J E G Y Z Ő K Ö N Y V
|
|
- Frigyes Péter
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 26-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr. Tiba István polgármester Csonka-Kis Pál, Demeter Pál, Iszák László, Kádár Imre, Kis Csaba, Koroknai Imre, Szarvas Endre, Varga Jánosné, Varga László képviselők. Polgármesteri Hivatal részéről : Dr. Veres Margit jegyző, Dr. Kerekes Ferenc aljegyző, Csiha Gábor, Dr. Áncsán Mariann osztályvezetők, Vágnerné Szilágyi Ilona pénzügyi és számviteli ügyintéző, Kaszás Tiborné, Szabadi Magdolna közoktatási ügyintézők, Takács Erika közművelődési ügyintéző. Továbbá: Humán Szolgáltató Központ részéről: Figéné Nádasdi Ágnes intézményvezető Lengyel Menyhért Városi Könyvtár részéről: Molnárné Nemes Margit igazgató Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző részéről: Végh Attila igazgató Balmazújvárosi Általános Iskola részéről: Zsuposné Juhász Margit intézményvezető Egyesített Óvoda és Bölcsőde részéről: Vezendi Andrásné intézményvezető Nyitnikék Óvoda részéről: Tarné Juhász Julianna intézményvezető Balmazújvárosi VESZ Városi Egészségügyi Szolgálat Nonprofit Kft. részéről: Dr. Kiss Tamás ügyvezető Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről: Kalmár Zoltán ügyvezető, Pénzes Ilona Önkéntes Tűzoltóság részéről: Báthory Péter ALFÖLD Szakképző Nonprofit Kft. részéről: Hajnal János ügyvezető Buksi Egyesület részéről: Tar Ágnes Dr. Tiba István polgármester: Jó reggel kívánok hölgyeim és uraim. Tisztelettel köszöntök mindenkit Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 26-i munkaterv szerinti ülésén. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület határozatképes. Elsőként a meghívóban szereplő napirendi pontjainkról fogunk dönteni, miután Iszák László az Ügyrendi és Jogi Bizottság elnöke elmondta hozzászólását. Iszák László: Köszönöm polgármester úr. Az Ügyrendi és Jogi Bizottság a mai munkaterv szerinti Képviselő-testületi ülésre sürgősséggel egy előterjesztést engedett be: Előterjesztés az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok előzetes eladásra kijelölése tárgyában. Dr. Tiba István polgármester: Nekem lenne még egy módosító javaslatom, a 13. számú előterjesztésünk az Alföld Szakképző Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság törzstőkéjének emelése és ezzel kapcsolatban Társasági Szerződésének módosítása tárgyában készült előterjesztést a Polgármesteri jelentést követően tárgyaljuk meg, tekintettel arra, hogy az Alföld Szakképző ügyvezető igazgatója Hajnal János úr itt van, és neki még ma több dolga lenne, úgyhogy az ő kérésére javaslom ezt a módosítást. Aki egyetért az Ügyrendi és Jogi Bizottság elnöke által és az általam elmondott módosítással, kérem, hogy jelezze. 1
2 Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen szavazattal elfogadta a kiegészített, módosított napirendet. 1. napirendi pont: Polgármester jelentés Előadó: Dr. Tiba István polgármester Dr. Tiba István polgármester: Ezzel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Kérdésre jelzést nem látok. Véleményt, hozzászólást kíván-e valaki megfogalmazni? Erre sem látok jelzést. Aki a Polgármesteri jelentést elfogadja, kérem, hogy jelezze. Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 330/2011. (X. 26.) számú határozat A lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról szóló polgármesteri jelentés elfogadásáról Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról szóló polgármesteri jelentést elfogadja. 2. napirendi pont: Előterjesztés az Alföld Szakképző Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság törzstőkéjének emelése és ezzel kapcsolatban Társasági Szerződésének módosítása tárgyában. Előterjesztő: Dr. Tiba István polgármester Dr. Tiba István polgármester: Tisztelettel köszöntöm Hajnal János urat, akivel egyébként testületi ülés előtt néhány szót váltottunk az előterjesztéssel kapcsolatban. Bizottsági véleményt fogunk hallani először. Szarvas Endre: Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottságunk megtárgyalta az előterjesztést és a Társasági Szerződés módosítást úgy szeretnénk elfogadni, hogy az elővásárlási jogunkkal élni kívánunk, a törzstőke emeléshez hozzájárulunk. Dr. Tiba István polgármester: Köszönöm szépen. Jegyző asszony kér szót. Dr. Veres Margit jegyző: Tisztelt Képviselő-testület. Szeretnék egy kiegészítést javasolni az I. számú határozati javaslathoz, ugyanis tegnap átküldte az ügyvezető igazgató úr azt a Tanácsadói Testület által elfogadott jegyzőkönyvet, amiben a Veres Ferenc Szakképző által kért módosításokat támogatják és kérik, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete is támogassa. Ami pedig arról szól, hogy a Veres Ferenc Szakképző Iskola a 2012/2013 tanévben a központi fűtés és gázhálózat rendszerszerelő 2
3 szakképesítés helyett a géplakatos szakképesítést indíthassa. Illetve amennyiben a Tisztelt Képviselő-testület az elővásárlási jogáról nem kíván lemondani, ahhoz forrást kell biztosítani a Képviselő-testületnek. Amennyiben az elővásárlási jog lemondása esetén vásárlásra is sor kerül akkor a forrás biztosítva legyen az önkormányzat költségvetésében és a forrást javasolnám a évi költségvetés 4.4 számú mellékletében a felhalmozási kiadások között a Képviselő-testület 270/2010. (IX. 30.) számú határozata alapján naperőmű létesítése címen betervezett előirányzat átcsoportosításával biztosítani. Dr. Tiba István polgármester: Köszönöm szépen. Kérdése van-e valakinek az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdésre jelzést nem látok. Véleményt, hozzászólást kíván-e valaki megfogalmazni? Erre sem látok. Akkor én egynéhány gondolatot szeretnék elmondani. A bizottsági ülésen, amikor részt vettem, én kértem a bizottságot, hogy amennyiben mód és lehetőség van, rá akkor támogassák azt az elképzelést, hogy nem mondunk le az elővásárlási jogunkról. Tesszük ezt azért egyébként hozzáteszem, mert bár kiváló az együttműködés az Alföld Szakképzőnek az intézményünknek panasza erre nincs, magát az eljárást sérelmeztem, hogy Balmazújváros, mint az egyik alapító tagját ennek a közös szakképzési társulásnak nem kérdezték meg erről, hanem gyakorlatilag egyoldalúan tájékoztattak arról, hogy mondjunk le erről az elővásárlási jogról. Én úgy gondolom, hogy Balmazújváros attól komolyabb város és a szakképzője is komolyabb, semhogy ne érdemeljenek meg az illetékesek egy telefont, ha már személyesen nem keresik meg őket, az ügyben, hogy egy ilyen kérés lenne ezért és ezért, úgyhogy hangsúlyozni szeretném és ezt elmondtam az ügyvezető igazgató úrnak is, hogy semmi kifogásunk a működéssel, nekem és remélem a Képviselő-testületnek is ezzel az eljárással van kifogása és ezt sérelmezzük. Egyébként hozzáteszem, hogy erre törvény adta lehetőségünk van, hogy az elővásárlási jogunkkal éljünk, tehát semmiféle olyan dolgot nem teszünk vagy nem szavaz meg a testület, amit nem tehetne meg az alapító okiratnak megfelelően. Ezek után kérem a képviselő-testület tagjait, hogy szavazzunk, egyrészt arról, hogy a törzstőke emeléshez hozzájárulunk, aki ezzel egyetért, kérem, hogy jelezze. Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 331/2011. (X. 26.) számú határozat Az ALFÖLD SZAKKÉPZŐ Szakképzés- szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság törzstőkéjének emelése és ezzel kapcsolatban Társasági Szerződésének módosítása tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a gazdasági társaságokról szóló évi IV. törvény 141. (2) bekezdés r) és s) pontjai, továbbá a 155. (4) bekezdés alapján, figyelemmel a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésére javasolja az ALFÖLD SZAKKÉPZŐ Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság (4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A., Cg , képviseli: Hajnal János ügyvezető) (a továbbiakban: Kft.) taggyűlésének, hogy emelje ,- Ft azaz háromszázezer forint összeggel fel a Kft. törzstőkéjét. Dr. Tiba István polgármester: Szavazzunk arról, hogy az elővásárlási jogunkról nem mondunk le és a jegyző asszony által elmondott - és általam még egyszer nem megismételt, mivel, hogy nem tudnám elmondani forrásból, legalábbis ilyen szakszerűen - forrásból biztosítjuk, amennyiben szükséges a törzstőke vásárlásához szükséges forrást, aki ezzel egyetért, kérem, hogy jelezze. 3
4 Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 332/2011. (X. 26.) számú határozat Az ALFÖLD SZAKKÉPZŐ Szakképzés- szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság törzstőkéjének emelése és ezzel kapcsolatban Társasági Szerződésének módosítása tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a gazdasági társaságokról szóló évi IV. törvény 141. (2) bekezdés r) és s) pontjai, továbbá a 155. (4) bekezdés alapján, figyelemmel a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésére javasolja a Kft. taggyűlésének, hogy a társasági szerződés módosítását a melléklet szerinti formában és tartalommal fogadja el, azzal, hogy az ALFÖLD SZAKKÉPZŐ Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság (4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A., Cg , képviseli: Hajnal János ügyvezető) (a továbbiakban: Kft.) törzstőke emeléséhez kapcsolódó elsőbbségi jogáról nem mond le, élni kíván elővásárlási jogával, melyhez a ,- Ft összegű forrást az önkormányzat évi költségvetése 4.4. számú mellékletében a felhalmozási kiadások között a Képviselő-testület 270/2010. (IX. 30.) számú határozata alapján naperőmű létesítése címen betervezett előirányzat átcsoportosításával biztosítja. Dr. Tiba István polgármester: Az I. számú határozati javaslati pontunkról is döntsünk. A jegyző asszony által elmondott kiegészítéssel teszem fel szavazásra. Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 333/2011. (X. 26.) számú határozat Az ALFÖLD SZAKKÉPZŐ Szakképzés- szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság törzstőkéjének emelése és ezzel kapcsolatban Társasági Szerződésének módosítása tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a gazdasági társaságokról szóló évi IV. törvény 141. (2) bekezdés r./ pontja alapján utólagosan jóváhagyja az ALFÖLD SZAKKÉPZŐ Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság (képviseli: Hajnal János ügyvezető, székhelye: 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8. szám) társasági szerződésének a taggyűlés által szeptember 23. napján jóváhagyott módosítását a melléklet szerint, és támogatja, hogy a Veress Ferenc Szakképző Iskola a 2012/2013-as tanévben Központi fűtés- és gázhálózat rendszerszerelő szakképesítés helyett Géplakatos szakképesítést indítson. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntésről szóló határozatot a Társaság részére küldje meg. 4
5 Határidő: november 11. Felelős: Dr. Tiba István polgármester Dr. Tiba István polgármester: És végül a II. a. alternatívából a 3-as alpont, erről is kérem, hogy döntsünk, hogy a polgármester képviselje a döntéseket. Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 334/2011. (X. 26.) számú határozat Az ALFÖLD SZAKKÉPZŐ Szakképzés- szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság törzstőkéjének emelése és ezzel kapcsolatban Társasági Szerződésének módosítása tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a gazdasági társaságokról szóló évi IV. törvény 141. (2) bekezdés r) és s) pontjai, továbbá a 155. (4) bekezdés alapján, figyelemmel a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésére a Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az elfogadott határozatoknak megfelelően képviselje az Önkormányzatot az ALFÖLD SZAKKÉPZŐ Szakképzésszervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság (4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A., Cg , képviseli: Hajnal János ügyvezető) taggyűlésén. Határidő: a társaság soron következő taggyűlésének időpontja Felelős: Dr. Tiba István polgármester Dr. Tiba István polgármester: Köszönöm szépen a képviselők támogatását és köszönjük szépen az ügyvezető igazgató úrnak a megjelenését. 3. napirendi pont: Tájékoztató a Polgármesteri Hivatal munkájáról, a megjelent fontosabb jogszabályokról. Előadó: Dr. Veres Margit jegyző Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek szépen. Iszák László: Az Ügyrendi és Jogi Bizottság tárgyalta a tájékoztatót és egyhangúlag elfogadásra javasolja. Dr. Tiba István polgármester: Köszönöm szépen. Kérdése van-e valakinek az előterjesztéssel kapcsolatban? Véleményt, hozzászólást kíván-e valaki hozzátenni? Ha nem, akkor a tájékoztató elfogadásáról döntünk. Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 335/2011. (X. 26.) számú határozat 5
6 Tájékoztató a Polgármesteri Hivatal munkájáról, a megjelent fontosabb jogszabályokról Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal munkájáról, a megjelent fontosabb jogszabályokról szóló tájékoztatót elfogadja. 4. napirendi pont: Előterjesztés a Balmazújváros Város Önkormányzatának évre vonatkozó éves belső ellenőrzési tervének jóváhagyása tárgyában. Előterjesztő: Dr. Tiba István polgármester Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek szépen. Varga László: A Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottság megtárgyalta az előterjesztés és a jelenlevő 6 tag egyhangú igen szavazatával elfogadásra javasolja. Dr. Tiba István polgármester: Kérdés, vélemény van-e? Nem látok erre igényt. Akkor a határozati javaslat elfogadásáról döntünk. Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 336/2011. (X. 26.) számú határozat Balmazújváros Város Önkormányzatának évre vonatkozó éves belső ellenőrzési tervének elfogadása tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 92. (6) bekezdése által meghatározott jogkörében eljárva a Balmazújváros Város Önkormányzatának évre vonatkozó éves belső ellenőrzési tervét a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. Határidő: november 15. Felelős: jegyző 5. napirendi pont: Beszámoló a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző működéséről, különös tekintettel az iskolai hiányzások, bukások csökkentése érdekében tett intézkedésekre, illetve az idegen nyelvoktatásra. Előadó: Végh Attila intézményvezető Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek szépen először. Szarvas Endre: Az Intézményfelügyelet, Szociális és Közbiztonsági Bizottságunk megtárgyalta az előterjesztést és elfogadásra javasoljuk a középiskola beszámolóját. 6
7 Dr. Tiba István polgármester: Kérdése van-e valakinek az előterjesztéssel kapcsolatban? Nem látok erre jelzést. Véleményt kíván-e valaki megfogalmazni? Kérdezem az intézményvezetőjét, hogy kívánja-e kiegészíteni a beszámolót? Végh Attila: Egy rövid kiegészítést tennék a beiskolázással kapcsolatban. Hogyha figyelmesen olvasták a beszámolót, akkor az iskola működésének sarkalatos pontja a beiskolázási mutató, és ezen a téren van némi kívánni való, amelyet a következő időszakban majd meg kell oldanunk. Látva a problémát az iskola vezetése a tanári karral együtt egy olyan beiskolázási programot dolgozott ki erre a tanévre vonatkozóan, megpróbáljuk túlszárnyalni az előző évek, azt nem mondom, hogy siralmas, de mindenképpen elgondolkodtató mutatóit. A tegnapi nap folyamán volt az intézmény épületében nyolcadikos szülők részére egy pályaválasztási szülőértekezlet. 180 nyolcadikos fog Balmazújvároson végezni, ha mindenki úgy akarja és ebből a potenciális 180 szülőből kb szülő meg is jelent. Azon túlmenően, hogy bemutattuk az iskolát, hogy milyen technikai ellátottsága van, milyen eszközellátottsága, milyen képzési kínálattal rendelkezik, hová képes és hová akar felérni ez az intézmény. Ezen túlmenően volt egy személyes beszélgetés is a szülőkkel és a szülők vetették fel a következő kérdést, hogy sajnos Balmazújvároson még mindig van egy adott szűk szülői közösség és sajnos ki kell mondanom itt van mellettem az általános iskola igazgatója is, van még mindig egy szűk pedagógus társadalom, aki úgy gondolkodik, hogy az általános iskolában folyó oktatás fokmérője az, hogy a gyermek hol folytatja a középiskolai tanulmányait. Az egy nagyon rossz hozzáállás a dolgokhoz. Én hittel vallom, hogy abban az esetben, hogyha ugyanolyan szolgáltatást tud nyújtani, nevezzük most már szolgáltatásnak, ha egy ugyanolyan szolgáltatást tud nyújtani egy Balmazújvárosi középiskola, mint egy Debreceni középiskola, akkor nem szabad a gyermeket Debrecenbe vinni, csak azért, hogy egy tanévzáró ünnepségen kihirdessük, hogy ezt és ezt a gyermeket felvették ebbe és ebbe az intézménybe. Én ezt nem tartom szerencsésnek és nem tartom jó ötletnek. Mert ha ez így fog a továbbiakban folytatódni, hogy nem tudunk lokál patriótaként viselkedni Balmazújvároson, akkor eljutunk addig a szintig, hogy nemcsak a szakközépiskolai képzés, de akár a gimnáziumi képzés is megszűnhet a létszám hiányában. Ezt pedig egyszer s mindenkorra odavezethet, hogy talán az általános iskolai képzésünk is visszafordulhat, hiszen rengeteg sok középfokú intézmény van Hajdú-Bihar megyében, 8 osztályos, 6 osztályos, 5 osztályos, 4 évfolyamos képzés. Én bízom abban, hogy amikor majd a gyerekek beadják a felvételi jelentkezésüket, akkor, hogyha egy ugyanolyan típusú iskolába próbálnak jelentkezni, mint amilyen szolgáltatást nyújt a balmazújvárosi, akkor ezt az iskolát fogják megnevezni, a mi iskolánkat és ne haragudjanak, de ki kell mondani, nem pedig egy neves sincs debreceni középiskolát és ebben nagyobb összefogást remélek az általános iskoláktól és a szülőktől is. Az elmúlt évben sok olyan problémával találkozunk, amikor júniusban vagy júliusban jelentkeznek a szülők, hogy ide sem vették fel, meggondolta a gyerek magát, olyan iskolába vették fel a gyereket, ahol mondjuk, 6 embernek indítanak osztályt és közlik a szülővel, hogy legyen szíves átmenni Nyíregyházára, mert ott már 7 fő van. Tehát ugyanúgy a szülőktől és az általános iskoláktól is sokkal, de sokkal átgondoltabb iskolaválasztást kellene kérni vagy esetleg megkövetelni a következő időszakban. Tiszacsegén, Újszentmargitán és hál istennek most már Egyeken is nagyobb ázsiója és presztízse van a Balmazújvárosi középiskolának, attól függetlenül, hogy ez Balmazújvároson nem úgy működik, ahogy kellene. Én bízom abban, hogy most a beiskolázás keretében a nyolcadikosok tiszta és egyértelmű képet kapnak, hogy milyen szolgáltatásokkal áll elő a középiskola és nem folytatódik az a sikkesedési folyamat, ami elkezdődött az elmúlt években. Ezt a sikkesedést nem én találtam ki, hanem egy független oktatási szakértő nevezte így ezt a folyamatot, ami Balmazújvároson zajlik. Kevés olyan település van Balmazújvároson, ahol annyira nem bíznak a nyolcadikosok a középiskolájukban, mint itt Balmazújvároson. Ez nem okoz gondot Hajdúböszörményben, ahol 3 középfokú intézményt tart el az önkormányzat, ez nem okoz gondot Hajdúszoboszlón, 7
8 ez nem okoz gondot Debrecenben, itt Balmazújvároson ez gondot okoz, és ezt közösen kell megoldani. Ennyi kiegészítést tennék a beszámolóhoz. Dr. Tiba István polgármester: Köszönöm szépen. Kíván-e valaki hozzászólni? Ha nem, akkor én kapcsolódnék az igazgató úr által elmondottakhoz. Annak idején, amikor az igazgató úrral a kinevezését követően leültünk beszélgetni, akkor elmondtam, hogy nekem és a Képviselő-testületnek, illetve a Képviselő-testületnek és nekem elvárása az, hogy a balmazújvárosi középiskola olyan színvonalú oktatást biztosítson elsősorban a balmazújvárosi gyerekeknek, hogy ne legyen szükség arra, hogy debreceni középiskolát válasszanak. Ehhez azt hiszen a Képviselő-testület az elmúlt években megtett mindent, hiszen egy igen-igen jelentős infrastrukturális fejlesztést hajtottunk végre a középiskola épületegyüttesén, amely után azt hiszem, hogy a legínyencebbek sem mondhatják azt, hogy a körülmények ne lennének olyanok, ami bármelyik debreceni középiskolával versenyezhetne. Az igazgató úr és a középiskola vezetésének a személyzeti politikáját és a személyzeti munkáját figyelve is azt látom, hogy mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az oktatói gárda olyan legyen, aki megfelel azoknak a követelményeknek, amit a mai korban egy magát valamire adó középiskola vezetése megkíván. Ezek után számomra elfogadhatatlan és felháborító az, amikor a szülőket megpróbálják lebeszélni balmazújvárosi intézményben dolgozó közalkalmazottak arról, hogy ide adják a gyereküket. Én azt hiszem, hogy ettől sokkal, de sokkal felelősebb magatartást kell, hogy elvárjon, illetve vár is el a Képviselő-testület és az általános iskola vezetése is. Én jeleztem az igazgató úrnak, hogy szeretnék leülni a nyolcadikos osztályfőnökökkel, az igazgató helyettesekkel és az igazgató asszonnyal, erről a helyzetről beszélni. Ugyanis, amit az igazgató úr elmondott az nem egy, egyébként Balmazújvárosra jellemző légből kapott dolog, hanem ezt szülők jelezték és ezek után én azt szeretném, hogyha mielőtt a jelentkezési lapot kitöltik a nyolcadik osztályosok ezt a dolgot a helyére tennénk, mert akkor teljesen felesleges a Képviselő-testületnek bármilyen forrást fordítani Balmazújvároson bármilyen fejlesztésre, ha a sajátunk az soha nem jó, hanem mindig a másiké a jobb. Igaz utána, hogy a gyerekünk nem bírja a korai kelést, igaz, hogy a buszon állnia kell végig, igaz hogy Debrecenbe jó néhány esetben másképpen kezelik, mint a debreceni gyereket, és igaz hogy utána, miután ezzel szembesül a szülő és látja, hogy a gyerekének problémája van, akkor az a rossz, becsmérelt balmazújvárosi intézmény mégis csak jó lenne, hogy visszahozzuk ide a gyereket. Én nagyon szépen kérek innen mindenkit, hogy gondolkozzon el és legyen szíves egy picit, miután már minden adott ahhoz, hogy a gyerek a legoptimálisabb körülmények között, a legkevesebb törődéssel, mármint az utazásból adódó törődéssel és a legkevesebb költséggel, ez sem mellékes, hozzáteszem a mai világban, megfelelő színvonalú középiskolai oktatásban részesüljön, ezért arra kérek mindenkit, hogy ezt mérlegelve döntsön. És ha kérdése vagy kételye van, akkor azt hiszem, ahogy ebben a városban minden önkormányzati intézménynek a vezetője, készséggel áll a rendelkezésére az érdeklődőknek a középiskola igazgatója is, illetve a vezetése is, természetesen nagyon szívesen megad mindenfajta felvilágosítást. Én köszönöm szépen ezt a kezdeményezést, amit az igazgató úrék tették. Egyébként számomra nagyon pozitív volt tegnap - amikor arra jártam - látni, hogy ilyen sok autó áll a középiskola előtt és tudtam, hogy ezen a tájékoztatón vesznek részt a szülők. Úgyhogy én még egyszer arra kérek mindenkit, hogy legyen szíves egy picit kiemeltebben foglalkozni a balmazújvárosi középiskola megismertetésével és azzal, hogy a gyerekek itt vegyék igénybe a középfokú oktatást a továbbiakban. Ezek után majd kérem szépen, hogy döntsünk a beszámoló elfogadásáról. Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 337/2011. (X. 26.) számú határozat 8
9 A Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző működéséről szóló beszámoló elfogadása tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 102. (2) bekezdés g) pontjában biztosított jogkörében eljárva a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző működéséről szóló beszámolót elfogadja. 6. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 3/2009. (I. 21.) B.újv. Ör. sz. rendeletének módosítása tárgyában. Előterjesztő: Dr. Tiba István polgármester Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Iszák László: Azért szükséges ezt a rendeletet módosítani, mivel a Bocskai utca 3. I/5. szám alatti önkormányzati tulajdonú lakást az önkormányzatunk értékesítésre akarja kijelölni, ami meg is fog történni ezen a testületi ülésen. Bizottságunk ezt a módosítást egyhangúan elfogadásra javasolja. Varga László: A Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottság szintén tárgyalta az előterjesztést és 6 egyhangú igen szavazattal elfogadásra javasolja az előterjesztést. Szarvas Endre: A bizottságunk szintén tárgyalta és egyhangúan elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet. Dr. Tiba István polgármester: Kérdése van-e valakinek az előterjesztéssel kapcsolatban? Nem látok erre jelzést. Véleményt, hozzászólást kíván-e valaki megfogalmazni? Erre sem látok jelzést. A szavazás előtt Iszák elnök úrnak javaslom, hogy majd egy lottót vegyen a héten magának, ha azt is így eltalálja, mint amit előrevetített már, hogy mit fog a testület dönteni, akkor biztos, hogy szerencsésebb helyzetben lesz ő is meg remélem akkor a város futball csapata is. Ezek után akkor döntsünk a rendelet módosításáról. Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen szavazattal elfogadta az Önkormányzati tulajdonban lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 3/2009. (I.21.) számú rendelet módosításáról szóló rendelet-tervezetet és megalkotta az alábbi 21/2011. (X. 26.) számú rendeletet. Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2011. (X. 26.) számú rendelete Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. (továbbiakban: Ötv.) 16. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 3/2009. (I.21.) számú rendeletét az alábbiak szerint módosítja: 9
10 1. A R. 1. számú melléklete (1) bekezdés b.) pontja 7. francia bekezdése Bocskai utca 3. I/5. hatályát veszti. Jelen rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. Balmazújváros, október Dr. Tiba István Dr. Veres Margit polgármester jegyző 7. napirendi pont: Előterjesztés a 28/2005. (XI. 30.) számú, valamint az 1/2011. (II. 16.) számú önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezése, továbbá az egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzeteinek meghatározásáról szóló rendelet megalkotása tárgyában. Előterjesztő: Dr. Tiba István polgármester Dr. Tiba István polgármester: Jegyző asszony kér szót. Dr. Veres Margit jegyző: Tisztelt Képviselő-testület. Ehhez a rendelet-tervezethez szeretnék egy kiegészítést, illetve egy törlést javasolni az önök számára. A 4. számú mellékletnek az utolsó pontját kérném kivenni, ugyanis a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző Intézményben elegendő egy iskolaorvos és azt Mazurka dr. úr látja el előzetes egyeztetés alapján. Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek szépen. Iszák László: Helyesbítenék, csak azt akartam mondani, hogy napirendre kerül a mai nap folyamán. A testület hogy dönt az majd a jövő kérdése, azért látnok nem vagyok, bár úgy lenne, ahogy a polgármester úr mondja, hogy tudnék a focicsapatra is előre jósolni. Tehát visszatérve az előterjesztésre. Az Ügyrendi és Jogi Bizottságunk tárgyalta ezt az előterjesztést és egyhangúan javasolja mindkét rendelet hatályon kívül helyezését és egy új egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzeteinek meghatározásáról szóló önkormányzati rendelet elfogadását. Szarvas Endre: Az Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottságunk szintén tárgyalta és elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet. Dr. Tiba István polgármester: Kérdése van-e valakinek az előterjesztéssel kapcsolatban? Véleményt kíván-e valaki megfogalmazni? Ha nem akkor a rendelet elfogadásáról döntünk. 10
11 Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen szavazattal elfogadta a 28/2005. (XI. 30.) számú, valamint az 1/2011. (II. 16.) számú önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezése, továbbá az egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzeteinek meghatározásáról szóló rendelet-tervezetet és megalkotta az alábbi 22/2011. (X. 26.) számú rendeletet. Balmazújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2011. (X. 26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzeteinek meghatározásáról Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény 44/A. (1) bekezdés a) pontja, valamint a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 16. (1) bekezdésének felhatalmazása alapján, figyelemmel az egészségügyről szóló évi CLIV. tv (2) bekezdésében, valamint az önálló orvosi tevékenységről szóló évi II. tv. 2. (2) bekezdésében foglaltakra, az egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzeteinek kialakításáról az alábbi rendeletet alkotja: 1. A rendelet célja 1. A Képviselő-testület e rendelettel állapítja meg és alakítja ki az egészségügyi alapellátások körzeteit. 2. A rendelet hatálya 2. A rendelet hatálya Balmazújváros Város közigazgatási területén lévő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra (háziorvos, házi gyermekorvos, fogorvos, iskolaegészségügy, óvodai és iskolai fogászati ellátás, védőnői szolgálat, iskolavédőnői ellátás, ügyeleti ellátás) terjed ki. 3. Az alapellátás körzetei 3. (1) Az önkormányzat e rendelet mellékletei szerint határozza meg ellátási formánként a település közigazgatási határain belül az egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok számát, és megállapítja a szolgáltatók részére a területi ellátási kötelezettség határait. (2) A körzetek utca szerinti meghatározását a. háziorvosi körzet esetén e rendelet 1. sz. melléklete, b. házi gyermekorvosi körzet esetén e rendelet 2. sz. melléklete, c. fogorvosi körzet esetén e rendelet 3. sz. melléklete, d. óvodai és iskola-egészségügyi ellátás esetén e rendelet 4. sz. melléklete, e. óvodai és iskolai fogászati ellátás esetén e rendelet 5. sz. melléklete, f. területi védőnői körzetek esetén e rendelet 6. sz. melléklete, g. iskolavédőnői körzetek esetén e rendelet 7. sz. melléklete tartalmazza. 11
12 (3) A Balmazújvárosi Kistérség Többcélú Társulása Balmazújvárosi mikrotérségében (Balmazújváros város és Hortobágy község közigazgatási területe) az ügyeleti ellátás feladatait az Orvosi Ügyelet Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. látja el. 4. Vegyes és záró rendelkezések 4. (1) Jelen önkormányzati rendelet kihirdetése napján lép hatályba. (2) A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg Balmazújváros Város Önkormányzatának a területi védőnői és iskolavédőnői körzetekről és azok működtetéséről szóló 28/2005. (XI.30.) számú, illetve az egészségügyi alapellátást nyújtó egyes szolgálatok körzeteinek meghatározásáról szóló 1/2011. (II.16.) számú rendelete hatályát veszti. Balmazújváros, október 26. Dr. Tiba István polgármester Dr. Veres Margit jegyző 12
13 1. sz. melléklet a 22/2011. (X. 26.) önkormányzati rendelethez Balmazújváros Város háziorvosi körzeteinek területi ellátási kötelezettség szerinti utcajegyzéke 1. számú felnőtt háziorvosi körzet Dr. Diczházy Tünde Arany J. u. Szántó K. u. Bartók B. u. Táncsics M. u. Csikókert u. Újkert sor Eötvös u. Vasvári P. u. Esze T. u. Virágoskút tanya Gábor Á. u. Vitéztelek tanya Hunyadi J. u. Zalka M. u. Katona J. u. Keleti főcsatorna Lesialja tanya Rácokszigete tanya Rét u. Ságvári E. u. 2. számú felnőtt háziorvosi körzet Dr. Fekete Imre Ady E. u. Kilián Gy. u. Bakócz tanya Kishortobágyi tanya Darassa tanya Kölcsey F. u. Daru-Csegei u. Kun Béla u. Dobó I. u. Maróthi Gy. u. Fazekas M. u. Mikszáth K. u. Gólya u. Tóthfalusi S. u. Hajnal u. Túzok u. Hortobágyi u. József A. u. Karinkó u. Károlyi M. u. Kazinczy F. u. 3. számú felnőtt háziorvosi körzet Dr. Kovács Tibor Attila u. Nádas u. Zene u. Bánomkert Nádudvari u. Báthori u. Pacsirta u. Bordás köz Róna sor Délibáb u. Rózsa F. u. Fecske sor Sas u. Kasza köz Sima u. Kígyó u. Szabó Ervin u. Kígyó köz Szegfű sor Koroknai major Szegfű u. Kossuth köz Széchenyi u. Kossuth tér Szoboszlói u. 13
14 Kossuth u. Vásártér u. 4. számú felnőtt háziorvosi körzet Dr. Mazurka Balázs Árpád u. Kiskastély u. Bajcsy Zs. u. MÁV Vasútállomás Batthyány köz Móra F. u. Batthyány u. Posta köz Csikós u. Soós I. u. Debreceni u. Sporttér u. Északi sor Szabadság sor Halász u. Telekföld Vízmű telep Hőforrás u. Tóth Árpád u. Iskola köz Újvilág u. Kastélykert u. Vasvirág u. Keleti u. Veres P. u. Kérész u. 5. számú felnőtt háziorvosi körzet Dr. Szikora Miklós Akác köz Nap u. Bem J. u. Rudas L. u. Boglárka u. Szamuely T. u. Böszörményi u. Vasút sor Budai N. A. u. Viola u. Damjanich u. Vörösmarty u. Deák F. u. Zöldfa u. Hímes u. Zrínyi M. u. Jenőháza Latinka S. u. Mező u. Móricz Zs. u. Nagyhát tanya 6. számú felnőtt háziorvosi körzet Dr. Papp Imre Bercsényi u. Kiscsűr u. Bethlen u. Kiskálló köz Bimbó köz Kiskút u. Bocskai köz Kiskútújsor Bocskai u. Magdolna u. Csengő u. Malom u. Csokonai u. Nyugati sor Dózsa Gy. u. Petőfi u. Hársfa u. Rákóczi u. Illyés Gy. u. Rózsa köz Jókai köz Tó köz Jókai u. Varga A. u. Kadarcs u. 14
15 7. számú felnőtt háziorvosi körzet Dr. Gonda Zsuzsanna Béke u. Rajk L. u. Bólyai u. Révész I. u. Darvas J. u. R. Tóth S. u. Déli sor Sarkadi I. u. Erdei F. u. Szabó P. u. Erdősziget tanya Tamási Á. u. Galamb u. Wesselényi u. Hámán K. u. Kodály Z. u. Lengyel M. u. Munkácsy M. u. Németh L. u. Pokrócz F. u. 2. sz. melléklet a 22/2011. (X. 26.) önkormányzati rendelethez Balmazújváros Város házi gyermekorvosi körzeteinek utcajegyzéke 1. számú házi gyermekorvosi körzet Dr. Veress Klára Akác köz Dózsa Gy. u. Móra F. u. Arany J. u. Halász u. Móricz Zs. u. Árpád u. Hímes u. Nádas u. Attila u. Hőforrás u. Nap u. Bajcsy Zs. u. Iskola köz Posta köz Bartók B. u. Kastélykert u. Rudas L. u. Batthyány köz Katona J. u. Soós I. u. Batthyány u. Keleti főcsatorna Sporttér u. Bem J. u. Keleti u. Szabadság sor Böszörményi u. Kérész u. Szamuely T. u. Budai N. A. u. Kiskastély u. Telekföld Vízmű telep Csikós u. Latinka S. u. Tóth Á. u. Damjanich u. Lesialja tanya Újvilág sor Deák F. u. MÁV Vasútállomás Vasút sor Debreceni u. Mező I. u. Veres P. u. Viola u. Vörösmarty u. Zene u. Zöldfa u. Zrínyi M. u. 2. számú házi gyermekorvosi körzet Dr. Varga Edit Ilona Bánomkert Jókai köz Nádudvari u. Bercsényi u. Jókai u. Nyugati sor Bethlen u. Karinkó u. Pacsirta u. Bimbó köz Kasza köz Petőfi u. Bocskai köz Kígyó köz Rácok szigete tanya 15
16 Bocskai u. Kígyó u. Rákóczi u. Bordás köz Kiscsűr u. Róna sor Csokonai u. Kiskútújsor Rózsa köz Darassa tanya Koroknai major Rózsa F. u. Délibáb u. Kossuth köz Sas u. Fecske sor Kossuth tér Sima u. Gólya u. Kossuth u. Szabó E. u. Illyés Gy. u. Malom u. Szegfű sor Szegfű u. Széchenyi u. Szoboszlói u. Varga A. u. Vásártér u. 3. számú házi gyermekorvosi körzet Dr. Nagy Mihály Ady E. u. Hunyadi u. Rajk L. u. Daru-Csegei u. Jenőháza Rét u. Darvas J. u. József A. u. R. Tóth S. u. Dobó u. Károlyi M. u. Szabó Pál u. Eötvös u. Kazinczy F. u. Tamási Á. u. Erdei F. u. Kilián Gy. u. Táncsics M. u. Esze T. u. Kölcsey F. u. Tóthfalusi S. u. Fazekas M. u. Kun B. u. Túzok u. Gábor Á. u. Maróthi Gy. u. Újkert sor Galamb u. Mikszáth K. u. Vasvári P. u. Hajnal u. Munkácsy M. u. Vasvirág u. Hámán K. u. Németh L. u. Virágoskút tanya Hortobágyi u. Pokrócz F. u. Zalka M. u. 4. számú házi gyermekorvosi körzet Dr. Fehér András Bakócz tanya Kiskálló köz Báthori u. Kiskút u. Béke u. Kodály Z. u. Boglárka u. Lengyel M. u. Bólyai u. Magdolna u. Csengő u. Nagyhát tanya Csikókert u. Révész u. Déli sor Ságvári u. Erdősziget tanya Sarkadi I. u. Északi sor Szántó K. u. Hársfa u. Tó köz Kadarcs u. Vitéztelek tanya Kishortobágyi tanya Wesselényi u. 16
17 3. sz. melléklet a 22/2011. (X. 26.) önkormányzati rendelethez Balmazújváros Város fogorvosi körzeteinek utcajegyzéke 1. sz. vegyes fogászati körzet Dr. Vajdahunyadi Judit Akác köz Hímes u. Rét u. Árpád u. Iskola köz Rudas L. u. Batthyány köz Jenőháza Sporttér u. Batthyány u. Kastélykert u. Szamuely T. u. Bem J. u. Keleti főcsatorna Szoboszlói u. Boglárka u. Keleti u. Telekföld Vízmű telep Böszörményi u. Latinka S. u. Tóth Á. u. Budai Nagy A. u. Mező I. u. Vasútállomás Damjanich u. Móra F. u. Viola u. Darassa tanya Móricz Zs. u. Vitéztelek tanya Deák F. u. Nagyhát tanya Vörösmarty u. Debreceni u. Nap u. Zalka M. u. Északi sor Posta köz Zöldfa u. Zrínyi M. u. 2. sz. vegyes fogászati körzet Dr. Lehel Krisztián Bartók B. u. Kiskálló köz Újkert sor Eötvös u. Kiskútújsor Vasvári P. u. Esze T. u. Kodály Z. u. Virágoskút tanya Gábor Á. u. Kossuth tér Gólya u. Kölcsey F. u. Hunyadi J. u. Lengyel M. u. József A. u. Lesialja tanya Kadarcs u. Maróthi Gy. u. Károlyi M. u. Munkácsy M. u. Katona J. u. Rácok szigete tanya Kazinczy F. u. Ságvári E. u. Kiscsűr u. Szántó K. u. Kishortobágyi tanya Táncsics M. u. 3. sz. vegyes fogászati körzet Dr. Szabó Attila Ady E. u. Hajnal u. R. Tóth S. u. Arany J. u. Halász u. Sarkadi I. u. Bakócz tanya Hársfa u. Soós I. u. Béke u. Hortobágyi u. Szabadság sor Bocskai u. Hőforrás u. Szabó P. u. Bólyai u. Illyés Gy. u. Tamási A. u. Csegei u. Karinkó u. Tóthfalusi S. u. Csikós u. Kérész u. Túzok u. Darvas J. u. Kilián Gy. u. Újvilág sor Déli sor Kiskastély u. Vasút sor Dobó I. u. Kossuth köz Vasvirág u. Erdei F. u. Magdolna u. Veres P. u. 17
18 Erdősziget tanya Pokrócz F. u. Wesselényi u. Fazekas M. u. Rajk L. u. Galamb u. Révész u. 5. sz. vegyes fogászati körzet: Dr. Kamel Mohammad Attila u. Dózsa Gy. u. Mikszáth K. u. Bajcsy Zs. u. Fecske sor Nádas u. Bánomkert Hámán K. u. Nádudvari u. Báthori u. Jókai köz Németh L. u. Bercsényi u. Jókai u. Nyugati sor Bethlen u. Kasza köz Pacsirta u. Bimbó köz Kígyó u. Petőfi u. Bocskai köz Kígyó köz Rákóczi u. Bordás köz Kiskút u. Róna sor Csengő u. Koroknai major Rózsa F. u. Csikókert u. Kossuth u. Rózsa köz Csokonai u. Kun Béla u. Sas u. Délibáb u. Malom u. Sima u. Szabó E. u. Széchenyi u. Szegfű sor Szegfű u. Tó köz Varga Antal u. Vásártér u. Zene u 18
19 4. sz. melléklet a 22/2011. (X. 26.) önkormányzati rendelethez Az óvodai és iskola-egészségügyi feladatok ellátása 1. számú házi gyermekorvosi körzet (Dr. Veress Klára) Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Vörösmarty u. 1/a. Balmazújvárosi Általános Iskola: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Móricz Zs. u Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Vörösmarty u számú házi gyermekorvosi körzet (Dr. Varga Edit Ilona) Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Kossuth u.19. Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Dózsa Gy. u. 18. Balmazújvárosi Általános Iskola: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Dózsa Gy. u számú házi gyermekorvosi körzet (Dr. Nagy Mihály) Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Ságvári E. u. 72. Nyitnikék Óvoda: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Hortobágyi u. 18. Balmazújvárosi Általános Iskola: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Hortobágyi u számú házi gyermekorvosi körzet (Dr. Fehér András) Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Bólyai u. 59. Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Bimbó köz 1. Balmazújvárosi Általános Iskola: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Kossuth tér számú felnőtt háziorvosi körzet (Dr. Mazurka Balázs) Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Batthyány u
20 5. sz. melléklet a 22/2011. (X. 26.) önkormányzati rendelethez Óvodai és iskolai fogászati ellátás 1. számú fogászati körzet (Dr. Vajdahunyadi Judit): Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézményből: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Ságvári E. u. 72. Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Batthyány u szakiskolai tagozat Balmazújvárosi Általános Iskola: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Móricz Zs. u számú fogászati körzet (Dr. Lehel Krisztián): Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Bólyai u. 59. Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Vörösmarty u. 1/a. Balmazújvárosi Általános Iskola: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Dózsa Gy u Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Kossuth tér 15. gimnázium 3. számú fogászati körzet (Dr. Szabó Attila): Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Kossuth u. 19. Balmazújvárosi Általános Iskola: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Kossuth tér 14. Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Dózsa Gy. u. 18. Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Vörösmarty u számú fogászati körzet (Dr. Kamel Mohammad): Nyitnikék Óvoda: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Hortobágyi u. 18. Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Bimbó köz 1. Balmazújvárosi Általános Iskola: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Hortobágyi u. 12. Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző: Feladat-ellátási hely: Balmazújváros, Batthyány u szakközépiskola 20
21 I. sz. Védőnői körzet ÁNTSZ kód: sz. melléklet a 22/2011. (X. 26.) önkormányzati rendelethez Balmazújváros Város védőnői körzetei Bólyai János u. Rajk László u. Darvas József u. Rét u. Eötvös József u. Révész Imre u. Erdei Ferenc u. Sarkadi Imre u. Esze Tamás u. Szabó Pál u. Galamb u. Tamási Áron u. Hámán Kató u. Táncsics Mihály u. Hunyadi János u. Újkert sor Katona József u. Virágoskút tanya Munkácsy Mihály u. Zalka Máté u. Németh László u. Pokrócz F. u. R. Tóth Sára u. Rácok szigete tanya II. sz. Védőnői körzet ÁNTSZ kód: Ady Endre u. Karinkó u. Mikszáth Kálmán u. Bakócz tanya Károlyi Mihály u. Nyugati sor Bethlen u. Kazinczy Ferenc u. Szikifü Bercsényi u. Kérész u. Tó köz Darassa tanya Kilián György u. Tóthfalusi Sándor u. Daru-Csegei u. Kiscsűr u. Túzok u. Dobó István u. Kishort tanya Vasvirág u. Fazekas Mihály u. Kiskálló köz Veres Péter u. 7; 13; 15 sz. Gólya u. Kiskastély u. Vókonya tanya Hajnal u. Kölcsey Ferenc u. Hortobágyi út Kun Béla u. József Attila u. Lesialja tanya Kadarcs u. Maróthy György u. III. sz. Védőnői körzet ÁNTSZ kód: Akác köz Latinka Sándor u. Zöldfa u. Arany János u. Mező Imre u. Zrínyi Miklós u. Bartók Béla u. Móricz Zsigmond u. Bem József u. Nagyhát tanya Boglárka u. Nap u. Böszörményi út Rudas László u. Budai Nagy Antal u. Ságvári Endre u. Csikókert u. Szamuely Tibor u. 21
22 Damjanich u. Szántó-Kovács János u. Deák Ferenc u. Vasút sor Gábor Áron u. Vasvári Pál u. Hímes u. Viola u. Kodály Z. u. Vörösmarty u. IV. sz. Védőnői körzet ÁNTSZ kód: Bimbó köz Petőfi Sándor u. Bocskai köz Rákóczi Ferenc u. Bocskai u. Rózsa köz Csengő u. Varga Antal u. Csokonai u. Hársfa u. Illyés Gyula u. Jókai köz Jókai u. Kiskút u. Kiskútújsor Magdolna u. Malom u. V. sz. Védőnői körzet ÁNTSZ kód: Árpád u. Keleti főcsatorna Attila u. Keleti u. Bajcsy Zsilinszky u. MÁV vasútállomás Báthori u. Móra Ferenc u. Batthyány köz Nádas u. Batthyány u. Posta köz Bordás köz Soós Imre u. Csikós u. Sporttér u. Debreceni sor Szabadság sor Debreceni u. Telekföld Vízmű Dózsa György u. Tóth Árpád u. Északi sor Újvilág sor Halász u. Újvilág u. Hőforrás u. Veres Péter u. kivéve:7;13;15 sz. Iskola köz Zene u. Kastélykert u. VI. sz. Védőnői körzet ÁNTSZ kód: Béke u. Róna sor Déli sor Rózsa Ferenc u. Délibáb u. Sas u. Fecske sor Sima u. 22
23 Kasza köz Szabó Ervin u. Kígyó köz Széchenyi u. Kígyó u. Szegfű sor Kossuth köz Szegfű u. Kossuth tér Szoboszlói u. Kossuth u. Vásártér u. Lengyel Menyhért u. Wesselényi u. Nádudvari u. Pacsirta u. 7. sz. melléklet a 22/2011. (X. 26.) önkormányzati rendelethez Iskolavédőnői körzetek 1. sz. iskolavédőnői körzet ÁNTSZ kód: Balmazújvárosi Általános Iskola: Feladatellátási hely: Balmazújváros, Móricz Zs. u Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda (iskola): Feladatellátási hely: Balmazújváros, Vörösmarty u. 36. Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző: Feladatellátási hely: Balmazújváros, Kossuth tér 15. gimnáziumi tagozat 2. sz. iskolavédőnői körzet ÁNTSZ kód: Balmazújvárosi Általános Iskola : Feladatellátási hely: Balmazújváros, Hortobágyi u. 12. Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző : Feladatellátási hely: Balmazújváros, Batthyány u szakközép- és szakiskolai tagozat 3. sz. iskolavédőnői körzet ÁNTSZ kód: Balmazújvárosi Általános Iskola Feladatellátási hely: Balmazújváros, Kossuth tér 14. Balmazújváros, Dózsa Gy. u
24 8. napirendi pont: Előterjesztés a fák védetté nyilvánításáról szóló rendelet módosítása tárgyában. Előterjesztő: Dr. Tiba István polgármester Dr. Tiba István polgármester: Iszák László elnök úr, majd Varga László elnök úr bizottsági véleményt ismertet. Iszák László: Az Ügyrendi és Jogi Bizottság tárgyalta ezt az előterjesztést is, a rendeletet a Vidékfejlesztési Minisztérium felülvizsgálta és két pontosítást javasolt, amely korrigálásra került, így a módosítást bizottságunk egyhangúan elfogadásra javasolja. Varga László: A Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottság is szintén tárgyalta és hasonlóan az elnök úr bizottságához, mi is 6 egyhangú igen szavazattal elfogadásra javasoljuk. Dr. Tiba István polgármester: Kérdése van-e valakinek? Véleményt kíván-e valaki megfogalmazni. Ha nem akkor a módosítás elfogadásáról döntünk. Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen szavazattal elfogadta a fák védetté nyilvánításáról szóló rendelet-tervezetet és megalkotta az alábbi 23/2011. (X. 26.) számú rendeletet. BALMAZÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2011. (X. 26.) számú rendelete a fák védetté nyilvánításáról szóló 10/2009. (IV. 29.) számú rendelet módosításáról Balmazújváros Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv ának (1). bekezdésében és a környezet védelméről szóló évi LIII. tv. 1. b) pontjában meghatározott feladatkörében a következőket rendeli el. 1. A Rendelet preambuluma az alábbiakra módosul: Balmazújváros Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv ának (1). bekezdésében és a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. tv. 24. (1). bek. b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, tekintettel a 30. (1) és (2) bekezdésére, valamint a fás szárú növények védelméről szóló 346/2008. (XII.30.) Korm. rendeletre is a következőket rendeli el. 2.. (1) A fák védetté nyilvánításáról szóló 10/2009.(IV.29.) rendelet mellékletében eredetileg szereplő zöld juhar megnevezés helyébe ezüst juhar elnevezés lép. 24
25 (2) A fák védetté nyilvánításáról szóló 10/2009.(IV.29.) rendelet melléklete az alábbi helyrajzi számokkal egészül ki. Veres Péter Emlékpark A közel 14 hektáros, 2296 és 2298/1 hrsz.-ú ingatlanokon fekvő parkban Kastélypark Az 5155 hrsz.ú ingatlanon, a Semsey Kastély és a Rendőrkapitányság épülete között, egy közel A színpad körül, az 5151/3 hrsz.-ú ingatlanon 3 középkorú A református templom kertje A 886 hrsz.-ú ingatlanon egy 100 évnél Védett fasor: Nyugati Ostorfa fasor a református Templom előtt a Kossuth téren, a 23/1 hrsz.-ú ingatlanon a város... Japán akác fasor (20 fa) a Debreceni u. 3-5.sz. előtt, a 25 hrsz.-ú ingatlanon, az út Jegenyetölgy fasor a Kastélykert utcán, a 4375 hrsz.-ú ingatlanon, az út Nyugati ostorfa (4 fa) és 1 japán akác a Bethlen u. 1. számú ingatlan előtt, az 1987 hrsz.-ú közterületen rendkívül Japán akác sor a Veres Péter utca elején, a 4290 hrsz.-ú ingatlanon az egész Csörgőfa fasor a Vasútsoron, az 5097 hrsz.-ú ingatlanon az utca Gyertyán fasor a Művelődési ház előtt, a 23/2 hrsz.-ú ingatlanon és a katolikus templom kertjében, a 24 hrsz.-ú ingatlanon igazán egyedülálló Fekete dió fasor a Böszörményi út 98. sz. alatt, a 3009/3 hrsz.-ú ingatlanon, a Szakközépiskola Védett fa: Páfrányfenyő az Északi sor 19. előtt, a 798 hrsz.-ú ingatlanon, a sarkon, Ezüst hárs (2 fa) és 1 kínai boróka téli táplálékbázis a magevő madarak számára (pintyek, verebek, rigók) az 1659/65 hrsz.-ú ingatlanon, a Kossuth Ezüst juhar (4 fa) a 23/2 hrsz.-ú ingatlanon, a Művelődési ház... Japán akác fa a 753 hrsz.-ú ingatlanon, a Posta közben Fehér fűz az 5223/1 hrsz.-ú ingatlanon, az Íjászpálya-Lődomb 25
26 Közönséges platán (6 fa) a 4326/1 és 4326/3 hrsz.-ú ingatlanokon, a Kastélykert Császárfa az 1987 hrsz.-ú ingatlanon, a Bethlen u. végén Vénic szil (2 fa) a 791 hrsz.-ú ingatlanon, a Semsey Kislevelű hárs az 1659/65 hrsz.-ú ingatlanon, a Kossuth Mézesfa (3 fa) a 615 hrsz.-ú ingatlanon, az Árpád Ezüst juhar az 1266 hrsz.-ú ingatlanon, a Kossuth Jegenyetölgy a 23/2 hrsz.-ú ingatlanon, a Veres Szomorú fűz az 5196 hrsz.-ú ingatlanon, a Bajcsy-Zsilinszky Kossuth téri park a 23/1 hrsz.-ú ingatlanon 2db Jegenyetölgy a 4292 hrsz.-ú ingatlanon, a Veres Vénic szil a 788/3 hrsz.-ú ingatlanon, a Debreceni Császárfa a 1659/65 hrsz.-ú ingatlanon, a Bocskai Közönséges platán a 4380 hrsz.-ú ingatlanon, a Böszörményi Japán akác a 4378 hrsz.-ú ingatlanon, a Böszörményi Császárfa a 3241 hrsz.-ú ingatlanon, a Szántó- Kovács Japán akácok (2 fa) a 4290 hrsz.-ú ingatlanon, a Veres Japán akácok (3 fa) a 2481 hrsz.-ú ingatlanon, a Hortobágyi Ezüst hársfa az 1987 hrsz.-ú ingatlanon, a Bethlen Batthyány u. 18. számú, 781 hrsz.-ú ingatlanon, a Tankonyha Japán akác az 1659/65 hrsz.-ú ingatlanon, a régi A melléklet további részei változatlanok maradnak. Záró rendelkezések 3.. Ez az önkormányzati rendelet október 26. napján lép hatályba. 26
27 Balmazújváros, október 26. Dr. Tiba István polgármester Dr. Veres Margit jegyző 9. napirendi pont: Előterjesztés a folyamatban lévő beruházások közül a meg nem valósultak kivezetése tárgyában. Előterjesztő: Dr. Tiba István polgármester Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek, amennyiben van. Varga László: Egy régen húzódó, illetve el sem indult beruházásokról van szó, nyilvánvalóan bizottságunk 6 egyhangú igen szavazattal támogatja az előterjesztést. Dr. Tiba István polgármester: Kérdés, vélemény van-e valaki részéről? Nem látok jelzést. Akkor a határozati javaslat elfogadásáról döntünk. Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 338/2011. (X. 26.) számú határozat A folyamatban lévő beruházások közül a meg nem valósultak kivezetése tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 80. (1) bekezdés alapján a folyamatban lévő beruházások közül az alábbiakat törli a nyilvántartásokból: - Dózsa György utcai csatornázási terv /2006.év ,- Ft - Sportcsarnok építési terv /2006. év ,- Ft - Veres Péter u. 21. szám alatti ingatlan bérlakás terv /2006.év Ft - Semsey park közvilágítási terv /2006. év ,- Ft - Kossuth tér dísz-kivilágítási terv /2006. év ,- Ft - Kossuth tér 30 lakás közvilágítási terv /2006. év ,- Ft - OTP Ingatlan /Debreceni u.2/ értékbecslési díja /2008.év ,- Ft ö s s z e s e n: ,- Ft Határidő: december 31. Felelős: Dr. Tiba István polgármester Dr. Veres Margit jegyző 27
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 30-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:
Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Cece Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 6-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:
Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (VI. 17.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek kialakításáról (egységes szerkezetben az 1/2017. (I. 20.) és a 32/2017.
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016.(VII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 23-i
Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról
Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő- testülete a helyi
ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére
Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2017. január 19-én tartandó ülésére Javaslat az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló 16/2016.(VI.17.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatára Előterjesztő:
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről 1..
Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről Sarkad Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997.
Tisztelt Képviselő-testület!
TÁPIÓGYÖRGYE KÖZSÉG POLGÁRMESETRÉTŐL E l ő t e r j e s z t é s Tápiógyörgye Községi Önkormányzat Képviselő-Testület 2013. április 29-én tartandó nyílt ülésére 16. Napirendi pont: Tárgy: Az orvosi körzet
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról
E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról
E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 25-i ülésére Előterjesztő: Bárányné Márton Melinda
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete. A rendelet hatálya
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete Az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6.. (1)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 9-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr.
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Vegyes háziorvosi körzetek
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2017./I.27./ számú rendelete a vegyes háziorvosi, vegyes fogorvosi és védőnői körzetekről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / (VIII.30.) önkormányzati rendelete
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / 2016. (VIII.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete Létavértes Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testülete 28/2016.(X.27.) önkormányzati RENDELETE EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL
Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testülete 28/2016.(X.27.) önkormányzati RENDELETE EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 4- i
ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület december 14-én tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület 2017. december 14-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a 090066175. sz. fogorvosi körzetre (működtető Dr. Yousif Egészségügyi, Szakorvosi és Kereskedelmi KFT.) vonatkozó
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi
Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről
Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteirıl
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteirıl Enying Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az egészségügyrıl szóló 1997.
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
Módosította a 28/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdése. Hatályos február 1.
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (X.26.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről 1 Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni.
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 16-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:
29/2009. (XII.11.) számú rendelete Község egészségügyi alapellátások körzeteinek és székhelyének megállapítása 1..
Sajókápolna Községi Önkormányzat Képviselő testületének 29/2009. (XII.11.) számú rendelete Község egészségügyi alapellátások körzeteinek és székhelyének megállapítása Sajókápolna Községi Önkormányzat Képviselőtestülete
(2) Az Önkormányzat a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást az orosházi kistérségi társulással kötött megállapodás alapján láttatja el.
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2016. (VIII. 24.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Nagyszénás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl
Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl Szécsény Város Önkormányzata
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 21-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017.(II.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Szécsény
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 18-i rendkívüli
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított 23/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a háziorvosi és védőnői körzetek
Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete
Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ki az, aki egyetért a meghívóban szereplő napirendi pontokkal?
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Ügyrendi és Jogi Bizottságának 2015.
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017.(II.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről (a módosításokkal
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.
5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a szeptember 13-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 5./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. szeptember 13-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: Az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról szóló 11/2016.
Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete
Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Jászfényszaru Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. november 24-én tartandó ülésére Az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Előterjesztést készítette: Véleményezi Elfogadás módja: Fehér László, aljegyző
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
1 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátások
Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2016. (XI.30.) számú rendelete. a háziorvosi körzetek megállapításáról. A rendelet hatálya
Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2016. (XI.30.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Harkány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról
ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez
I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól (Módosításokkal egységes szerkezetben.)
Ebes Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (V. 30.) Ör. számú rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről
Ebes Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (V. 30.) Ör. számú rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Ebes községi Önkormányzat Képviselő- testülete az egészségügyi alapellátásról
FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK. 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca
1. melléklet FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca 7 vezér (Szabadmájus) tér Alkotmány utca Arany J. utca Attila utca Akác utca Batthyány
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről Ercsi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló
1/1./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a 2015. június 24-ei képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 1/1./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2015. június 24-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: Háziorvosi körzetek megállapításáról szóló 13/2013. (X.30.) számú
Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete
Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
A rendelet 1. sz. melléklete e rendelet 1. sz. melléklete szerint módosul. A rendelet 3. sz. melléklete e rendelet 2. sz. melléklete szerint módosul.
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi körzetek és védőnői szolgálatok területének megállapításáról
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről1 1. 2. Záró rendelkezések 3.
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről 1 (A 21/2009.(XI.25.), a 7/2006.(III.10.), a 23/2004.(X.29.) KT. Rendelettel egységes
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság 2012. január 26-i nyílt üléséről. Jelen
Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról
Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Egységes szerkezetbe foglalt szöveg Hatályos: 2017. március 21-től Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2012.(XII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről 1 ZÁRADÉK
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete. a háziorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete a háziorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló 1997.
BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL
BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. augusztus 30- i ülésére Előterjesztő: Stayer László polgármester Tisztelt Képviselő-testület! A Szécsény és
Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (XI.23.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról
Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (XI.23.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestülete az
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.
Módosította: Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X.4.) önkormányzati rendelete. Hatályos október 5.
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (X. 25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról módosításokkal egységes szerkezetben Jánossomorja
Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére
3. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete a háziorvosi,
A rendelet hatálya. Háziorvosi körzetek
Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület június 16-án tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2016. június 16-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a város egészségügyi alapellátási körzeteinek kialakításáról szóló rendelet felülvizsgálatára Előterjesztő: dr. Váliné
Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 13/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról
Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestülete az egészségügyről
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK. 16/2009. (X.1.) rendelete 1
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK 16/2009. (X.1.) rendelete 1 Mélykút Város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteirıl Mélykút Város Önkormányzata Képviselı-testülete az
Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről
Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata az egészségügyi
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről
1 MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),
A rendelet hatálya. Felnőtt háziorvosi körzet
Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 3/2017.(I.31.) önkormányzati rendelete a felnőtt és gyermek háziorvosi, a fogorvosi körzetek, a területi védőnői körzetek, az iskolavédőnői körzet,
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)
Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2005. (IV.28.) számú rendelete
Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2005. (IV.28.) számú rendelete A felnőtt és gyermek háziorvosi, a fogorvosi körzetek valamint a területi védőnői szolgálat és az iskolavédőnői
PÜSPÖKLADÁNY település
01. számú egyéni választókerület szavazókörei és utcajegyzéke 001. Rendelőintézet, re bejelentkezettek, Kossuth u. 1. átjelentkezéssel szavazók Damjanich utca 000001 000011/0005 folyamatos házszámok Hajdú
A rendelet hatálya. Az alapellátás körzetei 2.
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (X. 25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (XI..) rendelet-tervezete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról
Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (XI..) rendelet-tervezete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Nagykáta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X...) önkormányzati rendelete. A háziorvosi és fogorvosi körzetekről
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X....) önkormányzati rendelete A háziorvosi és fogorvosi körzetekről Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (X..)
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testülete
MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011.(I.12.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről
MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011.(I.12.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről Medgyesegyháza Város Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében megállapított
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati. rendelete. Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló Kerekegyháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.) önkormányzati rendelettel. 1. A rendelet hatálya 1. 2.
1 Szegvár Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2017. (II.09.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.)
2. A Rendelet 4. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép:
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X. 4.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról szóló 11/2016 (X. 25.) rendelet módosításáról Jánossomorja
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 29-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) 2016. január 26-án 16 30 órakor Balmazújváros Város Önkormányzat Ügyrendi
Mikepércs község egészségügyi alapellátásáról szóló 8/2002. (VI.03.) sz. önkormányzati rendelete
MIKEPÉRCS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK Mikepércs község egészségügyi alapellátásáról szóló 8/2002. (VI.03.) sz. önkormányzati rendelete amelyet módosított a 16/2008. (X.06.) sz. KT rendelet,
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos
Segesd Község Önkormányzata Képviselő testületének. 4/2017. (I. 25.) önkormányzati rendelete
Segesd Község Önkormányzata Képviselő testületének 4/2017. (I. 25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Segesd Község Önkormányzatának Képviselő - testülete
A Képviselő-testület Ócsa város közigazgatási területén három háziorvosi, egy házi gyermekorvosi és kettő fogorvosi körzetet hoz létre.
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2016. (IX. 01.) önkormányzati rendelete 1 a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetek kialakításáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (VI. 20.) önkormányzati rendelete az alapellátási körzetekről
1 Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (VI. 20.) önkormányzati rendelete az alapellátási körzetekről Kihirdetve: 2013. június 20. Kifüggesztve: 2013. június 20 2013. július
E l ő t e r j e s z t é s
E l ő t e r j e s z t é s Nyúl Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november hó 29. nap ülésére Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület az egészségügyi alapellátások körzeteinek
Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Kunhegyes, Városháza nagy tanácskozó terme
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes város, Tiszagyenda és Tiszaroff Községek Önkormányzata Képviselőtestületeinek 2006. december 14-én megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Kunhegyes, Városháza nagy
TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2009.(IX. 1.) számú önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2009.(IX. 1.) számú önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Tamási Város Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 9/2002. (VI.24.) rendelete
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2002. (VI.24.) rendelete a háziorvosi körzetek kialakításáról a 3/2011.(I.24.) módosító rendelettel egységes szerkezetben Ráckeve Város Képviselő-testülete
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1
Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok