PRÉSBEN. Küldje el javaslatát!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PRÉSBEN. Küldje el javaslatát!"

Átírás

1 BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XV. évfolyam FEBRUÁR... avagy: gondolatok a költségvetés tervezésének idején... Gondolatok és adatok, összefüggések és tapasztalatok, amelyek az alapját kell képezzék annak, hogy a község mûködésének s fejlesztésének forrásait az idei esztendõben is biztosítani lehessen, ahogy eddig mindig, önállóságunknak már jóval több mint egy évtizedében. Bejáratott tehát a koncepció megalkotásának az útja, de azt is tudnunk kell: a feltételek évrõl-évre változnak, és ugyancsak régi tapasztalat nem is elõnyükre. Vagyis egyre nehezebb összerendezni gondolatainkat úgy, hogy végül is sikerre vezessen a munka, hogy a mindenkori, s most az idei büdzsé számai egyfelõl reálisak legyenek, másfelõl a finanszírozáshoz kellõ fedezetet nyújtsanak. Úgy van az már csak, hogy az új esztendõt mindig és mindenki, magánember, hivatal, vállalkozás, önkormányzat: új reményekkel, vágyakkal, álmokkal, talán még fogadalmakkal is kezdi. Aztán, ahogy telnek a hetek és hónapok, lassan-lassan legfeljebb a fogadalmak maradnak, a fogadalom, hogy megpróbáljuk s meg is csináljuk, amit tisztünkbõl adódóan meg kell tennünk. Álmainkat pedig többnyire eltesszük a kellemes emlékek közé, felelõtlenség volna nem felébredni, pláne ha a hideg zuhany sem hiányzik a kijózanodáshoz. Tudjuk mindnyájan, az ország helyzete, és állapota nem sok bizakodást enged számunkra, folyamatosak a különbözõ néven nevezett megszorítások, melyeket azért kell elszenvednünk, mert az elmúlt esztendõkben rosszul teljesítettünk, keveset, és drágán termeltünk, miközben és ehhez képest sokat fogyasztottunk. Így hangzik a hivatalos verdikt, amibõl kiderül, ami egyébként mindig ki szokott derülni, hogy a problémáink elõidézõi mindig mi vagyunk, még akkor is, ha ritka esetben elõáll valaki, aki bizalmunkból több felelõsséget kap a többieknél, a közsorsúaknál, hogy beismerje: az országot irányító elit gyakran tévedett, amikor döntéseivel meghatározta mûködésünk körét és tulajdonképpen azt is, mennyire lesz eredményes a munkánk, az egész országé. Marad hát a morgolódás, és a bizonytalanság, ami, mint tudjuk, mindent megmérgez körülöttünk. Önnön magunkat is, szûkebb közösségünket, hangulatunkat és elszántságunkat, pedig az utóbbi nélkül még kisebb a remény a sikerre. Ami mindebbõl a magunk köreire nézve következtetésként mindebbõl adódik, az egyszerû igazság: mi is itt élünk Magyarországon, nem vonhatjuk ki magunkat problémáinak terhe alól, aminek következménye csak fájdalmas lépés lehet, újra a pénzrõl, a több fizetnivalóról kell beszélni és kellett határozni, például és konkrétan azzal és amiatt, hogy nõnek az adók településünkön (is). PRÉSBEN Küldje el javaslatát! Képviselõ-testületünk díjakat alapított, amelyeket hagyományosan május 12-én adunk át az arra érdemeseknek. Többek között azok javaslata alapján, akik erre a felhívásunkra reagálnak, s rövid indoklással megnevezik azokat, akiket méltónak ítélnek a Balatonfenyves díszpolgára, a Balatonfenyves Községért, a Balatonfenyves Kulturális Életéért és Népmûvészeti Hagyományainak Ápolásáért kitüntetõ címek valamelyikére. Kérjük, javaslataikat február 29-ig juttassák el a községházára. Balatonfenyves önállósága óta kiegyensúlyozott gazdálkodással folyamatosan õrzi likviditását, közben igyekszünk mindarra fedezetet biztosítani, amire szükséges, számos önkéntes feladatot is vállalva. Hogy ugyanide eljussunk, soha nem kellett azonban az esztendõt ilyen mértékû adóemeléssel kezdeni, mint ahogy az idén. Immár hét esztendeje 2000 óta nem nyúltunk hozzá ezek mértékéhez, enélkül is el tudtuk látni feladatainkat, nem akartuk polgáraink terheit növelni, még annak árán sem, hogy kisebb mértékû fejlesztésekre futotta így csak a rendelkezésünkre álló bevételekbõl. Utólag újra gondolva a történteket, talán nem volt helyes és célszerû ez az adópolitika, talán az évenként ismétlõdõ kisebb emelések mellett célszerûbb lett volna dönteni, de ez csak játék a számokkal: a mostani változás azt jelenti, hogy évi hat százaléknyival kellett volna feljebb vinnünk a tételek összegét, s ugyanott vagyunk, ahol most. Az önkormányzatoknak az uniós támogatásoknak köszönhetõen soha nem látott lehetõségeik nyílnak a fejlesztésekben, fejlesztéseik megvalósításában mondják az ágazati minisztérium szakemberei. Kötelezõ kincstári optimizmus, vagy igazi lehetõség? tehetjük fel joggal a kérdést, hiszen, valljuk meg õszintén, a mai napig sok fejlesztési pénz érkezésérõl nem tudni. Talán majd most, amikor igazán megnyílnak a csapok, és érkezik fejlesztésünk, fejlõdésünk alapja, finanszírozásának feltétele. De addig magunkra vagyunk utalva, hiszen a községet mûködtetni kell, ezért születtek meg végül is az önkormányzatok, és ez, tudjuk, nagyon sokba kerül, fõleg úgy, hogy az a szervezet, melyen keresztül ez a mûködés olcsóbbá tehetõ (kistérségi társulás) egyelõre nem mûködik elég hatékonyan, csak kevés feladatot végzünk közösen. Talán nem vagyunk még elég szegények ahhoz, hogy együtt tudjunk mûködni, közösen tudjunk gondolkodni? Ahogy fogalmazott egy hátrányos helyzetben lévõ kistérségi település elsõ embere a minap? A kérdések megválaszolásra várnak, addig is az ország helyzete, valamint a kistérség nehézkes mûködése miatt mi itt úgy érezhetjük magunkat, mint a présben, hiszen mindent nekünk mindnyájunknak kell megfizetnünk. Komoly vita alakult hát ki az adóemelések tárgyalása során, melynek támogatását volt olyan képviselõ, aki a fokozott fejlesztések (utak, járdák) megvalósításához kötötte. Készül a költségvetés, gyûlnek az ötletek, javaslatok, idén jut mindenre, amire szükséges, még fejlesztésre is, melyhez még mindig nem késõ, hogy eljuttassák ötleteiket a községházára. Lombár Gábor

2 FENYVESI ÚJSÁG KÖZ(SÉGI)ÉLET FEBRUÁR Kiállítás a Magyar Kultúra Napján Támogatását kérjük! A személyi jövedelemadó egy százalékáról Önök rendelkeznek. Kérjük, hogy adóbevallása során nyilatkozatával a Gyermekekért Balatonfenyves Alapítványt támogassa. Ha ez a szándéka, szíveskedjék beírni a rendelkezés megfelelõ rovatába az alapítvány adószámát: Az Együtt Fenyvesért Egyesület is arra kéri a céljaival szimpatizálókat, hogy õk is a Gyermekekért Balatonfenyves Alapítványt támogassák! Köszönettel az alapítványok kuratóriumai MEGHÍVÓ Szeretettel várunk minden kedves szülõt, ismerõst, barátot a február 23-án, szombaton este 19 órakor kezdõdõ szülõk báljára! A helyszín a községháza nagyterme. A belépõdíj amelybe egy pohár pezsgõ fogyasztása is benne foglaltatik 900 forint. A zenérõl s a jó hangulatról a BÓLÉ DUÓ gondoskodik. TOM- BOLA ZENE TÁNC! Jegyek vásárolhatóak az óvodában és a helyszínen. Diáknaptár Tüttõ József marcali festõmûvész anyagából nyílt kiállítás a községháza nagytermében január 22-én. A tárlatot Erdélyi Ernõ festõmûvész ajánlotta az érdeklõdõk figyelmébe. A jeles nap alkalmából Lombár Gábor polgármester beszélt a kultúra szerepérõl, jelentõségérõl, a balatonfenyvesi általános iskola diákjai és a marcali városi zeneiskola mûvésztanárai pedig rövid mûsorral kedveskedtek a nagyszámban megjelent érdeklõdõnek (fotó: Márton László) A Fekete István Általános Iskola idei naptárának címlapja 2

3 2008. FEBRUÁR KÖZ(SÉGI)ÉLET MÁTRIKULA FENYVESI ÚJSÁG Földváry Miksára emlékeztünk január 7-én kor kiváló üdülõpolgárunk halálának 63. évfordulóján koszorút helyeztünk el a Kölcsey u. 4. sz. alatti ingatlanon (Baranya Megyei Ifjúsági tábor) álló kopjafánál, ahol Lombár Gábor polgármester emlékezett a háború telén életét vesztett nyaralónkra, a természettudós Földváry Miksára (fotó: Márton László) Doni katasztrófa A RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG HÍREI Keresztelõk: Papp Lajos és Erõs Judit kislányát, Boglárkát a fenyves alsói Mária-templomban november 25-én, Bene István és Németh Szilvia kisleányát, Biankát december 23-án a plébánia-templomban kereszteltem meg. Hosszú boldog életet kívánunk Nektek! Temetések: Kristóf Jenõné Leke Arankát október 30-án, Hackl Józsefné Kovács Teréziát október 27-én, Bódi Istvánné Czigány Annát november 17-én, Konyovits Istvánt november 22-én, Kõvári Lászlót december 13-án, Katona Jánost január 7-én, Futó Istvánt január 10-én, Kékesi Lajosné Garai Annát január 14-én, Gál Bélát január 25-én kísértük utolsó útjukra! Adja Uram örök nyugodalmat Nekik és az örök világosság fényeskedjék nekik! A 2. Magyar Hadsereg doni katasztrófájára emlékezett a község január 11-én kor a Tátika utcai temetõben (fotó: Márton László) A nagyböjtben február 6-tól március 22-ig a miserend annyiban változik, hogy az alsóbélatelepi kápolnában szombaton 17 órakor vannak a szentmisék. A plébános telefonszáma: Ify Géza 3

4 FENYVESI ÚJSÁG KÖZ(SÉGI)ÉLET HIRDETÉS FEBRUÁR Könyvtárunk várja olvasóit! Nyitva tartás: Hétfõ: Kedd: Szerda: és Csütörtök: Péntek: A Gyógyszertár nyitva tartása: hétfõtõl péntekig 8 16 óráig. Tel.: Fenyvesiek figyelem! Aki szeretne T-com telefonja mellett mûködõ ADSL Optimum típusú T-online (internet) hozzáférhetõséget bevezettetni, kérjük, hogy név, cím, telefonszám feltüntetésével jelentkezzen a balatonfenyvesi önkormányzatnál, Beck Líviánál. Az egyenkénti Internet bevezetésének esélytelensége miatt felkérjük az önkormányzat testületét, hogy próbáljanak meg eljárni érdekünkben. Ez azonban csak akkor válhat lehetõséggé, ha több jelentkezõ lenne, és így csoportosan nyújthatnánk be kérelmünket. Németh Lajosné MEGNYITOTTUK Balatonfenyves, Vörösmarty utca 10. szám (a Zsoli Szupermarket emeletén) INGATLAN-HITEL-BIZTOSÍTÁSI irodánkat. INGATLAN: eladás és vétel HITEL: több bankhitel lehetôsége egy helyen BIZTOSÍTÁS: Generali Providencia Biztosító Zrt. helyi képviselete Vargáné Vlasics Erika irodavezetô (06/ , 06/ ) Terveink 2008-ban Fenyves nyugdíjas egyesületének tagjai évek óta bállal búcsúztatják az óévet. Ez 2007-ben sem volt másként. Nagy szervezés és készülõdés elõzte meg az eseményt, s ennek nem is maradt el az eredménye. Több mint ötvenen vettek részt az este hétkor kezdõdõ s reggel hatig tartó mulatságon. Ettek, ittak, jól szórakoztak, sokan nyertek a tombolán, a fõdíjat, a malacot, Babodi László vitte el: neki volt igazán malaca! De a malac farkát bárki meghúzhatta, hogy szerencsés legyen az idei éve. A táncos évzáró után elkezdõdött egy újabb dolgos év az Ezüstfenyõ Egyesület életében. Folytatódnak a hétfõi klubnapok, a tánc- és az énekpróbák. Január 28-án a polgármester ismertette a község kötségvetésének koncepcióját, tervezetét, hozzá is szólhattunk, kérdezhettünk is. Február 16-ra tervezzük a már hagyományos farsangi álarcos bált. Márciusban nagyon fontos eseményekre készülünk. Sor kerül az Ezüsfenyõ Egyesület éves beszámolójára az egész éves tevékenységrõl, ünnepi keretek között. Azon kívül egy nagyon szép határkõhöz, a jubileumunkhoz érkezünk, ebben az esztendõben ünnepeljük a klub fennállásának huszonötödik évfordulóját. Sajnos, a három alapító tag, Bartha Anna, Récsei Lajos, Horváth J. Károly már nem lehet velünk, de ha lenéznek reánk odaföntrõl, biztosan örülnek, hogy tovább vittük, amit õk elkezdtek. Zöld Jánosné Felhívás! Értesítjük Balatonfenyves vállalkozóit, hogy honlapunkon közzé kívánjuk tenni a községben mûködõ vállalkozók, iparosok jegyzékét, mely komoly segítséget nyújthat a megfelelõ szakember elérésében állandó lakosnak, nyaraló tulajdonosnak és az üdülõvendégeknek egyaránt. Azok akik szeretnék, hogy a jegyzékbe amely nyomtatott formában a községházán is elérhetõ lesz bekerüljenek, kérjük írásban (fax: 85/ , vagy jegyzo@balatonfenyves.hu) jelezzék a Polgármesteri Hivatalban. Kérjük, a következõ adatokat adják meg: a cég megnevezése (vállalkozó neve, székhelye, elérhetõsége, vállalkozói igazolvány cégbejegyzés száma). A jegyzéket folyamatosan, a beérkezett adatok alapján frissítjük! A megújult települési honlapon az elmúlt idõszakhoz hasonlóan szeretnénk megjelentetni a községben mûködõ, a turizmushoz kapcsolódó vállalkozások ajánlatait (utazási irodák, szállodák, éttermek, vendéglátó egységek). Azok akik szeretnének a település hivatalos honlapjára felkerülni, kérjük jelezzék faxon, ben vagy személyesen a Polgármesteri Hivatalban. Lehetõséget biztosítunk már meglévõ önálló honlap esetén link felhelyezésére a község weboldalára. Fax: 85/ jegyzo@balatonfenyves.hu Kérjük, a következõ adatokat adják meg: a cég megnevezése/vállalkozó neve, pontos címe, elérhetõsége (telefon, , weblap), esetleg pár mondatos bemutatkozás. Védjük meg a vízórát! A Dunántúli Regionális Vízmû Zrt. felhívja a fenyvesiek figyelmét: még az erõs fagyok elõtt kellõ gondossággal védjék meg a vízmérõket, különös tekintettel arra, hogy az elmúlt években gyakoriak voltak az ennek elmulasztása miatt bekövetkezett károk. Az idevágó törvényi szabályozás úgy rendelkezik, hogy az elfagyást megelõzõ intézkedések elmulasztása miatti hibák elhárításának, az esetleges javításnak, berendezéscserének a költségeit a fogyasztó kell, hogy állja. Néhány jó tanács. A vízmérõakna belsõ felületét megfelelõ szigeteléssel javasolt ellátni, fent és oldalt is. A fedlap illeszkedjen hézagmentesen az aknán, s célszerû ezt is valamilyen szigeteléssel védeni. Ajánlatos a vizes berendezések rendszeres ellenõrzése, hogy az esetleges hibát az ingatlantulajdonos a lehetõ legrövidebb idõn belül észlelje. FENYVESI ÚJSÁG. Balatonfenyves Önkormányzatának információs lapja. Megjelenik havonta. Szerkeszti a szerkesztôbizottság. Felelôs szerkesztô: Tóth Árpád. Szerkesztés: BÉPÉ Betéti Társaság (ügyvezetô: dr. Buza Péter). Postacím: Balatonfenyves Pf.: 20. Készült a Dinasztia Ház Grafika-Typopress Nyomdájában, Budapesten. MKM nytsz.: PHF/1296/ve/

5 2008. FEBRUÁR KÖZ(SÉGI)ÉLET POSTALÁDÁNKBÓL FENYVESI ÚJSÁG Iskolai hírek A szorgalmi idõ elsõ féléve január 18-ig tartott. Tanulóink 25-ig értesültek az elsõ félévben elért tanulmányi eredményeikrõl. Iskolánk tanulmányi és magatartási átlaga jó. Az elégedettségi mérés után kidolgozott intézkedési tervek alapján ebben az évben kiemelt feladatunk volt az alsó tagozaton a szóbeli kifejezõkészség fejlesztése, a felsõ tagozaton pedig a másság, a különbözõség elfogadásának, megértésének az erõsítése. Idén is nagy gondot fordítottunk az esélyegyenlõség biztosítására, tanulóink felzárkóztatására, fejlesztésére. Szakkörök sokasága lehetõséget adott kiemelkedõ képességû tanulóinknak, hogy tudásukat továbbfejlesszék, jól felkészüljenek a különbözõ versenyekre. Diákjaink közül harmincan járnak a választható angol nyelvoktatásra. Alsós gyerekeinknek színházbérlettel nézhetik meg a keszthelyi színház elõadásait. Az egészséges életmód kialakításában nagy szerepe van, hogy heti három órában vehetnek részt tanulóink testnevelés órán, illetve heti négy órában különbözõ sportfoglalkozáson. A tehetséggondozás fontosságát az alábbi eredmények mutatják: Egy mixer Fenyvesrôl A Marcaliban 1984-ben született Kanizsai Roland a Fekete István általános Iskola elvégzése után, szülei nyomdokaiba lépve a keszthelyi szakiskolában sajátította el a vendéglátás elméleti alapjait. Az érettségi után szakmenedzseri képesítést szerzett, s felvették a Pannon Egyetem Vendéglátó és szálloda szakára ben elvégezte Vilmann András tanfolyamát, s elkezdõdött mixerkarrierje. Koktéljaival elõször a balatonkeresztúri Agi s Steak House-ban találkozhattak a vendégek, de már az elsõ országos versenyen bejutott a döntõbe, ahol az addig tekintélyt szerzett nagyokkal küzdhetett meg. Aztán Dubrovnikban harmadik helyezést ért el 2006-ban, majd a Gasztrorandevún is minden kategóriában elhozott egy kupát, s a gyõztesek gyõztese kupa is az õ polcát díszíti ban a Giffard nagyköveteként részt vett Franciaországban egy világbajnokságon is, ahol elsõ Népdaléneklés Buzsák Török Alexandra 1. hely Schranc Álmos 2. hely Német Balatonboglár Filó Szebasztián 1. hely Péterfi Szabolcs 4. hely Helyesíró Gamás Bene Henrietta 2. hely November hónapban lezajlott az igény- és elégedettségvizsgálat, melynek értékelése még folyamatban van. Szomorúan tapasztaltuk, hogy a kiküldött 91 szülõi kérdõívbõl csak 34 százaléknyi érkezett vissza, pedig a felmérésnek az a lényege, hogy minél több vélemény alapján alakítsuk ki a további feladatainkat. lett Silver Fruits koktéljával. Helyezéseinek listája máris tucatnyi további tételbõl áll, egyszóval sikeres mûvelõje szakmájának. Elismertségének kétségbevonhatatlan jele, hogy a képzésben is részt vesz: tanára a Mojito Mixer iskolának. Jelenleg a Georgikon hallgatója (levelezõ tagozaton), s a nemrégiben nyílt budapesti Laurent Perrier Boston Bar üzletvezetõje, bármixere. Szép pálya máris az övé, egy újabb fenyvesié, azok közül, akik saját szakmájukban öregbítik községünk hírét s nevét. TA Buli! Új év köszöntõ buli volt január 19-én, szombaton a Korcsma Majorkában. Pubos hangulat, éjféli falatok egy pohár pezsgõvel, zene, tánc, tûzijáték, tombola jó mulatság, kivilágos kivirradtig. Következõ rendezvényünk a február 23-án szombaton este sorra kerülõ farsangi bál. Mindenkit szeretettel várunk! Imremajor, Fõ tér 1., tel.:

6 FENYVESI ÚJSÁG MÚLTUNK TÜKRE FEBRUÁR A vöröskereszt naplójából (III.) Tavaly, a novemberi számunkban kezdtük meg annak a dokumentumnak a közlését, amelynek alapja jónéhány kézzel teleírt vonalas füzetoldal tõl jegyezték fel a fenyvesi vöröskereszt szervezet mûködésének adatait, az anyag egy meglehetõsen nehezen olvasható, itt-ott hiányos másolatban maradt ránk. Több mint két emberöltõ, hatvan év távolából igencsak különös olvasmány, sokat elárul az akkori, ma már elképzelhetetlen közviszonyokról, a település mindennapjairól. Azok neveit szerepeltetve, akik közül néhányan ma is Fenyves lakói, vagy azok utódai. Közös históriánkról mesélnek ezek az adatok, mondatok november 15-én a 6 éven aluli gyermekeknek a helybeli vöröskeresztes fiók ingyenes vizsgálatot nyujtott. A vizsgálatot Dr. Révász Jenõ k. gyermekorvos felebaráti szeretetbõl, önzetlenül végezte.a megvizsgált gyermekek a következõk: 11. Forintos Juliska 12. Bárdosi Valéria 13. Bárdosi Terézke 14. Kálmán Istvánka 15. Jakubek Mária Magdolna 16. Kemény Szilárd 17. Tüttõ Istvánka 18. Pap Mária 19. Pap Antalka 10. Pap Józsika testvérek 11. Szliss Antalka 12. Szabó Jánoska 13. Szabó Magduska 14. Kloknitzer Ferike 15. Császár Istvánka 16. Czink Iduska december 6án: Mikulás napján: 50 kis ajándékcsomag az iskolás gyermekek részére, a hozzávalót adományozták és készítették: Dani Jánosné Kalmár Istvánné Özv. Zámbory Lajosné Polonyi Rózsa Rónay Gézáné Mittermayer Józsefné A csomagok tartalma: alma, dió, mogyoró, kifli, aszalt gyümölcs december 23án délután karácsonyi gyermekelõadás (volt). A darab címe: Karácsonyi angyalok Szereplõk: Iványi István, Skublics Sárika, Skublics Zsuzsika, N. Czibulás Gábor, Pap Ica, Szabó Gizi, Lakatos László, Szabó Panni, Kemény Szilárd, Légrádi (a keresztnév nem olvasható B. P.), Kázsmér Sándor. Rendezte Dr. Kemény Istvánné. Karácsonyi verseket szavaltak: Mittermayer Erzsike, Szabó Magda, Varga Emmi, Zsuppán Éva, Hrickó Ili, Vogronics Zsuzsa, Galácz Magda, Csányi Rozi, Szabó Manyi, Albert Anna, Benkics Ibi, Forintos Rózsi, Metzger Irén, Rózsa Ilona. A verseket Polonyi Róza tanítónõ tanította be december 26. Karácsonyi mûsor 1. Óh gyönyörû titokzatos éj. Elõadta a dalárda Patay István vezénylésével. 2. Elõkép: Betlehemi jászol. Szereplõk: Tóth Irén, Simon Jenõ, Szabó Gizi, Szabó Anna, Iványi László, Korontos Miklós, Pernecz István. (3.) Szomjufalvi tanítóválasztás. Szereplõk: Tóth Irén, Német Irén, Szabó Teréz, Bárdosi Gábor, Péter István, Pernecz György, Szõke József, Simon Jenõ. (4.) Két szavalat: Molnár Irén és egy elemista. (5.) Falu végén kurtakocsma. Szereplõk Patai István, Garai Anna, Frankberger Ferenc, Péter László, Péter István, Frankberger Mihály, Csák Ferenc, Szabó Anna. (6.) Himnusz. Elõadta a dalárda Patai István vezénylésével. Szilveszteri mûsor: Konferansz: Bárdosi Gábor Magyar tánc: Tóth Irén, Szántai Er(zsébet) Hipnotizmus: Garai Mária, Sándor (a keresztnév nem olvasható) Az már más: Frankberger Sándor, Frankberger Mihály, Frankberger Ferenc Hirdetésolvasás: Patai István Három perc: Maros Katalin, Légrádi József, Iványi László Operálás: Patai István Házassági zivatar: Garai Mária, Szántai Erzsi, Neuzil Margit, Metzger (Irén) Oh azok a nõk: Patai István Palócnóták: énekelte Rónay (a keresztnév nem olvasható B. P.), zongorán kísérte Patai István Magyartánc: Tóth Irén, Szántai Erzsi Ó évet búcsúztatta Új évet köszöntötte Rohonyi Attila Még két rövid bejegyzést idézek a (részben) 1945-re vontakozó oldalakról. Az egyik: Kimutatás VIII. 11-tõl III. 12-ig 35 drb. hadifogolykutató vöröskeresztes levelezõlap elküldve. Kutató osztály vezetõje Dani Jánosné Most, hogy, mint immár évek óta, nemrégiben Fenyves is megemlékezett a harmadik magyar hadsereg januári gyásznapjáról, a doni áttörés katasztrófájáról, látjuk a jelenidejû aktualitását is ennek a regisztrációnak. Kiderül a rövid sorokból, hogy Fenyves több mint harminc polgára kereste még a háborús események során eltûnt hozzátartozóját, abban a reményben hogy valamelyik fogolytáborban a Nemzetközi Vöröskereszt talán megtalálja. És az is kiderül ebbõl a néhány sorból, hogy a betonüzemet mûködtetõ vállalkozó, Dani János feleségének volt a feladata vezetni a helyi kutató osztályt, amely ezek szerint községünkben, a nyaralótelepen akkor külön szervezeti egységként mûködött a helyi vöröskereszt kebelén belül. Végül a füzet évi oldalait lezáró bejegyzés: Az 1945ik év évzáró közgyûlése március 31-én volt. A következõ közleményben mi is átlapozunk a negyvenhatos esztendõre. (folytatjuk) 6

7 2008. FEBRUÁR SZOMSZÉDOLÓ FENYVESI ÚJSÁG Galácz György: a civil szervezeteké a jövô Amikor Lombár Gábor megkeresett, s elmondta, új rovat indul a Fenyvesi Újságban, megkérdezzük a szomszéd polgármestereket, hogy milyen a településeink kapcsolata, az elsõ pillanatban azt hiszem lényegre törõen, és õszintén válaszoltam: jó ötlet! Az elmúlt több mint egy évszázad alatt ezen a területen az éppen aktuális érdekeknek megfelelõen tologatták a községek határait. Közben az emberek tették a dolgukat, beépült a Balaton part. Ma már csak az itt lakók ismerik a közigazgatási határokat, meg azok, akik figyelik az útjelzõ táblákat óta három cikluson keresztül munka mellet, alpolgármesterként tettem a dolgom, tanulmányozva közös múltunk értékeit és hibáit, közben figyelve a közösségek önállóságra törekvését. Az új idõszámítás kezdetén túlságosan el voltunk foglalva saját érdekeink érvényesítésével, nem gondoltunk vagy csak kevesen arra, hogy összefogva, együttmûködve talán könnyebb lenne önmagunkat felépíteni, közös érdekeinknek érvényt szerezni. Egyszóval megnyílt elõttünk a világ, és egy darabig nem tudtunk ezzel a lehetõséggel mit kezdeni. Szerencsére nagyon sokan vagyunk olyanok Balatonfenyvesen, Balatonmáriafürdõn is, akik a politikai megosztottságot mellõzve elindultunk egy olyan úton ami a településeken élõ emberek komfortérzetét, érdekérvényesítését segíti, támogatja. Az utóbbi idõben a környezetünkben is sok civil szervezet, egyesület, alapítvány alakult. Az értelmes célokért létrejött szervezetek nem ismernek közigazgatási határokat. Talán az egyik legjobb példa erre a három község határán aktívan mûködõ Õszidõ Nyugdíjas Klub. Tagjai között vannak balatonfenyvesiek, balatonkeresztúriak, balatonmáriaiak, sok nyaralótulajdonos is. Azért sikeresek, mert többek között felismerték az emberi kapcsolatok fontosságát. Szinte minden rendezvényen aktívan részt vesznek, saját produkcióikkal színesítik a programot. Sokan tudjuk, hogy az elmúlt években Balatonfenyves, a civil kapcsolatok kialakításában és ápolásában élen járt. Az erdélyi magyarsággal, Lengyelország két településének polgáraival sikerült olyan együttmûködést kialakítaniuk, amit minden józan gondolkodású embernek támogatni kell. Nagyon örülök annak, hogy éveken keresztül aktívan résztvevõje lehettem e kapcsolatok kialakításának Lombár Gábor polgármester úrral együtt. Ennek eredményeként Balatonmáriafürdõnek a németországi (Auleben) kapcsolata mellett van már egy lengyelországi (Kozmin) is. Ezek jól mûködnek, minden évben részt veszünk egymás fontos programjain. Egyre több barátság alakul ki a települések polgárai között. De az eddig elért eredmények mellett van itt még egy nagyon fontos dolog, amit feltétlenül meg kell említenem. Ennek a közös munkának az eredményeként a polgármester úrral létrejött közöttünk egy jól mûködõ munkakapcsolat is, ami arra ösztönöz engem, hogy már polgármesterként folytassam ennek továbbépítést. Mert én is hiszek abban, hogy ezek a baráti kapcsolatok hozzásegítenek bennünket egy békés Magyarország és egy békés Európa kialakításához. Galácz György Balatonmáriafürdõ polgármestere NÉPSZAVAZÁS március 9. Tisztelt Választópolgár! március 9-én ügydöntõ országos népszavazásra kerül sor a következõ kérdésekben: Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvõbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követõ év január 1-jétõl ne kelljen kórházi napidíjat fizetni? Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követõ év január 1-jétõl ne kelljen vizitdíjat fizetni? Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsõfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük? Értesítõ február 22-ig névre szóló Értesítõ -ben kap tájékoztatást a névjegyzékbe vételérõl. Ha nem kap Értesítõt, a helyi választási irodában a jegyzõnél érdeklõdhet annak okáról. Ha a névjegyzékbõl kimaradt, minél elõbb kezdeményezze a névjegyzékbe vételét, mert a szavazás napján erre már nem lesz lehetõsége! A szavazás helye Az Értesítõ -ben tájékoztatjuk annak a szavazóhelyiségnek a címérõl, ahol leadhatja szavazatát. Ha a szavazás napján Ön külföldön tartózkodik, a Magyar Köztársaság nagykövetségén vagy fõkonzulátusán szavazhat. Ennek érdekében a külképviseleti névjegyzékbe vételét február 22-ig kérheti személyesen vagy meghatalmazottja útján a helyi választási iroda vezetõjétõl. Ha a szavazás napján Ön Magyarországon, de nem a lakóhelyén tartózkodik, igazolással szavazhat. Igazolást személyesen vagy meghatalmazottja útján március 7-ig kérhet a helyi választási iroda vezetõjétõl. Ha Ön mozgásában gátolt, kérésére Magyarországon mozgóurnával szavazhat. FIGYELEM: mozgóurna csak írásban kérhetõ! Mozgóurnát a szavazás napja elõtt a helyi választási irodától, a szavazás napján a szavazatszámláló bizottságtól lehet kérni. A népszavazás eredményessége Az ügydöntõ országos népszavazás eredményes, ha az adott kérdésre az ország összes választópolgárának több mint egynegyede azonos választ ad. A választópolgárok döntése az Országgyûlés számára 3 évig kötelezõ. Ha a népszavazás eredménytelen, a döntés joga visszaszáll az Országgyûlésre. 7

8 FENYVESI ÚJSÁG HIRDETÉS REJTVÉNY FEBRUÁR APRÓ Megújulva kinyitottunk! Szuperal ABC, Fenvyesi u. 79., nyitva hétfõtõl péntekig , szombaron óra között. Szeretettel várjuk régi és új vásárlóinkat. Nagy Tamásné. Családi ház eladó. Vörösmarty u. 22., tel.: , Lajos élelmiszerbolt kiadó. Vörösmarty u. 2., Szabó Lajos, tel.: , Korrepetálást a reáltárgyakból vállalok. Bódai Józsefné, Fenyvesi u., tel.: Eladó egy fekete íróasztal, hozzá való székekkel ( Ft), egy gyermek etetõszék (4000 Ft), egy elektromos táskavarrógép (3000 Ft), gyapjú paplan-párna garnitúra (2 db., 4000 Ft/db). Tel.: Eladó egy 250 literes fagyasztóláda, újszerû állapotban, 25 ezer forintért. Tel.: Eladó négy darab szék + íróasztal (cseresznyefából), egy sarok ülõgarnitúra. Fenyvesi u. 167., tel.: Ami kellhet, itt rálelhet! Mindenféle holmi ruhák, játékok, ékszerek, bútorok olcsón eladó. Mika Tivadar villanyszerelõ vállal érintésvédelmi és villámvédelmi munkát, bojlerjavítást, vízkõtlenítést. Tel , , Grillcsirke házhoz szállítás Öregház borozó. Másfél órán belül 1400 forintért Balatonfenyves, Balatonmária és Balatonkeresztúr területén óra között. Megrendelhetõ: , Építkezik, felújít, olcsóbban szeretne vásárolni? Villany-, víz-, fûtésszerelvények, elektromos- és gázkészülékek, háztartási- és kisgépek, karácsonyi izzósorok, fûzérek, hûtõ- és háztartásigépszerviz: javítás, elõzetes árajánlattal. ZSIZÓ szerelvény szaküzlet, Ady E. u. 33., tel.: , Homok, töltésföld, sóder (pusztamiskei), dolomit 5/12 és vegyeskõ eladó. KOCKAVADÁSZAT E havi rejtvényünk beküldési határideje február 20. A helyes megfejtõk között Venczel Sándor könyvajándékát sorsoljuk ki. A januári rejtvény megfejtése: Szeretjük Fenyvest! Minden nagynak kicsiny a kezdete. A BéPé Bt. könyvajándékát Nagy Tamásné, Úttörõ utca 60. nyerte. Nyereményét postán kapja meg. Folyamatos szállítást is vállalunk. Tel.: Angol, német nyelvoktatást, korrepetálást, egyetemi felvételi elõkészítést vállalok (történelembõl is). Vadonatúj FRISTER ROSSMANN típusú táskavarrógép eladó. Gáspárné dr. Szilágyi Katalin, Kossuth Lajos utca 78., tel.: , Csokonai utca 19. szám alatt várjuk kedves vásárlóinkat. Kínálatunk baromfi, felvágott, füstölt áru. Papp és Varga Bt., tel.: Kránicz István háztartásigép-szerelõ vállalja automata mosógépek, mosogatók, bojlerek, takarító- és barkácsgépek, centrifugák javítását és felújítását. Egy-két éves automata mosógépek, mosogatók eladók és megrendelhetõk. Tel.: Márciusi számunk lapzártája február 20., 12 óra Vízszintes: 13. Megtart 14. Bõ 15. Lakására 16. Alá 17. Régi gépkocsi típus 19. Énekesnõ (andrea) 21. Ezüst vegyjele 22. Ond vezér fia Ullmann (norvég színésznõ) 26. Német névelõ 27. Épületszárny 28. Brazil focista volt 29. Alágyûr 30. Mohamedán pap 31. Izomban rejlik 33. Délamerikai darufajta 34. Tüzel 35. Szolmizációs hang 36. LARIK! 37. Fényt kibocsátó dióda 38. Voznyeszenszkij mû 39. PORO! 40. kéret 41. Ró 42. Tisztesség 43. Ezüst vegyjele 44. Kofa 45. Hihetelen történetek 49. Férfiak 51. Düledék 52. Beociai hõs 53. Egyletben van 55. Davonban van! 56. Fõnév röv. 57. Kellemes szag 59. Szín az arcon 61. Névmás 62. Újzélandi vasúti alagút 64. Ellenszegülés 66. Régi ágynemû Függõleges: 1. Gólyára mondják 2. Bennünk van 3. Antimon vegyjele 4. Zavaros idõ! 5. Benzinkút tipus 6. Asztácium vegyjele 7. Vas megyében van 8. Marokkói kikötõváros 9. Korog a gyomra 10. Holland úszónõ (Ada) 11. A csodák csodája 12. Felvágott 18. Fél fillér! 20. Libia autójele 23. Ételfajta 25. Belül kever! 27. A keserû anyagok orvosi neve 30. Valódi 32. Tehetõs 33. Hawai búcsúszó 35. Õszülõ 37. Magyar kártyajáték 39. Kisgyermek tréfásan 41. Kocsi elé fogott állat 43. Menyasszony 45. Üzemanyagforgalmazó cég 46. ENADA! 47. Csokifajta 48. Hozzájut a barbár 52. Lejegyzé 58. Tudományos tétel 60. Lábbal lök 63. Igeképzõ 65. A kalcium vegyjele 67. Kettõsbetû 2007-ben a KOCKAVADÁSZAT megfejtõit megajándékozták: a Fekete István Általános Iskola, Gomba Café Földes Norbert, Játékbár Kiss György, Kupa Vendéglõ, Lajosbolt Nagy Tamás, Pitonya Étterem, Stefán Kft., Szabadi Gumi, Trombitás Étterem, Tündérkert virágbolt, Takarékszövetkezet, Balatonfenyves Önkormányzata, Venczel Sándor. Köszönjük támogatásukat! 8

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR 120 év százhúsz érv! Ezt a szlogent választottuk 2016-os évfordulóink megünnepléséhez. Nem okoz komoly problémát, ha fel kell soroljuk

Részletesebben

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről.

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Tárgykód Határozat- NAPIRENDEK Rendelet száma Az Art-Vital Kft (Nyíregyháza, Sólyom u. 21.) kérelme 118/2001.

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XVII. évf. 11. szám 2008. november

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XVII. évf. 11. szám 2008. november PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XVII. évf. 11. szám 2008. november 2 PÁTYI KURÍR 2008. november PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY Alapító: Páty Község Önkormányzata 2071

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 6. szám 2005. június. Ballagó nyolcadikosaink

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 6. szám 2005. június. Ballagó nyolcadikosaink PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 6. szám 2005. június Ballagó nyolcadikosaink 2 PÁTYI KURÍR 2005. június PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY Alapító: Páty Község

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 273-6/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2012. május 29- én /kedden/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

Négy kórus közremûködésével tartottak Adventi hangversenyt

Négy kórus közremûködésével tartottak Adventi hangversenyt BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XV. évfolyam 2008. JANUÁR ÚJ ÉV, ÚJ NAPTÁR Úgy peregnek a napok, hetek, hónapok, hogy követni is nehéz. Tegnap még búcsúztattuk az óévet, ma pedig már tesszük a

Részletesebben

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet

Részletesebben

Sokan, s jót mulattunk

Sokan, s jót mulattunk XVIII. évfolyam 7. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja 2008. július Sokan, s jót mulattunk Díszpolgár és s köszöntõje Kovács Kati mûsorára sokan voltak kiváncsiak FAL ALUN UNAP AP A fõzõver ersen

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A képviselõ-testület 2015. október 15-én rendkívüli képviselõtestületi

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A képviselõ-testület 2015. október 15-én rendkívüli képviselõtestületi TARCSAI HÍRADÓ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron 2015. november INGYENES ÖNKORMÁNYZATI INFORMÁCIÓS LAP 15. évfolyam 9. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A képviselõ-testület

Részletesebben

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén címû pályázat záró rendezvénye 2013. július 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Önkormányzati "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Részletesebben

ORBÁN ATTILA. KECSETI GABRIELLA textiltervezõ

ORBÁN ATTILA. KECSETI GABRIELLA textiltervezõ F E L H Í V Á S A FÉSZEK önfenntartó, egyre nehezebb pénzügyi helyzetében fordulunk a Klub t a g s á g á h o z, h o g y a z E G Y É N I V Á L L A L K O Z Ó K S Z E M É L Y I JÖVEDELEMADÓ kötelezettségeik

Részletesebben

XVIII. évfolyam 2. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja 2008. február. Meghívó. A Faluvédö és Szépítö Egyesület

XVIII. évfolyam 2. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja 2008. február. Meghívó. A Faluvédö és Szépítö Egyesület XVIII. évfolyam 2. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja 2008. február Meghívó A Faluvédö és Szépítö Egyesület 2008. március 1-jén 19 órai kezdettel Hóvirág Bált rendez az Általános Iskola tornatermében,

Részletesebben

Karácsonyi miserend. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER

Karácsonyi miserend. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER Dicsôség a magasságban Istennek! (Lk 2,14) Írók, költôk, filozófusok számtalan alkalommal leírták, illetve állították, hogy az embert

Részletesebben

Történelmi személyekrôl nehéz írni. Sok ember

Történelmi személyekrôl nehéz írni. Sok ember BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. AUGUSZTUS Történelmi személyekrôl nehéz írni. Sok ember úgy gondolja, hogy mindig elô kell hozakodni valami új ténnyel/eseménnyel (félve az

Részletesebben

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. DECEMBER Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi szentmisém (egy kápolnában, ahol nem volt világítás, csak néhány gyertyafény pislákolt

Részletesebben

Nagypalli Hírhozó. 2016. január. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet!

Nagypalli Hírhozó. 2016. január. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet! Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet! Megfáradt már az Esztendő, lassúbb lett a lépte, úgy gondolta, ideje lesz megpihenni végre. Búcsúzóul összehívta

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BALATONEDERICS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 1/102-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Az ülés helye: Balatonederics, Házasságkötő terem Készült: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron TARCSAI HÍRADÓ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron INGYENES ÖNKORMÁNYZATI INFORMÁCIÓS LAP 7. évfolyam 6. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Köröstarcsa Község Önkormányzata Képviselõ-testülete

Részletesebben

NEMZETÜNK ÜNNEPE. Tavaszi programok

NEMZETÜNK ÜNNEPE. Tavaszi programok BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XV. évfolyam 2008. MÁRCIUS 1848. március 15 Nekünk, magyaroknak nem csupán egy nap a rendíthetetlenül haladó idôben, hanem a nemzet születésnapja. Az a nap, amely

Részletesebben

~ 352 ~ 102-19/2011. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről.

~ 352 ~ 102-19/2011. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről. 102-19/2011. Jegyzőkönyv Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről. Határozat száma: 240/2011.(XII.15) 241/2011.(XII.15) 242/2011.(XII.15) 243/2011.(XII.15)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzat Képviselőtestülete 8296 Monostorapáti Száma: 230-12/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzat Képviselőtestületének 2008. október 29- én /szerdán/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei

A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 4. szám 2004. április A TARTALOMBÓL Helyi szociális rendelet Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója A Magyar Vöröskereszt hírei Útépítés

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 20/I/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 2-án /szerda/ 14 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIV. évfolyam 2007. NOVEMBER

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIV. évfolyam 2007. NOVEMBER BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIV. évfolyam 2007. NOVEMBER HA TESTVÉRI A SZERETET A rendszerváltás idején nagy lendülettel kezdtek hozzá Magyarország településeinek közösségei folytatva az akkor

Részletesebben

Adászteveli hírmondó

Adászteveli hírmondó Adászteveli hírmondó December 17-én tartottuk a Szeretet ünnepét. Az óvodások, iskolások és a helyi fiatalokból álló kultúrcsoportok műsorral köszöntötték a lakosságot. 2012. január 3. évfolyam 1. szám

Részletesebben

1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november

1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 11. szám 2005. november 1956-os megemlékezés Október 23-án a Széchenyi téren helyezte el az MSZP Pátyi Szervezete koszorúját A TARTALOMBÓL:

Részletesebben

Középpontban a fejlesztések

Középpontban a fejlesztések V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 23/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 24. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Seszták Oszkár, a közgyűlés elnöke, Kozma Péter, a közgyűlés alelnöke, Balla

Részletesebben

VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÍGY ÜNNEPELTÜNK...

VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÍGY ÜNNEPELTÜNK... BALATONAKALI ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Január óta tervezgettük, hogyan lehetne igazán emlékezetessé tenni legszebb tavaszi ünnepünket, március 15-ét. Erdélyi testvértelepülésünk polgármestere, Kanyaró Pál

Részletesebben

Gazdálkodásunk alapja: Balatonfenyves Község Önkormányzata

Gazdálkodásunk alapja: Balatonfenyves Község Önkormányzata BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. FEBRUÁR Gazdálkodásunk alapja: Balatonfenyves Község Önkormányzata 2016. évi költségvetésének várható fôösszege 668 597 E Ft. A bevételek legnagyobb

Részletesebben

KECEL VÁROS KÖZÉLETI LAPJA 2013. ÁPRILIS III. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

KECEL VÁROS KÖZÉLETI LAPJA 2013. ÁPRILIS III. ÉVFOLYAM 2. SZÁM KECEL VÁROS KÖZÉLETI LAPJA 2013. ÁPRILIS III. ÉVFOLYAM 2. SZÁM A Keceli Hírek internetes változatát megtalálja a www.kecel.hu oldalon. Fizetett hirdetés Újra indul az újság A fontos információk eljutnak

Részletesebben

Megerősítettük a süllyedő ravatalozó épületét. 20 tonna cementet az egyház, murvát a bánya biztosította ehhez. Köszönjük segítségüket.

Megerősítettük a süllyedő ravatalozó épületét. 20 tonna cementet az egyház, murvát a bánya biztosította ehhez. Köszönjük segítségüket. HÍREK Az alábbiakban olvasható a 2015. évi önkormányzati tevékenységről a 2015. december 15-én tartott közmeghallgatáson elhangzott beszámoló. 2014. december 9-én volt az előző évi közmeghallgatás, amely

Részletesebben

Folytatódik: a település strandjának felújítása.

Folytatódik: a település strandjának felújítása. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIX. évfolyam 2012. JANUÁR Folytatódik: a település strandjának felújítása. A kedvezô vízállásra és a szerencsésen enyhe télre való tekintettel a munkálatokat végzô

Részletesebben

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók.

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók. 2016. február Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Lakodalmas Zenekarok és Vofélyek IX. Találkozója 2016. március 19-én 18 órai kezdettel a csengelei Faluházban.

Részletesebben

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai

Részletesebben

X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu

X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu X. évf. 1. sz. 2013. március www.kiralyhegyes.hu Tisztelt Királyhegyesiek! Örömömre szolgál, hogy 2013. év elején községünk önállóságának stabilitásáról számolhatok be Önöknek. Az elmúlt időszakban számtalan

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2015/23. szám (47. hét) 2015. november 20.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

A Pátyolgató Óvoda Munkaterve a 2012/13 nevelési évre

A Pátyolgató Óvoda Munkaterve a 2012/13 nevelési évre A Pátyolgató Óvoda Munkaterve a 2012/13 nevelési évre Intézmény OM azonosítója: 032940 Intézményvezető: \ ^ '.^UvtAA... ajáírás Legitimációs eljárás Nevelőtestület nevében:

Részletesebben

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám SZIGLIGETI HARSONA 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám Kettős ünnepre, faültetésre és névadóra gyűltünk öszsze április 23-án, szombaton délelőtt. Erre az

Részletesebben

Települési Információs Hírlevél

Települési Információs Hírlevél Települési Információs Hírlevél VIII. Évfolyam 1. Szám 2005. április-június SÁ R M ELL É K Köszöntjük községünk legifjabb polgárait: Született: Pantocsek Leon Dániel /Arany J. u. 10./ Koller Dóra /Dózsa

Részletesebben

eleki s A ktuális Átadták a katolikus közösségi házat A tartalomból: Pályázatok benyújtásáról döntöttek (2-3. ouai)

eleki s A ktuális Átadták a katolikus közösségi házat A tartalomból: Pályázatok benyújtásáról döntöttek (2-3. ouai) eleki s A ktuális A tartalomból: Pályázatok benyújtásáról döntöttek (2-3. ouai) Színes lufik, sör és virsli (4. oldal) + Édesanyákat köszöntöttek (S. oldal) * Félezer kilométer egy jó ügy érdekében p.oidao

Részletesebben

Boldog újesztendıt kedves Tótiak!

Boldog újesztendıt kedves Tótiak! Káptalantóti Önkormányzat lapja /a Megyei Önkormányzat támogatásával/ VI. évfolyam 1. szám Boldog újesztendıt kedves Tótiak! Óév búcsúztatásaként szeretném megragadni az alkalmat és megköszönni minden

Részletesebben

M E G H Í V Ó. a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. november 30-án (péntek) 08.00 órára

M E G H Í V Ó. a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. november 30-án (péntek) 08.00 órára BALATONFENYVES KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Tel: 85/560-158, Fax: 85/361-802 E-mail: polgarmester@balatonfenyves.hu M E G H Í V Ó a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XV. évf. 3. szám 2006. március

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XV. évf. 3. szám 2006. március PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XV. évf. 3. szám 2006. március 2 PÁTYI KURÍR 2006. március PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY Alapító: Páty Község Önkormányzata 2071 Páty,

Részletesebben

Ünnepnap-tár. szeptember október

Ünnepnap-tár. szeptember október 2015/19. szám (37. hét) 2015. szeptember 15.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 769 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2013. november 26-án 9 óra 00 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Önkormányzati határozatok

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Önkormányzati határozatok A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA 2014. május 28. XV. ÉVFOLYAM TARTALOM Önkormányzati hírek 1. o. Női önvédelmi sport 2. o. Lurkó Óvoda hírei 3. o. Iskolai sportsikerek 4. o. Kalandtúra

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv

Részletesebben

Paktum Hírlevél. Tisztelt Olvasó! STRATÉGIAKÉSZÍTÉS ELÕTT

Paktum Hírlevél. Tisztelt Olvasó! STRATÉGIAKÉSZÍTÉS ELÕTT Paktum Hírlevél p A Vasi Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás kiadványa p 2007. június p 4. szám p Tisztelt Olvasó! Hírlevelünk mostani száma sokszínû és változatos események krónikája. Nagy elõrelépések

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv hitelesítő: Bárkai Jánosné és Göblyös Gáborné képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv hitelesítő: Bárkai Jánosné és Göblyös Gáborné képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2009. február 11-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterem Jelen vannak: polgármester Bárkai Jánosné Göblyös Gáborné Gyói Gábor Harmatos

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Község, Pálmonostora Község és Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 13-án a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostori Kirendeltsége

Részletesebben

BIKALI ÚJSÁG www.bikal.hu

BIKALI ÚJSÁG www.bikal.hu A község eseményei, hírei BIKALI ÚJSÁG www.bikal.hu 2010. szepte mbe r A tartalomból: Képviselőtestület hírei A K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T H Í R E I Bikal Község Képviselő-testületének 2010. augusztus

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott

Részletesebben

Hírmondó. Világosi. 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám

Hírmondó. Világosi. 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám CMYK CMYK Hírmondó Világosi 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám S Z E M É T M E N T E S 2006 Pár hete lassan egy hónapja, hogy beköszöntött az új esztendõ, a megszokott évszám helyett eggyel többet, 2006-ot

Részletesebben

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XV. évfolyam 8. szám 2015. november Családszinódus után 2015. október 4-25. között tartották Rómában a XIV. Püspöki Szinódust, melynek témája a család

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/6. szám (14. hét) 2016. április 8. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/5. szám (11. hét) 2016. március 18. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

2016. január 27. (szerda) napjára de. 09.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

2016. január 27. (szerda) napjára de. 09.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH)

Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH) Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH) December 4. csütörtök, 18.30 a Faluházban KISS LÁSZLÓ JÓZSEF BÕRPLASZTIKÁINAK KIÁLLÍTÁSA A mûvész hét éve él Biatorbágyon. 2006-ban

Részletesebben

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.)

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.) TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/38-52/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Testületi Krónika. 2008. március 6-án megtartott telefonon történõ megkeresésrõl: 2008. március 13-án megtartott testületi ülésen:

Testületi Krónika. 2008. március 6-án megtartott telefonon történõ megkeresésrõl: 2008. március 13-án megtartott testületi ülésen: Testületi Krónika 2008. március 6-án megtartott telefonon történõ megkeresésrõl: A képviselõtestület határozatot hozott: Pályázat benyújtásáról, buszöblök, illetve buszforduló kialakítására az ÉAOP-2007-3.1.4.

Részletesebben

Tisztelt Olvasó! Kedves Együttmûködõ Partnerünk!

Tisztelt Olvasó! Kedves Együttmûködõ Partnerünk! Akcióterületi terv Tisztelt Olvasó! Kedves Együttmûködõ Partnerünk! Az ebben a kötetben közölt dokumentáció összefoglalója annak a tervezési egyeztetési folyamatnak, mely Biatorbágy településközpontjainak

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. május 4.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. május 4. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 6. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu 2006. április 27-én tartotta ülését. Sós János a napirendi pontok tárgyalása elõtt

Részletesebben

Esemény Időpont Helyszín

Esemény Időpont Helyszín 2015. január 9. 2015/1. szám (2. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

Új játszótér épült községünkben

Új játszótér épült községünkben V. évf. 4. sz. 2008. október www.kiralyhegyes.hu Új játszótér épült községünkben A játszótérnek annak a helynek kell lennie, ahol a gyerekek felszabadultan és lehetőség szerint korlátozás nélkül játszhatnak,

Részletesebben

Városházi krónika. Kedves Ünneplõ Békésiek! BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJA. Hadd kívánjak most magam és Békés Város Képviselõ-testülete

Városházi krónika. Kedves Ünneplõ Békésiek! BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJA. Hadd kívánjak most magam és Békés Város Képviselõ-testülete 2009november.qxd 2009.12.18. 17:36 Page 1 WWW.BEKESVAROS.HU BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJA INGYENES 2009. DECEMBER XII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM Kedves Ünneplõ Békésiek! Biztos vagyok benne, hogy mind a magyar

Részletesebben

A Vértesszõlõsi Önkormányzat tájékoztató kiadványa 2007. február XIII. évfolyam 1. szám. Kedves Vértesszõlõsiek!

A Vértesszõlõsi Önkormányzat tájékoztató kiadványa 2007. február XIII. évfolyam 1. szám. Kedves Vértesszõlõsiek! A Vértesszõlõsi Önkormányzat tájékoztató kiadványa 2007. február XIII. évfolyam 1. szám Kedves Vértesszõlõsiek! A Hírmondó történetében új fejezet köszöntött be több szempontból is. Ugyanis, amint azt

Részletesebben

Bikal Község Képviselő-testületének 2009. január 22-i ülése.

Bikal Község Képviselő-testületének 2009. január 22-i ülése. A község eseményei, hírei BIKALI ÚJSÁG www.bikal.hu 2009. január A tartalomból: Képviselıtestület hírei A K É P V I S E L İ T E S T Ü L E T H Í R E I Bikal Község Képviselő-testületének 2009. január 22-i

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 113-2/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. február 15- én /hétfőn/ 17.00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2014. január 20-án tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2014. január 20-án tartott rendes üléséről Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 433/2014 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2014. január 20-án tartott rendes üléséről 1. számú

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás.

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás. PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 11. szám 2004. november A TARTALOMBÓL Önkormányzati hírek Népszavazás Talentis sajtó Mûvelõdési ház mûsora Keksz helyett Egyházi hírek Anyakönyv

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2003. FEBRUÁR TISZTELT PUSZTAFÖLDVÁRI LAKOSOK! Ezúton szeretnék tájékoztatást adni ebrendeletünkről, mivel településünk belterületén az utóbbi időben elszaporodtak a kóbor ebek.

Részletesebben

2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM

2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Pályzati felhívás BURSA HUNGARICA ösztöndíjra A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjprogram keretében új pályázati

Részletesebben

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. 1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. január 18-án a Körjegyzőségi Hivatal hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

2014. február. Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T

2014. február. Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T 2014. február Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T Beled Város Önkormányzata pályázatot ír ki 2014. június 6-7-8-án megrendezésre kerülő Pünkösdi Fesztivál és Vásár szórakoztató és vendéglátó

Részletesebben

Zene, dal, Zalakaros CD-T ADOTT KI A ZALAKAROSI KULTURÁLIS EGYESÜLET. Zalakaros város lapja

Zene, dal, Zalakaros CD-T ADOTT KI A ZALAKAROSI KULTURÁLIS EGYESÜLET. Zalakaros város lapja Zalakaros város lapja XXI. évfolyam 3. szám Mérföldkövet jelent városunk kulturális életében az a cd, melyet a Zalakarosi Kulturális Egyesület adott ki. A Zene, dal, Zalakaros címet viselõ album városunk

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. június 19-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

MIT SZERETNÉNK? A FÜGGETLENSÉG NAPJÁN. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIV. évfolyam 2007. MÁJUS

MIT SZERETNÉNK? A FÜGGETLENSÉG NAPJÁN. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIV. évfolyam 2007. MÁJUS BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIV. évfolyam 2007. MÁJUS MIT SZERETNÉNK? Óvatos a cím, s az óvatosságra minden okom megvan, hiszen ma az önkormányzatok lehetôségei enyhén szólva korlátozottak.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Peresztegi Lászlóné

JEGYZŐKÖNYV. Peresztegi Lászlóné 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 5.- án 17.00 órai kezdettel megtartott kihelyezett üléséről. Közmeghallgatás Berhida Kultúrház Jelen vannak: Pergõ

Részletesebben

,,Tele vagyunk fiatallal,,

,,Tele vagyunk fiatallal,, t a v a s z t ó l õ s z i g,,tele vagyunk fiatallal,, Vakáció, szabadidõ: mindannyiunk iskolája! A nyári, a családi, közösségi idõtöltés, a táborok, minden, ami nem az iskolában, nem a televízióban, nem

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth utca 145. Ügyiratszám: 166-15/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Német költségen, magyar színekben - emlékezés a 125 éve született Keresztes Lajosra

Német költségen, magyar színekben - emlékezés a 125 éve született Keresztes Lajosra Német költségen, magyar színekben - emlékezés a 125 éve született Keresztes Lajosra A közelmúltban, egészen pontosan április 30-án volt 125 esztendeje, hogy az 1928-as, amszterdami olimpia könnyűsúlyú,

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46.

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-2/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyúl Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2008. január 15-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

120 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. augusztus 8-án 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testületek döntései Határozat 51/2013.

Részletesebben

AKTUÁLIS. Adventi várakozásban

AKTUÁLIS. Adventi várakozásban AKTUÁLIS A Jobbik Magyarországért Mozgalom 2003 óta hagyománnyá vált keresztállítási missziójához egyre több településen mûködõ szervezetük kapcsolódik. Az idén ötven helyen állítottak keresztet Advent

Részletesebben

Balatonederics községben a Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. április 29-én 19 órai kezdettel megtartott üléséről.

Balatonederics községben a Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. április 29-én 19 órai kezdettel megtartott üléséről. Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 87 466 133, fax: 87 566 023 E-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 20-9/2010. J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

SZENT IVÁN NAPJA. Június 24-én, 17 órától

SZENT IVÁN NAPJA. Június 24-én, 17 órától Június 24-én, 17 órától SZENT IVÁN NAPJA 1 Június 3. szerda, 15 óra a Faluház nagytermében PEDAGÓGUSOK KÖSZÖNTÉSE Köszöntõt mond dr. Lelkes Péter alpolgármester Június 3. szerda, 19 óra a Közösségi Házban

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com. Tisztelt Képviselő-testület!

DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com. Tisztelt Képviselő-testület! DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com Ikt. szám: 5-4/2012-II. Tisztelt Képviselő-testület! A nevelési oktatási intézmények

Részletesebben

Összesen 135 válasz érkezett Összegzés

Összesen 135 válasz érkezett Összegzés Összesen 135 válasz érkezett Összegzés ügyfélfogadási, rendelési ideje? Mennyire tudja azt összeegyeztetni munkaidejével? - Polgármesteri Hivatal Megfelelő, egyáltalán nem okoz gondot 83 61% Néha gondot

Részletesebben