S Z I G E T I J Á N O S TANÚSÁGKÉNT, HA ÚJ NEMZEDÉK JÖN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "S Z I G E T I J Á N O S TANÚSÁGKÉNT, HA ÚJ NEMZEDÉK JÖN"

Átírás

1 S Z I G E T I J Á N O S TANÚSÁGKÉNT, HA ÚJ NEMZEDÉK JÖN - Zsidónegyed a Hód-vize partjától az Adriáig - Hódmezővásárhely

2 Társszerzők: Dr. Gärtner Róbert Dr. Salgó László Fotók: Szigeti János és archívuma, a Gärtner-család gyűjteménye Hegyi Endre (a vásárhelyi zsinagóga és terembelső) Munkatárs: Fülöpné Rákos Éva mutatók, bibliográfia, technikai szerkesztő A kötet létrejöttében segítettek még: Szepesi Judit Juhász Ágnes A kötetet kiadását támogatták: Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány Máyer Nyomda és Könyvkiadó A kötet megjelenésében segítettek: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Németh László Városi Könyvtár, Hódmezővásárhely Szigeti János ISBN: Máyer Nyomda és Könyvkiadó Budapest, Cziráki utca

3 Tartalomjegyzék Multidéző és jelenkép : A hódmezővásárhelyi zsidóság a történelem sodrában 5 A hódmezővásárhelyi zsidó hitközség története a két világháború között 15 József Attila és a hódmezővásárhelyi zsidóság 53 Életutam támaszai és korszakai: 63 A nagyszülők 63 Édesapámról 65 Édesanyámról 67 Kelemen Károly: Bánat, mosolygás, szerelem és egy írógép 68 Nagynéném, Salgó Ilona 70 Nagybátyám, dr. Salgó László 71 Unokatestvérem, Dr. Salgó László 74 Dr. Salgó László: Diplomáciai tárgyalás 77 Dr. Salgó László levele Dr. Lázár János úrnak 81 Salgó László: Gondolatok a Vásárhelyi Könyvtárról 84 A Vészkorszakban 88 Szigeti János iskolái, főiskolai, egyetemi tanulmányai 91 Epizódok tanári pályámon 92 Adalékok a József Attila Általános Iskola történetéhez 102 Dr. Gärtner Róbert: Családi Tabló 113 Dr. Salgó László: Családi Mozaik 153 Dr. Salgó László: Epilógus 224 3

4 Mennyei Jeruzsálem az Adria-partján 229 A zsidónegyed 229 Velence dicsérete 236 Zarándokút a Miracoli-templomhoz 242 Kaleidoszkóp: 245 Abram /Ábrahám/ ősatya 245 Yitzhak Kashti: Vágyódás a Kedves után 247 Salóm minden nép számára 249 Ismeretlen adatok dr. Weisz Pál hódmezővásárhelyi működéséről 252 A fiumei /rijekai/ zsidóság történelmi útja 256 A helyreállított hódmezővásárhelyi zsinagóga és a Holokauszt Múzeum létesítése 262 Névmutató 266 Szigeti János tudományos munkássága, publikációi 274 Név és tárgymutató a bibliográfiához 316 Felhasznált irodalom 321 Képek 325 4

5 Multidéző és jelenkép : A hódmezővásárhelyi zsidóság a történelem sodrában 1770-ben Csongrád vármegyében még csak egyetlenegy zsidóról tesznek említést a források, Jakabról, aki Károlyi Antal gróf vásárhelyi uradalmában lakott, haszonbérbe vett földön gazdálkodott. A József-korabeli népszámlálás öt helybeli zsidót tüntetett föl. Szeremlei Sámuel ötkötetes városmonográfiájában foglalkozott a Hódmezővásárhelyen boldogulásukat kereső zsidók letelepedésével, habár hozzáteszi, hogy töredékes adatokkal rendelkezett. Cseh- és Morvaországból, valamint az osztrák örökös tartományokból származó zsidó bevándorló kevés akadt, annál több viszont az északnyugati területekről, így a Nyitra vármegyei, Ürmény községi, Pest vármegyei és torontáli letelepedő. A bevándorlás jelentősebb hullámai a XIX. század első-második évtizedében érték el alföldi városunkat. Az 1810-es években megkezdődött a hitközséggé való szervezkedés. Az 1817-i összeírás szerint Vásárhelyen 10 családatya, összesen 66 lélek élt ban 38 családfő. Nyersbőr-kereskedéssel, italárusítással foglalkoztak, bár a XIX. század első felében még a zsidók jogi helyzete teljesen bizonytalan, mégis 1805-től iparosaik céhtagok lehettek. Egyesek megbízást kaptak az uradalom üzleti ügyeinek intézésére. Eleinte lakhatásért taksát fizettek az uraságnak, az útlevél nélkülieket pedig kitoloncolták. Néprajzi érdekességként említjük meg, hogy a gyűrűs zsidók tükröket is árultak. Sorsuk a földesuraság és a hatóságok kegyétől függött. A reformkorban a vásárhelyi, sámsoni, algyői és horgosi zsidókat együtt tartották nyilván. A városi tanács 1829-ben bizonyítványt adott ki arról, hogy a zsidók kereskedelmi tevékenysége az adózó népre nem káros, sőt tagadhatatlan hasznos. A hatóságok szerint a zsidók 5

6 kevesebb jövedelmet vallottak be a ténylegesnél. A szolgabírák a vármegyebeli zsidókra 4208 Ft-ot véve alapul 482 Ft 10 kr. türelmi adót róttak ki. Ugyanakkor minden más adónem is terhelte őket. A vásárhelyi zsidóság 1847-ig fizette a türelmi takság. A reformellenzék markáns képviselői Beöthy Ödön, Klauzál Gábor, Bezerédi István, az 1843/44. évi országgyűlésen fölemelték szavukat a zsidók polgárosítása érdekében. Ezidőtájt a város zsidó iparosokkal is dolgoztatott. Böhm Móritz zsidó orvost pedig 1838-ban a város sebészének választják meg. A sebészi tanfolyamot Bécsben végezte el. Wodiáner Sámuel ugyanakkor olajmalom alapítására kért és kapott engedélyt között 59 család költözhetett be a városba; s a 127 családfőből iparból 22-en, kereskedelemből 96-an éltek. A vásárhelyi zsidók az 1838-as években gondoskodtak imaházról. A hitközség megvásárolta Matók Sámuel ügyvéd házát, melyet imaházzá alakítottak át. Az istentiszteletek vezetését Steiner Izrael rabbi-helyettes, majd 1846-tól Grünhut Ábrahám választott rabbi látta el. Megvásárolták a szomszédos Kecskeméti-házat, s az így kibővített telken iskolát is nyithattak ben új iskolaépületet is emelhettek a Nap utca elején (ma Szeremlei u.) től Stern Ignác (1810 k.-1865) főtanító oktatott-nevelt a zsidóiskolában. Stern annak a Löw Lipótnak ( ) a szegedi környezetéhez tartozott, aki az asszimiláció lehetőségét kereste, s a felekezeti iskoláiban szorgalmazta a magyar nyelvű oktatást. Stern Ignác vezetése alatt altanítók is működtek előtt a hitközség tanintézetében három évfolyamon folyt a tanítás. A tananyag minőségére és a tanítói munka hatékonyságára való tekintettel a magasabb osztályokban megemelkedtek a tandíjak. Stern Ignác az iskola számára tanrendet készített, melyet előljárói is helybenhagytak. 6

7 A vásárhelyi zsidók lelkesedéssel csatlakoztak a honvédsereghez, és mindenütt becsülettel megállták helyüket ban a 127 családfő közül 40 nemzetőr került ki, s a honvédseregben zsidó törzstisztek, altisztek és közemberek is harcoltak. Wodiáner Zsigmond vörössipkás őrmester golyója terítette le Götz osztrák tábornokot. A hitközség megbízásából között Busch Miklós szentesi építész templomot épített a növekvő gyülekezet számára. Löw Lipót május 15-én avatja föl a zsidó templomot. A rabbinikus hagyományoknak megfelelő Isten házát építtetett nagy anyagi áldozattal a helyi zsidóság. A közistentisztelet szent helyét a szegedi Müller Miksa tervei alapján 1906 és 1908 között alakították mai formájára. A mór stíluselemeket is felhasznált eklektikus, impozáns térhatású templom jellegzetesen szecessziós díszítésű. A szent zsoltárok szellemében mind a négy jogcímnek megfelelt, mely az Istenház megnevezését tanúsíthatta: a hívek a templom bőségéből felvidámulnak, isteni örömök folyójából merítenek, az élet kútforrását találják, az Örökkévaló világosságában látnak világosságot. A reformkorban a reformátusok gimnáziumi és elemi iskolai osztályaiban tanuló zsidó vallású ifjak számadatára világít rá az alábbi táblázat: és 1880 között országosan is még mindig nagyarányú a zsidók bevándorlása. A nagyrészt Oroszország és Lengyelország felől betelepülőkkel 250 ezerről 625 ezerre emelkedett a hazai zsidóság létszáma, 1890-ben pedig elérte a 707 ezret ben 451 ezer vallotta magát közülük magyar anyanyelvűnek. 7

8 1867. december 27-én az uralkodó szentesítette a XVII. törvénycikket a zsidók polgári és politikai emancipációjáról. Báró Eötvös Józsefnek a zsidók egyenjogúsításáért vívott két évtizedes küzdelme fényes győzelemmel ért véget. Új korszakot jelöl Seltmann Lajos ( ) főrabbi működése között a vásárhelyi zsidóság vallási és szellemi vezetője. A pozsonyi nagymesterek híres tanítványa volt. Tanulmányait Pozsonyban, Bécsben és Berlinben végezte ban lett rabbi Szegeden. Aztán Vásárhelyre került, ahol mint a papi jóság mintaképét tisztelték benne felekezeti különbség nélkül A kohaniták leszármazottja és tanítványa szerette és kereste a békét. A zsidó vallásos gondolat és kultúrkincs tudós terjesztőjeként tanított minden embert. Áhron, a zsidó nép első felszentelt főpapjának szellemében élt: kedvesnek, békeszeretőnek, megértőnek, humanistának ismerte mindenki. Tornyai János ( ), a neves festőművész így idézte fel és méltatta a főrabbi nemes arcélét: Bölcs volt és jó volt a megboldogult rabbinus bácsi. Szeretett engem és én szerettem őt. Már iskolás koromban sokszor bementem az útbaeső zsidó templomba csak azért, hogy Őt hallgassam. Vonzott engem az Ő póznélküli egyszerű, nemes prédikációja. És soha nem jöttem el onnét üres kézzel, üres lélekkel. Egy súlyos bölcsességgel s egy nagy, illatos szeretetbokrétával amelynek az illatát most is érzem lettem gazdagabb. Ragyogó ékesszólása, tudománya, irodalmi munkássága nagy tekintélyt és népszerűséget szerzett neki városszerte. 53 éven át soha egyetlen anyagi természetű kívánságot kifejezésre nem juttatott. Került minden ünneplést. Soha semmiféle jubileumot személyével kapcsolatosan nem tűrt meg. Néhány nappal halála előtt végrendeletet diktált, megtiltotta a gyászjelentés kiadását és a temetői dicsérő beszédet. Érdemeit csak később méltatta Büchler Gyula rabbi és Steiner Ferenc hitközségi elnök. A vásárhelyi zsidók közül az első világháborúban harmincan áldozták életüket a különböző csatatereken. A 8

9 háborút követő két forradalomtól szinte teljesen távoltartotta magát a vásárhelyi zsidóság ban a zsidó népesség városunkban 1226 főből állott. A háború után még sokáig gyűlöletbe torzul a népek lelke, ám a gyűlölködő nacionalizmus erkölcsi egyoldalúsága, szűkkeblűsége nem lehet se a kultúrának, se a vallásos érzésnek reneszánsza állapította meg Kecskeméti Ármin ( ) makói főrabbi. A hazaszeretet a zsidóság alaptulajdonságai közé tartozott. Az 1868-as népoktatási törvény a zsidóság tanügyigazgatási szervezetét érintetlenül hagyta, így a fenntartó neológ izraelita hitközségek továbbra is maguk intézhették iskoláik irányítását, ügyes-bajos dolgait ban már az izraelita hitközség négy évfolyamos elemi iskolát tartott fent. Csak az első és második osztály volt koedukált, a harmadik és negyedik osztályokban már külön tanulócsoportokat alkottak a fiúk és a lányok. Az iskola ekkor 5 tanerős, a tanulólétszám 210. A következő évben néggyel nőtt a tanulólétszám, 119 fiú és 95 lány iratkozott be ben a református főgimnáziumban 80 zsidó vallású diák tanult ban 292 izraelita tankötelest tartottak nyilván. Az alábbi táblázat a zsidó vallású gimnazisták, iparos tanoncok számának feltüntetése nélkül tartalmaz adatokat. A kisdedóvó- és tanintézetek statisztikájában böngészve, kitűnik, hogy zsidó és más felekezetű diákok elkülönítése sem történt meg az alföldi mezővárosban. Ha időnként a politika felnagyította is a zsidókérdést, a vásárhelyi zsidóság mindig is hajlamos volt arra, hogy a zsidó élet autonómiáját megőrízve a haza és az emberiség eszméjében tevékenykedjen, s betagolódjon a magyar kultúrába. 9

10 Az 1892/93. tanév Az oktatási intézet neve Tanulói összlétszám 10 Ebből zsidó vallású Kisdedóvók Mária Valéria kisdedóvó Tarjáni kisdedóvoda Susáni kisdedóvoda Czuczi -féle óvoda Újvárosi kisdedóvoda Tabáni kisdedóvoda Mindösszesen Tanintézetek Polgári leányiskola Ismétlő iskolák Az 1892/93. tanévben Hódmezővásárhelyen tankötelest tartottak nyilván, az iskolába járó diákok száma csupán A zsidó népiskola 1839-től 1949-ig működött a Szeremlei utca elején. A hódmezővásárhelyi izraelita hitközség augusztus 20-i közgyűlésének határozata szerint főtisztelendő dr. Weisz Pál ( ) rabbi pályázatát fogadták el, s megválasztották a hitközség főrabbijává. A nagygyűlés jóváhagyása folytán jogerőre emelkedett rabbinikus pályakezdése ig lelkészkedett városunkban, majd debreceni főrabbivá választották. Szüleim augusztus 5-i házasságkötésének vallási szertartását ő végezte. Dr. Weisz Pál sokoldalú feladatot látott el hitközségünkben. A Hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Ref. Gimnázium 1934/35. tanévi Értesítőjében (közzéteszi Varga Dezső igazgató) találkozunk dr. Weisz Pál főrabbi és Büchler Gyula rabbi nevével, akik felekezeti hitoktatók. Az említett tanévben a 276 tanuló közül 31-en zsidó vallásúak voltak. A hitközség levéltárában fellelhetők azok az iratok, amelyekből kitűnik, hogy dr. Weisz Pál a községkerület hitközségeiben jónéhány

11 estet szentelt a zsidó vallásnak és kultúrkincsnek. A hódmezővásárhelyi fiatal főrabbi battonyai előadásáról a Múlt és Jövő májusi száma is beszámolt. A zsidó hitközség főrabbija szívesen barátkozott keresztény kollégáival és tanártársaival, feltűnik legendás alakja és nyelvtudása a kortársak emlékezetében, midőn a héber nyelvből akár a latinba vagy az ógörögbe váltott át a tudományos témájú diskurzusokban. Mint ismeretes, a jeruzsálemi Scorpus-hegyi Héber Egyetem niszan 7-én nyílott meg, s az egész világ zsidósága számára a tudomány és a Tóra-Talmud központjává vált. Dr. Weisz Pál alakját úgy őrzik a vásárhelyi zsidók, mint aki kiválóan tudta felidézni kommentárjaiban a Biblia ősatyákkorabeli hitéletét, és aki egyszemélyes magántanára volt a bibliai tudományoknak, de csak földrajzi messzeségében maradt távol egy kis időre még a Héber Egyetemtől. Dr. Weis Meir a bergen-belseni koncentrációs tábort megjárva 1945-ben alijázott. Rövidesen a Jeruzsálemi Héber Egyetem professzora lett ben a legmagasabb izraeli elismeréssel, az Izraeldíjjal tüntették ki a modern bibliatudomány világhírű tudósát. Hódmezővásárhelyen 1941-ben a zsidó népesség 1501 főből állt. Vásárhelyen nem hajtották végre a gettó-rendeletet, azonban erősen korlátozták a zsidó lakosság mozgási szabadságát. Az SS-alakulatokkal tökéletesen együttműködő Horthy-államapparátus pár hét alatt haláltáborokba induló vonatokra rakatta a teljes vidéki zsidóságot június 15-én a makói csendőriskola ötven tagú csendőrosztagát Hódmezővásárhelyre vezényelték. Utasították őket, hogy a zsidó lakosságot a zsinagógába tereljék. Másnap kezdődött meg az összegyűjtés. A levéltári források 737 zsidó egyén Szegedre szállításáról tesznek említést. A munkaszolgálatosokkal együtt 859-et hurcoltak el otthonukból. Június 19-ig toloncúton a szegedi Cserzy Mihály utcai téglagyárba szállították őket. A IV. tisztogatási területről június között 14 vonattal együttesen zsidó fajú 11

12 személyt hurcoltak el. Megsemmisítő lágerek vártak rájuk, a soá-ból (A Holocaust héberül) csak kevesen jöttek vissza. Ma a helyi zsidó hitközség összlétszáma csupán ötven főből áll. Azt szokták mondani tréfásan, ahány zsidó, annyiféle zsidóság. A jelentős múltra visszatekintő zsidóság, miként a mi hitközségünk is, nem uniformizálható, maradéktalanul érvényesül benne az egyéniség sokszínűsége, és a körülményekhez történő sajátos igazodása. A vidéki zsidóság imádság házai egyúttal a magyar történelem szent emlékhelyei. Az 1985-ben műemléki védettséget kapott vásárhelyi zsidó templom a következő évben szerződéssel és vétellel városi tulajdon lett. E figyelemreméltó zsinagóga művészettörténeti szempontból értékes, belső berendezése az elmúlt század második felének átszellemült, finom stílusát hirdette. Tóraszekrényét, csillárait, szépen kidolgozott ornamentikáját, bútorzatát, szentélyét megcsodálhattuk, mindenkire igen kellemes benyomást gyakorolt. Szép volt a templom méreteiben és kidolgozásában. Egykor jelentős vallási élet lüktetett ebben a zsidó templomban. Az elsüllyedt történelmi érák, kérlelhetetlen diktatúrák mély nyomot hagytak a lelkekben, s a megváltozott gazdasági-társadalmi-politikai viszonyok megtépázták kívül és belül a falakat és 1992 között a zsinagóga külső feltárása történt meg, majd napjainkra aláhanyatlott a renoválás. Az egykor szép, tágas belső tér lecsupaszítva szomorú képet mutat. Hódmezővásárhely népének nagy a restanciája, és cseppet sem kisebb valamennyiünk felelőssége. Építsük fel újra istenházát! A diaszpórában élő zsidóság alkalmazkodni tudott az újra befogadó nemzethez. A hajdani zsidóiskola két tantermét imateremmé alakították át, a legutóbbi évtizedben pedig az önkormányzat kimeszeltette a helyiségeket. A legválságosabb időkben is megtartották a vásárhelyiek az istentiszteleteket és a vallási ünnepeket. Hosszú névsort kellene ideírnom, akiknek múlhatatlan érdeme, hogy mindmáig tevékeny az itteni 12

13 hitközség. Az állandó veszélyeztetettséget felváltotta a viszonyok konszolidációja, az összezsugorodott objektív lehetőségekhez alkalmazkodni tudó hitközség nem veszítette el reményét, megszűnt kirekesztettsége, híven őrzi emlékeit, s egy népben, nemzetben gondolkodik. A zsidóság nem kisebbséget alkot, hanem a magyar nemzet egyik alappillérét. Felidézzük a prófétai mottót: Az igazak látják és ujjongani fognak, az álnokság elnémul, a gonoszság egészen eltűnik, mint a füst, mert elűzöd a gonoszság uralmát a földről. Azt szeretnénk, ha ez a jómkipuri jóslat megvalósulna. A zsidó hitközség vallási ünnepeire sokan jöttek el városunkból, Makóról is, más felekezethez tartozók is jól érezték magukat körünkben. Tuhutum utcai temetőjében három évszázad nemzedéke pihen, a sírok kegyelettel ápoltak, az itt nyugvók küzdelmes életét a késő utódok nem felejthetik. Az immár öt éve működő hódmezővásárhelyi Magyar-Izraeli Baráti Társaság vallási és kulturális rendezvényei igen népszerűek a városban. Gazdag programot valósítunk meg. A hitközség elnöke és a baráti társaság vezetője egy és ugyanaz a személy, Vanderstein János, aki mély hittel és elkötelezettséggel teljesíti megbízását. A múlt évben a város vezetése és hitközségünk vendégül láthatta Yoav Givati urat, Tamar körzet (Izrael) polgármesterét. Nem sokkal később testvérvárosi kapcsolatot szentesíthettek az érintett polgármesterek. Ebben az évben egy mezőgazdasági küldöttségünk, majd egy turistacsoportunk látogatott el a zsidó államba. Neves izraeli tudósokat köszönthettünk körünkben Yitzhak Kashti-Elbogen (Tel-Aviv University School of Education) és dr. David Guttmann (Haifai Egyetem) professzorokat; utóbbi, aki két ízben is lenyűgözte előadásával a hallgatóságot, nekünk ajánlotta esszéjét Megújhódás és megbékülés, vagy mégis mondj igent az Életnek, mely a logoterápiáról szól június 6-án és október 31-én dr. Landgrafné dr. Mózer Ibolya tanszékvezető (Szombathely, 13

14 Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Történelem Tanszék) Zsidók a Római Birodalomban címmel nagysikerű studiumot tartott a hitközség és a baráti társaság estjén. Június 25-én, a Holocaust 51. évfordulóján Sömberger András körzeti rabbi (Pécs-Szeged) tartott mártíristentiszteletet, Klein Márton szegedi főkántor működött közre. Kapcsolatban állunk a cfát-i A magyar nyelvterületről származó zsidóság emlékmúzeumával, Josef Lustig igazgató úrral; a hódmezővásárhelyi zsidóságról szóló könyveket küldünk ki gyűjteményük számára. (1996.) 14

15 A hódmezővásárhelyi zsidó hitközség története a két világháború között Az első világháborút követő forradalmaktól távol tartotta magát a vásárhelyi zsidóság. A Tanácsköztársaság időszakában és az azt követő Horthy-rezsimben gyakorta rúgták fel a hatalmon levők városunkban is az annyira óhajtott vallási toleranciát és felekezeti békét. A proletárdiktatúra hónapjaiban öt prominens vásárhelyi zsidót internáltak. Azzal indokolták, hogy egy esetleges ellenforradalom mozgatói lehetnének. 1 A Vásárhelyen garázdálkodó terrorcsapat áldozata lett április 26-án három zsidó ember is. 2 A román megszállás is követelt áldozatot. Az 1920-as évek legelején a parlamentben és a sajtóban az antiszemiták előszeretettel szónokoltak vagy írtak a Magyarországon letelepedett galíciai zsidó menekültekről. A helyi sajtóorgánumok is súlyosan ártottak az emancipációt követő felekezeti békének. 3 Szívesen hivatkoztak a zsidó világuralmi törekvés hamis látszatára. 4 Joggal jegyezte meg Patai József ( ): A gyűlölet és irigység természetrajzához tartozik, hogy nem akar tudni a statisztikáról, sem logikáról, sem józanságról, sem igazságról. 5 A konszolidáció visszaállította a normális 1 Dr. Silberstein Adolf: Hódmezővásárhelyi zsidók p.: 137; reprint kiadása Máyer Nyomda, Budapest, 2004.; DCsMMT. A Csongrád megyei munkásmozgalom augusztus 1. Szeged, p. 2 Lásd mint előbb. Szenti Tibor: Tömeggyilkosság Hódmezővásárhelyen 1919-ben. = A hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve, H., ; Földvári László: Román megszállás és terror Hódmezővásárhelyen Norma Kiadó, H., Horthy kormányzó a fehér terrorról és a zsidóüldözésről. = VRÚ máj p. 4 Az Ébredő Magyarok. = VRÚ máj p. 5 Dr. Patai József: Az antiszemitizmus Magyarországon, a galíciaiak és a morál. = Múlt és Jövő, aug. p.:

16 állapotokat, azonban még hosszú ideig tartotta magát az a hamis nézet, hogy a trianoni békediktátumot a zsidókommunisták vezette forradalmakért rótták ki ránk. 6 A kataszteri hold területen fekvő városunkban valamivel több mint 60 ezer lakos élt között a zsidó népesség száma között mozgott. Az 1920-i népszámlálás szerint 1226 zsidó vallású személy élt a városban. 7 6 Karsai László: A magyarországi zsidótörvények és rendeletek, = Századok, p. 7 Zsidó Lexikon. Szerk.: Újvári Péter. Budapest, ; VRÚ ápr p.; Történeti Statisztikai Kötetek. Az évi népszámlálás. Bp

17 A keresőképes zsidó lakosság megoszlása: férfiak nők Foglalkozási főcsoportok száma A mezőgazdaságban 14 3 Az iparban A kereskedelemben hiteléletben A közlekedésben 5 1 Az iparforgalomban A polgári és egyházi közszolgálatban A véderőben Napszámos -- 1 Házicseléd -- 8 Nyugdíjas Ismeretlen foglalkozásban 1 6 Az összlakosság statisztikai adatainak ismeretében a zsidók a körülményeket és a korszak termelési, közellátási színvonalát meghaladó eredményeket tudtak felmutatni. Különösen a kereskedelemben elfoglalt helyük meghatározó. Vásárhely legtöbb adót fizető polgárai (virilisták) között jó néhány zsidó kereskedőt, iparost, gazdálkodót, ügyvédet, orvost stb. találunk. 17

18 néhány zsidó kereskedőt, iparost, gazdálkodót, ügyvédet, orvost stb. találunk. 8 Foglalkozási alcsoportok férfiak száma Középbirtokos holdas kisbirtokos 1 1 Kisbirtokos 50 holdon alul 1 1 Kisbirtokos 5 holdon alul -- 1 Önálló iparos Ipari segédszemélyzet Önálló kereskedő Kereskedelmi segédszemélyzet 37 5 Közlekedési segédszemélyzet 1 -- Értelmiségiek Gazdasági területen 5 -- Tisztviselők iparban kereskedelemben közlekedésben 3 1 Orvos (férfi és nő) 9 Ügyvéd (férfi) 12 nők 8 VRÚ nov p. 18

19 Az orvosi és ügyvédi pályákon működők esetében nem tesz különbséget a népszámlálási adat férfi és nő között. A zsidó vallású tanszemélyzet vonatkozásában a statisztikai adat két tanítónőre és egy tanítóra utal. Ezen kívül egy szerkesztőhírlapíró és egy szülésznő tartozott a zsidóság körébe. A statisztikai adatokat vizsgálva, jól látható, hogy a helyi zsidóság nagyrészt továbbra is kezében tartotta a kereskedelmet. Számarányukhoz képest jelentős az értelmiségi pályákon elhelyezkedők aránya. Egy későbbi adat szerint a 39 kamarai tagsággal rendelkező vásárhelyi ügyvéd közül 15-en zsidó vallásúak voltak től 1926-ig 15 éven át Ániszfeld Sándor ( ) töltötte be a zsidó hitközség elnöki tisztségét. A vásárhelyi hitközség népszerű elnökének vaskereskedése volt, ugyanakkor a helyi közéletben is ismert személyiségének számított, a városi th. bizottság tagjaként tevékenykedett. Vagyonának jelentős részét kulturális és szociális intézményekre hagyta, a hitközség részére alapítványt hozott létre 25 holdnyi földdel. Az elöljáróság megbízta Barcsay Jenő ( ) festőművészt, hogy a hitközségi tanácsterem (Lloyd, Központi Kávéház, ma Zeneiskola nagyterme) részére készítse el Ániszfeld Sándor arcképét, amelyet ünnepi ülés keretében, ahol többek között a város vezetői jelenlétében, le is lepleztek. 9 Seltmann Lajos ( ) főrabbi 1879-től 53 éven át volt a helyi zsidó hitközség rabbija. 10 Széles körben kivívta a más felekezetűek rokonszenvét a helybeli zsidóság iránt.. 11 Templom, iskola és család hivatásának magaválasztott 9 VRÚ febr p. 10 Szigeti János: Zsidók Hódmezővásárhelyen. Máyer Nyomda és Könyvkiadó, Hódmezővásárhely-Budapest, p.: 40. Hódmezővásárhelyi életrajzi lexikon. Bába Kiadó, Szeged, p.: Seltmann Lajos főrabbi emlékezete. Kiadja a Hódmezővásárhelyi izraelita hitközség. Szeged, p. 15. (a továbbiakban Seltmann-eml.k.) 19

20 munkaterületei. Főtisztelendői állását nem hivatalnak, hanem mindvégig hivatásnak tekintette, vagy ahogyan ő maga írta meg: A rabbi legfőbb és legszentebb feladata az, hogy a zsidóság erkölcsi eszményeit saját személyében és életmódjában megvalósítsa. A rabbi legyen mindenekelőtt czaddik és lámden, tudós, nemes szeretettel telt ember éves koráig heti 24 órában egyedül végezte az összes tanintézetben a hitoktatást. Nagysúlyú volt szava a szószéken, könnyüd volt tolla az írott szóban, könnyüd és fordulatos emlékezett meg róla a földkerekség legtudósabb rabbija, Löw Immánuel. 13 A zsidó kultúrát, az országos és helyi irodalmi, művészeti életet egyaránt szolgálták a hitközség estélyei, rendezvényei. Miként a helyi sajtóból is kiderül, népszerű és nyitott volt a város más felekezetű polgárai számára is. A Nőegylet február 17-i jótékonysági estjén fellépett az Iparos Dalárda is Bognár Rezső ( ) karnagy vezetésével. A város kulturális, színházi életében később is jelentős szerepet játszó Kun Bálint ( ) hegedűn játszott, Weisz Lászlóné Bánky Ida énekszámot adott elő. 14 A rendezvény színhelye a hitközség nagyterme volt, akárcsak a zsidó Leányegylet teaestélyéé december 21-én a Nőegylet estélyén a hódmezővásárhelyi születésű operaénekesnő, Nagy Margit ( ) lépett föl. Az december 1-i estjüket a Fekete Sasban rendezték. Nóti Károly ( ) rendkívül népszerű kabarészerző a tréfáival közönségsikert könyvelhetett el. 16 A következő évben a Zsidó Leányegylet farsangi mókaestjének a Kaszinó adott helyet. Az egylet alelnöke, Boér 12 Izraelita Magyar Irodalmi Társulat Évkönyve, p.: Seltmann-eml.k. p.: VRÚ febr p. 15 VRÚ márc p. 16 VÚ dec

21 Ági oroszlánrészt vállalt az est sikerében. Nóti Károly: Kontra gyerünk című jelenetének szereplőit nagy taps köszöntötte. 17 Az eddigiekből is látható, hogy a Nőegylet széleskörű kulturális tevékenységével vívta ki a hitközség és a város osztatlan elismerését. A hitközség egyleteinek, ide értve az izraelita Kultúrcsoportot is, igazából fénykora az 1930-as évekre esett. Világháború, forradalmak és ellenforradalom, krízisek után ez a decennium (évtized) szinte szellemi centrummá léptette elő a helyi zsidóság kulturális és oktatási intézményeit. Érdemes közzétenni a Nőegylet november 28-i estélyének teljes műsorát, amelyet a Fekete Sas nagytermében rendeztek meg. Nagyszerű példa ez arra is, hogy miként fért meg egymás mellett az amatőr, műkedvelő és a hivatásos művészet, kulturmisszió. A fellépő művészek azonosítása érdekében zárójelbe tettük a születési és halálozási évszámot. l. Holló Pál dr. konferál. 2. Kiss József-verseket szaval Hont Ferenc [ ] szavalóművész. 3. Emőd- Lányi: A pesti diák. Zágon-Lányi: A malom. Énekli Hont Erzsébet [ ] operaénekesnő, zongorán kíséri Adorján István. 5. Puccini: Festő ária a Tosca c. operából, Kacsóh: Rákóczi megtérése. Énekli dr. Pártos István operaénekes, zongorán kíséri Porjesz Klára. 6. Ady: Emlékezés egy nyári éjszakára. Juhász Gyula: Ódon ballada. Szavalja Hont Ferenc szavalóművész. 7. Meyerbeer: Apród ária a Hugenották c. operából, Puccini: Nagyária a Tosca c. operából. Énekli Hont Erzsébet operaénekesnő, zongorán kíséri Adorján István. 8. Leoncavallo: ária a Bajazzók c. operából. Lehár Ferenc: Ária a Mosoly országa c. operettből. Énekli Pártos István dr. operaénekes, [ ] zongorán kíséri Porjesz Klára. 9. Stilizált magyar tánc, táncolja Kálmán Bözsike. 10. Papa vizsgázik. Vígjáték 1 felvonásban. Írta Szenes Béla [ ]. Szereplők: Ligeti papa: Rubinstein Herman, Ligetiné: 17 VÚ febr

22 Boér Ági, fiuk Laci: Wollner László, leányuk Sári: kertész Irénke, Stramm úr tanító: Kelemen Károly. Az Izraelita Nőegylet tisztelettel meghívja a város közönségét ezen jótékonyságú műsoros estélyére. Jegyek Weisz László [ ] könyvkereskedésében kaphatók. 18 Az február 21-i Kiss József ( )- emlékest megnyitóját Galyasi Miklós ( ) tartotta, Szemző Miklós ( ) átérzéssel szavalta a verseket április 9-én az Izraelita Kultúrcsoport műsoros estjén nagy sikert aratott Könyves Tóth Erzsébet ( ) szegedi színésznő, aki verseket szavalt. A méltatások városunk kedvencének titulálták a művésznőt, akit között láttak a Nyári Színkörben is fellépni. E kultúresten előadást tartott Roth Lívia tanítójelölt a modern gyermeknevelés aktuális kérdéseiről. Előadását a helyi újságban is olvashatták az érdeklődők. 20 A hálás publikum tapsolhatott a vásárhelyi zenetehetségek egyik ígéretének, Lehota Dezsőnek, aki Fraknói Rózsi zongoratanárnő kíséretével hegedült. A műsoros est helyszíne ezúttal a Kereskedelmi Testület nagyterme volt. A vidéken élő írók és költők irodalmi munkásságát a maguk városában, falujában rendszerint kevesen ismerik, és így kevesen értékelik is. Egyrészt ezt a jelenséget kívánta az Izraelita Kultúrcsoport ellensúlyozni, amikor április 25- nek napjára meghirdette Galyasi Miklósnak szerzői estjét. A fiatal költő második kötete, A nagy törvény mentén akkoriban került ki az Egyetemi Nyomdából, Kohán György festőművész illusztrálta a költeményeket. A bevezetőt dr. Róth László tartotta. Pákozdy Ferenc, a barát és költőtárs elmélyedő tanulmányban méltatta Galyasi költészetét. Orbán 18 VFÚ nov. 22.; dr. Pártos I. szegedi rövidáru kereskedő a Kárász u-i Fischer és Pártos üzletben. Föllépett a szegedi színházban (Szu-Csong). Sztarij Oszkolban fagyott meg. dr. Apró Ferenc szíves közlése 19 VÚ febr VFÚ ápr

23 Sándor ( ) nótaénekes Galyasinak Rudolfi Rezső és Singer István által megzenésített dalait adta elő viharos tetszéstől kísérve, végezetül maga Galyasi Miklós lépett az emelvényre. 21 Az Izraelita Kultúrcsoport szezonzáró estjét május 16-án tartotta, ezen Pető György hegedűművész Porjesz Klári zongorista kíséretével szólószámokat adott elő. Dr. Weisz Pál ( ), a tudós vásárhelyi főrabbi Konzervativizmus és modernizmus címmel tartott ugyanakkor előadást. 22 Néhány nappal később a Kultúrcsoport megtartotta rendes évi közgyűlését, melyen tisztújításra is sor került. Novák István elnök beszámolójában utalt arra, hogy az elmúlt évadban kilenc rendezvényt bonyolítottak le. Örömmel jelentette be, hogy egy episzkóppal bővült a hitközségi kultúrcsoport eszköztára. Elnök lett ismét Novák István. Jegyző dr. Goldmann Béla ( ), helyettes jegyző dr. Szemző Miklós, az irodalmi szakosztály vezetője dr. Róth László, a zeneié Kun Bálint lett továbbra. Három évre választották meg az intézőbizottságot is január 17-én az izraelita Kultúrcsoport rendezésében Szentgyörgyi László hegedűművésznek, a Budapesti Operaház koncertmesterének hangversenyére került sor. A zongorakíséretet Porjesz Klára látta el. 24 A következő műsoros estre február 6-án került sor. Tóth Lajos ( ) római katolikus főkántor énekszámait zongorán szintén Porjesz Klára kísérte. Ekkor került sor dr. Hirschler Pál ( ) székesfehérvári főrabbi Zsidó képzőművészet a szentírás korában című vetítettképes előadására. 25 Február 27-én a lelkes publikum Ascher Oszkárnak ( ) 21 VFÚ., ápr p.; VFÚ ápr p. 22 VFÚ máj p. 23 VFÚ máj p. 24 VFÚ jan p. 25 VFÚ febr p.; dr. Hirschler Pálról Új Élet, máj.1.5. p. 23

24 tapsolhatott. 26 A kultúrcsoport április 15-i rendezvényét a 12. században Cordovában született Maimonides emlékének szentelte, aki a zsidó írástudomány kimagasló tekintélye, nagynevű hittudós és orvos volt. Vallásfilozófiai műveit is nagyra becsülik. Két előadásra is sor került, dr. Weisz Pál főrabbi Maimuni Mózesről, Müller László a 800 éves Maimonides modern filozófiájáról értekezett. 27 A vásárhelyi zsidóság részt vett az július 13-án megalakult Tornyai Társaság munkájában. Galyasi Miklóst titkárnak, Plohn Józsefet ( ) ellenőrnek, Weisz Mihályt (Cseszkó Mátét) ( ) vizsgálónak, Arany Jánost ( ) a rendes tagok közé választották. A következő év februárjában a Tornyai Társaság rendezésében lépett föl Fraknói Rózsi, aki Bach zongoraversenyét játszotta el, ám sikerében osztozott a duplakvartett, amelynek tagjai voltak Kun Bálint, Nagy Jenő, Bárány János, Szántó József, ifj. Lázár Lajos, Steiner Károly, Goldmann István dr. ( ), Virágos Mihály. A műsoron szerepelt még Csajkovszkij D-dúr kvartettjének Andante-ja. Bárány János ( ) és Szántó József ( ) a Holocaust áldozata. 28 A zsidó irodalom reprezentáns alakjainak, Patai Józsefnek ( ), aki egyúttal a Múlt és Jövő irodalmi és művészeti folyóirat főszerkesztője volt, és Zsolt Bélának ( ) is szenteltek irodalmi matinét, felolvasó estet. 29 Korántsem teljes a felsorolásunk, hiszen korábban és a későbbiekben is helyi és fővárosi művészek, rabbik és írók 26 VFÚ febr VFÚ ápr VFÚ febr p.; Dömötör János: A hódmezővásárhelyi Tornyai Társaság. = Élet és Tudomány jan. 18. A további irodalom felsorolását ld.: Kőszegfalvi Ferenc-Borus Gábor: Dömötör János bibliográfia. = Dömötör János emlékkönyv. Hódmezővásárhely, p. 29 Szigeti János: A hódmezővásárhelyi zsidó hitközség múltja és jelene. = A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve Máyer Nyomda és Könyvkiadó H.-Bp p. 24

25 léptek föl a hitközség kultúrcsoportjának estjein. József Attila életművében is említésre méltó esemény amelynek egész kis irodalma van az december 14-i előadása A legújabb magyar költészetről december 26-án az Izraelita Hitközségben tisztújításra került sor. A vezetőség tagjait három évre választották meg. Az elöljáróság névsora: elnök dr. Szemző Miksa, alelnök Steiner Ferenc, iskolaszéki elnök Reich Ede, pénzügyi elnök dr. Goldmann Mór, gazdasági elnök Weisz Miklós, templomgondnokok Bíró Gábor és Kertész Sándor, iskolai gondnokok dr. Klein László és Nagy Ernő, pénztárnok Bárány Béla, ellenőr Klein Miksa. Képviselőtestületi tagok: dr. Ambrus Endre, Balassa József fakereskedő, Blum Adolf, Czukor László, dr. Dániel Jenő, dr. Erdős Jeromos, Friedmann Hermann, Gádor Pál, Gál Ármin, dr. Halász Manó, Keleti Adolf, Mandl Izidor, Mannheim Lipót, Miskolczi Ármin, dr. Müller Ferenc, Popper Lipót, Roth Ignác, Salgó Samu, Schwimmer Lajos, Singer Andor, Novák József, Szécséner Mór, dr. Weisz Adolf, Wollner Károly. 31 Dr. Szemző Miksa ( ) sikeres ügyvédi tevékenységének, szaktudásának köszönhette, hogy szülővárosa és hitközsége egyaránt számíthatott munkájára. Törvényhatósági bizottsági tagként és tiszteletbeli főügyészként egyéniségét és tudását alá tudta rendelni a köznek. A város első szabadkőművesei között találjuk. 32 A helyi Virradat-kör tisztikarába is beválasztották. A páholy 23 alapítója között Szemző ügyvéden kívül több zsidót találhatunk, így Adler Géza korábbi hitközségi elnököt, dr. 30 Kőszegfalvi Ferenc Szigeti János: Én, József Attila, itt vagyok! A költő vásárhelyi világa. (Vásárhelyi téka 16.) Máyer Nyomda és Könyvkiadó, H.-Bp VRÚ dec Varsányi Attila: A hódmezővásárhelyi Virradat szabadkőműves páholy megalakulása. = A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve, H.,

26 Wilheim Arnold ügyvédet, dr. Müller Ferenc orvost, dr. Müller Jenő ügyvédet stb. Székfoglaló beszédében főbb célkitűzéseit négy pontban foglalta össze: 1. hogy szeressük sokat szenvedő szerencsétlen hazánkat bárminő vihar és vész közepette is. 2. Féltő gonddal ápoljuk hitünket és vallásunkat és annak minden intézményét. 3. Tegyük lehetővé tisztviselőink tisztességes megélhetését. 4. A szűkölködőket tőlünk telhetőleg gyámolítsuk. Elnökségének idején fellendült a hitközség kulturális élete, javaslatára a hitközség megfesttette elődje, Ániszfeld Sándor arcképét, megünnepelték Seltmann Lajos működésének 50. évfordulóját. Szemző Miksa januárjától élete végéig töltötte be a hitközség elnöki posztját. 33 Dr. Szemző Miksa utóda a hitközségi elnöki székben, több cikluson át, között Steiner Ferenc lett. Az elöljáróságot és a hitsorsosokat régóta foglalkoztatta az a terv, hogy a szegény sorsú zsidó öregeknek, időskorú, magára maradottaknak afféle menedékhelyet létesítsenek ben anyagilag is elhárult az utolsó akadály az intézmény megvalósulása elől. A külföldre elszármazott Reisz Károly és neje e célra tett 5000 pengős alapítványa, amely ekkorra már számos adománnyal kiegészülve pengőre rúgott, lehetővé tette a gr. Bethlen István utca 13. sz. (ma: Táncsics Mihály utca) ház megvásárlását, amelyet a menház céljára átalakítottak. Klein Miksa 1940-ben bekövetkezett haláláig állott a hitközség legújabb intézményének élén. 34 Dr. Weisz Pál ( ) főrabbi foglalta el a Seltmann Lajos ( ) halálával megüresedett rabbiszéket. Az intervallum alatt ( ) a rabbi teendőket Büchler Gyula hitoktató-rabbi végezte. A 33 Hódmezővásárhely életrajzi lexikon. Szeged, p. (A szócikket Szigeti János írta). 34 Silberstein, i.m. 140; május 10-én Steiner Ferencet ismét megválasztották hitközségi elnöknek. = Népújság, máj p. 26

27 hódmezővásárhelyi Izraelita Hitközség Közgyűlésének augusztus 20-i határozata szerint főtisztelendő dr. Weisz Pál rabbi pályázatát fogadták el, s megválasztották a hitközség főrabbijává, amely a nagygyűlés jóváhagyása folytán jogerőre emelkedett tól 1937-ig töltötte be a rabbiszéket városunkban. Rátermettségével, ékesszólásával, tudásával tűnt ki. Találóan írta a hozzá hasonló körülmények között működő vallási vezetőkről Scheiber Sándor professzor: A vidéken egyszemélyes Akadémiák voltak. A tudós rabbi pályatársak nélkül dolgozott. 35 A vásárhelyi főrabbi gyakran bejárta a községkerület hitközségeit, hogy egy-egy estét szenteljen a biblikus tudományoknak, a zsidó vallásnak és kultúrának. A battonyai rendezvényen dr. Frenkel Jenő ( ) szegedi rabbival együtt szerepelt. 36 A fiatal főtisztelendő dr. Weisz Pál őszinte hittel és nem kevés pátosszal köszöntötte a helyi napilapban az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc évfordulóját, tefillóját, főimáját az egyik helyi napilap is közölte. Többek között ez hangzott el: Add ó Isten, hogy legyen egy esztendőben 365 március idusa. Engedd, hogy lehessen életünk egyetlen örök nagy szabadságünnep. Adj e Hazában és határain túl nyugvó hősöknek, szabadságharcosoknak csendes nyugalmat, édes álmodást. 37 Négy esztendős itteni működése alatt kapcsolatba került a város szellemi és társadalmi életének jelentős személyiségeivel, különösen jó és baráti kapcsolatot 35 Scheiber Sándor: Folklór és tárgytörténet. Bp. Makkabi, p. 36 Múlt és Jövő május, 158. p.; Frenkel Jenő a szegedi zsinagógában emléktáblát kapott 1998-ban. dr. Apró Ferenc szíves közlése. 37 VRÚ márc p. 27

28 ápolt a Bethlen Gábor Ref. Gimnázium tanáraival ben Steiner Ferenc elnök kezdeményezésére ötszáz kötetes könyvtár létesült. A gyűjtemény zömében jiddis imakönyvekből állott, azonban lapokat, mint a Remény c. ifjúsági folyóiratot, vagy a Múlt és Jövő periodikát is megrendelték. Az állomány újabb és újabb kötetekkel gyarapodott. A könyvtárat a zsidó elemi népiskola egyik termében helyezték el. A hódmezővásárhelyi izraelita elemi népiskola a Nap utca 3. szám (ma: Szeremlei utca) alatt működött, öt tanteremmel állott az oktatási intézmény rendelkezésére. 39 A tantermekbe egy széles, oszlopos, a templom felé nyitott folyosóról lehetett belépni. Hattól tizenkettedik életévüket betöltött tanulók járhattak ide, elenyésző számmal más felekezetű diákokat is felvettek. A zsidó vallású tanulók a szülők, vagy a gyám kérésére a sabat (szombati nap) idejére felmentést kaptak az írásos vagy rajzi munkák alól. Zsidó vallású tanulók állami vagy más felekezeti iskolába is jártak, mint például a Hódmezővásárhelyi Állami Polgári Leányiskolába is: Minden konvenció nélkül Schöner Alfréd beszélgetése Meir Weiss professzorral. = Szombat, jún p.; Komoróczy Géza- Schweitzer József: A Biblia bensőséges értelmezője. = uo p.; László József: Meir Weiss emléke (nekrológ). = Új Élet, okt. 15.; Szigeti János: Zsidók Hódmezővásárhelyen. H.-Bp p.; Szigeti János: Emlékezzünk Weisz Pálra, a tudós hódmezővásárhelyi főrabbira. = Új Élet, szept p. 39 Az előzményeket lásd.: Szigeti János: A vásárhelyi izraelita népiskola a vallás, a tudomány és a kultúra szolgálatában. = A hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság 2001/2002. évi Évkönyve, p.; Szigeti János: Az iskoláztatás kezdetei és az első iskolai épületek Hódmezővásárhelyen. = Szeremlei Társaság Évkönyve, p. 40 A Hódmezővásárhelyi Állami Polgári Leányiskola Értesítői. Az intézet óta állt fent, amely felsőbb leány/nép/iskolaként kezdte meg működését ban lett községi, majd 1894-ben állami polgári leányiskolának minősítették. Az es az 55. tanév. 28

29 Tanév Összes tanuló száma Izr. vallású tanulók száma Az iskola megalapítását követően az tanévig Seltmann Lajos főrabbi hitoktatóként működött. Őt követte Büchler Gyula rabbi. Később az izr. tanulók részére főigazgatói engedéllyel a hitoktató rabbi bibliaórákat tartott. A két világháború között a zsidó hitközség elemi népiskolája egy-két tanerős, osztatlan, amelyet 14 tagú iskolaszék felügyelt, melynek az elnöki teendőit dr. Blantz Béla ( ) látta el. 29

30 A Hódmezővásárhelyi izr. elemi népiskolába az tanében beiratkozott tanulók 41 Osztály Fiú Leány Összesen I II III IV Együtt: Az 1942/43-as tanévben 42 tanuló iratkozott be. Az március 5-én létrehozott Beregi Lajosalapítvány a szegény sorsú tanulókat tankönyvekhez, tanszerekhez juttatta, és téli ruházattal látta el. 42 Az iskolafenntartó bár a hitközség volt, azonban maradéktalanul érvényesült az állami oktatási intézmények 41 CSML. Csongrád m. és Szeged sz. kir. város kir. tanfelügyelőinek iratai / CSML. Kir. Tanfelügyelőség iratai VI /

31 alaki (működési, szervezési) és fegyelmi szabályzata. Bizonyos autonómiát is kapott a zsidó elemi népiskola a hittan, a héber nyelv tanítása, később az iskolaotthonos keret kialakítása, a vallási ünnepek megtartása és egyéb területeken. Az elemi iskolai tanítókat az iskolaszék pályázat útján választotta. A közismereti tárgyak oktatásának felügyeletét a tankerületi hatóság látta el. A két világháború között a zsidó elemi népiskola tanítóinak doyenje Kemény Simon ( ) igazgatótanító volt. Nagykanizsán született. A csurgói állami tanítóképzőt 1885-ben végezte el. Tanított Libetbányán (ma L ubietova, Szlovákia), majd a Frim-féle országos intézet főtanítója lett. Ezután négy évig Bátorkeszin (Bátorové Kesy, ma Vojnice) működött június 19-én az iskolaszék pályázatára ötven aspiráló közül Kemény Simon bátorkeszi vezértanítót választották meg. Igazgatása idején virágzott az iskola. Szeremlei Sámuel a zsidó hitközség és iskolák története érdemes írójaként tartotta számon. Pedagógiai lapokban is írt, mintegy 15 évig a Magyarország tudósítója tól 1926-ig a zsidó hitközség jegyzője január 1-én negyven évi szolgálat után vonult nyugdíjba. Továbbra is tanított németet, algebrát, valamint előkészített vizsgára ben házasságot kötött Hartmann Antóniával, egy fiuk és egy leányuk született. 43 Havas Hajnal január 6-án született. Tanítói oklevelét június 23-án szerezte. Szolgálati idejének kezdete október 26. A Hódmezővásárhelyi Izr. Elemi Népiskolában leghosszabb ideig ő működött. Rendkívül pontos, pedáns, szigorú nevelőnek ismerték. A Vészkorszak idején június 16-án a szegedi téglagyárba, majd 43 Szeremlei Sámuel: Hódmezővásárhely története. H., köt p.; Fejérváry József: Vásárhely története családok tükrében. H., p. 31

32 Strasshofba deportálták, ahonnan május 7-én tért vissza szeptember 18-án városunkból a szegedi izr. általános iskolába helyezték. 44 Gruber László ( ) Bodrogszerdahelyen született november 17-én. Édesapja Gruber Izsó MÁV tisztviselő, édesanyja Apfelzweig Amália. Iskoláit Debrecenben végezte. Az 1921-ben megnyílt debreceni Zsidó Reálgimnáziumban érettségizett. Alma materének kitűnő tantestülete volt, első igazgatója dr. Kardos Albert ( ) irodalomtörténész. Utána Frankfurt am Mainban tanult énekelni, s közben Németországban munkát vállalt. Egy év után hazajött, s beiratkozott a tanítóképzőbe, ahol június 23-án kántortanítói oklevelet szerzett. A hódmezővásárhelyi izraelita hitközség szeptember 22-i közgyűlésén úgy határozott, hogy a helyi izraelita elemi népiskolába október 1-jétől június 30-ig terjedő időre, iskolai évre, próbaidőre, megbízza a kántortanítói teendők ellátásával. Ezen felül a főkántori, előimádkozói, karvezetői teendőknek is eleget tett, majd a végleges kinevezése is megtörtént. A hitközség iskolája két tanerős volt, Havas Hajnallal ketten 60 diákot tanítottak. 45 A zsidó örömünnepek közül talán leginkább nyilvánosságot a Chanukka kapta. Az egyetlen ünnep, amelyet külön kötelesség közhírré tenni, propagálni. A chanukkai gyertyagyújtás nyolc napját, a szertartásokat, szokásokat a lakosság érdeklődése kísérte. A zsidó vallású diákok sokféle lehetőséget kaptak a szereplésre, az énekre, a táncra, mint ahogy az egykori Chanukka-ünnepély műsorából kiderül: Az izraelita vallású középiskolai tanulók december 7-én, hétfőn délután 6 órakor a Korzó Moziban tartandó Chanukka ünnepélyének műsora: 1. Hiszekegy, énekli a tanuló ifjúság. 2. Megnyitó beszédet mond Büchler Gyula 44 CSML HL. Polgm.ir.105/1946.; 11/ Szigeti János: Zsidók Hódmezővásárhelyen p. 32

33 rabbi. 3. Prológ. Írta Patai József, szavalja Teltsch Zsuzsa polgári iskolai tanuló. 4. Testvér. Írta Szabolcsi Lajos, szavalja Schlesinger József gimnáziumi VIII. o. tanuló. 5. Chanukkagyertyákat meggyújtják: Kerekes Imre és Singer István gimnáziumi IV. o. tanulók. 6. Moauz-Zur, énekli a tanuló ifjúság. 7. Egy zsidó apa a fiához. Írta: Patai József, szavalja Steiner György gimnáziumi V. o. tanuló. 8. Bölcsesség könyvéből. Írta: Szabolcsi Bence, szavalja Singer Rudolf gimnáziumi VII. o. tanuló. 9. Rachmaninoff: Cis-moll prelude. Zongorán játssza: Halász Ilonka gimnáziumi VI. o. tanuló. 10. Chanina a máglyán. Írta: Patai József, szavalja Wilheim Dezső gimnáziumi VII. o. tanuló. 11. Zengjünk hálaéneket. Énekli a tanuló ifjúság. 12. Van Isten. Írta: Sebestyén Károly, szavalja Nagy János gimnáziumi VIII. o. tanuló. 13. Dancia: Harmadik hegedűszóló. Játssza: Rubinstein Nándor, zongorán kíséri Halász Ilonka gimnáziumi tanuló. 14. A Sinaj. Írta: Kiss Andor, szavalja Kálmán Böske gimnáziumi VIII. o. tanuló. 15. Új lángok gyulladnak. Írta: Pap Izsák. Előadják: Lévai Éva, Klein Ilona, Gonda Magda, Német Zsuzsa, Lindenfeld Mária, Böhm Anna, Nagy Júlia, Langer Ella, Kun Anna líceumi tanulók. 16. Himnusz. Énekli a tanuló ifjúság és a közönség. 46 Az évi XV. törvénycikk a magyarországi zsidókat korlátozó jogszabályokat tartalmazza. A zsidóságra vonatkozó törvények és rendeletek nem csupán a hitközségi tagok elszegényedését vonták maguk után, de lelki vonatkozásban is fájdalmas eseményeknek lettek okozói VRÚ dec. 7.; Az dec. 14-i Chanukka ünnepély műsorát lásd VRU dec p. újraközlését lásd: Kőszegfalvi Ferenc-Szigeti János: Én, József Attila, itt vagyok! A költő vásárhelyi világa. H.-Bp p. 47 dr. Silberstein i.m p. 33

34 Hosszan lehetne sorolni, hányféle állásból bocsátottak el zsidókat, hányféle foglalkozást nem űzhettek. 48 Dr. Silberstein Adolf ( ) november 20-án született Kunszentmártonban ben avatták rabbivá között Siklóson töltötte be a rabbiszéket november 6-án megtartott ülésén a hitközség úgy határozott, hogy dr. Weisz Pál Debrecenbe történő távozása után dr. Silberstein Adolfot hívta meg főrabbijának. A hitközség élén 1938 és 1940 között Dr. Ambrus Endre állt, mint világi vezető. Lemondása után dr. Deutsch Bélát ( ) foglalta el az elnöki széket. 49 Nem lenne teljes a kép, ha nem utalnánk arra, hogy Szegeden Löw Immánuel ( ), a 20. század egyik legnagyobb botanikusa és művelődéstörténésze, Makón pedig dr. Kecskeméti Ármin ( ), a híres történész, a szegedi tudományegyetem magántanára állt a gyülekezet élén. Említsük meg a makói ortodox csodarabbi, Moshe Vorhand nevét ( ), aki hitet adott a Vészkorszakban a szenvedőknek. Ő jövendölte meg, hogy a makói ortodox zsidók nagyobb része átvészeli az üldöztetés poklát ben az úgynevezett második zsidótörvény a zsidóság számarányát az egyes kamarákban, illetve foglalkozási ágakban 6-12 %-ban maximálta, emellett számos egyéb megszorítást is tartalmazott. Egyre többen vesztették el egzisztenciájukat. Névjegyzékeket kellett készíteni a zsidó és nem zsidó kamarai tagokról. A diszkrimináció a gazdaság, a társadalom, a kultúra, szinte az élet minden területén 48 Karsai László: A magyarországi zsidótörvények és rendeletek = Századok, sz., 1290 p.; Pók Attila: Bűnbakkeresés a huszadik századi Magyarországon. = Történelmi Szemle, sz., p. 49 Hódmezővásárhely életrajzi lexikon. Szeged, (A dr. Deutsch Béla szócikket Szigeti János írta.) 50. p. 50 Tóth Ferenc: A makói zsidóságról. = Marosvidék, máj. 3. évf. 1. sz p.; Makói holocaust emlékkönyv. Szegedi Zsidó Hitközség,

Melamed A múlt tanítói Hódmezővásárhelyen

Melamed A múlt tanítói Hódmezővásárhelyen Melamed A múlt tanítói Hódmezővásárhelyen A hódmezővásárhelyi zsidó elemi népiskola története 1947-ig A zsidó iskolát az 1820-as évek közepén alapították. Ekkor még állandó épülettel és tantestülettel

Részletesebben

Zsidó népiskola Hódmezővásárhelyen

Zsidó népiskola Hódmezővásárhelyen Zsidó népiskola Hódmezővásárhelyen A hódmezővásárhelyi zsidó elemi népiskola története A zsidó iskolát az 1820-as évek közepén alapították. Ekkor még állandó épülettel és tantestülettel nem rendelkezett

Részletesebben

Tartalomjegyzék Az átépített hódmezővásárhelyi zsinagóga centenáriuma Az 1904-1909. közötti időszak kronológiája Oral history és a magyar holokauszt

Tartalomjegyzék Az átépített hódmezővásárhelyi zsinagóga centenáriuma Az 1904-1909. közötti időszak kronológiája Oral history és a magyar holokauszt Tartalomjegyzék Az átépített hódmezővásárhelyi zsinagóga centenáriuma 7 Az 1904-1909. közötti időszak kronológiája 9 Oral history és a magyar holokauszt 13 Szigeti János: A hódmezővásárhelyi zsidó hitközség

Részletesebben

Családfa. Kertész Józsefné (szül. Klein Szeréna)? 1955/56. Fischer Péterné (szül Stein Rózsa)? 1944. Fischer Péter 1888 1917

Családfa. Kertész Józsefné (szül. Klein Szeréna)? 1955/56. Fischer Péterné (szül Stein Rózsa)? 1944. Fischer Péter 1888 1917 Családfa Apai nagyapa Kertész (Klein) József 1875 1957 Apai nagyanya Kertész Józsefné (szül. Klein Szeréna)? 1955/56 Anyai nagyapa Fischer Péter 1888 1917 Anyai nagyanya Fischer Péterné (szül Stein Rózsa)?

Részletesebben

BÁNSZKI HAJNALKA. Nagy Sámuel és Leffler Sámuel, Nyíregyháza történetének korai krónikásai 1

BÁNSZKI HAJNALKA. Nagy Sámuel és Leffler Sámuel, Nyíregyháza történetének korai krónikásai 1 BÁNSZKI HAJNALKA Nagy Sámuel és Leffler Sámuel, Nyíregyháza történetének korai krónikásai 1 Az 1753-ban Nyíregyházára érkező, magukat tótnak valló telepesek magukkal hozták lelkiszellemi vezetőiket: lelkészüket

Részletesebben

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült? MŰHELYBESZÉLGETÉS FABINY TAMÁS Vermes Géza - a zsidó Jézus és a Holt-tengeri tekercsek kutatója A magyar származású, ma Angliában élő zsidó történészt két kutatási terület tette világhírűvé: A Qumránban

Részletesebben

Ady Endre bibliájáról * Nemzetben is megtette közleményében arra mutat rá, hogy Ady Endre A megőszült tenger

Ady Endre bibliájáról * Nemzetben is megtette közleményében arra mutat rá, hogy Ady Endre A megőszült tenger A. Molnár Ferenc Ady Endre bibliájáról * Az Irodalomismeretben nemrég recenzió jelent meg a Kazinczy Ferenc Társaság 2001-es évkönyvéről és hírleveléről. i Az írás külön is kitér Szabó Lajos képírók képén

Részletesebben

A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE

A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE Kapronczay Károly Az újkori európai államok közigazgatása a 18. században formálódott ki. Mintául az erõsen központosított porosz hivatali rendszer szolgált, amely

Részletesebben

Kereskedelmi Iskolai Tanárképző Intézet sorsának alakulása a 19-20. század fordulóján

Kereskedelmi Iskolai Tanárképző Intézet sorsának alakulása a 19-20. század fordulóján Kereskedelmi Iskolai Tanárképző Intézet sorsának alakulása a 19-20. század fordulóján NAGY Adrienn Pécsi Tudományegyetem BTK Neveléstudományi Intézet adrienn.n.z@gmail.com A középfokú kereskedelmi iskolák

Részletesebben

Igaz Béla dr. 186 Illés József dr.

Igaz Béla dr. 186 Illés József dr. Igaz Béla dr. 186 Illés József dr. Igaz Béla dr., a felsőház tagj'a. 1865- ben született a somogymegyei Lábodon. Az egyetemet a bécsi Pázmáneumban végezte s ott szerezte meg a hittudományi oklevelet. Tanulmányai

Részletesebben

Jogászképzés Pécsett a 20. században

Jogászképzés Pécsett a 20. században Jogászképzés Pécsett a 20. században Dr. Schmelczer-Pohánka Éva osztályvezető, főkönyvtáros Pécsi Egyetemi Könyvtár Történeti Gyűjtemények Osztálya Történelmi előzmények A középkori pécsi egyetem (1367)

Részletesebben

S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 3 13.

S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 3 13. S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 3 13. SZENCZI ÁRPÁD EMLÉKEZÉS DR. JUHÁSZ BÉLÁRA PEDAGÓGIAI NÉZETEINEK TÜKRÉBEN Gondolatok a 105 évvel ezelőtt született Dr. Juhász Béláról, az 1957-ben megszűnt Nagykőrösi

Részletesebben

Családfa. Anyai nagyapa. Lindner Sámuel 1842 1911. Interjúalany. Sárdi (Steiner) Fülöpné (szül. Fleischl Adrienn) 1917 2002.

Családfa. Anyai nagyapa. Lindner Sámuel 1842 1911. Interjúalany. Sárdi (Steiner) Fülöpné (szül. Fleischl Adrienn) 1917 2002. Családfa Apai nagyapa Fleischl Ignác 1840? Apai nagyanya Fleischl Ignácné (szül. Strasser Karolina) 1844 1912 Anyai nagyapa Lindner Sámuel 1842 1911 Anyai nagyanya Lindner Sámuelné (szül. Weil Hermina)

Részletesebben

Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai

Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai Dr. Hadnagy Imre József Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai Kiállítócsarnok nem lévén a gyűjtemény néhány muzeális tűzoltószere és a hazai tűzvédelem jeles személyiségeinek domborműve az intézménynek

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

SZELEPCSÉNYI SÁNDOR. Rákoskerti Polgári Kör

SZELEPCSÉNYI SÁNDOR. Rákoskerti Polgári Kör SZELEPCSÉNYI SÁNDOR Rákoskerti Polgári Kör Egyesületünk, ahogyan a neve is elárulja, Rákoskerten működik. Mivel nem mindenki előtt ismert, hogy a térképen hol keressen bennünket, ezért először is szeretném

Részletesebben

Oktatási intézményrendszer és diákpopuláció Erdélyben 1918 1948 között

Oktatási intézményrendszer és diákpopuláció Erdélyben 1918 1948 között Oktatási intézményrendszer és diákpopuláció Erdélyben 1918 1948 között ERDÉLYI TUDOMÁNYOS FÜZETEK 276 ISSN 2068-309X ERDÉLYI TUDOMÁNYOS FÜZETEK 276 GIDÓ ATTILA Oktatási intézményrendszer és diákpopuláció

Részletesebben

Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd Vasvári Pálról

Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd Vasvári Pálról PPEK 756 Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd Vasvári Pálról Prohászka Ottokár Emlékbeszéd Vasvári Pálról mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Részletesebben

Magyar Tűzoltó Szövetség. 145 év, töretlenül

Magyar Tűzoltó Szövetség. 145 év, töretlenül Magyar Tűzoltó Szövetség 145 év, töretlenül Magyar Tűzoltó Szövetség 1870-2015 Tisztelt Olvasó! Tisztelt Olvasó! Immár száznegyvenöt éve, hogy gróf Széchenyi Ödön, a legnagyobb magyar fia, a magyar tűzvédelem

Részletesebben

BALÁZS GÁBOR: A NEMZETI BIZOTTSÁGOK MŰKÖDÉSE PEST MEGYÉBEN 1. Bevezetés

BALÁZS GÁBOR: A NEMZETI BIZOTTSÁGOK MŰKÖDÉSE PEST MEGYÉBEN 1. Bevezetés BALÁZS GÁBOR: A NEMZETI BIZOTTSÁGOK MŰKÖDÉSE PEST MEGYÉBEN 1 Bevezetés A II. világháború után, elsősorban a béke első óráiban alapvető szerepük volt a rendkívüli néphatalmi szerveknek a mindennapi életben.

Részletesebben

GONDOLATOK A MAGYARORSZÁGI ANALFABÉTIZMUS

GONDOLATOK A MAGYARORSZÁGI ANALFABÉTIZMUS Dr. Endrefi Istvánné GONDOLATOK A MAGYARORSZÁGI ANALFABÉTIZMUS TÖRTÉNETÉBŐL Bár csak az 1872. évi szentpétervári nemzetközi statisztikai kongresszus határozta el, hogy a jövőben a népszámlálások kérdőpontjai

Részletesebben

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági összehasonlítása Bevezetés A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized társadalmi-gazdasági változásai jelentősen átrendezték hazánk

Részletesebben

BEZDANI KÁNTORTANÍTÓK

BEZDANI KÁNTORTANÍTÓK Baila Ferenc BEZDANI KÁNTORTANÍTÓK A Bezdán újratelepítése (1742) utáni évben azonnal megalakult a Bezdáni Római Katolikus Egyházközség (plébánia), valamint a Bezdáni Katolikus Elemi Iskola. A falu első

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV a Hajdu szobor avatására 2015. május 9. szombat 15 óra

FORGATÓKÖNYV a Hajdu szobor avatására 2015. május 9. szombat 15 óra Moderátor: Dr. Cser János c. egyetemi tanár 1 FORGATÓKÖNYV a Hajdu szobor avatására 2015. május 9. szombat 15 óra KATONAI FELHÍVÓJEL! Vámos Gábor koncertmester Tisztelt Óvári Gazdászok, Kedves Kollegák,

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára)

Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Orosz István (Debreceni Egyetem, Magyarország) Szőlőbirtokos arisztokraták Tokaj-Hegyalján

Részletesebben

Kemecsei Helytörténeti Krónika

Kemecsei Helytörténeti Krónika A KEMECSEI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY LAPJA Kemecsei Helytörténeti Krónika 2014. X. évfolyam 3. szám MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE Alapítók köszöntése A 16. éve, 1998-ban megalakult Kemecsei Gyermekekért Alapítvány

Részletesebben

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.

Részletesebben

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,

Részletesebben

Üzenet. Kedves Testvérek!

Üzenet. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 45. szám, 2011. nov. 6. Milyen egyszerűnek is tetszik ma: fogom magam, és elmegyek vasárnap egy általam kiválasztott

Részletesebben

és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében

és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében hell roland Adalékok a Kádár-rendszer politikai elitjének vizsgálatához: Az MSZMP tagságának és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében Jelen tanulmány tárgya az egykori MSZMP tagjai,

Részletesebben

A legrégebbi szegedi iskola

A legrégebbi szegedi iskola A legrégebbi szegedi iskola Az alapítás (1720) Szegedet szabad királyi város jogaiban az uralkodó megerősítette 1719-ben, és a város önállóságát kifejezve szerződést kötött a piarista renddel a polgárok

Részletesebben

Családfa. László Albertné (szül. Spitz Hermina) 1862 1944. László (Löwinger) Albert 1857 1926. Mestitz Mihályné (szül. Fischer Anna) 1846 1915

Családfa. László Albertné (szül. Spitz Hermina) 1862 1944. László (Löwinger) Albert 1857 1926. Mestitz Mihályné (szül. Fischer Anna) 1846 1915 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Mestitz (Meřticz) Mihály 1830 1909 Mestitz Mihályné (szül. Fischer Anna) 1846 1915 László (Löwinger) Albert 1857 1926 László Albertné (szül.

Részletesebben

Ajánlás. A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása.

Ajánlás. A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. Ajánlás A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. Thomas More A láng továbbadása érdekében 2015. januárjában Önkormányzatunk pályázatot nyújtott be a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének,

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Nemzeti Kulturális Alap Levéltári Szakmai Kollégiuma 2011. évi (2209/110. sz.) döntése végrehajtásáról

Szakmai beszámoló a Nemzeti Kulturális Alap Levéltári Szakmai Kollégiuma 2011. évi (2209/110. sz.) döntése végrehajtásáról Szakmai beszámoló a Nemzeti Kulturális Alap Levéltári Szakmai Kollégiuma 2011. évi (2209/110. sz.) döntése végrehajtásáról Az NKA Levéltári Szakmai Kollégiuma a 2209/110. sz. alatt nyilvántartásba vett

Részletesebben

S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71.

S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71. S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71. BOGNÁRNÉ KOCSIS JUDIT REFORMÁTUS SZELLEMISÉG ÉS ÉRTÉKREND KARÁCSONY SÁNDOR FILOZÓFIÁJA ALAPJÁN Az öregek nemzedéke helytelenül jár el, mikor például az ifjúság

Részletesebben

TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK

TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt és művészetkedvelő barátait 2016. május 28-án, szombaton 18 órára Debrecenbe, a Kölcsey Központ Bényi

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye Központi Statisztikai Hivatal 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye Pécs, 2013 Központi Statisztikai Hivatal, 2013 ISBN 978-963-235-347-0ö ISBN 978-963-235-999-9 Készült a Központi

Részletesebben

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Koncz Gábor A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Immár negyedszázad távlatából, messziről vagy kívülről nézve, összemosódnak a hónapok, egymásba csúsznak az évek eseményei.

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET Igazgató: Spéder Zsolt Készítették: Hablicsek László

Részletesebben

EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT

EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT Biblia és Gyülekezet Ingyenes! M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként 2012. évi IV. számhoz EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT Ifjúsági programok NÉPSZERÛ A VÍZICSATA 10-13 évesek tábora

Részletesebben

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1.

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1. Megnyitó: Program Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület 1. szekció 10.00 Dr. Kránitz Mihály (professzor, Pázmány

Részletesebben

A katolikus sajtómozgalom. 1938 1945 A római katolikus egyház és a nemzetiszocialisták

A katolikus sajtómozgalom. 1938 1945 A római katolikus egyház és a nemzetiszocialisták A Közgyűjtemények Kollégiuma 2015. július 1. 2016. március 31. közötti időszakra kiírt Levéltári szakkönyvtárak állománygyarapítására. Magyarországi levéltárak magyar és idegen nyelvű kézikönyvek, módszertani

Részletesebben

Családfa. Drucker Fülöpné (szül..meisel Jozefa) 1868 1940. Witz Mórné (szül.deutsch Lujza)? 1940. Witz Mór 1860-as évek 1944

Családfa. Drucker Fülöpné (szül..meisel Jozefa) 1868 1940. Witz Mórné (szül.deutsch Lujza)? 1940. Witz Mór 1860-as évek 1944 Családfa Apai nagyapa Drucker Fülöp 1860-as évek 1935 Apai nagyanya Drucker Fülöpné (szül..meisel Jozefa) 1868 1940 Anyai nagyapa Witz Mór 1860-as évek 1944 Anyai nagyanya Witz Mórné (szül.deutsch Lujza)?

Részletesebben

Balázs Ferenc Kolozsváron született 1901 októberében. Székely származású szülõk gyermeke, négy testvér közül a második. Apja tisztviselõ volt, anyja

Balázs Ferenc Kolozsváron született 1901 októberében. Székely származású szülõk gyermeke, négy testvér közül a második. Apja tisztviselõ volt, anyja kiemelkedõ Szövetkezeti gondolkodók, személyiségek és szervezõk Erdélyben Balázs Ferenc (1901 1937) Balázs Ferenc Kolozsváron született 1901 októberében. Székely származású szülõk gyermeke, négy testvér

Részletesebben

A Bajai Szent Rókus Kórház intézeti gyógyszertárának története

A Bajai Szent Rókus Kórház intézeti gyógyszertárának története A Bajai Szent Rókus Kórház intézeti gyógyszertárának története Buchholcz Gyula A kórház története A Mátyás király korában még virágzó Baja történetét a másfélszázados török hódoltság döntően meghatározta.

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

1851-ben még ezt írta a városról Fényes Elek Magyarország Geográfiai

1851-ben még ezt írta a városról Fényes Elek Magyarország Geográfiai A Mecsek Egyesület 120 éves Baronek Jenő 1851-ben még ezt írta a városról Fényes Elek Magyarország Geográfiai Szótára című művében: Pécs igen régi nevezetes királyi város Baranya megyében a szőlőkkel,

Részletesebben

Jegyzetek József Attila délszlávországi ismeretéhez

Jegyzetek József Attila délszlávországi ismeretéhez Pastyik László Jegyzetek József Attila délszlávországi ismeretéhez Költőnk neve és műve a délszlávországi magyar irodalomban viszonylag hamar, már a húszas évek második felében feltűnik, jelképpé azonban

Részletesebben

1. LECKE: ADVENTI VÁRAKOZÁS AZ ÓSZÖVETSÉGBEN gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1.

1. LECKE: ADVENTI VÁRAKOZÁS AZ ÓSZÖVETSÉGBEN gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1. 1. LECKE: ADVENTI VÁRAKOZÁS AZ ÓSZÖVETSÉGBEN gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Bartha Tibor (szerk.): Keresztyén Bibliai Lexikon II., Kálvin

Részletesebben

OU VZÍ. Készítette: Varga Hajnalka 3. évfolyam könyvtár-történelem 2003.11.20

OU VZÍ. Készítette: Varga Hajnalka 3. évfolyam könyvtár-történelem 2003.11.20 OU VZÍ Készítette: Varga Hajnalka 3. évfolyam könyvtár-történelem 2003.11.20 1. Mezőkovácsháza története vázlatosan (1) Mezőkovácsháza Magyarország egyik legnagyobb megyéjében, az 5669 km2 területű Békés

Részletesebben

Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu

Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu DOI: 10.18427/iri-2016-0057 Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu A 20. század közepén az agrárvidékek lakosságának,

Részletesebben

BABITSszexregény. (Babitsról, Török Sophie-ról, Esztergomról eg yebekről)

BABITSszexregény. (Babitsról, Török Sophie-ról, Esztergomról eg yebekről) Onagy Zoltán BABITSszexregény tavaszi ir amlás ősszel (Babitsról, Török Sophie-ról, Esztergomról eg yebekről) 2011 Az egész sorsában van valamit végtelenül sivár tragikum. A költő nem jobb, mint kora Babits

Részletesebben

Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban

Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban mélyrétegérõl, a tudáshordozók egyik legfontosabbikáról. A cseh-zsidó lángelme, a prágai Franz Kafka németül írt, de ez kényszerzubbony volt a számára. Nem volt az anyanyelve, nem volt a Mameloschen. Amikor

Részletesebben

9. Grafikai Kamaraaukció. 2015. március 10. Leütési lista

9. Grafikai Kamaraaukció. 2015. március 10. Leütési lista 9. Grafikai Kamaraaukció 2015. március 10. Leütési lista Kat. sz. Leírás Kikiáltási ár Leütési ár 0001 Aba-Novák Vilmos: Székely Aladár portréja (1923) 24 000 28 000 0002 Aba-Novák Vilmos: Román tánc 50

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Boldog, aki olvassa... (Jelenések könyve 1,3)

KÖSZÖNTŐ. Boldog, aki olvassa... (Jelenések könyve 1,3) fu zetjo.indd 1 8/18/08 10:27:49 AM KÖSZÖNTŐ Kedves Olvasó! Amint arról már talán értesült, a Magyar Bibliatársulat kezdeményezésére a történelmi egyházak a 2008. esztendőt a Biblia évének nyilvánították.

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Tájékoztató Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Gönc (2,2 %) Sátoraljaújhely Putnok Edelény Encs Sárospatak Szikszó Ózd Kazincbarcika

Részletesebben

Családfa. Fleischl Adolf? 1920. Interjúalany. Nádas (Neuwirth) István 1920. Gyermekek. Nádas (Neuwirth )Péter 1946

Családfa. Fleischl Adolf? 1920. Interjúalany. Nádas (Neuwirth) István 1920. Gyermekek. Nádas (Neuwirth )Péter 1946 Családfa Apai nagyapa Góth Tivadar (Tódor) 1860-as évek 1942 Apai nagyanya Góth Tivadarné (szül. Neuwirth Netti) 1860-as évek 1945 Anyai nagyapa Fleischl Adolf? 1920 Anyai nagyanya Fleischl Adolfné (szül.

Részletesebben

Családfa. Anya Klein Emilné (szül. Bein Regina) 1893-1979. Apa Klein Emil (1883-1944?) Testvérek Klein Kornél (1918-1943) Házastárs Interjúalany

Családfa. Anya Klein Emilné (szül. Bein Regina) 1893-1979. Apa Klein Emil (1883-1944?) Testvérek Klein Kornél (1918-1943) Házastárs Interjúalany Családfa Apai nagyapa Klein Ábrahám (1856-1922) Apai nagyanya Klein Ábrahámné (szül. Kuczmandl Karolina) 1883? Anyai nagyapa Bein Béni (1845-1897) Anyai nagyanya Bein Béniné (szül. Liebermann Janka)?-1892

Részletesebben

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,

Részletesebben

FERTŐSZENTMIKLÓS GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE 10. VÁROSA

FERTŐSZENTMIKLÓS GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE 10. VÁROSA KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FERTŐSZENTMIKLÓS GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE 10. VÁROSA GYŐR 2008. Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-218-3 Felelős szerkesztő: Nyitrai József igazgató További

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2014/5 Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. (Róm 6,13) Felnőttként konfirmáltak: Első sor (balról jobbra): Pécskay-Seress

Részletesebben

Rákosligeti Magyar-Lengyel Baráti Kör 2003. évi beszámolója

Rákosligeti Magyar-Lengyel Baráti Kör 2003. évi beszámolója Rákosligeti Magyar-Lengyel Baráti Kör 2003. évi beszámolója I. negyedév 2003. január 29. A rákosligeti Magyar-Lengyel Baráti Kör új tagokat köszönthetett. 2003. február 26. Kiállítás nyílt a Csekovszky

Részletesebben

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Munkaügyi Központja FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA 1 1. Vezetői összefoglaló 1.1 Főbb megyei munkaerő-piaci adatok 2013-ban a nyilvántartásban szereplő álláskeresők száma a 2012. decemberi értékről

Részletesebben

Családfa. Deutsch Ignácné (szül. Perl Mária) 1841 1931. Zsigmondné (szül. Glazel Berta) 1870-es évek 1944. Brichta. Deutsch Ignác 1841 1897

Családfa. Deutsch Ignácné (szül. Perl Mária) 1841 1931. Zsigmondné (szül. Glazel Berta) 1870-es évek 1944. Brichta. Deutsch Ignác 1841 1897 Családfa Apai nagyapa Deutsch Ignác 1841 1897 Apai nagyanya Deutsch Ignácné (szül. Perl Mária) 1841 1931 Anyai nagyapa Brichta Zsigmond 1860-as évek 1944 Anyai nagyanya Brichta Zsigmondné (szül. Glazel

Részletesebben

2015. március. Tisztelt Polgártársak!

2015. március. Tisztelt Polgártársak! KÉPVISELŐI HÍRLEVÉL 2015. március Tisztelt Polgártársak! Ha tavasz, akkor itt a képviselői hírlevelem legújabb száma. Fontosnak tartom, hogy az önkormányzati képviselők tájékoztassák választóikat a körzetükben

Részletesebben

Barcsa Dániel: A hűség krónikása Rugonfalvi Kiss István emlékezete

Barcsa Dániel: A hűség krónikása Rugonfalvi Kiss István emlékezete Barcsa Dániel: A hűség krónikása Rugonfalvi Kiss István emlékezete Annak idején a kádári Magyarországon senki sem emlékezett meg RugonfalviKiss István születésének századik évfordulójáról. Ezen csöppet

Részletesebben

K. Farkas Claudia. Bátor javaslat. A kormányzó Nemzeti Egység Pártja és az 1938-as magyarországi zsidótörvény

K. Farkas Claudia. Bátor javaslat. A kormányzó Nemzeti Egység Pártja és az 1938-as magyarországi zsidótörvény K. Farkas Claudia Bátor javaslat A kormányzó Nemzeti Egység Pártja és az 1938-as magyarországi zsidótörvény A Magyarországon 1938-tól megvalósult zsidóellenes törvényhozás 1 beindításáért hiba volna a

Részletesebben

DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II. Gazdag István

DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II. Gazdag István DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II Gazdag István Kronológiánk második fejezetében városunk eseményekben, megpróbáltatásokban bővelked ő korszakát követjük nyomon a szabad királyi város státusának

Részletesebben

J e g y zőkönyv OKB-18/2011. (OKB-45/2010-2014.)

J e g y zőkönyv OKB-18/2011. (OKB-45/2010-2014.) OKB-18/2011. (OKB-45/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2011. szeptember 26-án, hétfőn, 11 óra 30 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 512.

Részletesebben

Családfa. Turteltaub. Bernátné (szül. Kasztor Rozália) 1850 után kb. 1918. Turteltaub. Glück Mór? 1892 körül. Bernát? 1911 előtt. Anya.

Családfa. Turteltaub. Bernátné (szül. Kasztor Rozália) 1850 után kb. 1918. Turteltaub. Glück Mór? 1892 körül. Bernát? 1911 előtt. Anya. Családfa Apai nagyapa Glück Mór? 1892 körül Apai nagyanya Glück Mórné (szül. Íritz Teréz) kb. 1840 kb. 1918 Anyai nagyapa Turteltaub Bernát? 1911 előtt Anyai nagyanya Turteltaub Bernátné (szül. Kasztor

Részletesebben

Lantos Antal Rákosszentmihály helytörténeti kutatásának meglepő tapasztalatai

Lantos Antal Rákosszentmihály helytörténeti kutatásának meglepő tapasztalatai Lantos Antal Rákosszentmihály helytörténeti kutatásának meglepő tapasztalatai Rákosszentmihály lokálpatrióta lakossága 2002-ben két, számára igen jelentős évforduló megünneplésére készült. A település

Részletesebben

S Z Í V A S Z Í V É R T A L A P Í T V Á N Y

S Z Í V A S Z Í V É R T A L A P Í T V Á N Y HÍRLEVÉL HÍRLEVÉL KEZDEMÉNY 2015 JÚLIUS/kezdemény szám SZÍV A SZÍVÉRT ALAPÍTVÁNY ELŐSZÓ " Nagy megtiszteltetés számomra, hogy útjára bocsáthatom ezt az új és nagyszerű kezdeményezést, a szívtranszplantációs

Részletesebben

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott

Részletesebben

A pszichoanalízis magyarországi történetérõl 220

A pszichoanalízis magyarországi történetérõl 220 Antall József A pszichoanalízis magyarországi történetérõl 220 Igen tisztelt vendégeink, hölgyeim és uraim! Megtisztelõ felkérésnek teszek eleget, amikor a nemzetközi pszichoanalitikus konferencia alkalmából

Részletesebben

4. A jog- és társadalomtudományi szakosztály jelentése.

4. A jog- és társadalomtudományi szakosztály jelentése. 4. A jog- és társadalomtudományi szakosztály jelentése. Tisztelt Közgyűlés! Szakosztályunknak elmúlt évi működéséről szóló jelentésemnek elkészítése be kell vallanom nehéz feladatot teremtett részemre.

Részletesebben

SIÓAGÁRD. 1. A település területére vonatkozó információk: gazdasági erdő védett terület ipari hasznosítású terület egyéb -----

SIÓAGÁRD. 1. A település területére vonatkozó információk: gazdasági erdő védett terület ipari hasznosítású terület egyéb ----- SIÓAGÁRD 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület Ebből szántó gazdasági erdő védett terület ipari hasznosítású terület egyéb 2440 ha ----- Polgármesteri Hivatal: 7171 Sióagárd,

Részletesebben

Bibliográfia Samu Katalinról

Bibliográfia Samu Katalinról Bibliográfia Samu Katalinról Fotó: Koffán Károly (Tornyai János Múzeum) Hódmezővásárhely, 1934. november 21 Hódmezővásárhely, 2011. január 21. Részlet a Samu Katalin által összeállított 2007-es kiállítási

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

A dolgok arca részletek

A dolgok arca részletek 1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye

Részletesebben

XIV. 9. Dr. Székely Béla nagykőrösi ügyvéd iratai 1908-1944

XIV. 9. Dr. Székely Béla nagykőrösi ügyvéd iratai 1908-1944 XIV. 9. Dr. Székely Béla nagykőrösi ügyvéd iratai 1908-1944 Terjedelem: 2,00 fm, 20 doboz, 20 raktári egység Raktári helye: Nagykőrös, 15. terem, 116-119. polc Az iratokat Dr. Feldmáyer György nagykőrösi

Részletesebben

A magyar börtönügy arcképcsarnoka

A magyar börtönügy arcképcsarnoka A magyar börtönügy arcképcsarnoka Pulszky Ágost (1846 1901) A humanitárius szempont legbiztosabb próbája a politikai értékeknek. (Szalay László) Jogfilozófus, szociológus, politikus, jogtudományi szakíró,

Részletesebben

A virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében /1872-1929/

A virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében /1872-1929/ A virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében /1872-1929/ Ölveti Gábor Magyarországon a dualista államberendezkedés a polgári társadalom kialakulásának és fejlődésének

Részletesebben

Beszámoló a MKNE 2004. évi munkájáról

Beszámoló a MKNE 2004. évi munkájáról Beszámoló a MKNE 2004. évi munkájáról A 2004. év egy hároméves ciklus záró éve volt. Nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy megfeleltünk az alapszabályunkban megfogalmazott célunknak: több módon is segítettük

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. május 28-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. május 28-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete S Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.

Részletesebben

Címlap Hagyományőrzés, helytörténet Hírek Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Tápiószecső Anno. A könyv méltatása

Címlap Hagyományőrzés, helytörténet Hírek Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Címlap Hagyományőrzés, helytörténet Hírek Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Írta: Tarnavölgyi László 2015. január 08. csütörtök, 23:59 Anka László és Kucza Péter Tápiószecső

Részletesebben

1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - Kedves Máltai Barátaink!

1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - Kedves Máltai Barátaink! 1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - MMSz Kecskemét IV. évfolyam/6. szám Dél-Alföld 2008 szeptember Kedves Máltai Barátaink! Majdnem egy év telt el a legutóbbi hírlevelünk óta. Felsorolni is nehéz az

Részletesebben

Dr. Nagy István nagy.istvan@kre.hu

Dr. Nagy István nagy.istvan@kre.hu Dr. Nagy István nagy.istvan@kre.hu Publikációs lista I. Könyvek 1. Az Újszövetség könyveinek ismertetése, Nagykőrös, 1995 2. Az Újszövetség kulcsfogalmai, Nagykőrös, 1999 3. Helyesen hasogatni az igazság

Részletesebben

Nyírbogát a 700 éves település Kiadvány a Bogáthy család emlékére

Nyírbogát a 700 éves település Kiadvány a Bogáthy család emlékére Nyírbogát a 700 éves település Kiadvány a Bogáthy család emlékére Bogáthy család címere, festette: Bilku Tibor Tisztelt Olvasó! A szülőföld múltjának ismerete minden nyírbogáti lakos számára fontos. Fontosnak

Részletesebben

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János. Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa

Részletesebben

A BAPTIZMUS RÖVID TÖRTÉNETE

A BAPTIZMUS RÖVID TÖRTÉNETE A BAPTIZMUS RÖVID TÖRTÉNETE "Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi időből. Amiket hallottunk és tudunk, és amiket atyáink beszéltek nékünk. Nem titkoljuk el azokat az ő fiaiktól;

Részletesebben

Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei. Földkérdés és telepítéspolitika Kárpátalján az első Csehszlovák Köztársaság időszakában (1919-1938)

Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei. Földkérdés és telepítéspolitika Kárpátalján az első Csehszlovák Köztársaság időszakában (1919-1938) Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei Földkérdés és telepítéspolitika Kárpátalján az első Csehszlovák Köztársaság időszakában (1919-1938) Szakál Imre Témavezető: Dr. Pallai László DEBRECENI EGYETEM

Részletesebben

A nevelés és iskoláztatás kérdései a XIX. század végén és a XX. század elején a székelyudvarhelyi lapok tükrében

A nevelés és iskoláztatás kérdései a XIX. század végén és a XX. század elején a székelyudvarhelyi lapok tükrében Porsche Éva A nevelés és iskoláztatás kérdései a XIX. század végén és a XX. század elején a székelyudvarhelyi lapok tükrében A nevelés mint társadalmi jelenség, egységes és folyamatos jellegű. Egy adott

Részletesebben

1944. január 15. Feketehalmy-Czeydner, Grassy és Deák László a hadbíróság ítélethirdetése előtt Németországba szökött.

1944. január 15. Feketehalmy-Czeydner, Grassy és Deák László a hadbíróság ítélethirdetése előtt Németországba szökött. 1944 1944. január 2 4. Nagybecskereken a bánsági magyar egyetemi és főiskolai hallgatók csoportja a városi színházban műsoros estet rendezett. Az est bevételéből az egyetemi ifjúság diáksegélyező alapját

Részletesebben

Ajánlott túraútvonalak Faluséta

Ajánlott túraútvonalak Faluséta MONOSTORAPÁTI Monostorapáti a Veszprém és Tapolca között húzódó út mentén fekszik, az Eger-patak völgyében, mely a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozik. Határai: északon az Agártető, délkeleten a

Részletesebben

MEDGYESSY FERENC MEDIKUSKORI RAJZAIBÓL

MEDGYESSY FERENC MEDIKUSKORI RAJZAIBÓL MEDGYESSY FERENC MEDIKUSKORI RAJZAIBÓL SZÁLLÁSI ÁRPÁD JVajzai síkon megérzett szobrok", mondja róluk a magyar rajzművészet élő mestere, Barcsay Jenő. Hasonlóképp fogalmazta meg életművének legavatottabb

Részletesebben

A tanmenetek elé. Tanmenetjavaslat

A tanmenetek elé. Tanmenetjavaslat A tanmenetek elé Az Értékorientált pedagógia sorozatban elkészült válogatás a katolikus értéket, tartalmat felmutató gazdag irodalmunkból csak egy kis szeletke. Ennek ellenére az összeállított irodalmi

Részletesebben

BÁRÁNYI KÁROLY ÉLETMÜVE

BÁRÁNYI KÁROLY ÉLETMÜVE BÁRÁNYI KÁROLY ÉLETMÜVE A C S JÓZSEF Az ötvenéves munkásságra visszatekintő művész tavaly októberben a párizsi X. Internacionális Szalonban állított ki, és bronzérmet kapott. Ugyancsak tavaly megkapta

Részletesebben

Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról

Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról BETHLEN GÁBORRA EMLÉKEZÜNK Nagy Dóra Schrek Katalin Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról Négyszáz éve, hogy erdélyi fejedelemmé választották Bethlen Gábort. A kolozsvári országgyűlés 1613. október

Részletesebben

Nőnapot kívánok! Horváth Lajos polgármester. www.kiralyhegyes.hu

Nőnapot kívánok! Horváth Lajos polgármester. www.kiralyhegyes.hu IX. évf. 1. sz. 2012. március www.kiralyhegyes.hu 2012. január 30-án Mágori Józsefné (FIDESZ) területi országgyűlési képviselő látogatott községünkbe. A képviselő-asszonyt Horváth Lajos polgármester fogadta

Részletesebben