Az irodalomtudományi paradigmaváltásról
|
|
- Irén Nagyné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kántás Balázs Az irodalomtudományi paradigmaváltásról Szepes Erika három szakkönyve ürügyén 1. A mocskos mesterség gondolatok a paradigmaváltásról Szepes Erika, az egyik legtermékenyebb és legsokoldalúbb kortárs magyar irodalomtörténész érdekes tanulmánykötetet publikált nemrégiben. 1 Bár köztudomású a szakmán belül, hogy irodalmári értékrendje mondhatni szöges ellentéte a korunkban oly divatos, Magyarországon a 90-es évek végén lábukat megvetett és azóta talán kissé szélsőségesen akadémizálódott irodalomtudományi irányzatoknak (hermeneutika, recepcióesztétika, dekonstrukció, diskurzusanalízis, stb. a sort hosszan folytathatnánk), A mocskos mesterség című könyvében nem egyszerűen másként gondolkozik, hanem koncepciózusan és bátran szembemegy és vitába száll e megítélése szerint túlzottan elméletcentrikus, a műveket olykor szélsőségesen a teória szolgálatába állító irányzatokkal. Talán nem túlzás azt mondani, hogy programja szerint e tanulmánykötet mintha megkísérelné újraindítani, de legalábbis felidézni és továbbgondolni a 90-es évek nagy irodalomtudományi szellemi összecsapását, az úgynevezett kritika-vitát. Szepes nem titkoltan elsősorban az elméleti irodalomtudomány legrangosabb hazai képviselője, Kulcsár Szabó Ernő iskolájával és irodalomfelfogásával kíván heves vitába szállni. Kulcsár Szabó köztudottan a hermeneutikai gondolkodás magyarországi meghonosítója, aki főként az úgynevezett német konstanzi iskola irodalomeszményét hozta be Magyarországra a rendszerváltás környékén, többek Hans-Robert Jauss és Hans-Georg Gadamer gondolkodásmódját ismertetve meg a magyar irodalomértelmezői közösséggel. Ezzel pedig kétségtelenül átformálta a hazai irodalomtudományi gondolkodást, szembefordulva a marxista irodalomértelmezés meglehetősen szemellenzős tradícióival, így kétségtelenül nagy jelentőségre tett szert a szellemtudományok hazai történetében. Szepes Erika ugyanakkor kissé az elégedetlenség hangján felhívja rá a figyelmet, hogy a magyar nyelvterületre sajnos oly jellemző provincializmusnak köszönhetően a recepcióesztétika is negyedszázados késéssel jelent meg a hazai irodalomtudományban, s megítélése szerint a helyzetet még gyászosabbá teszi, hogy a hazai irodalomelmélet mintha részben értette volna 1 Hivatkozott kiadás: SZEPES Erika, A mocskos mesterség. Gondolatok a paradigmaváltásról, Budapest, Hungarovox Kiadó,
2 csak meg a külföldi teóriát, az eredmény pedig egy eklektikus, olykor pedig önellentmondásokba keveredő teóriahalmaz lett. Bár Kulcsár Szabó Ernő kétségtelenül e folyamat elindítója volt, a magyar sajátosságok és a kialakult eklekticizmus már korántsem kizárólag az ő, vagy pusztán egy konkrét tudós felelőssége. Az (ön)ellentmondásokra Szepes számos példát felsorol, megemlíti többek között azt a paradox tételt, melyet Kulcsár Szabó Ernő maga is Jausstól vett át, mely szerint az alkotói tevékenység egyúttal befogadásként is értelmezendő, ugyanakkor ezzel együtt képtelenség egyszerre befogadni és alkotni, olvasni és írni. Az ellentmondásokra ez persze csupán egy példa, s Szepes Erika udvariasan és kollégái iránti tisztelettel azt is kifejti, hogy nem a teória térnyerésével van a baj, sokkal inkább azzal a tendenciával, hogy e teoretikus irodalomszemlélet és annak művelői mintha kizárólagosságra törekednének, nemes egyszerűséggel reflektálatlannak nevezve azt, aki más (esetleg régebbi gondolkodásmódokhoz visszanyúló, tradicionálisabb, kevésbé elméletcentrikus?) irányból közelít az irodalmi szövegekhez, olykor még az elméleti megközelítésekkel szembemenő irodalomtörténészek tudósi-szakmai kompetenciáját is kétségbe vonva. Világos önellentmondás, hogy miközben a posztmodern irodalomtudomány értékpluralizmust hirdet és a dogmák, a dogmatizmus lerombolására törekszik, olykor mintha egyedül önmaga elveit határozná meg egyedüli, kizárólagos értékként, a lerombolni (dekonstruálni?) kívánt dogmatizmus és ideológia helyére pedig a látszólagos dogmamentesség dogmáját, az ideológiátlanság ideológiáját emelné. Az eredmény pedig ebben az esetben sajnos szemellenzős szemlélet és szakmai párbeszéd-képtelenség. Szepes megfogalmazott bírálata egyébként valamennyire emlékeztet Bezeczky Gábor Irodalomtörténet a senkiföldjén című 2008-as könyvére, melyben a szerző erős kritikával illeti Kulcsár Szabó Ernő megítélése szerinti irodalomtörténészi főművét, A magyar irodalom története című könyvét, mely valóban az irodalomtudományi paradigmaváltás egyik legnagyobb hatású művének bizonyult. Bezeczky alapos, szövegközeli olvasata ugyanakkor számon kéri Kulcsár Szabó irodalomtörténetén a posztmodern irodalomeszmény, mint valamiféle előre meghatározott célállomás apoteóziását, azt az ebben az esetben, legalábbis Bezeczky olvasatában meggyőzőnek ható önellentmondást, mely szerint az irodalomtörténeti célelvűség tagadása által mégiscsak valamiféle körülhatárolható végcél érhető el, az értékpluralizmus bevezetése által paradox módon mégiscsak egyféle értékrend kizárólagosságát kapjuk, a lerombolt ideológia helyébe pedig lényegében új ideológia emelkedik. Szepes alapos kritikával illeti azt a posztmodern irodalomelméleti axiómát, mely szerint egy irodalmi szöveg lehetséges olvasatainak száma gyakorlatilag végtelen. Felhívja rá 2
3 a figyelmet, hogy A. J. Greimas már az 1970-es évek elején figyelmeztette rá az irodalomtudósokat, hogy amennyiben így áll a helyzet, egy szöveget pedig végtelenféleképpen lehet(ne) olvasni, akkor maga az irodalom és az irodalomtudomány is értelmét veszti, mert lényegében nincs összehasonlítási alapunk a művek bármiféle vizsgálatához. Az irodalomelmélet-kritikai program radikális, egyértelmű megfogalmazása után Szepes olyan közelmúltbéli és kortárs költőket elemez, akik véleménye szerint művészetük által mennek szembe az elméletcentrikus irodalomtudományi irányzatokkal, valamifajta stabilabb, a képviseletiségben, a személyességben és a jelentés megragadhatóságában a posztmodern paradigmák ellenében továbbra is hívő irodalomesztétikát képviselve. Olvashatunk itt Weöres Sándorról, Szilágyi Domonkosról, Kovács András Ferencről akit a posztmodern irodalomtudomány egyik orvosi lovaként is szokás emlegetni, Szepes szerint azonban ennek ellenére poétikájában felfedezhető a személyesség, képviseletiség és a jelentés stabilitásában való hit is, Marsall Lászlóról, Turczi Istvánról, Körmendi Lajosról, Utassy Józsefről vagy éppenséggel Petri Györgyről. A szerző jórészt a teoretikus irodalomtudományi iskolák által is kanonizált, pusztán mondhatni (radikálisan) más szemszögből olvasott költők szövegein mutatja ki azon tendenciák jelenlétét a kortárs magyar irodalomban, melyeket a kurrens, az egyetemi irodalomtörténeti tanszékeket is uralni látszó irányzatok következetesen elavultnak, meghaladottnak és kerülendőnek tartanak. Persze e tanulmányok magukban is megállják a helyüket, s publikálásra is kerültek korábban, mégis összeállnak egy konzisztens szakmunka szervesen egymásba illeszkedő fejezeteivé. Elegáns kísérlet ez a vitára a hermeneutika, a dekonstrukció, a recepcióesztétika képviselőivel még akkor is, ha olykor a kortárs magyar irodalomtudományban mintha bizony-bizony a párbeszéd-képtelenség lenne a jellemző. A kötet előszava és kilenc fejezete nem tesz egyebet, mint lehetőséget kínál a szakszerű és aktuális irodalomtudósi párbeszédre, elméleti és földhözragadtabb (elméletellenes, szövegközeli olvasatokban hívő, irodalmi szövegekben értékeket és értékrendet kereső, jelentéscentrikus? a meghatározásokat sorolhatnánk) irodalomtörténészek egymástól jelenleg igencsak távol eső álláspontjainak közelítésére. Szepes Erika persze maga is joggal vádolható elfogultsággal, félreértés ne essék, hiszen tanulmányaiban nagyon határozott irodalomeszményt, esztétikát fogalmaz meg, ugyanakkor valamiféle elfogultság nélkül nem létezik irodalomértelmezés sem, s a szerző az általa bírált irányzatokkal és azok képviselőivel ellentétben nem esik abba a hibába, hogy álláspontját kizárólagosnak, üdvözítőnek és mindenki által követendőnek tekintené. 3
4 Reflektálatlansággal és szemellenzősséggel semmiképpen sem vádolható, hiszen alapvetően szövegközeli, a szövegeket szinte sosem ideológia vagy teória szolgálatába állító, őket inkább nagyon is tisztelő olvasataiban hatalmas szakirodalmi apparátust mozgósít, s az idézett szakirodalmi tételeket nem csupán saját véleménye alátámasztására használja fel, hanem gyakran és konzekvensen idézi az ellenvéleményeket is, s mindig explicit módon kifejti, kivel miben, s főleg miért nem ért egyet. Véleményét sosem csupán ex katedra kinyilatkoztatja, de mindig az ellenvélemény tiszteletben tartása mellett, alapos irodalomelméleti és esztétikai érvéléssel támasztja alá. Mondhatni úgy is sikerül dialógust kialakítania a kritizált teoretikusokkal, teóriákkal, irodalomszemléletekkel, hogy azok érdemben nem válaszolnak, s e dialógus egyaránt vonatkozik olyan jelentékeny külföldi teoretikusokra, mint Heidegger, Gadamer, Jauss, Riffaterre, Derrida vagy Ingarden, de olyan kortárs magyar irodalomtörténészekre is, mint Kulcsár Szabó Ernő, Schein Gábor, Kálmán C. György, Margócsy István, Görömbei András vagy éppenséggel Radnóti Sándor. A mocskos mesterség olyan produktív irodalomelméleti / irodalomtörténeti szakmunka, mely kellő alapossággal világít rá korunk magyar irodalomtudományi életének és gondolkodásának problémáira, visszásságaira, olykor a szakma szembetűnő provincialitására és párbeszéd-képtelenségére. Kendőzetlenül, ugyanakkor alaposan és tisztelettudóan mer arról írni, amit esetenként könnyebb a szőnyeg alá söpörni vagy egyszerűen kész tényként elfogadni, éppen ezért pedig adott esetben élénk és gyümölcsöző irodalomtudományi vita kiindulópontja lehet(ne). Megkerülni mindenesetre már most is nehéz. 2. Tizenhét szótag Esszék és elemzések Szepes Erika tanulmánykötete 2 hiánypótló munka a kortárs magyar irodalomtudományi diskurzusban, mely egyébiránt jóval túl is mutat önmagán. A haikuirodalom meglehetősen produktív magyarországi recepciójáról, illetve ezzel együtt a kortárs magyar irodalomban való megjelenési formáiról eleddig viszonylag kevés elemzés született. Ezt a hiányt igyekszik betölteni a Tizenhét szótag című kötet, mely valamennyire szükségszerűen önkényesen, ugyanakkor meglepő találékonysággal válogat azon szerzők és művek közül, akiknek munkáiról e nálunk is nagy divatját élő japán műforma kapcsán egyáltalán érdemes beszélni. A kötet a konkrét művek vizsgálata előtt három bevezető tanulmánnyal indul, melyben a szerző meghatározza a haiku műfaját, ismerteti annak kulturális, műfajelméleti, verstani 2 Hivatkozott kiadás: SZEPES Erika, Tizenhét szótag. Esszék és elemzések, Budapest, Napkút Kiadó,
5 sajátosságait, valamint megkísérli e japán műformát elhelyezni a magyar- és a világirodalom tágabb kontextusán belül, egyúttal arra is rákérdezve, miért is vált ennyire közkedvelt műfajjá e tizenhét szótagos minimalista, sokszor enigmatikus és főként fölöttébb nehezen létrehozható költeménytípus az ezredforduló magyar irodalmában. A haiku műfaja megállapítása szerint nem más, mint afféle ezredvégi önarckép, azaz önmagunkra történő reflexióra az egyik legjobb, legtömörebb lírai műforma. A kötet első két, konkrét szerzők konkrét műveit elemző írása Bíró József, a kortárs magyar avantgárd irodalom jelesének költészetével foglalkozik, nevezetesen Trakta és Asia, valamint Tükörmáglya című köteteivel, kitekintve a szerző nem szigorúan a haiku műfaji kritériumai szerint írott, de a japán irodalomra és annak filozófiai hátterére reflektáló műveire is, a szerzőt egyfajta szintetizáló avantgárd humanista költőként jellemezve. Ezt követően a kötet Nagy Zopán, a kortárs magyar haikuköltészet egyik paradigmatikus szerzőjének munkásságára tér át. Szepes Erika ugyancsak két tanulmányt szentel a szerző haiku-művészetének, egyrészről általánosságban elemezve a Nagy Zopán-féle kortárs magyar haiku poétikáját, másrészről mindezt konkretizálva a szerző Skizológia című verseskötetét értékelve, melyben Nagy Zopán egy szétrobbant (posztmodern?) világot kísérel meg rekonstruálni e minimalista versforma eszközeivel. A nemrég elhunyt, immár kortárs klasszikusnak számító Sebők Éva Önismeretlen és Kontemplatívák című kettős, idestova kétszáz haikut tartalmazó verseskötete ugyancsak Szepes Erika mélyelemzésének tárgyát képezi. Sebők Éva, miként azt elemzés kimutatja, a haiku műfajában is képes volt egyénit alkotni a kortárs magyar irodalom talaján, humanista ön- és világértelmezése pedig a szerzőtől elidegeníthetetlen vízjel, mely minden munkájában jelen van, így a haikuiban is. Horváth Ödön filozofikus, úgynevezett kelet-nyugati haikuit Szepes Erika egy rövid, lényegre törő elemzés keretében vizsgálja. A könyvet végül egy elmélyült tanulmány zárja Utassy József formaművészetéről, azon belül is a kortárs magyar haiku általa kialakított változatáról, s a haikuműfajban elrejthető mitikus világkép(ek) lehetőségeiről. Nem téved az az olvasó, aki mindazon az intención túl, hogy a haiku magyar talajon első látásra kultúra- és kontextusidegen műfaját vizsgáljuk és helyezzük el a kortárs magyar lírán belül, más szándékot is kiolvasni vél Szepes Erika tanulmánykötetéből. Habár a könyv kitűzött célját talán még elvárásokon felül is teljesíti, s körbejárja a kortárs magyar irodalomban fellelhető úgynevezett magyar haiku típusait, jellemzőit, szükségszerűen kialakult eltéréseit az eredeti japán haikutól, illetve azon szerzők konkrét műveit, akik e távolkeleti műformát eredményesen voltak képesek magyar nyelven megszólaltatni mindezeken 5
6 túl a kötet tanulmányainak jellemzően nem titkolt elemzési szempontjai a referencialitás, a jelentés és a versekben fellelhető személyesség. A Tizenhét szótag ugyan elsősorban nem irodalomelméleti szakmunkaként definiálja önmagát, a szerzőre jellemző módon akarvaakaratlanul reflektál a magyar irodalmi-irodalomtudományi paradigmaváltás ellentmondásaira is. Szepes a haiku műfaját legalábbis kortárs magyar irodalmi kontextusban úgy határozza meg, mint egy olyan versformát, amely tömörségénél, vitathatatlan egységességénél fogva nagyon is alkalmas az önreflexióra és világreflexióra, azaz valamilyen szempontból a posztmodern kor és irodalom széttartó-széteső valóságának valamilyen mértékű összetartására, de legalábbis koherens egészként való láttatására. A haiku tehát a könyv olvasatában a posztmodern korjelenségek elől való menekülés egyik lehetséges szépirodalmi útvonala, melyben a személyesség és a referencialitás az esetek igen nagy százalékában kikezdhetetlenül jelen van a haiku immanens minimalizmusa okán kevésbé alkalmas az irodalmi nyelv önmagáért való, a külső valóságreferenciát mellőző, posztmodern irodalompoétikák szerinti használatára. Mondhatnánk: aki e műfajban szólal meg, annak bizony mondania kell valamit, nem elég, ha csupán játszik a szavakkal. Miként azt a bevezetőben is megjegyeztük, Szepes Erika tanulmánykötete jóval túlmutat önmagán, hiszen nem csupán egy idegen kultúrából a magyar irodalomba sikerrel átplántált versformát és műfajt, illetve annak kortárs magyar irodalmi megjelenési formáit járja körül. A műfajpoétikai és műelemzési keretek közül kitekintve a kortárs magyar irodalom és irodalomértés általános helyzetére, tendenciáira is reflektál, a haiku műfaját szinte szükségszerűen a posztmodern irodalmi paradigmaváltáson innen helyezve el, olyan műformaként határozva meg, melynek a jelentés és a személyesség (s bizonyos esetekben talán még a képviseletiség, a beszélni nem tudók hangján és / vagy helyettük való szólás) szinte immanens jellemzői. Ezen igencsak lényeges megállapításaival együtt pedig a könyv tekinthető a szerző által az elmúlt években szinte folyamatosan a posztmodern irodalomtudományi irányzatokkal, elsősorban a magyarországi irodalmi hermeneutikával és recepcióesztétikával folytatott implicit vita / dialógus egyik újabb állomásának is, nem pedig csupán egy önmagában álló, elsősorban műfajelméleti-műfajpoétikai szakmunkának, miként azt első olvasásra gondolhatnánk. 3. A hagymaember Turczi István költészetének mélyrétegei 6
7 Szepes Erika a 2013-as könyvhétre tematikus tanulmánykötetet 3 (voltaképpen attól függ, miként olvassuk a könyvet) publikált Turczi István költészetéről. A karcsú könyvben vállaltan eddigi hosszabb lélegzetű elemző írásait gyűjtötte össze a költőről, egybeszerkesztve, valamint új tanulmányokkal is kiegészítve azokat, egymástól elkülönülő, ám egymással mégis szoros dialógust folytató, szervesen összekapaszkodó meta-szövegekként. A könyv a rövid, programnyilatkozatszerű előszó után a címadó tanulmánnyal indít, melynek célja nem kevesebb, mint feltárni Turczi István költészetének mélyrétegeit. Szepes Erika többek között az emlékezet és a hagyományőrzés költőjének aposztrofálja Turczit, költészetét lényegében az emlékezet-felejtés-megőrzés hármas folyamatára fűzi fel. Rávilágít, hogy Turczi István lírája mennyire nem posztmodern, hiszen többnyire korántsem agnosztikus vagy értelmezhetetlen szövegeket produkál, hanem nagyon is szervesen illeszkedik a modern költészeti hagyományhoz. A kötet második fejezete az első következtetéseit továbbgondolva modernség és posztmodernség közé helyezi el a költő líráját, ugyancsak rámutatva, hogy bár Turczi István érzékeli a posztmodern kor problémáit, s költészetében fel is használja a posztmodern stílusjegyeket eredményesen, emellett azonban erős, bizonyos értékek mellett a nihilizmus korában is elkötelezett modern világnézet olvasható ki verseiből. A harmadik tanulmány elsősorban az alanyiság alakzatát és az utazás toposzát vizsgálja Turczi költészetén belül, magányos lírai utazónak aposztrofálva a költőt, aki lényegében önmagához érkezik vissza verseiben. Líráját megkísérli elhelyezni az újszenzibilisnek nevezett poétikai térben, majd rávilágít, hogy Turczi még a XXI. században is mintha hinne az öröklétben és a transzcendensben, ezzel ugyancsak szembefordulva a posztmodern kor és paradigma(rendszer) szinte kötelező értékvesztettségével. A könyv negyedik és ötödik fejezete voltaképpen két mélyelemzést megvalósító kritika összefűzött, szervesen összekapcsolódó együttese a költő Erotikon című, aktfotókkal illusztrált, erotikus verseket tartalmazó munkájáról, valamint a szerző legutóbbi, A változás memóriája című verseskötetéről. Szepes Erika többek között elemzésnek veti alá Turczi István szójátékait, s arra a következtetésre jut, hogy esetében jórészt nem öncélú (?) posztmodern nyelvjátékokról, sokkal inkább a modernség irodalmi tradíciójához köthető szómágiáról van szó. Turczi István A változás memóriája című kötetében Szepes megítélése szerint többek között Rilke poétikájához tér vissza, s költői beszélője ugyan szinte a végletes magány állapotában leledzik, ám ez mindenképpen teremtő magány, melyben / melyből a 3 Hivatkozott kiadás: SZEPES Erika, A hagymaember. Turczi István költészetének mélyrétegei, Budapest, Littera Nova Kiadó,
8 költő egész autonóm világokat képes létrehozni. Értéket képvisel egy értékvesztett korban; Turczi István posztmodern korban is modern, azaz tulajdonképpen értékőrző költészetére ez pedig halmozottan igaz. A kötet terjedelmes, változatos irodalomjegyzékkel zárul, melyből láthatjuk, hogy Szepes Erika mind irodalomelméleti szakirodalommal, mind pedig a Turczi István recepciójából fellelhető bőséges szekunder irodalommal is igyekezett állításait alátámasztani, noha tanulmányai önmagukban olvasmányosak, könnyen érthetőek, helyenként esszéisztikusak. Emellett Szepes Turczi István költészetét nem titkoltan egyfajta orvosi lónak tekinti, hogy jelentékeny kortárs magyar szerzők műveiben kimutassa a jelentés, a személyesség és a képviseletiség jelenlétét a posztmodernitás értékvesztett / szélsőséges értékpluralizmust hirdető korában is. Hasonlóan A mocskos mesterség gondolatok a paradigmaváltásról (melynek egyébként ugyancsak részfejezetét képezi a Posztmodern és modern között címet viselő tanulmány) című tanulmánykötetéhez, valamint jóval korábban A vers mint alma című könyvéhez (1999), Szepes itt is élénk polémiát és vitát folytat a hermeneutikai / recepcióesztétikai irodalomtudományi iskolával / iskolákkal, illetve a jelentést és a személyességet a rendszerváltozás óta az irodalomból megítélése szerint gyakorlatilag száműzni kívánó posztmodern irodalompoétikákkal. Turczi Istvánt a modernség hagyományához visszanyúló, verseiben sokrétűen megnyilatkozó, ám mindenképpen értékőrző költőnek látja és láttatja úgy vélem, viszonylag meggyőzően és sikeresen. A hagymaember tehát több, mint tanulmánykötet egy jelentékeny kortárs alkotó költészetéről tulajdonképpen egyfajta irodalomelméleti szakmunka és irodalomkritikai vitaindító is, mely vitára és dialógusra hívja a szerzővel gyökeresen ellentétes irodalomtudományi és irodalomesztétikai elveket képviselő tudós kollégákat, ezáltal pedig, mint a kortárs magyar irodalomértelmezés egyik produktív szakkönyve, jóval túlmutat látszólagos önmagán. IRODALOM BEZECZKY Gábor, Irodalomtörténet a senkiföldjén, Budapest-Pozsony, Kalligram, Algridas Julien GREIMAS, Essais de sémiotique poétique, Párizs, Larousse,
9 KULCSÁR SZABÓ Ernő, A magyar irodalom története , Budapest, Argumentum Kiadó, SZEPES Erika, A vers mint alma, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, SZEPES Erika, Tizenhét szótag. Esszék és elemzések, Napkút Kiadó, Budapest, SZEPES Erika, A mocskos mesterség. Gondolatok a paradigmaváltásról, Budapest, Hungarovox Kiadó, SZEPES Erika, A hagymaember. Turczi István költészetének mélyrétegei, Budapest, Littera Nova Kiadó,
DE HOL IS VAN AZ A SENKIFÖLDJE?
KÁNTÁS BALÁZS DE HOL IS VAN AZ A SENKIFÖLDJE? MEGKÉSETT KAPCSOLÓDÓ ESSZÉ BEZECZKY GÁBOR IRODALOMTÖRTÉNET A SENKIFÖLDJÉN CÍMŰ MONOGRÁFIÁJÁHOZ Bezeczky Gábor Irodalomtörténet a senkiföldjén című, 2008-ban
Szemle. Kimondható és elbeszélhető tartományok. Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p.
Szemle Kimondható és elbeszélhető tartományok Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p. Az önéletrajzról szóló elméletek kidolgozása az elmúlt évszázad 70-es
Sokszínű tanulmánymozaik negyedszázad irodalmári működéséből
Kántás Balázs Sokszínű tanulmánymozaik negyedszázad irodalmári működéséből Megkésett utószó Zsávolya Zoltán Gyújtópont Válogatott tanulmányok című szakkönyvéhez Zsávolya Zoltán, a kortárs magyar széppróza
A kritikátlan gondolkodás kritikája
KÁNTÁS BALÁZS A kritikátlan gondolkodás kritikája Vitaindító a kortárs magyar irodalomkritika tendenciáiról Nagy inflációja van manapság az irodalomkritikának, műelemzésnek, ez talán senki számára nem
Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke
Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke 1955 1962 Vegyes tartalmú számok 1963 1. sz. A komplex összehasonlító kutatások elvi kérdései 2. sz. Nemzetközi Összehasonlító Konferencia (Budapest,
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeș Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C
Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C 1. Tétel : Hagyomány és újítás Petőfi Sándor tájleíró költészetében 2. Tétel : Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel : Látomásos szimbolizmus
A hömpölgyő elmúlás immár testközelben?
KÁNTÁS BALÁZS A hömpölgyő elmúlás immár testközelben? Gondolatok Géher István egy verséről,,... a víz leggonoszabb..." micsoda beszéd? fél év - s már kiárad, hömpölgyet lombkoronát, tetemet, mossa a partot,
POSZTMODERN UTAZÁS (SEHOVÁ) AZ ÍRÓI KÉPZELET FEDÉLZETÉN
KÁNTÁS BALÁZS POSZTMODERN UTAZÁS (SEHOVÁ) AZ ÍRÓI KÉPZELET FEDÉLZETÉN KAPCSOLÓDÓ TANULMÁNY ZSÁVOLYA ZOLTÁN HOLLANDI BOLYGÓ CÍMŰ HANGREGÉNYÉHEZ Zsávolya Zoltán első, műfajteremtő(nek szánt) (hang)regénye
A hagyomány integrációja a kisiskolások olvasóvá nevelésében
G. GŐDÉNY ANDREA A hagyomány integrációja a kisiskolások olvasóvá nevelésében [ ] bármennyire önmagában egybehangzó és lekerekített világot alkosson is, a műalkotás mint valóságos, egyedivé vált objektum
szövegek (szubjektív, lírai) képleírások is egyben, máskor az adott alkotó művészetéről általánosságban szól a vers. (Az isten bőre esetében a szerző
Kitekintő Határterületek Jász Attila: Alvó szalmakutyák avagy áldozati ének; isten bőre Kalligram, Pozsony, 2010, 60 l.; isten bőre, Napkút, 2011, 78 l. Jász Attila utóbbi két verseskötete mintha igazából
A. ZDRAVOMISZLOV: A SZOCIOLÓGIAI KUTATÁSOK MÓDSZERTANA
Borza Gyöngyi A. ZDRAVOMISZLOV: A SZOCIOLÓGIAI KUTATÁSOK MÓDSZERTANA Megjelent a Kossuth Könyvkiadó gondozásában 1973-ban. A mű eredeti címe: Metodologija i procedura szociologicseszkih isszledovanyij
A fordítás váratlan fordulatai
KÁNTÁS BALÁZS A fordítás váratlan fordulatai Kappanyos András Bajuszbögre, lefordítatlan Műfordítás, adaptáció, kulturális transzfer című monográfiájáról Kappanyos András ötödik, akadémiai doktori értekezésként
DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI. A dzsúdzsucu fogásrendszere és eszmeisége
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Szabó Balázs A dzsúdzsucu fogásrendszere és eszmeisége Forrástanulmány a japán művelődéstörténethez Nyelvtudományi Doktori
Az irodalmi hasonmás irodalmi hasonmása?
KÁNTÁS BALÁZS Az irodalmi hasonmás irodalmi hasonmása? Személyes hangvételű bekezdések Nyerges Gábor Ádám Sziránó című prózakötetéről Három, az irónia alakzata által erősen áthatott verseskötet és többéves,
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT
KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT Kós Károly 21. századi tükre Egy illusztrált, magyar kiadású szakkönyv bemutatása Készítette: Dróth Júlia Konzulens: Buda Attila PPKE Kiadói szerkesztő I. évfolyam Budapest, 2007.
Át lehet-e a törni a nyelv/rácson? Kántás Balázs: Nyelv / Rács / Törés Közelítések Paul Celan költészetéhez
ZSÁVOLYA ZOLTÁN Át lehet-e a törni a nyelv/rácson? Kántás Balázs: Nyelv / Rács / Törés Közelítések Paul Celan költészetéhez A korához képest figyelemre méltó teljesítményt nyújtó fiatal irodalomtörténész,
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017.
Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Készítette: Imrik Gyöngyi szaktanár 1 1. Tétel Művek a magyar irodalomból Petőfi Sándor tájköltészete 2. Tétel Művek a magyar irodalomból
Szakdolgozati szeminárium
Szakdolgozati szeminárium Borbély Tibor Bors munkaügyi kutató 2007. 06. 09. szakdolgozati szeminárium 1 Szakdolgozat készítése- a cél 30-tól (felsőfokú szakképzés) kb. 300 oldalig (M, PhD) terjed géppel
Tolkien: a keresztény író, aki nélkül nincs fantasy
2013 január 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Január 3-án született 121 éve J. R. R. Tolkien angol író, nyelvész,
Opponensi vélemény Wilhelm Gábor: Antropológiai tárgyelmélet című doktori disszertációjáról
Opponensi vélemény Wilhelm Gábor: Antropológiai tárgyelmélet című doktori disszertációjáról Az előttünk fekvő disszertáció szerzője korábbi munkáival már egyértelműen bizonyította kiemelkedő kvalitásait,
Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató
Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató Tisztelt Lektor Úr/Asszony! Egy tudományos dolgozat bírálatára szóló felkérés a lektor tudományos munkásságának elismerése. Egy folyóirat szakmai reputációja jelentős
Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Útjelző(k) a társadalomtörténet-írás dzsungelében
Figyelő Kiss Zsuzsanna Útjelző(k) a társadalomtörténet-írás dzsungelében Bódy Zsombor Ö. Kovács József (szerk.): Bevezetés a társadalomtörténetbe. Budapest, Osiris, 2003. 641 o. Nehéz a Bevezetés a társadalomtörténetbe
A történelem mögöttes tartományai akkor és most? BÍRÓ JÓZSEF PAX VOBIS PAX VOBISCUM
KÁNTÁS BALÁZS A történelem mögöttes tartományai akkor és most? Értelmező bekezdések Bíró József PAX VOBIS PAX VOBISCUM című verséhez BÍRÓ JÓZSEF PAX VOBIS PAX VOBISCUM - az 1956os forradalom és szabadságharc
A SZOCIOLÓGIA BÛNBEESÉSE
Figyelô 699 A több mint ezeroldalas mû oroszul három könyvben, magyarul egyetlen kötetben jelent meg, amelyet jó elnézni az asztalon, esti-éjszakai olvasását elôrevetítve, amikor azonban fektünkben elgémberedik
ZSÁVOLYA ZOLTÁN Mérsékelt árral szemben úszás Értékelő bekezdések Kántás Balázs Árral szemben Tíz irodalmi (eset)tanulmány című tanulmánykötetéhez
ZSÁVOLYA ZOLTÁN Mérsékelt árral szemben úszás Értékelő bekezdések Kántás Balázs Árral szemben Tíz irodalmi (eset)tanulmány című tanulmánykötetéhez Kántás Balázs Árral szemben Tíz irodalmi (eset)tanulmány
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv. Általános jellemzők
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója Olasz nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés. 1. Vita: adott témakörhöz
GONDOLKODÓ ADATOK BÁNYAI JÁNOS
GONDOLKODÓ ADATOK Biri Imre és a kisebbségi jugoszláviai magyar irodalom BÁNYAI JÁNOS A kisebbségi (magyar) irodalmakról szóló, immár több mint nyolc évtizede zajló vita még nem ért véget. Nehéz kiszámítani,
JOBB KÁNON A BALKÁNON
Figyelő 1033 JOBB KÁNON A BALKÁNON Szegedy-Maszák Mihály: Irodalmi kánonok Csokonai Kiadó, Debrecen, 1998. 196 oldal, 750 Ft (Bev.) A z I r o d a l m i k á n o n o k e g y m e g f o n t o l t i r o d a
Nemes Nagy Ágnes Babits-portréja
KÁNTÁS BALÁZS Nemes Nagy Ágnes Babits-portréja Reflexiók Nemes Nagy Ágnes A hegyi költő című esszékötetéről Nemes Nagy Ágnes Babits költészetét elemző tanulmányfüzére 1 vállalt szubjektivizmussal, ugyanakkor
Az ifjú irodalmár elmélyült elemzői életműve
ZSÁVOLYA ZOLTÁN Az ifjú irodalmár elmélyült elemzői életműve Reprezentatív kritikafüzér, mint afféle pályatársi laudáció a 30 éves Kántás Balázs irodalomtudományi szakkönyveiről Elöljáró beszély Kántás
Az irodalomértés horizontjai
Az irodalomértés horizontjai Párbeszéd irodalomtudományunk modern hagyományával Szerkesztette KABDEBÓ LÓRÁNT KULCSÁR SZABÓ ERNÓ A Janus Pannonius Tudományegyetem Irodalomelméleti és Irodalomtörténeti Tanszékének
szemle bottyán béla A gazdasági közigazgatás elmélete recenzió Dr. habil. Bordás Mária könyvéről
szemle Bottyán Béla A gazdasági közigazgatás elmélete Recenzió Dr. habil. Bordás Mária könyvéről 1 Dr. habil. Bordás Mária A közigazgatás gazdaságtana A gazdasági kormányzás lehetőségei és dilemmái című
Komplex vizsga. Fő témakörök október. 2017/2018-as tanév. A fő témakörök leadása minden év októberében történik meg.
Komplex vizsga Fő témakörök 2017. október 2017/2018-as tanév A fő témakörök leadása minden év októberében történik meg. Azokban a programokban, ahol nem szerepel tétel, az idei tanévben nem lesz vizsgázó.
VANNAK MÉG DALOK TÚL AZ EMBEREN PAUL CELAN KÖLTÉSZETE ÉS LÍRAESZTÉTIKÁJA
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI KÁNTÁS BALÁZS VANNAK MÉG DALOK TÚL AZ EMBEREN PAUL CELAN KÖLTÉSZETE ÉS LÍRAESZTÉTIKÁJA IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA
EMBERISMERET ÉS ETIKA
Emberismeret és etika emelt szint 080 ÉRETTSÉGI VIZSGA 008. május 6. EMBERISMERET ÉS ETIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM . Esszék
A biográfia visszatérése az irodalomtörténeti oknyomozás után?
KÁNTÁS BALÁZS A biográfia visszatérése az irodalomtörténeti oknyomozás után? Bíró-Balogh Tamás Mint aki a sínek közé esett Kosztolányi Dezső életrajzához című tanulmánykötetéről Bíró-Balogh Tamás tanulmánykötete
Bakos Gergely OSB (szerk.) Teória és praxis között, avagy a filozófia gyakorlati arcáról. L'Harmattan - Sapientia
Bakos Gergely OSB (szerk.) Teória és praxis között, avagy a filozófia gyakorlati arcáról L'Harmattan - Sapientia SCINTILLAE SAPIENTIAE A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Filozófia Tanszékének
Verskultúrák. A líraelmélet perspektívái
R Á C I Ó 4 1 2 5 Liraelmelet_BORITO_2017-12-07.indd 1 F t Szerkesztette: Kulcsár Szabó Ernő Kulcsár-Szabó Zoltán Lénárt Tamás A kötet szerzői: Agócs Péter, Balogh Gergő, Eisemann György, Ferenczi Attila,
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A 1. Tétel: Hagyomány és újítás Petőfi Sándor költészetében 2. Tétel: Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel: Látomásos szimbolizmus : Ady Endre
Távolságtartó közelítés az elmúlt évszázad irodalmához
KÁNTÁS BALÁZS Távolságtartó közelítés az elmúlt évszázad irodalmához Kappanyos András Hová tűnt a huszadik század? című tanulmánykötetéről Kappanyos András új tanulmánykötete negyedszázad irodalomtörténeti
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
Mekis D. János szakmai önéletrajza
Iskolák, végzettség, tudományos fokozat 1988: érettségi vizsga, Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár, angol speciális tagozat 1988-1993: egyetemi tanulmányok, Pécsi Tudományegyetem (/J/PTE), magyar
TARTALOMJEGYZÉK A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE ÉRETTSÉGI
TÉMAKÖRÖK 2017 MÁJUS 1 A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE TARTALOMJEGYZÉK 1Kötelező szerzők Művek a magyar irodalomból I...2 1.1Petőfi Sándor...2 1.2Arany János...2 1.3Ady Endre...2 1.4Babits Mihály...2 1.5Kosztolányi
Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi
A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK MAGYAR IRODALOMBÓL A tanulmányok alatti vizsgák szerkezete és az értékelés elvei Osztályozóvizsga Írásbeli Szóbeli Időtartam 60p 10p Aránya az értékelésnél 70% 30% A vizsga
Könyvtár, közösségi tér, minőségi-szellemi rekreáció 1
KÖNYVTÁRPOLITIKA Balogh András Könyvtár, közösségi tér, minőségi-szellemi rekreáció 1 A bálnavadászhajó és a fregatt volt az én Harvardom és Yalem Hermann Melville: Moby Dick vagy a Fehér Bálna Jóllehet
ÓRAVÁZLAT PARTI NAGY LAJOS: LÉTBÜFÉ
ÓRAVÁZLAT PARTI NAGY LAJOS: LÉTBÜFÉ A műveltségi terület: Kortárs magyar irodalom kompetenciaterület neve: kommunikációs kompetencia és kritikai fejlesztése Az óra címe: Parti Nagy Lajos Létbüfé Az évfolyam:
1. Bevezetés* * Külön köszönettel tartozom Madácsy Istvánnak és Murányi Tibornak a szöveg előkészítésében nyújtott baráti segítségéért.
1. Bevezetés* Ha nem is minden előzmény nélkül, de a tradicionális iskola magyar ágában jelent meg az a nézet, amely az európai filozófia egyik kifejezését, a szolipszizmust alkalmazta a tradicionális
Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán
Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának
Ajelen vizsgálat előzménye az 1989-ben közzétett kutatás. (1) Ennek adatait 1981
Iskolakultúra 2002/2 A pedagógusok pedagógiája Az ELTE Neveléstudományi Intézetének munkacsoportja a fenti címen jelentette meg a legújabb pedagógus-kutatásának eredményeit. kritika Ajelen vizsgálat előzménye
Érveléstechnika 6. A Racionális vita eszközei
Érveléstechnika 6. A Racionális vita eszközei A racionális vita célja és eszközei A racionális vita célja: a helyes álláspont kialakítása (a véleménykülönbség feloldása). A racionális vita eszköze: bizonyítás
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉS MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM VIZSGATÁRGYBÓL
Közép- és emelt szintű értékelési skálák összehasonlítása tárgyú kutatás-fejlesztési projekt ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉS MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM VIZSGATÁRGYBÓL TÁMOP-3.1.8-09/1-2010-0004 azonosító számú, Átfogó
Én-keresés, létharc, gondviselés
KÁNTÁS BALÁZS Én-keresés, létharc, gondviselés Horváth Tivadar Ahol út nincs című verseskötetéről Horváth Tivadar első verseskötete ígéretes pályakezdés. A fiatal költő látszólag nem siette el költeményei
Tegnap úgy volt, hogy kevésbé a hideg, inkább sajnos a divat miatt vettem föl a kabátomat.
ÍRÓPORTRÉ Rovatunkban kortárs magyar írók életmûvét mutatjuk be néhány oldalnyi terjedelemben az élõ klasszikusoktól a legtehetségesebb fiatalokig. A tárgyalt alkotók kiválasztása elkerülhetetlenül szubjektív,
Fejős Edina SZERZŐ, SZÖVEG ÉS BEFOGADÁS A BIBLIOTERÁPIÁBAN
Fejős Edina SZERZŐ, SZÖVEG ÉS BEFOGADÁS A BIBLIOTERÁPIÁBAN Nemrégiben egy író-olvasó találkozón vettem részt, ahol Kőrösi Zoltán szerintem méltatlanul kevéssé ismert kortárs magyar írónk volt a vendég.
A NÉPZENE ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI. (Részlet a szerző Magyar és román népzene c. jegyzetéből Erdélyi Tankönyvtanács, Kolozsvár, 1998.)
Szenik Ilona A NÉPZENE ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI (Részlet a szerző Magyar és román népzene c. jegyzetéből Erdélyi Tankönyvtanács, Kolozsvár, 1998.) A népzenének a társadalmi tudatformák közt elfoglalt helyét,
A fekete és a fehér árnyalatain túl
KÁNTÁS BALÁZS A fekete és a fehér árnyalatain túl Értékelés Ungváry Krisztián Tettesek vagy áldozatok Feltáratlan fejezetek a XX. század történelméből című tanulmánykötetéről Ungváry Krisztián válogatott
Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM
Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli
Korántsem zöldségeket tartalmazó elektromos zöldség
KÁNTÁS BALÁZS Korántsem zöldségeket tartalmazó elektromos zöldség Bekezdések a Villanyspenót című elektronikus irodalomtörténeti kézikönyvről Amennyiben a Villanyspenót néven ismertté vált elektronikus
OTTHONOS OTTHONTALANSÁG
SZÉNÁSI ZOLTÁN OTTHONOS OTTHONTALANSÁG Fehér Renátó: Garázsmenet Hatvany Lajos az egész háború utáni nemzedék dokumentumának nyilvánította nem egy ízben»a kései korok számára«" - írta József Attila nevezetes
[Erdélyi Magyar Adatbank] MINDENKORI KORTÁRSAK
MINDENKORI KORTÁRSAK Mit akart mondani Szilágyi Domokos a huszadik század hatvanas éveiben Arany Jánosról? Vagy: mit akart mondani Arany Jánossal Szilágyi Domokos a huszadik század hatvanas éveiben? Elmondani
. UTÓSZÓ ZEN-BUDDHIZMUS ÉS PSZICHOANALÍZIS
. UTÓSZÓ Propriety of the Erich Fromm Document Center. For personal use only. Citation or publication of ZEN-BUDDHIZMUS ÉS PSZICHOANALÍZIS,.. Az 1957-ben Mexikóban, a Nemzeti Egytemen (Autonomous National
A költő ezt is el túlozta?
KÁNTÁS BALÁZS A költő ezt is el túlozta? Erdős Virág ezt is el című verseskötetéről Meglehetősen ellentmondásos kritikusi feladat Erdős Virág legújabb, ezt is el című verseskötetéről elfogulatlanul nyilatkoznia
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeș Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
TÉZIS TANULMÁNY KIERKEGAARD NÉMETORSZÁGI, MAGYARORSZÁGI ÉS OLASZORSZÁGI HATÁSÁRÓL MICHELE SITÀ
TÉZIS TANULMÁNY KIERKEGAARD NÉMETORSZÁGI, MAGYARORSZÁGI ÉS OLASZORSZÁGI HATÁSÁRÓL MICHELE SITÀ 2010 TANULMÁNY KIERKEGAARD NÉMETORSZÁGI, MAGYARORSZÁGI ÉS OLASZORSZÁGI HATÁSÁRÓL A jelen dolgozat célja bemutatni
CSISZÁR CSILLA MARGIT A FOGYASZTÓVÉDELEM RENDSZERSZEMLÉLETŰ MEGKÖZELÍTÉSE ÉS INTÉZMÉNYI FELÉPÍTÉSE MAGYARORSZÁGON
MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR CSISZÁR CSILLA MARGIT A FOGYASZTÓVÉDELEM RENDSZERSZEMLÉLETŰ MEGKÖZELÍTÉSE ÉS INTÉZMÉNYI FELÉPÍTÉSE MAGYARORSZÁGON PH.D. ÉRTEKEZÉS MISKOLC 2015 MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI
ÚT A BELSŐ SZABADSÁGHOZ Ottlik Géza: Iskola a határon világirodalmi párhuzamokkal
A regény nem szól valamiről, hanem maga a valami. (O. G.) ÚT A BELSŐ SZABADSÁGHOZ Ottlik Géza: Iskola a határon világirodalmi párhuzamokkal Dr. Fűzfa Balázs Károli Gáspár Református Egyetem, 2017. március
Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztők: SZABÓ G. Zoltán. Nyitólap: www.iti.mta.hu/szorenyi60.html
Nem sűlyed az emberiség! Album amicorum Szörényi László LX. születésnapjára Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztők: JANKOVICS József CSÁSZTVAY Tünde CSÖRSZ Rumen István SZABÓ G. Zoltán Nyitólap:
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület Nyelv
A dolgok arca részletek
1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye
Arról, ami nincs A nemlétezés elméletei. 11. A semmi semmít december 2.
Arról, ami nincs A nemlétezés elméletei 11. A semmi semmít 2013. december 2. Martin Heidegger 1889-1976, Németország Filozófiai fenomenológia, hermeneutika, egzisztencializmus kiemelkedő alakja 1927: Lét
Értékelési szempont. A kommunikációs cél elérése és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 2 Nyelvtan 1 Összesen 6
Összefoglaló táblázatok az emelt szintű vizsga értékeléséhez A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési
EVANGÉLIKUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM ÚJSZÖVETSÉGI TANSZÉK. DOKTORI (Ph.D.). ÉRTEKEZÉS TÉZISEI VERBUM DOMINI MANET IN AETERNUM
EVANGÉLIKUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM ÚJSZÖVETSÉGI TANSZÉK DOKTORI (Ph.D.). ÉRTEKEZÉS TÉZISEI VERBUM DOMINI MANET IN AETERNUM AZ ÓSZÖVETSÉG RECEPCIÓJÁNAK VIZSGÁLATA A ZSIDÓKHOZ ÍRT LEVÉLBEN AZ INTERTEXTUÁLIS
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN
KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN Foglalkoztatáspolitika: problémák és megoldások (Csoba Judit Czibere Ibolya [szerk.]: Tipikus munkaerõ-piaci problémák atipikus megoldások, Kossuth Egyetemi Kiadó,
Új földrajzi irányzatok 1. Alapfogalmak, előzmények (felfedezések, földrajzi determinizmus, regionális földrajz)
Új földrajzi irányzatok 1. Alapfogalmak, előzmények (felfedezések, földrajzi determinizmus, regionális földrajz) Timár Judit Egyetemi docens DE Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék (MTA Közgazdasági
Bodonyi Emőke. A szentendrei művészet fogalmának kialakulása. PhD. disszertáció tézisei. Témavezető: Dr. Zwickl András PhD.
1 Bodonyi Emőke A szentendrei művészet fogalmának kialakulása PhD. disszertáció tézisei Témavezető: Dr. Zwickl András PhD. 1965-ben megjelent írásában Körner Éva jogosan állapítja meg és teszi fel a kérdést:
2007. szeptemberétől
Szabad bölcsészet alapszak Esztétika szakirány mintatanterve 2007. szeptemberétől Tantágy neve Filozófiatörténet Bevezetés a művészettörténetbe és a művészettörténet irodalmába Bevezetés az etikába Bevezetés
Ma már minden negyedik amerikai "felvilágosultnak" mondható. Hallelúja!
Ma már minden negyedik "felvilágosultnak" Ma már minden negyedik "felvilágosultnak" 2014 január 08. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még értékelve Givenincs Ma már minden negyedik Mérték Az ak 74 százaléka
Színházi moderátor Moderátor
74-10 Színházi ismeretek alkalmazása Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/010. (IV..) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás,
Esszéírás 1X1. Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes január 6.
Esszéírás 1X1 Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes 2016. január 6. Mi az esszé? Az esszé a francia essay (=próba, próbálkozás) szóból ered. Eredetileg rövid terjedelmű
Súlyos vagy súlytalan problémák? Az e-könyvek jelene és jövője a könyvtárakban
Súlyos vagy súlytalan problémák? Az e-könyvek jelene és jövője a könyvtárakban 2012. szeptember24. Budapest Fogalmi meghatározás és tétel E-könyv, elektronikus könyv Az e-könyv az elektronikus formában
Az igazságügyi ingatlan-értékbecslés szakterület képesítési követelményeiről
Az igazságügyi szakértő feladata hogy ( ) a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleménnyel segítse a tényállás megállapítását, a szakkérdés eldöntését. [2005. évi
Vendégünk Törökország
2014/04/23-2014/05/31 1. oldal (összes: 9) 2. oldal (összes: 9) [1]2014. április 23. és május 31. között tekinthető meg a modern Törökországot és a modern török irodalom egy-egy darabját bemutató kamarakiállítás
Schein Gábor: Nevetők és boldogtalanok. Füst Milán művészete
ANGYALOSI GERGELY Schein Gábor: Nevetők és boldogtalanok. Füst Milán művészete 1909 1927 Elmondhatjuk Schein Gáborról, hogy az elmúlt évtizedben nagy volumenű és magas színvonalú szakmai tevékenységet
Magyar irodalomtörténet németeknek németül
Magyar irodalomtörténet németeknek németül Egy efféle könyv kiadása már igen időszerű volt. A bécsi és a berlini (Humboldt) egyetem hungarológusokat is képez, nemcsak másod- és/vagy harmadgenerációs magyarok
Szabó Máté Dániel: TANULMÁNYKÖTET AZ INFORMÁCIÓS SZABADSÁGJOGOKRÓL AZ ODAÁTRA NYÍLÓ AJTÓ THE DOOR ONTO THE OTHER SIDE * ismertetése
Szabó Máté Dániel: TANULMÁNYKÖTET AZ INFORMÁCIÓS SZABADSÁGJOGOKRÓL AZ ODAÁTRA NYÍLÓ AJTÓ THE DOOR ONTO THE OTHER SIDE * ismertetése A jogállami átmenet idején az információs szabadságjogok különleges szerepet
KÖZIGAZGATÁS-TUDOMÁNYI KAR KÖZIGAZGATÁS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS SZERZŐI ISMERTETŐJE (TÉZISFÜZET) Dr. univ.
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI DOKTORI TANÁCS KÖZIGAZGATÁS-TUDOMÁNYI KAR KÖZIGAZGATÁS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS SZERZŐI ISMERTETŐJE (TÉZISFÜZET) Dr. univ. Potóczki György
A Doktori Iskola vezetője: Dr. Hargittay Emil egyetemi tanár. Témavezető: Dr. Horváth Kornélia habilitált egyetemi docens. Készítette: Varró Annamária
PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI TEST ÉS SZÖVEG KAPCSOLATA PILINSZKY JÁNOS LÍRÁJÁBAN ÉS A KORTÁRS MAGYAR
ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS. Mintatanterv
ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv 017 szeptemberétől országos szinten új rendszerű tanárképzés jelenik meg a felsőoktatásban, mivel a korábbi, bolognai rendszerű tanárképzések
Musée d Art Moderne. Joseph Kadar artiste peintre. Paris. Nemzetközi Modern Múzeum. Hajdúszoboszló (Hongrie)
Joseph Kadar artiste peintre Paris 2013 2014 Nemzetközi Modern Múzeum Hajdúszoboszló (Hongrie) Musée d Art Moderne Erőegyensúly 2 Erőegyensúly Térgrafika (Erőegyensúly) 100x80 cm (toile) 3 Térgeometria
Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban
Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban Zárótanulmány a VP/2013/013/0057 azonosítószámú New dimension in social protection towards community based
Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai
OKTATÁSIRÁNYÍTÁS ÉS OKTATÁSPOLITIKA A BALKÁNON Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai Szlovénia kivételével, Bulgária, Románia és Albánia) oktatási rendszerei előtt álló kihívásokat
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeș Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
Ó, mondd, te mit választanál! A tanár felelôssége és lehetôségei a kötelezô olvasmányok kiválasztásában
Document4 09/7/31 11:42 AM Page 43 OLVASÁSPEDAGÓGIA GOMBOS PÉTER Ó, mondd, te mit választanál! A tanár felelôssége és lehetôségei a kötelezô olvasmányok kiválasztásában Aligha kell felmérésekkel alátámasztani,