Logopédia Hon és népismeret
|
|
- István Szabó
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Logopédia Hon és népismeret A helyi tanterv a kerettanterv alapján készült. A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít azoknak az élményszerű egyéni és közösségi tevékenységeknek, amelyek a család, az otthon, a lakóhely, a szülőföld, a haza és népei megbecsüléséhez, velük való azonosuláshoz vezetnek. Segíti az egyéni, családi, közösségi, nemzeti azonosságtudat kialakítását. Megalapozza és áthatja a különböző műveltségi területeket. Rendszerezett ismeretanyagként pedig lehetőséget teremt a magyar népi kultúra értékein keresztül a saját és a különböző kultúrák, a környezet értékeit megbecsülő és védő magatartás, illetve a szociális érzékenység kialakítására. A tanulók felfedezik, hogy a nemzedékeken át létrehozott közösségi hagyomány összeköti őket a múlttal és segít nekik eligazodni a jelenben. Felismerik, hogy az emberiség évezredek óta felhalmozódott tapasztalatai a legegyszerűbb, és éppen ezért a legfontosabb mindennapi kérdésekre adott gyakorlati válaszok tárháza. Megértik a tanulók, hogy a néphagyomány az általános emberi értékek hordozója, ezért ismerete az általános műveltséghez is szükséges. A tantárgy a néphagyományok iránti érdeklődés felkeltésével elősegíti, olyan tanulói magatartás kialakítását, amelynek lényeges eleme a hagyományőrzés, népi kultúránk, nemzeti értékeink megbecsülése. A tantárgy megalapozza a tanulók nemzeti önismeretét, nemzettudatát, a tevékeny hazaszeretetet. Tudatosítja a tanulókban, hogy először minden népnek a saját hagyományát, nemzeti értékeit kell megismernie, hogy azután másokét is, a nemzetiségek, a szomszéd- és rokonnépek, a világ többi népének kultúráját, az egyetemes értékeket, a köztük lévő kölcsönhatást is megérthesse. Ösztönöz a szűkebb és tágabb szülőföld, a magyar nyelvterület hagyományainak és történelmi emlékeinek felfedezésére, a még emlékezetből felidézhető, vagy a még élő néphagyományok gyűjtésére. Bővíti a tanulók művelődéstörténeti ismereteit, a hagyományőrzést, népi kultúránk, nemzeti értékeink megbecsülését. Értékrendjével hozzájárul a tanulók értelmi, érzelmi, etikai és esztétikai neveléséhez, a természettel való harmonikus kapcsolatuk kialakításához és a társadalomba való beilleszkedésükhöz. A tanítás során pedagógiai és néprajzi szempontok szerint kiválasztott hon- és népismereti, néprajzi forrásanyagok felhasználásával, minél több lehetőséget kell teremteni a néphagyományok élményszerű megismerésére. Törekedni kell a tanulók cselekvő és alkotó részvételére a tanulás során, hogy az érzékelésen, észlelésen, élményeken keresztül jussanak el az elvontabb ismeretekig, az összefüggések meglátásáig. A tájegységek, etnikai csoportok néprajzi jellemzőinek bemutatásával a tanulók megismerik a magyar néphagyomány sokszínűségét és közös vonásait. A konkrét táji példákon keresztül megértik, hogy a néphagyományok alakulására hat a földrajzi környezet, a történeti fejlődés, a gazdasági tényezők. Sajátosságok A hon- és népismeret tantárgy fontos szerepet játszik a tanulók ismeretszerzési és feldolgozási képességének kialakításában és fejlesztésében. Szükséges, hogy a tanulók ismereteket szerezzenek saját emberi-társadalmi környezetükből, történetekből, képekből, a tömegkommunikációs eszközökből, egyszerű statisztikai adatokból, grafikonokból, diagramokból, tárgyi és szöveges forrásokból és más ismerethordozókból. Fontos, hogy 1
2 ezeket az ismereteket egyre önállóbban értelmezzék, s belőlük következtetéseket tudjanak levonni A tananyag-feldolgozás folyamatában a diákok sajátítsák el a sokoldalú információgyűjtés és felhasználás képességét, a legfontosabb kézikönyvek, lexikonok, atlaszok használatát. Legyenek képesek a legfontosabb néprajzi fogalmak és kifejezések készségszintű alkalmazására. A különböző információk feldolgozása során legyenek képesek különbséget tenni tények és vélemények között, tanulják meg az információt kritikusan szemlélni, a történelmitársadalmi- néprajzi jelenségek összefüggéseit tanári segítséggel megkeresni, e jelenségeket összehasonlítani. Konkrét ismeretekhez kapcsolódóan ismerjék fel a folyamatosság és a változások szerepét a múlt folyamataiban tudatosítsák, hogy a folyamatosságnak, az értékek megőrzésének nagy szerepe van a társadalom életében. A tananyagok feldolgozása során ismerjék meg azokat az alapvető elemzési, értelmezési szempontokat, módszereket, amelyek segítségével képesek lesznek kialakítani véleményüket folyamatokról, személyekről, helyzetekről, eseményekről, intézményekről. A hon-és népismeret tanításának-tanulásnak a tanulók szóbeli és írásos kifejezőképességének fejlesztésében is jelentős szerepe van. A tanulók szerezzenek gyakorlatot események rövid elbeszélésében. Tanuljanak meg írásban válaszolni írásbeli kérdésekre, vázlatot írni. Sajátítsák el a kulturált vita technikáit és szabályait. Legyenek képesek a másik fél véleményét is pontosan megérteni és figyelembe venni. A néprajzi események időben és térben játszódnak, a múlt hatékony ismerete nem alakulhat ki időbeli és térbeli tájékozódási képesség nélkül. Ennek gyakoroltatására szükség van. Az évszámok segítségével történő tájékozódó képesség fejlesztése mellett a tanulóknak el kell sajátítaniuk az idő tagolásának módszerét. A tanulóknak az eseményeket térben is el kell tudni helyezniük. Gyakorlatot kell szerezniük különböző méretarányú térképek olvasásában és annak megítélésében, hogy a földrajzi környezet hogyan hat egy-egy ország, térség fejlődésére. A hon- és népismeret tanítása során fontos az anyanyelvi készségek intenzív fejlesztése: szóbeli és írásbeli közlés, beszéd- és szövegértés készségei, aktív és passzív szókincs gyarapítása, passzív szókincs aktivizálási folyamatának gyorsítása. Kiemelt feladat az ismeretek bővítésével kapcsolatos fogalomrendszer pontos kiépítése, a tudáselemek értő, értelmező összekapcsolása (a felfogás, a feldolgozás, alkalmazás) szintjének fejlesztésével. ÓRATERV Évfolyam: 5. o. Heti óraszám: Éves óraszám: 1 óra 36 óra 2
3 TARTALOM Tematikai egység Az én világom I. A század fordulóján jellemző hagyományos paraszti életmód Az én világom II. A század fordulóján jellemző hagyományos paraszti életmód Találkozás a múlttal I. A paraszti ház és háztartás, a ház népe. Népi mesterségek Találkozás a múlttal II. A hétköznapok rendje (táplálkozás, ruházat, életvitel) Hagyományos és népi (vallási) ünnepeink eredete és szokásrendje. Jeles napok, ünnepi szokások a paraszti élet rendjében. Társas munkák, közösségi alkalmak Magyarok a történelmi és a mai Magyarország területén. Néprajzi tájak, tájegységek és etnikai csoportok hon- és népismereti, néprajzi jellemzői a Kárpát-medencében és Moldvában. A hazánkban élő nemzetiségek és etnikai kisebbség órakeret 4 óra 4 óra 5 óra 6 óra 12 óra 5 óra 5. évfolyam A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai Az én világom I. A század fordulóján jellemző hagyományos paraszti életmód 4 óra Alsó tagozatos olvasmányok a családról. A legszűkebb közösséghez, a családhoz, a lokális közösséghez való tartozás érzésének kialakulása, értékének tudatosítása. A megszerzett ismeretekkel, a néhány emberöltővel korábbi időszakról alkotott kép tágítása, ezzel az időfogalom fejlesztése. Családunk története, a családfa. Szomszédság, rokonság. Rokoni viszonyok, elnevezések. Nagyszüleink, dédszüleink világa falun és városban. Nagyszüleink, dédszüleink világának erkölcsi normái. A harmonikusan működő családi minták. Családfa készítése tanári segítséggel a rokoni viszonyok, elnevezések alkalmazásával. Családi történetek gyűjtése szülői segítéssel, mesélése a nagyszülők, dédszülők gyermekkorából, életmódjuk jellemző elemeinek kiemelése tanári segítséggel (gazdálkodó életmód ipari munka). 3 Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: Család és lakóhely. Erkölcstan: Család, otthon. Egyén és közösség. Technika, életvitel és
4 Kulcsfogalmak/ fogalmak A megismert családi történetek megosztása az önkéntesség betartásával az osztályközösséggel. A hagyományos paraszti vagy városi családmodell működésében az értékteremtő munka, a javakkal való ésszerű gazdálkodás meghatározó szerepének felismerése megfigyelési szempontok segítségével. A felmenő családtagok, rokonsághoz tartozó személyek életének időbeni behatárolása időszalag használatával. gyakorlat: A családi élet színtere, a családi otthon; különböző lakókörnyezetek jellemzői. Rokonsági és generációs kapcsolatok a családban. Családfa, rokonsági fok (felmenő ág: apa/anya, nagyapa/nagyanya, dédapa/dédanya, lemenő ág: gyermek, unoka, dédunoka, oldalág: testvér/báty, öcs, nővér, húg, unokatestvér, nagybácsi, nagynéni (ángy), házassági rokonság (műrokonság). A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai: Az én világom II. A század fordulóján jellemző hagyományos paraszti életmód Az én világom. Családismeret, családtörténet. 4 óra A lokális ismeretek tudatosításával a szülőföld szeretetének, a helyi értékek megbecsülésének erősítése. A helyi társadalom tagoltságáról, a közösség sokszínűségéről és az ebben rejlő gazdagságról szemléletes kép kialakítása. Az időbeli tájékozódás fejlesztése a helyi nevezetességek időbeli elhelyezésével. Az én városom, falum. A lakóhely természeti adottságai, helytörténete, néphagyományai. A település társadalmi rétegződése (etnikum, felekezet, foglalkozás, életkor, vagyoni helyzet). A lakóhelyhez köthető neves személyiségek, nevezetes épületek, intézmények. Helytörténet, helyi hagyományok, nevezetességek. A régió hon- és népismereti, A helyi hagyományok megismerése, feldolgozása különböző tevékenységekkel. Az otthon, a lakóhely, a szülőföld, a haza megbecsüléséhez vezető egyéni és közösségi tevékenységek elsajátítása (pl. a közvetlen környezet értékeinek feltárása, az emlékhelyek gondozása.) A lakóhely nevezetes épületeinek, a régió jeles szülötteinek történelmi korszakokhoz kötése 4 Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: Falvak és városok. Szegények és gazdagok világa. Technika, életvitel és gyakorlat: Lakókörnyezetek és életmódbeli jellemzők (nagyvárosi, városi, falusi települések, természeti, épített és emberi környezet).
5 néprajzi jellemzői, néphagyományai. A Hajdúság és a Hortobágy. A debreceni céhek és a hortobágyi pásztorkultúra. Természetismeret: Személyes tér. A földrajzi tér: közvetlen környezet, lakóhely, környező táj, haza. Kulcsfogalmak/ fogal mak Erkölcstan: Szegények és gazdagok. A vallás funkciói. Vallási közösségek és vallási intézmények. Helytörténet, természeti környezet, neves személy, helyi hagyomány, település, régió. A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai: Találkozás a múlttal I. A paraszti ház és háztartás, a ház népe. Népi mesterségek 5 óra Családtörténet, településtörténet. A hagyományos paraszti életmód fontosabb elemeiben a természeti tényezők meghatározó szerepe, a környezeti feltételekhez való alkalmazkodás felismertetése. A különböző mesterségek megismerése során a szakmák megbecsülésének kialakítása. A ház történeti fejlődése. Jurta, veremház, egysejtű ház, többosztatú ház. A házak külső jellegzetességei: falazat, tetőszerkezet, tetőformák. A konyha, az ételkészítés és eszközei. Kenyérsütés, gabonaételek, burgonyaételek, vajkészítés, hurkatöltés. Konyhai cserépedények: a főzés, sütés, tálalás, élelmiszertárolás edényei. Fazekasmesterség. Sarkos és párhuzamos elrendezésű szobák. Munkasarok szentsarok. Tároló bútorok, ülőbútorok, asztal, ágy. Bútorművesség. Az életmód és a háztípusok történeti változásainak megismerése képi és egyéb információk alapján, mindezek összefüggésének felismerése A természeti körülmények, a rendelkezésre álló építési anyagok és a különböző háztípusok kialakulása közötti összefüggések közös felfedezése A konyhai cserépedények funkció szerinti rendszerezése; a legfontosabb ételek alapanyagainak, elkészítési módjának, eszközkészletének megfeleltetése tanári segítséggel megfigyelési szempontok alapján. A berendezési tárgyak funkcióváltozásainak nyomon követése konkrét példák alapján 5 Természetismeret: Településtípusok (tanya, falu, város), jellemző képük, a hozzájuk kötődő tevékenységek. Vizuális kultúra: Lakóhelyhez közeli néprajzi tájegység építészeti jellegzetességei, népművészete. Technika, életvitel és gyakorlat: A családi gazdálkodás, takarékosság. Családi munkamegosztás. Ételkészítési folyamatok. Testnevelés és sport: Gyermekjátékok, népi játékok.
6 Munkamegosztás a családon belül. Férfi és női munkák, a gyerekek feladatai. Napi, heti és éves munkarend. Gyermekjátékok, a belenevelődés folyamata. Kulcsfogalmak/ fogal mak Az évszázaddal korábbi idők családon belüli, korosztályok és nemek szerinti munkamegosztásának összehasonlítása a mai korral. Népi játékok élményszerű megismerése közös tevékenységgel. Az oktatás körülményeinek, Ének-zene: Népi gyermekdalok, népi gyermekjátékok. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: Gyermekek nevelése és Jurta, veremház, egysejtű ház, többosztatú ház, falazat, tetőtartó szerkezet, tetőformák, konyhai cserépedény, munkasarok, szentsarok, munkamegosztás, belenevelődés, utánzó játék, eszközös játék, sportjellegű játék. A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai: A hétköznapok rendje. A gazdálkodó ember legfontosabb munkái. Találkozás a múlttal II. A hétköznapok rendje (táplálkozás, ruházat, életvitel) A paraszti ház és háztartás, a ház népe. Népi mesterségek. 6 óra A gazdálkodó élet főbb területeinek megismerése során a rendelkezésre álló természeti javak ésszerű felhasználása előnyeinek, az önellátás fontosságának belátása. A közösen végzett munka előnyeinek, közösségerősítő hatásának felismertetése. Gabonamunkák: szántás, vetés, aratás. A gabonamunkákhoz kapcsolódó szokások. Állattartás: a szilaj-, a félszilaj- és a kezestartás. A pásztorok ünnepei. Kendermunkák. Fonóbeli munkák és játékok. Hétköznapi és ünnepi viselet. Hétköznapi vászonruhák, a női és a férfi viselet darabjai. Gyermekviselet. Néprajzi tájak eltérő ünnepi viselete. Táplálkozás. Hagyományos paraszti ételek. Napi és heti étrend. Az állattartási módokban a honfoglalás előtti életmód elemeinek, illetve az életmódváltással bekövetkező változások következményeinek felismerése képi és szöveges, illetve egyéb (pl. tárgyi) források közös feldolgozása, rendszerezése alapján. A hétköznapi vászonviselet elemeinek összehasonlítása a gyerekek ruházatával képek alapján. A hasonlóságok és a különbségek megfogalmazása A jellegzetes táji ünnepi viseletek megismerése során a magyar népviseletek sokszínűségének felfedezése megfigyelési szempontok alapján. A közösséghez tartozás külső kifejezésformájának észrevétele. Az egykori és a mai megjelenési formák jelentéstartalmának megismerése konkrét példák 6 Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: Nők és férfiak életmódja. Öltözködés, divat. Technika, életvitel és gyakorlat: Anyagok tulajdonságai, anyagok feldolgozása. Erkölcstan: Szokások, normák szerepe, jelentősége.
7 Téli és nyári étrend. Kulcsfogalmak/ fogal mak alapján. Az önellátó életvitel meghatározó elemeiben a természettel kialakított harmonikus kapcsolat előnyeinek észrevétele megfigyelési szempontok alapján A hagyományos paraszti táplálkozás jellemzőinek és a gyerekek étkezési szokásainak összevetése megfigyelési szempontok. A szembetűnő különbségek és a tovább élő táplálkozási szokások felismerése, megfogalmazása, tapasztalatok megosztása. Szántás, vetés, aratás, szilaj- és félszilaj állattartási mód, fonás, szövés, fonó, ing, gatya, pendely, szoknya, kötény, ünnepi viselet, böjtös nap, téli étrend, nyári étrend. A tematikai egység nevelésifejlesztési céljai Hagyományos és népi (vallási) ünnepeink eredete és szokásrendje. Jeles napok, ünnepi szokások a paraszti élet rendjében. Társas munkák, közösségi alkalmak 12 óra Az alsó tagozaton (ének-zene, magyar nyelv és irodalom, környezetismeret órák), valamint a különböző műveltségi területeken előforduló hon- és népismereti tartalmak. A jeles napi, ünnepi szokások, az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó népszokások, valamint a társas munkák (pl. szüret, kukoricafosztás) és más közösségi alkalmak (pl. vásár, búcsú) hagyományainak és jelentőségének felismertetése a paraszti élet rendjében. A hétköznapok és ünnepek váltakozásának, ritmusának feliemertetése, az ünnepek jelentőségének tudatosítása az egyén és a közösség életében. egy-egy ünnepkör, jeles nap köszöntő vagy színjátékszerű szokásainak, valamint a társas munkákhoz, közösségi alkalmakhoz kapcsolódó szokások élményszerű, tevékenységközpontú, hagyományhű elsajátítása, különös tekintettel a helyi hagyományokra; a lakóhelyhez, a tájhoz való kötődés erősítése. 7
8 Jeles napok, ünnepi szokások a paraszti élet rendjében. A jeles napok, ünnepi szokások fogalma, szerepe, általános jellemzői. Előkészületek (advent, nagyböjt), munkatilalmak, jellegzetes ételek, népviselet, köszöntő és színjátékszerű szokások. Karácsonyi ünnepkör. Advent, az adventhez tartozó jeles napok, szokások (pl. Miklós és Luca napja, Ádám- Éva napja, karácsonyi kántálás, betlehemezés). Karácsony napjától vízkeresztig, pl. névnapköszöntés, regölés, aprószentek napi vesszőzés, szilveszteri, újévi szokások, újévi köszöntők, vízkereszt, háromkirályjárás. Farsang, farsangi szokások. Farsangi ételek, bálok, szokások. Farsangi köszöntők és maszkos alakoskodások. Iskolába toborzó szokások: Balázs- és Gergely-járás. Nagyböjt és a húsvéti ünnepkör jeles napjai és szokásai. Nagyböjti játékok, virágvasárnapi kiszehajtás és villőzés, a nagyhét jeles napjai. Húsvéti szokások, pl. húsvétvasárnapi zöldágjárás, húsvéti locsolkodás, hímestojás készítés, fehérvasárnapi komatálküldés. Májusfaállítás, pünkösd, pünkösdi szokások. Pünkösdikirály-választás, pünkösdölés, pünkösdikirálynéjárás. A jeles napok, ünnepi szokások jelentőségének, közösséget megtartó szerepének, valamint az ünnepi előkészületek fontosságának felismerése tanári segítséggel a paraszti élet rendjében a konkrét szokások, ünnepek tevékenységeinek megismerése, elsajátítása során különböző (néprajzi) forrásanyagok segítségével, pl. eredeti hangzóanyag meghallgatása, filmek, fotók, ábrák megtekintése a különböző népszokásokról. Az ünnepi szokások jellemzőinek megkülönböztetése a hétköznapok rendjétől megfigyelési szempontok alapján. A legfontosabb állandó és változó időpontú ünnepek felismerése. A különböző jeles napokhoz, ünnepi szokásokhoz kapcsolódó néprajzi és pedagógiai szempontok alapján kiválasztott köszöntő és színjátékszerű szokások élményszerű, hagyományhű módon történő közös megismerése, eljátszása. A szokás közös kellékeinek elkészítése tanári irányítással. A kalendáriumi szokásokhoz kapcsolódó tevékenységek közös végzése: termés- (pl. lucabúza ültetés), férj- (pl. András napi böjtölés), időjárásjóslás (pl. hagymakalendárium); jeles napok, ünnepi szokások tárgyai (pl. hímestojás készítése). Régi fényképek közös gyűjtése, rajzok készítése kalendáriumi szokásokról, társas munkákról, közösségi alkalmakról. Tanári segítséggel szóbeli, írásbeli élménybeszámolók hagyományos és új (helyi) 8 Erkölcstan: Vallási népszokások. Dráma és tánc: Ismerkedés a táncillemmel, a naptári ünnepekhez kapcsolódó (helyi) népszokásokkal. Ének-zene: A magyar népzene régi rétegű és új stílusú népdalai, a népi tánczene. Mozgóképkultúra és médiaismeret: Részletek népszerű játékfilmből. (Pl. Jókai Mór Várkonyi Zoltán: Egy magyar nábob pünkösdikirályválasztás.)
9 A nyári napforduló ünnepe. Szent Iván napi szokások, énekek. Gazdasági ünnepek, társas munkák. Az őszi jeles napokhoz, munkaalkalmakhoz kapcsolódó szokások (pl. szüret, fonó, fonóbeli játékok, tollfosztó, kukoricafosztó), közösségi alkalmak (pl. vásár, pásztorünnepek). Az emberi élet fordulói. A gyermek születése hiedelmek és szokások. Keresztelő. Gyermekkor, leány-, legényélet. A lakodalom néhány jellegzetessége. Kulcsfogalmak/ fogalmak közösségi, ünnepi alkalmakról. Annak felismerése tanári segítséggel, hogyan igyekezett a hagyományos faluközösségben harmonikus kapcsolat kialakítására az ember a természettel, a faluközösség tagjaival; hogyan igazította a gazdasági munkákat az évszakok váltakozásához. A természetismeret, az időjárási megfigyelések, a népi időjárás jóslások szerepének közös felismerése a gazdasági évben. Az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó szokások néhány jellegzetességének összehasonlítása a mai korral, pl. olvasmányok, olvasmányrészletek segítségével megfigyelési szempontok alapján. Annak felismerése tanári segítséggel, hogyan segítette a hagyományos faluközösség az egyént az emberi élet fordulóinál. Egy-egy megismert népszokás tájegységhez, etnikai csoporthoz történő kötése. Ünnep, jeles nap, böjt, advent, karácsonyi ünnepkör, karácsonyi kántálás, betlehemezés, bölcsőske, regölés, névnapi köszöntés, aprószentek napi vesszőzés, újévi köszöntők, háromkirályjárás, farsangi köszöntők, iskolába toborzó szokások, böjti játékok, kiszehajtás, villőzés, húsvét, zöldágjárás, komatálküldés, májusfaállítás, pünkösdölés, pünkösdi királynéjárás, nyári és téli napforduló, társasmunka, kaláka, aratás, szüret, fonó, tollfosztó, kukoricafosztó, vásár, pásztorünnep, keresztelő, leány-, legényélet, lakodalom. A tematikai egység nevelési-fejlesztési Magyarok a történelmi és a mai Magyarország területén. Néprajzi tájak, tájegységek és etnikai csoportok hon- és népismereti, néprajzi jellemzői a Kárpát-medencében és Moldvában. A hazánkban élő nemzetiségek és etnikai kisebbség Hon- és népismeret előző témái. A magyar néphagyomány sokszínűségének és közös vonásainak megismerése a tájegységek, etnikai csoportok hon- és népismereti, 9 5 óra
10 céljai A magyar nyelvterület néprajzi tájai, tájegységei, etnikai csoportjai, a határainkon túl élő magyarok. Dunántúl; Észak- Magyarország; Alföld; valamint a nagytájakhoz tartozó határon túli tájak (pl. Burgenland, Muravidék, Zoboralja, Mátyusföld, Bácska, Bánát, Kárpátalja) Erdély és Moldva. Jellegzetes hon- és népismereti, néprajzi jellemzőik. Példák az anyagi kultúra és a folklór köréből. Magyarországon élő nemzeti kisebbségek. néprajzi jellemzőinek bemutatásával. A saját közösség megismerése által az identitástudat, a kötődések erősítése. A földrajzi környezet, a történeti és a gazdasági tényezők hatásának felismerése a néphagyományok alakulására, konkrét táji példákon keresztül. A határon túli magyarok lakta Természetismeret: területek, illetve a magyar nyelvterület nagy néprajzi tájanak A Kárpát-medence és megkeresése tanári segítséggel hazánk nagytájai. térképen. A népi kultúra értékei, A magyar nyelvterületen élő népszokások. etnikai csoportok (pl. palóc, A kulturális élet matyó, kun, székely) földrajzi alapjai megnevezése. (nyelvek, vallások). A Magyarországon élő nemzeti A magyarsághoz kisebbségek (pl. német, szlovák, kötődő világörökségi szerb, horvát, szlovén, román, helyszínek. roma) megnevezése. A magyarság által A természeti adottságok, éghajlati lakott, országhatáron viszonyok életmódra, népi túli területek, tájak építészetre gyakorolt hatásának közös és egyedi felismerése képek segítségével. földrajzi vonásai. Képek közös gyűjtése a Nemzeti parkok, megismert tájakra jellemző tájvédelmi körzetek. viseletekről, népi építészetről, népművészetről, Vizuális kultúra: hagyományokról. Lakóhelyhez közeli Tájékozódás képek segítségével néprajzi tájegység tanári irányítással a nagy építészeti tájegységek területéhez köthető jellegzetességei, világörökségekről, magyar viselete és kézműves szellemi kulturális örökségekről, tevékenységei. nemzeti parkokról. 10
11 Szülőföld. A természeti környezet meghatározó szerepe, hatása a gazdálkodásra, a településszerkezetre, az építkezés módjára. A táj jellegzetes népviselete, kézműipari tevékenysége. Népszokások, népdalok, a népköltészet fennmaradt alkotásai (mesék, mondák). Kulcsfogalmak/ fogalmak A tanuló saját szülőföldjének megismerése meglévő helytörténeti irodalom közös feldolgozásával megfigyelési szempontok alapján. A kistáj beillesztése tanári segítséggel képek és térkép segítségével a korábban megismert megfelelő nagytájba. (Nagyvárosok iskoláinak tanulói választhatják a városhoz közeli táj feldolgozását.) Közös gyűjtőtevékenység alkalmazása az ismeretszerzés közös folyamatában. A természeti környezet befolyásoló hatásának felismerése megfigyelési szempontok alapján a mesterséges környezet kialakításában. Megismert helyi népszokások, népdalok, mesék, mondák közösség előtti bemutatása. Természetismeret: Személyes tér. A földrajzi tér: közvetlen környezet, lakóhely, környező táj, haza. Vizuális kultúra: Lakóhelyhez közeli néprajzi tájegység építészeti jellegzetességei, viselete és kézműves tevékenységei. Magyar nyelv és irodalom: Népdalok, népmesék, mondák. Etnikai csoport, nemzeti kisebbség, néprajzi táj, határainkon túl élő magyarok, a nemzeti összetartozás napja. A fejlesztés várt eredményei az évfolyam végén A tanulók megismerik lakóhelyük, szülőföldjük természeti adottságait, hagyományos gazdasági tevékenységeit, néprajzi jellemzőit, történetének nevezetesebb eseményeit, jeles személyeit. A tanulási folyamatban kialakul az egyéni, családi, közösségi, nemzeti azonosságtudatuk. Általános képet kapnak a hagyományos gazdálkodó életmód fontosabb területeiről, a család felépítéséről, a családon belüli munkamegosztásról. A megszerzett ismeretek birtokában képesek lesznek felismerni a más tantárgyakban felmerülő népismereti tartalmakat. Ismerik a jeles napok, ünnepi szokások, az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó népszokások, valamint a társas munkák, közösségi alkalmak hagyományainak jelentőségét, közösségmegtartó szerepüket a paraszti élet rendjében. Élményszerűen, hagyományhű módon közösen eljátsszák egyegy jeles nap, ünnepkör köszöntő vagy színjátékszerű szokását, valamint a társas munkák, közösségi alkalmak népszokásait és a hozzájuk kapcsolódó tevékenységeket. Megismerik a magyar nyelvterület földrajzi-néprajzi tájainak, tájegységeinek hon- és népismereti, néprajzi jellemzőit. Világossá válik a tanulók számára, hogyan függ össze egy táj természeti adottsága a gazdasági tevékenységekkel, a népi építészettel, hogyan élt harmonikus kapcsolatban az ember a természettel. 11
HON- ÉS NÉPISMERET. 5. évfolyam
HON- ÉS NÉPISMERET 5. évfolyam A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít
HON- ÉS NÉPISMERET KERETTANTERV
HON- ÉS NÉPISMERET KERETTANTERV A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít
Hon- és népismeret. 5. évfolyam. tantárgy 2013.
Hon- és népismeret tantárgy 5. évfolyam 2013. A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt.
Évi óraszám:36. HON- ÉS NÉPISMERET HELYI TANTERV 5. évfolyam
HON- ÉS NÉPISMERET HELYI TANTERV 5. évfolyam Évi óraszám:36 A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar
Kosztolányi Dezső Gimnázium
Kosztolányi Dezső Gimnázium Cím: 1012 Budapest Attila út 135-137. Tel./Fax: 375-2282 E-mail: titkarsag@kosztolanyigimnazium.hu OM azonosító: 035344 Honlap: http://kosztolanyigimnazium.hu KÉPZÉSI SZAKASZ
HELYI TANTERV. A választott kerettanterv megnevezése: 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.05 HON- ÉS NÉPISMERET
HELYI TANTERV A választott kerettanterv megnevezése: 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.05 HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább
HON- ÉS NÉPISMERET 5. HON- ÉS NÉPISMERET
HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít azoknak
Esti 11. A területi fejlettség különbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése.
Esti 11. Óra Tananyag Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök 1. Év eleji ismétlés Az Európai Unió (Tk.:32-40.) Az együttműködés kialakulását és elmélyítését
Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban. Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2015. december 14.
Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2015. december 14. Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége - FATOSZ 1994 óta
A vizsgafeladat ismertetése: Előre meghatározott tételsor alapján előadott szóbeli felelet.
A vizsgafeladat ismertetése: Előre meghatározott tételsor alapján előadott szóbeli felelet. A tételekhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja. A feladatsor első részében található 1-20-ig
Néprajzi Múzeum. Új hely Új épület(ek) Új elképzelések. Museum 2.0 2016.04.26
Néprajzi Múzeum Új hely Új épület(ek) Új elképzelések A Néprajzi Múzeum nyitott kulturális tér, ahol összeér a múlt a mával, a tudomány a tanítással, ahol kultúrák és generációk találkoznak és beszélnek
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei Készítette: Pék Krisztina biológia környezettan szak Belső konzulens: Dr. Schróth Ágnes Külső konzulens: Dr. Széphalmi Ágnes A szakdolgozatom
VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ
MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS?
MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS? Az egészséges táplálkozás alapjai a tápanyagok ismertetése és szerepe, a táplálkozási piramis ÉVFOLYAM: 1 2. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM:
SZEREPEK ÉS MAGATARTÁSMINTÁK. A modul helye a tananyagban
SZEREPEK ÉS MAGATARTÁSMINTÁK MODUL A modul helye a tananyagban A 7. évfolyam szövegértés-szövegalkotás kompetencia alapú programcsomagjának 1. fejezete a Kisfiúk és nagyfiúk. Ennek egyik modulja a Szerepek
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet fenntarthatósághoz kötődő tevékenységei. Dr. Pompor Zoltán mb. főigazgató-helyettes
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet fenntarthatósághoz kötődő tevékenységei Dr. Pompor Zoltán mb. főigazgató-helyettes Tartalmi szabályozók (Nat, kerettanterv) Tartalomfejlesztés (papíralapú, digitális)
A Karinthy Frigyes Gimnázium óratervei
A Karinthy Frigyes Gimnázium óratervei Óraterv a 9/Kny-2. évfolyamra, a gimnázium angol két tanítási nyelvű A osztálya számára (emelt óraszámú matematika csoportok) A csoportbontás és az emelt szintű Alap
ÓRACSOPORT TEMATIKUS TERVE
ÓRACSOPORT TEMATIKUS TERVE modul címe: Világörökségünk (Tokaj-hegyalja történelmi borvidék - kultúrtáj) Táj és életmód, 3. félév Szak: tanító, óvodapedgógus az óracsoport témaköri megnevezése: Népi táplálkozáskultúra.
MILYEN A KIEGYENSÚLYOZOTT ÉTREND?
MILYEN A KIEGYENSÚLYOZOTT ÉTREND? Az egészséges táplálkozás alapjai a tápanyagok ismertetése és szerepe, a táplálkozási piramis ÉVFOLYAM: 3 6. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM:
proability projekt Tananyagfejlesztés Toarniczky Andrea, PhD Primecz Henriett PhD Csillag Sára PhD
proability projekt Tananyagfejlesztés Toarniczky Andrea, PhD Primecz Henriett PhD Csillag Sára PhD Kiinduló problémakör Az integrációt gátló tényezők Gyakorlati akadályok (Könczei és tsai 2002) (1) a megfelelő
Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány
Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány
tartalmi szabályozók eredményesebb
Rövid távú, átmeneti intézkedések a tartalmi szabályozók eredményesebb alkalmazására Konkrét javaslatok 1. NAT és a kerettanterv heti összóraszámainak harmonizációja 2. Kerettantervek helyi alkalmazásának
MIÉRT FONTOS A HELYES TESTTARTÁS?
MIÉRT FONTOS A HELYES TESTTARTÁS? A biomechanikailag helyes testtartás, tartáskorrekció ÉVFOLYAM: 3 6. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 3-6. AZ ÓRA TÉMÁJA: A biomechanikailag
TÁRGYLEÍRÁS. SZOCIOLÓGIA A TÁRSADALOMELMÉLET ALAPJAI BBNSZ08100 BBNTT00100 szociológia és társadalmi tanulmányok szakos hallgatók számára
TÁRYLEÍRÁS SZOCIOLÓI TÁRSDLOMELMÉLET LPJI Oktató: Dr. Földházi Erzsébet 013/014. tanév I. félév kedd 14:15-15:45 BTK mbrosianum 13/B. TNTÁRY CÉLJ tantárgy elsődleges célja alapvető szociológiai alapismeretek
Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei. Milyen vagyok én? Én és te. heterogén csoportmunka
Óravázlat Tantárgy: Téma: Résztémák: osztályfőnöki A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei Önismeret Milyen vagyok én? Én és te Időigény: Munkaforma: 1 óra frontális osztálymunka heterogén csoportmunka
Felkészülés a mesterpedagógus, kutatópedagógus fokozat elérésére
Felkészülés a mesterpedagógus, kutatópedagógus fokozat elérésére Speciális kompetenciák, dokumentumok Serfőző Mónika ELTE TÓK Mesterpedagógus fokozat (teljes minősítési eljárás) Felkészülési szakasz tervezés
Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista
Kétegyházi Márki Sándor Általános 028327 Különös közzétételi lista 2015/2016 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szak Szakvizsga
Dinamikus geometriai programok
2011 október 22. Eszköz és médium (fotó: http://sliderulemuseum.com) Enter MTM1007L információ: zeus.nyf.hu/ kovacsz feladatok: moodle.nyf.hu Reform mozgalmak A formális matematikát az életkori sajátosságoknak
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz
I. évfolyam GM és PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Prezentáció és íráskészségfejlesztés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Prezentáció és íráskészség
15-19 20-24 25-29 igen nem
A vajdasági magyar fiatalok egészségvédő és egészségkárosító magatartása Mirnics Zsuzsanna MTT KRE BTK Háttér A társas dezintegráció elmélete szerint az elhúzódó társasági krízis a lakosságnál fokozott
Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Helyi tanterv 1-4. évfolyam 2014. TANULÁSMÓDSZERTAN. 1-4. évfolyam
TANULÁSMÓDSZERTAN A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben elsősorban az
Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport
Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport Tagjai: Célok: Szocializációs különbségek csökkentése Óvoda és iskola nevelési stratégiájának, módszertanának egymáshoz való
A földrajz tanítása I. gyakorlat feladatai
1. feladat: Tanítási tervezet készítése A földrajz tanítása I. gyakorlat feladatai Cél: a tanítási tervezet műfaji jellemzőinek megismerése. Mesterképzés, 2014/2015. tanév I. félév Konkrét feladat: készítsen
5 A szóbeli kommunikáció, a. Az auditív és vizuális észlelésnek, a belső kép készítésének fejlesztése.
1. Kinetikus észlelés - Madárhangok hallgatása CD-ről Csukd be a szemed! Ha megérintem a fejed, válaszolj a kérdésemre! - Milyen hangokat hallasz? - Hol járhatunk? - Milyen madarakat látsz? 2 - Milyen
A felsőtagozatos munkaközösség munkaterve a 2011/2012- es tanévre
A felsőtagozatos munkaközösség munkaterve a 2011/2012- es tanévre Mezőzombor, 2011. szeptember 15. Bodnár Bertalanné mkv. Jóváhagyta: 2011. szeptember... Kiss Péterné Ig. 2 A munkaközösség tagjai: A felső
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Pénzügy és Számvitel Szak/Minden szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli
A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás?
A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? XXXII. OTDK Konferencia 2015. április 9-11. Készítette: Pintye Alexandra Konzulens: Dr. Kiss Marietta A kultúrától a pénzügyi kultúráig vezető
Helyi tanterv az alapfokú
Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai29@axelero.hu Helyi tanterv az alapfokú
Állatgondozás és zoopedagógia kapcsolata - látványetetések. Komondi Ildikó és Hegyesi József
Állatgondozás és zoopedagógia kapcsolata - látványetetések Komondi Ildikó és Hegyesi József Az állatkert bemutatása - Alapítás éve: 1979 - Terület: 4,5 ha - Fajok száma: 146 db - Egyedek száma: 3033 db
Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01.
kultúra szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. Célkitűzések: A képzés célja a Képi ábrázolás alapképzésben (Ba) vagy más, a szaktel kompatibilis
MUNKATERV A 2015/2016. ÉVRE PROGRAMOK, FOGLALKOZÁSOK, RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPEK
IDŐPONT MUNKATERV A 2015/2016. ÉVRE PROGRAMOK, FOGLALKOZÁSOK, RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPEK SZEPTEMBER 31.aug h 01.szept k Beköltözés a kollégiumba, szabályismertetés: házirend, napirend, baleset-, tűzvédelem,
# $%& %% '%( #)%* + %, - % %
!" #!! " # $%& %% '%( #)%* + %, - % % #%.%! /%" 0(&.)1(% '(( (* 21(, #34( #( 1 $ %& " (! %& (" '5%% '"( )**& '5%% $+, -)$*% ''5%( '"( )* *( ''5%( $+, -)$** '''5%* '"( )**, '''5%* $+, -)$* + * 2 %../0%..1
MIT VÁR EL A PSZICHOLÓGUS A JÓ KRESZTŐL? ARANYOS JUDIT közlekedés szakpszichológus
MIT VÁR EL A PSZICHOLÓGUS A JÓ KRESZTŐL? ARANYOS JUDIT közlekedés szakpszichológus KRESZ: Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása, 1975 óta: rendeletekbe foglalt szabálygyűjtemény, mely a közlekedést
Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt)
Ökoiskola Címátadó Ünnepség Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Budapest, 2014. január 25. Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt) Könczey Réka http://www.ofi.hu/sh45 Az előadás vázlata
Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei
Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei A város legnagyobb értéke a több évszázad folyamán spontán kialakult formája, a kétbeltelkes gyűrűs - sugaras
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Fogászati asszisztens szakképesítés. 2398-06 Gyermekfogászati és fogszabályozási beavatkozások modul. 1.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380
Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Cím 5700 Gyula, Bodoky u. 10. Telefonszám 06 /66/ 463-118 Fax 06 /66/ 468-111 E-mail Honlap Igazgató neve
Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó folyamatosan a köznevelés megújításának szolgálatában. 2014. augusztus
Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó folyamatosan a köznevelés megújításának szolgálatában 2014. augusztus NAT 2012 Kiadványok Középiskola BIOLÓGIA, FÖLDRAJZ Biológia tankönyvek felsorolása SZAKKÖZÉPISKOLA
Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú
Az affektív tényezők hatása a tanulmányi eredményességre Zsolnai Anikó
Diagnosztikus mérések fejlesztése (TÁMOP 3.1.9/08/01) Az affektív tényezők hatása a tanulmányi eredményességre Zsolnai Anikó Oktatáselméleti Kutatócsoport A tanulást befolyásoló affektív tényezők Szociális
- 1 - Szent-Györgyi Albert Általános Iskola. TÁMOP-3.1.4/08/2/2008-0031 Munkaterv
- 1 - Szent-Györgyi Albert Általános Iskola TÁMOP-3.1.4/08/2/2008-0031 Munkaterv - 2 - Célhoz rendelt feladatok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési
INFORMATIKA. Bevezető. Vass Lajos Általános Iskola Helyi tanterv Informatika 4. osztály
INFORMATIKA Bevezető Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó korosztálynak megfelelő használatára, az informatikai eszközök működésének bemutatására, megértésére
Vezetőtárs értékelő kérdőív
Vezetőtárs értékelő kérdőív Kérdőív megnevezése Jele, kódja Vezetőtárs értékelő kérdőív 11_Ovodavezetőtárs_Ért Önértékelés Értékelés Kérjük a megfelelőt aláhúzni! sorsz Megnevezés Adat 1. Óvodavezető neve
TÁMOP-3.4.3/08/2-2009-0005 ZSENI-ÁLIS-a zalai tehetségekért EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERV ANYANYELVI FEJLESZTÉSI PROGRAM
TÁMOP-3.4.3/08/2-2009-0005 ZSENI-ÁLIS-a zalai tehetségekért EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERV ANYANYELVI FEJLESZTÉSI PROGRAM A tevékenység neve, címe: Anyanyelvi kultúra fejlesztése 4. osztályos tehetségígéreteknél
MILYEN A HELYES TESTTARTÁS?
MILYEN A HELYES TESTTARTÁS? A biomechanikailag helyes testtartás, tartáskorrekció ÉVFOLYAM: 7 8. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 7-8. AZ ÓRA TÉMÁJA: A biomechanikailag
IKT FEJLESZTŐ MŰHELY KONTAKTUS Dél-dunántúli Regionális Közoktatási Hálózat Koordinációs Központ
Óratervezet: Kémia 7. osztály Témakör: Kémiai kötések Óra anyaga: Molekulák építése, térbeli modellezése Eszközök:, aktív tábla, projektor, számítógépek A tanóra részei Tanári tevékenység Tanulói tevékenység
MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik III. szintű tematikája
MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik III. szintű tematikája Cél: az utánpótlás versenyzők és tehetségek felkutatása a vitorlássport széleskörű megismertetése, megkedveltetése a fiatalokkal az
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés
c) Olyan szóbeli közlési módszer, amely egy-egy téma logikus, részletes, viszonylag hosszabb ideig tartó kifejtésére szolgál.
1. feladat: Mely módszerek jellemzőit tartalmazzák az alábbi állítások? Írja a módszer nevét az állítás után! a) Dialogikus szóbeli módszer, amelynek az ismeretek elsajátításán túl célja a gondolkodás
Ökoturizmus és természetvédelem
A vidék természeti örökségének népszerűsítése Magyar Nemzeti Parkok Hete 2011 Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban Ökoturizmus és természetvédelem 2011 Dr. Rácz András Környezet- és természetvédelemért
Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20.
Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola székhelye: 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Tel: 74/496-782 e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu Ikt.sz.: /2015. OM: 036345 Ügyintéző: Ősze Józsefné Ügyintézés
A NAPENERGIA ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON. Készítette: Pap Mónika Környezettan BSc Témavezető: Pieczka Ildikó
A NAPENERGIA ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON Készítette: Pap Mónika Környezettan BSc Témavezető: Pieczka Ildikó 1. Bevezetés Tartalom 2. Magyarország éghajlata 3. A napenergia keletkezése 4. A napenergia
MIKOR ÉLÜNK FIZIKAILAG AKTÍVAN?
MIKOR ÉLÜNK FIZIKAILAG AKTÍVAN? A fizikailag aktív életvezetés alapjai a fizikai aktivitási piramis ÉVFOLYAM: 7 8. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 7-8. AZ ÓRA TÉMÁJA: A
INTELLIGENCIÁK A VEZETÉSBEN
HATÉKONY VEZETÉS INTELLIGENCIÁK A VEZETÉSBEN D R. F I N N A H E N R I E T T A ÉRZELMI INTELLIGENCIA G OLEMAN Csernus http://www.youtube.com/watch?v=ouy4qcvfy28 NAGY IGAZSÁGOK (?) A jó vezetői teljesítményben
TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0011 A kompetencia alapú oktatás feltételeinek megteremtése Vas megye közoktatási intézményeiben
Digitális taneszközök használata a történelem órán ÓRALEÍRÁS Tantárgy: Történelem Évfolyam: 9. évfolyam Létszám: 20-30 fő Időkeret: 4 Tankönyvi kapcsolódás: Száray Miklós: Történelem I., középiskolák,
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II.
A vizsga részei KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli
A Református Gyermekvédelmi Szolgálat - Nevelőszülői Hálózat beindítása
A Református Gyermekvédelmi Szolgálat - Nevelőszülői Hálózat beindítása Előadó: Horváthné Váradi Ildikó gyermekvédelmi szakértő országos szakmai koordinátor e-mail: h.varadi1@t-online.hu Mátraháza, 2008.
végzettség szakképzettség munkakör, beosztás alkalmazás tantárgyfelosztás szerint tanít 1 főiskola szakvizsgázott
Közzétételi lista 2015/2016. A 229/2012 (VIII.28.) Korm.rendelet 23 alapján 2230 Gyömrő, Üllői út 26. Tel/fax: 06-29-332-983 e-mail: gyomro@axelero.hu Honlap: www.telekikastely.hu OM azonosító: 038549
Csizér Kata, Piniel Katalin és Kontra Edit ELTE, Budapest (OTKA-K-105095)
Csizér Kata, Piniel Katalin és Kontra Edit ELTE, Budapest (OTKA-K-105095) A siketség meghatározásai: Siket az, akinél a hangérzékelés teljesen hiányzik, illetve, aki még érzékel hangot, de súlyos fokú
Az idegen nyelv tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve
Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium Az idegen nyelv tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Készült az 2/201 (III. 29.) EMMI rendelettel módosított 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelettel
55 524 01 0000 00 00 Farmakológus szakasszisztens Farmakológus szakasszisztens 2/40
A 0/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított /2006 (II. 7.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Helyi tanterv a Kozma Ferenc Általános Iskola 5-8. évfolyama számára. Célok és feladatok
TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5-8. Helyi tanterv a Kozma Ferenc Általános Iskola 5-8. évfolyama számára Célok és feladatok Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben
Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek
Vass Lajos Általános Iskola Helyi tanterv Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Célok és feladatok Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához,
Az informatika oktatás téveszméi
Az informatika oktatás Az informatika definíciója Definíció-1: az informatika az információ keletkezésével, továbbításával, tárolásával, feldolgozásával foglalkozó tudomány. Definíció-2: informatika =
31 542 01 0000 00 00 Kalapos, sapka- és kesztyűkészítő
A 0/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított /006 (II. 7.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A MOTIVÁCIÓKRA ALAPOZOTT ÖNKÉNTES- MENEDZSMENT LEHETŐSÉGEI A VÁLLALATI ÖNKÉNTESSÉGBEN
A MOTIVÁCIÓKRA ALAPOZOTT ÖNKÉNTES- MENEDZSMENT LEHETŐSÉGEI A VÁLLALATI ÖNKÉNTESSÉGBEN Dr. Bartal Anna Mária www.volunteermotivation.hu A hazai civil-nonprofit szektor, az önkéntesség és a CSR fejlődési
Táblagépes alkalmazások a gyógypedagógiai gyakorlatban súlyosan-halmozottan sérült gyermekek körében
Táblagépes alkalmazások a gyógypedagógiai gyakorlatban súlyosan-halmozottan sérült gyermekek körében Aknai Dóra Orsolya IKT MasterMinds Kutatócsoport doraorsolya@gmail.com IKT eszközök alkalmazása a gyógypedagógiában
Az első négy évfolyamon a diákok térítésmentesen kapják meg a tankönyveket.
Kedves Szülők! Idén is elérkezett a tankönyvrendelés időszaka. Idén a Kello Szülők részére kialakított egy felületet - www.szuloifelulet.kello.hu oldalt, aminek használata nem kötelező! Itt a szülő ellenőrizheti
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek. Célok és feladatok
Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Célok és feladatok Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget.
Források és társadalmi innováció - A hazai civil szervezetek hosszú távú fenntarthatóságának kérdései. Móra Veronika Ökotárs Alapítvány / MAF
Források és társadalmi innováció - A hazai civil szervezetek hosszú távú fenntarthatóságának kérdései Móra Veronika Ökotárs Alapítvány / MAF A magyar civil szektor helyzete a közelmúltban és ma Évtizedes
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II.
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Vezetés és kommunikációs ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Az innováció fogalma 73. lecke Az innováció fogalma
Életmód Napirend, időbeosztás. Étkezési szokások a családban. Ételek, kedvenc ételek Szabadidő, művelődés, szórakozás Kedvenc időtöltésem Kedvenc zené
Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: általános iskola Tantárgy: angol nyelv Évfolyam: 6 Vizsga típusa: írásbeli, szóbeli KÖVETELMÉNYEK ÉS TÉMAKÖRÖK A vizsga anyaga a már kidolgozott helyi tanterv
Dr. Rainer Wiedemann Varga Zoltán
A lakossági épületenergetikai korszerűsités ösztönzése- alternatív példák Ausztriában és Magyarországon Dr. Rainer Wiedemann Varga Zoltán Példák új alternatív ösztönzésről Ausztria Törvény az energiahatékonyságról
A Természetvédelmi kezelési tevékenység eszközeinek jellemzése vizsgafeladat jellemzői:
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
TÁRSADALMI, ÁLLAMPOLGÁRI ÉS GAZDASÁGI ISMERETEK
TÁRSADALMI, ÁLLAMPOLGÁRI ÉS GAZDASÁGI ISMERETEK I. Óraszámok: Évfolyam Heti óraszám Éves óraszám 5. 2 74 6. 2 74 II. Célok és feladatok Az 5 6. évfolyamon történő társadalomismeret-oktatás céljai sokrétűek.
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 14/B Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Stratégiai Főosztály Környezetpolitikai Osztály II. A testületileg illetékes KÖFE szakmai véleményét megkaptuk, és figyelembe vesszük
PPKE BTK Régészeti Tanszék Záróvizsga és záróvizsga tételsor
PPKE BTK Régészeti Tanszék Záróvizsga és záróvizsga tételsor Záróvizsga A záróvizsgára való bocsátás feltétele az elfogadott szakdolgozat, az előírt tanegységek elvégzése és a kötelező kreditmennyiség
118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.
(Figyelem! A kurzusok meghirdetése a mindenkori személyi állománytól függ.)
Mintatanterv anglisztika BA mellékszakos (minor) végzettséggel rendelkező, illetve nem angol szakos diplomával rendelkező angoltanári mesterszakos hallgatók számára (4+1, illetve 2+2+1 félév; teljesítendő:
MIÉRT SIKERESEK A CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK?
o Családi vállalkozások mérettől függetlenül azok a vállalkozások, amelyek irányításában a tulajdonos (alapító) mellett o Legalább 1 családtag részt vesz, o Valamint a család tulajdoni hányada meghatározó,
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola KERETTANTERV: Általános iskola 1 4. évfolyam A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012.(XII.21.) számú
Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség kritériumai és vizsgálatának törvényi szabályozása
Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség kritériumai és vizsgálatának törvényi szabályozása a nevelési tanácsadók szemszögéből Kertváros Gyáli Kistérség Nevelési Tanácsadó és Logopédiai Szakszolgálat
A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE
KAPOSVÁRI EGYETEM GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE 2014/2015. tanév I. félév Tanító szakvezetők: 1. a Bánkutiné Mándy Gabriella 1. b Horváthné Nyári Éva 3. a Fornai Éva
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Doktori Iskola. Értekezés címe: A CSALÁDFOTÓ MINT AZ ILLÚZIÓKELTÉS ESZKÖZE. Mestermű címe: A CSALÁD ALBUMA
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Doktori Iskola Értekezés címe: A CSALÁDFOTÓ MINT AZ ILLÚZIÓKELTÉS ESZKÖZE Mestermű címe: A CSALÁD ALBUMA Molnár Ágnes Éva Témavezető: Kopek Gábor Budapest, 2015 Nem gondolod,
Tánc és mozgás. Általános tantervű osztály 1-4. évf. Tánc és mozgás
Tánc és mozgás A tánc tanítása komplex művészetpedagógiai tevékenység, amely által a tanuló sajátos kifejezőeszköz birtokába jut, kiegészítve a nyelvi, a zenei és a vizuális kifejezőeszközök tárát. A tánc
Halmos Béla Program. A Nemzeti Kulturális Alap programja a népzenei kultúra támogatásáért
Halmos Béla Program A Nemzeti Kulturális Alap programja a népzenei kultúra támogatásáért A Halmos Béla Program előzményei A Halmos Béla Program létrejöttének egyik közvetlen előzménye a Cseh Tamás Program
Szervezeti formák bemutatása
Szervezeti formák bemutatása Szakgyógyszerész-jelöltek képzése Király Gyula Szervezet fogalma Csoportot egyének tulajdonságai és a köztük zajló interakciók hoznak létre. Szervezet: egymással összefüggő
Számítógép-használati szokások az általános iskolások körében
Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Projekt záró workshop TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Program Számítógép-használati szokások