Keszthelyi Rezső. Magánbeszéd. rész

HTML
DOWNLOAD

Méret: px

Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Keszthelyi Rezső. Magánbeszéd. rész"

Emil Gál
9 évvel ezelőtt
Látták:

1 Keszthelyi Rezső Magánbeszéd V. rész

2 2 (a tárgyak közötti) a hóhullás beszakítja az erek falait és ellobban a gyengeség levegője hiszen a föld angyalai elborítják a csontokat és nagy vérrögök hallgatják a repülés éjszakáit és a tüdő öröm még ilyenkor a szájba betör a tér ezernyi szép sárkányfeje és a halál is felszáll a madarakig ezután nehéz lesz lebontani a valóság csöndjét a holdfény gólyáiról és befedni a kő minduntalan fogyó szívét és ami egyforma különbség napkeletről ered a napkelte és ugyanarról támad fölé az alkony

ezernyi szép sárkányfeje és a halál is felszáll a madarakig ezután nehéz lesz lebontani a valóság csöndjét a holdfény

3 3 a csiga emléke nagy volt az éjszaka és elvitte szívét a szív emlékéig a csillagok kifelé ragyognak a levegőből most láthatná meg árnyalakpillanatát a halál, ha létezhetné a nemlét lét nélkül önmagát de a kék terhe a kék terhe a csiga megtámaszthatatlan lelke az egyszerű mászás virágai haladna a tengeren mikor beszívja a szárnyak suhanásait a tüdő és velük a levegő sorsát ő lesz a nagylelkű szomorúság emelgeti erejét a hullám repül a mozdulat mindenben az égen

csiga megtámaszthatatlan lelke az egyszerű mászás virágai haladna a tengeren mikor beszívja a szárnyak suhanásait a

4 4 a csiga születése győzi-e homokkal a sivatag hogy mutasson még valami pusztulást akár a földben akár a semmiben nem az örökkévalóban porlad a szív hanem önmaga bíborában és izomzatában egyetlen szál virágban jelenik meg a hatalom szépsége és közönye hogy ragyogjon ami élet nélkül is kikerülhetetlen és letöri a végtelen alakzatait az anyag történetét a minden-nélkülire született valóságot ki szüntelen elhagyja az egeken túlit mégis: hangozzék el ami van érezze ezáltal áll fenn csillag és rengedez alul a tenger legyen az elfelejtett tények éjszakája és világossága a mászás mindenkor legelső ezüstje

kikerülhetetlen és letöri a végtelen alakzatait az anyag történetét a minden-nélkülire született valóságot ki szüntelen elhagyja az egeken túlit mégis:

5 5 (vérhalom) kiviszi vakságát a tapogatódzásba és hogy lát vele az oly anyagszép szánalom színtelen érintések érnek a szívébe és majdnem érzi a felhők követhetetlen súlyát lélegzése addig tart amíg akkora lesz amekkora a levegő helye a csillagok mennyezetén és mozgása mindig kihal a virágok megszólíthatatlan alakjában és a nagy alkonyi gólyák lassú hazaszállásában csak az a vonzás önti el amelyen halad és elhagyhatatlan lüktetésében égeti el vérének tömegét

helye a csillagok mennyezetén és mozgása mindig kihal a virágok megszólíthatatlan alakjában és a nagy alkonyi

6 6 a csiga árnyéka szőrét mereszti a kő folyik rajta a pondró teste örök reszketés a szél vakolata legalul követi a holdat ahol minden perc hullám és madár ég a porban a lehetetlen bocsátja el ha meghal a leheletről leszárad a tenger de aztán szétnyílik az eső háttere szurokszín sünökön picinyfehér kavics és amott lángvörös szirom kaszabol a fény meg ama ő, ki árnyékon át sosem ér

bocsátja el ha meghal a leheletről leszárad a tenger de aztán szétnyílik az eső háttere

7 7 a csiga gondolata fúj a szél és elhordja a pillantások kéken lengő ujjait a felhőszemű Mária vérzése a száj nesztelen zárulása a lélek fogalma elvihetné arcát a semmisülésig

8 8 a csiga története ha meghal a halála szív lesz a föld kérge a vakító semmiben csak egyszer lángol a kő csak egyszer van árnyéka az aránynak a testén mászik és felrobban minden ami kék tömeg a háza legszűkebb csillaghelyén kivergődik véréből a fűszálakra bár oly ideiglenes a súlya a levegőben hogy érzi hiába a zuhanás vágya nem lesz története a mozdulatlanságnak szarva között sosem áll meg a napkorong csak amit kilehel azt emeli odáig a tüdeje és aztán mégiscsak talaj marad hadd áraszthassa el a tenger holdjárásként a vitorlákat sose látott utakat

ideiglenes a súlya a levegőben hogy érzi hiába a zuhanás vágya nem lesz története a mozdulatlanságnak szarva között sosem áll meg a

9 9 (virágárok) kifosztják szívét a gondolatok azokat meg a tengerre taposó mélység melyek a vér kiürítésének eredménytelen égboltjai a gyönyörködés delelése a legalsó határtalanságon ám te a mosolyodban futsz át a föld árnyékain meztelen virág, kit maga elé helyez a halál hogy kéreggel fedd be a kérget és levegővel a levegőt és add meg a gyümölcsnek a tér nélküli súly ígéretét ő pedig visszatér csontozatába kiismerhetetlenek közé hogy őrizze ami szikla a szóban

árnyékain meztelen virág, kit maga elé helyez a halál hogy kéreggel fedd be a kérget és levegővel a levegőt és add

10 a csiga útja még reszketése előtt forgatták ki szájából a szavak a lehelet mindmegannyi aranyrögét átfúj lelkén a vér egy bagoly száll alá a holddal nincs hasonlata a testnek a mozdulatlanság küszöbén

11 a csiga temploma a jel csillaga most a fal az öröm szerény vizei terülnek a szárazföld merülő úszása alá sose juthat eszébe a lélek de kigyullad homloka mögött a levegő szíve és megszületik a halál fénye a vér megmagyarázhatatlan szárnyain és az árnyék hosszabbodó álmán az égboltot sose várhatja meg életében hiszen sok idő lesz sok fű sok csiga csigák számtalan széltemploma bennük a halványuló mész dallama és a teljesség egyetlen visszhangja a lassúság szépsége már a tenger és kicseréli lénye az isten alakját amikor kileheli a lehelet gyermekét

az égboltot sose várhatja meg életében hiszen sok idő lesz sok fű sok csiga csigák számtalan széltemploma bennük a halványuló mész

12 (tengertől távolodva) könnyű lepkeraj verdes át az esőn egy csillagról ki homlokod mögött ég tovább míg kagylók színhéja kísér és árnyad átélhetetlen fehérsége

13 a csiga nyugalma ezüstkört húz és leül közepére a szék kinéz amire lobog a gyertyák szava pihen fölötte egy fej és egyre zsugorodik

14 a csiga sírhantja gyönyörködtethetnék még amik megestek vele ám szíve szerint önnönmaga emlékére vágyik a vizek közepén álljanak hát a gyertyák mert azt szeretné ha lángon és túl a semmin nyugodjék

vágyik a vizek közepén álljanak hát a gyertyák

15 (a hihetetlen kőnél) napozó aggyal aki azonban nem rohad mert nem egyéb mint a mindig érkező éjszaka meg a hatalmas szín légköre ahogy áramlik és a legmélyebben él állt meg a piramisok előtt ahol a tenger szarkofágja és emitt a homokon szabályos térközökben égő és könnyező tevék nem hozott magával semmit amikor érkezett és el se vitt amikor ment tovább miként ama számtalan legendalény ki holdfényből gyűjtötte össze a testét és minden ami van ezt nézi csak és felejti örökké

szabályos térközökben égő és könnyező tevék nem hozott magával semmit amikor érkezett és el se vitt amikor ment tovább

16 a csiga fénye a szem elhullajtja az arcot a kő szétnéz a köveken a lélekbe visszahanyatlik a lelkület a madár röptén átkel a madár ragyog a gödör gondolod

17 (tengerhez távolodva) könnyű lepkeraj verdes át az esőn egy csillagra mely szíveden túl bolyong tovább és te azzal indulsz aki elhagy és hullámok takarnak be hullámokat

18 a csiga homloka üregháza az ezer évvel későbbi éjszaka benne a szív mai tűzporával a levegőbe tart vele amikor mászik és vízkék szarvával keresi azt amit cipel hófényű múmiák jönnek elé a hold piramisából az árnyék innenső oldalán is a másikon és csak párolog párolog a kövek vére amíg hasára tapasztja a tengerek súlyát mindig a saját méretébe fogadva a hullámokat és az emelkedő horizont kivehetetlen hátterét mert olyan ő aki el nem jut odáig amiben van és amiben nem lesz hatalmas rög a homloka mely töredezik és morzsolódik ám egyre csak akkora marad mint a testben a test mint a semmiben a semmi és ami előtte volt a mögötte

tengerek súlyát mindig a saját méretébe fogadva a hullámokat és az emelkedő horizont kivehetetlen hátterét mert olyan ő aki el nem jut odáig amiben van és

19 a csiga földje még nem látóhatár az éjszakák szíve pedig a tér aránya a vér árnyéka is a csont földházába lerakja fénylő tollait a hang egykori szárnya és az égbolt átrendezi a szem tárgyait mikor a hullámok kihalnak a test közelgő visszaáradása előtt és a föld hasonlata ez már a levegő az elvonatkoztatott csillag valósága lázas a talaj hadd lobogjon a madár a legvörösebb tüdő lesz az örök hallgatag és aztán a szél a színtelen vonzás alján volt ő is a nap arcélében

visszaáradása előtt és a föld hasonlata ez már a levegő az elvonatkoztatott csillag valósága lázas a talaj hadd

Hasonló dokumentumok

Tartalom. Ildymnek... 2016.01.05-08. Megállt az idő... 2016.06.06. 3. Vérzések... 2016.06.07

Tartalom. Ildymnek... 2016.01.05-08. Megállt az idő... 2016.06.06. 3. Vérzések... 2016.06.07 Tartalom 1. Bánatom... 2016.06.01 Ildymnek... 2016.01.05-08 Átkozom... 2016.06.06 2. Lélekgyilkos... 2016.05.20 Megállt az idő... 2016.06.06 Pokolba... 2016.március 3. Vérzések... 2016.06.07 Gonosz...