Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 23.)
|
|
- Dávid Horváth
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 23.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: :00-kor. Érvényes: ig. Várható frissítés: :00-kor. SZŐLŐ A lisztharmat mellett a peronoszpóra tünetei is folyamatosan jelentek meg a Térség ültetvényeiben. Most még csak a leveleken jelentek meg a tünetek, de a levelekről a későbbiekben a konidiumok lemosódnak a fürtökre és a továbbiakban a bogyók károsodása is elkezdődhet. Lisztharmat ellen a felszívódó és a kontakt készítmények kombinációjával próbáljuk meg féken tartani a kórokozót. Az olyan ültetvényben, ahol évek óta ugyanazzal a készítménnyel permetezünk, és - ennek ellenére - a lisztharmat előretörését figyeljük meg, haladéktalanul váltsunk készítményt, mert lehet, hogy kezdődő vagy kialakult rezisztencia az oka a részbeni/teljes hatástalanságnak. A
2 továbbiakban váltogatva használjuk a lisztharmat elleni készítményeket. Peronoszpóra ellen a permetezések "alapszereként" mindenképpen szerepeljen a folpet hatóanyag vagy folpet tartalmú szerkombináció. A peronoszpóra elleni hatása mellett a botritisz ellen is véd. A betegségek számára jelenleg nagyon kedvező időjárás miatt, folyamatosan naponta - folytatni kell a blokkszerű kezeléseket. A készítmények közül a legerősebb hatásúakat válasszuk: ez lehet valamelyik strobilurin, ezen kívül felszívódó szerek kombinációjával is permetezhetünk. A strobilurinok ebben az időszakban, amikor még nem alakulnak ki erős járványok, kifejezetten javasoltak. A levélre vagy bogyóra kerülő fertőző spórát pusztítják. Ez mellett - és ez az egyik legelőnyösebb tulajdonságuk - a többi szernél hosszabb a hatástartamuk. Nem mozognak gyorsan, nem erős gyógyító hatásúak, de "állóképesek". A fertőzés előtt kijuttatva őket hosszú ideig képesek védeni az egészséges állományokat. Azokon a helyeken, ahol még nem jelentek meg a betegségek a strobilurinok használata javasolt továbbra is. Ahol már találunk fertőzött levelet vagy bogyót, ott a felszívódó készítményeket használjuk. Közvetlenül a virágzás utáni időszakban nem hullott jelentős mennyiségű csapadék a Térségben, ennek ellenére folyamatosan magas a páratartalom. A levélnedvesség időtartama naponta több óra is lehet. A gombabetegségeknek ez az időjárás nagyon kedvez. Egyes fajtákban, Kék Oportó, Kékfrankos, jelentős lisztharmatfertőzés indult el. Elsősorban a bogyókon tapasztalhatók erős fertőzések. A szőlőmolyok lárváinak károsítása folyamatos. Vizsgáljuk át a fürtöket, és ahol szövedéket vagy lárvára utaló rágást észlelünk, ott haladéktalanul permetezzünk. A lárvák többsége L3-as stádiumban van a mostani időszakban. Szex-feromon csapdáink a héten nem fogtak lepkét.
3 Mind a gombaölő mind a rovarölő szerek kijuttatásánál ügyeljünk a jó fedettség elérésére. A mostani időszakban hektáronként l víz körüli mennyiséggel lehet jó fedettséget elérni. Lehetőség szerint kerüljük a nagy vízmennyiséggel történő permetezést. A nagy, liter víz/ha, vízmennyiséggel történő permetezés "híg" permetlé-oldatot ad, amely még tovább "hígulhat" a szőlő erős növekedése és új lombképződése miatt. A hónaljhajtások megjelenése és fejlődése is jelentősen növeli ilyenkor az új lombfelületet. A "töményebb" permetlé használat - az erős növekedés leállásáig - javasolt. A szőlőnek kedvező időjárás miatt továbbra is nagyon erős a hajtásnövekedés. A szőlő pillanatok alatt lenőtte a támrendszert. Ennek ellenére, ahol lehet ott várjunk még a tetejezéssel. Az eltávolított hajtáscsúcs miatt a növény azonnal válaszol, a fürtzónában megindul az oldalhajtások tömege. Ez a későbbiekben kedvezőtlen, a fürtzóna beárnyékolódik, besűrűsödik, ami veszélyt jelent a betegségek felszaporodása miatt. A szőlőben a gyomnövényekre is fordítsunk kellő figyelmet. Ha az ültetvény újra kigyomosodott, a nyári kezelést glifozát tartalmú készítménnyel végezzük el. Több veszélyes gyom is újra nekilendül ebben az időszakban, ezért ezek irtására akkor kerüljön sor, amikor még cm-nél nem nagyobbak. Később csak sok vesződséggel, többszöri kaszálás és az ezt követő újrahajtáskor elvégzett gyomirtás ad csak eredményt. A kijuttatáskor ügyeljünk arra, hogy a permetlé nem érheti a kultúrnövény zöld részeit, ezért elengedhetetlen a törzstisztítás. A törzstisztításra fokozottan figyeljünk a glifozát tartalmú készítmények használatánál. A törzsön hagyott hajtásokon keresztül felszívódhatnak az ilyen hatóanyagú készítmények és a későbbiekben kárt okozhatnak a szőlőtőkéknek.
4 Már most gondoljunk a lombtrágyák használatára. Két okunk is lehet rá. Az egyik, hogy a jövő évi termés a rügydifferenciálódás - most alakul ki. A másik ok a termés minősége, és a hiánybetegségek megelőzése. Már ebben az időszakban gondolni kell a hiánybetegségekre. Júliusaugusztusban már késő feltölteni a tőkéket tápanyaggal. Ezen okok miatt kezdjük el a lombtrágyák folyamatos, minden permetezésnél történő, adagolását. A gubacsatkák kártétele továbbra is szembetűnő lehet egyes ültetvényekben. Ezeken a helyeken speciális atkaölő szerek használatával - lehetőleg kétszer egymás után 14 nappal - egész évre megoldhatjuk a problémát.
5 A megfelelő zöldmunka kiemelten fontos egész tenyészidőszakban. Az idei évben sem könnyű a gyors és erős növekedést "követni" a zöldmunkákkal. Jelenleg a fenti képen látható állapot lenne kívánatos minden szőlőben. A hajtásválogatás, a hónaljazás, befűzés után így kellene kinézni a szőlőnek a mostani időszakban. A lombsátor szélessége 60 cm. Több helyen, ahol nem tudják tartani a tempót, sajnos nem így fest a szőlő. A megkésett zöldmunka a mennyiség és a minőség rovására fog menni.
6 A hónaljhajtások megjelenése és fejlődése is jelentősen növeli ilyenkor az új lombfelületet. A "töményebb" permetlé használat - az erős növekedés leállásáig - javasolt. Ezzel együtt vigyázzunk a kén tartalmú szerek és a lisztharmat elleni felszívódó készítmények használatakor fellépő esetleges perzselésekre. Kifejezetten kabócák ellen közvetlen a szőlő virágzása után kell elkezdeni a védekezést. Maga a kártevő nem karantén besorolású, csak a betegség (aranyszínű sárgaság fitoplazma), amit terjeszt. Amerikai szőlőkabóca kifejlett egyede A Térségben az amerikai szőlőkabóca lárvák károsítása folyamatos, a lárvák L2-L3-as fejlettségűek. A fiatal lárvák még nem terjesztik a fitoplazmás betegséget. Az amerikai szőlőkabóca előfordulás egyelőre csak szórványos az ültetvényekben. Felméréseink szerint csak az ültetvények 5-10%-ban fordul elő jelentősebb állománya. Az általa terjesztett karantén betegség - az aranyszínű sárgaság fitoplazma - jelenlétét még nem igazolták az elmúlt években elvégzett laboratóriumi vizsgálatok, így a Térség, jelen állapot szerint, mentes az aranyszínű sárgaság fitoplazma betegségtől. Ennek a státusznak a fenntartása miatt fontos az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés a nyári időszakban.
7 L3-as fejlettségű lárva Figyelemmel kísérhetjük a lárvák általi fertőzöttség alakulását országosan a naponta frissülő weblapon a Térképek menüpont alatt. A narancssárga jelölőkre rákattintva megnézhetjük a fogás helyén az első fogás dátumát, a fogott egyedek számát és a lárvák fejlettségi állapotát. A kártevő ellen most már javasolt a védekezéseket elkezdeni (Actara SC). Az Actara SC, mint a leghatásosabb készítmény, az engedélyokirata előírása alapján szőlőben csak gyümölcskötődés kezdetétől (elvirágzás után) használható. A készítmény méhekre kifejezetten kockázatos. Virágzó gyomnövények jelenléte esetén nem alkalmazható. Ezért használata előtt gondoskodni kell a szőlőültetvényben a virágzó gyomok kaszálásáról vagy irtásáról. Szőlőben évente maximum 3 alkalommal, 14 napos időközzel, gyümölcskötődés kezdetétől fürtzáródásig használható. Mindenképpen várjuk meg tehát, amíg teljesen elvirágzik a szőlő, és csak utána kezdjük meg a kártevő elleni permetezéseket. Kezelési időpontok és alkalmazható növényvédő szerek az amerikai szőlőkabóca ellen: ukarositok/neu_karositok_fd.html Egyre több termelőnél előfordulnak a Térségben az amerikai lepkekabóca által okozott tünetek. Feltűnő ismertető jele az időnként igen nagy mennyiségű fehér, vattaszerű viaszváladék, melynek védelmében a lárvák és nimfák fejlődnek. Ezt a fehér váladékot már május végétől gyakran láthatjuk a tápnövényei levelén, szárán. A kifejlett lepkekabócák (5-8 mm nagyságúak) júliustól már megfigyelhetők, repülni is képesek, így könnyen és gyorsan terjednek. Tojásai a fás szárú tápnövények kérgén vészelik át a telet. Háztetőszerűen összecsukott szürkésfehér, viaszporral borított, ezüstös szárnyai és sárga szemei könnyen felismerhetővé teszik. A növényeken pattanva közlekedik.
8 Amerikai lepkekabóca A növények levélfonákán, sarjhajtásokon végzett szívogatás következtében ragacsos mézharmatot ürít, melyen fekete korompenész telepszik meg. Leggyakrabban károsított növényfajok a fafélék, de közel 100 tápnövénye között gyümölcsfák és a szőlő is szerepelnek. Védekezési lehetőségként az olajos készítményekkel történő, tél végi lemosó permetezés gyéríti az áttelelő tojásokat. A már kifejlett állat ellen lehet kontakt hatású, de célszerűbb felszívódó szereket használni, vagy kombinálni a kettőt, a kezeléseket pedig ismételni is szükséges. A felszívódóak közül az Actara SC kiemelkedően hatékony ezen kabócafaj minden fejlődési alakja ellen is. A meteorológiai állomások által mért adatok Június Heti Csapadékösszeg átlaghőmérséklet ( o C) (mm) Nagykőrös 22,1 3 Cegléd 21,9 4 Monor 22,4 3 Kecel 22,1 3 Lőrinci 21,9 3 Az évszakos átlagnál 2-3 fokkal melegebb 2 hét áll előttünk. Jövő hét közepén várható pár mérsékeltebben meleg nap. Szombaton is még nagyon meleg, de élénkebb délkeleti áramlással már labilisabb, magasabb nedvességtartalmú légtömeg érkezik. Már többfelé alakulhat ki helyi zápor, zivatargóc a változóan napos-gomolyfelhős időben. Vasárnap napközben még fülledt meleg idő valószínű, majd késő délután, északnyugat felől egy hidegfront éri el az országot. Növényvédelmi munkákat a héten csak körültekintéssel lehet végezni biztonságosan, az eső, zivatar veszélye fennáll. A következő 7 napban a Térségben 22 mm csapadék várható. (Forrás: A ajánlata erre a hétre atkák ellen: Thiovit Jet, Vertimec Pro molyok ellen: Karate Zeon 5 CS kabócák ellen Actara SC lisztharmat ellen: Dynali, Topas 100 EC, Thiovit Jet peronoszpóra ellen: Bravo 500, Ridomil Gold MZ 68 WG, Pergado F lisztharmat, peronoszpóra, szürkepenész ellen: Quadris Max gyomok ellen: Medallon Prémium A fent felsorolt betegségek ellen a Syngenta a következő készítményeket ajánlja. ALMA
9 Ígéretesen fejlődik az alma. Azokon a helyeken, ahol nem fagyott el, a termésmennyiség közepes, a gyümölcsök méretesek. A varasodás rendkívül erős az idei évben. Csak folyamatos küzdelem árán lehet fenntartani a tünetmentességet a gyümölcsösökben. A talajhoz közeli lombzóna főleg az éjszakai és hajnali órákban ilyen időjárásban rendkívül intenzív páraképződés miatt - erősen fertőződhet. A későn felszáradó füves részek sokáig jó fertőzési körülményeket biztosítanak a betegség számára. Az ilyen ültetvényekben a gyümölcsökön is folyamatosan jelenhetnek meg az újabb tünetek.
10 A lisztharmat és a varasodás számára is kedvező az időjárás. Varasodás esetében további fertőzési hullámok indultak el az ültetvényekben. Az erősebben fertőzött fákon a varas levelek hullása tömeges lehet. A levélváltás nagyon megviseli a fákat, a gyümölcsök növekedése megáll egy időre az új lombozat képződéséig. Az ilyen ültetvényekben a gyümölcsök mérete nem éri majd el szüretre az átlagos fákon termő gyümölcsök méretét.
11 Az erősebben fertőzött gyümölcsök a későbbiekben, a bőrszövet növekedése miatt, felrepedhetnek, és nemcsak értéktelenek, de augusztustól a monilia is megjelenik a termésen. A szerekkel való jó fedettség alapkövetelmény az eredményes védekezés tekintetében. Főleg az intenzív almásokban jelent ez gondot. Itt 400 l vízmennyiséggel oldják meg a növényvédelmet, ami nem minden esetben elég a megfelelő fedettség eléréséhez. Ez elsősorban a gyümölcsön jelentkezik: a kis terméseken nehezebben tapad meg a növényvédőszer mint a leveleken, ezért nagyobb lémennyiséggel jobban befedhető a célterület. A l/ha vízmennyiséggel történő permetezés lehet eredményes a mostani időszakban.
12 Az almamoly és a lombosfa-fehérmoly is folyamatosan rajzik. Az almamoly rajzása közepes (átlag 18 db fogott egyed/csapda/hét), a lombosfa-fehérmoly (átlag 13 db fogott egyed/csapda/hét) rajzása kissé gyengébb. A lárvák kártétele ezzel párhuzamosan folyamatos. Hosszú hatástartamú kitinszintézis-gátlókkal vagy rövidebb, gyors hatású kontakt készítményekkel védekezhetünk ellenük. Lombosfa-fehérmoly esetében a levélen látható aknák jelentik a kártételt. A meleg időjárásban vigyázzunk a perzselésre. A kontakt készítmények és a lisztharmat ellen használt felszívódó szerek jelentősen károsíthatják a lombozatot és a gyümölcsöt, ha nem megfelelő dózisban vagy kis vízmennyiséggel juttatjuk ki őket. Javasolható a reggeli vagy esti permetezések kivitelezése.
13 Gyomnövények ellen javasolható a felszívódó hatóanyagok használata. Vigyázzunk a fák lelógó ágaira, mert a felszívódó készítmények az alsó hajtásokból felszívódva kárt tehetnek a fákban. A gyomnövények cm-es fejlettségénél célszerű kijuttatni őket. Ebben az esetben a legjobb a hatásuk, és a fákra sem jelent veszélyt az alacsony gyomokra tartott szórófej a használat során. Helyezzük előtérbe a lombtrágyák használatát. Két okunk is lehet rá. Az egyik, hogy a jövő évi termés most alakul ki. A másik ok a termések minősége, és a hiánybetegségek megelőzése. Már ebben az időszakban gondolni kell a tárolási és a hiánybetegségekre. Augusztusban már késő feltölteni a gyümölcsöket tápanyaggal. Ezen okok miatt kezdjük el a lombtrágyák folyamatos, minden permetezésnél történő, adagolását.
14 A nyári, meleg időszakban felszaporodhatnak a takácsatkák. Erősebb fertőzés esetén a levelek lehullanak. A nyári időszakban a kritikus egyedszám 5-8 atka/levél. Az erősebben fertőzött ültetvényekben fordítsunk figyelmet a kártevőre, mert meleg, száraz időjárásban néhány nap alatt jelentős kártétel alakulhat ki. A pajzstetvek is megjelentek az ültetvényekben és megkezdték kártételüket. Ellenük is védekezzünk, mert érés időszakára tönkretehetik a gyümölcs felszínét, amely eladhatatlanná teszi a termést.
15 A levéltetvek száma magas. Egymás után többször védekezve várjunk csak jó eredményt. A vegyes népességben egy adott időpontban mindig van olyan fejlődési alak, amely túlélheti az adott kezelést. Ez miatt legalább kétszer egymás után, 10 napos időközzel, ismételjük meg a védekezést. Az erősebben növekvő ültetvényekben kerüljük a magas nitrogéntartalmú vagy nitrogéntúlsúlyos lombtrágyák használatát, mert besűrűsíthetik a lombozatot, amely a károsítók jelentős felszaporodásához vezethet.
16 Elsősorban a vértetvek és a levéltetvek kártétele lehet fokozott a sűrű lombozatú fákon. Az intenzív alanyoknál (M9) a talajhoz közeli részek a fertőzés fő forrásai, ezeken a helyeken is permetezzük a fákat.
17 A levélpirosító alma-levéltetű előfordulása is gyakori a rendszeresen rovarölő szerrel nem védett fákon ebben az időszakban. Kártétele elsősorban a hajtáscsúcs levelein látható. Károsító alak a lárva, a kifejlett egyed. A károsítás ideje áprilistól június közepéig tart. A hajtáscsúcs levelei a fonák felé besodródnak, sárgulnak, majd pirosra színeződnek. A kártétel következtében a levelek júliusban lehullanak. Ennek elejét vehetjük a kártevő elleni védekezéssel. A párás időjárásban ismét fertőzhet a tűzelhalás. Több ültetvényben megjelentek a betegség friss tünetei. A betegség ellen a réz hatóanyag kiemelt használata javasolható egész éven át. Azokban a fajtákban (a többség ilyen), amelyik nem bírja a rezet egész évben, főként a perzselés miatt, törekedni kell a réz tavaszi súlyozott használatára, majd nyáron ismét visszahozni a réz hatóanyagot az ültetvénybe.
18 Az ültetvény sorainak kaszálását végezzük el időben és rendszeresen, mert a magas gyomállomány szinte egész nap gőzben tartja a fák lombozatát, ami nagyban segíti a varasodás- és a lisztharmatfertőzés terjedését. A vértetvek is fokozottabban károsítják az ilyen részeken lévő fákat. Kaszálást követően a fák alatti részt glifozát hatóanyagú készítménnyel tudjuk gyommentesen tartani. A meteorológiai állomások által mért adatok Június Heti Csapadékösszeg átlaghőmérséklet ( o C) (mm) Nagykőrös 22,1 3 Cegléd 21,9 4 Monor 22,4 3 Kecel 22,1 3 Lőrinci 21,9 3
19 Az évszakos átlagnál 2-3 fokkal melegebb 2 hét áll előttünk. Jövő hét közepén várható pár mérsékeltebben meleg nap. Szombaton is még nagyon meleg, de élénkebb délkeleti áramlással már labilisabb, magasabb nedvességtartalmú légtömeg érkezik. Már többfelé alakulhat ki helyi zápor, zivatargóc a változóan napos-gomolyfelhős időben. Vasárnap napközben még fülledt meleg idő valószínű, majd késő délután, északnyugat felől egy hidegfront éri el az országot. Növényvédelmi munkákat a héten csak körültekintéssel lehet végezni biztonságosan, az eső, zivatar veszélye fennáll. A következő 7 napban a Térségben 22 mm csapadék várható. (Forrás: A ajánlata erre a hétre: lisztharmat ellen Thiovit Jet, Topas 100 EC varasodás ellen Score 250 EC, Bravo 500 rovarkártevők ellen Voliam Targo, Vertimec Pro gyümölcsmolyok, aknázómolyok ellen Affirm vértetű, levéltetvek ellen Actara SC gyomok ellen Medallon Prémium A fent felsorolt betegségek ellen a Syngenta a következő készítményeket ajánlja.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. július 19.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. július 19.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2012.07.19 12:00-kor. Érvényes: 2012.07.26-ig. Várható frissítés: 2012.07.26. 12:00-kor.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 16.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 16.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2016.06.16. 12:00-kor. Érvényes: 2016.06.23-ig. Várható frissítés: 2016.06.23. 12:00-kor.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 2.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 2.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2016.06.02. 12:00-kor. Érvényes: 2016.06.09-ig. Várható frissítés: 2016.06.09. 12:00-kor.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. július 10.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. július 10.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2014.07.10. 12:00-kor. Érvényes: 2014.07.17-ig. Várható frissítés: 2014.07.17. 12:00-kor.
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.07.02.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.07.02.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.07.02. 12:00-kor. Érvényes: 2015.07.09-ig. Várható frissítés: 2015.07.09. 12:00-kor. Az elmúlt héten nem
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.05.22.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.05.22.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2014.05.22. 12:00-kor. Érvényes: 2014.05.29-ig. Várható frissítés: 2014.05.29. 12:00-kor. Fenológiai fázis:
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2016.05.19.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2016.05.19.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2016.05.19. 12:00-kor. Érvényes: 2016.05.26-ig. Várható frissítés: 2016.05.26. 12:00-kor. A változékony időjárásban
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. április 24.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. április 24.) Kiadva: 2014.04.24. 12:00-kor. Érvényes: 2014.05.01-ig. Várható frissítés: 2014.05.01. 12:00-kor. Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. szeptember 4.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. szeptember 4.) Kiadva: 2014.09.04. 12:00-kor. Érvényes: 2014.09.11-ig. Várható frissítés: 2014.09.11. 12:00-kor. Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. augusztus 7.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. augusztus 7.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2014.08.07. 12:00-kor. Érvényes: 2014.08.14-ig. Várható frissítés: 2014.08.14. 12:00-kor.
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2016.05.05.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2016.05.05.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2016.05.05. 12:00-kor. Érvényes: 2016.05.12-ig. Várható frissítés: 2016.05.12. 12:00-kor. Az elmúlt 10 nap
Növényvédelmi előrejelzés 2016-07-22 (29. hét) Fenofázis: fürtzáródás, zsendülés kezdete, zsendülés, érés
Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács Növényvédelmi előrejelzés 2016-07-22 (29. hét) Fenofázis: fürtzáródás, zsendülés kezdete, zsendülés, érés A héten az időjárás kegyes volt a gazdáknak. Mindenki a
Növényvédelmi előrejelzés 2016-06-02 (23. hét)
Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács Növényvédelmi előrejelzés 2016-06-02 (23. hét) Fenofázis: virágzás kezdete, virágzás A múlt héten Badacsonyban leesett csapadék mennyiség 26,0 mm volt. A növényvédelmi
Növényvédelmi előrejelzés 2016-07-07 (27. hét)
Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács Növényvédelmi előrejelzés 2016-07-07 (27. hét) Fenofázis: fürtzáródás előtt, fürtzáródás, zsendülés kezdete (Csabagyöngye részlegesen megzsendült) Az igazsághoz hozzá
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.19.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.19.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2014.06.19. 12:00-kor. Érvényes: 2014.06.26-ig. Várható frissítés: 2014.06.26. 12:00-kor. Fenológiai fázis:
Növényvédelmi előrejelzés 2016-08-24 (34. hét)
Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács Fenofázis: érés Növényvédelmi előrejelzés 2016-08-24 (34. hét) A múlt héten Badacsonyban 9,3 mm csapadék hullott. Augusztus 20.-án ködre ébredtünk. Remélem a szőlőre
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.21. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.28-ig. Várható frissítés: 2015.05.28. 12:00-kor. A gyors növekedésnek
Növényvédelmi előrejelzés 2011-07-19 (29. hét)
Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács Növényvédelmi előrejelzés 2011-07-19 (29. hét) Fenofázis: fürtzáródás, zsendülés, érés, (kényszerérés), (részleges zsendüléses kényszerérés) Az elmúlt héten nem hullott
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA
Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig.
Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Érvényes: 2017.07.27-ig. A száraz időjárás ellenére a varasodás továbbra is újabb fertőzésekkel jelentkezik.
Növényvédelmi előrejelzés 2016-07-29 (30. hét)
Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács Növényvédelmi előrejelzés 2016-07-29 (30. hét) Fenofázis: zsendülés kezdete, zsendülés, érés Derűre ború, még mindig jelentkeznek a régebbi peronoszpórafertőzés bogyó-
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.26.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.26.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2014.06.26. 12:00-kor. Érvényes: 2014.07.03-ig. Várható frissítés: 2014.07.03. 12:00-kor. Fenológiai fázis:
Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.06.11.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.06.11. 12:00-kor. Érvényes: 2015.06.18-ig. Várható frissítés: 2015.06.18. 12:00-kor. Alapvetően az időjárás
Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( )
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2019.05.22.) A melegebb napok hatására most felgyorsult a szőlő fejlődése. Azonban az elmúlt héten lassú, vontatott növekedés volt a jellemző. A szőlő jelenleg 10 nappal
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 20.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.06.20. 12:00-kor. Érvényes: 2013.06.27-ig. Várható frissítés: 2013.06.27. 12:00-kor.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. július 4.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. július 4.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.07.04. 12:00-kor. Érvényes: 2013.07.11-ig. Várható frissítés: 2013.07.11. 12:00-kor.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 30.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 30.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.05.30. 12:00-kor. Érvényes: 2013.06.06-ig. Várható frissítés: 2013.06.06. 12:00-kor.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 27.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 27.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.06.27. 12:00-kor. Érvényes: 2013.07.04-ig. Várható frissítés: 2013.07.04. 12:00-kor.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 13.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. június 13.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.06.13. 12:00-kor. Érvényes: 2013.06.20-ig. Várható frissítés: 2013.06.20. 12:00-kor.
Az atkák átka. Az atkák átka. Áttörés a szerválasztékban a kártevők ellen! www.syngenta.hu
Az atkák átka Az atkák átka. www.syngenta.hu Áttörés a szerválasztékban a kártevők ellen! Áttörés a szerválasztékban a kártevők ellen! A sikeres védelem nehézségei Vertimec 1,8 EC A zöldség, a virághajtatás,
Gyomirtás. A szőlő védelme Gyomirtás. Tavaszi gyomirtás Folar-ral
Gyomirtás Régóta megosztja a szőlőtermesztési szakembereket az a kérdés, hogy a szőlő sorközöket milyen esetekben célszerű füvesíteni és mikor nem, abban azonban mindenki tökéletesen egyetért, hogy a szőlősoroknak
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Úton-útfélen mindenki róla beszél, már amikor épületekről van szó. A tervezéskor találkozunk vele először, majd az építkezéstől az épület lakhatási engedélyének
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. június 29.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. június 29.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.06.29. 12:00-kor. Érvényes: 2017.07.06-ig. Várható frissítés: 2017.07.06. 12:00-kor.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. április 27.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. április 27.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.04.27. 12:00-kor. Érvényes: 2017.05.04-ig. Várható frissítés: 2017.05.04. 12:00-kor.
Növényvédelmi előrejelzés 2016-08-03 (31. hét)
Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács Növényvédelmi előrejelzés 2016-08-03 (31. hét) Fenofázis: zsendülés kezdete, zsendülés, érés A múlt héten Badacsonyban 24,2 mm csapadék hullott. Peronoszpóra és a
Borpiaci információk. V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák
A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét Borpiaci jelentés Hazai borpiaci tendenciák 2. old. 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldön termelt fehérborok értékesített mennyisége
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. augusztus 18.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. augusztus 18.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2016.08.18. 12:00-kor. Érvényes: 2016.08.25-ig. Várható frissítés: 2016.08.25. 12:00-kor.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 30.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. június 30.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2016.06.30. 12:00-kor. Érvényes: 2016.07.07-ig. Várható frissítés: 2016.07.07. 12:00-kor.
Beszivárgás számítás Budafok térségében. Készítette: Bódi Anita okl. építőmérnök, levelezős doktorandusz Építőanyagok és Mérnökgeológia Tanszék
Beszivárgás számítás Budafok térségében Készítette: Bódi Anita okl. építőmérnök, levelezős doktorandusz Építőanyagok és Mérnökgeológia Tanszék Urbanizációs beszivárgás számítás A módszer a korábbiaktól
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 16.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 16.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2011.06.16. 12:00-kor. Érvényes: 2011.06.23-ig. Várható frissítés: 2011.06.23. 12:00-kor.
Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15.
A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 7. szám 25. április 28. 14- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal
Az abortusz a magyar közvéleményben
Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz
Növényvédelem otthonunkban
Növényvédelem otthonunkban Bevezető A növényvédelem, egy olyan téma, ami kikerülhetetlen, akár lakásunkban, akár kertünkben foglalkozunk növényekkel. Mindannyian találkoztunk már kártevővel, vagy gombás
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY
Budapest, 2013-09-11 36. hét A 36. HÉT ELSŐ FELÉBEN az előző vasárnaphoz képest alacsonyabb volt a pollenterhelés, a HÉT KÖZEPÉTŐL azonban ismét felerősödött, VASÁRNAP volt a legmagasabb. Továbbra is a
JÁRÁST SEGÍTŐ ESZKÖZÖK
B-4372 Gyermek könyökmankó JÁRÁST SEGÍTŐ ESZKÖZÖK Alsóvégtag sérülés, rendellenesség esetén a 2 db könyökmankó használata teljes tehermentesítést biztosít járás közben. Alumínium szerkezet, állítható magasság.
A közraktározási piac 2015. évi adatai
A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. június 1.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. június 1.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.06.01. 12:00-kor. Érvényes: 2017.06.08-ig. Várható frissítés: 2017.06.08. 12:00-kor.
Kukorica gyomirtási tapasztalatok Zeagran 340 SE-vel
Nufarmer 1. évfolyam, 1. szám. 2010. május 5. Okos nyitás, sikeres végjáték Lomb- és kalászvédelem Mystic Pro-val Az aratás biztonsága repcében Kukorica gyomirtási tapasztalatok Zeagran 340 SE-vel Okos
http://www.olcsoweboldal.hu ingyenes tanulmány GOOGLE INSIGHTS FOR SEARCH
2008. augusztus 5-én elindult a Google Insights for Search, ami betekintést nyújt a keresőt használók tömegeinek lelkivilágába, és időben-térben szemlélteti is, amit tud róluk. Az alapja a Google Trends,
xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78%
Minőségi mutatók Kiskereskedelmi mutatók (Internet) Megnevezés: Új hozzáférés létesítési idő Meghatározás: A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80%ban teljesített határideje. Mérési
KUKORICA VETŐMAG AJÁNLAT 2010
KUKORICA VETŐMAG AJÁNLAT 2010 Fejlesztés az Ön sikeréért! EE3802 Új! EE4605 Új! Tetszetős középmagas-magas növény. Korai fejlődése erélye és szárszilárdsága kiváló. A DKC3511-nél korábban virágzik. A 300-as
Magyar Kukorica Klub Baja 2012. 03. 23. Dr. Széll Endre Gabonakutató Nonprofit Kft. Szeged
Magyar Kukorica Klub Baja 2012. 03. 23. Dr. Széll Endre Gabonakutató Nonprofit Kft. Szeged Relatív adat (%) 2009-2011 évek csapadékadata a sokéves átlag százalékában Szegeden Sokéves átlag adata mm 173
1. Metrótörténet. A feladat folytatása a következő oldalon található. Informatika emelt szint. m2_blaha.jpg, m3_nagyvaradter.jpg és m4_furopajzs.jpg.
1. Metrótörténet A fővárosi metróhálózat a tömegközlekedés gerincét adja. A vonalak építésének története egészen a XIX. század végéig nyúlik vissza. Feladata, hogy készítse el a négy metróvonal történetét
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf. 839. Telefon: (6-1) 476-1215 Fax: (6-1) 476-1215 E-mail: pollen@oki.antsz.hu
KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő
KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan Hatályos: 2016.július 1-től 2016. július 1-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: éves Kamat 22,13 % 24,89 % 24,89
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 16.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 16.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.05.16. 12:00-kor. Érvényes: 2013.05.23-ig. Várható frissítés: 2013.05.23. 12:00-kor.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 25.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 25.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.05.25. 12:00-kor. Érvényes: 2017.06.01-ig. Várható frissítés: 2017.06.01. 12:00-kor.
Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.07.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.07. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.14-ig. Várható frissítés: 2015.05.14. 12:00-kor. Az elmúlt hét időjárása
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. május 22.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. május 22.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2014.05.22. 12:00-kor. Érvényes: 2014.05.29-ig. Várható frissítés: 2014.05.29. 12:00-kor.
A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.04.18. 12:00-kor. Érvényes: 2013.04.25-ig. Várható frissítés: 2013.04.25. 12:00-kor.
TANÁCSOK KÖRNYEZETBARÁT GYÜMÖLCSTERMESZTÉSHEZ
TANÁCSOK KÖRNYEZETBARÁT GYÜMÖLCSTERMESZTÉSHEZ Köszöntő A magyar tulajdonban lévő CORAX-BIONER BIOTECHNOLÓGIAI ZRT. több mint egy évtizede gyárt és forgalmaz a nagyüzemi mezőgazdasági termelők számára növényvédő
Növényvédelmi előrejelzés 2016-05-11 (19. hét)
Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács Növényvédelmi előrejelzés 2016-05-11 (19. hét) Fenofázis: intenzív hajtásnövekedés A fagyosszentek nem hazudtolják meg magukat. Az akác virágzik, a kedvezőtlen időjárás
EPER E-KATA integráció
EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?
Szamócafajták érésidő szerinti csoportosítása
NÉ Tápkockás szamócapalánta árlista viszonteladóknak, 2013. tavasz Tisztelt kollégák! A tavalyi év bizonytalansága után (a PROPLANT Kft. felszámolása), az idei évben megpróbálunk biztosra menni, ennek
Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011
Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban
J A V A S L A T. az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására. Ózd, 2015. június 24.
J A V A S L A T az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására Ózd, 2015. június 24. Előterjesztő: Előkészítő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. június 15.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. június 15.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.06.15. 12:00-kor. Érvényes: 2017.06.22-ig. Várható frissítés: 2017.06.22. 12:00-kor.
Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Szekszárdi Borvidékre,
Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Szekszárdi Borvidékre, 2019.06.27. Közvetlenül a virágzás utáni időszakban is hullott jelentős mennyiségű csapadék a Borvidéken, ennek megfelelően folyamatosan magas a
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. június 26.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. június 26.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2014.06.26. 12:00-kor. Érvényes: 2014.07.03-ig. Várható frissítés: 2014.07.03. 12:00-kor.
NEMZETI TECHNOLÓGIA PROGRAM. A4 Alprogram:
NEMZETI TECHNOLÓGIA PROGRAM A4 Alprogram: Élhetı, fenntartható környezet Projekt címe: A gyümölcstermesztést veszélyeztetı extrém idıjárási hatások elırejelzése és gazdaságos védekezési technológiák kidolgozása
Az öntözés. vízgazdálkodási tevékenység, melynek során gondoskodunk a növények pótlólagos vízellátásáról. A vízügyi hatóság engedélye szükséges
Cziráki László 2014 Fogalma: Az öntözés vízgazdálkodási tevékenység, melynek során gondoskodunk a növények pótlólagos vízellátásáról A vízügyi hatóság engedélye szükséges Feladata: A termelés biztonságának
Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Szekszárdi Borvidékre,
Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Szekszárdi Borvidékre, 2019.08.08. Egyenetlenül, lassan zsendül a szőlő a Borvidék ültetvényeiben. Az évek óta megszokott aszályos, meleg júliusi időjárás az idén nem
ENGEDÉLYOKIRAT. Indofil Chemicals Co. India
ENGEDÉLYEZÉSI IGAZGATÓSÁG ELŐADÓ: Mészáros Ferencné TÁRGY: INDOFIL M-45 gombaölő permetezőszer forgalomba hozatali és felhasználási engedélye ENGEDÉLYSZÁM: 868/2005. OLDALAK SZÁMA: 5 ENGEDÉLYOKIRAT Indofil
Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2019. 08.01.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére A többségében zsendülő bogyókat tartalmazó fürt már nem fertőződik lisztharmattal vagy peronoszpórával. A késői
Szabadföldön a talajlakó kártevôk ellen: Force 1,5 G. Hajtatásban a gyökérgubacs fonálférgek ellen: Nemathorin 10 G
A paprika védelme Rovarkártevôk elleni védelem Egyes károkozók jelentôsége más a szabadföldön és más a zárt termesztô rendszerben. Mindkét esetben nagy jelentôségû a talajfertôtlenítés, de míg a szabadföldön
A szôlô. növényvédelme
A szôlô növényvédelme A szôlô védelme Lisztharmat ellen már a néhány centiméteres hajtásnagyságánál el kell kezdeni a védekezést, kontakt készítményekkel. Közvetlenül virágzás elôtt, amikor a lombfelület
2015-ös tavaszi induló szőlőoltvány készletünk
2015-ös tavaszi induló szőlőoltvány készletünk A -al jelölt szőlőfajták jelenleg nem kaphatók lerakatunkban. Tartalomjegyzék 2.o - Fehér borszőlőink 3.o - Vörös borszőlőink 4.o - Csemegeszőlőink 1. Fehér
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ
KISVÍZFOLYÁSAINKON LEVONULÓ ÁRVIZEK ROMBOLÓ MUNKÁJA I. rész
KISVÍZFOLYÁSAINKON LEVONULÓ ÁRVIZEK ROMBOLÓ MUNKÁJA I. rész SOMOGYI KATALIN - NÉMETH SZILVIA - NÉMETH DÁNIEL Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szombathely, Vörösmarty u. 2. H-9700 2014 évi tavaszi villámárvizek
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés
Bár a digitális technológia nagyon sokat fejlődött, van még olyan dolog, amit a digitális fényképezőgépek nem tudnak: minden körülmények között
Dr. Nyári Tibor Bár a digitális technológia nagyon sokat fejlődött, van még olyan dolog, amit a digitális fényképezőgépek nem tudnak: minden körülmények között tökéletes színeket visszaadni. A digitális
Radon, Toron és Aeroszol koncentráció viszonyok a Tapolcai Tavas-barlangban
Radon, Toron és Aeroszol koncentráció viszonyok a Tapolcai Tavas-barlangban Kutatási jelentés Veszprém 29. november 16. Dr. Kávási Norbert ügyvezetı elnök Mérési módszerek, eszközök Légtéri radon és toron
Növényvédelmi Tanácsok május
Növényvédelmi Tanácsok május Májusi eső aranyat ér. Nagyon hiányzott a talajnak, de feladatokat ad növényvédelemben. Robbanni fog a szőlőlisztharmat, az alma és a körte varasodása, de fertőzni fog a peronoszpóra
2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú
2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú Közbeszerzési Értesítő száma: 2005/13 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés; Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (14-es minta)
BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2012. NOVEMBER 24.) 3. osztály
3. osztály Két szám összege 33. Mennyi ennek a két számnak a különbsége, ha az egyik kétszerese a másiknak? Hány olyan háromjegyű szám van, amelyben a számjegyek összege legalább 25? 4. osztály A Zimrili
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. augusztus 10.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. augusztus 10.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.08.10. 12:00-kor. Érvényes: 2017.08.17-ig. Várható frissítés: 2017.08.17. 12:00-kor.
Párhuzamos programozás
Párhuzamos programozás Rendezések Készítette: Györkő Péter EHA: GYPMABT.ELTE Nappali tagozat Programtervező matematikus szak Budapest, 2009 május 9. Bevezetés A számítástechnikában felmerülő problémák
Elektromos csatlakozások Multipol dugó Multipol csatlakozó kábellel. Katalógus füzetek
Elektromos csatlakozások Multipol dugó Multipol csatlakozó kábellel Katalógus füzetek 2 Elektromos csatlakozások Multipol dugó Multipol csatlakozó kábellel DIN 41612/IEC 603-2 (Form C/2) Összekötő kábel
Növényvédelmi előrejelzés (22. hét)
Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács Növényvédelmi előrejelzés 2018-05-28 (22. hét) Fenofázis: fő virágzás, virágzás vége, tisztulás, (zöldbors nagyság) A múlt héten Badacsonyban leesett csapadék mennyiség
www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro
www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Kawasaki-kór Verzió 2016 1. MI A KAWASAKI-KÓR 1.1 Mi ez? Erről a betegségről Tomisaku Kawasaki japán gyermekorvos (akiről a betegséget elnevezték) számolt
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. augusztus 17.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. augusztus 17.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.08.17. 12:00-kor. Érvényes: 2017.08.24-ig. Várható frissítés: 2017.08.24. 12:00-kor.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 4.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 4.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.05.04. 12:00-kor. Érvényes: 2017.05.11-ig. Várható frissítés: 2017.05.11. 12:00-kor.
Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.14.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.14. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.21-ig. Várható frissítés: 2015.05.21. 12:00-kor. A meleg időjárás
Alma növényvédelmi előrejelzés ( ) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig.
Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. 08.24.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Érvényes: 2017.08.31-ig. Sok helyen jelentősen hullik az alma. Egy része a hullásnak a melegtől van, más része
Programozás I. - 9. gyakorlat
Programozás I. - 9. gyakorlat Mutatók, dinamikus memóriakezelés Tar Péter 1 Pannon Egyetem M szaki Informatikai Kar Rendszer- és Számítástudományi Tanszék Utolsó frissítés: November 9, 2009 1 tar@dcs.vein.hu
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 6.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 6.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.07.06. 12:00-kor. Érvényes: 2017.07.13-ig. Várható frissítés: 2017.07.13. 12:00-kor.
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Egészségügyi kártevőirtó szakmunkás szakképesítés. 2454-06 Kártevőirtás modul. 1. vizsgafeladat. 2013. december 10.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Fekete István Általános Iskola területén lévő ebédlő