Katalógus 2014 / 2015
|
|
|
- Etelka Szekeresné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Katalógus 2014 / 2015 Innovatív szerszámok Univerzális megoldások
2 3
3 wolfcraft - innovatív impulzusok a barkácsolók és a mesteremberek számára 1949 óta a wolfcraft vállalat az innovatív ötletek forrásának számít az igényes barkácsoló és mesterember számára készülő innovatív szerszámok és elektromos szerszám tartozékok területén. A kereskedelem jó teljesítőképességű partnereként megértjük, hogy mi mozgatja Önt - mint ahogyan az Ön partnereit is - és e szükségleteket ültetjük át több, mint 60 éve piacképes megoldásokba. A mi ösztönzésünk viszi Önt előbbre! Egykoron minden Robert Wolff személyével kezdődött, a kézműipar iránti szenvedélyével és azzal a törekvéssel, hogy egy jó dolgot mindig még egy kicsit jobbá tegyen. E beállítottság máig a tulajdonosi vezetésű családi vállalkozásunk sikereinek motorja maradt. Termelési egységeinkben Németországban és Szlovákiában 450 munkatársunk mindegyike elsajátította e minőségi alapelvet. Itt végezzük tökéletesen begyakorolt csoportokban a szerelést és gyártást valamint tapasztalatunk, szaktudásunk és kézműves ügyességünk alkalmazásával precíziós ipari berendezéseket készítünk. Együtt biztosítjuk a jól bevált wolfcraft minőséget és a megbízások határidőben történő teljesítését - napról napra. Innovációs erő - Önért a jövő a célkeresztben Tapasztalatból tudjuk: az innovációs erő nem keletkezik magától. Következetes munka, a jövőbeli fejlesztések iránti biztos ösztönnel kombinálva. Az Ön és mi vállalati sikerünkért érdekében napról napra az egyik szemünket az ügyfeleken, míg a másikat a piacon tartjuk. Mindig szem előtt tartva azt a célt, hogy már azelőtt válaszokkal szolgáljunk egy globális környezetben, mielőtt a kérdést feltennék. A válaszok olyan szerszámok és elektromos szerszám tartozékok formájában jelennek meg, amelyek ma mindig egy ötlettel teljesítőképesebbek, ergonómikusabbak, praktikusabbak, pontosabbak és megbízhatóbbak, mint tegnap. Isten hozta a wolfcraft vállalatnál! A wolfcraft GmbH vállalat és az egész világra kiterjedő szállítmányozás székhelye Kempenich, Németország.
4 Tartalomjegyzék termékcsoportonként Termékcsoport oldal 1 Gépasztalok 01 Görgős bakok / Tartóbakok 6 04 Gépasztalok 8 06 Vezetősínek Tartozékok 14 2 Satuk és munkapadok 01 Satupadok Műhely-rendszer 20 3 Szállítóeszközök 01 Szállítókocsik 43 4 Szorítók/feszítők 01 Egykezes szorítók Csavarszorítók Műanyag rugós szorítók Racsnis szorítók Szalagfeszítők Keretfeszítők Tépőzáras szalagok Gumipókok Sarokfeszítők Speciális feszítőszerszámok 68 5 Facsapozók 01 Csapkötések Lamellakötések Rejtett csavaros rögzítések Kiegészítő darabok fából Egyebek 79 Termékcsoport oldal 04 Csiszolóeszközök Kefék Körfűrészlapok Ráspolyok és süllyesztők Fúrótokmányok Marók Keverők Előtét-szerszámok Fúrók / Vésők Tűzőgépek / Tűzőkapcsok Hasító/nagyolólapok Munkavédelem Vibrációs fűrész tartozékai Kéziszerszámok 01 Vágószerszámok Mérőszerszámok Projekt témák 01 Laminát és PVC fektetése Gipszkartonlapok megmunkálása Tűzifa Elasztikus tömítőfugák kialakítása Fa teraszépítmény Burkolás Ajtótokok és keretek beállítása Elektromos kéziszerszámok kiegészítői 01 Szúrófűrész-lapok Lyukfűrészek / fúrókoronák Bitek / Kézi csavarhúzók / Tartók / Adapterek 138 4
5 GÉPASZTALOK 1 5
6 1 GÉPASZTALOK 1.1 Görgős bakok / Tartóbakok A wolfcraft támasztóbak ideális segítség minden beltéri munkához! 1 workstand - támasztóbak felhajtható támasztékok a hosszú munkadarabok rögzítésére; ideális vágási munkákhoz és munkadarab alátámasztására 3 állítható puha védőpánt a munkadarab védelmére állítható oldalütköző, a munkadarab lecsúszása ellen felhajtható támasztékok a hosszú munkadarabok rögzítésére; ideális vágási munkákhoz és munkadarab alátámasztására összecsukható a helytakarékos tároláshoz kivitel: teljesen összeszerelt munkamagasság 735 mm alátámasztási szélesség: 620 mm csomagolás: feliratos szalag 6 max. terhelhetőség súly workstand - támasztóbak 100 kg 3,385 kg
7 GÉPASZTALOK Görgős bakok / Tartóbakok a biztos támaszték a munkaasztal felfekvőfelületének meghosszabbításához és a hosszú munkadarabok megtámasztásához használható a golyósgörgős alátámasztás lehetővé teszi a munkadarab többirányú elmozdulását, így pl. az íves marásnál a munkadarab nekivezetését használható minden szabványos gépasztalhoz és munkapadhoz hosszú deszkák, lécek, lemezek alátámasztására és továbbgördítésére folyamatos magasságállítással 700 és 1000 mm között a biztos támaszték a munkaasztal felfekvőfelületének meghosszabbításához és a hosszú munkadarabok megtámasztásához használható a hengeresgörgős alátámasztás lehetővé teszi a munkadarab feldolgozási irányban történő bevezetését a golyósgörgős alátámasztás lehetővé teszi a munkadarab többirányú elmozdulását, így pl. az íves marásnál a munkadarab nekivezetését összecsukható a helytakarékos tároláshoz alátámasztási szélesség: 300 mm csomagolás: feliratos szalag kiegészítő termékek: , , , munkamagasság max. terhelhetőség súly többfunkciós alátámasztó- és felsőgörgős bak mm 50 kg 5,6 kg a hengeresgörgős alátámasztás lehetővé teszi a munkadarab feldolgozási irányban történő bevezetését Munkapadok és fűrészasztalok praktikus meghosszabbítása használható minden szabványos gépasztalhoz és munkapadhoz folyamatos magasságállítással 700 és 1000 mm között a hengeresgörgős alátámasztás lehetővé teszi a munkadarab feldolgozási irányban történő bevezetését összecsukható a helytakarékos tároláshoz kivitel: teljesen összeszerelt, hegesztett alátámasztási szélesség: 300 mm csomagolás: feliratos szalag kiegészítő termékek: , , , munkamagasság max. terhelhetőség súly görgős bak mm 60 kg 3,9 kg 7
8 1 GÉPASZTALOK 1.4 Gépasztalok MASTER cut 2000 Precíziós fűrészasztal és munkaállomás Egy fűrészasztal - öt felhasználási terület Mindegy, hogy kis lécek vagy nagy munkalapok - a master cut 2000 segítségével minden munkadarab pontosan levágható. Egyesíti magában az asztali körfűrészt, a vezetett kézi körfűrészt, a maróasztalt és a szúrófűrészasztalt. A nagy munkafelületnek és az összecsukható lábaknak köszönhetően nagy és mégis mobil munkaeszköz. Termékelőnyök: multifunkcionális, kiszolgálva minden igényt: használható asztali körfűrészként, vezetett kézi körfűrészként, szúrófűrész-asztalként, maróasztalként és munkapadként is precíz: pontos vágások az ütközőknek és a vezetősínnek köszönhetően mobil: bárhol bevethető, de helytakarékosan tárolható robusztus és biztosan áll a stabil hordozószerkezetnek és a magasságállítós lábnak köszönhetően használható szinte minden kézi körfűrészhez, felsőmaróhoz és szúrófűrészhez Tartalmaz: asztal MDF mukalappal, becsukható lábakkal és géptartó lappal készülékkapcsoló kengyel tolótokszár védőburkolat biztonsági kapcsoló 4 műanyag pofa a vízszintes befogáshoz 2 gyorsszorítók 3 betét az aztali körfűrészhez, vezetett körfűrészhez és a felsőmaróhoz / szúrófűrészhez vezetősín 115 cm 2 betétgyűrűk 15 és 25 mm-es felsőmarókhoz szögvezető párhuzamos ütköző szögvezető a vezetősínhez Műszaki adatok körfűrészhez hasítóékkel, max. 70 mm vágásmélységig, 200 mm fűrészlapátmérőig és alaplapméretig (lásd piktogram) felsőmaróhoz max. 230V, max W, max. 170 mm alaplapátmérő, max. 20 mm alaplapmagasság, max. 27 mm marófejátmérő méret felszerelve: 1185 x 757 x 863 mm méret összecsukva: 1085 x 757 x 213 mm asztallap: 1035 x 695 mm munkamagasság: 863 mm furatátmérő 20 mm munkadarab max. magassága: 60 mm az asztali körfűrésznél és a vezetősínnél max. vágási szélesség párhuzamvezetővel: asztali körfűrész 570 mm max. vágáshossz: 740 mm a vezetősínnel TUVdotCOM ID: max. terhelhetőség: 120 kg súly: 24 kg csomagolás: kartondoboz külön tartozék: , , , ,
9 GÉPASZTALOK 1 Egy fűrészasztal - öt felhasználási terület Asztali körfűrész ideális a kisebb és könnyebb munkadarabok leszabásához, amelyeket könnyű az asztalon végigtolni precíz párhuzamos vágások a holtjátékmentes párhuzamvezetőnek köszönhetően 0-65 gérvágást tesz lehetővé a pontos szögvezető Vezetett kézi körfűrész wolfcraft vezetősínnel és rögzítőszorítókkal ideális a nagyobb panelek és lapok lerövidítéséhez, a 80 cm-es vezetősínnek köszönhetően a szögvezető a vezetősínhez fokozatmentesen állítható 0-70 között, így pontos ismétlődő vágásokat tesz lehetővé a körfűrész és a géptartó lap pillanatok alatt kiemelhető és a vezetősínen vezetett kézi körfűrészként használható Dekopírfűrész asztal ideális az íves vágásokhoz az előjelölő vonal szabadon látható a munkadarab kézzel is könnyen vezethető Maróasztal Kiegészítő: a párhuzamos marásvezető (cikksz ) a MASTER cut 2000-et teljesértékű maróasztallá alakítja Figyelem: maróasztalként kizárólag párhuzamvezetővel (cikkszáma ) együtt használható! Mobil munkaasztal az ütésálló MDF-ből készült asztallap számos rögzítési lehetőséget nyújt robusztus és biztosan áll: stabil hordozószerkezet, 120 kg terhelhetőség, magasságállítós láb bárhol használható és helytakarékosan tárolható könnyen szállítható a könnyű alumíniumszerkezetnek köszönhetően behajtható lábak a hátat kímélő munkavégzéshez cikkszám EAN leírás 1 MASTER cut precíziós fűrészasztal és munkaállomás hoz EU ex. GB, IRL, DK, CH 9
10 1 GÉPASZTALOK 1.4 Gépasztalok MASTER cut 1500 Új univerzális munka- és gépasztal a legújabb EU-s biztonsági előírásoknak megfelelően. Körfűrészek, dekopírfűrészek és felsőmarók precíz, folytonos használatához. Termékelőnyök: multifunkcionális, minden projekthez használható körfűrészasztalként, dekopírfűrész-asztalként, marógépasztalként a sz. marótámasztékkal és munkaállomással nagy pontosság és egyszerű szerelhetőség a beállítható géptartó alaplapnak köszönhetően lábszerkezet kereszttartókkal a maximális stabilitás érdekében, mobil és helytakarékos a gyors összehajtási rendszernek köszönhetően robusztus, bükkfából készült satupofákkal kompatibilis szinte minden kézi körfűrésszel, felsőmaróval és dekopírfűrésszel Tartalmaz: 1 szögvezető 1 párhuzamos ütköző 1 biztonsági kapcsoló 1 tolótokszár 1 készülékkapcsoló kengyel 1 védőburkolat 4 műanyag pofa a vízszintes befogáshoz 2 betétgyűrűk 15 és 25 mm-es felsőmarókhoz Műszaki adatok: munkamagasság: 865 mm max. befogás / befogópofákkal: mm asztallapméret: 780 x 500 mm MDF lemez: 495 x 500 x 23 mm gépalaplap: 285 x 500 mm munkalapok MDF-ből és alumíniumöntvényből méret felszerelve: 940 x 640 x 865 mm méret összecsukva: 640 x 1145 x 195 mm súly: 17 kg max. terhelhetőség: 200 kg körfűrészhez: Használati utasítások: Dekopírfűrészhez: Felsőmaróhoz: hasítóékkel, max. 70 mm vágásmélységig, 200 mm fűrészlapátmérőig és alaplapméretig (lásd piktogram) A cikkszámú (160 mm-ig) vagy a cikkszámú ( mm) hasítóék tartozék használatával hasítóék nélküli kézi körfűrészek is használhatók. minden max. 230V, max W, max. 170 mm alaplapátmérő, max. 20 mm alaplapmagasság, max. 27 mm marófejátmérő 10
11 GÉPASZTALOK 1 4 funkciós: Körfűrészasztal, fűrészasztal, maróasztal és munkapad Asztali körfűrész Maróasztal Cikkszám max. ø 160 mm Cikkszám max. ø 200 mm Figyelem: maróasztalként kizárólag párhuzamvezetővel (cikkszáma ) együtt használható! Dekopírfűrész asztal Mobil munkaasztal cikkszám EAN-Code leírás 1 MASTER cut munka és gépasztal hoz EU ex. GB, IRL, DK, CH 11
12 1 GÉPASZTALOK 1.4 Gépasztalok párhuzamos vágás íves vágások Az ideális tartozék a pontos dekopírfűrészes munkákhoz. Pontosság a vágás vonalára való rálátásnak és a párhuzamvezetőnek köszönhetően. A hátsó oldal felől történő vágásnak köszönhetően tisztább vágási élek és kevesebb kiszálkásodás a munkadarab látható felületén. stabil rögzítés bármilyen asztallaphoz 60mm vastagságig a két fém csavarszorítónak köszönhetően asztallap 320 x 300 mm munkalap: horganyzott Dekopírfűrészhez: a fűrészlap max. hossza 100 mm tartalmaz: párhuzamos ütköző (1 db) csomagolás: kartondoboz méretek dekopírfűrész asztal 320 x 300 mm 1.6 Vezetősínek Sokoldalú vágássegítő szúrófűrészhez Rögzítse munkadarabját az egykezes szorítóval; és fűrészeljen gyorsan és precízen. parkett, laminát, falburkoló panelek, mennyezeti panelok megmunkálásához tiszta vágásélek kitöredezések nélkül a gumiszegélynek köszönhetően kiszúrófűrész gyors és egyszerű szerelése a munkadarab egyszerűen rögzíthető tökéletes a gér- és ferdevágáshoz 50 -ig, pl. szegélylécekhez alumínium vezetősín: 450 mm hosszú csomagolás: kartondoboz méretek PSD - állítható dekopírfűrészállvány 210 x 243 x 160 mm 12
13 GÉPASZTALOK Vezetősínek Univerzális és precíz-awolfcraft FKS 115 vezetősíne ideálisan egészíti ki az Ön kézi körfűrészét gép: minden elterjedt körfűrészhez 66 mm vágásmélységig és 200 x 385 méretű fűrésztalpig a pontos és egyenes hosszú vágásokhoz, tetszőleges szögben a munkadarabon konyhai munkalapok és ajtók vágásához a gumiszegély csökkenti a vágásél kitöredezésének esélyét, és egyben biztosítja a precíz vágásokat a körfűrész könnyen és gyorsan felszerelhető; csak egyszer kell beállítani a csúszásmentesített alj és a két tartozék szorító biztosítja a pontos pozícionálást a szélektől távol, illetve tetszőleges szögben is lehet vele vágni tartalmaz: szorítók (2 db) csomagolás: kartonlap külön tartozék: méretek FKS vezetősín x 45 x 220 mm Lehetővé teszi a nagy munkadarabok precíz megmunkálását. az FKS 115 egyszerű és gyors meghosszabbítására a teljes vezetési hossz 230 cm kettőnél több bővítősín is összekapcsolható csak a számú termékkel együtt használható! tartalom: alumíniumsín (1 db) toldóadapter (1 db) csomagolás: kartondoboz a következő típusokhoz: méretek meghosszabbítókészlet x 10 x 220 mm 13
14 1 GÉPASZTALOK 1.96 Tartozékok fúrógépek függőleges használatához minden ø 43 mm-es fúrónyakhoz alkalmas csomagolás: kartonra rögzítve a következő típusokhoz: géptartó A párhuzamos marásvezető igazi maróasztallá teszi a MASTER cut -t. munkadarabokhoz 40 mm vastagságig marókhoz 27 mm átmérőig csak a , számú termékkel együtt használható! pontosan beállítható vezető a tökéletes eredményért a maró méretéhez illeszthető az állítható ütközővel a párhuzamos marásvezető szerszám nélkül és biztonságosan rögzíthető porszívócsatlakozás tipp: a nagyobb munkadarabokat javasolt felsőgörgős bakkal alátámasztani (mint pl. a cikkszámú) csomagolás: kartondoboz súly: 2,8 kg a következő típusokhoz: , párhuzamos marásütköző hasítóék nélküli körfűrészek használatához a MASTER cut 1500-ban csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon a következő típusokhoz: Hasítóék max. 160 mm átmérőjű körfűrészlapokhoz Hasítóék mm átmérőjű körfűrészlapokhoz
15 SATUK ÉS MUNKAPADOK 2 15
16 2 SATUK ÉS MUNKAPADOK 2.1 Satupadok Állítható magasságú satu- és munkapad 1 MASTER satu- és munkapad összecsukható a helytakarékos tároláshoz Minden felhasználáshoz a megfelelő munkamagasság beállítható! Az állítható magasság ergonómikus munkapozíciót biztosít minden testmagasságnál, akár álló-, akár ülőmunka esetén. magasságbeállítás túlhúzásvédelemmel nagyobb asztalfelület egy bővítőlap segítségével a 0-65º-ig fokozatmentesen állítható dönthető asztalfelület új felhasználási lehetőségeket rejt mágnes az MDF-lapban csavarok és szegek tárolására stabil szerkezet, mely gyorsan összecsukható a helytakarékos raktározáshoz csomagolás: kartondoboz kiegészítő termékek: , külön tartozék: , , , a 0-65º-ig fokozatmentesen állítható dönthető asztalfelület új felhasználási lehetőségeket rejt Műszaki adatok munkamagasság: mm max. befogás / befogópofákkal: 115 / 435 mm asztallap: 650 x 420 mm max. terhelhetőség: 120 kg max. befogási szög: 10 szorítórendszer: forgatókarok, orsós állítású feszítő pofák beigazítássegítő: beosztás munkalap: MDF, dönthető 0-65º-ig lábazat: robusztus összecsukási rendszer, beépített szerszámpolc tartalmaz: műanyag pofa a vízszintes befogáshoz (4 db) 2 kiegészítő pofa a hengeres tárgyak rögzítéséhez (2 db) kiegészítő MDF lap (1 db) méret felszerelve: 650 x x mm méret összecsukva: 650 x x 210 mm súly: 15,1 kg műanyag pofa a vízszintes befogáshoz MASTER satu- és munkapad
17 SATUK ÉS MUNKAPADOK Satupadok Univerzális szorító- és munkapad 1 MASTER satu- és munkapad összecsukható a helytakarékos tároláshoz Robusztus, univerzálisan használható satu- és munkapad; minden háztartásban ott a helye. 2 MDF pofa, az elülső pofa 2 forgatókarral állítható stabil szerkezet, mely gyorsan összecsukható a helytakarékos raktározáshoz beépített szerszámpolc csomagolás: kartondoboz kiegészítő termékek: , külön tartozék: , , , Műszaki adatok munkamagasság: 800 mm max. befogás / befogópofákkal: 145 / 365 mm asztallap: 645 x 300 mm max. terhelhetőség: 180 kg max. befogási szög: 14 szorítórendszer: forgatókarok, orsós állítású feszítő pofák beigazítássegítő: beosztás munkalap: MDF lábazat: robusztus összecsukási rendszer, beépített szerszámpolc tartalmaz: műanyag pofa a vízszintes befogáshoz (4 db) méret felszerelve: 645 x 800 x mm méret összecsukva: 645 x x 200 mm súly: 11,9 kg MASTER satu- és munkapad 17
18 2 SATUK ÉS MUNKAPADOK 2.1 Satupadok Tartozékok a munkadarab védelme a sérülésektől V-horonnyal a kerek anyagok befogásához csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon a következő típusokhoz: , , satupofák (2 db) minden 20 mm-es furatú munkalaphoz műanyag pofa a vízszintes befogáshoz csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon a következő típusokhoz: , , szorítópofa (4 db) csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon a következő típusokhoz: , , műanyagpofák (4 db) 18
19 SATUK ÉS MUNKAPADOK Satupadok gyorsszorítók (2 db) minden 20 mm-es furatú munkalaphoz csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon a következő típusokhoz: , ,
20 2 SATUK ÉS MUNKAPADOK 2.3 Műhely-rendszer 20
21 SATUK ÉS MUNKAPADOK 2 21
22 2 SATUK ÉS MUNKAPADOK 2.3 Műhely az Ön igényei szerint Szeretne rendet tenni műhelyében? Egy olyan helyet, ahol mindig jól érezheti magát? Olyan műhelyt, ami ergonomikus és praktikus egyszerre? A Wolfcraft műhelyrendszere mindezt egy lépésben nyújta Önnek! A termék előnyei: STABILITÁS 30 mm vastag bükk munkalap 2 mm vastag acélelemek terhelhetőség: 600 kg masszív műanyag fali rögzítő készlet könnyen csúszó fiókok 25 kg terhelésig REND szekrényfiók 3 elválasztólap különböző fiókméretek fiókfelosztás lehetséges fiókkihúzó rendszer EGYEDISÉG több, mint 100 egyedi kombináció lehetséges bármikor bővíthető asztallábak széles választékával 22 SZÁLLÍTÁS ÉS EGYÉNI ÖSSZESZERELÉS rögzítés igénylő szerszámok gyorscserélő rendszere lapraszerelten könnyen, kis csomagokban szállítható, kevés csavarral összeszerelhető gyors összeszerelés az előre szerelt anyáknak köszönhetően
23 SATUK ÉS MUNKAPADOK 2 A rendező rendszer Standard fiókok pl. készletdobozoknak és csavaroknak Alacsony fiókok pl. csavarkulcsoknak Gyorscserélő rendszer A sík munkafelület és a beépített satu vagy fúróállvány nem zárja ki egymást! álló eszközök, például satu vagy fúróállvány biztos és stabil rögzítése könnyen eltávolítható a gyorscserélő rendszernek köszönhetően, így gyorsan visszaállítható a sima munkafelület Magas fiókok a gépek szakszerű tárolásához Tárolórekeszek akár 3 polc is szabadon elhelyezhető 23
24 2 SATUK ÉS MUNKAPADOK 2.3 Műhely-rendszer Munkapad-elemek anyag: bükk csomagolás: kartondoboz méretek munkalap bükk S 650x650x30mm anyag: bükk csomagolás: kartondoboz méretek munkalap bükk M x 650 x 30 mm anyag: bükk csomagolás: kartondoboz méretek munkalap bükk L x 650 x 30 mm 24
25 SATUK ÉS MUNKAPADOK Műhely-rendszer tartalom: Lábpár, stabil, 40 x 40 mm-es négyzetes szelvényből (2 db) Szabványos lábak, csatlakoztatható (4 db) idomlemez készlet (1 db) csomagolás: feliratos szalag Lábkészlet munkapadhoz asztal szélessége 650 mm tartalom: Támasz S (4 db) csomagolás: betétlappal zsugorfóliázott támaszkészlet S munkapadhoz asztal szélessége 1130 mm tartalom: Támasz M (4 db) Közepes igénybevétel, kicsi (2 db) Közepes igénybevétel, nagy (2 db) csomagolás: betétlappal zsugorfóliázott támaszkészlet M munkapadhoz asztal szélessége 1610 mm tartalom: Támasz L (4 db) Közepes igénybevétel, kicsi (4 db) Közepes igénybevétel, nagy (4 db) csomagolás: betétlappal zsugorfóliázott támaszkészlet L 25
26 2 SATUK ÉS MUNKAPADOK 2.3 Műhely-rendszer Munkamagasság 86 cm: 4 láb Munkamagasság 93 cm: 8 láb Munkamagasság 100 cm: 12 láb a munkapad magassága egyedileg beállítható az egymásba rakható lábakkal csomagolás: ömlesztett standard láb, egymásba rakható állítható magasság a talaj egyenetlenségeinek korrigálására 40 mm-ig csomagolás: akasztós címkével állítható magasságú láb mobil munkapadhoz kivitel: fékkel, forgatható csomagolás: akasztós címkével Láb görgőkkel és fékkel, kormányozható 26
27 SATUK ÉS MUNKAPADOK Műhely-rendszer kivitel: könnyen futó sínrendszer, kiemelhető fiókkal anyag: erősen ütésálló műanyagból max. terhelhetőség 25 kg tartalmaz: vezetősínekkel (4 db) alulemez feliratmezővel (2 db) csomagolás: kartondoboz külön tartozék: magasság Fiókok S (2 db) 70 mm S méretű fiókhoz, cikkszám: csomagolás: betétlappal zsugorfóliázott a következő típusokhoz: fiókelválasztó kicsi (2 db) 27
28 2 SATUK ÉS MUNKAPADOK 2.3 Műhely-rendszer kivitel: könnyen futó sínrendszer, kiemelhető fiókkal anyag: erősen ütésálló műanyagból padlólemezzel max. terhelhetőség 25 kg tartalmaz: vezetősínekkel (2 db) alulemez feliratmezővel (1 db) csomagolás: kartondoboz külön tartozék: magasság Fiók M 140 mm M méretű fiókhoz, cikkszám: csomagolás: betétlappal zsugorfóliázott a következő típusokhoz: fiókelválasztó nagy (2 db) kivitel: könnyen futó sínrendszer, kiemelhető fiókkal anyag: erősen ütésálló műanyagból padlólemezzel max. terhelhetőség 25 kg tartalmaz: vezetősínekkel (2 db) alulemez feliratmezővel (1 db) csomagolás: kartondoboz magasság Fiók L 280 mm 28
29 SATUK ÉS MUNKAPADOK Műhely-rendszer tartalom: szekrényajtó zárral (1 db) betétlap polchoz (2 db) csomagolás: betétlappal zsugorfóliázott Szekrénykészlet oldal-, hát- és elválasztófalként használható a jobb megjelenés érdekében, illetve porvédelemként szekrényfiókoknál a betétlapok felfekvéséhez szükséges (3 készlet) csomagolás: kartondoboz oldalfal-készlet munkapadhoz (1 modul) csomagolás: ömlesztett polclap 29
30 2 SATUK ÉS MUNKAPADOK 2.3 Műhely-rendszer a munkapad 1 modullal történő bővítéséhez tartalom: lábpár (1 db) Szabványos lábak, csatlakoztatható (2 db) Bővítőlap rögzítővel (1 db) csomagolás: kartondoboz Bővítőkészlet a munkapad falhoz történő kiegészítő rögzítéséhez a stabilitásra vonatkozó különösen magas igények esetén csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon fali rögzítő csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon asztallap-rögzítő készlet 30
31 SATUK ÉS MUNKAPADOK Műhely-rendszer adapterlap az álló eszközök, például fúróállványok, satu stb. befogásához. gyors fel- és leszerelés egy excenterkar segítségével csomagolás: betétlappal zsugorfóliázott gyorscserélős adapterlap Előre összeállított munkapadok Előre összeállított munkapadelemek különböző méretekben és kivitelekben. Szétszedve szállítva, összeszerelési útmutatóval. Gyorsszerelő rendszer: munkapadlapok előre fúrva, az anyák előre felszerelve és behajtva stabil és professzionális munkapad lábak stabil, 40 x 40 mm-es négyzetes szelvényből acélelemek 2 mm vastag acélból az asztal terhelhetősége: 600 kg 30 mm vastag bükk munkalap, enyvezett könnyen futó fiókok ütésálló műanyagból, terhelhetőség: 25 kg a fiókok kiemelhetőek, így a szerszámok könnyen a használat helyére vihetőek munkamagasság 860 mm asztallap 650 x 650 mm tartalom: Fiók M (1 db) Szekrényfiók (1 db) méretek munkapad 650 mm, No x 650 x 860 mm 31
32 2 SATUK ÉS MUNKAPADOK 2.3 Műhely-rendszer munkamagasság 860 mm asztallap 650 x 650 mm tartalom: Fiókok S (2 db) Szekrényfiók (1 db) méretek munkapad 650 mm, No x 650 x 860 mm munkamagasság 860 mm asztallap 650 x 650 mm tartalom: Fiókok M (2 db) Fiók L (1 db) méretek munkapad 650 mm, No x 650 x 860 mm munkamagasság 860 mm asztallap 650 x 650 mm tartalom: Fiókok M (4 db) méretek munkapad 650 mm, No x 650 x 860 mm kivitel: ülőhellyel munkamagasság 860 mm asztallap x 650 mm tartalom: Fiókok M (2 db) Fiók L (1 db) méretek munkapad mm, No x 650 x 860 mm 32
33 SATUK ÉS MUNKAPADOK Műhely-rendszer munkamagasság 860 mm asztallap x 650 mm tartalom: Fiókok M (2 db) Támasztófelület (2 db) méretek munkapad mm, No x 650 x 860 mm munkamagasság 860 mm asztallap x 650 mm tartalom: Fiókok M (3 db) Szekrényfiók (1 db) Támasztófelület (2 db) méretek munkapad mm, No x 650 x 860 mm munkamagasság 860 mm asztallap x 650 mm tartalom: Fiókok S (2 db) Fiókok M (2 db) Fiók L (1 db) Szekrényfiók (1 db) méretek munkapad mm, No x 650 x 860 mm kivitel: ülőhellyel munkamagasság 860 mm asztallap x 650 mm tartalom: Fiókok M (4 db) méretek munkapad mm, No x 650 x 860 mm 33
34 2 SATUK ÉS MUNKAPADOK 2.3 Műhely-rendszer kivitel: ülőhellyel munkamagasság 860 mm asztallap x 650 mm tartalom: Fiók M (1 db) Szekrényfiók (1 db) méretek munkapad mm, No x 650 x 860 mm munkamagasság 860 mm asztallap x 650 mm tartalom: Fiókok S (2 db) Fiók M (1 db) tárolórekeszek (2 db) méretek munkapad mm, No x 650 x 860 mm munkamagasság 860 mm asztallap x 650 mm tartalom: Fiókok S (2 db) Fiókok M (4 db) Szekrényfiók (1 db) méretek munkapad mm, No x 650 x 860 mm munkamagasság 860 mm asztallap x 650 mm tartalom: Fiókok M (6 db) Támasztófelület (2 db) méretek munkapad mm, No x 650 x 860 mm 34
35 SATUK ÉS MUNKAPADOK Műhely-rendszer munkamagasság 860 mm asztallap x 650 mm tartalom: Fiókok M (8 db) méretek munkapad mm, No x 650 x 860 mm munkamagasság 860 mm asztallap x 650 mm tartalom: Fiókok M (4 db) Fiókok L (2 db) méretek munkapad mm, No x 650 x 860 mm munkamagasság 860 mm asztallap x 650 mm tartalom: Fiókok M (5 db) Szekrényfiók (1 db) méretek munkapad mm, No x 650 x 860 mm munkamagasság 860 mm asztallap x 650 mm tartalom: Fiókok S (6 db) Fiókok M (9 db) méretek munkapad mm, No x 650 x 860 mm 35
36 2 SATUK ÉS MUNKAPADOK 2.3 Műhely-rendszer munkamagasság 860 mm asztallap x 650 mm tartalom: Fiókok M (8 db) Fiókok L (2 db) méretek munkapad mm, No x 650 x 860 mm munkamagasság 860 mm asztallap x 650 mm tartalom: Fiókok M (5 db) Fiókok L (2 db) Szekrényfiók (1 db) méretek munkapad mm, No x 650 x 860 mm kivitel: ülőhellyel munkamagasság 860 mm asztallap x 650 mm tartalom: Fiókok S (4 db) Fiókok M (2 db) Fiókok L (2 db) méretek munkapad mm, No x 650 x 860 mm munkamagasság 860 mm asztallap x 650 mm tartalom: Fiókok M (6 db) tárolórekeszek (2 db) méretek munkapad mm, No x 650 x 860 mm 36
37 SATUK ÉS MUNKAPADOK Műhely-rendszer munkamagasság 860 mm asztallap x 650 mm tartalom: Fiókok M (3 db) tárolórekeszek (3 db) méretek munkapad mm, No x 650 x 860 mm Akasztósfal- és faliszekrény-rendszer szerszámok, festékek, anyagok stb. tárolásához extra mély, tágas belső tér jó minőségű, zárható műanyagajtók minőségi anyagokból a kiemelkedő stabilitásért max. terhelhetőség 50 kg 120 literes térfogat tartalmaz: MDF polc fali rögzítőelem csomagolás: kartondoboz súly: 20 kg méretek akasztós fal 985 x 500 x 300 mm 37
38 2 SATUK ÉS MUNKAPADOK 2.3 Műhely-rendszer a szerszámok praktikus és egyszerű tárolása a falon mindig elérhető közelségben a szerszámok különböző akasztókkal rögzíthetőek kivitel: négyzetes, 9 mm-es furatkép, 38 x 38 mm-es raszterméret anyag: stabil acél- és alumíniumelemekből max. terhelhetőség 45 kg tartalmaz: fali rögzítőelem csomagolás: kartondoboz súly: 5 kg külön tartozék: , , , , , , , , , méretek Furatfal 960 x 500 mm Helytakarékos, kompakt megoldás: a szekrény három felületére is akaszthat szerszámokat a szerszámok különböző akasztókkal rögzíthetőek acél polclappal ajtók: terhelhetőség max. 5 kg, mágneses zárás kivitel: négyzetes, 9 mm-es furatkép, 38 x 38 mm-es raszterméret anyag: stabil acél- és alumíniumelemekből max. terhelhetőség 60 kg 80 literes térfogat tartalmaz: szerszámakasztókat, három , , cikkszámú, illetve egy cikkszámú (10 db) fali rögzítőelem csomagolás: kartondoboz súly: 12,5 kg külön tartozék: , , , , , , , , , méretek akasztófalas szekrény 960 x 500 x 215 mm 38
39 SATUK ÉS MUNKAPADOK Műhely-rendszer csavarkulcsok tárolásához csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon a következő típusokhoz: , csavarkulcs-tartó csavarhúzók tárolásához csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon a következő típusokhoz: , Csavarhúzótartó fúrók tárolásához csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon a következő típusokhoz: , Fúrótartó 39
40 2 SATUK ÉS MUNKAPADOK 2.3 Műhely-rendszer csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon a következő típusokhoz: , méretek polc akasztós falhoz 377 mm tartósín különböző szerszámok falra akasztásához csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon a következő típusokhoz: , méretek tartósín akasztós falhoz 377 mm max. terhelhetőség 2 kg csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon a következő típusokhoz: , hossz szerszámhorog akasztós falhoz (5 db) 30 mm szerszámhorog akasztós falhoz (5 db) 50 mm szerszámhorog akasztós falhoz (10 db) 60 mm 40
41 SATUK ÉS MUNKAPADOK Műhely-rendszer max. terhelhetőség 2 kg csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon a következő típusokhoz: , méretek szerszámtartó gyűrű akasztós falhoz (5 db) 35x35mm max. terhelhetőség 2 kg csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon a következő típusokhoz: , méretek dupla szerszámhorog akasztós falhoz (3 db) 35x60mm 41
42 3 SZÁLLÍTÓESZKÖZÖK 42
43 SZÁLLÍTÓESZKÖZÖK Szállítókocsik A sokoldalú - molnárkocsiként és talicskaként is használható 1 TS szállítórendszer néhány egyszerű mozdulattal átalakítható molnárkocsiból talicskává összecsukható a helytakarékos tároláshoz Használat molnárkocsiként Használat talicskaként Használat molnárkocsiként különböző markolatpozíciók segítik a rábillentést és a tolást markolat védőkengyellel a magas támasztófelület ideális a magas tárgyak szállításához Használat talicskaként könnyen megrakható az alacsony rakodási magasságnak köszönhetően a különböző cserélhető tartóknak köszönhetően a rendszer jobb a talicskáknál a magas támasztófelület ideális a magas tárgyak szállításához néhány egyszerű mozdulattal átalakítható molnárkocsiból talicskává az ívelt keresztrúd és hátfal ideális a hengeres tárgyak szállításához lehajtott rakodólap esetén hosszabb tárgyak is szállíthatóak golyóscsapágyazott kerekek felfújható gumikkal a könnyű és kényelmes szállításért lépcsőn is használható: az állítható dőlésszögnek köszönhetően a teher minden helyzetben megtartható borulásbiztosan megy nagy terhelés mellett is ideális nehéz kerti bútorokhoz, tűzifához, stb. csomagolás: kartondoboz kis helyen tárolható Műszaki adatok max. szállítási terhelhetőség molnárkocsiként: 150 kg max. szállítási terhelhetőség talkicskaként: 200 kg méret felszerelve: 610 x x 550 mm méret összecsukva: 610 x 800 x 520 mm súly: 15 kg TS szállítórendszer 43
44 3 SZÁLLÍTÓESZKÖZÖK 3.1 Szállítókocsik A szuper teherszállító nehéz ügyekhez 1 TS szállítórendszer extra nagy rakodófelület a nagyobb tárgyak, például mosógépek, hűtőszekrények stb. szállításához. nehéz terhek kényelmes és biztonságos szállítása ergonomikus markolattal a 200 kg-os terhelhetőség ellenére a szállítórendszer a különleges összecsukási mechanizmusnak köszönhetően könnyen összehajtható és kis helyen tárolható Kihúzható markolat középső reteszelő rendszerrel könnyű, kényelmes közlekedés a nagy méretű, párnázott kerekekkel, darabonként 2 golyóscsapággyal lekerekített keresztrudak és rakfelületek a hengeres tárgyak biztonságos szállításához csomagolás: feliratos szalag Műszaki adatok kivitel: rakodófelület 590 x 370 mm max. magasság: mm max. szállítási terhelhetőség molnárkocsiként: 200 kg méret felszerelve: 660 x mm méret összecsukva: 600 x 990 x 110 mm súly: 10,4 kg TS szállítórendszer
45 SZÁLLÍTÓESZKÖZÖK Szállítókocsik Kényelmes megoldás a terhek szállításához 1 TS szállítórendszer a rafinált gyorsösszecsukási mechanizmusnak köszönhetően mindig kéznél van betolható markolat középső reteszelőgombbal a kényelmes kezelés érdekében könnyen megdönthető a stabil keresztrúddal az ívelt keresztrúd ideális a hengeres tárgyak szállításához lekerekített markolat a kényelmes fogás érdekében, terjedelmes szállítmányokhoz három rögzítési pontú gumipókkal és számos beakasztási lehetőséggel a 110 cm-es magasság ergonomikus és fáradságmentes szállítást tesz lehetővé a nagy kerekek alkalmassá teszik kültérre és lépcsőjárásra is csomagolás: feliratos szalag Műszaki adatok max. magasság: mm max. szállítási terhelhetőség molnárkocsiként: 100 kg méret felszerelve: 540 x x 470 mm méret összecsukva: 500 x 820 x 77 mm súly: 5,6 kg TS szállítórendszer 45
46 3 SZÁLLÍTÓESZKÖZÖK 3.1 Szállítókocsik A mozgékony 1 TS szállítórendszer az összecsukóautomatikának köszönhetően a kerekeket és a munkalapot egy mozdulattal lehet kinyitni kicsire összecsukható fokozatmentes magasságállítás a kényelmes kezelés érdekében az ívelt keresztrúd ideális a hengeres tárgyak szállításához lekerekített markolat a kényelmes fogás érdekében, terjedelmes szállítmányokhoz az okos hárompontos rögzítéssel és a számos beakasztási lehetőséggel igen sokoldalú könnyen kezelhető, súlya csak 3,9 kg csomagolás: feliratos szalag Műszaki adatok max. magasság: mm max. szállítási terhelhetőség molnárkocsiként: 70 kg méret felszerelve: 430 x x 445 mm méret összecsukva: 430 x 730 x 60 mm súly: 3,9 kg TS szállítórendszer
47 SZÁLLÍTÓESZKÖZÖK Szállítókocsik A kicsi és robusztus kiskocsi 1 TS szállítórendszer Több lépcsőben összecsukható szállítókocsi. Egyszerűen kezelhető - kompakt, szinte nem is foglal helyet a csomagtartóban. Kis súlya miatt tökéletes kísérő a bevásárlásokhoz - különösképpen a hölgyek számára. két lépésben kihúzható és fokozatmentesen állítható magasságú a kerekek és a rakodófelület automatikusan együtt nyílnak ki 4 ponton rögzített műanyag hátfal nagyon kompakt, összehajtva mindössze 60 mm-es; a jármű vagy az otthon legkisebb helyén is elfér csomagolás: feliratos szalag Műszaki adatok max. magasság: 910 mm max. szállítási terhelhetőség molnárkocsiként: 30 kg méret felszerelve: 340 x 910 x 370 mm méret összecsukva: 340 x 510 x 60 mm súly: 3 kg TS szállítórendszer 47
48 4 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK 48
49 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK Egykezes szorítók EHZ PRO 100 Egykezes szorító Az erőteljes -aprofesszionális munkáért könnyen átépíthető feszítőfunkcióra gyors, biztos és kényelmes szorítás - egy kézzel is robusztus és erőteljes kg-ig terjedő szorítóerő a legegyszerűbb kezelés és biztos fogás az ergonómikus markolattal és csúszásmentes zónával profiknak való: egy gombnyomással átalakítható feszítő funkcióra egyenletes és munkadarab-védő feszítőerő-elosztás a nagy fesztávoknak és az extrém 100 mm-es kinyúlásnak köszönhetően a kiváló minőségű szár biztosítja a magas, hosszantartó szorítóerőt könnyen lazítható a szorítás a hosszú oldókarral keresztező nútok kör keresztmetszetű anyagok befogásához az eltolható távolságtartó kíméli a munkadarabot és felfekvő felületként is szolgál csomagolás: akasztós címkével külön tartozék: , a legegyszerűbb kezelés és biztos fogás az ergonómikus markolattal és csúszásmentes zónával kinyúlás szorítási szélesség tágulási méret EHZ PRO egykezes szorító 100 mm 150 mm mm EHZ PRO egykezes szorító 100 mm 300 mm mm EHZ PRO egykezes szorító 100 mm 450 mm mm EHZ PRO egykezes szorító 100 mm 700 mm mm EHZ PRO egykezes szorító 100 mm 915 mm mm 49
50 4 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK 4.1 Egykezes szorítók EHZ PRO 65 Egykezes szorítók gyors, biztos és kényelmes szorítás - egy kézzel is profiknak való: egy gombnyomással átalakítható feszítő funkcióra Az erőteljes -aprofesszionális munkáért gyors, biztos és kényelmes szorítás - egy kézzel is robusztus és erőteljes - 90 kg-ig terjedő szorítóerő a legegyszerűbb kezelés és biztos fogás az ergonómikus markolattal és csúszásmentes zónával profiknak való: egy gombnyomással átalakítható feszítő funkcióra a szorítóerő egyenletes és munkadarabot kímélő eloszlását a nagy szorítópofák és a nagy, 100 mm-es benyúlás biztosítja a kiváló minőségű szár biztosítja a magas, hosszantartó szorítóerőt könnyen lazítható a szorítás a hosszú oldókarral keresztező nútok kör keresztmetszetű anyagok befogásához csomagolás: akasztós címkével külön tartozék: a következő típusokhoz: kinyúlás szorítási szélesség tágulási méret EHZ egykezes szorító 65 mm 150 mm mm EHZ egykezes szorító 65 mm 300 mm mm EHZ Mini egykezes szorítók Az EHZ-szorítók kistestvére A mini egykezes szorító rendelkezik a nagyobb változatok minden tudásával, kivéve a szorítóerőt. a gyors és precíz megfeszítéshez - kisebb munkadaraboknál, pl. a modelleknél csomagolás: akasztós címkével kinyúlás szorítási szélesség tágulási méret EHZ mini egykezes szorító (2 db) 40 mm 110 mm mm 50
51 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK Egykezes szorítók EHZ Easy Egykezes szorítók könnyen átépíthető feszítőfunkcióra Egykezes - olcsó - egyszerűen zseniális Az olcsó alternatíva - ideális a kezdő és alkalmi barkácsolóknak. legegyszerűbb kezelés, a feszítés és oldás alapvető funkcióival szorítóerő 90 kg-ig az ergonomikus kialakítású fogantyúnak köszönhetően a markolat mindig kényelmesen illeszkedik a kézbe könnyen átépíthető feszítőfunkcióra különlegesen kemény acél sín és üvegszálerősítésű műanyag csomagolás: akasztós címkével külön tartozék: , kinyúlás szorítási szélesség tágulási méret EHZ Easy egykezes szorító 75 mm 150 mm mm EHZ Easy egykezes szorító 75 mm 300 mm mm EHZ Easy egykezes szorító 75 mm 500 mm mm két egykezes szorító összekapcsolásához (PRO vagy Easy) akár 200 cm fesztávokat is lehetővé tesz (két PRO egykezes szorítóval és adapterrel) ideális bútorok enyvezéséhez vagy nagyobb elemek összeszereléséhez csomagolás: kartonra rögzítve a következő típusokhoz: , , , , , , , Connector PRO/Easy - toldóadapter egykezes szorítókhoz 51
52 4 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK 4.3 Csavarszorítók SZ csavarszorítók A klasszikus szerszám új, funkcionális alakban kimondottan jó ragasztáshoz - az új formájú szorítókarok a tetejükön és a hátukon is megállnak vízszintesen Ergonómikus, sokoldalúan használható - örökké aktuális. a markolat ergonómikus kialakításával és csúszásmentes felületével biztosított az optimális erőátadás horganyzott orsó trapézmenettel az optimális erőátvitelhez kimondottan jó ragasztáshoz - az új formájú szorítókarok a tetejükön és a hátukon is megállnak vízszintesen nincs megcsúszás vagy önkioldás - a fogak kialakítása biztosítja a biztonságos rögzítést a kiváló minőségű horganyzott üregesprofil-szár nem hajlik meg még nagy nyílásnál sem csomagolás: akasztós címkével külön tartozék: a markolat ergonómikus kialakításával és csúszásmentes felületével biztosított az optimális erőátadás kinyúlás szorítási szélesség SZ csavaros szorító 80 mm 150 mm SZ csavaros szorító 80 mm 300 mm SZ csavaros szorító 80 mm 450 mm SZ csavaros szorító 120 mm 300 mm SZ csavaros szorító 120 mm 450 mm SZ csavaros szorító 120 mm 700 mm SZ csavaros szorító 120 mm mm 52
53 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK Csavarszorítók SZ barkács-csavarszorítók szorítókar különleges cinköntvényből robusztus, teljes profilú szár, amely a kétoldali recézés miatt csúszásmentes a felső szorítókarra állítva vízszintesen megáll - ideális a ragasztáshoz horganyzott orsó trapézmenettel elmozdulni képes alsó szorítópofa üvegszálerősítésű poliamidból csomagolás: akasztós címkével külön tartozék: kinyúlás szorítási szélesség SZ ezermester - asztalosszorító 50 mm 100 mm SZ ezermester - asztalosszorító 50 mm 150 mm SZ ezermester - asztalosszorító 50 mm 200 mm SC csavarszorítók Jó minőségű belépőszintű termék, kiváló ár-érték aránnyal hullámprofillal megerősített feszítőkarok lyukprofil-erősítésű szár a sín fogazása akadályozza a megúcsúszást tömörfa markolattal csomagolás: címke külön tartozék: kinyúlás szorítási szélesség SC csavaros szorító 80 mm 150 mm SC csavaros szorító 80 mm 200 mm SC csavaros szorító 80 mm 300 mm 53
54 4 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK 4.4 Műanyag rugós szorítók az elforduló pofák a munkadarabhoz illeszkednek az elforduló pofák a munkadarabhoz illeszkednek keresztirányú V-horony a a köranyagok megfogására csomagolás: akasztós címkével szorítási szélesség FZ 40 - rugós szorító 40 mm FZ 60 - rugós szorító 60 mm a nagy megfogási mélység biztosítja a munkadarab élétől távoli rögzítést Az univerzális rugós szorító a pontszerű rögzítésekhez a hosszú, keskeny szorítókarok optimálisak még a szűkös helyeken is a nagy megfogási mélység biztosítja a munkadarab élétől távoli rögzítést csomagolás: akasztós címkével szorítási szélesség MT 70 - hegyes rugós szorító 70 mm 54
55 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK Műanyag rugós szorítók az ergonomikus markolatforma lehetővé teszi a fáradságmentes munkavégzést gyakran cserélendő rögzítéseknél 360 -ban elforgatható horog - a hálók, dekorációk, lámpák és kábelek rögzítéséhez 25 mm-es átmérőig mozgó szorítópofák a jó felületi illeszkedéshez szorítópofák V-horonnyal a köranyagok biztosabb megfogásához akasztóval, terhelhetőség: 5 kg csomagolás: akasztós címkével szorítási szélesség FZH 50 - rugós szorító 50 mm Klasszikus rugósszorító; új, ergonomikus formájú sokféle felhasználási lehetőséget kínál ideális a dekorációs, hobbi és szabadidős tevékenységekhez ideális a szűk helyeken való rögzítéshez mozgó szorítópofák a jó felületi illeszkedéshez szorítópofák V-horonnyal a köranyagok biztosabb megfogásához csomagolás: akasztós címkével szorítási szélesség FZH 30 - Ergonómikus rugós szorító 30 mm FZH 40 - Ergonómikus rugós szorító 40 mm 55
56 4 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK 4.4 Műanyag rugós szorítók bárhol használható, de különösen jó a makettezéshez biztos fogás ezer és egy nehéz helyzetben az elforduló pofák a munkadarabhoz illeszkednek különböző színekben szorítási szélesség tartalmaz csomagolás microfix - mini rugós szorító 20 mm akasztós címkével microfix - mini rugósszorítók (6 db) 20 mm kulcskarika (1 db) kartonbliszter microfix - rugós szorító 30 mm akasztós címkével microfix - rugós szorítók (4 db) 30 mm kartonra rögzítve microfix rugósszorítók tapadókoronggal A szorító minden sima felülethez használható ideiglenes rögzítésként. minden háztartásban használható, alkalmas hobbihoz, kertben, autónál és szabadidős elfoglaltságnál tiszta rögzítés - levételkor nem hagy nyomot a felületen az elforduló pofák a munkadarabhoz illeszkednek egyszerű rögzítés sima felületen a billenőkar-mechanizmus révén kivitel: szívókoronggal különböző színekben szorítási szélesség maximális tartóerő csomagolás microfix S - mini rugós szorító 20 mm 250 g akasztós címkével microfix S - mini rugósszorítók (4 db) 20 mm 250 g kartonra rögzítve microfix - rugós szorító 30 mm 350 g akasztós címkével microfix - rugós szorítók (2 db) 30 mm 350 g kartonra rögzítve 56
57 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK Műanyag rugós szorítók microfix rugósszorítók mágnessel A mágneses rugósszorító hozzátapad minden mágnesezhető felülethez és nehéz, vastag vagy szokatlan alakú tárgyaknál is használható. használható minden háztartásban a bevásárlólisták, meghívók, levelezőlapok, képek stb. keze ügyében tartására kivitel: mágnessel különböző színekben csomagolás: akasztós címkével szorítási szélesség maximális tartóerő microfix XS - mini rugós szorító 15 mm 50 g a hosszú, vékony fogókarok ideálisak a nehezen hozzáférhető helyeken A precíziós rugósszorító a pontszerű rögzítésekhez pontos munkához a modellépítésben és a bonyolult feladatokhoz a hosszú, vékony fogókarok ideálisak a nehezen hozzáférhető helyeken elvékonyodó szárak a puha műanyag pofák a biztos megfogást szolgálják csomagolás: kartonra rögzítve szorítási szélesség microtip 60 - precíziós rugós szorítók (2 db) 60 mm 57
58 4 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK 4.5 Racsnis szorítók a nagy megfogási mélység biztosítja a munkadarab élétől távoli rögzítést a hosszú, keskeny szorítókarok optimálisak még a szűkös helyeken is Gyors segítség a rögzítéshez Nemcsak a finom, a munkadarabot kímélő szorításhoz - egy átlagos rugós szorító erejének kétszeresével is szoríthat. a nagy megfogási mélység biztosítja a munkadarab élétől távoli rögzítést a hosszú, keskeny szorítókarok optimálisak még a szűkös helyeken is üvegszálerősítősű speciális műanyag biztonságos fogás a csúszásmentes markolatnak köszönhetően csomagolás: duplabliszter szorítási szélesség MTR 70 - hegyes racsnis szorító 70 mm Nemcsak a finom, a munkadarabot kímélő szorításhoz - egy átlagos rugós szorító erejének kétszeresével is szoríthat. ívelt fogókarok az optimális erővezetéshez és a maximális befogási nyíláshoz Gyors segítség a rögzítéshez Nemcsak a finom, a munkadarabot kímélő szorításhoz - egy átlagos rugós szorító erejének kétszeresével is szoríthat. ívelt fogókarok az optimális erővezetéshez és a maximális befogási nyíláshoz elforduló, munkadarab-kímélő befogópofák kettős horonnyal a köranyagok keresztirányú rögzítésére üvegszálerősítősű speciális műanyag biztonságos fogás a csúszásmentes markolatnak köszönhetően csomagolás: duplabliszter szorítási szélesség FZR 50 - racsnis feszítőszorító 50 mm 58
59 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK Racsnis szorítók ívelt fogókarok az optimális erővezetéshez és a maximális befogási nyíláshoz A tökéletes szorító hobbihoz és háztartási javításokhoz a szorítóerő fínoman szabályozható - tökéletes az érzékeny felületekhez elforduló, munkadarab-kímélő befogópofák kettős horonnyal a köranyagok keresztirányú rögzítésére ívelt fogókarok az optimális erővezetéshez és a maximális befogási nyíláshoz biztonságos fogás a csúszásmentes markolatnak köszönhetően csomagolás: akasztós címkével szorítási szélesség FZR 30 - racsnis hobbi-szorító 30 mm Nemcsak a finom, a munkadarabot kímélő szorításhoz - egy átlagos rugós szorító erejének kétszeresével is szoríthat. robusztus reteszmechanizmus szabadalmaztatott mechanikával az egyszerű reteszeléshez/nyitáshoz sokoldalú alkalmazás hobbi-, kemping-, műhely-, kerti és háztartási célokra csomagolás: akasztós címkével szorítási szélesség FZR 40 - racsnis feszítőszorító 40 mm FZR 60 - racsnis feszítőszorító 60 mm 59
60 4 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK 4.5 Racsnis szorítók A mini-gyorsszorító az elforduló pofák a munkadarabhoz illeszkednek egyszerű kioldás a markolat gombjának megnyomásával csomagolás: kartonra rögzítve szorítási szélesség quickfix S 30 - mini gyorsszorító fogók (2 db) 30 mm 4.6 Szalagfeszítők Racsnis feszítőszalagok feltekerőmechanizmussal a feszítést és a feltekerést gyerekjátékká teszi gyors rögzítés egy mozdulattal, nincs körülményes befűzés a feltekerő mechanizmus gyors, a szalagnak elcsavarodásmentes feltekerést biztosít megfelel a következő szabványoknak: DIN EN : csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , változat szorítóerő szalaghossz racsnis lekötöző szalag feltekerőmechanizmussal 100 kg 4m racsnis lekötöző szalag akasztóval és feltekerőmechanizmussal 100 kg 4m 60
61 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK Szalagfeszítők Racsnis lekötőszalagok kompromisszummentes biztonság a német gyártás és az állandó minőségellenőrzés révén megfelel a következő szabványoknak: DIN EN : csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , változat szorítóerő szalaghossz racsnis lekötöző szalag 180 kg 4m racsnis lekötöző szalag akasztóval 180 kg 4m kompromisszummentes biztonság a német gyártás és az állandó minőségellenőrzés révén megfelel a következő szabványoknak: DIN EN : csomagolás: feliratos szalag külön tartozék: , változat szorítóerő szalaghossz racsnis lekötöző szalag kg 5m racsnis lekötöző szalag akasztóval kg 5m racsnis lekötöző szalag kg 6m racsnis lekötöző szalag akasztóval kg 6m racsnis lekötöző szalag kg 8m racsnis lekötöző szalag akasztóval kg 8m Feszítőszalagok ideális az összefogáshoz és leszorításhoz csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , változat szorítóerő szalaghossz szalagfeszítők (2 db) rugós csipesszel 120 kg 4m 61
62 4 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK 4.6 Szalagfeszítők ideális az összefogáshoz és leszorításhoz csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , változat szalaghossz feszítőszalagok (2 db) csattal 0,8 m feszítőszalag csattal 2,5 m Tartozékok megvédi a feszítőszalagokat az éles élek okozta károsodástól megvédi a feszítőszalagokat az éles élek okozta károsodástól magas minőségú, szakadásbiztos öntött műanyag szalagvédő lapok univerzális méretű 50 mm szalagszélességig két lapot tartalmazó készlet (egy szalagfeszítőhöz) csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon a következő típusokhoz: , , , , , , , , , , , , méretek szalagvédő alátétek (2 db) 220 x 100 mm a csúszásgátló alátétek megakadályozzák a teher elcsúszását a csúszásgátló alátétek megakadályozzák a teher elcsúszását akár 70%-kal kevesebb rögzítőfelszerelésre lehet szüksége a teher megbízható rögzítéséhez csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon a következő típusokhoz: , , , , , , , , , , , , méretek csúszásgátló alátétek (4 db) 100 x 100 mm 62
63 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK Keretfeszítők ideális segítség képkeretek, kis bútorok összeragasztásához 2 m-es rendkívül strapabíró nejlonkötél csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon szalaghossz szalagfeszítő 2m befogópofával, ami keretszorítóként is használható szorítópofák nélkül mint normál szalagfeszítő használható tartalmaz: szorítópofa (4 db) csomagolás: kartonbliszter szalaghossz racsnis szalagfeszítő 4m ideális segítség képkeretek, bútorok, polcok és más munkadarabok összeragasztásához feszítés a fokozatmentesen állítható excenterkarral trapézmenetes orsó a biztonságos és erős feszítéshez extrém kopásálló műanyag szalag tartalmaz: műanyagpofák (4 db) csomagolás: duplabliszter szalaghossz szalagfeszítő 4m 63
64 4 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK 4.7 Keretfeszítők A keretszorító praktikusan használható egy kézzel - a másik kéz szabadon marad az elrendezéshez! automatikus szalagfeltekerővel - ideális a gyors előszorításhoz a racsnimechanizmus szabályozott szorítást tesz lehetővé - a kioldástól a teljes szorításig a feszítendő tárgy biztos tartása az rugalmas feszítőpofák révén ergonómikus kétrészes fogantyú tartalmaz: műanyagpofák (4 db) csomagolás: duplabliszter szalaghossz egykezes szalagos keretszorító 5m 4.8 Tépőzáras szalagok ideális gyors és egyszerű rögzítéshez vagy kábelek kötegeléséhez csomagolás: kartonlap szalaghossz conexio S - tépőzáras kábelkötegelők (5 db) 0,25 m Praktikus tépőzáras szalagok a gyors rögzítéshez, összkötözéshez, kötegeléshez. csomagolás: kartonlap szalaghossz conexio M - tépőzáras szalag (2 db) 0,6 m conexio L - tépőzáras szalag (2 db) 1,2 m 64
65 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK Tépőzáras szalagok beltéri és kültéri növények kíméletes rögzítéséhez egyedi méretre vágáshoz csomagolás: kartonlap kivitel szalaghossz tépőzáras kötegelő zöld, a kerti munkához 5m a háztartás ezerféle dolgának sokoldalú elrendezéshez és rögzítéshez egyedi méretre vágáshoz csomagolás: kartonlap kivitel szalaghossz tépőzáras kötegelő fekete, a háztartáshoz 5m öntapadós tépőzárszalag a sokszor oldható kötésekhez ideális barkácsolók és dekoratőrök számára egyedi méretre vágáshoz csomagolás: kartonlap kivitel szalaghossz tépőzáras szalag öntapadós 1m Többször felhasználható rögzítőszalag ideális barkácsolók és dekoratőrök számára felvarrható vagy feltűzhető egyedi méretre vágáshoz csomagolás: kartonlap szalaghossz tépőzáras szalag 1m 65
66 4 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK 4.9 Gumipókok sokoldalú felhasználásra, kempingezésnél vagy biciklihez, autóban és háztartásban kiváló minőségű kivitel műanyagkampó fémmaggal, stabil és anyagkímélő csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon szalaghossz egyéb gumipókok (2 db) 0,25 m szálátmérő: 8 mm gumipókok (2 db) 0,5 m szálátmérő: 8 mm gumipókok (2 db) 1m szálátmérő: 8 mm csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon szalaghossz gumipókok (5 db) 0,5 m ponyvák feszítéséhez és rögzítéséhez hosszúság egyedileg állítható (max. 60 cm) kivitel: golyóval és horoggal csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon szalaghossz ponyvarögzítő (5 db) 0,6 m ponyvák feszítéséhez és rögzítéséhez kivitel: golyóval és hurokkal csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon szalaghossz ponyvarögzítő (10 db) 0,15 m 66
67 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK Sarokfeszítők lapok és keretek gyors és egyszerű rögzítése 90º-ban, mint pl. polcok, kis szekrények vagy keretek építésénél rözítési segítség csavarozásnál vagy ragasztásnál sarok- és T-csatlakozásokhoz, még különböző lapvastagságnál is mm lapvastagságig egykezes működés - a másik kéz szabadon dolgozhat csomagolás: kartonra rögzítve ES 22 - sarokszorítók (2 db) Sokoldalú és gyors szorítószrerszám - a "harmadik kéz" minden mesterembernek befogószerkezet 90º-os sarokkötésekhez, fűrészvezető 45º-os gérvágáshoz és satu a munkapadra segítség az elemek összefogásához szegelésnél, hegesztésnél vagy csavarozásnál csomagolás: kartonra rögzítve szorítási szélesség pofaszélesség szorítómobil 65 mm 68 mm 67
68 4 SZORÍTÓK/FESZÍTŐK 4.11 Speciális feszítőszerszámok munkadarabok rögzítéséhez a munkafelületen minden, a munkalapon 20 mm-es furattal rendelkező munkaasztalhoz (minden wolfcraft-asztalhoz használható) felső szorítópofával normál egykezes szorítóként is használható csomagolás: kartonra rögzítve szorítási szélesség szorítóerő PRO W - Munkaasztali szorító 120 mm 90 kg élzárók és élfóliák rögzítéséhez felületre történő pontszerű leszorításhoz (pl. szekrényajtó profilja) kiegészítő termék minden sínes szorítóhoz (egykezes vagy csavaros) max. 8 x 30 mm-es sínméretig kibővíti a sínes szorítók alkalmazási lehetőségeit csomagolás: kartonra rögzítve a következő típusokhoz: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , szorítási szélesség szorítóerő KS 24 - Élszorító (2 db) 24 mm 30 kg 68
69 FACSAPOZÓK 5 69
70 5 FACSAPOZÓK 5.1 Csapkötések Tipliző készülékek Univerzális facsapozó - alkalmas sarok-, T- és toldókötésekhez Ø 6, 8 és 10 mm-es facsapokhoz mm anyagvastagsághoz csomagolás: duplabliszter külön tartozék: , , , , , , , , , , mester facsapozó tiplikötések kialakításához, lyuksorok kifúrásához polcoknál és szekrényeknél, zsanérok előfúrásához és vasalatok rögzítéséhez max. 600 mm hosszú, 12-40mm széles lapok csapozásához egy felfogatással Ø 5,6,8 és 10 mm-es cserélhető lyukperselyekkel szabvány 32 mm fúrástávolságú lyuksor csomagolás: kartondoboz külön tartozék: , , , , , , , , , , facsapozóléc 70
71 FACSAPOZÓK Csapkötések Egyszerűen rögzíteni, előfúrni, csapolni - mérés és jelölés nélkül Ø 6, 8 és 10 mm-es facsapokhoz mm anyagvastagsághoz minden fakötéshez tartalom: fatipli 2 db-os (1 db) fafúró, ø 8 mm (1 db) mélységütköző, ø 8 mm (1 db) facsapok, ø 8 mm (40 db) csomagolás: duplabliszter külön tartozék: , , , , , , , , , , univerzális facsapozó készlet Facsapok anyag: szárított bükkfa csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon a következő típusokhoz: , , Ø hossz facsap (200 db) ø6mm mm anyagvastagsághoz 30 mm facsap (50 db) ø6mm mm anyagvastagsághoz 30 mm facsap (150 db) ø8mm mm anyagvastagsághoz 40 mm facsap (40 db) ø8mm mm anyagvastagsághoz 40 mm facsap (120 db) ø10mm mm anyagvastagsághoz 40 mm facsap (30 db) ø10mm mm anyagvastagsághoz 40 mm 71
72 5 FACSAPOZÓK 5.1 Csapkötések Csapfúrók fa, rétegelt lemezek, kartonlapok, kemény farostlemezek fúró precíziós marású elővágó éllel és központozó csúccsal hosszú élettartam a furatmélységet a mélységállító állítja egyszerűen és stabilan felszerelhető a fúróra anyag: króm-vanádium acél tartalmaz: mélységütköző nyomásos cinköntvény (1 db) csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: , , Ø csigafúró fához ø5mm csapfúró ø6mm csapfúró ø8mm csapfúró ø10mm fa, rétegelt lemezek, kartonlapok, kemény farostlemezek kivitel: jelölőtüskével anyag: króm-vanádium acél tartalmaz: mélységütközők, ø 6, 8, 10 mm (3 db) csomagolás: bliszteres duplakarton a következő típusokhoz: , , Ø csapfúrók (3 db) ø6,8,10mm Mélységütközők minden 6, 8, 10 mm átmérőjű fa spirálfúróhoz csomagolás: kartonbliszter Ø mélységütközők (3 db) ø6,8,10mm 72
73 FACSAPOZÓK Csapkötések minden 6, 8, 10 mm átmérőjű fúróhoz a furatmélység pontos beállításához egyszerűen és stabilan felszerelhető a fúróra az új konstrukció kíméli a fúró élét anyag: nyomásos cinköntvény tartalmaz: imbuszkulcs (1 db) csomagolás: kartonbliszter Ø mélységütközők (3 db) ø6,8,10mm Csapjelölők csaplyukak pontos bejelöléséhez csomagolás: kartonbliszter Ø csapjelölő (4 db) ø6mm mm anyagvastagsághoz csapjelölő (4 db) ø8mm mm anyagvastagsághoz csapjelölő (4 db) ø10mm mm anyagvastagsághoz 73
74 5 FACSAPOZÓK 5.1 Csapkötések Szortimentek A teljes indulókészlet Ø 6, 8 és 10 mm-es facsapokhoz minden forgalomban kapható fatipli rögzítéshez pontosan illeszkedő sarok, T és lapos csatlakozás tartalom: mester facsapozó (1 db) facsapok, ø 6 mm (26 db) facsapok, ø 8 mm (22 db) facsapok, ø 10 mm (16 db) fafúrók, ø 6, 8, 10 mm (3 db) csapjelölő, 2 db mindegyikből: ø 6, 8, 10 mm (6 db) mélységütközők, ø 6, 8, 10 mm (3 db) faragasztó, 20 ml (1 db) műanyagkofferrel csomagolás: címke univerzális fatipliző készlet dübeles kötések készítéséhez csaplyukak pontos bejelöléséhez fa, rétegelt lemezek, kartonlapok, kemény farostlemezek fúró precíziós marású elővágó éllel és központozó csúccsal a furatmélységet a mélységállító állítja csomagolás: bliszteres duplakarton 74 tartalom csapkészlet csapjelölő, ø 6 mm (4 db) fafúró, ø 6 mm (1 db) mélységütköző, ø 6 mm (1 db) facsap, ø 6 mm (25 db) csapkészlet csapjelölő, ø 8 mm (4 db) fafúró, ø 8 mm (1 db) mélységütköző, ø 8 mm (1 db) facsap, ø 8 mm (22 db)
75 FACSAPOZÓK Csapkötések tartalom csapkészlet csapjelölő, ø 10 mm (4 db) fafúró, ø 10 mm (1 db) mélységütköző, ø 10 mm (1 db) facsap, ø 10 mm (19 db) 5.3 Lamellakötések Lamellázó marók kötés összekötő lemezkékkel rejtett hézagmarás A famegmunkálás sokoldalú mestere gép: az összes egykezes sarokcsiszolóhoz M 14-es orsómenettel és kétoldali menetes fogantyúrögzítéssel (M6, M8, M10) fakötések összekötő lemezkével rejtett hézagmarás gérmarók lécmarás tartalmaz: korongmaró TCT, ø 100 mm (1 db) forgácsgyűjtő zsák (1 db) csomagolás: kartondoboz külön tartozék: , , , , méretek súly multi famaró 135 x 140 x 400 mm 1,15 kg 75
76 5 FACSAPOZÓK 5.3 Lamellakötések Összekötő lemezkék anyag: tömörített bükkfa csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon a következő típusokhoz: méret méretek összekötő lemezke (50 db) No mm lapvastagsághoz 45x15x4mm összekötő lemezke (150 db) No mm lapvastagsághoz 55x19x4mm összekötő lemezke (50 db) No mm lapvastagsághoz 55x19x4mm összekötő lemezke (50 db) No mm lapvastagsághoz 61x23x4mm Pótmarók horonymarókhoz minden fához, kartonlapok anyag: wolframkarbid hegyű csomagolás: kartonlap a következő típusokhoz: Ø furat pótmaró horonymaróhoz ø 100 mm ø 22,2 mm 76
77 FACSAPOZÓK Rejtett csavaros rögzítések Rejtett csavarkötés 1 Rejtettkötés-kialakító készlet Az "Undercover Jig" készülékkel pontos furatot készít a munkadarabba majd összeköti a két darabot egy facsavarral és máris kész a pontos és erős kötés! 3 egyszerű lépésben összeillesztheti a darabokat gyorsan, pontosan és stabilan. Az "Undercover Jig" készülékkel pontos furatot készít a munkadarabba. sarokillesztés T kötés élillesztés sarokcsatlakozások a lapvastagság magával a szerszámmal megmérhető minden, 12 mm-nél nagyobb szabványos lapvastagsághoz beállítható tartalom: Undercover Jig (1 db) lépcsős fúró, HSS, ø 9,5 mm, 180 mm (1 db) mélységütköző, ø 9,5 mm (1 db) imbuszkulcs, SW 3 (1 db) csavarhúzó él, Pozidriv PZ 2, 150 mm (1 db) csavarfurat-lezáró, szárított bükkfa (8 db) facsavarok, 4 x 25 mm (8 db) facsavarok, 4 x 30 mm (8 db) facsavarok, 4 x 40 mm (8 db) facsavarok,4x60mm(8db) műanyagkofferrel csomagolás: címke külön tartozék: , , csavarlyuk-lefedő fadugókkal Rejtettkötés-kialakító készlet 77
78 5 FACSAPOZÓK 5.4 Rejtett csavaros rögzítések Tartozékok anyag: szárított bükkfa csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: Ø hossz csavarfurat-lezáró (12 db) ø 9,3 mm 46 mm anyag: HSS tartalmaz: mélységütköző (1 db) csomagolás: műanyagzacskó betétlappal a következő típusokhoz: Ø hossz lépcsős fúró ø 9,5 mm 180 mm anyag: bükk csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon a következő típusokhoz: Ø hossz facsap (30 db) ø 9,5 mm 40 mm 5.5 Kiegészítő darabok fából a csavarfejek elfedésére a göcslyukak lezárására anyag: fenyőfa csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon Ø fa takarókorong (50 db) ø15mm fa takarókorong (40 db) ø20mm fa takarókorong (20 db) ø25mm fa takarókorong (10 db) ø30mm fa takarókorong (10 db) ø35mm fa takarókorong (8 db) ø40mm 78
79 FACSAPOZÓK Egyebek gyors és pontos leszabás 45 és 90 fokban anyag: alumínium tartalmaz: munkadarabrögzítő (1 db) csomagolás: feliratos szalag méretek gérláda 250x60x73mm gyors és pontos leszabás 45 és 90 fokban anyag: alumínium csomagolás: ömlesztett méretek gérláda 250x80x50mm 79
80 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.1 Szúrófűrész-lapok 80
81 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Szúrófűrész-lapok Szúrófűrész-lapok a következő típusokhoz: AEG, Bosch, Casals, DeWalt, Eltos, Elu, Festool, Flex, Hitachi, Holz-Her, KANGO, Kress, MAFELL, Makita, Metabo, PERLES, Peugeot, Skil, Stayer fa- és műanyagmegmunkáláshoz anyag: HCS foggeometria: fogterpesztett, csiszolt fogtávolság: 4 mm fogazás hossza: 75 mm teljes hossz: 100 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrész-lapok (2 db) T-befogás 50 mm ívelt nagyoló vágásokhoz puhafa, kartonlapok, asztaloslemez anyag: HCS foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 4 mm fogazás hossza: 75 mm teljes hossz: 100 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrész-lapok (2 db) T-befogás 45 mm gyors, durva vágások puhafa, kartonlapok, asztaloslemez, MDF anyag: HCS foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 2-3mm fogazás hossza: 93 mm teljes hossz: 116 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége T-befogás 65 mm gyors, tiszta vágások puhafa, kartonlapok, asztaloslemez, MDF, fagerendák 81
82 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.1 Szúrófűrész-lapok anyag: HCS foggeometria: hullámos, maratott fogtávolság: 2 mm fogazás hossza: 50 mm teljes hossz: 76 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrészlapok (2 db) T-befogás 20 mm finom íves vágások puhafa, kartonlapok, asztaloslemez, műanyagok anyag: HCS foggeometria: fogterpesztett, maratott fogtávolság: 3 mm fogazás hossza: 75 mm teljes hossz: 100 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) szúrófűrészlapok (5 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége T-befogás 50 mm gyors, durva vágások T-befogás 50 mm gyors, durva vágások keményfa, kartonlapok, asztaloslemez, műanyagok keményfa, kartonlapok, asztaloslemez, műanyagok tárolódobozzal anyag: HCS foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 2,5 mm fogkivitel: ellentétes fogállás fogazás hossza: 75 mm teljes hossz: 100 mm lengő előtolás nélküli vágáshoz csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége T-befogás 30 mm finom, tiszta vágások puhafa, kartonlapok, MDF, műanyagbevonatú forgácslemezek, laminát 82
83 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Szúrófűrész-lapok anyag: HCS foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 2,5 mm fogazás hossza: 75 mm teljes hossz: 100 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrész-lapok (2 db) T-befogás 30 mm tiszta vágások puhafa, kartonlapok, MDF, laminát, műanyagok anyag: HCS foggeometria: fogterpesztett, maratott fogtávolság: 4 mm fogazás hossza: 75 mm teljes hossz: 100 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) szúrófűrészlapok (5 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége T-befogás 50 mm gyors, nagyon durva vágások T-befogás 50 mm gyors, nagyon durva vágások keményfa, rétegelt lemezek, fagerendák keményfa, rétegelt lemezek, fagerendák tárolódobozzal speciális fűrészlap a szűk ívekhez anyag: HCS foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 2,5 mm fogkivitel: hátrafogazott fogazás hossza: 40, 75 mm teljes hossz: 100 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége T-befogás 30 mm finom íves vágások puhafa, asztaloslemez, műanyagbevonatú forgácslemezek, műanyag, parkett 83
84 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.1 Szúrófűrész-lapok anyag: HCS foggeometria: fogterpesztett, csiszolt fogtávolság: 4 mm fogazás hossza: 75 mm teljes hossz: 100 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége T-befogás 50 mm gyors, durva vágások keményfa, rétegelt lemezek, MDF, műanyagbevonatú forgácslemezek anyag: HCS foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 1,35 mm fogazás hossza: 50 mm teljes hossz: 75 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) szúrófűrészlapok (5 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége T-befogás 20 mm tiszta, finom íves vágások T-befogás 20 mm tiszta, finom íves vágások rétegelt lemezek, asztaloslemez, műanyagbevonatú forgácslemezek, laminát, parkett rétegelt lemezek, asztaloslemez, műanyagbevonatú forgácslemezek, laminát, parkett tárolódobozzal anyag: HCS foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 3 mm fogazás hossza: 90 mm teljes hossz: 115 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége T-befogás 65 mm gyors, tiszta vágások asztaloslemez, MDF, fagerendák, konyhai munkalapok 84
85 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Szúrófűrész-lapok a különleges alakú fogaknak köszönhetően a munkadarab tetején és alján egyaránt tiszták a vágások anyag: HCS foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 1,65 mm fogazás hossza: 75 mm teljes hossz: 100 mm csomagolás: kartonbliszter cikkszám EAN szúrófűrészlapok (3 db) leírás tengely vágási mélység T-befogás vágás minősége 25 mm tiszta, egyenes műanyagbevonatú forgácslemezek, laminát, parkett vágások 25 mm finom íves vágások műanyagbevonatú forgácslemezek, laminát, parkett anyag: HSS foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 2,5 mm fogazás hossza: 75 mm teljes hossz: 100 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) szúrófűrészlapok (5 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége T-befogás 40 mm finom, tiszta vágások T-befogás 40 mm finom, tiszta vágások teraszdeszka, rétegelt lemezek, konyhai munkalapok, parkett, műanyagok teraszdeszka, rétegelt lemezek, konyhai munkalapok, parkett, műanyagok tárolódobozzal anyag: BiM foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 2,5 mm fogazás hossza: 75 mm teljes hossz: 100 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége T-befogás 30 mm finom, tiszta vágások keményfa, szögelt fa, rétegelt lemezek, műanyagbevonatú forgácslemezek, laminát 85
86 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.1 Szúrófűrész-lapok anyag: BiM foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 1,65 mm fogkivitel: csúcsfogazott fogazás hossza: 75 mm teljes hossz: 100 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége T-befogás 30 mm tiszta és finom vágások a munkadarab mindkét oldalán műanyagbevonatú forgácslemezek, laminát, műanyagok, MDF, parkett csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrész-lapok (5 db) leírás tengely vágási mélység T-befogás keményfa, szögelt fa, rétegelt lemezek, asztaloslemez, műanyagbevonatú forgácslemezek, laminát, parkett vágás minősége 20 finom íves vágások 30 finom, tiszta vágások fém megmunkálásához anyag: HSS foggeometria: hullámos, maratott fogtávolság: 1,2 mm fogazás hossza: 50 mm teljes hossz: 75 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrész-lapok (2 db) T-befogás 1-3mm finom vágások acéllemezek, színesfémek 86
87 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Szúrófűrész-lapok anyag: HSS foggeometria: hullámos, maratott fogtávolság: 1,2 mm fogazás hossza: 110 mm teljes hossz: 130 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrész-lapok (2 db) T-befogás 1-3mm finom vágások lemezacélok, színesfémek, alumínium anyag: HSS foggeometria: hullámos, maratott fogtávolság: 2 mm fogazás hossza: 50 mm teljes hossz: 75 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrész-lapok (2 db) T-befogás 3-6mm finom vágások acéllemezek, alumínium szúrófűrész-lapok (5 db) T-befogás 3-6mm finom vágások acéllemezek, alumínium tárolódobozzal fűrészlap extrém igénybevételhez anyag: BiM foggeometria: hullámos, maratott fogtávolság: 1,2 mm fogazás hossza: 50 mm teljes hossz: 75 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrész-lapok (2 db) T-befogás 1-3mm finom vágások lemezacélok, színesfémek, inox 87
88 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.1 Szúrófűrész-lapok Univerzális pengék anyag: BiM foggeometria: fogterpesztett, maratott fogtávolság: 1,8 mm, 2,5 mm fogkivitel: vario-fogazás fogazás hossza: 110 mm teljes hossz: 130 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrész-lapok (2 db) T-befogás 65 mm durva vágások puhafa, szögelt fa, műanyagok 3-6mm durva vágások acéllemezek anyag: BiM foggeometria: fogterpesztett, maratott fogtávolság: 2 mm, 4 mm fogazás hossza: 110 mm teljes hossz: 130 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrész-lapok (2 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége T-befogás 65 mm gyors, durva vágások keményfa, szögelt fa, fagerendák, műanyagok 3-10mm gyors, durva vágások színesfémek Speciális lapok anyag: wolframkarbid hegyű fogtávolság: 4,3 mm fogazás hossza: 105 mm teljes hossz: 132 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrészlap T-befogás 80 mm gyors, durva vágások műanyagok, pórusbeton, gipszkartonlapok 88
89 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Szúrófűrész-lapok anyag: Wolfram-karbid bevonat fogazás hossza: 51 mm teljes hossz: 76 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrészlap T-befogás 15 mm durva vágások csempékhez Szortimentek A barkácsolók indulókészlete a fűrészlapok egyesével kivehetők a gomb megnyomásával a fűrészlapok láthatóak az átlátszó fedél alatt tartalom: 10 szúrófűrész-lapok tárolódobozzal csomagolás: dupla bliszterkarton cikkszám EAN szúrófűrészlapkészlet leírás tengely anyag vágási mélység T-befogás vágás minősége HCS 50 mm nagyon durva vágások keményfa, rétegelt lemezek, fagerendák HCS 50 mm gyors, durva vágások keményfa, kartonlapok, műanyagok HCS 20 mm finom íves vágások puhafa, asztaloslemez, műanyagok HCS 30 mm finom vágások puhafa, kartonlapok, laminát HSS 1-3mm finom vágások acéllemezek, színesfémek 89
90 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.1 Szúrófűrész-lapok műanyagkazetta csomagolás: címke cikkszám EAN szúrófűrészlapok (10 db) leírás tengely anyag vágási mélység T-befogás vágás minősége HCS 50 mm nagyon durva vágások keményfa, rétegelt lemezek, fagerendák HCS 50 mm gyors, durva vágások keményfa, kartonlapok, műanyagok HCS 20 mm finom íves vágások puhafa, kartonlapok, műanyagok HCS 30 mm finom vágások laminát, kartonlapok, műanyagok HSS 3-6mm finom vágások acéllemezek, alumínium HSS 1-3mm finom vágások acéllemezek, színesfémek ingyenesen hozzáadott zsebkés (1 db) 2K műanyag fedeles dobozban cikkszám EAN szúrófűrész-lapok + 1 zsebkés (11 db) leírás tengely anyag vágási mélység T-befogás vágás minősége HCS 80 gyors, durva vágások fagerendák, kemény- és puhafák HCS 40 közepesen durva puhafa, kartonlapok, műanyag vágások HCS 30 finom vágások puhafa, kartonlapok, laminát HCS 25 finom vágások laminát HCS 15 íves vágások puhafa, kartonlapok HSS 1-3 finom vágások acéllemezek, színesfémek 90
91 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Szúrófűrész-lapok csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon cikkszám EAN szúrófűrész-lapok (10 db) T-befogás leírás tengely vágási mélység vágás minősége 15 mm íves vágások puhafa 30 mm finom vágások puhafa 40 mm durva vágások puhafa 50 mm nagyon durva vágások puhafa 2K műanyag fedeles dobozban cikkszám EAN szúrófűrészlapkészlet leírás tengely anyag vágási mélység T-befogás vágás minősége HCS 65 mm nagyon durva puhafa, rétegelt lemezek, fagerendák vágások HCS 50 mm gyors, durva puhafa, kartonlapok, műanyagok vágások HCS 20 mm finom íves vágások puhafa, kartonlapok, műanyagok HCS 30 mm finom vágások puhafa, műanyagbevonatú forgácslemezek, műanyagok HSS 3-6mm finom vágások acéllemezek, színesfémek, alumínium HSS 1-3mm finom vágások acéllemezek, színesfémek 91
92 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.1 Szúrófűrész-lapok Szúrófűrész-lapok a következő típusokhoz: Black & Decker, Einhell, HAAGER, RYOBI, Skil, Stayer fa- és műanyagmegmunkáláshoz anyag: HCS foggeometria: fogterpesztett, csiszolt fogtávolság: 4 mm fogazás hossza: 75 mm teljes hossz: 100 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrész-lapok (2 db) U-befogás 50 mm finom íves vágások puhafa, kartonlapok, asztaloslemez anyag: HCS foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 4 mm fogazás hossza: 81 mm teljes hossz: 100 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrész-lapok (2 db) U-befogás 45 mm gyors, durva vágások puhafa, kartonlapok, asztaloslemez, MDF anyag: HCS foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 2-3mm fogazás hossza: 93 mm teljes hossz: 116 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége U-befogás 65 mm gyors, tiszta vágások puhafa, kartonlapok, asztaloslemez, MDF, fagerendák 92
93 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Szúrófűrész-lapok anyag: HCS foggeometria: hullámos, maratott fogtávolság: 2 mm fogazás hossza: 50 mm teljes hossz: 70 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrészlapok (2 db) U-befogás 20 mm finom íves vágások puhafa, kartonlapok, asztaloslemez, műanyagok anyag: HCS foggeometria: fogterpesztett, maratott fogtávolság: 3 mm fogazás hossza: 75 mm teljes hossz: 100 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) szúrófűrészlapok (5 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége U-befogás 50 mm durva vágások keményfa, kartonlapok, asztaloslemez, műanyagok U-befogás 50 mm durva vágások keményfa, kartonlapok, asztaloslemez, műanyagok tárolódobozzal anyag: HCS foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 2 mm fogkivitel: ellentétes fogállás fogazás hossza: 75 mm teljes hossz: 100 mm lengő előtolás nélküli vágáshoz csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége U-befogás 30 mm finom, tiszta vágások puhafa, kartonlapok, MDF, műanyagbevonatú forgácslemezek, laminát 93
94 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.1 Szúrófűrész-lapok anyag: HCS foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 2,5 mm fogazás hossza: 81 mm teljes hossz: 100 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrész-lapok (2 db) U-befogás 30 mm tiszta vágások puhafa, kartonlapok, MDF, laminát, műanyagok anyag: HCS foggeometria: fogterpesztett, csiszolt fogtávolság: 4 mm fogazás hossza: 61 mm teljes hossz: 80 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) szúrófűrészlapok (5 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége U-befogás 35 mm nagyon durva vágások U-befogás 35 mm nagyon durva vágások keményfa, rétegelt lemezek, fagerendák keményfa, rétegelt lemezek, fagerendák tárolódobozzal speciális fűrészlap a szűk ívekhez anyag: HCS foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 2,5 mm fogkivitel: hátrafogazott fogazás hossza: 40, 75 mm teljes hossz: 100 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége U-befogás 30 mm finom íves vágások puhafa, asztaloslemez, műanyagbevonatú forgácslemezek, parkett, műanyag 94
95 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Szúrófűrész-lapok anyag: HCS foggeometria: fogterpesztett, csiszolt fogtávolság: 4 mm fogazás hossza: 81 mm teljes hossz: 100 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége U-befogás 50 mm gyors, durva vágások keményfa, rétegelt lemezek, MDF, műanyagbevonatú forgácslemezek anyag: HCS foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 2 mm fogazás hossza: 61 mm teljes hossz: 80 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) szúrófűrészlapok (5 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége U-befogás 20 mm finom, tiszta vágások U-befogás 20 mm finom, tiszta vágások keményfa, rétegelt lemezek, parkett, műanyagok keményfa, rétegelt lemezek, parkett, műanyagok tárolódobozzal anyag: HCS foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 1,35 mm fogazás hossza: 52 mm teljes hossz: 70 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége U-befogás 20 mm tiszta íves vágások rétegelt lemezek, asztaloslemez, műanyagbevonatú forgácslemezek, laminát, parkett 95
96 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.1 Szúrófűrész-lapok anyag: HCS foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 3 mm fogazás hossza: 90 mm teljes hossz: 115 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége U-befogás 65 mm gyors, tiszta vágások asztaloslemez, MDF, fagerendák, konyhai munkalapok anyag: HCS foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 1,65 mm fogazás hossza: 75 mm teljes hossz: 100 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (3 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége U- befogás 25 mm tiszta, egyenes vágások 25 mm finom íves vágások műanyagbevonatú forgácslemezek, laminát, parkett műanyagbevonatú forgácslemezek, laminát, parkett anyag: BiM foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 2,5 mm fogazás hossza: 81 mm teljes hossz: 100 mm csomagolás: duplakarton cikkszám EAN szúrófűrészlapok (2 db) leírás tengely vágási mélység vágás minősége U-befogás 30 mm finom, tiszta vágások keményfa, szögelt fa, rétegelt lemezek, műanyagbevonatú forgácslemezek, laminát 96
97 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Szúrófűrész-lapok fém megmunkálásához anyag: HSS foggeometria: hullámos, maratott fogtávolság: 1,2 mm fogazás hossza: 110 mm teljes hossz: 130 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrész-lapok (2 db) U-befogás 1-3mm finom vágások lemezacélok, színesfémek, alumínium anyag: HSS foggeometria: hullámos, maratott fogtávolság: 1,2 mm fogazás hossza: 52 mm teljes hossz: 70 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrész-lapok (2 db) U-befogás 1-3mm finom vágások acéllemezek, színesfémek anyag: HSS foggeometria: hullámos, maratott fogtávolság: 2 mm fogazás hossza: 52 mm teljes hossz: 70 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrész-lapok (2 db) U-befogás 3-6mm finom vágások acéllemezek, alumínium anyag: HSS foggeometria: fogterpesztett, maratott fogtávolság: 3 mm fogazás hossza: 61 mm teljes hossz: 80 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrész-lapok (2 db) U-befogás 3-10mm durva vágások acéllemezek, alumínium 97
98 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.1 Szúrófűrész-lapok fűrészlap extrém igénybevételhez anyag: BiM foggeometria: hullámos, maratott fogtávolság: 1,2 mm fogazás hossza: 52 mm teljes hossz: 70 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrész-lapok (2 db) U-befogás 1-3mm finom vágások acéllemezek, színesfémek, inox Univerzális pengék anyag: BiM foggeometria: fogterpesztett, maratott fogtávolság: 1,8 mm, 2,5 mm fogkivitel: vario-fogazás fogazás hossza: 110 mm teljes hossz: 130 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrész-lapok (2 db) U-befogás 65 mm durva vágások puhafa, szögelt fa, műanyagok 3-6mm durva vágások acéllemezek Speciális lapok anyag: TCT fogkivitel: Wolfram-karbid bevonat fogazás hossza: 51 mm teljes hossz: 70 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrészlap U-befogás 15 mm durva vágások csempékhez 98
99 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Szúrófűrész-lapok Szortimentek A barkácsolók indulókészlete a fűrészlapok egyesével kivehetők a gomb megnyomásával a fűrészlapok láthatóak az átlátszó fedél alatt tartalom: 10 szúrófűrész-lapok tárolódobozzal csomagolás: dupla bliszterkarton cikkszám EAN szúrófűrészlapkészlet leírás tengely anyag vágási mélység U-befogás vágás minősége HCS 35 mm nagyon durva keményfa, rétegelt lemezek, fagerendák vágások HCS 50 mm durva vágások keményfa, kartonlapok, műanyagok HCS 20 mm finom íves vágások puhafa, kartonlapok, műanyagok HCS 30 mm tiszta vágások puhafa, kartonlapok, MDF, laminát, műanyagok HSS 1-3mm finom vágások acéllemezek, színesfémek 99
100 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.1 Szúrófűrész-lapok műanyagkazetta csomagolás: címke cikkszám EAN szúrófűrészlapok (10 db) leírás tengely anyag vágási mélység U-befogás vágás minősége HCS 35 mm nagyon durva vágások keményfa, rétegelt lemezek, fagerendák HCS 50 mm durva vágások keményfa, kartonlapok, műanyagok HCS 20 mm finom íves vágások puhafa, kartonlapok, műanyagok HCS 20 mm finom vágások puhafa, keményfa, műanyagok, parkett HSS 3-10mm durva vágások acéllemezek, alumínium HSS 1-3mm finom vágások acéllemezek, színesfémek csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon cikkszám EAN szúrófűrész-lapok (10 db) U-befogás leírás tengely vágási mélység vágás minősége 15 mm finom íves vágások puhafa 30 mm finom vágások puhafa 40 mm durva vágások puhafa 50 mm nagyon durva vágások puhafa 100
101 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Szúrófűrész-lapok 2K műanyag fedeles dobozban cikkszám EAN szúrófűrészlapkészlet leírás tengely anyag vágási mélység U-befogás vágás minősége HCS 50 mm nagyon durva puhafa, rétegelt lemezek, fagerendák vágások HCS 50 mm durva vágások puhafa, kartonlapok, műanyagok HCS 20 mm íves vágások puhafa, kartonlapok, műanyagok HCS 30 mm finom vágások puhafa, műanyagbevonatú forgácslemezek, műanyagok HSS 3-6mm finom vágások acéllemezek, színesfémek, alumínium HSS 1-3mm finom vágások acéllemezek, színesfémek Szúrófűrész-lapok a következő típusokhoz: Peugeot fa- és műanyagmegmunkáláshoz anyag: HCS foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 2,5 mm fogazás hossza: 75 mm teljes hossz: 100 mm csomagolás: duplakarton tengely vágási mélység vágás minősége szúrófűrészlapok (2 db) PG-befogás 30 mm tiszta vágások puhafa, kartonlapok, MDF, laminát, műanyagok 101
102 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.1 Szúrófűrész-lapok Szablyafűrészlapok elektromos rókafarkú fűrészhez a következő típusokhoz: AEG, Black & Decker, Bosch, Elu, Flex, Hitachi, Makita, Metabo, Rockwell, Skil fa- és műanyagmegmunkáláshoz anyag: CV foggeometria: fogterpesztett, csiszolt fogtávolság: 4,2 mm fogazás hossza: 130 mm teljes hossz: 150 mm lengő előtolásos vágáshoz csomagolás: műanyagzacskó betétlappal vágási mélység vágás minősége szablyafűrészlap (2 db) mm gyors, finom ívelt vágások puhafa, fagerendák, műanyagok anyag: CV foggeometria: fogterpesztett, csiszolt fogtávolság: 8,5 mm fogkivitel: extra éles fogazás fogazás hossza: 218 mm teljes hossz: 240 mm lengő előtolásos vágáshoz csomagolás: műanyagzacskó betétlappal vágási mélység vágás minősége szablyafűrészlap (2 db) mm gyors, nagyon durva vágások puhafa, favágás anyag: CV foggeometria: fogterpesztett, maratott fogtávolság: 4,2 mm fogazás hossza: 280 mm teljes hossz: 300 mm csomagolás: műanyagzacskó betétlappal vágási mélység vágás minősége szablyafűrészlap (2 db) mm gyors, finom vágás puhafa, műanyagok, pórusbeton 102
103 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Szúrófűrész-lapok kimondottan íves vágáshoz anyag: CV foggeometria: fogterpesztett, csiszolt fogtávolság: 4,2 mm fogazás hossza: 130 mm teljes hossz: 150 mm lengő előtolásos vágáshoz csomagolás: műanyagzacskó betétlappal vágási mélység vágás minősége szablyafűrészlap (2 db) mm gyors, finom ívelt vágások kartonlapok, rétegelt lemezek, műanyagok anyag: CV foggeometria: fogterpesztett, csiszolt fogtávolság: 5 mm fogkivitel: extra éles fogazás fogazás hossza: 210 mm teljes hossz: 230 mm lengő előtolás nélküli vágáshoz csomagolás: műanyagzacskó betétlappal vágási mélység vágás minősége szablyafűrészlap (2 db) gyors, durva vágások fagerendák, favágás anyag: CV foggeometria: fogterpesztett, maratott fogtávolság: 8,5 mm fogazás hossza: 210 mm teljes hossz: 230 mm csomagolás: műanyagzacskó betétlappal vágási mélység vágás minősége szablyafűrészlap (2 db) mm gyors, nagyon durva vágások fagerendák, favágás 103
104 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.1 Szúrófűrész-lapok fém megmunkálásához anyag: BiM foggeometria: hullámos, maratott fogtávolság: 1,4 mm fogazás hossza: 130 mm teljes hossz: 150 mm csomagolás: műanyagzacskó betétlappal vágási mélység vágás minősége szablyafűrészlap (2 db) 1-3mm finom színelővágások acéllemezek, színesfémek anyag: BiM foggeometria: hullámos, maratott fogtávolság: 1,8 mm fogazás hossza: 130 mm teljes hossz: 150 mm lengő előtolásos vágáshoz csomagolás: műanyagzacskó betétlappal vágási mélység vágás minősége szablyafűrészlap (2 db) 2-8mm finom színelővágások acéllemezek, színesfémek nagyon rugalmas fűrészlap anyag: BiM foggeometria: hullámos, maratott fogtávolság: 1,4 mm fogazás hossza: 130 mm teljes hossz: 150 mm csomagolás: műanyagzacskó betétlappal vágási mélység vágás minősége szablyafűrészlap (2 db) 1-3mm finom színelővágások acéllemezek, színesfémek, inox 104
105 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Szúrófűrész-lapok nagyon rugalmas fűrészlap anyag: BiM foggeometria: hullámos, maratott fogtávolság: 1,8 mm fogazás hossza: 130 mm teljes hossz: 150 mm csomagolás: műanyagzacskó betétlappal vágási mélység vágás minősége szablyafűrészlap (2 db) 2-8mm finom színelővágások acéllemezek, színesfémek, alumínium nagyon rugalmas fűrészlap anyag: BiM foggeometria: hullámos, maratott fogtávolság: 1,8 mm fogazás hossza: 210 mm teljes hossz: 230 mm csomagolás: műanyagzacskó betétlappal vágási mélység vágás minősége szablyafűrészlap (2 db) 2-8mm finom színelővágások színesfémek, alumínium, öntött csövek Univerzális pengék anyag: BiM lengő előtolásos vágáshoz foggeometria: fogterpesztett, maratott fogtávolság: 1,8 mm, 2,6 mm fogkivitel: vario-fogazás fogazás hossza: 210 mm teljes hossz: 230 mm csomagolás: műanyagzacskó betétlappal vágási mélység vágás minősége szablyafűrészlap (2 db) mm durva vágások műanyag, szögelt fa 5-10mm durva vágások öntött csövek 105
106 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.1 Szúrófűrész-lapok anyag: BiM lengő előtolásos vágáshoz foggeometria: fogterpesztett, maratott fogtávolság: 1,8 mm, 2,6 mm fogkivitel: vario-fogazás fogazás hossza: 130 mm teljes hossz: 150 mm csomagolás: műanyagzacskó betétlappal vágási mélység vágás minősége szablyafűrészlap (2 db) mm durva vágások szögelt fa 3-10mm durva vágások alumínium anyag: CV foggeometria: fogterpesztett, maratott fogtávolság: 2,5 mm fogazás hossza: 122 mm teljes hossz: 150 mm lengő előtolásos vágáshoz csomagolás: műanyagzacskó betétlappal vágási mélység vágás minősége szablyafűrészlap (2 db) 5-40mm finom vágások szögelt fa, színesfémek 106
107 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Szúrófűrész-lapok Szortimentek csomagolás: műanyagzacskó betétlappal cikkszám EAN szablyafűrészlap (5 db) leírás anyag vágási mélység vágás minősége CV mm finom vágások fa, színesfémek CV mm gyors, durva vágások fagerendák, favágás CV mm gyors, nagyon durva vágások puhafa, favágás BiM 2-8mm finom színelővágások színesfémek, alumínium, öntött csövek BiM 1-3mm egyenes, finom vágások acéllemezek, színesfémek csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon cikkszám EAN szablyafűrészlap (3 db) leírás anyag vágási mélység vágás minősége CV mm finom vágások fa, színesfémek CV mm gyors, nagyon durva vágások fagerendák, favágás HSS 1-3mm egyenes, finom vágások acéllemezek, színesfémek 107
108 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.1 Szúrófűrész-lapok Szablyafűrészlap tandem rókafarkú fűrészhez a következő típusokhoz: Bosch PFZ 1200 A, Bosch PFZ 1300 AE anyag: HCS kivitel: köszörült fogtávolság: 10 mm fogazás hossza: 275 mm teljes hossz: 359 mm csomagolás: műanyagzacskó betétlappal vágás minősége szablyafűrészlap durva vágások puhafa, kartonlapok, fagerendák, műanyagok Bosch, Kress multifűrész tartozék a következő típusokhoz: Bosch, Kress anyag: HCS foggeometria: kúpos hát fogtávolság: 4 mm fogazás hossza: 125 mm teljes hossz: 150 mm csomagolás: műanyagzacskó betétlappal tengely vágási mélység vágás minősége fűrészlapok (2 db) T-befogás 100 mm durva vágások keményfa, kartonlapok, rétegelt lemezek 108
109 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Szúrófűrész-lapok Gyalukések gép: elektromos kézigyaluk a kés mindkét oldala használható anyag: TCT minden fához, kartonlapok, asztaloslemez csomagolás: műanyagzacskó betétlappal a következő típusokhoz: méretek gyalukések (2 db) AEG, Black & Decker, Bosch, Festo, Haffner, Holz-Her, Kress, MAFELL, Metabo, 1,1 x 75,5 x 5,5 mm Scheer, Skil gyalukések (2 db) Black & Decker 1,1 x 82,7 x 5,5 mm gyalukések (2 db) AEG, Black & Decker, Bosch, Fein, Festo, Haffner, Hitachi, Holz-Her, MAFELL, Makita, Metabo, Skil 1,1 x 82 x 5,5 mm 109
110 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.2 Lyukfűrészek / fúrókoronák 110
111 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Lyukfűrészek / fúrókoronák Keményfém betétes koronafúró csőáttörésekhez és elektromos kötődobozok kialakításához téglafalak, természetes kövek, műkövek, beton, márvány, csempékhez keményforrasztott hőálló keményfém lapok kivitel: 2 kilökőlyuk, külső forgácselvezetés, ütés és rezgésálló csomagolás: kartonra rögzített box külön tartozék: , , Ø vágási mélység menet keményfém betétes koronafúró ø68mm 46 mm M keményfém betétes koronafúró ø83mm 46 mm M16 Másodkihelyezéses termék az elektromos osztályra. Csomagolás a felhasználási lehetőségeket imertető kommunikációval. csőáttörésekhez és elektromos kötődobozok kialakításához téglafalak, természetes kövek, műkövek, beton, márvány, csempékhez edzett, pontos és ellenálló fúrószár keményforrasztott hőálló keményfém lapok kivitel: szorítótüske SDS-plus, ütés és rezgésálló, 2 kilökőlyuk csomagolás: duplabliszter Ø vágási mélység menet fúrókorona szorítótüskével SDS-plus ø68mm 46 mm M16 111
112 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.2 Lyukfűrészek / fúrókoronák csőáttörésekhez és elektromos kötődobozok kialakításához téglafalak, természetes kövek, műkövek, beton, márvány, csempékhez edzett, pontos és ellenálló fúrószár keményforrasztott hőálló keményfém lapok kivitel: szorítótüske SDS-plus, ütés és rezgésálló, 2 kilökőlyuk tartalmaz: fúró, ø 8 mm, TCT (1 db) csomagolás: kartonra rögzített box külön tartozék: , , , Ø vágási mélység menet fúrókorona szorítótüskével SDS-plus ø40mm 46 mm M fúrókorona szorítótüskével SDS-plus ø68mm 46 mm M fúrókorona szorítótüskével SDS-plus ø83mm 46 mm M kivitel: ütés és rezgésálló csomagolás: kartonlap külön tartozék: a következő típusokhoz: , , , , tengelyhossz tengely menet fúró fúrómagasság befogószár központfúróval 95 mm hatszögszár M16 ø8mm 70 mm befogószár központfúróval 110 mm SDS-plus M16 ø8mm 70 mm befogószár központfúróval 220 mm SDS-plus M16 ø8mm 70 mm 112
113 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Lyukfűrészek / fúrókoronák kivitel: ütés és rezgésálló anyag: TCT csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon a következő típusokhoz: , , , , , Ø központfúró ø8mm Szortimentek elektromos csatlakozóaljzatok furatainak fúrásához a szokásos csatlakozóaljzatok beépítéséhez téglafalak, beton, natúrkő, fa, fém, műanyag tartalom: fúrókorona szorítótüskével SDS-plus, TCT, ø 68 mm (1 db) lyukfűrész, BiM, ø 68 mm, hatszög szár, központfúró (1 db) sablon (1 db) műanyagkofferrel lyukfűrészkészlet "Universal" 113
114 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.2 Lyukfűrészek / fúrókoronák Gyémánt fúrókorona kötő- és elosztódobozok, gipszkartondobozok kialakításához téglafalak gyors, tiszta vágások rázkódásmentes munka rendkívül hosszú élettartam keményforrasztott gyámánt szegmens kivitel: 2 kilökőlyuk, külső forgácselvezetés csomagolás: kartonra rögzített box külön tartozék: , a következő típusokhoz: Ø vágási mélység menet gyémánt fúrókorona ø68mm 65 mm M gyémánt fúrókorona ø82mm 65 mm M16 Fúrókorona-betétek minden szerelési munkához (kötő- és elosztódobozok, csövek) téglafalak, téglák, pórusbeton falazóelemek, gipszkartonlapokhoz, csempékhez anyag: Wolfram-karbid bevonat csomagolás: kartonra rögzített box Ø vágási mélység külön tartozék koronafúró ø33mm 55 mm , , koronafúró ø43mm 55 mm , , koronafúró ø53mm 55 mm , , koronafúró ø63mm 55 mm , , koronafúró ø68mm 55 mm , , koronafúró ø73mm 55 mm , , koronafúró ø83mm 55 mm , , koronafúró ø 103 mm 55 mm ,
115 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Lyukfűrészek / fúrókoronák cikkszám : koronafúró-betétekø33-83mm cikkszám : fúrókorona betétek ø mm csomagolás: kartonlap külön tartozék: Ø a következő típusokhoz: befogótárcsa ø90mm , , , , , , befogótárcsa ø 110 mm , , , , , , , befogótárcsa csomagolás: kartonlap a következő típusokhoz: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , Ø hossz központfúró ø8mm 140 mm Fúrókoronák minden szerelési munkához (kötő- és elosztódobozok, csövek) téglafalak, téglák, pórusbeton falazóelemek, gipszkartonlapok, csempékhez komplett, befogótárcsával és központfúróval anyag: Wolfram-karbid bevonat csomagolás: kartonra rögzített box külön tartozék: Ø vágási mélység lyukfűrészkészlet ø 33, 53, 73, 83 mm 55 mm lyukfűrészkészlet ø 33, 43, 53, 67, 83 mm 55 mm fúrókorona ø67mm 55 mm 115
116 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.2 Lyukfűrészek / fúrókoronák Ø vágási mélység fúrókorona ø73mm 55 mm fúrókorona ø83mm 55 mm műanyagkofferrel csomagolás: címke külön tartozék: vágási mélység tartalom lyukfűrészkészlet "téglafalak" 55 mm lyukfűrészbetét ø 33, 53, 68, 73, 83 mm (5 db) befogótárcsa (1 db) központfúró (1 db) lyukfűrészkészlet "téglafalak" 55 mm lyukfűrészbetét ø 33, 43, 53, 68, 103 mm (5 db) befogótárcsa (1 db) központfúró (1 db) Lyukfűrészek, HM-bevonattal Másodkihelyezéses termék az elektromos osztályra. Csomagolás a felhasználási lehetőségeket imertető kommunikációval. besüllyesztett elektromos kötődobozok kialakításához téglafalak, téglák, pórusbeton falazóelemek, gipszkartonlapok, csempékhez befogószár mély lyukak fúrásához is megfelelő anyag: Wolfram-karbid bevonat tartalmaz: központfúró TCT, ø 8 mm, hatszög szár (1 db) csomagolás: kartonra rögzített box Ø vágási mélység HM-bevonatú lyukfűrész szárral és fúróval ø68mm 55 mm 116
117 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Lyukfűrészek / fúrókoronák minden szerelési munkához (kötő- és elosztódobozok, csövek) téglafalak, téglák, pórusbeton falazóelemek, gipszkartonlapok, csempékhez befogószár mély lyukak fúrásához is megfelelő anyag: Wolfram-karbid bevonat tartalmaz: központfúró TCT, ø 8 mm, hatszög szár (1 db) csomagolás: kartonra rögzített box külön tartozék: , Ø vágási mélység HM-bevonatú lyukfűrész szárral és fúróval ø33mm 55 mm HM-bevonatú lyukfűrész szárral és fúróval ø43mm 55 mm HM-bevonatú lyukfűrész szárral és fúróval ø53mm 55 mm HM-bevonatú lyukfűrész szárral és fúróval ø68mm 55 mm HM-bevonatú lyukfűrész szárral és fúróval ø73mm 55 mm HM-bevonatú lyukfűrész szárral és fúróval ø83mm 55 mm HM-bevonatú lyukfűrész szárral és fúróval ø 103 mm 55 mm HM-bevonatú lyukfűrészekhez központfúróval és hosszú szárral mély furatok készítéséhez anyag: TCT a következő típusokhoz: , , , , , , Ø tengely hossz központfúró ø8mm hatszögszár 220 mm 117
118 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.2 Lyukfűrészek / fúrókoronák minden szerelési munkához (kötő- és elosztódobozok, csövek) téglafalak, téglák, pórusbeton falazóelemek, gipszkartonlapok, csempékhez mély lyukak fúrásához is megfelelő anyag: Wolfram-karbid bevonat tartalom: HM központfúróval, 140, 220 mm (2 db) lyukfűrészek, ø 33, 53, 68 mm (3 db) 2K műanyag koffer maxi vágási mélység lyukfűrészkészlet 5 db-os, Wolfram-karbid bevonat 55 mm Bimetall lyukfűrészbetétek öntött acél, szürkeöntvény, rozsdamentes acél, építési acél, alumínium, bronz, vörösréz, PVC, akril, fa, gipszkartonlapok hosszú élettartam könnyen futó anyag: BiM, speciális öntvény szerszámtest HSS-fogazással csomagolás: kartonra rögzített box Ø vágási mélység menet külön tartozék lyukfűrész ø20mm 40 mm 12,7 mm (1/2") , lyukfűrész ø25mm 40 mm 12,7 mm (1/2") , lyukfűrész ø29mm 40 mm 12,7 mm (1/2") , lyukfűrész ø32mm 40 mm 15,88 mm (5/8") , lyukfűrész ø35mm 40 mm 15,88 mm (5/8") , lyukfűrész ø40mm 40 mm 15,88 mm (5/8") , lyukfűrész ø51mm 40 mm 15,88 mm (5/8") , lyukfűrész ø60mm 40 mm 15,88 mm (5/8") , lyukfűrész ø68mm 40 mm 15,88 mm (5/8") ,
119 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Lyukfűrészek / fúrókoronák tengely: hatszögszár tartalmaz: HSS központfúróval Ø 6 mm csomagolás: kartonlap külön tartozék: cikkszám EAN befogószár központfúróval befogószár központfúróval leírás menet hossz a következő típusokhoz: lyukfűrész-betéthez ø mm lyukfűrészbetétekhez ø 32 mmtől 12,7 mm (1/2") 68 mm , , ,88 mm (5/8") 68 mm , , , , , Szortimentek nemesacél, fémek öntött acél, szürkeöntvény, rozsdamentes acél, építési acél, alumínium, bronz, vörösréz, PVC, akril anyag: BiM műanyagkofferrel csomagolás: címke külön tartozék: tartalom lyukfűrészkészlet "elektromosság és szaniter" lyukfűrészbetét ø 20, 29, 35, 51, 68 mm (5 db) befogószár központfúróval, HSS, ø mm (1 db) befogószár központfúróval, HSS, ø mm (1 db) 119
120 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.2 Lyukfűrészek / fúrókoronák Szortimentek fa, fémek fa, rétegelt lemezek, acél, színesfémek, műanyagok, gipszkartonlapok anyag: BiM műanyagkofferrel csomagolás: címke külön tartozék: tartalom lyukfűrészkészlet "szaniter" lyukfűrészbetét ø 25, 35, 43, 54, 83 mm (5 db) szorítótüskék központfúróval (2 db) lyukfűrészkészlet "elektromosság és szaniter" lyukfűrészbetét ø 35, 40, 51, 65, 68 mm (5 db) befogószár központfúróval (1 db) lyukfűrészkészlet "elektromosság" lyukfűrészbetét ø 40, 54, 65, 68, 74, 86 mm (6 db) befogószár központfúróval (1 db) fa, rétegelt lemezek, acél, színesfémek, műanyagok, gipszkartonlapok anyag: BiM műanyagkofferrel tartalom lyukfűrészkészlet renoválási munkákhoz lyukfűrészbetét ø 35, 43, 68 mm (3 db) befogószár központfúróval (1 db) 120
121 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Lyukfűrészek / fúrókoronák Bimetál lyukfűrész fa, rétegelt lemezek, acél, színesfémek, műanyagok, gipszkartonlapok BiM, speciális öntvény szerszámtest HSS-fogazással befogószár anyag: BiM, speciális öntvény szerszámtest HSS-fogazással tartalmaz: központfúró HSS, ø 6 mm (1 db) külön tartozék: Ø vágási mélység tengely csomagolás lyukfűrész ø20mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzített box lyukfűrész ø22mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzített box lyukfűrész ø25mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzített box lyukfűrész ø29mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzített box lyukfűrész ø32mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzített box lyukfűrész ø35mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzített box lyukfűrész ø40mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzített box lyukfűrész ø45mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzített box lyukfűrész ø51mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzített box lyukfűrész ø54mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzített box lyukfűrész ø60mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzített box lyukfűrész ø65mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzített box lyukfűrész ø68mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzített box lyukfűrész ø74mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzített box lyukfűrész ø76mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzített box lyukfűrész ø80mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzített box lyukfűrész ø83mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzített box lyukfűrész ø86mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzített box lyukfűrész ø92mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzített box lyukfűrész ø 100 mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzített box lyukfűrész ø 127 mm 40 mm hatszögszár kartonra rögzítve anyag: HSS csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , Ø hossz központfúró ø6mm 68 mm 121
122 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.2 Lyukfűrészek / fúrókoronák Profi lyukfűrész a sorjázóval a lyukszél besüllyeszthető, hogy az üreges fali dobozok kialakítása egy munkafázisban elvégezhető legyen A precíziós lyukfűrész a gyors és tökéletes munkához. fa, műanyagok, gipszkartonlapok, építőlapok a kivető automatikusan kiveti a kivágott korongot keményített vágófogak és sorjázó a hosszú élettartam és a tiszta vágás érdekében kivitel: kivetővel és sorjázóval tartalmaz: központfúró HCS, ø 6 mm (1 db) csomagolás: kartonra rögzített box kiegészítő termékek: Ø vágási mélység tengely tengely lyukfűrész ø68mm 40 mm hatszögszár ø12mm A profi lyukfűrész ipari minőségben fa, műanyagok, gipszkartonlapok, építőlapok, színesfémek kivitel: wolfram-acél fűrészlapok fémtest tartalmaz: központfúró HSS, ø 6 mm (1 db) gyorscserélő betétek (5 db) csomagolás: kartonra rögzített box gyorscserélő betét vágási mélység tengely tengely profi lyukfűrész ø 28, 35, 50, 68, 75 mm 40 mm hatszögszár ø8mm 122
123 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Lyukfűrészek / fúrókoronák fa, gipszkartonlapok, építőlapok, színesfémek nagy vágási teljesítmény kivitel: wolfram-acél fűrészlapok fémtest tartalmaz: központfúró, ø 8 mm (1 db) gyorscserélő betétek (3 db) csomagolás: kartonra rögzített box gyorscserélő betét vágási mélység tengely tengely szuper-lyukfűrész ø 60, 68, 74 mm 33 mm hatszögszár ø8mm fa, gipszkartonlapok, építőlapok, színesfémek nagy vágási teljesítmény kivitel: wolfram-acél fűrészlapok fémtest tartalmaz: központfúró, ø 10 mm (1 db) gyorscserélő betétek (5 db) csomagolás: kartonra rögzített box gyorscserélő betét vágási mélység tengely tengely szuper-lyukfűrész ø 60, 68, 74, 80, 95 mm 40 mm hatszögszár ø10mm 123
124 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.2 Lyukfűrészek / fúrókoronák Standard lyukfűrészek kötő- és elosztódobozok, gipszkartondobozok kialakításához fa, gipszkartonlapok, építőlapok fémtest tartalmaz: központfúró, ø 6 mm (1 db) csomagolás: kartonra rögzítve kiegészítő termékek: Ø vágási mélység tengely tengely standard lyukfűrész ø68mm 23 mm hengeres tengely ø6mm fa, gipszkartonlapok, építőlapok fémtest tartalmaz: központfúró, ø 8 mm (1 db) gyorscserélő betétek (7 db) csomagolás: kartonra rögzítve gyorscserélő betét vágási mélység tengely tengely standard lyukfűrész ø 25, 32, 38, 45, 50, 56, 62 mm 23 mm hatszögszár ø8mm fa, gipszkartonlapok, építőlapok fémtest tartalmaz: központfúró, ø 8 mm (1 db) gyorscserélő betétek (6 db) csomagolás: kartonra rögzítve gyorscserélő betét vágási mélység tengely tengely standard lyukfűrész ø 25, 32, 40, 45, 54, 65 mm 23 mm hatszögszár ø8mm 124
125 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Lyukfűrészek / fúrókoronák fa, gipszkartonlapok, építőlapok kivitel: wolfram-acél fűrészlapok fémtest tartalmaz: központfúró, ø 8 mm (1 db) gyorscserélő betétek (7 db) csomagolás: kartonra rögzített box gyorscserélő betét vágási mélység tengely tengely standard lyukfűrész ø 25, 32, 38, 45, 50, 56, 62 mm 33 mm hatszögszár ø8mm fa, gipszkartonlapok, építőlapok fémtest tartalmaz: központfúró, ø 10 mm (1 db) gyorscserélő betétek (5 db) csomagolás: kartonra rögzítve gyorscserélő betét vágási mélység tengely tengely standard lyukfűrész ø 60, 68, 74, 80, 95 mm 33 mm hatszögszár ø10mm Másodkihelyezéses termék az elektromos osztályra. Csomagolás a felhasználási lehetőségeket imertető kommunikációval. kötő- és elosztódobozok, gipszkartondobozok kialakításához fa, gipszkartonlapok, építőlapok fémtest tartalmaz: központfúró, ø 6 mm (1 db) csomagolás: duplabliszter Ø vágási mélység tengely tengely standard lyukfűrész ø68mm 33 mm hengeres tengely ø6mm 125
126 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.2 Lyukfűrészek / fúrókoronák Másodkihelyezéses termék az elektromos osztályra. Csomagolás a felhasználási lehetőségeket imertető kommunikációval. fa, gipszkartonlapok, építőlapok fémtest tartalmaz: központfúró, ø 6 mm (1 db) gyorscserélő betétek (4 db) csomagolás: duplabliszter gyorscserélő betét vágási mélység tengely tengely standard lyukfűrész ø 25, 35, 43, 53 mm 33 mm hengeres tengely ø6mm Másodkihelyezéses termék az elektromos osztályra. Csomagolás a felhasználási lehetőségeket imertető kommunikációval. fa, gipszkartonlapok, építőlapok fémtest tartalmaz: központfúró, ø 10 mm (1 db) gyorscserélő betétek (5 db) csomagolás: duplabliszter gyorscserélő betét vágási mélység tengely tengely standard lyukfűrész ø 68, 74, 80, 90, 100 mm 38 mm hatszögszár ø10mm Másodkihelyezéses termék az elektromos osztályra. Csomagolás a felhasználási lehetőségeket imertető kommunikációval. kötő- és elosztódobozok, gipszkartondobozok kialakításához fa, gipszkartonlapok, építőlapok fémtest tartalmaz: központfúró, ø 6 mm (1 db) csomagolás: duplabliszter gyorscserélő betét vágási mélység tengely tengely standard lyukfűrész ø 40, 54, 65 mm 40 mm hengeres tengely ø6mm 126
127 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Lyukfűrészek / fúrókoronák fa, gipszkartonlapok, építőlapok műanyagtest tartalmaz: központfúró, ø 6 mm (1 db) gyorscserélő betétek (7 db) csomagolás: kartonra rögzítve gyorscserélő betét vágási mélység tengely tengely standard lyukfűrész ø 25, 32, 38, 45, 50, 56, 62 mm 18 mm hengeres tengely ø6mm fa, gipszkartonlapok, építőlapok műanyagtest tartalmaz: központfúró, ø 6 mm (1 db) gyorscserélő betétek (3 db) csomagolás: kartonra rögzítve gyorscserélő betét vágási mélység tengely tengely standard lyukfűrész ø 40, 54, 65 mm 18 mm hengeres tengely ø6mm fa, gipszkartonlapok, építőlapok műanyagtest tartalmaz: központfúró, ø 6 mm (1 db) csomagolás: kartonra rögzítve kiegészítő termékek: Ø vágási mélység tengely tengely standard lyukfűrész ø65mm 32 mm hengeres tengely ø6mm 127
128 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.2 Lyukfűrészek / fúrókoronák Univerzális lyukfűrészek fa, műanyagok, téglafalak, csempékhez, gipsztéglák, pórusbeton, eternit, heraklitlapok, tégla, gipszkartonlapok speciális keményfém élek a pontos vágásokhoz kiváló anyagvezetés a széles elvezetőnyílásokkal nhosszú élettartam anyag: TCT csomagolás: kartonra rögzített box külön tartozék: , , Ø vágási mélység menet univerzális lyukfűrészpengék ø25mm 60 mm M univerzális lyukfűrészpengék ø35mm 60 mm M univerzális lyukfűrészpengék ø40mm 60 mm M univerzális lyukfűrészpengék ø45mm 60 mm M univerzális lyukfűrészpengék ø50mm 60 mm M univerzális lyukfűrészpengék ø55mm 60 mm M univerzális lyukfűrészpengék ø68mm 60 mm M univerzális lyukfűrészpengék ø75mm 60 mm M univerzális lyukfűrészpengék ø85mm 60 mm M univerzális lyukfűrészpengék ø 105 mm 60 mm M16 fa, műanyagok, téglafalak, csempékhez, gipsztéglák, pórusbeton, eternit, heraklitlapok, tégla, gipszkartonlapok speciális keményfém élek a pontos vágásokhoz kiváló anyagvezetés a széles elvezetőnyílásokkal befogószár anyag: TCT tartalmaz: központfúró TCT, ø 8 mm(1 db) csomagolás: kartonra rögzített box 128 Ø vágási mélység tengely külön tartozék univerzális lyukfűrész ø20mm 60 mm hatszögszár univerzális lyukfűrész ø25mm 60 mm hatszögszár univerzális lyukfűrész ø30mm 60 mm hatszögszár univerzális lyukfűrész ø35mm 60 mm hatszögszár
129 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Lyukfűrészek / fúrókoronák Ø vágási mélység tengely külön tartozék univerzális lyukfűrész ø40mm 60 mm hatszögszár univerzális lyukfűrész ø45mm 60 mm hatszögszár univerzális lyukfűrész ø50mm 60 mm hatszögszár univerzális lyukfűrész ø55mm 60 mm hatszögszár univerzális lyukfűrész ø60mm 60 mm hatszögszár univerzális lyukfűrész ø68mm 60 mm hatszögszár univerzális lyukfűrész ø75mm 60 mm hatszögszár univerzális lyukfűrész ø80mm 60 mm hatszögszár univerzális lyukfűrész ø85mm 60 mm hatszögszár univerzális lyukfűrész ø90mm 60 mm hatszögszár univerzális lyukfűrész ø 105 mm 60 mm hatszögszár univerzális lyukfűrész ø 112 mm 60 mm hatszögszár univerzális lyukfűrész ø 127 mm 60 mm hatszögszár univerzális lyukfűrész ø 152 mm 60 mm hatszögszár csomagolás: kartonlap a következő típusokhoz: , , , , , , , , , , , tengely menet fúró fúrómagasság befogószár központfúróval SDS-plus M16 ø8mm 80 mm befogószár központfúróval hatszögszár M16 ø8mm 80 mm csomagolás: kartonlap a következő típusokhoz: , , tengely menet hossz szorítótüske hatszögszár 15,88 mm (5/8") 372 mm 129
130 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.2 Lyukfűrészek / fúrókoronák Gyémántfúrók»Ceramic«Egyszerű kezelés: csak tegyük a gyémántfúrót az akkusfúró tokmányába - és kész! gép: akkus csavarozógépek használható szaniterek rögzítéséhez és kábeláttörésekhez csempékhez, fínom agyagedények, gránitlapok, mázas csempék a fűrész éle minőségi ipari gyémánttal bevont, amely még a legkeményebb anyagot is kifúrja tömör anyagból forgácsolt alaptest az állandóan pontos munkához csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: Ø tengely vágási mélység gyémántfúró "Ceramic" ø5mm ø10mm 35 mm gyémántfúró "Ceramic" ø6mm ø10mm 35 mm gyémántfúró "Ceramic" ø8mm ø10mm 35 mm gyémántfúró "Ceramic" ø10mm ø10mm 35 mm ø 5-10 mm Ceramic gyémántfúrókhoz beépített vízhűtés szivaccsal a gyémántfúró nem csúszik meg fúrás közben a 2 szívókorong révén biztos rögzítés csempéken, kőanyagokon és gránitlapokon csomagolás: kartonra rögzítve a következő típusokhoz: , , , Ø kivitel vezető ø10mm két tapadókoronggal 130
131 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Lyukfűrészek / fúrókoronák tartalom: gyémántfúrók, ø 5, 6, 8, 10 mm (4 db) vezető, két tapadókoronggal (1 db) műanyagdoboz csomagolás: címke gyémánt fúró készlet Gyémánt koronafúró»ceramic«akkus csavarozógépekhez Másodkihelyezéses termék az elektromos osztályra. Csomagolás a felhasználási lehetőségeket imertető kommunikációval. gép: akkus csavarozógépek kötődobozok kialakítására csempézett felületen csempékhez, fínom agyagedények, gránitlapok, mázas csempék központfúróval - nem szükséges egyéb fúrássegítő eszköz a fűrész éle minőségi ipari gyémánttal bevont, amely még a legkeményebb anyagot is kifúrja tömör anyagból forgácsolt alaptest az állandóan pontos munkához a tartozék szivacs vízhűtésre használható - ez megnöveli az élettartamot és megakadályozza a porképződést csomagolás: duplabliszter Ø tengely vágási mélység gyémánt koronafúró "Ceramic" ø68mm ø10mm 25 mm 131
132 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.2 Lyukfűrészek / fúrókoronák gép: akkus csavarozógépek használható szaniterek rögzítéséhez, kötődobozokhoz, lefolyókhoz, fűtés- és vízcsövekhez, padlószpotokhoz csempékhez, fínom agyagedények, gránitlapok, mázas csempék központfúróval - nem szükséges egyéb fúrássegítő eszköz a fűrész éle minőségi ipari gyémánttal bevont, amely még a legkeményebb anyagot is kifúrja tömör anyagból forgácsolt alaptest az állandóan pontos munkához a tartozék szivacs vízhűtésre használható - ez megnöveli az élettartamot és megakadályozza a porképződést tárolódobozzal csomagolás: címke külön tartozék: Ø tengely vágási mélység gyémánt koronafúró "Ceramic" ø18mm ø10mm 45 mm gyémánt koronafúró "Ceramic" ø22mm ø10mm 45 mm gyémánt koronafúró "Ceramic" ø25mm ø10mm 45 mm gyémánt koronafúró "Ceramic" ø35mm ø10mm 45 mm gyémánt koronafúró "Ceramic" ø45mm ø10mm 45 mm gyémánt koronafúró "Ceramic" ø53mm ø10mm 45 mm gyémánt koronafúró "Ceramic" ø60mm ø10mm 45 mm gyémánt koronafúró "Ceramic" ø65mm ø10mm 45 mm gyémánt koronafúró "Ceramic" ø68mm ø10mm 45 mm gyémánt koronafúró "Ceramic" ø74mm ø10mm 45 mm gyémánt koronafúró "Ceramic" ø83mm ø10mm 45 mm Sarokcsiszolóhoz gép: egykezes sarokcsiszoló használható szaniterek rögzítéséhez, kötődobozokhoz, lefolyókhoz, fűtés- és vízcsövekhez, padlószpotokhoz csempékhez, fínom agyagedények, gránitlapok, mázas csempék a fűrész éle minőségi ipari gyémánttal bevont, amely még a legkeményebb anyagot is kifúrja csomagolás: kartonra rögzítve 132 kivitel Ø vágási mélység gyémánt koronafúró "Ceramic" M14-es szár ø20mm 45 mm
133 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Lyukfűrészek / fúrókoronák kivitel Ø vágási mélység gyémánt koronafúró "Ceramic" M14-es szár ø25mm 45 mm gyémánt koronafúró "Ceramic" M14-es szár ø35mm 45 mm gyémánt koronafúró "Ceramic" M14-es szár ø40mm 45 mm gyémánt koronafúró "Ceramic" M14-es szár ø45mm 45 mm gyémánt koronafúró "Ceramic" M14-es szár ø50mm 45 mm gyémánt koronafúró "Ceramic" M14-es szár ø54mm 45 mm gyémánt koronafúró "Ceramic" M14-es szár ø60mm 45 mm gyémánt koronafúró "Ceramic" M14-es szár ø68mm 45 mm Tartozékok gép: akkus csavarozógépek Cserealkatrész a Ceramic gyémántlyukfűrészekhez csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: , , , , , , , , , , kivitel Központfúró egység wolframkarbid hegyű Szortimentek elektromos csatlakozóaljzatok furatainak fúrásához a szokásos csatlakozóaljzatok beépítéséhez csempékhez, fínom agyagedények, gránitlapok, fa, fém, műanyag tartalom: gyémánt koronafúró "Ceramic", ø 68 mm (1 db) lyukfűrész, BiM, ø 68 mm (1 db) sablon (1 db) műanyagkofferrel Ø lyukfűrészkészlet "szaniter" ø68mm 133
134 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.2 Lyukfűrészek / fúrókoronák Gyorscserélős lyukfűrész-rendszer Moduláris rendszer az ambíciózus lyukfűrész-használóknak Az újfajta cserélhető tartós megoldásnak és a hozzá tartozó fúróknak és adaptereknek köszönhetően a vásárló az egyedi igényei szerint állíthatja össze a kívánt lyukfűrész-kombinációt. A cserélhető elemekből álló rendszer professzionális alternatíva a hagyományos lyukfűrészekkel szemben, és jelentős hely- és időmegtakarítást tesz lehetővé. Az adapteres megoldásnak köszönhetően csak egy cserélhető tartó szükséges a különböző minőségű lyukfűrészek kiszolgálásához, és ez helyet takarít meg a szerszámosládában. Az innovatív rögzítőrendszernek köszönhetően már nem szükséges az egyes lyukfűrészek fel- és lecsavarozása. bimetál lyukfűrész-betétek, univerzális lyukfűrész-betétek, gyémánt koronafúrók, központfúrók, adapter csomagolás: kartonra rögzített box a következő típusokhoz: , , hossz tengely külön tartozék fúrógépadapter 68 mm SDS-plus , fúrógépadapter 68 mm hatszögszár , anyag: TCT kivitel: köszörült univerzális lyukfűrész-betétek, gyémánt koronafúrók, váltótartó, adapter csomagolás: zsák a következő típusokhoz: , , Ø hossz tengely központfúró ø8mm 150 mm hatszögszár univerzális lyukfűrész-betétek, gyémánt koronafúrók, váltótartó, központfúró csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: , , , , , , , , , menet hossz külön tartozék adapter porszívóhoz M16 68 mm , , , ,
135 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Lyukfűrészek / fúrókoronák anyag: HSS bimetál lyukfűrész-betétek, váltótartó, adapter csomagolás: zsák a következő típusokhoz: , , , Ø hossz tengely központfúró ø6mm 100 mm hatszögszár bimetál lyukfűrész-betétek, váltótartó, központfúró csomagolás: kartonbliszter cikkszám EAN adapter porszívóhoz adapter porszívóhoz leírás menet hossz egyéb külön tartozék a következő típusokhoz: 15,88 mm (5/8") 12,7 mm (1/2") 68 mm bimetál lyukfűrészekhez ø 32 mm-től 68 mm bimetál lyukfűrészlapokhoz ø 29 mm-ig , , , , , , , , , , , Körkivágók csempéhez fokozatmentesen állítható ø mm lyukakhoz kivitel: központfúró és körvágókés keményfém betéttel csomagolás: kartonbliszter Ø körkivágó csempéhez ø mm 135
136 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.2 Lyukfűrészek / fúrókoronák Lyukkivágó vízcsapokhoz vízcsapokhoz egyszerű és pontos vágás acéllemezek, nemesacél a csapágyazásnak köszönhetően kis erőkifejtés is elegendő hosszú élettartam tartalmaz: előfúró, ø 10,2 mm (1 db) tárolódobozzal csomagolás: címke kivitel Ø lyukvágó csapágyazással ø 32 mm (1 1/4") lyukvágó csapágyazással ø 35 mm (1 3/8") vízcsapokhoz egyszerű és pontos vágás acéllemezek, nemesacél csomagolás: kartonra rögzített box Ø lyukvágó ø 28 mm (1 1/8") lyukvágó ø 32 mm (1 1/4") lyukvágó ø 35 mm (1 3/8") lyukvágó ø 40 mm (1 4/7") kimondottan csaptelepek felhelyezésére üvegszálerősítésű műanyag mosogatókra csomagolás: kartonra rögzített box Ø tengely speciálfúró ø 28, 32, 35 mm ø8mm 136
137 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Lyukfűrészek / fúrókoronák Egyebek halogénizzókhoz különösen ajánlott a nagyfeszültségű halogénlámpákhoz (pl. a GU 10-hez) a halogénizzók gyors és egyszerű cseréjéhez a csupasz ujjak így nem károsítják a halogénizzót csomagolás: kartonra rögzítve szívókorong 137
138 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.3 Bitek / Kézi csavarhúzók / Tartók / Adapterek 138
139 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Bitek / Kézi csavarhúzók / Tartók / Adapterek Solid bitek különleges homokfúvott felület pontos élprofil kemény és erős szerszám kis tolerancia Standard bitek 25 mm csomagolás: kartonbliszter cikkszám EAN klf. cserélhető csavarhúzó betétek (3 db) leírás típus pengevastagság / -szélesség hossz nyílás 0,8 x 5,5 mm 1 x 5,5 mm 1,2 x 6,5 mm 25 mm csomagolás: kartonbliszter cikkszám EAN klf. cserélhető csavarhúzó betétek (3 db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek (3 db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek (6 db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek (3 db) leírás típus méret hossz a következő típusokhoz: Phillips PH 1 25 mm Phillips PH 2 25 mm Phillips PH 2 25 mm Phillips PH 3 25 mm csomagolás: kartonbliszter típus méret hossz klf. cserélhető csavarhúzó betétek (3 Pozidriv PZ 1 25 mm db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek (3 Pozidriv PZ 2 25 mm db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek (6 Pozidriv PZ 2 25 mm db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek (3 Pozidriv PZ 3 25 mm db) bitkészlet Pozidriv PZ 4 25 mm 139
140 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.3 Bitek / Kézi csavarhúzók / Tartók / Adapterek csomagolás: kartonbliszter típus méret hossz klf. cserélhető csavarhúzó betétek Torx TX mm (3 db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek Torx TX mm (3 db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek Torx TX mm (3 db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek Torx TX mm (3 db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek Torx TX mm (3 db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek Torx TX mm (3 db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek Torx TX mm (3 db) bitkészlet Torx TX mm klf. cserélhető csavarhúzó betétek Torx TX mm (2 db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek (2 db) Torx TX mm klf. cserélhető csavarhúzó betétek (7 db) csomagolás: kartonbliszter Torx TX mm típus méret hossz klf. cserélhető csavarhúzó betétek imbusz 2-2, mm (3 db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek (3 db) imbusz mm Profi készletek műanyagdoboz típus méret hossz klf. cserélhető csavarhúzó betétek (20 Phillips PH 2 25 mm db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek (20 Pozidriv PZ 2 25 mm db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek (20 Torx TX mm db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek (20 Torx TX mm db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek (20 Torx TX mm db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek (20 db) Torx TX mm 140
141 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Bitek / Kézi csavarhúzók / Tartók / Adapterek Szortimentek egyszerűen nyitható és összezárható Egy mozdulattal munkára kész a beépített mágneses sín megakadályozza a bitek leesését a BitButler rendben tartja a biteket, egy kézzel nyitható és összecsukva elfér akár egy ingzsebben is tárolódobozzal csomagolás: kartonbliszter tartalom hossz BitButler Phillips PH 1-PH2-PH2-PH3(4db) 25 mm Pozidriv PZ 1-PZ2-PZ2-PZ3(4db) betét tartó, mágneses (1 db) BitButler nyílás, 0,8 x 5,5 mm, 1,2 x 6,5 mm (2 db) 25 mm Phillips PH 1-PH2-PH2-PH3(4db) Pozidriv PZ 1-PZ2-PZ2-PZ3(4db) betét tartó, mágneses (1 db) BitButler TorxTX7-TX8-TX9-TX10-TX15-TX20-TX25-TX27-TX30-TX40(10db) 25 mm betét tartó, mágneses (1 db) BitButler 20 nyílás, 0,6 x 4,5 mm, 0,8 x 5,5 mm, 1,2 x 6,5 mm (3 db) Phillips PH 1-PH2-PH3(3db) Pozidriv PZ 1-PZ2-PZ3(3db) TorxTX7-TX8-TX9-TX10-TX15-TX20-TX25(7db) imbusz 2-2,5-3-4(4db) betét tartó, mágneses (1 db) 25 mm a legelterjedtebb hajtásokkal a házon belüli és ház körüli munkákhoz minden meghajtás egyedi színű a dobozon megjelölve a bitek típusa és mérete övtartó kapoccsal 2K műanyag fedeles dobozban csomagolás: bliszteres duplakarton tartalom hossz bittartó 32 darabos nyílás, 0,6 x 4,5 mm, 0,8 x 5,5 mm, 1 x 5,5 mm, 1,2 x 6,5 mm (4 db) Phillips PH 1-PH2-PH2-PH3(4db) Pozidriv PZ 1-PZ2-PZ2-PZ3(4db) Torx TX 6 - TX 7 - TX 8 - TX 9 - TX 10 - TX 10 - TX 15 - TX 15 - TX 20 - TX 20 - TX 25 - TX 25-TX30-TX40(14db) imbusz (5db) betét tartó, mágneses (1 db) 25 mm 141
142 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.3 Bitek / Kézi csavarhúzók / Tartók / Adapterek a bitek egyszerűen kivehetőek, de mégis biztosan rögzítettek a dobozban színkóddal kicsi és kezelhető jó tapintás 2 részből álló fedél a dobozon megjelölve a bitek típusa és mérete 2K műanyag fedeles dobozban csomagolás: kartonbliszter tartalom hossz bittartó 7-részes Phillips PH 1-PH 1-PH2-PH2-PH2-PH3(6db) 25 mm betét tartó, mágneses (1 db) bittartó 7-részes Pozidriv PZ 1-PZ 1-PZ2-PZ2-PZ2-PZ3(6db) 25 mm betét tartó, mágneses (1 db) bittartó 7-részes TorxTX10-TX15-TX20-TX20-TX25-TX25(6db) 25 mm betét tartó, mágneses (1 db) bittartó 7-részes Phillips PH 2 (1 db) 25 mm Pozidriv PZ 2 (1 db) TorxTX10-TX15-TX20-TX25(4db) betét tartó, mágneses (1 db) bittartó 7-részes nyílás, 0,6 x 4,5 mm, 0,8 x 5,5 mm, 0,8 x 5,5 mm, 1 x 5,5 mm, 1 x 5,5 mm, 1,2 x 6,5 mm (6 db) betét tartó, mágneses (1 db) 25 mm minőségi, átlátszó fedeles tartódobozban 2K műanyag fedeles dobozban tartalom hossz bittartó nyílás, 0,6 x 4,5 mm, 1x5,5mm, 1,6x8mm(3db) Phillips PH 1-PH2-PH2-PH3(4db) Pozidriv PZ 1-PZ2-PZ2-PZ3(4db) TorxTX10-TX20-TX25-TX30-TX40(5db) betét tartó, mágneses (1 db) 25 mm műanyagkazetta tartalom hossz bittartó nyílás, 0,6 x 4,5 mm, 1x5,5mm, 1,6x8mm(3db) Phillips PH 1-PH2-PH2-PH3(4db) Pozidriv PZ 1-PZ2-PZ2-PZ3(4db) TorxTX10-TX20-TX25-TX30(4db) betét tartó, mágneses (1 db) 25 mm 142
143 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Bitek / Kézi csavarhúzók / Tartók / Adapterek műanyagdoboz tartalom hossz bittartó nyílás, 0,6 x 4,5 mm, 0,8 x 5,5 mm, 1 x 5,5 mm (3 db) Phillips PH 1-PH2-PH3(3db) Pozidriv PZ 1-PZ2-PZ3(3db) betét tartó, mágneses (1 db) 25 mm csomagolás: kartonbliszter tartalom hossz bitkészlet nyílás, 0,6 x 4,5 mm, 0,8 x 5,5 mm, 1x5,5mm, 1,2x6,5mm, 1,6x8mm(5db) 25 mm Phillips PH 1-PH2-PH3(3db) Pozidriv PZ 1-PZ2-PZ3(3db) betét tartó, mágneses (1 db) bitkészlet nyílás, 1 x 5,5 mm, 1,2 x 6,5 mm (2 db) 25 mm Phillips PH 1-PH2(2db) Pozidriv PZ 1-PZ2(2db) betét tartó, mágneses (1 db) bitkészlet nyílás, 1 x 5,5 mm, 1,2 x 6,5 mm (2 db) Phillips PH 1-PH2(2db) Pozidriv PZ 1-PZ2(2db) 25 mm 143
144 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.3 Bitek / Kézi csavarhúzók / Tartók / Adapterek Szárazépítő bitek 25 mm gipszkartonlapok, fa burkolópanelok, kartonlapok rányomott mélységstoppal a gyors és biztonságos csavarozáshoz csomagolás: kartonbliszter típus méret kivitel hossz klf. cserélhető csavarhúzó betétek belső kialakítású (2 db) Phillips PH 2 mélységstoppal 25 mm klf. cserélhető csavarhúzó betétek belső kialakítású (2 db) Pozidriv PZ 2 mélységstoppal 25 mm Biztonsági bitek csomagolás: kartonbliszter típus méret hossz csavarhúzószárak (3 db) torx lyukkal TX mm csavarhúzószárak (3 db) torx lyukkal TX mm csavarhúzószárak (3 db) torx lyukkal TX mm csavarhúzószárak (3 db) imbusz 2-2, mm csavarhúzószárak (3 db) imbusz mm csavarhúzószárak (3 db) Spanner mm csavarhúzószárak (3 db) Square Plus mm csavarhúzószárak (3 db) Torq-Set mm csavarhúzószárak (3 db) Tri-Wing mm csavarhúzószárak (3 db) Clutch mm 144
145 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Bitek / Kézi csavarhúzók / Tartók / Adapterek a elterjedten kapható elektromos berendezések javításához, pl. számítógépek, stb. fémdoboz csomagolás: kartonbliszter tartalom kombi biztonsági-bit doboz négyzetes belső furat, 25 mm, 0-1-2(3db) Phillips, 25 mm, 1-2-3(3db) imbusz, 25 mm, 2-2, (5db) torx lyukkal, 25 mm, (4db) Tri-Wing, 50 mm, 1-2-3(3db) Torq,50mm,6-8-10(3db) Spanner, 50 mm, 4-6-8(3db) torx lyukkal, 50 mm, (6 db) kézi csavarhúzó, kétkomponensű markolat (1 db) Dupla bitek 60 mm csomagolás: kartonbliszter méret hossz dupla bitek (2 db) Phillips PH 1 / nyílás, 0,6 x 4,5 mm 60 mm Phillips PH 2 / nyílás, 0,8 x 5,5 mm dupla bitek (2 db) Pozidriv PZ 1 / nyílás, 0,6 x 4,5 mm Pozidriv PZ 2 / nyílás, 0,8 x 5,5 mm 60 mm 145
146 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.3 Bitek / Kézi csavarhúzók / Tartók / Adapterek Csavarhúzószárak 89 mm hosszú szárral a mély és szűk helyen való használathoz csomagolás: kartonbliszter típus pengevastagság / -szélesség hossz csavarhúzó él nyílás 0,6 x 4,5 mm 89 mm csavarhúzó él nyílás 1 x 5,5 mm 89 mm csomagolás: kartonbliszter típus méret hossz csavarhúzó él Phillips PH 1 89 mm csavarhúzó él Phillips PH 2 89 mm csomagolás: kartonbliszter típus méret hossz csavarhúzó él Pozidriv PZ 1 89 mm csavarhúzó él Pozidriv PZ 2 89 mm csomagolás: kartonbliszter típus méret hossz csavarhúzó él Torx TX mm csavarhúzó él Torx TX mm csavarhúzó él Torx TX mm csavarhúzó él Torx TX mm 146
147 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Bitek / Kézi csavarhúzók / Tartók / Adapterek Egyebek gép: Akkumulátoros és kézi csavarhúzó sérült kulcsnyílású csavarok kihajtásához SR1 méret PH 1, PZ 1, TX 10, belső kulcsnyílású 2,5 + 3, SL 0,8 x 5,5 mm csavarokhoz SR2 méret PH 2, PZ 2, TX , belső kulcsnyílású 4 csavarokhoz csomagolás: kartonbliszter Csavarkicsavaró bitfej (2 db) Torsion TiN bitek 25 mm TiN-bevonat a magas kopásállóságért speciális hőkezelt mag magas elaszticitással a törés kockázata kicsi a torziós zóna kiegyenlíti a rövid idejű nyomatékcsúcsokat. sokoldalú felhasználásra csomagolás: kartonbliszter cikkszám EAN klf. cserélhető csavarhúzó betétek (2 db) leírás típus pengevastagság / -szélesség hossz nyílás 0,8 x 5,5 mm 1,2 x 6,5 mm 25 mm csomagolás: kartonbliszter típus méret hossz klf. cserélhető csavarhúzó betétek (2 Phillips PH 1 25 mm db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek (2 Phillips PH 2 25 mm db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek (2 db) Phillips PH 3 25 mm 147
148 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.3 Bitek / Kézi csavarhúzók / Tartók / Adapterek csomagolás: kartonbliszter típus méret hossz klf. cserélhető csavarhúzó betétek (2 Pozidriv PZ 1 25 mm db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek (2 Pozidriv PZ 2 25 mm db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek (2 db) Pozidriv PZ 3 25 mm egyszerűen nyitható és összezárható Egy mozdulattal munkára kész a beépített mágneses sín megakadályozza a bitek leesését a BitButler rendben tartja a biteket, egy kézzel nyitható és összecsukva elfér akár egy ingzsebben is tárolódobozzal csomagolás: kartonbliszter tartalom hossz BitButler Phillips PH 1-PH2-PH2-PH3(4db) Pozidriv PZ 1-PZ2-PZ2-PZ3(4db) betét tartó, mágneses (1 db) 25 mm Gyémánt bitek 25 mm profi minőség gyémánt szórás a betétek max. tapadásához a betétek és a csavarfejek csökkentett kopása a standard-bitekhez képest akár tízszeres élettartam a törés kockázata kicsi torziós-zóna az erőhegyek befogásához, extrém nyomatékokhoz csomagolás: kartonbliszter típus méret hossz bitkészlet Phillips PH 1 25 mm bitkészlet Phillips PH 2 25 mm bitkészlet Phillips PH 3 25 mm 148
149 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Bitek / Kézi csavarhúzók / Tartók / Adapterek csomagolás: kartonbliszter típus méret hossz bitkészlet Pozidriv PZ 1 25 mm bitkészlet Pozidriv PZ 2 25 mm bitkészlet Pozidriv PZ 3 25 mm csomagolás: kartonbliszter típus méret hossz bitkészlet Torx TX mm bitkészlet Torx TX mm bitkészlet Torx TX mm bitkészlet Torx TX mm könnyen visszahelyezhető Egy mozdulattal munkára kész a beépített mágneses sín megakadályozza a bitek leesését a BitButler rendben tartja a biteket, egy kézzel nyitható és összecsukva elfér akár egy ingzsebben is tárolódobozzal csomagolás: kartonbliszter tartalom hossz BitButler Phillips PH 1-PH2-PH2-PH3(4db) Pozidriv PZ 1-PZ2-PZ2-PZ3(4db) gyorscserés bittartó (1 db) 25 mm 149
150 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.3 Bitek / Kézi csavarhúzók / Tartók / Adapterek Kézi csavarhúzók A wolfcraft kézicsavarhúzó-szortimentben mindig megtalálja a megfelelő szerszámot, akár kicsi vagy nagy helyre vagy erőkifejtésre van szükség. Az ergonómikus markolatok biztosítják a kényelmes fogás mellett az optimális erőátvitelt. általános felhasználásra nagy, szabad helyeken kétkomponensű markolat csomagolás: kartonra rögzítve változat befogás hossz kézi csavarhúzó hosszú, mágnessel és gyorscserélő-tokmánnyal 6,3 mm (1/4") hatszög-befogás 197 mm szűk helyekre is hosszú bitekkel is jól használható kétkomponensű markolat csomagolás: kartonra rögzítve változat befogás hossz kézi csavarhúzó közepes, mágnessel és gyorscserélő-tokmánnyal 6,3 mm (1/4") hatszög-befogás 138 mm ideális a szűk hézagokhoz és a nehezen hozzáférhető helyekhez az ergonómikus markolatforma nagy erőátvitelt tesz lehetővé kétkomponensű markolat csomagolás: kartonra rögzítve változat befogás hossz kézi csavarhúzó rövid, mágnessel és gyorscserélő-tokmánnyal 6,3 mm (1/4") hatszög-befogás 90 mm 150
151 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Bitek / Kézi csavarhúzók / Tartók / Adapterek T alakú markolat a nagy erőkifejtéshez a nagyon jó erőátvitelnek köszönhetően csak a minimálisan szükséges erőkifejtésre van szükség kényelmes munka minden pozícióban, még fej felett is kétkomponensű markolat csomagolás: kartonra rögzítve változat befogás hossz T-markolatú csavarhúzó mágnessel 6,3 mm (1/4") hatszög-befogás 152 mm A csavarhúzó, amely a kanyarban sem hagyja cserben! nezen hozzáférhető helyekhez rögzítőgyűrűvel a kézi csavahrúzó pontos vezetéséhez az ergonómikus markolatforma nagy erőátvitelt tesz lehetővé kétkomponensű markolat csomagolás: kartonra rögzítve változat befogás hossz kézi csavarhúzó flexibilis szárral, mágnessel 6,3 mm (1/4") hatszög-befogás 289 mm derékszögben fúráshoz és csavarozáshoz a szűk helyeken is minimum 48 mm hely kell a készüléknek, ha egy 25 mm-es bitet fogatunk bele csomagolás: kartonbliszter befogás hossz kézi sarokcsavarhúzó kétoldalas befogás 6,3 mm (1/4") hatszögszárú bitekhez 109 mm 151
152 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.3 Bitek / Kézi csavarhúzók / Tartók / Adapterek csavaros kampók és szemescsavarok behajtására 6mm vastagságig a hatszögbefogásos tengelyű markolat eltávolítható, és kézi behajtóként használható bitekhez, fúrókhoz és süllyesztőhöz minimális erőkifejtés kényelmes munka minden pozícióban, még fej felett is a fejet kézi akkus csavarbehajtóba is be lehet fogni, maximum 25 rpm fordulatszámig csomagolás: kartonra rögzítve változat befogás hossz behajtó csavaros kampókhoz bitbefogóval 6,3 mm (1/4") hatszög-befogás 104 mm Mini kézicsavarhúzó racsnival - ideális minden háztartásba! a szűk helyeken is kényelmes munkához kisebb javításokhoz, kilazult csavarok meghúzásához, stb. a nyélben öt bittel - használatra kész átváltható jobb- és balmenet között kétkomponensű markolat tartalmaz: klf. cserélhető csavarhúzó betétek, normál 0,6 x 4,5 mm - 1,0 x 5,5 mm (2 db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek, Phillips PH 1-2-3(3db) csomagolás: duplabliszter változat befogás hossz mini kézi csavarhúzó racsnival, mágnessel 6,3 mm (1/4") hatszög-befogás 116 mm 152
153 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Bitek / Kézi csavarhúzók / Tartók / Adapterek Fúróhegytartó / adapter Bittartók gép: akkus csavarozók és fúrógépek az erős állandómágnes megtartja a csavarokat és biteket csomagolás: kartonbliszter változat befogás hossz betét tartó mágnessel 6,3 mm (1/4") hatszög-befogás 50 mm betét tartó mágnessel 6,3 mm (1/4") hatszög-befogás 60 mm gép: akkus csavarozók és fúrógépek az erős állandómágnes megtartja a csavarokat és biteket csomagolás: kartonbliszter változat befogás hossz betét tartó mágnessel és gyorscserélő-tokmánnyal 6,3 mm (1/4") hatszög-befogás 52 mm gép: akkus csavarozók és fúrógépek az erős állandómágnes megtartja a csavarokat és biteket csomagolás: kartonbliszter változat befogás hossz betét tartó mágnessel és mélységütközővel 6,3 mm (1/4") hatszög-befogás 72 mm 153
154 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.3 Bitek / Kézi csavarhúzók / Tartók / Adapterek gép: akkus csavarozók és fúrógépek az erős állandómágnes megtartja a csavarokat és biteket csomagolás: kartonbliszter változat befogás hossz betét tartó mágnessel és gyűrűmágneses mélységütközővel 6,3 mm (1/4") hatszög-befogás 60 mm gép: akkus csavarozók és fúrógépek az erős állandómágnes megtartja a csavarokat és biteket a gyűrűmágnes a helyén tartja a csavart csomagolás: kartonra rögzítve változat befogás hossz betét tartó mágnessel és gyűrűmágnessel 6,3 mm (1/4") hatszög-befogás 150 mm betét tartó mágnessel és gyűrűmágnessel 6,3 mm (1/4") hatszög-befogás 250 mm betét tartó mágnessel és gyűrűmágnessel 6,3 mm (1/4") hatszög-befogás 300 mm betét tartó mágnessel és gyűrűmágnessel 6,3 mm (1/4") hatszög-befogás 450 mm gép: SDS-plus befogású fúrókalapácshoz az erős állandómágnes megtartja a csavarokat és biteket csomagolás: kartonbliszter tengely változat befogás hossz betét tartó SDS-plus mágnessel és rögzítőgyűrűvel 6,3 mm (1/4") hatszög-befogás 80 mm 154
155 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Bitek / Kézi csavarhúzók / Tartók / Adapterek Adapterek Kompakt sarokcsavarozó szűk helyeken való fúráshoz és csavarozáshoz. Egyszerű, kézre álló, azonnal használható megoldás. gép: akkus csavarozógépek minimum 52 mm hely kell a készüléknek, ha egy 25 mm-es bitet fogatunk bele golyóscsapágyas erőátvitel jobb- és balfutás max. 400 RPM max. 13 Nm csomagolás: bliszteres duplakarton cikkszám EAN derékszögű csavarbehajtó leírás tengely hossz 6 mm (1/4") hatszögszárú bitek és fúrószárak befogására, fához max. Ø10mm-ig, fémhez Ø6mm-ig, kőhöz max. Ø10mm-ig 153 mm gép: fúrógépek és kézicsavarhúzók csomagolás: kartonbliszter tengely hossz adapter dugókulcshoz 6 mm (1/4") 6 mm (1/4") befogású dugókulcsokhoz 50 mm adapter dugókulcshoz 6 mm (1/4") 10 mm (3/8") befogású dugókulcsokhoz 65 mm adapter dugókulcshoz 6 mm (1/4") 13 mm (1/2") befogású dugókulcsokhoz 72 mm 155
156 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.3 Bitek / Kézi csavarhúzók / Tartók / Adapterek Dugókulcs-készletek gép: akkus csavarozók és fúrógépek anyag: króm-vanádium acél tartalmaz: adapter porszívóhoz, 6 mm (1/4"), 50 mm (1 db) csomagolás: kartonbliszter tengely kulcsméret dugókulcs-készlet 6 mm (1/4") SW 7, 8, 10, 13 Szortimentek fiókcsavarozó készlet kézi vagy gépi csavarozáshoz nehezen hozzáférhető helyeken tartalom: derékszögű csavarbehajtó, derékszögben fúráshoz és csavarozáshoz a szűk helyeken is (1 db) mini kézi csavarhúzó, racsnival, 116 mm (1 db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek, PH 2, PZ 2, TX 10, TX 15, TX 20, TX 25 (6 db) 2K műanyag koffer mini 156
157 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök 157
158 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök Excentrikus csiszolók Tépőzáras csiszolókorongok korund ø 115 mm a következő típusokhoz: Bosch, Bullcraft, Einhell, Elu, Festool, Kress, Peugeot, RYOBI, Skil gép: excentrikus csiszolók fa, fémek hosszú élettartam gyantakötésű szálerősítésű anyag: korund Ø szemcse csomagolás tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 115 mm 40 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (25 db) ø 115 mm 40 betétlappal zsugorfóliázott tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 115 mm 60 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (25 db) ø 115 mm 60 betétlappal zsugorfóliázott tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 115 mm 80 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (25 db) ø 115 mm 80 betétlappal zsugorfóliázott tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 115 mm 120 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 115 mm 180 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (25 db) ø 115 mm 80, 120, 240 betétlappal zsugorfóliázott Tépőzáras csiszolótányérok ø 125 mm gép: excentrikus csiszolók cikkszám : lapos felületek csiszolásához Ø változat a következő típusokhoz: csomagolás tépőzáras csiszolótányér ø 125 mm perforált Bosch PEX 270 kartonlap tépőzáras csiszolótányér ø 125 mm perforált Bosch PEX 12, Bosch PEX 125, Bosch kartonlap PEX tépőzáras csiszolótányér ø 125 mm edzett kivitel, furatokkal Bosch, wolfcraft kartonlap 158
159 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök Tépőzáras csiszolókorongok korund ø 125 mm a következő típusokhoz: AEG, Black & Decker, Bosch, Bullcraft, DeWalt, Einhell, Elu, Fein, Ferm, Festool, Flex, Kinzo, Kress, Mac Allister, Makita, Metabo, Milwaukee, RYOBI, Skil, Worx gép: excentrikus csiszolók fa, fémek hosszú élettartam gyantakötésű szálerősítésű anyag: korund Ø szemcse csomagolás tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 24 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 40 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (25 db) ø 125 mm 40 betétlappal zsugorfóliázott tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 60 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (25 db) ø 125 mm 60 betétlappal zsugorfóliázott tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 80 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (25 db) ø 125 mm 80 betétlappal zsugorfóliázott tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 120 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (25 db) ø 125 mm 120 betétlappal zsugorfóliázott tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 180 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 240 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 400 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (25 db) ø 125 mm 80, 120, 240 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (15 db) ø 125 mm 60, 80, 120 betétlappal zsugorfóliázott 159
160 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök Tépőzáras csiszolókorongok festékhez/lakkhoz ø 125 mm a következő típusokhoz: AEG, Black & Decker, Bosch, Bullcraft, DeWalt, Einhell, Elu, Fein, Ferm, Festool, Flex, Kinzo, Kress, Mac Allister, Makita, Metabo, Milwaukee, RYOBI, Skil, Worx gép: excentrikus csiszolók lakkozott felületek, fémek, műanyagok csökkenti a csiszolószemcsék eltömődését festék, lakk vagy glett csiszolásakor akár négyszer olyan tartós, mint a sima csiszolópapír különleges felületi bevonat Ø szemcse csomagolás tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 40 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (25 db) ø 125 mm 40 betétlappal zsugorfóliázott tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 60 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 80 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (25 db) ø 125 mm 80 betétlappal zsugorfóliázott tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 120 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (25 db) ø 125 mm 120 betétlappal zsugorfóliázott tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 180 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (25 db) ø 125 mm 40, 80, 120 betétlappal zsugorfóliázott Tépőzáras csiszolókorongok nedves/száraz ø 125 mm a következő típusokhoz: AEG, Black & Decker, Bosch, Bullcraft, DeWalt, Einhell, Elu, Fein, Ferm, Festool, Flex, Kinzo, Kress, Mac Allister, Makita, Metabo, Milwaukee, RYOBI, Skil, Worx gép: excentrikus csiszolók barázdamentes nedves/ száraz csiszoláshoz fémek, lakkok, bevonat, műanyagok vízálló nagyon hajlékony Ø szemcse csomagolás tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 280 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 400 kartonlap 160
161 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök Tépőzáras csiszolókorongok korund ø 150 mm a következő típusokhoz: AEG, Atlas Copco, Bosch, DeWalt, Elu, Felisatti, Flex, Hilti, Kress, Metabo, Milwaukee, Peugeot gép: excentrikus csiszolók fa, fémek hosszú élettartam gyantakötésű szálerősítésű anyag: korund Ø szemcse csomagolás tépőzáras csiszolólapok (12 db) ø 150 mm 60, 120, 240 betétlappal zsugorfóliázott Tépőzáras csiszolókorongok korund ø 150 mm a következő típusokhoz: Bosch, Fein, Festool, Flex, Hitachi, Holz-Her, MAFELL, Makita, Metabo, Peugeot, Wegoma gép: excentrikus csiszolók fa, fémek hosszú élettartam gyantakötésű szálerősítésű anyag: korund Ø szemcse csomagolás tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 150 mm 40 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 150 mm 60 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 150 mm 80 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 150 mm 120 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (12 db) ø 150 mm 40, 80, 120, 240 betétlappal zsugorfóliázott tépőzáras csiszolólapok (10 db) ø 150 mm 40, 80, 120 betétlappal zsugorfóliázott 161
162 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök Tépőzáras csiszolólapok ø 225 mm gép: excentrikus csiszolók, Fal- és padlócsiszoló gipszkartonlapokhoz, fa kivitel: csiszolórácsok, tépőzárral anyag: szilíciumkarbid Ø szemcse csomagolás tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 225 mm 120 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 225 mm 220 kartonlap Szalagcsiszoló Csiszolóvászon szalagok 13 x 457 mm a következő típusokhoz: Black & Decker BD 280, Black & Decker BD 282 E, Black & Decker BD 290, Black & Decker BD 292 E, Black & Decker KA 290, Black & Decker KA 292 E, Black & Decker KA 293 E, Black & Decker KA 900 E gép: szalagcsiszoló, Nagyteljesítményű reszelő szemcse csomagolás szélesség hossz csiszolóvászon szalagok (3 db) 40 kartonlap 13 mm 457 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 80 kartonlap 13 mm 457 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 120 kartonlap 13 mm 457 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 40, 80, 120 kartonlap 13 mm 457 mm 162
163 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök Csiszolóvászon szalagok 40 x 303 mm a következő típusokhoz: Bosch GVS 350 AE, Bosch PVS 280 A, Bosch PVS 300 AE, Bosch PVS 350 AE gép: szalagcsiszoló, Szalagcsiszoló szemcse csomagolás szélesség hossz csiszolóvászon szalagok (3 db) 60 kartonlap 40 mm 303 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 80 kartonlap 40 mm 303 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 120 kartonlap 40 mm 303 mm csiszolóvászon szalagok (9 db) 60, 80, 120 kartonlap 40 mm 303 mm Csiszolóvászon szalagok 60 x 400 mm a következő típusokhoz: Bosch PBS 60, Bosch PBS 60 E gép: szalagcsiszoló szemcse csomagolás szélesség hossz csiszolóvászon szalagok (3 db) 40 kartonlap 60 mm 400 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 80 kartonlap 60 mm 400 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 120 kartonlap 60 mm 400 mm Csiszolóvászon szalagok 65 x 410 mm a következő típusokhoz: AEG, Black & Decker, Holz-Her, Kress, Metabo gép: szalagcsiszoló szemcse csomagolás szélesség hossz csiszolóvászon szalagok (3 db) 40 kartonlap 65 mm 410 mm 163
164 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök szemcse csomagolás szélesség hossz csiszolóvászon szalagok (3 db) 60 kartonlap 65 mm 410 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 80 kartonlap 65 mm 410 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 120 kartonlap 65 mm 410 mm csiszolóvászon szalagok (9 db) 40, 80, 120 kartonlap 65 mm 410 mm Csiszolóvászon szalagok 75 x 510 mm a következő típusokhoz: Black & Decker BD 85, Black & Decker DN 85, Black & Decker DN 85 E, Black & Decker P 61-03, Black & Decker SR 500 E gép: szalagcsiszoló szemcse csomagolás szélesség hossz csiszolóvászon szalagok (3 db) 40 kartonlap 75 mm 510 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 60 kartonlap 75 mm 510 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 80 kartonlap 75 mm 510 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 120 kartonlap 75 mm 510 mm csiszolóvászon szalagok (9 db) 40, 80, 120 kartonlap 75 mm 510 mm Csiszolóvászon szalagok 75 x 533 mm a következő típusokhoz: AEG, Atlas Copco, Black & Decker, Bosch, Casals, DeWalt, Einhell, Ferm, Festool, Hitachi, Holz-Her, Makita, Metabo, Milwaukee, PERLES, Peugeot, RYOBI, Skil, Stayer gép: szalagcsiszoló 164 szemcse csomagolás szélesség hossz csiszolóvászon szalagok (3 db) 24 kartonlap 75 mm 533 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 40 kartonlap 75 mm 533 mm csiszolóvászon szalagok (6 db) 40 betétlappal zsugorfóliázott 75 mm 533 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 60 kartonlap 75 mm 533 mm csiszolóvászon szalagok (6 db) 60 betétlappal zsugorfóliázott 75 mm 533 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 80 kartonlap 75 mm 533 mm
165 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök szemcse csomagolás szélesség hossz csiszolóvászon szalagok (6 db) 80 betétlappal zsugorfóliázott 75 mm 533 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 120 kartonlap 75 mm 533 mm csiszolóvászon szalagok (6 db) 120 betétlappal zsugorfóliázott 75 mm 533 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 180 kartonlap 75 mm 533 mm csiszolóvászon szalagok (5 db) 40, 80, 120 betétlappal zsugorfóliázott 75 mm 533 mm csiszolóvászon szalagok (9 db) 40, 80, 120 kartonlap 75 mm 533 mm Csiszolóvászon szalagok 76 x 457 mm a következő típusokhoz: Black & Decker, Bosch, Einhell, Kinzo, Mac Allister, Makita, Peugeot, RYOBI, Skil, Stayer, Worx gép: szalagcsiszoló szemcse csomagolás szélesség hossz csiszolóvászon szalagok (3 db) 40 kartonlap 76 mm 457 mm csiszolóvászon szalagok (6 db) 40 betétlappal zsugorfóliázott 76 mm 457 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 60 kartonlap 76 mm 457 mm csiszolóvászon szalagok (6 db) 60 betétlappal zsugorfóliázott 76 mm 457 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 80 kartonlap 76 mm 457 mm csiszolóvászon szalagok (6 db) 80 betétlappal zsugorfóliázott 76 mm 457 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 120 kartonlap 76 mm 457 mm csiszolóvászon szalagok (6 db) 120 betétlappal zsugorfóliázott 76 mm 457 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 180 kartonlap 76 mm 457 mm csiszolóvászon szalagok (5 db) 40, 80, 120 betétlappal zsugorfóliázott 76 mm 457 mm csiszolóvászon szalagok (9 db) 40, 80, 120 kartonlap 76 mm 457 mm Csiszolóvászon szalagok 100 x 560 mm a következő típusokhoz: AEG, DeWalt, Elu, Festool, RYOBI gép: szalagcsiszoló szemcse csomagolás szélesség hossz csiszolóvászon szalagok (3 db) 40 kartonlap 100 mm 560 mm 165
166 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök szemcse csomagolás szélesség hossz csiszolóvászon szalagok (3 db) 60 kartonlap 100 mm 560 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 80 kartonlap 100 mm 560 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 120 kartonlap 100 mm 560 mm csiszolóvászon szalagok (9 db) 40, 80, 120 kartonlap 100 mm 560 mm Csiszolóvászon szalagok 100 x 610 mm a következő típusokhoz: AEG, Casals, Ferm, Hitachi, KANGO, Makita, RYOBI gép: szalagcsiszoló szemcse csomagolás szélesség hossz csiszolóvászon szalagok (3 db) 40 kartonlap 100 mm 610 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 80 kartonlap 100 mm 610 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 120 kartonlap 100 mm 610 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 180 kartonlap 100 mm 610 mm Csiszolóvászon szalagok 105 x 620 mm a következő típusokhoz: AEG, Atlas Copco, Bosch, Casals, Festool, Hitachi, Holz-Her, MAFELL, Metabo, Milwaukee gép: szalagcsiszoló szemcse csomagolás szélesség hossz csiszolóvászon szalagok (3 db) 40 kartonlap 105 mm 620 mm csiszolóvászon szalagok (3 db) 80 kartonlap 105 mm 620 mm 166
167 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök Rezgő csiszoló Tépőzáras csiszolólap korund 93 x 185 mm a következő típusokhoz: Atlas Copco, Bosch, Festool, Holz-Her, Metabo, Peugeot, RYOBI gép: rezgő csiszoló fa, fémek hosszú élettartam gyantakötésű szálerősítésű anyag: korund szemcse változat csomagolás szélesség hossz tépőzáras csiszolólap (10 db) 40 perforált kartonlap 93 mm 185 mm tépőzáras csiszolólap (10 db) 60 perforált kartonlap 93 mm 185 mm tépőzáras csiszolólap (10 db) 80 perforált kartonlap 93 mm 185 mm tépőzáras csiszolólap (10 db) 120 perforált kartonlap 93 mm 185 mm tépőzáras csiszolólap (10 db) 180 perforált kartonlap 93 mm 185 mm tépőzáras csiszolólap (10 db) 40, 80, 120 perforált kartonlap 93 mm 185 mm Tépőzáras csiszolólap festék/lakk 93 x 185 mm a következő típusokhoz: Atlas Copco, Bosch, Festool, Holz-Her, Metabo, Peugeot, RYOBI gép: rezgő csiszoló lakkozott felületek, fémek, műanyagok csökkenti a csiszolószemcsék eltömődését festék, lakk vagy glett csiszolásakor akár négyszer olyan tartós, mint a sima csiszolópapír különleges felületi bevonat szemcse változat csomagolás szélesség hossz tépőzáras csiszolólap (10 db) festék/lakk 40 perforált kartonlap 93 mm 185 mm tépőzáras csiszolólap (10 db) festék/lakk 60 perforált kartonlap 93 mm 185 mm tépőzáras csiszolólap (10 db) festék/lakk 80 perforált kartonlap 93 mm 185 mm tépőzáras csiszolólap (10 db) festék/lakk 120 perforált kartonlap 93 mm 185 mm tépőzáras csiszolólap (10 db) festék/lakk 180 perforált kartonlap 93 mm 185 mm 167
168 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök Tépőzáras csiszolólap 93 x 185 mm a következő típusokhoz: RYOBI EMS 180 RV gép: rezgő csiszoló fa, fémek anyag: korund szemcse változat csomagolás szélesség hossz tépőzáras csiszolólap (10 db) 40, 80, 120 perforált betétlappal zsugorfóliázott 93 mm 185 mm Tépőzáras csiszolólap korund 93 x 190 mm a következő típusokhoz: Black & Decker KA 186, Black & Decker KA 186 E, Worx WX26FS gép: rezgő csiszoló fa, fémek hosszú élettartam gyantakötésű szálerősítésű anyag: korund szemcse változat csomagolás szélesség hossz tépőzáras csiszolólap (5 db) 40 perforált kartonlap 93 mm 190 mm tépőzáras csiszolólap (5 db) 80 perforált kartonlap 93 mm 190 mm tépőzáras csiszolólap (5 db) 120 perforált kartonlap 93 mm 190 mm tépőzáras csiszolólap (10 db) 60, 120, 240 perforált kartonlap 93 mm 190 mm 168
169 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök Csiszolólapok korund 93 x 230 mm a következő típusokhoz: Bosch, Festool, Makita, Metabo, Peugeot, RYOBI, Skil, Stayer, Wagner gép: rezgő csiszoló fa, fémek hosszú élettartam anyag: korund szemcse változat csomagolás szélesség hossz csiszoló lapok (5 db) 40 perforált kartonlap 93 mm 230 mm csiszoló lapok (5 db) 80 perforált kartonlap 93 mm 230 mm csiszoló lapok (5 db) 120 perforált kartonlap 93 mm 230 mm csiszoló lapok (5 db) 180 perforált kartonlap 93 mm 230 mm csiszoló lapok (15 db) 40, 80, 120 perforált betétlappal zsugorfóliázott 93 mm 230 mm csiszoló lapok (25 db) 40, 80, 120 perforált kartonlap 93 mm 230 mm Csiszolólapok korund 93 x 230 mm a következő típusokhoz: AEG, Black & Decker, Bosch, Casals, Einhell, PERLES, Peugeot, Worx gép: rezgő csiszoló fa, fémek hosszú élettartam anyag: korund szemcse változat csomagolás szélesség hossz csiszoló lapok (5 db) 40 perforált kartonlap 93 mm 230 mm csiszoló lapok (5 db) 80 perforált kartonlap 93 mm 230 mm csiszoló lapok (5 db) 120 perforált kartonlap 93 mm 230 mm csiszoló lapok (5 db) 180 perforált kartonlap 93 mm 230 mm csiszoló lapok (15 db) 40, 80, 120 perforált betétlappal zsugorfóliázott 93 mm 230 mm csiszoló lapok (25 db) 40, 80, 120 perforált kartonlap 93 mm 230 mm 169
170 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök Tépőzáras csiszolólap korund 100 x 115 mm a következő típusokhoz: Makita BO 4554, Metabo FSR 2000 Intec gép: rezgő csiszoló fa, fémek hosszú élettartam gyantakötésű szálerősítésű anyag: korund szemcse változat csomagolás szélesség hossz tépőzáras csiszolólap (5 db) 60 perforált kartonlap 100 mm 115 mm tépőzáras csiszolólap (5 db) 120 perforált kartonlap 100 mm 115 mm tépőzáras csiszolólap (10 db) 60, 120, 240 perforált kartonlap 100 mm 115 mm Tépőzáras csiszolólap korund 115 x 230 mm a következő típusokhoz: AEG, Black & Decker, Bosch, Fein, Festool, Holz-Her, Kress, LUX, MAFELL, Makita, Peugeot gép: rezgő csiszoló fa, fémek hosszú élettartam gyantakötésű szálerősítésű anyag: korund szemcse változat csomagolás szélesség hossz tépőzáras csiszolólap (5 db) 40 perforált kartonlap 115 mm 230 mm tépőzáras csiszolólap (5 db) 80 perforált kartonlap 115 mm 230 mm tépőzáras csiszolólap (5 db) 120 perforált kartonlap 115 mm 230 mm tépőzáras csiszolólap (5 db) 40, 80, 120 perforált kartonlap 115 mm 230 mm 170
171 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök Csiszolólapok korund 115 x 280 mm a következő típusokhoz: Black & Decker, Casals, Elu, Hitachi, Kress, Makita, Metabo, RYOBI gép: rezgő csiszoló fa, fémek hosszú élettartam anyag: korund szemcse változat csomagolás szélesség hossz csiszoló lapok (25 db) 40, 80, 120 perforált kartonlap 115 mm 280 mm Csiszolólapok korund 115 x 280 mm a következő típusokhoz: AEG, Atlas Copco, Black & Decker, Bosch, Elu, Fein, Hitachi, Kress, MAFELL, Metabo, PERLES, Stayer, Wagner gép: rezgő csiszoló fa, fémek hosszú élettartam anyag: korund szemcse változat csomagolás szélesség hossz csiszoló lapok (5 db) 40 perforált kartonlap 115 mm 280 mm csiszoló lapok (5 db) 80 perforált kartonlap 115 mm 280 mm csiszoló lapok (5 db) 120 perforált kartonlap 115 mm 280 mm csiszoló lapok (25 db) 40, 80, 120 perforált kartonlap 115 mm 280 mm Csiszolólapok korund 93 x 230 mm gép: rezgő csiszoló fa, fémek hosszú élettartam anyag: korund szemcse változat csomagolás szélesség hossz csiszolólapok 40 lyuknélküli ömlesztett 93 mm 230 mm csiszoló lapok (8 db) 40 lyuknélküli kartonlap 93 mm 230 mm csiszoló lapok (25 db) 60 lyuknélküli betétlappal zsugorfóliázott 93 mm 230 mm 171
172 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök szemcse változat csomagolás szélesség hossz csiszolólapok 80 lyuknélküli ömlesztett 93 mm 230 mm csiszoló lapok (8 db) 80 lyuknélküli kartonlap 93 mm 230 mm csiszoló lapok (25 db) 80 lyuknélküli betétlappal zsugorfóliázott 93 mm 230 mm csiszolólapok 120 lyuknélküli ömlesztett 93 mm 230 mm csiszoló lapok (8 db) 120 lyuknélküli kartonlap 93 mm 230 mm csiszoló lapok (25 db) 120 lyuknélküli betétlappal zsugorfóliázott 93 mm 230 mm csiszolólapok 180 lyuknélküli ömlesztett 93 mm 230 mm csiszoló lapok (8 db) 180 lyuknélküli kartonlap 93 mm 230 mm csiszoló lapok (50 db) 40, 80, 120 lyuknélküli kartonlap 93 mm 230 mm csiszoló lapok (25 db) 60, 80, 120 lyuknélküli kartonlap 93 mm 230 mm csiszoló lapok (30 db) 40, 80, 120 lyuknélküli betétlappal zsugorfóliázott 93 mm 230 mm Csiszolókorongok szilícium-karbid 93 x 230 mm gép: rezgő csiszoló festék, lakkok, bevonat, simítómassza hosszú élettartam speciálisan szemcsézett anyag: szilíciumkarbid szemcse változat csomagolás szélesség hossz csiszolólapok 24 lyuknélküli ömlesztett 93 mm 230 mm Csiszolólapok korund 115 x 280 mm gép: rezgő csiszoló fa, fémek hosszú élettartam anyag: korund 172 szemcse változat csomagolás szélesség hossz csiszolólapok 40 lyuknélküli ömlesztett 115 mm 280 mm csiszoló lapok (8 db) 40 lyuknélküli kartonlap 115 mm 280 mm csiszoló lapok (25 db) 60 lyuknélküli betétlappal zsugorfóliázott 115 mm 280 mm csiszolólapok 80 lyuknélküli ömlesztett 115 mm 280 mm csiszoló lapok (8 db) 80 lyuknélküli kartonlap 115 mm 280 mm csiszoló lapok (25 db) 80 lyuknélküli betétlappal zsugorfóliázott 115 mm 280 mm csiszolólapok 120 lyuknélküli ömlesztett 115 mm 280 mm csiszoló lapok (8 db) 120 lyuknélküli kartonlap 115 mm 280 mm csiszoló lapok (25 db) 120 lyuknélküli betétlappal zsugorfóliázott 115 mm 280 mm csiszolólapok 180 lyuknélküli ömlesztett 115 mm 280 mm csiszoló lapok (8 db) 180 lyuknélküli kartonlap 115 mm 280 mm csiszoló lapok (50 db) 40, 80, 120 lyuknélküli kartonlap 115 mm 280 mm csiszoló lapok (25 db) 60, 80, 120 lyuknélküli kartonlap 115 mm 280 mm csiszoló lapok (30 db) 40, 80, 120 lyuknélküli betétlappal zsugorfóliázott 115 mm 280 mm
173 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök Csiszolókorongok szilícium-karbid 115 x 280 mm gép: rezgő csiszoló festék, lakkok, bevonat, simítómassza hosszú élettartam speciálisan szemcsézett anyag: szilíciumkarbid szemcse változat csomagolás szélesség hossz csiszolólapok 24 lyuknélküli ömlesztett 115 mm 280 mm Csiszolórácsok 93 x 230 mm gép: rezgő csiszoló, kézi csiszolók gipszkartonlapok, karosszériák, anyagok, amelyek a hagyományos csiszolóanyagokat eltömítik (pl. gipsz, glett) a nyíltpórusú struktúra lehetővé teszi a tökéletes porelvezetést a porelvezetős rezgőcsiszolóknál nagyoló anyag: szilíciumkarbid szemcse csomagolás szélesség hossz csiszolórácsok (2 db) 120 kartonlap 93 mm 230 mm csiszolórácsok (2 db) 220 kartonlap 93 mm 230 mm Csiszolórácsok 115 x 280 mm gép: rezgő csiszoló, kézi csiszolók gipszkartonlapok, karosszériák, anyagok, amelyek a hagyományos csiszolóanyagokat eltömítik (pl. gipsz, glett) a nyíltpórusú struktúra lehetővé teszi a tökéletes porelvezetést a porelvezetős rezgőcsiszolóknál nagyoló anyag: szilíciumkarbid a következő típusokhoz: , szemcse csomagolás szélesség hossz csiszolórácsok (2 db) 120 kartonlap 115 mm 280 mm csiszolórácsok (2 db) 220 kartonlap 115 mm 280 mm csiszolórácsok (4 db) 120, 220 kartonlap 115 mm 280 mm 173
174 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök Delta- / Multicsiszoló Tépőzáras csiszolólapok sarokméret 95 mm gép: delta- / multicsiszoló cikkszám EAN tépőzáras csiszolótalp leírás változat a következő típusokhoz: csomagolás sarokméret edzett kivitel, furatokkal Bosch GDA 280 E, Bosch PDA 180/E, Bosch PDA 240 E kartonlap 95 mm Tépőzáras csiszolólapok korund sarokméret 95 mm a következő típusokhoz: Bosch, Casals, Einhell, Festool, Makita, Metabo, Skil gép: delta- / multicsiszoló fa, fémek hosszú élettartam gyantakötésű szálerősítésű anyag: korund szemcse csomagolás sarokméret tépőzáras csiszolólapok (5 db) 40 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (25 db) 40 betétlappal zsugorfóliázott 95 mm tépőzáras csiszolólapok (5 db) 60 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (25 db) 60 betétlappal zsugorfóliázott 95 mm tépőzáras csiszolólapok (5 db) 80 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (25 db) 80 betétlappal zsugorfóliázott 95 mm tépőzáras csiszolólapok (5 db) 120 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (25 db) 120 betétlappal zsugorfóliázott 95 mm tépőzáras csiszolólapok (5 db) 180 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (5 db) 240 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (20 db) 60, 120, 240 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (25 db) 60, 80, 120 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (15 db) 60, 80, 120 betétlappal zsugorfóliázott 95 mm 174
175 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök Tépőzáras csiszolólapok festék/lakk sarokméret 95 mm a következő típusokhoz: Bosch, Casals, Einhell, Festool, Makita, Metabo, Skil gép: delta- / multicsiszoló lakkozott felületek, fémek, műanyagok csökkenti a csiszolószemcsék eltömődését festék, lakk vagy glett csiszolásakor akár négyszer olyan tartós, mint a sima csiszolópapír különleges felületi bevonat szemcse csomagolás sarokméret tépőzáras csiszolólapok (5 db) 40 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (25 db) 40 betétlappal zsugorfóliázott 95 mm tépőzáras csiszolólapok (5 db) 60 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (5 db) 80 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (25 db) 80 betétlappal zsugorfóliázott 95 mm tépőzáras csiszolólapok (5 db) 120 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (25 db) 120 betétlappal zsugorfóliázott 95 mm tépőzáras csiszolólapok (5 db) 180 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (20 db) 60, 120, 240 betétlappal zsugorfóliázott 95 mm Tépőzáras csiszolólapok nedves/száraz sarokméret 95 mm a következő típusokhoz: Bosch, Casals, Einhell, Festool, Makita, Metabo, Skil gép: delta- / multicsiszoló barázdamentes nedves/száraz csiszoláshoz fémek, lakkok, bevonat, műanyagok vízálló nagyon hajlékony szemcse csomagolás sarokméret tépőzáras csiszolólapok (5 db) 280 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (5 db) 400 kartonlap 95 mm 175
176 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök Tépőzáras csiszolólapok korund sarokméret 105 mm a következő típusokhoz: AEG, Kress gép: delta- / multicsiszoló fa, fémek hosszú élettartam gyantakötésű szálerősítésű anyag: korund szemcse csomagolás sarokméret tépőzáras csiszolólapok (5 db) 40 kartonlap 105 mm tépőzáras csiszolólapok (5 db) 60 kartonlap 105 mm tépőzáras csiszolólapok (5 db) 80 kartonlap 105 mm tépőzáras csiszolólapok (5 db) 120 kartonlap 105 mm tépőzáras csiszolólapok (20 db) 60, 120, 240 kartonlap 105 mm 2 db-os tépőzáras csiszolólap-készlet: delta-csiszolólap 95 mm + kiegészítő csiszolólap korund a következő típusokhoz: Bosch PSM 160 A, Bosch Prio, Bosch Ventaro, Metabo FMS 200 Intec, Skil Octo gép: delta- / multicsiszoló fa, fémek hosszú élettartam gyantakötésű szálerősítésű anyag: korund szemcse csomagolás sarokméret tépőzáras csiszolólapok (10 db) 40 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (10 db) 60 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (10 db) 80 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (10 db) 120 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (15 db) 40, 80, 120 kartonlap 95 mm 176
177 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök 2 db-os tépőzáras csiszolólap-készlet: delta-csiszolólap 95 mm + kiegészítő csiszolólap festék/lakk a következő típusokhoz: Bosch PSM 160 A, Bosch Prio, Bosch Ventaro, Metabo FMS 200 Intec, Skil Octo gép: delta- / multicsiszoló lakkozott felületek, fémek, műanyagok csökkenti a csiszolószemcsék eltömődését festék, lakk vagy glett csiszolásakor akár négyszer olyan tartós, mint a sima csiszolópapír különleges felületi bevonat szemcse csomagolás sarokméret tépőzáras csiszolólapok (10 db) 40 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (10 db) 80 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (10 db) 120 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (10 db) 180 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (15 db) 40, 80, 120 kartonlap 95 mm Tépőzáras csiszolólapok korund 96 x 136 mm a következő típusokhoz: Black & Decker KA 1000, Black & Decker KA 150 K, Black & Decker KA 165 GT, Black & Decker KA 165 GTK, Black & Decker KA 250 KQS, Black & Decker Sandstorm KA 250 K gép: delta- / multicsiszoló fa, fémek hosszú élettartam gyantakötésű szálerősítésű anyag: korund szemcse csomagolás szélesség magasság tépőzáras csiszolólapok (10 db) 80 kartonlap 96 mm 136 mm tépőzáras csiszolólapok (10 db) 120 kartonlap 96 mm 136 mm tépőzáras csiszolólapok (10 db) 240 kartonlap 96 mm 136 mm tépőzáras csiszolólapok (10 db) 80, 120, 240 kartonlap 96 mm 136 mm 177
178 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök Tépőzáras csiszolólapok korund 98 x 139 mm a következő típusokhoz: RYOBI CCC-1801M, RYOBI ECS-1214N gép: delta- / multicsiszoló fa, fémek hosszú élettartam gyantakötésű szálerősítésű anyag: korund szemcse csomagolás szélesség magasság tépőzáras csiszolólapok (6 db) 40 kartonlap 98 mm 139 mm tépőzáras csiszolólapok (6 db) 80 kartonlap 98 mm 139 mm tépőzáras csiszolólapok (6 db) 120 kartonlap 98 mm 139 mm tépőzáras csiszolólapok (6 db) 180 kartonlap 98 mm 139 mm Tépőzáras csiszolólapok korund 107 x 142 mm a következő típusokhoz: Black & Decker KA 270 LDK, Black & Decker KA210, Black & Decker KA210E, Black & Decker KA220, Black & Decker KA220E, Black & Decker KA220G, Black & Decker KA260GTK, Black & Decker KA270GT, Black & Decker KA270GTK, Black & Decker Sandstorm KA 250 K gép: delta- / multicsiszoló fa, fémek hosszú élettartam gyantakötésű szálerősítésű anyag: korund tartalmaz: csúcsok (18 db) szemcse csomagolás szélesség magasság tépőzáras csiszolólapok (6 db) 40 kartonlap 107 mm 142 mm tépőzáras csiszolólapok (6 db) 60 kartonlap 107 mm 142 mm tépőzáras csiszolólapok (6 db) 80 kartonlap 107 mm 142 mm tépőzáras csiszolólapok (6 db) 120 kartonlap 107 mm 142 mm tépőzáras csiszolólapok (6 db) 180 kartonlap 107 mm 142 mm tépőzáras csiszolólapok (6 db) 80, 120, 240 kartonlap 107 mm 142 mm 178
179 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök Tépőzáras csiszolólapok korund 107 x 175 mm a következő típusokhoz: Black & Decker KA 270 LDK, Black & Decker KA210, Black & Decker KA210E, Black & Decker KA220, Black & Decker KA220E, Black & Decker KA220G, Black & Decker KA260GTK, Black & Decker KA270GT, Black & Decker KA270GTK, Black & Decker Sandstorm KA 250 K gép: delta- / multicsiszoló fa, fémek hosszú élettartam gyantakötésű szálerősítésű anyag: korund szemcse csomagolás szélesség magasság tépőzáras csiszolólapok (10 db) 80, 120, 240 kartonlap 107 mm 175 mm Sarokcsiszolóhoz Tépőzáras csiszolótányérok gép: sarokcsiszolóhoz csomagolás: kartonlap Ø menet külön tartozék tépőzáras csiszolótányér ø 115 mm M , , , tépőzáras csiszolótányér ø 125 mm M , , , , , , , , , , , Csiszolótányérok gép: sarokcsiszolóhoz kivitel: M14-es peremes anyával csomagolás: kartonlap Ø menet külön tartozék csiszolótányér ø 115 mm M , , , , csiszolótányér ø 125 mm M , , , , csiszolótányér ø 178 mm M , , ,
180 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök Csiszoló-lamellás tányér zirkon-korund gép: sarokcsiszolóhoz fémfelületek durva előcsiszolásához korong üvegszálerősítésű poliészterből élettartama többszöröse a csiszoló- és nagyolókorongokénak megfelel a következő szabványnak: EN anyag: cirkonkorund Ø szemcse furat csomagolás csiszoló-lamellás tányér ø 125 mm 40 ø 22,2 mm kartonlap csiszoló-lamellás tányér ø 115 mm 40 ø 22,2 mm kartonlap csiszoló-lamellás tányér ø 115 mm 40 ø 22,2 mm ömlesztett csiszoló-lamellás tányér ø 125 mm 60 ø 22,2 mm kartonlap csiszoló-lamellás tányér ø 115 mm 60 ø 22,2 mm kartonlap csiszoló-lamellás tányér ø 115 mm 60 ø 22,2 mm ömlesztett csiszoló-lamellás tányér ø 125 mm 80 ø 22,2 mm kartonlap csiszoló-lamellás tányér ø 115 mm 80 ø 22,2 mm kartonlap csiszoló-lamellás tányér ø 115 mm 80 ø 22,2 mm ömlesztett Csiszoló-lamellás tányér korund gép: sarokcsiszolóhoz fémfelületek durva előcsiszolásához korong üvegszálerősítésű poliészterből megfelel a következő szabványnak: EN anyag: korund csomagolás: ömlesztett Ø szemcse furat csiszoló-lamellás tányér ø 125 mm 40 ø 22,2 mm csiszoló-lamellás tányér ø 115 mm 40 ø 22,2 mm 180
181 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök Filc/gyapjú lamellás csiszolókorong gép: sarokcsiszolóhoz polírozáshoz politúrok és polírpaszták feldolgozásához (pl cikkszám) nemesacél, acél, alumínium, színesfémek megfelel a következő szabványnak: EN anyag: Filc csomagolás: ömlesztett Ø furat Lamellás csiszolókorong filccel ø 115 mm ø 22,2 mm gép: sarokcsiszolóhoz gyors és gondos tisztítás cikkszám : durva gyapjúval a lecsiszoláshoz és rozsdátlanításhoz cikkszám : finom gyapjúval a finomcsiszoláshoz és polírozáshoz nemesacél, acél, alumínium, színesfémek megfelel a következő szabványnak: EN anyag: egy innovatív és nagy hatékonyságú csiszoló polírkorong legyező alakú felépítéssel csomagolás: ömlesztett Ø furat Lamellás csiszolókorong gyapjúval ø 115 mm ø 22,2 mm Lamellás csiszolókorong gyapjúval ø 115 mm ø 22,2 mm 181
182 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök Tépőzáras csiszolókorongok korund ø 115 mm csiszolótányér Ø 115 mm tapadószövettel fa, fém hosszú élettartam gyantakötésű szálerősítésű anyag: korund csomagolás: kartonlap a következő típusokhoz: Ø szemcse változat tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 115 mm 40 lyuknélküli tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 115 mm 80 lyuknélküli tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 115 mm 120 lyuknélküli tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 115 mm 180 lyuknélküli Rostszálas csiszolókorongok idom csiszolótányér fém megmunkálásához gyantakötésű megfelel a következő szabványnak: EN csomagolás: betétlappal zsugorfóliázott Ø szemcse a következő típusokhoz: rostszálas csiszolókorongok (5 db) ø 115 mm rostszálas csiszolókorongok (5 db) ø 125 mm rostszálas csiszolókorongok (5 db) ø 180 mm rostszálas csiszolókorongok (5 db) ø 115 mm rostszálas csiszolókorongok (5 db) ø 125 mm rostszálas csiszolókorongok (5 db) ø 180 mm rostszálas csiszolókorongok (5 db) ø 115 mm rostszálas csiszolókorongok (5 db) ø 125 mm rostszálas csiszolókorongok (5 db) ø 180 mm rostszálas csiszolókorongok (5 db) ø 115 mm rostszálas csiszolókorongok (5 db) ø 125 mm rostszálas csiszolókorongok (5 db) ø 180 mm rostszálas csiszolókorongok (20 db) ø 125 mm 24, 40, 60, rostszálas csiszolókorongok (20 db) ø 115 mm 24, 40, 60,
183 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök Szortimentek gép: sarokcsiszolóhoz csomagolás: kartonbliszter tartalom Ø szemcse barkácskészlet csiszolótányér (1 db) ø 115 mm rostszálas csiszolókorongok (5 db) ø 115 mm 24, 24, 60, 80, 100 báránygyapjú polírsapka (1 db) ø 140 mm drótkefe (1 db) ø60mm Egyebek gép: sarokcsiszolóhoz minden nagyfelületű rozsdátlanítási munkához hegesztési munkálatok előkészítéséhez kő, fémek, nemesacél, fa, lakkok gyors, agresszív felületmegmunkálás magas minőségű nejlon hordozó szilíciumkarbid szemcsékkel nagyoló csomagolás: ömlesztett Ø furat univerzális tisztító tárcsa ø 115 mm ø 22,2 mm 183
184 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök Fúrógépekhez Kombinált csiszoló fixoflex gép: fúrógépekhez a csiszolóanyag optimális illesztése a munkadarabhoz rezgés nélküli karcmentes csiszolást tesz lehetővé kivitel: tépőzárrögzítéssel csomagolás: dupla bliszterkarton külön tartozék: , , , , , , , , , , , , , , Ø tengely fixoflex - kombinált csiszoló ø 125 mm ø8mm Tépőzáras csiszolókorongok korund ø 178 mm tányéros csiszolókhoz, tépőzárral, Ø 178 mm fa, fémek kiemelkedő csiszolóteljesítmény rendkívül hosszú élettartam szálerősítésű anyag: korund csomagolás: kartonlap Ø szemcse változat tépőzáras csiszolólapok (2 db) ø 178 mm 40, 80 lyuknélküli tépőzáras csiszolólapok (2 db) ø 178 mm 80, 120 lyuknélküli 184
185 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök Tépőzáras csiszolótányérok ø 125 mm gép: fúrógépekhez kivitel: tépőzárrögzítésű felület csomagolás: kartonlap külön tartozék: , , , , , , , , , , , , , , Ø tengely tépőzáras csiszolótányér ø 125 mm ø8mm Tépőzáras csiszolókorongok korund ø 125 mm csiszolótányér Ø 125 mm tapadószövettel fa, festék, fém hosszú élettartam gyantakötésű szálerősítésű anyag: korund csomagolás: kartonlap a következő típusokhoz: , , Ø szemcse változat tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 40 lyuknélküli tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 60 lyuknélküli tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 80 lyuknélküli tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 120 lyuknélküli tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 180 lyuknélküli tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 240 lyuknélküli tépőzáras csiszolólapok (12 db) ø 125 mm 40, 80, 240 lyuknélküli tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 60, 80, 240 lyuknélküli 185
186 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök Tépőzáras csiszolókorongok nedves/száraz ø 125 mm csiszolótányér Ø 125 mm tapadószövettel barázdamentes nedves/száraz csiszoláshoz fémek, lakkok, bevonat, műanyagok vízálló nagyon hajlékony csomagolás: kartonlap a következő típusokhoz: , , Ø szemcse változat tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm nedves/száraz 280 lyuknélküli tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm nedves/száraz 400 lyuknélküli Tépőzáras csiszolólapok szilíciumkarbid ø 125 mm csiszolótányér Ø 125 mm tapadószövettel fa, festék, kő hosszú élettartam nagyoló gyantakötésű szálerősítésű anyag: szilíciumkarbid csomagolás: kartonlap a következő típusokhoz: , , Ø szemcse változat tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 24 lyuknélküli 186
187 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök Tűzött csiszológyapjúk ø 125 mm csiszolótányér Ø 125 mm tapadószövettel száraz és nedves csiszoláshoz fémlemezek (pl. karosszériák) polírozásához csomagolás: kartonlap a következő típusokhoz: , , Ø változat tépőzáras polírozókorong ø 125 mm lyuknélküli Csiszolótányérok ø 125 mm gép: fúrógépekhez csomagolás: kartonlap külön tartozék: , , , , , Ø tengely csiszolótányér ø 125 mm ø8mm Csiszolólapok korund ø 125 mm csiszolótányér ø 125 mm fa anyag: korund csomagolás: kartonlap a következő típusokhoz: Ø szemcse csiszolókorongok (10 db) ø 125 mm csiszolókorongok (10 db) ø 125 mm csiszolókorongok (10 db) ø 125 mm csiszolókorongok (10 db) ø 125 mm 40, 80, csiszolókorongok (50 db) ø 125 mm 40, 80,
188 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök Legyező csiszolók gép: fúrógépekhez fa, műanyagok, fémek, stb. csomagolás: kartonlap Ø tengely szemcse csiszolótest magassága legyező csiszoló ø20mm ø6mm mm legyező csiszoló ø50mm ø6mm mm legyező csiszoló ø60mm ø6mm mm legyező csiszoló ø80mm ø6mm mm legyező csiszoló ø80mm ø6mm mm gép: fúrógépekhez fa, műanyagok, fémek, stb. csomagolás: kartonlap Ø tengely szemcse csiszolótest magassága csiszolómop ø50mm ø6mm mm Egyebek gép: fúrógépekhez minden nagyfelületű rozsdátlanítási munkához kő, fémek, nemesacél, fa, lakkok gyors, agresszív felületmegmunkálás nagy eltávolítóképesség az anyag károsítása nélkül csomagolás: kartonlap Ø tengely csiszolótest magassága univerzális tisztító tárcsa ø 100 mm ø6mm 13 mm 188
189 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök gép: fúrógépekhez fa, műanyagok, fémek, stb. tartalmaz: csiszolószalagok, szemcseméret 80, 150 (2 db) csomagolás: kartonlap külön tartozék: Ø tengely csiszolótest magassága csiszolóhenger ø45mm ø6mm 30 mm csiszolóhenger Ø 45 mm fa, műanyagok, fémek, stb. csomagolás: kartonlap a következő típusokhoz: , Ø szemcse csiszolószalagok (3 db) ø45mm 50, 80, 150 gép: fúrógépekhez fa, műanyagok, fémek, stb. tartalmaz: csiszolószalag, szemcseméret80(1db) csomagolás: kartonlap külön tartozék: Ø tengely csiszolótest magassága csiszolódob ø75mm ø8mm 80 mm csiszolódob Ø 75 x 80 mm fa, műanyagok, fémek, stb. csomagolás: kartonlap a következő típusokhoz: Ø szemcse csiszolószalagok (2 db) ø75mm 80,
190 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök Kézi csiszolás Univerzális csiszoló csiszolólap 93 x 230 mm Általános használatra sík és derékszögű felületekhez kétkomponensű markolat az erőteljes, de nem fárasztó munkához csomagolás: kartonlap univerzális csiszoló Felületcsiszoló csiszolókorong-rögzítés ø 125 mm gyors csiszoláshoz nagyoló kétkomponensű markolat az erőteljes, de nem fárasztó munkához tépőzáras rögzítés a csiszolópapír egyszerű cseréjéhez csomagolás: kartonlap külön tartozék: , , , , , , , , Ø felületcsiszoló ø 125 mm 190
191 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök Tépőzáras csiszolókorongok korund ø 125 mm fa, fémek hosszú élettartam gyantakötésű szálerősítésű anyag: korund a következő típusokhoz: Ø szemcse csomagolás tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 40, 60 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm 80, 120 kartonlap Tépőzáras csiszolókorongok festékhez/lakkhoz ø 125 mm lakkozott felületek, fémek, műanyagok csökkenti a csiszolószemcsék eltömődését festék, lakk vagy glett csiszolásakor akár négyszer olyan tartós, mint a sima csiszolópapír különleges felületi bevonat a következő típusokhoz: Ø szemcse csomagolás tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm festék/lakk 40, 60 kartonlap tépőzáras csiszolólapok (5 db) ø 125 mm festék/lakk 80, 120 kartonlap Polírozóeszközök politúrok és viaszok felviteléhez velúrborítású hátoldal tépőzárrögzítésű felület a következő típusokhoz: Ø csomagolás tépőzáras polírozószivacs ø 125 mm kartonlap 191
192 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök lakkok, színesfémek és krómacél felületek felfényezéséhez és magas fényűre polírozásához velúrborítású hátoldal tépőzárrögzítésű felület a következő típusokhoz: Ø csomagolás tépőzáras báránygyapjú polírozósapka ø 125 mm kartonlap Kézi deltacsiszoló csiszolópapír-rögzítés 95 mm finom kialakítású felületekre nehezen hozzáférhető sarkokhoz és finomcsiszoláshoz kétkomponensű markolat az erőteljes, de nem fárasztó munkához tépőzáras rögzítés a csiszolópapír egyszerű cseréjéhez csomagolás: kartonlap külön tartozék: , , , , , sarokméret kézi deltacsiszoló 95 mm Tépőzáras csiszolólapok korund sarokméret 95 mm fa, fémek hosszú élettartam gyantakötésű szálerősítésű anyag: korund a következő típusokhoz: , szemcse csomagolás sarokméret tépőzáras csiszolólapok (5 db) 40, 60 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (5 db) 80, 120 kartonlap 95 mm 192
193 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök Tépőzáras csiszolólapok festék/lakk sarokméret 95 mm lakkozott felületek, fémek, műanyagok csökkenti a csiszolószemcsék eltömődését festék, lakk vagy glett csiszolásakor akár négyszer olyan tartós, mint a sima csiszolópapír különleges felületi bevonat a következő típusokhoz: , szemcse csomagolás sarokméret tépőzáras csiszolólapok (5 db) festék/lakk 40, 60 kartonlap 95 mm tépőzáras csiszolólapok (5 db) festék/lakk 80, 120 kartonlap 95 mm Tépőzáras csiszolólapok nedves/száraz sarokméret 95 mm barázdamentes nedves/ száraz csiszoláshoz fémek, lakkok, bevonat, műanyagok vízálló nagyon hajlékony a következő típusokhoz: szemcse csomagolás sarokméret tépőzáras csiszolólapok (5 db) nedves/száraz 280, 400 kartonlap 95 mm Kézi csiszolók csiszolólap 93 x 230 mm csomagolás: címke méretek kézi csiszoló 160x85x45mm 193
194 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök anyag: parafa csomagolás: kartonlap méretek csiszolótuskó 123x67x45mm strapabíró kivitel anyag: műanyag csomagolás: címke méretek csiszolótuskó 130x32x70mm tartalom: csiszolótuskó, műanyag (1 db) csiszoló lapok, 70 x 130 mm, 10 x a 40, 60, 80, 100, 120 szemcseméretűekből (50 db) csomagolás: betétlappal zsugorfóliázott méretek kézi csiszoló készlet 130x32x70mm Csiszolótuskók univerzálisan alkalmazható a háztartásban, műhelyben és hobbifeladatoknál különösen alkalmas nehezen hozzáférhető helyek és élek csiszolására négy oldalán szilícium-karbid bevonattal vízálló nagyon hajlékony csomagolás: feliratos szalag szemcse méretek csiszolótuskó 40, x25x70mm csiszolótuskó 80, x25x67mm 194
195 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök Csiszolószivacsok ideális kontúrcsiszoláshoz fa, fémek, üveg, és sok máshoz is csomagolás: feliratos szalag szemcse méretek csiszolószivacs x98x10mm csiszolószivacs x98x10mm csiszolószivacs x98x10mm csiszolószivacsok (3 db) 60, 120, x98x10mm Csiszolófilc nemesacél, acél, alumínium és nemvas fémek csiszolásához, rozsdátlanításához és polírozásához fa csiszolásához innovatív és hatékony csiszológyapjú gyors és gondos tisztítás optimálisan illeszkedik a munkadarab alakjához szárazon és nedvesen is használható csomagolás: kartonlap kivitel szemcse méretek Csiszolófilc-lapok (2 db) durva x 230 mm Csiszolófilc-lapok (2 db) közepes x 230 mm Csiszolófilc-lapok (2 db) finom x 230 mm 195
196 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök Tépőzáras csiszolópapír tekercsek 4 m gyors és kényelmes csiszolópapírcsere anyag: korund csomagolás: feliratos szalag szemcse szélesség hossz tépőzáras csiszolópapír tekercs mm 4m tépőzáras csiszolópapír tekercs mm 4m tépőzáras csiszolópapír tekercs mm 4m tépőzáras csiszolópapír tekercs mm 4m tépőzáras csiszolópapír tekercs mm 4m tépőzáras csiszolópapír tekercs mm 4m tépőzáras csiszolópapír tekercs mm 4m tépőzáras csiszolópapír tekercs mm 4m Csiszolópapír tekercsek 5 m anyag: korund csomagolás: feliratos szalag szemcse szélesség hossz csiszolópapír tekercs mm 5m csiszolópapír tekercs mm 5m csiszolópapír tekercs mm 5m csiszolópapír tekercs mm 5m csiszolópapír tekercs mm 5m csiszolópapír tekercs mm 5m csiszolópapír tekercs mm 5m csiszolópapír tekercs mm 5m csiszolópapír tekercs mm 5m csiszolópapír tekercs mm 5m csiszolópapír tekercs mm 5m csiszolópapír tekercs mm 5m csiszolópapír tekercs mm 5m csiszolópapír tekercs mm 5m 196
197 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök Csiszolópapír tekercsek 25 m anyag: korund csomagolás: feliratos szalag szemcse szélesség hossz csiszolópapír tekercs mm 25 m csiszolópapír tekercs mm 25 m csiszolópapír tekercs mm 25 m csiszolópapír tekercs mm 25 m csiszolópapír tekercs mm 25 m Standard csiszolópapír-lapok fa szemcse csomagolás szélesség hossz standard csiszolópapír-lap 40 ömlesztett 230 mm 280 mm standard csiszolópapír-lap 60 ömlesztett 230 mm 280 mm standard csiszolópapír-lap 80 ömlesztett 230 mm 280 mm standard csiszolópapír-lap 100 ömlesztett 230 mm 280 mm standard csiszolópapír-lap 120 ömlesztett 230 mm 280 mm standard csiszolópapír-lap 180 ömlesztett 230 mm 280 mm standard csiszolópapír-lap 240 ömlesztett 230 mm 280 mm standard csiszolópapír-lapok (30 db) 40, 120, 240 betétlappal zsugorfóliázott 230 mm 280 mm Szuper csiszolópapír-lapok fa, fémek, lakkok, műanyagok hosszú élettartam hajlékony és erős szemcse csomagolás szélesség hossz szuper csiszolópapír-lap 40 ömlesztett 230 mm 280 mm szuper csiszolópapír-lap 60 ömlesztett 230 mm 280 mm 197
198 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök szemcse csomagolás szélesség hossz szuper csiszolópapír-lap 80 ömlesztett 230 mm 280 mm szuper csiszolópapír-lap 100 ömlesztett 230 mm 280 mm szuper csiszolópapír-lap 120 ömlesztett 230 mm 280 mm szuper csiszolópapír-lap 180 ömlesztett 230 mm 280 mm szuper csiszolópapír-lap 240 ömlesztett 230 mm 280 mm szuper csiszolópapír-lap 320 ömlesztett 230 mm 280 mm szuper csiszolópapír-lap 400 ömlesztett 230 mm 280 mm szuper csiszolópapír-lapok (16 db) 40, 80, 120, 240 kartonlap 230 mm 280 mm Vászonalapú csiszolólapok magas igények kielégítésére fa, fémek, műanyagok hosszú élettartam hajlékony és erős szemcse csomagolás szélesség hossz vászonalapú csiszolólap 40 ömlesztett 230 mm 280 mm vászonalapú csiszolólap 60 ömlesztett 230 mm 280 mm vászonalapú csiszolólap 80 ömlesztett 230 mm 280 mm vászonalapú csiszolólap 100 ömlesztett 230 mm 280 mm vászonalapú csiszolólap 120 ömlesztett 230 mm 280 mm vászonalapú csiszolólap 180 ömlesztett 230 mm 280 mm vászonalapú csiszolólap 240 ömlesztett 230 mm 280 mm vászonalapú csiszolólap 320 ömlesztett 230 mm 280 mm vászonalapú csiszolólap 400 ömlesztett 230 mm 280 mm vászonalapú csiszolólapok (16 db) 40, 80, 120, 240 kartonlap 230 mm 280 mm Exkluzív vászonalapú csiszolólapok a legmagasabb igények kielégítésére fa, fémek, műanyagok hosszú élettartam extra hajlékony nagyteljesítményű aggresszív csiszolás szemcse csomagolás szélesség hossz exkluzív vászonalapú csiszolólap 40 ömlesztett 230 mm 280 mm exkluzív vászonalapú csiszolólap 80 ömlesztett 230 mm 280 mm exkluzív vászonalapú csiszolólap 100 ömlesztett 230 mm 280 mm exkluzív vászonalapú csiszolólap 120 ömlesztett 230 mm 280 mm exkluzív vászonalapú csiszolólap 180 ömlesztett 230 mm 280 mm exkluzív vászonalapú csiszolólap 240 ömlesztett 230 mm 280 mm 198
199 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök Száraz-nedves csiszolópapír lapok fémek, lakkok, bevonat, műanyagok vízálló szemcse csomagolás szélesség hossz száraz-nedves csiszolópapír lap 80 ömlesztett 230 mm 280 mm száraz-nedves csiszolópapír lap 100 ömlesztett 230 mm 280 mm száraz-nedves csiszolópapír lap 120 ömlesztett 230 mm 280 mm száraz-nedves csiszolópapír lap 180 ömlesztett 230 mm 280 mm száraz-nedves csiszolópapír lap 280 ömlesztett 230 mm 280 mm száraz-nedves csiszolópapír lap 320 ömlesztett 230 mm 280 mm száraz-nedves csiszolópapír lap 400 ömlesztett 230 mm 280 mm száraz-nedves csiszolópapír lap 600 ömlesztett 230 mm 280 mm száraz-nedves csiszolópapír lap 1000 ömlesztett 230 mm 280 mm száraz-nedves csiszolópapír lapok (16 db) 280, 400, 600, 1000 kartonlap 230 mm 280 mm Csiszolópapírok festékekhez és lakkokhoz magas igények kielégítésére lakkozott felületek, fémek, műanyagok csökkenti a csiszolószemcsék eltömődését festék, lakk vagy glett csiszolásakor akár négyszer olyan tartós, mint a sima csiszolópapír különleges felületi bevonat szemcse csomagolás szélesség hossz csiszolópapír lap festékhez és lakkhoz 40 ömlesztett 230 mm 280 mm csiszolópapír lap festékhez és lakkhoz 60 ömlesztett 230 mm 280 mm csiszolópapír lap festékhez és lakkhoz 80 ömlesztett 230 mm 280 mm 199
200 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök szemcse csomagolás szélesség hossz csiszolópapír lap festékhez és lakkhoz 100 ömlesztett 230 mm 280 mm csiszolópapír lap festékhez és lakkhoz 120 ömlesztett 230 mm 280 mm csiszolópapír lap festékhez és lakkhoz 180 ömlesztett 230 mm 280 mm csiszolópapír lap festékhez és lakkhoz 240 ömlesztett 230 mm 280 mm csiszolópapír lap festékhez és lakkhoz 320 ömlesztett 230 mm 280 mm csiszolópapír lap festékhez és lakkhoz 400 ömlesztett 230 mm 280 mm csiszolópapír lapok festékhez és lakkhoz (16 db) 40, 80, 120, 240 kartonlap 230 mm 280 mm Acélgyapot csomagolás: feliratos szalag finomsági fok használat súly acélgyapot 000 fa-, fém-, műanyag-, üveg- és kőfelületek csiszolásához, polírozásához és 200 g tisztításához fa finomtisztításához, a lakk rétegek közti finomcsiszolásához, sárga- és vörösréz magasfényű polírozásához acélgyapot 00 padló, csempék, réz és elkoszolódott fafelületek tisztításához 200 g fa finomtisztításához, lakkrétegek mattításához fapadlók utáncsiszolásához acélgyapot 0 padló, csempék, alumínium és elkoszolódott fafelületek tisztításához 200 g alapozás, mattított felületek és fapadlók csiszolásához acélgyapot 1 padló, csempék, fém és elkoszolódott fafelületek tisztításához alapozás és fapadlók csiszolásához 200 g Polírozóeszközök gép: Polírozógépek lakkok, színesfémek és nemesacél felületek felfényezéséhez és magas fényűre polírozásához csiszoló- és polírpasztákkal velúrborítású hátoldal csomagolás: műanyagzacskó betétlappal Ø tépőzáras báránygyapjú polírozósapka ø 180 mm 200
201 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök gép: Polírozógépek politúrok és viaszok felviteléhez velúrborítású hátoldal csomagolás: műanyagzacskó betétlappal Ø tépőzáras polírozószivacs ø 180 mm gép: delta- / multicsiszoló lakkok, színesfémek és nemesacél felületek felfényezéséhez és magas fényűre polírozásához csiszoló- és polírpasztákkal velúrborítású hátoldal csomagolás: kartonlap a következő típusokhoz: sarokméret tépőzáras polírozófilc lap 95 mm gép: fúrógépekhez és excenter csiszolókhoz csiszolótányér Ø 125 mm tapadószövettel lakkok, színesfémek és krómacél felületek felfényezéséhez és magas fényűre polírozásához velúrborítású hátoldal csomagolás: kartonlap a következő típusokhoz: , , Ø tépőzáras polírozófilc lap ø 125 mm 201
202 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök gép: fúrógépekhez és excenter csiszolókhoz csiszolótányér Ø 125 mm tapadószövettel lakkok, színesfémek és nemesacél felületek felfényezéséhez és magas fényűre polírozásához csiszoló- és polírpasztákkal velúrborítású hátoldal csomagolás: kartonlap a következő típusokhoz: , , Ø tépőzáras báránygyapjú polírozósapka ø 125 mm gép: fúrógépekhez és excenter csiszolókhoz csiszolótányér Ø 125 mm tapadószövettel politúrok és viaszok felviteléhez velúrborítású hátoldal csomagolás: kartonlap a következő típusokhoz: , , Ø tépőzáras polírozószivacs ø 125 mm gép: fúrógépekhez magas fényűre polírozáshoz furat ø 22,2 mm csomagolás: kartonlap külön tartozék: Ø magasság vászonkorong ø 110 mm 20 mm 202
203 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök gép: fúrógépekhez politúrok és viaszok felviteléhez furatø10mm csomagolás: kartonlap külön tartozék: Ø magasság polírozó filckorong ø75mm 10 mm gép: fúrógépekhez előpolírozáshoz furatø10mm csomagolás: kartonlap külön tartozék: Ø magasság szizálrost kefe ø85mm 20 mm gép: fúrógépekhez előpolírozáshoz furatø10mm csomagolás: kartonlap külön tartozék: Ø magasság rongykorong ø85mm 10 mm gép: fúrógépekhez magas fényűre polírozáshoz viasszal és polírpasztával króm, sárgaréz, vörösréz, ezüst, lakkok csomagolás: kartonlap Ø tengely magasság polírozófej ø 120 mm ø8mm 40 mm 203
204 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök gép: fúrógépekhez csiszolótányér ø 125 mm lakkok, színesfémek és nemesacél felületek felfényezéséhez és magas fényűre polírozásához csiszoló- és polírpasztákkal kivitel: zsinórrögzítéssel csomagolás: kartonlap a következő típusokhoz: Ø báránygyapjú polírsapka ø 140 mm Tartozékok barna: előpolírozáshoz kék: felfényezéshez csomagolás: kartonbliszter polírpaszták (2 db) tengely nélküli csiszoló- és polírozókorongokhoz kivitel: alátéttel és szorítóanyával csomagolás: kartonbliszter Ø tengely furat a következő típusokhoz: szorítótüske ø10mm ø6mm ø10mm , , , szorítótüske ø13mm ø8mm ø13mm szorítótüske ø13mm ø8mm ø 13, 22,2 mm
205 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök Szortimentek tartalom: rongykorong, ø 85 mm (1 db) polírozó filckorong, ø 85 mm (1 db) polírpaszták (2 db) szorítótüske (1 db) csomagolás: kartonbliszter hobbi polírozókészlet tartalom: rongykorong, ø 85 mm (1 db) szizálrost kefe, ø 85 mm (1 db) polírpaszták (2 db) szorítótüske (1 db) csomagolás: kartonbliszter profi polírozókészlet Kerámia csiszolótestek fémek, üveg, kerámiák, műanyagok anyag: alumìnium csomagolás: kartonbliszter Ø forma csiszolótest magassága tengely kerámia csiszolótest ø25mm gömbölyű 25 mm ø6mm kerámia csiszolótest ø12mm hengeres 22 mm ø6mm kerámia csiszolótest ø25mm hengeres 15 mm ø6mm kerámia csiszolótest ø10-20mm kúpos 30 mm ø6mm kerámia csiszolótest ø20mm csúcsos-hengeres 30 mm ø6mm kerámia csiszolótestek (5 db) ø25mm gömbölyű 25 mm ø6mm ø12mm hengeres 22 mm ø25mm hengeres 15 mm ø10-20mm kúpos 30 mm ø20mm csúcsos-hengeres 30 mm 205
206 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.4 Csiszolóeszközök fémek, üveg, kerámiák, műanyagok anyag: alumìnium csomagolás: kartonbliszter cikkszám EAN kerámia csiszolótestek (5 db) leírás Ø forma csiszolótest magassága tengely ø14mm hengeres 15 mm ø16mm kúpos 20 mm ø13mm csúcsos-hengeres 16 mm ø10mm ívelt kúpos 14 mm ø16mm hengeres 8mm ø3mm minden élezési és csiszolási munkára anyag: korund furatø10mm csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: Ø szemcse csiszolótest magassága csiszolókorong ø75mm mm kivitel: munkadarabvezetővel csomagolás: kartonbliszter Ø tengely kés- és ollóélező ø60mm ø6mm láncfűrészek fogainak élezésére max RPM csomagolás: kartonbliszter kiegészítő termékek: Ø csiszolótest magassága tengely csiszolóstiftek (3 db) ø 4, 4,8, 5,5 mm 12 mm ø 2,3 mm 206
207 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Csiszolóeszközök csiszolókorongok egyengetéséhez csomagolás: kartonbliszter csiszolókorong-egyengető 207
208 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.5 Kefék 208
209 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Kefék Fúrógépekhez Acél drótkefék gép: fúrógépekhez rozsdátlanításhoz és tisztításhoz forrasztási és hegesztési munkák előkészítéséhez fémek, kő anyag: acéldrót Ø tengely drótbevonat szélessége változat csomagolás drótkorong kefe ø38mm ø6mm 6mm hullámosított kartonbliszter drótkorong kefe ø50mm ø6mm 12 mm hullámosított kartonbliszter drótkorong kefe ø70mm ø6mm 8mm fonott kartonbliszter drótkorong kefe ø75mm ø6mm 10 mm hullámosított kartonbliszter drótkorong kefe ø75mm ø6mm 10 mm hullámosított ömlesztett drótkorong kefe ø75mm ø6mm 20 mm hullámosított kartonbliszter drótkorong kefe ø 100 mm ø6mm 10 mm hullámosított kartonbliszter drótkorong kefe ø 100 mm ø6mm 20 mm hullámosított kartonbliszter gép: fúrógépekhez rozsdátlanításhoz és tisztításhoz forrasztási és hegesztési munkák előkészítéséhez fémek, kő anyag: acéldrót Ø tengely változat csomagolás drótkefe ø50mm ø6mm hullámosított kartonbliszter drótkefe ø65mm ø6mm fonott kartonbliszter drótkefe ø75mm ø6mm hullámosított kartonbliszter drótkefe ø75mm ø6mm hullámosított ömlesztett drótkefe ø80mm ø6mm hullámosított kartonbliszter 209
210 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.5 Kefék gép: fúrógépekhez ideális csövek belső felületéhez és nagyobb furatokhoz rozsdátlanításhoz és tisztításhoz forrasztási és hegesztési munkák előkészítéséhez fémek, kő anyag: acéldrót csomagolás: kartonbliszter Ø tengely drótbevonat szélessége hossz drótspirál kefe ø20mm ø8mm 55 mm 200 mm drótspirál kefe ø28mm ø6mm 60 mm 90 mm drótspirál kefe ø38mm ø8mm 55 mm 200 mm gép: fúrógépekhez ideális csövek belső felületéhez és nagyobb furatokhoz cikkszám : rozsdátlanításhoz és tisztításhoz cikkszám : sorjázási munkához fémek, kő anyag: acéldrót csomagolás: kartonbliszter Ø tengely változat drót ecsetkefe ø25mm ø6mm hullámosított drót ecsetkefe ø50mm ø6mm szétnyitott 210
211 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Kefék gép: fúrógépekhez hajlítható tengelyek és mini fúrógépek anyag: acéldrót tartalom: tárcsa alakú minikefe, ø 15 mm (1 db) üregelő minikefe, ø 25 mm (1 db) ecset alakú minikefe, ø 10 mm (1 db) csomagolás: kartonbliszter tengely minikefe készlet ø 2,3 mm gép: fúrógépekhez rozsdátlanításhoz és tisztításhoz forrasztási és hegesztési munkák előkészítéséhez fémek, kő anyag: acéldrót tartalom: drótkorong kefe, ø 75 x 10 mm (1 db) drótkefe, ø 75 mm (1 db) drótspirál kefe, ø 28 x 60 x 90 mm (1 db) drót ecsetkefe, ø 25 mm (1 db) csomagolás: kartonbliszter tengely drótkefe készlet ø6mm 211
212 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.5 Kefék Réz drótkefék gép: fúrógépekhez minden fínom csiszolási és polírozási munkához anyag: rézdrót csomagolás: kartonbliszter Ø tengely drótbevonat szélessége drótkorong kefe ø75mm ø6mm 10 mm gép: fúrógépekhez minden fínom csiszolási és polírozási munkához anyag: rézdrót csomagolás: kartonbliszter Ø tengely drótkefe ø50mm ø6mm gép: fúrógépekhez minden fínom csiszolási és polírozási munkához fa struktúrálásához anyag: rézbevonatú drót csomagolás: kartonbliszter Ø tengely drótbevonat szélessége fastruktúráló kefe ø80mm ø8mm 40 mm Nylonkefék gép: fúrógépekhez tisztításhoz, rozsdátlanításhoz, polírozáshoz fa, fémek, kő a közönséges drótkeféknél hosszabb élettartam agresszív a durvaszemcsés nejlonszálak által anyag: nejlonszál csomagolás: kartonra rögzítve 212 Ø tengely drótbevonat szélessége nejlon szeletkefe ø75mm ø6mm 10 mm nejlon szeletkefe ø 100 mm ø6mm 10 mm
213 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Kefék gép: fúrógépekhez tisztításhoz, rozsdátlanításhoz, polírozáshoz fa, fémek, kő a közönséges drótkeféknél hosszabb élettartam agresszív a durvaszemcsés nejlonszálak által anyag: nejlonszál csomagolás: kartonra rögzítve Ø tengely nejlon üregelő kefe ø45mm ø6mm nejlon üregelő kefe ø65mm ø6mm gép: fúrógépekhez tisztításhoz, rozsdátlanításhoz, polírozáshoz fa, fémek, kő a közönséges drótkeféknél hosszabb élettartam agresszív a durvaszemcsés nejlonszálak által anyag: nejlonszál csomagolás: kartonra rögzítve Ø tengely nejlon ecsetkefe ø22mm ø6mm gép: fúrógépekhez tisztításhoz, rozsdátlanításhoz, polírozáshoz fa, fémek, kő a közönséges drótkeféknél hosszabb élettartam agresszív a durvaszemcsés nejlonszálak által anyag: nejlonszál csomagolás: kartonra rögzítve Ø tengely nejlon legyezőkefe ø 100 mm ø6mm 213
214 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.5 Kefék gép: fúrógépekhez fém, fa és műanyag tisztításához és gondos polírozásához fémek, fa, műanyagok a finomszemcsés nylondrótkefe biztosítja a kíméletes megmunkálást anyag: nejlonszál csomagolás: kartonra rögzítve Ø tengely drótbevonat szélessége nejlon szeletkefe ø75mm ø6mm 10 mm nejlon szeletkefe ø 100 mm ø6mm 10 mm gép: fúrógépekhez fém, fa és műanyag tisztításához és gondos polírozásához fémek, fa, műanyagok a finomszemcsés nylondrótkefe biztosítja a kíméletes megmunkálást anyag: nejlonszál csomagolás: kartonra rögzítve Ø tengely nejlon üregelő kefe ø45mm ø6mm nejlon üregelő kefe ø65mm ø6mm Nemesacél drótkefék gép: fúrógépekhez forrasztási és hegesztési munkák előkészítéséhez rozsdátlanításhoz és tisztításhoz fémek, nemesacél, kő tartós és nem korrodeáló (nem hagy semmi korrozív maradékot a megmunkált munkadarabon) anyag: nemasacél drót csomagolás: kartonbliszter Ø tengely drótbevonat szélessége rozsdamentes acél drótkorong ø75mm ø6mm 12 mm 214
215 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Kefék Speciális kefék gép: fúrógépekhez vadbőr és nubukbőr keféléséhez puhafa bútor polírozásához - gondosan eltávolítja a polírozó viaszt fa és felületi struktúrái tisztításához por és anyagmaradék eltávolításához puha sörtékkel csomagolás: kartonra rögzítve Ø tengely polírozó kefe ø80mm ø6mm Sarokcsiszolóhoz Acél drótkefék gép: sarokcsiszolóhoz rozsdátlanításhoz és tisztításhoz forrasztási és hegesztési munkák előkészítéséhez fémek, kő anyag: acéldrót csomagolás: kartonbliszter Ø menet furat drótbevonat szélessége változat drótkorong kefe ø 115 mm ø 22,2 mm 15 mm fonott drótkorong kefe ø 115 mm M14 15 mm fonott gép: sarokcsiszolóhoz rozsdátlanításhoz és tisztításhoz forrasztási és hegesztési munkák előkészítéséhez fémek, kő anyag: acéldrót Ø menet változat csomagolás drótkefe ø60mm M14 hullámosított kartonbliszter drótkefe ø65mm M14 fonott kartonbliszter drótkefe ø65mm M14 fonott ömlesztett drótkefe ø90mm M14 hullámosított kartonbliszter drótkefe ø 100 mm M14 fonott kartonbliszter 215
216 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.5 Kefék gép: sarokcsiszolóhoz rozsdátlanításhoz és tisztításhoz forrasztási és hegesztési munkák előkészítéséhez fémek, kő anyag: acéldrót csomagolás: kartonbliszter Ø menet változat kúpos drótkefe ø 100 mm M14 hullámosított gép: sarokcsiszolóhoz rozsdátlanításhoz és tisztításhoz forrasztási és hegesztési munkák előkészítéséhez fémek, kő anyag: acéldrót csomagolás: kartonbliszter Ø menet drótbevonat szélessége változat kúpos drótkefe ø 100 mm M14 17 mm fonott Nemesacél drótkefék gép: sarokcsiszolóhoz rozsdátlanításhoz és tisztításhoz forrasztási és hegesztési munkák előkészítéséhez fémek, nemesacél, kő tartós és nem korrodeáló (nem hagy semmi korrozív maradékot a megmunkált munkadarabon) anyag: nemasacél drót csomagolás: kartonbliszter Ø menet drótbevonat szélessége változat drótkorong kefe ø 100 mm M14 15 mm fonott 216
217 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Kefék gép: sarokcsiszolóhoz rozsdátlanításhoz és tisztításhoz forrasztási és hegesztési munkák előkészítéséhez fémek, nemesacél, kő tartós és nem korrodeáló (nem hagy semmi korrozív maradékot a megmunkált munkadarabon) anyag: nemasacél drót csomagolás: kartonbliszter Ø menet változat drótkefe ø65mm M14 hullámosított drótkefe ø65mm M14 fonott Kézi drótkefék kivitel: műanyag fogantyú csomagolás: kartonra rögzítve anyag hossz kézi drótkefe acéldrót 265 mm kézi drótkefe rézdrót 265 mm kézi drótkefe nemasacél drót 265 mm kivitel: famarkolattal, gyertya alakú csomagolás: kartonra rögzítve élezés anyag hossz kézi drótkefe háromsoros acéldrót 200 mm kivitel: famarkolattal csomagolás: kartonra rögzítve anyag méretek reszelőtisztító kefe acéldrót 40 x 253 mm 217
218 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.5 Kefék kivitel: famarkolattal csomagolás: kartonra rögzítve élezés anyag hossz drótkefe 5 soros acéldrót 205 mm kivitel: famarkolattal csomagolás: kartonra rögzítve élezés anyag hossz drótkefe 5 soros rézbevonatú drót 205 mm kivitel: famarkolattal csomagolás: kartonra rögzítve élezés anyag hossz kézi drótkefe 4 soros acéldrót 280 mm kivitel: famarkolattal csomagolás: kartonra rögzítve élezés anyag hossz kézi drótkefe 4 soros hullámosított acéldrót 280 mm kivitel: famarkolattal csomagolás: kartonra rögzítve élezés anyag hossz finom drótkefe 4 soros rézdrót 220 mm kivitel: famarkolattal csomagolás: kartonra rögzítve élezés anyag hossz kézi drótkefe háromsoros rézdrót 200 mm 218
219 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Körfűrészlapok 219
220 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.6 Körfűrészlapok Kézi körfűrészlapok Bíborvörös széria - közepesen durva vágások strapabíró univerzális fűrészlap hossz- és keresztvágások fa, szögelt fa, műanyagok, vékonyfalú acélprofilok, színesfémek kitörésmentes vágási felületek zajcsökkentés a lézeres megmunkálásnak köszönhetően anyag: TCT polírozott felület homokfúvott fogkoszorú, különleges fog váltófog vágás minősége: közepesen durva vágások csomagolás: bliszteres duplakarton Ø furat vágatszélesség fogak körfűrészlap ø 160 mm ø16mm 2,8 mm körfűrészlap ø 160 mm ø20mm 2,8 mm körfűrészlap ø 190 mm ø30mm 2,8 mm körfűrészlap ø 210 mm ø30mm 2,8 mm körfűrészlap ø 230 mm ø30mm 2,8 mm 34 Ezüst széria - könnyű, gyors vágások hosszanti vágások kartonlapok, rétegelt lemezek, egy oldalon laminált fa- és furnérlemezek, egy oldalon funérozott lemezek gyémántmegmunkálású, keményfémlapkás fogak tiszta, tépésmentes vágási felület zajcsillapított a lérezvágott rések és az elvékonyított fűrészlaptest által anyag: TCT fényesre polírozott felület homokfúvott fogkoszorú, lézer- és hűtőrések konkáv laposfog vágás minősége: könnyű, gyors vágások csomagolás: bliszteres duplakarton 220 Ø furat vágatszélesség fogak körfűrészlap ø 130 mm ø16mm 2,4 mm körfűrészlap ø 140 mm ø 12,75 mm 2,4 mm körfűrészlap ø 150 mm ø16mm 2,4 mm körfűrészlap ø 150 mm ø20mm 2,4 mm körfűrészlap ø 156,5 mm ø 12,75 mm 2,4 mm körfűrészlap ø 160 mm ø16mm 2,4 mm körfűrészlap ø 160 mm ø20mm 2,4 mm körfűrészlap ø 180 mm ø20mm 2,6 mm 28
221 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Körfűrészlapok Ø furat vágatszélesség fogak körfűrészlap ø 184 mm ø16mm 2,6 mm körfűrészlap ø 190 mm ø16mm 2,6 mm körfűrészlap ø 190 mm ø20mm 2,6 mm körfűrészlap ø 190 mm ø30mm 2,6 mm körfűrészlap ø 210 mm ø30mm 2,6 mm 32 Narancssárga széria - finom, tiszta vágások hossz- és keresztvágások természetes fák, kemény farostlemezek, lambériák, panelek tiszta, tépésmentes vágási felület anyag: TCT polírozott felület homokfúvott fogkoszorú multi-váltakozófogazású (változó oldalúan mart fogak) vágás minősége: finom, tiszta vágások csomagolás: bliszteres duplakarton Ø furat vágatszélesség fogak körfűrészlap ø 130 mm ø16mm 2,6 mm körfűrészlap ø 160 mm ø20mm 2,6 mm körfűrészlap ø 210 mm ø30mm 2,8 mm 64 Zöld széria - gyors, finom vágások hossz- és keresztvágások fa, kartonlapok, rétegelt lemezek, asztaloslemez, lambériák anyag: TCT váltófog vágás minősége: gyors, finom vágás csomagolás: bliszteres duplakarton Ø furat vágatszélesség fogak körfűrészlap ø 127 mm ø 12,75 mm 2,4 mm körfűrészlap ø 130 mm ø16mm 2,4 mm körfűrészlap ø 140 mm ø 12,75 mm 2,4 mm
222 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.6 Körfűrészlapok Ø furat vágatszélesség fogak körfűrészlap ø 140 mm ø20mm 2,4 mm körfűrészlap ø 150 mm ø16mm 2,4 mm körfűrészlap ø 150 mm ø20mm 2,4 mm körfűrészlap ø 156,5 mm ø 12,75 mm 2,4 mm körfűrészlap ø 160 mm ø16mm 2,4 mm körfűrészlap ø 160 mm ø20mm 2,4 mm körfűrészlap ø 160 mm ø25mm 2,4 mm körfűrészlap ø 170 mm ø20mm 2,4 mm körfűrészlap ø 180 mm ø20mm 2,4 mm körfűrészlap ø 184 mm ø16mm 2,4 mm körfűrészlap ø 190 mm ø16mm 2,4 mm körfűrészlap ø 190 mm ø20mm 2,4 mm körfűrészlap ø 190 mm ø30mm 2,4 mm körfűrészlap ø 200 mm ø30mm 2,4 mm körfűrészlap ø 210 mm ø30mm 2,4 mm körfűrészlap ø 230 mm ø30mm 2,6 mm 34 Barna sorozat - gyors, finom vágások 222 hossz- és keresztvágások fa, kartonlapok anyag: TCT csiszolt felület homokfúvott fogkoszorú váltófog vágás minősége: gyors, finom vágás csomagolás: kartonbliszter Ø furat vágatszélesség fogak körfűrészlap ø 130 mm ø16mm 2,4 mm körfűrészlap ø 140 mm ø 12,75 mm 2,4 mm körfűrészlap ø 150 mm ø16mm 2,4 mm körfűrészlap ø 150 mm ø20mm 2,4 mm körfűrészlap ø 160 mm ø16mm 2,4 mm körfűrészlap ø 160 mm ø20mm 2,4 mm körfűrészlap ø 180 mm ø20mm 2,4 mm 22
223 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Körfűrészlapok Ø furat vágatszélesség fogak körfűrészlap ø 190 mm ø16mm 2,4 mm körfűrészlap ø 190 mm ø30mm 2,4 mm körfűrészlap ø 210 mm ø30mm 2,4 mm 30 Kék széria - finom vágások különösen alkalmas keresztvágásokra fa, rétegelt lemezek, lambériák, panelek anyag: CV hegyes fogú vágás minősége: finom vágások csomagolás: bliszteres duplakarton Ø furat vágatszélesség fogak körfűrészlap ø 127 mm ø 12,75 mm 2mm körfűrészlap ø 130 mm ø16mm 2mm körfűrészlap ø 140 mm ø 12,75 mm 2mm körfűrészlap ø 140 mm ø20mm 2mm körfűrészlap ø 150 mm ø16mm 2mm körfűrészlap ø 150 mm ø20mm 2mm körfűrészlap ø 160 mm ø16mm 2mm körfűrészlap ø 160 mm ø20mm 2mm körfűrészlap ø 180 mm ø20mm 2,4 mm körfűrészlap ø 184 mm ø16mm 2,4 mm körfűrészlap ø 190 mm ø16mm 2,4 mm körfűrészlap ø 190 mm ø20mm 2,4 mm körfűrészlap ø 190 mm ø30mm 2,4 mm körfűrészlap ø 210 mm ø30mm 2,4 mm
224 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.6 Körfűrészlapok Asztali körfűrészlapok Narancssárga széria - finom, tiszta vágások hossz- és keresztvágások tömörfák, kartonlapok, rétegelt lemezek, asztaloslemez, kemény farostlemezek, lambériák, panelek kitörésmentes vágási felületek anyag: TCT polírozott felület homokfúvott fogkoszorú univerzális váltófogazású vágás minősége: finom, tiszta vágások csomagolás: kartondoboz Ø furat vágatszélesség fogak körfűrészlap ø 250 mm ø30mm 3,2 mm körfűrészlap ø 300 mm ø30mm 3,2 mm körfűrészlap ø 315 mm ø30mm 3,2 mm körfűrészlap ø 350 mm ø30mm 3,5 mm 54 Zöld széria - gyors, finom vágások hossz- és keresztvágások tömörfák, természetes fák, kartonlapok, rétegelt lemezek, építési fa, tűzifa anyag: TCT polírozott felület homokfúvott fogkoszorú váltakozó fogazat hosszanti vágásokhoz, behatárolt forgácsolási vastagság, visszarúgás-limitált vágás minősége: gyors, finom vágás csomagolás: kartondoboz Ø furat vágatszélesség fogak körfűrészlap ø 250 mm ø30mm 3,2 mm körfűrészlap ø 300 mm ø30mm 3,2 mm körfűrészlap ø 315 mm ø30mm 3,2 mm körfűrészlap ø 350 mm ø30mm 3,5 mm körfűrészlap ø 400 mm ø30mm 3,5 mm
225 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Körfűrészlapok Barna sorozat - gyors, finom vágások hossz- és keresztvágások fa, kartonlapok anyag: TCT csiszolt felület homokfúvott fogkoszorú váltófog vágás minősége: gyors, finom vágás csomagolás: kartondoboz Ø furat vágatszélesség fogak körfűrészlap ø 250 mm ø30mm 3,2 mm körfűrészlap ø 300 mm ø30mm 3,2 mm körfűrészlap ø 315 mm ø30mm 3,2 mm 28 Piros széria - gyors, durva vágások kemény- és puhafák, kartonlapok, rétegelt lemezek, építési fa, tűzifa anyag: CV fényesre polírozott felület farkasfogú vágás minősége: gyors, durva vágások csomagolás: kartondoboz Ø furat vágatszélesség fogak körfűrészlap ø 250 mm ø30mm 1,4 mm körfűrészlap ø 300 mm ø30mm 1,6 mm körfűrészlap ø 315 mm ø30mm 1,8 mm körfűrészlap ø 350 mm ø30mm 1,8 mm körfűrészlap ø 400 mm ø30mm 2mm
226 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.6 Körfűrészlapok Fejező- és gérvágó fűrészlap Bíborvörös széria - finom, tiszta vágások precíziós vágások színesfémek, műanyagok, üvegszálerősítésű műanyagok gyémántmart anyag: TCT fényesre polírozott felület homokfúvott fogkoszorú trapezoid laposfog negatív homlokszöggel vágás minősége: finom, tiszta vágások csomagolás: duplakarton Ø furat vágatszélesség fogak fűrészlap "Profi Plus" ø 205 mm ø18mm 3,2 mm fűrészlap "Profi Plus" ø 209 mm ø30mm 3,2 mm fűrészlap "Profi Plus" ø 250 mm ø30mm 3,4 mm 80 Ezüst széria - legtisztább vágások rétegelt lemezek, egy oldalon laminált fa- és furnérlemezek, egy oldalon funérozott lemezek, lambériák, panelek gyémántmart zajcsökkentés a lézeres megmunkálásnak köszönhetően anyag: TCT fényesre polírozott felület homokfúvott fogkoszorú, lézer- és hűtőrések trapezoid laposfog negatív homlokszöggel vágás minősége: legtisztább vágások csomagolás: duplakarton Ø furat vágatszélesség fogak fűrészlap ø 205 mm ø18mm 2,2 mm fűrészlap ø 209 mm ø30mm 2,2 mm fűrészlap ø 250 mm ø20mm 2,6 mm fűrészlap ø 250 mm ø30mm 2,6 mm
227 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Körfűrészlapok Zöld széria - gyors, finom vágások fa, kartonlapok, egy oldalon funérozott lemezek, panelek gyémántmart anyag: TCT fényesre polírozott felület homokfúvott fogkoszorú váltakozó fogazat negatív homlokszöggel vágás minősége: gyors, finom vágás csomagolás: duplakarton Ø furat vágatszélesség fogak fűrészlap "Standard Plus" ø 205 mm ø18mm 2,8 mm fűrészlap "Standard Plus" ø 250 mm ø30mm 3,2 mm 24 Kék széria - finom, könnyű vágások fa, kartonlapok, asztaloslemez anyag: CV fényesre polírozott felület fogterpesztett, negatív dőlésszögű vágás minősége: finom, könnyű vágások csomagolás: duplakarton Ø furat vágatszélesség fogak fűrészlap "Standard" ø 205 mm ø18mm 2,6 mm fűrészlap "Standard" ø 209 mm ø30mm 2,6 mm
228 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.7 Ráspolyok és süllyesztők 228
229 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Ráspolyok és süllyesztők Süllyesztők fa, műanyagok, színesfémek anyag: WS csomagolás: kartonbliszter Ø szög tengely süllyesztő (3 db) ø 6, 12, 16 mm 45 ø6mm fémek, műanyagok, fa anyag: HSS kivitel: 3 vágóélű csomagolás: kartonbliszter Ø szög tengely süllyesztő ø12mm 45 ø8mm süllyesztő ø16mm 45 ø8mm fa, műanyagok, színesfémek fúr és süllyeszt egy munkafázisban csökkenti a fa véletlen kitépésének esélyét hatszögbefogású, a gyors cseréhez a hatszögbefogású tokmányokban anyag: WS kivitel: 3 vágóélű csomagolás: kartonbliszter Ø szög süllyesztőfúró ø3-8mm 45 3,5-4mmátmérőjű süllyesztett fejű csavarokhoz süllyesztőfúró ø4-10mm 45 süllyesztett fejű csavarokhoz ø 4,5-5mm süllyesztőfúró ø5-12mm 45 süllyesztett fejű csavarokhoz ø 5,5-6mm 229
230 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.7 Ráspolyok és süllyesztők fa, műanyagok, színesfémek hatszögbefogású, a gyors cseréhez a hatszögbefogású tokmányokban anyag: WS kivitel: 1 vágóélű csomagolás: kartonbliszter Ø szög süllyesztő ø10mm süllyesztő ø12mm süllyesztő ø16mm süllyesztő ø19mm süllyesztő (3 db) ø 12, 16, 19 mm 45 lemezacélok, fa, műanyagok hatszögbefogású, a gyors cseréhez a hatszögbefogású tokmányokban anyag: HSS kivitel: 3 vágóélű csomagolás: kartonbliszter Ø szög süllyesztő ø10mm süllyesztő ø12mm süllyesztő ø16mm 45 Kézi süllyesztők fa, alumíniumprofilok, műanyagok kivitel: 3 vágóélű anyag: műanyag és szerszámacél csomagolás: kartonbliszter Ø szög kézi süllyesztő ø19mm
231 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Ráspolyok és süllyesztők Előfúró süllyesztővel fa, műanyagok fúr és süllyeszt egy munkafázisban kivitel: süllyesztővel csomagolás: kartonbliszter Ø szög fúró előfúró ø3,2-12mm 45 ø 3,2 mm 3,5-4mmátmérőjű süllyesztett fejű csavarokhoz előfúró ø3,5-5mm 45 ø 3,5 mm süllyesztett fejű csavarokhoz ø 4-4,5 mm előfúró ø4,5-7mm 45 ø 4,5 mm süllyesztett fejű csavarokhoz ø5-6mm előfúró ø4,5-16mm 45 ø 4,5 mm süllyesztett fejű csavarokhoz ø5-6mm speciálisan teraszdeszka fúrásához fa, műanyagok fúr és süllyeszt egy munkafázisban hatszögbefogású, a gyors cseréhez a hatszögbefogású tokmányokban kivitel: süllyesztővel csomagolás: kartonbliszter Ø szög előfúró ø4,5-12mm 45 süllyesztett fejű csavarokhoz ø5-6mm 231
232 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.7 Ráspolyok és süllyesztők fa, műanyagok, színesfémek hatszögbefogású, a gyors cseréhez a hatszögbefogású tokmányokban fúr és süllyeszt egy munkafázisban a mélységstopnak köszönhetően alkalmas a sorozatfúrásra, mindig azonos furatmélységgel kivitel: süllyesztővel, állítható mélységstoppal csomagolás: kartonbliszter Ø szög előfúró ø3,2-12mm 45 Szortimentek fa tengely: hatszögszár tartalom: betét tartó, mágnessel (1 db) süllyesztőfúró, ø 8, 10, 12 mm (3 db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek, Pozidriv PZ (3 db) klf. cserélhető csavarhúzó betétek, Torx TX (3 db) csomagolás: kartonbliszter csavarozó készlet 232
233 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Ráspolyok és süllyesztők Profilráspolyok horonykészítéshez és anyag gyors eltávolításához fa anyag: WS csomagolás: kartonbliszter Ø megmunkálási hossz forma tengely profil ráspoly ø 13,5 mm 35 mm hengeres ø 6,35 mm profil ráspoly ø 13,5 mm 35 mm hengeres, ívelt ø 6,35 mm profil ráspoly ø6-13mm 35 mm kúpos ø 6,35 mm profil ráspoly ø15mm 15 mm gömbölyű ø 6,35 mm profil ráspoly ø15mm 30 mm körteformájú ø 6,35 mm ráspoly- és süllyesztőkészlet ø12mm 35 mm hengeres ø 6,35 mm ø5-12mm 35 mm kúpos ø14mm 14 mm gömbölyű ø12mm 35 mm hengeres gép: akkus csavarozógépek horonykészítéshez és anyag gyors eltávolításához fa hatszögbefogású, a gyors cseréhez a hatszögbefogású tokmányokban anyag: WS csomagolás: kartonbliszter Ø megmunkálási hossz forma tengely profil ráspoly ø 13,5 mm 30 mm hengeres ø 6,35 mm fémek anyag: WS csomagolás: kartonbliszter Ø megmunkálási hossz forma tengely profil ráspoly ø 12,5 mm 35 mm hengeres ø 6,35 mm profil ráspoly ø5-12mm 35 mm kúpos ø 6,35 mm 233
234 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.7 Ráspolyok és süllyesztők Dob ráspolyok fa, alumínium, építőpanelek nem töltődik fel nincs szükség utóélezésre csomagolás: kartonbliszter Ø megmunkálási hossz tengely dob ráspoly ø52mm 30 mm ø6mm tartalom: nagyolóráspoly (1 db) simítóráspoly (1 db) csiszolószalag, durva (1 db) csiszolószalag, finom (1 db) csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: tengely forgóráspoly-készlet ø6mm Kúpos tágító marók fa, műanyagok, színesfémek anyag: WS csomagolás: kartonbliszter Ø megmunkálási hossz tengely kúpos tágító maró ø6-24mm 32 mm ø8mm fa, műanyagok, színesfémek, lemezacélok, nemesacél kivitel: 2 vágóélű anyag: HSS csomagolás: kartonbliszter Ø megmunkálási hossz tengely kúpos tágító maró ø3-14mm 32 mm ø8mm kúpos tágító maró ø5-20mm 45 mm ø8mm kúpos tágító maró ø8-31mm 55 mm ø10mm 234
235 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Ráspolyok és süllyesztők fa, műanyagok, színesfémek, lemezacélok, nemesacél anyag: HSS csomagolás: kartonbliszter Ø megmunkálási hossz tengely kúpos tágító maró ø6-24mm 33 mm ø8mm fa, műanyagok, színesfémek, lemezacélok, nemesacél hatszögbefogású, a gyors cseréhez a hatszögbefogású tokmányokban anyag: HSS kivitel: 2 vágóélű csomagolás: kartonbliszter Ø megmunkálási hossz kúpos tágító maró ø5-20mm 44 mm Lépcsős fúrók nemesacél, lemezacélok, színesfémek, műanyagok anyag: HSS kivitel: előfúrócsúccsal, 3 vágóélű csomagolás: kartonbliszter lépésátmérő megmunkálási hossz tengely lépcsős fúró ø mm 44 mm ø8mm lépcsős fúró ø mm 54 mm ø10mm lépcsős fúró ø mm 54 mm ø10mm kifejezetten lemezcsavarokhoz nemesacél, fémek, színesfémek hatszögbefogású, a gyors cseréhez a hatszögbefogású tokmányokban anyag: HSS kivitel: 3 vágóélű csomagolás: kartonbliszter lépésátmérő megmunkálási hossz lépcsős fúró ø6-8-10mm 22 mm süllyesztett fejű csavarokhoz ø 6, 8, 10 mm 235
236 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.8 Fúrótokmányok 236
237 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Fúrótokmányok Gyorsszorítós fúrótokmányok gép: akkus csavarozók és fúrógépek jobb- és balfutás csomagolás: duplabliszter szorítási szélesség tokmány fúróbefogás menet gyorsszorítós tokmány 1,5-10mm 10 (3/8") - 24 belső csavarmenet gyorsszorítós tokmány 1,5-13mm 13 (1/2") - 20 belső csavarmenet gép: akkus csavarozók és fúrógépek sorozat "Economy line" jobb- és balfutás csomagolás: kartonbliszter szorítási szélesség tokmány fúróbefogás menet gyorsszorítós tokmány "Economy line" 1,5-10mm 10 (3/8") - 24 belső csavarmenet gyorsszorítós tokmány "Economy line" 1,5-13mm 13 (1/2") - 20 belső csavarmenet gép: fúrógépek és ütvefúrók szerszámok gyors befogásához és kioldásához szorítóerő-rogzítő változat: ütésálló jobb- és balfutás csomagolás: duplabliszter szorítási szélesség tokmány fúróbefogás menet gyorsszorítós tokmány 1,5-13mm 13 (1/2") - 20 belső csavarmenet 237
238 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.8 Fúrótokmányok gép: fúrógépekhez szerszámok gyors befogásához és kioldásához csomagolás: duplabliszter szorítási szélesség tokmány fúróbefogás menet gyorsszorítós tokmány 1,5-13mm 13 (1/2") - 20 belső csavarmenet gép: akkus csavarozók és fúrógépek változat: ütésálló jobb- és balfutás csomagolás: duplabliszter szorítási szélesség tokmány fúróbefogás menet gyorsszorítós tokmány 1,5-13mm 13 (1/2") - 20 belső csavarmenet gép: akkus csavarozók és fúrógépek szerszámok gyors befogásához és kioldásához radiálrögzítővel változat: ütésálló jobb- és balfutás csomagolás: duplabliszter szorítási szélesség tokmány fúróbefogás menet gyorsszorítós tokmány 1,5-13mm 10 (3/8") - 24 belső csavarmenet gép: csavarozószárak hatszögbefogással jobbfutású csomagolás: duplabliszter tengely szorítási szélesség gyorsszorítós tokmány hatszögszár 0,5-6,5 mm 238
239 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Fúrótokmányok Fogaskoszorús fúrótokmányok gép: fúrógépekhez változat: ütésálló jobb- és balfutás csomagolás: duplabliszter külön tartozék: , szorítási szélesség tokmány fúróbefogás menet fogaskoszorús fúrótokmány 1,5-13mm 13 (1/2") - 20 belső csavarmenet gép: akkus csavarozók és fúrógépek változat: ütésálló jobb- és balfutás csomagolás: duplabliszter külön tartozék: , szorítási szélesség tokmány fúróbefogás menet fogaskoszorús fúrótokmány 1,5-13mm 10 (3/8") - 24 belső csavarmenet gép: fúrógépekhez sorozat "Economy line" változat: ütésálló jobb- és balfutás csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , szorítási szélesség tokmány fúróbefogás menet fogaskoszorús fúrótokmány "Economy line" 1,5-13mm 13 (1/2") - 20 belső csavarmenet 239
240 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.8 Fúrótokmányok Tartozékok megfelel: DIN 6349 csomagolás: kartonbliszter kulcs megnevezése a következő típusokhoz: a következő típusokhoz: tokmánykulcs S2A AEG, Bosch, Fein, Kress, Metabo, Rockwell, , , Röhm, Skil, Wolf, wolfcraft tokmánykulcs B16, S3 wolfcraft tokmánykulcs Jacobs K6, S14 Black & Decker, Makita, Metabo, Skil, Wolf tokmánykulcs Jacobs K30, S8 Black & Decker, Makita, Metabo, Skil, Wolf minden elterjedt fúrótokmányhoz tokmánykulcs méretek 4-5,5-6-7 mm csomagolás: kartonra rögzítve a következő típusokhoz: univerzális fúrótokmánykulcs , , gép: SDS-plus befogású fúrókalapácshoz 1/2 (13) x 20 mm belső menetű fúrótokmányhoz csak fúráshoz - nem ütésálló! csomagolás: kartonbliszter tengely fúrótokmány-adapter SDS-plus 240
241 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Fúrótokmányok Szortimentek gép: SDS-plus befogású fúrókalapácshoz sorozat "Economy line" csak fúráshoz - nem ütésálló! tartalom: tokmány, 1,5-13 mm, belső csavarmenet 13 (1/2") x 20 mm (1 db) tokmánykulcs, S2A (1 db) fúrótokmány-adapter, SDS-plus, 13mm-es (1/2 ) x 20 mm menettel (1 db) csomagolás: duplabliszter tengely SDS-plusz készlet "Economy line" SDS-plus Hajlékony tengelyek gép: fúrógépekhez hurokvédelemmel jobbfutású max RPM tartalmaz: fogaskoszorús fúrótokmány, 8 mm (1 db) tokmánykulcs (1 db) csomagolás: kartonra rögzítve tengely szorítási szélesség kivitel hossz hajlékony tengely ø8mm 0,5-8mm háromszoros golyóscsapágyazású strapabíró kivitel mm gép: fúrógépekhez hurokvédelemmel jobbfutású max RPM tartalmaz: gyorsszorítós tokmány, 6 mm (1 db) csomagolás: kartonra rögzítve tengely szorítási szélesség kivitel hossz hajlékony tengely ø6mm 0,5-6mm kétszeres golyóscsapágyazású mm 241
242 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.9 Marók 242
243 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Marók Felsőmarókhoz Precíz marási munkákhoz felsőmaróval és álló marómotorral. HM marók A keményfém-élű HM-marók különösen alkalmasak a keményfa, forgácslemez és keményrostlemez marására. gép: felsőmarókhoz anyag: TCT műanyagdoboz csomagolás: címke Ø vágási magasság tengely horonymaró ø6mm 19 mm ø6mm horonymaró ø8mm 20 mm ø6mm horonymaró ø10mm 20 mm ø6mm horonymaró ø12mm 20 mm ø6mm horonymaró ø14mm 20 mm ø6mm horonymaró ø6mm 19 mm ø8mm horonymaró ø8mm 20 mm ø8mm horonymaró ø10mm 20 mm ø8mm horonymaró ø12mm 20 mm ø8mm horonymaró ø14mm 20 mm ø8mm gép: felsőmarókhoz anyag: TCT szár nélkül műanyagdoboz csomagolás: címke külön tartozék: , Ø vágási magasság horonymaró korong ø40mm 3mm horonymaró korong ø40mm 4mm 243
244 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.9 Marók gép: felsőmarókhoz műanyagdoboz csomagolás: címke a következő típusokhoz: , tengely szár ø6mm szár ø8mm gép: felsőmarókhoz anyag: TCT műanyagdoboz csomagolás: címke Ø vágási magasság sugár tengely homorulatmaró ø 12,7 mm 9,5 mm r 6,35 mm ø8mm gép: felsőmarókhoz anyag: TCT változat: golyóscsapágyazott vezetővel műanyagdoboz csomagolás: címke Ø vágási magasság sugár tengely félgömbölyűmaró ø 22,2 mm 12,7 mm r 6,35 mm ø8mm gép: felsőmarókhoz anyag: TCT változat: golyóscsapágyazott vezetővel műanyagdoboz csomagolás: címke Ø vágási magasság sugár tengely lekerekítő maró ø 25,4 mm 12,7 mm r 6,35 mm ø6mm lekerekítő maró ø 25,4 mm 12,7 mm r 6,35 mm ø8mm 244
245 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Marók gép: felsőmarókhoz anyag: TCT változat: golyóscsapágyazott vezetővel műanyagdoboz csomagolás: címke Ø szög vágási magasság tengely élmaró ø28mm 45 13,7 mm ø8mm Szortimentek gép: felsőmarókhoz hornyok kialakításához univerzális a meghosszabbított szárnak köszönhetően; használható befogva és szabadkézi marásnál anyag: TCT tengelyhossz 40 mm max RPM 2K műanyag fedeles dobozban cikkszám EAN horonymaró-készlet leírás tartalom Ø vágási magasság szög sugár tengely V-horonymaró (1 db) ø 12,5 mm 10,5 mm 45 r 6,25 homorulatmaró (1 db) ø 12,5 mm 9,5 mm r 6,25 horonymaró (1 db) ø5mm 20 mm horonymaró (1 db) ø10mm 20 mm horonymaró (1 db) ø20mm 20 mm ø8mm 245
246 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.9 Marók gép: felsőmarókhoz kerek profil kialakításához profilmaró vezető golyóscsapággyal univerzális a meghosszabbított szárnak köszönhetően; használható befogva és szabadkézi marásnál anyag: TCT tengelyhossz 40 mm max RPM 2K műanyag fedeles dobozban cikkszám EAN profilmaró-készlet leírás tartalom Ø vágási magasság szög sugár tengely félgömbölyűmaró (1 db) ø22mm 9,5 mm r 6,5 élmaró (1 db) ø31mm 12,5 mm 45 r 6,5 lekerekítő maró (1 db) ø25mm 11 mm r 6,5 lekerekítő maró (1 db) ø31mm 16 mm r 9,5 profilmaró (1 db) ø38mm 19 mm r 6,5 ø8mm HSS marók HSS-maró nagy teljesítményű gyorsacélból kemény- és puhafa és műanyag marásához. gép: felsőmarókhoz anyag: HSS műanyagdoboz csomagolás: címke Ø vágási magasság tengely horonymaró ø4mm 14 mm ø6mm horonymaró ø5mm 14 mm ø6mm horonymaró ø6mm 17 mm ø6mm horonymaró ø8mm 20 mm ø6mm horonymaró ø10mm 20 mm ø6mm horonymaró ø4mm 14 mm ø8mm horonymaró ø5mm 14 mm ø8mm horonymaró ø6mm 17 mm ø8mm horonymaró ø8mm 20 mm ø8mm horonymaró ø10mm 20 mm ø8mm 246
247 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Marók gép: felsőmarókhoz anyag: HSS műanyagdoboz csomagolás: címke Ø vágási magasság sugár tengely homorulatmaró ø12mm 12 mm r6mm ø6mm Fúrógépekhez Maró szerszámacélból kemény- és puhafa marásához. gép: fúrógépekhez anyag: WS csomagolás: kartonbliszter Ø vágási magasság tengely horonymaró ø5mm 15 mm ø8mm horonymaró ø8mm 15 mm ø8mm horonymaró ø10mm 15 mm ø8mm gép: fúrógépekhez anyag: WS csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: Ø vágási magasság tengely résmaró ø30mm 1,5 mm ø8mm résmaró ø35mm 2,5 mm ø8mm gép: fúrógépekhez anyag: WS csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: Ø vágási magasság sugár tengely lekerekítő maró ø25mm 22 mm r25mm ø8mm 247
248 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.9 Marók gép: fúrógépekhez anyag: WS csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: Ø vágási magasság tengely élhoronymaró ø25mm 22 mm ø8mm gép: fúrógépekhez anyag: WS csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: Ø vágási magasság orrméret tengely csapmaró ø30mm 22 mm 5mm ø8mm gép: fúrógépekhez anyag: WS csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: Ø vágási magasság tengely horonymaró korong ø35mm 5mm ø8mm gép: fúrógépekhez anyag: WS csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: Ø szög vágási magasság tengely élmaró ø35mm mm ø8mm 248
249 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Marók gép: fúrógépekhez anyag: WS csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: Ø vágási magasság sugár tengely negyedpálcatag-maró ø35mm 11 mm r10mm ø8mm gép: fúrógépekhez anyag: WS csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: Ø vágási magasság sugár tengely félgömbölyűmaró ø35mm 11 mm r10mm ø8mm gép: fúrógépekhez anyag: WS csomagolás: kartonbliszter Ø vágási magasság tengely résfűrész ø45mm 1,5 mm ø8mm gép: fúrógépekhez anyag: WS csomagolás: kartonbliszter cikkszám EAN univerzális marókészlet leírás tartalom Ø vágási magasság résmaró (1 db) ø35mm 1,5 mm résmaró (1 db) ø35mm 2,5 mm résfűrész (1 db) ø45mm 1,5 mm szár (1 db) ø8mm 249
250 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.9 Marók gép: fúrógépekhez anyag: WS csomagolás: kartonbliszter cikkszám EAN univerzális marókészlet leírás tartalom Ø vágási magasság csapmaró (1 db) ø30mm 22 mm horonymaró korong (1 db) ø35mm 5mm horonymaró (1 db) ø6mm szár (1 db) ø8mm 250
251 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Keverők 251
252 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.10 Keverők Festékkeverők festék, lakkok, lazúrok csomagolás: ömlesztett Ø hossz tengely keverési mennyiség gép fordulat / perc festékkeverő ø60mm 350 mm ø6mm -5 kg min. 400 W min max RPM festék, lakkok, lazúrok robusztus kivitel jól kiegyensúlyozott könnyen futó csomagolás: kartonra rögzítve Ø hossz tengely keverési mennyiség gép fordulat / perc festékkeverő ø60mm 350 mm ø6mm -5 kg min. 400 W min max RPM festék, lakkok, lazúrok, glettelőanyagok robusztus kivitel jól kiegyensúlyozott könnyen futó csomagolás: kartonra rögzítve Ø hossz tengely keverési mennyiség gép fordulat / perc festékkeverő "Turbo" ø90mm 500 mm ø8mm 5-15kg min. 400 W min max RPM 252
253 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Keverők Festék- és malterkeverők festék, habarcs, lakkok, lazúrok csomagolás: ömlesztett Ø hossz tengely keverési mennyiség gép fordulat / perc festék- és ø60mm 400 mm ø8mm 6-12kg min. 400 W min max. 800 RPM malterkeverő festék- és ø80mm 400 mm ø8mm 5-10kg min. 400 W min max. 800 RPM malterkeverő festék- és malterkeverő ø 100 mm 590 mm ø10mm 10-20kg min. 500 W min max. 600 RPM festék, habarcs, lakkok, lazúrok robusztus kivitel jól kiegyensúlyozott könnyen futó csomagolás: kartonra rögzítve Ø hossz tengely keverési mennyiség gép fordulat / perc festék- és ø80mm 400 mm ø8mm 5-10kg min. 400 W min max. 800 RPM malterkeverő festék- és ø 100 mm 590 mm ø10mm 10-20kg min. 500 W min max. 600 RPM malterkeverő festék- és malterkeverő ø 120 mm 590 mm ø10mm 20-30kg min. 700 W min max. 500 RPM 253
254 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.10 Keverők Malter- és ragasztókeverők habarcs, ragasztó robusztus kivitel jól kiegyensúlyozott könnyen futó csomagolás: kartonra rögzítve Ø hossz tengely keverési mennyiség gép fordulat / perc malter- és ø85mm 400 mm ø8mm 5-10kg min. 400 W min max. 900 RPM ragasztókeverő malter- és ragasztókeverő ø 105 mm 590 mm ø10mm 10-15kg min. 700 W min max. 700 RPM habarcs, ragasztó, simítómassza, esztrich, vakolatok robusztus kivitel jól kiegyensúlyozott könnyen futó csomagolás: kartonra rögzítve Ø hossz tengely keverési mennyiség gép fordulat / perc malter- és ø90mm 400 mm ø8mm 7-10kg min. 400 W min max. 500 RPM ragasztókeverő "Professional" malter- és ragasztókeverő "Professional" ø 100 mm 590 mm ø10mm 10-15kg min. 700 W min max. 500 RPM 254
255 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Előtét-szerszámok 255
256 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.11 Előtét-szerszámok Fúróállványok 1 fúróállvány a furatmélységet a gyorsállítású mélységállító állítja lapos felületek, köranyagok, lécek abszolút pontos fúrásához a munkafelületen rögzítőhornyok találhatóak satu és szorítókarmok rögzítéséhez strapabíró 40 mm-es köroszlop 340 mm-es csavarrögzítésű fogasléccel - fúrás és marás során nincs elcsavarodás beépített visszatérítő rugó rögzítőgomb sorozatfúráshoz skálatárcsa milliméterpontosságú furatmélység-beállításhoz kábeltartóval munkamagasság 305 mm minden ø 43 mm-es fúrónyakhoz alkalmas stabil szürkeöntvény talp 203 x 307 mm csomagolás: kartondoboz kábelvezetés 256 kinyúlás méretek fúróállvány 130 mm 203 x 570 x 307 mm
257 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Előtét-szerszámok a furatmélységet a mélységállító állítja lapos felületek, köranyagok, lécek abszolút pontos fúrásához a munkafelületen rögzítőhornyok találhatóak satu és szorítókarmok rögzítéséhez beépített visszatérítő rugó köroszloppal munkamagasság 345 mm minden ø 43 mm-es fúrónyakhoz alkalmas szürkeöntvény talp, 160 x 230 mm csomagolás: kartondoboz kinyúlás méretek fúróállvány 112 mm 160 x 500 x 230 mm Satuk gyorsállítással acél befogópofák vízszintes V-nútokkal a kör keresztmetszetű munkadarabok befogásához trapézorsómenetes szár anyag: szürkeöntvény csomagolás: kartonlap szorítási szélesség pofaszélesség gépsatu 80 mm 85 mm 257
258 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.11 Előtét-szerszámok fúrógéptartó és munkapadok gyorsállítással acél befogópofák függőleges és vízszintes V-nútokkal a kör keresztmetszetű munkadarabok befogásához anyag: alumínium nyomásos öntvény csomagolás: kartonlap szorítási szélesség pofaszélesség univerzális satu 60 mm 70 mm univerzális satu 100 mm 100 mm acél befogópofák függőleges és vízszintes V-nútokkal a kör keresztmetszetű munkadarabok befogásához anyag: alumínium nyomásos öntvény csomagolás: ömlesztett szorítási szélesség pofaszélesség Simplex 60 - satuval 65 mm 68 mm 258
259 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Előtét-szerszámok Fúrósegédeszközök Fúrás kézből mint egy profi! 1 tecmobil - mobil fúróállvány porszívócsatlakozóval a pormentes fúrásért minden körülmények között +/- 45 -ban dönthető, dupla vezetőszár skálabeosztással kiegészítő fogantyú a pontos illesztéshez és a fúrás közbeni elcsúszás megakadályozására A kézifúrógép praktikus kiegészítője a precíz fúrásban és lyukmarásban - bármilyen szögben és helyzetben, a falon, fej fölött, ferde vagy akár íves felületen. gép: fúrógépekhez porszívócsatlakozóval a pormentes fúrásért minden körülmények között +/- 45 -ban dönthető, dupla vezetőszár skálabeosztással fokozatmentesen állítható mélységütköző egyenes vezetővel vonal mentén történő sorozatfúráshoz kiegészítő fogantyú a pontos illesztéshez és a fúrás közbeni elcsúszás megakadályozására a talpon található négy lyuk segítségével lerögzíthető, és így asztali fúróállványként is használható V alakú bemarások a köranyagok rögzítéséhez a talp bemarása pontos központfúrást tesz lehetővé fúrószártartó a markolatban - nem kell többé a fúrószárakat keresgélnie minden ø 43 mm-es fúrónyakhoz alkalmas csomagolás: kartondoboz V alakú bemarások a köranyagok rögzítéséhez méretek tecmobil - mobil fúróállvány 265 x 295 x 150 mm 259
260 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.11 Előtét-szerszámok gép: fúrógépekhez egykezes vezető merőleges fúráshoz gyorsan összeállítható szerszámok nélkül A markolat és a gumilábak megakadályozzák a fúró elcsúszását a felületen. beigazítóvonalak és nézőnyílás a pontos fúráshoz beépített por-és forgácsfelfogó minden ø 43 mm-es fúrónyakhoz alkalmas csomagolás: kartonra rögzítve méretek tecmobil mobil fúrássegítő 240x270x85mm gép: akkus csavarozók és fúrógépek derékszögű lyukfúrás gyors és egyszerű módon a gumitalpak megakadályozzák a fúró elcsúszását a sima felületeken beigzaítóvonalak a pontos furatok kialakításához V alakú bemarások a köranyagok rögzítéséhez 5 precíziós fúróvezető fémpersely ø 4, 5, 6, 8, 10 mm átmérővel csomagolás: kartonbliszter méretek accumobil - mobil fúrássegítő 117x33x66mm 260
261 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Előtét-szerszámok Marószerszámok gép: fúrógépekhez horony-, rés- és profilmaráshoz tengely: ø 8 mm tartalmaz: résmaró, ø 35 mm, 2,5 mm (1 db) csomagolás: kartondoboz külön tartozék: , , , , , , , , méretek univerzális famaró 140x200x55mm Szivattyúk Javaslatunk: pumpa + fúrógép + ágy gép: fúrógépekhez fémház változat: önfelszívó menetes illesztés: 19 mm (3/4") csőcsatlakozás: 12,7 mm (1/2"), 19 mm (3/4") tengely:ø8mm csomagolás: kartonlap max. teljesítmény csőcsatlakozás / szállítási magasság felszívási mélység szárazon futás szivattyú l/h Tömlő 13 mm (1/2") / 30 m Tömlő 19 mm (3/4") / 24 m 4m 40 s 261
262 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.11 Előtét-szerszámok Javaslatunk: pumpa + fúrógép + ágy gép: fúrógépekhez műanyagház változat: önfelszívó menetes illesztés: 19 mm (3/4") csőcsatlakozás: 12,7 mm (1/2"), 19 mm (3/4") tengely:ø8mm csomagolás: kartonlap max. teljesítmény csőcsatlakozás / szállítási magasság felszívási mélység szárazon futás szivattyú l/h Tömlő 13 mm (1/2") / 24 m Tömlő 19 mm (3/4") / 18 m 4m 30 s gép: fúrógépekhez műanyagház változat: önfelszívó csőcsatlakozás: 12,7 mm (1 /2") tengely:ø6mm csomagolás: kartonlap max. teljesítmény csőcsatlakozás / szállítási magasság felszívási mélység szárazon futás szivattyú l/h Tömlő 13 mm (1/2") / 15 m 3m 30 s 262
263 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Előtét-szerszámok Kombi befogók gép: fúrógépekhez fúrógépek, maró- és csiszológépek állandó befogásához bármely pozícióban vízszintesen 360º fokban, függőlegesen 90º fokban állítható anyag: alumínium nyomásos öntvény minden ø 43 mm-es fúrónyakhoz alkalmas csomagolás: kartonlap kombibefogó gép: fúrógépekhez fúrógépek, maró- és csiszológépek állandó befogásához függőleges és vízszintes pozícióban forgatható anyag: műanyag minden ø 43 mm-es fúrónyakhoz alkalmas csomagolás: kartonlap kombibefogó 263
264 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.12 Fúrók / Vésők 264
265 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Fúrók / Vésők Fémfúrók HSSCo-spriálfúrók furatokhoz nagyon kemény vagy erősen abrazív anyagokban rozsdamentes acél, temperöntvény, bronz, acéllemezek, karosszériák, műanyagok, fémek, nehezen forgácsolható anyagok nagy körbefutási pontosság és törésállóság hosszú élettartam a legnagyobb terhelés mellett is rendkívül hőálló megfelel: DIN 338 kivitel: pontosan csiszolt anyag: HSS-Co csúcsszög: 118 csigarész átmérőszűkítéssel csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon Ø spirálhossz hossz csigafúró ø2mm 24 mm 49 mm csigafúró ø 2,5 mm 30 mm 57 mm csigafúró ø3mm 33 mm 61 mm csigafúró ø 3,2 mm 36 mm 65 mm csigafúró ø 3,5 mm 39 mm 70 mm csigafúró ø4mm 43 mm 75 mm csigafúró ø 4,2 mm 43 mm 75 mm csigafúró ø 4,5 mm 47 mm 80 mm csigafúró ø 4,8 mm 52 mm 86 mm csigafúró ø5mm 52 mm 86 mm csigafúró ø 5,5 mm 57 mm 93 mm csigafúró ø6mm 57 mm 93 mm csigafúró ø 6,5 mm 63 mm 101 mm csigafúró ø7mm 69 mm 109 mm csigafúró ø 7,5 mm 69 mm 109 mm csigafúró ø8mm 75 mm 117 mm csigafúró ø 8,5 mm 75 mm 117 mm csigafúró ø9mm 81 mm 125 mm csigafúró ø 9,5 mm 81 mm 125 mm csigafúró ø10mm 87 mm 133 mm Ø méretek spirálfúrók (6 db) ø2,3,4,5,6,8mm 2K műanyag fiókos doboz 68x150x18mm 265
266 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.12 Fúrók / Vésők HSS-spirálfúrók, csiszolt acél, öntött acél, temperöntvény, szürkeöntvény, színesfémek, műanyagok hosszú élettartam a nagy terhelés mellett is megfelel: DIN 338 kivitel: pontosan csiszolt anyag: HSS csúcsszög: 118 csigarész átmérőszűkítéssel és növekvő magvastagság csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon Ø spirálhossz hossz spirálfúrók (3 db) ø1mm 12 mm 34 mm spirálfúrók (3 db) ø 1,5 mm 18 mm 40 mm spirálfúrók (3 db) ø2mm 24 mm 49 mm spirálfúrók (3 db) ø 2,5 mm 30 mm 57 mm spirálfúrók (3 db) ø3mm 33 mm 61 mm csigafúró ø 3,1 mm 36 mm 65 mm csigafúró ø 3,2 mm 36 mm 65 mm csigafúró ø 3,5 mm 39 mm 70 mm csigafúró ø4mm 43 mm 75 mm csigafúró ø 4,1 mm 43 mm 75 mm csigafúró ø 4,2 mm 43 mm 75 mm csigafúró ø 4,5 mm 47 mm 80 mm csigafúró ø5mm 52 mm 86 mm csigafúró ø 5,1 mm 52 mm 86 mm csigafúró ø 5,5 mm 57 mm 93 mm csigafúró ø6mm 57 mm 93 mm csigafúró ø 6,5 mm 63 mm 101 mm csigafúró ø7mm 69 mm 109 mm csigafúró ø8mm 75 mm 117 mm csigafúró ø 8,5 mm 75 mm 117 mm csigafúró ø9mm 81 mm 125 mm csigafúró ø10mm 87 mm 133 mm csigafúró ø 10,5 mm 87 mm 133 mm csigafúró ø11mm 94 mm 142 mm csigafúró ø12mm 101 mm 151 mm csigafúró ø 12,5 mm 101 mm 151 mm csigafúró ø13mm 101 mm 151 mm csigafúró ø14mm 108 mm 160 mm csigafúró ø15mm 114 mm 169 mm csigafúró ø16mm 120 mm 178 mm 266
267 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Fúrók / Vésők Ø méretek spirálfúrók (13 db) ø 1,5, 2, 2,5, 3, 3,3, 3,5, 4, 4,2, 4,5, 5, 5,5, 6, 2K műanyag fiókos doboz 110x150x18mm 6,5 mm spirálfúrók (6 db) ø2,3,4,5,6,8mm 2K műanyag fiókos doboz 68x150x18mm spirálfúrók (13 db) ø 2, 2,5, 3, 3,2, 3,5, 4, 4,5, 5, 5,5, 6, 6,5, 7, 8 mm 2K műanyag fiókos doboz 110x150x18mm HSS spirálfúrók, csiszolt, hatszögbefogással acél, öntött acél, temperöntvény, szürkeöntvény, színesfémek, műanyagok hatszögbefogású, a gyors cseréhez a hatszögbefogású tokmányokban hosszú élettartam a nagy terhelés mellett is megfelel: DIN 338 kivitel: pontosan csiszolt anyag: HSS csúcsszög: 118 csigarész átmérőszűkítéssel és növekvő magvastagság csomagolás: műanyagzacskó betétlappal Ø spirálhossz hossz tengely csigafúró ø2mm 16 mm 47 mm hatszögszár csigafúró ø3mm 16 mm 47 mm hatszögszár csigafúró ø4mm 20 mm 53 mm hatszögszár csigafúró ø5mm 26 mm 59 mm hatszögszár csigafúró ø6mm 26 mm 59 mm hatszögszár 267
268 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.12 Fúrók / Vésők HSS-spirálfúró,görgősen hengerelt acél, öntöttvas, színesfémek, műanyagok megfelel: DIN 338 kivitel: hengerelt, kúppalástköszörült anyag: HSS csúcsszög: 118 csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon Ø spirálhossz hossz spirálfúrók (3 db) ø1mm 12 mm 34 mm spirálfúrók (3 db) ø 1,5 mm 18 mm 40 mm spirálfúrók (3 db) ø2mm 24 mm 49 mm spirálfúrók (3 db) ø 2,5 mm 30 mm 57 mm spirálfúrók (3 db) ø3mm 33 mm 61 mm csigafúró ø 3,2 mm 36 mm 65 mm csigafúró ø 3,5 mm 39 mm 70 mm csigafúró ø4mm 43 mm 75 mm csigafúró ø 4,2 mm 43 mm 75 mm csigafúró ø 4,5 mm 47 mm 80 mm csigafúró ø5mm 52 mm 86 mm csigafúró ø 5,5 mm 57 mm 93 mm csigafúró ø6mm 57 mm 93 mm csigafúró ø 6,5 mm 63 mm 101 mm csigafúró ø7mm 69 mm 109 mm csigafúró ø 7,5 mm 69 mm 109 mm csigafúró ø8mm 75 mm 117 mm csigafúró ø 8,5 mm 75 mm 117 mm csigafúró ø9mm 81 mm 125 mm csigafúró ø10mm 87 mm 133 mm csigafúró ø 10,5 mm 87 mm 133 mm csigafúró ø11mm 94 mm 142 mm csigafúró ø12mm 101 mm 151 mm csigafúró ø 12,5 mm 101 mm 151 mm csigafúró ø13mm 101 mm 151 mm csigafúró ø14mm 108 mm 160 mm csigafúró ø15mm 114 mm 169 mm csigafúró ø16mm 120 mm 178 mm 268
269 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Fúrók / Vésők Ø méretek spirálfúrók (16 db) ø 1, 1,5, 2, 2,5, 3, 3,2, 3,5, 4, 4,2, 4,5, 5, 6, 2K műanyag fedeles dobozban 112x187x34mm 7, 8, 9, 10 mm spirálfúrók (13 db) ø 1,5, 2, 2,5, 3, 3,3, 3,5, 4, 4,2, 4,5, 5, 5,5, 2K műanyag fiókos doboz 110x150x18mm 6, 6,5 mm spirálfúrók (6 db) ø2,3,4,5,6,8mm 2K műanyag fiókos doboz 68x150x18mm spirálfúrók (13 db) ø 2, 2,5, 3, 3,2, 3,5, 4, 4,5, 5, 5,5, 6, 6,5, 7, 2K műanyag fiókos doboz 110x150x18mm 8mm spirálfúrók (6 db) ø2,3,4,5,6,8mm műanyagdoboz 56 x 158 mm HSS spirálfúró, hengerelt, hosszú acél, öntöttvas, színesfémek, műanyagok megfelel: DIN 340 kivitel: hengerelt, hosszú anyag: HSS csúcsszög: 118 csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon Ø spirálhossz hossz csigafúró ø3mm 66 mm 100 mm csigafúró ø4mm 78 mm 119 mm csigafúró ø5mm 87 mm 132 mm csigafúró ø6mm 91 mm 139 mm csigafúró ø8mm 109 mm 165 mm csigafúró ø10mm 121 mm 184 mm 269
270 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.12 Fúrók / Vésők Fafúrók HSS Csigafúrók fához "Professional" különösen jól alkalmazható a bútor- és fateraszépítésben fa, keményfa, teraszdeszka extra kemény fához 2 vezető éllel a jobb furatvezetéshez nagy méretű forgácselvezető horonnyal az optimális forgácselvezetéshez kivitel: önélező központfúróval anyag: HSS csomagolás: kartonra rögzített box Ø spirálhossz hossz csigafúró fához "Professional" ø4mm 43 mm 75 mm csigafúró fához "Professional" ø5mm 52 mm 86 mm csigafúró fához "Professional" ø6mm 57 mm 94 mm csigafúró fához "Professional" ø8mm 75 mm 117 mm csigafúró fához "Professional" ø10mm 87 mm 133 mm csigafúró fához "Professional" ø12mm 96 mm 151 mm csigafúró fához "Professional" ø14mm 97 mm 160 mm csigafúró fához "Professional" ø16mm 100 mm 180 mm csigafúró fához "Professional" ø18mm 120 mm 200 mm csigafúró fához "Professional" ø20mm 130 mm 200 mm Ø méretek spirálfúrók fához "Professional" (6 db) ø3, 4, 5, 6, 8, 10mm 2K műanyag fiókos doboz 68x150x18mm 270
271 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Fúrók / Vésők CV Csigafúrók fához fa, rétegelt lemezek, kartonlapok, kemény farostlemezek hosszú élettartam kivitel: palástköszörült, köszörült központozó csúcs, köszörült elővágóél anyag: CV csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon Ø spirálhossz hossz csigafúró fához ø3mm 33 mm 61 mm csigafúró fához ø4mm 43 mm 75 mm csigafúró fához ø5mm 52 mm 86 mm csigafúró fához ø6mm 57 mm 94 mm csigafúró fához ø7mm 69 mm 109 mm csigafúró fához ø8mm 75 mm 117 mm csigafúró fához ø10mm 87 mm 133 mm csigafúró fához ø12mm 96 mm 151 mm csigafúró fához ø14mm 97 mm 151 mm csigafúró fához ø15mm 100 mm 160 mm csigafúró fához ø16mm 100 mm 180 mm csigafúró fához ø18mm 120 mm 180 mm csigafúró fához ø20mm 130 mm 200 mm cikkszám EAN spirálfúrók fához (6 db) spirálfúrók fához (6 db) spirálfúrók fához (5 db) leírás Ø tartalmaz méretek ø3,4,5,6,8,10 mm ø3,4,5,6,8,10 mm ø4,5,6,8,10 mm süllyesztő, ø 12 mm (1 db) 2K műanyag fiókos doboz 2K műanyag fiókos doboz műanyagdoboz 110 x 150 x 18 mm 68 x 150 x 18 mm 56x52mm 271
272 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.12 Fúrók / Vésők CV spirálfúró fához, hatszögbefogással fa, rétegelt lemezek, kartonlapok, kemény farostlemezek hatszögbefogású, a gyors cseréhez a hatszögbefogású tokmányokban hosszú élettartam kivitel: palástköszörült, köszörült központozó csúcs, köszörült elővágóél anyag: CV csomagolás: műanyagzacskó betétlappal Ø spirálhossz hossz tengely csigafúró fához ø3mm 35 mm 65 mm hatszögszár csigafúró fához ø4mm 40 mm 75 mm hatszögszár csigafúró fához ø5mm 50 mm 85 mm hatszögszár csigafúró fához ø6mm 55 mm 90 mm hatszögszár Fagerendafúrók fagerendák és illesztések, vastag farészek kiváló minőségű szerszámacél hosszú élettartam a megerősített vágóélek által központozócsúcs méretre csiszolt, edzett élek és elővágó élek különlegesen mély, lekerekített forgácsvájatok csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon 272 Ø spirálhossz hossz tengely fagerendafúró ø8mm 190 mm 250 mm hatszögszár fagerendafúró ø10mm 190 mm 250 mm hatszögszár fagerendafúró ø12mm 190 mm 250 mm hatszögszár fagerendafúró ø14mm 190 mm 250 mm hatszögszár fagerendafúró ø16mm 190 mm 250 mm hatszögszár fagerendafúró ø18mm 190 mm 250 mm hatszögszár fagerendafúró ø20mm 190 mm 250 mm hatszögszár fagerendafúró ø6mm 325 mm 400 mm hatszögszár fagerendafúró ø8mm 325 mm 400 mm hatszögszár fagerendafúró ø10mm 325 mm 400 mm hatszögszár fagerendafúró ø12mm 325 mm 400 mm hatszögszár fagerendafúró ø14mm 325 mm 400 mm hatszögszár fagerendafúró ø16mm 325 mm 400 mm hatszögszár fagerendafúró ø18mm 325 mm 400 mm hatszögszár fagerendafúró ø20mm 325 mm 400 mm hatszögszár
273 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Fúrók / Vésők Ø spirálhossz hossz tengely fagerendafúró ø22mm 325 mm 400 mm hatszögszár CV Zsaluzófúrók betonzsaluzatban feszítőcsavar és drót lyukának fúrásához nyitott spirálkifutás ø 16 mm-től csavarkötés a fúró és a szár között kúpalakú szárátmenet a fúróhoz megfelel: DIN 338 anyag: CV csúcsszög: 118 csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon Ø spirálhossz hossz tengely zsaluzófúró ø8mm 75 mm 400 mm ø6mm zsaluzófúró ø10mm 87 mm 400 mm ø8mm zsaluzófúró ø12mm 100 mm 400 mm ø8mm zsaluzófúró ø14mm 110 mm 400 mm ø8mm zsaluzófúró ø16mm 100 mm 400 mm ø10mm zsaluzófúró ø20mm 100 mm 400 mm ø10mm Lapos marófúrók fa, rétegelt lemezek, kartonlapok, kemény farostlemezek megerősített kivitel a megnövelt élettartamhoz köszörült központi csúcs speciálisan megmunkált élek anyag: C 80 csomagolás: kartonlap külön tartozék: Ø hossz tengely lapos marófúró ø14mm 152 mm hatszögszár lapos marófúró ø16mm 152 mm hatszögszár lapos marófúró ø18mm 152 mm hatszögszár lapos marófúró ø20mm 152 mm hatszögszár lapos marófúró ø22mm 152 mm hatszögszár lapos marófúró ø25mm 152 mm hatszögszár lapos marófúró ø30mm 152 mm hatszögszár lapos marófúró ø35mm 152 mm hatszögszár 273
274 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.12 Fúrók / Vésők laposmaró-fúró csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon a következő típusokhoz: , , , , , , , hossz tengely hosszabbítószár 270 mm hatszögszár HM-hengerfúrók Zsanérfurat-fúró a legnehezebb követelményekhez - tartós élettartammal resopal, formica, bútorlapok, kartonlapok, fa, műanyagok kivitel: elővágók, jelölőtüske anyag: TCT tengely:ø8mm csomagolás: kartonbliszter Ø hossz hengerfúró ø26mm 90 mm hengerfúró ø35mm 90 mm 274
275 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Fúrók / Vésők WS-hengerfúrók minden fához kivitel: elővágók, jelölőtüske anyag: szerszámacél tengely:ø8mm csomagolás: kartonbliszter Ø hossz hengerfúró ø20mm 53 mm hengerfúró ø25mm 53 mm hengerfúró ø26mm 53 mm hengerfúró ø30mm 53 mm hengerfúró ø35mm 53 mm hengerfúró ø15mm 90 mm hengerfúró ø20mm 90 mm hengerfúró ø25mm 90 mm hengerfúró ø26mm 90 mm hengerfúró ø30mm 90 mm hengerfúró ø35mm 90 mm Erdészfúrók Készlet zsanérfuratok fúrásához. tartalom: erdészfúró, ø 35 mm (1 db) jelölősablon, műanyag, fúrási helyek pontos bejelöléséhez rejtett zsanérok, illetve 26 és 35 mm-es excenteres kötőelemek esetén (1 db) csomagolás: kartonbliszter Ø hossz tengely erdészfúró ø35mm 90 mm ø10mm 275
276 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.12 Fúrók / Vésők speciális vágási geometria A wolfcraft erdészfúróinak speciális élgeometriája megakadályozza a felesleges hőfejlődést a fúrás során. A fúrási eredmény pontos, és nincsenek égésnyomok a fán. a tépésmentes, mérettartó és pontos lyukak fúrásához peremfúrt lyukak puhafában és műanyagbevonatú forgácslemezben speciális élgeometria = gyorsabb fúrás = nincsenek égett lyukak a fában fúrás kevesebb energiával = meghosszabítja a fúrógép élettartamát kivitel: jelölőtüskével, két fő vágóél, oromfogazott elővágó él anyag: magas minőségű szerszámacél csomagolás: duplabliszter Ø hossz tengely erdészfúró ø15mm 90 mm ø8mm erdészfúró ø20mm 90 mm ø8mm erdészfúró ø22mm 90 mm ø8mm erdészfúró ø25mm 90 mm ø8mm erdészfúró ø26mm 90 mm ø8mm erdészfúró ø28mm 90 mm ø8mm erdészfúró ø30mm 90 mm ø8mm erdészfúró ø32mm 90 mm ø10mm erdészfúró ø35mm 90 mm ø10mm erdészfúró ø40mm 90 mm ø10mm erdészfúró ø45mm 90 mm ø10mm erdészfúró ø48mm 90 mm ø10mm erdészfúró ø50mm 90 mm ø10mm Ø tengely méretek erdészfúrók (5 db) ø 15, 20, 25, 30, 35 mm ø10mm 2K műanyag koffer mini 165x127x47mm 276
277 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Fúrók / Vésők Erdészfúrók hatszögbefogással puhafa, műanyagbevonatú forgácslemezek tiszta lyukak a speciális foggeometriának köszönhetően hatszögbefogású, a gyors cseréhez a hatszögbefogású tokmányokban kivitel: jelölőtüske, két fő vágóél, oromfogazott elővágó él csomagolás: duplabliszter Ø hossz tengely tengely erdészfúró ø26mm 90 mm hatszögszár ø8mm erdészfúró ø35mm 90 mm hatszögszár ø8mm Kőfúrók/vésők HM-betonfúrók "Professional" téglafalak, kő, beton, márvány, természetes kövek, kerámiák egyenes befutású elvezetővájat megerősített élbefoglalás különlegesen keményített ütés- és rázkódásálló megfelel: ISO 5468 anyag: TCT csúcsszög: 130 csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon Ø spirálhossz hossz betonfúró "Professional" ø4mm 40 mm 75 mm betonfúró "Professional" ø5mm 40 mm 85 mm betonfúró "Professional" ø6mm 55 mm 100 mm betonfúró "Professional" ø8mm 70 mm 120 mm betonfúró "Professional" ø10mm 70 mm 120 mm betonfúró "Professional" ø5mm 95 mm 150 mm betonfúró "Professional" ø6mm 95 mm 150 mm betonfúró "Professional" ø12mm 90 mm 150 mm betonfúró "Professional" ø14mm 90 mm 150 mm 277
278 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.12 Fúrók / Vésők Ø spirálhossz hossz betonfúró "Professional" ø8mm 180 mm 250 mm betonfúró "Professional" ø10mm 180 mm 250 mm Ø méretek betonfúrók "Professional" (6 db) ø3, 4, 5, 6, 8, 10mm 2K műanyag fiókos doboz 68x150x18mm HM-speciális betonfúrók téglafalak, kő, beton, műkövek, márvány, kerámiák precíziósan csiszolt keményfém-lemez, gyémántcsiszolt vörösrézzel, speciális eljárással forrasztott hőálló 500 C-ig különlegesen mély, csiszolt elvezetővájat megfelel: DIN 8039 anyag: TCT csúcsszög: 130 csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon Ø spirálhossz hossz speciális betonfúró ø3mm 35 mm 70 mm speciális betonfúró ø4mm 40 mm 75 mm speciális betonfúró ø5mm 50 mm 85 mm speciális betonfúró ø 5,5 mm 50 mm 85 mm speciális betonfúró ø6mm 60 mm 100 mm speciális betonfúró ø7mm 55 mm 100 mm speciális betonfúró ø8mm 70 mm 120 mm speciális betonfúró ø9mm 70 mm 120 mm speciális betonfúró ø10mm 70 mm 120 mm speciális betonfúró ø12mm 80 mm 150 mm speciális betonfúró ø14mm 85 mm 150 mm speciális betonfúró ø16mm 85 mm 160 mm 278
279 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Fúrók / Vésők Ø méretek speciális betonfúrók (9 db) ø3,4,5,5,6,6,8,8,10mm 2K műanyag fiókos doboz 110x150x18mm speciális betonfúrók (6 db) ø3,4,5,6,8,10mm 2K műanyag fiókos doboz 68x150x18mm HM-kőfúrók téglafalak, kő, beton, márvány, csempékhez minőségi acélból megerősített, kemény, kopásálló megfelel: DIN 8039 kivitel: hengerelt anyag: TCT csúcsszög: 130 csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon Ø spirálhossz hossz kőfúró ø3mm 30 mm 60 mm kőfúró ø4mm 40 mm 70 mm kőfúró ø5mm 50 mm 85 mm kőfúró ø6mm 60 mm 100 mm kőfúró ø7mm 60 mm 100 mm kőfúró ø8mm 80 mm 120 mm kőfúró ø9mm 80 mm 120 mm kőfúró ø10mm 80 mm 120 mm kőfúró ø12mm 90 mm 150 mm kőfúró ø14mm 90 mm 150 mm kőfúró ø16mm 90 mm 150 mm kőfúró ø6mm 135 mm 200 mm kőfúró ø8mm 135 mm 200 mm kőfúró ø10mm 135 mm 200 mm kőfúró ø12mm 135 mm 200 mm 279
280 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.12 Fúrók / Vésők Ø méretek kőfúrók (9 db) ø3,4,5,5,6,6,8,8,10mm 2K műanyag fiókos doboz 110x150x18mm kőfúrók (6 db) ø3,4,5,6,8,10mm 2K műanyag fiókos doboz 68x150x18mm kőfúrók (5 db) ø4,5,6,8,10mm műanyagdoboz 56 x 158 mm HM-kőfúrók hatszögbefogással téglafalak, kő, beton, márvány, csempékhez hatszögbefogású, a gyors cseréhez a hatszögbefogású tokmányokban minőségi acélból megerősített, kemény, kopásálló precíziósan csiszolt keményfémlapkás megfelel: DIN 8039 anyag: TCT csúcsszög: 130 csomagolás: műanyagzacskó betétlappal Ø spirálhossz hossz tengely kőfúró ø4mm 30 mm 80 mm hatszögszár kőfúró ø5mm 40 mm 95 mm hatszögszár kőfúró ø6mm 50 mm 110 mm hatszögszár 280
281 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Fúrók / Vésők HM faláttörőfúrók hatszögbefogással gép: fúró és ütvefúró téglafalak, beton, természetes kövek, műkövek, márvány, csempékhez minőségi acélból megerősített mag HM-vágóél, kemény, kopásálló megfelel: DIN 8039 kivitel: homokfúvott anyag: TCT csúcsszög: 130 csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon Ø spirálhossz hossz tengely faláttörő fúró ø8mm 300 mm 400 mm hatszögszár faláttörő fúró ø10mm 300 mm 400 mm hatszögszár faláttörő fúró ø12mm 300 mm 400 mm hatszögszár faláttörő fúró ø14mm 300 mm 400 mm hatszögszár faláttörő fúró ø16mm 300 mm 400 mm hatszögszár faláttörő fúró ø18mm 300 mm 400 mm hatszögszár faláttörő fúró ø22mm 300 mm 400 mm hatszögszár faláttörő fúró ø10mm 450 mm 600 mm hatszögszár faláttörő fúró ø12mm 450 mm 600 mm hatszögszár faláttörő fúrók (3 db) ø 8, 10, 12 mm 300 mm 400 mm hatszögszár HM-betonfúró SDS gyorscsatlakozó szárral a következő típusokhoz: Bosch Uneo, Bosch Uneo Maxx gép: Akkumulátoros fúrókalapács SDS gyors befogóval a kereskedelemben szokásos hárompofás fúrótokmányhoz használható téglafalak, beton, természetes kövek, műkövek, kő kivitel: ütés- és rázkódásálló anyag: TCT csúcsszög: 130 csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon Ø spirálhossz hossz tengely betonfúró ø4mm 40 mm 85 mm SDS-gyorscsatlakozó betonfúró ø5mm 55 mm 100 mm SDS-gyorscsatlakozó betonfúró ø6mm 55 mm 100 mm SDS-gyorscsatlakozó betonfúró ø8mm 70 mm 120 mm SDS-gyorscsatlakozó betonfúró ø10mm 70 mm 120 mm SDS-gyorscsatlakozó 281
282 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.12 Fúrók / Vésők Faláttörőfúrók SDS-plus befogással "Professional 4-Cut" gép: SDS-plus befogású fúrókalapácshoz vasbeton, gránit, téglafalak, természetes kövek, műkövek különösen alkalmas erősen vasalt betonhoz hosszabb élettartam - a speciális elvezetővájat csökkenti a rezgési terhelést az ütvefúrás közben hosszabb élettartam a nyíróerő elosztása két egyenlő részre a fő- és mellékélek különböző fogásmélységével optimális erőátvitel oldalról megtámasztott tömör keményfém fejjel, 4 éllel és a fúrótestben mélyen ülő elhelyezéssel anyag: TCT műanyagdoboz csomagolás: SDS-plus Clip Ø spirálhossz hossz tengely ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional 4-Cut" ø5mm 50 mm 110 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional 4-Cut" ø6mm 50 mm 110 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional 4-Cut" ø8mm 50 mm 110 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional 4-Cut" ø5mm 100 mm 160 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional 4-Cut" ø6mm 100 mm 160 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional 4-Cut" ø8mm 100 mm 160 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional 4-Cut" ø10mm 100 mm 160 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional 4-Cut" ø12mm 100 mm 160 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional 4-Cut" ø14mm 100 mm 160 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional 4-Cut" ø6mm 150 mm 210 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional 4-Cut" ø8mm 150 mm 210 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional 4-Cut" ø10mm 150 mm 210 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional 4-Cut" ø12mm 150 mm 210 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional 4-Cut" ø6mm 200 mm 260 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional 4-Cut" ø8mm 200 mm 260 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional 4-Cut" ø10mm 200 mm 260 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional 4-Cut" ø14mm 200 mm 260 mm SDS-plus 282
283 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Fúrók / Vésők Faláttörőfúrók SDS-plus befogással "Professional" gép: SDS-plus befogású fúrókalapácshoz beton, gránit, téglafalak, természetes kövek, műkövek speciálisan forrasztott, teljesen beágyazott HM-éllapok, kiképzett központozó csúccsal hosszabb élettartam - a speciális elvezetővájat csökkenti a rezgési terhelést az ütvefúrás közben magasabb fúrási sebesség - a különleges kialakítású elvezetővájat a fúrókalapács ütésenergiájának optimális átvitelét biztosítja kivitel: szemcseszórt, hőkezeléssel keményített króm-nikkel-molibdén acélból készült anyag: TCT csomagolás: SDS-plus Clip Ø spirálhossz hossz tengely ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø5mm 50 mm 110 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø6mm 50 mm 110 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø8mm 50 mm 110 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø5mm 100 mm 160 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø6mm 100 mm 160 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø8mm 100 mm 160 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø10mm 100 mm 160 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø12mm 100 mm 160 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø6mm 150 mm 210 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø8mm 150 mm 210 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø10mm 150 mm 210 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø12mm 150 mm 210 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø14mm 150 mm 210 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø16mm 150 mm 210 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø6mm 200 mm 260 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø8mm 200 mm 260 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø10mm 200 mm 260 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø12mm 200 mm 260 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø18mm 250 mm 300 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø20mm 250 mm 300 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø12mm 400 mm 450 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Professional" ø20mm 300 mm 450 mm SDS-plus 283
284 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.12 Fúrók / Vésők HM faláttörőfúrók SDS-plus befogással "Standard" gép: SDS-plus befogású fúrókalapácshoz beton, gránit, téglafalak, természetes kövek, műkövek speciálisan forrasztott, teljesen beágyazott HM-vágóélek szabadalmaztatott szuper-u-elvezetővájat a spirál és a szár speciális erősítésű anyag: TCT csúcsszög: 130 csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon 284 Ø spirálhossz hossz tengely ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø4mm 50 mm 110 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø5mm 50 mm 110 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø6mm 50 mm 110 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø8mm 50 mm 110 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø6mm 100 mm 160 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø7mm 100 mm 160 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø8mm 100 mm 160 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø9mm 100 mm 160 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø10mm 100 mm 160 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø12mm 100 mm 160 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø14mm 100 mm 160 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø18mm 140 mm 200 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø20mm 140 mm 200 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø6mm 150 mm 210 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø8mm 150 mm 210 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø10mm 150 mm 210 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø12mm 150 mm 210 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø14mm 150 mm 210 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø16mm 150 mm 210 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø16mm 190 mm 250 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø8mm 200 mm 260 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø10mm 200 mm 260 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø12mm 200 mm 260 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø14mm 200 mm 260 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø15mm 200 mm 260 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø18mm 250 mm 300 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø20mm 250 mm 300 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø14mm 250 mm 310 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø10mm 390 mm 450 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø12mm 400 mm 450 mm SDS-plus
285 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Fúrók / Vésők Ø spirálhossz hossz tengely ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø14mm 400 mm 450 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø16mm 400 mm 450 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø20mm 400 mm 450 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø25mm 400 mm 450 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø10mm 550 mm 600 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø12mm 550 mm 600 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø14mm 550 mm 600 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø16mm 550 mm 600 mm SDS-plus ütvefúró fúrókalapácshoz "Standard" ø20mm 550 mm 600 mm SDS-plus 285
286 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.12 Fúrók / Vésők cikkszám EAN ütvefúrók fúrókalapácshoz "Standard" (6 db) ütvefúrók fúrókalapácshoz "Standard" (4 db) leírás tengely Ø méretek SDS-plus SDS-plus ø 5 x 110 mm ø 6 x 110 mm ø 6 x 160 mm ø 8 x 110 mm ø 8 x 160 mm ø 10 x 160 mm ø 5 x 110 mm ø 6 x 110 mm ø 6 x 110 mm ø 8 x 110 mm 2K műanyag fedeles dobozban műanyagdoboz 112x 187 x 34 mm 56 x 158 mm Vésők SDS-plus befogással tartalom: hegyes véső, 250 mm (1 db) lapos véső, 250 mm, 20 mm (1 db) lapát véső, 250 mm, 35 mm (1 db) csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon tengely Vésőkészlet SDS-plus csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon vágási szélesség hossz tengely hegyes véső 250 mm SDS-plus lapos véső 20 mm 250 mm SDS-plus lapát véső 35 mm 250 mm SDS-plus üreges véső 22 mm 250 mm SDS-plus 286
287 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Fúrók / Vésők Univerzális fúrók Általános célú fúrókészlet tartalom: accumobil - mobil fúrássegítő, derékszögű lyukfúrás gyors és egyszerű módon, a gumitalpak megakadályozzák a fúró elcsúszását a sima felületeken (1 db) többcélú fúró, ø 4, 5, 6, 8, 10 mm, precíziósan csiszolt keményfémlapkás (5 db) méretek Általános célú fúrókészlet 2K műanyag koffer mini 165x127x47mm Univerzális speciálfúró, sokoldalú, terhelhető, hosszú élettartamú fa, kő, fémek, műanyagok precíziósan csiszolt keményfémlapkás hőálló 1100 C-ig csúcsszög: 130 csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon Ø spirálhossz hossz többcélú fúró ø3mm 35 mm 70 mm többcélú fúró ø4mm 40 mm 75 mm többcélú fúró ø5mm 50 mm 85 mm többcélú fúró ø6mm 60 mm 100 mm többcélú fúró ø8mm 70 mm 120 mm többcélú fúró ø10mm 70 mm 120 mm Ø méretek univerzális fúrók (6 db) ø3,4,5,6,8,10mm 2K műanyag fiókos doboz 68x150x18mm 287
288 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.12 Fúrók / Vésők Univerzális fúró SDS-Plus csatlakozó szárral kő, fa, fémek, műanyagok, Kötőelemek a legmagasabb igények kielégítésére gyémántköszörült HM-keresztéllel optimális fúró a felújítási munkákhoz (pl. ablakok és ajtók beépítésénél) Figyelem: Csak fúrásra használható! Nem ütvefúró! csomagolás: SDS-plus Clip Ø spirálhossz hossz tengely Univerzális fúró ø6mm 110 mm 160 mm SDS-plus Univerzális fúró ø8mm 110 mm 160 mm SDS-plus Univerzális fúró ø10mm 110 mm 160 mm SDS-plus Univerzális fúró ø12mm 110 mm 160 mm SDS-plus Csempe- és üvegfúrók üveg, síküvegek, tükrök, palackok, kerámiák, porcelán pontosan mart, lándzsaformájú keményfém lapka anyag: TCT csak az órajárással megegyező forgásiránnyal, alacsony fordulatszámmal és kis nyomással történő fúráshoz, vízzel, terpentinnel vagy petróleummal hűthető csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon Ø hossz csempe- és üvegfúró ø4mm 90 mm csempe- és üvegfúró ø5mm 90 mm csempe- és üvegfúró ø6mm 100 mm csempe- és üvegfúró ø8mm 100 mm csempe- és üvegfúró ø10mm 100 mm 288
289 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Fúrók / Vésők Szortimentek cikkszám EAN kombinált fúrókészlet kombinált fúrókészlet kombinált fúrókészlet leírás tartalom anyag méretek spirálfúrók ø 3, 4, 5, 6, 8 mm (5 db) fémek HSS fúrók ø 4, 5, 6, 8 mm (4 kő TCT db) fúrók ø 3, 4, 5, 6, 8 mm (5 kő TCT db) fúrók ø 4, 5, 6, 8 mm (4 fa CV db) spirálfúrók ø 5, 6, 8 mm (3 fémek HSS db) fúrók ø 5, 6, 8 mm (3 db) kő TCT fúrók ø 5, 6, 8 mm (3 db) fa CV 2K műanyag fiókos doboz 110 x 150 x 18 mm 2K műanyag fiókos doboz 110 x 150 x 18 mm 2K műanyag fiókos doboz 110 x 150 x 18 mm Egyebek fa, fémek anyag: HSS csomagolás: kartonbliszter Ø spirálhossz hossz tengely marófúró ø6mm 60 mm 90 mm ø6mm 289
290 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.12 Fúrók / Vésők kontúrok marásához és lyukak fúrásához pl. gipszkartondübelek esetén gipszkartonlapokhoz A 3 él forgácstörő horonnyal biztosítja a gyors marási műveletet csomagolás: kartonbliszter Ø megmunkálási hossz hossz tengely marófúró ø8mm 35 mm 70 mm ø8mm Speciális fúró fúráshoz és kontúrmaráshoz puha falicsempékben meglévő dübelfuratok felbővítéséhez kivezetések marásához, vízvezeték- és elektromos szerelési munkákhoz csempékhez anyag: Wolfram-karbid bevonat csomagolás: kartonbliszter Ø hossz tengely marófúró ø6mm 100 mm ø6mm fúrókø4-8mm csomagolás: kartonbliszter Ø porfogó ø63mm jelöléshez kőre, fémlemezre és acélra indukciósan nemesített hegy és ütőfelület rovátkolt szár, krómozott felület csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon méretek pontozó 8 x 125 mm 290
291 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Fúrók / Vésők jelölésre csempékhez, kő, üveg, acéllemezek, acél kéményfém, beforrasztott, kúp alakú csiszolatú csúcs hatszögletű idomacél hordcsipesszel csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon hossz jelölőszerszám 150 mm 291
292 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.13 Tűzőgépek / Tűzőkapcsok 292
293 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Tűzőgépek / Tűzőkapcsok Kézi tűzőgépek nagy terhelhetőség a tömör alumínium nyomásos öntvény háznak köszönhetően kiegészítő ütőerő-beállítással a markolat speciális műanyag bevonata kényelmessé teszi a fogását és fáradságmentessé a munkát fémház csomagolás: feliratos szalag külön tartozék: , , , , , , , , , , , , , , , , , tacocraft M kézi tűzőgép Typ mm-es kapcsokhoz Typ 062 szegekhez, 16 mm nagy terhelhetőség a tömör alumínium nyomásos öntvény háznak köszönhetően a markolat speciális műanyag bevonata kényelmessé teszi a fogását és fáradságmentessé a munkát fémház csomagolás: feliratos szalag külön tartozék: , , , , , , , , , , , , tacocraft M 10 - kézi tűzőgép Typ mm-es kapcsokhoz 293
294 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.13 Tűzőgépek / Tűzőkapcsok fémház a nagy stabilitás érdekében állítható ütőerő a kihajtható tár egyszerű és gyors kapoccserét tesz lehetővé beépített kapocskiszedő könnyen kezelhető tartalmaz: széles tűzőkapocs, Typ mm(1000 db) csomagolás: duplabliszter külön tartozék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , tacocraft 7 - tűzőgép-készlet Typ mm-es kapcsokhoz fémház a nagy stabilitás érdekében állítható ütőerő a kihajtható tár egyszerű és gyors kapoccserét tesz lehetővé beépített kapocskiszedő könnyen kezelhető tartalmaz: széles tűzőkapocs, Typ mm(1000 db) csomagolás: duplabliszter külön tartozék: , , , , , , , , , tacocraft 5 - tűzőgép-készlet Typ mm-es kapcsokhoz 294
295 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Tűzőgépek / Tűzőkapcsok könnyű, robusztus és ütésálló műanyagház precíz kapocsvezető fémből a markolat speciális műanyag bevonata kényelmessé teszi a fogását és fáradságmentessé a munkát kiegészítő ütőerő-beállítással műanyagház csomagolás: feliratos szalag külön tartozék: , , , , , , , , , , , , , , , , , tacocraft P kézi tűzőgép Typ mm-es kapcsokhoz Typ 062 szegekhez, 16 mm könnyű, robusztus és ütésálló műanyagház precíz kapocsvezető fémből a markolat speciális műanyag bevonata kényelmessé teszi a fogását és fáradságmentessé a munkát műanyagház csomagolás: feliratos szalag külön tartozék: , , , , , , , , , , , , tacocraft P 10 - kézi tűzőgép Typ mm-es kapcsokhoz kicsi, de erőteljes műanyagház csomagolás: feliratos szalag külön tartozék: , , , , , , , tacocraft P4-kézi tűzőgép Typ mm-es kapcsokhoz 295
296 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.13 Tűzőgépek / Tűzőkapcsok Kalapácsos tűzőgépek folyamatos, profi felhasználáshoz ergonómikusan kiegyensúlyozott a fáradságmentes munkavégzésért csomagolás: feliratos szalag külön tartozék: , , tacocraft HT 10 - kalapácsos tűzőgép Typ mm-es kapcsokhoz jól kiegyensúlyozott, csúszásmentesített markolat csomagolás: feliratos szalag külön tartozék: , , , , , , , , , tacocraft HT 8 - kalapácsos tűzőgép Typ mm-es kapcsokhoz Tűzőkapcsok/tűk Typ 013 Széles tűzőkapcsok a következő típusokhoz: Esco, LUX, Maestri, Novus, Rapid, Rawlplug, Rexel, kwb anyag: kemény acél csomagolás: duplabliszter kapocsszélesség típus széles tűzőkapocs (2000 db) 6mm széles tűzőkapocs (1400 db) 8mm
297 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Tűzőgépek / Tűzőkapcsok Typ 050 Széles tűzőkapcsok a következő típusokhoz: Arrow, Black & Decker, Bosch, Drapper, Emhard, Esco, Haubold, LUX, Makita, Markwell, Mekano, Novus, Outifrance, Peugeot, RYOBI, Rapid, Rawlplug, Rocafix, Stanley, wolfcraft anyag: kemény acél csomagolás: duplabliszter a következő típusokhoz: kapocsszélesség típus széles tűzőkapocs (2000 db) 6mm széles tűzőkapocs (1500 db) 8mm széles tűzőkapocs (1000 db) 10 mm 050 Typ 053 Széles tűzőkapcsok a következő típusokhoz: AEG, Arrow, Black & Decker, Bosch, Bukama, Esco, Fischer, Haubold, LUX, Maestri, Maxicraft, Mekano, Metabo, Neckermann/Bullcraft, Novus, OBI-Brico, Outifrance, Petrus, Piranha, Proxxon, Rapid, Rawlplug, Rexel, Rocafix, Rocagraf, Stanley, kwb, wolfcraft anyag: acél csomagolás: duplabliszter kapocsszélesség típus a következő típusokhoz: széles tűzőkapocs (3000 db) 4mm , , , , széles tűzőkapocs (4000 db) 6mm , , , , , , , széles tűzőkapocs (3000 db) 8mm , , , , , , ,
298 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.13 Tűzőgépek / Tűzőkapcsok anyag: extra kemény acél cikkszám EAN leírás széles tűzőkapocs (2400 db) széles tűzőkapocs (2000 db) széles tűzőkapocs (4000 db) széles tűzőkapocs (5000 db) széles tűzőkapocs (1400 db) széles tűzőkapocs (3000 db) széles tűzőkapocs (5000 db) széles tűzőkapocs (1000 db) széles tűzőkapocs (3000 db) széles tűzőkapocs (4000 db) széles tűzőkapocs (1000 db) széles tűzőkapocs (2500 db) széles tűzőkapocs (1000 db) széles tűzőkapocs (3000 db) széles tűzőkapocs (2500 db) széles tűzőkapocs (2000 db) széles tűzőkapocs (1600 db) kapocsszélesség típus csomagolás a következő típusokhoz: 4mm 053 duplabliszter , , , , mm 053 duplabliszter , , , , , , , mm 053 duplabliszter , , , , , , , mm 053 kartondoboz , , , , , , , mm 053 duplabliszter , , , , , , , mm 053 duplabliszter , , , , , , , mm 053 kartondoboz , , , , , , , mm 053 duplabliszter , , , , mm 053 duplabliszter , , , , mm 053 kartondoboz , , , , mm 053 duplabliszter , , mm 053 kartondoboz , , mm 053 duplabliszter , , mm 053 duplabliszter , , mm 053 kartondoboz , , mm 053 duplabliszter 18 mm 053 duplabliszter 298
299 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Tűzőgépek / Tűzőkapcsok A kapocs szétnyílik, amikor az anyagba hatol, így optimális tartást biztosít. anyag: kemény acél kivitel: D-csúcs csomagolás: duplabliszter a következő típusokhoz: , , kapocsszélesség típus széles tűzőkapocs (1000 db) 14 mm 053 Typ 055 Keskeny tűzőkapcsok a következő típusokhoz: AEG, Black & Decker, Bosch, Bukama, Esco, Holz-Her, LUX, Metabo, Neckermann/ Bullcraft, Novus, Petrus, Rapid, kwb, wolfcraft kivitel: gyantázott csomagolás: duplabliszter kapocsszélesség típus keskeny tűzőkapocs (1200 db) 15 mm keskeny tűzőkapocs (1200 db) 18 mm keskeny tűzőkapocs (1200 db) 23 mm keskeny tűzőkapocs (1000 db) 30 mm 055 Typ 056 Széles tűzőkapcsok a következő típusokhoz: Arrow, Bostitch, Esco, LUX, Novus, Rexel, Rocafix, Rocagraf, Skreba, Stanley, Swingline, kwb anyag: kemény acél csomagolás: duplabliszter kapocsszélesség típus széles tűzőkapocs (1200 db) 8mm
300 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.13 Tűzőgépek / Tűzőkapcsok Typ 057 Széles tűzőkapcsok a következő típusokhoz: AEG, Casals, LUX, Maxicraft, Mekano, Peugeot, Rocafix, Skil, Swingline anyag: kemény acél csomagolás: duplabliszter kapocsszélesség típus széles tűzőkapocs (1250 db) 8mm 057 Typ 059 Széles tűzőkapcsok a következő típusokhoz: Black & Decker, Bukama, wolfcraft anyag: kemény acél csomagolás: duplabliszter kapocsszélesség típus széles tűzőkapocs (1500 db) 6mm széles tűzőkapocs (1250 db) 8mm széles tűzőkapocs (1000 db) 10 mm széles tűzőkapocs (1000 db) 12 mm széles tűzőkapocs (1000 db) 14 mm
301 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Tűzőgépek / Tűzőkapcsok Szegek Typ 062 Szegek a következő típusokhoz: AEG, Black & Decker, Bosch, Casals, Esco, LUX, Maestri, Maxicraft, Mekano, Metabo, Novus, RYOBI, Rapid, Rocafix, Rocagraf, Skil, Stanley, Swingline, kwb, wolfcraft anyag: kemény acél csomagolás: duplabliszter hossz típus a következő típusokhoz: szegek (1000 db) 14 mm szegek (1000 db) 16 mm , szegek (1000 db) 19 mm
302 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.14 Hasító/nagyolólapok 302
303 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Hasító/nagyolólapok Vágó- / nagyolókorongok fekete Fém darabolótárcsák, extra vékony gép: sarokcsiszolóhoz nincs sorjaképződés tiszta vágási élek egyszerű, rezgésmentes vágás nagy vágási teljesítmény, hosszú élettartam megfelel a következő szabványnak: EN vágási sebesség: max. 80 m/s csomagolás: ömlesztett Ø furat korongvastagság változat finomvágó korong ø 115 mm ø 22,2 mm 1mm egyenes inox finomvágó korong ø 125 mm ø 22,2 mm 1mm egyenes inox finomvágó korong ø 115 mm ø 22,2 mm 1mm egyenes fémek finomvágó korong ø 125 mm ø 22,2 mm 1mm egyenes fémek finomvágó korong ø 115 mm ø 22,2 mm 1,5 mm egyenes színesfémek finomvágó korong ø 125 mm ø 22,2 mm 1,5 mm egyenes színesfémek gép: sarokcsiszolóhoz nincs sorjaképződés tiszta vágási élek megfelel a következő szabványnak: EN vágási sebesség: max. 80 m/s csomagolás: betétlappal zsugorfóliázott Ø furat korongvastagság változat vágókorongok (3 db) ø 115 mm ø 22,2 mm 1mm egyenes inox 303
304 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.14 Hasító/nagyolólapok Fémhasító korongok gép: sarokcsiszolóhoz fémek nagy vágási teljesítmény, hosszú élettartam megfelel a következő szabványnak: EN vágási sebesség: max. 80 m/s Ø furat korongvastagság változat csomagolás vágókorong ø 115 mm ø 22,2 mm 2,5 mm benyomott ömlesztett vágókorongok (5 db) ø 115 mm ø 22,2 mm 2,5 mm benyomott betétlappal zsugorfóliázott vágókorong ø 125 mm ø 22,2 mm 2,5 mm benyomott ömlesztett vágókorongok (5 db) ø 125 mm ø 22,2 mm 2,5 mm benyomott betétlappal zsugorfóliázott vágókorong ø 178 mm ø 22,2 mm 2,5 mm egyenes ömlesztett vágókorong ø 230 mm ø 22,2 mm 2,5 mm egyenes ömlesztett vágókorongok (5 db) ø 230 mm ø 22,2 mm 2,5 mm egyenes betétlappal zsugorfóliázott vágókorong ø 230 mm ø 22,2 mm 3,2 mm benyomott ömlesztett vágókorongok (5 db) ø 230 mm ø 22,2 mm 3,2 mm benyomott betétlappal zsugorfóliázott Kőhasító korongok gép: sarokcsiszolóhoz kő tiszta vágási élek nagy vágási teljesítmény, hosszú élettartam megfelel a következő szabványnak: EN vágási sebesség: max. 80 m/s csomagolás: ömlesztett Ø furat korongvastagság változat finomvágó korong ø 115 mm ø 22,2 mm 1,6 mm egyenes finomvágó korong ø 125 mm ø 22,2 mm 1,6 mm egyenes gép: sarokcsiszolóhoz kő nagy vágási teljesítmény, hosszú élettartam megfelel a következő szabványnak: EN vágási sebesség: max. 80 m/s 304 Ø furat korongvastagság változat csomagolás vágókorong ø 115 mm ø 22,2 mm 2,5 mm benyomott ömlesztett vágókorongok (5 db) ø 115 mm ø 22,2 mm 2,5 mm benyomott betétlappal zsugorfóliázott vágókorong ø 125 mm ø 22,2 mm 2,5 mm benyomott ömlesztett vágókorongok (5 db) ø 125 mm ø 22,2 mm 2,5 mm benyomott betétlappal zsugorfóliázott vágókorong ø 178 mm ø 22,2 mm 2,5 mm egyenes ömlesztett
305 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Hasító/nagyolólapok Ø furat korongvastagság változat csomagolás vágókorong ø 230 mm ø 22,2 mm 2,5 mm egyenes ömlesztett vágókorong ø 230 mm ø 22,2 mm 2,5 mm benyomott ömlesztett Univerzális hasítókorongok gép: sarokcsiszolóhoz univerzálisan használható fémekhez és kövekhez megfelel a következő szabványnak: EN vágási sebesség: max. 80 m/s csomagolás: ömlesztett Ø furat korongvastagság változat univerzális vágótárcsa ø 115 mm ø 22,2 mm 2,5 mm benyomott univerzális vágótárcsa ø 125 mm ø 22,2 mm 2,5 mm benyomott Nagyolókorongok gép: sarokcsiszolóhoz hegesztési varratok és acélöntvények megmunkálásához fémek megfelel a következő szabványnak: EN csomagolás: ömlesztett Ø furat korongvastagság változat nagyolókorong ø 115 mm ø 22,2 mm 6mm benyomott nagyolókorong ø 125 mm ø 22,2 mm 6mm benyomott Hasítókorongok fúrógépre gép: fúrógépekhez fémek megfelel a következő szabványnak: EN furatø13mm csomagolás: kartonlap Ø korongvastagság változat vágókorong ø 125 mm 2,5 mm egyenes 305
306 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.14 Hasító/nagyolólapok Gyémánt vágótárcsák Gyémánt vágótárcsák "Expert Universal" gép: sarokcsiszolóhoz vasbeton, gránit, klinker, natúrkő, horzsakő, márvány, meszes homokkő, hullámos tetőcserepek kényelmes munkavégzés nagy vágási teljesítmény, hosszú élettartam igen széles felhasználási terület nagy megbízhtóság a német gyártásnak köszönhetően 100% minőségellenőrzés a kiszállítás előtt megfelel a következő szabványnak: EN kivitel: lézer-hegesztésű, szegmentált vágási sebesség: max. 80 m/s csomagolás: kartonlap Ø furat Szegmensmagasság gyémánt vágótárcsa "Expert Universal" ø 115 mm ø 22,2 mm 13 mm gyémánt vágótárcsa "Expert Universal" ø 125 mm ø 22,2 mm 13 mm gyémánt vágótárcsa "Expert Universal" ø 180 mm ø 22,2 mm 13 mm gyémánt vágótárcsa "Expert Universal" ø 230 mm ø 22,2 mm 17 mm gyémánt vágótárcsa "Expert Universal" ø 350 mm ø 25,4 mm 17 mm Gyémánt vágótárcsák "Project Universal" gép: sarokcsiszolóhoz horzsakő, mosóbeton, tégla, beton, általános építkezési anyagok tiszta, pontos vágás megfelel a következő szabványnak: EN kivitel: szinterezett, szegmentált vágási sebesség: max. 100 m/s csomagolás: kartonlap Ø furat Szegmensmagasság gyémánt vágótárcsa "Project Universal" ø 115 mm ø 22,2 mm 10 mm gyémánt vágótárcsa "Project Universal" ø 125 mm ø 22,2 mm 10 mm gyémánt vágótárcsa "Project Universal" ø 180 mm ø 22,2 mm 10 mm gyémánt vágótárcsa "Project Universal" ø 230 mm ø 22,2 mm 10 mm 306
307 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Hasító/nagyolólapok Gyémánt vágótárcsák "Project Ceramic" gép: sarokcsiszolóhoz gránit, fínom agyagedények, csempékhez, kerámiacsempék legfinomabb, gyors vágás könnyed vágása megfelel a következő szabványnak: EN kivitel: szinterezett, zárt vágóél, szuper vékony (1,6 mm) vágási sebesség: max. 100 m/s csomagolás: kartonlap Ø furat Szegmensmagasság gyémánt vágótárcsa "Project Ceramic" ø 115 mm ø 22,2 mm 10 mm gyémánt vágótárcsa "Project Ceramic" ø 125 mm ø 22,2 mm 10 mm Gyémánt vágótárcsák "Project Ceramic" gép: Álló gépek gránit, fínom agyagedények, csempékhez, kerámiacsempék legfinomabb, gyors vágás könnyed vágása megfelel a következő szabványnak: EN kivitel: zárt vágóél, szuper vékony (1,6 mm) vágási sebesség: max. 100 m/s csomagolás: kartonlap Ø furat Szegmensmagasság gyémánt vágótárcsa "Project Ceramic" ø 180 mm ø 25,4 mm 10 mm gyémánt vágótárcsa "Project Ceramic" ø 200 mm ø 25,4 mm 10 mm Gyémánt vágótárcsák "Project Turbo" gép: sarokcsiszolóhoz klinker, hullámos tetőcserepek, natúrkő, tégla megfelel a következő szabványnak: EN kivitel: szinterezett, zárt vágóél vágási sebesség: max. 100 m/s csomagolás: kartonlap Ø furat Szegmensmagasság gyémánt vágótárcsa "Project Turbo" ø 115 mm ø 22,2 mm 7mm gyémánt vágótárcsa "Project Turbo" ø 125 mm ø 22,2 mm 7mm gyémánt vágótárcsa "Project Turbo" ø 230 mm ø 22,2 mm 7mm 307
308 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.14 Hasító/nagyolólapok Gyémánt vágótárcsák "Project Multi" gép: sarokcsiszolóhoz különösen felújítási munkákhoz kő, fa, műanyag, lemez, Fémlanker megfelel a következő szabványnak: EN kivitel: Körkörös hasáb, gyémánt bevonatú vágási sebesség: max. 100 m/s csomagolás: kartonlap Ø furat gyémánt vágótárcsa "Project Multi" ø 115 mm ø 22,2 mm gyémánt vágótárcsa "Project Multi" ø 230 mm ø 22,2 mm Gyémánt vágótárcsák "Standard Universal" gép: sarokcsiszolóhoz horzsakő, utcakövek, általános építkezési anyagok megfelel a következő szabványnak: EN kivitel: szinterezett, szegmentált vágási sebesség: max. 100 m/s csomagolás: kartonlap Ø furat Szegmensmagasság gyémánt vágótárcsa "Standard Universal" ø 115 mm ø 22,2 mm 7mm gyémánt vágótárcsa "Standard Universal" ø 125 mm ø 22,2 mm 7mm gyémánt vágótárcsa "Standard Universal" ø 230 mm ø 22,2 mm 7mm Gyémánt vágótárcsák "Standard Ceramic" gép: sarokcsiszolóhoz csempékhez, fínom agyagedények tiszta vágás a zárt vágóperemmel megfelel a következő szabványnak: EN kivitel: szinterezett, zárt vágóél vágási sebesség: max. 100 m/s csomagolás: kartonlap Ø furat Szegmensmagasság gyémánt vágótárcsa "Standard Ceramic" ø 110 mm ø 22,2 mm 5mm gyémánt vágótárcsa "Standard Ceramic" ø 180 mm ø 22,2 mm 5mm 308
309 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Hasító/nagyolólapok Gyémánt vágótárcsák "Standard Ceramic" gép: Álló gépek csempékhez, fínom agyagedények tiszta vágás a zárt vágóperemmel megfelel a következő szabványnak: EN kivitel: szinterezett, zárt vágóél vágási sebesség: max. 100 m/s cikkszám : 30 mm-es furat 25.4 mm-es szűkítőgyűrűvel csomagolás: kartonlap Ø furat Szegmensmagasság gyémánt vágótárcsa "Standard Ceramic" ø 180 mm ø 25,4 mm 5mm gyémánt vágótárcsa "Standard Ceramic" ø 200 mm ø 25,4 mm 5mm gyémánt vágótárcsa "Standard Ceramic" ø 230 mm ø 25,4 mm 5mm Gyémánt csiszolótárcsa "Standard" gép: sarokcsiszolóhoz kiálló részek eltávolításához segítség felújítási munkáknál betontermékek, horzsakő, tégla, natúrkő, mesterséges kő, Habarcsmaradék nagy leválasztási teljesítmény kőcsiszoláskor megfelel a következő szabványnak: EN kivitel: szinterezett, zárt vágóél Fordulatszám max. 80 m/mp csomagolás: kartonbliszter Ø furat gyémánt csiszolótárcsa "Standard" ø 105 mm ø 22,2 mm 309
310 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.14 Hasító/nagyolólapok Szortimentek Az olcsó alternatíva - ideális a kezdő és alkalmi barkácsolóknak. gép: sarokcsiszolóhoz minden hétköznapi alkalmazáshoz építési és renoválási munkáknál szegmentált vágókorong: téglák, natúrkövek és járólapok vágásához turbo-vágókorong: minden vágási munkéhoz betonban, erősített betonban és gránitban csempekorong: a márvány, a csempe és a kerámiacsempe egyenes és pontos vágásához megfelel a következő szabványnak: EN vágási sebesség: max. 80 m/s tartalom: gyémánt vágótárcsa, ø 110 mm, univerzális, szegmentált (1 db) gyémánt vágótárcsa, ø 110 mm, "Turbo" (1 db) gyémánt vágótárcsa, ø 110 mm, csempékhez (1 db) csomagolás: kartonra rögzítve furat gyémánt vágókorong készlet ø 22,2 mm Az olcsó alternatíva - ideális a kezdő és alkalmi barkácsolóknak. gép: sarokcsiszolóhoz szegmentált vágókorong: téglák, natúrkövek és járólapok vágásához csempekorong: a márvány, a csempe és a kerámiacsempe egyenes és pontos vágásához megfelel a következő szabványnak: EN vágási sebesség: max. 80 m/s tartalom: gyémánt vágótárcsa, ø 110 mm, szegmentált (1 db) gyémánt vágótárcsa, ø 110 mm, csempékhez (1 db) csomagolás: kartonra rögzítve furat gyémánt vágókorong készlet ø 22,2 mm 310
311 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Hasító/nagyolólapok Sarokcsiszolóállványok gép: egykezes sarokcsiszolókhoz ø 115 / 125 mm fém vágásához beépített szorítóeszköz, max. szorítási tartomány 100 mm robusztus kivitel nyomásos öntvény talppal csomagolás: kartondoboz méretek sarokcsiszolóállvány 190 x 260 x 240 mm gép: egy- és kétkezes sarokcsiszolókhoz ø 180 / 230 mm fém vágásához beépített szorítóeszköz, max. szorítási tartomány 100 mm robusztus kivitel csomagolás: kartondoboz méretek sarokcsiszolóállvány 330 x 510 x 350 mm Tartozékok gép: sarokcsiszoló ø 115 / 125 / 230 mm menet M 14 csomagolás: kartonbliszter lyuktávolság karimás csavaranya 26, 30, 35 mm 311
312 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.14 Hasító/nagyolólapok gép: sarokcsiszolóhoz kivitel: egyenes csomagolás: kartonra rögzítve csaptávolság csapátmérő karimás csavarkulcs 30 mm ø4mm gép: sarokcsiszolóhoz kivitel: egyenes tartalmaz: karimás csavaranya, M 14 (1 db) csomagolás: kartonra rögzítve csaptávolság csapátmérő karimás csavarkulcs 35 mm ø5mm gép: sarokcsiszolóhoz kivitel: benyomott csomagolás: kartonra rögzítve csaptávolság csapátmérő karimás csavarkulcs 35 mm ø5mm gép: sarokcsiszolóhoz változtatható fogtávolság kivitel: egyenes csomagolás: kartonra rögzítve csaptávolság csapátmérő univerzális karimás csavarkulcs 30, 35 mm ø4mm 312
313 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Munkavédelem 313
314 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.15 Munkavédelem Látásvédelem A védőszemüveg szemüveget hordók számára kényelmesen viselhető egy hagyományos szemüveg fölött külön is használható látásvédelemként megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 166:2001 csomagolás: dupla bliszterkarton változat védőszemüveg "Standard" fültámasszal, színtelen Védőszemüveg UVvédelemmel lencse karcvédő bevonattal modern és sportos forma megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 166:2001 csomagolás: dupla bliszterkarton változat védőszemüveg "Profi" fültámasszal, színezett A legmagasabb elvárásoknak is megfelelő védőszemüveg lencse karcvédő bevonattal modern és sportos forma megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 166:2001 csomagolás: dupla bliszterkarton változat védőszemüveg "Profi" fültámasszal, színtelen 314
315 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Munkavédelem Az univerzális az állítható szárak tökéletesen beállíthatók viselőjükhöz megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 166:2001 csomagolás: dupla bliszterkarton változat védőszemüveg "Safe" állítható fültámasszal, színtelen Teljes védelem extrém körülmények közt védelem a sorják, repülő anyagdarabok és por ellen a négy szellőzőnyílás megelőzi a bepárásodást optimális a szemüveget viselők számára is megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 166:2001 csomagolás: dupla bliszterkarton változat teljesen zárt "Classic" beállítható gumipánttal, színtelen, szeleppel, négy szellőzőnyílás Körkörös védelem védelem a sorják, repülő anyagdarabok és por ellen optimális a szemüveget viselők számára is megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 166:2001 csomagolás: dupla bliszterkarton változat teljesen zárt "Standard" beállítható gumipánttal, színtelen 315
316 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.15 Munkavédelem Komfortos szemüveg ergonómikus kialakítású tömítőcsíkokkal védelem a sorják, repülő anyagdarabok és por ellen az indirekt szellőzők megakadályozzák a párásodást megerőltető munka mellett is lencse karcvédő bevonattal optimális a szemüveget viselők számára is megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 166:2001 csomagolás: dupla bliszterkarton változat teljesen zárt "Comfort" beállítható gumipánttal, színtelen, indirekt szellőzéssel Tartozékok Nagy értékű szemüvegtok nejlonból minden szokásos szemüvegnagysághoz megfelelő védelem szennyeződés, por és törés ellen pántra rögzítéshez anyag: nejlon csomagolás: dupla bliszterkarton szemüvegtok 316
317 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Munkavédelem Légzésvédelem Az FFP1-es maszkok védenek a zavaró, de nem közvetlenül az egészségre veszélyt jelentő porok és füstök (szilárd részecskék) ellen. A maximális megengedett károsanyag-koncentráció a MAK-érték négyszerese. Az FFP2-es maszkok védenek az egészségre káros szilárd és folyékony részecskék ellen. A maximális megengedett károsanyag-koncentráció a MAK-érték tízszerese. Az FFP3-as maszkok védenek mérgező szilárd és folyékony részecskek, illetve rákkeltő vagy radioaktív anyagok részecskéi, illetve spórák, baktériumok, vírusok és enzimek ellen. A maximálisan megengedett károsanyag-koncentráció a MAK-érték harmincszorosa. Az A1P2-szűrők védenek szerves gázok és gőzök, mint pl. oldószerek, lakkok és ragasztók gázai és gőzei, valamint egészségre káros szilárd és folyékony részecskék ellen. A maximálisan megengedett károsanyag-koncentráció a MAK-érték tízszerese. Az ABEK-szűrők védenek a szerves és szervetlen gázok és gőzök, úgymint savak gőzei, ammónia és szerves ammóniavegyületek ellen. A maximálisan megengedett károsanyag-koncentráció a MAK-érték harmincszorosa. A MAK (maximális munkahelyi koncentráció) érték megadja az egyes anyagok, mint gáz, gőz vagy lebegő részecskék maximális koncentrációját a munkahely légterében, amely mellett még nem várható egészségkárosodás, még akkor sem, ha a jelzett koncentrációnak van kitéve az adott személy rendszeresen, napi 8 órán, de hetente maximum 40 órán át. védelem a nem mérgező durvapor ellen, pl. a rozsdával, a spatulyázó masszával/cementtel való munkavégzés vagy falazás során komfortosan illeszkedik a hajlítható orrmerevítőnek és a puha szűrőanyagnak köszönhetően különleges szűrőanyag a könnyű légzésért megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 149:2001+A1:2009 szűrőosztály csomagolás védőmaszkok finom por ellen (3 db) FFP1 dupla bliszterkarton védőmaszkok finom por ellen (20 db) FFP1 kartondoboz 317
318 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.15 Munkavédelem védelem gyengén mérgező anyagok ellen, mint pl. amelyek fa megmunkálásakor, fémcsiszoláskor, festék vagy lakk eltávolításakor, üvegszálas anyagok megmunkálásakor keletkeznek komfortosan illeszkedik a hajlítható orrmerevítőnek és a puha szűrőanyagnak köszönhetően különleges szűrőanyag a könnyű légzésért megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 149:2001+A1:2009 szűrőosztály csomagolás védőmaszkok finom por ellen (3 db) FFP2 dupla bliszterkarton védőmaszkok finom por ellen (20 db) FFP2 kartondoboz védelem gyengén mérgező anyagok ellen, mint pl. amelyek fa megmunkálásakor, fémcsiszoláskor, festék vagy lakk eltávolításakor, üvegszálas anyagok megmunkálásakor keletkeznek szénszűrővel a zavaró szerves eredetű szagok ellen komfortosan illeszkedik a hajlítható orrmerevítőnek és a puha szűrőanyagnak köszönhetően különleges szűrőanyag és szelep könnyebbé teszi a légzést megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 149:2001+A1:2009 csomagolás: dupla bliszterkarton szűrőosztály változat védőmaszkok finom por ellen (3 db) FFP2 VC szénszűrővel, levegőszűrővel 318
319 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Munkavédelem védelem gyengén mérgező anyagok ellen, mint pl. amelyek fa megmunkálásakor, fémcsiszoláskor, festék vagy lakk eltávolításakor, üvegszálas anyagok megmunkálásakor keletkeznek komfortosan illeszkedik a hajlítható orrmerevítőnek és a puha szűrőanyagnak köszönhetően különleges szűrőanyag és szelep könnyebbé teszi a légzést megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 149:2001+A1:2009 csomagolás: dupla bliszterkarton szűrőosztály változat védőmaszkok finom por ellen (3 db) FFP2 V levegőszűrővel különösen alkalmas influenzamegelőzésre (mint pl. influenza A / H1N1) mérgező anyagok elleni védelemre, mint pl. amelyek rozsdamentes acél csiszolásakor, alumínium hegesztésekor, illetve azbeszttel történő munka közben keletkeznek komfortosan illeszkedik a hajlítható orrmerevítőnek és a puha szűrőanyagnak köszönhetően különleges szűrőanyag és szelep könnyebbé teszi a légzést állítható gumiszalaggal minden fejmérethez illeszthető megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 149:2001+A1:2009 csomagolás: dupla bliszterkarton szűrőosztály változat védőmaszkok finom por ellen (2 db) FFP3 V levegőszűrővel nagyszemcséjű, nem veszélyes anyagokkal végzett munkához, mint pl. hungarocellvágás, fűnyírás, levelek összegyűjtése Higiéniai maszk - nem személyi védőfelszerelés! csomagolás: dupla bliszterkarton higiéniai maszkok (5 db) 319
320 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.15 Munkavédelem a gázok és a gőzök elleni védelemhez pl. az oldószerek, lakkok és ragasztók ellen jó zárás az állítható tömítőrendszernek köszönhetően két gyorsrögzítős, széles és állítható elasztikus szalag gondoskodik a jó rögzítésről minden fejforma esetén megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 140:1998, 143:2007, 14387:2008 csomagolás: dupla bliszterkarton külön tartozék: , változat félálarc A1P2 cserélhető szűrővel csomagolás: dupla bliszterkarton a következő típusokhoz: megfelel a következő szabványoknak: DIN EN pótszűrő ABEK 14387: pótszűrő A1P2 143: :2008 Hallásvédelem A fültokok eltakarják a teljes fülkagylót, és elsősorban akkor kifejezetten ajánlottak, ha a hallásvédő eszközt gyakran kell felvenni és letenni. A füldugókat a hallójáratban kell viselni, így alkalmazásuk hosszan tartó zajterhelés mellett ajánlott Az SNR-érték (egyszerűsített csillapítási érték) a védőeszköz közepes csillapítása decibelben. A HML-érték megadja a különböző (magas/közepes/mély) frekvenciákon mért csillapítási értéket. Könnyű hallásvédő eszköz alkalomszerű használatra a fültok magassága egyszerűen állítható megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 352-1:2002 csomagolás: dupla bliszterkarton SNR érték HML-értékek hallásvédelem "Standard" 19 db H22/M15/L11dB 320
321 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Munkavédelem Professzionális hallásvédelem extrém zajos környezetbe pl. lapvibrátorral vagy kompresszorral történő munkához az ergonómikus kialakítású és stabil fejpánt még hosszúidejű viselés mellett is kényelmes beállítható méretű megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 352-1:2002 csomagolás: dupla bliszterkarton SNR érték HML-értékek hallásvédelem "Profi" 24 db H29/M22/L13dB összecsukható - helytakarékosan tárolható Összecsukható fültok tartós használatra zajos környezetbe beállítható méretű megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 352-1:2002 csomagolás: dupla bliszterkarton SNR érték HML-értékek hallásvédelem "Compact" 26 db H33/M24/L14dB A kényelmes, többször használható füldugók a lamellák elzárják a hallójáratot, anélkül, hogy kellemetlen nyomást fejtenének ki megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 352-2:2002 anyag: puha termoplaszt műanyag csomagolás: dupla bliszterkarton SNR érték HML-értékek eldobható füldugó, pár 33 db H34/ M30/ L28dB 321
322 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.15 Munkavédelem A kényelmes, többször használható füldugók. a lamellák elzárják a hallójáratot, anélkül, hogy kellemetlen nyomást fejtenének ki zsinórrögzítéssel, gyakori megszkításokkal terhelt munkához megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 352-2:2002 anyag: puha termoplaszt műanyag csomagolás: dupla bliszterkarton SNR érték HML-értékek eldobható füldugó, pár 33 db H34/ M30/ L28dB Az olcsó egyszerhasználatos füldugó különösen zajos körülmények közé könnyen formálható, optimálisan illeszkedik a hallójáratba megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 352-2:2002 csomagolás: dupla bliszterkarton SNR érték HML-értékek egy pár füldugó egyszerhasználatos (4 db) 36 db H36/M34/L33dB 322
323 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Munkavédelem Fejvédő energiaelnyelő kialakítás univerzális illesztőponttal a fültok számára esőelvezetővel az érdesített felület csökkenti a karcosodást könnyű méretállítás megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 397: csomagolás: címke szín védősisak sárga védősisak fehér Sportos baseball-sapka ütődésvédő belső héjjal a fejet érő kisebb ütések és horzsolások ellen olyan helyeken való alkalmazásra, ahol nem előírás az EN 397 szerinti fejvédelem, tehát pl. kerti munkákhoz megfelel a következő szabványoknak: DIN EN 812:2002 csomagolás: címke szín ütődésvédő sapka fekete 323
324 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.15 Munkavédelem Testvédelem Univerzális egyszerhasználatos overall kapucnival por és piszok elleni védelem lélegző gumírozott arcrész a kapucni rögzítéséhez gumizott a derékrészen, illetve a kar- és lábrész végén cipzáros zárás csomagolás: műanyagzacskó betétlappal méret szín egyszerhasználatos overall XL fehér ott javasolt, ahol a poros vagy piszkos cipők lábnyomai nem kívánatosak laminát, csempe, padlószőnyeg, stb. lerakásához hossz kb. 40 cm csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon szín egy pár cipővédő (2 db) fehér Szortimentek tartalom: teljesen zárt, DIN EN 166:2001 (1 db) védőmaszk finom por ellen, FFP1, DIN EN 149:2001+A1:2009 (1 db) hallásvédelem, DIN EN 352-1:2002 (1 db) csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon munkavédelmi szett 324
325 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Vibrációs fűrész tartozékai 325
326 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.16 Vibrációs fűrész tartozékai a könyökös fűrészlapokkal a felülethez közel lehet dolgozni a szegmentálás lehetővé teszi a megfelelő szögben történő vágást, túlfutás nélkül cikkszám : a gitt könnyen eltávolítható vele az üveg törésének veszélye nélkül cikkszám : hosszabb élettartamú, mint a HM-bevonatú szegmens fűrészlap cikkszám , : habarcs kivágásához csomagolás: duplabliszter anyag Ø szegmens fa, gitt, műanyag HSS ø85mm fűrészlap szegmens kő, vakolat, kerámiák, csempékhez, lyukastégla, pórusbeton gyémánt bevonatú ø85mm fűrészlap szegmens fűrészlap kő, vakolat, kerámiák, csempékhez, lyukastégla, pórusbeton Wolfram-karbid bevonat ø85mm jól használható összeszerelt részeken nagy vágási sebesség fa, üvegszálerősítésű műanyagok, gipszkartonlapok, műanyag anyag: HCS csomagolás: duplabliszter fogazás hossza merülő fűrészlap 10 mm merülő fűrészlap 22 mm merülő fűrészlap 28 mm tökéletes építéshez, felújításhoz és javításhoz fa, fém, színesfémek, gipszkartonlapok, műanyag anyag: BiM csomagolás: duplabliszter fogazás hossza merülő fűrészlap 10 mm merülő fűrészlap 22 mm 326
327 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI Vibrációs fűrész tartozékai cikkszám : habarcs- és gipszmaradék, szőnyeg- és csemperagasztómaradék eltávolításához cikkszám : régi festék, ragasztómaradék, címkék, elasztikus tömítőanyagok eltávolításához a lakótérben és a szaniter területen csomagolás: duplabliszter kivitel kaparó merev kaparó flexibilis a tökéletes eredmény eléréséhez felújításkor csempeélek lecsiszolása csemperagasztó maradékának simára csiszolása graffiti eltávolításához beton- és kőfelületekről olajfoltok eltávolításához betonról vagy garázspadlózatról fa nagyoló csiszolásához beton, vakolat, kő, cement, csemperagasztó, fa, lakkok anyag: Wolfram-karbid bevonat csomagolás: duplabliszter kivitel csiszolótányér háromszögletű csiszolópapír-rögzítés 95 mm tépőzáras rögzítés a csiszolópapír egyszerű cseréjéhez csomagolás: duplabliszter külön tartozék: , , , kivitel sarokméret tépőzáras csiszolótalp háromszögletű 95 mm 327
328 6 ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMOK KIEGÉSZÍTŐI 6.16 Vibrációs fűrész tartozékai fa, fém, műanyag tartalom: szegmens fűrészlap, BiM, ø 85 mm (1 db) merülő fűrészlap, BiM, 22 mm (1 db) merülő fűrészlap, HCS, 22 mm (1 db) csomagolás: bliszter tartozék-készlet kő, csempékhez tartalom: szegmens fűrészlap, Wolfram-karbid bevonat, ø 65 mm (1 db) csiszolótányér, Wolfram-karbid bevonat, háromszögletű (1 db) csomagolás: bliszter tartozék-készlet 328
329 KÉZISZERSZÁMOK 7 329
330 7 KÉZISZERSZÁMOK 7.1 Vágószerszámok Trapézpengés kés optimális kialakítású fémtest az ideális erőátvitelhez kényelmes markolati rész szerszám nélküli pengecsere gombnyomásra biztonságos zsinórvágó tartalmaz: tartalékpengék a markolatban (5 db) csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , , , , , , , , változat profi gyorscserés kés visszahúzható pengével, tárolórekesszel a pengéknek könnyű és robusztus, ergonómikus kialakítású alumíniumtest puha markolati zónák a biztonságos kezelésért szerszám nélküli pengecsere és gyors nyitás egy beépített csúszóretesz által tartalmaz: tartalékpengék a markolatban (3 db) csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , , , , , , , , változat profikés visszahúzható pengével, tárolórekesszel a pengéknek fémház a nagy stabilitás érdekében puha markolati zónák a biztonságos kezelésért szerszám nélküli pengecsere a nagy, recés tekerőgomb által tartalmaz: pótpenge (1 db) csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , , , , , , , , változat standard kés visszahúzható pengével, tárolórekesszel a pengéknek különleges kialakítású fémház a biztonságos munkavégzéshez biztonságos kezelés: a penge automatikusan visszahúzódik, amint a biztonsági gomb elengedi csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , , , , , , , , változat biztonsági kés visszahúzható pengével 330
331 KÉZISZERSZÁMOK Vágószerszámok kartondobozok biztonságos nyitásához biztonságos kezelés: a penge automatikusan visszahúzódik, amint a biztonsági gomb elengedi anyag: műanyag tartalmaz: trapézpenge (1 db) csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , változat biztonsági kés visszahúzható pengével standard horog- és trapézpenge speciális felületi kiképzésű fémház pengecsere a rögzítőcsavar oldásával tartalmaz: trapézpenge (1 db) csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , , , , , , , változat Standard Cutter - fixpengés kés fixpengés fémház a nagy stabilitás érdekében szerszám nélküli pengecsere a nagy, recés tekerőgomb által a markolat biztonsági bütykei magakadályozzák a kéznek a pengére csúszását tartalmaz: professzionális trapézpenge (1 db) csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , , , , , , , , , változat Multi Cutter - fixpengés kés fixpengés Letörhetőpengés kések Kés a nehéz feladatokhoz - kemény kartonpapír, vastag fólia vagy kátránypapír vágásához. ergonómikus kialakítású fémház kényelmes, puha markolati zónákkal az optimális erőátvitelhez automatikus pengemegakasztás biztonségi gomb a penge rögzítésére krómozott fém pengevezető tartalmaz: letörhető penge, 7 szegmenssel (1 db) csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , pengeszélesség méretek profi letörhetőpengés kés 25 mm 50x190x28mm 331
332 7 KÉZISZERSZÁMOK 7.1 Vágószerszámok ergonómikus kialakítású fémház kényelmes, puha markolati zónákkal az optimális erőátvitelhez automatikus pengemegakasztás automatikus pengecsere biztonségi gomb a penge rögzítésére tartalmaz: tartalékpengék (8 db) csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , , , , változat pengeszélesség profi letörhetőpengés kés tárolórekesszel a pengéknek 18 mm ergonómikus kialakítású fémház kényelmes, puha markolati zónákkal az optimális erőátvitelhez automatikus pengemegakasztás automatikus pengecsere tartalmaz: tartalékpengék (5 db) csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , változat pengeszélesség profi letörhetőpengés kés tárolórekesszel a pengéknek 9mm ergonómikus kialakítású műanyagtest puha és kényelmes markolat automatikus pengemegakasztás tartalmaz: tartalékpengék (3 db) csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , , , , változat pengeszélesség letörhetőpengés kés tárolórekesszel a pengéknek 18 mm ergonómikus kialakítású műanyagtest puha és kényelmes markolat automatikus pengemegakasztás tartalmaz: tartalékpengék (3 db) csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , változat pengeszélesség letörhetőpengés kés tárolórekesszel a pengéknek 9mm 332
333 KÉZISZERSZÁMOK Vágószerszámok nagyobb biztonság a fém pengevezetőnek köszönhetően rögzíthető csúszka levehető kupak a pengedarab biztonságos letöréséhez robusztus műanyagház csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , , , , pengeszélesség standard letörhetőpengés kés 18 mm nagyobb biztonság a fém pengevezetőnek köszönhetően rögzíthető csúszka levehető kupak a pengedarab biztonságos letöréséhez robusztus műanyagház tartalmaz: tartalékpengék (2 db) csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , változat pengeszélesség standard letörhetőpengés kés tárolórekesszel a pengéknek 9mm Speciális kések a kiköszörült heggyel bemerülő vágásokat is lehet tenni kétoldalon élezett penge speciális fogazással a különböző szigetelőanyagokhoz hullámos él puha és könnyű anyag vágásához fűrészfogas él tömör és kemény anyag vágásához csomagolás: bliszter kivitel pengemagasság hossz különleges kés szigetelőanyagokhoz szegecsrögzített nyéllel 275 mm 420 mm kőzetgyapot, szilárdhab, polisztirén 250 mm-es fogazott penge különleges fogazású penge az egyik oldalon lekerekített biztonsági penge csomagolás: bliszter kivitel különleges kés szigetelőanyagokhoz műanyag fogantyú 333
334 7 KÉZISZERSZÁMOK 7.1 Vágószerszámok kábelek és huzalok csupaszolásához kis műanyag részek lefűrészeléséhez behajtható penge kábel- és huzalvágóval köszörült penge félhosszig fogazással csomagolás: bliszter kivitel pengemagasság hossz kábelkés műanyag fogantyú 85 mm 195 mm kábelek és huzalok csupaszolásához behajtható penge kábel- és huzalvágóval folytonos pengeél nemesacélból csomagolás: bliszter kivitel pengemagasság hossz kábelkés famarkolattal 85 mm 197 mm papírok, fóliák, bőr, és sok máshoz is anyag: műanyag tartalmaz: tartalékpengék a markolatban (2 db) csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: változat körzővágó tárolórekesszel a pengéknek fémház a nagy stabilitás érdekében szerszám nélküli pengecsere a nagy, recés tekerőgomb által tartalmaz: hosszú penge szigetelőanyagokhoz, fogazott penge, 140 mm (1 db) csomagolás: kartonra rögzítve külön tartozék: , , , , , , , , változat profi fixpengés kés fixpengés 334
335 KÉZISZERSZÁMOK Vágószerszámok fémház a nagy stabilitás érdekében szerszám nélküli pengecsere a nagy, recés tekerőgomb által tartalmaz: profi félholdpengék (3 db) csomagolás: kartonbliszter kiegészítő termékek: külön tartozék: , , , , , , , , változat profi fixpengés kés fixpengés nagyon pontos vágási munkákhoz könnyű alumíniumszár csúszásgátló puha markolati zóna a biztos fogásért csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , profi precíziós kés egyenes és íves vágások szövet és papír vágásához markolati pengekiemelő karral és rögzítőgombbal a biztonságos rögzítésért anyag: műanyag csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: kivitel gördülőpengés kés cserélhető 45 mm-es pengével 335
336 7 KÉZISZERSZÁMOK 7.1 Vágószerszámok Zseb- és sportkések minden elterjedt trapézpengéhez egyszerűen, szerszám nélkül cserélhető a penge tartós, de könnyű alumínium markolat övakasztóval a penge nyomógombos rögzítése csomagolás: bliszter a penge nyomógombos rögzítése változat alumínium hobbikés visszahúzható pengével kempingezéshez, szabadidős tevékenységhez, horgászathoz, stb. rozsdamentes könnyű de robusztus szerkezet övakasztóval csomagolás: bliszter akasztós nejlon övtáskával kivitel alumínium hobbikés 80 mm-es penge nagyon könnyű fémerősítésű markolat csomagolás: bliszter kivitel kihajthatópengés hobbikés 50 mm-es rozsdamentes acél penge behajtható trapézpengebetét robusztus alumínium markolatok akasztós nejlon övtáskával cserélhető standard trapézpengék tartalmaz: trapézpengék (5 db) csomagolás: bliszter akasztós nejlon övtáskával alumíniummarkolatú kés
337 KÉZISZERSZÁMOK Vágószerszámok Pengék mindkét oldalról élezett különlegesen edzett acél éles, törésbiztos, tartós praktikus tárolódobozban Trapézpengék cikkszám , : TiN bevonat a 4-5-szörös tartóssághoz és a vágáskép megtartásához tárolódobozzal csomagolás: kartonbliszter cikkszám EAN leírás profi trapézpengék (5 db) profi trapézpengék (5 db) profi trapézpengék (5 db) profi trapézpengék (5 db) pengemagasság pengevastagság a következő típusokhoz: 52 mm 0,65 mm , , , , , , , mm 0,65 mm , , , , , , , mm 0,65 mm , , , , , , , , mm 0,65 mm , , , , , , , , , trapézpengék (5 db) 52 mm 0,5 mm , , , , , , , tárolódobozzal csomagolás: kartonbliszter cikkszám EAN kampós pengék (5 db) profi íves pengék (5 db) leírás pengemagasság pengevastagság a következő típusokhoz: 51 mm 0,5 mm , , , , , , mm 0,65 mm , , , , , , ,
338 7 KÉZISZERSZÁMOK 7.1 Vágószerszámok speciálisan gipszkartonlapok megmunkálásához kialakítva gipszkartonlapok felületének egyszerű bemetszésére TiN bevonat a 4-5-szörös tartóssághoz és a vágáskép megtartásához tárolódobozzal csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: , , , , , , , pengemagasság pengevastagság profi félholdpengék (5 db) 58 mm 0,65 mm kőzetgyapot, polisztirén csomagolás: zsák a következő típusokhoz: , , , kivitel pengemagasság pengevastagság hosszú pengék szigetelőanyagokhoz (2 db) fogazott penge 140 mm 0,85 mm Letörhető pengék Profi penge a nehéz feladatokhoz - kemény kartonpapír, vastag fólia vagy kátránypapír vágásához. dupla csiszolt él anyag: HCS csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: szegmens pengeszélesség pengevastagság profi letörhető pengék (5 db) 7 25 mm 0,7 mm cikkszám : 14 szegmenssel (kétszer annyival, mint az általános) tárolódobozzal csomagolás: kartonbliszter szegmens pengeszélesség a következő típusokhoz: letörhető pengék (5 db) 7 9mm , , letörhető pengék (5 db) 7 18 mm , , profi letörhető pengék (5 db) mm , ,
339 KÉZISZERSZÁMOK Vágószerszámok tárolódobozzal csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: , , szegmens pengeszélesség letörhető íves penge (5 db) 4 18 mm Egyéb pengék tárolódobozzal csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: cserepenge a görgős késhez csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: cserepenge az élvágóhoz (3 db) tárolódobozzal csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: cserepenge a körvágóhoz (5 db) tárolódobozzal csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: cserepenge a profi precíziós késhez (5 db) 339
340 7 KÉZISZERSZÁMOK 7.1 Vágószerszámok csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: cserepenge a hántolóhoz (3 db) Ollók sérülésvédelem a beépített biztonsági retesz által Egy tiszta vágás - biztos, gyors és precíz! kétoldalt élezett, borotvaéles penge kikönnyítés középen a pengetartóban a kerek anyagok vágásához akár 13 mm átmérőig is rugós biztonsági fog a pengerögzítő elején a véletlen belenyúlásos balesetek megelőzésére sérülésvédelem a beépített biztonsági retesz által ergonómikus kialakítású markolat csúszásgátló műanyagrátéttel tartalmaz: pótpenge, 0.65 mm vastag, 61 mm hosszú (1 db) csomagolás: duplabliszter külön tartozék: , megacut S-precíziós vágó ergonómikus markolattal speciális vágóélgeometriával kiegészítő funkciók: csavarhúzó, sörnyitó, mikrofogazott penge csomagolás: kartonbliszter kiegészítő funkciók: csavarhúzó, sörnyitó, mikrofogazott penge hossz pengemagasság univerzális háztartási olló 215 mm 70 mm 340
341 KÉZISZERSZÁMOK Vágószerszámok karton, hullámpapír, fólia vágásához tartós és biztos vágóél érintkezés rozsdamentes acél pengék ergonómikus kétkomponensű markolat csomagolás: bliszter hossz pengemagasság műhelyolló 300 mm 170 mm papír, textília és egyéb vékony anyagok vágásához tartós és biztos vágóél érintkezés rozsdamentes acél pengék ergonómikus kétkomponensű markolat csomagolás: bliszter hossz pengemagasság háztartási olló 250 mm 130 mm iskolai és hobbifelhasználáshoz tartós és biztos vágóél érintkezés rozsdamentes acél pengék ergonómikus kétkomponensű markolat csomagolás: bliszter hossz kivitel pengemagasság hobbiolló 140 mm lekerekített hegyek 75 mm Egyebek 3-5mmüvegvastagsághoz kivitel: lakkozott fanyéllel 6 keményfém vágógörgővel csomagolás: bliszter hossz üvegvágó "Standard" 135 mm 341
342 7 KÉZISZERSZÁMOK 7.1 Vágószerszámok üveg, kerámia és csempe vágásához 3-8mmüvegvastagsághoz kivitel: fa markolattal 6 keményfém vágógörgővel csomagolás: bliszter hossz Üveg- és csempevágó "Profi" 135 mm alkalmas minden trapéz- és letörhetőpengés késhez övbújtatóval anyag: műbőr kivitel: varrott és szegecselt tok hossza 130 mm csomagolás: kartonra rögzítve a következő típusokhoz: , , , , , , , , , hossz késtok 205 mm acélvonalzó rozsdamentes anyag: nemesacél kivitel: a beosztás hossza 300 mm akasztólyuk csomagolás: akasztós címkével a következő típusokhoz: , , , , , , , alkalmas kerámia főzőfelületek megtisztítására lakk és festék eltávolításához anyag: fém kivitel: 38 mm-es penge csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: fém kaparó 342
343 KÉZISZERSZÁMOK Vágószerszámok kisebb egyenetlenségek eltávolítására sima felületeken matricák eltávolításához sima felületekről lakk és festék eltávolításához anyag: műanyag kivitel: 61 mm-es penge tartalmaz: penge (1 db) csomagolás: kartonra rögzítve külön tartozék: műanyag kaparó túllógó fóliaélek eltávolításához az ívelt éleket is tisztán vágja csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: élfóliavágó 343
344 7 KÉZISZERSZÁMOK 7.2 Mérőszerszámok méréshez, jelöléshez és vonalazáshoz sugarakhoz, körökhöz és zsanérokhoz cserélhető ütköző a sarkokon és felületeken végzett munkához a munkadarab mindkét oldalán anyag: acél változat: lapszög, szögmérőskála, párhuzamjelölő, jelölősablon ütköző 90 raszter 32 mm csomagolás: feliratos szalag lábhossz univerzális derékszög 200 x 300 mm univerzális derékszög 280 x 500 mm az asztalra és a munkadarbra is felrögzíthető Szerszám sokféle funkcióval: 15 -os lépésekben állítható ütköző fix derékszög ütköző szögméréshez milliméter-beosztású vonalzó az asztalra és a munkadarbra is felrögzíthető vezetővel a dekopír- és körfűrész biztonságos megvezetéséhez anyag: alumínium csomagolás: kartondoboz méretek combinal - univerzális derékszög 250 x 750 mm 344
345 PROJEKT TÉMÁK Laminát és PVC fektetése 345
346 8 PROJEKT TÉMÁK 8.1 Laminát és PVC fektetése Rövidítés 1 VLC vinil- és laminátvágó Az VLC 300 a nagyobb laminátlerakási munkákat is erőfeszítésmentessé és kényelmessé teszi. minden elterjedt lamináttípushoz 11mm vastagságig és 470mm szélességig, olyan laminátokhoz is, amelyek lépészajcsökkentő réteggel rendelkeznek vinilpanelokhoz és -csempékhez 6 mm vastagságig és 470 mm szélességig (öntapadóshoz és összepattintóshoz is) biztonságos és egyszerű vágások tökéletes vágási eredmény a beépített magas minőségű alumínium szegélyekkel pormentes és zajtalan munka prezíz derékszögű vágások a vágásvezetővel az ütköző hátsó oldalát 45 -os vágáshoz vágásvezetőként is lehet használni szögben és hosszanti irányban is lehet vele vágni támasztóval a munkadarabok alátámasztásához beépített lábazati csík vágó 50 mm a tapadásmentes borítással ellátott penge könnyű vágást biztosít még az öntapadós vinilpanelek esetén is kopásálló fogazott penge a speciális pengevezetés és -fogazás könnyű munkavégzést tesz lehetővé és megakadályozza a panelek elcsúszását leszorító funkcióval a széles panelok könnyű és kényelmes vágáshoz, illetve a hosszanti vágásokhoz a jóminőségű alumínium szerkezet egyszerre strapabíróvá és könnyűvé teszi az VLC 300- at csúszásgátló lábakkal a szerkezet alján csomagolás: kartondoboz 346 méretek súly VLC vinil- és laminátvágó 220 x 225 x 660 mm 3,3 kg
347 PROJEKT TÉMÁK Laminát és PVC fektetése VNC Vinilvágó Vinilpanelok és -csempék egyszerű és biztonságos vágásához. A VNC 250 feleslegessé teszi a vinil késsel történő veszélyes és fárasztó vágását. öntapadó és a kapcsos PVC panelhez és PVC csempékhez is jó 6 mm-es vastagságig és 450 mm-es szélességig tökéletes vágási eredmény a beépített magas minőségű alumínium szegélyekkel prezíz derékszögű vágások a vágásvezetővel szögben és hosszanti irányban is lehet vele vágni beépített lábazati csík vágó 50 mm a tapadásmentes borítással ellátott penge könnyű vágást biztosít még az öntapadós vinilpanelek esetén is kopásálló fogazott penge a speciális pengevezetés és -fogazás könnyű munkavégzést tesz lehetővé és megakadályozza a panelek elcsúszását a jóminőségű alumínium szerkezet egyszerre strapabíróvá és könnyűvé teszi az VNC 250-at csúszásgátló lábakkal a szerkezet alján csomagolás: kartondoboz méretek súly VNC Vinilvágó 190 x 210 x 612 mm 2,3 kg LC laminátvágó Az LC 250 ideális választás a kisebb, egy-két szobát érintő laminátlerakási feladatokhoz. minden elterjedt lamináttípushoz 11mm vastagságig és 210mm szélességig, olyan laminátokhoz is, amelyek lépészajcsökkentő réteggel rendelkeznek gyors és precíz vágás derékszögben nem porol levett ütközővel szögben, illetve hosszanti irányban is lehet vele vágni zaj nélkül, hiszen nem kell elektromos vágógép az új tervezésű pengeveztő és a penge fogazása a vágás minden pontján biztosítja az erő optimális átadását, így akadályozza a munkadarab elcsúszását és megvédi a laminátlap nútféderes illesztését az LC 250 az értékes alumínium kivitellel egyszerre könnyű és stabil csúszásgátló lábakkal a szerkezet alján csomagolás: kartondoboz méretek súly LC laminátvágó 190 x 205 x 612 mm 1,9 kg 347
348 8 PROJEKT TÉMÁK 8.1 Laminát és PVC fektetése Lerakás A távtartóékek nélkülözhetetlenek a faltól való távolság (vagy dilatációs hézag) pontos megtartásához. megakadályozza a laminát elcsúszását lerakáskor a bordázás és az ékalak a kívánt távolság megbízható beállítását teszi lehetővé anyag: műanyag csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon méretek távtartók (40 db) 58x30mm a laminát pozícionálásához és az illesztőfelületek összeszorításához a szerszám alakja ideális a nútféderes laminát kezeléséhez csomagolás: ömlesztett méretek ütőfa 300x27x50mm 348
349 PROJEKT TÉMÁK Laminát és PVC fektetése a filcalátét lehetővé teszi, hogy ne károsítsa a felületet laminátcsíkok összeeresztéséhez alapvetően a helyiségek szélén használjuk, pl. a laminát ajtókerethez húzásához profi kialakítás nagy érintkezőfelülettel és emelőfunkcióval a filcalátét lehetővé teszi, hogy ne károsítsa a felületet csomagolás: ömlesztett kivitel méretek profi behúzóvas fémtuskóval és védőfilccel 450x38x9mm laminátcsíkok összeeresztéséhez alapvetően a helyiségek szélén használjuk, pl. a laminát ajtókerethez húzásához három filccsíkkal az alján a finom munkához csomagolás: ömlesztett kivitel méretek behúzóvas íves lefutású 310x15x25mm 349
350 8 PROJEKT TÉMÁK 8.1 Laminát és PVC fektetése meghajlított, forgatható markolat A kézi fűrésszel az ajtókeret egyszerűen rövidíthető, ideális pl. az újonnan lerakott padló szép lezárásához. a meghajlított markolat lehetővé teszi a padlóhoz egészen közeli vágást is a 180 -ban elfordítható markolat minden pozícióban pontos fűrészvezetést biztosít, és jobb- és balkezesek számára is használhatóvá teszi a fűrészt csomagolás: feliratos szalag méretek kézifűrész 90x390x45mm Univerzális térdvédő minden barkácsmunkához minőségi, bárhol használható térdvédő padlófektetéshez és más térdelő munkákhoz a színtelen térdelőfelületnek köszönhetően az érdes és az érzékeny felületeken való térdeléshez is használható a zselés betéteknek köszönhetően csillapítja az ütődéseket és védi az ízületeket kényelmesen viselhető és megőrzi a mozgás szabadságát az ergonomikus egypántos rögzítésnek köszönhetően tépőzárral minden testmérethez beállítható megfelel a következő szabványoknak: DIN EN pár kényelmes térdvédő távtartó szett A kedvező árú alapfelszereltség laminátburkolathoz. laminát, parkett, parafa tartalom: behúzóvas (1 db) ütőfa (1 db) távtartók, műanyag (20 db) csomagolás: duplabliszter 350
351 PROJEKT TÉMÁK Laminát és PVC fektetése Mérés segít bemérni a falszöget és megállapítja a vágásszöget automatikusan mutatja a vágásszöget - így könnyen beállítható a gérvágó, és pontos lesz az illesztés beépített ütközővel a szögek egyszerű átjelöléséhez mágnes a fűrész egyszerű és biztonságos beállításához csomagolás: feliratos szalag szög méretek szögillesztő szögfelezővel x345x70mm A laminátillesztővel egyszerűen és gyorsan, de pontosan lehet a fal lefutását átvinni az utolsó beillesztendő laminátlapra. 25 cm szélességig beállítható különböző méretek állíthatóak be a sínen csomagolás: kartonra rögzítve méretek laminátillesztő 295x45x80mm A kontúrvezető lehetővé teszi a vágás lefutásának egyszerű letapogatását, és annak a munkadarabra történő átrajzolását. ideális a laminát pontos illesztéséhez, pl. fűtéscsöveknél csomagolás: bliszter méretek kontúrátjelölő sablon 155x100x18mm 351
352 8 PROJEKT TÉMÁK 8.2 Gipszkartonlapok megmunkálása 352
353 PROJEKT TÉMÁK Gipszkartonlapok megmunkálása Szárazépítési szerkezeti elemekhez egyenes vágások emelő átadás mikrofogazás a jobb vágási eredményhez - különösen a sima fémlemezek vágását könnyíti meg egykezes nyitású zárómechanizmus a markolat csúszásmentesített kétkomponensű műanyag műanyagdoboz méretek lemezvágó 75x255x22mm C és U fémprofilok (max. 2 x 0,6 mm vastagság) acélprofilok gyors és egyszerű összekötéséhez két tartóprofil oldhatatlan összekötésére minimális erőkifejtés az optimális erőátvitelnek köszönhetően csomagolás: bliszter méretek profilösszekötő fogó 95x270x36mm 353
354 8 PROJEKT TÉMÁK 8.2 Gipszkartonlapok megmunkálása Vágás gipszkartonlapokhoz alumíniumprofil vezetősín beépített, tetszőleges szögben beállítható ütköző kivitel: kétkomponensű, cserélhető markolattal felmérhető hossz 920mm csomagolás: kartondoboz kiegészítő termékek: méretek vágássegítő 70x920x88mm gipszkartonlapokhoz praktikus segítség keskeny és széles csíkok vagy íves vágások esetén gipszkartonlap bekarcolásához vagy jelöléséhez vágókerékkel vagy a mellékelt ceruzával fokozatmentesen állítható körzőfunkcióval maximális csíkhossz 600 mm, maximális körsugár 650 mm csomagolás: duplabliszter méretek ív- és párhuzamjelölő és -vágó 180x735x95mm 354
355 PROJEKT TÉMÁK Gipszkartonlapok megmunkálása ferdeélek kialakítására (fózolásra) és az átmenetek elsimítására kétkomponensű, puha fogású markolat a kényelmes és biztonságos kezelésért cserélhető csiszolórács csomagolás: kartondoboz méretek élgyalu 57x258x94mm kivágásokhoz kétkomponensű, puha fogású markolat a kényelmes és biztonságos kezelésért egy darabból kimart vágófogak a könnyű kezdőbevágáshoz és a gyors eredményhez indukciós elven keményített fogak a hosszú élettartamért csiszolt élű fogak a kezdővágások megejtéséhez csomagolás: duplabliszter méretek kézi szúrófűrész 45x318x30mm 355
356 8 PROJEKT TÉMÁK 8.2 Gipszkartonlapok megmunkálása Elhelyezés - tartás - rögzítés kihagyhatatlan segítség, amikor egyedül kell nagyobb lapokkal, a mennyezeten vagy ferde felületeken dolgozni max. terhelhetőség 30 kg teleszkópos, 1.6 és 2.9 m között állítható, gyorsbeállítás a belső csővel - finombeállítás a pumpamechanikával csomagolás: címke méretek plafontámaszték 205x80mm hasznos segítség a gipszkartonlapok megemeléséhez és helyretolásához fém kivitel, széles érintkezőfelülettel kivitel: horoggal csomagolás: címke méretek emelővas 75x215x65mm A szerszámok és kapcsok lehetővé teszik a gipszkatonlapok könnyed és egyszerű, ám biztonságos felrögzítését falakra, plafonra és ferde felületekre. A rögzítőkapcsok és -keresztek a lapok végleges helyre történő rögzítése után eltávolíthatóak, és újrafelhasználhatóak. tartalom: rögzítőkapocs, fém (1 db) rögzítőkeresztek, műanyag (3 db) bitkészlet, Pozidriv PZ 2 (1 db) facsavarok,4x60mm(3db) csomagolás: bliszter rögzítőkészlet 356
357 PROJEKT TÉMÁK Gipszkartonlapok megmunkálása Felcsavarozás a szabadalmaztatott átnézhető műanyag feltét rálátást enged a bitre és a csavarra a csavarozási mélység beállítható változat: mágnessel és mélységütközővel tartalmaz: bitkészlet, Phillips PH 2 (1 db) csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: , befogás hossz csavarozóelőtét 6,3 mm (1/4") hatszög-befogás 65 mm Átmenetek elsimítása műanyag markolat és hajlékony acéllap a spakli éleit úgy tervezték, hogy pontosan a keverőtál ívéhez illeszkedjen csomagolás: címke kivitel méretek spakli 50 mm-es penge 50x194x20mm kétkomponensű markolat puha fogórésszel a spakli éleit úgy tervezték, hogy pontosan a keverőtál ívéhez illeszkedjen hajlékony acéllap rozsdamentes csomagolás: címke a spakli éleit úgy tervezték, hogy pontosan a keverőtál ívéhez illeszkedjen kivitel méretek profi simítóvas 50 mm-es penge 50x210x25mm 357
358 8 PROJEKT TÉMÁK 8.2 Gipszkartonlapok megmunkálása kétkomponensű markolat puha fogórésszel hajlékony acéllap rozsdamentes tartalmaz: PH 2-es bit a kilógó csavarok meghúzásához (1 db) csomagolás: címke kivitel méretek profi széles simítóvas 150 mm-es penge 150x255x29mm alapváltozat kétkomponensű puha markolattal és acéllappal csomagolás: címke kivitel méretek simítóvas kétkomponensű markolattal 128x280x90mm Csiszolás kifejezetten a 115 x 280 mm-es csiszolórácsokhoz kétkomponensű markolat puha fogórésszel fogazott tartók a csiszolóanyag folyamatos és biztos rögzítéséhez tartalmaz: csiszolópárna, szemcseméret 120, 115 x 280 mm (1 db) csomagolás: kartonlap külön tartozék: , , , , méretek kézi csiszoló 105x218x90mm 358
359 PROJEKT TÉMÁK Gipszkartonlapok megmunkálása tartalom: elszívólap (1 db) spirálcső, 3 m (1 db) porszívóadapter, vákuumszabályzó (1 db) csomagolás: kartondoboz a következő típusokhoz: tartozék-készlet szűkítőadapterrel - festőhengerekhez is alkalmas teleszkóposan kihúzható 1.2 m-ről 1.8 m-re tartalmaz: plafontámaszték (1 db) csomagolás: címke a következő típusokhoz: teleszkópos nyél átmenetek elsimítására gipszkartonlapok, gipszszálas lapok, porózusbeton stb. éleinek megtöréséhez... tartalom: befogó fogantyú (1 db) csiszolórácsok, szemcseméret 120, 220, 280 x 115 mm (4 db) csomagolás: kartonlap külön tartozék: , , méretek kézi csiszoló készlet 110x232x80mm 359
360 8 PROJEKT TÉMÁK 8.2 Gipszkartonlapok megmunkálása Felszerelés süllyesztett kötődoboz a szokásos csatlakozóaljzatok beépítéséhez egyszerű beigazítás a függőleges és vízszintes vízmértékekkel jelölések a szokásos doboztávoknál (57, 71 és 91 mm) integrált skála a távolságok méréséhez, pl. a kapcsoló és az ajtókeret között csomagolás: kartonra rögzítve kiegészítő termékek: , , méretek sablon 50x185x15mm Tartozékok A porvédő ajtó korlátozza a por terjedését szinte minden ajtótípushoz alkalmazható a port bent tartja a munkaterületen tartalom: különlegesen erős (100μm) fólia, 2,20 x 1,25 m (1 db) a felragasztható cipzárral flexibilis és visszazárható ki- és bejárat alakítható ki a munkaterületre (1 db) a ragasztószalag csaknem tökéletes zárást biztosít a nyílás szélein, és maradék nélkül eltávolítható (1 db) csomagolás: újrazárható műanyagzacskó méretek szennyvédő zsilip x mm 360
361 PROJEKT TÉMÁK Tűzifa 361
362 8 PROJEKT TÉMÁK 8.3 Tűzifa 1 fűrészbak összecsukható a helytakarékos tároláshoz nagyon gyors - taliga csak fából akár egy darab fához is használható Mindösszesen két vagy három vágással megtölthető egy talicska tüzifával, és a láncfűrészt sem kell közben leállítani. nagyon gyors - taliga csak fából a széles lábaknak és a 26 mm átmérőjű csőváznak köszönhetően stabil kihullásgátlóval fa oldallapok a láncfúrész láncénak megvédéséhez túlvágás esetén akár egy darab fához is használható összecsukható a helytakarékos tároláshoz csomagolás: kartondoboz kiegészítő termékek: Műszaki adatok használat: 1 m-es hosszú tuskók vágása gyorsan és biztonságosan egyéb: fűrészjelölés 25, 50 és 75 cm-nél (25 cm-es fahasábnál) és 33 és 66 cmnél (33 cm-es fahasábnál) méret felszerelve: 830 x x 710 mm méret összecsukva: x x 115 mm 362 súly fűrészbak 10,5 kg
363 PROJEKT TÉMÁK Tűzifa A praktikus hasábtároló a tárolóhely adottságaihoz idomítható cm-es fatuskók tárolására négy máanyag láb biztosítja a fa alulról való szellőzését ideális kültéri felhasználásra egyszerűen, néhány mozdulattal 1.72 m-ről 2.34 m-esre széthúzható 1 m magasan és 2.34 m szélességben megrakható, maximum 1.17 m³ fához csomagolás: kartondoboz méret felszerelve: x x 310 mm súly tárolórendszer 7,5 kg a száradó fa hosszú idejű letakarásához extraerős ponyva (210 g/m²) varrott szélek vízálló szakadásbiztos UV-álló anyag: szövött anyag alumínium fül kb. minden 50 cm-en csomagolás: újrazárható műanyagzacskó méretek súly fatakaróponyva x mm 1,7 kg 363
364 8 PROJEKT TÉMÁK 8.3 Tűzifa gyorsan és egyszerúen megállapítja a fa százalékos nedvességtartalmát a két elektródát a fába nyomva az LCD-kizjelzőn megjelenik a fa nedvességtartalma kivitel: LCD-kijelzővel mérési tartomány: % tartalmaz: 1 os elem 9V csomagolás: bliszter méretek súly fanedvesség-mérő 69x127x28mm 0,12 kg 364
365 PROJEKT TÉMÁK Elasztikus tömítőfugák kialakítása 365
366 8 PROJEKT TÉMÁK 8.4 Elasztikus tömítőfugák kialakítása A precíz és tiszta tömítőfugák kialakítása gyerekjáték a CG 310-zel. 1 EG elektromos kinyomópisztoly automatikus csepp-stop funkcióval - megakadályozza, hogy az anyag kinyomódjon, miután eleresztette a nyomógombot mindenféle anyaghoz, amely a szabványos 310 mles kartusban kapható, mint pl. szilikon, akril és egyebek akár 20% tömítőanyag-megtakarítás a hagyományos mechanikus kinyomópisztolyokhoz képest fokozatmentesen állítható kinyomási sebesség az adagolás pontos beállításához nem kell fárasztó pumpálást végezni LED-világítással a munkaterület tökéletes megvilágításáért automatikus csepp-stop funkcióval - megakadályozza, hogy az anyag kinyomódjon, miután eleresztette a nyomógombot gyors és egyszerű tubuscsere az újonnan kifejlesztett tubusrögzítő mechanizmusnak köszönhetően kompakt és könnyű; a kitolórúd nem áll ki belőle hátul robusztus kialakítás üvegszálerősítésű műanyagból talppal, hogy munka közben biztonságosan le lehessen rakni LED-világítással a munkaterület tökéletes megvilágításáért szintjelzővel 4 alkáli elemmel (AA Mignon), de újratölthető akkukkal is használható akár 25 tubus is kinyomható egy elemkészlettel (csak alkáli elemek használata esetén, illetve a hőmérséklet, az anyag és a kinyomófúvóka átmérőjének függvényében) csomagolás: kartonra rögzítve gyors és egyszerű tubuscsere az újonnan kifejlesztett tubusrögzítő mechanizmusnak köszönhetően 366 méretek súly EG elektromos kinyomópisztoly 220x220x90mm 0,863 kg
367 PROJEKT TÉMÁK Elasztikus tömítőfugák kialakítása automatikus csepp-stop funkcióval - megakadályozza, hogy az anyag kinyomódjon, miután eleresztette a nyomógombot gyors és egyszerű tubuscsere az újonnan kifejlesztett tubusrögzítő mechanizmusnak köszönhetően mindenféle anyaghoz, amely a szabványos 310 ml-es kartusban kapható, mint pl. szilikon, akril és egyebek robusztus kialakítás üvegszálerősítésű műanyagból ergonómikus kialakítású markolat a kevésbé fárasztó munkavégzésért gyors és egyszerű tubuscsere az újonnan kifejlesztett tubusrögzítő mechanizmusnak köszönhetően automatikus csepp-stop funkcióval - megakadályozza, hogy az anyag kinyomódjon, miután eleresztette a nyomógombot csomagolás: kartonra rögzítve méretek súly MG mechanikus kinyomópisztoly 360x195x90mm 0,465 kg Tartozékok Teljes készlet a régi, csúnya vagy penészes fugák felújításához. fugakés a régi szilikon és akril gyors és egyszerű eltávolításához fugasimító a friss fugázóanyag gyors és precíz lesimításához tartalom: fugasimító (1 db) fugakés (1 db) simító lehúzóprofil, köríves: ø mm, ferde: mm(4 db) csomagolás: kartonbliszter fugajavító készlet 367
368 8 PROJEKT TÉMÁK 8.5 Fa teraszépítmény 368
369 PROJEKT TÉMÁK Fa teraszépítmény Hordozószerkezet A konstruktív favédelem A távtartó alátétek a fa nedvességtől való védelmét szolgálják, és így meghosszabbítják a terasz élettartamát. a hordozószerkezet gerendáinak lerakási pontjait alkotják távolságot tart az alap és a hordozószerkezet gerendái között gátolja a víz pangását és így megakályozza a fa idő előtti rothadását csomagolás: műanyag lap méretek távtartó alátétek (20 db) 90x10x90mm A deszkák eligazítása Ez az egykezes szorító nélkülözhetetlen társ a teraszdeszkák gyors és precíz elrendezéséhez. pontosan rögzíti a deszkákat, amíg azok rögzítésre nem kerülnek maximum 20 cm széles teraszdeszkákhoz a távtartókkal együtt használva tiszta, egyenletes lerakási képet biztosít tartalmaz: szorítópofa, szerelés közbeni leszorításhoz egykezes szorítóként (2 db) csomagolás: műanyag lap szorítóerő szorítási szélesség Egykezes szorító teraszépítéshez 120 kg 450 mm 369
370 8 PROJEKT TÉMÁK 8.5 Fa teraszépítmény egyenletes tágulási hézagok kialakításához a teraszdeszkák között 4, 6 és 8 mm-es hézagok kialakításához a teraszépítő egykezes szorítóval együtt használva tiszta, egyenletes lerakási képet biztosít csomagolás: műanyagzacskó kartonlapon méretek távtartók (10 db) 40x42x33mm Látható rögzítés a szabadalmaztatott átnézhető műanyag feltét rálátást enged a bitre és a csavarra a csavarozási mélység beállítható nemesacél TX bittel - akadályozza a csavarfejek rozsdásodását tartalmaz: bitkészlet nemesacél, Torx TX 25 (1 db) csomagolás: duplabliszter változat mágneses bittartó mágnessel és mélységütközővel 370
371 PROJEKT TÉMÁK Fa teraszépítmény A terasz-fúrókészlettel hibátlan és egyenletes csavarozás készíthető a furatok precíz elhelyezéséhez a teraszdeszkán a furatok precízen egy vonalban helyezhetők el egyszerű illesztés az utolsó padlódeszka csavarjaihoz beállítható mm széles deszkákhoz a mélységstopnak köszönhetően alkalmas a sorozatfúrásra, mindig azonos furat- ill süllyesztési mélységgel tartalom: fúrómobil teraszfúráshoz, 4mm átmérőjű fúrópersellyel edzett acélból, amely biztonságosan vezeti a fúrószárat (1 db) előfúró, süllyesztővel és 4mm-es HSS-fúrószárral (1 db) csomagolás: duplabliszter teraszfúró-készlet 371
372 8 PROJEKT TÉMÁK 8.5 Fa teraszépítmény Rejtett csavarozás Rejtett csavarozás - egy új wolfcraft illesztési rendszer fateraszokhoz. A legigényesebb optikai igényekhez és a tartós élettartamhoz. 1 indulókészlet rejtett csavarozáshoz távtartóként szolgál a szerkezeti gerendák és a teraszdeszkák között biztosítja a teraszpadló optimális alsó szellőzését gátolja a víz pangását és így megakályozza a fa idő előtti rothadását kb. 7 folyóméter tartószerkezethez elegendő 140 mm-es teraszpadlónál mm széles teraszdeszkákhoz alkalmas nincsenek látható csavarok az összekötő elemek mozgási tartománya kiegyenlíti a fa duzzadásából és összehúzódásából adódó különbségeket nincs többé kiszakadt csavar és repedésképződés gyors és egyszerű összeszerelés fúrósablon és menetidomszer segítségével tartalom: fúró- és csavarvezető (1 db) összekötő elemek (50 db) csavarok, nemesacél, Torx TX 20 (300 db) mágneses bittartó (1 db) bitkészlet, nemesacél, Torx TX 20 (1 db) csomagolás: duplabliszter indulókészlet rejtett csavarozáshoz
373 PROJEKT TÉMÁK Fa teraszépítmény Speciális kötőelem az első és utolsó léc illesztéséhez. A kötőelemek biztosítják a terasz esztétikus, tiszta lezárását. az első és utolsó léc biztosan illeszthető vele az aljszerkezet homlokzatára tartalmaz: csavarok nemesacél, Torx TX 20 (60 db) csomagolás: duplabliszter kötőelemek az első és utolsó teraszdeszkához (10 db) Kiegészítőkészlet rejtett csavarozáshoz távtartóként szolgál a szerkezeti gerendák és a teraszdeszkák között biztosítja a teraszpadló optimális alsó szellőzését gátolja a víz pangását és így megakályozza a fa idő előtti rothadását nincsenek látható csavarok az összekötő elemek mozgási tartománya kiegyenlíti a fa duzzadásából és összehúzódásából adódó különbségeket nincs többé kiszakadt csavar és repedésképződés csomagolás: duplabliszter tartalmaz összekötő elemek "Rejtett csavarozás" (20 db) csavarok nemesacél, Torx TX 20 (120 db) összekötő elemek "Rejtett csavarozás" (100 db) csavarok nemesacél, Torx TX 20 (600 db) 373
374 8 PROJEKT TÉMÁK 8.5 Fa teraszépítmény Szortimentek Teraszépítő készlet Teljes készlet a gyors és pontos teraszépítéshez. Ez az egykezes szorító nélkülözhetetlen társ a teraszdeszkák gyors és precíz elrendezéséhez. a távtartókkal együtt használva tiszta, egyenletes lerakási képet biztosít a furatok precíz elhelyezéséhez a teraszdeszkán a furatok precízen egy vonalban helyezhetők el a mélységstopnak köszönhetően alkalmas a sorozatfúrásra, mindig azonos furat- ill süllyesztési mélységgel tartalom: Egykezes szorító teraszépítéshez (1 db) fúrómobil teraszfúráshoz, 4mm átmérőjű fúrópersellyel edzett acélból, amely biztonságosan vezeti a fúrószárat (1 db) előfúró, süllyesztővel és 4mm-es HSS-fúrószárral (1 db) távtartók (5 db) szorítópofa, szerelés közbeni leszorításhoz egykezes szorítóként (2 db) csomagolás: műanyag lap teraszépítő készlet 374
375 PROJEKT TÉMÁK Burkolás 375
376 8 PROJEKT TÉMÁK 8.6 Burkolás Csempevágás Innovatív vágástechnika - egyszer kell beállítani, és mindig pontosan vág 1 TC csempevágó "Expert" speciális vezetés a diagonális vágáshoz törőkúp egyenes vágáshoz kevés karbantartást igényel és precízen vezet a hornyos golyóscsapágynak és a C profilsínnek köszönhetően tökéletes eredmény három lépésben: - csempevastagság és nyomóerő egyszeri beállítása - egyenletes folyamatos vágás - csempék nagyobb erőkifejtés nélküli könnyed törése kevés karbantartást igényel és precízen vezet a hornyos golyóscsapágynak és a C profilsínnek köszönhetően speciális vezetés a diagonális vágáshoz stabil és csavarodásbiztos alaplap alumínium profilból jó rálátás a vágásra jobb- és balkezesek is használhatják vágókerék: wolfram-karbid (HM) TiN-bevonatú, Ø 20 mm, furat: 5 mm vágáshossz: 670 mm csempevastagság; 4-14 mm tartalmaz: vezetősín ütközőidommal, a sorozat- és átlós vágásokhoz (1 db) anyagfelfekvés, az alaplemezre felhelyezhető (2 db) csomagolás: kartondoboz külön tartozék: , , méretek súly TC csempevágó "Expert" 530 x 305 x mm 6,14 kg
377 PROJEKT TÉMÁK Burkolás Innovatív vágástechnika - egyszer kell beállítani, és mindig pontosan vág 1 TC csempevágó "Project" Tökéletes eredmény sorozatvágásoknál a csempevastagságot és nyomóerőt csak egyszer kell beállítani! alacsony karbantartásigényű és precíz megvezetés a műanyag kocsinak és a C-profilsínnek köszönhetően speciális vezetés a diagonális vágáshoz stabil és csavarodásbiztos alaplap alumínium profilból jó rálátás a vágásra jobb- és balkezesek is használhatják wolfram-karbid (HM) vágókerék, Ø 20 mm, 5 mm-es furat vágáshossz: 670 mm csempevastagság; 4-14 mm tartalmaz: vezetősín ütközőidommal, a sorozat- és átlós vágásokhoz (1 db) anyagfelfekvés, az alaplemezre felhelyezhető (2 db) csomagolás: kartondoboz külön tartozék: , , méretek súly TC csempevágó "Project" 530 x 400 x mm 5,82 kg 377
378 8 PROJEKT TÉMÁK 8.6 Burkolás könnyed csempevágás: az egyenletes vágás sima törési felületet biztosít egyszerűen roppanthatóak a lapok a két törőcsúcsnak köszönhetően (45 és 90 -nál) kevés karbantartást igényel és precízen vezet a műanyag kocsinak és az ovális vezetősíneknek köszönhetően stabil és csavarodásbiztos alaplap alumínium profilból jó rálátás a vágásra jobb- és balkezesek is használhatják vágókerék wolfram-karbidból (HM), Ø 15 mm, furat: 6,1 mm vágáshossz: 600 mm csempevastagság; 4-10 mm tartalmaz: ütközőpánt, a sorozat- és átlós vágásokhoz (1 db) anyagfelfekvés, az alaplemezre felhelyezhető (2 db) csomagolás: kartondoboz külön tartozék: méretek súly TC csempevágó 240 x 240 x 780 mm 2,16 kg könnyed csempevágás: az egyenletes vágás sima törési felületet biztosít egyszerűen roppanthatóak a lapok a két törőcsúcsnak köszönhetően (45 és 90 -nál) kevés karbantartást igényel és precízen vezet a műanyag kocsinak és az ovális vezetősíneknek köszönhetően stabil és csavarodásbiztos alaplap alumínium profilból jó rálátás a vágásra jobb- és balkezesek is használhatják vágókerék wolfram-karbidból (HM), Ø 15 mm, furat: 6,1 mm vágáshossz: 460 mm csempevastagság; 4-10 mm tartalmaz: vezetősín ütközőidommal, a sorozat- és átlós vágásokhoz (1 db) anyagfelfekvés, az alaplemezre felhelyezhető (2 db) csomagolás: kartondoboz külön tartozék: méretek súly TC csempevágó 240 x 240 x 640 mm 1,72 kg 378
379 PROJEKT TÉMÁK Burkolás hosszú csempék vágásához TC 670 sorozatú csempevágókon a nagy felfekvőfelület lehetővé teszi az egyenes- és szögben vágásokat 10 -ig a fal egyenetlenségeinek kiigazításához könnyű szerelés max. vágásszélesség: 350 mm sarokvágások max. 10 -ig vágáshossz: 670 mm párhuzambeállítás legalább két mérési ponton, külön mérőszerszámmal csomagolás: kartondoboz a következő típusokhoz: , párhuzamos ütköző anyag: Wolfram-karbid furat ø 6,1 mm csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: , Ø vágókerék ø15mm furatø5mm csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: , anyag Ø vágókerék Wolfram-karbid, TIN bevonatos ø20mm vágókerék Wolfram-karbid ø20mm 379
380 8 PROJEKT TÉMÁK 8.6 Burkolás Csempefúrás furatok, nyílások, sarkok és körvonalak átjelölése a csempére egyszerűen és pontosan a nagyméretű csempékhez is alkalmas (pl. 60 x 30 cm) a kontúrátjelölő sablonnal kombinálva használható - cikkszám robusztus műanyag kivitel - könnyen tisztítható kivitel: tartalma furatjelölő, hosszabbító, szögbeállító, alakátjelölő átfogás 300 mm, hosszabbítással 610 mm csomagolás: kartondoboz kiegészítő termékek: csempekivágás-átjelölő készlet sarkok és körvonalak átvitele - egyszerűen és pontosan csempékhez, lamináthoz, más burkolatokhoz is használható a letapogató ujjak karral lerögzíthetőek, így a körvonal nem mozdul el a csempekivágás-átjelölő készlettel kombinálva - cikkszám a bonyolult élkivágások is átjelölhetőek a következő csempére további kontúrátjelölő sablonnal bővítve a nagyobb tárgyak is letapogathatóak robusztus műanyag kivitel - könnyen tisztítható kontúrszélesség max. 130 mm; kontúrmélység max. 30 mm csomagolás: kartonbliszter kiegészítő termékek: kontúrátjelölő sablon 380
381 PROJEKT TÉMÁK Burkolás Csempeeltávolítás 2-6 mm-es habarcsfugákhoz a fugaszélesség függvényében egy vagy két keményfémbevonatú pengét kell használni a beépített görgő stabilizálja a vezetést a fugában és csökkenti a szomszédos csempék sérülésének kockázatát könnyen cserélhető keményfémbevonatú pengék csomagolás: kartonbliszter külön tartozék: méretek fugakaparó 31 x 44 x 215 mm csomagolás: kartonbliszter a következő típusokhoz: pótpenge fugakaparóhoz (2 db) 381
382 8 PROJEKT TÉMÁK 8.7 Ajtótokok és keretek beállítása 382
383 PROJEKT TÉMÁK Ajtótokok és keretek beállítása Ajtótoktámasz "Easy" megtámasztja az ajtókeretet a purhabozás során, és biztosítja az oldalelemek párhuzamosságát szilárdan az ajtótokhoz rögzítve: megtámasztja a behelyezéskor és megkönnyíti a beállítást minden mm közötti szélességű ajtóhoz csomagolás: kartonlap ajtótoktámasz "Easy" Ajtótok-szerelőkészlet "Pro" Teljeskörű készlet ajtótokok szereléséhez. az ajtótokok beállítása és rögzítése mindössze néhány lépésben elvégezhető a keretet csavarmenetekkel lehet pontosan függőleges és vízszintes irányban beállítani és rögzíteni az ajtótokot a purhabozás során tökéletesen megtámasztja minden mm közötti szélességű ajtóhoz tartalom: Ajtótoktámasz "Pro" (2 db) Ajtótok-beállító pillanatszorító "Pro" (2 db) Kiegyenlítő alátétek (4 db) használati útmutató (1 db) csomagolás: kartondoboz ajtótok-szerelőkészlet "Pro" 383
384 Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal
385 Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal
386 Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal
387 Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal
388 Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal
389 Cikkszám Term.csop. oldal Cikkszám Term.csop. oldal
390
391
392
393 Magyarázat TIN = Titán-nitrid bevonatolású HSS Co = Gyorsacél 5% -nál magasabb kobalttartalommal HSS = Gyorsacél HM = Volfrám-karbid (vídia) csúccsal WS = Szerszámacél CV = Króm-vanádium BIM = Bimetál, hajlékony és kemény HCS = Magas széntartalmú acél HAS = Erősen ötvözött acél = 10 év garanciát A megvásárolt wolfcraft -termékre a készülékeknek kizárólag az otthoni barkácsolás területén való használata esetén a vásárlás dátumától számított 10 év garanciát biztosítunk. A garancia csak magában a vásárolt termékben bekövetkező károkra és az anyag-,és a gyártási hibákra visszavezethető károkra vonatkozik. A garancia nem vonatkozik a szakszerűtlen kezelésből vagy a karbantartás hiányából eredő hiányosságokra és károkra. A garancia szintén nem vonatkozik a szokásos kopásokra, a használat által történt szokásos kopásra, valamint a vásárló által a szerződés megkötése előtt már ismert hiányosságokra és károkra. A garanciális igények csak a számla/vásárlási bizonylat bemutatásával érvényesíthetőek. A wolfcraft által biztosított garancia nem korlátozza az Önt, mint fogyasztót megillető törvényes jogokat (teljesítés, a vásárlástól való elállás vagy árcsökkentés, kártérítés vagy a befektetés megtérítése) A műszaki adatok megváltoztatásának jogát fenntartjuk. A katalógusban megjelenített méret, szín, termékkép és leírás tájékoztató jellegű, azokkal kapcsolatban a tévedés jogát fenntartjuk. ILN Adószám DE
394 wolfcraft GmbH Wolff-Straße 1 D Kempenich Tel Fax [email protected] H / 150 / Handelsvertretung für Österreich, Schweiz, Zentral- und Osteuropa: wolfcraft GmbH Hauffgasse 3-5 A-1110 Wien Tel (01) Fax (01) [email protected]
Professzionális szalagcsiszolók kisipari és ipari alkalmazásokhoz.
FÉM Professzionális szalagcsiszolók kisipari és ipari alkalmazásokhoz. GRIT GX / GI GRIT szalagcsiszoló gépek egy rendszer, tele lehetőségekkel. GRIT by FEIN kompetencia és elpusztíthatatlanság a szalagcsiszológépek
REHABILITÁCIÓS ESZKÖZÖK. Kerekesszékek
REHABILITÁCIÓS ESZKÖZÖK Kerekesszékek Mechanikus, önhajtós A kerekesszék elsősorban mozgássérült és járóképtelen betegek részére készül szobai és korlátozottan utcai (szilárd burkolatú akadálymentesített)
IPARI FELSZERELÉSEK 2011 MŰHELYBÚTOROK JOULEING KFT. www.jouleing.hu
Tel: +36 70 336-4032 JOULEING KFT +36 70 900-5581 IPARI FELSZERELÉSEK 2011 MŰHELYBÚTOROK Stabil munkaasztal Beállítható munkamagasság 720-970 mm. 20 mm vastag, szürke asztallap. Maximális terhelés: 150
Állványos fűrészek. Gérfűrészek. 216 mm-es kihúzható gérfűrész. 216 mm-es kihúzható gérfűrész. 216 mm-es kihúzható gérfűrész
Gérfűrészek 6 mm-es kihúzható gérfűrész DW 777 Új generációs nagynyomatékú gérfűrész, magas motorteljesítménnyel Keresztvágások, szögvágások, dupla gérvágások egyaránt könnyen elvégezhetők a géppel, köszönhetően
Kivágás és lyukasztás
Metallkraft_01-71.qxp 2007.08.13. 13:06 Page 20 Kivágás és lyukasztás Kivágógép fix szöggel AKM 200-40 AKM 250-60 Sarokkicsípő gép változtatható szöggel AKM 200-40 V AKM 200-60 V Hidraulikus profilacélollók
ezen az oldalon KészÜléK Megvásárlása philips Dvp 3111 DvD KészÜléKeT Kap 96 000,- nettó ár: 76 800 ft rend. sz.: HU_601301003
10 i 11 65 900,- nettó ár: 52 720 ft rend. sz.: HU_601202002 223 600,- nettó ár: 178 880 ft rend. sz.: HU_600340012 asa 1202 porszívó Teljesítmény: 1200 watt + ajándék philips DvD lejátszó 2,5 m hosszú
építési munkák Tető- és faszerkezet
Akku LEBONTÁS ELŐKÉSZÍTÉS KIÉPÍTÉS KOMPETENCIA A TETŐN ÉS A FAÉPÍTÉSI MUNKÁK TERÜLETÉN: KOMPLETT MEGOLDÁSOK PROFIKNAK. A gerendák és fa szerkezeti elemek előkészítése és gyártása egyre inkább helyhez kötött
CSOPORT CSOPORT CSOPORT
404 Tárolódobozok Oldal........276-277 405 PolCok 405 MUnkAPAdok köszörült lapos szerszámacéllap 413 415 HÉzAGoló lemezek Oldal.......................278 Oldal........279-280 Oldal.......................281
Általános szerszámok A fejezet áttekintése
ok A fejezet áttekintése Műhelyszükséglet Kéziszerszámok Műhelysatuk 1030 Kombinált fogók 1164 Csavaros szorítók 1035 Vízpumpafogók 1173 Lehúzók 1039 Seeger-gyűrű fogók 1177 Csavarkihajtók 1043 Csípőfogók
GEDA TERMÉKKATALÓGUS
1 GEDA TERMÉKKATALÓGUS Teherfelvonók, személyfelvonók, csörlők, törmelékcsúszdák Szerkesztette: CON FUOCO KFT. a GEDA termékek magyarországi forgalmazója 2 Tartalom Bevezető 3 Ferdepályás felvonók 4 Ferdepályás
Pressix CC 41 sínrendszer
Termékbemutató 2.0 Termékbemutató 2.1 Termékbemutató 2.2 A hagyományos szerelés helyett váltson Pressix CC 41 termékre 2.3 Egyszerű sínek, végdugók és furatábra 2.4 Dupla sínek és síntakaró léc 2.5 Csatlakozási
OptiLine 70 energiaoszlopok Bemutatás
Bemutatás Energiaoszlopok 70 mm-es nyílással tetszőleges típusú szerelvényekhez Az rugalmas szerelési megoldásokat kínálnak az erősáram, valamint a távközlési és adatjelek eljuttatására a mennyezetről
PIETRO MORO EUROPA széria váltvaforgató ekék
PIETRO MORO EUROPA széria váltvaforgató ekék EVQ/14 kukorica elıhántókkal, ekeszár védıkkel A PIETRO MORO EUROPA szériájának váltvaforgató ekéibıl mind a kisebb, mind a nagyobb területen gazdálkodók igényeiknek
Professzionális szalagcsiszolók kisipari és ipari alkalmazásokhoz.
FÉM Professzionális szalagcsiszolók kisipari és ipari alkalmazásokhoz. GRIT GX / GI GRIT szalagcsiszoló gépek egy rendszer, tele lehetőségekkel. GRIT by FEIN kompetencia és elpusztíthatatlanság a szalagcsiszológépek
Kereskedői katalógus. 2016 Kereskedői katalógus. Husqvarna Magyarország Kft. Ezred u. 1 3 H-1044 Budapest. www.gardena.
2016 Kereskedői katalógus Husqvarna Magyarország Kft. Ezred u. 1 3 H-1044 Budapest 2016 Kereskedői katalógus www.gardena.hu 47101-70/2015 My garden my passion Víztechnika 3 Kerttechnika 95 Kerti Szerszámok
TARTALOM GÖRGŐS KOMISSIÓZÓ TÁLCÁK
TARTALOM KDR GÖRGŐS KOMISSIÓZÓ ÁLLVÁNYOK 4. OLDAL KDR A RENDSZER Rugalmas, moduláris felépítésű, csavarok nélkül szerelhető rendszer, ennek köszönhetően könnyen hozzáigazítható a felhasználó igényeihez;
Csavarhúzók EUROLINE. Csavarhúzó készletek. Lapos csavarhúzó ROBIT. Phillips csavarhúzó. Pozidriv csavarhúzó. Csavarhúzók. 10 részes bit készlet
Csavarhúzók EUROLINE Csavarhúzók Nagy erőátvitel a kétkomponensű fogantyú segítségével Nagy forgatónyomaték Garantáltan tökéletes ülés a csavarfejben Különböző típusú fejek színkódolása a gyors megkülönböztethetőségért
BIZTONSÁGOS MUNKAHELYI TÁROLÓRENDSZEREK. Biztonságos munkahelyi tárolórendszerek. Modellek száma. Oldal. Kapacitás (m 3 )
RIDGID KNAACK tárolórendszerek Többcélú, nagy igénybevételre méretezett tároló konténerek teljes sorozata. Világszerte vezető az építőiparban és ipari ágazatokban. Hegesztett varratok a nagy szilárdság
aktuális www.rothenberger.hu MOBIL MENETMETSZŐ GÉPEK 4 - IG 599.990,- Ft Akciós ajánlatok 2009.04.01.-2009. 06.30. SUPERTRONIC 2 SE, 3 SE, 4 SE
02 09 Akciós ajánlatok 2009.04.01.-2009. 06.30. MOBIL MENETMETSZŐ GÉPEK 4 - IG SUPERTRONIC 2 SE, 3 SE, 4 SE Kompakt menetvágógépek Ideális mobil és helyhez kötött menetvágáshoz, műhelyben, építkezésnél
Tökéletes famegmunkálás. Gyalugépek. www.felder.hu
Tökéletes famegmunkálás Gyalugépek 2011 www.felder.hu A FELDER családban a gépgyártás és a fémmegmunkálás már generációk óta hagyomány. A mai vállalkozást Johann Felder 1956 ban alapította. Az első faipari
SolarHP 43 50 MEGNÖVELT HATÁSFOKÚ, SÖTÉTEN SUGÁRZÓK
SolarHP 43 50 MEGNÖVELT HATÁSFOKÚ, SÖTÉTEN SUGÁRZÓK MŰSZAKI INFORMÁCIÓ A SZERELŐ ÉS A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA 2015.11.17. - 2 - Tartalom 1. Bevezetés... 3 1.1. Általános tudnivalók... 3 1.1.1. A gyártó felelőssége...
VFE-14 VFE-46S VF-56I VF-56IN VF-56IX VFE-65IT
VFE-14 VFE-46S VF-56I VF-56IN VF-56IX VFE-65IT H A S Z N Á L A T I Ú T M U T A T Ó FAGOR HUNGÁRIA KFT. 1071 BUDAPEST, DAMJANICH U. 11-15. Elôkészítés és nyomás: PXP ELSÔ MAGYAR DIGITÁLIS NYOMDA RT. 1106
Tangó+ kerámia tetõcserép
0 A cserépcsalád kerámia elemei A cserépfedés nézete TANGÓ+ alapcserép,-0, db / m TANGÓ+ szellőzőcserép TANGÓ+ hófogócserép db / szarufaköz, min. db / 0 m táblázat szerint TANGÓ+ jobbos szegőcserép,-,0
502333-95 H DW716 2 3 4 5 I2 7 52 51 J1 14 54 53 55 48 14 20 J2 54 55 J3 57 56 58 48 57 59 56 J4 58 J5 61 1 12 1 60 2 3 5 4 53 J6 K 6 45 30 38 L M 7 3 N O1 O2 P1 A P2 Q1 7 Q2 Q3 8 GÉRFŰRÉSZ Szívből gratulálunk
7 KÜLÖNLEGES BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK KÖRFŰRÉSZEKHEZ 6 8 ÖSSZESZERELÉS... 6. 8.1 A vágási mélység beállítása (1. ábra)... 6 8.2 A fűrészlap cseréje...
1 ALKALMAZÁS... 3 2 MINI KÖRFŰRÉSZ ALKATRÉSZEINEK ÁTTEKINTÉSE (A. ÁBRA)... 3 3 GÉRVÁGÓ TALP ALKATRÉSZEINEK ÁTTEKINTÉSE (B. ÁBRA). 3 4 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 3 5 JELZÉSEK... 4 6 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK...
Fieldmann minőség, design és egyéniség
2016 Katalógus Fieldmann minőség, design és egyéniség Megjelenésünk a Kelet-európai piacokon a minőségi, biztonságos, egyszerűen kezelhető és ergonomikus szerszámok, eszközök friss arculatát hozta magával
Termékismertető. dansk deutsch English español n magyar. français nederlands polski. suomalainen. Magyar képviselet: PFEIFER-GARANT KFT.
Szállító és emelőgépek Emelőeszközök és kiegészítőik Rakományrögzítők Egyéni védőeszközök Termékismertető dansk deutsch English español n magyar français nederlands polski suomalainen Magyar képviselet:
Kúszóállványok Munkaállvány rendszerek. KG / CB FB 180 ASG 160 CPP kúszó védőfal
Kúszóállványok Munkaállvány rendszerek KG / CB FB 180 ASG 160 CPP kúszó védőfal 61 Kúszóállványok KG és CB kúszóállványok Biztonsági és rendszerelemek A PERI kúszóállványok rendszerelemei mindig biztonságos
2016 Q1 AKCIÓ Érv.: a készletig, de legkésőbb 2016.03.31-IG
DCD731C2-QW 14.4V-OS XR FÚRÓ-CSAVAROZÓ 10 mm-es, egykezes működtetésű gyorstokmány automatikus tengelyrögzítővel 2 mechanikus sebességfokozat, elektronikus fordulatszám szabályozás, forgásirány váltás
11 Raktári rendszerek és készletek. 11 0 ORSY 11 1 Készletek 11 2 Raktározási rendszerek
Raktári rendszerek és készletek 0 ORSY Készletek 2 Raktározási rendszerek WÜRTH Szereléstechnika Kft. - 2040 Budaörs, Gyár u. 2. - Tel.: (00 36) 23/48-30 - Nyomtatva Magyarországon P 000/M 07 3030/B 0220
www.toyota-forklifts.hu 1.0 1.5 tonna Szűkfolyosós targoncák
www.toyota-forklifts.hu 1.0 1.5 tonna Szűkfolyosós targoncák BT Vector BT Vector BT Vector szűkfolyosós targoncák teljes kínálata Termelékenység Kezelhetőség Biztonság Tartósság A-sorozat Azok a vállalatok,
A szemenkénti vetés specialistája. Tárcsáscsoroszlyás szemenkénti vetőgép. www.monosem.com
A szemenkénti vetés specialistája Tárcsáscsoroszlyás szemenkénti vetőgép www.monosem.com HU PLUSZ A KOMFORT AZ NG PLUS VETŐEGYSÉG FEJLŐDÉSE A 70-es években az USA-ban bemutatott tárcsáscsoroszlyás vetés
Felépítési és alkalmazási útmutató DIN EN 1298. Version 1.0 (C) 2006 KRAUSE-Werk STABILO. System. Serie 10
Felépítési és alkalmazási útmutató DIN EN 1298 Version 1.0 (C) 2006 KRAUSE-Werk STABILO System Serie 10 EN 1004 3 8/12 XXXD Alumínium gurulóállvány Állványosztály 3 TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános... 3 1.1
3. fejezet. Konyhai, fürdőszobai és lakáskiegészítők
. fejezet Konyhai, fürdőszobai és lakáskiegészítők .2 Tartalomjegyzék. Alumínium kötő, alumínium tálca.4 Hulladékgyűjtők.6 Csúszásgátló, hűtőszekrény tartókeret.7 Evőeszköztartók.9 Fa konyhai kiegészítők.10
2016 ÉVI MAGYAR DRIFT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG TECHNIKAI, SZABÁLYZATA PRO/SEMIPRO KATEGÓRIA
FIGYELMEZTETÉS! A versenyzés veszélyes sport! Olyan, hogy biztonságos verseny nem létezik. A versenyzés mindig magában hordozza a súlyos vagy halálos sérüléssel járó baleset kockázatát. Ez a veszély mindig
Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Teljesítés helye:
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Bútorok beszerzése az Aktív ellátás centralizációja a Soproni Erzsébet Oktató Kórházban című TIOP-..-09/1-010-001 azonosító számú projekt keretében Közbeszerzési Értesítő
a zsaluzás szakértői
05/2008 Ü lkalmazási utasítás 999767019 H Szerelési és felhasználási útmutató Dokamatic asztal 9767-307-01 a zsaluzás szakértői evezetés lkalmazási utasítás Dokamatic asztal by Doka Industrie GmbH, -3300
Spacial katalógus. Spacial SF elemekből álló szekrények és Spacial SM kompakt szekrények. Sokoldalúság Hatékonyság Műszaki támogatás
Spacial katalógus Spacial SF elemekből álló szekrények és Spacial SM kompakt szekrények Sokoldalúság Hatékonyság Műszaki támogatás Tartalomjegyzék Elemekből álló fémszekrények 2 Áttekintés 2 Összeszerelt
Termosztátok, Ex-termosztátok
Összeszerelési és használati útmutató Termosztátok, Ex-termosztátok FONTOS BIZTONSÁGI INFORMÁCIÓ! Olvassa el a beszerelés és az első használat előtt! Alapmodellek TAM TRM TX Ex-TAM Ex-TRM Ex-TX További
2016 Induljon. a víz! Szivattyúk
2016 Induljon a víz! Szivattyúk Mindig a megfelelő szivattyút! Áttekintés a szivattyúfajtákról. A GARDENA Önnek és ügyfeleinek széleskörű választékot kínál a szivattyúk terén; a nagy teljesítményű, de
Ragasztóberendezések
Ragasztóberendezések 1. Open Top 700/1000/1240/1400/1600/1800 Különböző konfigurációk Gyártói filozófiánk legmagasabb szintű kifejezése. Nagy rugalmasság párosul magas termelékenységgel. Moduláris megoldásokkal
POW302 HU 1 BERENDEZÉS... 3 2 LEÍRÁS (A. ÁBRA)... 3 3 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 3 4 JELZÉSEK... 4 5 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK...
1 BERENDEZÉS... 3 2 LEÍRÁS (A. ÁBRA)... 3 3 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 3 4 JELZÉSEK... 4 5 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK... 4 5.1 Munkakörnyezet... 4 5.2 Elektromos biztonság... 4 5.3 Személyi biztonság...
Kertkapu motor Szárnyas kapukhoz AXOVIA 180B. Beszerelési útmutató Axovia 180B NS 1 216 079 V1. Tartalom
Kertkapu motor Szárnyas kapukhoz AXOVIA 180B Beszerelési útmutató Axovia 180B NS 1 216 079 V1 Tartalom 1 Biztonságtechnikai javaslatok 2 A készlet tartalma 3 Beszerelés előtt ellenőrizendő 4 Összeszerelés
Szivárgóvezetékek és aknák. 800051/3 sz. katalógus. Construcion Automotive Industry
Szivárgóvezetékek és aknák 800051/3 sz. katalógus Érvényes 2007. októbertől A műszaki változtatás jogát fenntartjuk! www.rehau.hu Construcion Automotive Industry Ott vagyunk, ahol Önnek szüksége van ránk.
Vásárlói tájékoztató 804, 806-OS KONYHABÚTOR FÜGGESZTŐKHÖZ
804, 806-OS KONYHABÚTOR FÜGGESZTŐKHÖZ A termék konyhabútorok felső elemeinek falra szerelésére használható. A termék szakszerűtlen szerelése súlyos sérüléseket okozhat, ezért a szerelési rajzokon szereplő
Alutech árlista. Lakossági és. Ipari szekciónált Garázskapuk
Alutech árlista Lakossági és Ipari szekciónált Garázskapuk Trend MEGFIZETHETŐ, BIZTONSÁGOS ÉS MEGBÍZHATÓ AJTÓK SZÉLESKÖRŰ TELEPÍTÉSI LEHETŐSÉGEK A Classic ajtókhoz való beépítő kerettel és a takaró lemezzel
Kézi forgácsolások végzése
Gubán Gyula Kézi forgácsolások végzése A követelménymodul megnevezése: Karosszérialakatos feladatai A követelménymodul száma: 0594-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-018-30 KÉZI FORGÁCSOLÁSOK
Építőrendszerek és dizájnelemek. Innovatív. Szisztematikus. Kiváló.
Építőrendszerek és dizájnelemek Innovatív. Szisztematikus. Kiváló. HU A wedi termékek és rendszerek magas minőségi standardot képviselnek, amiért Európa-szerte számos tanúsítvánnyal tüntették ki őket.
Egy teljes szerszámrendszer 0,5 m²-es területen.
Egy teljes szerszámrendszer 0,5 m²-es területen. 05 Alkalmazások áttekintése 83 Gépek áttekintése 84 Modulok 86 CMS-TS, CMS-OF, CMS-PS, CMS-BS Alapegység 88 CMS-GE Készlet 89 CMS-TS 55 készlet CMS rendszeráttekintés
A munkahely kialakítása
Compact Modul System CMS Multifunkciós asztal MFT 3 Vákuumos rögzítő rendszer VAC-SYS Vezetősín rendszer FS/2, GECKO Elszívókarok ASA Energiaellátás/elszívás csatlakoztatására szolgáló függő tápfej EAA
MEGNÖVELT HATÁSFOKÚ, SÖTÉTEN SUGÁRZÓK
SolarHP R 12 23 36 MEGNÖVELT HATÁSFOKÚ, HŐSZIGETELT, KÉTFOKOZATÚ SÖTÉTEN SUGÁRZÓK MŰSZAKI INFORMÁCIÓ A SZERELŐ ÉS A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA 2015.11.17. - 2 - Tartalom 1. Bevezetés... 3 1.1. Általános tudnivalók...
N31-405-03. számú melléklet Mérőszekrények
N31-405-03. számú melléklet Mérőszekrények Csatlakozó és mérőhely létesítés, bővítés szabályai Készítette: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Ügyfél és Kereskedői Kapcsolatok Osztály valamint a Mérési Központ
Nagy BEMUTATÓ az Ön vállalata számára.
Nagy BEMUTATÓ az Ön vállalata számára. Műhelyberendezések kitűnő feltételek mellett. Újdonságok Tartalom Műhelykocsik / eform / tartozékok.............. 4 7 22. oldaltól 31. oldal 30. oldal Raktári- /
TERVEZÉSI SEGÉDLET PREFA TETŐFEDÉSI RENDSZEREK
TERVEZÉSI SEGÉDLET PREFA TETŐFEDÉSI RENDSZEREK TETŐ HOMLOKZAT NAPELEM www.prefa.com TARTALOMJEGYZÉK TETŐFORMÁK ÁLLÓ TETŐABLAKOK / TETŐ HAJLÁSSZÖG SZERKEZETI FELÉPÍTÉS ALÁTÉTHÉJAZAT ÉS RÉTEGREND 7 KIALAKÍTÁSI
Függesztőelemek Szekrény függesztő 5.71
Függesztőelemek Szekrény függesztő.7 80.6 Szekrény függesztő méret: 77 x 8 x 8 mm irányban állítható mélységben: 0 mm magasságban: mm teherbírás- lásd:.77. oldal fehér 0000960000 barna 0000960000 Szereléskor
MB-sorozat: sokoldalúan felhasználható mágnestalpas fúrógépek - nagy átmérő, gazdaságos és gyors fúráshoz
Optimum katalógus 2015-16 Metallkraft további információkért látogasson el weboldalunkra: www.optiweb.hu MB-sorozat: sokoldalúan felhasználható mágnestalpas fúrógépek - nagy átmérő, gazdaságos és gyors
Ládaderbi-járgány kis autóversenyzőknek Fúrás, csavarozás és padlógáz!
Ládaderbi-járgány kis autóversenyzőknek Fúrás, csavarozás és padlógáz! Lóerő ugyan nincs benne, de szenvedély annál több: a ládaderbi-járgány megdobogtatja a kis autóversenyzők szívét. 1. Bevezetés Ugyan
423.1R 100 423.2R 100 423.3R 100 423.3B 100 423.2B 100 423.1B 100 423.3J 100 423.2J 100 423.1J 100 423.4R 100 423.4B 100 423.5R 100 423.
423.1R 100 gyűrűs kábelsaru - 20 darabos készlet 423.2R 100 villás kábelsaru - 20 darabos készlet 423.3R 100 villás kábelsaru - 20 darabos készlet 1R 1B 1J 2R 2B 2J 3R 3B 3J 609193 3 1 609194 4 1 609195
Energiatudatos Építés. Áthidaló Helyére építhető Perfekt ST 200 RG típusú redőnytokok
Energiatudatos Építés Áthidaló Helyére építhető Perfekt ST 200 RG típusú redőnytokok Győződjön meg személyesen a Német technológia, nyújtotta előnyökről, és élvezze helyes választása gyümölcsét. Rendszereink
Csőszerelő berendezések teljes köre
Csőszerelő berendezések teljes köre Bármilyen csővágó vagy hornyoló alkalmazással kerül szembe, minden munkához van megfelelő RIDGID termék. A csőszerelő berendezések teljes körét kínáljuk, beleértve a
Minőségbiztosítás a szárazépítésben. Wiesner György 2014. március 25.
Minőségbiztosítás a szárazépítésben Wiesner György 2014. március 25. Az alapítók A jelenlegi tulajdonosok 3 KNAUF testvérvállalatok Az építési termék és építési készlet A Építési terméket építménybe betervezni
TARTOZÉKOK FORGÁCSELSZÍVÓ BERENDEZÉSEKHEZ
TARTOZÉKOK FORGÁCSELSZÍVÓ BERENDEZÉSEKHEZ TOVÁBBI TARTOZÉKOK ELSZÍVÓ BERENDEZÉSEKHEZ Elszívóadapter 35 Belső-Ø 44 Külső-Ø Elszívóadapter - KGS A fejező és sarkaló fűrész, Metabo ipari porszívóra történő
// Udvari tolókapu váz az egyéni kapulap kialakításhoz. Udvari tolókapuk. Önhordó szerkezet, magas fokú biztonság, készre szerelt kivitel
// Udvari tolókapu váz az egyéni kapulap kialakításhoz Udvari tolókapuk Önhordó szerkezet, magas fokú biztonság, készre szerelt kivitel Hörmann udvari tolókapuk igényes kivitelben A széles áthajtók ideális
Everflourish: Everflourish europe:
2011/01 KATALÓGUS Everflourish: A kínai Gao család által 1994-ben alapított EverFlourish gyár villanyszerelési és világítástechnika termékei több kontinensen méltán vívták ki maguknak azt az elismerést,
10 Mûhelyfelszerelés. 10 0010 Orsy rendszer 10 0230 Balanszer 10 0250 Kábeldob munkalámpa 10 0345 Elemek töltõ 10 0360 Szerszámdoboz
10 Mûhelyfelszerelés 10 0010 Orsy rendszer 10 0230 Balanszer 10 0250 Kábeldob munkalámpa 10 0345 Elemek töltõ 10 0360 Szerszámdoboz ORSY 1 - Rend és rendszer WÜRTH Szereléstechnika Kft. - 2040 Budaörs,
EGYDOBOS ERDÉSZETI CSÖRLŐK
EGYDOBOS ERDÉSZETI CSÖRLŐK Erdészeti csörlő Sodronykötél KRPAN 4 SI Ø 9 mm, 50 m 965,00 KRPAN 4 SI alsó kötélkoronggal Ø 9 mm, 70 m 1085,00 KRPAN 5 SI Ø 10 mm, 50 m 1240,00 KRPAN 5 SI alsó kötélkoronggal
Akciós ajánlat! Az árak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák. Az akció érvényes 2014.12.20-ig illetve a készlet erejéig. CP STARS 2014-2
Akciós ajánlat! Az árak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák. Az akció érvényes 2014.12.20-ig illetve a készlet erejéig. CP STARS 2014-2 CHICAGO PNEUMATIC STARS 2014-2 CP7748 LÉGKULCS 1/2" - 1250 Nm Új GENERÁCIÓ
www.umundum.hu HEGESZTŐGÉP TERMÉKKÍNÁLAT FORRÓLEVEGŐS HEGESZTŐGÉPEK EXTRÚDEREK TOMPAHEGESZTŐ GÉPEK
www.umundum.hu HEGESZTŐGÉP TERMÉKKÍNÁLAT FORRÓLEVEGŐS HEGESZTŐGÉPEK EXTRÚDEREK TOMPAHEGESZTŐ GÉPEK A tartály- és berendezésgyártás során a hatékony és eredményes munkához csak néhány dologra van szükség:
Szerelési és karbantartási utasítás
630 8889 00/06 HU Szakemberek számára Szerelési és karbantartási utasítás Logano GE55 speciális olaj-/gáztüzelésű kazán A szerelés és karbantartás előtt kérjük gondosan átolvasni Előszó Ehhez az utasításhoz
MC3 MEGSZAKÍTÓK / 250-630 A
W KÉZI HAJTÁS, AJTÓKUPLUNGOS KIVITEL, MC3 MEGSZAKÍTÓHOZ MC390170 - FORGÓHAJTÁS MC390170 - KUPLUNG MC390170 - FORGÓKAR Komplett egység forgóhajtással és kuplung elemekkel együtt Védettség: IP66 Kézi hajtás
14. fejezet. Függesztőelemek
14 fejezet Függesztőelemek 142 n Tartalomjegyzék 143 Szekrény függesztők 146 Függesztő sín szekrény függesztőkhöz 147 Szekrény függesztő, kiakadást gátló rendszerrel 148 Alsószekrény függesztő 149 Panelfüggesztő
Kék Szériás égéslevegő bevezető és füstgáz elvezető rendszerek méretezése zárt égésterű (nem kondenzációs) kazánokhoz
Kék Szériás égéslevegő bevezető és elvezető rendszerek méretezése zárt égésterű (nem kondenzációs) kazánokhoz Útmutató és tájékoztató Telepítőknek Felhasználóknak Szerelőknek Tartalom: 1.1 Az égéslevegő-
Szakemberek számára. Szerelési útmutató. aurotherm. Szerpentines síkkollektor az aurostep rendszerhez VFK 900 S
Szakemberek számára Szerelési útmutató aurotherm Szerpentines síkkollektor az aurostep rendszerhez HU VFK 900 S Tartalomjegyzék 1 Megjegyzések a dokumentációhoz 2 Biztonsági tudnivalók Tartalomjegyzék
Speciális megoldások. az ipari felhasználók számára
Speciális megoldások az ipari felhasználók számára ZARGES ipari megoldásaink áttekintése 01 Online tervezőprogram lépcsőkhöz és áthidalókhoz 6. oldal 02 Tervezőrendszer rögzített létrákhoz 8. oldal 03
Doka Frami 270 keretes falzsalu
07/04 NK lkalmazási utasítás 999754019 H Doka Frami 270 keretes falzsalu a zsaluzás szakértői evezetés lkalmazási utasítás Doka Frami 270 keretes falzsalu Fontos figyelmeztetés: Termékeink biztonságtechnikai
EJC 110/112/212. Használati utasítás 6.12 - 06.15 EJC 110 EJC 112 EJC 212
EJC 110/112/212 6.12 - Használati utasítás 51222938 06.15 EJC 110 EJC 112 EJC 212 U Megfelel ségi nyilatkozat Jungheinrich AG, Am Stadtrand 35, D-22047 Hamburg Gyártó vagy a Közösségben m köd képvisel
+ 4 csavar + 5 perc munkaidő = 60 kg RÖGZÍTVE. Rigips Habito. A sokoldalú építőlemez
+ 4 csavar + 5 perc munkaidő = 60 RÖGZÍTVE ÚJ Habito A sokoldalú építőlemez Habito A jövő most kezdődik! Könnyen és rugalmasan alakítható belső terek Az otthonunkban szeretnénk jól érezni magunkat. Ezért
Fém körfűrészek MTS 500 MTS 355 MKS 250 N / MKS 255 N MKS 275 N MKS 315 N MKS 315 R / MKS 316 R MKS 350 / MKS 351 MKS 315 V MKS 315 VH
Fontos információ Kizárólag gőzzel kezelt fűrészlapokat használunk (HSS DM 05). Fém körfűrészek MTS 500 MTS 355 MKS 250 N / MKS 255 N MKS 275 N MKS 315 N MKS 315 R / MKS 316 R MKS 350 / MKS 351 MKS 315
Előszigetelt légcsatorna rendszerek. Termékkatalógus 2010-2011
THERMOTECHNIKA C R O W N C O O L Előszigetelt légcsatorna rendszerek Termékkatalógus 2010-2011 Könnyen és egyszerűen! 2011. Thermotechnika Crowncool - European Ecomomic Interest Group Tartalomjegyzék Bemutatkozás
MOSQUITO 2 Elektromos menetfúrógép
CSUKLÓKAROS MENETFÚRÓGÉPEK KIEGYENSÚLYOZOTT CSUKLÓKAROK MOSQUITO 2 Elektromos menetfúrógép Kapacitás: M2-M14 Kinyúlás: 765 mm - 30 Magasság: 515 mm - 20 Alumínium öntvény felépítés Légrugós kiegyensúlyozás
D Felépítési útmutató a 2-3 mezős alumínium melegházhoz
D Felépítési útmutató a 2-3 mezős alumínium melegházhoz GB TUV Rheinland Product Safety 1 Melegház típusterv 2-mezős 3-mezős Felépítés Hátsó fal Tető Ablak 2-részes ajtó előszerelve Oldalfal Első fal Profilok
A MEGFELELŐ AJÁNDÉK...
A l e g j o b b s z a k t a n á c s a d á s s a l. Az akció érvényessége: 2013. december 12-28. A MEGFELELŐ AJÁNDÉK... Dugókulcs készlet 1/4 + 1/2 94-részes króm-vanádium gyorskioldóval az alkalmazott
IRODAKONTÉNER és SZANITERKONTÉNER műszaki leírása
IRODAKONTÉNER és SZANITERKONTÉNER műszaki leírása TARTALOMJEGYZÉK 1 Általános... 2 1.1 Méretek (mm) és tömeg (kg)... 2 1.2 Rövidítések... 3 1.3 Sztandard kivitelezések... 3 1.4 Hőszigetelés... 4 1.5 Hasznos
E50 Kotrógép AHHE 11001 AHHE 99999
1 Copyright 2000-2010 Bobcat Europe Méretek E50 Kotrógép AHHE 11001 AHHE 99999 28/01/10 (A) Tolólap magasság (B) Felső kocsi szabadmagasság a talajig (C) Magasság a talajszinttől a motortér tetejéig (D)
HAUPA Vario Plus 23400,- 5400,- Cserélhető pengerendszer Vario. Akció. Bevizsgált FAM szerszámok
HU Akció Érvényes: 2013, 02. 28.-ig. Bevizsgált FAM szerszámok HAUPA Vario Plus HAUPA cserélhető pengerendszer Vario Plus szigetelt cserélhető pengékkel, kapcsolószekrény kulcs rendszerbe integrálva, fogókészlet
ARMA S T Ú D I Ó. 2. nézet. 1. nézet. 3. nézet. Monolit gipszkarton álmennyezet 3,0 m magassságban. Falakon PANDOMO dekorációs glettelés +3,00
0.05 WC BELSŐ KIALAKÍTÁSA hidegburkolatok: (lsd: építész költségvetést!) gres lapburkolat padlón: lapméret: x cm vastagság: mm felület: Naturale R, homokszínű, Opus: Floor Gres / Architech / Sand mázas
YOUNG WORKER. Vízmérték 15 cm - fa - PEBARO
SZERSZÁMOK GÉPEK ÉS SZERSZÁMOK SZÉLES VÁLASZTÉKA Csodás minőségi szerszámok gyerekeknek, hogy már korán megtanulják a szerszámokkal való helyes használatot és megértessük a technikát és a kézimunkát. A
SB108 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ OSZCILLÁLÓ SZALAGCSISZOLÓ GARANCIA KARTYA
GARANCIA KARTYA 1. Trading gépeire és szerszámaira a Polgári Törvénykönyv előírásainak megfelelő, a vásárlás dátumától számított 6/24 hónap időtartamú jótállás jár (a jótállási igény bejelentésekor a garanciakártyához
FONTOS BIZTONSÁGI ELŐÍRÁSOK VESZÉLY: FIGYELEM:
FONTOS BIZTONSÁGI ELŐÍRÁSOK AZ ÖN ÉS MÁSOK BIZTONSÁGA RENDKÍVÜL FONTOS. A jelen útmutatóban és magán a készüléken is fontos biztonsági üzenetek szerepelnek, amiket mindig el kell olvasni és be kell tartani.
HAJLÍTOTT CSŐRŰ RÁDIÓS FOGÓ
ÁRLISTA 201 150 RÁDIÓS FOGÓ Króm-nikkel acél termék kód 0200001 RÁDIÓS FOGÓ mm 2550 0200003 RÁDIÓS FOGÓ 220 mm 320 OLDALCSÍPŐ FOGÓ Króm-nikkel acél Biztos és kényelmes fogás termék kód 0200005 OLDALCSÍPÓ
KÉZI MŰKÖDÉSŰ TÖMLŐPRÉSEK
2012124 - I KÉZI MŰKÖDÉSŰ TÖMLŐPRÉSEK Techmaflex H CRIMP 80 - Gyártható tömlő méret : max. 1 ( 2 soros tömlőig ) - Szorító erő : 80 tonna - Nyitás : pofaméret + 20 mm - Préselési tartomány : 4-43 mm -
14. tétel. Kulcsszavak, fogalmak: - Formasínes technológia
14. tétel Betonburkolatok építése, hézagok szerkezeti kialakítása Mutassa be a formasínes és a csúszózsalus építéstechnológiákat! Ismertesse a betonburkolatok erőjátékát! Osztályozza a hézagokat helyzetük
Doco termékek árlistája,
Doco termékek árlistája, amelyek a Sommer Kaputechnika Kft. Csepeli irodájában raktárkészletről megvásárolhatóak Érvényes 2015 január 10.,-től visszavonásig. A megadott árak a Sommer Kaputechnika Kft.
felületi megerősítések
T Ö B B M I N T B E T O N felületi megerősítések nagyfelületű lemezek egyenletes egyszerű stabil stelcon partner a felületi megerősítések terén sokoldalú és univerzális Nagyfelületű lemezeinkben tényleg
Itatórendszerek. Előnevelt, hizlalt és termelő baromfi állományok számára
Itatórendszerek Előnevelt, hizlalt és termelő baromfi állományok számára Itatórendszerek tiszta ivóvíz megfelelő mennyiségben Az állatok teljesítmény potenciáljá nak kihasználása szempontjából a friss
PRECÍZIÓS SZERSZÁMOK.» ruko Magfúrógépek és Élmaró
PRECÍZIÓS SZERSZÁMOK» ruko Magfúrógépek és Élmaró RSH 1300 «www.ruko.de» RSH 1300 kézi magfúrógép Műszaki adatok: Teljes teljesítményfelvétel: Leadott teljesítmény: Névleges fordulatszám: Üresjárati fordulatszám:
Dee Fly szellőzés. Ragaszkodjon a komforthoz
Dee Fly szellőzés Ragaszkodjon a komforthoz Dee Fly és Minigaine Könnyű telepítés és használat! A hővisszanyerős rendszer a nappaliba és a hálószobákba juttatja a friss levegőt, és a WC-ből, a fürdőszobákból
HD 150 HD 200 HD 300 HD 400 HD 500 HD 800 HD 1000 ÁLLÓ ELHELYEZÉSŰ, ZÁRTRENDSZERŰ, TÖBBCÉLÜ FELHASZNÁLÁSRA MELEGVÍZTÁROLÓK
KEZELÉSI UTASÍTÁS HD 150 HD 200 HD 300 HD 400 HD 500 HD 800 HD 1000 ÁLLÓ ELHELYEZÉSŰ, ZÁRTRENDSZERŰ, TÖBBCÉLÜ FELHASZNÁLÁSRA MELEGVÍZTÁROLÓK A készülék használatba vétele előtt gondosan olvassa el ezt
FÉM. Az új fúrástechnika a gyors és rugalmas használatért. FEIN KBH 25 a világ első kézzel vezetett koronafúró fúrórendszere
FÉM Az új fúrástechnika a gyors és rugalmas használatért. FEIN KBH 25 a világ első kézzel vezetett koronafúró fúrórendszere A koronafúrás új dimenziója a FEIN KBH 25 géppel. A FEIN KBH 25 gép, a világ
DEALS POWER 4X HOSSZABB MŰKÖDÉSI IDŐ* 2X HOSSZABB ÉLETTARTAM* POWERTOOLS PROFI GÉPEK ERŐFORRÁSA 1898 ÓTA AKÁR AKKUM ZÉK TARTO 4, 9-1 12
POWERTOOLS PROFI GÉPEK ERŐFORRÁSA 1898 ÓTA 2013. Szeptember 1. December 31. POWER DEALS A legsokoldalúbb fúrócsavarozó a piacon... M LO -ION A T R 2 TA AH PRO LÍTIUM /4,0 2,0 ULÁTOR bb 5 AKKUM on c zó
