Ringó búzatábla ÜLTESS EGY FÁT KITÜNTETÉS KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGNAP FOGADJ ÖRÖKBE EGY FORRÁST XXI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM JÚNIUS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ringó búzatábla ÜLTESS EGY FÁT KITÜNTETÉS KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGNAP FOGADJ ÖRÖKBE EGY FORRÁST XXI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2009. JÚNIUS"

Átírás

1 AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG LAPJA JÚNIUS XXI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM ÜLTESS EGY FÁT KITÜNTETÉS KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGNAP FOGADJ ÖRÖKBE EGY FORRÁST Ringó búzatábla

2 EGY MOZDULAT A BOLYGÓÉRT - ÜLTESS EGY FÁT! A KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGNAP ALKALMÁ- BÓL SZABÓ IMRE KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZ- ÜGYI MINISZTER FELHÍVÁSA NYOMÁN HAZÁNK IS CSATLAKOZOTT AZ ENSZ KÖRNYEZETI PROG- RAMJA (UNEP) VILÁGMÉRETŰ FAÜLTETÉSI AKCI- ÓJÁHOZ. ENNEK JEGYÉBEN ÜLTETETT FÁKAT JÚNIUS 5-ÉN A ZÖLDTÁRCA VEZETŐJE SÉRÜLT GYERMEKEKKEL KÖZÖSEN A BELVÁROSBAN. A KEZDEMÉNYEZÉS NYITOTT, AHHOZ BÁRKI CSAT- LAKOZHAT, HISZEN EZZEL IS TEHETÜNK A BOLY- GÓÉRT, AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ELLEN. Egyetlen mozdulattal mindenki tehet a környezetéért, legyen ez fölöslegesen égő lámpa lekapcsolása, a vízcsap elzárása, vagy akár egy fa elültetése. Ma közösen tettünk egy kis mozdulatot a zöldebb környezetért hangsúlyozta a miniszter, amikor a Bárczi Gusztáv Készségfejlesztő Speciális Szakiskola tanulóival, valamint Dombóvári Vandával, Magony Szilviával és Németh Lajossal közösen elültették a fákat a Ludovika téren. Az iskolások örökbe fogadták a fákat és vállalták, hogy gondozzák a facsemetéket. A készségfejlesztő szakiskola középsúlyos értelmi fogyatékkal élő tanulóinak oktatási programjában is nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre és a természetápolásra. Az Ültess a Bolygóért - Milliárd Fa Kampány (Plant for the Planet: Billion Tree Campaign) címet viselő faültetési akció célkitűzése, hogy világszerte 7 milliárd fát ültessenek magánemberek, közösségek, civil szervezetek, cégek vagy kormányzatok. Eddig 6,1 milliárd fa elültetését vállalták az akcióhoz csatlakozók, ebből 4 milliárd fát már el is ültettek. A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága tavaly például csaknem 100 ezer facsemetét ültetett el. A programhoz egyénileg és szervezetileg is lehet csatlakozni, és remélhetőleg itthon is egyre többen regisztrálják faültetéseiket, hogy hazánkban is mozgalommá bővülhessen a kezdeményezés mondta a miniszter. Az alapötlet a kenyai Wangari Maathai professzor aszszonytól származik, akinek Zöldövezet Mozgalom elnevezésű kezdeményezésére kenyai asszonyok 1977 óta több mint 30 millió fát ültettek 12 afrikai országban, hogy ezzel tegyenek az erdőirtások és talajerózió ellen. Wangari Maathai-t és környezetvédelmi mozgalmát 2004-ben Nobel Béke-díjjal jutalmazták. A szén-dioxidot elnyelő fákból mára egyharmadával kevesebb van a világban, mint amennyinek lennie kellene. Június 5-e a Környezetvédelmi Világnap. Az ENSZ 1972-ben Stockholmban Ember és bioszféra címmel tartott környezetvédelmi világkonferenciát, melyet június 5-én nyitottak meg. A konferencia ezt a napot határozatában nemzetközi környezetvédelmi világnappá nyilvánította. A világnap célja, hogy felébressze az emberekben a felelősségtudatot, és rávezesse őket arra, mindenkinek magának is tennie kell valamit természetes, épített, társadalmi és belső környezetének megóvásáért, harmonikusabbá tételéért. A jeles nap alkalmából, a Természettudományi Múzeumban megtartott központi ünnepségen Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter Környezetünkért Díjat, Környezetünkért Emlékplakettet és Miniszteri Elismerő Oklevelet adott át a környezet ügyéért tevékenykedő szakembereknek, valamint Zöld Toll-díjat adományozott a környezetvédelmi szemléletformálásban kiemelkedő tevékenységet végző újságíróknak. A kitüntetettek között ott volt két kollégánk, dr. Palásthyné Arnóth Mária osztályvezető és Faragó Barna vezető főtanácsos is. EMLÉKPLAKETT ÉS MINISZTERI ELISMERŐ OKLEVÉL KIVÁLÓ SZAKMAI MUNKÁÉRT A Környezetvédelmi Világnap alkalmából Szabó Imre miniszter Palásthyné Arnóth Mária osztályvezetőnek Környezetünkért Emlékplakettet, Faragó Barnabás vezető főtanácsosnak Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott. Dr. Palásthyné Arnóth Mária biológus decemberétől dolgozik Felügyelőségünkön. Pályáját ügyintézőként kezdte a Környezetértékelési Osztályon, melynek vezetésére áprilisában kapott megbízást. Az egységes zöldhatóság létrejöttét követően irányítása alá került a természetvédelmi szakterület is. Kimagasló szakmai és vezetői munkát végez a környezetvédelmi és természetvédelmi engedélyezési eljárások koordinációja és az ezekhez kapcsolódó hatósági ellenőrzési munka szervezése terén. Az irányítása alá tartozó szervezeti egységnél nagy számú fiatal szakember van, kiket rendkívül jó pedagógiai érzékkel segít hozzá a szakmai, hatósági ismeretanyag elsajátításához. Faragó Barnabás több évtizeden keresztül tevékenykedett környezetvédelmi területen júliusától dolgozik intézményünk Levegőtisztaság- és Zajvédelmi osztályán. Feladat ellátására a nagyfokú szakmai megalapozottság volt a jellemző. Az előző évtizedekben a kohászatban szerzett szakmai képzettségét, szakmai jártasságát kiválóan kamatoztatta a környezetvédelem terén a hozzá tartozó kohászati üzemek légszennyezést csökkentő intézkedési javaslataiban illetve közvetlen intézkedéseiben. A példaértékű szakmai munkával kiérdemelt kitüntetéshez szívből gratulálunk. 2

3 HATÁROKKAL OSZTOTT VIZEK - HATÁRTALAN LEHETŐSÉGEK AZ ENSZ AZ IDEI VILÁGNAP MOTTÓJÁUL A FENTI GONDOLATOT VÁLASZTOTTA. MIKÖZBEN VILÁGSZERTE MINTEGY 1,2 MILLIÁRD EMBER NEM JUT TISZTA IVÓVÍZHEZ, MAGYAR- ORSZÁG SZERENCSÉSNEK MONDHATJA MAGÁT. HAZÁNK UGYANIS RENDKÍVÜL GAZDAG ÉDESVI- ZEKBEN, ÁM A VÍZKÉSZLETEKET ÓVNI ÉS BECSÜL- NI KELL MONDTA EL SZABÓ IMRE MINISZTER A VÍZ VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL TARTOTT ÜNNEP- SÉGEN, NYÍREGYHÁZÁN. A fenntartható vízgazdálkodást szolgálja az Európai Unió Víz Keretirányelve alapján végzett vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés, ami jelenleg is folyik. A Víz Keretirányelv kimondja, hogy a tagországoknak 2015-ig jó állapotba kell hozni a felszíni és felszín alatti vizeket, és ezt a jó állapotot fenn kell tartani, ennek érdekében 2009 végéig minden tagállamnak el kell készítenie az első vízgyűjtő-gazdálkodási tervét. Ezek a tervek tartalmazni fogják mindazokat az intézkedéseket, amelyek eredményeként a jó állapot elérhető. Magyarországon, az országos terven kívül a Duna, a Tisza, a Dráva és a Balaton részvízgyűjtőire, valamint azokon belül 42 tervezési alegységre készül egységes szemléletű terv az érintettek széleskörű bevonásával. Ezek összhangban lesznek az egész Duna-medencére készülő tervvel, melyet a Duna Védelmi Egyezmény Nemzetközi Bizottságának titkársága koordinál mondta a miniszter és 2008 között a csatornaellátottság országos szinten 70%-ra nőtt, mintegy 700 ezer lakást kötöttek rá a szennyvízcsatorna-hálózatra. Az uniós irányelvnek megfelelő országos szennyvízprogram szerint 2015-re a hálózattal összegyűjtött szennyvíz kizárólag biológiai tisztítás után kerül csak a befogadóba, és a csatornaellátottság országos szinten a jelenlegi 70%-ról közel 90%-ra fog nőni. Az ivóvízminőség-javító program eredményeképp a poharakba kerülő vezetékes ivóvíz minden szempontból meg fog felelni az uniós határértékeknek. Az év végéig 81 településen több mint 260 ezer lakos ivóvizének minősége javul, és előkészítés alatt van több száz település uniós pályázata. A hazai vezetékes ivóvíz több mint 90%-a felszín alatti vizekből származik, ezért kiemelten fontos feladat a sérülékeny ivóvízbázisok biztonságba helyezése, ami jelenleg is folyamatban van. Mondta befejezésül a miniszter, majd átadta a Vásárhelyi Pál díjakat, a Sajó Elemér és a Lampl Hugó emlékplaketteteket, és miniszteri elismerő okleveleket is adományozott a vízügy érdekében kimagasló tevékenységet végző szakembereknek. * * * Az MHT Borsodi Területi Szervezete ünnepi előadóüléssel emlékezett a Víz Világnapjára. A rendezvénynek idén Mezőkövesd város adott otthont. Az előadóülést Felbermann Tamás a területi szervezet elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében emlékeztetett a Víz Világnap idei mottójára arra, hogy Észak-Magyarország vízfolyásai vízgyűjtő területének több mint háromnegyed része külföldön található. Az EU Víz Keretirányelvben foglaltak megvalósítása során nem lehetnek határok, a hazai és a határon túli szakemberek csak szoros együttműködéssel képesek a kitűzött célokat elérni. Mezőkövesd város nevében a résztvevőket Tállai András polgármester, országgyűlési képviselő köszöntötte. Ezt követően a Mezőkövesdi Városi Zeneiskola tanárai és növendékei adtak rövid ünnepi műsort. Szakmai előadás hangzott el Mezőkövesd térségének vízrendezési feladatairól, Mezőkövesd Zsóry Gyógy- és a Strandfürdőről, valamint a Mátrai Erőmű vízgazdálkodásáról. Az ünnepi ülés keretében került sor a szakmai és fotópályázatok, valamint a Mezőkövesd kistérségi általános iskolák rajzpályázatának eredményhirdetésére, a díjak átadására. TISZTÁBB VÍZ NYOLC KISTÉRSÉGNEK A szolgáltatás minőségének és biztonságának javítását szolgálja az a B.-A.-Z. megye nyolcvanegy települését érintő projekt, amelynek a műszaki előkészítése a sikeres elbírálása után az idén elkezdődött. A Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében benyújtott pályázatot az első fordulóban támogatásra méltónak tartották, így zöld utat kapott a lakosság egészséges ivóvízzel való ellátásának biztosítását szolgáló program. Az elnyert 111 millió forint támogatás 19 millió forint önrésszel kiegészítve a konkrét beruházások elkezdéséig szükséges feladatok elvégzésére nyújt fedezetet. Ezek közé tartozik többek között a műszaki tervek elkészítése, a szükséges engedélyek beszerzése, a lakosság tájékoztatása és a közbeszerzési eljárások lefolytatása. Az érintett önkormányzatok Szerencs gesztorságával és a szolgáltató GW-Borsodvíz Kft. közreműködésével készítik elő a településeken az ivóvíz minőségének javítására és az elöregedett vezetékrendszerek rekonstrukciójára szolgáló terveket. A projekt révén nyolc kistérségben (Abaúj-Hegyközi, Edelényi, Encsi, Sárospataki, Szerencsi, Szikszói, Tiszaújvárosi, Tokaji) összesen 103 ezer ember életkörülményeiben történik majd kedvező változás. Az előkészítő munkák felügyeletére március 4-én megalakult a kistérségek képviselőiből az Irányító Bizottság, amely tanácsadással is segíti a menedzsmentet. A teljes beruházási költség meghaladja a 4,2 milliárd forintot. Az ivóvíz kutaknál a beavatkozások szükség szerint elsősorban ammónium-, mangán- és arzénmentesítést szolgálják az európai uniós előírások teljesítése, a lakosság egészségének a megőrzése céljából. Emellett összesen 88 kilométer hosszúságban új ivóvíz távvezetékeket építenek, 25 kilométeren végeznek hálózatrekonstrukciót és 371 méternyi vizet szállító csőnek történik meg a tisztítása. A konkrét beruházások a pályázat második fordulójának az elbírálását követően a tervek szerint áprilisában indulnak és várhatóan 2014 tavaszán fejeződnek be. /s/ KITÜNTETÉSEK MÁRCIUS 15. ALKALMÁBÓL Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter március 15-e alkalmából a tárca ünnepségén kitüntetéseket adományozott a környezetvédelem területén végzett kiemelkedő munka elismeréseként. A kitüntetettek között ott volt Uramné Lantai Katalin, felügyelőségünk Levegőtisztaságés Zajvédelmi Osztályának vezetője, akinek a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt kitüntetést adományozta a évi Március 15-ei Nemzeti Ünnep alkalmából. Uramné Lantai Katalin 1993-tól dolgozik a Felügyelőségen februárjától előbb megbízott, majd decemberétől kinevezett vezetője a Levegőtisztaság- és Zajvédelmi Osztálynak. Szakmai felkészültsége, hozzáértése alkalmassá teszi a felmerült problémák magas színvonalú megoldására, együttműködve a társszervekkel, ügyfelekkel egyaránt. Javaslataival elősegítette a szakterület jogi szabályozásainak módosítását annak érdekében, hogy azok országos végrehajtása egységes legyen, az előírások igazodjanak a gyakorlatban felmerülő problémákhoz. Munkája a levegőtisztaság-védelem, az Európai Uniós kötelezettségből fakadó új feladatok megvalósítása területén példaértékű. Hivatalos indoklás szerint az észak-magyarországi régió levegőtisztaság-védelme javulása érdekében végzett munkája, jogalkotást segítő tevékenysége elismeréseként kapott kitüntetéséhez szívből gratulálunk, további munkájához sok sikert kívánunk. 3

4 FELSZÍNI VIZEINK VÍZMINŐSÉGI ÁLLAPOTA A VKI SZERINT ÚJ MEFIGYELÉSI ÉS ÉRTÉKELÉSI RENDSZER ALAPJÁN 1. FELSZÍNI VÍZFOLYÁSOK MEGFIGYELÉSI, ÉRTÉKELÉSI RENDSZERE A felszíni vizek megfigyelésére és állapotértékelésére január 1-jétől a Víz Keretirányelvnek (VKI) megfelelő új monitoring és állapotértékelési rendszer került bevezetésre. A hazai vízminőségvédelmi monitorozó tevékenység korábban csupán néhány biológiai vizsgálatot foglalt magába. Az új megfigyelési és állapotértékelési rendszer azzal, hogy a biológiai vizsgálatokat helyezi a monitorozás középpontjába, paradigma-váltást hozott a hazai vízvédelmi gyakorlatban is Felszíni víztestek kijelölése, monitorozása A VKI alapján a felszíni vizeken ki kellett jelölni a víztesteket 1 és a hidrológiai, morfológiai jellemzőik alapján víztípusokba kellett sorolni (tipizálás), az egyes típusokhoz meg kellett határozni a jó állapot eléréséhez szükséges követelményeket (típusspecifikus referenciák). FELSZÍNI VÍZTESTEK, VÍZTEST TÍPUSOK: A víztesteket be kellett sorolni néhány nagyobb kategóriába, amelyek a következők: - felszíni víztestek, ezen belül vannak a = mesterséges víztestek 2 és a = természetes víztestek, melyek lehetnek állóvizek (tó-víztestek) vagy folyóvizek (vízfolyás víztestek), ezen belül vannak az emberi tevékenység által > erősen módosított víztestek 3. A magyarországi természetes eredetű vízfolyásokon (10 km 2 -nél nagyobb vízgyűjtőjű) és a természetes eredetű tavakon: vízfolyás-víztest, és tó-víztest került kijelölésre. A víztestek tipizálásához: - 22 vízfolyás-víztípus, - 10 tó víztípus került meghatározásra. A felszíni víztest típusok vízminőségi elemeire referencia feltételek kerültek meghatározásra. A referencia feltételek a kiváló ökológiai- és kémiai állapothoz, illetve erősen módosított és mesterséges víztest esetén a maximális ökológiai potenciálhoz 4 tartozó jellemzői annak a víztestnek, melyhez az értékelni kívánt víztest állapota hasonlítandó. A monitorozás a felszíni víz minőségi állapotára nézve indikatív paraméterek (pl. biológiai, hidrológiai, morfológiai, fiziko-kémiai és kémiai paraméterek) meghatározott gyakoriságú megfigyelését jelenti. A monitorozó programoknál elsősorban azok a paraméterek kerülnek megfigyelésre, melyek indikatívak az adott víztest vízminőségi állapotára nézve. A monitorozás kiterjed: - a víztérfogatra és vízszintre vagy a vízhozamra, - az ökológiai és kémiai állapotra, valamint az ökológiai potenciálra, - védett területek monitorozása esetén a védett területek sajátságos jellemzőire. Az ökológiai állapot monitorozása során olyan fajokat vagy fajcsoportokat kell vizsgálni, amelyek az adott víztest ökológiai állapotára reprezentatívak. A monitorozás lehet: - feltáró, - operatív vagy - vizsgálati monitorozó jellegű. A feltáró (surveillance) monitorozó program célja: a víztestek állapotának jellemzése, a hosszú távú változások értékelése, melyet egy éven keresztül kell folytatni. Az operatív (operational) monitorozó program célja: a kockázatos helyzetű víztestek kijelölésének támogatása és állapotának megfigyelése, továbbá a védett területen lévő felszíni víztestek állapotának ellenőrzése. A vizsgálati (investigative) monitorozó program célja: a határérték túllépések, ill. az állapotváltozások okainak, a rendkívüli szennyezések mértékének és hatásának vizsgálata, valamint információgyűjtés az intézkedési tervek készítéséhez. A megfigyelés alapján történik a felszíni víztestek ökológiai állapotának vagy potenciáljának, ill. kémiai állapotának értékelése és minősítése. Az ökológiai állapot minősítése (osztályozása), valamint a referencia értékek kialakítása az alábbi vízminőségi elemek megfigyelésén alapul: Vízfolyás-víztestek 1. Biológiai elemek: - a vízi flóra (fitoplakton, fitobentosz, makrofiton) összetétele és sokasága, - a vízi gerinctelen (makrozoobenton) fauna öszszetétele és sokasága, - a halfauna összetétele, korszerkezete és sokasága. 2. Hidrológiai és morfológiai paraméterek: - a vízjárás (az áramlás mértéke és dinamikája), - a vízfolyás folytonossága, - morfológiai viszonyok, a mederágy szerkezete és anyaga, a parti sáv szerkezete (térbeli, időbeli változékonysága). 3. Kémiai és fizikai-kémiai paraméterek: Általában: - hőmérsékleti viszonyok, - oxigén ellátottsági viszonyok (oldott O2, O2 telítettség, KOICr, BOI5), - sótartalom (fajlagos vezető képesség, klorid), - savasodási állapot (ph), - tápanyag viszonyok (NH 4 -N, NO 2 -N, NO 3 -N, ÖN, PO 4 -P, ÖP), Különleges szennyező anyagok: - veszélyes anyagok (elsőbbségi anyagok), - egyéb anyagok (a víztestbe jelentős mennyiségben vezetett szennyező anyagok). Tó-víztesteknél hasonló vízminőségi elemek kerülnek megfigyelésre, a tavi sajátosságok figyelembe vételével Az ökológiai állapot integrált minősítése: Az állapotértékelés egy adott felszíni víztest vízminőségi elemeinek egy adott referencia feltételhez (referencia víztesthez) történő viszonyításán, osztályba sorolásán, illetve a kockázatos helyzetű víztest 5 tényének megállapításán alapul. A víztestek állapotértékelésének menetét a VKI V. melléklete és az ECOSTAT útmutató pontosan rögzíti. Az ökológiai állapotot a VKI szerinti biológiai minősítő elemek, a támogató kémiai jellemzők és a hidromorfológiai állapot értékelése alapján, ötosztályos skálán kell meghatározni. Az új vízminősítési rendszert az 5-osztályos típus-specifikus ökológiai értékelési rendszer nevet kapta. Az ökológiai állapot alapján az alábbi öt osztályba sorolható a víztest: - kiváló, - jó, - mérsékelt, - gyenge és - rossz. A mesterséges és erősen módosított felszíni víztestek négy: - jó (és a fölött), - mérsékelt, - gyenge és - rossz osztályba kerülnek besorolásra. A kémiai állapotnál már csak két osztály különböztethető meg: - jó és - nem éri el a jó állapotot. Az ökológiai állapotot meghatározó kémiai jellemzők között a biológiát támogató fizikai-kémiai elemek esetében csak a kiváló és a jó állapot értékelése történik, feltételezve, hogy a jó állapotnak nem megfelelő kémiai környezet a biológiai állapotban megjelenik. Az állapotértékelést a hidromorfológiai jellemzők alapján is el kell végezni, lényegében azt kell vizsgálni, hogy a biológiai alapon történt besorolást a hidromorfológiai és a fiziko-kémiai állapot támogatja-e, vagy nem. Az egy rossz, mind rossz elv alkalmazását írja elő a VKI, vagyis minden esetben a legrosszabb osztályba sorolás eredményét tekinti mértékadónak. Az osztályba sorolás megbízhatóságát mindegyik állapotjellemzőre lehetőleg számszerűen meg kell adni. Ha nincs elég adat, akkor három kategóriába sorolva (gyenge, közepes, jó megbízhatóság) lehet a bizonytalanság mértékét jelezni. 4

5 A víztestek vízminőségét vízgyűjtő térképeken kell megjeleníteni, a víztesteket a besorolás szerint színkóddal kell jelölni. A rendelet a víztestek megfigyelésének minimális gyakoriságát határozza meg az operatív monitorozáshoz, amely 1 hónap és 3 év között változik, a hidrológia folyók esetében folyamatos. 2. FELSZÍNI VIZEINK VÍZMINŐSÉGI ÁLLAPOTA 2.1. Természetes vízfolyások vízminősége Vízfolyás víztestek ökológiai állapota A Víz Keretirányelv hazai végrehajtása keretében 2008 végén elkészült Magyarország vízgyűjtő-gazdálkodási terve, Országos háttéranyaga c. munkaanyaga. A Vízgyűjtő- gazdálkodási tervek készítése KEOP projekt keretében az ÖKO Zrt. Vezette konzorcium márciusában közreadta a felszíni víztestek ökológiai állapotának minősítését. Gyakorlatilag ez az első alkalom a hazai folyóvizek és állóvizek VKI szerinti minősítésére, melynek során a szakembereknek szembe kellett nézni azzal a ténnyel, hogy a megbízható minősítéshez szükséges monitoring tekintetében jelentős elmaradásban vagyunk a vezető EU tagállamokhoz képest. A hiányosságok elsősorban a biológiai vizsgálatok menynyiségében és azok minőségében (adatok megbízhatósága) jelentkeznek. Ez főként annak tudható be, hogy rutin jellegű biológiai monitoring Magyarországon a VKI bevezetéséig nem volt, vizsgálatok csak célirányosan és csak egyes élőlénycsoportokra (pl. fitoplankton) történtek. A minősítéshez 2005-ös PHARE ECOSURV felmérés és a 2006-tól (részlegesen), illetve 2007-től rendszerszerűen beindított biológiai monitoring keretében végzett mérésekből ugyan jelentős számú víztestre (főként vízfolyásokra) rendelkezésre álltak információk, de ahogy a szakemberek meg is jegyezték, az adatok minősége területi szinten is eltérő és általánosságban sok hibával terhelt. A felsorolt korlátok miatt a VKI-ban meghatározott protokollhoz képest a szakembereknek nagyobb mértékben kellett támaszkodni a vízkémiai és a hidromorfológiai jellemzőkre. Az alábbiakban a munkaanyag alapján adok rövid összefoglalást a felszíni vizek állapotáról. a.) Biológiai állapot A vízfolyások esetében mind az 5 élőlényegyüttesre (fitoplakton, fitobentosz, makrofiton, makrozoobenton, halfauna) készült típus specifikus, EQR alapú biológiai minősítő rendszer. A természetes vízfolyás víztestekre mind az öt élőlénycsoport esetében történt minősítés. Összesen 851 minősítési eredmény állt rendelkezésre a 476 természetes állapotú vízfolyás víztestre. 15 vízfolyás esetében volt mérési adat mind az öt élőlénycsoportra, 126 víztestre (a víztestek 26%-ra) viszont egyáltalán nem állt rendelkezésre minősítésre alkalmas biológiai felmérési eredmény. A minősítés eredményeit az 1. táblázat és az 1. sz. ábra mutatja. Figyelemreméltó, hogy egyetlen olyan vízfolyás sincs, amelyik minden vizsgált élőlénycsoportra kiváló minősítést kapott volna. Az eredmények a fitobenton minősítésre feltűnően jobbak, itt a vizsgált víztesteknek majdnem a fele jó minősítést kapott. 1. táblázat: A biológiai minősítés eredményeinek megoszlása élőlény-együttesenként A többi élőlénycsoportnál a méréskelt állapotú víztestek aránya a legmagasabb. Rossz állapotú víz a vizsgáltak arányában a makrogerinctelenek (13%) és a makrofiton (15%) minősítés szerint volt a legtöbb. A kettőnél több élőlénycsoportra rossz besorolást egyetlen víztest sem kapott. Az azonos víztest állapotára vonatkozó eredmények nagyfokú változékonyságának több oka is van: (1) egyrészt az a tény, hogy a biológiai elemek különböző módon érzékenyek a külső (természetes és antropogén) hatásokra; (2) másrészt figyelembe kell vennünk, hogy az alacsony mérésszám és a reprezentativitásból származó problémák miatt a minősítés eredménye öszszességében jelentős bizonytalanságot hordoz. Az első szempontot támasztja alá a fitobenton kedvezőbb, a makrofiton és a makrogerinctelenek által a vizek állapotáról mutatott kedvezőtlenebb kép. Míg a fitobenton elsősorban csak a szennyezések hatását indikálja, a makrofiták a hidromorfológiai elváltozásokat mutatják. A makrogerinctelenek pedig gyakorlatilag az összes emberi hatásra érzékenyek. b.) Hidromorfológiai állapot A víztestek hidromorfológiai minősítésének alapja a folyó folytonossága (hossz- és keresztirányú átjárhatósága), a morfológiai viszonyok (a folyó szabályozottsága, meanderezése, feliszapolódása, benőttsége), a hidrológiai viszonyok (vízjárás, duzzasztás) jó állapothoz tartozó kritériumainak meghatározása. Akkor beszélhetünk a hidromorfológiai elemek jó állapotáról, ha az összhangban van a biológiai minőségi elemek jó állapotával. A jó állapothoz tartozó kritériumok biológiai szemléletű meghatározásához a makrofitákra, a makrogerinctelenekre és a halakra vonatkozó információkat, szempontokat vették figyelembe. A víztestek hidrológiai és morfológiai jellemzőinek vizsgálata, és ezeknek a három élőlény-együttes szerinti súlyozása alapján élőlény-együttesenként különkülön készültek el. Az alábbi táblázat élőlény-együttesenként mutatja a négy minőségi kategóriába eső víztestek számát. A víztestek döntően mérsékelt és gyenge minősítést kaptak. Természetes vizeink %-a rossz állapotban van és csupán 3 %-a a jó állapotú. Ezek zömében a nagy folyóink egy-egy szakasza. c.) A fiziko-kémiai állapot A minősítést a VKI által vízfolyásokra meghatározott 5 elem csoportból 4 csoportra végezték az alábbi komponensekre: 1) Oxigén háztartás, szerves (oxigén igényes) anyagok (oldott O 2, O 2 telítési %, KOIcr, BOI5, NH 4 -N) 2) Tápanyagkínálat (NO 2 -N, NO 3 -N, ÖN, PO 4 - P, összes P) 3) Savasodási állapot (ph) 4) Sótartalom (fajlagos vezetőképesség, klorid) A felsorolt komponensekre a víztípusok összevonásával típus-specifikus osztályozási rendszert dolgoztak ki a jó-közepes osztályhatár biológiai 1. ábra: Víztestek számának megoszlása a biológiai minősítésre kapott osztályba sorolás szerint élőlény-együtesenként 5

6 validációjával. A hőmérsékleti viszonyokra nincsenek víztípustól függő immissziós határértékek. A fiziko-kémiai minősítést az egy rossz mind rossz elvet alkalmazva a komponens csoportok legalacsonyabb osztály értéke adja. A fizikai és kémiai jellemzők minősítéséhez a vízminőségi adatbázisból a szükséges komponensek időszak feldolgozott eredményei szolgáltak. Az adatok segítségével a természetes vízfolyások 81%-át lehetett minősíteni. A 2. táblázat tartalmazza a komponenscsoportokra kapott osztályba sorolás összesített eredményeit. A vizek állapota a biológiai minősítéssel összehasonlítva lényegesen jobb, az elem csoportok integrálásával kapott végeredmény szerint a vizsgált vízfolyások 55%-a eléri a jó állapotot (5%-ban kiváló állapotot is). A csoport paraméterek közül legrosszabb a helyzet a növényi tápanyagok esetében. A magas szervesanyag tartalom elsősorban a hegy-és dombvidéki kisvízfolyásoknál jelent problémát. Viszonylag sok vízfolyás (21%) a sótartalom miatt kifogásolt. A hazai felszíni vizek természetes sótartalma geokémiai adottságok miatt az európai vizekkel összehasonlítva általában magasabb. Viszont a sótartalom miatt kifogásolt vizekben a klorid ionok konzervatív jelzőanyagként a szennyvízhatást jól indikálják. A kémiai állapot (szennyezettség) alapján a nagyobb folyók állapota a kisebbekhez viszonyítva lényegesen jobb (1.térkép). ti. A szennyezés jellemzésére a fiziko-kémiai vagy a fitobentosz minősítés eredményét tekintették mér- 2. táblázat: A támogató fizikai és kémiai jellemzők szerint végzett vízminősítés összesített eredménye A szennyezések forrásainak feltárására irányuló elemzés azt mutatja, hogy mintegy 125 esetben szennyvízterhelés, 170 víztesten pedig diffúz szennyezés okoz tápanyag (elsősorban foszfor) és szervesanyag problémát. (néhány kivételtől eltekintve) a hazai monitoring korábbi gyakorlatában nem voltak rendszeres vizsgálatok. 1. térkép: A felszíni vizek minősítése a támogató fizikai és kémiai jellemzők szerint d.) Integrált ökológiai állapot A vízfolyások integrált ökológiai állapota a biológiai elemek, a támogató kémiai jellemzők és a hidromorfológiai minősítés alapján kerül meghatározásra. Az állapotértékelés jelenlegi fázisában a specifikus szennyezők közül csak (az ICPDR javaslatára) a minősítésbe bevont fémeket vizsgálták, a kémiai minősítés részeként. A nem teljes körű monitoring miatt egy-egy víztesten eltérő számú minőségi elem állt rendelkezésre az ökológiai állapot osztályba sorolásához. Hidromorfológiai minősítés mindegyik természetes vízfolyásra elkészült. Az általános kémiai jellemzők is rendelkezésre álltak a vízfolyások több mint 80%- ára. Elvben e két minősítési elemmel az emberi hatások jellemezhetők. Ugyanakkor a VKI fontos alapelve, hogy a biológiai jellemzőket előtérbe helyezi a hidromorfológiai és a kémiai mutatókkal szemben. Helyettesítésre csak kivételes esetben, hasonló típusok és azonos problémák esetében ad lehetőséget. A minősítés jelenlegi fázisában a csoportosítást nem alkalmazták, az integrált osztályozás maximálisan a VKI és az ECOSTAT útmutató előírásait követékadónak, a hidromorfológiai hatások indikátoraként pedig a makrofita, a fitobentosz vagy a halak közül legalább egy élőlénycsoport minősítését megkövetelték. A fenti megfontolásokkal és korrekcióval összesen 324 víztestre (68%) kaptak eredményt. Kiváló állapotú vízfolyás egy sem lett, jó állapotot pedig mindössze 23 (<5%) ért el (többségükben hegy-és dombvidéki vízfolyások korábban referencia állapotúnak tekintett felső szakaszai). A vízfolyások 95%-a intézkedést igényel! Vízfolyás víztestek kémiai állapota (veszélyes anyagok alapján) A környezetminőségi előírásokról szóló irányelv tartalmazza az elsőbbségi anyagokra és bizonyos egyéb szennyezőanyagokra vonatkozó környezetminőségi előírásokat (EQS) a felszíni vizekre. Az Egyezmény a Duna védelmére és fenntartható használatára irányuló együttműködésről (Szófiai Konvenció) keretében a dunai országok megállapodtak, hogy a Duna-medencében a VKI elsőbbségi anyagokon kívül releváns veszélyes anyag a króm, cink, arzén, réz, cianid is. A króm, cink, arzén, réz elemekre az EU nem ad meg felszíni vízminősítési határértékeket, az ICPDR is csak célértékeket alkalmaz a nemzetközi vízminőségi monitoringrendszer eredményeinek feldolgozásához. Ezek minősítéshez a Felszíni vizek minősége, minőségi jellemzők és minősítés MSZ szabvány II. vízminőségi osztályához tartozó határértékeket tekintették mértékadónak, az oldott króm, cink, arzén, réz 90%-os tartósságú koncentrációi alapján. A kémiai állapot értékelése az EQS határok alapján, két csoportban történt, az elsőbbségi anyagra és a minősítésbe bevont további négy fémre. Az elsőbbségi anyagokra közötti időszakban készült az első, közel teljes körű felmérés, mely összesen 66 monitoring pontra terjedt ki és 50 vízfolyásra és 5 állóvízre szolgáltatott eredményt. A négy fémre (oldott cink, réz, króm, arzén) régebb óta és nagyobb megbízhatósággal rendelkezünk adatokkal, a törzshálózati monitoring keretében. Jelen állapotértékeléshez a évi adatokat használták, de így is mindösszesen 104 vízfolyás minősítésére adott lehetőséget. Az összes vízfolyás víztesthez képest az elsőbbségi anyagokra minősített víztestek aránya 5,7%, a Duna-medencei egyéb releváns veszélyes anyagokra (króm, cink, arzén, réz) minősített víztestek aránya 12%. (A víztestek túlnyomó része jelenleg nem minősíthető adathiány miatt.) A 3. sz. táblázat tünteti föl az elsőbbségi anyag(ok) miatt kifogásolt folyóvízi víztesteket. Az összesen 41 elemet, vegyületet, vegyületcsoportot tartalmazó elsőbbségi anyaglistából 9 elem, vegyület, vegyületcsoport határérték túllépése fordult elő folyóvízi víztesteinken. A kadmium okozta a legnagyobb arányban a nem megfelelőséget. Az elsőbbségi anyagok közé tartozó toxikus nehézfémek közül még a higany volt a nem megfelelőség oka két víztesten. A szerves elsőbbségi anyagok közül növényvédőszerek (endoszulfán, diuron, izoproturon, trifluralin), többgyűrűs aromás szénhidrogének, oktilfenolok és dietil-hexil-ftalát koncentrációja haladt meg határértéket. A króm, cink, arzén, réz elemekre az EU elsőbbségi anyagoktól külön végeztek minősítést a 90%- os tartósságú koncentrációk alapján. A négy elem együttes minősítését az egyes elemek legrosszabb besorolása határozta meg. Területi jellegzetesség, hogy túlnyomórészt a tiszai részvízgyűjtőn fordultak elő határérték túllépések ezekre az elemekre. A határértékeket meghaladó veszélyes anyagok okozta szennyezettség eredetére vonatkozó ismereteink hiányosak és bizonytalanok. A szakemberek az alábbi, általános jellegű megállapításokat tették: - a határérték túllépés számos esetben már a határszelvénynél mutatkozott; - a nem határszelvények esetében voltak olyan mérőhelyek, ahol a külföldi eredetű szennyezésre szuperponálódtak a hazaiak; - a határérték túllépést egy esetben sem lehetett konkrét kibocsátóra visszavezetni; 6

7 2.3. Erősen módosított és mesterséges víztestek 3. sz. táblázat. Elsőbbségi anyag(ok) miatt nem jó minősítésű folyóvízi víztestek az EQS túllépést okozó elsőbbségi anyagok megnevezésével A biológiai potenciál biológiai jellemzőinek többségére igaz, hogy az erősen módosítottság miatt fennálló hidromorfológiai hatást tükrözik. Emiatt a természetes vizekre kidolgozott metrikákhoz megállapított EQR határok egy az egyben nem alkalmazhatók a funkciójuk miatt a természetes állapotra jellemző tulajdonságaikban lényegesen eltérő erősen módosított és mesterséges víztestekre. A fiziko-kémiai potenciálnál a támogató kémiai jellemzők esetében alapvetően nincs különbség aszerint, hogy a víztest természetes, vagy mesterséges állapotú-e. Az ökológusok egyöntetű véleménye alapján, a VKI elveivel összhangban a jó ökológiai állapotnak megfelelő vízminőséget a potenciál esetében is el kell érni. A mesterséges állapot, illetve az erősen módosítottság megléte csak a hidromorfológiai állapot vonatkozásában jelent különbséget a természetes állapothoz képest. Az integrált ökológiai potenciál alapján 138 mesterséges, 255 erősen módosított vízfolyás víztest közül 236 (60%) került minősítésre. Kiváló minősítést egy sem ért el, jó ökológiai potenciálú 42 víztest, méréskelt 104, gyenge 88 és rosszpotenciálú 2 víztest. - a növényvédőszerek tekintetében a határérték túllépés oka feltehetően a mezőgazdasági felhasználásból származik; - az egyéb fémek esetében leggyakrabban réz és cink határérték túllépés fordul elő; a túllépések nagy valószínűséggel inkább természetes okokra vezethetők vissza; - az arzén jellegzetes hazai, felszín alatti probléma, eredete geokémiai Természetes állóvizeink minősége Állóvíz víztestek ökológiai állapota a.) Biológiai állapot Az állóvizekre 3 élőlény-együttesre (fitoplankton, fitobenton makrovegetáció) készült típus specifikus, EQR alapú biológiai minősítő rendszer. A makroszkópikus gerinctelenek esetében csak folyókra van minősítési rendszer. Az állóvizek halközösség alapú minősítésére sor került azokra a víztestekre, amelyekre korábbi kutatások eredményeként létrejött adatokat sikerült öszszegyűjteni. Az állóvízként kijelölt víztestek között 85 természetes tó szerepel. A fitoplanton minősítéshez 50, a fitobentonhoz 48, a makrofitához 21 esetben állt rendelkezésre elegendő adat. Ezen kívül 29 tó a halfauna alapján is megtörtént a minősítés. A természetes állóvizek jobb állapotban vannak a vízfolyásokhoz képest. A fitoplankton minősítés alapján 17, fitobentosz alapján 21 tó éri el a jó állapotot. Nagy tavaink (Balaton, Fertő-tó, Velencei-tó, Tisza-tó) állapota ökológiai szempontból megfelelő. Az állóvizek között kijelölt dunai és tiszai holtágak állapota már az esetek nagyobb részében valamelyik élőlénycsoport alapján csak a mérsékelt állapotot éri el. Néhánynál a fürdővíz használat miatt is gondok vannak (bakteriális szennyezés). A problémát általában a túlzott tápanyag bevitel (melyhez a feliszapolódás és a vízcsere hiánya is hozzájárul) okozza. Tavaink közül jó néhány természetvédelmi szempontból is védettséget élvez. Ide tartoznak a szikes tavak, melyek ökológiai állapota különösen a fitoplankton alapján vegyes képet mutat. b.) Fiziko-kémiai állapot A biológiai állapothoz hasonlóan, a tavaknál a kép az általános kémiai jellemzőkre is kedvezőbb. Kémiai adatok a nagy tavak kivételével csak szórványosan állnak rendelkezésre. Ennek ellenére 60 víztestre készült kémiai minősítés. Az értékelés szerint az állóvizek 70%-a jó állapotú a támogató kémia alapján. c.) Integrált ökológiai állapot Mivel a tavaknál a makrogerinctelenek eleve hiányoznak a minősítésből, és a fitoplanktonra is kevés tóra állt rendelkezésre adat, az integrált osztályba sorolás eredményeit a tavak vízfelületére is összesítették (2. ábra). A területi megoszlásban a közel 40%-is jó arány a nagy tavak jó állapotának köszönhetően Állóvíz víztestek Kémiai állapota (veszélyes anyagok alapján) Az összesen 213 állóvízi víztest közül az elsőbbségi anyagokra minősített víztestek száma 5, a Duna-medencei egyéb releváns veszélyes anyagokra (króm, cink, arzén, réz) minősített víztestek száma 11. A víztestek túlnyomó része jelenleg nem minősíthető adathiány miatt. Felhasznált irodalom: 1. Vizeink minősége 2001 c. kiadvány (KGI, 2002) 2. Magyarország vízkészleteinek állapotértékelése 13. (VITUKI, 2008) 3. MSZ (Magyar Szabvány október) 4. A Víz Keretirányelv végrehajtásának elősegítése II. fázis, 18, 19, 20 melléklet (ÖKO Zrt. 2006) 5. Magyarország vízgyűjtő-gazdálkodási terve, Az országos terv háttéranyaga (VKKI, december) 6. Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése KEOP projekt: Felszíni és felszín alatti víztestek állapotának minősítése, Természetes vízfolyások hidromorfológiai állapotértékelése (ÖKO ZRT, 2009) Jegyzet: 1 Felszíni víztest: a felszíni vizek különálló, jelentős eleme (így például a tó, tározó, vízfolyás, folyó, patak, csatorna) vagy ezek egy része, szakasza. 2 Mesterséges az a víztest, amelyet emberi tevékenységgel hoztak létre (pl.: öntöző-főcsatorna, víztározó). 3 Erősen módosított az a természetes módon kialakult felszíni víztest, amely emberi tevékenység által jellegében lényegesen megváltozott (pl.: duzzasztó). 4 Ökológiai potenciál: erősen módosított, illetőleg mesterséges felszíni víztesten várhatóan kialakuló és állandóan fenntartható életközösség. 5 Kockázatos helyzetű az a víztest, amelynek az állapota december 22-ig valószínűen nem éri el a jó állapotot. 6 A VKI-ben, illetve a 219/2004. VII.21.) kormányrendelet mellékletében felsorolt anyagok, anyagcsoportok, melyek jelentős kockázatot jelentenek a vízikörnyezetre. 2. ábra: Természetes állóvizek megoszlása az ökológiai minősítési osztály szerint 7

8 BIOGÁZ HASZNOSÍTÁS......a Bogáncs utcai szeméttelepen 1973-tól 2006-ig Miskolc külterületén a Bogáncs utcai hulladéklerakóban 22 hektáron kb. 5 millió tonna kommunális hulladék került elhelyezésre. A hulladéklerakó bezárását követően a szeméttelep lefedése, rekultivációja megtörtént. A lezárt hulladéklerakóban gáz fejlődik, mely metánból és szén-dioxidból áll. A jelenleg érvényben lévő 20/2006. KvVM miniszteri rendelet szerint gondolkodni kell a gáz hasznosításáról. Amennyiben a hasznosítás már nem gazdaságos a gáz ártalmatlanítását fáklyázással kell biztosítani. A Bogáncs utcai bezárt hulladéklerakó ma Magyarország legnagyobb rekultivált szeméttelepe. A lefedett kommunális hulladék nagy mennyiségben tartalmaz szerves anyagokat, melyből természetes kémiai folyamat útján biogáz (depónia-gáz) keletkezik. Ez adta az ötletet, hogy a folyamatosan képződő biogázt érdemes lenne hőtermelés céljára hasznosítani. A MIHŐ Kft. megvizsgáltatta, hogy a rekultiváció során kiépített 84 db gázkúton keresztül kinyerhető gáz, milyen mennyiségben és milyen minőségben áll rendelkezésre. A vizsgálat megállapította - a gázkutak jelenlegi kiépítettségében -, hogy hozzávetőlegesen 22 MJ/m 3 fűtőértékű gáz termelhető ki folyamatosan. A felszabaduló biogáz megfelelő tisztítás után alkalmas hőtermelésre, illetve gázmotorok üzemanyagaként villamos energiatermelésre is. A cél, a hagyományos, földgáz energiától való függőség csökkentése és a hatékony környezetvédelem megvalósítása. A biogáz hasznosításához szükséges beruházást a MIHŐ Kft. részben saját, részben KEOP pályázati forrásból történő finanszírozással valósítja meg, ugyanis az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezetvédelem és Energia Operatív program keretében júliusában benyújtott pályázat 196 millió 727 ezer forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyert. A beruházás teljes költségvetése kb. 500 millió forint. A beruházás megvalósítása két ütemben történt. A projekt első ütemében a Bogáncs utcai hulladéklerakó és a Futó utcai kazánház között kiépült a biogáz szállítására alkalmas, mintegy 2050 m hosszú gázvezeték, valamint ennek kapcsán új, korszerű égővel felszerelt kazán került beépítésre. A beüzemelést követően már a biogáz tüzelésű kazán biztosítja a hejőcsabai lakótelepen 319 db lakás fűtés- és használati melegvízellátását. A két földgáztüzelésű kazán továbbra is megmarad a fokozott üzembiztonság céljából. Nyári időszakban csak melegvíz szolgáltatásra van szükségük a lakótelep lakóinak, ezért a képződő biogáz-hozamhoz képest, csekély energiaigény jelentkezik. A fűtési idényen kívül képződő biogáz hasznosítása céljából a projekt második ütemeként, a rendszer kiegészül egy villamos-energiatermelésre alkalmas gázmotorral, és a továbbiakban a gázmotor által termelt hőenergia hasznosul a távhőszolgáltatásban. Az így kialakított folyamatban a biogáz 85%- a hasznosul, kb. fele-fele arányban, villamos és hőenergia formájában. A biogáz gázmotorba vezetése előtt kéntelenítésre lesz szükség, a berendezés és a környezet védelme érdekében. A beruházás egyik fő célkitűzése a levegőszennyezés csökkentése. Mivel a hulladéklerakóban keletkezett biogázt mindenképpen el kell égetni, így annak hasznosítása jelentős környezetvédelmi eredménynek könyvelhető el. A projekt teljes megvalósulása esetén m 3 /év földgáz megtakarítás, valamint évente átlagosan kwh villamos energia termelése várható. Nemzetgazdasági szinten az üvegházhatást okozó emisszió várható csökkenése a beruházás élettartama alatt tonna, évente tonna CO 2. JOGSZABÁLYFIGYELŐ 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendelet a környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról 292/2008. (XII. 10.) Korm. rendelet A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó nemzetközi és európai közösségi jogi aktusok végrehajtásának egyes szabályairól 293/2008. (XII. 10.) Korm. redelet Az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak visszavételéről szóló 264/2004. (IX. 23.) Korm. rendelet módosításáról 28/2008. (XII. 10.) KvVM rendelet Az elektromos és elektronikai berendezésekkel kapcsolatos egyes rendeletek módosításáról 2008: XCI. tv. A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995.évi LIII. törvény, a természet védelméről szóló 1996.évi LIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról 302/2008. (XII. 17.) Korm. rendelet A felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet módosításáról 310/2008. (XII. 20.) Korm. rendelet Az ózonréteget lebontó anyagokkal és egyes fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatos tevékenységekről (MK 2008/184. szám, december 20.) 313/2008. (XII. 22.) Korm. rendelet A környezetvédelmi termékdíj-mentesség, a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának, valamint a használt gumiabroncs behozatalának feltételeiről szóló 53/2003. (IV. 11.) Korm. rendelet módosításáról 314/2008. (XII. 22.) Korm. rendelet A vízgyűjtő-gazdálkodás egyes szabályairól szóló 221/2004. (VII.21.) Korm. rendelet módosításáról 30/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet A vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó műszaki szabályokról 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995.évi LVI. törvény végrehajtásáról szóló 10/ (IX. 28.) KTM rendelet módosításáról 33/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet A felszín alatti vizek vizsgálatának egyes szabályairól szóló 30/2004. (XII. 30.) KvVM rendelet módosításáról 34/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet A felszíni vizek megfigyelésének és állapotértékelésének egyes szabályairól szóló 31/2004.(XII. 30.) KvVM rendelet módosításáról 36/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet A Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve kijelölésével összefüggő miniszteri rendeletek módosításáról 16/2009. (I. 30.) Korm. rendelet Egyes kormányrendeleteknek a szmogriadóval összefüggő módosításáról évi III. törvény A Genfben május 26. napján kelt, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADN) kihirdetéséről 2/2009. (III. 10.) KvVM rendelet A környezetvédelmi és vízügyi miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szervek fontos és bizalmas munkaköreinek megállapításáról és a nemzetbiztonsági ellenőrzés szintjéről szóló 5/2007. (II. 23.) KvVM rendelet módosításáról 7/2009. (III. 25.) EüM-FVM-KvVM együttes rendelet A biocid termékek előállításának és forgalomba hozatalának feltételeiről szóló 38/2003. (VII. 7.) ESZCSM-FVM-KvVM együttes rendelet módosításáról 65/2009. (III. 31.) Korm. rendelet Az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet módosításáról (MK 2009/ 41. szám, március 31.) évi XIX. törvény A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló évi LVI. törvény módosításáról 79/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet A Tisza hullámtér projekt megvalósításával öszszefüggő közigazgatási hatósági ügye kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 86/2009. (IV. 10.) Korm. rendelet A Nemzeti Települési Szennyvíz-elvezetési és -tisztítási Megvalósítási Programról szóló 25/2002. (II. 27.) Korm. rendelet módosításáról 96/2009. (IV. 24.) Korm. rendelet A közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Kiosztási Lista kihirdetéséről 55/2009. (IV. 29.) FVM rendelet A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről szóló 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet módosításáról 104/2009. (V. 14.) Korm. rendelet A környezetvédelmi termékdíj-mentesség, a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának, valamint a használt gumiabroncs behozatalának feltételeiről szóló 53/2003. (IV. 11.) Korm. rendelet módosításáról 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről évi XXXVII. törvény Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról 8

9 T A L L Ó Z Ó KIHALÁS VESZÉLYEZTETI A CSÁSZÁR- PINGVINEKET Kihalás fenyegeti a császárpingvineket; a klímaváltozás miatti antarktiszi jégolvadás hatására a császárpingvinek száma 95 százalékkal fog csökkenni 2100-ra, addigra összesen 600 pár marad belőlük - vélik a tudósok. A császárpingvin a legnagyobb ma élő pingvinfaj, kifejlett példányaik centiméteresek. Testtömege kilogramm. Ez a faj az egyetlen, amelynek költése a kíméletlen antarktiszi tél idején zajlik. A kolóniák hosszú utat tesznek meg a tenger jegén, és a nőstények mindössze egyetlen tojást raknak, amelyre a hím vigyáz. A jég tehát fontos szerepet játszik a költés sikerében. Ami ennél is fontosabb, a tenger jegének kiterjedése befolyásolja a krillek (garnélaszerű tengeri gerinctelen állativadékok) és az őket fogyasztó halak bőségét, és ezzel a pingvinek táplálékának mennyiségét - mutattak rá a szakemberek az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányukban. A kutatók számításai az antarktiszi Adelie-földön élő császárpingvin-kolónia 43 éven át történő megfigyelésén alapulnak, illetve felhasználták az ENSZ éghajlatváltozást kutató kormányközi bizottságának (IPCC) legutolsó jelentését a jég kiterjedésének csökkenéséről. A pingvinek úgy kerülhetnék el ezt a csapást, ha a klímaváltozás hatására változtatnának költési szokásaikon, ami valószínűtlen. A pingvinek, más madárfajokkal ellentétben, lassan reagálnak. A pingvinek lassan alkalmazkodnak, ami problémát okoz, mert az időjárás viszont gyorsan változik - mondta Stephanie Jenouvrier kutatásvezető.több korábbi tanulmány szerint a klímaváltozás befolyásolhatja a fajok szaporodását és földrajzi eloszlását, de a mostani tanulmány az első, amely egy faj kipusztulását jósolja. Több mint hetvenmillió hektár erdőt veszített a Föld 1990 és 2005 között - állítja az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO egyik jelentésében. A világ erdeinek állapotával foglalkozó jelentés szerint az erdőirtás legnagyobb részben Dél-Amerikában, Afrikában és a karibi térségben zajlott az időszakban. A FAO szerint valószínűtlen, hogy az erdőpusztulás a fejlődő országokban csökkenne a közeljövőben, mert a magas élelmiszer- és energiaárak miatt a fairtás alternatívát jelent. A fa és a faipari termékek iránti kereslet várhatóan nő a népesség és a jövedelmek növekedésével az ázsiai és csendes-óceáni térségben. Latin-Amerikában 1990 és 2005 között 64 millió hektár erdő tűnt el, a világ teljes erdőkészletének hét százaléka. Afrikában (AP - Washington) A KLÍMAVÁL- TOZÁST MÁR NEM LEHET MEGÁLLÍTANI TÖBB MINT 70 MILLIÓ HEKTÁR ERDŐT VESZTETT 15 ÉV ALATT A FÖLD A klímaváltozást már nem lehet sem megállítani, sem meg nem történtté tenni, teljesen függetlenül attól, mennyire csökkentjük globális szinten a széndioxidkibocsátást. Az üvegházhatás következményei - az elhúzódó szárazság és a tengerszint megemelkedése - az elkövetkező ezer évben nem lesz csökkenthető még akkor sem, ha a széndioxid-kibocsátást az egyik pillanatról a másikra most azonnal teljesen megszüntetjük. A fenti megállapításokra az amerikai NOAA oceanográfiai és légköri hatóság kutató csapata által készített tanulmány jutott, amely a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) szaklap legfrissebb számában jelent meg. A svájci és francia tudósok szerint a vizsgálatok azt mutatják, hogy a széndioxid más, viszonylag hamar illanó üvegházhatást okozó gázoknál lényegesen hosszabb ideig fennmarad a légkörben. A szén-dioxid esetében az atomhulladékra asszociálni sokkal találóbb, mint a savas esőre - idézi a Washington Post a tanulmány vezetőjét, Susan Solomont, a NOAA munkatársát. Minél több időt pazarolunk el a döntések meghozatalára a szén-dioxiddal kapcsolatban, annál nehezebben megfordítható klímaváltozást idézünk elő. A tanulmány számítási modellekre alapozva mutatja be a jelenlegi 385 ppm (részecske per millió részecske) koncentrációnál magasabb széndioxid-tartalom növekedésének következményeit. A Washington Post rámutat, hogy évi 4,5 százalékos növekedés mellett a széndioxid-koncentráció 2035-re eléri az 550 ppm-et. A tanulmány szerint 450 és 600 ppm közötti koncentrációnál a csapadék tartós kimaradására kell számítani számos régióban, így Európa déli területein, Afrika egyes részein, Észak-Amerika délnyugati részein, valamint Nyugat-Ausztráliában - mégpedig nem éves, hanem évszázados távlatban. A következmény: szárazság, vízhiány, az ökoszisztémák változása, tűzvészek és katasztrofális terméskiesések. A növekvő széndioxid-kibocsátás az óceánok vízszintjének elkerülhetetlen emelkedéséhez vezet, ami 600 ppm-es CO 2 -koncentráció mellett 3000-ig 40 cm, vagy akár egy méternyi is lehet, anélkül, hogy beszámítanánk a gleccserek és a sarki jégtakaró olvadásának hatását. (dpa - Washington) A TENGERI EMLŐSÖK TELE VANNAK VEGY- SZEREKKEL A tengeri emlősök, mint a delfinek és a bálnák reménytelenül kiszolgáltatottak a rovarölőszereknek és más mérgező anyagoknak - derül ki különböző tengeri emlősök agyának vizsgálatából. A fellelt anyagok között akad néhány, amely veszélyessége miatt már az 1970-es évek óta tiltólistán van. Az Environmental Pollutions szaklapban megjelent cikk szerzője, Eric Montie még hallgatóként kezdte kutatását az amerikai Woods Hole Oceánográfiai Intézetben (WHOI), és most kollegáival együtt a dél-floridai egyetemen fejezte be a programot. Ijesztően magas PCBkoncentrációt találtunk egy fóka agyfolyadékában - közölte. A vizsgálat többek között a poliklórozott bifenilek (PCB-k), brómozott égésgátló szerek és rovarölők - mint például a DDT - koncentrációját mérte. A vegyszerek közül soknak már évtizedek óta tiltott a használata, mert annyira mérgezőek az emberi szervezetre. Sikerült több mint százhetven különböző vegyi anyag koncentrációját megvizsgálni az emlősök agyában - számolt be a kutatásról Chris Reddy társszerző, aki a programot úttörőnek nevezi. A PCB-k mérgező, rákkeltő kémiai klórvegyületek, amelyeket az 1980-as évekig elsősorban transzformátorokban, hidraulikai folyadékként, illetve tömítőanyagok, szigetelőszerek és műanyagok lágyítószereként alkalmazták. EGYRE VÉKONYABB JÉGEN ÉLNEK A JEGESMEDVÉK A világ jegesmedve-populációjának közel kétharmada tűnhet el a következő 50 évben a globális felmelegedés következményeként - kongatta meg a vészharangot a Természetvédelmi Világalap (WWF). A kérdésben leginkább érintett öt terület - az Egyesült Államok, Kanada, Oroszország, Norvégia és Grönland - képviselői a héten a norvégiai Tromso városában tárgyalnak a medvék megmentéséhez szükséges lépésekről óta ez az első olyan tárgyalás, melynek témája a jegesmedvék és élőhelyük megőrzése. A jegesmedvéket jelentős mértékben fenyegeti a globális felmelegedés. Folyamatosan zsugorodik lábuk alatt a jégtakaró, ahonnan legfontosabb táplálékforrásukra, a fókákra vadásznak. Emellett az ember által termelt méreganyagok is gyengítik az immunrendszerüket és akadályozzák szaporodásukat. Ha a jegesmedve léte komoly bajba jut, akkor az embereket és az egész bolygót is veszély fenyegeti - fejezte ki aggodalmát Rasmus Hansson, a WWF norvégiai vezetője. ( AP - Oslo ) 9

10 ZÖLD KOMMANDÓ A KÖRNYEZETVÉDELMI HATÓSÁGOK MINTEGY 200 MILLIÓ FORINTOS BÍRSÁGOT SZABTAK KI AZ ILLEGÁLIS SZÍNESFÉM-HULLADÉK KERESKEDŐKRE 2008-BAN, A ZÖLD KOMMANDÓ ELNEVEZÉSŰ AKCIÓSOROZAT- BAN. A SZAKTÁRCA A NULLA TOLERANCIA ELVÉT ALKALMAZZA A ZÖLDBŰNÖZÉSSEL SZEMBEN, MIVEL MEGENGEDHETETLENNEK TARTJA A TÁRSADALOM- NAK SOKSZOROSAN ÁRTÓ KÖRNYEZETVÉDELMI KÁROKOZÁS MINDEN FAJTÁJÁT. A HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSEK CÉLJA NEM A MINÉL NAGYOBB BÍRSÁG KISZABÁSA, HANEM A TERMÉSZETTUDATOS, JOGKÖVETŐ MAGATARTÁSRA ÖSZTÖNZÉS - MONDTA SZABÓ IMRE KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZ- TER AZON A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓN AMELYEN ÚTJÁRA INDÍTOTTA A ÉVI AKCIÓSOROZATOT. FELSZÁMOLNAK 103 SZILÁRD HULLADÉKLERAKÓT Európai uniós támogatásból számolják fel a felhagyott, korszerűtlen és illegális hulladéklerakókat a Sajó-Bódva völgyében, a rekultiváció során a projektben résztvevő, öt egymással szomszédos Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyei kistérség településeinek együttesen 103 lerakóját szüntetik meg. A tervek szerint a több mint száz lerakóból 39-et rekultiválnak, 77 lerakót pedig a hulladék elszállításával számolnak fel. Az összesen elszállított hulladék mennyisége elérheti a 3,5 millió köbmétert, a rekultivált területé pedig a 945 ezer négyzetmétert. A projekt első üteme nettó 175 millió 797 ezer forint, a második üteme pedig csaknem 67 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a programok előkészítő szakaszára. A támogatások az összköltség 85 százalékát teszik ki. Szabó Imre miniszter és Kling István államtitkár is elkísérte a Zöld Kommandós egységet az idei akciósorozat első bevetésére, melynek célkeresztjében az illegális autóbontók és roncsautó lerakatok állnak. Egy budapesti autóbontó telepen azt mutatták be, hogyan kell egy autót környezetbarát módon szétbontani, míg ezzel egy időben a Zöld Kommandó többi egysége az illegális bontókra csapott le. A zöldhatóságok az elkövetkező hónapokban országszerte ellenőrzéseket hajtanak végre szigorú szankciók mellett. Hazánkban évente mintegy ezer roncsautó keletkezik, ennek azonban csak kevesebb, mint a fele kerül regisztrált autóbontóba. A többi olyan helyen végzi, ahol illegális szétbontásuk veszélyezteti a környezetet. A Zöld Kommandó célja ezek felszámolása, és a zöldbűnözés visszaszorítása. Nem mindegy ugyanis, hova kerül a motorolaj, az akkumulátor vagy az elektronikai hulladék. Amíg ezeket nem szerelik ki szabályosan a járműből, az veszélyes hulladéknak számít. Az is fontos szempont, hogy a szárazra fektetett, azaz a veszélyes folyadékoktól megszabadított járművek anyagait üveget, fémet, gumit - a szabályos autóbontók szelektíven gyűjtik és az arra alkalmas anyagokat újrahasznosítják. A legális bontóban biztosítható, hogy a szennyező anyagok ne kerüljenek a talajba, vízbe vagy a levegőbe. A regisztrált, engedélyekkel rendelkező autóbontókban biztosított a környezetvédelmi előírások betartása. Nem éri meg kockáztatni, mert kemény szankciókra számíthatnak az illegális autóbontók. A zöldhatóságok egy szabálytalan, környezetkárosító módon szétszerelt autó miatt akár többszázezer forintos bírságot is kiszabhatnak, az elkövető pedig környezetkárosítás esetén akár szabadságvesztéssel is sújtható. A Zöld Kommandós eljárás alapján a hatóságok bezáratják az illegális autóbontókat, talajszennyezés esetén pedig kármentesítésre kötelezik a telepet. Nem éri meg tehát illegális bontóba vinni az autót. Magyarországon ma 175 regisztrált, legális autóbontó működik, amelyek a hozzájuk beszállított gépjárművet kötelesek átvenni, és csak az általuk kiadott igazolással lehet kivonatni a járművet a forgalomból. A tíz területi zöldhatóság a rendőrséggel, a vám- és pénzügyőrséggel, az ÁNTSZ-szel, a Nemzeti Közlekedési Hatósággal, a polgárőrséggel és az önkormányzatokkal közösen országszerte végez majd ellenőrzéseket az elkövetkező hónapokban, és a zöldtárca a tapasztalatok alapján intézkedési csomagot dolgoz ki az illegális autóbontás visszaszorítására. Felügyelőségünk is megindította idei akciósorozatát. Eddig 7 helyszínen került sor ellenőrzésre. 3 esetben igazolódott be az engedély nélküli autóbontás ténye. Az első ütem előkészítő szakasza tavaly szeptemberben indult, összköltsége csaknem 207 millió forint, a projekt második részének előkészítése ez év januárjában kezdődött, mintegy 78 millió forintba kerül. A programok előkészítő szakasza a jövő év közepén zárul, ekkorra készül el a lerakók környezetvédelmi felülvizsgálata, a tervdokumentáció, a hatósági engedélyeztetések. Az előkészítés után, nyújthatják be a pályázatot a második fordulóra, a megvalósítás szakaszára. Eredményes pályázat esetén több milliárd forintos összköltségből valósulhat meg maga a rekultiváció. A Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás 9 éve alakult, 127 tagönkormányzattal. Azóta Sajókazán megvalósult egy EU konform regionális hulladékgazdálkodási rendszer, ezzel a projekttel pedig a múlt öröksége is felszámolásra kerül. TÚL A NÖVE- KEDÉS HATÁRAIN 1970-ben Denis Meadows három fiatal kutatótársával kétéves projektbe kezdett a Massachusetts Institute of Technology (MIT) falai között. A Római Klub felkérésére azt vizsgálták, hogy milyen következményekkel jár ha a népesedés és a gazdasági növekedés korlátlanul folytatódik, és mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartó képességén belül maradjon az emberiség. Két év múlva A növekedés határai c. könyvben tették közzé a kutatás eredményeit, mely megrázta a világot. A végkövetkeztetés az volt, hogy ha a népesedés, az iparosodás és a környezetszennyezés változatlan ütemben folytatódik, belátható időn belül elérjük azt a határt, amikor a népesség és a gazdaság hirtelen és ellenőrizhetetlen hanyatláshoz vezet. Húsz évvel később, 1992-ben a kutatók felülvizsgálták az eredeti kutatás anyagát és ennek eredményét A növekedés határain túl c. könyvben publikálták. Ebben arra a feltételezésre jutottak, hogy az emberiség már túllépte a Föld eltartó képességét és olyan irányba halad, amely már nem fenntartható ben újabb könyv jelent meg A növekedés határai harminc év múltán címmel. Míg harminc évvel korábban a növekedés határai a távoli jövőbe vesztek, most a kutatók a globális túllövést és az összeomlás lehetőségét vetítik előre az ökológiai korlátok nem megfelelő felismerése és kezelése miatt. Megfogalmazásuk szerint a túllövés (annyit jelent: túl messzire menni) és hanyatlás akkor következik be a társadalmi jólétben, amikor a társadalom nem megfelelően készül fel a jövőre. Jóléti veszteség lép fel például, ha a természeti erőforrások kezdenek kimerülni. A globális túllövésre és összeomlásra a világtőzsdén az ezredfordulón bekövetkezett dot.com buborék kipukkanását hozzák fel példaként. Itt a buborék az érdekek dinamikáját illusztrálja a pénzügyi világban. A példában 1992 és 2000 között irreálisan megnőtt a részvények értéke (ami hosszú távon nem volt fenntartható), majd három éven keresztül egyfolytában zuhanásban volt, míg elérte a minimumot. Amikor elkezdődött az összeomlás, már senki sem tudta megakadályozni. A szerzők szerint a dot.com buborék -hoz nagyon hasonló túllövést és összeomlást fog tapasztalni a globális erőforrások használatával és a szennyezőanyag-kibocsátásokkal kapcsolatban is a világ. Múlt év novemberben egy újabb buborék pukkant ki. A jelenlegi pénzügyi-gazdasági válság jó alkalom lehetne, hogy elgondolkozzunk a válság valódi okain. Még mindig csak pénzügyi válságról és gazdasági recesszióról szól a közbeszéd, annak környezetvédelmi és morális aspektusairól alig esik szó, pedig ezek nagyon is összefüggenek. Egy olyan globalizálódó világban, amelyben az individualizmus, a versenyszellem, a rövid távú szemlélet uralkodik lehet-e egyáltalán fenntarthatóságról beszélni? A válasz lehet egy feltételes igen. Aurelio Peccei a Római Klub alapítója a világ problémáinak megoldását egy új humanizmus -ban látta. Ennek elő kell segítenie egy új értékrend kialakulását, mely helyreállítja belső egyensúlyunkat és egy újfajta spirituális, etikai, filozófiai, társadalmi, politikai, esztétikai és művészeti ihletet ad, ami kitölti életünket, helyreállítja bennünk [ ] a szeretet, a barátság érzetét, a megértést, a szolidaritást, az áldozatkészséget [ ]. A jövő már nem az, ami lehetett volna, [ ]. De még mindig azzá válhat, amit akarunk, ha a realitásokon és az ésszerűségen belül maradunk. írta 28 évvel ezelőtt 1981-ben. Sallai Ferenc 10

11 MEGEMLÉKEZÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGNAPRÓL Június 5-én, mint már tizenkilenc éve minden alkalommal a Környezetvédelmi Világnapra emlékeztünk felügyelőségünkön. Évtizedes hagyománya van annak is, hogy ezen a napon Nyílt nap keretében fogadjuk az általános és középiskolások érdeklődő csoportjait. Az ünnepség a felügyelőség Mindszent téri irodaháza II. emeleti aulájában rövid megemlékezéssel kezdődött. A megemlékezés résztvevőit Uramné Lantai Katalin a Levegőtisztaság-védelmi és Zajvédelmi Osztály vezetője köszöntötte, aki ünnepi beszédét rendhagyó módon kezdte: Úgy gondolom, ez a nap a környezetért van, rólunk szól, de elsősorban nem nekünk. Hiszen mi nap, mint nap találkozunk és szembesülünk a környezetvédelmi problémákkal, megoldandó feladatokkal. Nem szükséges tehát elriasztó számokat ismertetnem a sarkköri jégréteg olvadásáról, a globális felmelegedésről, a vízkészletek aktuális alakulásáról, az aszályról és az árvízről, a külföldről illegálisan hazánkba szállított hulladékokról, a hazai lerakók helyzetéről, a környezeti zaj zavaró hatásáról, a szmoghelyzetek gyakoriságáról, a levegőminőség változásáról, a közlekedés káros hatásairól, a természetvédelem és a tájvédelmi kérdések fontosságáról, a kihalóban lévő állatfajokról, és még sok minden más környezetvédelmet érintő kérdésről. Hiszen mi minden nap ebben élünk, ezért tevékenykedünk. A kollégák tudják a legjobban a választ ezekre a kérdésekre. Majd így folytatta: Legyen az a nap a miénk. Szóljon mindennapjainkról. Ezután néhány kérdést tett fel: Mióta rendezik meg a környezetvédelmi világnapot? Mi az idei világnap szlogenje? Emlékszünk-e még az előző évek mottóira? Ki határozza meg a szlogeneket? Majd sorra megválaszolta a feltett kérdéseket felidézve az aktuális környezeti események kronológiáját. Az Egyesült Nemzetek kezdeményezésére óta ünnepeljük, ünneplik szerte a világon a Környezetvédelmi Világnapot. A bolygódnak szüksége van Rád! Tegyünk együtt a klímaváltozás ellen! Ez 2009-ben a Környezetvédelmi Világnap jelmondata. Ezzel a mondattal az UNEP arra szólítja fel világszerte az egyes államokat, hogy a decemberében Koppenhágában megrendezendő világméretű klímacsúcson a Kyotói jegyzőkönyv után egy új közös egyezményt írjanak alá a klímaváltozás hatékony csökkentése érdekében. De álljanak itt az utóbbi évtized világnapjain megfogalmazott jelmondatok is: 2000: A Környezetvédelmi Millennium jegyében. Itt az idő a cselekvésre! (The Environment Millenium. Time to act) 2001: Kapcsolat az élet világhálójával (Connect with the World Wide Web of Life) 2002: Adjunk esélyt a bolygónknak (Give Earth a Chance) 2003: Víz két milliárd ember haldoklik érte. (Water - Two Billion People are Dying for It!) 2004: Körözés: tengerek és óceánok. Élve vagy halva (Wanted: Seas and Oceans. Dead or alive!) 2005: Zöld városok tervezz a bolygóért (Green Cities - Plan for the Planet!) 2006: Sivatagok és elsivatagosodás (Algéria) (Don t desert drylands!) 2007: Olvadó jég egy forró téma (Norvégia) (Melting Ice - A Hot Topic?) 2008: Váltsunk szokást - egy CO2 mentes gazdaságért. (Újzéland) (CO2- Kick The Habit - Towards a Low Carbon Economy) Látható tehát, hogy minden évben más más környezeti elemet emel ki az aktuális cselekvési program. Mégis közös bennük, hogy az élet, a bolygó fennmaradását, a természeti értékek megőrzését, az élhetőbb környezettel kapcsolatos elvárásokat fogalmazza meg. Az ünnepi szónok kérte a jelenlevő kollégákat, hogy legalább mi próbáljuk meg betartani a évre meghatározott jelmondatban foglaltakat. Energiatakarékossággal mutassunk példát környezetünknek, hogy élen járva még sokáig követőkre találjunk. Végezetül mondandóját azzal zárta, hogy fontos a figyelemfelhívás, amit nekünk kell megtennünk. Ez a nap a környezetért van, rólunk szól, de elsősorban az elkövetkező generációk érdekében. Ezt követően Pintér István igazgatói dicsérő oklevelet adott át a Felügyelőség kiemelkedően jó munkát végző munkatársainak: Patakiné Farkas Ágnes személyzeti vezetőnek, Juhász András vezető tanácsosnak, Bernáthné Szabó Gabriella csoportvezetőnek, dr. Varga Mária tanácsosnak, Mohácsi Magdolna vezető főtanácsosnak. /Sallai/ FELELŐSEK VAGYUNK KÖRNYEZETÜNKÉRT Olvasható a szirmabesenyői Szinyei-Merse Pál Általános és Alapfokú Művészet Iskola (az ökoiskola cím birtokosa) Együtt sikerülhet 2008/2009 akcióév cselekvési program végrehajtásának összegzésében. Korábban már beszámoltunk arról, hogy múlt nyáron egy nagyszabású összefogást, szemétszüretet kezdeményeztek a Sajó környezeti állapotának javításáért. Az év során számos további akciót hajtottak végre, amelyből most csak néhányat emelünk ki. Az iskolában évek óta szelektíven gyűjtik a hulladékot. Az elmúlt tanévben két alkalommal szerveztek begyűjtési akciót. Ennek során összesen 20 tonna papírt, 55 ezer db PET palackot, 160 kg műanyag kupakot, 500 kg italos kartont, 500 db alumínium dobozt gyűjtöttek össze. A veszélyes hulladékok közül a használt szárazelemek és akkumulátorok begyűjtését vállalták fel szabványos gyűjtőedényekbe. Ebből 350 kg-ot adtak át az AVE Miskolc Kft-nek. Az év során szinte valamennyi jeles napról megemlékeztek. A víz napjára vízügyi szakembereket hívtak meg az iskolába. A Föld Napján az AVE Miskolc Kft. haszongépeivel ismerkedtek a gyerekek munka közben az iskola udvarán. A szelektív hulladékgyűjtésért oklevelet, a veszélyes hulladékgyűjtésért Miskolc város különdíját nyerték el, de a Teleki Pál Földrajz és földtanversenyen, a Körzeti és megyei biológia versenyen, az Árokszállási Zoltán biológiai és környezetvédelmi versenyen is kiváló eredményeket értek el az iskola tanulói. 11

12 A VÍZ VILÁGNAPJÁN FOGADJ ÖRÖKBE EGY FORRÁST! Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Környezetvédelmi és Energiaügyi Bizottsága a Miskolci ÖKO-KÖR Közhasznú Környezetvédő Szervezettel közösen az idén visszatérve a korábbi hagyományaihoz kinn a természetben, Garadna pihenőparkban tartotta március 22- én Víz Világnapi megemlékezését. A megemlékezés résztvevőit T. Asztalos Ildikó a Környezetvédelmi Bizottság elnöke köszöntötte, majd dr. Kormos Vilmos a rendezvény védnöke Természetvédelem és környezeti nevelés című előadásával nyitotta meg a rendezvényt. A városi ünnepség egyben az ÖKO-KÖR Fogadj örökbe egy forrást! akciójának elindítását is jelentette. Balog Ákos a szervezet ügyvezetője a tavasztól őszig tartó akció céljáról, a csatlakozás lehetőségeiről is beszélt a késő télies időjárás ellenére összegyűlt több mint száz általános és középiskolásnak. Vojtilla László a MIVÍZ Kft. szolgáltatási igazgatója mintegy alátámasztandó az akció fontosságát Tiszta forrásból egészséges ivóvíz címmel beszélt a bükki források tisztasága és a város ivóvízellátásának összefüggéseiről. Az ÖKO-KÖR 15 éve foglalkozik a bükki források vízminőségének vizsgálatával, gondozásával, a források környékének takarításával, és mint vizes élőhelyek fenntartásával. Sajnos az eredmények csak rövid ideig látszanak. Az emberek többsége ma is tisztelettel áll meg a FORRÁS előtt, áhítattal hallgatja szűnni nem tudó csobogását, kóstolgatja üdítő vizét Azért, hogy ez a természetes állapot sokáig fennmaradhasson, kezdeményezzük a társadalmi összefogást, a diákok, iskolák és családok együttműködését. áll a szervezet felhívásában. Az iskolás csoportok március 20. és október 31. között rendszeresen meglátogatják a kiválasztott forrást, gondozzák, tisztántartják a környékét. Egyszerű vizsgálati módszerekkel figyelemmel kísérhetik vizének fizikai, kémiai állapotát, megfigyeléseket végezhetnek, meghatározhatják az ott élő növényeket, állatokat, melyeket fényképpel, rajzzal dokumentálhatnak. Munkájukról, az eredményekről naplót vezetnek és az akció végén beszámolót készítenek. Az elvégzett munkák kiértékelésére és eredményhirdetésre novemberben kerül sor. A felhívás alapszabályként fogalmazta meg: A természetbe ne vigyünk be és ne hozzunk ki semmit! A forrást ne akarjuk átalakítani. Törekedjünk a természetes állapotának fenntartására! A forrásgondozásra előzetesen ben vagy postai úton jelentkeztek be az 5 fő diákból és egy pedagógusból álló csoportok. A sikeres kezdeményezés alapján 30 forrás talált örökbefogadó gazdára, köztük 9 miskolci középiskola, 16 általános iskola és 4 civil szervezet is jelentkezett. Az ünnepségen megjelentek megismerhették Miskolc város önkormányzatának vízbázis védelem érdekében tett lépéseit is, melynek eredményei a Szinva vízminőségének javulásában mutatkoznak. A Miskolci Öko-Kör és Felügyelőségünk szakemberei a források terepi vízkémiai méréseit és biológiai vizsgálatait mutatták be forgószínpad szerűen a közel 150, zömében iskolás résztvevőnek. Az örökbefogadók az októberig tartó gondozáshoz és mérésekhez terepi eszközöket, módszertani útmutatókat és határozókat kaptak a rendezvény szervezőitől. AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG LAPJA SZERKESZTŐSÉG: MISKOLC, MINDSZENT TÉR 4. TELEFON: 46/ FŐSZERKESZTŐ: SALLAI FERENC FELELŐS KIADÓ: PINTÉR ISTVÁN

A Duna tápanyagterhelésének korlátozása a Fekete-tenger eutrofizálódása miatt, veszélyes anyag szennyezések

A Duna tápanyagterhelésének korlátozása a Fekete-tenger eutrofizálódása miatt, veszélyes anyag szennyezések Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése KEOP-2.5.0 projekt Duna fórum 2009. szeptember 18. A Duna tápanyagterhelésének korlátozása a Fekete-tenger eutrofizálódása miatt, veszélyes anyag szennyezések Dr.

Részletesebben

BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 14/B Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Stratégiai Főosztály Környezetpolitikai Osztály II. A testületileg illetékes KÖFE szakmai véleményét megkaptuk, és figyelembe vesszük

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail:polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a torbágyi temető zajvédelméről

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a 1. számú melléklet N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a Környezeti értékelés véleményezése Nyíregyháza MJV RT

Részletesebben

118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás

118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.

Részletesebben

JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke

JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke JAVASLAT a 2015. évi nemzeti ünnepek megrendezésére és egyéb városi rendezvényekkel kapcsolatos feladatok, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2015. április

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme 126/2007. (V.16.) ÖK. számú Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme A Képviselő-testület támogatja Popovics Zsolt fekve-nyomó sportolót a Sportcsarnok Sport Egyesületen keresztül 30.000

Részletesebben

Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat

Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Érvényesség kezdete: Junior kategória 2016 június 1 Felnőtt kategória 2016 január 1 Tartalom I. Célja... 3 II. Szabályozás... 3 1) A versenyek meghatározása... 3

Részletesebben

5. melléklet. A Duna Dunaföldvár-Hercegszántó közötti szakasza vízminőségének törzshálózati mérési adatai

5. melléklet. A Duna Dunaföldvár-Hercegszántó közötti szakasza vízminőségének törzshálózati mérési adatai 5. melléklet A Duna - közötti szakasza vízminőségének törzshálózati mérési adatai 5. melléklet 2006.02.20. TÁBLÁZATJEGYZÉK 1. táblázat: Mintavételi darabszámok az értékelt mintavételi helyeken (1968-2004)

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

Az abortusz a magyar közvéleményben

Az abortusz a magyar közvéleményben Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban

Részletesebben

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai

Részletesebben

3. Az integrált KVTF-ÁNTSZ közös szállópor mérési rendszer működik. A RENDSZER ÁLTAL VÉGZETT MÉRÉSEK EREDMÉNYEI, ÉS AZOK ÉRTÉKELÉSE

3. Az integrált KVTF-ÁNTSZ közös szállópor mérési rendszer működik. A RENDSZER ÁLTAL VÉGZETT MÉRÉSEK EREDMÉNYEI, ÉS AZOK ÉRTÉKELÉSE ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal Országos Tiszti Főorvos 1097 Budapest, Gyáli út 2 6. 1437 Budapest, Pf. 839 Központ: (1) 476-1100 Telefon: (1) 476-1242 Telefax: (1) 215-4492 E-mail: tisztifoorvos@oth.antsz.hu

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ

Részletesebben

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek

Részletesebben

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015. 32/2015.(II.10.) KT Dunaföldvár Város Képviselő-testülete az önkormányzati beszerzésekre vonatkozó 2015. évi közbeszerzési tervét jóváhagyja. Felhatalmazza a t a tervben szereplő eljárások megindítására.

Részletesebben

Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt)

Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt) Ökoiskola Címátadó Ünnepség Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Budapest, 2014. január 25. Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt) Könczey Réka http://www.ofi.hu/sh45 Az előadás vázlata

Részletesebben

Tolna Megyei Földmérők Napja 2016. Tolna megyei földmérők helyzete a szakmagyakorlási rendelet szerint Németh András TMMK GGT Szakcsoport elnök

Tolna Megyei Földmérők Napja 2016. Tolna megyei földmérők helyzete a szakmagyakorlási rendelet szerint Németh András TMMK GGT Szakcsoport elnök Tolna Megyei Földmérők Napja 2016 Tolna megyei földmérők helyzete a szakmagyakorlási rendelet szerint Németh András TMMK GGT Szakcsoport elnök Földmérők Európai Tanácsa (CLGE) Megyei Földmérő Napok Geodézia

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA

Részletesebben

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások /7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2666-200:text:hu:html HU-Szombathely: Banki szolgáltatások 200/S 7-2666 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás

Részletesebben

Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban. 2016. május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu

Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban. 2016. május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban 2016. május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu Előzmények 12/2010. (III.11.) OKM rendelet : Minősített Könyvtári cím és a Könyvtári Minőségi Díj

Részletesebben

Vízvédelem KM011_1. 2015/2016-os tanév II. félév. 3. rész: Víz Keretirányelv

Vízvédelem KM011_1. 2015/2016-os tanév II. félév. 3. rész: Víz Keretirányelv Vízvédelem KM011_1 2015/2016-os tanév II. félév 3. rész: Víz Keretirányelv Dr. habil. Zseni Anikó egyetemi docens Széchenyi István Egyetem AHJK, Környezetmérnöki Tanszék in Fehér, 2009 1 Víz Keretirányelv

Részletesebben

Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe

Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának potenciális partnerei Helyi vállalkozások Kiskunmajsa Város Önkormányzata számára a lehetséges vállalati partnerek feltérképezéséhez

Részletesebben

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/7

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/7 Megbízási keretszerződés keretében a Miniszterelnökség tevékenységét segítő, annak az uniós támogatású pénzeszközök felhasználásához rendelt feladataihoz kapcsolódó közbeszerzési és jogi szakértői tanácsadás

Részletesebben

Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154)

Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154) Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154) 2010.12.08. Erdész János Témák Projekttel szembeni elvárások Projektszakaszok, elvégzett feladatok, eredménytermékek

Részletesebben

2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL

2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar -Sárrét Vidékfejlesztési

Részletesebben

Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20.

Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20. Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola székhelye: 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Tel: 74/496-782 e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu Ikt.sz.: /2015. OM: 036345 Ügyintéző: Ősze Józsefné Ügyintézés

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 916 végleges 2006/0300 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek,

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői

Részletesebben

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:

Részletesebben

Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12.

Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. MNB szerepe pénzügyi rendszer stabilitása a pénzforgalom szabályozása, zökkenőmentes lebonyolítása

Részletesebben

1-2. melléklet: Állóvíz típusok referencia jellemzői (11, 13)

1-2. melléklet: Állóvíz típusok referencia jellemzői (11, 13) Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv 2-10 Zagyva 1-2. melléklet: Állóvíz típusok referencia jellemzői (11, 13) 1-2. melléklet Állóvíz típusok referencia jellemzői - 1 - 1-2 melléklet: Állóvizek referencia jellemz

Részletesebben

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet Nyíregyházi Főiskola a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. április alegység

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 147 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti

Részletesebben

VII. Gyermekszív Központ

VII. Gyermekszív Központ VII. Gyermekszív Központ Dr. Szatmári András Magyarországon évente kb. 75-8 gyermek születik szívhibával, mely adat teljesen megegyezik az európai országok statisztikáival, nevezetesen, hogy 1 millió lakosra

Részletesebben

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Vízvédelem KM011_1. 2014/2015-es tanév II. félév. 3. rész: Víz Keretirányelv

Vízvédelem KM011_1. 2014/2015-es tanév II. félév. 3. rész: Víz Keretirányelv in Fehér, 2009 Vízvédelem KM011_1 2014/2015-es tanév II. félév 3. rész: Víz Keretirányelv Dr. Zseni Anikó egyetemi docens Széchenyi István Egyetem AHJK, Környezetmérnöki Tanszék Víz Keretirányelv 2000/60/EK

Részletesebben

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Részletesebben

A Magyarok Kenyere program egy országos és határon túli jótékonysági esemény. Olyan nemzeti ös szefogás, amelynek keretében

A Magyarok Kenyere program egy országos és határon túli jótékonysági esemény. Olyan nemzeti ös szefogás, amelynek keretében MAGYAROK KENYERE PROGRAM 2016 A Magyarok Kenyere program egy országos és határon túli jótékonysági esemény. Olyan nemzeti ös szefogás, amelynek keretében a Kárpát-medence magyarlakta részeiről búzát gyűjtünk

Részletesebben

Tájhasználati változások közösségi értékelése az ökoszisztéma szolgáltatások tükrében

Tájhasználati változások közösségi értékelése az ökoszisztéma szolgáltatások tükrében Tájhasználati változások közösségi értékelése az ökoszisztéma szolgáltatások tükrében Kalóczkai Ágnes Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet Környezeti Társadalomkutató Csoport LII.

Részletesebben

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján. Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Söjtöri közös Önkormányzati Hivatal Jegyző munkakör betöltésére

Részletesebben

Agrár és vidékpolitika aktualitásai 2013. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium

Agrár és vidékpolitika aktualitásai 2013. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium Agrár és vidékpolitika aktualitásai 2013. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest, 2013. április 30. KAP 2014-2020 KAP 2007-2013 I. pillér II. pillér

Részletesebben

Nyilatkozat a tervezett költségek utófinanszírozás vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról

Nyilatkozat a tervezett költségek utófinanszírozás vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról Nyilatkozat a tervezett ek vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról Támogatási szerződés száma: TOP-6.8.2-15-PC1-2016-00001 Kedvezményezett: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Alulírott

Részletesebben

Felkészülés a mesterpedagógus, kutatópedagógus fokozat elérésére

Felkészülés a mesterpedagógus, kutatópedagógus fokozat elérésére Felkészülés a mesterpedagógus, kutatópedagógus fokozat elérésére Speciális kompetenciák, dokumentumok Serfőző Mónika ELTE TÓK Mesterpedagógus fokozat (teljes minősítési eljárás) Felkészülési szakasz tervezés

Részletesebben

önkormányzati tanácsadó Kristonné Sipos Ágnes pályázati és közbeszerzési menedzser, Barcika Szolg Kft.

önkormányzati tanácsadó Kristonné Sipos Ágnes pályázati és közbeszerzési menedzser, Barcika Szolg Kft. Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Dr. Juhász-Nagy Judit önkormányzati tanácsadó Kristonné Sipos Ágnes pályázati és közbeszerzési menedzser, Barcika Szolg Kft. Tárgy: Javaslat a Kazincbarcika

Részletesebben

A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása

A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása Pados Róbert Hulladékgazdálkodási ügyintéző Zalaegerszeg,

Részletesebben

Budapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján

Budapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján Budapest, 2015. április A beutazó jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 2015-ben 20,2 millió külföldi turista látogatott Magyarországra, számuk 17,0%-kal nőtt 2014-hez

Részletesebben

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Szüts Péter Intelligens Társadalomért Országos Szövetség, Közigazgatási tanácsadó (NGM) Települési önkormányzatok

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 110/2016.

Az előterjesztés száma: 110/2016. A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének

Részletesebben

A közraktározási piac 2015. évi adatai

A közraktározási piac 2015. évi adatai A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma

Részletesebben

A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései. Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató

A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései. Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató Adatszolgáltatás Az adatszolgáltatási kötelezettséget előírja:, Ht. 32/A. (4), 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet Adatszolgáltatásra

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Egészségügyi kártevőirtó szakmunkás szakképesítés. 2454-06 Kártevőirtás modul. 1. vizsgafeladat. 2013. december 10.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Egészségügyi kártevőirtó szakmunkás szakképesítés. 2454-06 Kártevőirtás modul. 1. vizsgafeladat. 2013. december 10. Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót 1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 1. számú pénzügyi

Részletesebben

Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása

Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása Pályázat kódja GINOP-1.3.2-15 Keretösszeg 2 milliárd Ft Támogatási összeg 5 50 millió Ft Intenzitás maximum 50% Pályázók

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

MILYEN A HELYES TESTTARTÁS?

MILYEN A HELYES TESTTARTÁS? MILYEN A HELYES TESTTARTÁS? A biomechanikailag helyes testtartás, tartáskorrekció ÉVFOLYAM: 7 8. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 7-8. AZ ÓRA TÉMÁJA: A biomechanikailag

Részletesebben

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Gazdaságélénkítés és munkahelyteremtés 2011-2013 2011-13 között közel 2000 milliárd forint uniós forrás állt Magyarország rendelkezésére,

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

ADATSZOLGÁLTATÁS PONTSZERŐ SZENNYEZİFORRÁSOK / SZENNYEZETT TERÜLETEK ORSZÁGOS SZÁMBAVÉTELE TÉNYFELTÁRÁS UTÁNI ADATOK ADATLAPJA BORÍTÓLAP

ADATSZOLGÁLTATÁS PONTSZERŐ SZENNYEZİFORRÁSOK / SZENNYEZETT TERÜLETEK ORSZÁGOS SZÁMBAVÉTELE TÉNYFELTÁRÁS UTÁNI ADATOK ADATLAPJA BORÍTÓLAP DTSZOLGÁLTTÁS PONTSZERŐ SZENNYEZİFORRÁSOK / SZENNYEZETT TERÜLETEK ORSZÁGOS SZÁMBVÉTELE TÉNYFELTÁRÁS UTÁNI DTOK DTLPJ BORÍTÓLP DTSZOLGÁLTTÁS TÍPUS: datszolgáltató ügyfél adatai 0.1 KÜJ (Környezetvédelmi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41517 7. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére ELŐTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére Tárgy: - Balatonkenese Város Önkormánynál folyamatban lévő pályázatok,

Részletesebben

A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE

A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés

Részletesebben

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.

Részletesebben

Elfogadásra nem javasolt: 2.e: A célrendszer, a legfontosabb célok megállapítása a Stratégia Munkacsoporttal közösen került kialakításra.

Elfogadásra nem javasolt: 2.e: A célrendszer, a legfontosabb célok megállapítása a Stratégia Munkacsoporttal közösen került kialakításra. Dunaharaszti Településfejlesztési koncepciója és Integrált településfejlesztési stratégiája 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 30. (5) és 31. (1) bekezdés szerinti véleményezése során beérkezett vélemények

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2008/2009. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi

Részletesebben

SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE

SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE 2009. EVI III. JEGYZŐKÖNYVE 2009. MÁRCIUS 31-1 ULESEROL J e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

Reform és Fordulat. 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula. A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György

Reform és Fordulat. 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula. A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György Reform és Fordulat A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula 2013. szeptember 28. Tartalom A monetáris politika reformja Strukturális

Részletesebben

Generali Alapkezelő Privát Vagyonkezelés Befektetési szakértelem immáron 20 éve

Generali Alapkezelő Privát Vagyonkezelés Befektetési szakértelem immáron 20 éve Bemutatkozás Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Generali Alapkezelő Zrt. Generali Alapkezelő Privát Vagyonkezelés Befektetési szakértelem immáron 20 éve Jogi személyiség A Generali Csoport világszerte

Részletesebben

A NAPENERGIA ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON. Készítette: Pap Mónika Környezettan BSc Témavezető: Pieczka Ildikó

A NAPENERGIA ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON. Készítette: Pap Mónika Környezettan BSc Témavezető: Pieczka Ildikó A NAPENERGIA ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON Készítette: Pap Mónika Környezettan BSc Témavezető: Pieczka Ildikó 1. Bevezetés Tartalom 2. Magyarország éghajlata 3. A napenergia keletkezése 4. A napenergia

Részletesebben

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár

Részletesebben

Project Management 2014.10.29.

Project Management 2014.10.29. Project Management 2014.10.29. Mi az a project? Definíció: A projekt egy ideiglenes erőfeszítés, törekvés egy egyedi termék, szolgáltatás vagy eredmény létrehozása érdekében. (PMI) Fontos tulajdonságok:

Részletesebben

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új

Részletesebben

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság. Schmidtka Gábor

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság. Schmidtka Gábor Schmidtka Gábor főosztályvezető-helyettes Hulladékgazdálkodás Stratégiai és Tervezési Főosztály 2016. május 3. 1 Jogszabályi háttér A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 20. (1)

Részletesebben

H/638/33. szám. Az Országgyűlés Érkezett : Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának. Külügyi és határon túli magyaro k

H/638/33. szám. Az Országgyűlés Érkezett : Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának. Külügyi és határon túli magyaro k H/638/33. szám ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA Az Országgyűlés Érkezett : 2010 SZEPT B. Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának Külügyi és határon

Részletesebben

2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú

2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú 2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú Közbeszerzési Értesítő száma: 2005/13 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés; Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (14-es minta)

Részletesebben

Vezetőtárs értékelő kérdőív

Vezetőtárs értékelő kérdőív Vezetőtárs értékelő kérdőív Kérdőív megnevezése Jele, kódja Vezetőtárs értékelő kérdőív 11_Ovodavezetőtárs_Ért Önértékelés Értékelés Kérjük a megfelelőt aláhúzni! sorsz Megnevezés Adat 1. Óvodavezető neve

Részletesebben

DIGITÁLIS GAZDASÁGFEJLESZTÉS

DIGITÁLIS GAZDASÁGFEJLESZTÉS DIGITÁLIS GAZDASÁGFEJLESZTÉS 2016-BAN A GINOP VÁLLALATI INFOKOMMUNIKÁCIÓS PÁLYÁZATAI Dr. Kelemen Csaba főosztályvezető 2015. november 25. GINOP 3. PRIORITÁS VEKOP 3. PRIORITÁS GINOP 8. PRIORITÁS A fejlesztések

Részletesebben

xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78%

xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78% Minőségi mutatók Kiskereskedelmi mutatók (Internet) Megnevezés: Új hozzáférés létesítési idő Meghatározás: A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80%ban teljesített határideje. Mérési

Részletesebben

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető Érettségi 2015/2016 tanév tavasz Jogszabályváltozások Dr. Kun Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Oktatási és Hatósági Osztály 2016. április 19. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

Városfejlesztési pályázatok az Észak-Alföldi Operatív Programban

Városfejlesztési pályázatok az Észak-Alföldi Operatív Programban Városfejlesztési pályázatok az Észak-Alföldi Operatív Programban Lehetőségek - számokban Az ÉAOP keretében városrehabilitációra rendelkezésre álló forrás 2007-2013 Helyi településfejlesztési projektek

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ

TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ a 2004. évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról alapján 1) KKV-nak

Részletesebben

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,

Részletesebben

Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610

Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610 Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 0 Általános mutatók Szak értékelése - + átl.=. Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Skála Átl. elt. Átlag Medián

Részletesebben

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: BOO/001/01651-0004/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Ózd Város Önkormányzatát (székhelye: 3600 Ózd, Városház tér 1., adószáma: 15726487-2-05) kötelezem, hogy

Részletesebben

A kistérségi koordinátorok roma integrációs feladatai Észak-magyarországi régió

A kistérségi koordinátorok roma integrációs feladatai Észak-magyarországi régió A kistérségi koordinátorok roma integrációs feladatai Észak-magyarországi régió Csonka Renáta roma integrációs koordinátor Budapest, 2010. szeptember 15. Az Észak-magyarországi régió Kistérségi koordinátorok

Részletesebben

H A T Á S V I Z S G Á L A T I

H A T Á S V I Z S G Á L A T I H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P Iktatószám: A hatásvizsgálat elkészítésére fordított id : Hatásvizsgálatba bevont személyek, szervezetek: Dátum: Kapcsolódó hatásvizsgálati lapok: Vizsgált id táv: El

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan

Részletesebben