2. (1) A pályaalkalmassági vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a gépjárművezető
|
|
- Lídia Ráczné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 41/2004. (IV. 7.) GKM rendelet a közúti járművezetők pályaalkalmassági vizsgálatáról A közúti közlekedésről szóló évi I. törvény 48. (3) bekezdése b) pontjának 13. alpontjában, valamint az illetékekről szóló évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 67. -ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - a belügyminiszterrel, az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterrel és a pénzügyminiszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el: 1. (1) A rendelet hatálya - a (2) bekezdésben foglaltak kivételével - azokra a gépjárművezetőkre, illetőleg vezetési jogosultságot megszerezni szándékozókra terjed ki, akik gépjárművezetői tevékenység végzéséhez pályaalkalmassági minősítést kívánnak szerezni, továbbá azokra, akiket pályaalkalmassági minősítés megszerzésére köteleztek (a továbbiakban együtt: gépjárművezető). (2) A rendelet hatálya nem terjed ki: a) 1 a rendőrség, az Országgyűlési Őrség, a hívatásos katasztrófavédelmi szervek, az önkormányzati tűzoltóság és a büntetés-végrehajtási szervezet állományába tartozó hivatásos szolgálati jogviszonyban álló azon személyekre 2, akik e szervek megkülönböztető jelzést használó gépjárműveinek vezetésére jogosultak és ilyen gépjárművet vezetnek, b) azokra a hadkötelezettség alapján katonai szolgálatot teljesítő gépjárművezetőkre 3, akik megkülönböztető jelzést használó honvédségi tűzoltó és sebesültszállító gépjárművet vezetnek. 2. (1) A pályaalkalmassági vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a gépjárművezető a) rendelkezik-e azokkal az egyéni pszichológiai jellemzőkkel, amelyek szükségesek a biztonságos járművezetési tevékenységhez, a közlekedési helyzetekhez való alkalmazkodáshoz, a járművezetés közben jelentkező terhelés elviseléséhez, b) rendelkezik-e a jármű biztonságos vezetéséhez szükséges észlelési, döntési és cselekvési képességgel, c) képes-e elsajátítani a járművezetéshez szükséges ismereteket és készségeket. (2) A pályaalkalmassági minősítés szakmai szempontjait, eljárásait és az alkalmasságot korlátozó vagy kizáró okokat az 1. számú melléklet tartalmazza. (3) 4 A pályaalkalmassági vizsgálatot a Nemzeti Közlekedési Hatóság (a továbbiakban: NKH) Pályaalkalmasság Vizsgálati Igazgatósága (a továbbiakban: PÁV) a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény szerint folytatja le. (4) A trolibuszvezetők pályaalkalmassági vizsgálata a Budapesti Közlekedési Rt. által megbízott pszichológiai laboratórium igénybevételével történik. (5) 5 (6) 6 A PÁV a pályaalkalmassági vizsgálatba belföldi jogsegély keretében bevonhatja az NKH külön jogszabály szerint területileg illetékes regionális igazgatóságát. (7) A (4)-(6) bekezdés szerinti vizsgálati tevékenységet - a PÁV irányítása és ellenőrzése mellett - a PÁV által végzett pályaalkalmassági vizsgálatokkal megegyező személyi és tárgyi feltételekkel, valamint módszerekkel kell végezni. 3. (1) Előzetes pályaalkalmassági vizsgálaton szerzett alkalmas minősítés szükséges
2 a) a megkülönböztető jelzést használó gépjármű vezetéséhez, b) a külön jogszabályban 7 meghatározott közúti közlekedési szolgáltatást végző gépjármű vezetéséhez, c) a (4) bekezdés b) pontjának ba) és bb) alpontjában meghatározott nemzetközi közúti személyszállítást végző autóbusz vezetéséhez, d) a (4) bekezdés c) pontjában meghatározott nemzetközi közúti áruszállítást végző tehergépkocsi, vontató, nyerges vontató és járműszerelvény vezetéséhez, e) a külön jogszabályban 8 meghatározott veszélyes áru szállítását végző gépjármű vezetéséhez, f) ha azt a gépjárművezető előzetes orvosi vizsgálata során - a külön jogszabályban 9 foglaltak szerint - elrendelték. (2) Rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálat szükséges: a) a gépjármű-vezetési gyakorlatból ötödik sikertelen vizsgát követő vizsga letételéhez, b) a rendőrhatóság, az ügyészség és a bíróság kezdeményezésére, c) a gépjárművezető előzetes, időszakos vagy soron kívüli vizsgálatát végző orvos, illetőleg orvosi bizottság megkeresésére, d) a gépjárművezető munkáltatójának kezdeményezésére, e) a gépjárművezető kezdeményezésére. (3) A munkáltató rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálatot abban az esetben kezdeményezhet, ha a gépjárművezető tevékenysége közúti közlekedésbiztonsági szempontból arra alapos indokot szolgáltat. (4) A pályaalkalmassági vizsgálaton megállapított minősítés a következő alkalmassági kategóriákra vonatkozhat: a) I. alkalmassági kategória: a megkülönböztető jelzést használó gépjármű vezetése, b) II. alkalmassági kategória: ba) a közúti közlekedési szolgáltatás keretében személyszállítást végző autóbusz (trolibusz), személygépkocsi, bb) a nemzetközi közúti személyszállítást végző autóbusz, amelyben a vezetőülésen kívül legalább 17 állandó ülőhely van, bc) a veszélyes áru szállítását végző gépjármű vezetése, c) III. alkalmassági kategória: ca) a 7500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó, közúti közlekedési szolgáltatást végző tehergépkocsi, vontató, nyerges vontató és járműszerelvény,
3 cb) a 7500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó, nemzetközi közúti áruszállítást végző tehergépkocsi, vontató, nyerges vontató és járműszerelvény vezetése, d) IV. alkalmassági kategória: az a)-c) pontban nem említett gépjármű vezetése. (5) Az I. pályaalkalmassági minősítés - az időszakos minősítés határidejének lejártát követően is - érvényes a II-IV. pályaalkalmassági kategóriára, a II. pályaalkalmassági minősítés a III-IV. pályaalkalmassági kategóriára, a III. pályaalkalmassági minősítés a IV. pályaalkalmassági kategóriára. (6) A pályaalkalmassági minősítés - az 1. számú melléklet III. fejezetében foglalt pályaalkalmasságot korlátozó vagy kizáró okok alapján évig terjedő időtartamra korlátozható, a korlátozás hiányában az érvényesség - a (7) bekezdésben foglalt kivétellel - az alkalmatlanság jogerős megállapításáig áll fenn. (7) A megkülönböztető jelzést használó gépjármű vezetésére az I. alkalmassági kategóriában megállapított pályaalkalmassági minősítés (időszakos minősítés) legfeljebb öt évig érvényes. 4. (1) A pályaalkalmassági vizsgálat elvégzésére vonatkozó kérelmet a PÁV-hoz kell benyújtani. (2) A PÁV a 3. (1) bekezdésének a)-e) pontja, valamint (2) bekezdésének a) és e) pontja alapján a pályaalkalmassági vizsgálatot a gépjárművezető kérelmére végzi el. (3) 10 Az I. és II. pályaalkalmassági minősítés megszerzése céljából pályaalkalmassági vizsgálatra az jelentkezhet, aki legalább két éve rendelkezik a külön jogszabályban 11 meghatározott bármely nemzetközi kategóriában folyamatosan hatályos vezetői engedéllyel, és nem minősül - a külön jogszabályban 12 foglaltak alapján - kezdő vezetőnek. 5. (1) A pályaalkalmassági vizsgálat megkezdése előtt a gépjárművezetőnek igazolnia kell, hogy járművezetésre egészségi szempontból alkalmas. (2) A pályaalkalmassági vizsgálat abban az esetben végezhető el, ha a gépjárművezető a külön jogszabályban 13 meghatározott személyi állapotra vonatkozó követelményeknek megfelel. 6. (1) A 3. (1) bekezdésének a)-e) pontja alapján végzett pályaalkalmassági vizsgálat során a gépjárművezető alkalmatlannak kizárólag arra az alkalmassági kategóriára minősíthető, amelyre a pályaalkalmassági vizsgálatot kérte. (2) 14 Amennyiben az (1) bekezdésben említett pályaalkalmassági vizsgálat eredményeként valószínűsíthető, hogy a gépjárművezető alacsonyabb alkalmassági kategóriában is alkalmatlan, a gépjárművezető rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálatát kell elrendelni. (3) 15 A rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálaton a PÁV azt vizsgálja, hogy a gépjárművezető alkalmas-e gépjármű vezetésére, valamint azt, hogy a 3. (4) bekezdésében foglaltakra figyelemmel melyik alkalmassági kategóriában alkalmas. (4) 16 Az NKH Központi Hivatala és a rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálat során a PÁV gyakorlati vezetés közben is vizsgálhatja a gépjárművezetőt (a továbbiakban: vezetési próba). A vezetési próba a járművezetés gyakorlati oktatásának minősül, ezért a külön jogszabály 17 rendelkezéseit kell alkalmazni. (5) Amennyiben a 2. (3)-(6) bekezdésében meghatározott szervek által végzett pályaalkalmassági vizsgálat során a gépjárművezető egészségi alkalmatlanságának gyanúja merül fel, soron kívüli orvosi vizsgálatát kell kezdeményezniük.
4 7. 18 A PÁV a pályaalkalmassági minősítést a pályaalkalmassági vizsgálatot követő 15 napon belül közli a gépjárművezetővel és azzal, aki a gépjárművezető pályaalkalmassági vizsgálatát kezdeményezte. 8. A PÁV - a 3. (2) bekezdés a) pontja alapján megállapított alkalmas minősítést kivéve - a pályaalkalmassági vizsgálat során hozott jogerős határozatáról a külön jogszabályban 19 meghatározott nyilvántartót írásban értesíti. 9. Amennyiben a gépjárművezetőt a pályaalkalmassági vizsgálaton a vizsgált kategóriában alkalmatlannak minősítették, újabb pályaalkalmassági vizsgálatát, azonos vagy magasabb kategóriában, a jogerős határozatban feltüntetett időpontot - amely nem haladhatja meg a határozat kiadását követő két évet - követően kérheti. 10. (1) 20 A pályaalkalmassági vizsgálatért - a pályaalkalmassági vizsgálatot kezdeményezőnek - a 2. számú mellékletben meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. A díjat a kérelem benyújtásával egyidejűleg az NKH-nak a Magyar Államkincstárnál vezetett számú költségvetési előirányzat-felhasználási keretszámlájára kell igazoltan befizetni. (2) Büntetőeljárásban, valamint szabálysértési eljárásban kezdeményezett pályaalkalmassági vizsgálat díját az eljárás költségeihez kell számítani. (3) A befizetett díj az eljáró közlekedési hatóság bevétele. A díjak elszámolására és nyilvántartására a költségvetés alapján gazdálkodó szervek beszámolási és könyvvezetési kötelezettségére vonatkozó jogszabályi előírásokat kell alkalmazni. (4) 21 A jogorvoslati eljárásra az Itv ában foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy ahol az Itv. illetéket említ, az alatt e rendelet tekintetében igazgatási szolgáltatási díjat kell érteni. (5) 22 Az újrafelvételi eljárás díja megegyezik az első fokú eljárás díjával. 11. (1) Ez a rendelet - a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel július 1-jén lép hatályba 23 a)-b) 24 (2) E rendelet 2. -ának (6) bekezdése és a 3. -a (4) bekezdése b) pontjának bc) alpontja január 1- jén lép hatályba. (3) E rendelet 11. -ának (9) és (10) bekezdése a rendelet kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. (4) A rendelet hatálybalépése előtt megállapított a) pályaalkalmassági minősítés - az A kiegészítő kategória kivételével - továbbra is érvényes, b) rendkívüli pályaalkalmassági, illetve a soron kívüli orvosi vizsgálati kötelezettség továbbra is érvényes, c) II. pályaalkalmassági minősítés fegyveres erők kezelésében lévő járművekre vonatkozó - külön jogszabály 25 szerinti - korlátozása hatályát veszti, ha a gépjárművezető legalább két éve folyamatosan érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik és nem minősül kezdő vezetőnek. (5) A pályaalkalmassági minősítés az alábbi okmányokkal igazolható: a) 26 PÁV vagy az NKH Központi Hivatalának határozata, b) vezetői engedély erre vonatkozó bejegyzése,
5 c) 27 fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalának szervezeti egységeként működő okmányiroda által kiállított, a megszerzett PÁV minősítés igazolását tartalmazó okirat. (6) A pályaalkalmassági vizsgálat során, e rendelet hatálybalépését megelőzően szerzett pályaalkalmassági minősítés a vezetői engedélybe történt - az alábbiakban felsorolt - bejegyzések valamelyikével is igazolható: a) I. pályaalkalmassági kategóriának felel meg: aa) január 1-je előtti C kategóriás vezetői engedély, ab) április 1-je előtti gépjárművezetői állás vállalására jogosító vezetői engedély, ac) július 1-je és április 1-je között kiadott gépjárműkezelői bizonyítvány, ad) I. pályaalkalmassági kategória megszerzését igazoló PÁV határozat; b) II. pályaalkalmassági kategóriának felel meg: ba) április 1-je és december 31-e közötti D kategóriás vezetői engedély, bb) II. pályaalkalmassági kategória megszerzését igazoló PÁV határozat; c) III. pályaalkalmassági kategóriának felel meg: ca) az április 1-je után kiadott gépjárműkezelői bizonyítvány, cb) III. pályaalkalmassági kategória megszerzését igazoló PÁV határozat. (7)-(8) 28 (9)-(10) számú melléklet a 41/2004. (IV. 7.) GKM rendelethez A pályaalkalmassági minősítés szakmai szempontjai, eljárásai és az alkalmasságot korlátozó vagy kizáró okok I. A pályaalkalmassági minősítés szakmai szempontjai 1. A PÁV a pályaalkalmassági vizsgálatot a kérelemnek megfelelő alkalmassági kategóriára meghatározott követelmények szerint végzi. 2. A pályaalkalmasságot megállapító pszichológusnak az egyéni adottságok figyelembevételével, minden esetben egyedi elbírálás alapján kell véleményt alkotnia a vizsgált személy pályaalkalmasságáról és a pályaalkalmassági minősítés során általános szabályként a következőket kell figyelembe vennie: a) A pályaalkalmasság megítélésénél minden esetben mérlegelni kell, hogy a vizsgált személy - a nála esetleg észlelt kedvezőtlen egyéni jellemzők ellenére is - képes-e kellő biztonsággal és felelősséggel részt venni gépjárművezetőként a közúti közlekedésben. b) Az I., II. és III. alkalmassági kategóriában a gépjárművezető pályaalkalmasságának megítélésénél figyelembe kell venni, hogy a gépjármű-vezetési tevékenység sajátos követelmények és feltételek között
6 történik. (Megkülönböztető jelzéseket használó, közúti közlekedési szolgáltatás keretében személy- és áruszállítást végző, nemzetközi közúti közlekedésben részt vevő, veszélyes árut szállító gépjármű vezetése.) Ezért olyan egyéni jellemző kombinációk esetében, amelyek a további kedvezőtlen változásra utalnak és így a jövőben a biztonságos közlekedést veszélyeztetik, alkalmatlanságot kell megállapítani. Figyelembe kell venni továbbá, hogy az ilyen gépjárművezetőnek az időjárástól, napszaktól, útviszonyoktól, közlekedési körülményektől függetlenül kell járművet vezetnie. c) A IV. alkalmassági kategóriában a gépjárművezető pályaalkalmassági megítélésénél figyelembe kell venni, hogy a gépjárművezető nem az I-III. alkalmassági kategóriába tartozó, előzetes alkalmassági vizsgálati körbe sorolt, differenciált és fokozottabb pszichológiai követelményeket támasztó, gépjárművezetéssel kapcsolatos tevékenységeket végzi. Ezért a gépjárművezetőnek csak az alapvető, a közlekedésben való biztonságos részvételhez szükséges, legfontosabb képességekkel, személyiségjegyekkel kell rendelkezni. d) Az I. alkalmassági kategóriában a gépjárművezető pályaalkalmasságának megítélésénél figyelembe kell venni, hogy feladata ellátásának velejárója a közlekedési szabályoktól eltérő vezetési mód megválasztásának lehetősége, és így részvétele a közúti közlekedésben a megszokottnál nagyobb objektív kockázattal jár. e) A II. alkalmassági kategóriában a gépjárművezető pályaalkalmasságának megítélésénél figyelembe kell venni a jelentkező speciális járulékos megterheléseket és a hibás gépjárművezetői magatartás következményeinek várható súlyosságát. Ennek keretében kiemelten vizsgálni kell, hogy ea) a szállított személyek számának változása (növekedése) miként hat a gépjárművezető pszichés igénybevételére, megterhelésére (autóbusz, trolibusz), eb) a gépjárművezető a biztonságos gépjárművezetés követelményeinek teljesítésén túlmenően képes-e az utasokkal megfelelően foglalkozni (taxi, autóbusz, trolibusz), ec) a gépjárművezető hogyan alkalmazkodik a megszokottól eltérő közlekedési feltételekhez (hosszú utak, monotónia, telítődési hatások). f) A vezetői engedéllyel már rendelkező gépjárművezető pályaalkalmasságának elbírálása során figyelembe kell venni a járművezetésben szerzett gyakorlatot, a közlekedési helyzetekhez, viszonyokhoz, a közlekedés egyéb résztvevőihez kialakult alkalmazkodást. g) Az időszakos minősítésre irányuló pályaalkalmassági vizsgálatnál a közlekedési előéletre vonatkozó objektív adatokat is figyelembe kell venni. II. A pályaalkalmasság elbírálása során követendő eljárás 1. A gépjárművezető minősítésekor a III. fejezet 1-5. és pontokban meghatározott korlátozó vagy kizáró okok megállapítása esetén az e célra kifejlesztett műszerekkel megállapított pályaalkalmassági vizsgálati eredményeket kell figyelembe venni. 2. A műszeres vizsgálati eredmények értékelésénél és értelmezésénél a vizsgálati eredmények eloszlása, a beválási adatokkal és a balesetezési gyakorisággal való kapcsolata alapján meghatározott veszélyeztetettségi szintek figyelembevételével kell eljárni, különösen a III. fejezet 10. pontjában meghatározott esetben. 3. A III. fejezet 6. pontjában meghatározott korlátozó vagy kizáró ok vizsgálatára előzetes szűrőeljárást kell alkalmazni. A járművezetésre való alkalmasságot kizáró szint gyanúja esetén kiegészítő vizsgálatokat kell végezni. 4. A III. fejezet 7. pontjában meghatározott korlátozó vagy kizáró ok vizsgálata két szakaszban történik:
7 - előzetes szűrés, - részletes személyiségvizsgálat. 5. A III. fejezet 8. pontjában meghatározott korlátozó vagy kizáró ok vonatkozásában a gépjárművezető műszeres és személyiségvizsgálati eredményeit együttesen kell figyelembe venni. 6. A pályaalkalmassági vizsgálatoknak ki kell terjednie minden korlátozó vagy kizáró ok csoportra, kivéve, ha az alapképességek vizsgálata során egyértelműen azonosítható egy vagy több kizáró ok csoport. 7. A rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálatok kiegészülnek a III. fejezet 7. pontjában meghatározott korlátozó vagy kizáró ok feltárására irányuló részletes vizsgálattal. 8. A III. fejezet 7. és 8. pontjában meghatározott korlátozó vagy kizáró okra irányuló vizsgálatok eredményeit a pszichológus a közlekedési magatartásra gyakorolt befolyásuk jellege és mértéke alapján értelmezi. 9. A pályaalkalmassági vizsgálatot végző pszichológus szélsőséges vagy ellentmondásos esetben az egyes részvizsgálatokat megismétli, illetőleg kiegészítő vizsgálatokat végez. 10. A pályaalkalmassági vizsgálatoknál minden esetben figyelembe kell venni a gépjárművezető közlekedési előéletét, amely a vizsgálati módszer együttes - esetenkénti - egyéni meghatározását teszi szükségessé. 11. A pályaalkalmassági vizsgálatnak ki kell terjednie - a reakciókészség (reakcióidő, a döntésreakció pontossága, terhelhetőség), - a figyelmi funkciók, - a közlekedési áttekintési képesség, - a monotónia-tűrés, - a perifériás észlelés-nyomonkövetés, - a szenzomotoros képesség, - a sebesség- és távolságbecslés, - a vizuális emlékezet, - az intelligencia, - a közlekedési magatartást befolyásoló fokozott baleseti veszélyeztetettségre utaló személyiségvonások, - a viselkedési beállítódások vizsgálatára. A közlekedéshez való alkalmazkodást befolyásoló személyiségjegyek feltárásához használható vizsgáló eszközök és módszerek: - BENTON,
8 - CPI, - FLANAGAN, - Lüscher, - MMPI, - MAWI, - PFT, - Rajz-teszt, - Rorschach, - Szondi, - Zulliger, - valamint az e célra kifejlesztett közlekedésspecifikus kérdőíves és egyéb módszerek. 1. Elégtelen észlelési teljesítmény. III. A pályaalkalmasságot korlátozó vagy kizáró okok 2. A közlekedési helyzetek biztonságos megoldásához szükséges felismerési és döntési képesség hiánya vagy nem kielégítő szintje. 3. A jármű irányításához szükséges mozgási képességek hiánya vagy nem kielégítő szintje. 4. A figyelmi teljesítmény nem kielégítő szintje. 5. Az észlelési, a döntési és a mozgási tevékenység összerendezettségének hiánya. 6. Az értelmi működések nagymértékben csökkent szintje, ezen belül kiemelten ennek a gyakorlati gépjárművezetői tevékenységben való megnyilvánulása. 7. A közlekedési magatartást befolyásoló személyiségvonások, amelyek fokozott baleseti veszélyeztetettségre utalnak. 8. A gépjárművezetői teljesítmény szélsőséges ingadozása, terhelés, fáradság vagy monotónia hatására. 9. A jármű vezetéséhez szükséges jártasságok és készségek elsajátítására való képtelenség. 10. A pszichés kifáradás. 11. Foglalkozási (életkori) sajátosságokból eredő, kedvezőtlen személyiségkép. 2. számú melléklet a 41/2004. (IV. 7.) GKM rendelethez 30 A közúti járművezetők pályaalkalmassági vizsgálatának igazgatási szolgáltatási díjai 31
9 Ft 1. I. fokú pályaalkalmasság-vizsgálati eljárás PÁV I. kategóriában I. fokú pályaalkalmasság-vizsgálati eljárás PÁV II. kategóriában I. fokú pályaalkalmasság-vizsgálati eljárás PÁV III. kategóriában I. fokú pályaalkalmasság-vizsgálati eljárás PÁV IV. kategóriában II. fokú pályaalkalmasság-vizsgálati eljárás PÁV I-IV. kategóriában, kategóriánként Ha az 1-5. pontban foglalt eljárásoknál PÁV jármű igénybevétele szükséges, a gépjárműhasználat díja 2 600
ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2016. február 25-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A városi főépítészi státusz létesítése, az állás betöltésére pályázat kiírása Előadó: Ottó Péter polgármester
193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről
Változások - 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet - az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről 1. oldal 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról
124/2005. (XII. 29.) GKM rendelet
124/2005. (XII. 29.) GKM rendelet a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekrıl szóló, 1985. december 20-i 3821/85/EGK tanácsi rendelet végrehajtásáról A közúti közlekedésrıl szóló 1988. évi I.
104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet
A jogszabály mai napon hatályos állapota 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet a településtervezési és az építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői jogosultság szabályairól A
A tájékoztató tartalomjegyzéke:
A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM MUNKAFELÜGYELETI FŐOSZTÁLYÁNAK 2016. FEBRUÁRBAN AKTUALIZÁLT TÁJÉKOZTATÓJA az építőgép-kezelő munkakörök képesítéshez kötéséről és az építőgép-kezelők képzéséről szóló 6/1980.
113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelet
113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelet a felvonók és a mozgólépcsők építésügyi hatósági engedélyezéséről, üzemeltetéséről, ellenőrzéséről és az ellenőrökről A Kormány - az épített környezet alakításáról és
191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya
191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés f), i), o), r),
37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról
1. oldal 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról Az épített környezet alakításáról és védelméről
220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya
A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszíni vizek minısége védelmének szabályairól A Kormány a környezet védelmének általános szabályairól szóló
T/9369. számú. törvényjavaslat. az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/9369. számú törvényjavaslat az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról Előadó: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter
38/2007. (III. 28.) GKM
38/2007. (III. 28.) GKM rendelet a közúti jármővezetık és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet módosításáról A gazdasági
1. Általános rendelkezések. 2. A rendelet hatálya
Egységes szerkezetbe foglalva: 2014. április 17. Hatályos: 2014. április 18. Somogycsicsó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzati segély
382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet Hatályos: 2011.09.15 -
A A 382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet Hatályos: 2011.09.15-382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról A Kormány a villamos energiáról szóló
E L Ő T E R J E S Z T É S. a felsőoktatási hatósági eljárási díjakról
OKTATÁSI MINISZTER 9656/2006. TERVEZET! (honlapra) E L Ő T E R J E S Z T É S a felsőoktatási hatósági eljárási díjakról Budapest, 2006. április I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 1. Előzmények A felsőoktatásról szóló
N Y I L V Á N O S Á R V E R É S I D O K U M E N T Á C I Ó a. Budapest XIII. kerület Róbert Károly krt. 52. szám alatti,
N Y I L V Á N O S Á R V E R É S I D O K U M E N T Á C I Ó a Budapest XIII. kerület Róbert Károly krt. 50. szám alatti, 27493 hrsz-ú, 977 m² területű, és a Budapest XIII. kerület Róbert Károly krt. 52.
Szociális és családtámogatások joga
AGRÁR ÉS MUNKAJOGI TANSZÉK Szociális és családtámogatások joga Záróvizsga tételvázlatok Szerkesztette, és összeállította: dr. Mélypataki Gábor 2015. március 1-jével hatályos anyaggal Tételvázlatok a Szociális
2013. évi törvény. az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról
(Melléklet az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló kormány-előterjesztéshez) 2013. évi törvény az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról
Gépjármű átírás. A gépjármű tulajdonjogában bekövetkezett változást bármelyik okmányirodában be lehet jelenteni.
Gépjármű átírás Gépjármű tulajdonjogában bekövetkezett változást a jármű korábbi tulajdonosának (eladó) és az új tulajdonosnak (vevő) is be kell jelentenie az okmányirodában. A korábbi tulajdonos a bejelentést
9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet. a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról. Szakmai továbbképzés
9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény
N Y I L V Á N O S Á R V E R É S I D O K U M E N T Á C I Ó a Budapest XIII. kerület Váci út 171. szám alatti, 26070 hrsz-ú, 2115 m² telekterületű
N Y I L V Á N O S Á R V E R É S I D O K U M E N T Á C I Ó a Budapest XIII. kerület Váci út 171. szám alatti, 26070 hrsz-ú, 2115 m² telekterületű ingatlan értékesítésére 2 P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V
33/1998. (VI. 24.) NM rendelet. a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről
A jogszabály mai napon hatályos állapota 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről A munkavédelemről szóló 1993.
8/2014. (X.10.) KLIK elnöki utasítás
8/2014. (X.10.) KLIK elnöki utasítás III. Fejezet A térítési díj és a tandíj 1. A térítési díj és a tandíj alapja 3. (1) Az intézményben a tanévre fizetendő térítési díj és a tandíj meghatározásának alapja
A honvédelmi miniszter. HM rendelete. a katonai légiforgalmi szolgálatok szakszemélyzetének szakszolgálati engedélyeiről és képzéséről
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE TERVEZET! A honvédelmi miniszter. / 2007. ( ) HM rendelete a katonai légiforgalmi szolgálatok szakszemélyzetének szakszolgálati engedélyeiről és képzéséről A légiközlekedésről
I. Fejezet Az adómegállapítás joga és az adókötelezettség
1 / 39 2016.03.29. 10:35 1990. évi C. törvény a helyi adókról 2016.01.01 2016.12.31 60 1990. évi C. TÖRVÉNY a helyi adókról Hazánkban a demokratikus választással létrejöttek az önszervező helyi hatalomgyakorlás
261/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet Hatályos: 2011.12.08-2011.12.08
Jogszabálykereső Szolgáltatja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet Hatályos: 2011.12.08-2011.12.08 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet a díj ellenében végzett közúti árutovábbítási,
1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 2016.01.11 2017.12.31 139 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról
1 / 202 2016.03.29. 10:55 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 2016.01.11 2017.12.31 139 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról Az adóbevételek biztosítása érdekében, az állampolgárok
Egervár Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
Egervár Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Egervár Község Önkormányzati Képviselőtestülete 2012. március hónap 29. napján tartott ülésén 30/2012.(III.29.) számú határozatával. 1
V. A Kormány tagjainak rendeletei
1828 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 13. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A belügyminiszter 3/2014. (I. 31.) BM rendelete a 2007 2013 közötti programozási időszakban a Szolidaritási programokból
27/2006. (V. 5.) GKM rendelet. az autógáz töltıállomások építési munkáiról és építésügyi hatósági eljárásairól
27/2006. (V. 5.) GKM rendelet az autógáz töltıállomások építési munkáiról és építésügyi hatósági eljárásairól Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. -ának
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet. az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról. Általános rendelkezések
100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról A Kormány a közoktatásról szóló - többször módosított - 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatásról szóló
Hivatkozási szám a TAB ülésén: 4. (T/10537) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.
Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 4. (T/10537) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 10 /2007.((III.28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 10 /2007.((III.28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Szécsény Város Önkormányzata
S z o l n o k i F ő i s k o l a SZF/.../2013.
S z o l n o k i F ő i s k o l a SZF/.../2013. Felvételi Szabályzat A Szolnoki Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) szenátusa a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban Nftv.),
19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet. a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról
19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról A Kormány a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény 132. 1-13., 15., 17-35., 38-40.,
312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet
312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról A Kormány az épített környezet alakításáról
A Baptista Teológiai Akadémia hallgatói részére nyújtható támogatásokról és az általuk fizetendő díjakról és térítésekről szóló szabályzat
A Baptista Teológiai Akadémia hallgatói részére nyújtható támogatásokról és az általuk fizetendő díjakról és térítésekről szóló szabályzat (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) (Megjegyzés: 1 2010. 10.
41/2004. (IV. 7.) GKM rendelet
41/2004. (IV. 7.) GKM rendelet a közúti járművezetők pályaalkalmassági vizsgálatáról A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. (3) bekezdése b) pontjának 13. alpontjában, valamint az illetékekről
A Kormány 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelete a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről
A Kormány 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelete a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. február 24-i ülésére
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. február 24-i ülésére
2/2008. (I.18.) számú rendelet. A szociális ellátásokról (módosításokkal egységes szerkezetben)
A rendelet kihirdetésének napja: 2008. január 21. Nagymányok, 2008. január 18. Dr. Klausz Judit sk. jegyző NAGYMÁNYOK VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2008. (I.18.) számú rendelet A szociális ellátásokról (módosításokkal
1999. évi XLIII. törvény. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Alapelvek. A törvény hatálya
1999. évi XLIII. törvény a temetőkről és a temetkezésről Az Országgyűlés az elhunyt személyek emlékének méltó megőrzése és ápolása, a temetkezés közegészségügyi és kegyeleti rendeltetésének érvényesítése,
Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/D melléklete
Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/D melléklete A HALLGATÓI JUTTATÁSOK ÉS TÉRÍTÉSEK SZABÁLYZATA 2015. Október Bevezetés
VÁLLALKOZÁSI FELTÉTELEK
BERECZKI MÁTÉ Elérhetőségek: Szakképző Iskola és Sportiskola 6500 Baja, Szent Antal u. 96. Felnőttképzési Tagozat Tel/Fax: 79/425 619 Felnőttképzési ny. szám: 00457-2009. Akkreditációs lajstromszám :AL-2610
A szociális és munkaügyi miniszter.. /2009. (.) SZMM számú rendelete
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM A szociális és munkaügyi miniszter. /2009. (.) SZMM számú rendelete a szakiskolák, a szakközépiskolák és a felsőfokú szakképzés tekintetében a felsőoktatási intézmények
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi Szabályzata
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi Szabályzata a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelettel egységes szövegbe foglalva (2013. február 21. napjától
Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének 16/2009.(VI. 26.) rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszerérıl
Hatályos: 2011.augusztus 1-tıl. Egységesítve: 2011. augusztus 1. Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének 16/2009.(VI. 26.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszerérıl (Módosításokkal egységes
6. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosítása
85172 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 213. szám 6. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosítása 17. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (a továbbiakban:
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ a felcsúti új Faluház megépítése tárgyú, a Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásra TARTALOMJEGYZÉK ÚTMUTATÓ
326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet. a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról
Magyar joganyagok - 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet - a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési 1. oldalokmányok kiad 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet a közúti közlekedési
Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képvisel
1 Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete az egyes szociális, valamint gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról Kihirdetve: 2013. december
266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet. az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről
Hatályos: 2014.01.02 2014.06.30 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről
A Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 79/2008. (VI.17.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 79/2008. (VI.17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezıgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezıgazdasági üzemi
1996. évi CXXVI. törvény. a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról
1996. évi CXXVI. törvény a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.)
Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról
Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról A rendelet hatálybalépésének napja: 2011. január 1. Városlőd
PÉNZBELI ELLÁTÁSOKBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK 2015.
PÉNZBELI ELLÁTÁSOKBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK 2015. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 1997. LXXXIII. törvény a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól, 217/1997. (XII.1) kormányrendelet a kötelező egészségbiztosításról
23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRLETÉRE VONATKOZÓ EGYES SZABÁLYOKRÓL SZÓLÓ a 46/2012. (XII.01.), 51/2012. (XII.17.), 4/2013. (III.01.)
2010/május (145. szám) Jog és fegyver az állam tartópillérei (Justinianus)
2010/május (145. szám) Jog és fegyver az állam tartópillérei (Justinianus) Jog & Fegyver A Magyar Közlöny 2010. évi 39. számában került kihirdetésre az olvasók érdeklődésére számot tartó két jogszabály.
a tankönyvvé, pedagógus-kézikönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről
17/2014. (III. 12.) EMMI rendelet a tankönyvvé, pedagógus-kézikönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről A nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013.
23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRLETÉRE VONATKOZÓ EGYES SZABÁLYOKRÓL SZÓLÓ a 46/2012. (XII.01.), 51/2012. (XII.17.), 4/2013. (III.01.),
VI. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM 2014. MÁJUS 8.
VI. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM 2014. MÁJUS 8. Az Oktatási és Kulturális Közlöny 2014. évi 8. számának tartalmából: teljes tematikus összeállítás a köznevelés és a felsőoktatás, illetve kulturális élet szabályozására
36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról
1. oldal 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 163/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet
110/2003. (VII. 24.) Korm. rendelet
110/2003. (VII. 24.) Korm. rendelet a Magyar Mőszaki Biztonsági Hivatal szervezetérıl, feladat- és hatáskörérıl A Kormány a Magyar Mőszaki Biztonsági Hivatal szervezetérıl, feladat- és hatáskörérıl a következık
A 94/2013. (X. 10.) VM
A vidékfejlesztési miniszter 94/2013. (X. 10.) VM rendelete a mikro-, kis- és középvállalkozások hitelezésének elősegítése érdekében a kezességvállalási díjak költségvetési támogatásáról M A G Y A R K
1.. Az önkormányzati rendeleti szabályozás célja
BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 19/2009.XI.30.) rendelete 1, 2 A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS HULLADÉKKEZELÉSI HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL Balatonkeresztúr Község
Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról
1 Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról Balatonlelle Város Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában,
Családpolitikai Szótár
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális Lakossági és Tájékoztatási Osztály Családpolitikai Szótár A család az emberi élet legfontosabb közössége: az ember itt tanulja meg először, hogyan viszonyuljon
Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (IV.1.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról
1 Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (IV.1.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális
343/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet. a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény végrehajtásáról
a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény végrehajtásáról A Kormány a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 38. (1) bekezdés a)-g) pontjaiban kapott felhatalmazás
A Kollektív Szerződés hatálya 1. 2. Nem terjed ki a Kollektív Szerződés hatálya az Mt. 208. (1) (2) bekezdései szerinti vezető állású munkavállalóra.
A MÁV Zrt. határozatlan időtartamra szóló, Kollektív Szerződése (egységes szerkezetben a 2013. július 1. napjától hatályos módosításokkal) 2 A felek megállapodnak abban, hogy a Kollektív Szerződés időbeli
3. NAPIREND Ügyiratszám: 14/594/2012. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2012. április 27-i nyilvános ülésére. Császár László polgármester
3. NAPIREND Ügyiratszám: 14/594/2012. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. április 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: A járművek elhelyezéséről és parkolóhelyek
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ ÚJ LAKÁS VÁSÁRLÁSHOZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL /legalább három gyermek után támogatást igénylők részére/ (Érvényes 2016. január 1-jétől) Tisztelt Érdeklődő,
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ. LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL /legalább három gyermek után támogatást igénylők részére/
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL /legalább három gyermek után támogatást igénylők részére/ (Érvényes 2016. február 11-től) Tisztelt Érdeklődő, Tisztelt
VIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 2016. JANUÁR 29.
VIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 2016. JANUÁR 29. Az Oktatási és Kulturális Közlöny 2016. évi 1. számának tartalmából: 345/2015. (XI. 19.) Korm. rendelet az oktatást szabályozó egyes kormányrendeletek módosításáról,
Módosítva: 21/2013. (X.14.), 7/2014. (IV.04.), 18/2014. (VIII.09.), 16/2015. (V.04.), 25/2015. (XI.13.), 8/2016. (V.13.), 1. Általános rendelkezések
667 Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (VII.17.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról, a vagyona feletti tulajdonjog gyakorlásának, hasznosításának és vagyonkezelésbe
Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2012.(III.29.) önkormányzati határozata
Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2012.(III.29.) önkormányzati határozata Javaslat az intézményekkel kötendő munkamegosztási megállapodások módosítására Lőrinci Város Képviselő-testülete
I. Fejezet Üzletek és egyéb zenefelhasználók által fizetendő jogdíjak
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 7443 III. Fejezet A jogdíjközlemény időbeli hatálya A fenti jogdíjközlemény 2016. január 1-jétől 2016. december 31-ig hatályos. ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület
/2015. (II.12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet
/2015. (II.12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet a pénzbeli és természetbeni támogatások rendszeréről, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról
TERVEZET.../2012. (.) EMMI rendelet
1 TERVEZET.../2012. (.) EMMI rendelet a felsőoktatási hatósági eljárásokhoz, az államilag elismert nyelvvizsgáztatáshoz kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjakról, azok mértékéről A nemzeti felsőoktatásról
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 10/2006. (III. 20.) Kt. rendelete 1
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 10/2006. (III. 20.) Kt. rendelete 1 a szociális és gyermekvédelmi igazgatásról és ellátásokról (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2008. január 16.)
1996. évi XLIII. törvény. a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK. I.
Magyarország függetlenségének, törvényes rendjének, valamint a lakosság és az ország anyagi javainak védelmét ellátó szervek hivatásos állományától az állam tántoríthatatlan hőséget, bátor helytállást
Közvetítői Szabályzat
Közvetítői Szabályzat Szabályzat kódja KSZ Hatálybalépés 2015.07.08. Utolsó módosítás Új szabályzat Érvényesség Visszavonásig Verziószám 1/2015 Szabályozási szakmai felelős Versenyigazgatóság Szabályozási
191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya
191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés f), i), o), r),
Távoktatási anyag a 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet alapján:
Munkavédelmi, tűzvédelmi felszerelések kereskedelme, szaktanácsadás www.munkavedelmiwebbolt.hu tel.: +36-70-339-8341 Távoktatási anyag a 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet alapján: 2. Az A és B tűzveszélyességi
Egységes szerkezetben a 24/2011.(IX.13.) és az 5/2012. (II.01.) önkormányzati rendelettel.
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 13/2011. (IV.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a feln tt korúakra vonatkozó szociális gondoskodásról Egységes szerkezetben a 24/2011.(IX.13.) és
2006. évi CXV. törvény egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
2006. évi CXV. törvény egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény módosítása
HU-Budapest: Távközlési szolgáltatások 2011/S 18-028757 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Szolgáltatás
1/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:28757-2011:text:hu:html HU-Budapest: Távközlési szolgáltatások 2011/S 18-028757 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Szolgáltatás I.
5/2004. (I. 28.) GKM rendelet. a helyi közutak kezelésének szakmai szabályairól
5/2004. (I. 28.) GKM rendelet a helyi közutak kezelésének szakmai szabályairól A közúti közlekedésr l szóló 1988. évi I. törvény 48. -a (3) bekezdése b) pontjának 4. alpontjában kapott felhatalmazás alapján
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete. A szociális ellátások helyi rendszeréről
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete A szociális ellátások helyi rendszeréről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) (A szöveg
328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet
328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról A Kormány
ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 03-án tartandó rendkívüli ülésére
ELŐTERJESZTÉS Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 03-án tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: Melléklet: A napirend előterjesztője: Az előterjesztést készítője:
Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Lakossági és Tájékoztatási Osztály. A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai
Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Lakossági és Tájékoztatási Osztály A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai 2013 1 Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális és Családügyért Felelős
III. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/2. Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat
III. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/2. Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat A Szenátus - a HÖK egyetértésével - 2007. június 25-i ülésén, 60.aa/2006/07. számú határozatával támogatta a Hallgatói
Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról
Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról amelyet megkötöttek egyrészről a MÁV-TRAKCIÓ Zrt., mint munkáltató (továbbiakban: Munkáltató),másrészről a jelen megállapodás aláíróiként
343/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény végrehajtásáról
343/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény végrehajtásáról A Kormány a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 38. (1) bekezdés
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról Budaörs Város Önkormányzat
1993. évi XCIII. törvény. a munkavédelemrıl. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Alapelvek
A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemrıl E törvény célja, hogy az Alkotmányban foglalt elvek alapján szabályozza az egészséget nem veszélyeztetı
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT. 2016. április
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 2016. április N:\WORD\1_SZABALY\Egyetemi Szabályzatok\Hatályos szabályzatok\hallgatói szabályzatok\tvsz\tvsz
2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról. ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK Bevezető rendelkezés
2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról Az Országgyűlés - figyelemmel az államháztartás feladatainak ellátásához szükséges állandó, nem konjunktúraérzékeny és értékálló bevétel biztosítására,
az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének Leltételeiről
BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT 38/1994_ (VI_28-) sz_ önkormányzati rendelet az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének Leltételeiről A Budapest