Mindenki, akinek van füle a hallásra, hallja!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mindenki, akinek van füle a hallásra, hallja!"

Átírás

1 Szent György,,Silena városa közelében volt egy tó, s abban lakott egy mérges sárkány. Már többször megfutamította a népet, amikor fegyveresen ellene vonult. Így hát a polgárok naponta két juhot adtak neki. Amikor a juhok megfogyatkoztak, megegyeztek, hogy naponta egy embert áldoznak a szörnynek. Sorsot vetettek, mely alól senki sem vonhatta ki magát. Amikor már a városnak szinte minden ifja és leánya áldozatul esett, történt, hogy a sors a király leányára esett. A király jajveszékelt és megkísérelte, hogy leányát megóvja a nyomorúságos haláltól. A nép pedig rettegett, hogy mindnyájukat megöli a sárkány. Könnyezve ment a leány a tóhoz. És akkor Szent György arra jött lóháton. Megkérdezte, mi baja van. A lány így válaszolt: "Jó ifjú, szállj gyorsan lovadra, és sietve fuss el innen!" - és elbeszélt neki mindent. İ pedig ezt mondta: "Ne félj, segíteni fogok rajtad Krisztus nevében." Még beszéltek, amikor a sárkány kiemelte fejét a tóból. A leány reszketett a félelemtıl, György azonban lovára pattant, keresztet vetett magára, és szembelovagolt a sárkánnyal, amely rárontott. György nagy erıvel megforgatta lándzsáját, Istennek ajánlotta magát, és olyan súlyos csapást mért a sárkányra, hogy az a földre zuhant. Akkor megparancsolta a leánynak, hogy a sárkány övét kösse a nyakára és vezesse be a városba. Az megtette és a sárkány úgy ment utána, mint egy szelíd kutya. A városban a nép rettenetesen megijedt, de György így szólt hozzájuk: "Ne rettegjetek, mert az Úristen küldött hozzátok, hogy megszabadítsalak benneteket ettıl a sárkánytól. Ezért higgyetek Krisztusban, és keresztelkedjetek meg, akkor megölöm ezt a sárkányt." Így hát a király és a nép megkeresztelkedett, György pedig kihúzta kardját, és megölte a sárkányt. Ugyanazon a helyen szép templomot építettek, és az oltárnál élı forrás fakadt, amely meggyógyított minden beteget, aki csak ivott belıle.''

2 Mindenki, akinek van füle a hallásra, hallja! Az Úr esztendejének Szent György havának 26. napján a dicsı György lovag emlékére lovagi torna veszi kezdetét Gyır városában! A jelenlevık karjának ereje, szívének bátorsága, eszének élessége mérettetik össze a próbák során. Kik pedig becsülettel túljutnak a próbákon, a méltán kiérdemelt dicsıség mellett a sikeres próbatételt tanúsító oklevelet és a vele járó pénzjutalmat is magukénak tudhatják. A tagok jogai: A rendezvényeken való aktív részvétel. A tagok kötelességei: Lovaghoz méltó példamutató viselkedés. Eskü Én, ünnepélyesen esküszöm, hogy hő tagja leszek lovagrendemnek Lovaghoz méltóan feladataim teljesítésében és emberi viselkedésemben egyaránt példamutató leszek. Esküszöm, hogy minden lehetséges eszközzel a sárkány legyızésére törekszem. Esküszöm, hogy más feladat után nem nézek, míg a királylányt ki nem szabadítottam. Isten engem úgy segéljen!

3 A Lovagrend alapító okirata A Lovagrend április 17-én alapíttatott Gyır városában. A lovagrend zászlós jele: A Lovagrend alapító tagjai: 1. Nagymester 2. Zászlóvivı 3. Fegyverhordozó 4. Kincstárnok 5. Lovag 6. Lovag 7. Lovag 8. Lovag 9. Lovag 10. Lovag 11. Lovag 12. Lovag 13. Lovag 14. Lovag 15. Lovag 16. Lovag

4 Próbatételek I. A kardkitartás Mikor Szt. György lovagnövendékként megtanult ügyesen bánni a fegyverekkel és megismerte a lovagi viselkedés szabályait lovaggá ütötték. Lovagi esküt kellett tennie, s a király egy karddal megérintette vállait, a fejét; és az újdonsült lovag kapott egy kardot, jelezve, hogy immár lovaggá vált. A lovagi eskü letétele után most a mi kis lovagjaink is kapnak egy-egy kardot, melyet kinyújtott karral, vízszintesen ki kell tartaniuk két percig. (Az idıt homokórával mérjük.) II. Rönkhajítás György lovaggá ütését ünnepség, az úgynevezett lovagi torna követte. Ezen az ifjú lovagnak ügyességérıl, bátorságáról, erejérıl kellett számot adnia. Ezen az erıpróbán a kijelölt ponttól kell minél messzebb hajítaniuk egy-egy farönköt a mi kis ifjú lovagjainknak is. III. Sárkányfogás A lovagok élete változatos és izgalmas volt. György egyik útja során megmentette egy király lányát, Margitot a sárkánytól. Margit sírva állt a szörnyeteg elıtt, de ekkor odalépett hozzá Szt. György, keresztet vetett és mély lándzsaszúrással leterítette a szörnyet. A sárkány a földre zuhant. Vedd övedet mondta György a királylánynak és csavard az állat nyaka köré! A kis lovagok feladata is ez: dobjanak vesszıbıl készült övet a paravánon felállított sárkány nyakára.

5 IV. Lovas próba Amikor a királylány a sárkányt a városba vezette, a nép rettenetesen megijedt, de György így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Keresztelkedjetek meg, akkor megölöm a sárkányt. A király és népe így is tett, a lovag pedig lovára pattant és megölte a sárkányt. A gyerekeknek ló-lovas párokat alkotva kell összegyőjteniük a sárkány levágott fejeit úgy, hogy a lóról nem szállhatnak le. V. Vízhordó verseny Azon a helyen, ahol György lovag a sárkánytól megmentette a királylányt, s ezzel a várost élı forrás fakadt, amely meggyógyított mindenkit, aki ivott belıle. A feladat az, hogy hozzanak a csapatok tagjai egyesével ebbıl a távoli forrásvízbıl egy-egy kanállal, és győjtsék egy közös kupába. Kb. 4 perc áll rendelkezésükre. VI. Vadászat Szt. György a sok küzdelem és harc után, békeidıben más lovagokkal együtt szívesen vett részt izgalmas vadászatokon. Ilyenkor is bizonyították bátorságukat, ügyességüket és az elejtett zsákmány emelte a lovagok dicsıségét. VII. Íjászat A vadászatokon a lovagoknak mozgás közben kellett eltalálniuk az állatokat. Kis lovagjainknak egy lengı karikán kell íjjal átlıniük.

6 VIII. Dárdavetés A lovagi tornák során dárdát is használtak a lovagok. Nektek úgy kell elhajítani a dárdát, hogy az beleálljon a földbe. IX. Elmebajnokság I. Egy szétvágott kép darabjait kell kirakniuk közösen, felismerve az ábrázolt személyt. X. Elmebajnokság II. Az emberek példamutató viselkedést vártak el a lovagoktól. Szt. Györgynek is minden helyzetben bátornak, hőségesnek, nagylelkőnek, igazmondónak és a gyengék védelmezıjének kellett lennie. Ezeket a lovagi erényeket a lovagi törvények tartalmazták. Ezt a Törvénygyőjteményt, az Illemkódexet minden lovagnak ismernie kellett, azért a lovagok nemcsak erejüket, hanem elméjüket is edzették. A szétszabdalt mondatokat kell párosítani. A mondatok a lovagi erényeket és az illemkódexet tartalmazzák. XI. A királylány keszkenıje XII. Győrőkeresés A királylány elvesztette a győrőjét. A kis lovagoknak ezt kell megkeresniük.

Mozgássérült Passió 2010

Mozgássérült Passió 2010 Mozgássérült Passió 2010 1. Bevezetı zene 2. Barabás Gyorsan jön a színre az oltár környékérıl Barabás Laci: Szabadon engedtek, engem, a lázadót!? İt, pedig keresztre feszítették! İt, aki semmi rosszat

Részletesebben

Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:

Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK: Passió 2011. Éppen a hálónkat mostuk a parton, amikor ezt mondta: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. Mi pedig azonnal otthagytuk hálóinkat és követtük ıt. Azóta sok minden történt

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

Nagyvázsonyi Történelmi Lovasjátékok

Nagyvázsonyi Történelmi Lovasjátékok Nagyvázsonyi Történelmi Lovasjátékok Kinizsi Pál Lovagi Tornájával Nagyvázsony 2005. július 29. - augusztus 7. Balog D. Menyhért producer 1978 óta dolgozom a színház és filmszakmában, mint kaszkadõr, majd

Részletesebben

5 Tiszták, hősök, szentek. Tours-i szent márton

5 Tiszták, hősök, szentek. Tours-i szent márton 5 Tiszták, hősök, szentek Tours-i szent márton 2013 Mártonnak egy idős, keresztény szolgáló mesélt Istenről ( 2 ) Márton gyermekkora Márton a Római Birodalom területén, Savariában, a mai Szombathelyen

Részletesebben

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,

Részletesebben

LIBERÁLIS TEOLÓGUS MEGTÉRÉSE

LIBERÁLIS TEOLÓGUS MEGTÉRÉSE LIBERÁLIS TEOLÓGUS MEGTÉRÉSE SZABADOS ÁDÁM Eta Linnemann megtérése az én szememben az egyik legcsodálatosabb bizonyíték a Szentlélek újjászülı munkája mellett. Megható egy alkoholista vagy drogfüggı ember

Részletesebben

Ellenállni az idınek. Avagy egy település múltja és jövıje a fıépítész szemével

Ellenállni az idınek. Avagy egy település múltja és jövıje a fıépítész szemével Ellenállni az idınek Avagy egy település múltja és jövıje a fıépítész szemével A MŐVÉSZETEK VÖLGYE KAPUJA - PULA MŐEMLÉKEK: - Római katolikus templom, késıbarokk (1797) - Kıhíd (1896) - Fı u. 62, lakóház

Részletesebben

I. Mi a megtévesztés?

I. Mi a megtévesztés? I. Mi a megtévesztés? 1. Megtévesztés, félrevezetés, hitetés Mt 24,4-5 Jézus így válaszolt nekik: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen /4005/ valaki titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt

Részletesebben

1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett

1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett 1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett Világosságos szentolvasó I. Jézus a tisztulás jelképeként alámerült a Jordán vizében. Nekem a gyónás adja a megtisztulást. Milyen gyakran élek a gyónás lehetõségével?

Részletesebben

Szöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások

Szöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 1. - Hogyan nyerte Jézus a Nevét? Jézus Krisztus Nevérıl tanítunk a mai napon. Három Igerésszel kezdjük a mai tanítást: Zsidó 1:1-6 Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét

ALAPTANÍTÁSOK. Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét ALAPTANÍTÁSOK Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét Jelenések 8:1 És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet, lett nagy csendesség a mennyben, mintegy fél óráig. Itt

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja. csak a nyitó szentmisén és most így a vége felé. Biztos, hogy nagyon sok élménnyel van tele a

Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja. csak a nyitó szentmisén és most így a vége felé. Biztos, hogy nagyon sok élménnyel van tele a Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja Fıtisztelendı paptestvérek, Krisztus hívei, szeretett testvéreim! Sajnálom, hogy nem tudtam részt venni ezen a találkozón, ezen a mőhelyen, lelkigyakorlaton, csak

Részletesebben

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) www.eletalelekben.ro

Részletesebben

Áprilisi jeles napok

Áprilisi jeles napok Káptalantóti Önkormányzat lapja VIII. évfolyam 3. szám Áprilisi jeles napok Április 12. Gyula napja, az esztendı századik napja, ezért száznapnak is nevezik. A délvidéken féregőzı nap, a nagytakarítás,

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

Igehirdetık kincsestárából

Igehirdetık kincsestárából Igehirdetık kincsestárából Alapige: Ézs 37,15-20 Cseri Kálmán igehirdetése Az élı Isten zsaiás könyvének azokat a fejezeteit olvassuk most sokan napról-napra kalauzunk szerint, amelyekben Isten önmagáról

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása

ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása Máté 8:17 Beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Pedig betegségeinket İ viselte, és fájdalmainkat hordozá Ez az Ige idézet az Ószövetségbıl,

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Plenárisülés-dokumentum 1.9.2008 B6-0413/2008 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY. a Tanács és a Bizottság nyilatkozatait követıen

EURÓPAI PARLAMENT. Plenárisülés-dokumentum 1.9.2008 B6-0413/2008 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY. a Tanács és a Bizottság nyilatkozatait követıen EURÓPAI PARLAMENT 2004 Plenárisülés-dokumentum 2009 1.9.2008 B6-0413/2008 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a Tanács és a Bizottság nyilatkozatait követıen az eljárási szabályzat 103. cikkének (2) bekezdése

Részletesebben

Lovagrendek Yneven. Az Erigowi Vörös lovag képzettségei első szinten:

Lovagrendek Yneven. Az Erigowi Vörös lovag képzettségei első szinten: Lovagrendek Yneven HERCEGI VÖRÖS LOVAGREND A lovagrend nevébol is kihallható, hogy vezetoje a mindenkori herceg, aki egyben Vörös Hadúr rangot is visel, övéi közt az elsot. A lovagrend tagjai kivétel nélkül

Részletesebben

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Napirendi pontok: 3.) A Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Alapító Okiratának módosítása

JEGYZİKÖNYV. Napirendi pontok: 3.) A Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Alapító Okiratának módosítása Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 9/2009. szám JEGYZİKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2009. szeptember 14-én (hétfın) 17,00 órakor megtartott képviselı-testületi

Részletesebben

Wittinger László: Passiójáték

Wittinger László: Passiójáték Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.

Részletesebben

- Példa: misszionárius és az alkoholista.

- Példa: misszionárius és az alkoholista. Isten egyik legnagyobb vágya, hogy boldogok legyünk. - Ezért szeretné megosztani velünk Önmaga szeretetét. - Ezért szeretne része lenni a mi életünknek. A mi legmélyebb vágyunk, hogy jók legyünk és szerethessünk.

Részletesebben

Árpád-házi Szent Margit Plébánia IX. évfolyam / 9. (109.szám) 1182. Budapest, Fogaras utca 16. PLÉBÁNIAI LITURGIKUS LAP Szentlélek eljövetele Majd 40 napja ünnepeltük Urunk Jézus feltámadását. A nagy szikla

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

Az Új. Tanítás 2015. június 14-én

Az Új. Tanítás 2015. június 14-én Az Új Tanítás 2015. június 14-én Biró László Mi az Új? Mikor elhangzott a múlt havi tanítás, megfogalmazódott bennem, hogy most vasárnap hozzak én is egy kibontott sugallatot. Mikor az asztalomnál ültem,

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. A Biblia megértése 4. Szent Szellem bennünk és rajtunk

ALAPTANÍTÁSOK. A Biblia megértése 4. Szent Szellem bennünk és rajtunk ALAPTANÍTÁSOK A Biblia megértése 4. Szent Szellem bennünk és rajtunk János 14:17 Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja İt és nem ismeri İt; de ti ismeritek İt, mert

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál! Gyújtsunk mécsest a 6 éve elhunyt Bálint József jezsuita atyáért, a két éve elhunyt Máriáért, Lászlóért és Júliannáért valamint az egy éve elhunyt Nándiért. Drága Üdvözítőnk, szándékainkat egyesítjük szerető

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

Passió 2006. 1. jelenet: Bevezetés. 2. jelenet: A vak meggyógyítása

Passió 2006. 1. jelenet: Bevezetés. 2. jelenet: A vak meggyógyítása Passió 2006. 1. jelenet: Bevezetés Beszélı2 (Zsuzsi): Judit, én nem értelek téged. Nagyon szívesen elviszlek a templomba, de mi értelme van? Beszélı1 (Judit): Nekem fontos az Isten, mert szeret engem.

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK A hited megtartott téged 1. A hited megvallása

ALAPTANÍTÁSOK A hited megtartott téged 1. A hited megvallása ALAPTANÍTÁSOK A hited megtartott téged 1. A hited megvallása Új sorozatot kezdünk, amelynek a címe: Isten Igéjének pozitív erejő megvallása. Sokszor az életünkben megfigyelhetı a folyamatos kudarcok és

Részletesebben

Lődd be magad Krisztussal

Lődd be magad Krisztussal Lődd be magad Krisztussal 2014-01-12 (Istentisztelet kivonatos jegyzete) Ma egy két gondolatot szeretnék veletek megosztani. Tulajdonképp nem is tanítás, inkább elgondolkodásra remélem - késztető, dolgok,

Részletesebben

Ez a könyv.... kalóz tulajdona

Ez a könyv.... kalóz tulajdona Ez a könyv... kalóz tulajdona A kis csapat öt főből áll, mint kézen az ujjak. A Tengeri Mackók a Kalóziskola első évét járják, és arra pályáznak, hogy igazi tengeri medvévé váljanak! Az angol származású

Részletesebben

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258. MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek

Részletesebben

VII. Patcai Várjátékok - Középkori Családi Fesztivál Szombati program - 2013-06-22.

VII. Patcai Várjátékok - Középkori Családi Fesztivál Szombati program - 2013-06-22. VII. Patcai Várjátékok - Középkori Családi Fesztivál Szombati program - 2013-06-22. Bemutatók 10:30-11:00 Hajítógép lövés Fekete Hollók Rendje 11:00-11:30 Inkvizíció, boszorkányégetés Börzsöny Nehézgyalogság

Részletesebben

m a g v e t é s ötletek

m a g v e t é s ötletek m a g v e t é s ötletek Kerékgyáró Klaudia kre-htk 2015 www.magvetes.wordpress.com 2 O l d a l Igeszakaszok egy évre j a n u á r 1. Jézus megkenetése Igeszakasz: Lk 7,36-50 Aranymondás: 1Tim 1,15 Igaz

Részletesebben

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. (New Testament Salvation) Az üdvösség témája mindenkiben érdeklodést kell, hogy keltsen, különösen hívo keresztényekben és azokban, akik szeretik az Urat. Számtalan

Részletesebben

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa?

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot. Szíved elgondolja a mult félelmét: hol az író, hol a mérlegelő, hol a tornyok összeírója? A gőgös

Részletesebben

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején 1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat

Részletesebben

Benedek Elek. Az aranypálca

Benedek Elek. Az aranypálca Benedek Elek Az aranypálca Volt egyszer egy öreg király, s annak három fi a. A fi úk megegyeztek, hogy elmennek országot, világot látni, de hárman háromfelé. A legidõsebb azt mondta, hogy õ megy napnyugatnak,

Részletesebben

PRESBITÉRIUM VÁLASZTÁS 2005

PRESBITÉRIUM VÁLASZTÁS 2005 PRESBITÉRIUM VÁLASZTÁS 2005 K I S P E S T - R Ó Z S A T É R I REFORMÁTUS GYÜLEKEZET JELÖLTEINK A 2006-2011 ÉVEKRE Pénzes László 1962-ben született, nıtlen, gépészmérnök. 1985-tıl tagja a gyülekezetnek.

Részletesebben

ÓKOR ( Kr.e. 4000 Kr. U. 476 ) - kiépített kórházi szervezet, személyzet ( ffi.. ) ( jó magaviselet, tisztaság, szolgálat,szükséglet támogatás )

ÓKOR ( Kr.e. 4000 Kr. U. 476 ) - kiépített kórházi szervezet, személyzet ( ffi.. ) ( jó magaviselet, tisztaság, szolgálat,szükséglet támogatás ) Ápolástörténet Ókori hinduk ÓKOR ( Kr.e. 4000 Kr. U. 476 ) - kiépített kórházi szervezet, személyzet ( ffi.. ) ( jó magaviselet, tisztaság, szolgálat,szükséglet támogatás ) Ókori görögök - hely a pihenésre

Részletesebben

bibliai felfedező C1 Kérj meg valakit, hogy segítsen megtalálni! 1. történet: Dániel A különös ország Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező C1 Kérj meg valakit, hogy segítsen megtalálni! 1. történet: Dániel A különös ország Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: Dániel A különös ország Olvasd el: Dániel

Részletesebben

Becseiné Kató Anikó. Mindenható Atyám, Szeretı Teremtım! Míg nem ismertelek, mindenhol kerestelek! Már

Becseiné Kató Anikó. Mindenható Atyám, Szeretı Teremtım! Míg nem ismertelek, mindenhol kerestelek! Már Mátészalka Kossuth tér, 2011.01.30. Kitörés Becseiné Kató Anikó "Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett", azt készítette el az Isten az ıt szeretıknek. (I Korinthus 2,9)

Részletesebben

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA II. évf. 9. szám (23) 2005. Augusztus A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Nagyboldogasszony napjára Mindenható, örök Isten, aki a szeplőtelen Szűz Máriát, Fiad édesanyját testestül,

Részletesebben

Krúdy Gyula. Magyar tükör (1921)

Krúdy Gyula. Magyar tükör (1921) Krúdy Gyula Magyar tükör (1921) 2011 AZ ÉGETT EMBERHEZ Ne hajtsd búbánatnak fejed, jó magyarom; amit elvettek tőled a hegyszorosban, ahová bekergettek a viszontagságok, balsorsok: amit elvett a rossz szomszéd,

Részletesebben

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék! 2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Hittanverseny egyházmegyei megyei/kerületi forduló 2015. március 21. Megoldások 1-2. osztály

Hittanverseny egyházmegyei megyei/kerületi forduló 2015. március 21. Megoldások 1-2. osztály Hittanverseny egyházmegyei megyei/kerületi forduló 2015. március 21. Megoldások 1-2. osztály 1. Szöveg kiegészítés. 18 pont (Vízszintes irányban írtuk a hiányzó szavakat, minden jó válasz 0,5 pont) földet

Részletesebben

Ézs 9,1-7 Az Úr eljövetele és az ember állapota

Ézs 9,1-7 Az Úr eljövetele és az ember állapota Ézs 9,1-7 Az Úr eljövetele és az ember állapota De nem lesz mindig sötét ott, a hol most szorongatás van; először megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, a Jordán túlsó

Részletesebben

A kiadvány alapjául szolgáló szöveget Elôször Adrien Parvillers SJ. adta ki 1740-ben XII. Kelemen pápa jóváhagyásával és ajánlásával

A kiadvány alapjául szolgáló szöveget Elôször Adrien Parvillers SJ. adta ki 1740-ben XII. Kelemen pápa jóváhagyásával és ajánlásával A BOLDOGSÁG TITKA Tizenöt ima, melyet a mi Urunk, Jézus Krisztus, Szent Brigittának mondott Rómában, a Szent Pál templomban és napi hét ima a Szent Vér tiszteletére A kiadvány alapjául szolgáló szöveget

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje MAHLER Lieder aus Des Knaben Wunderhorn A fiú csodakürtje GÁDOR ÁGNES nyersfordítása 2007 Lieder aus Des Knaben Wunderhorn Der Schildwache Nachtlied Az őrszem éji dala Nem tudok, nem szeretek vidám lenni;

Részletesebben

Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET

Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET f mf f Pap: Istenem, jöjj segítségemre. (keresztvetés) f mf f Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Mind: Dicsőség az Atyának,

Részletesebben

Gyerő Dávid 1. Váltságdíj hitünkért: a csoda művelése

Gyerő Dávid 1. Váltságdíj hitünkért: a csoda művelése Gyerő Dávid 1 Váltságdíj hitünkért: a csoda művelése Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik:»ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét,

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15.

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Csütörtök óta, amikoris az Agora című filmet megtekintettem a moziban, le nem lohadó nyugtalanság

Részletesebben

Homloka a hűvös márványpadlót érintette. Te most hallgass, Szávitri! emelte fel lá nyát maga mellé Aszvapati király. Náradához fordult: Te meg

Homloka a hűvös márványpadlót érintette. Te most hallgass, Szávitri! emelte fel lá nyát maga mellé Aszvapati király. Náradához fordult: Te meg Szatjavánt. Meglátták és felnevettek. A nagyobbik felkapott egy elszáradt, tavalyi fügét, és megdobta a lányt. A másik a fér fit vette célba. Ide építsd! ujjongott Szávitri. Ide építsd a palotánkat! Ezek

Részletesebben

Nagykırösi igehirdetık kincsestárából

Nagykırösi igehirdetık kincsestárából Nagykırösi igehirdetık kincsestárából Bibliaolvasás: 34. zsoltár Alapige: Jakab levele 1:17 Elhangzott: A negyvenes években Nagykırösön E Az ajándékozó Isten Keresztyén Atyámfiai! zt az istentiszteletet

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! 1Krón. 16,8 Kedves Testvérem!

Részletesebben

Melléklet. 1. kép: Boldog Batthyány-Strattmann László az 1931-ben megjelent Nemzeti Magazin címoldalán

Melléklet. 1. kép: Boldog Batthyány-Strattmann László az 1931-ben megjelent Nemzeti Magazin címoldalán Melléklet 1. kép: Boldog Batthyány-Strattmann László az 1931-ben megjelent Nemzeti Magazin címoldalán 2. kép: A Batthyányak körmendi kastélya 4. kép: Batthyány Strattmann László, az orvos 3. kép: Batthyány

Részletesebben

Gyászszertartás Búcsúztató

Gyászszertartás Búcsúztató Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV 2009. MÁRCIUS 15-ÉN MEGTARTOTT ÜNNEPI ÜLÉSÉRİL

JEGYZİKÖNYV 2009. MÁRCIUS 15-ÉN MEGTARTOTT ÜNNEPI ÜLÉSÉRİL Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. 6771-2/2009. JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2009. MÁRCIUS 15-ÉN MEGTARTOTT ÜNNEPI ÜLÉSÉRİL

Részletesebben

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,

Részletesebben

örög ondolatok A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/4

örög ondolatok A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/4 örög ondolatok A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/4 Lelket az életbe! Pár nappal ezelõtt szomorúan búcsúzni hívtak a harangok. Hisz szomorú volt a szí- vünk, kinek ne fájt volna belül

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál

Részletesebben

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Az apostolok szinte mindig böjtöltek XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről

Részletesebben

2013. március 24-én az újszegedi református templomban elhangzott igehirdetés háttéranyaga Virágvasárnap

2013. március 24-én az újszegedi református templomban elhangzott igehirdetés háttéranyaga Virágvasárnap Felhívjuk a figyelmet, hogy az alábbiakban közölt dokumentum az igehirdető, Sípos Ete Zoltán kézirata, amelynek publikálása szerkesztés nélkül történik, és az igehirdetésében elhangzottakkal nem feltétlenül

Részletesebben

Maradjunk meg a saját erősségünkben!

Maradjunk meg a saját erősségünkben! Maradjunk meg a saját erősségünkben! Pál apostol ezt írja a rómaiaknak: Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ, egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig. (Rm. 8, 22) E szavak közel kétezer éve hangoztak

Részletesebben

KIFiNFO K I F I. Kedves Olvasónk! 2008. december Keresztyén Fiatalok Társasága Egyesület

KIFiNFO K I F I. Kedves Olvasónk! 2008. december Keresztyén Fiatalok Társasága Egyesület KIFiNFO K I F I 2008. december Keresztyén Fiatalok Társasága Egyesület Kedves Olvasónk! A KIFI hét éves működése után szükségesnek látjuk, hogy munkánkról rendszeres tájékoztatást adjunk mindazok számára,

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS az önkormányzati fenntartású intézmények vezetıinek minısítési eljárása teljesítményértékelési eljárásrendben történı meghatározására

ELİTERJESZTÉS az önkormányzati fenntartású intézmények vezetıinek minısítési eljárása teljesítményértékelési eljárásrendben történı meghatározására HAJDÚNÁNÁS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R É T İ L 13. Száma: 9214-14/2011. Elıkészítık: Éles Béláné közoktatási és közmővelıdési intézményi ügyintézı, Nagyné Bózsár Katalin egészségügyi és

Részletesebben

ÖNMAGAMMAL VALÓ SZEMBETEKINTÉS

ÖNMAGAMMAL VALÓ SZEMBETEKINTÉS ÖNMAGAMMAL VALÓ SZEMBETEKINTÉS Elfogadom-e önmagam olyannak amilyennek Isten teremtett, a tulajdonságaimat, fizikai alkatomat? Elfogadom-e, hogy NŐnek illetve FÉRFInak teremtett engem Isten? Saját egészségemre,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı - testületének. Kakas Béla polgármester

ELŐTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı - testületének. Kakas Béla polgármester ELŐTERJESZTÉS Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı - testületének Elıterjesztı: Kakas Béla polgármester Tárgy: Tájékoztató Sándorfalva város egészségügyi alapellátásának, állategészségügyi ellátásának

Részletesebben

2. nap Isten terveinek felajánlása az életünkkel kapcsolatban (fogantatásom, születésem, hivatásom )

2. nap Isten terveinek felajánlása az életünkkel kapcsolatban (fogantatásom, születésem, hivatásom ) 2. nap Isten terveinek felajánlása az életünkkel kapcsolatban (fogantatásom, születésem, hivatásom ) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében Szentlélek-hívás Jöjj, Szentlélek, jöjj, Szeretet Lángja, Jöjj,

Részletesebben

SZABOLCSI VÁRJÁTÉKOK

SZABOLCSI VÁRJÁTÉKOK Szent László Király Ünnepe SZABOLCSI VÁRJÁTÉKOK Szabolcs Község, 2013. Június 28.-29.-30. WEB: facebook.com/szabolcsivarjatekok E-mail: info@szabolcsivarjatekok.hu Szervező: Szabolcs Vezér Íjászai Hagyományőrző

Részletesebben

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet! Amikor először tanítottam Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,

Részletesebben

ÜZENET. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T

ÜZENET. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T 2015. ÜZENET 12. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T Legyetek éberek, mert nem tudjátok mikor érkezik az Úr. Mindenért adjak hálát! (reggeli ima: elindulás Jézussal!) a szeretet

Részletesebben

A nagykırösi református gyülekezet hírlevele

A nagykırösi református gyülekezet hírlevele A nagykırösi református gyülekezet hírlevele Textus: Titusz 2: 1-14 Elhangzott: 2010. augusztus 31-én a gimnázium tanévnyitó ünnepségén. Kedves Testvérek, Diákok, Tanárok, Szülık! z az igeszakasz, amit

Részletesebben

Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében

Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében A mely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot. Szeráfok állanak vala felette:

Részletesebben

ZABARI MESÉK ÉS MONDÁK

ZABARI MESÉK ÉS MONDÁK GOMOR NÉPRAJZA XXXIV. VILLANYI PETER ZABARI MESÉK ÉS MONDÁK DEBRECEN, 1992 TARTALOM ELŐSZÓ AMESÉLÓKRÓL A ZABARI MESÉK ÉS MONDÁK ÁLTALÁNOS JEGYEI I. LEGENDAMESÉK 1. Szent Péter szamarat árul 2. Minden rest

Részletesebben

KerekEmese 2013/2014 Első forduló MAGONC Beküldési határidő: 2013. Nov. 30.

KerekEmese 2013/2014 Első forduló MAGONC Beküldési határidő: 2013. Nov. 30. Sziasztok! Emese és Kende idén államalapító királyunk, Szent István korába látogatnak el. Mindeközben megismerkednek a régészek munkájával és a keresztény világ sajátosságaival. Sok érdekes kalandban lesz

Részletesebben

Mátészalka Kossuth tér, 2011.03.13. Böjt Azért vannak a jó barátok. Becseiné Kató Anikó

Mátészalka Kossuth tér, 2011.03.13. Böjt Azért vannak a jó barátok. Becseiné Kató Anikó Mátészalka Kossuth tér, 2011.03.13. Böjt Azért vannak a jó barátok Becseiné Kató Anikó Jézus mondja: "Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa." Imádkozzunk: Az Úr az én pásztorom, nem szőkölködöm.

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

LEGÁNYI NORBERT FİAPÁT ÉS AZ OBLÁTUSSÁG

LEGÁNYI NORBERT FİAPÁT ÉS AZ OBLÁTUSSÁG Várszegi Asztrik OSB LEGÁNYI NORBERT FİAPÁT ÉS AZ OBLÁTUSSÁG Az oblátusintézmény végigkíséri a szerzetesség történetét, korszakonként más és más hagyományt alakítva ki magának. Az obláció Istennek adott

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA V. évf.8. szám (58) 2008. Antal programok KÜLÖNSZÁM!!! A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Tartalomból: S z e n t A n t a l v e r s p á l y á z a t o n r é s z t v e t t e k : Jenei

Részletesebben

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/610-282. Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/610-282. Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38 Otthonunk az Egyház Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38 PROGRAMOK Adventben a roráték hétfőn és pénteken reggel 6 órakor lesznek, melyet agapé követ a hittanteremben.

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a

Részletesebben