A Magyar Turizmus Rt. marketingterve Vezetői összefoglaló
|
|
- Ferenc Bodnár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Magyar Turizmus Rt Budapest, Vérmezô út 4. Tel.: (06-1) Fax: (06-1) A Magyar Turizmus Rt. marketingterve Vezetői összefoglaló A Magyar Turizmus Rt évi marketingtervében megfogalmazott célok, prioritások és feladatok meghatározásakor kiemelten fontosnak tartottuk, hogy konzisztens, fókuszált munkát előrevetítő, nemzetközi turizmus-promóciós kritériumoknak megfelelő dokumentum készüljön. Munkánkat nagyban segítette, hogy az előző években egy célorientált stratégiai koncepció került kialakításra Társaságunknál, amely természetesen minden tekintetben kapcsolódik a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiához és támogatja annak sikeres megvalósítását. Helyzetelemzés Legfontosabb küldő piacainkon 2005-ben és 2006-ban a gazdasági teljesítmény kismértékű javulása várható, ám az alacsony ütemű növekedés nem jelenti a turisztikai kereslet dinamikus növekedését. Ez nem csak Magyarország, hanem más desztinációk forgalmára is negatív hatással lesz ban a gazdasági helyzet enyhe javulása, a közép-kelet-európai régió viszonylagos újdonsága, a városlátogatások népszerűsége és a diszkont légi társaságok egyre intenzívebb jelenléte a magyarországi beutazó turizmus bővülését eredményezheti. Az Európai Unió tagjaként mind a korábbi, mind az új tagországokból a vendégforgalom további növekedésére számítunk, az alacsony ütemű gazdasági növekedés miatt azonban az utazók várhatóan visszafogják költésüket, amely negatív hatással lesz nemzetközi turisztikai bevételeinkre. A Magyarország számára elérhető EU-támogatás és a bővülő tőkebeáramlás jelentős előrelépést hozhat az infrastruktúra és a turisztikai szolgáltatások fejlesztésében, a kínálat minőségében, színvonalában. A belföldi turizmusra pozitív hatással van a magyarországi reálbérek évi erőteljes és 2006-ban várhatóan visszafogottabb növekedése. (Meg kell jegyezni, hogy a évre várt alacsonyabb ütemű növekedést a lakosság akár csökkenésnek is érzékelheti). Az egyre szélesebb rétegek számára elérhető üdülési csekk, a 2005-ben kibocsátott, még fel nem használt csekkek beváltása, illetve a csekkrendszerben történő változtatások jelentősen hozzájárulhatnak a belföldi turizmus bővüléséhez, amelyre azonban az uniós országokba történő utazás egyszerű feltételei, valamint a diszkont légitársaságok jelentős kereslet elszívó hatást gyakorolhatnak.
2 2 A Magyarország turizmusát leginkább befolyásoló tényezőket az alábbi táblázatban foglaltuk össze: A Magyarország turizmusát leginkább befolyásoló tényezők BEUTAZÓ TURIZMUS POZITÍV - a világgazdasági helyzet javulása (régiónként/országonként differenciáltan) - közeli, ismert és biztonságos úti célok felértékelődése - Magyarország az Európai Unió tagja - Közép-Kelet-Európa népszerűsége - második/harmadik és a rövid időtartamú utazások népszerűsége - az angol font, az euró illetve a dollár árfolyamának kedvező alakulása - a magyarországi légiközlekedési infrastruktúra és fogadóképesség fejlődése - fókuszált turisztikai marketing-kommunikáció a nemzetközi piacon - a Magyar Kultúra Éve és további kulturális rendezvénysorozatok - a Visegrádi Négyek együttműködése NEGATÍV - terrorizmus és természeti katasztrófák - magas energiaárak - az európai küldő piacok instabil gazdasága - szigorú vízumelőírások - az egy utazásra jutó költések csökkenése - fogadó területek egyre élesebb versenye - a diszkont légitársaságok térnyerése versenytárs országainkban POZITÍV ÉS NEGATÍV - európai nagyrendezvények - késői és internetes foglalások arányának növekedése - a kínai turistafogadásban ajánlott (ADS) országok számának bővülése BELFÖLDI TURIZMUS POZITÍV - a lakosság javuló gazdasági helyzete - az üdülési csekk népszerűségének, felhasználhatóságának növekedése - a második/harmadik illetve a rövid utazások számának növekedése - a magasabb minőségi színvonalú szolgáltatások iránti kereslet növekedése - fókuszált belföldi turisztikai marketing-kommunikáció NEGATÍV - a külföldi utazások népszerűsége - a diszkont légitársaságok elszívó hatása POZITÍV ÉS NEGATÍV - a hétvégéhez kapcsolódó ünnepnapok alacsony száma
3 3 Vendégforgalmi célkitűzések Forgalmi célkitűzések 1 : Az inflációt 3-4%-kal meghaladó turisztikai bevétel növekedés évhez képest. A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák számának 3,2%- os növekedése. Belföldi vendégéjszakák 3,6%-os növekedése, Külföldi vendégéjszakák 3,0%-os növekedése. A Magyar Turizmus Rt. a turisztikai forgalmi célkitűzések elérésénél az alábbi körülmények meglétét feltételezi: áttekinthető, jól használható statisztikai mutatók a magyar gazdaság általános növekedése a világgazdaság optimális működése belpolitikai és világpolitikai stabilitás Kutatás A leghatékonyabb marketingeszközök kiválasztása érdekében folytatjuk a kiemelt küldő országok lakosainak és a magyar lakosság utazási szokásainak és utazással való elégedettségének vizsgálatát annak érdekében, hogy jelenlegi és jövőbeni küldő országainkról megfelelő részletezettségű és Magyarország specifikus információval rendelkezzünk. Kutatási tevékenységünk keretében hangsúlyos szerephez jut a kiemelt turisztikai termékek keresletének és kínálatának vizsgálata is, amelyet az egyes küldőországokban lefolytatott elsődleges kutatásoknál termék-specifikus kérdések beillesztésével, valamint önálló termékkutatások indításával végzünk el. Termékprioritások Marketingmunkánk kiinduló pontját továbbra is a termékek, termékcsoportok jelentik. Belföldön a turisztikai kínálatunk valamennyi eleme versenyképes, gazdag vonzerőt jelenthet a potenciális 1 A KSH évente kétszer publikál teljes éves adatokat, egyszer év elején egy előzetes számot, majd az év második felében a végleges adatokat. A forgalmi célkitűzések esetében a KSH által mindenkor publikált végleges adatokra hivatkozunk.
4 4 utazóközönségnek. Az elmúlt években megfigyelhető trendek azonban azt támasztják alá, hogy két termékcsoport kiemelten kezelhető: Az egészségtudatos életmód következtében az egészségturizmus, ezen belül is főként a wellness iránt érdeklődők száma jelentős mértékben nőtt. Szintén a wellnessfogyasztók sajátossága, hogy néhány száz kilométeres körzetben keresnek ilyen szolgáltatásokat, ezért a legtöbb esetben a belföld jelentős versenyelőnyt élvez a külföldi hasonló szolgáltatást nyújtó helyszínekkel szemben. Az eseményturizmus, a sport és művészeti rendezvények sikere és látogatottsága egyre nő, amelynek hátterében főként a kínálat színvonalának és mennyiségének növekedése áll. Belföldön nem csupán a nagy rendezvények, de valamennyi, akár kisebb helyi esemény/rendezvény is az országon belüli kis távolságok, a mobilitás növekvő mértéke, és főként a kellő helyismeret miatt mindenképpen jelentős vonzerőt jelent. A külföldi promóciós munkában, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően nem egy terméket kezelünk kiemelten egy éven keresztül, hanem meghatároztuk azt a négy jelentős vonzerőt, amelyet óta minden évben az általános arculatépítés mellett a marketing munka homlokterébe állítunk. Ez a négy termék Budapest, a Balaton, az egészségturizmus és a hivatásturizmus. Belföldi és Külképviseleti hálózat Belföldi kommunikációnkban továbbra is szem előtt tartjuk a megnövekedett regionális önállóság érvényesítését, a beutazó vendégek számára pedig a promóciós megjelenések egyszerűsítését, áttekinthetővé tételét. Ennek megfelelően regionális marketing kommunikációnk során belföldön minden régió saját arculatának megfelelően, önállóan jelenik meg, míg a külföldi marketing munkában 5 régiót különböztetünk meg. A Magyar Turizmus Rt. az elmúlt évek fejlesztéseinek és átszervezéseinek köszönhetően Magyarország minden fontos turisztikai küldő piacán önálló nemzeti turisztikai képviseletet működtet. Ha megnézzük a beutazó statisztikákat, jól látható, hogy a külföldi hálózatunk által lefedett piacról érkezik a látogatók több mint 80%-a és a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött külföldi vendégéjszakák több, mint 90%-a ban 20 országban 22 képviselet és 1 információs iroda áll a szakmai partnerek, a média és korlátozottan a nagyközönség rendelkezésére. A hálózat működtetése és a vele kapcsolatos stratégiai döntések vezérelve a hatékonyság. A költséghatékony működés megvalósítása érdekében az olyan funciókat, amelyek Budapestről is
5 5 elláthatók a központba telepítettük. A közönség-kapcsolatok jó példája ennek, hiszen a betelefonáló, ező, faxoló nagyközönség jelentős humán tőkét kötne le az egyes állomáshelyeken, holott ez a feladat egy Contact-Centerből időben is és költségek tekintetében is hatékonyabban megvalósítható, igaz ez az adminisztráció sok elemére is. A magyar beutazó forgalomban betöltött súlyuk szempontjából az alábbiak szerint csoportosíthatóak főbb küldőpiacaink: Magyarország kiemelt küldőpiacai Elsődleges küldőpiacok Németország Nagy-Britannia Ausztria Olaszország USA Északi országok Hollandia Fejlődő küldőpiacok Franciaország Spanyolország Japán Oroszország Kína Lengyelország Izrael Románia Marketing kommunikáció Magyarország turisztikai arculatának javításába és hatékony, meggyőző promóciójába továbbra is be kívánjuk vonni mind belföldön, mind külföldön a magyar személyiségeket, hírességeket. A tudomány, a kultúra, a sport területén híressé vált magyarokra gondoltunk, akik nemzetközi mércével mérve is jelentőset alkottak. Belföldi kommunikáció Belföldön, a korábbi gyakorlatnak megfelelően újraélesztjük a tematikus évad koncepcióját ban a bor és gasztronómia élvez kiemelt szerepet, amit 2007-ben a lovas turizmus (természetjárás, nemzeti parkok), 2008-ban pedig a világörökségek követnek. A tematikus év legfőbb célja a hazai lakosság érdeklődésének felkeltése illetve erősítése a vendéglátó (éttermi)
6 6 szolgáltatások iránt, a magyar konyha népszerűsítése, a régiók bemutatása a gasztronómia közvetítésével. A különböző országkutatások során Magyarország legfőbb erősségeként a vendégbarátság, vendégszeretet fogalmazódik meg. Ugyanakkor a társadalmi, gazdasági változások, a rohanó életmód következtében a mindennapok során ez a vendégszeretet a gyakorlatban elkopni látszik. A vendégszeretetet, a kedvességet, a szívből jövő mosolyt azonban nemcsak az idegenforgalmi szakemberektől várják az ide érkezők, hanem az utca emberétől is. A Virágos Magyarországért mozgalom és a Tiszta Magyarországért kezdeményezés célja a szemetes, rendetlen országkép megszüntetése, a turisták által is frekventált lakókörnyezet barátságossá tétele, az önkormányzatok, a civil szervezetek, az iskolák és a lakosság bevonásával. Külföldi kommunikáció Magyarország karakterisztikus és pozitív imázsának alakításában fő szerepet szánunk a különböző országokban megrendezett nagy rendezvényekhez való csatlakozásnak. Ezek kiválasztásában fontos szempont, hogy a rendezvény elismert, magas presztízsértékkel bíró, a média által kitüntetett figyelemmel kísért, lehetőleg hagyományokkal rendelkező esemény legyen. A turizmus érdekében ki kell használnunk a lehetőséget a következő eseményekhez csatlakozva: - Németországi Magyar Kulturális Évad - Bartók-emlékév (születésének 125. évfordulója) - Az 1956-os Forradalom 50. évfordulója Magyarország 2006-ban több kiemelkedő rendezvénynek is helyt ad a turisztikai szakma szervezésében. - Finn utazási irodák szövetségének közgyűlése (Budapest, április) - ASTA 2006 (Prága, március. A résztvevők számára pre- és post-convention túrákat szervezünk Magyarországra.) - World Corporate Games (Budapest, július A világ legjelentősebb amatőr sportrendezvénye, közel 5000 résztvevővel.) - WTO Konferencia (Budapest, november)
7 7 Marketing eszközök Belföldi kommunikációnkban a promóciós eszközöket a következő erősorrend figyelembe vételével használjuk (egyes termékek és célcsoportok promóciójában lehet változás): Rendezvények Hirdetések Internet Kiállítások Kiadványok Tanulmányutak A külföldre irányuló marketingkommunikációnkban használt promóciós eszközök hatékonyság-vizsgálatának eredménye némileg eltér a belföldön megállapított erősorrendtől (természetesen változhat a sorrend az egyes országok, termékek és célcsoportok esetében): Internet Tanulmányutak Rendezvények Kiállítások Kiadványok Hirdetések Nemzetközi kommunikációnkban a 2005 tavaszán elkészült arculati kézikönyv alapján a megújított logó és a Talent for entertaining szlogen adott piacra meghatározott nyelvi változatát használjuk. Ehhez kapcsolódik a híres emberek arcának felhasználásával 11 témában 22 nyelven elkészített egységes hirdetési grafikai terv. Kiadványok Aktualizált tartalommal és új arculattal - belföldi és külföldi piacra egyaránt - kivitelezünk és utánnyomunk több tematikus kiadványt, mint pl. a gyógy-és wellness szolgáltatókat bemutató kiadványt, a világörökségi helyszíneket tartalmazó kiadványt, a nemzeti parkokat bemutató kiadványt, illetve a külföldi piacokon keresett és kedvelt, országbemutató, Lépésről lépésre Magyarországon c. kiadványt. Továbbra is használjuk, a többféle nyelven megjelenő leporellóinkat (Magyarország, Budapest, Balaton) és térképeinket (kemping, kerékpáros, szórótérkép).
8 8 Kiállítások 2006-ban tovább csökken a Magyar Turizmus Rt. kiállítási megjelenéseinek a száma. A megvalósuló kiállításokon színvonalasabban és költséghatékonyabban tudunk megjelenni megújított kiállítási arculatunknak köszönhetően, amelyen - amellett, hogy olcsóbb kivitelezést tesz lehetővé visszaköszönnek a 2005-re kidolgozott vállalati arculat elemei. A többéves tudatos fejlesztés, valamint a szakmai szervezetek és kiállítók véleményének folyamatos figyelembe vétele eredményeképpen mindkét (központi és képviseleti) arculat megfelel a kiállítási szakma legmagasabb igényeinek. Public Relations A média- és szakma felé irányuló kommunikációnk a Kommunikációs Iroda októberi létrehozását követően rendkívül sokat javult. Ezt egyértelműen bizonyítja az a tény, hogy soha nem tapasztalt mennyiségű pozitív híradás és cikk látott napvilágot 2005-ben, az Rt. tevékenységével, illetve a magyar turizmus aktualitásaival kapcsolatban, mind a nagyközönségi, mind pedig a szakmai lapokban. A visszajelzések alapján megállapítható, hogy áttörést sikerült elérni a szakma felé irányuló kommunikációban is a szakmai rendezvényeinknek köszönhetően ban az elért eredmények figyelembevételével kívánjuk folytatni a média- és a szakma felé irányuló kommunikációs tevékenységünket. A külföldi kommunikációnkban 2006-ban még nagyobb hangsúlyt kívánunk fektetni az újságíró tanulmányutak szervezésére. Tapasztalataink ugyanis azt mutatják, hogy ez az egyik leghatékonyabb módja a hazai turisztikai kínálat külföldi népszerűsítésének: az évente mintegy 25 országból érkező kb fő elektronikus és nyomtatott média képviselő közreműködésével megjelenő cikkek és tudósítások hírértéke meghaladja az évi 3,5 milliárd forintot, szemben a mintegy 190 millió Ft vendégfogadás ráfordítással. Internet és WAP A Magyar Turizmus Rt. lépést tartva a nemzetközi tendenciákkal mind nagyobb hangsúlyt fektet a magyar turizmus interneten való megjelenítésére. A Társaság háromnyelvű (magyar, angol, német) portálját ( tovább fejlesztjük: tartalma és arculata fokozatosan megújul, az E-kiadványok rovat újabb nyelveken letölthető kiadványokkal bővül. A 25 ezer adatot tartalmazó adatbázis karbantartását már 2005-ben egyszerűsítettük, ennek a gyakorlatba való átültetése a vállalkozók felé komoly feladat, amelyre a 2006-os évben kerítünk sort.
9 9 Stratégiai partnerek A turizmus interszektorális jellegéből adódóan nélkülözhetetlen a stratégiai partnerekkel való hatékony együttműködés. Marketing kommunikációnk szerves részét képezi a partneri együttműködés, aminek minden esetben marketing kommunikációnk hatékonyságát, illetve a költségeink racionalizását (pld. közös kiadványok, hirdetések finanszírozása) kell szolgálnia ban is folytatjuk a partnerkapcsolatok és együttműködések kiépítését, meglévő együttműködéseink elmélyítését. A meglévő keretszerződéseket megvizsgáljuk, valóban élő, működő kapcsolatot takarnak-e a papíron lefektetett elvek, illetve, hogy lehet ezeket több tartalommal megtölteni. Hatékonyság és piaci fókusz Ahhoz, hogy a Magyar Turizmus Rt. tevékenységét szakszerűen, az igényeknek megfelelően és költséghatékonyan végezze, rendszeres visszacsatolásra, a tevékenységek hatékonyságának mérésére és a tervek teljesülésének folyamatos nyomon követésére van szükség. A hatékonyságmérés eszközével lehetőségünk nyílik arra, hogy értékeljük, hogy az egyes konkrét marketing akciók mennyire voltak sikeresek, illetve elérték-e céljukat, továbbá arra, hogy ezek alapján, amennyiben szükséges, javaslatot tegyünk a végrehajtandó változtatásokra. További információk: Magyar Turizmus Rt. Kommunikációs Iroda Tel.: Fax.: pr@hungarytourism.hu
Budapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján
Budapest, 2015. április A beutazó jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 2015-ben 20,2 millió külföldi turista látogatott Magyarországra, számuk 17,0%-kal nőtt 2014-hez
A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA ROMÁNIA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. május 30.
A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA ROMÁNIA Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. május 30. Adatforrásaink UN WORLD TOURISM ORGANIZATION IMF, CIA World FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL COMMISSON
SZLOVÁKIA A HÓNAP KÜLDO ORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ MAGYAR TURIZMUS ZRT.
A HÓNAP KÜLDO ORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA PREZENTÁCIÓJA SZLOVÁKIA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ MAGYAR TURIZMUS ZRT. SZLOVÁKIA Területe: 48 845 km 2 Lakosainak száma: 5,4 millió
Spanyolország ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
Magyar Turizmus Rt. 112 Budapest, Vérmezô út 4. Tel.: (6-1)488-87 Fax: (6-1)488-86 E-mail: htbudapest@hungarytourism.hu www.itthon.hu Spanyolország ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Spanyolország Európa egyik legnagyobb
A kínai lakosság utazási szokásai
A kínai lakosság utazási szokásai Kiss Kornélia kutatási igazgató Magyar Turizmus Rt. A prezentáció készítéséhez felhasznált adatok Másodlagos adatok? Turisztikai Világszervezet (WTO)? IPK International?
ÉMOP 2. prioritás. A turisztikai potenciál erősítése prioritás. Akcióterv 2009-2010
ÉMOP 2. prioritás A turisztikai potenciál erősítése prioritás Akcióterv 2009-2010 Prioritás tartalma A régió természeti és kulturális értékeire támaszkodva, hálózati együttműködés kialakításával a program
Generali Alapkezelő Privát Vagyonkezelés Befektetési szakértelem immáron 20 éve
Bemutatkozás Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Generali Alapkezelő Zrt. Generali Alapkezelő Privát Vagyonkezelés Befektetési szakértelem immáron 20 éve Jogi személyiség A Generali Csoport világszerte
Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása
Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása Pályázat kódja GINOP-1.3.2-15 Keretösszeg 2 milliárd Ft Támogatási összeg 5 50 millió Ft Intenzitás maximum 50% Pályázók
Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban. Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2015. december 14.
Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2015. december 14. Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége - FATOSZ 1994 óta
TÉNYEK ÉS ELŐREJELZÉSEK
Magyarország turizmusának alakulása 2006 első félévében 1 Összeállította: a Magyar Turizmus Zrt. Piac- és Termékelemzési Irodája 2006 első félévében a Magyarországra látogató külföldiek száma 17,7 millió
Esti 11. A területi fejlettség különbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése.
Esti 11. Óra Tananyag Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök 1. Év eleji ismétlés Az Európai Unió (Tk.:32-40.) Az együttműködés kialakulását és elmélyítését
MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2013. január október. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása
MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2013. január október 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2013 októberében a kereskedelmi
M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A
Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A
A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve
A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve Készítette: Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 4024 Debrecen Piac u. 54. 4002 Debrecen, Pf.: 78. Tel.:
Aktív turisztikai régió fejlesztés
Aktív turisztikai régió fejlesztés A kerékpáros turizmus feltételei Ister-Granum 2016. április Szakágai bakancsos turizmus - természetjárás kerékpáros turizmus vízi turizmus hegymászás síelés sziklamászás
Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése
Európai Uniós támogatások pályázati roadshowja Széchenyi 2020 GINOP Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Halász Eszter projektmenedzser Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési
A magyar lakosság utazási szokásai
A magyar lakosság utazási szokásai Kiss Kornélia, kutatási igazgató Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2006. március 16. 2005: az elmúlt másfél évtized legjobb eredményei 3,5 millió vend ég (+5,3%), 8,7 millió
Itthon otthon van. Magyarországon MAGYARORSZÁG
Itthon otthon van www.itthon.hu Itthon otthon van MAGYARORSZÁG Összefoglaló adatok 1. A magyarországi turizmus fõbb mutatói 2004 /2004 HATÁRFORGALOM látogatók (ezer) 36 635 38 555 +6,9% Külföldre utazó
Itthon otthon van. Magyarországon. 2006Végleges adatokkal. www.itthon.hu
Itthon otthon van Végleges adatokkal www.itthon.hu Összefoglaló adatok 1. A magyarországi turizmus fõbb mutatói 2005 /2005 HATÁRFORGALOM látogatók száma (ezer fõ) 38 555 40 963 +6,2% Külföldre utazó magyarok
A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján
Budapest, 2015. március A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 1. A magyar lakosság többnapos belföldi utazásai 2015-ben 1 A magyar lakosság
Középpontban az ember
A Digitális megújulás - Magyarország középtávú IKT cselekvési terve négy intézkedési főirány mentén elemzi a jelenlegi helyzetet és fogalmazza meg a teendőket,középpontba állítva országunk lehetséges kitörési
A Magyar Turizmus Rt. tevékenysége 2004-ben. Összefoglaló
Magyar Turizmus Rt. 1012 Budapest, Vérmező u. 4. Telefon: (06-1) 488-8696 Fax: (06-1) 488-8600 E-mail: pr@hungarytourism.hu www.hungary.com A Magyar Turizmus Rt. tevékenysége 2004-ben Összefoglaló A MAGYAR
Ökoturizmus és természetvédelem
A vidék természeti örökségének népszerűsítése Magyar Nemzeti Parkok Hete 2011 Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban Ökoturizmus és természetvédelem 2011 Dr. Rácz András Környezet- és természetvédelemért
2010.05.12. 1300 Infó Rádió. Hírek
2010.05.12. 1300 Infó Rádió Hírek 100512 1303 [1127h GAZ MKIK - pozitív index MTI km 100512] Jelentősen javultak a magyar vállalatok várakozásai a következő félévre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
A közraktározási piac 2015. évi adatai
A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma
Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2008.
Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2008. Tartalomjegyzék 1 Bevezető...8 2 Helyzetkép...8 2.1 A VILÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA... 9 2.2 MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA... 10 3 Célkitűzések 2008-ra...23
A logisztika szerepe a gazdaságban
A logisztika szerepe a gazdaságban Dr. Karmazin György BI-KA Logisztika Kft. tulajdonos MLBKT alelnök CSAOSZ Konferencia 2014. október 29. Az előadás gondolatmenete A fenntartható fejlődés fontossága A
2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL
BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar -Sárrét Vidékfejlesztési
TÉNYEK ÉS ELÕREJELZÉSEK
A magyarországi turisztikai régiók vendégforgalma 2004-ben 1 Összeállította: Polgár Judit 2 A Központi Statisztikai Hivatal elõzetes adatai szerint a kereskedelmi szálláshelyeken a 2004. év folyamán mintegy
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT - 2016.04.01 után kötött szerződésekre Díjcsomag neve Go Go+ Go EU Go EU+ Kínált letöltési sebesség - 3G 42 Mbit/s 42 Mbit/s 42 Mbit/s
Megváltozott toborzási technikák - avagy Hogyan találjuk meg a hiányzó láncszemet?
Megváltozott toborzási technikák - avagy Hogyan találjuk meg a hiányzó láncszemet? Feleki Attila, HR-Rent Kft. Ügyvezető A HR-Rent Kft-ről dióhéjban Magyarország Németország Ausztria Elsőnek lenni: 001
MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2011. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása
MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2011 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal végleges adatai szerint 2011-ben a kereskedelmi szálláshelyet igénybe
A KÖZOP-3.5.0-09-11-2012-0018 projekt rövid bemutatása
A KÖZOP-3.5.0-09-11-2012-0018 projekt rövid bemutatása Rétháti András Célkitűzés: az utóbbi évtizedben számos országban alkalmazott 2+1 / 1+2 sávos keresztmetszetű utak hazai bevezetési lehetőségeinek,
A hónap küldőországa Belgium. Corinthia Aquincum Hotel 2006. november 29. Urbányi Péter külképviseletvezető - Brüsszel
A hónap küldőországa Belgium Corinthia Aquincum Hotel 2006. november 29. Urbányi Péter külképviseletvezető - Brüsszel 1. Általános piaci helyzetelemzés 1.1. Belgium turizmusa -A lakosság 77%-a aktívan
Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)
Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015
Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt)
Ökoiskola Címátadó Ünnepség Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Budapest, 2014. január 25. Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt) Könczey Réka http://www.ofi.hu/sh45 Az előadás vázlata
KARRIER ÉS ALUMNI SZOLGÁLTATÁSOK ELÉRT EREDMÉNYEI
TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004 Hallgatói szolgáltatások alprojekt Projektzáró rendezvény 2015.06.23 Szeged KARRIER ÉS ALUMNI SZOLGÁLTATÁSOK ELÉRT EREDMÉNYEI Bolgár Zsolt alprojektvezető SZTE és Universitas-Szeged
Növekedési Hitelprogram
Növekedési Hitelprogram Pulai György Hitelösztö zők főosztály vezetője InnoTrends Hungary 2014 2014. október 17. 1 Tartalom Az NHP felépítése A program eddigi eredményei 2 A Növekedési Hitelprogram célja
VII. Gyermekszív Központ
VII. Gyermekszív Központ Dr. Szatmári András Magyarországon évente kb. 75-8 gyermek születik szívhibával, mely adat teljesen megegyezik az európai országok statisztikáival, nevezetesen, hogy 1 millió lakosra
Demográfiai helyzetkép Magyarország 2014 Spéder Zsolt
Demográfiai helyzetkép Magyarország 2014 Spéder Zsolt Igazgató, KSH Népességtudományi Kutatóintézet Az előadás menete Népesség = + születések halálozások +/- vándorlási egyenleg Témák: Termékenység F (párkapcsolatok)
AutoNet (2CE201P1) Innováció Együttműködés - Képviselet. Regionális Információs Nap, 2011.02.28., Ajka
AutoNet (2CE201P1) Innováció Együttműködés - Képviselet Regionális Információs Nap, 2011.02.28., Ajka Kovács Tamás Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Általános ismertetés! Az Európai Unió Közép-
Tatabánya 2011. október 05.
Az Enterprise Europe Network brüsszeli támogatású hálózati iroda kapcsolódási pontjai végzősök számára European Commission Enterprise and Industry Tatabánya 2011. október 05. Enterprise Europe Network
VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ
Források és társadalmi innováció - A hazai civil szervezetek hosszú távú fenntarthatóságának kérdései. Móra Veronika Ökotárs Alapítvány / MAF
Források és társadalmi innováció - A hazai civil szervezetek hosszú távú fenntarthatóságának kérdései Móra Veronika Ökotárs Alapítvány / MAF A magyar civil szektor helyzete a közelmúltban és ma Évtizedes
A kamarák szerepe a vállalkozások innovatív működésének elősegítésében
A kamarák szerepe a vállalkozások innovatív működésének elősegítésében Dunai Péter főtitkár, MKIK 2012. december 5. Nyíregyháza A kamarai tevékenység változásai 2012-ben - Kötelező kamarai regisztráció
PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM A MAGYAR NEMZETI BANK FELÜGYELETÉBEN
PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM A MAGYAR NEMZETI BANK FELÜGYELETÉBEN Freisleben Vilmos Fogyasztóvédelmi igazgató II. Mfor Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Konferencia 2013. November 14. FOGYASZTÓVÉDELEM A pénzügyi
2014-ben több mint 1,1 milliárd turista kelt útra a világban
Budapest, 2015. február 17. 2014-ben több mint 1,1 milliárd turista kelt útra a világban MEGJELENT A WORLD TOURISM BAROMETER A Turisztikai Világszervezet (United Nations World Tourism Organization UNWTO)
Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú
A beutaztatás kérdésköre a veszprémi TDM szervezet esetén. Dr. Lőrincz Katalin
A beutaztatás kérdésköre a veszprémi TDM szervezet esetén Dr. Lőrincz Katalin Az utazási irodai feltételrendszer Cégszerű működési forma Utazási irodai ügyfélszolgálat ez nem lehet egy légtérben a Tourinform
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának potenciális partnerei Helyi vállalkozások Kiskunmajsa Város Önkormányzata számára a lehetséges vállalati partnerek feltérképezéséhez
Borpiaci információk. V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák
A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét Borpiaci jelentés Hazai borpiaci tendenciák 2. old. 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldön termelt fehérborok értékesített mennyisége
MIPIM 2011 SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK
MIPIM 2011 SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK A Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Studio Metropolitana által leszerződött Budapest metropolisz standon, előre meg-határozott feltételek mellett
A világ turizmusának alakulása 2004-ben és előrejelzés a 2005. évre
A világ turizmusának alakulása 2004-ben és előrejelzés a 2005. évre 2004-ben a világ turizmusa rendkívül pozitív eredményeket mutatott: a nemzetközi turistaérkezések száma a 2003. évhez képest 10%-kal
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Érvényesség kezdete: Junior kategória 2016 június 1 Felnőtt kategória 2016 január 1 Tartalom I. Célja... 3 II. Szabályozás... 3 1) A versenyek meghatározása... 3
Az Európai Unió regionális politikája III.
Az Európai Unió regionális politikája III. Stratégiák, mőködési elvek, gyakorlat 5. elıadás Regionális politika tudományos segédmunkatárs MTA RKK NYUTI Alkotmányos különbségek a szubnacionális kormányzati
A közlekedésbiztonsági adatok reformjára épülő tudatos partnerség a biztonsághoz vezető úton
A közlekedésbiztonsági adatok reformjára épülő tudatos partnerség a biztonsághoz vezető úton GRSP Konferencia, Budapest, 2015. június 8. A hazai települések közlekedésbiztonsági helyzetének javítása, az
Jó bor - Jó szomszédság. Dobro vino Dobro sosedstvo
Jó bor - Jó szomszédság Dobro vino Dobro sosedstvo A projekt célja A program általános célja a szlovén-magyar határon átnyúló fejlesztések ösztönzésével jobb életkörülmények teremtése és erősítése, valamint
A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás?
A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? XXXII. OTDK Konferencia 2015. április 9-11. Készítette: Pintye Alexandra Konzulens: Dr. Kiss Marietta A kultúrától a pénzügyi kultúráig vezető
118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.
Közösségi kerékpár kölcsönzı rendszerek és mobilitás-szervezés Budapest 2011. február 8.
Közösségi kerékpár kölcsönzı rendszerek és mobilitás-szervezés Budapest 2011. február 8. A tanácskozás célja A közösségi kerékpár kölcsönzı rendszerek megtárgyalása A mobilitás-szervezés népszerősítése
A közbeszerzési eljárások egyszerősítése - a lengyel tapasztalatok
- a lengyel tapasztalatok Dariusz Piasta Nemzetközi Konferencia a Közbeszerzések Tanácsa szervezésében Budapest, 2011. november 17. Az elıadás vázlata: 1. Egyszerősítés - jelentése és korlátai 2. A kiindulási
Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA. a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.1.12. COM(2011) 6 végleges 2011/0007 (CNS) Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról INDOKOLÁS 1. A JAVASLAT HÁTTERE
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
Üzletfejlesztés és márkaépítés bemutatása a Forest Hungary Kft. új honlapjainak példáján keresztül
Üzletfejlesztés és márkaépítés bemutatása a Forest Hungary Kft. új honlapjainak példáján keresztül Előadó: Nagy Balázs, a Forest Hungary Kft. marketing igazgatója Bútoripari alkatrészek és belsőépítészeti
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS 10. sz. napirendi pont A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács 2009. évi költségvetésének megtárgyalása Elıadó: Gaszné dr. Szekér Erzsébet
SAJTÓANYAG ÚJ VIZEKEN TOVÁBB NEMZETI TURISZTIKAI MARKETINGTERV 2012-RE. Budapest, 2011. november 17.
SAJTÓANYAG ÚJ VIZEKEN TOVÁBB NEMZETI TURISZTIKAI MARKETINGTERV 2012-RE Budapest, 2011. november 17. Nagyszabású szakmai nap keretében, november 17-én mutatta be a Magyar Turizmus Zrt. jövő évi marketingtervét
Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15.
A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 7. szám 25. április 28. 14- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal
A pénzügyi piacok szegmensei
A pénzügyi piacok szegmensei 2007 március 27. Dr. Sivák József Miről lesz szó? 1. A pénzügyi piac, mint speciális piac 2. A pénzügyi piacok fejlődése 3. A pénzügyi piacok működési módja 4. A pénzügyi piacok
Izrael. Marketingterv
Izrael Marketingterv 2009 Izrael Marketingterv 2009 Izrael a világ egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasága, évente 4% körüli növekedéssel. Az ország északi és középső részében az életszínvonal magas,
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési
11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai
Lakossági Bankszámla Hirdetmény 11. számú melléklet - FHB hoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai Hatályos: 2016. július 15. napjától Közzététel napja: 2016. július 14. A jelen Hirdetményben
Tantárgyi program 2014/2015. tanév, 1. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrás Intézeti Tanszék Tantárgyi program 2014/2015. tanév, 1. félév Emberi erőforrás alapszak Nappali tagozat Gazdálkodás
A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2015-ben
A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 215-ben Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete és a központi költségvetés finanszírozása 214-ben. 2. A 215. évi finanszírozási terv főbb jellemzői.
Valós idejű közúti forgalmi információs szolgáltatás a Magyar Közútnál
Valós idejű közúti forgalmi információs szolgáltatás a Magyar Közútnál Bali Ibolya Útinform osztályvezető Dr. habil Gulyás András műszaki tanácsadó Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nemzeti Közlekedési Napok,
Történelem. A vizsgáztatói és felkészítő gyakorlatra vonatkozó kérdőív:
Történelem Kérjük, hogy válaszoljon az alábbi kérdésekre! A vizsgáztatói és felkészítő gyakorlatra vonatkozó kérdőív: 1. A kétszintű érettségi vizsgarendszer 2005. évi bevezetése óta hány május-júniusi
Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban. 2016. május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu
Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban 2016. május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu Előzmények 12/2010. (III.11.) OKM rendelet : Minősített Könyvtári cím és a Könyvtári Minőségi Díj
Gazdasági biztonság és a kis országok
Gazdasági biztonság és a kis országok Inotai András XXIII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia ISO 9000 FÓRUM, Balatonalmádi, 2016. szeptember 15. Miért értékelődik fel a gazdasági biztonság? korábbi katonai
Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról
ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői
Termékek és/vagy szolgáltatások Utazásszervezők Utazási irodák Fogyasztók. Motiváció(k) ismerete Kereslet ismerete. Szolgáltatások biztosítása
Kínálat = turisztikai termék: Egyetlen, néhány szolgáltatás, szolgáltatások halmaza Utazásszervező vagy maga a turista állítja össze, vásárolja meg (szervezett [egyéni vagy csoportos] ill. nem szervezett
Tájhasználati változások közösségi értékelése az ökoszisztéma szolgáltatások tükrében
Tájhasználati változások közösségi értékelése az ökoszisztéma szolgáltatások tükrében Kalóczkai Ágnes Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet Környezeti Társadalomkutató Csoport LII.
DIGITÁLIS GAZDASÁGFEJLESZTÉS
DIGITÁLIS GAZDASÁGFEJLESZTÉS 2016-BAN A GINOP VÁLLALATI INFOKOMMUNIKÁCIÓS PÁLYÁZATAI Dr. Kelemen Csaba főosztályvezető 2015. november 25. GINOP 3. PRIORITÁS VEKOP 3. PRIORITÁS GINOP 8. PRIORITÁS A fejlesztések
Írország. Marketingterv
Írország Marketingterv 2009 Írország Marketingterv 2009 Írországban tíz év óta először van gazdasági recesszió, azaz a gazdaság két egymást követő negyedévben sem növekszik. Emellett nő a munkanélküliség,
Óriás Társas Játsszunk egy nagyot!
FELHÍVÁS A pályázatot hirdet magyarországi és európai pályázók számára Óriás Társas játékpark használatára. A által meghirdetett pályázat célja: - a játékkultúra fejlesztése - élő társasjátékok használata
Gazdasági együttműködési lehetőségek, tapasztalatok a német piacon
Gazdasági együttműködési lehetőségek, tapasztalatok a német piacon Dr. Czukor József Magyarország berlini nagykövete A magyar-német kapcsolatok egyes főbb állomásai Közös történelem: minden évben van valami
MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2013-BAN. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása
MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2013-BAN 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2013 decemberében a kereskedelmi szálláshelyet
Egészséges munkahelyek Kezeljük a stresszt! Az EU-OSHA kétéves kampányának eredményei
Egészséges munkahelyek Kezeljük a stresszt! Az EU-OSHA kétéves kampányának eredményei Balogh Katalin Nemzeti Fókuszpont vezető Budapest, 2015. október 20. A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit
H A T Á S V I Z S G Á L A T I
H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P Iktatószám: A hatásvizsgálat elkészítésére fordított id : Hatásvizsgálatba bevont személyek, szervezetek: Dátum: Kapcsolódó hatásvizsgálati lapok: Vizsgált id táv: El
Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011
Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban
Rendszerszemléletű stratégiai tervezés
Rendszerszemléletű stratégiai tervezés Dr. Horváth Balázs dékán, tanszékvezető, egyetemi docens Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar Közlekedési Tanszék 1 2016. május 9. Tanszéki
Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)
Nyilatkozat a tervezett költségek utófinanszírozás vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról
Nyilatkozat a tervezett ek vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról Támogatási szerződés száma: TOP-6.8.2-15-PC1-2016-00001 Kedvezményezett: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Alulírott
Az AAA AUTO Csoport N.V. áttekintése. AAA Auto Group N.V.
Az AAA AUTO Csoport N.V. áttekintése AAA Auto Group N.V. Hollandiai székhelyű, magántulajdonban lévő vállalat Csehországban, Szlovákiában, Oroszországban és Magyarországon üzemelteti használtautó-kereskedés
Vezetőtárs értékelő kérdőív
Vezetőtárs értékelő kérdőív Kérdőív megnevezése Jele, kódja Vezetőtárs értékelő kérdőív 11_Ovodavezetőtárs_Ért Önértékelés Értékelés Kérjük a megfelelőt aláhúzni! sorsz Megnevezés Adat 1. Óvodavezető neve
Feltámadnak a kispapírok?
Feltámadnak a kispapírok? 2016. Május 18. 17:30 Nagyot ment a BUX 2 A BUX és BUMIX relatív alakulása a válság óta 3 Pedig nem volt ez mindig így 4 Olcsók a kispapírok? 5 ANY Biztonsági Nyomda: Stabilan
Reform és Fordulat. 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula. A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György
Reform és Fordulat A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula 2013. szeptember 28. Tartalom A monetáris politika reformja Strukturális
JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke
JAVASLAT a 2015. évi nemzeti ünnepek megrendezésére és egyéb városi rendezvényekkel kapcsolatos feladatok, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2015. április
VÁLTOZIK AZ ISO 9001-ES SZABVÁNY. KINEK JÓ EZ?
VÁLTOZIK AZ ISO 9001-ES SZABVÁNY. KINEK JÓ EZ? Tohl András technikai vezető 2014. SZEPTEMBER 23. SGS BEMUTATÁSA Alapítás: 1878 Központ: Genf, Svájc Tevékenység: ellenőrzés, tanúsítás és vizsgálat Szervezet:
A fizetési mérleg alakulása a 2001. áprilisi adatok alapján
A fizetési mérleg alakulása a 21. ilisi adatok alapján A végleges számítások szerint 21. ilisban 2 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. Az egyenlegnek az előző év ilishoz mért 23 millió eurós
A fizetési mérleg alakulása a 2001. májusi adatok alapján
A fizetési mérleg alakulása a 21. májusi adatok alapján A végleges számítások szerint 21. májusban 134 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg, amely 54 millió euróval magasabb a tavalyi adatnál.