető díjairól
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 4/2012. (II.3.) számú rendelete Lakitelek Nagyközség Képviselő-testületének 4/2012. (II.3.) számú rendelete formailag egységes szerkezetben (2012.06.20.) 2. oldal Lakitelek Önkormányzat
Egységes szerkezetbe foglalva. I. fejezet. A díszpolgári és tiszteletbeli polgár cím 1.
BÉKÉSSZENTANDRÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2002.(XI.19.) számú rendeletével módosított 15/2001.(X.29.) számú rendelete a díszpolgári, tiszteletbeli polgár kitüntető cím és egyes
Magyarország Alaptörvénye a 32. cikkében (1) A helyi önkormányzat a helyi közügyek intézése körében törvény keretei között a) rendeletet alkot;
INDOKOLÁS A rendelet megalkotásának célja: Révfülöp Nagyközség Önkormányzata azzal a céllal, hogy a közösség szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett személyeket méltó elismerésben részesíthesse, valamint
A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 8/2011. (II. 24.) számú önkormányzati rendelete
A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 8/2011. (II. 24.) számú önkormányzati rendelete Vályi István Díj alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben) A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Zalaboldogfa község Önkormányzati Képviselőtestületének 7/2006. (VI.19.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására Zalaboldogfa Község Önkormányzati Képviselőtestülete
Általános rendelkezések
A Szálkai Önkormányzat 4/2007. (II.13.) rendelete a helyi kitüntetések és elismerő címek alapításáról és adományozásának rendjéről a módosításokkal egységes szerkezetben Szálka Község Önkormányzatának
K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestület 17/ 2003. (IX.
K I V O N A T. Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. március 22-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl
K I V O N A T Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. március 22-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl Tárgy: Javaslat Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének./2011. (..) önkormányzati
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 4/2012. (II.03.) számú rendelete Lakitelek kitüntető díjairól
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 4/2012. (II.03.) számú rendelete Lakitelek Nagyközség Képviselő-testületének 4/2012. (II.3.) számú rendelete a 13/2015. (IV.10.), 5/2016. (II.12.), 7/2016. (II.26.) számú rendelettel
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2007.(XI.12.) számú rendelete. a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről I.
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2007.(XI.12.) számú rendelete a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről Élve a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 1.
NAGYHALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2007.(IV.11.) számú rendelete
NAGYHALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2007.(IV.11.) számú rendelete A DÍSZPOLGÁRI CÍM ÉS EGYÉB KITÜNTETÉSEK ALAPÍTÁSÁRÓL, ADOMÁNYOZÁSÁRÓL Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselőtestülete
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország címerének
(4) A Megyei Közgyűlés a Tolna megyében végzett kiemelkedő szociális munka elismerésére Kiemelkedő Szociális Munkáért elismerő címet adományozhat.
1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 8/1993. (VII. 4.) önkormányzati rendelete a Tolna Megyei Önkormányzat kitüntető díjainak alapításáról és - a módosításokkal egységes szerkezetben - 1 Tolna Megye Közgyűlése
A "Hajdúszoboszló Város Díszpolgára" cím 2..
Hajdúszoboszló Város Képviselıtestülete 10/1996. (V.30.) Ör.számú rendelete a városi önkormányzati elismerı címrıl, kitüntetésekrıl és díjakról (Egységes szerkezetben a módosító 2/1997. (II.20.), 11/2000.
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2012. (II.28.) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2012. (II.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetésekről és elismerő címekről (módosításokkal egységes szerkezetben)
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2018.(V.08.)
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2018.(V.08.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjéről szóló rendelet elfogadásáról (egységes szerkezetben
Csenger Város Önkormányzat Képviselő- Testületének. 9/2015.(VII.24.) önkormányzati rendelete
Csenger Város Önkormányzat Képviselő- Testületének 9/2015.(VII.24.) önkormányzati rendelete Csenger Város Díszpolgári cím, a Csenger Szolgálatáért érdemérem és a Csengerért kitüntető cím alapításáról és
(2) A Közszolgálati Díj odaítélésére a Képviselő-testület Ügyrendi és Nemzetiségi Bizottsága tesz javaslatot. Közművelődési Díj.
Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2013.(IX.11.) önkormányzati rendelete a Díszpolgári Cím, valamint egyes kitüntető díjak alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben)
TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/ (VI. 10.) rendelete. a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról. I.
TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/20015. (VI. 10.) rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetésekről és elismerő címekről (T E R V E Z E T) Budapest Főváros IV.
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2010. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2010. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete az elismerő címek és helyi kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről (módosítással egybefoglalva
Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések adományozásáról. I.
Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések adományozásáról Kozármisleny Város Önkormányzatának Képviselő- testülete az Alaptörvény
II. Elismerő cím Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevele. Kitüntető díjak 2.
Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2017. (IV. 27.) rendelete kitüntető díjak és elismerő címek alapításáról, valamint adományozásának szabályairól Kazincbarcika Város Önkormányzatának
Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2013 (...) számú rendelete a helyi kitüntetésekről és adományozásuk rendjéről
Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2013 (...) számú rendelete a helyi kitüntetésekről és adományozásuk rendjéről Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország címerének és
1. Megyei kitüntető díjak és cím. a) a megye rangját emelő, fejlődését elősegítő kiemelkedő tevékenység elismerésére Pro Comitatu Baranya;
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 9/2011. (V. 6.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról (a módosításokkal egységes szerkezetben) A Baranya Megyei Önkormányzat
1. Értelmező rendelkezések
Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2016. (IX.23.) önkormányzati rendelete a Pro Publico díj és Pápa Város Tiszteletbeli Követe cím alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben)
Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2011 (X.28) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések, díjak, elismerő címek alapításáról és adományozásáról módosította: 63/2011. (XII.23.) önkormányzati
Vác Város Önkormányzat 63/2013. (XII.13.) számú rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról (egységes szerkezetben)
Vác Város Önkormányzat 63/2013. (XII.13.) számú rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról (egységes szerkezetben) Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete
Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete A díszpolgári címről és a városi önkormányzati elismerő címről, kitüntetésekről és díjakról Nádudvar Város Önkormányzat
Rákóczifalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
Rákóczifalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2005.(IX. 21.), a 11/2006.(IV. 28.) a 12/2007.(IV. 27.) a 9/2009.(IV.29.) a 15/2009.(IX.04.) a 16/2009.(IX.29.) a 9/2011. (VI. 24.) és a
E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népművelők Egyesületének kitüntető díj rendelete (elfogadta a április 24-i közgyűlés)
1 A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népművelők Egyesületének kitüntető díj rendelete (elfogadta a 2012. április 24-i közgyűlés) I. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Kultúrájáért díj alapítása A Borsod-Abaúj-Zemplén
a díszpolgári cím adományozásáról és a Szatymaz Községért kitüntetés alapításáról és adományozásáról 1
Szatymaz Község Képviselőtestületének 16/2000. (IX.14.) KT.sz. r e n d e l e t e a díszpolgári cím adományozásáról és a Szatymaz Községért kitüntetés alapításáról és adományozásáról 1 a módosításáról szóló
NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2003. (II.20.) ÖKT. számú R E N D E L E T E
NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2003. (II.20.) ÖKT. számú R E N D E L E T E városi kitüntetés és elismerés alapításáról, adományozásáról A többször módosított 1990 évi LXV. törvény
Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 7 /1998. ( IX.21.) valamint. 9/2012.(XI.15.) önkormányzati rendeleteivel módosított
Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7 /1998. ( IX.21.) valamint 9/2012.(XI.15.) önkormányzati rendeleteivel módosított 6 /1998.( VIII.24.) számú rendelete Pro Civitate Hantos kitüntetés
1. A rendelet célja. 2. Ferencváros Díszpolgára cím
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a ferencvárosi kitüntetések alapításáról és adományozásuk rendjéről Budapest Főváros IX.
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2010. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2010. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete az elismerő címek és helyi kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről (módosítással egybefoglalva