NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR KÖRNYEZETTUDOMÁNYI INTÉZET KÉMIA INTÉZETI TANSZÉK.

Átírás

1 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR KÖRNYEZETTUDOMÁNYI INTÉZET KÉMIA INTÉZETI TANSZÉK Konzulensek: PROF. DR. SZAKÁL PÁL egyetemi tanár, oktatási dékánhelyettes SCHILLER OTTÍLIA egyetemi tanár AZ ÖNTÖZÉSES GYEPTERMESZTÉS MEGVALÓSÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI ÉS JELENLEGI HELYZETE MAGYARORSZÁGON Készítette: Kiss Enikő mérnökjelölt Környezetgazdálkodási agrármérnöki alapképzési szak (BSc) Mosonmagyaróvár

2 1. BEVEZETÉS IRODALMI ÁTTEKINTÉS A gyepgazdálkodás jelenlegi helyzete Magyarországon Gyepterületek öntözésének jelentősége Az öntözött gyep fontosabb fűfajainak jellemzése öntözésre való alkalmasságuk alapján A gyepterületek öntözése... 7 Az öntözött legelők kialakításáról röviden... 7 A gyepek öntözési módjai Az öntözéshez szükséges víz mennyisége és minősége ÖSSZEFOGLALÁS IRODALOMJEGYZÉK

3 1. BEVEZETÉS A gyepre alapozott állattartás hosszú időn át Magyarországon is nagyon fontos szerepet játszott a gazdálkodásban, egészen a honfoglalás pásztorkodásától, a XIX. századi mezőségi gazdálkodásig. A belterjes gazdálkodás fellendülésével, és az ezzel járó intenzív szántóföldi műveléssel, az arra alkalmas területek legtöbbjét a gyepterületek rovására feltörték, csak az ilyen célú művelésre alkalmatlan területeket hagyva meg eredeti hasznosításuk folytatására. Ennek okán, a nagy biomassza-hozamú rét-legelő szinte ismeretlenné vált a gyakorlatban, illetve csak ritka, elszórt, apróbb területeken fellelhető. A megmaradt extenzív hasznosítású gyepterületeinkre így a kis és bizonytalan, hasznosításukból adódóan a környezeti és az időjárási viszonyoktól függő hozam, és többnyire kedvezőtlen növényi összetétel jellemzi. Napjainkban, egyre inkább fontossá válik a környezet megóvása, és ehhez kapcsolódóan olyan művelési módok előmozdítása, mely legközelebb áll a természetes körülmények között is végbemenő folyamatokhoz, így egyre nagyobb szerep juthat a gyepterületek hasznosításának. Továbbá, a gyepterületek sokoldalú hasznosíthatóságának köszönhetően, nem csak olcsó takarmányforrást nyújthat, hanem a talaj- és természetvédelemtől, a gyógyászat és a sportcélú hasznosításon át, az energetikáig jelen lehet, ezért fontos szerephez jut, hogy elhanyagolttá vált, sovány gyepű legelőink és rétjeink talaját feljavítsuk, biodiverzitását növeljük, illetve a környezeti adottságokhoz közelítsük, így fokozva produktumát. 3

4 2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS 2.1. A gyepgazdálkodás jelenlegi helyzete Magyarországon A 20. század kezdetétől már folyamatosan csökkenő gyepterületek ellenére még az elmúlt század első feléig meghatározó szerepet játszott a gyepgazdálkodás és a legeltetéses állattartás a hazai állati termék előállításban (DÉR, 2007). A gyepes területek csökkenését főként a jobb minőségű földek szántóföldi gazdálkodás miatti feltörése okozta (BARCSÁK és KERTÉSZ, 1986). Világviszonylatban, a gyep a második legfontosabb földhasználati mód a Földön, a szárazföld 40 %-át foglalja el (WHITE és mtsai, 2000). Magyarországon, 2006-ra a gyepterületek mezőgazdasági területen belüli aránya 14%-ot tett ki (TÓTH, 2006), mára azonban összterületük 759,100 hektárra csökkent, ami alig éri el a 2010-es 13,8%-ot (KSH, 2014a), melyet az 1. ábra szemléltet. Azokon a területeken, ahol versenyképes mezőgazdaság nem folytatható, gyepek, rétek, legelők fenntartása indokolt (JÁVOR, 1999; JÁVOR és mtsai, 2000). Meredek lejtő, sekély termőréteg, köves talaj, magas talajvízszint esetén indokolt az ősgyepek fenntartása (TAMÁS, 1982). Az ilyen gyenge talajokon található legelők és kaszálók évente átlagosan 1,5 t/ha szénát szolgáltatnak SZEMÁN (1994). 1. ábra: A hazai gyepek területi alakulása ( ) 1 400,00 Gyepterület (ezer ha) 1 200, , , , , , , , ,20 800,00 600,00 762,6 759,1 400,00 200,00 0, Forrás: KSH (2014a) 4

5 2.2. Gyepterületek öntözésének jelentősége Az utóbbi évtizedekben ismétlődő csapadék-hiányos periódusok és szokatlanul magas hő összegek azt igazolják, hogy komolyabb gazdálkodáshoz meg kell teremteni az öntözési feltételeket is (SOLTÉSZ, 1993). A korai aszály és a hőség rákényszeríti az üzemeket az öntözésre, mert enélkül lassan nem lehet elfogadható termésre számítani. Az 1. táblázat az utóbbi évek aszállyal érintett területeinek nagyságát mutatja. 1. táblázat: Aszállyal érintett területek Magyarországon Aszállyal érintett terület Év nagysága, ezer km 2 aránya, % , , , ,7 76 Forrás: KSH (2014b) SZABÓ (1977) véleménye szerint, hazánkban a lehulló csapadék nem biztosítja a rétek vízigényét. Ezért a gyepek öntözését a termés emelése céljából elengedhetetlennek tartja. Ez főként a nagy kiterjedésű alföldi és dombvidéki gyepeinken jelentkezik (BARCSÁK és mtsai, 1978). Továbbá szerintük, a csapadékban legszegényebb tájegységünkön az 50 éves csapadékátlag 527 mm volt. A lehulló csapadék és a potenciális evapotranszspiráció alapján számított vízmérleg 293 mm vízhiányt mutatott. Látható, hogy a gyepek zavartalan fejlődéséhez ezt a vízmennyiséget pótolni szükséges. Egyre gyakoribb, hogy nem csak a már-már rendszerint érkező nyári aszály megpróbáltatásai várnak ránk július, augusztusban, de a tavaszi meleg is sújt bennünket (RESZKETŐ, 1993). Gond főleg a sekély gyökerű és érzékenyebb növényeknél lehet, és van. A fűfélék is a nyárvégi aszály hatását mutatják: leálltak a fejlődésben, elhaltak, kiszáradtak, számottevő produktum előállítása nélkül. A pillangósokra jellemző, hogy a tavaszi aszályban ülve maradnak. SZABÓ (1977) szerint a 350 mm-nél kevesebb esőmennyiség a termésben már depressziót idéz elő. Az időjárás a termésmennyiséget nagy átlagban, mintegy ±12 százalékig befolyásolja. 5

6 NAGY (2003) a gyep szárazanyag hozama és vízfogyasztása közötti kapcsolatra vonatkozó kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy a kapott vízfogyasztási együttható az öntözetlen gyepnél az cm-es talajvízszinteken l/kg szárazanyag volt, míg az öntözött kezelésekben a cm-es talajvízszinteken l vizet használ fel a gyep 1 kg szárazanyag előállításához, mellyel alátámasztotta az öntözővíz szükségességét és jó hasznosulását. VINCZEFFY (1996) is úgy tartja, hogy az üde, jó vízellátottságú talajon mindig többet terem a gyep. Az évelő füvek biológiai alapjaiból kiindulva a vízháztartás optimalizálása a legelők nyári időszak alatti produktivitásának és az elkövetkező évek termésképzésének döntő tényezője lehet. Optimális vízellátás esetén, ha az egyéb feltételek is kedvezőek maximálisan kihasználhatjuk a füvek biológiai produktivitását a tenyészidő folyamán (ANDREJEV, 1981) Az öntözött gyep fontosabb fűfajainak jellemzése öntözésre való alkalmasságuk alapján SZEMÁN (2006), öntözésre alkalmas telepítésre az alábbi fűfajokat javasolja: aljfüvek közül: angol perje, réti perje, vörös csenkesz, fehér/ tarackos tippan szálfüvek közül: réti komócsin, réti csenkesz, nádképű csenkesz, olasz perje, zöld pántlikafű Ezekre a növényekre egyöntetűen jellemző, hogy csapadékigényesek, legtöbbjük jól viseli az elárasztást, akár a pillangós vörös here (Trifolium pratense L.) kivételével a tartós elöntést is. Néhányuk alapvetően is lápos területek ősgyepeibe tartoznak, folyók, tavak árokpartjainak növényei. Rendszerint a forró, aszályos időszakokban lassú fejlődésűek, és termésük jelentősen lecsökken. Üde és/vagy nedves, jó vízellátottságú talajokon eredményesen termeszthetőek, javasolt öntözésük tiszta és szennyvizekkel egyaránt hozamnövelő eredménnyel jár. A réti csenkesz (Festuca pratensis Huds.) és a zöld pántlikafű (Baldingera arundinacea (L.) Dum.) fajlagos vízfogyasztási együtthatója jó tápanyag-ellátottsággal csökkenthető, míg el nem éri a potenciális termőképességének felső határát (NAGY, 1990). 6

7 ANDREJEV (1981) szerint tiszta vízzel való öntözés esetén a komócsin és a here keverék száraztömegének termése 9,95 t/ha volt. Szennyvízzel öntözve a terméshozam 10,44 t/ha volt, ami 48, illetve 56%-kal haladta meg a nem öntözött parcellák terméshozamát. A réti komócsin (Phleum pratense L.), tarackos tippan (Agrostis alba L.), és pillangósok közül a takarmánylucerna (Medicago sativa L.) télállósága is kiválónak mondható (BASKAY TÓTH, 1966; SZABÓ, 1977; ANDREJEV, 1981) A gyepterületek öntözése A gyepek öntözésének elsődleges célja, hogy a talaj víztartalmát megnöveljük a növények igényeinek legmegfelelőbb szintre, ezzel fokozva a termés hozamát és minőségét. Fontos, hogy az öntözés a talaj fizikai, kémiai, és biológiai tulajdonságainak romlásával ne járhasson. Ennek eléréséhez a helyes öntözési mód megválasztása elengedhetetlen. BARCSÁK és mtsai (1978) szerint a nyári időszakban a folyamatos legeltetés zavartalan biztosítása, de a nagy tömegű szilázsfű előállítása is elsősorban öntözéssel valósítható meg. Az öntözéses gyepgazdálkodás legfontosabb feltételeinek a következőket tekinthetjük: - az öntözést (intenzív gazdálkodást) jól megháláló természetes vagy telepített növényállomány, - az öntözéshez szükséges megfelelő mennyiségű és minőségű öntözővíz, - az öntözéses intenzív gyepgazdálkodáshoz szükséges anyag- és eszközellátás, - az öntözéses gyepgazdálkodás megfelelő szintű szakmai irányítása, és a termés korszerű hasznosítása (BARCSÁK és mtsai, 1978; BARCSÁK, 2004). Az öntözött legelők kialakításáról röviden SZABÓ (1977) az ősgyep növényállományát közepes vízigényűnek, a telepített gyepek növényállományát termőképességük és a velük szemben támasztott termesztési igény miatt nagy vízigényűnek tekinti. Ebből adódóan, a mesterséges legelők kialakításakor is már fontos, hogy gondoskodjunk a megbízható vízforrás meglétéről. A legelők természetes vízforrásai lehetnek folyók, illetve közepes és nagy folyók holtág tavai, míg ezek hiányában víztározók kialakítására van szükség. 7

8 A megfelelő lejtés (0,02%-nál kisebb), a telephelytől való távolság a legelő legtávolabbi pontja nem lehet 2,5 km-nél messzebb és a talajvíz szintje, mely nem lehet 1,5 m-nél magasabb, mind meghatározó tényezői az öntözésre alkalmas legelők kialakításának. Az öntöző berendezések legjobb kihasználása érdekében az intenzív legelőket összefüggő területen érdemes kialakítani, ezért az apróbb táblákat nem szabad erre felhasználni. Ilyen legelők kialakítására lehetnek alkalmasak a korábban szántóföldi művelésű területek is. A gyepek öntözési módjai A gyepöntözési módokkal szemben támasztott növénytermesztési követelmény, hogy az öntöző vizet; - megfelelő időben, - szükséges mennyiségben, - egyenletesen terítve, - a termőtalaj és a gyepnövényzet károsítása nélkül, - kis vízveszteséggel, - minél kisebb költséggel juttassuk a növényhez úgy, hogy a gyephasznosítást ne zavarja (SZABÓ, 1977; SZEMÁN, 2006). BARCSÁK (2004) javaslata szerint, mindig a helyi körülményeknek megfelelően kell megválasztani az öntözési módok közül azt, amely a termesztési célnak leginkább megfelel. Felületi öntözési mód NAGY (1993) a gyepek öntözésére - a felületi öntözési módok közül az árasztó, kalitkás árasztó, csörgedeztetve árasztó és tömlős árasztó öntözési eljárásokat javasolja. ANDREJEV (1981) szerint az árasztó öntözés előnyei a következők; ha a terület sík, ezzel a módszerrel viszonylag gyorsan és kis ráfordítással nagy legelőterületek öntözhetők. Egyébként a lejtés nem haladhatja meg a 0,08 %-ot. Az öntözés technikailag egyszerű, olcsó és üzembiztos, ugyanakkor ezzel a módszerrel szennyvizek is kiöntözhetők. Szerinte erősen aszályos körülmények között a sávos árasztó öntözés hatékonysága nem kisebb, mint az esőztető öntözési módé. Sőt, a legeltetési ciklusonkénti sarjadzás egyenletesebb volt a sávosan öntözött területeken. BASKAY (1966) az árasztó öntözés végrehajtásában azt a negatívumot találta, hogy mivel az elárasztott terület rendszerint nem egyenletes, és azon kisebb-nagyobb szintkülönbségek fordulnak elő, ezért a kalitkákra jóval több vizet kell adnunk, mint amennyire a talaj megfelelő beázásához ténylegesen szükség van. Az árasztó öntözés ezért mindig vízpazarlással jár. Így a legelő öntözésére főként a sávos csörgedeztető öntözést 8

9 javasolja minden olyan gyepre, ahol a helyi viszonyok azt lehetővé teszik. GRUBER (1960) főleg a mesterséges, egyenletes lejtésű gyepeken való alkalmazásra ajánlja. Esőszerű öntözési mód ANDREJEV (1981) az esőztető öntözés fő előnyének tartja, hogy lehetővé teszi a tudományos elvek alapján kidolgozott öntözési víznormák pontos és célszerű adagolását a biológiailag és agrotechnikailag optimális időpontokban. Technikailag helyesen végrehajtott esőztető öntözéssel lényegesen kisebb a vízveszteség, mint az összes többi öntözési eljárással. A kijuttatott vízmennyiség 80-90%-át hasznosítják a növények. Esőztető módszerrel a lejtőkön és a nem tereprendezett területeken kialakított legelők is öntözhetők. Hátránya, hogy az esőztető öntözéssel nagy párolgási veszteség jár. Nappali öntözés esetén a talajba jutó vízmennyiség az adagolt öntözővíznek alig százaléka. Ebből kifolyólag, BASKAY (1966) az éjjeli alkalmazását javasolja, amikor a veszteség akár 10%-ra csökkenthető. NAGY (1993) az esőszerű öntözési módok közül a következő esőztető öntözőberendezés típusokat veszi számításba: hordozható, vontatható, gördülő és csévélhető. Altalajöntözési mód Az altalajöntözés kétféle módon hajtható végre, nyílt árkokkal vagy alagcsöveken át. GRUBER (1960) szerint az előbbi főként tőzeges területen alkalmazható gazdaságosan, máskülönben, ha az öntözőcsatornából gépi erővel kell kiemelni a vizet, meglehetősen drága a megvalósítása. Az árkok megásása és karbantartása, valamint a közlekedésre alkalmas hidak létesítése is nagy költségekkel jár. Ebből kifolyólag NAGY (1993) az altalajöntözést elsősorban a szántóföldi növénykultúrák vízellátására javasolja, illetve VINCZEFFY (1996) a gyep-szántó váltógazdálkodásra berendezett üzemekben való alkalmazására ajánlja Az öntözéshez szükséges víz mennyisége és minősége Általánosságban elmondható, hogy a gyep magas vízigényt mutat, trágyázás nélkül ugyanis 1 kg szárazanyag előállításához 800 liter víz felvétele szükséges. Trágyázott körülmények között, az optimális tápanyagellátás során az egységnyi szárazanyag előállításához szükséges víz jelentősen literre -, csökken (BARCSÁK, 2004). Az öntözővíz adagját célszerű minden öntözés előtt közvetlenül megállapítani (NAGY, 1990). Az öntözés megkezdésekor a talaj nedvességtartalmának csökkenése ne érje el a növények hervadási pontját, mivel ahogy a talaj nedvességtartalma közeledik a hervadási ponthoz, a növényeknek a megkötött víz felvételéhez egyre nagyobb energia szükséges, ilyenkor a növény fejlődése lelassul, produktivitása csökken (SZABÓ, 1977). 9

10 VINCZEFFY (1996) az öntözővíz adagok nagyságát gyakorlatilag az aktív gyökérzóna mélységében megállapított szabadföldi vízkapacitás értéke és a ténylegesen mért talajnedvesség különbségével veszi egyenlőnek. Ezt a mennyiséget módosíthatja az öntözés módja. NAGY (1990) azt emeli ki, hogy a sekélyen gyökerező gyepnövények a kis öntözővízadagokkal való gyakori öntözést jobban meghálálják, mintha ritkábban, nagyobb vízadagokkal öntöznénk. A gyepek az öntözővíz hőmérsékleti ingadozására kevéssé reagálnak, éppen ezért lehetséges azok kora tavaszi öntözése C-os vízzel is SZABÓ (1977). Az öntözésre felhasznált víz lehetőleg ne tartalmazzon káros anyagokat, amelyek kedvezőtlenül hatnak a növények anyagcsere folyamataira és a termőtalajok kémiai tulajdonságaira. Ilyenek lehetnek a nátrium, a nehézfémsók, a fenol, különböző mikroorganizmusok stb. (NAGY, 1993). ANDREJEV (1981) a vízben oldott oxigén mennyiségét 1 l vízben, 8-11 mg értéknél tartja ideálisnak. Továbbá nem tartalmazhat szabad klórt (vagy csak nyomokban), illetve kén-hidrogént (max. 0,5 mg/l) és fluort (max. 1 mg/l). A toxikus anyagokra a következő mennyiségek érvényesek: higany 0,005, arzén és szelén 0,05, ón, réz, kadmium, króm, cianidok, szénhidrátok és kőolaj 0,1, szulfid, trinitro-toluol, trinitrobenzol 0,05, fluoridok 1, cink 5 mg/l. 3. ÖSSZEFOGLALÁS A magyarországi időjárási körülményeket figyelembe véve, az egyre fokozódó nyári aszály, és az időnként megjelenő csapadékhiányos tavaszi időszakok, mind az öntözés fejlesztésének előmozdítását sürgetik. A kutatások már bizonyították, hogy megfelelő tápanyagellátás mellett, az öntözéssel biztosabb termés minőség és mennyiség érhető el, ami főként a legeltetéses gazdaságokban, az állandó és biztos hozam előállítása miatt jelentős. Továbbá, a XXI. századra kialakult, a mesterséges adalék anyagoktól mentes -, de legalább csökkentett mennyiségben elfogyasztani kívánt táplálkozásban is fontos tényezővé válhat a gyepterületeken előállított növényi tápanyagon nevelkedett állati termékek forgalmazása, így bevonva a gazdasági ágazatba, jövedelmezőbbé válhatnának egyelőre alig hasznosított területeink. Következésképpen, szem előtt tartva az évelő fűfélék biológiai alapjait, az öntözés a legelők nyári időszak alatti produktivitásának és az azt követő évek termésképzésének döntő tényezője lehet. A cél a megfelelő vízellátás biztosítása ha az egyéb tényezők is kedvezőek, hogy a füvek biológiai produktivitását maximálisan kihasználhassuk a tenyészidő folyamán. 10

11 IRODALOMJEGYZÉK 1. ANDREJEV, N. G. (szerk.) (1981): Öntözéses gyeptermesztés. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest 2. BARCSÁK Z. BASKAY-TÓTH B. PRIEGER K. (1978): Gyeptermesztés és hasznosítás. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 3. BARCSÁK Z. KERTÉSZ I. (1986): Gazdaságos gyeptermesztés és hasznosítás. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest 4. BARCSÁK Z. (2004): Biogyep - gazdálkodás. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 5. BASKAY TÓTH B. (1966): Legelő- és rétművelés. Mezőgazdasági kiadó, Budapest 6. DÉR F. (2007): A gyepgazdálkodás elmúlt 50 évének tapasztalatai, jelenlegi és jövőbeni lehetőségei. In: Tasi, J. (szerk.) 2007: A magyar gyepgazdálkodás 50 éve tanulságai a mai gyakorlat számára -: p. Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Gödöllő. 7. GRUBER F. (1960) : Rét és legelő. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 8. JÁVOR A. Kukovics S. Bálint CS. (2000): A gyepek termése és a juhok termelésének néhány összefüggése. In: Magyar juhászat+kecsketenyésztés. A Magyar Mezőgazdaság melléklete Budapest. 5. p. 9. JÁVOR A. (1999): Juhok és a legelő. In: Agroökológia Gyep Vidékfejlesztés. Debreceni Gazdálkodási Napok, Debrecen p. 10. KSH (2014a): Magyarország földterülete művelési ágak szerint, elérhetőség: KSH (2014b): Aszállyal érintett területek (1985-) elérhetőség: NAGY I. (1990): A gyep vízfogyasztása és öntözése. Magyar Mezőgazdaság p. 13. NAGY I. (1993): Hogyan öntözzünk gyepet? Magyar Mezőgazdaság p. 14. NAGY I. (2003): A talajvíz szerepe a gyepnövények vízellátásában. In: Legeltetéses állattartást! Jávor A. (szerk.) Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Debrecen p. 15. RESZKETŐ P. (1993): Vizet, vizet de lehet mást is! Magyar Mezőgazdaság p. 11

12 16. SOLTÉSZ J. (1993): Öntözni márpedig kell! Magyar Mezőgazdaság p. 17. SZABÓ J. (1977): Gyepgazdálkodás. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 18. SZEMÁN L. (1994): Grassland yield and seedbed preparation. Bulletin of the University of Agricultural Sciences, New Strategies For Sustainable Rural development II, Gödöllő, p. 19. SZEMÁN L. (2006): Gyepgazdálkodási alapismeretek. MKK. NTTI. Egyetemi jegyzet, Gödöllő. 20. TAMÁS L. (1982): Gyepgazdálkodás vagy takarmánytermesztés? Korunk folyóirat p. 21. TÓTH CS. (2006): A legelő és gyepterületek antropogén geomorfológiai problémái. Antropogén geomorfológia. Debreceni Egyetem, Kossuth Egyetemi Kiadó p. 22. VINCZEFFY I. (szerk.) (1996): Legelő- és gyepgazdálkodás. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 23. WHITE, R. MURRAY, S. ROHWEDER M. (2000): Pilot Analysis of Global Ecosystems: Grassland Ecosystems. Word Recources. elérhetőség: 12