Pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátására kötött megállapodás módosítása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátására kötött megállapodás módosítása"

Átírás

1 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE KO /2006. Pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátására kötött megállapodás módosítása Melléklet: 1 db Összeállította: Turóczi Bertalan kistérségi munkacsoport vezetője Egyeztetve: Dr. Kormos Vilmos főosztályvezető Törvényességi véleményezésre bemutatva: Dr. Mészáros Miklós jegyző

2 Tisztelt Közgyűlés! Az elmúlt évben elfogadott társulási megállapodás alapján a Miskolci Kistérség Többcélú Társulása megkezdte tevékenységét. A feladatellátás zavartalan biztosítása, a jogszabályok szerinti működés és a tartós együttműködés alapja a megfelelő szintű szabályozás. Sor került a feladatellátást érintő megállapodások megkötésére is, melyek módosítása jogszabályi változások és a gyakorlati tapasztalatok alapján is szükségessé váltak. I. Tartalmi összefoglaló A társulási megállapodás tartalmazza azt a három közszolgáltatást közoktatás, egészségügy, szociális terület, amelynek biztosítása előfeltétele a többcélú társulás létrejöttének. A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló évi CVII. törvény, s a vonatkozó kormányrendelet úgy rendelkezik, hogy a közszolgáltatásokat a többcélú kistérségi társulások a saját fenntartásukban működő, vagy a társult önkormányzatok egyikének fenntartásában működő intézmény útján biztosíthatják. A társulási megállapodás szerint a pedagógiai szakszolgálati feladatokat a kistérségben a Miskolc Megyei Jogú Város Nevelési Tanácsadó Intézete és Felsőzsolca Város Nevelési Tanácsadó Intézete útján, az intézményekhez kapcsolódó decentrumokon keresztül kell biztosítani. Ebben az esetben a szolgáltatást biztosító intézmény fenntartójának megállapodást kell kötnie a többcélú kistérségi társulással /2004. évi CVII. tv. 3. (2) bekezdés a) pontja/. A szakszolgálati feladatellátás finanszírozása két forrásból történik, melynek egyik eleme az intézmény fenntartóját megillető állami normatíva, amely az intézményben alkalmazott közalkalmazotti létszám alapján vehető igénybe. Az esetszám alapján történő finanszírozást a többcélú kistérségi társulások igényelhetik. A korábbi tapasztalatok alapján általánossá vált, hogy a szakembereket megbízásos jogviszonyban alkalmazták, aminek következtében a fenntartókat megillető normatívát nem lehetett igénybe venni. II. Miskolc város stratégiájához való viszony Az előterjesztés összhangban van az önkormányzatoknak a kistérségi együttműködésre vonatkozó elképzeléseivel. Minden érintett alapvető érdeke, hogy a kistérségből a város középiskoláiba felkészült diákok kezdjék meg középfokú tanulmányaikat. III. Előzmények A Miskolc Kistérség Többcélú Társulása, valamint Miskolc és Felsőzsolca képviselőtestületei megállapodtak a szakszolgálati feladatellátás feltételeiben. A megalakuláskor a szakszolgálati feladatok ellátásának pénzügyi fedezete nem volt teljesen kimunkálva, a normatív támogatás igénybevételének feltétele más volt ben és más 2006-ban is.

3 A megállapodás ezen részét úgy célszerű szabályozni, hogy annak mértéke a kormányrendeletben, vagy a költségvetési törvényben meghatározott mérték legyen. A kifizetés módját pedig egyszerűbb belső szabályozással megoldani, mert abban a formában rugalmasabban lehet a változtatásokhoz igazodni. IV. Várható szakmai hatások A megállapodás biztosítja, hogy a kistérségen belül egységesen jó színvonalú szakszolgálati feladatellátást tudunk megvalósítani. Növelhetjük a térség tanulóinak esélyegyenlőségét. A stabil szakembergárda alkalmazása kiszámíthatóbbá, szakszerűbbé teheti az érintett gyermekek ellátását. V. Várható gazdasági hatások A szakszolgálati feladatot ellátó intézmény működéséhez központi költségvetési forrásokat lehet bevonni. A közalkalmazotti formában történő alkalmazás azért jelentene gazdasági szempontból is előnyt, mert a jelenlegi szabályozás szerint közalkalmazottanként e Ft igényelhető, ami kiegészülve az esetszám alapján történő normatívával,várhatóan elégséges lehet a felmerült költségek fedezésére. Miskolc a társulási tagságból következően jelentős forráshoz jut, mert a város intézményeiben tanuló gyermekek szakszolgálati ellátásához igénybe tudja venni a kiegészítő normatívát. Ezt a forrást viszont csak mint a társulás tagja kaphatja meg. VI. Kapcsolódások A megállapodás jóváhagyásával jogszabályi kötelezettségünknek is eleget teszünk. VII. Fennmaradt vitás kérdések Nem állítható teljes biztonsággal, hogy a központi költségvetésből igénybe vehető normatívák teljes egészében fedezetet nyújtanak a szakszolgálat működtetésére, ezért a közoktatási normatívából erre a feladatra a Társulási Tanács további tartalékot képezett. VIII. Javaslat a sajtó tájékoztatására A társulás működéséről kiemelten a szakszolgálati feladatokról - a sajtót a Társulási Tanács Elnökségén keresztül javasoljuk tájékoztatni. Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy az előterjesztést megtárgyalni, és a határozatot elfogadni szíveskedjen. Miskolc, április 18. Káli Sándor

4 Határozati javaslat: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a Pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátására kötött megállapodás módosítása című előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: 1. A Közgyűlés Miskolc Kistérség Többcélú Társulásával szakszolgálati feladatellátásra június 1- én kelt megállapodás 4. és 6. pontját az 1. számú melléklet szerinti formában módosítja. 2. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Felelős: Közreműködik: Határidő: Káli Sándor polgármester a megállapodás aláírására azonnal a feladatellátás feltételeinek biztosítására folyamatos

5 1.sz. melléklet A Miskolc Kistérség Többcélú Társulása és Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése között, V-140/70.978/2005. számú határozattal létrejött megállapodás 4. és 6. pontját az alábbiakra módosítja: 4. Az 1. pontban meghatározott feladatellátás finanszírozása: 4.1. A szakszolgálati feladatellátásra biztosított, az intézmény fenntartóját megillető normatív támogatást az intézmény fenntartója igényli meg. A fenntartó kötelezettséget vállal arra, hogy az ellátandó feladatokhoz igazodóan, fokozatosan fejleszti a feladatot ellátó intézménye közalkalmazotti létszámát Miskolc Kistérség Többcélú Társulása a szakszolgálati feladatot ellátó intézmény részére a költségvetési törvényben a többcélú kistérségi társulásokat ezen a jogcímen megillető kiegészítő normatívát biztosítja, amely 2006-ban a következő: Továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás: forint/fő Nevelési tanácsadás; gyógypedagógiai tanácsadás, logopédiai ellátás; gyógytestnevelés forint/fő/szakszolgálat azon ellátottak után veheti igénybe, akiket az intézmény az e célra vezetett nyilvántartás szerint a nevelési évek/tanévek során legalább az alábbi gyakorisággal részesít ellátásban: logopédiai ellátás, gyógytestnevelés esetén legalább heti egy alkalommal, nevelési tanácsadás keretében terápiás gondozás esetén évben legalább hat alkalommal, továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás esetén a 2005/2006. tanévben legalább egy alkalommal, 6. A finanszírozás rendje A 4. pontban meghatározott díjtételek kifizetésére a Miskolc Kistérség Többcélú Társulása munkaszervezete vezetőjének rendelkezése alapján kerül sor. A szolgáltatás ellenértékének felhasználásáról, a fejlesztési feladatok ellátásáról Megbízott intézménye évente a tárgyévet követő március 31-ig írásos szakmai értékelés és pénzügyi elszámolás keretében számol be Megbízónak. A Megbízó a Megbízott tevékenységét ellenőrizheti.

Javaslat a Diósgyőri labdarúgócsapatot működtető Diósgyőri FC Kft. támogatási szerződésének módosítására

Javaslat a Diósgyőri labdarúgócsapatot működtető Diósgyőri FC Kft. támogatási szerződésének módosítására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE KO. 70.552/2006. Javaslat a Diósgyőri labdarúgócsapatot működtető Diósgyőri FC Kft. támogatási szerződésének módosítására Melléklet: 1 db Összeállította: Dr. Kormos

Részletesebben

Javaslat köztéri képzőművészeti alkotás kihelyezésére. Ádám Ibolya osztályvezető, Kulturális és Vendégforgalmi Osztály

Javaslat köztéri képzőművészeti alkotás kihelyezésére. Ádám Ibolya osztályvezető, Kulturális és Vendégforgalmi Osztály MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE Melléklet: helyszín fotó Kvo.: 12.259-17/2006 Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Összeállította: Javaslat köztéri képzőművészeti alkotás kihelyezésére Egyeztetve:

Részletesebben

Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata egészségügyi alapellátásának 4 éves feladattervére. Dr. Szalkai Iván Miskolc város főorvosa

Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata egészségügyi alapellátásának 4 éves feladattervére. Dr. Szalkai Iván Miskolc város főorvosa MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE ESZ:325.396/2007. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata egészségügyi alapellátásának 4 éves feladattervére Összeállította:

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. május 05. napján tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. május 05. napján tartandó ülésére Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata JK: 314.030-4/2016. Melléklet: 1 db tájékoztató Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. május 05. napján tartandó ülésére Javaslat Miskolc Megyei

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 24-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 24-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 24-i ülésére Tárgy: A Kerekegyházi Kábelkommunikációs Kft. ügyvezetője 2009. évi prémiumcéljainak Az előterjesztést

Részletesebben

Melléklet: pályázati kiírások. Javaslat. oktatási-nevelési intézmények intézményvezetői álláshelyeire történő pályázat kiírására

Melléklet: pályázati kiírások. Javaslat. oktatási-nevelési intézmények intézményvezetői álláshelyeire történő pályázat kiírására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE JK. 22089/2011. Melléklet: pályázati kiírások Javaslat oktatási-nevelési intézmények intézményvezetői álláshelyeire történő pályázat kiírására Előkészítésért felelős:

Részletesebben

ESZ: 745281-2/2006. Melléklet: 4 db. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 19/2006.(V.10) számú rendeletének módosítására

ESZ: 745281-2/2006. Melléklet: 4 db. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 19/2006.(V.10) számú rendeletének módosítására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE ESZ: 745281-2/2006. Melléklet: 4 db Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 19/2006.(V.10) számú rendeletének módosítására Összeállította: Jirkovszkyné

Részletesebben

4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Tolmács-Bánk Óvoda Társulási Megállapodás módosítása

4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Tolmács-Bánk Óvoda Társulási Megállapodás módosítása 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Tolmács-Bánk Óvoda Társulási Megállapodás módosítása Tisztelt Képviselő-testület! Tolmács Község Önkormányzat képviselő-testülete Bánk Község Önkormányzatával együttműködve 2008.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 10-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 10-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/ 521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Dr. Mészáros Miklós jegyző

Dr. Mészáros Miklós jegyző MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Új Szöveges dokumentum KJ.: 21910 /2007. felhívás Melléklet: 3 Pályázati Javaslat magasabb vezetői álláshelyekre történő pályázat kiírására Összeállította: Dr. Kovács

Részletesebben

Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete által 2013. április 3-án (szerdán) 17 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete által 2013. április 3-án (szerdán) 17 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete 8294. Kapolcs, Kossuth u.62. Tel: 87/437-029. Száma: 118-5/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete által 2013.

Részletesebben

Javaslat A Diósgyőri vár Lillafüred közötti terület turizmusfejlesztési koncepciójára és a turisztikai kiemelt projekt tartalmára

Javaslat A Diósgyőri vár Lillafüred közötti terület turizmusfejlesztési koncepciójára és a turisztikai kiemelt projekt tartalmára MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE SV:10.092-21/2008. Melléklet: Prezentáció Javaslat A Diósgyőri vár Lillafüred közötti terület turizmusfejlesztési koncepciójára és a turisztikai kiemelt projekt

Részletesebben

Javaslat a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és Lékó Sportegyesület közötti 3 éves együttműködési megállapodás megkötésére

Javaslat a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és Lékó Sportegyesület közötti 3 éves együttműködési megállapodás megkötésére MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE PK. 8179/2007. Javaslat a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és Lékó Sportegyesület közötti 3 éves együttműködési megállapodás megkötésére Összeállította: Melkovicsné

Részletesebben

Közfoglalkoztatással kapcsolatos együttműködési megállapodások megkötése. 3 db határozati javaslat

Közfoglalkoztatással kapcsolatos együttműködési megállapodások megkötése. 3 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/4749-23/2016. Tárgy: Közfoglalkoztatással kapcsolatos együttműködési megállapodások megkötése Melléklet: 3 db határozati javaslat Véleményezésre

Részletesebben

XVIII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2008. OKTÓBER MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS

XVIII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2008. OKTÓBER MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS XVIII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2008. OKTÓBER MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK K Ö Z L Ö N Y E AZ ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 6.szám 2. TARTALOMJEGYZÉK I. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETE

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. december 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. december 14-i rendes ülésére 9. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 14-i rendes ülésére Tárgy: A járási hivatal kialakításáról szóló megállapodás módosítása,

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2015. február

Részletesebben

Beszámoló az MVK Zrt. forgalomszervezési intézkedéseinek hatásairól, tapasztalatairól, eredményéről

Beszámoló az MVK Zrt. forgalomszervezési intézkedéseinek hatásairól, tapasztalatairól, eredményéről MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Melléklet: 1 db Beszámoló az MVK Zrt. forgalomszervezési intézkedéseinek hatásairól, tapasztalatairól, eredményéről Összeállította:

Részletesebben

Előterjesztés. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 31-én tartandó ülésére

Előterjesztés. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 31-én tartandó ülésére Lengyeltóti Városi Önkormányzat 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2 Ügyiratszám: 4871-2/2012 Előterjesztés Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 31-én tartandó ülésére Napirend: Szabályzat

Részletesebben

Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulási

Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulási Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulási MEGÁLLAPODÁSA Almáskamarás Battonya Dombegyház Dombiratos Kaszaper Kevermes Kisdombegyház Kunágota Magyarbánhegyes Magyardombegyház Medgyesbodzás Medgyesegyháza

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. június 22. napján tartandó ülésére. Javaslat

Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. június 22. napján tartandó ülésére. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzatának e JK. 314519/2016. Üi: Dr. Kovácsné dr. Omar Leila Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. június 22. napján tartandó ülésére Javaslat Miskolc

Részletesebben

Tömösi Katalin főosztályvezető Polgármesteri Kabinet. Kerezsi Gábor Pál főosztályvezető Jegyzői Kabinet

Tömösi Katalin főosztályvezető Polgármesteri Kabinet. Kerezsi Gábor Pál főosztályvezető Jegyzői Kabinet MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE PK.: 44.031/2008. Mellékletek: 1. MISI megszüntető okiratának tervezete 2. MISI Kft. alapítók okiratának tervezete 3. Megbízási keretszerződés tervezete 4. Nyilatkozat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének. 2012. június havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének. 2012. június havi ülésére Siófok Város Polgármestere 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2012. június 12. Dr. Pavlek Tünde jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének

Részletesebben

J A V A S L A T. Az önkormányzati vagyon vagyonkezelői jogának átadásáról, valamint a vagyonkezelés ellenőrzéséről szóló rendelet megalkotására

J A V A S L A T. Az önkormányzati vagyon vagyonkezelői jogának átadásáról, valamint a vagyonkezelés ellenőrzéséről szóló rendelet megalkotására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Va.:9301/2006 J A V A S L A T Az önkormányzati vagyon vagyonkezelői jogának átadásáról, valamint a vagyonkezelés ellenőrzéséről szóló rendelet megalkotására Összeállította:.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u.

Részletesebben

Megállapodás I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Megállapodás I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Megállapodás A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény alapján önkormányzati feladat és hatáskör hatékonyabb, célszerűbb ellátására ELŐZMÉNY A jelen megállapodás 3. c) pontjában

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. november 26-i ülésére Tárgy: Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB. alapító okiratának módosítása Előadó:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. május 28-i ülésére. Az előterjesztést készítette: ügyvezető

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. május 28-i ülésére. Az előterjesztést készítette: ügyvezető Ikt.szám.: 2083-1/2014 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. május 28-i ülésére Tárgy: Kerekegyházi Kábelkommunikációs Kft 2014. évi üzleti terve Az előterjesztést

Részletesebben

MÁLYINKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE. 2015. június 23. napján megtartott rendkívüli testületi ülésének JEGYZŐKÖNYVE

MÁLYINKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE. 2015. június 23. napján megtartott rendkívüli testületi ülésének JEGYZŐKÖNYVE MÁLYINKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2015. június 23. napján megtartott rendkívüli testületi ülésének JEGYZŐKÖNYVE 34/2015. (VI.23.) határozat A Bánhorváti Szivárvány Óvoda intézményhez való

Részletesebben

Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 30.-án megtartott testületi ülésén.

Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 30.-án megtartott testületi ülésén. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 30.-án megtartott testületi ülésén. Helye: Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak:

Részletesebben

J A V A S L A T. a települési folyékony kommunális hulladék 2007. január 1-től érvényes szállítási - ártalmatlanítási díjainak megállapítására

J A V A S L A T. a települési folyékony kommunális hulladék 2007. január 1-től érvényes szállítási - ártalmatlanítási díjainak megállapítására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE VA.: 9235 /2006. J A V A S L A T a települési folyékony kommunális hulladék 2007. január 1-től érvényes szállítási - ártalmatlanítási díjainak megállapítására

Részletesebben

Javaslat az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotására és kapcsolódó határozatok meghozatalára

Javaslat az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotására és kapcsolódó határozatok meghozatalára MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Pü.: 720004/2015. Üi.: Szilágyi Kornél Melléklet: 6 db Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Előterjesztés a Közgyűlés 2015. május 21. napján tartandó

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP. Tárgy: A Kispatak Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) pályázatának kiírása

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP. Tárgy: A Kispatak Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) pályázatának kiírása ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP E-szám: 26/2016. Tárgy: A Kispatak Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) pályázatának kiírása Előterjesztő neve: Kiszelné Mohos Katalin polgármester Előadó neve: Grégerné Papp

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés A képviselő-testület 2014. november 27-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/ 2011 évi (XII..31) kormányrendelet 167/A (1) A

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete Gazdasági Bizottságának 2016. február 15-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete Gazdasági Bizottságának 2016. február 15-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének Gazdasági Bizottsága 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel.: 88/592-660 Pf.: 76. Fax: 88/592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S

Részletesebben

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.május 30-án tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.május 30-án tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.május 30-án tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 37-41., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi

Részletesebben

Javaslat az Iránytű Avasi Szociális Szolgálat Alapító Okiratának módosítására

Javaslat az Iránytű Avasi Szociális Szolgálat Alapító Okiratának módosítására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE ESZ:745450-4/2006. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Melléklet: alapító okirat Javaslat az Iránytű Avasi Szociális Szolgálat Alapító Okiratának módosítására

Részletesebben

Javaslat Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2012. I. félévi tevékenységéről szóló tájékoztató elfogadására

Javaslat Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2012. I. félévi tevékenységéről szóló tájékoztató elfogadására 1 MISKOLC KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI TANÁCSÁNAK ELNÖKE JK.9422-4/2012 előadó: dr. Tanner Éva Melléklet: 1 db Előterjesztés a Társulási Tanács 2012. szeptember 12-i ülésének 5. napirendi pontjához

Részletesebben

Tárgy: A Kőbányai Szivárvány Nonprofit Kft. Szervezeti és Működési Szabályzata. Tisztelt Népjóléti Bizottság!

Tárgy: A Kőbányai Szivárvány Nonprofit Kft. Szervezeti és Működési Szabályzata. Tisztelt Népjóléti Bizottság! Ll Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Tárgy: A Kőbányai Szivárvány Nonprofit Kft. Szervezeti és Működési Szabályzata Tisztelt Népjóléti Bizottság! Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodása módosításának elfogadására

J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodása módosításának elfogadására J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodása módosításának elfogadására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Jegyző Jogtanácsos Ó z d, 2014. február 13. Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

204/2011/XII. 01.) számú Kt. határozat melléklete

204/2011/XII. 01.) számú Kt. határozat melléklete 204/2011/XII. 01.) számú Kt. határozat melléklete KONYÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT KONYÁR 2011 TARTALOMJEGYZÉK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT...4 A szabályzat célja 4 A szabályzat hatálya

Részletesebben

S z e r v e z e t i é s M ű k ö d é s i. S z a b á l y z a t

S z e r v e z e t i é s M ű k ö d é s i. S z a b á l y z a t LÉTAVÉRTESI CSALÁD ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT 4281 LÉTAVÉRTES, RÓZSA UTCA 1-3. TEL.: 52/585-011 S z e r v e z e t i é s M ű k ö d é s i S z a b á l y z a t 2016. TARTALOMJEGYZÉK I. A Szervezeti és Működési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Iktsz: 185-7/2013. Készült:

JEGYZŐKÖNYV. Iktsz: 185-7/2013. Készült: Iktsz: 185-7/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszavárkony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27. napján (csütörtök) du. 17 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyílt képviselő-testületi

Részletesebben

M E G H Í V Ó. a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. október 1-jén (szerda) 8 órára

M E G H Í V Ó. a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. október 1-jén (szerda) 8 órára BALATONFENYVES KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Tel: 85/560-158, Fax: 85/361-802 E-mail: polgarmester@balatonfenyves.hu M E G H Í V Ó a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Tárgy: A Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás társulási megállapodásának módosítása Tisztelt Képviselő-testület! A Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2013. június 27-i ülésére. Tárgy: Tihany és Környéke Közoktatási Intézményi Társulás megállapodásának módosítása

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2013. június 27-i ülésére. Tárgy: Tihany és Környéke Közoktatási Intézményi Társulás megállapodásának módosítása BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám : /2013. Előkészítő : Cserép László/Simon Szilvia ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2013. június 27-i ülésére

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-1742/2016. Témafelelős: Szigeti Miklós, Czirok Jánosné

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-1742/2016. Témafelelős: Szigeti Miklós, Czirok Jánosné Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-1742/2016. Témafelelős: Szigeti Miklós, Czirok Jánosné Tárgy: Javaslat a szarvasi úti kerékpárút tulajdonviszonyainak rendezésére

Részletesebben

I. Önkormányzat Bevételek

I. Önkormányzat Bevételek 1. Napirend 2016. évi költségvetés 1. Napirend ELŐTERJESZTÉS 2016. évi költségvetés Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat 2016. évi költségvetési javaslata az elfogadott 2016. évi költségvetési

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-7/2011. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. április 18-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-7/2011. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. április 18-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-7/2011. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. április 18-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 50/2011.(IV.18.) 51/2011.(IV.18.) 52/2011.(IV.18.)

Részletesebben

A helyi önkormányzatok normatív, kötött felhasználású támogatásai

A helyi önkormányzatok normatív, kötött felhasználású támogatásai 8. melléklet a 2010. évi. törvényhez A helyi önkormányzatok normatív, kötött felhasználású támogatásai I. KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁS EGYES KÖZOKTATÁSI FELADATOKHOZ 1. Pedagógiai szakszolgálat ELŐIRÁNYZAT: 5

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ha 802.908-1/2011 Üi: Csiszárné dr. Sajgó Erika Melléklet: közgyűlési határozat Javaslat a Belvárosi rehabilitáció kiemelt projekt keretében kihelyezendő képfelvevők

Részletesebben

VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Jóváhagyva: az 56/2005. (V. 31.) Kt. számú határozattal Módosítva: a 115/2006. (XI. 30.) Kt. számú és a 106/2007. (VIII. 16.) Kt. számú határozattal (Egységes szerkezetben!) VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi

Részletesebben

Előterjesztés. Dévaványa Város Önkormányzat 2013. augusztus 27-én tartandó rendkívüli Képviselőtestületi

Előterjesztés. Dévaványa Város Önkormányzat 2013. augusztus 27-én tartandó rendkívüli Képviselőtestületi Előterjesztés Dévaványa Város Önkormányzat 2013. augusztus 27-én tartandó rendkívüli Képviselőtestületi ülésére Tárgy: Dévaványai Szociális Szövetkezet megalakítására Tisztelt Képviselő-testület! A szövetkezetek,

Részletesebben

Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Balatonszemes SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Balatonszemes, 2009. szeptember

Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Balatonszemes SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Balatonszemes, 2009. szeptember Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Balatonszemes SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Balatonszemes, 2009. szeptember 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az intézmény legfontosabb adatai A/ Az intézmény megnevezése:

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. átalakulásával kapcsolatos döntések meghozatalára és új gazdasági társaság megalapítására

TÁRGY: Javaslat a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. átalakulásával kapcsolatos döntések meghozatalára és új gazdasági társaság megalapítására AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 250. MELLÉKLET:. db TÁRGY: Javaslat a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. átalakulásával kapcsolatos döntések meghozatalára és új gazdasági társaság megalapítására E L Ő T E R J E S

Részletesebben

A rendelet hatálya. Pilisvörösvár Város Önkormányzata 2014. évi költségvetési bevételeinek főösszege

A rendelet hatálya. Pilisvörösvár Város Önkormányzata 2014. évi költségvetési bevételeinek főösszege Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. ( II....) önkormányzati rendelete Pilisvörösvár Város Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U.38-40. T/FAX: 87/352-467

NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U.38-40. T/FAX: 87/352-467 NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U.38-4. T/FAX: 87/352-467 ELŐTERJESZTÉS Sümegprága Települési Önkormányzat és Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 212. november

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere Szám: 29.097/2010. Javaslat korengedményes nyugdíjazásról szóló megállapodás megkötésére és intézményvezetői pályázat kiírására Tisztelt Közgyűlés! Murányi

Részletesebben

Budapest, 2015. november.

Budapest, 2015. november. Jóváhagyom: ÉVES ELLENŐRZÉSI TERV A BELÜGYMINISZTÉRIUM, MINT A KÖZFOGLALKOZTATÁSI FELADATOK SZAKMAI IRÁNYÍTÓJA ÁLTAL 2016. ÉVRE MEGHATÁROZOTT HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSEKRŐL Budapest, 2015. november. Magyarország

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG JEGYZŐJÉTŐL

KENGYEL KÖZSÉG JEGYZŐJÉTŐL KENGYEL KÖZSÉG JEGYZŐJÉTŐL 9 a Képviselő-testület 2015. március 26-i ülésére a helyi iparűzési adóról szóló /2015.( ) számú önkormányzati rendelet megalkotásáról Tisztelt Képviselő-testület! Kengyel Községi

Részletesebben

2007. évi határozatok

2007. évi határozatok 1/2007. (I. 23.) Kt. sz. határozat 2007. évi határozatok döntés a napirendekről 2/2007. (I. 23.) Kt. sz. határozat a két ülés közötti fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről, jelentés a lejárt határidejű

Részletesebben

NYERGESÚJFALUI NAPSUGÁR ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

NYERGESÚJFALUI NAPSUGÁR ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA NYERGESÚJFALUI NAPSUGÁR ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készítette: Érvényes: Rábl Krisztina 2015. szeptember 01-től 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1.Az alaptevékenységre vonatkozó jogszabályok

Részletesebben

18/2011. (II. 22.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatáról

18/2011. (II. 22.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatáról 18/2011. (II. 22.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatáról A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Baranya Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatát a határozat

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2010. január 28-án megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2010. január 28-án megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2010. január 28-án megtartott nyílt üléséről 2.Napirend: Nevelési-oktatási intézmény Szervezeti Működési Szabályzatának és házirendjének módosítása (Az írásos előterjesztés

Részletesebben

TAMÁSI KÖZLÖNY. 2013. augusztus 23. V. évfolyam 7. szám TARTALOM. Határozatok... 1. oldal Rendeletek... 7. oldal

TAMÁSI KÖZLÖNY. 2013. augusztus 23. V. évfolyam 7. szám TARTALOM. Határozatok... 1. oldal Rendeletek... 7. oldal TAMÁSI KÖZLÖNY 2013. augusztus 23. V. évfolyam 7. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Rendeletek... 7. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. augusztus 21-én megtartott munkaterv

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Premontrei Női Kanonokrenddel hatályos szerződés felülvizsgálatával összefüggő kérdésekről

ELŐTERJESZTÉS. A Premontrei Női Kanonokrenddel hatályos szerződés felülvizsgálatával összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Premontrei Női Kanonokrenddel

Részletesebben

Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. 56/556-010 MEGHÍVÓ

Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. 56/556-010 MEGHÍVÓ Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. 56/556-010 MEGHÍVÓ FEGYVERNEK ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 2010. július 22-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN- 15 ÓRAKOR RENDKÍVÜLI ÜLÉST TART,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. március 8-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. március 8-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 13. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 8-i rendkívüli ülésére Tárgy: Szakképzés gyakorlati oktatási feladatainak

Részletesebben

K i v o n a t. 3. Javaslat az önkormányzat 2015. évi költségvetésének megállapítására

K i v o n a t. 3. Javaslat az önkormányzat 2015. évi költségvetésének megállapítására K i v o n a t A képviselő-testület 2015. február 19-ei nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből 15/2015. (II.19.) Kvt.h. az ülés napirendjéről Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2015. február 19-ei

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2016. január 26-án tartandó ülésére

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2016. január 26-án tartandó ülésére Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2016. január 26-án tartandó ülésére Tárgy: Izsák Város 2016. évi költségvetésének megtárgyalása (I. forduló) Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

GYÖNGYÖS KÖRZETE KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

GYÖNGYÖS KÖRZETE KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS GYÖNGYÖS KÖRZETE KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS Gyöngyös Körzete települési önkormányzati képviselő-testületei Magyarország Alaptörvénye, melynek 32. cikke (1) bekezdése k) pontja,

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK I. Fejezet ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK. Általános elvek

ELSŐ RÉSZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK I. Fejezet ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK. Általános elvek 1 / 50 2016.01.06. 8:29 1998. évi XI. törvény az ügyvédekről 2015.12.24 Nem ismert 41 1998. évi XI. törvény az ügyvédekről ELSŐ RÉSZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK I. Fejezet ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK Általános elvek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS (2. napirendi pont)

ELŐTERJESZTÉS (2. napirendi pont) ELŐTERJESZTÉS (2. napirendi pont) Készült: Dunafalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012.07.25-i ülésére Tárgy: a települési önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálata.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének 2015. szeptember havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének 2015. szeptember havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. szeptember 07. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA 22-2014 előterjesztés melléklete Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete, az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal, valamint intézményei, mint

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ Kistérségi Társulási megállapodás módosításának az elfogadása. Görög László polgármester

T Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ Kistérségi Társulási megállapodás módosításának az elfogadása. Görög László polgármester NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2011. augusztus 02-án megtartott rendkívüli testületi ülésnek a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2013. június 27-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2013. június 27-i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2013 Előkészítő: Répásy Ildikó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. június 27-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

A TESTÜLET ÜLÉSEI. (2) A Testület elnöke a polgármester, aki összehívja és vezeti a Testület üléseit. A TESTÜLET MEGALAKULÁSA

A TESTÜLET ÜLÉSEI. (2) A Testület elnöke a polgármester, aki összehívja és vezeti a Testület üléseit. A TESTÜLET MEGALAKULÁSA 2.7.5. Képviselő-testületi ülések rendje Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 19/2009. (V.06.) ök. számú rendelete a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/10/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 52/2015.(V.27.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 52/2015.(V.27.) önkormányzati határozata A Képviselő-testület: I. Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 52/205.(V.27.) önkormányzati határozata Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának

Részletesebben

12. n a p i r e n d i p o n t

12. n a p i r e n d i p o n t 12. n a p i r e n d i p o n t E L Ő T E R J E S Z T É S Vértesacsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 27-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Döntés a Vértesacsai Szivárvány

Részletesebben

Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 Iktatószám: 54-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. február 27-én Dunaalmás

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület

Részletesebben

(Egységes szerkezet) Általános rendelkezések 1.

(Egységes szerkezet) Általános rendelkezések 1. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 39/1999.(XII.21.), 1 19/2000.(IV.14.), 1/2001.(I.31.), 37/2001.(XII.19), 36/2002.(XII.12.), 42/2003.(XII.19.), 38/2004.(VII.5.), 72/2004.(XII.17.), 9/2005.(I.28.),

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. július 31. 15.30 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita pénzügyi

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 179/2015. (X. 12.) számú

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 179/2015. (X. 12.) számú ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V felvéve Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Óbarok Község Önkormányzata Képviselő-testületének Mány Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának (2065 Mány, Rákóczi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A képviselőtestületi ülés helye: Hencida Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme

JEGYZŐKÖNYV. A képviselőtestületi ülés helye: Hencida Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Hencida Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. március 9-én megtartott rendkívüli üléséről. A képviselőtestületi ülés helye: Hencida Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme

Részletesebben

Előterjesztés. Jogszabályi tájékoztató a polgármester jogállásával kapcsolatos szabályokról:

Előterjesztés. Jogszabályi tájékoztató a polgármester jogállásával kapcsolatos szabályokról: Előterjesztés A 2. napirendi ponthoz Napirend: Előterjesztő: Jogszabályi tájékoztató a polgármester jogállásával kapcsolatos szabályokról, valamint a polgármester 2016. évi szabadságolási tervének jóváhagyása

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. május 20-án 1700 órától megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. május 20-án 1700 órától megtartott nyilvános üléséről. 7/2016. Jegyzőkönyv Készült: Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. május 20-án 1700 órától megtartott nyilvános üléséről. T a r t a I o m: Oldalszám: 82-től -105 - ig Határozatok és

Részletesebben

Közbeszerzési szabályzat

Közbeszerzési szabályzat Közbeszerzési szabályzat Cserkeszőlő Község Önkormányzata a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX tv. (továbbiakban Kbt.) 6. (1) bekezdésében foglaltak alapján az Önkormányzat közbeszerzési eljárásának

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 45.598/2012. Javaslat a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet, valamint a Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet átvételével kapcsolatos döntések

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 29-én 15.00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 29-én 15.00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 29-én 15.00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 23/2013.(V.29.) A község háziorvosi

Részletesebben

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS iparűzési adó hatálya alá

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS iparűzési adó hatálya alá Az adóhatóság tölti ki! Iktatószám: Adóhatóság: Martonvásár Város Jegyzője Átvétel dátuma:... Átvevő:... Adózó mutatója:... I. Bejelentkezés jellege Helyi iparűzési adó BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE Készült a 2015. április 1. napján tartandó Képviselő-testületi ülésre!

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE Készült a 2015. április 1. napján tartandó Képviselő-testületi ülésre! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE Készült a 2015. április 1. napján tartandó Képviselő-testületi ülésre! Tárgy: Javaslat a házasságkötések és a bejegyzett élettársi kapcsolatok engedélyezéséről

Részletesebben

Ügyiratszám: /2010. Napirend: 2.

Ügyiratszám: /2010. Napirend: 2. Ügyiratszám: /2010. Napirend: 2. ELŐTERJESZTÉS Lesenceistvánd, Lesencetomaj, Lesencefalu, Uzsa Település Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. február 10-i soron következő ülésére Tárgy: Lesence Völgye

Részletesebben

Az I l l é s B é l a

Az I l l é s B é l a 15. számú melléklet A Herman Ottó Kertészeti-, Környezetvédelmi-, Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium (OM-szám: 036 757; 9700 Szombathely, Ernuszt Kelemen u.1.) Az I l l é s B é l a L a b d a

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 25-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 25-i ülésére Tárgy: Beszámoló az önkormányzat mikrotársulásainak munkájáról Az előterjesztést készítette: Dr. Endre Mónika

Részletesebben