Fejezetek a Szabadon játékosan örömmel című kiadványunkból (3. rész) Megkezdődnek a téli ünnepség sorozatok. Ezek közül először a Télapó érkezik.
|
|
- György Vass
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Fejezetek a Szabadon játékosan örömmel című kiadványunkból (3. rész) TÉLAPÓ, MIKULÁS Megkezdődnek a téli ünnepség sorozatok. Ezek közül először a Télapó érkezik. - Mikulás - december 6. - Szent Miklós napja. Az ajándékozó jóság ünnepe. Szent Miklós, a méltóságteljes püspök a legenda szerint három szegény leányt ajándékozott meg három zacskó arannyal, hogy ne kelljen szegénységük miatt eladni magukat. Amikor elaludtak, az ablakukba tette a zacskó aranyat. Mára jóságos öregapóvá lett ez a figura. - Az ünnepi előkészület leglényegesebb eleme: a várakozás, a rákészülés - amit aztán követhet a beteljesedés. A meglepetés azonban akkor az igazi, ha valóban izgatott, várakozó készülődés előzi meg. - Hagyományosan dalokkal, versekkel köszöntjük a Télapót. Ezeket jó előre megtanuljuk, az előző évben megismerteket felelevenítjük. (Ezek olyan ismertek, és annyi félék, hogy itt nem írjuk le külön.) - Feldíszítjük a termet: papírból, szalvétából, tortapapírból csipkézett hópelyheket vághatunk, ezeket az ablakokra ragaszthatjuk, vagy fellógathatjuk a teremben - ilyenkor minden kis légmozgásra meg-meg lebbenek, mint az igazi hópihék. - Lefesthetjük a Télapót - amilyennek emlékeinkben él, vagy ahogy elképzeljük, hogyan közeleg fehér, havas utakon, rénszarvas szánján. 1
2 Az elkészült művekkel megajándékozhatjuk a Télapót, amikor megérkezik majd. - Télapós könyveket nézegethetünk, mesélhetünk. - A mese meghallgatása ötletet adhat: Írjunk mi is a Télapónak! - Lappföldön, az északi sarkkörön él az igazi Télapó. Valóban, Finnországban kiépítettek egy Télapó központot - a Télapó vára alatt húzódik át a sarkkör csíkja (rá lehet állni, és fényképezkedni), a várban hatalmas kemence mellett üldögél Télapó maga. A világ minden tájáról meg lehet látogatni, sőt írni is lehet neki, s válaszol! CÍME: JOULOPUKKI (ez jelenti a Télapót) Suomi - Finnland (vagyis Finnország) Rovaniemi (ez a falu neve) Ha időben (egy hónappal előbb) írunk erre a címre, akkor válaszol, képeket, újságokat, szóróanyagot küld, Télapóváros pecsétjével ellátva, s úgy időzít, hogy kb. dec. 6-án érkezzen meg mindez. (Sok százan foglalkoznak ott ilyenkor ennek a lebonyolításával.) Csoportokat, egyéni látogatókat is fogadnak. (Voltam ott, iszonyatos üzleties az egész, de a gyerekek nagyon élvezik!) - Magyarországon is van már ilyen Télapó központ, a Fejér megyei Nagykarácsonyban, irányítószámuk: Szolgáltatásaik hasonlóak a finnekéhez, csak könnyebben elérhetőek! 2
3 Rajzoljunk Neki: akár a szokásos témákat: azt, hogy mit kérnek, akár Télapó képeket, de ez a két téma azért nem igazán izgalmas. Ha már meghallgattuk a mesét, használjuk fel sokrétűen! Vállalkozó gyerekekkel készítsünk leporellót! Akár ki is oszthatjuk, ki mit fog lerajzolni ahhoz, hogy a történet képekben is kikerekedjék! Ha két leporellónyi anyag is összejön, a gyengébben sikerültet küldjük el Télapónak - persze erről az értékítéletről feltétlenül csak nekünk kell tudnunk!!! - a jobban sikerültet pedig azért tartsuk meg, mert a történet elbábozásához felhasználhatjuk háttérnek! (Nyilván, ennek viszonylag jónak kell lenni, ezért az önzésünk!) Először bábozhatunk mi is, aztán természetesen a gyerekek is, sőt akár mi - akár, ha van vállalkozó gyerek, akkor ők - előadhatjuk a többi csoportnak is (de legalább a testvér kicsiknek). Ehhez a gyerekek készítsenek síkbábokat (mindkét oldalasat!), de még jobb, ha rossz kesztyűből, pingpong labdából, fonalakból és rongyból kesztyűbábot készíthetnek a gyerekek. Természetesen segíthetünk, ötletet adhatunk, irányíthatunk - de alapvetően legyen az ő munkájuk! (A mesét lehetőleg ne a Télapónak, és ne is közvetlenül a Télapó várás napján adják elő a gyerekek, mert ilyenkor épp elég izgalom adódik egyébként is. Ha felnőttek adják elő, az természetesen történhet a várakozás közben, s Télapó megérkezhet a történet végére.) A megérkező Télapót közösen dalokkal, versekkel köszöntjük. - A kisebbeknél az időtartamban, a válogatott anyagban igazodjunk életkori sajátosságaikhoz. Gyakran a Télapó félelmet kelt bennük, sírva fakadnak tőle. Érdemes hát átgondolni, feltétlenül be kell-e mennie hozzájuk is a 3
4 Mikulásnak, vagy elegendő-e, ha csak várjuk, készülődünk, csizmát tisztítunk, igazítunk - aztán mire felébrednek, teli rakva találják. Esetleg még egy-egy általunk készített Télapó lábnyomot is felfedezhetnek! Nagyon hangulatos, játékos szituációt keríthetünk ilyen alkalom köré is. Ha a hagyományos találkozás mellett döntünk, akkor is legyen rövid, kedves, semmiféle fegyelmezési szerepet ne töltsön be, örömünnep, felhőtlen ajándékozási alkalom legyen. - Rendezhetünk bábelőadást is - ezt nézheti az egész óvoda, de elképzelhető úgy is, hogy a nagyok játsszák el! TÉLAPÓ KESZTYŰJE - Az óvó nénik is összeállhatnak egy előadás erejéig! Óvodánkban pl. hagyomány, hogy kis műsorral készülünk a Télapó ünnepélyre. Olyan dramatikus játékkal, amiben jelmezben, kifestve, itt-ott kitömve veszünk részt. Komolyság kizárva! Napközben óvodásainknak, este a saját gyerekeinknek rendezett ünnepségen adjuk elő. Legjobban persze mi szórakozunk közben, de a gyerekek is sokáig szokták emlegetni idétlen óvó nénijeiket. (Ahelyett, hogy ártana tekintélyünknek, furcsamód csak hasznára válik! Ki érti ezt?) Fontos szerepe van ennek a felnőtt közösség összekovácsolódásában. Óvodai életünkben ez is nagyon fontos! Jó hangulatú, összetartó felnőtt közösségben - az óhatatlanul előforduló feszültségek ellenére - jól érezhetjük magunkat. Jó hangulatban, alkotó, egymást támogató légkörben sokkal jobban tudjuk formálni a gyerekek közösségét is, mivel a 4
5 tudatos elgondolásainkon kívül az észrevétlenül - de annál erőteljesebben - ható példa mindennél jobban elősegíti céljaink megvalósítását. DECEMBER LUCA NAPJA Dobszay László így ír erről: Ma már elvesztette eredeti értelmét, s ahol megmaradt, csupán a naphoz fűződő, játékos cselekmény. De érdemes megismernünk, mint régi hiedelemvilág-emléket és annak jellegzetes zenei kíséretét. Olyan tájakon, ahol ez a szokás még valóban élő, a téli mindennapok világába beépül, természetes módon jelenik meg az óvodás gyerekek életében is. Olyan helyeken viszont, ahol ez a népszokás már régen kihalt, s esetleg már az óvónéni is csak napjainkban ismerkedik meg vele, érdemes elgondolkodni azon, hogy belefér-e éltünk menetébe ez a játék? Ne tegyük túl sűrűvé az ünneplő alkalmakat, mert ezzel sokszor lehetetlenné tesszük a tisztességes felkészülést, sokszor megöljük a megfelelő hangulatot. Nem lehet rohammunkában ünnepelni! Természetesen tudjuk, hogy a mai óvodákban - kicsit kényszerűségből is - egyre inkább elterjednek a Luca napi vásárok, amiktől kis bevételt is remélhetünk. Ha ilyet rendezünk, akkor viszont szükség van arra, hogy némiképp megismerkedjünk a köré épülő néphagyománnyal! 5
6 Népszokás: voltaképpen a kultúra hagyományozódása. Az a keret, amelyben a nép ünnepei és hétköznapjai lejátszódnak. Közösségi magatartásmód, illemtan, erkölcsi kódex, mítosz, költészet, színjátszás. (Gyopárosi-Horváth: Néphagyományok...) - Dec. 13-a az év legsötétebb napja. Az asszonyoknak ilyenkor tilos volt dolgozni (főleg varrni, fonni), nem volt szabad a szomszédba átmenni, mert akkor Luca asszony (aki gonosz boszorkány), kiviszi a házból a szerencsét. Alapvetően ősi rítus: a termékenység ünnepe, a régi pogány napfordulós varázslatokból származik. A Luca név a latin lux - fény szóból származik, szimbolizálva az éltető napfény utáni vágyakozást. Az ősi babona szerint a boszorkányok ezen a hosszú sötét napon különösen aktívak voltak. Ugyanakkor bizonyos cselekedetek végrehajtásával, szövegek kántálásával, vagy éneklésével elűzhetők a rossz szellemek, s ezáltal biztosítható a következő évre az egészség, a gazdagsága, az állatok szaporasága, s a jó termés. Ilyenek: - Luca napján a házból hangsúlyosan kifelé kell söpörni, ezzel a gonosz szellemeket is kiakolbólítjuk a házból. - Ilyenkor kezdték készíteni a Luca székét, ami mindig három lábú, kerek szék volt. Vasszög nélkül, kilenc, vagy tizenhárom féle fából kellett megcsinálni, és Szentestére kellett elkészülnie. Akkor elvitték a templomba, a misére. Ha a készítője ráállt, a szék magasságából - és varázsereje segítségével - meglátta, ki a boszorkány a faluban. A miséről hazatérve a széket elégették. - Kis tálkákba búzamagot vetettek, ez a meleg szobában Karácsonyra kizöldült. A következő évi termést jósolták 6
7 meg belőle. Óvodában talán ez a hagyomány a leginkább feleleveníthető - ha nem is jóslásra, de ajándékba, vagy asztali dísznek kiválóan használható. - A Luca napi alakoskodás a boszorkányok megjelenítése volt, a lisztezett arcú, fehér lepelbe öltözött asszonyok, legények házról házra járva büntették, jutalmazták a gyerekeket, mondókázás közben meszelővel, tollseprűvel a meszelést, seprést mímelték. A háziak arcát is meszelték, ezzel űzték el a következő évre a betegségeket, a kiütéseket. - A legények Luca napján kotyolni jártak, ezzel a tyúkokat bírták több tojás tojására, s ezzel egyúttal a gazdának kívántak bőséget. Luca, Luca, kity-koty, kity-koty. Galagonya kettő, három. Száraz körtét várom! Majd meglátom, mit adtok? Amit adtok, elveszem: Van tarisznyám, elteszem! Luca mondta: menjünk el, Boldogságot nyerjünk el! Boldogságot elnyerjük, Boldog lesz az életünk! Luca, Luca, kity-koty, kity-koty, tojjanak a tyúkok. Luca, Luca, kity-koty, kity-koty, nénémasszony lity-loty, lity-loty. Tikjaik, lúdjaik jó tojók legyenek! A jókívánságokért cserébe a gazdasszony megajándékozta a kotyolókat. 7
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés
Luca-nap. December 13.
Luca-nap December 13. Tartalom Szent Lucia Luca, a gonosz Védekezés a rontás ellen Kotyolás Jóslások Luca, a büntető Luca széke Luca napi alakoskodás Tréfák Szent Lucia Lucia egy katolikus szent volt,
Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.
Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!
Karácsonyi témahét. 1.b. Szabóné Bakó Márta. Pintérné Legéndi Gabriella. 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő
Karácsonyi témahét 1.b Szabóné Bakó Márta Pintérné Legéndi Gabriella 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő Karácsony ünnepén az a kívánságom. Legyen boldog mindenki ezen a világon.
Éves terv. Árnyas óvoda éves eseménynaptárja
Éves terv Árnyas óvoda éves eseménynaptárja 2018.09.01.-11.30. Ősszel a táj piros, sárga Jeles nap, ünnep, esemény, hagyomány Tartalom Határidő a befejezésre Humán erőforrás felelős Szervezési mód Elvárt
A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el.
Szombathely, 2013 A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el. A 4540 m2 területen lévő óvodaépületet 2097 m2 kert és játszóudvar
Magyar karácsonyi népszokások 3.rész
2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó
Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde
Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Az aranyalma a népmesében az újjászületés, a megváltás, valamilyen jó cselekedet jutalma, csodatévő hatása van. Az alma a néphagyományban az egészség, az összetartozás
MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT
MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT HU11-0005-A1-2013 16. HÍRLEVÉL Oldal 2 RÉGMÚLT KARÁCSONYOK MESÉI Generációs-híd program beszélgetés a múltról tevékenység keretén belül 2016. december 08-án az Őszi Fény
TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.
A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből
8. Óvodai eseménynaptár
8. Óvodai eseménynaptár 2017. 09. 01. - 11. 30. Ősszel a táj piros, sárga Munkatársi értekezlet A nevelési év első félév programjai, felelősök hozzárendelése. Augusztus 31. Tóthné Pápai Mária Együttes
Adventi időszak az óvodában
4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi
Mondjam vagy mutassam?
I évfolyam 1.szám 2011 szeptember-október-november A Montágh Imre Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és EGYMI lapja MONDJAM VAGY MUTASSAM Iskolánk névadója, Montágh
Kedves Szülők, Gyerekek!
Az intézmény neve: Nefelejcs Napköziotthonos Óvoda Az intézmény székhelye: 9062 Kisbajcs Kossuth út 19. Elérhetőség: 96/358-945 vagy 20/5987842 E-mail cím: nefelejcs58@freemail.hu Óvodavezető: Kónyiné
Fenntarthatósági Témahét 2018 óravázlat. 1. változat
Az ot készítő pedagógus: Csörsz Katalin Az címe, témája: MIT MESÉL A TERMÉSZET? - a Tizenkét hónap című újgörög népmese feldolgozása 6 10 éves (általános iskola alsó tagozat) Ajánlott korosztály: 1. változat
Tanulási kisokos szülőknek
Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján
Lingua Hungarica Lehrerverein Frankfurt e.v.
S ZOMBATI M AGYAR ISKOLA ÉS Ó VODA FRANKFURTBAN Lingua Hungarica Lehrerverein Frankfurt e.v. LINGUA HUNGARICA LEHRERVEREIN FRANKFURT E.V. Az egyesület f tevékenységi köre: Magyar nyelvoktatás szombatonként
A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya.
Téma: Téli ünnepkör, népszokások A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. A projekt időtartama: 4 hét (nov. 30. dec. 22.) A projekt résztvevői:
December havi programok
December havi programok December 2-től korcsolyázunk : december 2. kedd, 4. csütörtök, 9. kedd,11. csütörtök 16. kedd 18. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába
Ősszel a táj piros, sárga
A tervezés időszaka: 2016. 09. 01. - 11. 30. Ősszel a táj piros, sárga Jeles nap, ünnep, Munkatársi értekezlet A pedagógiai év első félév programjai, felelősök hozzárendelése. Szeptember 07. Együttes (felnőtt).
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok, szabadidős tevékenységek Munkaközösség
OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában
OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba
Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév
Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév Összeállította: Zubai Etelka Idő Tevékenység Hol? Mikor? Felelős Feltételek Eredmény Augusztus Tanmenetek áttekintése, KIP-es, órák ütemezése.
Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június
Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével
Komplex instrukciós program munkaterve 2015/2016-os tanév
Komplex instrukciós program munkaterve 2015/2016-os tanév Összeállította: Zubai Etelka Idő Tevékenység Hol? Mikor? Felelős Feltételek Eredmény Augusztus Tanmenetek áttekintése, KIP-es, órák ütemezése.
Kinek szól az [origo] karácsony melléklete?
Kinek szól az [origo] karácsony melléklete? Akit érdekel hogy hogyan ünnepelik a karácsonyt a világban hogy lehet pihenni az ünnepek forgataga alatt mivel készülünk a gyerekeknek a szerkesztőség kedvence:
JÁTÉKOS HITTANFOGLALKOZÁS BENDEGÚZZAL
JÁTÉKOS HITTANFOGLALKOZÁS BENDEGÚZZAL I. Bendegúz bemutatása Ki is ez a Bendegúz? Egy kisfiúbáb, mesebeli figura, akinek a segítségével, közreműködésével megvalósítható a jó gyakorlat, az óvodai hittanfoglalkozás
Az időszak neve. Szokások
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Katolikus liturgiának megfelelő adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával. Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (dec.25-ét)
1-es csoport
1-es csoport 2-es kiscsoport 3-as csoport 4-es csoport Küldetésünk: Feladatunk az evangélikus, keresztény szellemiségű nevelés a gyermekek személyiségének kibontakoztatásával, az érzelmi élet kiteljesítésével,
Tanítási órák / Évfolyamok
Mikor? Hol? 27. péntek 28. szombat 29. vasárnap 30. hétfő Tanítási órák / Évfolyamok 1. b 5. c 6. c 8. c Óra Téma Óra Téma Óra Téma Óra Téma Adventi Adventi koszorú Adventi koszorú szítése Adventi koszorú
TÁJÉKOZTATÓ ANYAG ÓVODÁNK NEVELÉSI PROGRAMJÁRÓL
TÁJÉKOZTATÓ ANYAG ÓVODÁNK NEVELÉSI PROGRAMJÁRÓL HELYZETKÉP AZ ÓVODÁRÓL I. AZ ÓVODA KÖZVETLEN TERMÉSZETI KÖRNYEZETÉRŐL ÉS TÁRGYI FELSZERELTSÉGÉRŐL. a.) A természeti környezetről: Óvodánk Buda egyik legszebb
Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda
Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:
A 19-20.században terjedt el az adventi koszorú és kalendárium készítése, melyekkel szintén a várakozást fejezték ki.
DECEMBER- KARÁCSONY HAVA-ÁLOM HAVA JELES NAPOK December 25. Karácsony December 26. Karácsony NÉPSZOKÁSOK, NÉPI HIEDELMEK ADVENT Advent a kereszténység egyik legfontosabb időszaka: a négy hét alatt a hívek
Gyertyafény csillagfény
Gyertyafény csillagfény Adventtıl karácsonyig 3 hetet meghaladó projekt a Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézmény 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézményében 2009. november 29 december 22-ig
December havi programok
December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik
Eseménynaptár 2018/2019-es tanév
Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.
Családi nap című pályázati programról szóló beszámoló
Családi nap című pályázati programról szóló beszámoló Készült: Időpont: Csillagvár Waldorf Tagóvoda 8200 Veszprém Szent István út 12. 2013 november 25-december 05-ig A megvalósításban résztvevő óvodapedagógusok:
December havi programok
December havi programok December 5-től korcsolyázunk : december 5. kedd, 7. csütörtök, 12. kedd,14. csütörtök 19. kedd ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába megyünk
A szeretet hete. 1.Küls. .Külső cél, produktum cél: 2.Pedagógiai-oktatási cél: 3.Mérés, értékelés: 4. Célérték:
A szeretet hete 1.Küls.Külső cél, produktum cél: - ünnepi üdvözlőlapok, ajándékkísérők, gyertyatartók, téli ajándékképek készítése - sajátkészítésű fenyődíszekkel fenyődíszítés - karácsonyi műsor megtekintése
December havi programok
December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig
Katica Bölcsőde éves programnaptára Január Február Március Április Május Június. Tavaszköszöntő zenés műsor
Katica Bölcsőde éves programnaptára 2018. Farsangi mulatság Tavaszköszöntő zenés műsor Gyereknap/ Bábszínház Kerti mulatság, ballagás Óvodába menő Fotózás Videózás Húsvéti játszóház Beszoktatás Szülőcsoportos
Boldog Karácsonyi Ünnepeket!
Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata IX. évfolyam 2. szám 2012. december 21. www.mucsony.hu hivatal@mucsony.hu Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Megint itt van a tél és megint eljön a karácsony
a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:
KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és
Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.
VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó
Sokszínű húsvét Sokszínű tár
2012/04/02-2012/06/15 [1] Mini tárlatunkon ezúttal a húsvét sokszínűségéhez kapcsolódva mutatunk be néhány dokumentumot a sokszínű Plakát- és Kisnyomtatványtár anyagából szemezgetve, és kívánunk minden
SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12.
SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. A feladatok ellátásában közreműködők: Csoport neve, összetétele életkor szerint
December havi programok
December havi programok December 4-től korcsolyázunk : december 4. kedd, 6. csütörtök, 11. kedd,13. csütörtök 17. hétfő, 20. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a káposztásmegyeri fedett
Program és árajánlat. Egy napos kirándulások. Iskolás vagy óvodás csoportok részére
Program és árajánlat Egy napos kirándulások Iskolás vagy óvodás csoportok részére Érkezés Lehetőség van rá, hogy jó idő esetén a csoport lovas kocsival érkezzen a vasútállomástól a park területére. Azonban
Hírlevél. A múlt hónapban történt
Hírlevél A múlt hónapban történt 2015.02.11 FARSANGRA készülődtünk: A jelmezek kiegészítőit a gyerekházban a szülőkkel együtt készítettük el február 11-én 11 anyuka társaságában. Alkottunk hercegnő fejdíszt,
Adventi ünnepkör alsó tagozatban
JÓ GYAKORLAT Adventi ünnepkör alsó tagozatban 1 Bevezetés Minden ember számára az egyik legszebb ünnep a karácsonyvárás. Lelki megtisztulással, izgalommal, örömteli készülődéssel telik ez az időszak a
DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra
Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért
A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap
A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon
RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február
Határtalan Egészségnevelés Lehetőségei Program HELP. FICÁNKA NAPKÖZIOTTHON, SZÉKELYUDVARHELY Prof. Antal Csilla 2017
Határtalan Egészségnevelés Lehetőségei Program HELP FICÁNKA NAPKÖZIOTTHON, SZÉKELYUDVARHELY Prof. Antal Csilla 2017 2016 szeptember- SOKSZÍNŰ VILÁG Kulturmix: Határon innen és túl Sokszínűek, sokfélék
December havi programok
December havi programok December 2. jön a Mikulás az oviba. Kérjük a gyerekek érkezzenek meg 7.30-ra az óvodába,hogy a délelőtt minden percét élvezhessék. Hosszú ideje készülnek erre a napra kár lenne
iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11.
iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 2010. december 4. évf. 2. szám ISTEN HOZOTT TAMARA!
A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap
A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.
Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai
Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.
PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32.
PROGRAMFORGATÓKÖNYV Megbízó: Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. Megbízott: Csutorás Antalné, Hodosi Ibolya Tevékenység: Szülői együttműködési programok megszervezésében résztvevő pedagógus Munkaidőkeret:
Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél
Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2013. Iv.Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni
SZIFON.COM CSAPAT. Húsvét Nyuszifon
SZIFON.COM CSAPAT Húsvét Nyuszifon SZIFON.COM Nyuszifon? Ezt az ibook-ot azért készítettük, hogy megmutassuk Nektek, mennyire egyszerű egy ilyen könyvet létrehozni. A Nyuszifon könyvben gyerekek és felnőttek
ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig
PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.
iskolai híradó MÁR A KAPUBAN VÁRTA AZ ISKOLÁBA ÉRKEZŐKETA MIKULÁS MI VAN, HA NEM SZERET? DE NEHÉZ ELHINNI, HOGY MINDENT TUD!
iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola,Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 www.szelloegymi.hu 2012. február 5. évf. 5. 5 szám
Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve
Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,
Bevezető. Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét!
Bevezető Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét! Szeretettel köszöntünk az iskolában! Kövesd a munkafüzet címét, és járj te is nyitott szemmel a természetben! A feladatok
Óvodába indulok én ( felkészülés az óvodára)
Óvodába indulok én ( felkészülés az óvodára) Bár az óvodai beszoktatás időszaka nagy kihívás, mégis van pár aranyszabály, amely felkészítik a gyerekeket, és a szülőket is (!) az óvodakezdésre. Nézzünk
2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG
2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január
Eseményeink naptára. Ellenőrzést nap. események. 17 órától Tanévnyitó értekezlet Vecsei Brigitta Fenntartó
Év, hó, Időpontja Rendezvény, Team vezetője, nap 8.25-8.28 17 órától Tanévnyitó értekezlet Fenntartó aug.29. 7.00 órától Alkalmazotti kirándulás Szabóné Rozgonyi Krisztina szept. 10. 15.30-19.00 Bográcsozás
Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda
Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,
Az erkölcstan tantárgy tananyaga 1. évfolyam
Az erkölcstan tantárgy tananyaga 1. évfolyam Tematikai egység címe Az én világom Társaim Ők és én Közvetlen közösségeim A család és a gyerekek Tágabb közösségeim A lakóhelyi közösség A környező világ A
A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE
A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok,
Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE
Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség
KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016.
KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016. Talán nem tévedek nagyot, amikor azt mondom, hogy a karácsony az év legnagyobb ünnepe. Jézus születésnapja mellett a szeretet, a megértés, az egymásra való
Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport
Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!
A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS
A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai
Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P
Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P A SZOLNOK KISTÉRSÉG TERÜLETÉN MŰKÖDŐ MŰVÉSZETI ÉS EGYÉB FELLÉPÉSEKET VÁLLALÓ CSOPORTOKRÓL Csoport neve: Obszidián Együttes Tevékenységi kör, a csoport
MAGIC PARTY-BOX. BoZSS2-9 Fehér Hópehely Dekoráció Karácsonyra - 9 cm-es, 10 db-os. Anyaga: karton. Ára:1255.-Ft/cs
Bp92746 Hópehely Dekoráció Karácsonyra Mérete: 13 cm. Ára:604.-Ft/cs BoZSS2-9 Fehér Hópehely Dekoráció Karácsonyra - 9 cm-es, 10 db-os Ára:1255.-Ft/cs BoZSS2-13 Fehér Hópehely Dekoráció Karácsonyra - 13
magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.
Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.
NTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása
NTP-OTKP-17-0054 A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása Nagykanizsa Központi Óvoda Hétszínvirág Tagóvodájában működő Népi játék, néptánc műhely Gyű, paci, paripa nem messze
A Bécsi Adventi vásárban jártunk
A Bécsi Adventi vásárban jártunk Az útvonal, melyet végigjártunk Hauswirth Csokoládégyár Hundertwasser ház Hofburg, császári palota- Albertina museum Stephansdom Bécsi vásár-rathaus (Bécsi városháza) Hauswirth
TÉLI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN. 2016/2017-es tanév. 2. forduló
TÉLI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN 2016/2017-es tanév 2. forduló A csapat neve: Az iskola neve: A felkészítő tanár neve, e-mail címe: Mint tollfosztó néni a tollat, lekopasztotta
TÁMOP / Készítette: Nagyné Réti Ildikó Forgatókönyv és eljárási folyamatleírás intézményi jó gyakorlat átadására.
Készítette: Forgatókönyv és eljárási folyamatleírás intézményi jó átadására. Intézmény neve: Marcali Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási
Adventi gyermekprogramok
Adventi gyermekprogramok December 5-én szombaton és 6-án vasárnap ismét eljön hozzánk a Mikulás, természetesen ő is Gyermekvasúttal érkezik! A hűvösvölgyi állomáson a Mikulásvonat indulására várva különböző
ADVENTI PROJEKT Iskolai szeretetlánc
ADVENTI PROJEKT Iskolai szeretetlánc A projektet készítette és megvalósította: Török Flóris Általános Iskola 6.b osztálya, Széky Tamás Lászlóné 2009.december. Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm
JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN
JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt
Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola. Karácsony projekt. Készítette: Borsóné Molnár Szilvia. Baracska, 2013. december
Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola Karácsony projekt Készítette: Borsóné Molnár Szilvia Baracska, 2013. december Célok: 1. A karácsony sajátosságainak felfedezése, saját érzések megfogalmazása. 2.
A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2018/2019. tanévre
A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának munkaterve 2018/2019. tanévre Készítette: Hársfalviné Balázsi Katalin - alsós Diákönkormányzatot segítő tanára A munkatervet
Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.
Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:
A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE
A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 (SERBÁN ANDRÁS igaz székely ember emlékének) Karácsonyi történet Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első
A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:
Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája
Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11
Szerző Szauer Ágoston. Illusztráció Papp Eszter
Szerző Szauer Ágoston Illusztráció Papp Eszter Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu Internet:
Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.
Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és
Nyelv- és beszédfejlesztő óra
Nyelv- és beszédfejlesztő óra Tanít: Barna Károlyné (Okleveles nyelv- és beszédfejlesztő tanár, tanító, drámapedagógus) Iskola: Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola Szatymazi Általános