Az ENSZ millenniumi célkitûzései és a statisztika
|
|
- Karola Kiss
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tanulmányok Az ENSZ millenniumi célkitûzései és a statisztika egyetemi tanár, a Hivatalos Statisztika Tudományos Tanácsának elnöke gyorgy.szilagyi@ksh.hu Az ezredforduló alkalmából az ENSZ meghirdette Millenniumi Fejlesztési Célkitűzéseket, amelynek középpontjában a fejlődő országokban élők egészségi, oktatási, lakás- és egyéb körülményeinek jelentős javítása áll. A világszervezet Statisztikai Bizottsága pedig nagyléptékű programot indított e célkitűzések teljesülésének mérésére. A tanulmány e vállalkozás statisztikai vonatkozásait mutatja be, nevezetesen a fejlődést leíró mutatószámrendszer kiválasztását, a mutatók számszerűsítésének kérdéseit, valamint a célkitűzések megvalósulási folyamatának elemző nyomon követését. Ez utóbbi feladat kapcsán előzetes eredményeket és értékelést is kapunk a mutatók egy kisebb (célkitűzésenként egy-egy mutatót tartalmazó) csoportjáról, oly módon, hogy a nagyszámú (163) ország adatai nyolc régióra összevonva jelennek meg. TÁRGYSZÓ: Nemzetközi elemzések, összehasonlítások. A hivatalos statisztika működése.
2 390 Hat évvel ezelőtt az országok vezetői olyan jövőképben, olyan világ víziójában egyeztek meg, amelyben kisebb a szegénység, kevesebb a betegség és az éhség, kedvezőbbek az anyák és csecsemőik túlélési esélyei, a gyermekek jobb oktatásban részesülnek, megvalósul a nők egyenjogúsága, egészségesebb a környezet; tehát egy olyan világképben, amelyben a fejlett és fejlődő országok partnerként dolgoznak valamennyiük fejlődéséért. Ez a vízió a Millenniumi Fejlesztési Célkitűzésekben (The Millennium Development Goals) öltött testet, amely a világ országainak fejlődési keretéül szolgál, és amely alapján mérhető az előrehaladás. (UN [2006a] 3. old.). Ezekkel a szavakkal kezdődik a világszervezet főtitkárhelyettesének, José Antonio Ocamponak bevezetője a millenniumi fejlesztési célkitűzések megvalósulásáról szóló, évi jelentéshez. A statisztikát illetően, a nemzetközi összehasonlítások történetének eddigi legnagyobb méretű, legösszetettebb és legnehezebb feladatával állunk szemben. 1. A célok A millenniumi célkitűzések időkerete , tartalmilag pedig nyolc nagy területen valósulnak meg. 1, A súlyos szegénység és az éhínség eltüntetése. 2. Mindenkire kiterjedő alsófokú oktatás. 3 A nemek közötti egyenlőség és a nők helyzetének javítása. 4. A gyermekhalandóság csökkentése. 5. Az anyák egészségének javítása. 6. Küzdelem a HIV/AIDS, a malária és más betegségek ellen. 7. A környezet fenntarthatósága. 8. Globális partneri viszonyok a fejlesztés érdekében. Bár világunk számos bajjal és gonddal küzd, aligha lehet elvitatni, hogy ez a nyolc célkitűzés a legfontosabbak közül való. Az is nyilvánvaló, hogy elsősorban (sőt majdnem kizárólag) a fejlődő országokat, azok közül is a legszegényebbeket érintik. Mindez érthető és üdvözlendő; a statisztika számára azonban, amely mérni hivatott e célkitűzések megvalósulását, nagy nehézségeket jelent, mert éppen azokról az országokról kell információt szolgáltatnia, amelyekről kevés, hiányos és nehezen
3 Az ENSZ millenniumi célkitûzései és a statisztika 391 összehasonlítható adat áll rendelkezésre. Mielőtt azonban ezzel a kérdéssel szembesülnénk, vessünk még egy pillantást a nyolc célkitűzésre. Szinte mindegyikre jellemző, hogy nem vagy csak nagyon nehezen lehet hozzájuk adatot rendelni hiszen nem a kvantifikáció céljára vannak megfogalmazva. Foglalkozzunk először ezzel a kérdéskörrel, és utána az adathozzáféréssel. Szerencsére a millenniumi célkitűzések megalkotói is gondoltak erre, és az egyes célkitűzésekhez többé-kevésbé konkrét feladatokat rendeltek, amelyek ugyan még nem tekinthetők statisztikai mutatószámoknak, de amelyekből a kvantifikáció eszközei már levezethetők. Célkitűzésenként különböző számú, összesen 18 ilyen feladatot 1 találunk. Az 1. táblázatban található felsorolás megmutatja a célkitűzéstől a mutatószámhoz vezető út első lépését. A Millenniumi Fejlesztési Célkitűzések és feladatok összefüggései 1. táblázat Célkitűzések Konkrét feladatok 1. A szegénység megszüntetése. 1. A napi 1 dollárból élők arányának felére csökkentése. 2. Az éhezők arányának felére csökkentése. 2. Általános alsófokú oktatás. 3. A teljes alsófokú oktatás kiterjesztése minden fiú- és lánygyermekre. 3. A nemek közötti egyenlőség. 4. A nemek közötti egyenlőtlenség megszüntetése az alsó és középfokú oktatásban 2005-ig és minden oktatási szinten 2015-ig. 4, A gyermekhalandóság csökkentése. 5. Az öt év alatti halandóság harmadára való csökkentése 1990 és 2015 között. 5. Az anyák egészsége. 6. Az anyák szülési halálozásának negyedére való csökkentése 1990 és 2015 között. 6. Küzdelem a HIV/AIDS, a malária 7. A HIV/AIDS terjedésének megállítása 2015-ig, majd pedig csökkentése. és más betegségek ellen. 8. A malária és más súlyos betegségek terjedésének megállítása ig, majd pedig csökkentése. 7. A környezet fenntarthatósága. 9. A fenntartható fejlődés elvének integrálása az ország politikájába és programjaiba, továbbá a környezeti forrásveszteségek folyamatának megfordítása. 10. Az egészséges ivóvízhez és alapvető higiéniához nem jutó népesség arányának felére csökkentése 2015-ig. 11. A nyomornegyedekben élő legalább 100 millióra tehető ember életkörülményeinek jelentős javítása 2020-ig. (A táblázat folytatása a következő oldalon.) 1 Az ENSZ idevágó dokumentumai a nyolc tételre az angol goal, a tizennyolcas lista elemeire a target kifejezést használják; mindkettő célt jelent. Magyarul a target -re a feladat kifejezést tartom megfelelőnek.
4 392 (Folytatás.) Célok Konkrét feladatok 8. Globális partneri viszonyok a fejlődés érdekében. 12. Nyitott, szabályozott, kiszámítható, diszkriminációmentes kereskedelmi és pénzügyi rendszer ki- és továbbfejlesztése. 13. Megkülönböztetett figyelem a legfejletlenebb országok speciális szükségleteire (például korlátozás nélküli export; a súlyosan eladósodottak tartozásának enyhítése). 14. Megkülönböztetett figyelem a tengerpart nélküli és a kis szigetet képező fejlődő országok speciális szükségleteire. 15. A fejlődő országok adóssághelyzetének olyan, átfogó kezelése, amely hosszú távra elviselhető mértékűvé teszi az adósságproblémát. 16. Stratégiák kidolgozása a fiatal munkaerő foglalkoztatására. 17. A gyógyszergyártó vállalatokkal való együttműködésben hozzáférés az alapvető gyógyszerekhez. 18. A magánszektorral való együttműködésben hozzáférés biztosítása az új technológiákhoz, különösen az információ- és távközlési technika terén. Forrás: UN [2006b]. 2. A statisztika hármas funkciója Az ENSZ Statisztikai Bizottsága a millenniumi célok meghirdetése után azonnal nagy erőket összpontosított annak érdekében, hogy mielőbb számszerű információ álljon rendelkezésre a célkitűzések és a konkrét feladatok megvalósulásának folyamatáról. Mozgósította az ENSZ Statisztikai Hivatalát, és regionális szerveit, a nemzetközi statisztika népes intézményeit, 2 szakértői csoportokat hozott létre, ellátva őket nagyszámú iránymutatással. Ezekre szükség is van, mert semmilyen nemzetközi összehasonlítás előtt nem állt még olyan nehéz feladat, mint a millenniumi célok megvalósításának számszerűsítése. A statisztika tennivalóinak három nagy csoportját különböztethetjük meg: 1. A mérés alapjául szolgáló mutatók kiválasztása. 2. E mutatók számszerűsítése valamennyi országra és több időszakra. 3. Az adatok kínálta következtetések levonása, a millenniumi célok megvalósulásának nyomon kísérése. 2 Ezekről lásd Szilágyi [2006] old..
5 Az ENSZ millenniumi célkitûzései és a statisztika 393 Bár logikai szempontból e tennivalók egymást követik az előbbi előfeltétele az utána következőnek a valóságban többszöri, sőt folyamatos visszacsatolásra van szükség. A kiválasztott mutatók igen gyakran szorulnak módosításra, sőt cserére is, amikor kiderül, hogy egy-egy mutató nem, vagy csak nagyon kevés országra áll rendelkezésre, esetleg található a konkrét cél szempontjából relevánsabb adat. Előfordul, hogy az elemző munka során lépnek fel ellentmondások a rendelkezésre álló adatok között, ami ismét a mutatószám cseréjét, vagy a kvantifikáció felülvizsgálatát követeli meg A mutatószámok kiválasztása Ez a munkafázis skaláris változók hozzárendelését jelenti a tizennyolc konkrét célhoz. Ebben a fázisban a Statisztikai Bizottság nagymértékben támaszkodott az országok, közöttük a fejlett tehát a célkitűzésekben kevésbé érintett országok javaslataira és véleményére is. (A magyar KSH számos javaslatot tett a rendszer mutatószámaira és kommentálta az első tervezeteket.) A kezdeti viták és tapasztalatok eredményeképpen negyvennyolc mutatóra esett a választás, úgy hogy egy-egy konkrét feladatot egy és öt közötti adat jellemez, a pontok közötti négy feladatot azonban a rendszer ebből a szempontból összevontan kezeli és tizenkét mutatót rendel hozzá. A 2. táblázat ízelítőt ad a mutatószámrendszerből (a 48 változó teljes felsorolása szétfeszítené e cikk kereteit, de amúgy sem érdemes teljességre törekedni, mert a mutatószámkészlet még mindig kidolgozás alatt áll). A negyvennyolcas lista az ENSZ Statisztikai Bizottságának 37. ülésére (2006) benyújtott Development indicators című munkaanyagában található (UN [2006b]). A 2. táblázat konkrét feladatonként a legjellemzőbb egy vagy két mutatót említi meg, lehetőség szerint azokat, amelyek már véglegesnek tekinthetők. Feladatok és néhány jellegzetes mutatószám 2. táblázat Konkrét feladatok Mutatószámok 1. A napi 1 dollárból élők arányának A (vásárlóerő-paritáson számolt) napi 1 dollár alatt a felére csökkentése. élők aránya a lakosságban. A legalsó kvintilis aránya a fogyasztásban. 2. Az éhezők arányának felére csökkentése. Súlyhiányos gyermekek aránya az öt éven alattiak között. A napi minimális energiafogyasztás alattiak aránya a népességből. (A táblázat folytatása a következő oldalon.)
6 394 (Folytatás.) Konkrét feladatok Mutatószámok 3. A teljes alsófokú oktatás kiterjesztése Beiratkozási arány az alsófokú oktatásban. minden fiú- és leánygyermekre. Az ötödik osztályt elért tanulók rátája. 4. A nemek közötti egyenlőtlenség megszüntetése A leány/fiú arány az alsó-, közép- és felsőfokú oktatásban. az alsó és középfokú oktatásban 2005-ig és minden oktatási szinten 2015-ig. Nők aránya a nemzeti parlamentben. 5. Az öt év alatti halandóság egy harmadára való csökkentése 1990 és 2015 között. Himlőoltásban részesült egyévesek aránya. Az öt év alattiak halandósági aránya. 6. Az anyák szülési halálozás-arányának negyedére való csökkentése 1990 és 2015 között. aránya. Szakszemélyzet felügyelete mellett lefolyt szülések 7. A HIV/AIDS megbetegedések megállítása 2015-ig, A év közötti terhes nők HIV megbetegedésének majd pedig csökkentése. gyakorisága. 8. A malária és más súlyos betegségek terjedésének A malária gyakorisága és a vele összefüggő halálozási megállítása 2015-ig, majd pedig csökkentése. arány. Tuberkulózisos új megbetegedések száma (százezer lakosra vetítve). 9. A fenntartható fejlődés elvének integrálása az ország politikájába és programjaiba, továbbá a környe- A (vásárlóerő-paritáson kifejezett) GDP 1 dollárjára Az erdővel borított földfelszín aránya. zeti forrás-veszteségek folyamatának megfordítása. eső energiafelhasználás (olaj-kilogramm egyenértékben). 10. Az egészséges ivóvízhez és alapvető higiéniához Javított minőségű közegészségi feltételekhez hozzájutó nem jutó népesség arányának felére csökkentése népesség aránya ig. 11. A nyomornegyedekben élő legalább 100 millióra Biztos fedélhez hozzájutó háztartások aránya. tehető ember életkörülményeinek jelentős javítása 2020-ig. 12. Nyitott, szabályozott, kiszámítható, diszkriminációmentes kereskedelmi és pénzügyi rendszer ki- és gokból származó illetékmentes importjának aránya Fejlett országok fejlődő és alacsonyan fejlett orszá- továbbfejlesztése. (fegyver-import értéke nélkül). 13. Megkülönböztetett figyelem a legfejletlenebb országok speciális szükségleteire (például korlátozás Development Assistance) a tengerpart nélküli és a A Hivatalos Fejlesztési Támogatásból (ODA Official nélküli export; a súlyosan eladósodottak tartozásának enyhítése). támogatás ezen országok bruttó nemzeti jövedelmé- kis szigeteket képező fejlődő országoknak nyújtott 14. Megkülönböztetett figyelem a tengerpart nélküli és nek százalékában. a kis szigetet képező fejlődő országok speciális A fejlődő országok mezőgazdasági exportja GDP-jük szükségleteire. százalékában. 15. A fejlődő országok adósság helyzetének olyan, átfogó kezelése, amely hosszú távra elviselhető mérté- százalékában. Adósságszolgálat a javak és szolgáltatások exportjának kűvé teszi az adósságproblémát. (A táblázat folytatása a következő oldalon.)
7 Az ENSZ millenniumi célkitûzései és a statisztika 395 (Folytatás.) Konkrét feladatok 16. Stratégiák kidolgozása a fiatal munkaerő foglalkoztatására. 17. A gyógyszergyártó vállaltokkal való együttműködésben hozzáférés az alapvető gyógyszerekhez. 18. A magánszektorral való együttműködésben hozzáférés az új technológiákhoz, különösen az információ- és távközlési technológia terén. Mutatószámok A évesek munkanélküliségi rátája. A népesség azon százaléka, amely megfizethető áron és tartósan hozzáfér a legfontosabb gyógyszerekhez. Telefon-előfizetéssel, személyi számítógéppel és internetkapcsolattal rendelkezők száma a lakosság százalékában A mutatók számszerűsítése A statisztika három funkciója közül ez a legnehezebb, hiszen a fő feladat a fejlődő és gyengén fejlett országok adatainak összegyűjtése. Ez a gyűjtés azonban az esetek kis százalékában jelenti az országok nyújtotta adatszolgáltatást ; sokkal több feladat hárul a már említett nemzetközi szervezetekre, amelyek vagy rendelkeznek kisebb vagy nagyobb adatkészlettel, vagy különböző becslésekhez folyamodnak. E becslések eszközei igen változatosak: inter- és extrapolációs számítások, különböző modellek kialakítása egyaránt hozzátartozik az arzenálhoz. Az ENSZ 163 fejlődő országot tart számon (UN [2007] 8. old.). A konkrét feladatok és a mutatószámok felsorolásánál bizonyára feltűnt, hogy noha a millenniumi célkitűzések időtávja a megfigyelés illetve az adatigény 1990-ig megy vissza. Ennek egyrészt az az oka, hogy a mutatók többsége olyan változó, amelyek esetében a fejlődés csak hosszabb időszak távlatában szignifikáns. Az adatgyűjtés azért is a 1990-nel kezdődő idősor megalkotását tűzi ki célul, mert remélhető, hogy az egy évtizeddel meghosszabbított időtartamban több adatot talál. Ez a remény meg is valósul, ám igen korlátozottan, olyannyira hogy az idősor e meghosszabbítása sajátos kompromisszummal is együtt jár: a metodika megengedi a trendvonal meghúzását akkor, ha 1990 és 2006 között legalább két adat rendelkezésre áll az adott országra. A millenniumi célkitűzések adatbázisa (számszerűségében nem éppen gazdag, ám) igen jól áttekinthető (UN [2006d]). Minden országra vonatkozóan tartalmazza valamennyi fellelhető adatot, ellátva a szükséges metainformációval. Ez a metainformáció különleges figyelmet érdemel, mert érzékletesen jelzi azt az erőfeszítést, amit a közreműködők folytatnak a kvantifikáció érdekében. Az adatbázis minden egyes adata (ország és mutatószám megnevezése, valamint az adat éve) mellett találunk egy színt, amely tájékoztat az adat eredetéről és természetéről (például zöld: az országtól származó adat, sajnos ez a legritkább, míg a fehér szín, amely a teljes adathiányt jelzi, a leggyakoribb).
8 396 Az adatelőállítás különböző lehetőségei a következők: az ország által szolgáltatott adatot az illetékes nemzetközi szervezet korrigálja a nemzetközi összehasonlíthatóság érdekében; az adatot valamelyik nemzetközi szervezet adminisztratív vagy egyéb forrásból állítja elő; modellezéssel előállított adat; szintén nemzetközi szervezet dolgozza ki, más, rendelkezésre álló adatok, mint magyarázóváltozók segítségével felépített összefüggések útján; más forrásokból (például a donor országoktól) származó adat. Az ilyen módszerekre a trendeljárásokhoz szükséges pontok meghatározásánál is szükség van, hiszen jó néhány ország, illetve nem kevés mutató esetében még két adatot is hiába keresünk. Van azonban okunk abban bizakodni, hogy ez az adatszegényes állapot a vállalkozásnak csak a kezdeti éveit nehezíti ilyen mértékben. Erre enged következtetni az ENSZ Statisztikai Bizottságának évi ülése, amelyet a fejlődő országok statisztikusai a korábbiaknál jóval nagyobb számban kísértek figyelemmel, nagy érdeklődést és vállalkozó kedvet tanúsítva A megvalósítás megfigyelésének feltételei Az adatgyűjtés és az összehasonlíthatóság azon nehézségeinek ismeretében, amelyekről az előzőkben szó volt, felmerül a kérdés, eljött-e az ideje a millenniumi célkitűzések megvalósulását bemutató statisztikai elemzésnek. A statisztikai anyag birtokosai úgy látják, hogy bármilyen hiányos az adatbázis, bármennyire is bírálható a pontosság és még inkább a teljesség érdemes felhasználni az erőfeszítés eddigi eredményeit és a nyilvánosság elé tárni azt, ami ezekből az adatokból látható. Ezért az ENSZ már 2005-ben, majd ezt követően 2006-ban közzétett egy-egy viszonylag szerény terjedelmű jelentést az eredményekről (a továbbiakban csak ez utóbbival foglalkozunk (UN [2006a])), sőt ez utóbbit később kiegészítette egy statisztikai függelékkel (UN [2006c]). Bármennyire is türelmetlenül várjuk e hatalmas noha minden szempontból köztes állapotban levő munkának az eredményét, előbb szembe kell néznünk néhány, éppen az elemzéssel összefüggő módszertani kérdéssel. Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy sem az elemzés, sem a statisztikai függelék nem tartalmaz országrészletességű adatokat, hanem a fejlődő és gyengén fejlett országok földrajzi csoportjai, régiói képezik mind az adatközlés, mind az elemzés tárgyát. A 163 országnak ezt a tagolását a 3. táblázat közli.
9 Az ENSZ millenniumi célkitûzései és a statisztika táblázat A régiók szerinti felosztás Régiók (országcsoportok) Országok száma Szubszaharai Afrika 50 Latin-Amerika és a Karib területek 46 Óceánia 20 Nyugat-Ázsia 15 Délkelet-Ázsia 11 Dél-Ázsia 9 Észak-Afrika 6 Kelet-Ázsia 6 Összesen 163 Forrás: UN [2006d]. A régióadatok az országok adatainak összegei, illetve átlagai. Ezeknek az átlagoknak vagy összegeknek megállapítása azonban nem egyszerű aritmetikai kérdés. A mutatók számszerűsítésének tárgyalásánál már láttuk, hogy az adatbázis nem kitöltött számsorok halmaza, hanem a legtöbb esetben jó, ha országonként és mutatónként két-három adat rendelkezésre áll és ez, valamely mutató vonatkozásában, az egyik ország (A) esetében például 1992-es és 1995-ös, a másik (B) esetében 1990-es és 1993-as. Az országcsoportra érvényes becsléshez először el kell dönteni, melyik esztendőt tekintjük az összehasonlítás évének. Az egyszerűség kedvéért tételezzük fel, hogy a legtöbb ország 1993-ra rendelkezik adattal, azaz B országgal nincs gondunk, A ország esetében azonban valamilyen kiigazításra van szükség. Nem vagyunk olyan gazdagok az információ mennyiségét tekintve, hogy A ország két adata közül bármelyik felhasználásáról lemondjunk. Keressünk olyan segédváltozót, amelyre idősorunk is van és összefüggésbe is hozható a szóban forgó mutatóval. E mutató idősora segítségével A ország 1993-as adatára nyerünk egy M93(92) és egy M93(95) becslést és e két becslés súlyozott átlagát a súlyok fordítottan arányosak a bázisévtől (1993) való távolsággal fogadjuk el A ország évi adatának. Ez az adat épül be annak a régiónak az átlagába, amelyhez A ország tartozik. 3. Adatok a célkitűzések tükrében Valamennyi itt következő számadat és megállapítás az ENSZ már említett The Millennium Development Goal report 2006 c. kiadványából (UN [2006b]) származik.
10 398 A kiadvány mind a nyolc célkitűzéssel foglalkozik, kiemelve néhányat a hozzájuk tartozó mutatószámok közül; a következőkben ezekből található válogatás, amely minden célkitűzést egy-egy mutatóval jellemez. A jelentésben közölt számsorok általában két időszakra vonatkoznak, a leírt következtetések a jelentés szerzőinek véleményét foglalják össze. A millenniumi célkitűzések szempontjából ezek az adatok még előzetesnek is alig tekinthetők, mert a tizenöt éves ( ) szakaszból még csak az első néhány esztendő telt el; mégsem érdektelen, hogy mit és hogyan látnak és mutatnak be az ENSZ szakértői a fejlődő országokban végbemenő folyamatokból A szegénység megszüntetése 4. táblázat Napi (vásárlóerő-paritás szerinti) 1 dollár alatt élők aránya a lakosság százalékában Régió (országcsoport) Szubszaharai Afrika 44,6 44,0 Dél-Ázsia 39,4 31,2 Kelet-Ázsia 33,0 14,1 Délkelet-Ázsia és Óceánia 19,6 7,3 Latin-Amerika és a Karib területek 11,3 8,9 Észak-Afrika és Nyugat-Ázsia 2,2 2,4 A szerzők minden mutató táblázatához hozzáfűznek egy összefoglaló, a millenniumi célkitűzés szempontjából különösen releváns megállapítást, amely e szegénységi mutatóra vonatkozóan így hangzik: Ázsia vezet a globális szegénység csökkentésében. A részletesebb kommentár szerint 1990-ben több mint 1,2 millió ember a fejlődő világ népességének 28 százaléka élt elviselhetetlen szegénységben, 2002-re ez az arány 19 százalékra csökkent. Legnagyobb a fejlődés Ázsiában, ahol az egy dollár alatt élők száma közel negyedmilliárd fővel csökkent. Latin-Amerikában és a Karib területeken a fejlődés lassabb volt, olyannyira, hogy 2002-re itt nagyobb a szegénységi arány, mint Délkelet-Ázsiában és Óceániában. Legnagyobb a szegénység a Szubszaharai Afrikában, ahol az arány minimális mértékben csökkent, de a szegénységben élők száma 140 millióval nőtt Mindenkire kiterjedő alsó fokú oktatás Az összefoglaló megállapítása szerint a teljeskörű alsófokú oktatás elérhető közelségben van, de Szubszaharai Afrikának erős a lemaradása. A fejlődő világ egé-
11 Az ENSZ millenniumi célkitûzései és a statisztika 399 szét tekintve a beiratkozási arány 86 százalékkal növekedett a két időszak között. A szubszaharai területen azonban a növekedés ellenére is alacsony a beiskolázási arány, sőt a régió néhány országában a gyermekek fele nem jár iskolába. Beiratkozási arány az alsófokú oktatásban (százalék) Régió (országcsoport) 1990/ / táblázat Szubszaharai Afrika Óceánia Nyugat-Ázsia Dél-Ázsia Délkelet-Ázsia Kelet-Ázsia Észak-Afrika Latin-Amerika és a Karib területek A nemek közötti egyenlőség Nők aránya a nemzeti parlamentben (százalék) Régió (országcsoport) táblázat Óceánia 1 3 Észak-Afrika 3 7 Nyugat-Ázsia 5 8 Dél-Ázsia 6 13 Délkelet-Ázsia Szubszaharai-Afrika 7 16 Kelet-Ázsia Latin-Amerika és a Karib területek Megjegyzés. Egykamarás rendszer esetén a teljes képviselőházban, kétkamarás parlament esetén az alsóházban. Összefoglaló ítélet : a nők politikai ereje növekszik, de továbbra is a férfiak vannak uralkodó helyzetben. A nők részvétele a politikában számottevően növeke-
12 400 dett 1990 óta. A 2005-ben megválasztott képviselők egyötöde nő, de sok helyen szembetűnő az aránytalanság (mint az a 6. táblázat első három sorából látszik). Legbiztatóbb a helyzet Latin-Amerikában és a Karib térségben. A pozitív változásokban szerepet játszott, hogy számos országban kvótákat állítottak fel a nők politikai részvételének erősítésére A gyermekhalandóság csökkentése Az öt év alattiak halandósági aránya* Régió (országcsoport) táblázat Szubszaharai Afrika Dél-Ázsia Óceánia Nyugat-Ázsia Délkelet-Ázsia Észak-Afrika Latin-Amerika és a Karib területek Kelet-Ázsia *1000 élveszületésre vetítve. 8. táblázat Az öt éven alul elhunytak halálozási aránya* a háztartások gazdagsága szerint (százalék) Háztartások Halálozási arány Alsó kvintilis (legszegényebb 20 százalék) 143 Második kvintilis 133 Harmadik kvintilis 125 Negyedik kvintilis 106 Felső kvintilis (leggazdagabb 20 százalék) 74 * 1000 főre vetítve. A jelentés összefoglaló megállapítása szerint napjainkban több gyermek éli túl az ötödik életévét, mint 1990-ben, de Szubszaharai Afrikának nagyon nagy a lemaradá-
13 Az ENSZ millenniumi célkitûzései és a statisztika 401 sa. Bár minden régióban javult a túlélés aránya, 2004-ben még mindig 10,5 millió gyermek hal meg az ötéves születésnapja előtt, méghozzá megelőzhető okokból. Ezeknek a gyermekeknek 94 százaléka 60 országban élt a felsorolt a 163-ból. Erre a mutatóra vonatkozóan azonban más információk is rendelkezésre állnak, melyek arra adnak választ, hogy az öt éven aluliak halálozási arányát milyen mértékben befolyásolja a háztartás anyagi helyzete, illetve az anyák iskolázottsági színvonala. A leggazdagabb családokban élő gyermekek túlélési valószínűsége kétszerese a legszegényebb családokban élő társaikénak. A másik tényező, az anyák iskolázottsági színvonala szintén meghatározó, amennyiben az alapfokú vagy semmilyen iskolai végzettségű anyák gyermekeinek halálozási aránya 157 ezrelék, a középfokú vagy magasabb iskolai végzettségű anyáké csak Az anyák egészsége Szakszemélyek felügyelete melletti szülések aránya (százalék) Régió (országcsoport) táblázat Dél-Ázsia Szubszaharai Afrika Nyugat-Ázsia Délkelet-Ázsia Észak-Afrika Kelet-Ázsia Latin-Amerika és a Karib területek Az összefoglaló megállapítás: három régió látványos előrehaladást ért el a felügyelet melletti szülések arányában (Délkelet-Ázsia, Észak-Afrika és Kelet-Ázsia). Bár minden régióban fejlődés tapasztalható, Szubszaharai Afrika csak 46 százaléknál tart 2004-ben, márpedig világszinten az összes szülőanyai-halálozásnak majdnem a fele erre az országcsoportra esik. A városi, illetve jómódú asszonyok e mutató tekintetében is szignifikánsan jobb helyzetben vannak, mint falusi illetve szegény társaik Küzdelem a HIV/AIDS, a malária és más betegségek ellen Összefoglaló megállapítás: növekszik az új megbetegedések száma, még akkor is, ha figyelmen kívül hagyjuk a HIV-vel összefüggő eseteket. A megbetegedések száma
14 402 öt régióban, ha kis mértékben is, de csökkent; Szubszaharai Afrikában azonban oly mértékben növekedett, hogy tekintetbe véve e régió nagyságát is ez a változás kedvezőtlen irányba mozdítja az összképet. Tuberkulózisos új megbetegedések száma százezer lakosra vetítve* Régió (országcsoport) táblázat Szubszahrai Afrika Délkelet-Ázsia Dél-Ázsia Óceánia Kelet-Ázsia Latin-Amerika és a Karib területek Nyugat-Ázsia Észak-Afrika * HIV-pozitív betegek nélkül A környezet fenntarthatósága Az erdővel borított felszín aránya (százalék) Régió (országcsoport) táblázat Észak-Afrika 1 2 Nyugat-Ázsia 3 4 Dél-Ázsia Kelet-Ázsia Szubszaharai Afrika Latin-Amerika és a Karib területek Délkelet-Ázsia Óceánia A 11. táblázat számai első látásra is sugallják a szerzők összefoglaló megállapításnak rezignáltságát: a gyors erdőirtás folytatódik, de az erdős területek pusztulási folyamata lassul. Az erdővel borított felszínek jórészt mezőgazdasági területekké alakul-
15 Az ENSZ millenniumi célkitûzései és a statisztika 403 nak; a veszteség mértéke riasztó méretű: évi mintegy 13 millió hektár. Az erdőtelepítés és -felújítás számottevő mértékben ellensúlyozza a veszteséget, az újonnan telepített erdők azonban nem érik el a régiek ökológiai értékét és a növényzet sokféleségét Globális partneri viszonyok a fejlődés érdekében Már a célkitűzések és mutatószámok felsorolásánál (az 1. és 2. táblázatban) is láttuk, hogy ez a célkitűzés a leggazdagabb tartalmú és a tennivalók legszélesebb skáláját öleli fel. Ezek egyike a 12. táblázatban található mutató. Mint a 12. táblázatból első pillantásra is látszik, a foglalkoztatási kilátások a legtöbb régióban csökkentek. A fiatal korosztály létszáma és aránya drámai mértékben növekedett, a munkalehetőségek hasonló arányú növekedése nélkül, aminek következményeképpen az ifjúság nagy része elkeseredett és értéktelennek érzi magát. Fiatalnak és nőnek lenni pedig kettős hátrány; emiatt sokan emigrációra kényszerülnek és az emberkereskedelem áldozataivá válnak. A fiataloknak, különösen a nehéz helyzetű háztartásokban élőknek a munkaerőpiacba való integrálása a jövőbeni gazdasági növekedésnek is feltétele, továbbá ez az, ami megakadályozhatja a szegénység intergenerációs továbbélését. A évesek munkanélküliségi rátája (százalék) Régió (országcsoport) táblázat Észak-Afrika 33,9 34,5 Nyugat-Ázsia 20,8 23,6 Szubszaharai Afrika 18,0 18,3 Délkelet-Ázsia 9,7 17,0 Latin-Amerika és a Karib területek 14,2 15,2 Dél-Ázsia 9,4 11,3 Kelet-Ázsia 7,2 7,8 Óceánia 7,9 6,6 4. Következtetések A cikk eddigi részei szépszámú és sokféle mutatószámot vonultattak fel, különböző összefüggésekben. A nagyléptékű, azaz sok országra kiterjedő és sokféle mutatószámot használó nemzetközi összehasonlítások elmélete az ilyen mutatók két fajtá-
16 404 ját különbözteti meg. Az egyik esetben a mutatók az összehasonlítás érdekében valamilyen többnyire egységesítő transzformáción mennek keresztül, a másikban nem. Transzformáció például valamilyen művelet vagy műveletsor, például aggregáció, pontrendszer-hozzárendelés (előbbire a humán fejlettségi index, utóbbira a versenyképesség lehet példa). A második eljárás nem él ilyen transzformációval, a mutatószámokat eredeti tartalmukban, mindenfajta átalakítás nélkül használja és értelmezi. A millenniumi célok megvalósulási folyamatát leíró nemzetközi összehasonlítás ebbe a második típusba tartozik. Itt a mutatószámok, bármennyire is különböző természetűek, eredeti formájukban és tartalmukkal jelennek meg, semmiféle további műveletnek nincsenek alávetve. Más szóval: az egyes mutatószámok a saját életüket élik mindegyiknek önálló mondanivalója van arról a célkitűzésről, (illetve feladatról), amelynek megvalósulása az adott mutatószámban fejeződik ki. Mi sem bizonyítja jobban a mutatószámoknak ezt a funkcióját, mint az, hogy a millenniumi célokról szóló jelentés minden egyes mutatószám alakulásához különkülön kommentárt vagy elemző következtetést fűz. A mutatószámok önállósága és sokfélesége gyakran olyan formai tényezőben is kifejezésre jut, hogy egyes mutatóknál a magas érték és a növekedés jelenti a kedvező képet (például a szakszemélyzet felügyelete mellett lefolytatott szülések aránya), másoknál az alacsony adat és a csökkenés (például a tuberkulózisos megbetegedések száma). Ennél fontosabbak azonban azok a jelek, amelyek arra engednek következtetni, hogy a nemzetközi statisztika világában olyan várakozások fogalmazódnak meg a millenniumi célokkal összefüggő nemzetközi összehasonlításokkal szemben, amelyek a bevezetőben idézett ambíciókon és elvárásokon is túlmutatnak. Az OECD Statisztikai Hivatalának vezetője Enrico Giovannini és az OECD Világfórum projekt vezetője Jon Hall így fogalmaz: Olyan korban élünk, amelyben a világ, a Millenniumi Fejlesztési Célokon keresztül egyetértésre jutott azokban a célokban és mutatókban, amelyekkel a fejlődést mérni lehet. (Giovannini Hall [2007] 14. old.). Súlyos kijelentések ezek, bár lehet hogy koraiak. Hiszen most csak vázlatos és aligkialakuló képünk van egy olyan, világméretű folyamatról, amelynek kimenetelére még legalább egy évtizedig várni kell. Irodalom GIOVANNINI, E. HALL, J. [2007]: The OECD global project on measuring the progress of societies. ISI Newsletter. 31. évf. 1.(91). sz old. A magyar ENSZ társaság honlapja. SZILÁGYI GY.: Alapelvek a statisztika nemzetközi szervei számára. Statisztikai Szemle. 84. évf. 8. sz old. UN [2006a]: The Millennium Development Goals report United Nations. New York.
17 Az ENSZ millenniumi célkitûzései és a statisztika 405 UN [2006b]: Development indicators. Az ENSZ Statisztikai Bizottságának harminchetedik ülése elé terjesztett dokumentum. E/CN.3/2006/14. UN [2006c]: The Millenium Goal report. Statistical annex United Nations. New York. UN [2006d]: Millenium Development Goals indicators. UN [2007]: Indicators for monitoring the Millennium Development Goals. Az ENSZ Statisztikai Bizottságának harmincnyolcadik ülése elé terjesztett dokumentum. E/CN/3/2007/13. Summary On the occasion of the Millennium 2000 United Nations launched the Development Goals programme focusing on the substantial improvement of the life of people in developing countries. The UN Statistical Commission adopted a world wide action with the objective of monitoring the realization of the Goals. The paper identifies the statistical issues of this undertaking; in particular selection of the indicator system reflecting the development towards the Goals, estimation of the indicators for 163 developing countries and analysis of the process of approaching the targets. A preliminary analysis of the development so far is put forward, in terms of a sample of indicators (one indicator per Goal) in aggregation of countries into eight regions.
Statisztikai A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA SZERKESZTŐBIZOTTSÁG:
Statisztikai Szemle A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: DR. BAGÓ ESZTER, DR. BELYÓ PÁL, DR. FAZEKAS KÁROLY, DR. HARCSA ISTVÁN, DR. JÓZAN PÉTER, DR. KARSAI GÁBOR,
A GDP hasonlóképpen nem tükrözi a háztartások közötti munka- és termékcseréket.
FŐBB MUTATÓK A regionális GDP adatok minősége alapvetően 3 tényezőtől függ: az alkalmazott számítási módszertől a felhasznált adatok minőségétől a vizsgált területi egység nagyságától. A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK
Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon
Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon Készítette: Bakos Izabella Mária SZIE-GTK Enyedi György RTDI PhD-hallgató Kutatási téma Az egészségügyi állapot (lakosság
OBJEKTÍV JÓL-LÉTI MEGKÖZELÍTÉSEK MODELLSZÁMÍTÁS, JÓL-LÉT DEFICITES TEREK MAGYARORSZÁGON
Társadalmi konfliktusok - Társadalmi jól-lét és biztonság - Versenyképesség és társadalmi fejlődés TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0069 c. kutatási projekt OBJEKTÍV JÓL-LÉTI MEGKÖZELÍTÉSEK MODELLSZÁMÍTÁS,
Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból
Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Prof. Dr. Orosz Éva egyetemi tanár ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, az OECD szakértője Alapvető kérdések Merre tart Európa?
AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON
AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON DR. PAKSY ANDRÁS A lakosság egészségi állapotát jellemző morbiditási és mortalitási mutatók közül a halandósági tábla alapján
Sta t ti t s i zt z i t k i a 3. előadás
Statisztika 3. előadás Statisztika fogalma Gyakorlati tevékenység Adatok összessége Módszertan A statisztika, mint gyakorlati tevékenység a tömegesen előforduló jelenségek egyedeire vonatkozó információk
Mérés módja szerint: Időtáv szerint. A szegénység okai szerint
Szegénység Fogalma: Az alacsony jövedelem és az ebből fakadó hátrányok HIÁNY (tárgyi, információs, pszichés, szociális következmények) Mérés módja szerint: Abszolút szegénység létminimum (35-45 e Ft) Relatív
Milleniumi fejlesztési célok: egy pillantás
Milleniumi fejlesztési célok: egy pillantás 1. MFC VÉGET VETNI A SÚLYOS SZEGÉNYSÉGNEK ÉS ÉHÍNSÉGNEK 1990 és 2015 között felére csökkenteni azok arányát, akik kevesebb, mint napi 1 dollárból élnek Teljes
TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL
NÉPEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL 2015. november 2. Tartalomjegyzék Fogalmak... 4 Demográfia népesség, népmozgalom, foglalkoztatottság... 6 Halálozás (mortalitás)
Természetes népmozgalom
Természetes népmozgalom Termékenység és halandóság Termékenység fertilitás Nem minden nő ad gyermeknek életet De egy nő élete során több gyermeknek is adhat életet Halandóság mortalitás Mindenki meghal
Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy?
A magyar ugaron a XXI. században Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy? Kiss János Péter Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Regionális Tudományi Tanszék bacsnyir@vipmail.hu
1. óra: A területi adatbázis elkészítése, területi szintek
1. óra: A területi adatbázis elkészítése, területi szintek Az informatika alkalmazása a társadalomföldrajzban (TTGBL6520) gyakorlat 2018-2019. tanév A területi adatbázis A statisztikai jellegű információk
Az Európai Unió kohéziós politikája. Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar
Az Európai Unió kohéziós politikája Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Kohéziós politika az elnevezés néhány év óta használatos korábban: regionális politika, strukturális politika
Az ivóvízhez és szanitációhoz jutáson túl: egyenlő esély
Az ivóvízhez és szanitációhoz jutáson túl: egyenlő esély Oliver Schmoll Budapest, Hungary Egyenlőség: mandátum szerinti WHO prioritás Alapító okirat (1946): az egészség lehető legmagasabb szintjének elérése
ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN
ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN Nagy Zoltán, Péter Zsolt egyetemi adjunktus, egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Miskolci Egyetem Regionális Gazdaságtan
Towards Inclusive Development Education
Towards Inclusive Development Education (Globális Nevelést mindenkinek!) EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30. (30 hónap) A projekt célkitűzése A TIDE projekt célja a globális tanulás témáinak
A gazdasági növekedés mérése
A gazdasági növekedés mérése Érték-, volumen- és árindexek 25.) Az alábbi táblázat két egymást követő év termelési mennyiségeit és egységárait mutatja egy olyan gazdaságban, ahol csupán három terméket
10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus
10. A mai magyar társadalom helyzete Kovács Ibolya szociálpolitikus Népességi adatok Magyarország népessége 2014. január 1-jén 9 877 365 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások
RECHNITZER JÁNOS SMAHÓ MELINDA A HUMÁN ERŐFORRÁSOK SAJÁTOSSÁGAI AZ ÁTMENETBEN
RECHNITZER JÁNOS SMAHÓ MELINDA A HUMÁN ERŐFORRÁSOK SAJÁTOSSÁGAI AZ ÁTMENETBEN KT I IE KTI Könyvek 5. Sorozatszerkesztő Fazekas Károly Rechnitzer János Smahó Melinda A HUMÁN ERŐFORRÁSOK REGIONÁLIS SAJÁTOSSÁGAI
A MIDAS_HU eredményeinek elemzése, továbbfejlesztési javaslatok HORVÁTH GYULA 2015. MÁJUS 28.
A MIDAS_HU eredményeinek elemzése, továbbfejlesztési javaslatok HORVÁTH GYULA 2015. MÁJUS 28. 1 A projekt céljai Az Unió ajánlatkérése és az ONYF pályázata a következő célokat tűzte ki: Preparation of
A fenntartható fejlődés felé való átmenet és klímaváltozás. Tatabánya, december 11.
A fenntartható fejlődés felé való átmenet és klímaváltozás Tatabánya, 2015. december 11. Klímaváltozás, alkalmazkodás, fenntartható fejlődés kapcsolata Fenntartható fejlődés fogalma Nemzeti Fenntartható
Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban
HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci
Koós Bálint: Területi kirekesztés és gyermekszegénység Magyarországon. Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság és Regionális Tudományi Kutatóközpont
Koós Bálint: Területi kirekesztés és gyermekszegénység Magyarországon Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság és Regionális Tudományi Kutatóközpont Ostrava, 2012. Május 3-4. Szegénység és társadalmi kirekesztés
A fenntarthatóság pedagógiájának nemzetközi helyzete. Varga Attila
A fenntarthatóság pedagógiájának nemzetközi helyzete Varga Attila varga.attila@ofi.hu Fenntartható Fejlődési Célok Az ENSZ 193 tagállama 2015. augusztus 2-án megállapodott a Fenntartható Fejlődési Célokban.
Fenntartható Fejlődési Célok (SDG)
Fenntartható Fejlődési Célok (SDG) 2. cél: az éhezés megszüntetése (Véget vetünk az éhínségnek, élelmezésbiztonságot és javuló táplálékellátást teremtünk és előmozdítjuk a fenntartható mezőgazdaságot.)
BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN 2007-2011 A Halálozási Mutatók Információs Rendszere (HaMIR) adatai
A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése
A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése FÖK: A program egyike a legjobban kidolgozott anyagoknak. Tekintve az EU-források felhasználásában rejlő kockázatokat, az operatív program hangsúlyát
7655/14 ek/agh 1 DG B 4A
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 12. (14.03) (OR. en) 7655/14 SOC 194 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk A szociális helyzet az EU-ban A Tanács következtetései
A jól-lét mérése. Lorem Ipsum
A jól-lét mérése Lorem Ipsum Dr. Koós Bálint Dr. Nagy Gábor: A jól-lét mérése és modellezési lehetőségei a hazai és nemzetközi szakirodalom és a most folyó TÁMOP kutatás tükrében TÁMOP 4.2.2.A-11/1/KONV
A HALANDÓSÁG ALAKULÁSA
4. Az átlagos szülési kor egyenletesen emelkedett a kerületekben az utóbbi 15 évben, mérsékelt különbség növekedés mellett. Hipotézisünk úgy szól, hogy a kerületi átlagos szülési kor párhuzamosan alakul
Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban)
199 1992 1994 1996 1998 2 22 24 26 28 1 Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához Készítette: Erdős Katalin Közgazdaságtudományi Kar Közgazdasági és Regionális Tudományok Intézete
Az egyenlőtlenség határai. Szigeti Cecília Széchenyi Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar
Az egyenlőtlenség határai Szigeti Cecília Széchenyi Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Mi az egyenlőtlenség? Az egyenlőtlenség elkerülhető, erkölcsileg nem igazolható hierarchikus különbség. Göran
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. MÁJUS 2012. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.296 álláskereső szerepelt,
Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség
Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség Czippán Katalin 2004. június 24. Európai Tanács 1260/1999 rendelete preambuluma: Mivel a Közösség gazdasági és szociális kohézió erősítését
2.1. DEMOGRÁFIAI CSERE
2. A SZOKÁSOS GYANÚSÍTOTTAK DEMOGRÁFIAI CSERE ÉS KÜLFÖLDI MUNKAVÁLLALÁS 2.1. DEMOGRÁFIAI CSERE Hermann Zoltán & Varga Júlia Demográfiai cserélődésen a népesség összetételének változását értük, amelyet
A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia megvalósításának állása
A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia megvalósításának állása Zentai Sára Répceszemere, 2015. június 16. Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia - A nemzet második ilyen stratégiája 2007
népesedn pesedése A kép forrása: http://www,dsw-online.de/diashow.html (Bevölkerung)
NÉPESSÉG- ÉS TELEPÜLÉSF SFÖLDRAJZ 2. A Föld F népesedn pesedése A kép forrása: http://www,dsw-online.de/diashow.html (Bevölkerung) Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek tek be a földet! f ldet! Teremtés
1. ábra: Az egészségi állapot szubjektív jellemzése (%) 38,9 37,5 10,6 9,7. Nagyon rossz Rossz Elfogadható Jó Nagyon jó
Fábián Gergely: Az egészségügyi állapot jellemzői - 8 A nyíregyházi lakosok egészségi állapotának feltérképezéséhez elsőként az egészségi állapot szubjektív megítélését vizsgáltuk, mivel ennek nemzetközi
Fenntarthatóság és nem fenntarthatóság a számok tükrében
Fenntarthatóság és nem fenntarthatóság a számok tükrében Fenntartható fejlıdés: a XXI. Század globális kihívásai vitasorozat 2007. október 18. Dr. Laczka Éva 1 Elızmények 1996 az ENSZ egy 134 mutatóból
AZ EU TÁMOGATÁSOK HATÁSA A MAGYAR GAZDASÁGRA
LÁSZLÓ CSABA AZ EU TÁMOGATÁSOK HATÁSA A MAGYAR GAZDASÁGRA 2007-2015 KPMG GKI tanulmány MI EZ AZ EGÉSZ? Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére 5 hónap (2016. augusztus december) 30 ember 1000 oldal Lehet-e
Adatelemzés Excellel és SPSS-sel
Adatelemzés Excellel és SPSS-sel NEDELKA ERZSÉBET Tartalom 1. Adatgyűjtés 2. Gazdaság és növekedés 3. Kereskedelem 4. Versenyképesség 5. Excel adatelemzés modulja 6. SPSS alapjai Adatgyűjtés, szakirodalom
Magyarország klímasérülékenységi vizsgálata a Nemzeti Alkalmazkodási és Térinformatikai Rendszer adatai tükrében
Magyarország klímasérülékenységi vizsgálata a Nemzeti Alkalmazkodási és Térinformatikai Rendszer adatai tükrében A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XVI. VÁNDORGYŰLÉSE Áramlások a térgazdaságban Előadó:
TÁRKI Háztartás Monitor
FEKETÉN FEHÉREN TÁRKI Háztartás Monitor Bemutató 2006. március 7. Gellért Szálló Bevezetőt mond: Tartalom Gyurcsány Ferenc a Magyar Köztársaság miniszterelnöke A vitát vezeti: Kolosi Tamás a TÁRKI Rt.
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Zala megye
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Zala megye Az alábbi statisztikai profil a megye általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó stratégiaalkotás
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Jász-Nagykun-Szolnok megye
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Jász-Nagykun-Szolnok megye Az alábbi statisztikai profil a megye általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó
A UNCCD egyezmény aktualitásai
A UNCCD egyezmény aktualitásai MOLNÁR Péter vízhasznosítási referens UNCCD nemzeti kapcsolattartó Országos Vízügyi Főigazgatóság Öntözési Osztály molnar.peter@ovf.hu A föld valódi kincs növeljük értékét!
Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében ) Kovács-Nagy Rita
Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében 2014 2020) Kovács-Nagy Rita Balatonföldvár 2013. május 15. 2007-2013 időszak általános végrehajtási tapasztalatai Az operatív
AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA
AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA Zsúgyel János egyetemi adjunktus Európa Gazdaságtana Intézet Az Európai Unió regionális politikájának történeti
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)
REGIONÁLIS GAZDASÁGTAN
Szent István Egyetem Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet REGIONÁLIS GAZDASÁGTAN GDP kritikája Tárgyfelelős: Dr. Káposzta József Előadó: Némediné Dr. Kollár Kitti Gödöllő, 2017. A területi
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,
2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR
1/1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1. március 5. 13 negyedévében,7%-kal nőtt a GDP EMBARGÓ! Közölhető: 1. március 5-én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 13 negyedév...1 13. év... Bevezető Magyarország bruttó hazai
Demográfiai mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban
HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 02 207700/1120, Fax.: +4 02 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Demográfiai mutatók
Strukturális Alapok 2014-2020
Regionális Strukturális Alapok 2014-2020 Európai Bizottság Regionális Politika és Városfejlesztés Főigazgatóság F.5 - Magyarország Szávuj Éva-Mária 2013. december 12. Regionális Miért kell regionális /
A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK MÉRÉSÉNEK MÓDSZEREI, A GDP KRITIKÁJA
A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK MÉRÉSÉNEK MÓDSZEREI, A GDP KRITIKÁJA A területi egyenlőtlenségi vizsgálatok jelentősége A népesség és a gazdaság térben egyenlőtlenül helyezkedik el, okai: Eltérő természetföldrajzi
11.3. A készségek és a munkával kapcsolatos egészségi állapot
11.3. A készségek és a munkával kapcsolatos egészségi állapot Egy, a munkához kapcsolódó egészségi állapot változó ugyancsak bevezetésre került a látens osztályozási elemzés (Latent Class Analysis) használata
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. aug. szept. júni. júli. máj. febr. márc.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. FEBRUÁR Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. február 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr.
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. JANUÁR 2013. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.851 álláskereső szerepelt,
Pest megye versenyképességi indexe
Pest megye versenyképességi indexe Pest megye önálló NUTS2 régióvá válásának szükségességét a versenyképességi tényezőket vizsgáló kompozit index is alátámasztja. A versenyképesség mérése Az EU a régiók
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. ÁPRILIS Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2014. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi
2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot
GDP, 2007 2017 2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot Az uniós csatlakozás utáni időszakban Románia bruttó hazai összterméke nominális lej értéken megduplázódott.
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi
Benk Szilárd Morvay Endre. A hazai foglalkoztatás alakulása régiós összevetésben
Benk Szilárd Morvay Endre A hazai foglalkoztatás alakulása régiós összevetésben Magyarország lemaradása a foglalkoztatásban a régiós országokhoz képest 2012 óta jelentősen csökkent. A javulás elsősorban
Miért különböznek az előzetes adatok a véglegestől?
Miért különböznek az előzetes adatok a véglegestől? Dr. Vukovich Gabriella elnök Állami Számvevőszék Államadósság és gazdasági növekedés konferencia 2012. május 15. 1 Miről lesz szó? Az előzetes és végleges
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Veszprém megye
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Veszprém megye Az alábbi statisztikai profil a megye általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó stratégiaalkotás
Válságkezelés Magyarországon
Válságkezelés Magyarországon HORNUNG ÁGNES államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. október 28. Fő üzenetek 2 A magyar gazdaság elmúlt három évtizede dióhéjban Reál GDP növekedés (éves változás)
Helyzetkép 2012. május - június
Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának
Az élelmiszeripar jelene, jövője
Az élelmiszeripar jelene, jövője dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. április 25. Élelmiszergazdaság jelentősége Stratégiai jelentőségű ágazat:
Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete
www.pest.hu Pest önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete A vállalkozások számának alakulása, a megszűnő és az új cégek száma, a cégek tevékenységének típusa hatással van az adott terület foglalkoztatási
Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban
dr. Ránky Anna: Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban I. A 2007-13-as időszakra vonatkozó pénzügyi perspektíva és a kohéziós politika megújulása A 2007-13 közötti pénzügyi időszakra
STATISZTIKAI ADATOK. Összeállította fazekas károly köllő jános lakatos judit lázár györgy
STATISZTIKAI ADATOK Összeállította fazekas károly köllő jános lakatos judit lázár györgy statisztikai adatok A 2000-től kiadott Munkaerőpiaci Tükörben publikált munkaerőpiaci folyamatokat leíró táblázatok
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr.
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. ÁPRILIS 2013. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.842 álláskereső szerepelt,
Fejlõdõ régiók, célkitûzések, kilátások
Tanulmányok Fejlõdõ régiók, célkitûzések, kilátások Dr. Szilágyi György, a közgazdaság-tudomány doktora, Laureatus Academiae E-mail: szileiler@t-online.hu A tanulmány folytatása a szerző 2007-ben publikált
Hátrányos helyzetű járások és települések. Urbánné Malomsoki Mónika
Hátrányos helyzetű járások és települések Urbánné Malomsoki Mónika Jogi szabályozás Felhatalmazás alapja: 1996. évi XXI. Törvény a területfejlesztésről és területrendezésről 290/2014. Kormányrendelet a
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Csongrád megye
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Csongrád megye Az alábbi statisztikai profil a megye általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó stratégiaalkotás
A fenntartható gazdasági növekedés dilemmái a magyar gazdaságban. Előadó: Pitti Zoltán tudományos kutató, egyetemi oktató
A fenntartható gazdasági növekedés dilemmái a magyar gazdaságban Előadó: Pitti Zoltán tudományos kutató, egyetemi oktató A fenntartható gazdasági növekedés értelmezése (24) a.) Ellentmondásos megközelítésekkel
Hazai intézkedések értékelése az energia és a klímapolitika kapcsolatrendszerében. Prof. Dr. Molnár Sándor Prof. Dr.
Hazai intézkedések értékelése az energia és a klímapolitika kapcsolatrendszerében Prof. Dr. Molnár Sándor Prof. Dr. Tánczos Katalin A magyar energia- és környezetpolitika összefüggései, új kihívásai MTA
MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT
MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT A VILÁG GONDJA KÖZÖS FELELŐSSÉGÜNK Győri-Dani Lajos, ügyvezető alelnök 900 év Tuitio Fidei et Obsequium Pauperum - A hit védelme és a szegények szolgálata. 1700 főállású
Az információs társadalom és a digitális egyenlőtlenségek főbb irányai és teljesítményei
Projektzáró workshop (TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005) Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Az információs társadalom és a digitális
IRÁNYMUTATÁS AZ IFRS 9 STANDARDDAL KAPCSOLATOS ÁTMENETI SZABÁLYOK SZERINTI EGYSÉGES NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALRÓL EBA/GL/2018/01 16/01/2018.
EBA/GL/2018/01 16/01/2018 Iránymutatás a 2013/575/EU rendelet 473a. cikke szerinti egységes nyilvánosságra hozatalról az IFRS 9 standard bevezetése által a szavatolótőkére gyakorolt hatás enyhítésére szolgáló
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2007. III. negyedév) Budapest, március
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2007. III. negyedév) Budapest, 2008. március Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezetői összefoglaló Módszertan Táblázatok:
6. A kereskedelmi készletek elszámoltatása, az értékesítés elszámoltatása 46. Összefoglaló feladatok 48.
Tartalomjegyzék 1. Alapvető gazdasági számítások 4. 1.1. A gazdasági számítások jelentősége egy vállalkozás életében 4. 1.2. A gazdasági számításokkal szemben támasztott követelmények 4. 1.3. Milyen feladatokat
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. NOVEMBER 2011. november 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 842 álláskereső szerepelt, amely
A GINOP KIEMELT PROJEKT A VÁLLALATI KÉPZÉSEK SZOLGÁLATÁBAN
A GINOP-6.1.7-17 - KIEMELT PROJEKT A VÁLLALATI KÉPZÉSEK SZOLGÁLATÁBAN Előadó: Vavró Márta projektmenedzser Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal GINOP-6.1.7-17-2018-00001 E-mail cím: ginop617@nive.hu
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
A harmadik országbeli állampolgárok munkaerő-piaci helyzetére és beilleszkedésre vonatkozó II. negyedéves KSH adatgyűjtés
A harmadik országbeli állampolgárok munkaerő-piaci helyzetére és beilleszkedésre vonatkozó 2014. II. negyedéves KSH adatgyűjtés 2016. március 18. Szikráné Lindner Zsófia Központi Statisztikai Hivatal 1.
ÚJ ELEMEK A ROMÁNIAI REGIONÁLIS FEJLŐDÉSBEN
ÚJ ELEMEK A ROMÁNIAI REGIONÁLIS FEJLŐDÉSBEN Dr. TÖRÖK Ibolya Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Kar Magyar Földrajzi Intézet A magyar ugaron a XXI. században 2013. november 9 Tartalom Regionális egyenlőtlenségek
KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés. Közösségi jóllét Prof. Dr. Báger Gusztáv
KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016- 00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés Közösségi jóllét Prof. Dr. Báger Gusztáv 1 FŐBB TÉMAKÖRÖK 1. Reagálás a Jó Állam Jelentés 2015-tel kapcsolatos szakmai
Információs társadalom és a társadalmi egyenlőtlenségek. Tausz Katalin
Információs társadalom és a társadalmi egyenlőtlenségek Tausz Katalin A háztartások internet hozzáférése Hol használ internetet A digitális szakadék okai Gazdasági jellegű okok (magas PC árak, nincs
Magyarország növekedési kilátásai A magyarországi vállalatok lehetőségei és problémái MTA KRTK KTI workshop
Magyarország növekedési kilátásai A magyarországi vállalatok lehetőségei és problémái MTA KRTK KTI workshop Prof. Dr. Szerb László egyetemi tanár Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Helyzetkép
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. aug. szept. júni. máj. ápr. nov. dec.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának
Bevezető Mi a statisztika? Mérés Csoportosítás
Gazdaságstatisztika 1. előadás Kóczy Á. László Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment Intézet Oktatók Előadó Kóczy Á. László (koczy.laszlo@kgk.bmf.hu) Fogadóóra: szerda 11:30 11:55, TA125 Gyakorlatvezető
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Az alábbi statisztikai profil a megye általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó
Nők a foglalkoztatásban
projekt Munkáltatói fórum 2011. 10.11. Budapest Nők a foglalkoztatásban Kőrösi Regina Nők foglalkoztatásban az UNIÓ-ban A nők és férfiak közötti esélyegyenlőség alapvető jog és az Európai Unió közös alapelve
Gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek. Jólét és szegénység. 2013. február 27., március 6. és március 13.
Gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek. Jólét és szegénység. 2013. február 27., március 6. és március 13. Jared Diamond: Háborúk, járványok, technikák Miért az európai civilizáció hódította meg a világot,
SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól IV. negyedév
SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól 18. IV. negyedév Budapest, 19. február 18. - A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó
Környezetvédelem (KM002_1)
(KM002_1) 11. Fenntartható erőforrásgazdálkodás és fejlődés 2007/2008-as tanév I. félév Dr. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, MTK, BGÉKI, Környezetmérnöki Tanszék Fenntartható fejlődés a fenntartható fejlődés
Szabó Beáta. Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése
Szabó Beáta Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése A régió fő jellemzői szociális szempontból A régió sajátossága, hogy a szociális ellátórendszer kiépítése szempontjából optimális lakosságszámú