TŰZRIADÓ, KIÜRÍTÉSI ÉS BOMBARIADÓ TERV
|
|
- Tivadar Lakatos
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 8.a. számú melléklet Nyíregyház SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gyula u. 32. sz. TŰZRIADÓ, KIÜRÍTÉSI ÉS BOMBARIADÓ TERV Nyíregyháza, szeptember 01. Tóthné Zsigó Zita Igazgató
2 2 TŰZRIADÓ, KIÜRÍTÉSI ÉS BOMBARIADÓ TERV A terv feladata tűz-, katasztrófa-, vagy bombariadó esetén az épületek kiürítése. Célja: az épület minél gyorsabb elhagyása, veszély esetén a személyi sérülések elkerülése. I. Tűzjelzés munkaidőben Aki a tüzet vagy annak közvetlen veszélyét észleli, köteles azt haladéktalanul jelezni a hívásfogadó központnak, a katasztrófavédelmi igazgatóság műveletirányító ügyeletének vagy a tűzoltóságnak (a továbbiakban: jelzésfogadó), vagy ha erre nincs lehetősége, a rendőrségnek vagy a mentőszolgálatnak, illetőleg a települési önkormányzat polgármesteri hivatalának (közös önkormányzati hivatalnak). Továbbá köteles a tüzet jelezni a tűz által veszélyeztetett helyen tartózkodóknak, az intézmény dolgozóinak, látogatóinak és a tanulóknak. A tűzről, vagy bombarobbantására utaló körülményről értesíteni kell az iskola vezetőit. Az Intézményvezető, ill. helyettese távollétében az irodában tartózkodó személyek kötelesek haladéktalanul értesíteni a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság műveletirányító szolgálatát (tűzoltókat) vagy a rendőrséget. A jelző személy a jelzés megtétele után meggyőződik a hozzá érkezett jelentés tényéről és ennek függvényében teszi meg a további intézkedéseket. A tüzet jelző személy feladata: A bejelentés tartalmazza: - jelzi a riadó tényét - jelzi a riadó helyét és okát - értesíti a katasztrófavédelmi igazgatóság műveletirányító szolgálatát (tűzoltóságot) 4400 Nyíregyháza, Erdő sor 5. sz. Segélyhívó telefon: 105, 112 Városi telefonszám: 06/ az esemény pontos helyét - mi történt, mi ég, mi van veszélyben - emberélet van-e veszélyben - a jelző személy nevét és telefonszámát Intézményvezető, illetve helyetteseinek feladata: - a nevelő szobából egyperces szaggatott csengetéssel jelzi a tűzriadót, - hangos bemondón jelzi a tűz helyét és a tűzriadót, - felügyeli és ellenőrzi a kiürítési terv pontos végrehajtását, - a kollégium, illetve tanműhelyek riasztása. Portás feladata: - riasztás esetén azonnal kinyitja a keleti és nyugati bejárati ajtók mindkét szárnyát és az ebédlő melletti kijárati ajtókat,
3 3 - lekapcsolja a porta melletti helyiségben lévő elektromos kapcsolószekrény főkapcsolóját (csak nappali időszakban), - biztosítja az épületben lévő termek kulcsainak hozzáférhetőségét. Karbantartók feladata: - lehetőséghez mérten megkezdik a tűz oltását, - a konyha melletti gázfogadóban található gáz főcsapot haladéktalanul elzárja - felnyitja az udvar felőli sorompót, - ellenőrzi az elektromos főkapcsoló áramtalanítását, - segédkezik az értékek mentésében, - tűzcsapszekrények működőképes előkészítése. Tanárok feladata: - férfi tanárok segítenek a tűz oltásában és az értékek mentésében, - kiürítési terv pontos végrehajtásának segítése, - a tanulókat biztonságos helyre történő vezetése, - elsősegélynyújtás megszervezése (mentők telefonszáma: 104), - elsősegélynyújtók neve: 1. Nagyné Kajdi Andrea 2. Cselényiné Orosz Valéria 3. Dr. Papp Irén Gazdasági iroda feladata: - a tűz oltásának megszervezése a karbantartók és a férfi kollégák segítségével, - értékek, bizonylatok mentése, - számítógépes rendszeregység kimentése Kollégiumi ügyeletes feladata: - a tűz oltásának megkezdése, - a földszinti bejárati ajtók, illetve a csigalépcsőnél lévő ajtók kinyitása, - áramtalanítás, - tanulók kivonulásának levezetése. Amennyiben lehetőség van, akkor az ablakokat azonnal be kell zárni. II. CSENGŐS- ILLETVE KOLOMPOS RIASZTÁSKOR A KIVONULÁSI REND A KÖVETKEZŐ: Kiürítés helye: - az udvari bejáraton keresztül a sportpálya - az utcai bejáraton keresztül az épület előtti parkoló A létszám ellenőrzésért felelős: az adott osztályban tanító pedagógus, aki a létszám adatokat jelzi a kiürítést elrendelő vezetőnek.
4 4 Kiürítés elrendelése esetén a tanulók figyelmét fel kell hívni az időjárási viszonyoknak megfelelő ruházat felvételére (ami időkésedelemmel nem jár), valamint az azonnal kézbe vehető tárgyaik mentésére Földszint: - keleti főbejáraton távoznak: 6,7,8,9-es tanteremben lévő osztályok. - nyugati, udvar felőli bejáraton távoznak: 1,2,3,4,5-ös tanteremben lévő osztályok. I. Emelet: - a lépcső jobb oldalán haladva a keleti főbejáraton távoznak: a 14,13,12,11-es tanteremben lévő osztályok. - a lépcső bal oldalán haladva a nyugati, udvar felöli bejáraton távoznak: a 15, 16, 17-es tanteremben lévő osztályok. II. Emelet: - a lépcső jobb oldalán haladva a keleti főbejáraton távoznak: a nyelvi-, számítógépes termekben, tanirodában és a 27-es tanteremben lévő osztályok. - a lépcső bal oldalán haladva a nyugati, udvar felőli bejáraton távoznak: a természettudományi előadóban, 19, 20, 21, 29, 28-as tanteremben lévő osztályok. Tornaterem: - az ebédlő melletti kijárati ajtón távoznak: a tanulók a testnevelők vezetésével 10-es tanterem: - a kollégium főbejáratánál hagyják el az épületet. Kollégium épületében lévő tantermek: - a kollégiumi főbejáraton hagyják el az épületet: a 31, 32, 33, 34-es tanteremben lévő osztályok. - az ebédlő melletti kijáraton hagyják el az épületet: a 35, 36, 37-es tanteremben lévő osztályok. Kabinetek:- a kabinetekben gyakorlati foglalkozáson lévő tanulók a gyakorlati oktatók vezetésével a konyha hátsó bejáratánál távoznak az épületből. Kollégium szobák: - az ebédlő melletti kijáraton távoznak: a nyugati oldalon lévő szobák tanulói. - a kollégiumi főbejáraton távoznak: a keleti oldal szobáiban elhelyezett tanulók A levonulás alatt a lépcsőn az egyirányú közlekedés a kötelező! A nevelő a kiürítés idején az útvonalat megváltoztathatja, ha ezzel gyorsítja az épület elhagyását, illetve nem zavarja más osztályok kivonulását. A tűz helyének ismeretében a kiürítési sorrendje megváltoztatható a körülményeknek megfelelően. Ez a kiürítési terv az oktatás időtartamára érvényes.
5 5 III. KIÜRÍTÉS MUNKAIDŐN TÚL A kollégiumi ügyeletes tanár feladata az észlelt tűz jelzése a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság műveletirányító szolgálatának (tűzoltóságnak). Tűzjelzővel a kollégium ügyeletes tanára riasztja a tanulókat, kinyitja a kijárati ajtókat, elvégzi az áramtalanítást és elzárja a gáz főcsapot. A kollégium tűzvédelmi terve szerint levezeti az épületrész kiürítését. A tűzről értesíti az iskola intézményvezetőjét és az intézményvezető helyettest. IV. TŰZOLTÓ FELSZERELÉSEK: Az előírásoknak megfelelően tűzvédelmi biztonsági berendezések kerültek elhelyezésre, megfelelő számban és hozzáférhető helyeken. Fali tűzcsap található az épületben a folyosókon szintenként, a lépcső feljárat mellett a falba építve. Kézi tűzoltó készülékek a folyosókon a falra felszerelve találhatók. Szaktantermekben (természettudományi előadó, számítógépes tantermek, műhely, stúdió) külön tűzoltó készülékeket helyeztünk készenlétbe. Ezek alkalmasak az elektromos tüzek oltására is. (CO 2 oltókészülék) Földfeletti tűzcsap található az udvaron - konyha felől és a műhelyhez vezető lépcsőlejáratnál. Tűzoltáshoz szükséges készülékek ellenőrzését és szükség szerinti cseréjét szakcég végzi. V. KIÜRÍTÉS BOMBARIADÓ ESETÉN A telefonon beérkező riasztást a portás észleli, aki haladéktalanul értesíti az intézményvezetőt vagy helyetteseit. Az igazgató vagy helyettesei értesítik a Megyei Rendőrkapitányságot a 107-es segélyhívó, vagy 06/ os városi telefonszámon.
6 6 A rendőrségtől kapott visszajelzés alapján, vagy saját hatáskörben az iskola vezetője elrendeli a riasztást. A kiürítési terv megegyezik a TŰZRIADÓ tervben leírtakkal. VI. OKTATÁS, FELADATOK - a tűz és bombariadó tervet a dolgozókkal ismertetni kell. - a tűz és bombariadó tervet az iskola minden tanulójával ismertetni kell. - a tervet minden osztályteremben jól látható helyen kell kifüggeszteni. - tanévenként egy alkalommal a tanulók részére kiürítési gyakorlatot kell végrehajtani. - a portás feladata az ajtók nyithatóságának ellenőrzése minden hétfőn délelőtt. - a tűzoltó készülékek használatát a tantestület dolgozóinak be kell mutatni. VII. TŰZ- ÉS BOMBARIADÓ TERV-ben feladattal megbízott valamennyi dolgozó mindent köteles elkövetni a tűz, illetve káreset minimálisra csökkentéséért, a továbbterjedés megakadályozásáért és a veszélyeztetett személyek megmentéséért. Értesítendő személyek: 1. Tóthné Zsigó Zita igazgató Nyíregyháza, Tiszafa u.26. tel.: 06/ Jávorszki György igazgató h. Nyíregyháza, Attila u 19. tel.: 06/ Papp Zoltánné gazd. ügyint. Nyíregyháza, Fonó u 6. tel.: 06/ Belicsné Babály Mária gondnok Nyíregyháza, Gádor B. köz 2/11 tel.: 06/ Bogár Imre gépkocsivezető Nyíregyháza, Krúdy Gyula u 32. tel.: 06/ Czapár Csaba tűzv. mb. Nyíregyháza, Kőműves u. 67. tel.: 06/ Gáz főelzáró helye: az Ószőlő utca hátsó bejárata felől az épület sarkánál lévő első vasajtó (csigalépcső oldalánál). Elektromos főkapcsoló helye: az iskola főbejáratánál a portásfülke melletti takarítói szobában. Külső vízforrások helye: 1 db földalatti tűzcsap: a sportudvar felőli részen, a tanulmányi épület mellett a lépcső lejárónál. 1 db földalatti tűzcsap: az Ószőlő utca felőli gazdasági feljárónál, az épület melletti első villanyoszlopnál.
7 7 VIII. Veszélyforrások: - fizikai, kémiai kísérletek - konyhai berendezések használata - alkalomszerű tűzveszélyes tevékenység végzése IX. Egyéb megjegyzés: A tűzriadó terv mellékleteként el kell helyezni a Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet alaprajzát, melyen fel kell tüntetni a közművek nyitó- és zárószerkezeteinek, a tűzoltóeszközök, vízforrások helyeit, valamint a menekülési útvonalakat. A Tűzriadó Terv egy példányát a portán kell elhelyezni, az abban foglaltak naprakészségét folyamatosan kell biztosítani. A tűzriadó, kiürítési, bombariadó tervben foglaltak be nem tartása fegyelmi felelősségre vonást maga után. Nyíregyháza, szeptember 01. Összeállította:... Holes István tűzvédelmi megbízott Jóváhagyta:... Tóthné Zsigó Zita Igazgató
IGAZGATÓI ÚTASÍTÁS. a rendkívüli események bekövetkezésekor teendı intézkedések végrehajtásáról
IGAZGATÓI ÚTASÍTÁS a rendkívüli események bekövetkezésekor teendı intézkedések végrehajtásáról Rendkívüli eseménynek minısül: az iskola székhelyén (telephelyén) keletkezett tőz, az iskola székhelyén (telephelyén)
TŐZRIADÓ TERV JÓKAI MÓR MŐVELİDÉSI KÖZPONT
TŐZRIADÓ TERV JÓKAI MÓR MŐVELİDÉSI KÖZPONT 2040 Budaörs, Szabadság u. 26. szám alatti létesítményére Alkalmazni kell tőz, mőszaki hiba vagy elemi kár, ill. egyéb fenyegetettség esetén. Budaörs, 2012. május
Oktatási és Közművelődési Főosztály, /00Í MA - Budapest,
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormám >:at Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat / / / Polgármesteri Hivatal g / ^ihf Vj >X)*\ Oktatási és Közművelődési Főosztály,
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló
EMELŐGÉPEK típusismertetése és igénybevételük feltételei: Emelőgépek 1. sz. melléklet
Gépi hajtású szintkülönbség kiegyenlítő OKJ:31582 06 0010 3101 18. életévét betöltötte, vagy szakmunkás, Sikeres kisgépkezelői tesztvizsga jegyzőkönyv A munkáltató írásos megbízása Kézi hajtású 18. életévét
Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Fekete István Általános Iskola területén lévő ebédlő
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére
Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
Az új OTSZ kidolgozása és elvei
Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos TűzoltT zoltósági FőfelF felügyelőség Tűzvédelmi FőosztF osztály VI. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia Az új OTSZ kidolgozása és elvei Érces Ferenc tű.
Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. évi munkaterve
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTER 8500 Pápa, Fő utca 5. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2015. február 13-i ülésére Tárgy: Előadó: Pápa
TŰZRIADÓ, KIÜRÍTÉSI ÉS BOMBARIADÓ TERV
8.a. számú melléklet Nyíregyház SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gyula u. 32. sz. TŰZRIADÓ, KIÜRÍTÉSI
A TŰZVÉDELMI TERVEZÉS FOLYAMATA. Dr. Takács Lajos Gábor okl. építészmérnök BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék
A TŰZVÉDELMI TERVEZÉS FOLYAMATA Dr. Takács Lajos Gábor okl. építészmérnök BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék BME Épít Épületsze TŰZVÉDELMI TERVEZÉSI FELADATOK A tűzvédelmi tervezési tevékenység
végzettség szakképzettség munkakör, beosztás alkalmazás tantárgyfelosztás szerint tanít 1 főiskola szakvizsgázott
Közzétételi lista 2015/2016. A 229/2012 (VIII.28.) Korm.rendelet 23 alapján 2230 Gyömrő, Üllői út 26. Tel/fax: 06-29-332-983 e-mail: gyomro@axelero.hu Honlap: www.telekikastely.hu OM azonosító: 038549
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016 április 28.-i ülésére Tárgy: Zirc város egyes belterületi utcáiban lévő csapadékvíz elvezető árkok, átereszek építési és felújítási
SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről
5. melléklet a 12/2014. (XII.15.) önkormányzati rendelethez SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről I. Általános rendelkezések
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 355-14/2012.XIII. Ügyintéző:
ÜDVÖZÖLJÜK A DORMAGENI CHEMPARKBAN!
ÜDVÖZÖLJÜK A DORMAGENI CHEMPARKBAN! Biztonsági útmutatások Kérjük, olvassa el a biztonsági útmutatásokat, mielőtt belépne a CHEMPARK területére, és vegye figyelembe őket a tartózkodása során! Köszönjük!
ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására
Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének
Lakóépületek tűzvédelmi használati szabályainak kidolgozása. VII. TMKE Konferencia, 2016. április 21-22. Farkas Sándor
Lakóépületek tűzvédelmi használati szabályainak kidolgozása VII. TMKE Konferencia, 2016. április 21-22. Farkas Sándor Lakóépületek tűzvédelmi használati szabályai A társasházakban kialakuló tűzeseteknek
RENDÉSZETI és VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZATA
ELTE TANÍTÓ ÉS ÓVÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR RENDÉSZETI és VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZATA 2004. TARTALOMJEGYZÉK Rendészeti és vagyonvédelmi szabályzat I. Általános rendelkezések 3. oldal II. Az ELTE Tanító-és Óvóképző
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári
TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT
Gárdonyi Géza Általános Iskola 1137 Bp. Radnóti M. u. 8-10. TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT A tűz elleni védekezés általános szabályairól és a létesítmények használatáról 2013. Készítette: Keszthelyi Zoltán Tűzvédelmi
A BOCSKAI ISTVÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A BOCSKAI ISTVÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Bevezetés I. fejezet 1. Általános rendelkezések 2. Az intézmény alapfeladatai alaptevékenysége II. fejezet 1. A vezetők közötti
KOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) 2016. március 23. ELŐTERJESZTÉS
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Kulturális, Oktatási és Ifjúsági Bizottsága 2016. március 23-ai ülésére 2. napirend Tárgya: Nyári napközi szervezése (2016) Előadó: Margruber János jegyző Melléklet:
1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA
ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS 3. sz. melléklet A NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY 2007. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A 193/2003. (XI. 26.) KORMÁNYRENDELET 31. ALAPJÁN 1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
LfJo. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere LfJo. számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2015. évi üzleti
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 13. SZÁMÚ MELLÉKLET
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 13. SZÁMÚ MELLÉKLET A JOGSZABÁLYBAN ELŐÍRT DOKUMENTUMOK NYILVÁNOSSÁGÁVAL KAPCSOLATOS REND, A TÁJÉKOZTATÁS FORMÁJA, A TÁJÉKOZTATÁS
E L Ő T E R J E S Z T É S
PÁPA VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE 176. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-025 Fax: 89/313-989 E-mail: jegyzo@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. DECEMBER 31-I ÜLÉSÉRE Tárgy: 2014. évi
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
Pannon Gimnázium és Általános Iskola Házirend. Pannon Gimnázium és. Általános Iskola
Pannon Gimnázium és Általános Iskola H Á Z I R E N D Pannon Gimnázium és Általános Iskola, 2613 Rád, Rákóczi út 1 2012. 1.A házirend hatálya A házirendben foglaltakat a Pannon Gimnázium és Általános Iskola
II. Helyi iparűzési adóelőleg bejelentése (állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén)
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján BALATONHENYE önkormányzat adóhatóságához I. Bejelentés jellege
büntetés-végrehajtási szakmai ismeretek fejezetei
2.94.5. KERETTANTERV (a XXXVIII. Rendészet ÁGAZATHOZ) alapján Fegyveres szervek és vagyonvédelmi ismeretek 9 12. középiskolai évfolyamokra szóló tananyagának büntetés-végrehajtási szakmai ismeretek fejezetei
Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista
Kétegyházi Márki Sándor Általános 028327 Különös közzétételi lista 2015/2016 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szak Szakvizsga
VI. fejezet (251. (2) bek.)
(5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése (, bekezdés, pont) alapján tartozik annak a hatálya
Dorogháza település Önkormányzatának. 1/2001. (I. 19.) számú rendelete az. Országzászlóra vonatkozó előírásokról és feltételekről,
Egységes szerkezet Dorogháza település Önkormányzatának 1/2001. (I. 19.) számú rendelete az Országzászlóra vonatkozó előírásokról és feltételekről, valamint a középületek és közterületek fellobogózásáról
2013-2014-es tanév Tanulói kérdőívek értékelése (Elsősök, végzősök)
2013-2014-es tanév Tanulói kérdőívek értékelése (Elsősök, végzősök) 36 válasz Összegzés A. Hányadik évfolyamos kollégista vagy? 9. 25 69% 13. 11 31% B. Nemed? Nő 24 67% Férfi 12 33% C. Testvéred volt-e
K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Város K I V O N A T Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 152/2015.(XII. 17.) KT. számú HATÁROZAT: Város Képviselő-testülete a évi városi rendezvénynaptárt
A Baptista Teológiai Akadémia. Alapító Okirata. Kelt: Budapesten, 2013. január 28.
A Baptista Teológiai Akadémia Alapító Okirata Kelt: Budapesten, 2013. január 28. A Magyarországi Baptista Egyház Országos Tanácsa a Baptista Teológiai Akadémia, mint egyházi alapítású főiskola alapító
AUTOMATIKUS TŰZ ÁTJELZÉSEK BONTÁSÁNAK SZEMPONTJAI. Budapest 2015. október 27.
AUTOMATIKUS TŰZ ÁTJELZÉSEK BONTÁSÁNAK SZEMPONTJAI Budapest 2015. október 27. Csepregi Csaba tűzvédelmi mérnök Mérnöki Kamara Nonprofit Kft. és MMK Tűzvédelmi Tagozat által szervezett szakmai továbbképzés
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjérıl szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján PÁTY KÖZSÉG önkormányzat adóhatóságához I. Bejelentés jellege
Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380
Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Cím 5700 Gyula, Bodoky u. 10. Telefonszám 06 /66/ 463-118 Fax 06 /66/ 468-111 E-mail Honlap Igazgató neve
Az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat. Tűztávolság, kiürítés, mentés
Az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat Tűztávolság, kiürítés, mentés Tűztávolság A módosított 253/1997. (XII.20.) Korm.sz. rendelet 36. (1) bekezdés alapján a tűzveszélyességi osztályba sorolástól függetlenül
1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17.
1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. Intézményi alapadatok OM azonosító: 036396 Intézmény neve, címe:
Oktatási Kulturális Sport és. 2015. január 20. Máté Antal polgármester
ülés ideje: 2015. január 28. (szerda) 1. Előterjesztés városi rendezvényterv elfogadására Oktatási Kulturális Sport és Ifjúsági 2. A Református Egyházközség tájékoztatója a Nyírbátori Református Általános
Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: a "Közalkalmazottak
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
230 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. június 5. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:
JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12.
JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 12. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli
Szervezeti és Működési Szabályzat
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest 03 Tankerület Budapest III. Kerületi Szent Miklós Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon 1035 Budapest,
2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV
2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV...../2015. Kgy.sz. határozat 1.számú melléklete Ellenőrzési tervet megalapozó elemzések címei: - 2015. évi belső ellenőri munkaterv (2. számú melléklet) - Kockázatelemzés
NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységrõl
Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal... önkormányzat e NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi rõl A nyilvántartás vezetése a 210/2009. (I.29.) Korm. rendelet 6. (1) bekezdése alapján
Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.
A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi
Kivonat. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 245/2011.(12.15.) Öh. számú határozata
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben Augusztus Augusztus 17. Augusztus 18-19. Augusztus 24-25 Augusztus 24-25. Augusztus 26. Vezetőségi értekezlet Tantestületi alakuló
A Diósgyőri Rendelőintézetben az évi átlagos betegforgalom 110.000 120.000 fő.
Diósgyőri Rendelőintézet Járóbeteg szakrendelés 3533 Miskolc, Kerpely A. u. 1.sz. A Diósgyőri Rendelőintézetben az évi átlagos betegforgalom 110.000 120.000 fő. Ebben a létszámban nincs benne a háziorvosi
Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke
Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:
1. Általános rendelkezések
Üllő Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2011. (II.26.) önkormányzati rendelete a házasságkötések és egyéb családi események szolgáltatási díjairól egységes szerkezetben a módosításáról szóló 15/2012.(VI.02.)
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
2014. augusztus 11. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. Tárgy: napirend elfogadása 139/2014. (VIII.11.) számú határozat 1) A Földváry-Boér Elemér Művelődési Ház felújításával kapcsolatos kérdések
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési
A légúti idegentestre a gyermek köhögéssel reagál, hogy megpróbálja azt eltávolítani. A spontán köhögés a legeredményesebb és legbiztonságosabb manőve
Csecsemő és gyermekkori légúti idegentest eltávolítása A légúti idegentestre a gyermek köhögéssel reagál, hogy megpróbálja azt eltávolítani. A spontán köhögés a legeredményesebb és legbiztonságosabb manőver.
2004.12.14. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 367/23
2004.12.14. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 367/23 A BIZOTTSÁG 2004/112/EK IRÁNYELVE (2004. december 13.) a veszélyes áruk közúti szállítása ellenőrzésének egységes eljárásáról szóló 95/50/EK tanácsi
2011 a beavatkozási számok tükrében
Dobos Gábor 2011 a beavatkozási számok tükrében A 2011-es év időjárási szempontból kedvezően alakult, a megelőző esztendő csapadékot, belvizet hozó időjárása nem folytatódott, ugyanakkor az előző évnek
K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév
K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév 1 1. versenykiírás A K&H Bank versenyfelhívása felsőoktatásban állami finanszírozásban vagy önköltséges formában kommunikációt (beleértve a marketingkommunikációt
B E L S Ő E L L E N Ő R Z É S I M U N K A T E R V 2012. É V R E
B E L S Ő E L L E N Ő R Z É S I M U N K A T E R V 2012. É V R E Készült: az encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakképző Isiskola és Kollégium belső ellenőrzési szabályzata alapján. A vezetőknek a 2012-es gazdasági
EPER E-KATA integráció
EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Úton-útfélen mindenki róla beszél, már amikor épületekről van szó. A tervezéskor találkozunk vele először, majd az építkezéstől az épület lakhatási engedélyének
ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat legalább többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok bérkompenzációjának
M E G H Í V Ó. 2016. június 13-án (hétfő) 16.00 órakor
Szám: /2016. M E G H Í V Ó Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. június 13-án (hétfő) 16.00 órakor rendkívüli ülést tart, melyre tisztelettel meghívom. Ülés helye: Gyáli Polgármesteri Hivatal
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
Apor Vilmos Katolikus Főiskola Kollégium
Kollégium KOLLÉGIUMI HÁZIREND I. Általános rendelkezések: 1) A kollégiumi házirend hatálya kiterjed az adott évre felvett kollégiumi hallgatókra, valamint a hallgatók vendégeire. 2) A kollégiumban csak
Károli Gáspár Református Egyetem Tűzvédelmi szabályzat
Károli Gáspár Református Egyetem Tűzvédelmi szabályzat A tűz elleni védekezés általános szabályairól és a létesítmények használatáról A gazdálkodó tevékenységet folytató magánszemélyeknek, jogi személyeknek,
H Á Z I R E N D BEVEZETÉS
H Á Z I R E N D BEVEZETÉS A házirend célja Az iskolai házirendje állapítja meg a Köznevelési törvényben és más jogszabályokban meghatározott tanulói jogok gyakorlásának és - a tanulmányi kötelezettségek
IV/3. sz. melléklet: HR funkcionális specifikáció
IV/3. sz. melléklet: HR funkcionális specifikáció 1. A követelménylista céljáról Jelen követelménylista (mint a GOP 2.2. 1 / KMOP 1.2.5 pályázati útmutató melléklete) meghatározza azokat a minimális képességeket
EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. www.eqskill.hu 1022 Budapest, Bimbó út 5.
JELENTKEZÉSI LAP LÓ MEDIÁLTA ÖNISMERETI TRÉNINGPROGRAM 2016. SZEPTEMBER 9-10. PORVA-SZÉPALMAPUSZTA, HOTEL SZÉPALMA ÉS MÉNESBIRTOK Kérjük, gondosan olvassa el az alábbi Jelentkezési lapot, töltse ki, és
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Enying Város Önkormányzatának
8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. november 18. Dr. Pavlek Tünde
KAPUVÁRI KÉZ-MŰ ÉS SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Kapuvár, 2012. május 12.
KAPUVÁRI KÉZ-MŰ ÉS SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Kapuvár, 2012. május 12. A társaság célja Kapuvár város és környéke csökkent munkaképességű
I. BEVEZETÉS... 2 II. SZERVEZETI FELÉPÍTÉS... 4 III. AZ ISKOLA MUNKATÁRSAI... 5 IV. A VEZETŐK KÖZTI KAPCSOLATTARTÁS, SZAKMAI TESTÜLETEK...
Tartalomjegyzék I. BEVEZETÉS... 2 II. SZERVEZETI FELÉPÍTÉS... 4 III. AZ ISKOLA MUNKATÁRSAI... 5 IV. A VEZETŐK KÖZTI KAPCSOLATTARTÁS, SZAKMAI TESTÜLETEK... 10 V AZ INTÉZMÉNYI KÖZÖSSÉGEK... 11 VI. A PEDAGÓGIAI
~~Sl. vr ~ 1. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA FŐOSZTÁLY. - a Közgyűléshez
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA FŐOSZTÁLY 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér l. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-524, (42) 524-540; Fax: (42) 524-541 E-mai!: gazdalkodasifoosztalv@nviregyhaza.hu
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév
Középiskolai felvételi eljárás 2015-2016. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás legfontosabb dátumai 2015.11.13. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát
Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l
i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.
Iskolai házirend 2011 2012
Iskolai házirend 2011 2012 BEVEZETÉS A házirend megalkotása során alkalmazott jogszabályok és intézményi dokumentumok: a) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, b) a nevelési-oktatási intézmények
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96 Beszerzés tárgya: Szállítási (keret)szerződés keretében tisztítószerek és tisztító eszközök
2015. június 26-i rendes ülésére
38. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás megindításának jóváhagyása a Támasz
7 SZIGET MARATON VÍZITÚRA KUPA 5. FORDULÓ RÁCKEVE-KISKUNLACHÁZA 2015.
7 SZIGET MARATON VÍZITÚRA KUPA 5. FORDULÓ RÁCKEVE-KISKUNLACHÁZA 2015. Rendező: Ráckeve Önkormányzat és a Kiskunlacházi Diáksport Egyesület a Magyar Kajak Kenu Szövetséggel kötött szerződés szerint. Hol:
Kérelem (önkormányzati lakás albérletbe adása érdekében)
Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Lakásügyi Osztály Budapest, VIII. Baross u. 63-67. Kérem iktatni! Ügyintéző: Előzmény: VI- / Dátum: 20,, Ezt a részt az ügyintéző tölti ki a kérelem átvételekor!
KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez
KÉRELEM Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez 1. Az igénylők adatai Kérelmező: Neve: születési neve:... Születés helye ideje:... anyja
A BANKKÖZI KLÍRING RENDSZER KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSAINAK IRÁNYADÓ DÍJAI
A BANKKÖZI KLÍRING RENDSZER KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSAINAK IRÁNYADÓ DÍJAI Hatályos 2016. 01.01 Oldalak száma: 7 1054 Budapest, Vadász utca 31. Telefon: (1) 428-5600, (1) 269-2270 Fax: (1) 269-5458
Tűzvédelmi előírások
Címzett: MAROZSI ANDRÁS TÜ. ALEZREDES ÚR RÉSZÉRE BÁCS-KISKUN MEGYEI KATASZTRÓFA VÉDELMI IGAZGATÓSÁG KECSKEMÉTI KATASZTRÓFA VÉDELMI KIRENDELTSÉG 6000 KECSKEMÉT DEÁK FERENC TÉR 3. Tárgy: BEJELENTÉS TŐSERDŐÉRT
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
Főigazgató-helyettesi Szervezet OTSZ 5.0. Tűzjelző tervezők szakmai napja 2013. december 10. Érces Ferenc tű. ezredes főosztályvezető
Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos TűzoltT zoltósági FőfelF felügyelőség Tűzvédelmi FőosztF osztály OTSZ 5.0 Tűzjelző tervezők szakmai napja 2013. december 10. Érces Ferenc tű. ezredes főosztályvezető
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.
HEGESZTÉSI SZAKISMERET
HEGESZTÉSI SZAKISMERET 1.) Ismertesse a nyomás, a hőmérséklet, a mechanikai feszültség, a szilárdság és az idő SI mértékrendszer szerinti mértékegységét! 2.) Melyek azon fizikai, kémiai és termikus jellemzők,
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS idegenforgalmi adó és iparűzési adó hatálya alá
Az adóhatóság tölti ki! Adóhatóság: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Jegyzője Iktatószám: Átvétel dátuma:... Átvevő:... Adózó mutatója:... BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS idegenforgalmi adó és iparűzési
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére
Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:
DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK HÁZIRENDJE
A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK HÁZIRENDJE Tartalomjegyzék I. BEVEZETÉS... 2 II. A TANULÓ JOGAI... 2 III. A TANULÓ KÖTELESSÉGEI... 4 IV. A TÁVOLMARADÁS SZABÁLYAI... 7 1.
FOTÓDOKUMENTÁCIÓ. Kedvezményezett: Magyarországi Evangélikus Egyház, 1085 Budapest, Üllői út 24.
FOTÓDOKUMENTÁCIÓ Projektazonosító: Kedvezményezett: Magyarországi Evangélikus Egyház, Pályázat címe: kialakítása és Támogató Szolgálat elhelyezése Megvalósítás helye: 5600 Békéscsaba, Berényi út 125. Az
KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat által fenntartott intézményeknél és a Hivatalánál álláshelyek megszüntetéséről
KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2007. február 22-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------
Ha betartjuk a szabályokat balesetek nélkül dolgozhatunk.
Munkavédelmi tájékoztató konyhai kisegítőknek Mi a munkavédelem? A munkavédelem azt jelenti, hogy megelőzzük a munka-baleseteket, munka közben megvédjük testi épségünket és egészségünket. Ennek érdekében