Tájékoztató az Európai Unió növényegészségügyi szabályozásáról
|
|
- Piroska Borbély
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 FÖLDMÛVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Az Európai Unió agrárszabályozása Tájékoztató az Európai Unió növényegészségügyi szabályozásáról Hazánk márciusában hivatalosan benyújtotta tagfelvételi kérelmét az Európai Unióhoz, ezzel elkötelezte magát a világ egyik legjelentôsebb közösségéhez való csatlakozás mellett. Az uniós tagság alapvetô feltétele az un. közösségi vívmányok (acquis communautaire) azaz az EU jogrendszer teljes mértékû átvétele és alkalmazása. Ez a növényegészségügy terén azt jelenti, hogy fokozatos jogközelítéssel és felkészüléssel a jelenlegi rendszert is az Unió szabályozásához igazítsuk. Az EU elôírások, amelyek a lényeges növényegészségügyi kérdéseket szabályozzák, kötelezôen betartandó irányelvek. Ezek pontról pontra való alkalmazása nem lehetséges, csak az elveket határozzák meg keretként. A tagállamok nemzeti sajátosságuknak megfelelôen maguk döntik el, hogy a közösségi elôírásokat hogyan ültetik be a nemzeti jogrendjükbe, s a gyakorlatban hogyan valósítják meg. Fontos feladat a növényegészségügyi ellenôrzô rendszer átalakítása, a mezôgazdasági termelôk, forgalmazók nyilvántartásba vétele, a növényútlevél, a védett zóna rendszerének bevezetése, hiszen az Unión belül az áruk szabad mozgása ellenére biztosítani kell a növényegészségügyi ellenôrzést. Az Unió egységes piacán az áruk szabad mozgása mellett biztosítani kell nemcsak hazánk, hanem az Unió növényegészségügyi státuszának fenntartását is. Magyarország határország lesz, uniós tagként is jelentôs határforgalmat fog lebonyolítani harmadik országokkal, azaz nem EU tagállamokkal. Amennyiben egy szállítmány az EU határt átlépte, onnan már szabadon mozoghat a közösségen belül. A növényegészségügyi határellenôrzést tehát úgy kell megerôsítenünk, hogy a növények, növényi termékek szabad mozgásával a károsítók ne terjedhessenek. A csatlakozás után a növényegészségügyi elôírások hazánkban is teljes mértékben kötelezôek lesznek. Addig kidolgozásra kerül a közösségi elôírásoknak megfelelô hazai gyakorlat. Ez a folyamat már elkezdôdött a hazai jogrend átdolgozásával, azonban a gyakorlati alkalmazásra is nagy hangsúlyt kell fektetni. Ennek a tájékoztató anyagnak az a célja, hogy az érintettek számára tájékoztatást adjon az Európai Unió növényegészségügyi szabályozásáról, az elôírások gyakorlati alkalmazásáról. EU nyilvántartási rendszere növényegészségügyi területen Az EU piacra termelô elôírás szerint növényegészségügyi vizsgálatra kötelezett növények termelôit, tárolóház, kereskedelmi központ tulajdonosokat, importôröket vagy egyéb érintett természetes és jogi személyeket hivatalos nyilvántartásba veszik az illetékes növényegészségügyi hatóságnál. A regisztrációra kötelezettek jelentkezési formanyomtatvány kitöltése után kerülnek nyilvántartásba. (ld. 1. sz. melléklet: Magyarországon érvényes nyilvántartási ûrlap) A növényegészségügyi hatóság begyûjti a jelentkezés lapokat és megvizsgálja az azon szereplô adatokat. Ha a beszolgáltatott információ nem felel meg az elôírásoknak, a termelô, tárolóház, kereskedelmi központ tulajdonosa, importôr vagy egyéb természetes és jogi személy csak a szükséges adatok pótlása után kerülhet fel a növényegészségügyi hatóság listájára. Ha a termelô a kötelezettségét nem teljesíti, az elôírt információval nem látja el a hatóságot, akkor nem folytathat kereskedelmet bizonyos mezôgazdasági termékekkel. Minden termelô, tárolóház, kereskedelmi központ tulajdonos, importôr vagy egyéb érintett természetes és jogi személy azonosító nyilvántartási számot kap. (Ez a szám szerepel a növényútlevélen is, ld. késôbb). Ha a termelô, tárolóház, kereskedelmi központ tulajdonosa, importôr vagy egyéb személy tevékenysége megváltozik, eltér attól, mint amire ere-
2 2 detileg nyilvántartásba lett véve, a nyilvántartást a tevékenységhez szükséges kiegészítô információkkal kell ellátni. Mely termelôk kötelezettek nyilvántartásra a növényegészésgügyi hatóságnál? A nyilvántartásra kötelezettekek körét jogszabály írja elô. Egyes dísznövény, szôlô, zöldség, gyümölcs szaporítóanyagok, faipari termék, vetôburgonya termelôk, azokkal kereskedôk, tárolóház tulajdonosok nyilvántartásra kötelezettek. A nyilvántartással kapcsolatos termelôi kötelezettségek betartásának ellenôrzéséért, a nyilvántartási rendszer kiépítéséért és a benne szereplô információk naprakész karbantartásáért a növényegészségügyi hatóság a felelôs. Ez a szervezet ad felvilágosítást arról is, hogy kik kötelesek nyilvántartásra. A felmerülô kérdésekkel kapcsolatban célszerû a területileg illetékes megyei Növény- és Talajvédelmi Szogálatot megkeresni. A nyilvántartásra kötelezettnek az alábbi feladatokat kell ellátnia : az ellenôrizendô növények, növényi termékek illetve egyéb anyagok tervezett termesztési, elôállítási, tárolási helyszíneirôl, kereskedelmi központokról naprakész nyilvántartás vezetése; adatgyûjtés és rendszerezés az elôírt növényekrôl, növényi termékekrôl és egyéb anyagokról (termesztett, továbbtermesztett, tárolt továbbértékesített növények, növényi termékek); elôírt dokumentumok megôrzése legalább 1 évig; gondoskodni kell arról, hogy a növényegészségügyi ellenôrzést végzô felügyelô munkáját (szemle, mintavételezés) hivatalosan elvégezhesse, eljusson a vizsgálandó területre, hozzáférjen a vizsgálandó növényhez, növényi termékhez és egyéb anyaghoz. A tagországok a nyilvántartás alól mentességet biztosíthatnak olyan termelôknek illetve feldolgozóknak, akik teljes növény, növényi termék és anyagkészletüket a helyi piacon kívánják értékesíteni. A mentesség feltétele, hogy károsító elterjedésének veszélye ilyen helyi szállítás során ne álljon fenn. A nyilvántartási kötelezettség célja, hogy az Európai Unió piacán értékesítésre kerülô növényegészségügyi ellenôrzés köteles növények, növényi termékek útját nyomon lehessen követni. Ez úgy valósul meg, hogy a nyilvántartási szám szerepel a szállítmányt kísérô növényútlevélen. A szállítmányt elôállító termelôk, azokat forgalmazók, tárolók, importôrök ill. egyéb, a termékkel kapcsolatba kerülô természetes és jogi személyek tevékenysége során felmerülô növényegészségügyi probléma esetében így lehetôvé válik a gyors visszakeresés. Növényútlevél 1. Mi a növényútlevél, használata mikor kötelezô? Az Európai Unión belüli egységes piac kialakításával, a határok eltörlésével megszûnt a tagállamok közti határellenôrzés is. Fennáll azonban annak a veszélye, hogy határellenôrzés hiányában a károsítók elterjedjenek. Ennek megakadályozására és a szállítmányok nyomon követésére uniós jogszabályban meghatározott növényekre, növényi termékekre ill. egyéb anyagokra vezették be a növényútlevél rendszert, szervesen kapcsolódva a termelôk nyilvántartási rendszeréhez. Ennek kezelése, szervezése, irányítása a növényegészségügyi hatóság feladata. A szállítmányt kísérô növényútlevél tulajdonképpen a korábban tagországok között is alkalmazott növényegészségügyi bizonyítvány helyett használatos. (A növényegészségügyi bizonyítványt jelenleg az EU tagállamok csak az Európai Unión kívüli, ún. harmadik országgal történô kereskedelemben alkalmazzák. A csatlakozás után Magyarország is csak az EU tagállamokkal fog növényútlevelet használni, harmadik országokba történô szállításnal marad a növényegészségügyi bizonyítvány használata). A növényútlevél használata tagországon belüli szállításnál is kötelezô. 2. Mit garantál? Garantálja az elôállított növény vagy növényi termék növényegészségügyi ellenôrzésben részesült, az elôírásoknak megfelel, elôállítója a hivatalos termelôi nyilvántartásban szerepel. 3. Milyen információknak kell szerepelni a címkén, ill. egyéb dokumentumon, amely növényútlevél szerepet tölt be? A vonatkozó irányelv elôírásai alapján a növényútlevélen az alábbi információt kell feltüntetni : 1. EEC plant passport felirat (országtól függôen eltérô nyelven), 2. EU tagország kódja, 3. A felelôs növényegészségügyi hatóság kódja, 4. Termelô nyilvántartási száma, 5. Növényútlevél sorszáma, vagy a kibocsátott tételszám, vagy a kibocsátás hetének száma, 6. Botanikai név (latinul), 7. Mennyiség, 8. ZP megkülönböztetô jelzés, amely feltünteti, hogy a növényútlevél mely terület(ek)re érvényes, s ahol szükséges a védett zóná(k) neve, amely(ek)re a terméket minôsítették (nincs egységes közösségi szabályozás a védett zónák kódolására, ez tagországi szinten szabályozott), 9. RP megkülönböztetés növényútlevél cseréje esetén (ld. késôbb) 10. Származási ország neve (harmadik ország terméke esetén) A fenti információkat lehetôleg nyomtatott formában kell feltüntetni legalább az EU egy hivatalos nyelvén. Az Egyesült Királyságban egy növényútlevél (pl. címke) az alábbi adatokat tartalmazza : EC plant passport UK/EW WK1 (UK = United Kingdom (Egyesült Királyság ),
3 EW = England and Wales térség növényegészségügyi szolgálatának kódja, = termelô, importôr (harmadik országból származó termék esetén) nyilvántartási száma, WK1 = 1. hét) Mivel a fenti információs kód nem tartalmazza az összes szükséges adatot, azok pótlására az Egyesült Királyságban a növényi, növényi termék szállítmányt kísérô okmány szolgál, amelyen a hiányzó információt fel kell tüntetni. A Franciaországban növényútlevélként használatos címke az alábbi adatokat tartalmazza: 1. Passeport Phytosanitaire CEE 2. France 3. SPV (Növényegészségügyi Szolgálat kódja) 4. IF (termelô nyilvántartási szám) 5. 3D (tétel sorszám) 6. Prunus (mennyiség) 8. ZPb2 (védett zóna kódja, ahová a termék beszállításra engedélyezett) 9. RP (csereútlevél esetén) 10. Chili (származási hely harmadik ország) A növényútlevél kitöltése, magyarázatok (Dánia példáján): 1./ Ebbe a pontba kerül a növényútlevél megnevezése, Dániában :plantepas; 2./ Itt tüntetik fel a kiállító ország nevét; 3./ A növényútlevél kibocsátásáért felelôs hatóság (mezôgazdasági minisztérium, növényegészségügyi szolgálat stb.) kódja ; 4./ Ebbe rovatba a nyilvántartási szám kerül, amely Dániában például 5 számjegyû, melyet a kiállító cég, vállalat, farmer mint azonosító számot a Növénytermesztési Fôigazgatóságtól kap. Általában a termelô 5 jegyû száma kerül bejegyzésre, azonban ha a növényútlevelet olyan szervezet állítja ki, amely nem maga termeli a növényt, hanem pl.elosztó csomagoló, átrakó központ, akkor az utóbbi nyilvántartási számát kell feltüntetni a növényt, növényi terméket elôállítóé helyett (ld. alábbiak). 5./ Ebben a rovatban kell feltüntetni a megrendelés sorszámát, év, hó, vagy a hét számát, alkalmasint a növényútlevél sorszámát. A növényútlevelet haladéktalanul ki kell állítani mielôtt a növényi szállítmány elhagyja telephelyét. 6./ A rovatba a növény botanikai nevét kell feltüntetni az egyes országok mezôgazdasági minisztériumában vagy az általa megbízott intézménynél megtalálható névlista szerint. 7./ A mennyiséget kell ebbe a rovatba értelemszerûen bevezetni (kg, db) attól függôen, hogy milyen termékekrôl van szó (zöldség, gyümölcsnél kg, fából köbméter vagy köbláb). 8./ Ebbe a rovatba kell bevezetni az adott növény szempontjából védett zónába (ZP) tartozó országokat, területeket június 1-tôl, amennyiben a növények, növényi termékek megfelelnek a védett zónára vonatkozó elôírások feltételeinek, minden forgalomba kerülô növénynél fel kell tüntetni, hogy mely országokban esik védett zóna kezelés alá. Amennyiben az érintett gazdálkodó szervezet korábban nem szállított a védett zónába, minden egyes értékesítendô tétel esetében részletes instrukciót kell kérni az illetékes növényegészségügyi hatóságtól. A hatósággal úgy kell idôben kapcsolatba lépni, hogy a mezôgazdasági üzemnél egyébként is esedékes növényegészségügyi ellenôrzés az adott tételt is ellenôrizhesse a szállítmány rendeltetési helyére vonatkozó védett zóna elôírások betartása szerint. 9./ A növényútlevél cseréjére akkor kerül sor, ha a szállítmányt átrakják, átcsoportosítják, vagy növényegészségügyi státusza megváltozik. A csereútlevelet RP rövidítéssel jelölik. 10./ A termék származási országának megjelölésére szolgál harmadik országból történô szállítás esetén ez a rovat. Társas termelésbôl származó növény, növényi szállítmány esetén erre külön utalni kell. A rovatot reexport esetén a közbeesô (utoljára exportôrként szereplô) ország jelével is el kell látni. (Dánia növényútlevél mintáját ld. 2. sz. melléklet) 4. Milyen a formátuma? A növényútlevélre formátumára EU szinten egységes elôírás nincs. A növényútlevél lehet például címke, szalag, vagy szállítmányt kísérô dokumentumon feltûntetett információ. A vonatkozó közösségi irányelvben elôírtak alapján minden tagállam nemzeti sajátosságainak megfelelôen kidolgozza és alkalmazza a saját rendszerét. Az Egyesült Királyságban például nem határoztak meg egységes formátumot, hanem általában a szállítmányt kísérô dokumentumon tüntetik fel az elôírt információkat (ld. késôbb részletesen). Vannak esetek, amikor címke, szalag vagy egyéb formátumú a növényútlevél. A címkét általában kiegészíti a kísérô dokumentum, de ha a címke tartalmazza az elôírt információkat, a kísérô dokumentum elhagyható. Az Egyesült Királyságban egy ellenôrzött, de formátum szempontjából szabad növényútlevél rendszert dolgoztak ki és mûködtetnek. Fontos, hogy a növényútlevél a célnak megfelelô anyagból készüljön, mert vagy a csomagolóanyagra, vagy magára a növényre rögzítik a növényútlevelet (címke, szalag), de a szállítmányt kísérô dokumentum is lehet. Gondoskodni kell arról, hogy a növényútlevél nehogy elvesszen, megsérüljön stb. 5. Melyek azok a növények, termékek amelyeket növényútlevéllel kell ellátni? A növényútlevél köteles növények, illetve termékek termesztôi, azokkal kereskedôk, tárolóházak tulajdonosai nyilvántartásra kötelezettek. Errôl korábban már szó esett. Ez azt jelenti, hogy a legfontosabb termékkört egyes dísznövény, szôlô, zöldség, gyümölcs szaporítóanyagok, faipari termékek és a vetôburgonya adja. A részletes terméklistát jogszabály írja majd elô. 3
4 4 6. Minden egyes növény számára szükséges növényútlevél? A növényútlevél a növényegészségügyi szempontból ellenôrzés köteles növények kereskedelmi egységére alkalmazandó. Ez általában azt jelenti, hogy a növényútlevél szállítmányonként szükséges, ha : a szállítmány valamennyi növényegyede azonos helyrôl származik, ugyanabból a fajtából valók, azonos fogyasztóhoz ill. rendeltetési helyre kerülnek szállításra Fentiektôl eltérô esetben egy szállítmány több növényútlevelet igényel. Néhány példa (az Egyesült Királyságban alkalmazott gyakorlat szerint): 100, azonos fajtájú almafa csemetét tartalmazó szállítmány egy növényútlevelet igényel, ha a szállítmány mindössze egy almafa csemetét tartalmaz, azt el kell látni növényútlevéllel, 2 eltérô fajtájú almafa csemetét tartalmazó szállítmány esetén 2 növényútlevél szükséges, egy szállítmányt, amely két köteg azonos fajtájú csemetét tartalmaz, de azok eltérô termesztési helyrôl származnak, 2 növényútlevéllel kell ellátni 7. Mikor van szükség növényútlevél cserére? Gyakran elôfordul az például felvásárlás esetén, hogy a terméket átrakják, átcsoportosítják. Ilyen esetben a szállítmány új, RP megkülönböztetô jelzéssel ellátott növényútlevelet kap, amelyen feltüntetik az eredeti termelô ill. importôr nyilvántartási számát is. Megváltozhat a szállítmány növényegészségügyi státusza is, ami szintén igényli a növényútlevél cserét. 8. Kit terhel a növényútlevél költsége? A tagországok maguk döntik el, hogy a növényútlevél költsége kit terhel, milyen formában történik a költségek felszámolása (hasonló a helyzet a nyilvántartás költségeivel is). Az Egyesült Királyságban a növényútlevél nem kerül külön pénzbe a termelônek, hanem a növényútlevél kibocsátásához szükséges növényegészségügyi ellenôrzések díját számolja fel a növényegészségügyi szolgálat az ellenôrzés alapján. Az egész növényútlevél rendszert a növényegészségügyi hatóság szervezi és felügyeli. A növényútlevelet a termelô helyezi a növényre a növényegészségügyi felügyelet ellenôrzése mellett. Egy növényútlevél csak egyszer kerülhet felhasználásra. Védett zóna rendszer A Közösségen belül az egységes piac kialakulásával növényegészségügyi határellenôrzések megszûnésével felmerül egyes károsítók szétterjedésének veszélye, amelyek egyes tagországokban jelen vannak és veszélyt jelentenek a még mentes területek számára. Ennek kivédésére hozták létre a védett zóna rendszert. A védett zóna hivatalosan elismert, meghatározott károsítótól mentes körülhatárolt terület. Ha az Európai Unió más részérôl védett zónába érkezik olyan szállítmány, amely tartalmazhatja azt a károsítót, amelyre a védett zónát elismerték, a szállítmánynak elôírás szerint szigorú kiegészítô elôírásoknak kell megfelelni. Védett zónába történik szállítást megelôzô elsô alkalommal a termelô, kereskedô kötelese kereskedelmi szándékát jelezni az illetékes növényegészségügyi hatóság felé. Védett zónába szállításkor szigorúbb elôírásoknak kell megfelelni, amit az elôírt, esetenként kiegészítô ellenôrzés alapján az illetékes növényegészségügyi hatóság igazol. A védett zóna rendszer mûködtetéséért a növényegészségügyi hatóság a felelôs, amelynek elôírásai minden érintett számára kötelezô érvényûek. Ez a szervezet tud valamennyi érintett számára felvilágosítást adni arról, hogy az Európai Unióban mely területeken, milyen károsítókra és milyen növényekre, termékekre van hivatalosan elismert védett zóna, s melyek a betartandó feltételek. Védett zóna elismerését a nemzeti növényegészségügyi hatóság(ok) kérheti(k) országokra, országrészekre úgy, hogy a növényegészségügyi helyzetet az illetékes hatóság(ok) hatékonyan ellenôrizni tudjá(k). A védett zóna minôsítést elôterjesztés alapján adják egy adott területen, adott károsítóra, szakértôi vizsgálat alapján. Az Európai Unió Tanácsa az a szerv, amely a védett zónát hivatalosan elismeri. A védett zóna státusz fenntartására az érintett tagország (illetve tagországok, mert több országra is kiterjedhet) rendszeres, hivatalos ellenôrzést végez(nek) arra a károsítóra, amelyikre a védett zónát elismerték. Az illetékes növényegészségügyi hatóság köteles értesíteni az EU Bizottságot a vizsgálat eredményérôl. A Bizottság az információt továbbítja a többi tagország felé. Ha a fennálló védett zónában olyan károsító megtelepedett, amelyre az elismerés vonatkozik, akkor a területi mentesség státuszát visszavonják. A növényegészségügyi szakterületre vonatkozó EU jogszabályok A növényegészségügyi szakterületet a növényekre és növényi termékekre káros szervezetek Közösségbe való bevitele és a Közösségen belüli elterjedése elleni védelmi intézkedésekrôl szóló 2000/29/EK tanács irányelv szabályozza keretjogszabályként. A nyilvántartási rendszerrôl 92/90/EGK, a növényútlevél kibocsátásról a 92/105/EGK, a védett zóna rendszerrôl a 92/70/EGK bizottsági irányelvek rendelkeznek. A hivatkozott közösségi jogszabályok az EU valamennyi hivatalos nyelvén a Internet címen érhetôk el.
5 Szakmai felvilágosítást az érdeklôdôknek a területileg illetékes megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálatok adnak. Európai uniós ismeretekrôl további tájékoztatással szolgál a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium honlapja ( A hazai elôírások módosulása az EU csatlakozás tükrében Az EU csatlakozásra való felkészülés egyik fontos lépése a hazai jogszabályok közelítése a közösségi követelményekhez. Ez a folyamat növényegészségügyi területen is elkezdôdött ben lépett hatályba a XXXV. törvény a növényvédelemrôl, valamint elején a 7/2001. (I. 17.) FVM rendelete a növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályozásáról. Az említett jogszabályok már az EU csatlakozás követelményeinek figyelembe vételével készültek annak érdekében, hogy a közösségi rendelkezések fokozatosan kerüljenek bevezetésre. A növényútlevél és védett zóna rendszerrel kap- csolatos részletes elôírások a csatlakozáskor válnak kötelezôvé, amihez további jogszabálymódosításra lesz majd szükség. Fôbb változások a gyakorlatban A hazai növényegészségügyi szabályozás jellege meg fog változni az EU csatlakozás után. Azonos elôírások fognak vonatkozni valamennyi termelôre, forgalmazóra függetlenül attól, hogy a hazai piacra vagy az EU piacra szállítanak. A növényegészségügyi ellenôrzés a végtermék vizsgálat helyett termelési folyamat ellenôrzéssé válik. Megváltozik a vizsgálatköteles termékek köre, a szabályozás az Unió egésze számára jelentôs termékekre, döntôen a szaporítóanyagok ellenôrzésére terjed ki. Mivel valamennyi magyar termelô, forgalmazó az EU egységes piacára fog szállítani, annak szereplôjévé válik. Érvényesülni fognak tehát a közösségi elôírások illetve a piaci verseny szabályai. Ez a követelmény nagyobb felelôsséget hárít a termelôre, akinek saját érdeke a minôségi termék elôállítás. Készült a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Integrációs Fôcsoportfônökség Európai Integrációs Fôosztályának megbízásából. Készítette: Kiss Piroska. ISBN Kiadja a Szaktudás Kiadó Rt. 2001/2002
6 1. sz. melléklet. Nyilvántartási Ûrlap (10. számú melléklet a 7/2001. (I. 17.) FVM rendelethez.) MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NÖVÉNY- ÉS TALAJVÉDELMI SZOLGÁLATA NYILVÁNTARTÁSI ÛRLAP A növényvédelemrôl szóló évi XXXV. törvény és a 7/2001. (I.17.) FVM rendelet alapján...megyei Szolgálat Nyilvántartási szám: Cég/termelô neve: címe: tel: fax: Kapcsolattartó neve: címe: tel: fax: végzettsége: (A megfelelô kockát kérem bejelölni.) 1. A termelés/raktározás jellege szaporító- és ültetvényanyag elôállító vegyestermelô (folytatás az 5. pontban) késztermék elôállító szántóföldi növénytermelô burgonya kereskedô burgonyatermelô malom (folytatás a 8. pontban) zöldségtermelô takarmánykeverô (folytatás a 8. pontban) gyümölcstermelô terményraktár (folytatás a 8. pontban) szôlôtermelô egyéb:... termeléssel és kereskedelemmel is foglalkozik csak kereskedelemmel foglalkozik importôr 2. Hol történik a termékek eladása? termelô üzemben viszonteladónak ipari célra (végfelhasználó részére) nyilvános vagy saját célra (végfelhasználó részére) 3. Eladási célpiac: hazai piac EU tagország nem EU tagország 6 4. A növényi szaporító- és ültetvényanyagot Magyarországról szerzi be? igen ha nem, melyik országból Kérem beírni:... Származási azonosító:...
7 5. Szaporító- és ültetvényanyag elôállítás 5.1. Faiskolák gyümölcsfaiskola erdészeti csemetekert bogyósiskola átmeneti (szûrô) faiskola szôlôiskola elit faiskola díszfaiskola egyéb: Törzsültetvények, törzstelepek prebázis (KTÜ) törzsgyümölcsös bázis (ÜTÜ) egyéb törzstelep:... kiinduló anyag, törzsültetvény jelölt 5.3. Szaporításra ideiglenesen engedélyezett szaporító- és ültetvényanyag szaporításra ideiglenesen engedélyezett ültetvény továbbszaporításra kijelölt fa törzskönyvi elôjegyzésre kijelölt egyedek 6. Termesztett növényfajok 6.1. Vetômagvak Allium ascalonicum (mogyoróhagyma) Alliumcepa (vöröshagyma) Album porrum (póréhagyma) Album schoenoprasum (metélôhagyma) Capsicu spp. (paprikafélék) Helianthus annuus (napraforgó) Lycopersicon esculentum (paradicsom) Medicago sativa (lucerna) Oryza spp. (rizs) Phaseolus (bab) 6.2. Gumók, hagymák, rhizómák Album cepa (vöröshagyma) Allium schoenoprasum (metélôhagyma) Allium porrum (póréhagyma) Camassia (prérigyertya) Chionodoxa (hófény) Crocus flavus Golden yellow (krókusz) Galanthus (hóvirág) Galtonia candicans (fehér óriásjácint) Gladiolus (kardvirág) Hyacinthus (jácint) 6.3. Lágyszárú növények Allium cepa (vöröshagyma) Allium porrum (póréhagyma) Allium ascalonicum (mogyoróhagyma) Allium schoenoprasum (metélôhagyma) Apium graveolens (zeller) Araceae (kontyvirág-félék) Argyranthemum spp. (margitvirág) Aster spp. (ôszirózsa) Beta vulgaris (cukorrépa) Begonia (begónia) Brassica spp. (káposztafélék) Capsicum annuum (paprika) Cucumis spp. (kabakosok) Prunus (cseresznye, meggy, ómadula, kajszi, szilva és egyéb e nemzetségbe tartozó faj) Rubus (málna szerder és egyéb e nemzetségbe tartozó faj) Zea mays (kukorica) EPPO tagországokon kívüli területekrôl származó vetômag... Egyéb Iris (nôszirom) Ismene (pókliliom) Muscari (gyöngyike) Narcissus (nárcisz) Ornithogallum (madártej) Puschkinia (Puskin-csillagvirág) Scilla (csillagvirág) Tigcidia (tigrisvirág) Tulipa (tulipán) Egyéb Gerbera (gerbera) Gypsophila (fátyolvirág) Humulus lupulus (komló) Impatiens New Guince hibrid (nebáncsvirág) Lactuca spp. (salátafélék) Leucanthemum (margaréta) Lupinus (csillagfürt) Marantaceae (nyílgyökér-félék) Musaceae(banánfélék) Pelargonium (muskátli) Persea spp. (avokádó) Solanum tuberosum (burgonya) 7
8 Dendranthema (krizantémfélék) Dianthus és hibridjei (szegfû) Euphorbia pulcherrima (mikulásvirág) Exacum spp. (keserûlevélke) Ficus L. (füge) Fragaria (szamóca) 6.4. Fásszárú növények Abies (jegenyefenyô) Castanea (szelídgesztenye) Chaenomeles (japánbirs) Citrus (citromfélék) Corylus avellana (mogyoró) Cotoneaster (madárbirs) Crataegus (galagonya) Cydonia (birsalma) Eryobotria (gyapjasnaspolya) Juglans (dió) Larix (vörösfenyô) Malus (alma) Mespilus (naspolya) Olea europea (olajfa) Picea (lucfenyô) Pinus (fenyô) Pistacia vera isztácia Solanum melongena (tojásgyümölcs) Spinacia spp. (spenót) Tanacetum (margitvirág) Verbena (vasfû) Egyéb Platanus (platán) Popidus (nyárfa) Prunus (cseresznye, meggy, mandula, kajszi, szilva és egyéb e nemzetségbe tartozó faj) Pseudotsuga (Douglász-fenyô) Pyracantha (tûztövis) Pyrus (körte) Quercus (tölgy) Ribes (ribiszke, köszméte) Rubus (málna szeder és egyéb e nemzetségbe tartozó faj) Sorbus (berkenye) Stranvaesia (korallberkenye) Tsuga (hemlokfenyô) Vitis (szôlô) Egyéb 7. A termelés részletes adatai Település HRSZ Növényfajta Növényfaj Felület ha 8. Raktározott termény, valamint a termén raktár, a malom és a takarmánykeverô részletes adatai Település, utca, hrsz. Tárolt termény Tárolt kapacitás (t) Tárolt mennyiség (t) 2. sz. melléklet. Növényútlevél (Dánia) 1. EU Növényútlevél 2. Dánia 3. Mezôgazdasági Minisztérium, Növénytermesztési Fôigazgatóság 4. Nyilvántartási szám 5. Megrendelés/ növényútlevél sorszáma 8. ZP, védett zóna kódja 6. Botanikai név 7. Mennyiség (kg, db) 9. RP, csereútlevél kódja 10. Származási ország neve
Növényegészségügy. Tájékoztató az Európai Unió növényegészségügyi szabályozásáról. EU nyilvántartási rendszere növényegészségügyi
Tájékoztató az Európai Unió növényegészségügyi szabályozásáról Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Növényegészségügy Magyarország 1994 márciusában hivatalosan benyújtotta tagfelvételi kérelmét
Növényútlevél 0./14. oldal 07-06-10 Növényútlevél term2.doc
Növényútlevél 0./14. oldal 07-06-10 Növényútlevél term2.doc A növényútlevél és a termelői regisztráció növény-egészségügyi követelményei Összeállította: Bencze Erzsébet Kiss Karolina Merő Ferenc Molnár
1. melléklet a 25/2010. (X. 20.) VM rendelethez. 2. melléklet a 25/2010. (X. 20.) VM rendelethez
1. melléklet a 25/2010. (X. 20.) VM rendelethez Az R. 4. számú melléklete kiegészül a következő 20. ponttal: 20. Acer spp., ültetésre szánt növények, a vetőmag kivételével Kína 2. melléklet a 25/2010.
MELLÉKLET. A. rész A 2002/55/EK irányelv a következőképpen módosul:
HU MELLÉKLET A. rész A 2002/55/EK irányelv a következőképpen módosul: 1. A 2. cikk (1) bekezdésének b) pontja helyébe a következő szöveg lép: Allium cepa L. Cepa csoport (vöröshagyma) Aggregatum csoport
24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet
24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer - maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22. ) EüM - FVM együttes rendelet
Legfontosabb tudnivalók a termeléshez kötött zöldségnövény termesztés támogatásáról
Legfontosabb tudnivalók a termeléshez kötött zöldségnövény termesztés támogatásáról 1. A támogatás igénybevételének feltétele, hogy a 9/2015. (III. 13.) FM rendelet 3. mellékletében nevesített zöldségnövény
11990 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 46. szám
11990 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 46. szám A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 30/2010. (III. 30.) FVM rendelete a növény-egészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól
PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikól szóló. évi CLV. törvény. és. -a alapján kötelező.
PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikól szóló. évi CLV. törvény. és. -a alapján kötelező. Nyilvántartási
Intézmény neve Székhely Génmegőrzési téma
Intézmény neve Székhely Génmegőrzési téma Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Vírusmentes gyümölcs törzsültetvények a Fás gyümölcs géngyűjteményi tételek megőrzése Intézet Kht. Cegléd (kajszi,
ISPM 15. Magyarország a követelményeket a 62/2005. (VII. 8) FVM rendelettel módosított 7/2001. (I.17.) FVM rendeletben építette be.
ISPM 15 62/2005. (VII. 8.) FVM rendelet a növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet módosításáról A zárlati károsítók fa csomagolóanyaggal
/2007. ( ) FVM-EÜM együttes rendelete
A földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter és az egészségügyi miniszter /2007. ( ) FVM-EÜM együttes rendelete a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhetı növényvédıszer-maradék
PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikól szóló 93. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján
Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért
2003L0091 HU 11.12.2013 008.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A BIZOTTSÁG 2003/91/EK IRÁNYELVE (2003. október 6.)
Magyarországon engedélyezett SYNGENTA készítmény-kultúra párok MRL értékei
kalászosok (búza, árpa, tritikále, rozs, zab) 0,05 (zab, rozs, búza, tritikálé); 0,5 (árpa) 28 virágzás (BBCH69) burgonya 0,02* 14 sorzáródás (BBCH 39) cukorrépa lambda-cihalotrin 0,02* (gyökér) 14 sorzáródás
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 29.08.2005 COM(2005) 396 végleges Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a 2002/53/EK irányelvvel összhangban a mezőgazdasági növényfajok közös fajtajegyzékében szereplő,
FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020
FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020 Budapest, 2015. január 30. KAP I. termeléshez kötött támogatás önkéntes, legfeljebb az éves pénzügyi keret 13%-a (évente közel
xxxxx/ Plant Passport 1
HU MELLÉKLET Technikai előírás: A növényútlevelek mérete, az elemeket határoló vonalak alkalmazása, az elemek méretaránya és a megjelenítésükhöz használt betűtípusok csak példaként szolgálnak. Az Unió
A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban
A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2016. március 10. 2015-ben a kertészeti
1. Általános rendelkezések. 2. Állami elismerés
22840 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 78. szám A vidékfejlesztési miniszter 65/2011. (VII. 11.) VM rendelete a zöldségnövény fajok tájfajtáinak és házikerti fajtáinak elismerésérõl, valamint vetõmagvaik
Az ültetvényanyagok előállítása. Fajtafenntartás, fajtagyűjtemények. dugványt. termő törzsültetvény. dugvány. dugványiskola. dugvány csemete.
Gyümölcsfaiskola Gyökeres gyümölcs szaporítóanyagot előállító szaporító terület, a rajta lévő növényállománnyal, törzsültetvénnyel, felszerelésekkel, épületekkel, amelynek működését a minősítő intézet
L 2/12 Az Európai Unió Hivatalos Lapja BIZOTTSÁG
L 2/12 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2005.1.5. BIZOTTSÁG A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2004. december 27.) a 2005 2009. évekre vonatkozóan a 66/401/EGK, 66/402/EGK, 68/193/EGK, 92/33/EGK, 2002/54/EK, 2002/55/EK,
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Budapest, 2012. május 31. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár
36/2014. (XII. 17.) FM rendelet. az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról
36/2014. (XII. 17.) FM rendelet az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. (2) bekezdés 26. pontjában, a 13. tekintetében
25/2010. (X. 20.) VM rendelet a növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet módosításáról
25/2010. (X. 20.) VM rendelet a növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet módosításáról Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló
L 109. Hivatalos Lapja. Az Európai Unió. Jogszabályok. Nem jogalkotási aktusok. 60. évfolyam április 26. Magyar nyelvű kiadás.
Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 109 Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 60. évfolyam 2017. április 26. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok RENDELETEK A Bizottság (EU) 2017/716 végrehajtási rendelete (2017.
Melléklet a 91/2008. (VII. 24.) FVM-EüM együttes rendelethez
Melléklet a 91/2008. (VII. 24.) FVM-EüM együttes rendelethez 1. Az R. 1. ú melléklete 3. acetamiprid hatóanyaga az alábbi kultúra-határérték előírásokkal egészül ki: [Sor 3. acetamiprid] endívia *5 petrezselyemlevél
2003.11.27. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 312. A BIZOTTSÁG HATÁROZATA. (2003. november 26.)
003..7. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 3. A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (003. november 6.) a kutyák, macskák és görények Közösségen belüli mozgásához való útlevélminta létrehozásáról (az értesítés a C(003)
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.11.14. COM(2017) 643 final 2017/0297 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA a 2003/17/EK tanácsi határozatnak a Brazíliában a takarmánynövény- és gabonavetőmag-termesztés
A 2009. évi állami génmegőrzési feladatok támogatását elnyert pályázok listája
A 2009. évi állami i feladatok támogatását elnyert pályázok listája Pályázó neve Pályázó címe Elnyert Génmegőrzési téma támogatás (Ft) 5 B Bt. 2028 Pilismarót, Dózsa György u. 42. 352.000 Fekete nyár Agrimart
PE-CONS 20/2/17 REV 2 HU
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Strasbourg, 2017. július 4. (OR. en) 2015/0134 (COD) LEX 1746 PE-CONS 20/2/17 REV 2 VISA 154 COMIX 316 CODEC 719 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE A
Eredetvédelmi Fórum. Helvécia, április 24. Eredetvédelem, Fajtanevek, Növényfajták. Pernesz György. Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság
Eredetvédelmi Fórum Helvécia, 2017. április 24. Eredetvédelem, Fajtanevek, Növényfajták Pernesz György A szaporítás és forgalmazás feltételei: A fajta forgalmazás törvényes feltétele az EU tagországokban
65/2011. (VII. 11.) VM rendelet
Hatály: 2017.VIII.18. - 65/2011. (VII. 11.) VM rendelet a zöldségnövény fajok tájfajtáinak és házikerti fajtáinak elismeréséről, valamint vetőmagvaik előállítási és forgalomba hozatali feltételeiről A
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Budapest, 2011. május 31. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár
MAGYAR KÖZLÖNY. 46. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. március 30., kedd. Tartalomjegyzék. 28/2010. (III. 30.
MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. március 30., kedd 46. szám Tartalomjegyzék 28/2010. (III. 30.) FVM rendelet 29/2010. (III. 30.) FVM rendelet 30/2010. (III. 30.) FVM rendelet 31/2010.
Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek
Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek Név Megye Székhely Elismerési kategória TÉSZ 3 Dél-alföldi Kertészek Zöldség-Gyümölcs Termelői e Csongrád Szentes 6000 Szarvasi út 3/b gyümölcs-zöldség TÉSZ
2. Az R. 1. számú mellékletének fenamidon hatóanyaghoz tartozó sorainak szövege helyébe a következő szövegrész lép:
Melléklet az 55/2005. (XI. 23) EüM-FVM együttes rendelethez 1. Az R. 1. számú mellékletének amitráz hatóanyaghoz tartozó sorainak szövege amitráz (4) almatermésűek *0,05 KH csonthéjasok *0,05 KH szőlő
A vidékfejlesztési miniszter 1/2012. (I. 20.) VM rendelete a növényfajták állami elismerésérõl szóló 40/2004. (IV. 7.) FVM rendelet módosításáról
468 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 6. szám A vidékfejlesztési miniszter 1/2012. (I. 20.) VM rendelete a növényfajták állami elismerésérõl szóló 40/2004. (IV. 7.) FVM rendelet módosításáról A növényfajták
Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 279/47
2005.10.22. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 279/47 A BIZOTTSÁG 1739/2005/EK RENDELETE (2005. október 21.) cirkuszi állatok tagállamok közötti mozgására vonatkozó állat-egészségügyi követelmények meghatározásáról
EURÓPAI BIZOTTSÁG EGÉSZSÉGÜGYI ÉS ÉLELMISZERBIZTONSÁGI FŐIGAZGATÓSÁG
EURÓPAI BIZOTTSÁG EGÉSZSÉGÜGYI ÉS ÉLELMISZERBIZTONSÁGI FŐIGAZGATÓSÁG Brüsszel, 2018. február 27. KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG KILÉPÉSE AZ EU-BÓL ÉS AZ ÉLŐ ÁLLATOK MOZGÁSÁVAL
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai 1. példány Budapest, 2014. május 30. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Baliné Seléndy Eszter Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár Alexandra Nagy
Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek
Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek Azonosító Név Megye Székhely Elismerési kategória TÉSZ-3 Délalföldi Kertészek Zöldség-Gyümölcs Termelői és Értékesítő Szövetkezete Csongrád Szentes 6000 Szarvasi
Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 300/33
2005.11.17. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 300/33 A BIZOTTSÁG 1872/2005/EK RENDELETE (2005. november 15.) egyes romlandó áruk vámértékének meghatározása céljából az egységértékek megállapításáról AZ
LOVAK IMPORTJA MAGYARORSZÁGRA
LOVAK IMPORTJA MAGYARORSZÁGRA IMPORT LOVAK ÜGYINTÉZÉSE Európai Uniós tagságunk jelentősen egyszerűsítette az Unió területén belül tenyésztett lovak Magyarországra történő behozatalát. Attól függően azonban,
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs
A szabványos minőségi rendszer elemei. Termelési folyamatok
10. A szabványos minőségi rendszer elemei. Termelési folyamatok 10.1 Beszerzés (ISO 9001, 4.6.) A termelési folyamatok közül a szabvány elsőként a beszerzést szabályozza. Az előírások a beszállító értékelésével,
Milyen dokumentumokat kell benyújtani a Svájcon kívüli partnerek Bio Suisse tanúsításához?
Milyen dokumentumokat kell benyújtani a Svájcon kívüli partnerek Bio Suisse tanúsításához? A checklisteket és valamennyi egyéb dokumentumot teljeskörűen ki kell tölteni. A checklisteket az ellenőrzés során
Kötelező termesztésben tartási idő
1. számú melléklet a 7/2008. (I. 19.) FVM rendelethez 1. számú melléklet a 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelethez Támogatásban részesíthető ültetvény fajok Faj Maximális fajlagos telepítési költségek (ezer
A Nemzeti Parki Termék védjegy minősítési rendszere és követelményei az élelmiszerszabályozásban.
A Nemzeti Parki Termék védjegy minősítési rendszere és követelményei az élelmiszerszabályozásban. Pest megyei Kormányhivatal Váci Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
MUNKAANYAG A MINISZTER ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. Az egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért az előterjesztés
A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( )
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.28. C(2018) 3120 final A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018.5.28.) a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 1169/2011/EU európai
Az OECD rendszerben minősített vetőmagok statisztikája 2004/2005
Az OECD rendszerben minősített vetőmagok statisztikája 2004/2005 Az OECD közzé tette a 2004/2005 évre vonatkozó jelentését az OECD vetőmag rendszerek alapján végzett vetőmag minősítésekről. A megkérdezett
A GMO-mentes jelölés jogszabályi háttere. dr. Jasinka Anita főosztályvezető-helyettes Földművelésügyi Minisztérium Jogalkotási Főosztály
A GMO-mentes jelölés jogszabályi háttere dr. Jasinka Anita főosztályvezető-helyettes Földművelésügyi Minisztérium Jogalkotási Főosztály Hazánk GMO mentes stratégiája - 53/2006. (XI. 29.) OGY határozat
A vidékfejlesztési miniszter..../2011. (...) VM rendelete
A vidékfejlesztési miniszter.../2011. (...) VM rendelete zöldségnövény fajok tájfajtáinak és házikerti fajtáinak elismeréséről, valamint vetőmagvaik előállítási és forgalomba hozatali feltételeiről A növényfajták
Vetőmagvak minősítése, értékmérő tulajdonságaik, vetőmagkezelési eljárások
Vetőmagvak minősítése, értékmérő tulajdonságaik, vetőmagkezelési eljárások Vetőmag fogalma Mag: ivaros úton létrejött növényi rész, mely önállóan képes új generáció létrehozására Vetőmag: gazdasági növények
Aktuálisan pályázható támogatások
Aktuálisan pályázható támogatások Márciustól a Vidékfejlesztési Program keretein belül több pályázat is kiírásra kerül. Igényelje Ön is az akár 500 millió forintos vissza nem térítendő EU-s támogatásokat!
MAGYAR KÖZLÖNY 48. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 48. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. április 8., péntek Tartalomjegyzék 11/2016. (IV. 8.) BM rendelet A rendészeti feladatokat ellátó személyek, valamint a fegyveres biztonsági őrök
Opten Törvénytár Opten Kft. I. 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet. A 2009.07.01. óta hatályos szöveg
Opten Törvénytár Opten Kft. I. 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének
H A T Á R O Z A T. Az eseti felhasználási engedély kiadása díjtételköteles, amely összege Magyarországon már engedélyezett hatóanyag esetén Ft.
ENGEDÉLYEZÉSI IGAZGATÓSÁG ELŐADÓ: Baranyi Tibor Mészáros Ferencné ENGEDÉLY SZÁMA: 211/2/2005. TEL: 309-1012 FAX: 246-2942 TÁRGY: Buvisild BR csávázószer eseti felhasználási engedélye hazai vetőmag előállításra
104/2009. (VIII. 5.) FVM rendelet. Általános rendelkezések
Hatály: 2017.VIII.18. - 104/2009. (VIII. 5.) FVM rendelet a tájfajták állami elismeréséről, valamint vetőmagvaik előállítási és forgalmazási feltételeiről A növényfajták állami elismeréséről, valamint
kertésznaptár gyerekeknek
kertésznaptár gyerekeknek 2014 Január 1 2 3 4 5 Újév 6 7 8 9 10 Madáretető feltöltése 11 12 Hólapátolás 13 14 15 16 17 Tárolt hagymák, gumók ellenőrzése Vastag hóréteg leverése az ágakról 20 21 22 23 24
Fás szárú energetikai ültetvények
Fás szárú energetikai ültetvények Holl Katalin MGSZH Erdészeti Igazgatósága Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet Területhasznosítás Napjainkban
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01. Általános tudnivalók
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.122.01.01 Általános
39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet
39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet - Az építési célra szolgáló anyagok. 1 39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet az építési célra szolgáló anyagok, szerkezetek és berendezések mûszaki
5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet. a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről
5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről Az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvény 27. (11)
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete a növényvédő szerek forgalomba hozatalának és felhasználásának engedélyezéséről, valamint a növényvédő szerek csomagolásáról, jelöléséről,
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/471/2008. TERVEZET a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, 2000. május 24-én aláírt és a 2004. évi
URTICACEAE Csalánfélék P 2+2 v. 5 A 2+2 G (2)
URTICACEAE Csalánfélék P 2+2 v. 5 A 2+2 G (2) SZÁR: - hazánkban lágyszárúak, - tejnedv nélküliek, - gyakoriak a csalánszőrök LEVÉL: - tagolatlan VIRÁG: - négytagú - egy- vagy kétlakiak VIRÁGZAT: - levélhónalji
94/2004. (VI. 3.) FVM rendelet
94/2004. (VI. 3.) FVM rendelet a szőlő és bor származási bizonyítványok kiadásának rendjéről A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Btv.) 57. (1) bekezdésének
A vidékfejlesztési miniszter 9/2014. (II. 7.) VM rendelete a növényfajták állami elismeréséről szóló 40/2004. (IV. 7.) FVM rendelet módosításáról
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 16. szám 2053 A vidékfejlesztési miniszter 9/2014. (II. 7.) VM rendelete a növényfajták állami elismeréséről szóló 40/2004. (IV. 7.) FVM rendelet módosításáról A növényfajták
/2006. ( ) FVM rendelete
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Tervezet! /2006. ( ) FVM rendelete a takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról szóló 2001. évi CXIX törvény végrehajtásáról
A földművelésügyi miniszter 61/2016. (IX. 15.) FM rendelete a GMO-mentességre utaló jelölésről M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 138.
A földművelésügyi miniszter 61/2016. (IX. 15.) FM rendelete a GMO-mentességre utaló jelölésről M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 138. szám Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008.
MAGYAR KÖZLÖNY. 134. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. október 11., csütörtök. Tartalomjegyzék
MAGYAR KÖZLÖNY MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. október 11., csütörtök 134. szám Tartalomjegyzék 286/2012. (X. 11.) Korm. 287/2012. (X. 11.) Korm. 288/2012. (X. 11.) Korm. 289/2012. (X. 11.) Korm. 50/2012.
I. fejezet. Általános rendelkezések. II. fejezet
78/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmára vonatkozó részletes szabályokról 2005. november 1-jétől hatályos szöveg A védjegyek és a földrajzi
86/2006. (XII. 23.) FVM rendelet
86/2006. (XII. 23.) FVM rendelet a géntechnológiával módosított, a hagyományos, valamint az ökológiai gazdálkodással termesztett növények egymás mellett folytatott termesztéséről A géntechnológiai tevékenységről
5/2008. (I. 17.) FVM rendelet. a növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet módosításáról
5/2008. (I. 17.) FVM rendelet a növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet módosításáról A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény 65.
(EGT-vonatkozású szöveg) (2013/519/EU)
L 281/20 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2013.10.23. A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2013. október 21.) a kutyák, macskák és görények behozatalára engedéllyel rendelkező területek és harmadik országok
V. A Kormány tagjainak rendeletei
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 58. szám 5445 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 20/2015. (IV. 27.) FM rendelete a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatásról
A közös európai adásvételi jog alkalmazása a Róma I. rendelet keretében
BELSŐ POLITIKÁK FŐIGAZGATÓSÁGA C TEMATIKUS FŐOSZTÁLY: ÁLLAMPOLGÁRI JOGOK ÉS ALKOTMÁNYOS ÜGYEK JOGI ÜGYEK A közös európai adásvételi jog alkalmazása a Róma I. rendelet keretében ÖSSZEFOGLALÓ Kivonat E tanulmány
37/2003. (IV. 4.) FVM rendelet
37/2003. (IV. 4.) FVM rendelet a növény-egészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet módosításáról (Egységes szerkezetben a módosított jogszabállyal)
Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról
Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról 2016-tól a Vidékfejlesztési Program keretében vehető igénybe a mezőgazdasági
az energiával kapcsolatos termékek energia- és egyéb erőforrás-fogyasztásának címkézéssel
Megjelent az energiával kapcsolatos termékek kötelező címkézésére vonatkozó kormányrendelet, mely alapján energiával kapcsolatos termék akkor hozható forgalomba vagy helyezhető üzembe, ha megfelel az adott
Vám visszatérítésére Vámjogi helyzet igazolása. A/3, 4 lap. A/7, 4 lap
Európai uniós nyomtatványok A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának engedélyével a VIVA Média Holding gondoskodott az úniós csatlakozás után szükséges európai uniós nyomtatványok gyártásáról.
Tájékoztató a 2015 és 2020 közötti közvetlen támogatási rendszer feltételeiről
Tájékoztató a 2015 és 2020 közötti közvetlen támogatási rendszer feltételeiről Szentirmay Zoltán Földművelésügyi Minisztérium Agrárközgazdasági Főosztály A Közös Agrárpolitika reformja 2014 2020 2 A 2014-2020
eidas - AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 910/2014/EU RENDELETE
eidas - AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 910/2014/EU RENDELETE Elektronikus aláírás A papír alapú aláíráshoz hasonlóan: dokumentumot hitelesít Viszont szigorúan véve nem a dokumentumot írjuk alá, hanem
KMS Védjegy általános szakmai követelményei
KMS Védjegy általános szakmai követelményei A Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegy céljai: felhívja a hazai és külföldi fogyasztók figyelmét az ellenőrzötten kiváló minőségű sertéshúsból készült termékekre
8. számú melléklet FOGALOMJEGYZÉK
8. számú melléklet FOGALOMJEGYZÉK 1. aktív mezőgazdasági termelő: a mezőgazdasági termelők részére nyújtandó közvetlen támogatás igénybevételére vonatkozó szabályokról szóló 8/2015. (III.13.) FM rendeletben
É R T É K E L Ő Ö S S Z E S Í T Ő L A P
A legszebb konyhakertek programba Név:.. Méret... m 2 Helyezés: Lánykori név:.. által benevezett.. alatt található kertről. Cím:. Telefon:... E-mail cím:. Kertet művelők száma összesen:. fő Több generáció
Gyümölcstermesztésünk jelenlegi helyzete
Gyümölcstermesztésünk jelenlegi helyzete A gyümölcsfélék: fásszárú (kivéve a szamóca), több éves, nyersen vagy feldolgozva élvezettel fogyasztható nagy beruházási igényű, fajlagos költségű és fajlagos
A zöldség-gyümölcs piac szabályozása
A zöldség-gyümölcs piac szabályozása (A TÉSZ-ekkel foglalkozó részek Ledóné Darázsi Hajnalka, Ledó Ferenc és Fodor Zoltán előadásai alapján készültek) Az EU-s zöldség-gyümölcs piacszabályozás főbb részelemei
A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA ( )
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.10.15. C(2018) 6665 final A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2018.10.15.) a határregisztrációs rendszerben (EES) túltartózkodóként azonosított személyek listájának
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. a 2004-2005-ös támogatási évben benyújtható területalapú támogatási kérelem kitöltéséhez
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a 2004-2005-ös támogatási évben benyújtható területalapú támogatási kérelem kitöltéséhez A támogatás igényléséhez a Területalapú támogatások főlap és a Területalapú támogatások betétlap
A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KÖZFELÜGYELET
A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KÖZFELÜGYELET Dr Sugár Dezső előadás a VISEGRÁDI NÉGYEK TALÁLKOZÓJÁRA MISKOLC, LILLAFÜRED 1 A KÖNYVVIZSGÁLÓI KÖZFELÜGYELET MUNKÁJÁNAK JOGI KERETEI EU irányelv egységes keretfeltételeket
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, július 20. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. július 20. (OR. en) 11435/17 AGRILEG 141 DENLEG 57 VETER 64 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2017. július 17. Címzett: a Tanács Főtitkársága
Az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok listája és termeszthető növények köre 2009
Az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok listája és termeszthető növények köre 2009 Szántóföldi agrár-környezetgazdálkodási célprogram-csoport: 01 Alapszintű szántóföldi növénytermesztés AGF08, AGF09,
A HATÓSÁG FELADATAIT ÉRINTŐ TOVÁBBI VÁLTOZÁSOK. dr. KOVÁCS DÓRA KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG december 7.
A HATÓSÁG FELADATAIT ÉRINTŐ TOVÁBBI VÁLTOZÁSOK dr. KOVÁCS DÓRA KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG TARTALOMJEGYZÉK - az e-certis rendszer - az IMI használata - felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók nyilvántartása
TÉRINFORMATIKAI ADATRENDSZEREK
TÉRINFORMATIKAI ADATRENDSZEREK A NÖVÉNY- ÉS TALAJVÉDELEMBEN SZABÓ LEVENTE TÉRINFORMATIKAI VEZETŐ MEZŐGAZDASÁGI SZAKIGAZGATÁSI HIVATAL, NÖVÉNY- TALAJ- ÉS AGRÁR-KÖRNYEZETVÉDELMI IGAZGATÓSÁG (MGSZH NTAI)
8/2006. (II. 27.) EüM-FVM együttes rendelet
8/2006. (II. 27.) EüM-FVM együttes rendelet a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet módosításáról
A BIZONYLATOK FAJTÁI
A BIZONYLATOK FAJTÁI Pénzügyi bizonylatok Tevékenységi bizonylatok Átvételi bizonylatok Keletkezési helyek szerinti bizonylatok A szigorú számadású nyomtatványok Állampolgársági, hatósági bizonyítványok