önkormányzati tanácsadó Kristonné Sipos Ágnes pályázati és közbeszerzési menedzser, Barcika Szolg Kft.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "önkormányzati tanácsadó Kristonné Sipos Ágnes pályázati és közbeszerzési menedzser, Barcika Szolg Kft."

Átírás

1 Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Dr. Juhász-Nagy Judit önkormányzati tanácsadó Kristonné Sipos Ágnes pályázati és közbeszerzési menedzser, Barcika Szolg Kft. Tárgy: Javaslat a Kazincbarcika és vonzáskörzete munkahelyteremtő fejlesztése című, SH/1/1 azonosítószámú projekt Pályázati Alap 4. körös pályázati felhívás feltételeinek meghatározására Tisztelt Képviselő-testület! A Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében a "Kazincbarcika és vonzáskörzete munkahelyteremtő fejlesztése (SH/1/1)" című projekt tárgyában március 2-án Svájc nevében a Svájci Fejlesztési és Együttműködési Ügynökség, Magyarország nevében a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megkötötte a Projekt Megállapodást, amely alapján május 30-án aláírásra került a Végrehajtási Megállapodás Kazincbarcika Város Önkormányzata és a VÁTI Kht., mint Közreműködő Szervezet között. Ezek alapján valósulhat meg a CHF összköltségű, CHF támogatástartalmú ( Ft összköltség, Ft támogatás) projekt, melynek egyik fő eleme a Pályázati Alap a tartós munkahelyteremtésért. A Pályázati Alap kiemelt célja, hogy a térségben az Üzleti Szolgáltató és Inkubációs Park által nyújtott szolgáltatásokhoz, a fejlesztés alatt lévő Ipari Parkhoz, valamint a turizmus fejlesztéséhez kapcsolódóan vállalkozások beruházásain keresztül új munkahelyek létesítését közvetlenül támogassák. A Pályázati Alap teljes dokumentációját a Projekt Irányító Bizottságnak kellett jóváhagyni az SZMSZ III.3. pontja szerint. Az illetékes szervezetekkel (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, VÁTI Nonprofit Kft., Svájci Programiroda) többszöri, hosszas egyeztetés során alakult ki az a minden fél által elfogadott változat, amely meghirdetésre került első alkalommal szeptember 11-én. A pályázati felhívásra az eddigi 3 körben összesen 61 db pályázat érkezett összesen több mint 472 M Ft támogatási igénnyel. A támogatott pályázók között összesen mintegy e Ft összeg került kiosztásra. A támogatásból létesített és létesíthető munkahelyek száma 59 db. A rendelkezésre álló támogatási keret felhasználására újra meg kívánjuk hirdetni a Vállalkozások munkahelyteremtést szolgáló támogatása tárgyú pályázatot. Az eredeti pályázati dokumentáció jóváhagyásra került a Projekt Irányító Bizottsága részéről, ezért abban lényegi módosításokat nem tervezünk. 1

2 Az érintettekkel folytatott előzetes egyeztetés alapján az új keretösszeg felhasználását az alábbiak szerint javasoljuk: Prioritások Indikatív támogatás (Ft) 1. Üzleti szolgáltatások és termékek fejlesztése Műanyagipari, vegyipari ágazatban és gépiparban, anyagvizsgálatban termékfejlesztés Turisztikai szolgáltatások fejlesztése Kis, mikro- és ezen belül kezdővállalkozások fejlesztése Összesen Ezen kívül még az alábbi módosításokat javasoljuk elfogadásra a Projekt Irányító Bizottságának: B2. pont Forrásallokáció prioritások között Indoklás: a korábbi pályázati kör után rendelkezésre álló forrás felhasználásra van lehetőség. A prioritás tengelyek közti forráselosztás arányban van a pályázati igényekkel és lehetőségekkel. Továbbra is meg kívánjuk adni a lehetőséget arra, hogy egy üzleti szolgáltató vállalkozás letelepedhessen támogatással az Üzleti Szolgáltató és Inkubációs Parkban annak ellenére, hogy e prioritás tengelyre nem volt igény az előző pályázati körben. Ennek kapcsán a következő pályázati felhívás előtt felvesszük a kapcsolatot a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel (HIPA). A 2. prioritás esetén jelentős támogatási igény volt, így e területen javasolt a támogatási lehetőségek fenntartása. Turisztikai célú fejlesztésekre (3. prioritás) is volt igény, itt is javasolt fenntartani a támogatási lehetőséget. A mikro-vállalkozások támogatása esetén továbbra is jelentősebb támogatási igénnyel számolunk. A támogatási keretösszegek meghatározásánál figyelembe vett véve, hogy lehetőség van a prioritás tengelyek közti forrás átcsoportosításra. B3 pont A támogatási mértéke Indoklás: Az egyes prioritás tengelyek támogatási mértéke illeszkedik a rendelkezésre álló keretösszeghez. Az Üzleti szolgáltatásoknál akár 1 db nagyobb léptékű pályázat is támogatható, míg a másik két prioritás tengelynél úgy számoltunk, hogy maximális támogatási igény esetén két darab pályázat is támogatható legyen. A Kezdő és mikro-vállalkozások esetén a korábbi pályázati kör alapján rugalmasabbá tennénk a támogatási feltételeket, így csak 3 millió Ft feletti támogatási igény esetén kell biztosítani legalább 1 db új teljes munkaidős (napi 8 óra) munkahely teremtését 2 év kötelező fenntartással. Ez a rugalmasság várhatóan több pályázat benyújtására ad lehetőséget. 2

3 A 4. prioritásban a kezdő-, mikrovállalkozások mellett jogosultak legyenek támogatásra a kisvállalkozások is. Indoklása: A Kazincbarcikai kistérségben számos olyan kisvállalkozás működik, amelyek a kistérségen kívüli értékesítést végző termelő vagy szolgáltató vállalkozások, és nem tartoznak az 1-3 prioritásban preferált ágazatok, tevékenységek közé. Ezen vállalkozások még nem rendelkeznek megfelelő menedzsment, termékfejlesztési, marketing tapasztalatokkal és aktivitással, így ezen ismeretek hiánya korlátozzák piaci növekedésüket. A támogatás eredményeként ezen vállalkozások is kisebb fejlesztési forráshoz juthatnak (pl. egy új termék, vagy szolgáltatás bevezetéséhez szükséges eszköz beszerzésre) és lehetőség nyílna menedzsment, marketing rendszereik fejlesztésére. Így szélesedne a térségben a potenciális kedvezményezettek köre, amely az utolsó pályázati körben növekedésre ígéretes projektekkel nagyobb forrás-felhasználási képességet ígér. Hasonló jellegű támogatások egyelőre még a Széchenyi 2020 programban nem elérhetők (azok ugyanis feldolgozóipari vállalkozások kapacitásbővítését vagy nagyobb méretű projektek megvalósítását támogatják). Amennyiben ezeket a változtatásokat a Projekt Irányító Bizottsága elfogadja, abban az esetben a Képviselő-testületnek már nem kell ismételten jóváhagyni azt. A Közreműködő Szervezet jóváhagyása után kerülhet sor a 4. körös felhívás meghirdetésére. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és a mellékelt határozati javaslatot fogadja el. Kazincbarcika, december 18. 3

4 Határozati javaslat Kazincbarcika Város önkormányzat Képviselő-testületének./2015. (XII.18.) határozata A Kazincbarcika és vonzáskörzete munkahelyteremtő fejlesztése című, SH/1/1 azonosítószámú projekt Pályázati Alap 4. körös pályázati felhívás feltételeinek meghatározásáról A Képviselő-testület az előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozta. 1. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy az újonnan kiírásra kerülő Vállalkozások munkahelyteremtést szolgáló támogatása tárgyú pályázat feltételei a szeptember 11-én meghirdetett dokumentumokhoz képest az alábbiak szerint módosuljanak: - Felhasználható támogatás: Prioritások Indikatív támogatás (Ft) 1. Üzleti szolgáltatások és termékek fejlesztése Műanyagipari, vegyipari ágazatban és gépiparban, anyagvizsgálatban termékfejlesztés 3. Turisztikai szolgáltatások fejlesztése Kis, mikro- és ezen belül kezdővállalkozások fejlesztése Összesen B2. pont Forrásallokáció prioritások között Indoklás: a korábbi pályázati kör után rendelkezésre álló forrás felhasználásra van lehetőség. A prioritás tengelyek közti forráselosztás arányban van a pályázati igényekkel és lehetőségekkel. Továbbra is meg kívánjuk adni a lehetőséget arra, hogy egy üzleti szolgáltató vállalkozás letelepedhessen támogatással az Üzleti Szolgáltató és Inkubációs Parkban. A támogatási keretösszegek meghatározásánál figyelembe lett véve, hogy lehetőség van a prioritás tengelyek közti forrás átcsoportosításra.

5 B3 pont A támogatás mértéke Indoklás: Az egyes prioritás tengelyek támogatási mértéke illeszkedik a rendelkezésre álló keretösszeghez. Az Üzleti szolgáltatásoknál akár 1 db nagyobb léptékű pályázat is támogatható, míg a másik két prioritás tengelynél úgy számoltunk, hogy maximális támogatási igény esetén két darab pályázat is támogatható legyen. A Kezdő és mikro-vállalkozások esetén a korábbi pályázati kör alapján rugalmasabbá tennénk a támogatási feltételeket, így csak 3 millió Ft feletti támogatási igény esetén kell biztosítani legalább 1 db új teljes munkaidős (napi 8 óra) munkahely teremtését 2 év kötelező fenntartással. Ez a rugalmasság várhatóan több pályázat benyújtására ad lehetőséget. A 4. prioritásban a kezdő-, mikrovállalkozások mellett jogosultak legyenek támogatásra a kisvállalkozások is. Indoklás: A Kazincbarcikai kistérségben számos olyan kisvállalkozás működik, amelyek a kistérségen kívüli értékesítést végző termelő vagy szolgáltató vállalkozások, és nem tartoznak az 1-3 prioritásban preferált ágazatok, tevékenységek közé. Ezen vállalkozások még nem rendelkeznek megfelelő menedzsment, termékfejlesztési, marketing tapasztalatokkal és aktivitással, így ezen ismeretek hiánya korlátozza a piaci növekedésüket. A támogatás eredményeként ezen vállalkozások is kisebb fejlesztési forráshoz juthatnak (pl. egy új termék vagy szolgáltatás bevezetéséhez szükséges eszköz beszerzésre) és lehetőség nyílna menedzsment, marketing rendszereik fejlesztésére. Így szélesedne a térségben a potenciális kedvezményezettek köre, amely az utolsó pályázati körben növekedésre ígéretes projektekkel nagyobb forrás-felhasználási képességet ígér. Hasonló jellegű támogatások egyelőre még a Széchenyi 2020 programban nem elérhetők. Ugyanis azokban a programokban vagy feldolgozóipari vállalkozások kapacitásbővítését, vagy nagyobb méretű projekteket támogatnak. Amennyiben a Projekt Irányító Bizottsága a javasolt módosításokat jóváhagyja, akkor a Képviselő-testület részéről az új 4. körös pályázati felhívást és dokumentációt elfogadottnak tekintjük. Felelős: Szitka Péter polgármester Határidő: pályázati dokumentáció PIB általi elfogadásának napja

J a v a s l a t. - a Képviselı-testületnek -

J a v a s l a t. - a Képviselı-testületnek - SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfı: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig J a v a s l

Részletesebben

Abony Városi Önkormányzat

Abony Városi Önkormányzat Abony Városi Önkormányzat P o l g á r m e s t e r é t ő l H-2740 Abony, Kossuth tér 1. 15219/2008. Az előterjesztést készítette: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály Az előterjesztést megtárgyalta:

Részletesebben

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről 1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja

Részletesebben

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 1 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105../2013. Tárgy: Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának felülvizsgálata

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke

JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke JAVASLAT a 2015. évi nemzeti ünnepek megrendezésére és egyéb városi rendezvényekkel kapcsolatos feladatok, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2015. április

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 230 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. június 5. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Lizák János pályázati koordinátor Tárgy: Javaslat az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-vel megkötött Közszolgáltatási Szerződés módosítására

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A polgármester 2016. évi szabadság ütemezésének jóváhagyása Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme 126/2007. (V.16.) ÖK. számú Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme A Képviselő-testület támogatja Popovics Zsolt fekve-nyomó sportolót a Sportcsarnok Sport Egyesületen keresztül 30.000

Részletesebben

SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (MŰSZAKI TERVEZÉSI MUNKÁRA), ismételt előterjesztés

SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (MŰSZAKI TERVEZÉSI MUNKÁRA), ismételt előterjesztés RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015. 32/2015.(II.10.) KT Dunaföldvár Város Képviselő-testülete az önkormányzati beszerzésekre vonatkozó 2015. évi közbeszerzési tervét jóváhagyja. Felhatalmazza a t a tervben szereplő eljárások megindítására.

Részletesebben

Száma: 3914/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S - a képviselő-testülethez

Száma: 3914/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S - a képviselő-testülethez DOMBRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL -------------------------------------------------------------- 4492 Dombrád, Rákóczi út 36. Tel/fax: (45) 465-001, 565-002 Száma: 3914/2014. E L Ő T E R J E

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 110/2016.

Az előterjesztés száma: 110/2016. A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének

Részletesebben

december 22. március 7. április-június

december 22. március 7. április-június 2012 2013 2014 december 22. március 7. április-június A Partnerségi Megállapodás tervezésének kezdete Széleskörű szakmai konzultáció a Partnerségi Megállapodásról Elkészült a PM végleges, benyújtásra alkalmas

Részletesebben

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület 2014. április 09. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület 2014. április 09. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 110/2014.(IV.09.) Kt. határozat Tárgy: 2014. április 09-i rendkívüli testületi ülés napirendjének elfogadása Algyő Nagyközség Képviselő-testülete elfogadja Herczeg József napirendjavaslatát az alábbiak

Részletesebben

Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása

Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása Pályázat kódja Keretösszeg Támogatási összeg GINOP-1.2.5-15 4 milliárd Ft 25 100 millió Ft Intenzitás maximum 50% Pályázók köre Területi szűkítés

Részletesebben

Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról

Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról 1. előterjesztés száma: 125/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében

Részletesebben

DIGITÁLIS GAZDASÁGFEJLESZTÉS

DIGITÁLIS GAZDASÁGFEJLESZTÉS DIGITÁLIS GAZDASÁGFEJLESZTÉS 2016-BAN A GINOP VÁLLALATI INFOKOMMUNIKÁCIÓS PÁLYÁZATAI Dr. Kelemen Csaba főosztályvezető 2015. november 25. GINOP 3. PRIORITÁS VEKOP 3. PRIORITÁS GINOP 8. PRIORITÁS A fejlesztések

Részletesebben

Tárgy: Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére a Szent Kamill Életmentésért Alapítvánnyal

Tárgy: Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére a Szent Kamill Életmentésért Alapítvánnyal Előterjesztő: Készítette: Dr. S. Farkas Hajnalka jogi szakreferens Tárgy: Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére a Szent Kamill Életmentésért Alapítvánnyal Tisztelt Képviselő-testület! Kazincbarcika

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 30-án tartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 30-án tartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 30-án tartott üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Berta Sándor képviselő Lakatos Antal képviselő

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására

Részletesebben

ÉMOP 2. prioritás. A turisztikai potenciál erősítése prioritás. Akcióterv 2009-2010

ÉMOP 2. prioritás. A turisztikai potenciál erősítése prioritás. Akcióterv 2009-2010 ÉMOP 2. prioritás A turisztikai potenciál erősítése prioritás Akcióterv 2009-2010 Prioritás tartalma A régió természeti és kulturális értékeire támaszkodva, hálózati együttműködés kialakításával a program

Részletesebben

Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP-2.1.1-15 (Kivonat) 1

Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP-2.1.1-15 (Kivonat) 1 A Felhívás indokoltsága és célja Vállalatok K+F+I tevékenységének a GINOP-2.1.1-15 (Kivonat) 1 Jelen Felhívás célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének növelése olyan

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat legalább többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok bérkompenzációjának

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24-én megtartott nyílt ülésről.

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24-én megtartott nyílt ülésről. 165/10/2015. Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24-én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 71/2015(XI.24.) kt. határozat. Tárgykód: El6

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Európai Uniós támogatások pályázati roadshowja Széchenyi 2020 GINOP Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Halász Eszter projektmenedzser Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret felhasználására. Előterjesztő: Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető

Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret felhasználására. Előterjesztő: Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret

Részletesebben

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013

Részletesebben

Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása

Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása Pályázat kódja GINOP-1.3.2-15 Keretösszeg 2 milliárd Ft Támogatási összeg 5 50 millió Ft Intenzitás maximum 50% Pályázók

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére ELŐTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére Tárgy: - Balatonkenese Város Önkormánynál folyamatban lévő pályázatok,

Részletesebben

Készült: Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő testületének 2008. május 9-én 14.00 órakor megtartott üléséről.

Készült: Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő testületének 2008. május 9-én 14.00 órakor megtartott üléséről. Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2008. május 9-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Részletesebben

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Gazdaságélénkítés és munkahelyteremtés 2011-2013 2011-13 között közel 2000 milliárd forint uniós forrás állt Magyarország rendelkezésére,

Részletesebben

6. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-i rendes ülésére

6. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-i rendes ülésére 6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület beszámolója

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-192/2015. Tárgy: A Maros-völgyi LEADER Egyesülettel kapcsolatos döntések

Részletesebben

Növekedési Hitelprogram

Növekedési Hitelprogram Növekedési Hitelprogram Pulai György Hitelösztö zők főosztály vezetője InnoTrends Hungary 2014 2014. október 17. 1 Tartalom Az NHP felépítése A program eddigi eredményei 2 A Növekedési Hitelprogram célja

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2010. május 14-én tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2010. május 14-én tartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2010. május 14-én tartott üléséről Jelen vannak: Virág András a bizottság elnöke Póda Jenő a bizottság alelnöke Lauer István

Részletesebben

Széchenyi2020 Pályázati aktualitások

Széchenyi2020 Pályázati aktualitások Széchenyi2020 Pályázati aktualitások Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete 17. Nemzetközi Kőkonferencia Pilisvörösvár 2016.02.27. Készítette: ECONOSERVE Pályázati Kft. Büki Péter Tematika

Részletesebben

LfJo. számú előterjesztés

LfJo. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere LfJo. számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2015. évi üzleti

Részletesebben

A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve

A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve Készítette: Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 4024 Debrecen Piac u. 54. 4002 Debrecen, Pf.: 78. Tel.:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2012. június 13.-án megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2012. június 13.-án megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2012. június 13.-án megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal B épület emeleti nagytanácskozó terem Mezőkövesd,

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. február 1-jén megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. február 1-jén megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. február 1-jén megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 14-15. Száma: 1-12/2013. T Á R G Y S O R O Z A T 1.

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 14-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 14-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. 68/2015. (IV.14.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2015. április 14-i nyilvános ülés napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Kistérségi Startmunka mintaprogram a helyi

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. november 18. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének Emberi jogi, Nemzetiségi és Egyházügyi Bizottsága HATÁROZAT KIVONAT

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének Emberi jogi, Nemzetiségi és Egyházügyi Bizottsága HATÁROZAT KIVONAT Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 8/2016. (II.18.) ENEB. hat. az Emberi jogi, Nemzetiségi és Egyházügyi Bizottság úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontok kerüljenek megtárgyalásra: 1. 2016. évi nemzetiségi

Részletesebben

1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése

1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése SÁRVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/323-555, Tel.:95/ 320-265, Tx 37-417 ELŐTERJESZTÉS Előterjesztés az elővásárlási joggal nem érintett Sárvár, 784/10/A/1 hrsz-ú, Sárvár,

Részletesebben

2015. június 26-i rendes ülésére

2015. június 26-i rendes ülésére 38. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás megindításának jóváhagyása a Támasz

Részletesebben

J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a

J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője Ó z d, 2013. július 25. ELŐZMÉNYEK:

Részletesebben

N A P I R E N D. 1.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok Vitális Gábor végrehajtásáról. 2.) 2015. évi munkaterv elfogadása Vitális Gábor.

N A P I R E N D. 1.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok Vitális Gábor végrehajtásáról. 2.) 2015. évi munkaterv elfogadása Vitális Gábor. Román Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 18-i ülésén hozott határozatai 41/2014. (XI. 18.) sz. RNÖ. határozat A Mezőkovácsházi Román Nemzetiségi Önkormányzat a,, kitüntetési díj tárgyában készült

Részletesebben

XII. Kerületi Önkormányzat Hegyvidék Sportegyesülete (sportszervezet) negyedéves előrehaladási jelentése

XII. Kerületi Önkormányzat Hegyvidék Sportegyesülete (sportszervezet) negyedéves előrehaladási jelentése Magyar Vízilabda Szövetség részére Budapest, Margitsziget Hajós Alfréd Sportuszoda 1391 Budapest, Pf. 250 Tárgy: II. negyedéves előrehaladási jelentés 1 (Beadási határidő: 2014.január 8.) XII. Kerületi

Részletesebben

J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről

J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről Az ülés helye: a Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme Felcsút, Fő u 75. Az ülés időpontja: 2014. február 17.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 30-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 30-i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 30-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség Tárgy: Gunaras Gyógyfürdő és Idegenforgalmi Zrt. tagi kölcsön visszafizetése Előterjesztő:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kulturális, Oktatási és Szociális Bizottságának 2015. április 30. napján 15 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. november 04. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015.

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jako.gergely@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Farkas Eszter Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komlói Amerikai futball Közhasznú Egyesület területhasználati kérelme

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Képviselő-testület. 2012. december havi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Képviselő-testület. 2012. december havi ülésére Siófok Város Polgármestere 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2012. december 10. Dr. Pavlek Tünde jegyző ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. december

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 27-i ülésére Tárgy: A menetrend szerinti helyi járatú autóbusz közlekedés 2015 évi szolgáltatási díjai Előadó: Ottó

Részletesebben

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. március 29-án 11.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. március 29-án 11.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. március 29-án 11.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről Jelen vannak: Térmeg György polgármester Dr.Jaskó Sándor képviselő Jákobné

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. évi munkájáról

BESZÁMOLÓ. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. évi munkájáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu BESZÁMOLÓ Az Egészségügyi és Szociális Bizottság

Részletesebben

NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 3. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2016. MÁRCIUS 9.) Határozat: 17/2016. 20/2016. Kt. hat.

NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 3. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2016. MÁRCIUS 9.) Határozat: 17/2016. 20/2016. Kt. hat. NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 3. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2016. MÁRCIUS 9.) Határozat: 17/2016. 20/2016. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Kulturális, Emberi jogi és Nemzetiségi Bizottsága

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Kulturális, Emberi jogi és Nemzetiségi Bizottsága Tárgy: Napirend elfogadása 69/2013.(12.02.)K.E.N.B. sz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Nemzetiségi Bizottság úgy dönt, hogy a napirendi pontokat az alábbiak szerint tárgyalja: 1. A Lengyel Nemzetiségi

Részletesebben

A p ályázat a írá r s á e ls s lépései e

A p ályázat a írá r s á e ls s lépései e A pályázatírás első lépései A pályázatírás 10 alapszabálya 1) Ragadd meg a figyelmet és tartsd is meg! 2) Használd a támogató nyelvét! 3) Legyél magabiztos! 4) Törekedj könnyen érthetőségre! 5) Kezelhető

Részletesebben

Kivonat. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 245/2011.(12.15.) Öh. számú határozata

Részletesebben

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások /7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2666-200:text:hu:html HU-Szombathely: Banki szolgáltatások 200/S 7-2666 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás

Részletesebben

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Polgármesteri Hivatal 2014. évi nyári- és téli

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 04-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 04-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. nyilvános ülésének könyvéből. 11 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza: 1/2010. (II. 04.) Kt.. hat. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete bővíti az Egyebek napirendi pontot, a KKÁMK

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S. a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 2010. január 26-i ülésére

E LŐ T E R J E S Z T É S. a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 2010. január 26-i ülésére E LŐ T E R J E S Z T É S a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 2010. január 26-i ülésére Tárgy: Közmunka program finanszírozás ütemezés Előterjesztést készítette: Dr. Horváth-Fodor Judit,

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Zemplén Televízió Közhasznú Nonprofit

Részletesebben

Nemzeti Fejlesztési Terv. ÉAOP-2007-1.1.2/A Klaszter menedzsment szervezetek létrehozása, megerősítése

Nemzeti Fejlesztési Terv. ÉAOP-2007-1.1.2/A Klaszter menedzsment szervezetek létrehozása, megerősítése Nemzeti Fejlesztési Terv ÉAOP-2007-1.1.2/A Klaszter menedzsment szervezetek létrehozása, megerősítése Észak-Alföldi Operatív Program Prioritás: Gazdaságfejlesztés 1.1.1. konstrukció: A régió vállalkozásai

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Anyakönyvvezetői többletszolgáltatásokért fizetendő díjakról, és

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Acél-Vakond Kft. telekkiegészítés vásárlási kérelme Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE

SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE 2009. EVI III. JEGYZŐKÖNYVE 2009. MÁRCIUS 31-1 ULESEROL J e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a házi gyermekorvosi és fogorvosi megállapodások módosítására Előterjesztő: Előkészítő: dr. Váliné Antal

Részletesebben

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö NY V. Készült: Buj község Kisebbségi Önkormányzat Testületének 2010. október 28-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö NY V. Készült: Buj község Kisebbségi Önkormányzat Testületének 2010. október 28-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö NY V Készült: Buj község Kisebbségi Önkormányzat Testületének 2010. október 28-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Csikós Árpádné elnök, Csikós Árpád, Bancsók Elemér képviselők. Tanácskozási

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. október 15-i ülésére Tárgy: Családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás feladatának ellátásával kapcsolatos döntések meghozatala

Részletesebben

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. május 25-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. május 25-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. nyilvános ülésének könyvéből. 55/2010. (V. 25.) Kt. hat. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete felveszi a napirendi pontok közé a Keresztes Zoltán elővásárlási jog törlése iránti kérelem napirendi

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. május 5. napján tartott nyílt ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. május 5. napján tartott nyílt ülésérıl J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. május 5. napján tartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: dr. Ványai Éva, a Bizottság elnöke, képviselı

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5 hrsz-ú ingatlan vételi ajánlatáról

ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5 hrsz-ú ingatlan vételi ajánlatáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: napirend elfogadása

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: napirend elfogadása 2013. május 23. napján, 18,00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag 78/2013.(V.23.) számú határozat Tárgy: napirend

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8482 Doba, Kossuth u. 10. Szám: D-57-19 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. december 30 -án 17,30 órai

Részletesebben

Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi tervezett munkaterve és munkaprogramja 203/2014(XII.11.) Kt.sz. határozattal elfogadva

Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi tervezett munkaterve és munkaprogramja 203/2014(XII.11.) Kt.sz. határozattal elfogadva Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi tervezett munkaterve és munkaprogramja 203/2014(XII.11.) Kt.sz. határozattal elfogadva 2015. január 29. (csütörtök) 14 óra 3. Előterjesztés

Részletesebben

KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL

KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Ikt.szám: 646-6/2016. Tárgy: Napsugár Bölcsőde intézményi térítési díjának 2016. évi felülvizsgálata Témafelelős: dr. Kelemen Henrietta Vass Erika Véleményező bizottságok:

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-41/2013. Tárgy: A Kiszombor 05326/2 hrsz-ú (korábban: 027/2 hrsz) ingatlan

Részletesebben

Sport és civil szervezetek 2015.évi támogatási pályázatainak elbírálása - kiegészítéssel

Sport és civil szervezetek 2015.évi támogatási pályázatainak elbírálása - kiegészítéssel RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT

EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet

Részletesebben

2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL

2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar -Sárrét Vidékfejlesztési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot

Részletesebben

Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1..

Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. Emőd Nagyközség Képviselő-testületének 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. A támogatásban részesíthetők köre /1/ Az önkormányzat által nyújtott helyi támogatásra

Részletesebben