ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
|
|
- Csaba Jónás
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Szerződő felek megkötik a jelen megállapodásukat abból a célból, hogy a FISVIK Kft. autókölcsönzési tevékenységével összefüggésben kapott adatok kezelésével, felhasználásával, továbbításával kapcsolatos szabályokat rögzítsék. 1. A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló évi LXXXIV. törvény 33.. (3) bekezdése szerint a jármű üzemben tartója (tulajdonosa), ha törvény eltérően nem rendelkezik, köteles a rendőrhatóság adatkérés célját tartalmazó felhívására a szabályszegés elkövetésekor a járművet vezető személyről adatot szolgáltatni. Az adatszolgáltatási kötelezettség legfeljebb az adatkérést megelőző hat hónap időtartamra terjed ki. 2. Ezen jogszabály 34.. (1) és (3) bekezdése szerint a járművek üzletszerű bérbeadásával foglalkozó gazdálkodó szervezet a bérbe adott jármű rendszámáról, a bérlő nevéről, anyja nevéről, születési helyéről és idejéről, lakcíméről (székhelyének, telephelyének címéről), külföldi esetén állampolgárságáról, továbbá a bérbeadás kezdő és befejező időpontjáról köteles nyilvántartást vezetni. Az előzőekben megjelölt szervezet a nyilvántartás adatait a bérleti szerződés megszűntetését követő öt évig kezeli. 3. A közúti közlekedésről szóló évi I. törvény 21/A.. (2) és (4) bekezdése szerint, ha a gépjárművet az üzemben tartó a szabályszegést megelőzően más személy használatába adta, és ezt a használatba vevő személy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, a (4) bekezdés szerinti adatokat tartalmazó nyilatkozatával igazolja, vagy azon gépjárművek esetében, amelyek külön jogszabály alapján a közúti forgalomban menetlevéllel, illetve fuvarlevéllel vehetnek részt olyan menetlevéllel, illetve fuvarlevéllel igazolja, amely alapján a (4) bekezdés szerinti adatok megállapíthatóak, a közigazgatási bírságot a használatba vevő személlyel szemben kell kiszabni. A (2) bek. szerinti nyilatkozat, menetlevél, illetve fuvarlevél tartalmazza: a gépjármű hatósági jelzését, a természetes személy üzemben tartó és használatba vevő nevét, születési idejét, születési helyét, lakcímét, nem természetes személy üzemben tartó és használatba vevő esetén annak megnevezését és székhelyének (telephelyének) címét, azon időszak megjelölését, amelye a gépjármű használatát a használatba vevő az üzemben tartótól átvette. 4. A szabálysértésekről szóló évi II. törvény a szerint, aki vasúti járművet, légi járművet, gépi meghajtású vízi járművet, úszó munkagépet, illetőleg a közúti forgalomban olyan gépi meghajtású járművet vezet, 1
2 amelynek vezetésére hatósági engedéllyel nem rendelkezik, továbbá aki e járművek vezetését ilyen személynek átengedi, szabálysértést követ el. 5. A jogszabályban kötelezően előírt, illetve jogként biztosított adatkezelés alapján a Szolgáltató által kezelt személyes adatok a következők: Bérlő neve, lakcíme, tartózkodási helye, illetve székhelye természetes személy Bérlő esetén a Bérlő neve, anyja neve, születési helye és ideje, nem természetes személy Bérlő esetén a Bérlő cégjegyzék száma vagy más nyilvántartási száma, valamint bankszámlaszáma, külföldi Bérlő esetén az állampolgárság megjelölése, a bérlet kezdő és befejező időpontja, a bérelt gépkocsit vezető személy előzőekben foglalt adatai, továbbá a vezetői igazolvány száma és érvényességi ideje, a díjfizetéssel és a díjtartozással összefüggő adatok, bankkártyás fizetés esetén a bankkártya száma, tartozás hátrahagyása esetén a bérleti szerződés felmondásának eseményei. 6. Az adatkezelés célja a bérleti szolgáltatás teljesítése, a bérleti jogviszonyból eredő jogok érvényesítése és kötelezettségek teljesítése, a bérlettel kapcsolatos jogi tények feltárhatóságának biztosítása. 7. Bérbeadó a kezelt adatokat a gépkocsi bérleti szerződés megszűnését követő öt évig, illetve, ha a bérleti jogviszony alapján valamely igény vagy követelés lépne fel, úgy annak elévüléséig, avagy a jogvita végleges lezárásáig kezelhetők. 8. Az adatok kezelését a Szolgáltató az előzőekben foglalt időtartam leteltekor megszünteti. 9. A Szolgáltató a kezelt személyes adatot az adatkezelésről való tudomásszerzését követően haladéktalanul törli, ha a Szolgáltatónál valamely, a fentiekben nem említett körben történő adatkezelésre kerül sor. 10. A Szolgáltató köteles a Bérlőkről nyilvántartott személyes adatok védelméről gondoskodni. 11. A számítógépen nyilvántartott adatok esetében az adatokhoz való hozzáférést jelszóvédelemmel kell ellátni és a hozzáférésre jogosult személyekről nyilvántartást kell vezetni. A számítógépes adatállományokról legalább egy példány biztonsági másolatot kell folyamatosan készíteni. 12. A papíralapú nyilvántartásokat az illetéktelenek elől elzárva kell tartani. 2
3 13. A nyilvántartásokat megfelelően zárt helyiségben, az irattározási jogszabályok és belső előírások figyelembe vételével kell tárolni. 14. A közbenső, az irattározásra nem kerülő, vagy az irattározási idő után selejtezésre kerülő nyilvántartásokat meg kell szüntetni: a számítógépes adathordozón lévő adatokat helyreállíthatatlanul le kell törölni, a papíralapú, személyes adatokat tartalmazó listákat el kell égetni vagy más módon (pl. iratmegsemmisítővel) ellenőrzötten meg kell semmisíteni. 15. Az adatok közül azok, amelyek az adatkezelés céljához szükségesek, átadhatók: azoknak, akik a Szolgáltató megbízása alapján a számlázást, a követelések kezelését, a forgalmazás kezelését, illetőleg az ügyféltájékoztatást végzik, a számlázási és forgalmazási viták rendezésére jogszabály alapján jogosult szervek részére, a nemzetbiztonság, a honvédelem és a közbiztonság védelme, a közvádas bűncselekmények, valamint az elektronikus hírközlési rendszer jogosulatlan vagy jogsértő felhasználásának üldözése céljából az arra hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyésznek, valamint a bíróságnak, a bírósági végrehajtásról szóló törvény előírásai szerint a végrehajtónak. 16. Az adatok közül azok, amelyek az adatkezelés céljához szükségesek, átadhatók: azoknak, akik a Szolgáltató megbízása alapján a bérlet, illetve a panaszok ügyintézését, illetőleg az ügyfél-tájékoztatást végzik, a jogviták rendezésére jogszabály alapján jogosult szervek részére. 17. A fentiekben leírt adatkezelők az átadott adatokkal kapcsolatban a Szolgáltatóval azonos titoktartási kötelezettség terheli. 18. A Szolgáltató a Bérlő adatkezeléséhez való előzetes hozzájárulását köteles megszerezni minden olyan esetben, amikor az adatkezelést jogszabály számára kötelezően nem írja elő. A Bérlő adatkezelési hozzájárulását a Szolgáltató a következők szerint szerezheti meg: a bérleti szerződés keretében nyilvántartott hozzájáruló adatkezelési nyilatkozattal, egyes ajánlat esetén a Bérlő által szolgáltatott adatlapon tett nyilatkozattal. 3
4 19. A Bérlő a hozzájárulásával történő adatkezelésről szóló nyilatkozatát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán tett vagy postai úton megküldött írásbeli nyilatkozatával bármikor szabadon megváltoztathatja. 20. A Bérlő adatkezelési nyilatkozatai közül a legutóbbi keltezésű az érvényes. 21. A Szolgáltatót a tudomására jutott személyes adatokkal kapcsolatosan titoktartási kötelezettség terheli, azok megismerését harmadik személy részére csak az érvényes jogszabályokban és a jelen Szabályzatban meghatározottak szerint teheti lehetővé. 22. A titoktartási kötelezettség a Szolgáltató alkalmazottját, tagját, megbízottját a Szolgáltatóval azonos módon terheli és megszegéséért a jogszabályok szerinti felelősséggel tartozik. A titoktartási kötelezettség az alkalmazottat a jogviszony, a tagot a tagsági viszony, a megbízottat a megbízási jogviszony után is terheli. 23. Amennyiben a Bérlő bizalmas adatokat (pl. bankkártya számot) ad meg bármely regisztráció vagy foglalási folyamat során, a Szolgáltató secure socket layer (SSL) technológiával titkosítja az információkat. A Szolgáltató követi az általánosan elfogadott ipari szabványokat, hogy megvédje a részére átadott, személyes azonosításra alkalmas és személyes adatokat mind az adatátvitel során, mind az információk beérkezésekor. Mindemellett a Szolgáltató nem tudja garantálni a teljes biztonságot az Internet veszélyeire és működési elveire tekintettel. Ezt szem előtt tartva a Szolgáltató kéri, hogy a Bérlő ne adja meg fizetési kártya számát a Szolgáltató weboldalain található mezőkben, kivéve azt a mezőt, melyet kifejezetten erre a célra jelölt meg. 24. A Szolgáltató a Bérlőt nevének, telefonszámának és címének megadására kéri. Ez teszi lehetővé, hogy foglalását feldolgozzák, felvegyék a Bérlővel a kapcsolatot esetlegesen felmerülő problémák esetén, valamint, hogy a foglalás visszaigazolásaként t küldhessen. 25. A weboldalon megadott személyes adatokat a Szolgáltató kizárólag saját rendszerében tárolja autókölcsönzési tevékenysége működtetésének, ügyintézési tevékenysége szinten tartásának, illetve fejlesztésének támogatása céljából. A Bérlő személyes adatai semmilyen más célra nem kerülnek felhasználásra, kivéve, ha a más célú felhasználáshoz kifejezett hozzájárulását adta. A Szolgáltató ügyfeleinek lehetőséget biztosít arra, hogy a róluk nyilvántartott adatokat bármikor megismerhessék, és az adatokat, azok naprakészségének biztosítása céljából helyesbítsék. 26. Nyilvántartott adatok: A weboldal felkeresésekor a Szolgáltató nyilvántartásba veszi a Bérlő által használt IP-címet, mely kizárólag a Bérlő által használt Internet-szolgáltatót azonosítja, és a Bérlőről, mint egyénről semmilyen információt nem tartalmaz. 4
5 27. A cookie-k, online nyereményjátékok és online kérdőívek használatával kapcsolatos információk az ezeket bemutató honlapon találhatók, az ezekkel kapcsolatos információk megadása a Bérlő önkéntes döntését jelenti. 28. A Szolgáltató által az adatvédelmi feladatok ellátására kinevezett személy: neve: Rózsás Viktor beosztása: cégvezető elérhetősége: telefonszáma: 29. Az adatvédelmi felelős köteles biztosítani: azt, hogy a Szolgáltató és alkalmazottja, tagja, megbízottja az adatvédelemre és az adatbiztonságra vonatkozó jogszabályokat és a jelen Szabályzatot megismerje, és a munkája során betartsa, az adatvédelem és adatbiztonság követelményeinek személyi és tárgyi feltételeit, a jelen Szabályzatnak a Bérlők, ügyfelek részére az ügyfélszolgálati irodában, valamint ha van Internetes honlapján való nyilvános elérhetőségét. Jelen szabályzatot a felek mint akaratukkal mindenben megegyezőt tudomásul veszik. Hatályos: március 18. napjától visszavonásig 5
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az IZINTA Kft. vásárlói részére
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az IZINTA Kft. vásárlói részére Üdvözöljük a IZINTA Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29/33; Cg.: 01-09-261813; adószám:
Felhasználási feltételek www.kemenysepro.hu
Felhasználási feltételek www.kemenysepro.hu Fogalmak Közszolgáltató A FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. (továbbiakban: Közszolgáltató), 1067 Budapest, Eötvös u. 21., cégjegyzékszám: 01-09-466332,
1 A Nyilatkozatban alkalmazott kifejezések, fogalmak
A www.fizessenmobillal.hu alatt elérhető weboldalt (a továbbiakban Weboldal) az Első Mobilfizetés Elszámoló Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (cégjegyzékét vezető Cégbíróság: Fővárosi Bíróság,
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek Jelen Általános Szerződési Feltételek tartalmazza a www.frizurakellek.hu webáruházban (a továbbiakban: Webáruház) elérhető online termék értékesítési szolgáltatás regisztrált
Hungária Informatikai Kft.
3. SZ MELLÉKLET ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ 1. Bevezetés A (a továbbiakban: szolgáltató) az Elektronikus hírközlési szolgáltató adatkezelésének különös feltételeiről és az Elektronikus hírközlési szolgáltatások
ADATFELDOLGOZÁSI MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. egyrészről a [Irányító Hatóság] ([irányítószám] Budapest,.), mint megbízó (a továbbiakban: Adatkezelő)
ADATFELDOLGOZÁSI MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a [Irányító Hatóság] ([irányítószám] Budapest,.), mint megbízó (a továbbiakban: Adatkezelő) Postacím:.. Székhely:.. Aláírásra jogosult képviselője:....
1./1. melléklet Szolgáltatási csomagok Dusnok 2012.07.01.
1./1. melléklet Szolgáltatási csomagok Dusnok 2012.07.01. Egyéni előfizetők részére: A csomagok igénybevételéhez a Szolgáltatótól bérelt Motorola Docsis kábelmodem szükséges. 1. START Light szolgáltatási
AZ ARA SHOES HUNGARY KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ADATVÉDELMI- ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA
AZ ARA SHOES HUNGARY KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ADATVÉDELMI- ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2016 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Az adatkezelő... 3. oldal 2. Fogalmak... 3. oldal 3. Az
4. Adatkezelő: AGE Optima Bt.. (székhely: 1094 Budapest, Berzenczey utca 39-41.)
Adatvédelmi szabályzat Hatályos: 2016.01.01. napjától I. A szabályzat hatálya Jelen Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) a www.horvatorszagszeretlek.hu címen elérhető oldalhoz
A SunCity Tattoo & Piercing Szalon Szeged Adatvédelmi,- És Adatkezelési Szabályzata TARTALOMJEGYZÉK
A SunCity Tattoo & Piercing Szalon Szeged Adatvédelmi,- És Adatkezelési Szabályzata TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1 1. AZ ADATKEZELŐ SZEMÉLYE... 2 2. FOGALOMMEGHATÁROZÁS... 2 3. A SZABÁLYZAT CÉLJA...
Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek. 1. Bevezetés. 2. Eladó adatai
Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek 1. Bevezetés Aki a www.lullaberry.hu webáruházban (továbbiakban Webáruház) regisztrációval vagy anélkül böngészik (a továbbiakban: Felhasználó), köteles
BorsodWeb Kft. Általános Szerződési Feltételek. Előző módosítás kelte: 2009.01.11. Utolsó módosítás kelte: 2009.10.01. Érvényes: 2009.11.
BorsodWeb Kft. Általános Szerződési Feltételek Előző módosítás kelte: 2009.01.11. Utolsó módosítás kelte: 2009.10.01. Érvényes: 2009.11.01-től 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK.....2 1. A szolgáltató neve,
AKVÁRIUM KLUB ÜZEMELTETŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT
AKVÁRIUM KLUB ÜZEMELTETŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT Az Akvárium Klub Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság (az Adatkezelő ) az általa nyújtott online jegyvásárlási szolgáltatáshoz
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a Webhost Kft (továbbiakban: Szolgáltató), és a Szolgáltató által a www.motormann.hu weboldalon keresztül
ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT, ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT, ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ az ITL GROUP Kft. internetes honlapjának felhasználói, valamint az általa nyújtott szolgáltatásokat igénybevevők részére 2015. június 1 ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
ÉRTESÍTŐ. 24/2014. (II. 12. MÁV-START Ért. 9.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. Adatvédelmi Szabályzata
24/2014. (II. 12. MÁV-START Ért. 9.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. Adatvédelmi Szabályzata 1.0 AZ UTASÍTÁS CÉLJA Az utasítás célja az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
Pázmány Kábel Szolgáltató Kft. Kaposvár
Pázmány Kábel Szolgáltató Kft. szolgáltató a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség tagjaként Általános Szerződési Feltételek Helyhez kötött vezetékes telefon szolgáltatáshoz Kaposvár település
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. (szerződésminta)
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS (szerződésminta) amely létrejött egyrészről Ügyfél megnevezése (név, cégnév): Ügyfél nyilvántartási száma: Ügyfél adószáma: Ügyfél bankszámlaszáma: Ügyfél székhelye: Képviselő neve,
TARR ÉPÍTŐ, SZOLGÁLTATÓ és KERESKEDELMI KFT.
TARR ÉPÍTŐ, SZOLGÁLTATÓ és KERESKEDELMI KFT. a tagja Általános Szerződési Feltételek helyhez kötött internet elérési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2016.04.22 Utolsó módosítás kelte: 2016.04.13
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. (1992. évi LXIII. tv. hatályát vesztette: 2011. december 31.) (2011. évi CXII. tv. hatályba lépése: 2012. január 1.
Billzone.eu ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Verziószám:..1.5 Hatályba lépés dátuma: 2014.10.31. Változáskezelés Verziószám Dátum Változás leírása 1.0 2010. március 4. Első verzió kiadása 1.1 2012. február
Üzemeltetési Szabályzat
Üzemeltetési Szabályzat Tartalomjegyzék I. Az elektronikus árverések közös szabályai... 3 1. Részvételi feltételek... 3 1.1 Regisztráció... 4 1.2 Bejelentkezés... 4 1.3 Engedélyhez kötött tulajdonszerzés...
Általános Felhasználási Feltételek (ÁFF)
Általános Felhasználási Feltételek (ÁFF) 1. A SZOLGÁLTATÓ 1.1. Ön, mint Felhasználó (jelen dokumentumban: Ön, Felhasználó) a Felhasználó és a társaságunk közötti együttműködés feltételeit olvassa. Társaságunk
Az AESTHETICA Orvosi Központ adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata
Az AESTHETICA Orvosi Központ adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata Az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat célja 1. Az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) célja,
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK 1. A SZOLGÁLTATÓ ADATAI "Malomvölgy Centrum" Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Rövidített név: Malomvölgy Centrum Kft.
IVEEN KFT. ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA
IVEEN KFT. ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA 1. Bevezetés Az IVEEN Kft. (1077 Budapest, Almássy tér 17. 1. em. 5.; adószám: 25180367-2- 42., cégjegyzékszám: 01-09- 204478) és kapcsolt vállalkozásai a továbbiakban
SZABÁLYZAT-ot alkotja:
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT FÜREDHŐ TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KFT. Hatályba lépés időpontja: 2012. július 1. Készítette: L Tender-Consulting Kft. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
Hajós és Vidéke Takarékszövetkezet /Szövetkezeti Hitelintézet/ ÜZLETSZABÁLYZAT
Hajós és Vidéke Takarékszövetkezet /Szövetkezeti Hitelintézet/ ÜZLETSZABÁLYZAT S-01/2015. számú Igazgatósági Szabályzat Hatályos: 2016. március 21. napjától Tartalom I. Bevezető rendelkezések... 6 II.
Gépjármű átírás. A gépjármű tulajdonjogában bekövetkezett változást bármelyik okmányirodában be lehet jelenteni.
Gépjármű átírás Gépjármű tulajdonjogában bekövetkezett változást a jármű korábbi tulajdonosának (eladó) és az új tulajdonosnak (vevő) is be kell jelentenie az okmányirodában. A korábbi tulajdonos a bejelentést
NÁLAD A NYERŐ KOMBINÁCIÓ? ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA
NÁLAD A NYERŐ KOMBINÁCIÓ? ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE A NÁLAD A NYERŐ KOMBINÁCIÓ? elnevezésű nyereményjáték ( Játék ) szervezője a Magyar Suzuki Zrt.
JÁTÉKSZABÁLYZAT A Coca-Cola Szurkoljunk együtt, köztünk a helyed! nyereményjáték hivatalos Részvételi- és Játékszabályzata
JÁTÉKSZABÁLYZAT A Coca-Cola Szurkoljunk együtt, köztünk a helyed! nyereményjáték hivatalos Részvételi- és Játékszabályzata 1. A nyereményjáték szervezője A Coca-Cola Szurkoljunk együtt, köztünk a helyed!
Készítés/utolsó módosítás időpontja: 2011.11.30. 2. oldal, összesen: 83
Általános Szerződési Feltételek Nyilvános televízióműsor-elosztás elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatás igénybevételére Szélmalom Kábeltévé Zrt. a tagja Hatályba lépés napja:
E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG VILLAMOS ENERGIA EGYETEMES SZOLGÁLTATÓI ÜZLETSZABÁLYZAT
2012. szeptember 1. E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG VILLAMOS ENERGIA EGYETEMES SZOLGÁLTATÓI ÜZLETSZABÁLYZAT MELLÉKLETEK FÜGGELÉKEK Tartalomjegyzék 1. számú melléklet...3 Villamosenergia
Nyilatkozat a személyes adatok védelméről
Nyilatkozat a személyes adatok védelméről Bevezető A Mouette Design Kft. számára kiemelt fontosságú cél a WEB oldalát látogatói által rendelkezésre bocsátott személyes adatok védelme, a látogatók információs
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezeket az adatokat minden esetben a hatályos
ÁLTALANOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALANOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a RUN Motorsport Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: Szolgáltató), és a Szolgáltató által a www.runmotorsport.com
Elektronikus számla akció ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport Az akció részvételi- és játékszabályzata
Elektronikus számla akció ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport Az akció részvételi- és játékszabályzata 1. Az akció elnevezése 1.1. Váltson E-számlára! Az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport elektronikus számla akciója.
Adatkezelési Szabályzat
1 Adatkezelési Szabályzat Utolsó frissítés / Hatályos: 2015. szeptember 23-tól A/I. BEVEZETÉS A Vígszínház Nonprofit Kft. célul tűzte ki maga elé, hogy szolgáltatásainak üzemeltetése során kiemelt szerepet
A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL *1766339795* Vonalkód: 1766339795 Iktatószám: 2139/23/1/2016 A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Tárgy: A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési
Új Nissan Pulsar és Note Nyílt Napok! elnevezésű nyereményjáték HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYA
1) Szervező Új Nissan Pulsar és Note Nyílt Napok! elnevezésű nyereményjáték HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYA Szervező: NISSAN SALES CEE Kft. (a nyereményjáték időtartama: 2014. november 3-8.) 1.1. Az Új Nissan
A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés (a továbbiakban: szerződés) tárgya
FŐBB SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK A jelen szerződéstervezetet a felek a szerződéskötés során az ajánlatban megadott és a szerződéstervezetben üresen hagyott feltételekkel és adminisztratív elemekkel kiegészítik.
ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK AZ
ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK AZ INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA Hatályos: 2009. november 01. 1. / 76. Utolsó módosítás:2009. október 01. File név:net-portal_aszf_2009oktober01.pdf 1. A SZOLGÁLTATÓ NEVE, CÍME
AZ AXA HORIZONT MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
AZ AXA HORIZONT MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA hatályos: 2014. január március 10-jétől A Horizontz AXA Magánnyugdíjpénztár (korábbi nevén: AXA Magánnyugdíjpénztár, a továbbiakban:
KISKŐRÖS-MENTI KÁBELNET Kft. szolgáltató. Gáborján, Hencida, Mezőpeterd, Szentpéterszeg, Váncsod települések területén
KISKŐRÖS-MENTI KÁBELNET Kft. szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz Gáborján, Hencida, Mezőpeterd, Szentpéterszeg, Váncsod települések területén Hatályba lépés
eokr_aszf_20140315 1/7
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság Egységes Online Követelés-nyilvántartó Rendszer szolgáltatása igénybevételére Az OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű
Cor@Net Távközlési Zrt.
Cor@Net Távközlési Zrt. Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat A szolgáltató által kezelt adatok fajtái, tárolásuk és esetleges továbbításuk célja, időtartama A személyes adatok kezelésének jogi háttere
ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1. Általános tájékoztató A www.marketingexpo.hu internetes honlap (a továbbiakban: Honlap ) tulajdonosa és üzemeltetője a Navigátor Kiadó Kft. (székhely: 1121 Budapest,
info@victoriairodaszer.hu Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat
1. Szabályzat célja victoriairodaszer.hu Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat A jelen Szabályzat célja, hogy rögzítse a weboldalt üzemeltető CORWELL Kft. (székhely: 1113 Budapest, Villányi út 52. fsz.
MEGÉRINT A TAVASZ! NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA
MEGÉRINT A TAVASZ! NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE A Megérint a tavasz! elnevezésű nyereményjáték ( Játék ) szervezője a CO-OP Hungary Zrt. (székhely: 1097 Budapest,
Novotron Informatikai Zrt.
Novotron Informatikai Zrt. a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség tagja Általános Szerződési Feltételek üzleti internet elérési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2015. június 1. 1. Általános
Adatkezelési Tájékoztató
Adatkezelési Tájékoztató A Granpol Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Granpol Kft. ) mint a www.granpol.hu és a www.padlo-padozat.hu domain neveken elérhető Honlap (a továbbiakban: Honlap
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) A Mana Fashion ruha webáruház böngészésével és használatával Ön kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta a Mana Fashion webáruház használatára
Angellica+4 nyereményjáték hivatalos szabálya és adatkezelési szabályzata
Angellica+4 nyereményjáték hivatalos szabálya és adatkezelési szabályzata A JÁTÉKBAN AZ ANGELLICA+4 ELSŐ 2000DB PIACRA BEVEZETETT TERMÉKE INDUL. MINDEN VÁSÁRLÓNAK LEHETŐSÉGE VAN JÁTSZANI, AKI AZ ELSŐ 2000
1/2014. (VI.11.) polgármesteri utasítás. Segesd Község Önkormányzata Védőnői Szolgálatának. Adatkezelési szabályzatáról
1/2014. (VI.11.) polgármesteri utasítás Segesd Község Önkormányzata Védőnői Szolgálatának Adatkezelési szabályzatáról Érvényes: 2014. július 1.-től Jóváhagyta: polgármester 1. Általános rendelkezés 1.1.
HÉVÍZ ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 8380 HÉVÍZ, SZÉCHENYI U. 66. Ig. 3/2015. (01.29.) számú ÜZLETSZABÁLYZAT
HÉVÍZ ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 8380 HÉVÍZ, SZÉCHENYI U. 66. Ig. 3/2015. (01.29.) számú ÜZLETSZABÁLYZAT Jelen Üzletszabályzatot a módosításokkal egységes szerkezetben a Takarékszövetkezet Igazgatósága
3. Tisztséget és funkciót viselők feladatainak leírása
3. Tisztséget és funkciót viselők feladatainak leírása A tisztséget és funkciót viselők abban az esetben tudják megfelelően ellátni a feladataikat, valamint a választás folyamán akkor tudnak felelősséggel
MIKROSYSNET KFT. Általános Szerződési Feltételek Internet szolgáltatás igénybevételére
MIKROSYSNET KFT. Általános Szerződési Feltételek Internet szolgáltatás igénybevételére Érvényes 2015.12.01-től 1 Tartalomjegyzék 1.Általános adatok, elérhetőség...5 1.1.A Szolgáltató neve, címe...5 1.2.A
Általános Szerződési Feltételek 3.a. számú melléklet
Általános Szerződési Feltételek 3.a. számú melléklet Egyedi Előfizetői Szerződés a Gyula-Delta Kft. D-Net Internet szolgáltatásának igénybevételére egyéni előfizetők részére 7/1 ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MAGÁNSZEMÉLYEK
Általános Szerződési Feltételek. (2016.06.06. napjától hatályos szöveg)
Általános Szerződési Feltételek (2016.06.06. napjától hatályos szöveg) A jelen felhasználási feltételek ( Szerződés ) az Aurovektor Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Zalaegerszegi Törvényszék
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a 2014. június 18. napján tartandó képviselő-testületi ülésre. Készítette: dr. Köles Zsuzsanna vagyonhasznosítási és jogi referens Tárgy:
10/2014. számú Vezérigazgatói Utasítás. A GYSEV Zrt. adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatáról A SZABÁLYZAT CÉLJA
10/2014. számú Vezérigazgatói Utasítás A GYSEV Zrt. adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatáról I. A SZABÁLYZAT CÉLJA 1 A GYSEV Zrt. adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatának (a továbbiakban: szabályzat)
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek A jelen Általános Szerződési Feltételek ( ÁSZF ) a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA
InterEuro Computer Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA ÜGYFÉLSZOLGÁLAT cím: 1145 Budapest, Törökőr u 62. nyitvatartási idő: munkanapokon 09 00-12 30,
Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF)
Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Az üzemeltető adatai Cégnév: Tectron Kft. Székhely: 9022 Győr Rákóczi u.24 Hungary. Levelezési cím: 9025 Győr Bálint Mihály u.59 Hungary Adószám: 11139234-2-08 Közösségi
JÁTÉKSZABÁLYZAT A BURN residency NYERJ IBIZAI BURN PARTIÉLMÉNYT! nyereményjáték hivatalos Részvételi- és Játékszabályzata
JÁTÉKSZABÁLYZAT A BURN residency NYERJ IBIZAI BURN PARTIÉLMÉNYT! nyereményjáték hivatalos Részvételi- és Játékszabályzata 1. A nyereményjáték szervezője A BURN residency nyereményjáték (a továbbiakban:
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZATA
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZATA Elfogadás: 2011. november 15. I. Fejezet Általános szabályok 1. Jelen Közalkalmazotti szabályzatot egyrészről a Nyíregyházi Főiskola (képviseli az intézmény
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Érvényes: 2016. május 25-től Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános
Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.
Pályázati Felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja: Budapest Főváros Önkormányzatával kötött közszolgáltatási szerződés alapján, a 29391 hrsz-ú, VI. ker. Hegedű
Adathálózati (Internet) szolgáltatás Általános Szerzıdési Feltételek (v1.2) Érvényes : 2009.06.18-tól. Tartalomjegyzék
Fejezet- és bekezdés címek Adathálózati (Internet) szolgáltatás Általános Szerzıdési Feltételek (v1.2) Érvényes : 2009.06.18-tól Tartalomjegyzék 1. A szolgáltató adatai 1.1. A szolgáltató megnevezése,
Onecom Kft. szolgáltató
Onecom Kft. szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek Műholdas televízió és rádió szolgáltatáshoz. Borsod Abaúj Zemplén Megye, Szabolcs-Szatmár Bereg megye és Hajdú Bihar Megye területén Hatályba
Siófok, 2010,.. aláírás
Tel.:84 310-334 Fax: 84 510-053 8600 Siófok, Fő u. 204-210. E-Mail: supra@supraktv.hu URL: www.supraktv.hu EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS Internet (MOBIL) hozzáférés ellátás szolgáltatására Szerződés száma:
Songo online zenebolt adatvédelmi és adatkezelési szabályzata
Songo online zenebolt adatvédelmi és adatkezelési szabályzata 1. Tájékoztató Az Adatvédelmi Szabályzat kialakítása során figyelembe vettük a vonatkozó hatályos jogszabályokat, illetve a fontosabb nemzetközi
SUPRA Kábeltelevíziós Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
SUPRA Kábeltelevíziós Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a tagja Általános Szerz dési Feltételek Helyhez kötött telefon szolgáltatáshoz Siófok, Zamárdi, Szántód, Balatonföldvár, Balatonszárszó, Balaton szöd,
1.3. A szolgáltató hibabejelentőjének valamennyi elérhetősége (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő)
K I V O N A T a Pete Ferenc hírközlési szolgáltató 2015.12.01. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési
A DMGO Kft elektronikus vásárlásra vonatkozó általános szerződési feltételei (ÁSZF)
A DMGO Kft elektronikus vásárlásra vonatkozó általános szerződési feltételei (ÁSZF) A DMGO Kft. webáruházán keresztül történő vásárlással kapcsolatos főbb információk A DMGO Korlátolt Felelősségű Társaságtól
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2013. február 13. Elfogadva:../2013. (II.12.) sz. Kt. határozat 1 I. FEJEZET Általános rendelkezések A közpénzek
Adatkezelési tájékoztató
Tiszántúli Első Hitelszövetkezet KM5. számú melléklet Adatkezelési tájékoztató Hatályos: 2016. május 01. Adatkezelési tájékoztató Bevezetés A Tiszántúli Első Hitelszövetkezet (a továbbiakban: [Hitelszövetkezet)
Általános Szerződési Feltételek VNTV Fesztivál
Általános Szerződési Feltételek VNTV Fesztivál Hatályos: 2016. március 18-tól I. Általános rendelkezések 1. A Szolgáltató adatai: A Szolgáltató neve: Viva Natura World Kft. Székhelye és postai címe: 2151
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: Budapest III. kerület Óbuda Békásmegyer Önkormányzata Címe: 1033 Budapest, Fő tér 3. Képviseli: Bús Balázs polgármester Adószám:15503004-2-41 Számlaszám:12001008-0013-1713-00100007
GÉPJÁRMŰ- PÉNZÜGYI LÍZING
CIB LAKÁSLÍZING ZRT. 1138 BUDAPEST, VÁCI ÚT 140. TELEFON : 485-9800 TELEFAX : 489-6700 GÉPJÁRMŰ- PÉNZÜGYI LÍZING ÜZLETSZABÁLYZAT Hatályos: 2008. augusztus 13.-tól 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Jelen Üzletszabályzat
SZEMÉLYES TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI POLITIKA
Geo Professional Portfolio Zrt. (1036 Budapest, Lajos u. 48-66. B ép. 2. em) SZEMÉLYES TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI POLITIKA Verziószám Hatály Elfogadó határozat Módosítás
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/664-1/2015/I. Üi.: Vargáné Nagy Éva Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Makó Város Önkormányzata és intézményei
A SZIGET KULTURÁLIS MENEDZSER IRODA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZPONZORÁCIÓRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI
A SZIGET KULTURÁLIS MENEDZSER IRODA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZPONZORÁCIÓRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Hatályos: 2014. december 15. I. AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK CÉLJA ÉS TÁRGYA
Heves Megyei Vízmű Zrt. Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata
Heves Megyei Vízmű Zrt. Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata A dokumentum száma: AVSZ - 1 - SZ A 2. kiadású tartalomjegyzéke szerinti változatot: Készítette: Ellenőrizte: Hatályba helyezte: Dr. Fülöp
Tej. Szívvel-lélekkel! Gyűjts össze 100 tejszívet és nyerj egy játszóteret!
Tej. Szívvel-lélekkel! Gyűjts össze 100 tejszívet és nyerj egy játszóteret! M E G N E V E Z É S Ű N Y E R E M É N Y J Á T É K R É S Z V É T E L I -, É S J Á T É K S Z A B Á L Y Z A T A 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE
Az önkormányzati intézmények részére integrált szélessávú távközlési szolgáltatás biztosítása
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Az önkormányzati intézmények részére integrált szélessávú távközlési szolgáltatás biztosítása 2010. november 1 TARTALOMJEGYZÉK I. ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVİKNEK 1. A dokumentációban
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF ) a www.bleyer.hu internetcímen (a továbbiakban: Weboldal ) üzemeltetett internetes áruház (a továbbiakban:
Adatkezelési tájékoztató
1 Kozbeszguru.hu - Adatkezelési Tájékoztató - 2016. Kozbeszguru.hu Adatkezelési tájékoztató Röviden Személyes adatokat csak a törvényeknek megfelelően gyűjtünk és kezelünk. DM levelet csak külön hozzájárulás
LÁT-SAT KFT. szolgáltató
LÁT-SAT KFT. szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek vezetékes műsorjel-elosztási (nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási) szolgáltatáshoz Babócsa, Bakháza, Bánya,
Adatvédelmi nyilatkozat
Adatvédelmi nyilatkozat I. Bevezető rendelkezések 1.1. Jelen Adatvédelmi Nyilatkozat (a továbbiakban: Nyilatkozat) a Fővárosi Bíróságnál mint Cégbíróságnál Cg.: 01 09 731477 cégjegyzékszámon bejegyzett
továbbá a 3. számú Mellékletekben meghatározott számlafizetők - a továbbiakban: Számlafizetők - együttesen: Felek - között az alábbi tartalommal:
K_ UU~ i-\ T (Xö
BIZTOSÍTÁSI AJÁNLAT A GB556 JELŰ PREVENTOR KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÓI VAGYON- ÉS FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSHOZ
a. Szerződésszám: BIZTOSÍTÁSI AJÁNLAT A GB556 JELŰ PREVENTOR KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÓI VAGYON- ÉS FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSHOZ b. Szervezeti egység kódja: 310701 c. Szervezeti egység neve: d. e. Szerződéskötés
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK www.erogenzona.hu. A rendelések értéktől függetlenül INGYENESEN kerülnek kiszállításra az összes szállítási móddal!
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK www.erogenzona.hu A rendelések értéktől függetlenül INGYENESEN kerülnek kiszállításra az összes szállítási móddal! Üdvözöljük Tóth Erika egyéni vállalkozó (továbbiakban:
A PÁTRIA TAKARÉKSZÖVETKEZET ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA
A PÁTRIA TAKARÉKSZÖVETKEZET ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA Tevékenységi engedély száma, dátuma: Állami Pénz- és T kepiaci Felügyelet 819/1997/F. hat. 1997. november 27. Jóváhagyva: az 37/2014.(03.18.) számú
Általános Szerzıdési Feltételek
Általános Szerzıdési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) a DKTVnet Kft Kábeltelevízió és Internet Szolgáltató (továbbiakban: Szolgáltató) Internet-hozzáférési szolgáltatásra vonatkozóan. Miskolc - Diósgyır
CATEL Kft. szolgáltató
CATEL Kft. szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz Kiskunmajsa, Jászszentlászló, Szank települések területén Hatályba lépés kelte: 2013. október 15. Utolsó
Expert-Holiday Kft. ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Expert-Holiday Kft. ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. A Szabályzat célja A jelen Szabályzat célja, hogy rögzítse az Expert-Holiday Kft (a továbbiakban: Társaság) által alkalmazott adatvédelmi és
Adatkezelési tájékoztató
1 Webfotel.hu - Adatkezelési Tájékoztató - 2016. Webfotel.hu Adatkezelési tájékoztató Röviden Személyes adatokat csak a törvényeknek megfelelően gyűjtünk és kezelünk. DM levelet csak külön hozzájárulás
Általános szerződési feltételek a Rockabilly.hu weboldal használatával kapcsolatban
Általános szerződési feltételek a Rockabilly.hu weboldal használatával kapcsolatban 1. Fogalom meghatározások: 1.1. Hirdetés: a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló
PROXYNET. Szélessávú internet-hozzáférés szolgáltatás
Készítés: 2016.01.05. Hatályba lépés: 2016.02.15. Utolsó ÁSZF módosítás: 2015.10.19. Internet-hozzáférés-, ellátási szolgáltatás PROXYNET Szélessávú internet-hozzáférés szolgáltatás ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért