Fasiszta munkakódexek Fasizmus és szociálpolitika. Fasiszta munkakódexek. Fasizmus és szociálpolitika

Átírás

1 19.szám 1 / 56

2 2 / 56 Erkölcs és jog Fasiszta munkakódexek Fasizmus és szociálpolitika Sándor Pál Sándor Pál: A fasiszta rendszer munkásosztályhoz való viszonyát tárgyaló írás Fasiszta munkakódexek Fasizmus és szociálpolitika Mi a viszonya a fasizmusnak a szociálpolitikához? Hogy erre a kérdésre választ adhassunk, pontosan meg kell mondanunk, hogy mit értünk az egyiken, és mit a másikon. E közkeletű fogalmak meghatározásának nehézsége nemcsak abban áll, hogy közkeletű voltuk miatt mindenki azt gondolja, hogy pontosan érti őket hanem főleg abban, hogy osztályfogalmakról lévén szó, a meghatározás csak transzcendens lehet. Mert vegyük elő bármely fasiszta szerző művét, hogy megtudjuk belőle, mi a fasizmus, a legjobb eset az, ha nem a fasizmus lényegére vonatkozólag kapunk felvilágosítást, hanem annak a felsorolását kapjuk, hogy mi mindent vitt véghez, mi mindent alkotott a fasiszta rendszer. Azaz, itt még azzal az engelsi pudinggal állunk szemben, amelyet meg kell ennünk, hogy megtudjuk, hogy milyen, és nyilvánvalóan erőszakolt okoskodásnak látszanék az említett szerzők előtt, ha felvetnénk a kérdést, hogy azok az alkotások a fasiszta rendszer lényegéből következnek e, illetve, hogy azok az alkotások szükségszerűen csak azért jöttek e létre, mert az alkotó a fasizmus volt. Legtöbbször azonban olyan frázisokhoz jutunk, amelyek ürességüknél fogva mindenkinek a saját nótáját kongatják el, és a fasiszta hívők bizonyosan a kívülállók szűk körű koponyájának tudják be, ha ez utóbbiak nem lesznek okosabbak avval, ha meghallják, hogy a fasizmus az élet, az új világ, a fasizmus minden. Világos tehát, hogy a fasizmus meghatározását kívülről megközelítve érjük el, ha a fasizmusnak a maga konkrét miliőjében betöltött vagy elkövetett szociális funkcióját tekintjük. S a későbbiek során látni fogjuk azt is, hogy nem elégedhetünk meg a fasizmusnak avval a legdurvább és a végsőkig leegyszerűsített definíciójával, hogy az nem egyéb, mint a kapitalizmus erőszakos, fegyveres mentőkísérlete uralma fenntartására. Ez a definíció ugyanis fokozott mértékben tartalmazza a definíciók általános hátrányát, hogy olyan elemeket is magában foglal, melyek más fogalmaknak is elemei, és nem képes felmutatni teljes kizárólagossággal azokat az elemeket, amelyek egyes egyedül a definíció tárgyát adó fogalom kitevőiül szolgálnak. A nyíltság és állandóság jegyei, amivel a fenti definíciót meg szokták toldani, éppoly kevéssé döntőek, mivel a demokrata és liberális polgári állam még nem lesz abban a pillanatban fasiszta, mihelyt uralmát veszélyeztetve, érezvén, fegyverhez nyúl, amit természetesen gondolkodás nélkül meg is tesz, és nem rendel el az ügyben előbb népszavazást és viszont végiggondolhatjuk az egész folyamatot, fordított előjellel, s mégsem jutunk megnyugtató eredményre. De még világosabb lesz a meghatározás nem kielégítő volta, ha a szociálpolitika problémájához nyúlunk vele. Maga a szociálpolitika legalább polgári vonatkozásaiban meghatározását illetőleg már inkább bizonyos nyugvópontra jutott. A szociálpolitika funkcióját tekintve: rendszabályok a munkaerő védelmére, s ha megállunk ezen a nyugvóponton, akkor azt kellene mondanunk: szociálpolitika és fasizmus egymásnak egyenes ellentétei, az egyik a tétel, a másik az ellentétel, a pozíció és a negáció, hiszen az egyik védi azt, amit a másik meg akar semmisíteni. A kettő közötti viszony tehát az egymás teljes elutasítása, nincs még közös sík sem, amelyen vonatkozásokat lehetne egymáshoz találni. S nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban sem: mert hiszen a kapitalizmus is felismeri saját hasznára azt a lenini igazságot, hogy nincs a válságnak olyan mélypontja, amelyből ki ne lábolhatna, ha a munkásság engedi: az utóbbi hátrányára. Amikor tehát a válságban az osztályellentétek kiélesedésének megtörésére uralmi rendszerében a fasizmushoz nyúl, ez, mint gazdasági erőkifejtés a termelés racionalizálásában, a termelési költségek leszorításában, röviden a relatív értéktöbblet növelésében nyilvánul, ugyanakkor azonban nem mond le az abszolút értéktöbblet növeléséről, azaz a munkaidő kifelé és befelé emeléséről, a bér lenyomásáról és a szociálpolitika költségeinek leszorításáról, sőt, teljes eltörléséről. Fasizmus és burzsoázia az egyik oldalon szociálpolitika és proletariátus a másik oldalon -, ez volna az első, a mechanisztikus, a szociáldemokrata magyarázat. A szociálpolitika fogalma azonban nincs kimerítve azzal, hogy az, rendszabály a munkaerő védelmére. Mert ha a szociálpolitikát a gazdasági oldalról tekintjük, azt kell mondanunk, hogy ez nem más, mint a munkabér természetben szolgáltatott része. A gazdasági harc a burzsoázia és a proletariátus között nem a szociálpolitikáért folyik, hanem a munkabérekért. Ha tehát, mint Marx mondja, a reform a forradalmi harc mellékterméke, ugyanúgy a szociálpolitika a munkabér körül folyó harc mellékterméke. És az, hogy a proletárharc folyik szociálpolitikáért, mint célért, ez már önmagában is osztályárulás, mert ha a bér alá van vetve piaci ingadozásoknak, és a kivívott munkabért állandóan fenyegeti nemcsak a névleges leszállítás, hanem a valóságos leszállás veszélye azaz, ha a bérért folyó harc nem indul avval az igénnyel, hogy az elért nívó már örök és visszavehetetlen célmegvalósulás -, akkor pláne érthetetlen volna (ha nem volnának benne reformista tendenciák) a bér egy részéről éppen ezt állítani. A szociálpolitika tehát nem vívmány, sőt még annyi sem, mint a béremelés kivívása. Mert a béremelés senkit sem ringat abban az illúzióban, hogy most valami strukturális változás történt a tőke és munka viszonyában, és főleg a béremelés hatásának paralizálására a burzsoázia legfeljebb csak azt teheti meg, hogy az árakat emeli, vagy hogy a munkaerő szubjektív kihasználását fokozza de nem szerez ezáltal a maga számára a munkások béréből levont, de be nem fizetett szociális biztosítási járulékokból nem megvetendő forgótőkét, ami a kisebb baj volna -, és nem intézményesít olyan eszközöket saját támasztékul, amelyeket a munkásság támasztékának hirdet. mert a szociálpolitika ezt teszi. Erre a kérdésre: miért ad az uralkodó osztály szociálpolitikát? ugyanúgy kell felelni, mint arra, hogy miért ad magasabb munkabért. Először, mert kénytelen vele, másodszor, mert módjában van, hogy megtegye. A kénytelenség nem egészen abban rejlik, hogy a munkásság osztályharca oly erős, hogy annak követelései elől nem tud többé kitérni. Marx a Bér, ár, profit-ban világosan kimutatja, hogy a munkásság bérharcai e stádiumában még nincs meg a természetin való felemelkedés. A harc nem egy pluszt céloz, hanem a bekövetkezett mínusz megszüntetését. A munkabéremelés követelése csak kiegyenlítést akar a munkaerő ára és csereértéke között. A munkás akkor is kénytelen harcolni a magasabb munkabérért, ha nem jutott még osztályöntudatra: életösztönből, mert a munkaereje árának tartós alattamaradása a csereérték, a regenerálódás költségei alatt számára a lassú fizikai, természeti halált jelenti. Viszont a Burzsoázia, ha tartósan a csereérték fölött engedi a munkaerő árát, akkor már valami egyebet is akar, társadalmi szolgálatot, amit világosan mutat az extraprofit szerepe kevésbé világosan, tehát számára célravezetőbben a szociálpolitika. A mód pedig, hogy szociálpolitikát nyújthat, megint csak bérprobléma: a bér sohasem lehet magasabb, mint az áru előállítási ára, termelési költsége, ha tehát a burzsoázia megadja a magasabb bért, azt meg is tudja tenni, mert ellenkező esetben inkább nem termelne. A szociálpolitika így látszólag a magas munkabér problémája és néha a valóságban is az. Amikor tudniillik részletengedményekkel akarja menteni az egészet, reformmal megakadályozni a forradalmat. Ez a helyzet az áldozathozatal, az engedmény, a szociáldemokrata vívmányok csak pillanatnyi lehet, ami a fenti bérmaximumtörvényből következik, mert a kapitalista szubjektíve nem rendszere fennmaradásáért, hanem profitért termel és ha úgy érzi, hogy még mindig nem kockáztathatja az egyszerű visszavonást, akkor éppen a szociálpolitika adja meg számára a lehetőséget, hogy ez a visszavonás a valóságban megtörténjék, látszatra azonban ne. S így rendszerint az a folyamat megy végbe a szociálpolitikában is, amit már polgári tudósok is megfigyeltek az ideológia egyes területein: amíg a társadalmi valóság az éltetője, addig a tartalom áll az előtérben, mihelyt azonban a valóságból rom vagy illúzió lesz a tartalom helyét elfoglalja az üres forma. Arra a kérdésre, hogy miért teheti ezt meg, felel a szociálpolitika gazdasági valósága: hogy ti. nem más, mint a bér természetben szolgáltatott része. A szociálpolitikai infláció semmivé teheti azt reálbér voltában, olyan teherré, amelytől a munkás maga szeretne szabadulni. A másik kérdés hogyan történik ez a visszafordítás? már komplikáltabb és szélesebb kifejtést igényel. Kiindulhatunk a szociálpolitika polgári klasszikusának, Herknernek 2 a megfigyeléséből, mely szerint szociálpolitika csak ott és akkor jön létre, ha azt a burzsoázia érdeke is megkívánja. Herknernél ez is jelenti a polgári osztályhoz való tartozást, viszont a példái és következtetései azt mutatják, hogy ez is könnyen elhanyagolható. Mert érdeke-e a proletariátusnak a szociálpolitika? Erre a kérdésre ugyanis már csak jogosan várható ellenvetések eleve megcáfolása végett is föltétlenül felelni kell. Mert munkásmozgalmilag, konkrétan ez a kérdés így hangzik: Érdemes-e a visszavonás perspektívái mellett szociálpolitikai követeléseket felállítani? Érdemes-e részletkövetelésekért, reformokért harcolni? És ha azt mondjuk, hogy a kérdésfeltevés hamis, ezzel nem a válaszadást akarjuk megkerülni. A kérdésfeltevés valóban hamis, mert nem arról van szó, hogy érdemes-e. Mert akár érdemes, akár nem, ilyen követeléseket a munkásság felállít, kénytelen felállítani, mert a szociálpolitika a bér egy része, és a bérkövetelés a munkaerő regenerálását akarja biztosítani. Hogy a bérkövetelés felvesz szociálpolitikai formát, ez csak az uralkodó osztály ügyessége, amennyiben az ilyen követelések inkább teljesíthető úgy, hogy a valóságban ne legyenek teljesítve. Tanulságos példa erre a 10 órás munkanap törvénybe iktatása Angliában. Maga Engels írja meg a Neue Rheinnische Revue 4. számában, 1850-ben, Az angol tízórás törvény 3 c. tanulmányában, hogy a 10 órás munkanap törvénybe iktatása annak tudható be, hogy az agrártőke bosszút akart állni az ipari tőkén a gabonatörvény eltörlése miatt. A reakció szekerébe fogta a munkásság tömegerejét, hogy osztálykiváltságait megőrizze viszont az ipari tőke a törvényt nem vette figyelembe, sőt, a Court of Exchequer ítélete révén annak legfőbb intézkedéseit egyszerűen megsemmisítették. A munkásság tehát, amikor saját szociálpolitikai követeléseiért harcba ment, akkor a valóságban a burzsoázia egyik részének érdekeiért szállt síkra, anélkül, hogy önmaga helyzetén segített volna. A nyolcórai munkaidő sorsa hasonló jelenségeket mutat: az európai tőkések a háború előtt elfogadták, de nem tartották be, az Észak-Amerikai Egyesült Államok viszont nem fogadták el, de betartották, mert az érdekükben állott: egyrészt az agyonhajszolt, kifáradt munkás kezében a modern, komplikált gépek a törés és romlás rendkívül magas százalékát mutatták, másrészt a három sihtes munkanap kedvezőbb termelési eredményt mutatott, mint a munkások napi órai dolgoztatása. Amikor tehát Marx a Nemzetközi Munkásszövetség főtanácsának Londonban, 1865-ben tartott ülésén elmondott beszédében annak a jelszónak a helyére, hogy igazságos munkanapért igazságos munkabért, a bérrendszer megszüntetése jelszavát teszi, tisztában van vele, hogy a szociálpolitika a munkásság számára nem jelent semmiféle megoldást, és hogy béremelésre irányított fáradozásaik száz esetből kilencvenkilencben csak arra irányuló fáradozások, hogy munkájuk adott értékét fenntarthassák 4 mégis e fizikai regenerálódást biztosító gazdasági törekvéseken túl van a munkásság szociálpolitikai követeléseinek politikai, taktikai értelme is. Éspedig azért, mert ilyen követelések nélkül az osztályöntudat alacsonyabb fokán álló proletárrétegeknél a forradalmi végcél üres absztrakciónak látszik, s így azok nélkül a forradalmi végcélért való harcra nehéz rávenni őket. De mivel a

3 3 / 56 kapitalizmus mai periódusában a részletkövetelések kiharcolásához is a forradalmi tömegharc módszereire van szükség, a részletharc kiindulópontul szolgálhat közvetlenül a hatalomért folyó harchoz, azaz a részletkövetelések és a végcél dialektikus összekapcsolása könnyebben megtörténhetik. A szociálpolitikai követelések e taktikai stratégiai értelmén, a rész és egész dialektikus viszonyán túl azonban a szociálpolitika mint konkrét valóság magának a burzsoáziának az ügye. Négy fő csoportra oszthatók azok az okok, illetve alkalmak, amelyek szociálpolitikai intézkedéseket eredményeznek. Éspedig, ha 1. egyes kapitalisták számára pillanatnyi előnyt; 2. a kapitalista osztály számára pillanatnyi előnyt; 3. egyes kapitalisták számára tartós előnyt, s végül 4. a kapitalista osztály számára tartós előnyt rejtenek magukban. A szociálpolitika történetében, de az utolsó évtizedek szociálpolitikai intézkedéseiben is bőven találunk mind a négy esetre példát. Elég, ha rámutatunk az egyes üzemek által fenntartott munkásházak intézményére, amellyel a tőkés olyan látszólagos előnyért, mint az ingyenlakás, biztosítja a maga számára az alacsony munkabért, és úgyszólván elkobozza a szabad költözködési jogot és a szervezkedési szabadságot; vagy a kollektív szerződésekre, melyek a munkásmozgalom nagy vívmányából annak kerékkötőjévé válnak, vagy arra, hogy mint lesznek a szakszervezetek, melyek anyagilag garantálják a kollektív szerződéseknek a munkások által való betartását, a munkásság harci szervezeteiből a munkáltatók elnyomó, vad sztrájkokat megakadályozó, elgáncsoló, leverő erőszakszervezeteivé. Ilyen szociálpolitikai intézkedésnek tekintjük az ún. munkáskormányok létrejövetelét is, melyekkel a burzsoázia a munkásvezérek belátása, reálpolitikája, komolysága révén biztosítja a maga számára a már már fenyegetett osztályuralmat. S e ponton ne feledkezzünk meg a mondizmus, gazdasági demokrácia, társulási rendszer stb. jelszavakról sem, melyek mindegyike a burzsoáziának egy egy olyan elgondolását vagy intézménykomplexumát tartalmazza, melyeknek célja, hogy látszólagos engedményekkel, a munkásság javának kikiáltott szemfényvesztéssel eltérítse a munkásságot osztályöntudatos törekvéseitől, hogy az igazságos munkanapért igazságos munkabért követelés helyett a bérrendszer, a kapitalista termelőmód, a kapitalista társadalom megszüntetéséért harcoljon. S ha most feltesszük a kérdést, hogy hogy nevezzük azt az elgondolást, amely a létében fenyegetett burzsoá osztályuralmat az egész társadalmat átfogó, az osztályok szembenállását és harcát strukturálisan megszüntetni akaró rendszerrel akarja megmenteni és biztatni, akkor azt kell felelnünk, hogy ez a rendszer: a fasizmus. Már maga Bismarck az igazi, a mi értelmünkben értett szociálpolitika tulajdonképpeni megalapítója világosan látta, hogy a szociálpolitika nemcsak kalács,hanem kalács és korbács. Viszont a fasizmus is egész világosan látja, hogy rendszere nem pusztán abban áll, hogy az uralkodó osztály, uralma veszélyeztetését érezvén és nem bízván a demokrata burzsoá állam által felépített erőszakszervezetekben, fegyveres alakulatokban, karhatalomban, újabb karhatalmakat, újabb zsoldos sereget szervez, és ennek segítségével tör le minden megmozdulást, és vesz vissza minden vívmányt. A fasizmus nem csupán a burzsoáziának fegyveres diktatúrája, hanem olyan diktatúra, amelynek tömegbázisra van szüksége, s a tömegbázis megteremtésére és fenntartására olyan ideológiáról is kell gondoskodni, melynek segítségével elkendőzi az uralom igazi értelmét és célját. A tömegbázis megteremtésének eszköze, az uralkodó osztállyal szemben való látszólagos fellépés, az elnyomott osztályok helyzetének jobbrafordulásának kilátásba helyezése, ilyen irányú rendszabályok látszólagos igénybevétele, röviden, szociálpolitika csinálása: az általunk felállított negyedik kategória pontos megvalósítása. Így találkozik tehát a fasizmus a szociálpolitikával, s joggal lehet mondani, hogy a fasizmus a tulajdonképpeni szociálpolitikának egy magasabb formája, olyan szociálpolitika, amely az elnyomott osztályoknak többé nem részt ígér, hogy önmagának az egészet megtarthassa, hanem az egészet ígéri, életformájuk megváltozását, az áhított új világ eljövetelét. Ahogy tehát a demokrata kapitalizmus a szociálpolitikai intézkedéseket, a munkásmozgalom részletköveteléseit megvalósításukban a maga hasznára fordítja, ugyanúgy a fasiszta kapitalizmus a proletariátusnak, az elnyomott osztályoknak az egészre, a szocializmusra való törekvését fordítja saját rendszerében a maga érdekére. A szociálpolitika olajcseppjeit a vér és vas acélfürdője váltja fel. Alcím: Tanulmányok Magvető Könyvkiadó Megjelent nyomtatásban Sándor Pál Az ár ellen 1970 ZSIDÓTÖRVÉNYEK ZSIDÓMENTŐK Lebovits Imre Könyv ismertetés Lebovits Imre: ZSIDÓTÖRVÉNYEK ZSIDÓMENTŐK Ex Libris Kiadó, A legfontosabb dokumentumok gyűjteménye a zsidók üldözéséről és az üldözés társadalmi összefüggéseiről. Hiánypótló könyv. Természetesen annak a tragikus eseménysornak, amely a magyar zsidóság majdnem teljes kipusztításához vezetett, hatalmas irodalma van. Ezt tanúsítja a könyv végén az irodalomjegyzet. A felsorolt művek többségét az utolsó 20 évben írták, ez a bibliográfia előnye is, mert szinte naprakész, és ezt így illik az utóbbi időben, de gyengesége is. A mi korunknak is vannak előítéletei, elfogultságai, ezért nem ártott volna az 1945-től 1990-ig terjedő korból is több művet felsorolni, de a bibliográfia hiányosságai nem csökkentik Lebovits Imre könyvének érdemét, mert művét közvetlen forrásokból, saját kutatásai alapján állította össze, szerkesztette meg. Aki ezt a könyvet elolvasta, és anyagát átgondolta, világosan láthatja, hogyan haladt a Horthy nevével fémjelzett korszak már 1920-tól a végső kifejlet, a magyar zsidók iparszerű és tömeges kivégzése felé. Az első tömeggyilkosságot minden német követelés nélkül a magyar hatóságok kezdeményezték még 1941-ben. Magát a gyilkosságot már az SS hajtotta végre. Ennek a tömeggyilkosságnak ezer Magyarországra menekült lengyel és ukrán zsidó esett áldozatul. Ezeket a zsidókat a magyar hatóságok telepítették át Galíciába azon a jogcímen, hogy nem volt magyar állampolgárságuk. (A nem zsidó lengyeleknek menedéket adtak.) Az áldozatokat Kamenyec-Podolszkban végezték ki. Mindezt csak azért említettem, hogy lássuk, a magyar zsidók pokláért a magyar államapparátus és a német nácizmus együttes felelőse a zsidók üldözésének elejétől a végéig. Itt azonban két fontos alapelvet ki kell mondani. Az első az, hogy még ebben az esetben sincs kollektív felelősség. Mindenki csak a saját tetteiért visel felelősséget. Kivételek mindenhol lehettek, és voltak is. A második az, hogy a magyar államapparátus bűneiért nem Magyarország a felelős. A könyvhöz előszót írt Komoróczy Géza, és ennek első mondata így hangzik: A gyilkosságokért Magyarország felelős. A bizonyítás csak annyi, hogy a magyar államapparátus közel kétszázezer ember segédkezett a hitleri tervek kivitelezésében. Csakhogy az államapparátus sehol sem azonos az országgal, még kevésbé annak népével, Magyarországon pedig különösen nem volt az. Hogyan lehet az államhatalom bűneiért vádolni a magyar nép olyan rétegeit, akik előbb voltak áldozatai a csendőrség kegyetlenkedéseinek, mint a zsidók. Komoróczy Géza az egyszerű népet is vádolja azért, mert közönyösen nézte a csendőrség brutalitását, embertelenségét. Ezt a szemrehányást több zsidó barátomtól is hallottam, éppen ezért kénytelen vagyok pár szóban erről is írni. Tény, hogy az üldözöttek így érezték, mert ez volt a látszat. Csakhogy amikor a zsidóüldözés teljesen kibontakozott, az egyszerű nép már régen meg volt félemlítve. A puszta együttérzésért, az elementáris segítségért is elvihettek bárkit. Tapasztalatból tudom. Ugyanakkor az antiszemita rétegek szabadon kifejezhették gyűlöletüket. A társadalom különböző rétegei teljesen másként viselkedtek. Jól látta ezt Fenyő Miksa. Az elsodort ország című művészi naplójában ennek a kornak ragyogó jellemzését adta. Csak egy idézetet engedek meg magamnak tőle: Iván beszéli, hogy ha sárga csillagos társaival valami munkát végez az utcán, túlnyomórészt gyűlölködő megjegyzéseket köpnek a szemükbe. Kis- és nagypolgárok. Egyedül a munkások azok, kik részvéttel nézik sorukat, és azzal vigasztalják őket, hogy nem tart soká. A munkások is Magyarország részét alkották, és elég jelentős részét. Nem folytatom, így is túl sokat foglalkoztam az előszóval. Még csak egy megjegyzést. Ha majd valamikor tárgyilagosan fogják oktatni a XX. század magyar irodalmát, akkor Fenyő Miksának ez a műve a legcsodálatosabb klasszikus alkotások között lesz. Ez nem fog hamar bekövetkezni, de mindenkinek javaslom, hogy már most olvassa el. Most pedig térjünk vissza Lebovits Imre könyvéhez. A szerző maga is ahhoz a nemzedékhez tartozik, aki átélte a zsidóüldözés poklát. Azt, amit könyvében tudományos pontossággal leír, először az életben saját sorsán keresztül ismerte meg. Közvetlenül látta, hogy a törvények szövege mit jelentett a valóságban. A közvetlen tapasztalat és a tudományos módszeresség együtt jellemzi művét. Az olvasó átfogó képet kap a legfontosabb eseményekről, az üldözőkről és az üldözöttekről egyaránt. Először általános jellemzést kapunk a Horthy-korszakról, utána annak törvényeiről, majd a munkaszolgálatról, a kegyetlenkedések helyeiről és végül 245 oldalon ellenpontozásként mintegy 700 zsidómentő történetéről. Ők méltán megérdemlik, hogy nevük megmaradjon az utókornak, mert életüket kockáztatták mások megmentéséért. Ugyanakkor ez a szám egy tört része csak a magyar államapparátus kétszázezres létszámának, akikről Komoróczy Géza ír az előszóban. Persze, ez a kétszázezres szám túlzás, mert hiba a közigazgatáshoz sorolni a vasutasokat, és a hivatalnokok sem mind vettek részt zsidók deportálásában. Másrészt a zsidómentőket már későn kezdték számba venni, addig nagyon sok megmentett és megmentő elhunyt, és életük feledésbe merült.

4 4 / 56 Én közvetlen környezetemben két mentőről tudok. A mentő apám egyik legjobb barátja volt, három zsidót sikerült elbújtatnia. Közülük már régen senki sem él, és természetesen a megmentő maga soha nem jelentkezett volna, hogy hősies helytállását feljegyezzék. A második esetben a megmentett még valószínűleg él, a fiatalabb húgom osztálytársa volt. Most lehet 68 éves. Életének érdekes történetét meg akartam írni, de nem tudom, hogy lesz-e még időm rá. Végül Fenyő Miksa naplójából csak egy ismert magyar író nevét említem a sok név közül, Tersánszky Józsi Jenő nevét. Fenyő Miksa maga írja, hogy a német megszállás első napjaiban Tersánszky rejtette el őt és családját. Nem tudom, hogy Fenyő Miksa a zsidómentők listájának szempontjából zsidónak számít-e, mert akkor már katolikus volt, de a nácik szempontjából biztosan zsidónak számított, mert apja és anyja is zsidó volt. Biztos vagyok benne, ha minden normális erkölcsi érzékkel rendelkező ember abból a szempontból végiggondolná a múltat, hogy kik segítettek zsidókat túlélni a vészkorszakot, szintén találna hozzám hasonlóan néhány ismerőst, akik növelnék a zsidómentők számát. Ugyanakkor nem változtatna azon a tényen, hogy a zsidómentők száma nagyon alacsony azokhoz viszonyítva, akik segítettek a zsidók üldözésében, vagy nem csak segítettek, hanem öntevékenyen részt vettek abban. Ahhoz, hogy ezt megértsük, azt kell elfogadni és tudomásul venni, ha tetszik, ha nem, hogy a Horthy nevével fémjelzett rendszer lényegét tekintve népellenes és nem csak zsidóellenes volt a kezdetektől fogva. Nem véletlen, hogy Magyarországon előbb hoztak zsidótörvényt, mint Németországban. Egy antidemokratikus rendszer bűneit helytelen a nép nyakába varrni. Egy dokumentumgyűjteménynek azonban nem feladata az események okait elemezni. A mű hatalmas érdeme, hogy a zsidóüldözésre vonatkozó legfontosabb tényeket egy kötetben összegyűjtve és rendszerezve tartalmazza. Az okok magyarázata, az összefüggések elemzése a tárgyilagos tudományos viták feladata. Ugyanakkor a szerző érzi azt is, hogy az olvasók várnak valamilyen választ arra, hogy mindez a borzalom hogyan történhetett, ezért a könyv még számozatlan oldalán közvetlenül a borítólap mögött közöl két Ady-idézetet és Martin Niemöller ( ) evangélikus püspök közismert versét arról, hogy történelmileg mi előzte meg a zsidók üldözését. E vers ismeretében sokkal többet lehet megérteni a kötet tartalmából. A zsidóüldözés egy történelmi folyamat utolsó előtti fejezete volt. Végül a Szerző engedelmével közlünk három dokumentumot a kötetből. A Szerző telefonon járult hozzá a dokumentumok publikálásához. Engedélyét tisztelettel megköszönjük. Ezzel befejezzük az Erkölcs és jog rovatunkban a zsidótörvényekről közölt sorozatot. A fenti soroknak is csak az a feladata, hogy bevezetésül szolgáljon a három dokumentumhoz. A zsidótörvényeket ismertető sorozatunkat befejeztük ugyan, de továbbra is szükségesnek tartjuk az antiszemitizmus és mindenféle rasszizmus tudományos és humanista szemléletű elemzését, az ilyen jellegű cikkeket továbbra is szívesen publikáljuk. Végül Lebovits Imre könyvéről szükségesnek látom megjegyezni, hogy ott a helye minden olyan magyar értelmiségi otthoni könyvtárában, aki a történelem iránt érdeklődik. Jakócs Dániel Részletek a könyvből:

5 5 / évi XXV. törvénycikk A magyar zsidóságot ért üldözés megbélyegzéséről és következményeinek enyhítéséről!. (!) Magyarország Nemzetgyűlése ünnepélyesen megállapítja, hogy a letűnt uralmi rendszernek idegen befolyáson alapuló mindazok a rendelkezései és intézkedései, amelyek az ország lakosságának egy részét izraelita vallása, illetőleg zsidó származása címén jogaitól megfosztották, emberi méltóságában meggyaláztik és végeredményben többségének - nagyobbrészt külföldi táborokban való megsemmisítésére vezettek: ellenkeznek az emberiség örök eszményeivel, a magyar nép erkölcsi felfogásával és a magyar jog szellemével. A Nemzetgyűlés mélységes megvetéssel bélyegzi meg ezeket a rendelkezéseket és intézkedéseket. (2) Megemlékezve a demokratikus kormányoknak azokról a rendeleteiről, amelyek a faji üldözésnek hamis indokolásra támaszkodó, a lakosság egy értékes és hazafias részét méltatlanul sújtó, idegen eredetű összes barbár szabályait hatályon kívül helyezték, a jogegyenlőséget visszaállították és ezzel a jóvátétel jogi feltételeit megteremtették: a Nemzetgyűlés egyszersmind a magyar nép elismerésit és háláját nyilvánítja mindazoknak, akik a külső és belső megfélemlítéssel bátran dacolva, önzetlenül és áldozatkészen álltak üldözött embertársaik mellé és ezzel sokezer emberi életet mentettek meg a pusztulástól. Ezzel kifejezésre jutott a magyar nép egyetemének ellenállása, amely a reakciós rendszerrel szemben is mindaddig megakadályozta a faji üldözés nemzeti szocialista brutalitásainak maradéktalan érvényesülését, amíg a német megszállás és hatalmi erőszak teljessé válása be nem következett. Ez az ellenállás világossá tette, hogy a magyar nép nem azonosítja magát a faji üldözéssel.

6 6 / * 4. A jelen törvény kihirdetésének napján lép hatályba. Az európai zsidóság emberveszteségei a második világháború idején: Ország Zsidó lakosság száma eredetileg Elpusztult zsidóság száma Kipusztul! zsidóság aránya (%) Ausztria Belgium Bulgária Cseh-Morva Prot Dánia Észtország Finnország Franciaország Görögország Hollandia Jugoszlávia Lengyelország Lettország Litvánia Luxemburg Magyarország Németország Norvégia Olaszország Románia Szlovákia Szovjetunió Összesen

7 7 / 56 * * * Erre, ha jársz testvér, vidd hírül a többi zsidónak. Megcselekedtem, amit tennem adott az a kor. Összefagyott lábbal meneteltem a Don vonalánál, Puskatus zápora vert Szerbia völgyei közt. Megtöretett testem beleporladt a hűs anyaföldbe, Elfeledett nevemet fújta hazámba a szél, Jóemlékem is elhalt, már csak az őreim élnek, Egykori gyilkosaim őrzik a porhüvelyem.

8 8 / 56 Filozofia Engels, mint filozófus Sándor Pál megjelent Sándor Pál "Az ár ellen "című kötetében Sándor Pál: Engels, mint filozófus megjelent Sándor Pál "Az ár ellen "című kötetében Engels mint filozófus Ma, augusztus 5-én van Engels halálának ötvenedik évfordulója. Az eltelt félszázad folyamán Engelst és vele együtt az egész tudományos szocializmust nemegyszer parentálták el ellenségei.az egyszerű tagadás, egyenes visszautasítás azonban megfeneklett a tényeken, a tudományos szocializmus elveinek érvényesülésén, mind a tudományban, mind a valóságban. Azoknak, akik eredményesen akartak ellene harcolni, finomabb eszközökhöz kellett nyúlniuk. E finomabb eszközök egyike volt az, hogy Marx és Engels felfogása közt ellentétet igyekeztek felmutatni, az egyiket ki akarták játszani a másik ellen; hiszen ha még a tudományos szocializmus eme két alapítója sincs egy véleményen, akkor az egész tudomány problematikus, és nem tartalmazza azokat a szilárd, kétségbevonhatatlan törvényszerűségeket, amelyeket Marx és Engels felfedezni véltek. E kísérlet, mint annyi más ezen a területen, zátonyra jutott. Marx és Engels nemcsak a munkásmozgalmak együttes irányítói, nemcsak azonos felfogású és törekvésű férfiak, nemcsak elválhatatlan barátok és fegyvertársak, hanem írótársak is voltak. Több munkájuk jelent meg közös néven, de amelyek külön-külön láttak napvilágot, azok is közös munkájuk eredményei. Azután számos írás került nyomtatásba Marx neve alatt, amelyekről később kitűnt, hogy Engels írta őket ( a New York Tribune-ban megjelent cikkek nagy része,) és fordítva is, Engels főművének az Antidühring-nek egy fontos és terjedelmes fejezete Marx tollából való. Elméletük alapjainak kidolgozása a szó legszorosabb értelmében közös munkájuk. Hiszen a Kommunista Kiáltvány már tartalmazza a történelmi és dialektikus materializmus legfőbb elveit. Ha lehet valami különbségről szó kettejük között, akkor csak annyi, hogy a közösen formulázott elméletet azután a tudomány más-más területén alkalmazták. Marx a történelemben és a közgazdaságtudományban, Engels a filozófiában és természettudományokban. "Én és Marx voltunk talán az egyedüliek- írja később Engels -, akik feladatul tűztük ki magunk elé a tudatos dialektikának az idealizmus és hegelianizmus romjai alól való kimentését és a természet materialista felfogásba való átvitelét." A Marx-Engels-i elmélet tehát a feje tetejéről a talpára állított hegelizmus. Elvetik a hegeli idealista rendszert, a fejben megkonstruált világot, amely nem törődik a valósággal, mondván, hogy "umso schlimmer für die Tatsachen" annál rosszabb a tényekre nézve ). Az ő materializmusuk azonban lényegesen különbözik az addig ismert materializmusoktól is. A régi materializmust a következő három pontba foglalva utasítják vissza. 1. Az a materializmus elsősorban mechanikus volt, amely a vegytan és és élettan legújabb fejlődésével nem számolt. 2.A régi materializmus történetietlen és dialektikátlan materializmus volt, és nem értékelte következetesen és a maguk teljességében a fejlődés szempontjait. 3.Hogy az ember lényegét nem mint ( meghatározott, konkrét, történelmileg kialakult) társadalmi viszonyok összeségét, hanem elvontan fogta fel, s ennélfogva csupán csak magyarázgatta a világot akkor, amikor annak megváltoztatásáról van szó; azaz, ez a materializmus még nem látta be az átalakító, gyakorlati tevékenység jelentőségét. Marx és Engels materializmusa tehát az addigiakkal ellentétben dialektikus. Hegel alapvető gondolata - hogy a világ nem kész, befejezett tárgyakból, hanem folyamatok összeségéből áll, amely folyamatban a látszólag változatlan tárgyak, valamint az agy által róluk kelt képzetek, fogalmak szakadatlan átalakuláson mennek keresztül, majd keletkeznek, majd megszűnnek- tulajdonképpen a materialista dialektikában nyerte el igazi értelmét. A dialektika előtt tehát nincs egyszer s mindenkorra megállapított feltétlen és szent dolog vagy igazság. Mindenen és mindenben a kikerülhetetlen bukás lényegét látja, semmi sem végleges a megítélése előtt, kivéve a keletkezésnek és elmúlásnak, az alacsonyabból a magasabbhoz való, vég nélküli felemelkedésnek szakadatlan folyamata. Maga a dialektika is csak puszta visszatükröződése ennek a folyamatnak a gondolkodó agyban. Így a dialektika mind a külső világ, mind az emberi gondolkodás általános mozgástörvényeinek a tudománya. Joggal állapítja meg tehát Marx: " Az én dialektikus módszerem a hegelitől alapjában véve nemcsak különbözik, hanem egyenesen annak ellentéte. Hegel számára a gondolatfolyamat,amelyet eszme elnevezés alatt önálló alannyá tett meg, a valóságosnak teremtője; az én szememben éppen megfordítva, az ideális nem más, mint materiális, de az ember fejébe átültetett és ott átformált materiális." Az így fejéről a talpára állított hegeli dialektika igényt emel rá, hogy végigvezessék az emberi tudományok valamennyi területén, mint ahogy Hegel a maga idealista módszerével is rendszerbe foglalta a teljes világképet. A materialista dialektika azonban önmagát is történelmi folyamatnak tekinti,amely a társadalmi folyamatban önmagának is mindig új és új feladatokat állít fel. Engels az Antidühring-ben csupán néhány példát mutat a materialista dialektika törvényének az egyes tudományokban való érvényesülésére, illetve, az egyes tudományokban rámutat, hogy azokban hol és miként érvényesül a dialektika. Ő maga a dialektikának csak két törvényével foglalkozik részletesebben: a mennyiségnek minőségbe való átcsapásával és a tagadás tagadásával. Az előbbiekhez a példát a fizikából veszi:a víz halmazállapot-változásai 0 fok alatt, amikor folyékonyból szilárddá, és 100 fokon felül, amikor légneművé válik, amikor tehát a két fordulóponton a hőmérséklet kvantitatív változásai a víz kvalitatív változásait idézik elő. De nemcsak a természetből, hanem a történelemből és közgazdaságból is számos példa idézhető e törvény bizonyítására. Így a munkamegosztás és manufaktúra, gépek és nagyipar számtalan esete mutatja, hogy mennyiségi változás a minőséget és minőségi változás a mennyiséget befolyásolja. A tagadás tagadása szintén olyan törvény, amely éppúgy érvényes az állat-és növényvilágban, mint a geológiában, matematikában, történelemben, filozófiában. Ennek ábrázolására Engels az árpamag folyamatát, a lepke változásait, a kőzetalakulások megsemmisítését és újabb lerakodását, a minusz és minusz szorzatát, az integrál-és differenciálszámításokat hozza fel. A történelem példájaként említi kiindulópontul a kultúrnépek földközösségét, amely azután a fejlődés bizonyos pontján a földművelés fejlődésének akadályává lesz. Ezért megszüntetik, megtagadják, és hosszabba vagy rövidebb idő után magántulajdonná változtatják. Később viszont a magántulajdon szülte magasabb földművelés mellett a magántulajdon lesz a termelés akadályává - ez a helyzet ma már a kis-és nagybirtoknál egyaránt fennáll. Nem szabad azonban a negációt egyszerűen nem- nek, illetve a dialektikát puszta bizonyítási eszköznek tekinteni. A dialektikában a tagadás nem azt jelenti, hogy nemet mondunk, vagy hogy valamely dologról azt állítjuk, hogy nincs, vagy hogy a dolgot elpusztítjuk.nemcsak tagadnom kell, hanem a tagadást meg is kell szüntetnem. Az első tagadást tehát úgy kell intéznem, hogy a második lehetséges legyen. Hogyan? Minden eset különleges természetének megfelelően. Ha a szemet megőrlöm, ha a rovart széttaposom, akkor az első aktust, a tagadást foganatosítottam ugyan, de a másodikat, a tagadás tagadását, a szintézist lehetetlenné tettem. Mindenfajta dolognak, fogalomnak és képzetnek megvan tehát a maga módja, hogy úgy tagadjuk, hogy fejlődés keletkezzék belőle. A felfedezett törvények alapján megállapított fejlődési irány vezette Engelst azután elméletének módszertani alapelveihez, melyeket a következőkben foglal össze: " A történelemnek materialista felfogása abból a tételből indul ki, hogy a termelés és a termelésen kívül a termékeknek cseréje minden társadalmi rendnek az alapja, hogy minden történetileg jelentkező társadalomban a termékek elosztása és ezzel velejáróan az osztályokba vagy rendekbe való társadalmi tagozódás aszerint igazódik, hogy mit és hogyan termelnek, és miképpen cserélik ki azt, amit termelnek. Ennélfogva az összes társadalmi elváltozásoknak és politikai átalakulásoknak végső okai nem az emberek fejében, nem az embereknek az örök igazságba és igazságosságba való fokozódó belátásában, hanem az illető korok gazdaságában kell keresnünk. Az az életre kelő megismerés, hogy a fennálló társadalmi be4rendezések észszerűtlenek és igazságtalanok, hogy az észszerűségből oktalanság, a jótéteményből pedig gyötrelem lett, csak jelzése annak, hogy a termelőmódokban és csereformákban tejes csendben olyan változások mentek végbe, amelyek a korábbi gazdasági feltételekhez idomult társadalmi renddel nem egyeznek meg. Ezzel egyszersmind az is meg van mondva, hogy a felderített visszásságokat megszüntető eszközöknek is -többé vagy kevésbé fejlett állapotban-magukban a megváltozott termelőviszonyokban meg kell lenniük. Ezeket az eszközöket nem fejből kell kieszelni, hanem a fej segítségével a termelés meglevőanyagi tényeiben kell felfedezni. Ennek az elvnek az alkalmazása a valóságban, egyenként minden megvizsgálandó területen, a tudomány igazi feladata. Ez a felfogás egyúttal véget vet a végső megoldások és örök

9 9 / 56 igazságok követelésének. "Mindig tudatában vagyunk annak - írja Engels, másik alapvető bölcseleti művében, a Feuerbach és a klasszikus német filozófia felbomlásá-ban, hogy minden ismeretünk szükségszerűen korlátozott, a körülmények határozzák meg, melyek között rábukkanunk. "De a kutatás és gondolkodás módszerei is társadalmilag meghatározottak. Annak a régi módszernek, amelyet Hegel "metafizikainak" nevez, mely legfőként adott, szilárd állományoknak, dolgoknak a vizsgálatával foglalkozott, a maga idejében megvolt a komoly történelmi jogosultsága. Mielőtt a folyamatokat megvizsgálhatták volna, a dolgokat kellett megvizsgálni. Előbb tudni kellett, hogy micsoda valamely tárgy, mielőtt a rajta végbemenő változásokat észlelhették volna. Így volt ez a természettudományokban. Abban a pillanatban azonban, amikor a kutatás áttérhetett a dolgokon végemenő változásoknak a természetben való rendszeres vizsgálatára, a természettudomány, mely addig túlnyomóan adatgyüjtő, kész dolgokról szóló tudomány volt, egyszerre rendszerező tudománnyá vált. " E dolgok folyamatának, eredetének és fejlődésének és annak a nagy összefüggésnek a tudományává, mely a természeti folyamatokat egy nagy egésszé kapcsolja össze." Engels három nagy felfedezésnek tulajdonítja, hogy a természettudomány eljutott a dialektikus materializmus stádiumába:a sejtnek mint egységnek a felfedezése, az energia megmaradásának a felfedezése és végül a darwinizmus. De ugyanúgy, ahogy a természetet történelmi fejlődési folyamatként ismertük meg, kell felfognunk a társadalom történetének minden ágát és az emberi(isteni)dolgokkal foglalkozó tudományok összességét is. Igaz ugyan, hogy a társadalom fejlődéstörténete egy ponton lényegesen eltér a természettől, éspedig a tudat szerepét illetőleg, amennyiben ellentétben a természettel, amelyben ( figyelmen kívül hagyva az embernek a természetre való visszahatását ) csupa öntudatlan, vak erő hat egymásra, és ezek kölcsönhatásában érvényesül az általános törvény - a társadalom történetében cselekvő személyek öntudattal bíró, megfontolás vagy szenvedély alapján cselekvő, bizonyos célokra törekvő emberek -, mindazonáltal e különbség nem változtatja meg azt a tényt, hogy"a történelem folyásán általános, belső törvények uralkodnak", mert bár az egyén tudatosan cselekszik, mégis "csak ritkán történik az, amit akarunk." A legtöbb esetben sok szándékolt cél keresztezi egymást, vagy ellenkezik egymással. A számtalan egyéni akarat és egyéni cselekedet így a történelem területén is olyan állapothoz vezet, mely teljesen megfelel a tudattalan, a természet terén uralkodó állapotnak. Ha tehát el is ismerjük, hogy az egyéni cselekvéseknek"indítóokok" az ösztönzői, mégis világos, hogy ezek az indítóokok nem a végső meghatározók, s így felmerül a kérdés, hogy "mily hajtóerők állnak ez indítóokok mögött, melyek azok a történelmi okok, amelyek a cselekvő emberek tudatában ilyen indítóokká alakulnak át?" E feladat teljesítésénél már "nem az egyes emberek indítóokairól van szó, ha mégoly kiválóak is azok, hanem azokról a hajtóerőkről, melyek nagy tömegeket, egész népeket és minden népben ismét egész osztályokat mozgatnak". Így jutnak el Marx és Engels az érdekellentétek és osztályharc fogalmaihoz és ahhoz a belátáshoz, hogy "minden történelmi küzdelem, akár a politika, a vallás, a filozófia vagy az ideológia egyéb terén játszódik is le, a valóságban csak többé-kevésbé világos kifejezése társadalmi osztályok küzdelmeinek és ezen osztályok léte és ezzel összeütközéseik is gazdasági helyzetük fejlődöttségének fokától, termelésük mikéntjétől és ezek által meghatározott cseremódjuktól függ."-írja Engels Marxnak a III.Napoleon államcsínyje c. könyvéhez írt előszavában. Ez a társadalmi meghatározottság pontosan tükröződik a dialektikus materializmuson is, különösen, ha szembeállítjuk a hegeli abszolút rendszerrel, amely az uralomra került polgári társadalom létének ideológiai kifejezése volt, míg a dialektikus materializmus a feltörekvő negyedik rend, a proletáriátus küzdelmeinek visszfénye és egyben tudományos módszere. S ha ebből a perspektívából nézzük Engels bölcseletének sorsát az elmúlt fél évszázad alatt, akkor rendkívül fontos következtetéseket vonhatunk le magára a t6ársadalmi fejlődésre, további irányára vonatkozólag is. Mert a tudományos szocializmus nemcsak azt a fejlődést tette meg, amelyet a történelem kijelölt számára, hogy miután utópiából tudománnyá lett, most a tudományból valósággá váljék, hanem diadalmenetet tart a tudomány minden ágában is. A dialektikus materializmus termékenyítőleg hatott a legelvontabb tudományágakra is. Történelem, szociológia, természettudomány, művészetelmélet, bölcselet - mindenütt uralkodik, és ösztönöz a további munkára, és olyan problémákat, amelyeken a hagyományos kutatás megfeneklett, új perspektívába állít, és közelebb visz a megoldáshoz. Már Plehanov is rámutat a Marxizmus alapkérdései c.munkájában, hogy a legkülönfélébb tudományok kutatói, akik bár tudatosan a dialektika ellenesei voltak, ténylegesen dialektikus módszerrel jutottak el új eredményekre szakterületükön. Ez azt jelenti, hogy ez a tudományos módszer immár áttörte az osztálykategóriákat, és a társadalmi fejlődésnek új korszaka kezdődik. Éppen úgy, ahogy a mai népi demokráciákban egyes országokban a proletáriátus osztálypártjai az egész nemzet vezetőivé, országépítő pártokká váltak, a proletáriátus osztályelmélete, a dialektikus és történelmi materializmus is az egész emberiség közkincse, a nemzetközi tudomány egyetemes módszere lett.

10 10 / 56 Filozófia A diktatúra indiszkrét bája Szalai Erzsébet Figyelemre méltó, elgondolkoztató, vitára ingerlő írás mai Magyar politikai valóságról. Szerkesztőségünk tagjainak is megoszlik a véleménye róla. Elolvasását feltétlenül ajánljuk. Az írás a Népszabadság on line -on olvasható:

11 11 / 56 Hétköznapjaink EGYKESZINDRÓMA ÉS MEGOLDÁSA Értökös Az egyedüli gyerek lelki problémáinak lehetséges megoldása EGYKESZINDRÓMA ÉS MEGOLDÁSA Szó mi szó, ez a világháló igazán 'helyére tudja tenni' a használóját! Azt hittem, új szót találtam ki: 'egykeszindróma', és amikor beírom a keresőbe, máris 28 találat közül válogathatok. Az angol megfelelőre only-child syndrome - persze sokkal több találat jött ( ). Sok ez vagy kevés? Ha egy nagyon időszerű szókapcsolatra (gazdasági válság - economic crisis) keresek rá, angol, magyar nyelvű találatot kapok. Az angol nyelvű oldalakon az egykeszindróma előfordulása több mint fele a világgazdasági válságnak, a magyar nyelvűeken csak töredéke. A magyar Wikipédián (világhálós lexikonon) csak 'egykézés' címszóra van találat, az egykét ért lélektani hatásokról nem esik benne szó. Úgy tűnik, a magyar közgondolkodásban az egyke csak a 'nemzetfogyás' okán érdemel figyelmet. A statisztikusok szerint valóban családonként 2 és fél gyereknek kell születni ahhoz, hogy ne csökkenjen egy adott népesség egyedszáma. Az angol Wikipedia ( lényegében a sztereotípiák közé sorolja az egykékre vonatkoztatott negatív tulajdonságokat. Susan Newman amerikai társadalompszichológus Egykés szülőnek lenni Parenting an Only Child című könyvében azt állítja: Kutatások százai bizonyítják, hogy az egykék nem különböznek a társaiktól. Sőt az egykeség külön előnyének tartja, hogy több pénz jut az egyedüli gyermek szellemi fejlesztésére. Véleményét így foglalja össze: Az egygyerekes családot tartom az új hagyományos családnak. A könyv ismertetése mégis így zárul: az egykés családok számának robbanásszerű növekedése ellenére a friss fölmérés szerint az amerikaiaknak csupán 3 százaléka tartja ideális számnak. Lehet, hogy az egyke mítosza mégis él? A néhány magyar bejegyzésben nem tekintik mítosznak a jelenséget: - Az egykegyerek-diagnózis: egocentrizmus. Mindig neki kell a középpontban lennie. Nem tudja feldolgozni, ha nem így van. Akkor sem, ha már évek óta jár közösségbe. ( - Egyik gyökerét pont abban látom, hogy mivel a szülőknek jóval több energiájuk jut ellátni a teendőket, és ezért hatékonyabbak benne, mint a gyerek, ezért kevésbé van szükség a gyerek által végzett feladatokra: a gyerek ezáltal nehezebben tud kinőni lassan a tiszta gyerekszerepből, ha ki tud egyáltalán, mint ha vannak testvérek, akik plusz figyelmet igényelnek, a szülők energiái nem zúdulnak rá egyetlen emberre Én mind tanári munkámban, mind a saját családomon belül tapasztaltam, hogy egy gyerek lelki fejlődését, jellemét jellemzően meghatározza a családon belüli helyzete: egyke-e vagy első gyerek, kicsi vagy nagy-e a korkülönbség a testvérek között, esetleg utolsó gyerek. Az előbb idézett S. Newmannak igaza van, lassan az egygyerekes család tekinthető az új hagyományos családnak. Csányi Vilmos humánetológus tudós tévés előadásában arra figyelmeztet bennünket, hogy a modern társadalom megfosztja az embert embersége alapvető jegyének megnyilvánulásától, a csoportkötődés normális kialakulásától, s ennek aztán a legkülönbözőbb mentális zavarok, neurózisok lesznek a következményei. Alapvető okát a az egytagú csoport általánossá válásában látja, amely csak önmagához hűséges, de kész egyezkedni másokkal A normális csoportkötődés tehát az emberiség elemi szükséglete. Megteremtése azonban aligha lehetséges optimális családlétszám megkövetelésével, amit vallásos szervezetek szeretnének elérni. Túl lassan hozna eredményt, és az abból következő túlnépesedés csak tetézné a bajt. Lehet-e valamit tenni, hogy az új hagyományos családba beleszületett gyerekben kialakulhasson a normális csoportkötődés? Hogy személyiségének kialakulása alatt betölthesse, megtanulhassa mind a legidősebb, mind a legfiatalabb, vagy akár a szóra sem érdemes középső gyerek szerepkörét? A kérdés megoldásán gondolkodva először az egykés-szülői társulás tűnt járható útnak: különböző korú egykék szülei állnának össze, hogy bizonyos ideig egy-egy családban együtt neveljék a gyerekeket, mintha testvérek lennének. Az ilyen célú társadalmi mozgalom azonban csak nagyon lassan képes ha egyáltalán képes kiteljesedni. A szülők ráadásul saját társadalmi közegükből választanának társakat, akaratlanul is növelve a társadalmi elkülönülés nem kívánatos tendenciáját. A kötelező népoktatáson belül azonban teremthető viszonylag gyors és eredményes megoldás, ez pedig az úgy nevezett iskolacsalád. Két három év korkülönbségű, eltérő nemű és szociális hovatartozású gyerekek egy (néhány kertes falusi házból álló) iskolafalu egy-egy családi házában játszanák évente háromszor egy héten vagy kétszer tíz napon át a hagyományos parasztcsalád életét - természetesen jól képzett iskolaszülő pedagóguspár irányításával. A hat éves korban bekerülő legkisebb pár év múlva már megkapná az iskola-kistestvérét, a tankötelezettség végére pedig már ő lenne a legtapasztaltabb, legrespektáltabb iskolabáty vagy iskolanővér. És mivel az iskolacsalád örökéletű (a természetes családtól eltérően nem fejeződne be nevelési funkciója a szülőképesség bekövetkeztével), nem termelne elkényeztetett utolsó gyereket. Tapasztalatból és ismerőseimtől is tudom, hogy a rendszeres, akár évenként egyszeri együttlét a különböző korú gyerekek számára életre szóló barátságokat, tartást, a lelki összetartozás örök élményét tudja nyújtani. Mivel az Iskolafalvak működtetésének számos egyéb haszna is lenne (vilagszabadsag.hu/index.php?f=186), érdemesnek gondolom a megvalósításhoz szükséges társadalmi támogatás megszervezését. TANÍTSUK MEG ŐKET HALÁSZNI Értökös Mezőgazdasági ismeretek tanítása felnőtteknek PUBLIKÁLVA Értökös: TANÍTSUK MEG ŐKET HALÁSZNI

12 12 / 56 Még ifjú nagypapa voltam. Mi, utódok a szülői házunk körül tettünk-vettünk. Emlékszem, amint kedves emlékű sógorom két tele kanna vízzel tart a veteményes kert felé, mögötte az első unokám, még óvodáskorú, cipeli nagy igyekezettel a hosszú karókat utána. Az egyik szomszéd megjegyezte: Ilyen korban kell azt elkezdeni, mert később nem fog menni. Akkor jutott eszembe ez a kedves jelenet, amikor azt olvastam, hogy valahol az önkormányzat vetőmagot ajándékozott segélyekből élő családoknak. Ha igazat adok a szomszédnak, a jó szándékú önkormányzati akció kudarcra van ítélve. Azok az emberek, akik nem parasztcsaládban nevelődtek, a legjobb szándék mellett sem lesznek annyira sikeresek, mint más falusiak. Hátha még a segítséget is előítélettel fogadják: Ezzel akarják kiszúrni a szemünket?! Közhely, hogy a rászorulónak nem úgy kell segíteni, hogy halat adunk, hanem hogy megtanítjuk halászni. Az említett vetőmagosztás nem ez. A magyar szólás szerint se hús, se hal : látszólag segítség, az eredménye meg olyan biztos, mint a kutya vacsorája. Megtanítani a gyakorlati földművelés főbb elemeit felnőtt embernek nem is olyan könnyű dolog, a szomszédom véleménye szerint (szinte) lehetetlen. Annál is kevésbé, mert sem az iskolai tanulásban nem voltak sikerei, sem a családból nem őriz paraszti hagyományt. Gyerekként tevékeny közösségben sokkal könnyebben menne az ilyen tanulás, ha lenne rá valahol lehetőség. Se szeri, se száma a legkülönbözőbb tematikájú gyerektáboroknak, ahol nyáridőben megfelelő térítés fejében sok dologba belekóstolhat a gyerek. Földművelő tábor azonban nem található a választékban. Ha lenne is, aligha lenne rá kereslet. Bizony a közoktatásnak kellene vállalnia a gyerekek zömének teremtő munkára nevelését, a hagyományos élelemtermelés megtanítását. Nagyon gyakorlatias módszerekkel rövid néhány év alatt el lehetne érni, hogy a gyerekeik segítsék a szüleiket, hogy a korábban említett akciók eredménnyel járjanak. A nagyon gyakorlatias módszerekről az iskolacsaláddal és iskolafalvakkal kapcsolatos elképzelésekről a Világszabadság korábbi számában írtam először. /2/fl.php?f=85.frg Mivel ezek alkalmazása számos egyéb lehetséges eredményt ígér, fontos dolognak vélem a bevezetésük forszírozását.

13 13 / 56 Hírek Gyászjelentés Szomorú szívvel értesítjük olvasóinkat, hogy a szegényekért, a kisebbségekért, az elnyomottakért - tehát végső soron a Világszabadságért is oly gyakran harcba szálló barátunk, Kartal Zsuzsa költő, műfordító, publicista elhunyt. Szomorú szívvel értesítjük olvasóinkat, hogy a szegényekért, a kisebbségekért, az elnyomottakért - tehát végső soron a Világszabadságért is oly gyakran harcba szálló barátunk, Kartal Zsuzsa költő, műfordító, publicista súlyos betegségben, rövid szenvedés után május 9-én meghalt. Temetése május 18-án délelőtt 10 órakor lesz a Kozma utcai zsidó temetőben. Dante:Isteni színjáték Dante Meghívó! Baranyi Ferenc új fordításának bemutatására A József Attila Klub szeretettel meghívja Önt, Hozzátartozóit és kedves Barátait DANTE : ISTENI SZÍNJÁTÉK Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő - műfordító legújabb fordításával ismerkedhetünk a 'Szerzői és előadói estek sorozatban' augusztus 25-én csütörtökön 17 órakor közreműködik: Dr.Madarász Imre irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem Olasz Tanszékének vezetője Helyszín: József Attila Klub (1067 Budapest, Eötvös u ; Tel.: ; Megközelíthető: A 4-es és 6-os villamos, a kis-földalatti Oktogon téri megállójától 5 perc (Aradi és Szondy utca között) MEGHÍVÓ szervezők Bolgár Kulturális Intézet tisztelettel meghívja Önt szeptember 7.( szerda) órától Rada Nikolova és Mirena Zlateva szobrászművészek Üveggyöngyök c. éremművészeti kiállítására A tárlatot méltatja: Szabó Gábor szobrászművész

14 14 / 56 A világgazdaság következő évtizede. szervezők A MÁJUS ELSEJE TÁRSASÁG, MARX KÁROLY TÁRSASÁG, KÁDÁR JÁNOS BARÁTI KÖR, BALOLDALI ALTERNATIVA EGYESÜLÉS, MAGYAR ANTIFASISZTA LIGA, MAGYAR EGYESÜLT BALOLDAL, MAGYAR IFJÚSÁG KÖZÖSSÉGI SZERVEZETE MEGHÍVJA ÖNT A MÁJUS ELSEJE TÁRSASÁG FÁKLYA KLUBJA A Szeptember 06. kedd órakor A BP.II.ZSIGMOND TÉR 8.I.1. (kapucsengő:14.) NAGYTERMÉBEN TARTANDÓ ELŐADÁSRA ÉS VITÁRA

15 15 / 56 A MÁJUS ELSEJE TÁRSASÁG, MARX KÁROLY TÁRSASÁG, KÁDÁR JÁNOS BARÁTI KÖR, BALOLDALI ALTERNATIVA EGYESÜLÉS, MAGYAR ANTIFASISZTA LIGA, MAGYAR EGYESÜLT BALOLDAL, MAGYAR IFJÚSÁG KÖZÖSSÉGI SZERVEZETE MEGHÍVJA ÖNT A MÁJUS ELSEJE TÁRSASÁG FÁKLYA KLUBJA A Szeptember 06. kedd órakor A BP.II.ZSIGMOND TÉR 8.I.1. (kapucsengő:14.) NAGYTERMÉBEN TARTANDÓ ELŐADÁSRA ÉS VITÁRA TÉMA: A világgazdaság következő évtizede. ELŐADÓ: SIMAI MIHÁLY akadémikus, MTA Világgazdasági Kutató Intézete TISZTELETTEL VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT! HOZZA MAGÁVAL BARÁTAIT, ISMERŐSEIT! Magyarok mi vár ránk?! Orbán jóslata szerint a következő tíz év az euróövezet elleni támadások, a tartós gazdasági válság fenyegetése jegyében fog telni, tehát háború a magyar szuverenitásért?! Netán üzenet a megszorítócsomag jövetelére? Civil akcióegység a tekintélyuralom és az elszegényedés ellen Civil szerveztek Civil szervezetek közös közleménye KIÁLTVÁNY A JOGAINKÉRT A évi országgyűlési választások óta a kormány érdemi egyeztetés nélkül, ötletszerű döntésekkel, hatásvizsgálatok nélkül hozta meg a munka világával kapcsolatos intézkedéseit. A Széll Kálmán-, a Magyary-, és a Magyar Munka Tervben, illetve a konvergencia programban rögzített intézkedések szerzett jogainkat támadják, az országos, az ágazati, a munkahelyi érdekegyeztetést és érdekérvényesítést lehetetlenítik el. Megfelezték a táppénzt, korlátozták a sztrájkjogot, csökkenteni akarják a szabadságot, ellentételezés nélkül növelni a munkaidőt, szűkíteni a legalapvetőbb szakszervezeti jogokat, stb. EZT NEM HAGYJUK! Tiltakozunk az alkotmányos jogok csorbítása miatt, valamint a visszamenőleges hatályú jogalkotás ellen. Követeljük, hogy a kormány és az Országgyűlés nélkülünk ne döntsön rólunk! Követeljük, hogy a munkavállalók alapvető jogairól az Országgyűlés csak a szociális partnerekkel történ megegyezést követen döntsön! Követeljük a korengedményes, korkedvezményes, előrehozott öregségi, özvegyi, rokkant és a szolgálati nyugdíjelemek megtartását! Követeljük, hogy a munkavilágát érintő kérdésekben a kormány egyezzen meg a munkavállalók képviselőivel! Mi, az aláíró szakszervezetek és civilszervezetek közös elhatározásból akcióegységbe tömörülünk. Céljaink elérése érdekében összehangoltan és együtt lépünk fel. Felszólítjuk a kormányt, hogy a szociális partnerekkel a fenti kérdésekben állapodjon meg! Elhatároztuk, ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, szeptember 29-től határozatlan idejű összehangolt országos akcióba kezdünk. A szervezett megmozdulások célja jogaink megvédése és a kormánnyal történő megállapodások kikényszerítése. Békés eszközökkel, jogainkkal élve, a törvényeket betartva akarjuk közös céljainkat elérni. Csatlakozásra hívunk fel minden, a demokratikus értékeket fontosnak tartószervezetet és magánszemélyt! Budapest, június 30.

16 16 / június 30. Kiáltványhoz már csatlakoztak: Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) Bőripari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) Civil Kontrol - EMD Civil Mozgalom Démász Szakszervezete Duna Televízió Dolgozói Szakszervezete Duna Televízió Üzemi Szakszervezete Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EVDSZ) Elektromos Szakszervezet Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (ÉDOSZ) EVDSZ-DUVISZ EVDSZ-PADOSZ Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (FKDDSZ) Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete Független Rádiós Szakszervezet Gazdasági Szakemberek Szakszervezete (GSzSz) Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) Húsipari Dolgozók Szakszervezete Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsa Magyar Televízió Gyártásvezetői Szakszervezete MOL Bányász Szakszervezet MTI Sajtószakszervezet Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete (NyDSz) Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (PHDSzSz) Rádiós Dolgozók Szakszervezete Rádiós Műszakiak Szakszervezete Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete (RKDSz) Semmelweis Érdekvédelmi Szövetég Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete (SZTDSZ) Távközlési Szakszervezet (TÁVSZAK) Teherfuvarozók Európai Szakszervezete Televíziós Dolgozók Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Városi Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (VKSzSz) Vasas Szakszervezeti Szövetség (VSzSz) Vasutas Szakszervezet (VSZ) VSzSZ KIÁLTVÁNY A JOGAINKÉRT Csatlakozott szakszervezetek Szakszervezetek követelése KIÁLTVÁNY A JOGAINKÉRT A évi országgyűlési választások óta a kormány érdemi egyeztetés nélkül, ötletszerű döntésekkel, hatásvizsgálatok nélkül hozta meg a munka világával kapcsolatos intézkedéseit.

17 17 / 56 A Széll Kálmán-, a Magyary-, és a Magyar Munka Tervben, illetve a konvergencia programban rögzített intézkedések szerzett jogainkat támadják, az országos, az ágazati, a munkahelyi érdekegyeztetést és érdekérvényesítést lehetetlenítik el. Megfelezték a táppénzt, korlátozták a sztrájkjogot, csökkenteni akarják a szabadságot, ellentételezés nélkül növelni a munkaidőt, szűkíteni a legalapvetőbb szakszervezeti jogokat, stb. EZT NEM HAGYJUK! Tiltakozunk az alkotmányos jogok csorbítása miatt, valamint a visszamenőleges hatályú jogalkotás ellen. Követeljük, hogy a kormány és az Országgyűlés nélkülünk ne döntsön rólunk! Követeljük, hogy a munkavállalók alapvető jogairól az Országgyűlés csak a szociális partnerekkel történ megegyezést követen döntsön! Követeljük a korengedményes-, korkedvezményes-,előrehozott öregségi-, özvegyi-, rokkant- és a szolgálati nyugdíjelemek megtartását! Követeljük, hogy a munkavilágát érintő kérdésekben a kormány egyezzen meg a munkavállalók képviselőivel! Mi, az aláíró szakszervezetek és civilszervezetek közös elhatározásból akcióegységbe tömörülünk. Céljaink elérése érdekében összehangoltan és együtt lépünk fel. Felszólítjuk a kormányt, hogy a szociális partnerekkel a fenti kérdésekben állapodjon meg! Elhatároztuk, ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, szeptember 29-től határozatlan idejű összehangolt országos akcióba kezdünk. A szervezett megmozdulások célja jogaink megvédése és a kormánnyal történő megállapodások kikényszerítése. Békés eszközökkel, jogainkkal élve, a törvényeket betartva akarjuk közös céljainkat elérni. Csatlakozásra hívunk fel minden, a demokratikus értékeket fontosnak tartószervezetet és magánszemélyt! Budapest, június június 30. Kiáltványhoz már csatlakoztak: Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) Bőripari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) Civil Kontrol - EMD Civil Mozgalom Démász Szakszervezete Duna Televízió Dolgozói Szakszervezete Duna Televízió Üzemi Szakszervezete Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EVDSZ) Elektromos Szakszervezet Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (ÉDOSZ) EVDSZ-DUVISZ EVDSZ-PADOSZ Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (FKDDSZ) Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete Független Rádiós Szakszervezet Gazdasági Szakemberek Szakszervezete (GSzSz) Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) Húsipari Dolgozók Szakszervezete Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsa Magyar Televízió Gyártásvezetői Szakszervezete MOL Bányász Szakszervezet MTI Sajtószakszervezet Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete (NyDSz) Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (PHDSzSz) Rádiós Dolgozók Szakszervezete Rádiós Műszakiak Szakszervezete Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete (RKDSz) Semmelweis Érdekvédelmi Szövetég Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete (SZTDSZ) Távközlési Szakszervezet (TÁVSZAK) Teherfuvarozók Európai Szakszervezete Televíziós Dolgozók Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet

18 18 / 56 Városi Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (VKSzSz) Vasas Szakszervezeti Szövetség (VSzSz) Vasutas Szakszervezet (VSZ) VSzSZ Civil akcióegység a tekintélyuralom és az elszegényedés ellen Az aláíró civilszervezetek - Civil akcióegység a tekintélyuralom és az elszegényedés ellen A gazdasági-pénzügyi és politikai válság jelei nyilvánvalóak a magyar társadalom jelentős része számára. A kormány és a hatalmon lévő csoportosulás saját önös érdekein, az értelmetlen megszorító politikán kívül nem vesz tudomást a hatalmas tömegek életfeltételeinek rosszabbodásáról, a munkanélküliség kiterjedéséről, a közoktatás, a szakoktatás és a felsőoktatás, valamint az egészségügy helyzetének drámai rosszabbodásáról. A kormány és irányítása alatt a parlamenti többség korlátozta alkotmányos jogainkat, a sajtószabadságot, a sztrájkjogot, megfelezte a táppénzt, harmadára csökkentette a munkanélküliségi ellátást, csökkenteni akarják a szabadságot, ellentételezés nélkül növelik a munkaidőt, szűkítik a legalapvetőbb szakszervezeti jogokat, bevezetik a munkaszolgálatot a civil társadalom sorvad az államhatalmi koncentráció következtében. Tennünk kell valamit. A civil társadalom igényei alapján fogalmaztuk meg követeléseinket, amelyek megvalósítására érdemes akcióegységbe tömörülni. Maradjon érvényben 2011 után is a hatályos alkotmány, állítsák vissza a sajtószabadságot és a sztrájkjogot! 1. Minden magyar állampolgár számára megélhetést biztosító alapjövedelmet! 2. Lakhatási jogot mindenkinek, teremtsük meg az állami, közösségi bérlakás állományt! 3. Progresszív közteherviselést! 4. Helyre kell állítani minden állampolgár számára a szervezkedési szabadságot, erősíteni a szakszervezeteket, a munkahelyeken általánossá tenni a kollektív szerződést! 5. Társadalmilag fedezett oktatást és egészségügyi ellátást! 6. Társadalmi ellenőrzést minden állami funkció felett, érdemi együttműködést, érdekegyeztetést a szakszervezetekkel, szakmai konzultációt az illetékes civil szervezetekkel! 7. Elengedhetetlennek tartjuk a törvényhozás előtt az érintettekkel történő nyilvános egyeztetést!! 8. Civil, állami és társadalmi ellenőrzést a bankok és a közüzemi szolgáltatók követelései és beszedési gyakorlata felett! Követeljük az adósságterhet növelő behajtó cégek felszámolását, adósságot csak állami szerv hajthasson be! Mi, az aláíró civilszervezetek közös elhatározásból akcióegységbe tömörülünk. Céljaink elérése érdekében összehangoltan és együtt lépünk fel minden civil szervezettel, és szeptember végétől határozatlan idejű összehangolt országos akciósorozatba kezdünk. A szervezett megmozdulások célja jogaink megvédése, a mi érdekünkben is fellépő szakszervezetek küzdelmének társadalmi támogatása és a kormánnyal történő megállapodások kikényszerítése. Békés eszközökkel, a törvényeket betartva akarjuk közös céljainkat elérni. Budapest, szeptember 5. A vízenergia hasznosítás helyzete a világban és Magyarországon. Miért inog újra a világgazdaság? szervezők MEGHÍVÓ M E G H ÍV Ó A Haladó Erők Fóruma meghívja Önt A vízgazdálkodási, mezőgazdasági és energetikai előadássorozat keretében a negyedik évad ( ) első rendezvényére. A konferencia időpontja: szeptember 14. (szerda) 16 óra

19 19 / 56 Témák: A vízenergia hasznosítás helyzete a világban és Magyarországon. Miért inog újra a világgazdaság? Előadók: Dr. Mészáros Csaba a BME docense Farkas Péter a Világgazdasági Kutatóintézet főmunkatársa A konferenciát levezeti: Dr. Orlóci István címzetes egyetemi docens A konferencia helye: A Villányi úti Konferenciaközpont Budapest, Villányi út terem. Minden érdeklődőt tisztelettel várunk! Budapest, 2011.szeptember 5. A Haladó Erők Fóruma Megbízásából Nagy Richárd szervező Meghívó: Az egészségügy fideszes látlelete HAVAS SZÓFIA - a Május Elseje Társaság szervezésében A MÁJUS ELSEJE TÁRSASÁG, MARX KÁROLY TÁRSASÁG, KÁDÁR JÁNOS BARÁTI KÖR, BALOLDALI ALTERNATIVA EGYESÜLÉS, MAGYAR ANTIFASISZTA LIGA, MAGYAR IFJUSÁG KÖZÖSSÉGI SZERVEZETE MEGHÍVJA ÖNT MÁJUS ELSEJE TÁRSASÁG FÁKLYA KLUBJA Október 04. kedd órakor A BP. II. ZSIGMOND TÉR 8. I. 1. (kapucsengő: 14.) NAGYTERMÉBEN TARTANDÓ ELŐADÁSRA ÉS VITÁRA TÉMA: Az egészségügy fideszes látlelete. ELŐADÓ: HAVAS SZÓFIA a Főváros Egészségügyi Bizottságának alelnöke.

20 20 / 56 TISZTELETTEL VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT! HOZZA MAGÁVAL BARÁTAIT, ISMERŐSEIT! Mi várható 2014-ig? Sehol semmi! Bezárt iskolák, kórházak, csődbe juttatott önkormányzatok, egészségügy, lerohadó infrastruktúra, romló közbiztonság, államosítás, gazdasági ötletelés, kisajátítás, megszorítások.