Korzó újratöltve a megújulás éve

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Korzó újratöltve. 2015 a megújulás éve"

Átírás

1

2 Korzó újratöltve 2015 a megújulás éve!

3 minden a brief-fel kezdődött A részletes felkészülés minden tender alapja! Fontos, hogy beszerezzük az alábbi információkat, hiszen ezek segítségével lehet összeállítani az ügyfélprofilt illetve meghatározni a mechanizmusokat és kreatív irányokat! - alapinformációk - terület, elhelyezkedés, építészet - versenytársak - célok - időzítés, mérföldkövek - konkrét feladat Lehetőségünk volt ellátogatni a helyszínre, így személyesen tehettük fel a kérdéseinket, illetve bejártuk a bevásárlóközpontot, ezáltal tisztább képet kapva a céljaikról és az igényeikről. Megtudtuk, hogy miket tartanak fontosnak és mik a kerülendőek.

4 profil Tények és adatok a Korzóról:! Bevásárlóközpont: m2, 73 üzlet, 2 épület, 4 szint - üveg, 3 emeletes összekötőhíd jellegzetes tartószerkezettel (büszkék az épületre, fontos számukra a város és a közösség) Mélygarázs: Elhelyezkedés: Vonzáskörzet: Versenytársak: Célcsoport: 2 szint, 640 férőhely (a környéken kevés parkolóhely) központi (közlekedési csomópont) Hajdúhadház-Polgár-Tokaj-Vásárosnamény-Mátészalka Nyír Plaza, ShopStop, Fórum Debrecen napi átlagos fő;16-40 év között, gyermekes családok, közepes (nyíregyházi) jövedelem, korszerű, trendérzékeny, élmény-orientált, fiatalos

5 profil

6 első körös prezentáció A projektjeink mindig egy közös ötleteléssel indulnak, amire hivatalos minden, a projektben közvetlenül érintett kolléga account, design és development területről egyaránt.! - bemutatjuk a projektet, megosztjuk az általunk ismert információkat - meghatározzuk az alap kreatív irányokat és működési mechanizmusokat - megegyezünk a készítendő anyagok számában - megkezdődik a szlogenek, képi irányok körvonalazása

7 első körös prezentáció A brief, az ügyfélprofil és az ötletelések eredményeként átadtunk logóterveket, koncepciós irányokat, magazin terveket, ajándékutalvány terveket illetve egy kis extrát: egy arculatváltást bevezető kampányötletet.

8 központiság

9 praktikus

10 elegancia

11 reszponzív weboldal

12 magazin I.

13 magazin II

14 ajándékutalvány

15 extra ötlet - bevezető kampány

16 eredmény A kiválasztott megjelenéseknél, különösen a logónál elsődleges volt annak érzelmi értéke.! Az ötletet a jellegzetes épület adta, melynek összekötőhídját egy látványos tartószerkezet biztosítja. Ebből szerkesztettük ki a kiválasztott logót, ami egy 90 fokos elforgatás után kirajzol egy K betűt. Ezt a Korzóra jellemző vidám, fiatalos színekkel töltöttük fel.

17 eredmény

18 második körös prezentáció A feladat a kiválasztott design irányokra egy-egy karácsonyi kampányterv és promóciós mechanizmus kidolgozása, illetve egy az általunk javasolt média terv (szórásterv) bemutatása volt.! Két mechanizmust dolgoztunk ki: - Adventi naptár egy is csavarral - segítsünk közösen kampány! A pályázathoz tartozó szórásterv a független Goldfish optimalizálással készült, mely a hiperlokális mérés miatt eredményesebb kampánymegoldást kínál.

19 Adventi naptár egy is csavarral Mindenki ismeri az Adventi naptár előnyeit:! - a várakozás izgalma - óriási kedvezmények, kupon formájában - minden nap más akció - segítség a karácsonyi lista összeállításában! A szokatlan felületeken elhelyezett, kinyomtatható és letéphető kuponok mindenki számára elérhetővé teszik az akciót. Ennek egyik eleme a naponta cserélhető liftes megjelenés, melyen mind a dátum, mind pedig a kedvezménykupon tömbje naponta frissül.

20 Adventi naptár egy is csavarral

21 Adventi naptár egy is csavarral Magát az Adventi időszakot megelőzi egy kéthetes előkészítő kampány, melynek keretében maguk a vásárlók állíthatják össze szavazataikkal, hogy milyen termékeket tartalmazzon a Korzó Adventi naptára.

22 segítsünk közösen A Korzónak fontos a közösség és a város. Erre épül második promóciós ötletünk, melynek keretében támogatásokat gyűjtünk egy kiválasztott helyi szervezet számára.! Minden terméknek két ára van a promóció időszakában; egy kedvezményes és a teljes ár.! - a kedvezményes árral a vásárló jól jár hiszen jobb áron kapta meg a kiválasztott terméket - a teljes áras vásárlással azonban a két rá közüti különbözet lesz a támogatás összege

23 segítsünk közösen A gyűjtés aktuális állását, egy a dedikált microsite-on közzétett statusbar" mutatja, mely főbb elemekre bontva ad köztes célokat, ezzel biztosítva a kellő motivációt a promóció teljes ideje alatt!

24 segítsünk közösen Kis extra:! Minden Segítő matricát kap, melyet beválthat forralt borra. A kijelölt Segítsünk együtt! fal egyben fotópont is, a képek felkerülnek a Korzó online felületeire, illetve megosztva azokat tovább népszerűsítik a promóciót.

25

1200 Ft Kedvezménykupon

1200 Ft Kedvezménykupon 1200 Ft Kedvezménykupon kedvezménykupon ajándékba legalább 12 000 Ft értékű egyszeri vásárlás 204200019400000008 ügyfélszolgálatánál kerül érvényesítésre. A bruttó 1200 Ft értékű kedvezménykupon 2015.

Részletesebben

A kupon beváltható a Scholl Referencia- és Outlet üzleteiben és a www.revans2000.hu webshopban (kód: OTP20). Kuponbeváltás ideje: 2013. április 1. és május 31. között. 20% kedvezmény minden termékre A

Részletesebben

A NYUGAT RÁDIÓ 2008. ÉVI MÉDIAAJÁNLATA

A NYUGAT RÁDIÓ 2008. ÉVI MÉDIAAJÁNLATA A NYUGAT RÁDIÓ 2008. ÉVI MÉDIAAJÁNLATA A Nyugat Rádió egyszerre minôségi, szórakoztató és megbízható. Olyan média, amely minden korosztály számára szól, s amelyet joggal érezhet magáénak minden szombathelyi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ÁLLAMI KÖZÚTHÁLÓZATÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL ÉS FELÚJÍTÁSI LEHETŐSÉGEIRŐL

TÁJÉKOZTATÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ÁLLAMI KÖZÚTHÁLÓZATÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL ÉS FELÚJÍTÁSI LEHETŐSÉGEIRŐL TÁJÉKOZTATÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ÁLLAMI KÖZÚTHÁLÓZATÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL ÉS FELÚJÍTÁSI LEHETŐSÉGEIRŐL Szolnok, 2015. október hó TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS... 4 II. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ORSZÁGOS

Részletesebben

Lojalitás Ügyfélprogramról

Lojalitás Ügyfélprogramról AFundamenta LakáskasszaZrt.HIRDETMÉNYE A2015.02.17 étőlvisszavonásigmegkötött lakás előtakarékosságiszerződésekre azegyeskuponokérvényességiidejétfigyelembevéve alkalmazott LojalitásÜgyfélprogramról A

Részletesebben

ÚJ ÓVSZER MÁRKA. Repeat

ÚJ ÓVSZER MÁRKA. Repeat ÚJ ÓVSZER MÁRKA Repeat EGY-KÉT MAGYARÁZÓ KÉP KEZDÉSNEK A fogyasztói bizonytalanság jól bevált eszköze a MÁRKA, ezért fontos a jó márkanév. Esetünkben a Repeat, ami azt jelenti ismétlés. Ezzel sugalljuk

Részletesebben

Eötvös József Főiskola minőség mérési és értékelési kézikönyve

Eötvös József Főiskola minőség mérési és értékelési kézikönyve Eötvös József Főiskola minőség mérési és értékelési kézikönyve Eötvös József Főiskola minőség mérési és értékelési kézikönyve Készült: Konzorciumi normatív, a felsőoktatásra általánosan értelmezhető minőségértékelési

Részletesebben

Lojalitás Ügyfélprogramról

Lojalitás Ügyfélprogramról A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. a 2015. 07. 01-jétól visszavonásig meghirdetett Lojalitás Ügyfélprogram hirdetményét jelen hirdetmény hatálybalépésével visszavonja. A 2015. 07. 01-jétól visszavonásig meghirdetett

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és egyének

Részletesebben

Szakmai beszámoló Adventtől Vízkeresztig Szentendrén 2015

Szakmai beszámoló Adventtől Vízkeresztig Szentendrén 2015 Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága Kulturális Fesztiválok Kollégiuma Pályázó: Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. Új pályázati azonosító: 777107/00713 Szakmai beszámoló Adventtől Vízkeresztig Szentendrén

Részletesebben

Activia Kupon Promóció Játékszabályzat

Activia Kupon Promóció Játékszabályzat Activia Kupon Promóció Játékszabályzat "Activia Kupon Promóció A Danone Kft. promóciós játékának hivatalos játékszabálya I. A promóció rövid leírása: Üzenet: Fogyassz rendszeresen Danone ACTIVIA joghurtot

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A BUDAPESTI KERÉKPÁROS KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI RENDSZER (MOL BUBI) IGÉNYBEVÉTELÉRE A hatálybalépés dátuma: 2015. december 14. I. Bevezető rendelkezések A kerékpáros közlekedés

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) www.bocsiviki.hu

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) www.bocsiviki.hu ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) www.bocsiviki.hu I. Általános adatok, rendelkezések: Szolgáltató Adatai A szolgáltató neve: BocsiViki.hu Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. A szolgáltató székhelye:

Részletesebben

RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT, ILLETVE ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ A ROSSMANN HORGONYT FEL! ELNEVEZÉSŰ HŰSÉGPROGRAMJÁHOZ

RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT, ILLETVE ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ A ROSSMANN HORGONYT FEL! ELNEVEZÉSŰ HŰSÉGPROGRAMJÁHOZ RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT, ILLETVE ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ A ROSSMANN HORGONYT FEL! ELNEVEZÉSŰ HŰSÉGPROGRAMJÁHOZ KÉRJÜK, HOGY A JELEN DOKUMENTUMOT FIGYELMESEN OLVASSA EL, ÉS CSAK AKKOR VEGYEN RÉSZT A HŰSÉGPROGRAMBAN,

Részletesebben

Dokumentum: DOKUMENTÁCIÓ Építési munkákhoz

Dokumentum: DOKUMENTÁCIÓ Építési munkákhoz Dokumentum: DOKUMENTÁCIÓ Építési munkákhoz Vállalkozási szerződés a Nagytőke Község ivóvízminőség-javítás projektje ( KEOP-1.3.0/09-11-2013-0069) elnevezésű projekt hálózat rekonstrukció kivitelezési munkáira

Részletesebben

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 A Budapestre érkező külföldi turisták kulturális szokásait vizsgáló kutatás

Részletesebben

Biotechnológiai emulzió a ráncok belső feltöltésérea kollagén- és a hyaluroninjekciók alternatívájaként

Biotechnológiai emulzió a ráncok belső feltöltésérea kollagén- és a hyaluroninjekciók alternatívájaként fytofontana Collagenceutical Biotechnológiai emulzió a ráncok belső feltöltésérea kollagén- és a hyaluroninjekciók alternatívájaként A kollagén és az elasztin a bőr szerkezetének olyan alapfehérjéi, amelyek

Részletesebben

(Hirdetmények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK EURÓPAI BIZOTTSÁG

(Hirdetmények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK EURÓPAI BIZOTTSÁG C 41/4 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2016.2.4. V (Hirdetmények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK EURÓPAI BIZOTTSÁG 2016. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EGYSZERŰ PROGRAMOK Az 1144/2014/EU rendelettel összhangban a

Részletesebben

megvásárlásához árengedményt lehetővé tevő kedvezmény biztosítása.

megvásárlásához árengedményt lehetővé tevő kedvezmény biztosítása. A GAS FREE FOR 30 SECONDS - GAS 30 MÁSODPERCIG INGYEN JÁTÉKSZABÁLYZATA A LAURENTES Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1113 Budapest, Daróczi út 2-4.; cégjegyzékszám: 01-09- 714698)

Részletesebben

Bemutatkozás. www.jankokft.hu. A biztos megoldás

Bemutatkozás. www.jankokft.hu. A biztos megoldás Bemutatkozás A Jankó Kft. 1987-ben egyszemélyes vállalkozásként kezdte meg működését. Néhány év elteltével, a telephely megvásárlása és átalakítása után családi vállalkozásként, Kft. formájában folytatta

Részletesebben

A tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések általános célkitűzése, hogy megerősítsék az uniós mezőgazdasági ágazat versenyképességét.

A tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések általános célkitűzése, hogy megerősítsék az uniós mezőgazdasági ágazat versenyképességét. C 41/20 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2016.2.4. 2016. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖSSZETETT PROGRAMOK Az 1144/2014/EU rendelettel összhangban a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági

Részletesebben

VEKOP-1.3.1-15. Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása

VEKOP-1.3.1-15. Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Célja: A vállalkozások külpiacra lépésének elősegítése a hatékony külpiaci marketingtevékenység támogatása, kiállításokon, vásárokon való megjelenés elősegítése, illetve a piaci versenyben való eredményes

Részletesebben

A Kocsis Pál díj választás menete

A Kocsis Pál díj választás menete Kocsis Pál díj Kitüntető cím elnyerésének és odaítélésének szabályai A Kunsági borvidék kiemelkedő szőlész és/vagy borász szakembereinek, terelőinek munkáját rendszeresen értékeljük és elismerjük. A Kunsági

Részletesebben

ALAPVÁLTOZAT: V2_130927-20131017 VERZIÓ: V2_20131021

ALAPVÁLTOZAT: V2_130927-20131017 VERZIÓ: V2_20131021 E-NAPLÓ BEMUTATÓ ALAPVÁLTOZAT: V2_130927-20131017 VERZIÓ: V2_20131021 Tartalom Bevezető... 3 I Általános ismertető... 4 I-1 Fogalmak... 5 I-2 Technikai feltételek... 7 I-3 Szerepkörök... 7 II Elérhetőség...

Részletesebben

Felület 2/1 392x248 430x280 440x290 1 870 000 Borító IV. 215x280 220x290 1 460 000 Borító III. 215x280 220x290 1 210 000

Felület 2/1 392x248 430x280 440x290 1 870 000 Borító IV. 215x280 220x290 1 460 000 Borító III. 215x280 220x290 1 210 000 az Autó Az autóslap Az Autó címû havilap olvasói számára továbbra is elsôdleges és meghatározó hírforrást kínál az autók és az autózás világának széles rétegeket érintô kérdéseiben. Hiteles, naprakész

Részletesebben

általános beállítások

általános beállítások Szerkesztés gyorsan Honlapja minden elemét szerkesztheti a honlapépítô admin-felületen keresztül, kivéve magát az alapdizájnt. 1. A szerkesztôfelületet három részre osztottuk. Elsô az általános Beállítások

Részletesebben

Széchenyi 2020 Kedvezményezettek. Kötelezettségei útmutató és arculati kézikönyv KTK 2020

Széchenyi 2020 Kedvezményezettek. Kötelezettségei útmutató és arculati kézikönyv KTK 2020 Széchenyi 2020 Kedvezményezettek Tájékoztatási Kötelezettségei útmutató és arculati kézikönyv KTK 2020 Széchenyi 2020 Kedvezményezettek Tájékoztatási Kötelezettségei útmutató 2 Az első rész tartalmazza

Részletesebben

Médiaajánló. Igazoltan távol. 3

Médiaajánló. Igazoltan távol. 3 Médiaajánló Igazoltan távol. 3 Mi az Out Of Office? Mi az Out Of Office? Bemutatkozás Lapunk minôségi információs magazin, mely a döntéshozók idegenforgalmi- és képzési szolgáltatások terén történô eligazodását,

Részletesebben

Meggyõzi az elegancia, aremek részletek és a hõszigetelés: ablakok

Meggyõzi az elegancia, aremek részletek és a hõszigetelés: ablakok PVC ÉS ALUMÍNIUM AJTÓK, ABLAKOK Meggyõzi az elegancia, aremek részletek és a hõszigetelés: ablakok Az ablak teszi a házat Élvezheti a nyugalmat Kellemes légõrben élhet Nyugodtan elutazhat Arra fordíthat

Részletesebben

Gyors, egyszerű, NAV-álló számlázás. Számlázz.hu Stygár László

Gyors, egyszerű, NAV-álló számlázás. Számlázz.hu Stygár László Gyors, egyszerű, NAV-álló számlázás Stygár László a fájdalom szükségszerű, ám szenvedni nem kötelező* * választható, rajtunk múlik Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek? Számlázók bejelentési

Részletesebben

Üzletszabályzat 1. sz. melléklet: Értékelési hirdetmény

Üzletszabályzat 1. sz. melléklet: Értékelési hirdetmény Üzletszabályzat 1. sz. melléklet: Értékelési hirdetmény Bevezető rendelkezések Hatálybalépés dátuma: 2015-05-14 1. Jelen szabályzat célja, hogy meghatározza azokra a Pénzügyi eszközökre és Pénzeszközökre

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁSOK ÉTEL ÉS ITAL EGÉSZSÉG KIKAPCSOLÓDÁS SZÉPSÉG

SZOLGÁLTATÁSOK ÉTEL ÉS ITAL EGÉSZSÉG KIKAPCSOLÓDÁS SZÉPSÉG SZOLGÁLTATÁSOK ÉTEL ÉS ITAL EGÉSZSÉG KIKAPCSOLÓDÁS SZÉPSÉG Facebook https://www.facebook.com/maikupon 1 - Cégünk tevékenysége A MaiKupon egy közösségi vásárlással foglalkozó lendületesen fejlődő promóciós

Részletesebben

(Walter Gropius) (Director of Design) egy 1970-ben tartott ATYPI-kongresszuson. hogy hiába végez több száz tervezőgrafikus a brit művészeti

(Walter Gropius) (Director of Design) egy 1970-ben tartott ATYPI-kongresszuson. hogy hiába végez több száz tervezőgrafikus a brit művészeti Napi-lapozás (1.) Nádai Ferenc Mottó: Az építés technika és anyag kérdése; az építészet a térrel való mesteri bánásmód. (Walter Gropius) Harold Evans a londoni Sunday Times és a The Times legendás szerkesztője

Részletesebben

TÁMOP-3.4.5-12/2012-0001. Tehetséghidak Program című kiemelt projekt

TÁMOP-3.4.5-12/2012-0001. Tehetséghidak Program című kiemelt projekt TÁMOP-3.4.5-12/2012-0001 Tehetséghidak Program című kiemelt projekt 2014/2015-ös tanévre történő kiterjesztésének, valamint a teljes projektidőszak hatékonyságának és eredményességének HATÁSVIZSGÁLATA

Részletesebben

NAGYON ÁLLAT! Részvételi és nyereményjáték szabályzat

NAGYON ÁLLAT! Részvételi és nyereményjáték szabályzat NAGYON ÁLLAT! Részvételi és nyereményjáték szabályzat 1. Bevezetés A játék szervezője: Szallas.hu Kft (székhelye: 3529 Miskolc, Lévay utca 2. 1. emelet., cégjegyzékszáma: 0509022421) A Szervező weboldala:

Részletesebben

WHEREADS REALLY MATTER. Kuponok és Voucherek. Turizmus Akadémia - Kupon Trend konferencia 2014. November 4.

WHEREADS REALLY MATTER. Kuponok és Voucherek. Turizmus Akadémia - Kupon Trend konferencia 2014. November 4. WHEREADS REALLY MATTER Kuponok és Voucherek Turizmus Akadémia - Kupon Trend konferencia 2014. November 4. Tartalom 1. Kupon vs. Voucher 2. Pénzügyi modell eltérései 3. Kuponok beváltási arányából adódó

Részletesebben

mitôl boldogok a Milka tehenek?

mitôl boldogok a Milka tehenek? 2010 második félévében kommunikálja az alpesi tej üzenetet a Kraft Foods Milka márkája, amely a csokoládé minôségét kívánja aláhúzni a zsúfolt piacon. A kampány nem csupán a hossza és a komplexitása miatt

Részletesebben

BARANGOLÁS AZ E-KÖNYVEK BIRODALMÁBAN Milyen legyen az elektonikus könyv?

BARANGOLÁS AZ E-KÖNYVEK BIRODALMÁBAN Milyen legyen az elektonikus könyv? BARANGOLÁS AZ E-KÖNYVEK BIRODALMÁBAN Milyen legyen az elektonikus könyv? Készítették: Névery Tibor és Széll Ildikó PPKE I. évf. kiadói szerkesztő hallgatók, közösen 1 BEVEZETŐ Az elektronikus könyv valamilyen

Részletesebben

Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei

Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei Hallgatói szemmel: a HÖK A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei Tartalomjegyzék Elnöki köszöntő... 3 Bevezetés... 4 Évfolyamképviselők és megítélésük... 7 A Hallgatói Önkormányzat és a

Részletesebben

Szakmai beszámoló. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Europe Direct Információs Központ tevékenységéről

Szakmai beszámoló. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Europe Direct Információs Központ tevékenységéről melléklet Szakmai beszámoló a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Europe Direct Információs Központ tevékenységéről 1. Bevezető, célkitűzéseink a 2014-as évre: A Europe Direct Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Információs

Részletesebben

Tartalom. CCNA Discovery 4 9. fejezet Ajánlatkészítés

Tartalom. CCNA Discovery 4 9. fejezet Ajánlatkészítés 9. Ajánlatkészítés Tartalom 9.1 Az ajánlathoz szükséges információk összegyűjtése 9.2 A kivitelezési terv elkészítése 9.3 A kivitelezés tervezése 9.4 Az ajánlat elkészítése és bemutatása Az ajánlathoz

Részletesebben

Adatvédelmi és Jogi nyilatkozat Hatályos: 2014.06.19.

Adatvédelmi és Jogi nyilatkozat Hatályos: 2014.06.19. Adatvédelmi és Jogi nyilatkozat Hatályos: 2014.06.19. 1. Bevezetés Az Innovate Expert Kft., mint adatkezelő magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra,

Részletesebben

Részvételi szabályzat

Részvételi szabályzat Részvételi szabályzat A kijelölt Multipont Program Partneri kör kuponos akciójához KUPONOS AKCIÓ 2013. október-december A Kuponos akciót a Multipont Program Zrt. (1117, Budafoki út 79., a továbbiakban

Részletesebben

2014/2015-ös tanév összefoglalója

2014/2015-ös tanév összefoglalója 2014/2015-ös tanév összefoglalója Program áttekintés Velem program sikeres indítása kialakítása Rejtett biztonság játék játék Nyerő kvízek gyűjtése ösztöndíj I. rendezvény ösztöndíj II. Velem Velem program

Részletesebben

Módszertani segédlet pedagógusoknak az internetes biztonsággal kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések

Módszertani segédlet pedagógusoknak az internetes biztonsággal kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Módszertani segédlet pedagógusoknak az internetes biztonsággal kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Internethasználat és függőség Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás

Részletesebben

Diákigazolvány, Metropol, Szelektor VitaMAX Tuning promóció Akciórészletező

Diákigazolvány, Metropol, Szelektor VitaMAX Tuning promóció Akciórészletező 2 I/5 Diákigazolvány, Metropol, Szelektor VitaMAX Tuning promóció Akciórészletező A Diákigazolvány, Metropol, Szelektor VitaMAX Tuning akció keretében annak feltételei szerint és ideje alatt - a magyarországi

Részletesebben

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ beszámoló Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ program Úgy gondolom az természetes volt, hogy mint mindenkiben, bennem is felmerült pár kérdés, amikor a GDF honlapján átnéztem az

Részletesebben

Képzeld el azt a világot, ahol mindenki szabadon hozzáfér az emberi tudás összességéhez!

Képzeld el azt a világot, ahol mindenki szabadon hozzáfér az emberi tudás összességéhez! Képzeld el azt a világot, ahol mindenki szabadon hozzáfér az emberi tudás összességéhez! Jimmy Wales Üdvözlünk a Wikipédiában! A Wikipédia a világ legnagyobb enciklopédiája. Világszerte több mint 80 ezer

Részletesebben

A Metropol PIMP MY RACK! elnevezésű online nyereményjátékának részvételi- és játékszabályzata

A Metropol PIMP MY RACK! elnevezésű online nyereményjátékának részvételi- és játékszabályzata A Metropol PIMP MY RACK! elnevezésű online nyereményjátékának részvételi- és játékszabályzata 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE A PIMP MY RACK! elnevezésű online nyereményjáték (a továbbiakban: Játék ) szervezője

Részletesebben

BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ITS

BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ITS BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ITS 2016. MÁRCIUS BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Készült Balkány Város Önkormányzata megbízásából Készítette: MEGAKOM

Részletesebben

Tisztább termelés és energiahatékonyság integrálása a vállalati gyakorlatban (gyakorlati útmutató)

Tisztább termelés és energiahatékonyság integrálása a vállalati gyakorlatban (gyakorlati útmutató) Tisztább termelés és energiahatékonyság integrálása a vállalati gyakorlatban (gyakorlati útmutató) Szponzorálta: United Nations Environment Programme Készítette: National Productivity Council, New Delhi,

Részletesebben

kategóriák Az év kisvállalkozása díj Az év vállalkozása díj Az év környezetvédelmi díja Az év középvállalkozása díj Üzleti innovációs díj

kategóriák Az év kisvállalkozása díj Az év vállalkozása díj Az év környezetvédelmi díja Az év középvállalkozása díj Üzleti innovációs díj kategóriák Az év vállalkozása díj Sikerkritérium, hogy a vállalkozás mennyire növelte piaci potenciálját és nyereségességét az elmúlt év során, illetve hogy tevékenysége milyen pozitív hatást gyakorolt

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ. az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez

KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ. az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez Negyedik, javított kiadás Oktatási Hivatal Kiegészítés

Részletesebben

BÖNGÉSZŐ: Az a program a számítógépen, amelynek segítségével internetezünk. INTERNETCÍM: A honlap (más néven Weboldal) címe. Pl. www.janoshida.

BÖNGÉSZŐ: Az a program a számítógépen, amelynek segítségével internetezünk. INTERNETCÍM: A honlap (más néven Weboldal) címe. Pl. www.janoshida. A VILÁGHÁLÓ BEVEZETŐ AZ INTERNETRŐL: A világháló = INTERNET Az Internetről mindenki hallott már ezt-azt. Akik már használják, a legtöbbször így emlegetik: az interneten minden van. Nos ez valóban közel

Részletesebben

DDOP-2.1.1/E-13-2013-0001

DDOP-2.1.1/E-13-2013-0001 Ős-Dráva programhoz illeszkedő kerékpáros-turisztikai fejlesztés megvalósítása tárgyú DDOP-2.1.1/E-13-2013-0001 azonosítószámú projekthez kapcsolódó marketingeszközök beszerzése és a kapcsolódó szolgáltatások

Részletesebben

A társadalmi tudatosság

A társadalmi tudatosság TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése A társadalmi tudatosság fejlesztése Előadó: Kisanyik Tímea Éva tevékenység koordinátor Nemzetgazdasági

Részletesebben

Erste Strukturált Értékpapír Reverse Convertible Protect Pro Struktúra

Erste Strukturált Értékpapír Reverse Convertible Protect Pro Struktúra Erste Strukturált Értékpapír Struktúra Az Erste Strukturált Értékpapír (a továbbiakban: RC Protect Pro ) egy olyan befektetési forma, amely a piaci kockázatmentes hozamot meghaladó extra hozam elérésére

Részletesebben

Informatika a közlekedésben Közlekedéstudományi Konferencia

Informatika a közlekedésben Közlekedéstudományi Konferencia Informatika a közlekedésben Közlekedéstudományi Konferencia Győr, 2013. március 21-22. Vitézy Dávid vezérigazgató Budapesti Közlekedési Központ A BKK feladatai A közlekedési intézményrendszer átalakítása

Részletesebben

On-line értékelési módszerek II. Lengyelné Molnár Tünde

On-line értékelési módszerek II. Lengyelné Molnár Tünde On-line értékelési módszerek II. Lengyelné Molnár Tünde MÉDIAINFORMATIKAI KIADVÁNYOK On-line értékelési módszerek II. Lengyelné Molnár Tünde Eger, 2013 Korszerű információtechnológiai szakok magyarországi

Részletesebben

Főnix Takarékszövetkezet 4025 Debrecen, Petőfi tér 6. ÜZLETI JELENTÉS 2014.

Főnix Takarékszövetkezet 4025 Debrecen, Petőfi tér 6. ÜZLETI JELENTÉS 2014. Főnix Takarékszövetkezet 4025 Debrecen, Petőfi tér 6. ÜZLETI JELENTÉS 2014. Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ 3 2. A VAGYONI, PÉNZÜGYI HELYZET ÉS A JÖVEDELMEZŐSÉG 4 3.A MÉRLEG FORDULÓNAPJA UTÁN BEKÖVETKEZETT

Részletesebben

Könnyű e integrálódni?!

Könnyű e integrálódni?! Könnyű e integrálódni?! Kulturális televízió és tematikus kulturális promóció az Interneten Márkus Csilla Elnök Kultúra és Művészet Mindenkinek Közhasznú Egyesület e-kultúra konferencia Budapest, 2009.

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Dual-Perfekt Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-717900, székhely: 1119 Budapest, Fehérvári út 85.., levelezési cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 85..), mint a(z) PAPIRFELDOLGOZÓ SZÖVETKEZET

Részletesebben

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet TÁMOP 5.4.1 kiemelt projekt H Í R L E V É L. VIII. szám 2011. október 27. Kedves Olvasó!

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet TÁMOP 5.4.1 kiemelt projekt H Í R L E V É L. VIII. szám 2011. október 27. Kedves Olvasó! Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet TÁMOP 5.4.1 kiemelt projekt H Í R L E V É L VIII. szám 2011. október 27. Kedves Olvasó! A TÁMOP 5.4.1 kiemelt projekt hírlevelének VIII. számában a projekt elmúlt

Részletesebben

A vízöblítéses WC-kre és vizeldékre vonatkozó uniós GPP-követelmények

A vízöblítéses WC-kre és vizeldékre vonatkozó uniós GPP-követelmények A vízöblítéses WC-kre és vizeldékre vonatkozó uniós GPP-követelmények A környezetvédelem szempontjait figyelembe vevő, azaz zöld közbeszerzés (GPP) önkéntesen alkalmazott eszköz. Ez a dokumentum a vízöblítéses

Részletesebben

Szakértői véleményezés

Szakértői véleményezés HALAMITA BT Szakértői véleményezés Község Önkormányzata polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése megvalósíthatósági tanulmánya tárgyában HALAMITA BT. 2010.04.05. ÁROP-1.A.2/A. Község Önkormányzata

Részletesebben

Az MXonline.hu-ról. Miért az MXonline.hu? Miért vagyunk jobbak, mint a Facebook?

Az MXonline.hu-ról. Miért az MXonline.hu? Miért vagyunk jobbak, mint a Facebook? 1 Az MXonline.hu-ról 2010 óta vagyunk jelen a hazai médiában, úttörő szerepet töltöttünk be a magyar nyelvű motoros off-road újságírásban. A hazai szövetség által többször díjazott munkatársaink személyesen

Részletesebben

E-JobGuide CrossCarpathia Kézikönyv

E-JobGuide CrossCarpathia Kézikönyv E-JobGuide CrossCarpathia Kézikönyv Tartalom: 1) A szolgáltatások áttekintése 2) Információk azok számára akik képesítést keresnek/mobil diplomások 3) Információk azok számára akik munkahelyet keresnek/mobil

Részletesebben

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. B E S Z Á M O L Ó a polgárőrség 2009. évi tevékenységéről az OPSZ 2010. évi Közgyűlésére

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. B E S Z Á M O L Ó a polgárőrség 2009. évi tevékenységéről az OPSZ 2010. évi Közgyűlésére ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: Internet: E-mail: 1077 Budapest Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 www.opsz.hu kozpontiiroda@opsz.hu Elfogadva a Közgyűlés KGY/5/2010. sz. határozatával.

Részletesebben

1. A TANODASZTENDERD CÉLJA... 3 2. A TANODA MEGHATÁROZÁSA... 3 3. A TANODA CÉLCSOPORTJA... 3 4. A TANODA FELADATAI... 4

1. A TANODASZTENDERD CÉLJA... 3 2. A TANODA MEGHATÁROZÁSA... 3 3. A TANODA CÉLCSOPORTJA... 3 4. A TANODA FELADATAI... 4 Tanodasztenderd 1 TARTALOM 1. A TANODASZTENDERD CÉLJA... 3 2. A TANODA MEGHATÁROZÁSA... 3 3. A TANODA CÉLCSOPORTJA... 3 4. A TANODA FELADATAI... 4 4.1. Tudatos életpálya-építés támogatása... 4 4.2. Egyéni

Részletesebben

2011. december 5 2011. december 18.

2011. december 5 2011. december 18. 2011. december 5 2011. december 18. Tartalom: I. Pályázatok oktatási intézmények számára Folyamatban lévő pályázatok I.1. V. Szakma Sztár Verseny...3.oldal I.2. Nevelési intézmények fejlesztése Új Széchényi

Részletesebben

SZPI Brüsszeli Fejlesztési Kapcsolati Iroda létrehozása, működtetése ED_12-2-2012-0006 HORIZON 2020

SZPI Brüsszeli Fejlesztési Kapcsolati Iroda létrehozása, működtetése ED_12-2-2012-0006 HORIZON 2020 SZPI Brüsszeli Fejlesztési Kapcsolati Iroda létrehozása, működtetése ED_12-2-2012-0006 HORIZON 2020 ÚJ KUTATÁS-FEJLESZTÉSI KERETPROGRAM 1 Tartalom Bemutatkozás Széchenyi Programiroda 4 Nyitottan a világra

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 444. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2012-06-21 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

Intézményirányítási modell

Intézményirányítási modell 2. fejlesztési elem: A támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata ÁROP-3.A.2-2013-2013-0003 kódszámú Önkormányzati szervezetfejlesztés Érd

Részletesebben

A mai problémákra mai megoldások kellenek.

A mai problémákra mai megoldások kellenek. Az Ön üzletében sem tolonganak a vevők? Hálót sző a pók a pénztárgépére? Szeretné, ha jobban menne az üzlet, de nincs ötlete? A világ és a vevők megváltoztak. Ezt nyilván már Ön is észrevette. Önnek is

Részletesebben

Hírlevél. 2012. október. Fejlesztések és változások a Precíz Integrált Ügyviteli Információs rendszerben. 2012. IV. negyedév

Hírlevél. 2012. október. Fejlesztések és változások a Precíz Integrált Ügyviteli Információs rendszerben. 2012. IV. negyedév Hírlevél Fejlesztések és változások a Precíz Integrált Ügyviteli Információs rendszerben 2012. IV. negyedév 2012. október Tartalom Számvitel modul Időszaki forgalmi kimutatás... 3 Számvitel modul Rendezett

Részletesebben

KUPONFÜZET. 193 960 Ft

KUPONFÜZET. 193 960 Ft KUPONFÜZET összesen 193 960 Ft kedvezménnyel SZERVIZ 4+ ajánlataink megbízható SEAT Eredeti Alkatrészeket és magyarországi SEAT márkaszervizben történő beszerelést kínálnak 4 évnél idősebb SEAT-ja számára.

Részletesebben

Hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának szakmai és módszertani megalapozása TÁMOP-5.3.2-08/1-2008-0001

Hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának szakmai és módszertani megalapozása TÁMOP-5.3.2-08/1-2008-0001 Munkánk eredményei Hogyan mérhetjük a kiemelt projekt eredményeit? Hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának szakmai és módszertani megalapozása TÁMOP-..-/-- A kiemelt projekt vállalt

Részletesebben

Általános Iskola 1 Helyi tanterv 2013. 2030 Érd, Fácán köz 1. Módisítva: 2014. 7.-8. évfolyam

Általános Iskola 1 Helyi tanterv 2013. 2030 Érd, Fácán köz 1. Módisítva: 2014. 7.-8. évfolyam Sportiskolai Általános Iskola 1 Helyi tanterv 2013. 2030 Érd, Fácán köz 1. Módisítva: 2014. H E L Y I T A N T E R V KÉMIA 7.-8. évfolyam ÁLTALÁNOS TANTERVŰ ÉS KÖZNEVELÉSI TÍPUSÚ SPORTISKOLAI OSZTÁLYOK

Részletesebben

ungheria Magyar Turizmus Zrt. olaszországi marketing munk ája 2003-2006., az olaszok utazási szok ásai.

ungheria Magyar Turizmus Zrt. olaszországi marketing munk ája 2003-2006., az olaszok utazási szok ásai. ungheria Magyar Turizmus Zrt. olaszországi marketing munk ája 2003-2006., az olaszok utazási szok ásai. Változások és folyamatok az utazási piacon Országon bel üli gazdasági problémák, megélhetési gondok.

Részletesebben

Szájápolási termékek. Ismertető

Szájápolási termékek. Ismertető Szájápolási termékek Ismertető Gyermek fogkefék Gyermek fogkefék Az egészséges fogak megalapozása a gyermek első életévében történik. A Jordan háromlépcsős rendszere optimális fogászati megoldást nyújt

Részletesebben

Projektmenetrend. Váljunk együtt a szájápolás szakértőivé az Oral-B Professional Care 500 és a blend-a-med Pro-Expert All-In-One termékekkel!

Projektmenetrend. Váljunk együtt a szájápolás szakértőivé az Oral-B Professional Care 500 és a blend-a-med Pro-Expert All-In-One termékekkel! Projektmenetrend Márkaguruk Klubja Váljunk együtt a szájápolás szakértőivé az Oral-B Professional Care 500 és a blend-a-med Pro-Expert All-In-One termékekkel! ÜDVÖZÖLJÜK A PROJEKTBEN! Üdvözöljük első Márkaguru-projektünkben!

Részletesebben

Nagytérségi Egészségszervezés

Nagytérségi Egészségszervezés Nagytérségi Egészségszervezés Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár Célok Mindenki, betegségétől és anyagi helyzetétől függetlenül, a jelenlegi esetleges helyett, egyforma eséllyel férjen

Részletesebben

A KÖZÖSSÉGI MÉDIA HASZNÁLATA AZ INTEGRÁLT KOMMUNIKÁCIÓBAN

A KÖZÖSSÉGI MÉDIA HASZNÁLATA AZ INTEGRÁLT KOMMUNIKÁCIÓBAN A KÖZÖSSÉGI MÉDIA HASZNÁLATA AZ INTEGRÁLT KOMMUNIKÁCIÓBAN Alkalmazások és kreatív marketingmegoldások. Hinora Bálint Hinora Marketing Group hinora.balint@hinora.hu Hinora Marketing Group Magyar tulajdonú,

Részletesebben

Elektronikus számla akció ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport Az akció részvételi- és játékszabályzata

Elektronikus számla akció ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport Az akció részvételi- és játékszabályzata Elektronikus számla akció ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport Az akció részvételi- és játékszabályzata 1. Az akció elnevezése 1.1. Váltson E-számlára! Az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport elektronikus számla akciója.

Részletesebben

Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban

Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban Zárótanulmány a VP/2013/013/0057 azonosítószámú New dimension in social protection towards community based

Részletesebben

I. MUNKÁLTATÓI FOLYÓSZÁMLÁK, SZÁMLACSOMAGOK.

I. MUNKÁLTATÓI FOLYÓSZÁMLÁK, SZÁMLACSOMAGOK. Jelen hirdetmény azon munkavállalók által igénybe vehető bankszámla és számlacsomag kondíciókat és egyéb kedvezményeket tartalmazza, akiknek a munkáltatója és az OTP Bank Nyrt. között érvényes együttműködési

Részletesebben

Tevékeny és önálló életvitel közös program Active and Assisted Living (AAL)

Tevékeny és önálló életvitel közös program Active and Assisted Living (AAL) Tevékeny és önálló életvitel közös program Active and Assisted Living (AAL) Divinyi Ágnes nemzeti kapcsolattartó 2016. március 11. AZ INNOVÁCIÓ LENDÜLETE AAL - Tevékeny és önálló életvitel közös program

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 28 i ülésére Tárgy: Zirc Város Logójával kapcsolatos döntés meghozatala Előadó: Dr. Benczik Ágnes Adrienn bizottsági elnök

Részletesebben

Élelmiszer az Életért. Európai Technológiai Platform. Megvalósítási Terv

Élelmiszer az Életért. Európai Technológiai Platform. Megvalósítási Terv Élelmiszer az Életért Európai Technológiai Platform Megvalósítási Terv Magyar nyelvű kivonat Készült Az NKTH támogatásával Bevezetés Összefoglaló A mintegy 3,8 millió embert foglalkoztató élelmiszer és

Részletesebben

Az Európai Területi Együttműködés célkitűzés programjai... 3 Közép-Európai transznacionális program... 3 Dél-Kelet-Európai transznacionális

Az Európai Területi Együttműködés célkitűzés programjai... 3 Közép-Európai transznacionális program... 3 Dél-Kelet-Európai transznacionális HÍRLEVÉL A TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ÉS KÖZÖSSÉGI PROGRAMOKRÓL 2013. SZEPTEMBER Az Európai Területi Együttműködés célkitűzés programjai... 3 Közép-Európai transznacionális program... 3 Dél-Kelet-Európai

Részletesebben

MEGVALÓSÍTHATÓSÁG ELEMZÉSE A NÉGY KÖZSZOLGÁLTATÁS ÁTVILÁGÍTÁSA PROJEKTHEZ KAPCSOLÓDÓAN

MEGVALÓSÍTHATÓSÁG ELEMZÉSE A NÉGY KÖZSZOLGÁLTATÁS ÁTVILÁGÍTÁSA PROJEKTHEZ KAPCSOLÓDÓAN MEGVALÓSÍTHATÓSÁG ELEMZÉSE A NÉGY KÖZSZOLGÁLTATÁS ÁTVILÁGÍTÁSA PROJEKTHEZ KAPCSOLÓDÓAN SZOCIÁLIS ELLÁTÁSHOZ ÉS KÖZÖSSÉGSZERVEZÉSHEZ TARTOZÓ EGYES KÖZSZOLGÁLTATÁST VÉGZŐ INTÉZMÉNYEK VERSENYKÉPESSÉGI SZEMPONTÚ

Részletesebben

Tavaszi szél vizet áraszt - projektterv

Tavaszi szél vizet áraszt - projektterv Tavaszi szél vizet áraszt - projektterv Készítette Tóth Lászlóné Összefoglalás A tanulók csoportmunkában feltérképezik hazánk vízkészleteit és erről digitális és hagyományos térképeket készítenek. A csoportok

Részletesebben

Rólunk. www.dagideas.hu

Rólunk. www.dagideas.hu P ORTFOLIO Rólunk Egy innovatív, folyamatos fejlődési lehetőséget kereső, és a legmodernebb digitális technológiákat bevezető csapat a DAG Ideas. Elhivatottságunk a hazai startupok, kis és középvállalkozások

Részletesebben

Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola MÁSODIK IDEGEN NYELV

Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola MÁSODIK IDEGEN NYELV MÁSODIK IDEGEN NYELV Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja a Közös európai referenciakerettel (KER) összhangban a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése.

Részletesebben

KÖZÉP-EURÓPAI HELYZETKÉP A MAGYAR NYELVŰ SZAKKÉPZÉSRŐL

KÖZÉP-EURÓPAI HELYZETKÉP A MAGYAR NYELVŰ SZAKKÉPZÉSRŐL KÖZÉP-EURÓPAI HELYZETKÉP A MAGYAR NYELVŰ SZAKKÉPZÉSRŐL HATÁRON TÚLI KAPCSOLATOK Kovátsné Vörös Ágnes Projektvezető Szeged, 2016. február 18. A szak- és felnőttképzési oktatók felkészülése a duális rendszerre

Részletesebben

Hatása: Beépül a termék árába, így ösztönözve a gyártót és a felhasználót a társadalmi célok elérésében. (pl. műanyag bevásárló reklám táska)

Hatása: Beépül a termék árába, így ösztönözve a gyártót és a felhasználót a társadalmi célok elérésében. (pl. műanyag bevásárló reklám táska) Környezetvédelmi termékdíj 2013. Változások, kötelezettségek, lehetőségek Barta Klaudia Célja: környezeti veszélyeztetések, károk megelőzéséhez és csökkentéséhez pénzügyi források teremtése EU-s és hazai

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.17. COM(2016) 151 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a biocidoknak a biocid termékek forgalmazásáról és felhasználásáról szóló 528/2012/EU

Részletesebben

Közhasznúsági Jelentés (2009. év)

Közhasznúsági Jelentés (2009. év) Jövőkerék Közhasznú Alapítvány Székhely: 1021 Budapest, Kuruc u. 8. Fővárosi Bíróság 7.Pk.60.571/2005/2. Adószám: 18121214-2-41 Statisztikai szám: 18121214-9133-569-01 Bankszámla: OTP 11702036-20706856

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS. Beszerzés tárgya:

MŰSZAKI LEÍRÁS. Beszerzés tárgya: Beszerzés tárgya: MŰSZAKI LEÍRÁS Ajánlattevő feladata a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség európai uniós fejlesztési források (Nemzeti Fejlesztési Terv és Új Magyarország Fejlesztési Terv) eredményes végrehajtását

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Petíciós Bizottság 30.1.2013 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: A Rudi Clemens német állampolgár által benyújtott 0728/2012. számú petíció a földmunkagépek műszaki és ergonómiai

Részletesebben