Matematika feladatok
|
|
- Boglárka Jónás
- 2 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Matematika feladatok 2. osztály 1. Két tégla = 6 kg meg egy fél tégla. Három tégla hány kg? A) 6 kg B) 3 kg C) 4 kg D) 8 kg E) 12 kg 2. A parkolóban 5 járműnek összesen 14 kereke van. Mennyi lehet az autó és mennyi a motorkerékpár? A) 2 autó és 3 motor B) 3 autó és 2 motor C) 4 autó és 1 motor D) 1 autó és 4 motor E) 0 autó és 7 motor 3. Egy rudat 5 részre szeretnénk fűrésszel szétvágni. Egy fűrészelés ideje 4 perc. Mennyi ideig tart a rúd szétfűrészelése? A) 16 perc B) 4 perc C) 5perc D) 1 perc E) 20 perc 4. Bendegúz születésnapi összejövetelt szervez. Szeretné meghívni Z. G.-t, és persze otthon lesz két húga - Rozi és Bözsi - is. Olyan társasjátékot fognak játszani, amelyhez párokat kell alkotniuk. Hányféleképpen játszhatnak? A) 4 B) 2 C) 6 D) 8 E) 3 5. Három jóbarát benevezett egy kerékpárversenyre. A verseny útvonala 30 km hosszú volt. Végig együtt mentek, így 2 óra alatt értek a célhoz. Egy kerékpáros mennyi idő alatt tette meg az utat? A) 10 óra B) 15 óra C) 30 óra D) 3 óra E) 2 óra 6. Z.G. most 7 éves. Hány év múlva lesz háromszor annyi idős, mint most? A) 7 B) 3 C) 14 D) 21 E) Egy baromfiudvarban több kacsa és liba van, amiket két kutya őriz. Az állatoknak összesen 24 lábuk van. Legfeljebb hány liba lehet a baromfiudvarban? A) 3 B) 4 C) 5 D) 6 E) 7 8. Bendegúz egy délután levelet írt a Mikulásnak. Nehezen tudta összeszedni kívánságait, és hogy nehogy kimaradjon valami, többször átolvasta. A boríték
2 megcímzéséhez segítséget kért nővérétől. Mire mindennel elkészült, összesen 1 órát és 20 percet töltött el a levéllel. Utána nyomban útnak indult. Fel tudta-e még adni aznap a levelet, ha délután 4 órakor kezdte a levélírást, az út a postáig 10 perc, és a posta este 6 órakor zár be? A) Nem, mert fél órával a zárás előtt ért a postára. B) Igen, mert fél órával a zárás előtt ért a postára. C) Igen, mert 1 órával a zárás előtt ért a postára. D) Igen, mert fél órával a zárás után ért a postára. E) Nem, mert 20 perccel a zárás után ért a postára. 9. Vasárnap délután Dorka két testvérével és három unokatestvérével meglátogatta a nagyszüleit. Nagymamája aznap fánkot sütött, összesen 20 darabot. Nagypapa már sütés közben megevett 2 fánkot, és a nagymama is megkóstolt egyet. Hány fánk maradt hétfőre a nagypapának, ha minden unoka 2 fánkot evett? A) 8 B) 7 C) 6 D) 5 E) egy sem 10. Julcsi babájának háromféle (piros, kék és sárga) szoknyája, kétféle (zöld és fehér) blúza van. Hányféleképp öltöztetheti fel Julcsi a babát? A) 3 B) 5 C) 6 D) 10 E) Szeged és Makó 28 km-re van egymástól. Szegedről elindul egy motorkerékpáros Makóra, ugyanekkor vele szembe Makóról elindul egy autó Szegedre. Melyikük van messzebb Makótól, amikor találkoznak? A) az autós megelőzi a motorost B) a motoros C) nem találkozhatnak D) az autós E) ugyanolyan messzire vannak 12. Az erdei etetőnél 12 őzike és 4 nyúl evett. Később csatlakozott hozzájuk 3 szarvas, egy vaddisznó 5 kicsinyével és odaoldalgott még két róka is. Nemsokára azonban megjelent egy négytagú farkascsapat, akik elijesztették a nyulakat, az őzikéket és 3 kis vaddisznót is. Hány állat maradt az etetőnél? A) 4 B) 6 C) 8 D) 10 E) Nagymama éléskamrájában 10 polcon vannak a befőttek és lekvárok. 22 üveg őszibarack-, 14 üveg sárgabarack-, 30 üveg cseresznye- és 18 üveg meggybefőtt. Lekvár is van kétféle: 6 üveg eper- és 10 üveg baracklekvár. A karácsonyi vacsorán 5 üveg barack-, 2 üveg cseresznye- és egy üveg meggybefőtt fogyott el. A
3 süteményekhez nagymama elhasznált két üveg lekvárt is. Hány üveg kerül karácsony után egy-egy polcra, ha a nagymama minden polcra ugyanannyi üveget szeretne tenni? A) 6 B) 7 C) 8 D) 9 E) Bendegúznak van egy fekete és egy sötétkék szövetnadrágja, és két különbözőszép fehér inge. Anyukája már vett neki egy nyakkendőt is, de azt Bendegúz nem szereti. Hányféleképpen tud Bendegúz felöltözni az iskolai ünnepélyre? (A nyakkendő viselete nem kötelező.) A) 8 B) 6 C) 5 D) 4 E) ZG-t megtréfálták a barátai, karóráját elállították. Az óra így most 13 percet siet. Ha 9 percet késne, akkor 8 óra 28 percet mutatna. Hány óra van? A)8 óra 15 perc B)8 óra 37 perc C)8 óra 21 perc D)8 óra 41 perc E)8 óra 24 perc 16. Egy családban 4 fiúgyermek van. Mindegyik fiúnak két lánytestvére van. Hány főre kell teríteni a családi vacsorán, ha a szülők meghívják mindkét nagymamát és nagypapát? A) 12 B) 10 C) 14 D) 16 E) Bendegúz három barátjával sakkbajnokságot tartott. Hány sakkpartit játszottak, ha mindenki mindenkivel játszott? A) 2 B) 3 C) 4 D) 5 E) Egy banánt egy csokiért és két almáért lehet elcserélni. Két csoki egy banánt és egy almát ér. Hány almáért lehet elcserélni egy csokit? A) 1 B) 2 C) 3 D) 4 E) Melyik számok illenek a kérdőjelek helyére? 11, 22, 33,?, 55, 66, 77, 88, 99 30, 25,?, 15, 10, 5, 0?, 4, 8, 16, 32, 64 A )44, 20, 2 B) 44, 10, 0 C) 44, 12, 0 D) 44, 20, 0 E) 11, 12, 2
4 20. Melyik ábrát nem tudod egy vonallal megrajzolni úgy, hogy közben nem emeled fel a ceruzádat és minden vonalon csak egyszer haladsz végig? A) B) C) D) E) 21. Bendegúz születésnapi összejövetelt rendez. Az üdítő bevásárlását ZG-vel intézték. Úgy számoltak, hogy egy gyerek kb. 4 dl üdítőt fogyaszt el a délután folyamán (ez így is történt). Bendegúz ZG-n kívül még meghívta 8 osztálytársát és 3 unokatestvérét. Természetesen otthon lesznek a szülei és két testvére is. Bendegúz és ZG úgy döntöttek, 3 üveg 2l-es üdítőt vesznek. Az összejövetel nagyon jól sikerült, csak sajnos Bendegúz egyik osztálytársa nem tudott eljönni. Hány dl üdítő maradt a szülőknek, ha a gyerekzsivajra még átjött a szomszédból két kislány, akik hoztak egy literes üdítőt is? A) 2 dl B) 6 l C) 2 l D) 6 dl E) 4 dl 22. Bendegúzék kertjének négy sarkában áll egy-egy almafa. Mindegyik almafának négy vastag ága van, minden vastag ágon négy kis gally, minden kis gallyon négy virág nyílt. Minden négy virágból egy-egy elszáradt, a többiből gyönyörű piros alma fejlődött. Hány almafa van Bendegúzék kertjében? A) 64 B) 4 C) 16 D) 15 E) Egy szép napos délután ZG fagyizni ment. A cukrászdában hétféle fagyi volt: csokoládé, vanília, eper, citrom, őszibarack, rizs és málna. ZG csak a csokoládés és a gyümölcsös fagyikat szereti, kivéve a citromosat, és sajnos allergiás a málnára, ezért azt nem eszik. Hányféleképpen válogathatott a fagylaltok közül, ha két gombócos fagyit akart enni, és nem akarta, hogy a két gombóc egyforma legyen? A) 2 B) 3 C) 5 D) 6 E) Egy szoba négy sarkában ül egy-egy macska, minden macskának van négy kiscicája, minden kiscica fogott 4 egeret. Hány egeret fogtak a kiscicák összesen? A) 4 B) 8 C) 16 D) 32 E) Csilla az összegyűjtött zsebpénzén matricákat szeretne vásárolni az albumába. Egy matrica 60 Ft-ba kerül, de csak 3-as és 5-ös csomagokban lehet kapni. Legfeljebb hány darab új matrica kerül az albumba, ha Csillának 450 Ft-ja van? A) 3 B) 4 C) 5 D) 6 E) 7
5 26. Amikor Bendegúz megfázott, a piros gyógyszerből háromóránként kellett bevennie kettőt, a másikból, amelyik fehér színű volt, naponta kétszer 3 szemet. Az első adag gyógyszert mindig reggel 8-kor, az utolsót este 8-kor vette be. Hány nap alatt fogytak el a gyógyszerei, ha a pirosból 40, a fehérből 24 szemet szedett be? A) a piros 5, a fehér 4 nap alatt B) 4 nap alatt C) 5 nap alatt D) 6 nap alatt E) a piros 4, a fehér 6 nap alatt 27. Egy horgászversenyen megkérdezték a nyertest, hogy hány halat fogott. Ô így válaszolt: - Tizenkettőt szerettem volna, de ha háromszor annyit kifogtam volna, mint amennyit sikerült, még akkor is 3-mal kevesebb lett volna, mint amennyit szerettem volna. Hány halat fogott a nyertes horgász? A) 1 B) 2 C) 3 D) 4 E) Bendegúzék testnevelés órán futóversenyt szerveztek a 13 fiú számára. Bendegúz elfelejtette, hogy hányadik lett, csak azt tudta, hogy ZG előtte futott be a célba, és köztük voltak még hárman. Összesen feleannyian futottak be Bendegúz előtt, mint mögötte. Hányadik helyen ért be ZG és Bendegúz? A) első, negyedik B) első, ötödik C) második, ötödik D) ötödik, kilencedik E) hatodik, kilencedik 29. Piroska szeretné meglátogatni a nagymamáját. A busz 14 óra 05 és 17 óra 45 perc között 20 percenként indul a végállomásról. Piroska a házuk előtti megállóban szeretne felszállni, ahová 6 perc alatt ér el a busz. A nagymamájához a nyolcadik megállónál kell leszállni, ahová 18 perc alatt ér a busz a végállomásról. Piroska nagymamája 12 percre lakik a buszmegállótól. Legkésőbb hány órakor induljon el otthonról, ha 3 órára mindenképpen szeretne a nagymamájához megérkezni, és 1 perc alatt odaér a házuk előtti megállóba? A) 14 óra 30 perckor B) 14 óra 25 perckor C) 14 óra 05 perckor D) 14 óra 10 perckor E)14 óra 11 perckor
6 30. Melyik a hibás műveletsor? A) 6 x (7 + 8) : 9 = 10 B) (89-58 : 2) : 12 x 5 = 25 C) 2 x (3 + 2) x 4-11 = 29 D) (1 + 2 x 3 x 4) : 5 x = 45 E) x 9-7 = Egy utcában 200 épület van. Házszámokat szeretnének festeni. Hány darab 0 és hány darab 9-es számjegyet kell festeni a házakra? A) 31; 40 B) 22; 40 C) 31; 20 D) 21; 38 E) 30; Egy 60 éves férfi most kétszer annyi idős, mint a fia. Hány évvel ezelőtt volt az apa hétszer annyi idős, mint a fia? A) Nem volt ilyen. B) 5 éve C) 15 éve D) 20 éve E) 25 éve 33. Mézes anyó mézeskalács gombákat készít. Minden gombára 7 habpöttyöt helyez el. Hányadik gombánál tart a 65. pötty elhelyezésekor, ha mindig csak akkor kezd új gomba díszítéséhez, amikor az előzőt befejezte? A) 9 B) 10 C) 11 D) 13 E) Sorban leírtuk az 1, 2, 3 számokat piros ceruzával, majd ugyanezeket a számokat kékkel, végül sárgával és így folytattuk tovább 50 számjegyig. Melyik és milyen színű szám áll az 50. helyen? A) piros 1 B) piros 2 C) sárga 3 D) kék 2 E) kék Melyik szám áll az x helyén az alábbi számsorban? 3, 6, 9, 15, 24, 39, x A) 24 B) 15 C) 53 D) 49 E) osztály 1. Tapsi és Hapsi versenyt futnak a káposztaföldig. Tapsi feleakkorát ugrik, mint Hapsi. Hányat kell ugrania Tapsinak, ha Hapsi 32 ugrással ér oda? A) 16 B) 32 C) 64 D) 50 E) egyik sem
7 2. Egy kétliteres lábasban 17 dl tej van. Öntsünk hozzá még fél litert! Mennyi tej lesz a lábasban? A) 17 és fél dl B) 22 dl C) 22 l D) 2 dl E) egyik sem 3. Lilinek most van a 15. születésnapja. Hány év múlva lesz négyszer annyi idős, mint most? A) 4 B) 8 C) 45 D) 60 E) egyik sem 4. Gondoltam egy kétjegyű számra. Kilencet hozzáadva háromjegyű számot kaptam. Hányféle lehet a gondolt szám? A) 8 B) 9 C) 10 D) 90 E) egyik sem 5. Hány oldalt olvastam el egy 254 oldalas könyvből, ha még több van hátra a felénél? A) 127 B) 127-et, vagy annál többet C) 127-t, vagy annál kevesebbet D) 127-nél kevesebbet E) egyik sem 6. Az iskolai sportnapon az osztályból 12-en indultak az akadályversenyen, huszonhárman a kötélhúzásban. Öten mindkét helyen ott voltak, hárman pedig egyiken sem vettek részt. Mennyi az osztálylétszám? A) 33 B) 32 C) 30 D) 35 E) egyik sem 7. Melyik állítás hamis az alábbiak közül? A) 50 tizedrésze nem nagyobb, mint 5 B) 50 tizedrésze nagyobb, mint 5 C) 50 tizedrésze nem kisebb, mint 5 D) 50 tizedrésze kisebb, mint 50 tízszerese E) 50 tizedrésze egyenlő 5-tel 8. Micimackó 5 zsák diót rakott el télre. Mindegyikben 15 kg dió volt. Malacka már tízszer is kért tőle 40 dkg-ot süteménykészítéshez, és a jószívű mackó mindig adott is neki. Mennyi diója van még Micimackónak? A) 4 kg B) 11 kg C) 71 kg D) 75 kg E) 79 kg
8 9. Hány olyan háromjegyű páratlan szám van, amelynek minden számjegye 6-nál nagyobb páros szám? A) 0 B) 1 C) 3 D) 6 E) Julcsi babájának háromféle (piros, kék és sárga) szoknyája, kétféle (zöld és fehér) blúza, és háromféle (kék, fehér és piros) masnija van. Hányféleképp öltöztetheti fel Julcsi a babát, ha egyszerre nem ad rá kék és zöld holmit? A) 3 B) 5 C) 6 D) 10 E) Hányféleképp juthatunk el az A pontból a B pontba a rácsvonalak mentén, ha csak felfelé és jobbra haladhatunk? A) 15 B) 25 C) 30 D) 35 E) A 3. b osztály tanulói két tortát nyertek egy sportvetélkedőn. Egy-egy torta 18 szeletből állt. Miután mindenki kapott egy-egy szeletet, megmaradt fél torta. Hányan voltak az osztályban? A) 9 B) 18 C) 20 D) 27 E) egyik sem 13. Milyen szám kerül a helyére a számsorban? A) 14 B) 17 C) 21 D) 27 E) az alábbiak közül egyik sem 14. Hányféle zászlót készíthetünk piros, kék és sárga színekből, ha egy szín többször is szerepelhet egy zászlón, de egymás mellett nem lehet két egyforma szín? A) 3 B) 6 C) 9 D) 10 E) Az alábbiak közül az egyik állítás hamis. Melyik az? A)Egy szám hatszorosának a fele egyenlő a szám háromszorosával.
9 B)Ha egy szám nyolcszorosát elosztjuk a szám négyszeresével, akkor a szám négyszeresét kapjuk. C)Egy szám háromszorosa lehet páros szám is. D)Ha egy szám nem osztható kettővel, akkor a szám hétszerese páratlan. E)Ha egy szám kétszeresét megszorozzuk néggyel, és elosztjuk kettővel, akkor a szám négyszeresét kapjuk. 16. A gyerekek az iskolában megunt játékaikat cserélgetik. Abban egyeztek meg, hogy 2 plüssállatért adnak egy könyvet, 1 babát pedig 1 könyvre és 3 plüssállatra lehet cserélni. Borinak 2 babája van. Hány plüssállatot kap értük? A) 3 B) 5 C) 6 D) 10 E) Egy dobozban különböző színű golyók vannak: 4 piros, 6 zöld, 10 sárga és 12 kék. A golyók lehetnek simák vagy pöttyösek. Egy színen belül ugyanannyi a pöttyös golyók száma, mint a simáké. Legkevesebb hány golyót kell kihúznunk csukott szemmel, hogy biztosan legyen közöttük legalább 1 pöttyös? A) 1 B) 13 C) 16 D) 17 E) Az 1; 2; 5 és 8 számjegyekből az összes lehetséges módon négyjegyű számokat képezünk, és ezeket leírjuk egymás alá növekvő sorrendben. Hányadik szám ebben a sorban az 5281? A) 10 B) 13 C) 15 D) 16 E) egyik sem 19. Egy tálon levő narancsok száma nem kevesebb, mint öt, de nem több, mint 10 fele. Hány narancs van a tálban? A) 3 B) 5 C) 10 D) több megoldás van E) nincs megoldás 20. Pali a következőszabály alapján ír le négy számot egymás után: leírja az első számot. Azt 3-mal megszorozza, majd 2-vel elosztja és végül hozzáad 3-at, és leírja az így kapott számot is. Minden leírt számmal végrehajtja ugyanezt a műveletsort. A 21-es számot írja le negyediknek. Melyik számot írta le először? A) 1 B) 2 C) 6 D) 9 E) Anna és Bori könyveket rakosgat a polcokra. Az elsőre 1-et, a másodikra 2-t, a harmadikra 3-at és mindegyikre mindig 1-gyel többet. Összesen 20 polcra pakoltak. Melyikük rakott fel több könyvet és mennyivel, ha Anna rakodott az első 10 polcra, Bori pedig a második 10-re? A) Anna 55-tel B) Anna 100-zal C) Bori 155-tel
10 D) Bori 100-zal E) mindketten ugyanannyit raktak fel 22. A róka, a farkas és a medve beszélgetnek, hogy kinek a legnagyobb a téglalap alakú vadászterülete. Róka: Az enyém 630 dm hosszú és fél km széles. Farkas: Az enyém 1532 dm hosszú és 45 m széles. Medve: Az enyém 1000 m hosszú és 31 m és 50 cm széles A) róka B) medve C) farkas D) mindhárom egyforma E) egyik válasz sem helyes 23. Melyik állítás a hamis az alábbiak közül? A) Nincs két olyan páros szám, amelyek összege páratlan. B) Két páratlan szám összege mindig páros. C) Van olyan egész szám, amellyel egy páros számot megszorozva páratlan számot kapunk. D) Van olyan egész szám, amellyel egy páratlan számot megszorozva páros számot kapunk. E) Egy páros és egy páratlan szám összege mindig páratlan. 24. Két apa, két fiú, egy nagypapa és egy unoka halászni ment. Mind-annyian ugyanannyi halat fogtak, így összesen 9 db halat vihettek haza. Hányat fogtak külön-külön? A) 3 B) 2 C) 4 D) 1 E) a feladatnak nincs megoldása 25. ZG a barátait várja vendégségbe. 36 fánkot négy tálra rendez. Mindegyikre ugyanannyit tesz. A torkos kisöccse az egyik tálról négy darabot idő előtt megeszik. Hány fánk marad ezen a tálon? A) 5 B) 8 C) 9 D) 34 E) egyik sem 26. Malacka és Micimackó megbeszéli, hogy az egymás mellett levő kertjeiket közös kerítéssel kerítik körbe, a közös részt pedig szabadon hagyják. Mindkettőjüknek négyzet alakú kertje van, Malacké 340 dm, Micimackóé pedig 5600 cm oldalhosszúságú. Hány m drótot vegyenek? A) 270 B) 292 C) 360 D) 2700 E) egyik sem
III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló
III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138
Észpörgető matematika verseny / Eredmények/ Feladatok
Észpörgető matematika verseny / Eredmények/ Feladatok név iskola összes pontszám helyezés 1. Izsák Imre ÁMK 60 5 Horváth Gáspár 2. Izsák Imre ÁMK 39 11. Ruzsicska Soma 3. Gál Rebeka Izsák Imre ÁMK 33 13.
Matematika feladatok
Matematika feladatok 2. osztály 1. Két tégla = 6 kg meg egy fél tégla. Három tégla hány kg? A) 6 kg B) 3 kg C) 4 kg D) 8 kg E) 12 kg 2. A parkolóban 5 járműnek összesen 14 kereke van. Mennyi lehet az autó
MATEMATIKA VERSENY ABASÁR, 2018
MATEMATIKA VERSENY ABASÁR, 2018 1. osztály 2018 /55 pont 1. Folytasd a sort! 0 1 1 2 3 5 /4 pont 2. Melyik ábra illik a kérdőjel helyére? Karikázd be a betűjelét! (A) (B) (C) (D) (E) 3. Számold ki a feladatokat,
Szent István Tanulmányi Verseny Matematika 3.osztály
SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA 5094 Tiszajenő, Széchenyi út 28. Tel.: 56/434-501 OM azonosító: 201 669 Szent István Tanulmányi Verseny Matematika 3.osztály 1. Hányféleképpen lehet
X. PANGEA Matematika Verseny I. forduló 3. évfolyam. 1. Melyik az az alakzat az alábbiak közül, amelyiknek nincs tükörtengelye?
1. Melyik az az alakzat az alábbiak közül, amelyiknek nincs tükörtengelye? A) B) C) D) 2. A szorzat egyik számjegye hiányzik. Mennyi lehet az a számjegy? 27 33 33 27 = 3 0 A) 0 B) 3 C) 6 D) 9 3. Tapsifüles
XI. PANGEA Matematika Verseny Döntő 4. évfolyam
1. A Budapest New York távolság légvonalban mérve kb. 7000 km. Egy repülőgép Budapestről indulva már megtette az út negyedét. Hány kilométer van még hátra? A) 1750 km B) 3500 km C) 2000 km D) 5250 km E)
Sorba rendezés és válogatás
Sorba rendezés és válogatás Keress olyan betűket és számokat, amelyeknek vízszintes tükörtengelyük van! Írd le! Keress olyan szavakat, amelyeknek minden betűje tükrös (szimmetrikus), amilyen például a
XI. PANGEA Matematika Verseny I. forduló 3. évfolyam
1. Mindkét zsebemben azonos nagyságú és ugyanannyi darab golyó van. A bal zsebemből átteszek a jobb zsebembe hat darabot. Hány golyóval lesz több a jobb zsebemben, mint a balban? A) 0 B) 6 C) 8 D) 10 E)
45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY HARMADIK OSZTÁLY
45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló Javítási útmutató HARMADIK OSZTÁLY 1. Marci tolltartójában fekete, piros és kék ceruzák vannak, összesen 20 darab. Hány fekete ceruza van
1. Pál kertje téglalap alakú, 15 méter hosszú és 7 méter széles. Hány métert tesz meg Pál, ha körbesétálja a kertjét?
1. Pál kertje téglalap alakú, 15 méter hosszú és 7 méter széles. Hány métert tesz meg Pál, ha körbesétálja a kertjét? A) 37 m B) 22 m C) 30 m D) 44 m E) 105 m 2. Ádám három barátjával közösen a kis kockákból
szöveges feladatok (2. osztály) 1. Marika vett 8 kacsát, 7 lovat, 9 tyúkot és 3 szamarat a vásárban. Hány állatott vett összesen?
1. Marika vett 8 kacsát, 7 lovat, 9 tyúkot és 3 szamarat a vásárban. Hány állatott vett összesen? 2. Péter vett 3 dm gatyagumit, de nem volt elég, ezért vissza ment a boltba és vett még 21 cm-t. Hány cm-t
MATEMATIKA VERSENY
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola 2016. 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 84/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen, majd oldd meg a feladatokat! A részeredményeket
PYTAGORIÁDA. 1. Két szám összege 156. Az első összeadandó a 86 és a 34 különbsége. Mekkora a másik összeadandó?
Az iskolai forduló feladatai 2006/2007-es tanév Kategória P 3 1. Két szám összege 156. Az első összeadandó a 86 és a 34 különbsége. Mekkora a másik összeadandó? 2. Számítsd ki: 19 18 + 17 16 + 15 14 =
MATEMATIKA VERSENY
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola 2015. 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 84/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen, majd oldd meg a feladatokat! A részeredményeket
1. Írd le számjegyekkel illetve betűkkel az alábbi számokat! Tízezer-hétszáztizenkettő Huszonhétmillió-hétezer-nyolc
1. Írd le számjegyekkel illetve betűkkel az alábbi számokat! Tízezer-hétszáztizenkettő Huszonhétmillió-hétezer-nyolc 10 325 337 30 103 000 002 2. Végezd el az alábbi műveleteket, ahol jelölve van ellenőrizz!
PYTAGORIÁDA Az országos forduló feladatai 36. évfolyam, 2014/2015-ös tanév. Kategória P 6
Kategória P 6 1. Ági kiszámolta az összes 43-nál nagyobb, de egyúttal 47-nél kisebb páros természetes szám szorzatát. Írjátok le, hogy milyen eredményt kapna Ági, ha kiszámolná a szorzat számjegyeinek
1. Határozd meg az a, b és c értékét, és az eredményeket közönséges tört alakban írd a megfelelő helyre!
1. Határozd meg az a, b és c értékét, és az eredményeket közönséges tört alakban írd a megfelelő helyre! a) a = 9 4 8 3 = 27 12 32 12 = 5 12 a = 5 12. a) b = 1 2 + 14 5 5 21 = 1 2 + 2 1 1 3 = 1 2 + 2 3
Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium Vác, Németh László u : /fax:
5. OSZTÁLY 1.) Apám 20 lépésének a hossza 18 méter, az én 10 lépésemé pedig 8 méter. Hány centiméterrel rövidebb az én lépésem az édesapáménál? 18m = 1800cm, így apám egy lépésének hossza 1800:20 = 90cm.
1. Az idei tanév a 2018/2019-es. Mindkét évszámnak pontosan négy-négy osztója van. Mennyi a két legnagyobb prímosztó különbsége?
1. Az idei tanév a 2018/2019-es. Mindkét évszámnak pontosan négy-négy osztója van. Mennyi a két legnagyobb prímosztó különbsége? A) 1 B) 336 C) 673 D) 1009 E) 1010 2. BUdapesten a BIciklik kölcsönzésére
MATEMATIKA VERSENY --------------------
Eötvös Károly Közös Fenntartású Általános Iskola 2013. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 831 Vonyarcvashegy, Fő u. 8/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen,
Írásbeli szorzás. a) b) c)
Írásbeli szorzás 96 100 1. Számítsd ki a szorzatokat! a) 321 2 432 2 112 3 222 3 b) 211 2 142 2 113 3 112 4 c) 414 2 222 2 221 4 243 2 2. Becsüld meg a szorzatokat! Számítsd ki a feladatokat! a) 216 2
PYTAGORIÁDA Az iskolai forduló feladatai 38. évfolyam, 2016/2017-es tanév KATEGÓRIA P3
KATEGÓRIA P3 1. Határozzátok meg a sorozat következő három tagját és írjátok le az összegüket: 1, 29, 2, 28, 3, 27, 4,... 2. Írjátok le, hogy melyik számot kell a helyére írni, hogy érvényes legyen az
MATEMATIKA VERSENY
Eötvös Károly Közös Fenntartású Óvoda, Általános Iskola 2012. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 84/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen,
IX. PANGEA Matematika Verseny I. forduló 5. évfolyam. 1. Öt gyerek összesen 50 éves. Hány év múlva lesznek együttvéve 65 évesek?
1. Öt gyerek összesen 50 éves. Hány év múlva lesznek együttvéve 65 évesek? A) 3 B) 5 C) 10 D) 15 2. Egy 8-tagú család minden tagja vesz 1-1 ajándékot a többieknek, de mindenki csak a nála idősebbeknek.
Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde 3450 Mezőcsát Szent István út 1-2.
5. osztály 1. feladat: Éva egy füzet oldalainak számozásához 31 számjegyet használt fel. Hány lapja van a füzetnek, ha az oldalak számozását a legelső oldalon egyessel kezdte? 2. feladat: Janó néhány helység
A) 7 B) 6 C) 5 D) 4 E) 3
1. Végezd el a következő műveleteket: 246 27 5 12 11 2 150 70 2 A) 520 B) 1370 C) 1810 D) 1910 E) 3010 2. Egy tavacskában két csónak van a mólóhoz kikötve, mindkettő ponyvával lefedve. A nagyobb csónak
KÉSZÍTSÜNK ÁBRÁT évfolyam
Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium 2600 Vác, Németh László u. 4-6. : 27-317 - 077 /fax: 27-315 - 093 WEB: http://boronkay.vac.hu e-mail: boronkay@vac.hu Levelező Matematika Szakkör 2018/2019.
Curie Matematika Emlékverseny 5. évfolyam Országos döntő Megoldása 2017/2018.
Feladatokat írta: Tóth Jánosné Szolnok Kódszám: Lektorálta: Kis Olga Szolnok 08.04.07. Curie Matematika Emlékverseny. évfolyam Országos döntő Megoldása 07/08... Feladat.. 3. 4... összesen Elérhető 4 7
IV. Matematikai tehetségnap 2013. szeptember 28. IV. osztály
IV. osztály 1. feladat. Ha leejtünk egy labdát, akkor az feleakkora magasságra pattan fel, mint ahonnan leejtettük. Milyen magasról ejtettük le a labdát, ha ötödször 10 cm magasra pattant fel? 2. feladat.
Köszöntünk titeket a negyedik osztályban!
Köszöntünk titeket a negyedik osztályban! Ez a számolófüzet a tankönyv és feladatgyûjtemény mellett segítségetekre lesz abban, hogy használatával gyakoroljátok a matematikaórán tanultakat. A következô
IV. Vályi Gyula Emlékverseny november 7-9.
IV. Vályi Gyula Emlékverseny 997. november 7-9. VII. osztály LOGIKAI VERSENY:. A triciklitolvajokat a rendőrök biciklin üldözik. Összesen tíz kereken gurulnak. Hány triciklit loptak el. (A) (B) 2 (C) 3
Kombinatorika. I. típus: Hányféleképpen lehet sorba rendezni n különböző elemet úgy, hogy a sorrend számít? (Ismétlés nélküli permutáció)
Kombinatorika Az első n pozitív egész szám szorzatát n faktoriálisnak nevezzük és n! jellel jelöljük: n! := 1 2 3 4... (n 1) n 0! := 1 1! := 1 I. típus: Hányféleképpen lehet sorba rendezni n különböző
Számok és műveletek 10-től 20-ig
Számok és műveletek től 20ig. Hány gyerek vesz részt a síversenyen? 2. Hányas számú versenyző áll a 4. helyen, 3. helyen,. helyen? A versenyzők közül hányadik helyen áll a 4es számú, 3as számú, es számú?
Megoldások IV. osztály
Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely, 2015. március 20-22. Megoldások IV. osztály 1. Számkeresztrejtvény: Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől, hogy
2. Melyik kifejezés értéke a legnagyobb távolság?
1. Határozd meg, hogy az alábbi öt híres matematikus közül kinek volt a megélt éveinek száma prímszám? A) Rényi Alfréd (1921-1970) B) Kőnig Gyula (1849-1913) C) Kalmár László (1905-1976) D) Neumann János
A 5-ös szorzó- és bennfoglalótábla
A 5-ös szorzó- és bennfoglalótábla 1. Játsszátok el, amit a képen láttok! Hány ujj van a magasban, ha 1 kezet 3 kezet 4 kezet 0 kezet 6 kezet 8 kezet látsz? 1 @ 5 = 3 @ 5 = 4 @ 5 = 0 @ 5 = 0 2. Építsd
Kombinatorika A A B C A C A C B
. Egy ló, egy tehén, egy cica, egy nyúl és egy kakas megkéri a révészt, hogy vigye át őket a túlsó partra. Hányféle sorrendben szállíthatja át őket a révész, ha egyszerre vagy egy nagy testű állatot, vagy
Kombinatorika. Permutáció
Kombinatorika Permutáció 1. Adva van az 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9 számjegy. Hány különböző 9-jegyű szám állítható elő ezekkel a számjegyekkel, ha a számjegyek nem ismétlődhetnek? Mi van akkor, ha a szám
PYTAGORIÁDA Az iskolai forduló feladatai 32. évfolyam 2010/2011-es tanév KATEGÓRIA P3
KATEGÓRIA P3 1. A harmadikosok bábszínházba készültek. A színházban csak négy sorban vannak székek. Az első sorban 17, a másodikban 15, a harmadikban 16 és az utolsó sorban 20 szék van. Hány gyerek mehetett
SZÁMTANI SOROZATOK. Egyszerű feladatok
SZÁMTANI SOROZATOK Egyszerű feladatok. Add meg az alábbi sorozatok következő három tagját! a) ; 7; ; b) 2; 5; 2; c) 25; 2; ; 2. Egészítsd ki a következő sorozatokat! a) 7; ; 9; ; b) 8; ; ; 9; c) ; ; ;
2014. évi Bolyai János Megyei Matematikaverseny MEGOLDÁSI ÉS ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 9. osztály
01. évi Bolyai János Megyei Matematikaverseny A közölt megoldási utak a feladatoknak nem az egyetlen helyes megoldási módját adják meg, több eltérő megoldás is lehetséges. Az útmutatótól eltérő megoldásokat
PYTAGORIÁDA Az iskolai forduló feladatai 36. évfolyam, 2014/2015-ös tanév KATEGÓRIA P3
KATEGÓRIA P3 1. Írjátok le a feladat eredményét: 4 + 8 + 6 + 12 + 5 + 10 + 5 = 2. A kártyákra az 5, 8, 9, 4, 3 számjegyeket írtuk. Az összes kártya felhasználásával alakítsátok ki a lehető legkisebb számot.
Kenguru 2013 Maljuk, 2. osztály (75 perc)
Kenguru 2013 Maljuk, 2. osztály (75 perc) Az 1. 5. feladatok 3 pontot érnek 1. Péter lemásolta a táblára felírt számjegyeket. Melyiket hagyta ki? А: 2 Б: 3 В: 4 Г: 5 Д: 6 2. A könyvespolcon 12 könyv volt.
MEGOLDÓKULCSOK. 1. feladatsor (1. osztály)
MEGOLDÓKULCSOK 1. feladatsor (1. osztály) 1. feladat 8 9 10 14 15 16 10 11 12 18 19 20 1. pontdoboz: Hibátlan számszomszédok írása 1 pont, hiba 0 pont. 2. feladat 20 17 14 11 8 5 2 2. pontdoboz: Szabályfelismerésért
Micimackó vendégségbe megy Malacka szülinapjára. A Malacka egy játékot ajánl Micimackónak: valahányszor Micimackó megeszik egy csupor mézet, a
1. Micimackó vendégségbe megy Malacka szülinapjára. A Malacka egy játékot ajánl Micimackónak: valahányszor Micimackó megeszik egy csupor mézet, a Malacka annyi tallért ad a Micimackónak, amennyi éppen
Helyezés Név Iskola. Devecz Ádám. Karsai Kristóf. Szücs Júlia. 5. Mészáros Mirkó Landorhegyi. 6. Benke Boglárka Öveges. Péntek-Takács Laura
Helyezés Név Iskola 1. Czigány Mátyás Liszt 2. Devecz Ádám Karsai Kristóf Ady Liszt 3. Lénárt Zsófia Petőfi 4. Szücs Júlia Domján István Liszt Öveges 5. Mészáros Mirkó Landorhegyi 6. Benke Boglárka Öveges
A) 1 óra 25 perc B) 1 óra 15 perc C) 1 óra 5 perc A) 145 B) 135 C) 140
1.) Melyik igaz az alábbi állítások közül? 1 A) 250-150>65+42 B) 98+24
PYTAGORIÁDA Az iskolai forduló feladatai 33. évfolyam 2011/2012-es tanév KATEGÓRIA P3
KATEGÓRIA P3 1. Két szám összege 20. Az egyik összeadandó 18. Írjátok le a másik összeadandót! 2. Gyuri este leírta az összes számot 1-től 25-ig. Reggel a számokat össze-vissza leírva találta, volt olyan
Levelező Matematika Verseny Versenyző neve:... Évfolyama:... Iskola neve:... Postára adási határidő: január 19. Feladatok
Postára adási határidő: 2017. január 19. Tollal dolgozz! Feladatok 1.) Az ábrán látható piramis természetes számokkal megszámozott kockákból áll. Az alsó szinten semelyik két kockának nincs ugyanolyan
46. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY NEGYEDIK OSZTÁLY
6. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló Javítási útmutató NEGYEDIK OSZTÁLY 1. Írd be az 1, 2, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11 és 12 számokat a kis körökbe úgy, hogy a szomszédos számok különbsége
Írd le, a megoldások gondolatmenetét, indoklását is!
088 Budapest VIII., Bródy Sándor u. 6. Postacím: 4 Budapest, Pf. 76 Telefon: 7-8900 Fa: 7-890 44. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ 05. április. NEGYEDIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ
PYTAGORIÁDA A járási forduló feladatai 34. évfolyam, 2012/2013-as tanév KATEGÓRIA P3
KATEGÓRIA P3 1. Két kalácsért 32 centet fizetnénk. Hány centet fizet Peti, ha saját magának és három testvérének is vesz egy-egy kalácsot? 2. Írjátok le egy szóval, hogy milyen műveleti jelet kell a példában
45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY HARMADIK OSZTÁLY
45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Országos döntő Második nap Javítási útmutató HARMADIK OSZTÁLY. Négy barát, András, Gábor, Dávid és Csaba egy négyemeletes ház négy különböző emeletén lakik.
ISKOLÁD NEVE:... Az első három feladat feleletválasztós. Egyenként 5-5 pontot érnek. Egy feladatnak több jó megoldása is lehet. A) 6 B) 8 C) 10 D) 12
2. OSZTÁLY 1. Mennyi az alábbi kifejezés értéke: 0 2 + 4 6 + 8 10 + 12 14 + 16 18 + 20 A) 6 B) 8 C) 10 D) 12 2. Egy szabályos dobókockával kétszer dobok. Mennyi nem lehet a dobott számok összege? A) 1
44. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY. Megyei forduló április mal, így a számjegyeinek összege is osztható 3-mal.
44. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló - 2015. április 11. HATODIK OSZTÁLY - Javítási útmutató 1. Melyik a legkisebb 3-mal osztható négyjegyű szám, amelynek minden számjegye különböző,
Megoldások III. osztály
Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely, 2015. március 20-22. Megoldások III. osztály 1. Számkeresztrejtvény: Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől, hogy
XI. PANGEA Matematika Verseny I. forduló 8. évfolyam
1. A következő állítások közül hány igaz? Minden rombusz deltoid. A deltoidnak lehet 2 szimmetriatengelye. Minden rombusz szimmetrikus tengelyesen és középpontosan is. Van olyan paralelogramma, amelynek
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 3. évfolyam eszközök tánítók részére 1. félév 1. modul 1. melléklet 3. évfolyam tanító/1. DARABSZÁM tíz ház 2-3 kutya 4 regény 1. modul 1. melléklet 3. évfolyam
X. PANGEA Matematika Verseny II. forduló 10. évfolyam. 1. Az b matematikai műveletet a következőképpen értelmezzük:
1. Az a @ b matematikai műveletet a következőképpen értelmezzük: @ a a b b, feltéve, hogy a 0. a Melyik állítás igaz a P és Q mennyiségekre? P = ((2 @ 1) @ (1 @ 2)) Q = ((7 @ 8) @ (8 @ 7)) A) P > Q B)
PYTAGORIÁDA Súťažné úlohy okresného kola maďarský preklad 35. ročník, školský rok 2013/2014 KATEGÓRIA P 3
KATEGÓRIA P 3 1. Misi két csomag rágógumiért 4 eurót fizetne. Írjátok le, hogy hány eurót fog Misi fizetni, ha mindhárom testvérének egy-egy csomag, saját magának pedig két csomag rágógumit vett! 2. Írjátok
5 labda ára 5x. Ez 1000 Ft-tal kevesebb, mint a nyeremény 1p. 7 labda ára 7x. Ez 2200Ft-tal több, mint a nyeremény 1p 5 x x 2200
2014. november 28. 7. osztály Pontozási útmutató 1. Egy iskola kosárlabda csapata egy tornán sportszervásárlási utalványt nyert. A csapat edzője szeretne néhány kosárlabdát vásárolni az iskola számára.
PYTAGORIÁDA Az iskolai forduló feladatai 39. évfolyam, 2017/2018-as tanév KATEGÓRIA P3
KATEGÓRIA P3 1. Írjátok le azt a betűt, amelyik az összeadás eredményét jelöli: 2 + 4 + 6 + 8 + 10 + 11 + 3 + 5 + 7 + 9 = A: 43 B: 45 C: 50 D: 65 2. Írjátok le azt a számot, amelyet az X helyére kell írni,
Varga Tamás Matematikaverseny Javítási útmutató Iskolai forduló 2018/ osztály
1. Dóri a könyveit két polcon tartotta úgy, hogy a felső polcon volt könyveinek egyharmada. Egyszer átrendezte a könyveket: az alsó polcon lévő könyvek egyharmadát feltette a felső polcra, majd az eredetileg
45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY NEGYEDIK OSZTÁLY
45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló Javítási útmutató NEGYEDIK OSZTÁLY 1. Piroska, a nagymamája, a farkas és a vadász egymás mellett ülnek egy padon. Se a nagymama, se Piroska
PYTAGORIÁDA Az országos forduló feladatai 35. évfolyam, 2013/2014-es tanév. Kategória P 6
Kategória P 6 1. Írjátok le azt a számot, amely a csillag alatt rejtőzik: *. 5 = 9,55 2. Babszem Jankó 25 ször kisebb, mint Kukorica Jancsi. Írjátok le, hogy hány centiméter Babszem Jankó, ha Kukorica
SOROZATOK (SZÁMTANI SOROZAT)
SOROZATOK (SZÁMTANI SOROZAT) Egy sorozat első tagja -1, második tagja 1. Minden további tag a közvetlenül előtte álló két tag összegével egyenlő. Számítsa ki a sorozat első hat tagjának összegét! Számítását
1.) Csaba egy 86 oldalas könyv 50 oldalát elolvasta. Hány nap alatt fejezi be a könyvet ha egy nap 9 oldalt olvas belőle? A) 6 B) 4 C) 3 D) 5
WWW.ORCHIDEA.HU 1 1.) Csaba egy 86 oldalas könyv 50 oldalát elolvasta. Hány nap alatt fejezi be a könyvet ha egy nap 9 oldalt olvas belőle? A) 6 B) 4 C) 3 D) 5 2.) Számítsd ki a végeredményt: 1 1 1 1 1
Tesztfeladatok. 3. Hány olyan téglalap van, amelynek az oldalai egész számok és területe 72? A 4 B 6 C 8 D 10 E 12
Tesztfeladatok 1. Ha egy tégla 2 kg meg egy fél tégla, akkor két tégla hány kg? A 4 B 5 C 6 D 7 E 8 2. Egy strucctojás tömege 1,1 kg. Két tojás 40 perc alatt fı meg. Mennyi idı kell egy strucctojás megfızéséhez?
Mintafeladatsor Matematikaverseny ált. iskola 7-8.osztályosainak Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola, Hatvan
Mintafeladatsor Matematikaverseny ált. iskola 7-8.osztályosainak Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola, Hatvan TOLLAL DOLGOZZ, SZÁMOLÓGÉPET NEM HASZNÁLHATSZ, A LAPRA SZÁMOLJ! 1. A következő ábrán egy
Keresd meg a többi lapot, ami szintén 1 tulajdonságban különbözik csak a kitalált laptól! Azokat is rajzold le!
47. modul 1/A melléklet 2. évfolyam Feladatkártyák tanuló/1. Elrejtettem egy logikai lapot. Ezt kérdezték tőlem: én ezt feleltem:? nem? nem? nem nagy? nem? igen? nem Ha kitaláltad, rajzold le az elrejtett
Színes érettségi feladatsorok matematikából középszint írásbeli
Színes érettségi feladatsorok matematikából középszint írásbeli I. rész 1. Mivel egyenlő ( x 3) 2, ha x tetszőleges valós számot jelöl? A) x 3 B) 3 x C) x 3 2. Mekkora az a és b szöge az ábrán látható
Megoldások p a.) Sanyi költötte a legkevesebb pénzt b.) Sanyi 2250 Ft-ot gyűjtött. c.) Klára
Megoldások 1. feladat: A testvérek, Anna, Klára és Sanyi édesanyjuknak ajándékra gyűjtenek. Anna ötször, Klára hatszor annyi pénzt gyűjtött, mint Sanyi. Anna az összegyűjtött pénzének 3/10 részéért, Klára
91 100% kiválóan megfelelt 76 90% jól megfelelt 55 75% közepesen megfelelt 35 54% gyengén megfelelt 0 34% nem felelt meg
Kedves Kollégák! A Negyedik matematikakönyvem tankönyvekhez készítettük el a matematika felmé rőfüzetünket. Az első a tanév eleji tájékozódó felmérés, amelynek célja az előző tanév során megszerzett ismeretek
Curie Matematika Emlékverseny 6. évfolyam Országos döntő Megoldása 2017/2018.
Feladatokat írta: Tóth Jánosné Szolnok Kódszám: Lektorálta: Kis Olga Szolnok 018.04.07. Curie Matematika Emlékverseny 6. évfolyam Országos döntő Megoldása 017/018. Feladat 1... 4.. 6. Összesen Elérhető
Felkészülés a Versenyvizsgára
Felkészülés a Versenyvizsgára Feladatok 5. osztályosoknak 1. Mennyi a -10, -9, -8,..., 9, 10 számok összege? 2. Mennyi a -10, -9, -8,..., 9, 10 számok szorzata? 3. Mennyi az öt legkisebb természetes szám
Számlálási feladatok
Számlálási feladatok Ezek olyan feladatok, amelyekben a kérdés az, hogy hány, vagy mennyi, de a választ nem tudjuk spontán módon megadni, csak számolással? ) Ha ma szombat van, milyen nap lesz 200 nap
IX. PANGEA Matematika Verseny I. forduló 9. évfolyam
1. Két egymásba kapcsolódó fogaskerék közül az egyiken 4, a másikon 90 fog van. Hányat fordul a kisebbik kerék, amíg ismét ugyanazok a fogak találkoznak? A) 4 B) 8 C) 15 D) 360. A nyers hús sütés közben
7! (7 2)! = 7! 5! = 7 6 5! 5 = = ből 4 elem A lehetőségek száma megegyezik az 5 elem negyedosztályú variációjának számával:
Kombinatorika Variáció - megoldások 1. Hány kétjegyű szám képezhető a 2, 3, 5, 6, 7, 8, 9 számjegyekből. ha minden számjegyet csak egyszer használhatunk fel? A lehetőségek száma annyi, mint amennyi 7 elem
1. Melyek azok a kétjegyű számok, amelyek oszthatók számjegyeik
1991. évi verseny, 1. nap 1. Számold össze, hány pozitív osztója van 16 200-nak! 2. Bontsd fel a 60-at két szám összegére úgy, hogy az egyik szám hetede egyenlő legyen a másik szám nyolcadával! 3. Van
BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2008. NOVEMBER 22.) 3. osztály
3. osztály Hány olyan háromjegyű szám létezik, amelyben a számjegyek összege 5? Gyöngyi gyöngyszemeket fűz egy zsinegre. Először 1 pirosat, utána 2 sárgát, aztán 3 zöldet, majd újra 1 piros, 2 sárga és
2013. május 16. MINIVERSENY Csapatnév:
1. Az ábrán látható ötszög belsejében helyezzetek el 3 pontot úgy, hogy az ötszög bármely három csúcsa által meghatározott háromszög belsejébe pontosan egy pont kerüljön! El lehet-e helyezni 4 pontot ugyanígy?
Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!
Szia Kedves Elsős! Ugye ismersz? Én vagyok BÖLCS BAGOLY! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! 3 4. Játsszunk
Feladatgyűjtemény matematikából
Feladatgyűjtemény matematikából 1. Pótold a számok között a hiányzó jelet: 123: 6 a 45:9.10 2. Melyik az a kifejezés, amelyik 2c-7 tel nagyobb, mint a 3c+7 kifejezés? 3. Határozd meg azt a legnagyobb természetes
A HARMADIK MATEMATIKAKÖNYVEM tankönyvekhez készítettük el a matematika felmérőfüzetünket.
Kedves Kollégák! A HARMADIK MATEMATIKAKÖNYVEM tankönyvekhez készítettük el a matematika felmérőfüzetünket. Az új tanítói kézikönyvek már tartalmazzák a 11 felmérés javítókulcsait és az értékelési javaslatokat
Klasszikus valószínűségszámítás
Klasszikus valószínűségi mező 1) Egy építőanyag raktárba vasúton és teherautón szállítanak árut. Legyen az A esemény az, amikor egy napon vasúti szállítás van, B esemény jelentse azt, hogy teherautón van
Érettségi feladatok: Sorozatok
Érettségi feladatok: Sorozatok 2005. május 10. 8. Egy mértani sorozat első tagja 8, hányadosa 2. Számítsa ki a sorozat ötödik tagját! 14. Egy számtani sorozat második tagja 17, harmadik tagja 21. a) Mekkora
Madách Imre Gimnázium Somorja Šamorín, Slnečná 2, Szlovákia Telefon: Feladatok
G MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM SOMORJA G M Madách Imre Gimnázium 931 01 Somorja Šamorín, Slnečná 2, Szlovákia Telefon: 00421-31-5622257 e-mail: mtg@gmadsam.edu.sk Feladatok gyakorlásra a 8 osztályos gimnáziumba
BÖLCS BAGOLY LEVELEZŐS MATEMATIKAVERSENY III. forduló MEGOLDÁSOK
1. Gondoltam egy négyjegyű számot. Az első két számjegy 3, az utolsó kettőé pedig 7, és a középső két számjegyből alkotott szám osztható 4-gyel. Melyik számra gondolhattam? Határozd meg az összes lehetőséget!
JAVÍTÓKULCSOK Számfogalom
JAVÍTÓKULCSOK Számfogalom Számok írása 1. a) 17 f) 260 b) 39 g) 422 c) 99 h) 668 d) 101 i) 707 e) 206 j) 999 2. a) tizennégy f) háromszázötven b) negyvennyolc g) ötszázkilencvenegy c) nyolcvanhét h) hétszázhúsz
A pillangóval jelölt feladatok mindenki számára könnyen megoldhatók. a mókussal jelölt feladatok kicsit nehezebbek, több figyelmet igényelnek.
Kedves második osztályos tanuló! Bizonyára te is szívesen tanulod a matematikát. A 2. osztályban is sok érdekes feladattal találkozhatsz. A Számoljunk! című munkafüzetünk segítségedre lesz a gyakorlásban.
VII. Apáczai Matematika Kupa 7. osztály 2011. Pontozási útmutató
1. feladat: VII. Apáczai Matematika Kupa 7. osztály 011. Pontozási útmutató Egy szöcske ugrál a számegyenesen. Ugrásainak hossza egység. A számegyenesen a 10-et jelölő pontból a 1-et jelölő pontba ugrással
ÖSSZESZÁMLÁLÁSI FELADATOK
Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium 2600 Vác, Németh László u. 4-6. : 27-317 - 077 /fax: 27-315 - 093 WEB: http://boronkay.vac.hu e-mail: boronkay@vac.hu Levelező Matematika Szakkör 2017/2018.1.feladatsor
A bemutató órák feladatai
A bemutató órák feladatai 1, A dobozban van 7 narancsos, 4 epres, 3 szilvás, 2 banános cukorka. Becsukott szemmel hányat kell kivenned ahhoz, hogy biztosan legyen a) 1 db epres ízű b) 1 db narancsos ízű
SZÁMKERESZTREJTVÉNYEK
Róka Sándor SZÁMKERESZTREJTVÉNYEK Bővített és átdolgozott kiadás TARTALOM Bevezetés 7 Keresztező feladatok (1 26 számkeresztrejtvény) 11 Egyszerűbb számkeresztrejtvények (27 33. számkeresztrejtvény) 83
IX. PANGEA Matematika Verseny I. forduló 3. évfolyam. A) 170 cm B) 230 cm C) 2 m D) 2 m 20 cm
1. Emőke egy virágágyásba egymás mellé 5 db tulipánt ültet. A tulipánok egymástól 30 cm-re vannak, és a két szélső tulipántól a kerítésig még 40-40 cm van. Milyen széles a kert? A) 170 cm B) 230 cm C)
1. Mennyi a dobókockák nem látható lapjain levő pontok ( számok ) összege? A ) 14 B ) 20 C ) 21 D ) 24
. Mennyi a dobókockák nem látható lapjain levő pontok ( számok ) összege? A ) 4 B ) 20 C ) 2 D ) 24 2. Mennyi az alábbi művelet eredménye? 2 + 2 =? 5 6 A ) B ) C ) D ) 0. Egy könyvszekrénynek három polca
Kurucz Istvánné Tóth Ferencné Flór Lászlóné FELMÉRÉSEK AZ 1 2. OSZTÁLYOS MATEMATIKÁHOZ HARMADIK KIADÁS
Kurucz Istvánné Tóth Ferencné Flór Lászlóné FELMÉRÉSEK AZ 1 2. OSZTÁLYOS MATEMATIKÁHOZ HARMADIK KIADÁS Celldömölk, 200 A felmérések az 1. osztályos matematikához anyagát írta és összeállította Kurucz Istvánné
A Zöld Matek blogon november augusztus. között megjelent. ingyenes feladatlapok. 1. osztályosoknak.
A Zöld Matek blogon 2014. november 2017. augusztus között megjelent ingyenes feladatlapok 1. osztályosoknak. 1. Színezz a minta szerint! 2. Milyen sorrendben történt a növény fejlődése? Rajzold be a nyilakat!
Törd a fejed. Jani kisebb, mint Péter. Matyi nagyobb, mint Péter. Marci kisebb, mint Jani. Melyik fiú a legkisebb?
Bővítsük közösen! Küldjétek el ötleteiteket! A legkisebb Törd a fejed Jani kisebb, mint Péter. Matyi nagyobb, mint Péter. Marci kisebb, mint Jani. Melyik fiú a legkisebb? A legalacsonyabb Anikó alacsonyabb,