Mária, Pócs, Bécs MOHAY TAMÁS. E helyen is megköszönöm Kovács Lajos parókus és családja szíves vendéglátását. 2
|
|
- Ida Kerekesné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MOHAY TAMÁS Mária, Pócs, Bécs A bécsi Stephansdom hátsó, a bejárattól jobbra esô díszes mellékoltárán elhelyezett pócsi Mária-ikont évszázadok óta tisztelik. Megszámlálhatatlanul sokan fohászkodtak, borultak térdre vagy akár csak töprengtek elôtte. A nyolcvanadik születésnapját ünneplô Béres György bécsi életében néhány évig éppen az ottani oltárnál misézett. Ezért gondoltam arra, hogy közreadom néhány tapasztalatomat Máriapócsról és az ottani ikonról. Elôször 2004-ben vehettem részt a Nagyboldogasszony napi pócsi nagybúcsún. 1 Két napon keresztül szinte szünet nélkül a bizánci és katolikus liturgia sodrása és ragyogása vett körül. Megkapó volt látni, ahogy a környékbeli és távolabbi településekrôl érkezettek otthon vannak a kegyhelyen; hogy milyen bensôséggel vesznek részt a szent cselekményekben, legyen az akár a szent liturgia, az esti temetôi körmenet vagy az éjszakai virrasztás. A következô évben csatlakoztam a Dunatáj Alapítvány és Zsigmond Dezsô filmrendezô kezdeményezéséhez, hogy a harmadik könnyezés századik évfordulója alkalmából készítsünk dokumentumfilmet a könnyezô kegyképrôl. A Mária könnyei forgatását a 2005-ben, a Nagyboldogasszony napi nagybúcsú idején kezdtük meg, majd decemberben folytattuk, végül 2007 márciusában (éppen Bécsben) fejeztük be. 2 Amikor egy, a vallással és annak népi formáival foglalkozó néprajzkutató egy Máriapócsról szóló filmen kezd gondolkodni, rövid tájékozódás után láthatóvá válik, milyen sok irány kínálkozik fel, milyen sokféle jelentés kapcsolható a helyhez és fôleg a Mária-képhez, amelynek csodái közül kiemelkednek a könnyezések. Az elsô könnyezés háromszáz éves fordulóján, 1996-ban nemcsak országos, hanem 1 E helyen is megköszönöm Kovács Lajos parókus és családja szíves vendéglátását. 2 A csaknem egy órás filmet augusztus 19-én este a Hír Tv mutatta be, a következô napokban ismételték. Rendezô Zsigmond Gyôzô, szerkesztô-riporter Mohay Tamás, operatôr Mohi Sándor, hangmérnök Kapcsos Vince, vágó Koncz Gabriella, konzultáns Balog Géza, gyártásvezetô Szederkényi Miklós, producer Buglya Sándor. A film a 39. Magyar Filmszemle programjának is része volt február 2-án.
2 2 MOHAY TAMÁS nemzetközi figyelem is övezte Máriapócsot, hiszen akkor és ott rendezték meg a kegyhelyek és kegyképek I. nemzetközi konferenciáját, jeles egyháziak és szakemberek részvételével. Fontos tanulmánykötet is napvilágot látott, melyben számos szakember közremûködésével feltárták a pócsi kegykép profán történetét és csodás történeteit, meg azokat a történelmi forrásokat és körülményeket, amelyek segítenek értelmezni, miben is áll e szent hely jelentôsége decemberében volt száz éve annak, hogy a pócsi kegykép harmadszor is könnyezett, a jubileumot gazdagon megünnepelték, s ismét rendeztek tudományos konferenciát. 4 A megyéspüspök meghívásos pályázatot is hirdetett Ady híres pócsi versének megzenésítésére; ezen Daróczi-Bárdos Tamás, Mohay Miklós, Nógrádi Péter, Soós András, Szokolay Sándor, vett részt, az ünnepélyes bemutatóra június 16-án került sor a pócsi templomban. 5 Hogy szent helyrôl van szó, ahhoz kétség sem férhet. Szent helyek azok, amelyeken az embereknek kitüntetett módon van lehetôsége az égiekkel találkozni egyéni és közösségi keretben egyaránt. Szent helyeket lehet próbálni alulról, emberi módon formálni, mégis, a legtöbbnél valamilyen felsôbb, transzcendens erô mûködése fogható meg. A szent hely valamiképpen olyan kiválasztottsággal rendelkezik, melyre az emberek mintegy rátalálnak, s amelynek a maguk módján hittel alávetik magukat éppen annak érdekében, hogy alávetettségük felemelkedéssé változhassék. A szent helyre az emberek odavihetik örömüket és bánatukat, betegségüket és megoldhatatlan gondjaikat, s amikor távoznak, más fényben fogják látni mindezeket. A gyógyulás vagy bekövetkezik, vagy nem; akár így, akár úgy, a hely szent ereje új feltöltést ad az emberi lélek lefáradt akkumulátorainak, újrarendezi az égiekhez fûzôdô, könnyen romló földi viszonyokat. A keresztény szent helyek között számos kötôdik Máriához és megjelenéseihez szoborban, képben, szent kútban, hogy csak Csíksomlyóra, Andocsra vagy Mátraverebély-Szentkútra, illetve a külföldiek közül Czestochowára, Lourdesre, Fatimára utaljak. Máriapócs jellege és jelentôsége magyar viszonylatban mindenképpen kiemelkedô. Azzá teszi maga a könnyezô kegykép, a képhez fûzôdô egykorú tisztelet, ennek történelmi jelentôsége; az, hogy a hely a görög katolikusok révén vált a nyilvános tisztelet helyévé, valamint hogy több népre, nyelvre és országra kiterjedô széles vonzáskörrel, szakrális tájszervezô erôvel bír, illetve hogy egyházi és 3 Máriapócs 1996 Nyíregyháza Történelmi konferencia a máriapócsi Istenszülô-ikon elsô könnyezésének 300. évfordulójára. Nyíregyháza, Téged jöttünk köszönteni. A máriapócsi kegykép harmadik könnyezésének centenáriuma alkalmából rendezett nemzetközi konferencia anyaga. Szerk. Ivancsó István. Nyíregyháza, A koncertrôl készült hangfelvételt CD-n jelentették meg, nem tudok róla, hogy ez forgalomba került.
3 MÁRIA, PÓCS, BÉCS 3 népi kultuszformák gazdagsága övezi, továbbá, hogy párhuzamok kiterjedt sorával rendelkezik. Ezek rendjében vázolom a továbbiakat, sorra véve egyfelôl a történeti vonatkozásokat, másrészt a forgatás során szerzett élményeket, találkozásokat. A KÉP 1696 novemberében egy ismeretlen kis nyírségi, Rákóczi-birtokon fekvô görög katolikus falu Mária-képe kezdett könnyezni. A fatáblára festett kép alig húsz évvel korábban készült; árát megrendelôje, a falusi bíró nem akarta kifizetni, mert drágállotta, erre másvalaki vette meg, és a templomnak adományozta. Pedig a kép a bizalom és egy ígéret eredménye: Csigri László, a bíró tett fogadalmat 1675-ben, hogy a török rabságból való megszabadulása örömére képet festet. A kép egy régi bizánci ikontípus, a Hodegetria változata: az Istenanya bal karján tartja a gyermek Jézust, aki jobbjával áldást ad, baljában pedig virágszálat tart (nem pedig irattekercset vagy könyvet, ahogy az ebben a típusban megszokottabb). Jeles példánya van ennek a képtípusnak a lengyelországi Czestochowában, illetve a róla készült másolat formájában többek között Márianosztrán. A festô Pap István, az akkori pócsi papnak az öccse, aki voltaképp parasztfestônek tekinthetô, noha kolostorokban is megfordult és mesterektôl is igyekezett tanulni. A könnyezésre elôször november 4-én, vasárnap került sor liturgia közben, amikor sokan láthatták a jelenést. A csoda megszakításokkal 17 napig, december 8-ig folytatódott. Ilyenkor persze vizsgálatot rendelnek el az illetékes egyházi hatóságok, ezúttal az egri (római katolikus) érsek, majd a világiak is. December elején császári küldött érkezik, szabályos tanúkihallgatások zajlanak, melynek során több felekezetbôl és nyelvközösségbôl faggatnak ki embereket (négy református pócsi is van köztük). A csoda a vizsgálódók szeme láttára is megismétlôdik. Természetes, hogy az eldugott kis tiszántúli falu templomában nem látják biztonságban a csodás képet, s nagyobb, alkalmasabb helyet keresnek neki. Elôször Nagykálló ferencesei igyekeznek megszerezni, de I. Lipót császár és tanácsadói másképp döntenek: a császárvárosba kell kerülnie. Másolat kerül majd vissza Pócsra, s a csoda azon a helyen folytatódik, ahol megkezdôdött: a könnyezés 1715-ben, majd csaknem kétszáz évvel késôbb, 1905-ben újra megismétlôdik. A kitüntetés tehát a szent helyhez kötôdik, kevésbé a képhez: az eredeti, Bécsbe vitetett kép, noha nagy tiszteletben részesül azóta is, már nem könnyezett. A pócsi másolat új eredeti -vé, a korábbival egyenrangúvá lett, amit az is kifejez, hogy a pócsi ikon második és harmadik könnyezésérôl beszélünk, mintha a két kép lényegében egy lenne. A 2005-ös jubileumi év alkalmából a megyéspüspök kezdeményezésére és jóváhagyásával sor kerülhetett a kép restaurálására. A munkát fôként Menráthné Her-
4 4 MOHAY TAMÁS nády Szilvia, a Magyar Nemzeti Galéria Munkácsy-díjas fôrestaurátora végezte el. 6 Más aligha kerülhetett olyan közelségbe a képpel mostanáig, mint ô, aki mikroszkopikus alapossággal vehette szemügyre, és féltô gonddal varázsolhatta újjá. Kameránk elôtt is közvetlen közelrôl tárulhattak fel a részletek. A faanyag, a tölgy törzsének közepébôl kivágott tábla teljesen sértetlen és egészséges, kártevôk nyomai nincsenek benne. Hátul két eredeti, ellenirányú horonyba csúsztatott merevítô védi a vetemedéstôl. Így védhették meg olyan repedéstôl, ami a bécsi eredetit hosszában lényegében kettéválasztotta. A kép restaurálása nem szokványos munka, mert nem csupán arról volt szó, hogy helyre kell állítani egy eredeti állapotot. Mi az eredeti állapota egy ikonnak, amely csaknem kétszáz év különbséggel kétszer könnyeket hullatott, és amely a hívek évszázados tiszteletének tárgya volt? A restaurátor láthatta, hogy ennek a másolatnak a festôje alaposan ismerte az elsô könnyezés történetét, és a másolaton magát a könnyezést is megfestette. Mária kezén, Jézus lábán ott vannak a megfestett könnyek nyomai, kissé pirosas árnyalatban, ezzel is utalva arra, hogy voltak, akik véres könnyekre emlékeztek. A természetfeletti jellegre utal, hogy egy könnycsepp lecsurgását a kar felé a festô a gravitáció törvényeivel dacolva elhajolva ábrázolta. A kép számos részlete elhomályosult, elsavasodott az idôk során, hiszen tömjénfüst érte, hívek csókolták, érintették, olajjal kenték, párás helyen volt. A laboratóriumi vizsgálat mutatta meg, hogy a száj igencsak elmosódott festése lényegében negatívban látszik a fán, így volt helyreállítható. A kép festékanyagában történt elváltozást is csak a restaurátor láthatta: a bal szembogár az épebb, a jobb pedig érzékelhetô, fizikailag leírható elváltozást szenvedett a könnyezések miatt. A helyreállítás során a kép sérülései is feltárultak: számos régi fogadalmi ajándékot ugyanis szöggel erôsítettek fel rá (késôbb arra a ruhára, amivel a képet öltöztették, és ami a két arc kivételével minden mást eltakart). Nem volt cél, hogy ezeket mind eltüntessék; a glóriában levô kis lukak pedig egyenesen új szerepet kaptak, mert az újonnan kialakított, aranyból készült koronát ezekbe lehetett erôsíteni. A munka során a mûhely szinte Mária látogatásának színhelyévé alakult; a Dunára nézô sarokterembe lépve, az állványra erôsített ikont meglátva többen (akik tehették) szinte zarándokként kezdtek viselkedni. 6 Az alapos elôzetes vizsgálatokban közremûködött a Képzômûvészeti Egyetem tanára, Menráth Péter és a Szépmûvészeti Múzeum fôrestaurátora, Szentkirályi Miklós. A munkáról szakmai dokumentáció készül, közlést még nem olvashatunk róla. E helyen is köszönjük a megyéspüspöknek és Hernády Szilviának, hogy forgatásunkhoz hozzájárulásukat adták és abban közremûködtek.
5 MÁRIA, PÓCS, BÉCS 5 EGYKORÚ TISZTELET A pócsi Mária-kép nyilvános tisztelete a csodát követôen azon nyomban megindul. Elôsegíti és terjeszti ezt a birodalom központjából érkezô kitüntetô figyelem, amely persze nem konfliktusmentes, hiszen a magyarok sérelmezik a kép elvitelét a magyar hazából: Rákóczi majd a Recrudescunt vulnera kezdetû röpiratában is megemlíti. A kép Bécsbe szállítása valóságos diadalmenet: Kassa, Rozsnyó, Eger az útvonal, s útközben több másolat is készül róla. (Megalapozatlannak bizonyultak azok a történetek, melyek szerint egy ügyes csere folytán a másolat került volna a császárvárosba s az eredeti ment volna vissza Pócsra). A képet körülhordozták a városban, minden templomban bemutatták, 33 nap körmenetet rendeztek, misék tucatjait mutatták be nyarától kezdve a kép a Stephansdomban van. Jelentések, folyamodványok követik egymást, másolatok készülnek. Közben forog a történelem kereke. A nagy ellenség, az 1683-ban még Bécset szorongató török, akik három évvel késôbb sikerrel szorítottak ki Budáról, újra készülôdik, hogy visszafoglalja elvesztett területeit. Az európai nagykoalíció, a Szent Liga már kevésbé tart össze, mint egy évtizeddel korábban, a Habsburg birodalomnak kétfrontos harcot kell folytatnia, harcolnak a franciákkal és a békétlen magyarokkal is. A Hegyalján Thököly Imre vezetésével felkelés robban ki a Habsburgok ellen, a birodalom eresztékei recsegnek-ropognak nyarán a török nagy sereggel megindul, s némi habozás után (hogy a két évvel korábban már visszafoglalt Al-Dunától vajon a Szerémség vagy a Temesköz irányába induljanak-e) a Tisza mentén északnak nyomulnak. Az osztrák sereg fôvezére, a fiatal táborszernagy, Savoyay Jenô Zentánál éri be a törököt, s a Tiszán éppen átkelôfélben lévô sereget támadja meg. A zentai csata szeptember 11-én néhány óra alatt fényes gyôzelemmel végzôdik. 7 Ezzel szorul ki a török végleg Magyarországról, ez után kötik majd meg a karlócai békét 1699-ben. A csatát megelôzô idôre esik a pócsi kegykép bécsi diadalmenete, s biztos, hogy a készülôdô török elleni hadi sikerekért a könynyezô Máriához is fohászkodtak, ahogy az is majdnem biztos, hogy metszetként kinyomtatott másolatát kiosztották a katonák között. 8 Ezáltal a csatát követôen a császári udvar fényesen igazolva láthatta Mária közbenjárását, segítségét, s azt, hogy igenis indokolt a birodalom szempontjából döntô jelentôségû segítséget hozó képet a fôvárosban tartani, hogy ott biztonságban legyen és illô tiszteletben részesülhessen. 7 SZITA László (szerk.): A legnagyobb gyôzelem. (Dokumentumok az évi török elleni hadjárat és a zentai csata történetéhez). Pécs Szigetvár, SZITA László: A könnyezô Madonna a török háborúkban. Görögkatolikus Szemle Kalendáriuma
6 6 MOHAY TAMÁS A pócsi kegyképrôl a barokk korban metszetek, allegorikus kompozíciók sora készült, gazdag szimbolikus tartalmakkal. Ismert Batthyány Boldizsár tézislapja a grazi egyetemen, J. A. Pfeffel metszete: Károly fôherceg és a zentai csata c. allegóriája a pócsi kegyképpel, 1698-ból. 9 Ugyanebben az évben egy augsburgi kisnyomtatványban is megjelenik a pócsi kegykép rézmetszete, német szövegében leírva a könnyezés csodálatos története. 10 Ismeretlen mester mûve A pócsi Istenszülô, mint a zentai gyôzelem palladiuma c. metszet. Ennek felirata: Mater Lachrymarum, Causa Nostrae Laetitiae, Victoria ad Zentam Kétoldalt lófarkos török zászlók, alatta gyôzelmi sasok, csôrükben diadalt szimbolizáló pálmaág, karmukkal pedig a zentai harctér madártávlati képét tartják. 11 Itáliai közönségnek készült egy olasz szövegû kép, melynek ismeretlen rajzolója a zentai csata tényszerû esemény-ábrázolása fölé Auxilium Christianorum felirattal az angyaloktól hordott máriapócsi kegyképet helyezte. 12 F. C. Schmittner rézkarcán a háttérben Bécs városa látszik, az elôtérben végveszélyben lévôk könyörögnek a pócsi kegyképhez. 13 A 18. század elsô felében Bécsben évente több napon át rendszeresen megünnepelték a pócsi könnyezés évfordulóját. 14 Ünnepségek voltak 1747-ben az ötvenedik évfordulón (július 1 9. között 15 szentbeszéddel), csakúgy, mint a 75. és a 100. évfordulón is. 15 Ekkoriban a kép mint Bécs védelmezôje-motívum, valamint török- és halál-patronátus maradt meg. Harminc év múltán azonban a kép elvesztette korábbi aktualitásainak jelentôs részét, s az egyéni kegyesség keretei közé került át. GÖRÖG KATOLIKUS TISZTELET A Pócsra került kegyképmásolat a Rákóczi-szabadságharcot követô konszolidáció idôszakában egyre inkább vonzotta a zarándokokat. A második könnyezést követôen a korábbi kis fatemplom már nem volt elegendô befogadásukra, s a követ- 19 SZILÁRDFY Zoltán: Barokk szentképek Magyarországon. Budapest, sz. 10 BÁLINT Sándor BARNA Gábor: Búcsújáró magyarok. A magyarországi búcsújárás története és néprajza. Szent István társulat, Budapest, kép 11 SZILÁRDFY Zoltán: A török háborúk emléke barokk szentképeken. In: Mikó Árpád, Sinkó Katalin (szerk.): Történelem-kép. Szemelvények múlt és mûvészet kapcsolatából Magyarországon. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, , 19. kép. 12 GALAVICS Géza: Kössünk kardot az pogány ellen. Török háborúk és képzômûvészet. Képzômûvészeti Kiadó, Budapest, SZILÁRDFY i. m. (5. j.) 20. kép 14 KNAPP Éva: Abgetrockene Thränen. A pócsi Mária-ikon bécsi kultuszának elemei 1698-ban. In: Máriapócs 1996 Nyíregyháza Történelmi konferencia a máriapócsi Istenszülô-ikon elsô könnyezésének 300. évfordulójára. Nyíregyháza, JANKA György: Az elsô pócsi kegykép története és irodalma. Athanasiana 3. (1996)
7 MÁRIA, PÓCS, BÉCS 7 kezô évtizedekben felépült a ma is álló templom. Az erre szánt adományokat Lipót császár Mészáros Mátyás pócsi lakosnak adott megbízólevele értelmében már 1701 óta gyûjthették. 16 Az újabb püspöki vizsgálat engedélyezi a tiszteletet, a falu neve elé ekkor kerül a Mária elôtag óta bazilita szerzetesek látják el a kegyhely gondozását, akiknek ma is álló kolostora 1749-re épült fel. A rend Máriapócson iskolát is tartott fenn, és kiváló könyvtáruk volt (1950-ben a feloszlatáskor szétszórták, töredékei kerültek Nyíregyházára, az OSZK-ba stb.). Az elsô könnyezés 250. évfordulóján jelent meg Tartally Ilona regényes könyve két kötetben a máriapócsi kegykép történetérôl. 17 A békés idôszak kétszáz évig, egészen 1950-ig tartott, amikor a rendet feloszlatták. A II. világháború után a kegyképet a fôoltárról egy átalakítást követôen a kisbazilika rangra emelt templom bal oldali mellékoltárára helyezték el, ahol a hívôk a külsô bejárat felôl könnyebben elérhetik. Régi képeken még látszik az eredeti elrendezés. Dudás Bertalan (pócsi születésû) bazilita atya egykori magángyûjteménye ma Pócson kis múzeum, amelyben ennek a görög katolikus tiszteletnek számos emléke látható, megkapó képekkel és tárgyakkal. A Máriapócsra érkezô régi búcsúsok egy része halottaiért gyászmisét (parasztász) mondatott; 1746 óta több, mint háromszáz ilyen misealapítványt (hramotát) tartanak számon (innen is lehet pl. tudni, honnan mindenhonnan gyülekeztek zarándokok Pócsra). 18 A görög katolikusok számára nagy megtiszteltetés volt, hogy 1991-ben II. János Pál pápa elsô magyarországi látogatása alkalmából felkereste Máriapócsot is, ráirányítva a világ figyelmét a helyre, s ezzel talán a római katolikusok számára is érzékelhetôbbé tette a szent hely lelki töltését. Újabb idôkben a baziliták is visszatérhettek korábbi rendházuk egy részébe. A tér, a tisztelet, a liturgia megszervezése újra a maga teljességében szolgálhatja a könnyezô kegykép tiszteletét. A templommal szemben az egyházmegye zarándokházat épített, a templomkertben állandó szabadtéri oltárt, gyóntatóhelyeket, kicsit távolabb a tömegek fogadására alkalmas infrastruktúrát alakítottak ki. Az immár várossá avatott településen megszaporodtak a szálláshelyek is. Az augusztusi nagybúcsút megelôzôen görög katolikus fiata- 16 PUSKÁS Bernadett: A máriapócsi kegytemplom és bazilita kolostor. Mûvészettörténeti Értesítô sz ; BELME László: Az Istenszülô pócsi kegyképének csodatevô könnyezése november 4. december 8. A 300 éves máriapócsi kegykép története a levéltári források tükrében. Budapest, Újabb kiadása: TARTALLY Ilona: Ékes virágszál. A máriapócsi kegykép története I II. k. Ecclesia, Budapest, UDVARI István: A máriapócsi kolostor hramotáinak személy- és helynévanyagáról. In: Névtani Értesítô 13. Szerk. Hegedûs Attila. ELTE, Budapest,
8 8 MOHAY TAMÁS lok számára egy hetes gyalogos zarándoklatot szerveznek, melynek lezárása ifjúsági találkozóként a búcsú elôestéjére esik. 19 A restaurált kegyképet a jubileumi évben december 2-án vitték vissza Máriapócsra, hogy másnap, szombaton ünnepélyesen megkoronázzák, bemutassák és elindítsák két hetes országjáró körútján. Reggel a zarándokház kápolnájában az egyházi vezetôkkel és a szakemberekkel még egyszer közelrôl megtekinthettük a képet. Az ünnepélyes körmenetben át a templomba a nagyszámú asszisztencia után ott haladt Magyarország apostoli nunciusa és szinte a teljes magyar katolikus püspöki kar; a képet a görögkatolikus püspök vitte fehér kesztyûs kezében, s talán joggal aggódhatott a szakemberekkel együtt, mert ezen a rövid úton bizony csepergett az esô, és senki nem tartott ernyôt. A nagy tömeg befogadására kevéssé alkalmas templomba csak az egyházközségek meghívott küldöttei mehettek be. A különösen is ünnepélyes Szent Liturgia során a képet az ikonosztáz elôtt helyezték el, ott, ahol a püspökök és egyháziak foglaltak helyet. Szentbeszédében Erdô Péter bíboros hangsúlyozta, hogy Mária igenje csendes, a hétköznapi áldozatvállalást is magában foglaló döntés volt. A liturgián került sor arra is, hogy a Szentatya személyes megbízottjaként jelen lévô Erdô Péter bíboros kihirdette a püspöki kar friss határozatát arról, hogy Máriapócsot nemzeti kegyhellyé nyilvánítják (elsôként az országban; azóta Mátraverebély-Szentkút is hasonló elismerésben részesült). Végül az ikont a szentélybe vitték: ott helyezték fel rá azt az arany koronát, voltaképp dicsfényt, amelyet Ozsvári Csaba ötvösmûvész készített. Ennek mintázata követi az ikonon megfestett glóriát, mintegy azt teszi plasztikussá. A megkoronázás -ban jelképesen a Szentatya is jelen volt, hiszen elôzôleg november 23-án Rómában a pápai kihallgatáson ô áldotta meg a mûvészi alkotású ötvösmunkát, és köszöntô levelét is felolvasták. 20 A képet ezután egy speciális klímaládában helyezték el, amely védelmül szolgál, a hômérséklet és a páratartalom állandóságát biztosítja a képnek, és lehetôvé teszi a szállítását is. Így került át az ikon a szentélybôl a kegyoltárra, s ott hódolhattak elôtte a hívek. Itt igazi áhitatot és elmélyülést tapasztalhatott bárki, akár fiatalokat, akár idôsebbeket látott; néhányukkal alkalmunk volt beszélgetni is. Másnap, vasárnap a püspök diakónusokat szentelt. 19 KONDÁS Sándornak, a Hajdúdorogi Egyházmegyei Sajtóközpont Stúdiója vezetôjének szerkesztésében TV-felvételek alapján ezekrôl 100 perces látványos összeállítás jelent meg DVD-n. E helyen is köszönjük Kondás Sándor minden segítségét. 20 A vatikáni esemény beszámolóját és a levél fordítását a Magyar Kurír is közölte ( A jubileumi év eseményeirôl a Vatikáni Rádió is tájékoztatott, honlapjukon olvashatók és hallhatók a tudósítások, beszélgetések.
9 MÁRIA, PÓCS, BÉCS 9 VONZÁSKÖR Máriapócs kiterjedt vonzáskörrel rendelkezik, mely nem korlátozódik csupán a környék magyarságára, hanem messze vidékekre és több nemzetiségre is kiterjed. A 17. században Máriapócs lakosságának jelentôs része ruszin volt, s az ô számukat gyarapították a vesztes Rákóczi szabadságharc után a fejedelem birtokairól ide költözöttek is. Az ô megmagyarosodásuk a következô száz évben következett be, de a ruszin kapcsolat abban az idôben, és mind a mai napig megmaradt. Hasonlóképp kiterjedt Máriapócs vonzása a máramarosi románokra, görög katolikusokra és ortodoxokra egyaránt, valamint a felvidéki szlovákokra, akik ma is jönnek csoportosan, buszokkal, vezetôkkel. Bartha Elek és Barna Gábor búcsújárással kapcsolatos tanulmányai éppúgy, mint korábban Bálint Sándor vázlatai kiemelik Máriapócs szakrális tájszervezô jelentôségét. 21 Több megyére kiterjedô regionális központról van szó, ahová a történeti Magyarország sok vidékérôl érkeztek rendszeresen vagy alkalmanként zarándokok. Szabolcs, Szatmár, Ung, Bereg, Bihar, Borsod Máramaros vármegyékbôl görög katolikusok, s mellettük római katolikusok, ortodoxok, sôt egyénileg evangélikusok és reformátusok is megtalálhatók a pócsi búcsúkon. Az elsô kegykép Bécsbe vitele óta ez a vonzáskör egyúttal voltaképp nemzetközi is. A görögkatolikusságnak Magyarországon a legnagyobb, és világszerte is a legjelentôsebb kegyhelye Máriapócs. Az 1940-es években még több tucat galíciai falu népe kerekedett fel, hogy felkeresse Pócsot. Korábban szerbek, örmények, ukránok is jöttek. 1950, a feloszlatás után emigrált pócsi baziliták a hatvanas években Amerikában vettek egy farmot, és megalapították a Máriapócsi Bazilita Atyák Közösségét, templomuk ugyancsak búcsújáró hely lett. 22 Máriapócsot a tengerentúlon és más országokban is számon tartják, és nagy ünnepeken eljönnek. Mi is találkoztunk szlovákiai zarándokcsoportokkal, akik éjszaka jellegzetes monoton asszonykórusban rózsafüzért imádkoztak a templomudvarban. A vonzáskör megerôsítéseként és jelképes bejárásaként is felfogható a kegykép két hetes országjárása, 2005 decemberében. Korábban soha nem került sor hasonló eseményre. Az utat úgy szervezték, hogy a képet naponta reggel 8 óra körül útnak 21 BARTHA Elek: Máriapócs szakrális tájformáló szerepe. In: Vándorutak múzeumi örökség tanulmányok Bodó Sándor tiszteletére, 60. születésnapja alkalmából. Szerk. Viga Gyula, Holló Szilvia Andrea, Cs. Schwalm Edit. Budapest, 2003, ; BÁLINT Sándor: Sacra Hungaria. Tanulmányok a magyar vallásos népélet körébôl. Veritas, Kassa, ; BÁLINT BARNA i. m. (6. j.). 22 SKINTA István: Máriapócsi zarándokájtatosság. Matawan, New Jersey, 1971.; UÔ.: The shrine of our weeping Mother of Mariapocs and the mission of the Basilian Fathers of Mariapocs. New York, 1973.
10 10 MOHAY TAMÁS indították, és a következô helyszínen az érkezéstôl függôen fogadták, majd az egész napos és egész éjszakás programok után indult újra útnak. Az út állomásai a következôk voltak (zárójelben a decemberi dátumok): Máriapócs (4.), Mátészalka (5.), Fehérgyarmat (6.), Kisvárda (7.), Sátoraljaújhely (8.), Tokaj (9.), Encs (10.), Edelény (11.), Miskolc (12.), Budapest (13.), Nagyléta (14.), Debrecen (15.), Nyíradony (16.), Nyíregyháza (17.), Máriapócs (18.). Szerencséseknek mondhatjuk magunkat, hogy részben vagy egészben négy helyszínen is jelen lehettünk; közülük Sátoraljaújhelyen láthattuk (és rögzíthettük) a leggazdagabb programot. Az itteni fogadást Damjanovics József esperes vezetésével és a papság, szerzetesek aktív jelenlétével a liturgikus teljességgel felépített nap köré szervezték. Megtartottak minden imaórát (harmadik, hatodik, kis esti zsolozsma), és minden istentiszteletet (utrenye, ünnepi liturgia, déli istentisztelet, vecsernye), s további események tették még ünnepélyesebbé a napot: két paraklisz, vecsernyekor lítia, miroválás, antidór osztás, este fiatalok imaórája, akatiszthosz, éjfélkor a szent liturgia után gyertyás körmenet, kora hajnalban ószláv szent liturgia az eperjesi szlovák papság és szeminaristák részvételével, valamint napközben háromszor közös népéneklés. Különösen megkapó volt a betegek délutáni szent liturgiája. A kicsi, domboldali tágas kertben fekvô templom, ahová még feljutni is csak lépcsôkön lehet (s amit a sötétben külön felszerelt díszkivilágítás emelt ki), megtelt a többségükben beteg hívekkel, sokan a kórházakból jöttek ki erre az alkalomra. A padok elôtt tolókocsiban sorakoztak a mozgássérültek. A papság között két tolókocsis pap is ott volt, a szentbeszédet közülük Telenkó Miklós mondta. Ô reflektált arra a talán nem is rejtett várakozásra, hogy a Szûzanya talán majd itt is tesz csodát és történnek gyógyulások. A saját másfél évtizedes, tolókocsihoz kötött papi tapasztalata tette hitelessé szavait: a gyógyulás és a csoda belül van, ahol és amikor az ember elfogadja a szenvedést, és értelmet lát benne akkor is, ha a világ csak a testi gyógyulást látja értelmesnek. Este a fiatalok gitáros kórusa énekelt; a maga lendületével még ez is beleilleszkedett a hagyományos liturgia rendjébe. A nap során rengetegen megfordultak a templomban és körülötte, hiszen nemcsak a környékrôl, hanem Szlovákiából és Kárpátaljáról is érkeztek hívek. Természetesen, ahogy másutt, itt is találkozhattunk római katolikusokkal is, de más felekezetûek is kifejezték tiszteletüket. Debrecenben ez különösképp is így volt; a programok ottani résztvevôi közül többen is vegyes vallású családban élnek. Tokajban a fogadást a település vezetôinek beszédei tették rangosabbá, azután sorra következtek az espereskerület településeirôl érkezettek (Szerencs, Mezôzombor, Tolcsva, Komlóska, Bodrogkeresztúr, Tarcal); Budapesten a Rózsák terei templomban a liturgiák mellett zenés áhitatot szerveztek, Sztankay István mondta el Ady A pócsi Mária c. versét, Bíró László püspök mondott szentbeszédet az esti misén. A képet mindenütt különös tisztelettel vették körül, és a közelében elhelye-
11 MÁRIA, PÓCS, BÉCS 11 zett kis másolat szolgált a másutt is régóta elterjedt tiszteletadási formára, az értetkôzés-re: az állványra letett, díszes keretben foglalt kis képet sokszor nem is rövid sorállás után meghajlással, csókolással, érintéssel köszöntötték, kifejezve a csodatevô Istenszülô iránti ragaszkodást, megbecsülést. (A filmben ez a záró képsorban kapott különös hangsúlyt.) Az ünnepi liturgiák és programok között mindig volt alkalom személyes találkozásokra, régi ismerôsök üdvözölhették egymást, és a háttérben, a szervezésben, ellátásban dolgozók között is megtapasztalhatta bárki a segítô szeretet számos jelét. Sokan elmondták örömüket, hogy lakhelyükön fogadhatják az évszázados tisztelettôl övezett szent képet, amelyhez más ôseik is útra keltek. KULTUSZFORMÁK A pócsi Máriához tartó zarándokokról korábbi leírások is vannak. Az Ung megyei Nagyszelmenc (a kettézárt falu ) 23 lakói három-négy napos gyalogos menettel érkeztek Csapon, Záhonyon keresztül. A Zemplén megyei Rátka német lakosai a Kisasszony napi búcsúra jöttek. Csodák, történetek letört bilincsekrôl, gyógyulásokról, a templom falába fészkelô méhcsaládról: a népi és az egyházi tisztelet összefonódásának jelei és kifejezôi. A baziliták egykori három holdas kertjének sövényébôl a búcsúsok kosárszám vittek magukkal gallyakat; Máriának egy mogyoróbokor-beli megjelenését követôen sokan vittek mogyoróágakat, ittak a kert kútjából. A vizet, ágakat szentelményként vitték magukkal haza. Azok között, akik manapság Pócsra járnak, sokan vannak olyanok, akiknek a nagyszülei, dédszülei is itt nyertek gyógyulást, itt találtak egymásra. Sok más módon is jelen van, lehet a múlt, nemcsak a kegytárgyakban, fogadalmi ajándékokban és hálatáblákban, hanem élô emlékekben, családi történetekben is. A kétnapos búcsúünnepek a Nagyboldogasszony (augusztus 15.) és Kisasszony napja (szeptember 8.) körüli hétvégékre esnek. Ilyenkor virrasztás, éjféli gyertyás körmenet, temetôi körmenet és ima zajlik, a többi Mária ünnepeken egyszerûbb búcsús rend érvényesül. Látványos, ahogy a távolról, gyalogos menetben érkezôk énekelnek, zászlók alatt fegyelmezett rendben jönnek, sokan egészen messzi vidékrôl is, mások persze busszal, autókkal. A megérkezô búcsúsok ma is körüljárják a templomot, bent énekkel, imával fordulnak a kegykép felé. Hazainduláskor mindez megismétlôdik. Ünnepi összeszedettség jellemzô, melyet még kevésbé jár át a vásári forgatag, mint más, szekularizáltabb, idegenforgalmilag központibb he- 23 ZELEI Miklós: A kettézárt falu. Dokumentumregény. Budapest, 2000.
12 12 MOHAY TAMÁS lyeken. Az árusok persze itt sem hiányoznak, de helyük a kegytemplomtól távolabb van, annak a térnek a közelében egy nagy tisztáson, amelyet annak idején a pápalátogatásra hoztak rendbe. A szokványos bizsu-, kegyszer- és ruhaárusok, meg a körhintások és céllövöldék mellett feltûntek itt már a scientológiai egyház térítôi is, kôhajításnyira a templomi tömjénfüsttôl ben a nagybúcsú alkalmával elôször Nyírcsaholy gyalogos zarándokaihoz csatlakoztunk. Hajnalban, még sötétben gyülekeztek a templomban Ihnáth János parókus vezetésével, aki ezt a zarándoklatot 1988 óta évenként megszervezi. 25 Harangszó mellett, s a liturgia, áldás után a Boldogasszony anyánk énekkel indultak útnak, nem sokkal öt óra után. A rendezett, de a határban fellazult menet a falvakban újra összeállt, kibontották a mezei utakra feltekert zászlókat, a vezetô pap újra felöltötte egyházi ruháját, s énekelve vonultak át a településeken. Nyírmeggyesen a templomi harangszó jelezte fogadásukat, de hogy ne veszítsenek idôt, nem tértek be, csak meghajtották zászlóikat. Több órányi gyaloglás Hodászon mentek be a templomba, megpihentek, reggeliztek, s úgy vonultak tovább Nyírderzs, Nyírgyulaj érintésével Pócs felé. A résztvevôk mintegy an lehettek, fiatalok és idôsek egyaránt; a maga módján mindenki megtalálta a részvétel formáját, ami széles skálán mozgott a jóízû kirándulástól az imádságos menetig. Ugyancsak Hodászon keresztül vonult az Ópályiból érkezett másik gyalogos csoport; a helybeliek, a templom és a templomkert egymás után fogadta az újabb és újabb csoportokat imára, jó szóra, pihenésre. Ugyanezen a napon találkoztunk a Kárpátalja több településérôl érkezett közös zarándokcsoporttal, melyet Orosz István beregdédai parókus (öt gyermekes családapa) vezetett. A csoportban csaknem 140-en voltak, településrôl. Ukránok is csatlakoztak hozzájuk Lembergbôl, akik szintén hozták a saját nemzeti zászlójukat. A résztvevôk egyazon feliratos pólót viselték: jubileumi gyalogos zarándoklat, Kárpátalja, A csoport a magyar határnál találkozott Beregsuránynál reggel ötkor (nem könnyen jutottak át), s onnan két nap alatt, péntek-szombat tették meg az 58 kilométeres utat Máriapócsig. Az elsô nap Pusztadoboson szálltak meg, ahová lényegében a 41-es fôúton jutottak el; másnap mezei utakon át, Paposon, Jármin, Hodászon keresztül mentek; csak szombat estére értek célba, csaknem sötétben. Holmijukat busz szállította, amelyre a fáradtabbak felszállhattak, s amely hazafelé az embereket is vitte; sokan pedig egyenesen Pócsra mentek jármûvel, s ott csatla- 24 Az egyházi kultusz formáinak történetével források alapján részletesebben is foglalkozik: IVANCSÓ István: A pócsi Mária szertartásai. Athanasiana 3. (1996). Ld. (2008. február 5.) 25 Vö. (2008. február 5.)
13 MÁRIA, PÓCS, BÉCS 13 koztak a csoporthoz. Ezt a zarándoklatot hatodik éve szervezték meg, elsô ízben 2000-ben. Pócson az iskola tornatermében szálltak meg, ott kaptak vacsorát is. A búcsújárók a hosszú menetben ráérnek elgondolkozni saját életükrôl, bajaikról, amelyeket Mária elé visznek. Arra is van alkalom, hogy egymással beszélgessenek; a közösségi összetartozás, egymás segítésének kitüntetett alkalmai az ilyen menetek, amikor tûz az augusztusi nap, égeti a lábat a nyírségi homok, kevés a víz. A kárpátaljiak zarándoklatának külön aktualitást adott ebben az évben a 2004 decemberi népszavazás keserû kudarcélménye; ez is olyan teher volt, melyet közösen kellett Mária lábaihoz tenni. A beszélgetésekben felidézôdnek azok a kisebb vagy akár nagyobb csodák is, amelyeket Mária közbenjárásának köszönnek meg. Itt is, a helyszínen másoktól is hallhattunk jó pár, vallomással felérô személyes beszámolót. A búcsújárás elmaradhatatlan velejárója a gyónás; ezt a csoportok tagjai inkább a kegyhelyen végzik el, és nem a csoportjukkal tartó papnál. A verôfényben álló nyitott gyóntatószékek (két szék kis ráccsal elválasztva) látni engedik a gyónók és gyóntatók arcát egyaránt; talán megbocsátható, ha a filmesek az ilyen látványokat is rögzítik. PÁRHUZAMOK Könnyezô Mária-képrôl még jó párról tudunk, nem egy közülük kapcsolódik is Pócshoz ban a Pozsony közeli Királyfa (vagy Királyfalu) Mária-képe könnyezett, mikor a török Bécset szorongatta ben könnyezett és vérrel verítékezett Gyôrben az a Mária-kép, amely évtizedekkel korábban egy írországi püspök menekülése folytán került oda (mikor Cromwell Angliában üldözte a katolikusokat) ben az erdélyi Szentmiklóson könnyezett a késôbb Kolozsvárra vitt kegykép, melyet ott aztán a jezsuiták, majd a feloszlatás után a piaristák ôriztek. 28 (Ezt foglalta közös kompozícióba a pócsi kegyképpel egy ismeretlen mester a 18. század elején, kifejezve Regnum Marianum és az unió eszméjét.) 29 A csallóközi Somorja közelében fekvô Bács falu mellett Szentantal kolostortemplomában ma is megmutatják azt az ereklyetartót, amelyben azt a szövetdarabot ôrzik, melybe an- 26 JORDÁNSZKY Elek: Magyar országban, s' az ahoz tartozó részekben levô Boldogságos Szûz Mária kegyelem' képeinek rövid leírása. Fakszimile kiadás. Az utószót Tüskés Gábor és Knapp Éva írta. Akadémiai Kiadó, Budapest, HETÉNY János: A gyôri vérrel könnyezô Szûzanya kultusztörténete. JATE, Szeged, SZIKSZAI Mária: Kegykép az idô sodrában. Egy kolozsvári Hodigitria. Korunk 2008/2. 29 SZILÁRDFY Z. ír errôl a képhez írt kommentárjában: Történelem kép. Szemelvények a múlt és mûvészet kapcsolatából Magyarországon. Szerk. Mikó Árpád Sinkó Katalin. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2000,
14 14 MOHAY TAMÁS nak idején felfogták Mária könnyeit. Ezek a könnyezô és vérzô Mária képek a 17. század végén a haza fájdalmaival kapcsolódtak össze; tiszteletük világosan egy újra néppé alakuló ország és újra országot alkotó nép közös kultikus tudásának részét alkotta. 30 A pócsi kegykép másolatainak sora megkezdôdik attól kezdve, hogy 1697 tavaszán Bécsbe viszik. A zentai csata 1698-ban készült allegóriáján a csatajelenet fölött ott van a pócsi kegykép stilizált alakja. A jezsuiták templomaiban, akik legaktívabb közremûködôi voltak a Habsburg-monarchia lelki-szellemi újjászületésének, a Mária-tisztelet felvirágoztatásának és a keleti egyházakkal kötendô uniónak, sokfelé találkozunk másolataival: Kassán, Nagyváradon, Budán, Rozsnyón, a Kassa közeli Kisfaluban. Pócsi ikon-másolat van Esztergomban is, a Bazilika Bakócz-kápolnájában; ez a 19. századból származik. Ahogy Egerben, úgy itt is a képet borító dombormûves fémlapok mintázata pontosan követi az eredeti kép ruharedôinek vonalait. A másolatok többségét kegyképként is tisztelték. A bécsi kultusz nyomán osztrák és német nyelvterületen is számos helyen találunk pócsi másolatokat, mint Ausztriában Altenfehld, Ginzensdorf, Rastenfeld, Stranzendorf, Telfs, Németországban Kindsbach, Passau, Vornbach, Svájcban Camp, Siebeneich. 31 A kegykép olasz környezetben is tiszteletnek örvend: Carlo Ruzzini, aki a 17. század végén Bécsben volt velencei követ, és 1699-ben részvevôje volt a karlócai béketárgyalásoknak, továbbá tanúja volt a kegykép Bécsbe vitelének és kultuszának, saját maga számára másolatot készíttetett róla, és 1717-ben kápolnát építtetett a tiszteletére szárazföldi birtokán, Maseradában ben itt is Mária-jelenés volt, s ettôl kezdve lett vége a képkultusz törökellenes hangsúlyának. 32 Magában Bécsben a pócsi kegyképnek két másolatáról is tudunk. A IX. kerületi, Lichtentali Tizennégy Segítô Szent plébániatemplomban egy 18. századi másolat függ, amely az eredeti pontos másolata, a könnyezés csodáját is dokumentálja; külsôségeiben az értékes díszeket hordozó, 1948 elôtti bécsi ikont másolja, gazda- 30 Messzire vezetne részletezni, de Európában másutt is találunk könnyezô Mária-képeket, szobrokat. A legismertebb közülük a szicíliai Siracusa, ahol augusztus 29. és szeptember 1. között könnyezett egy gipsz dombormû a tv- és filmes kamerák jelenlétében. Vö. SZUCSÁK József: Milliók látták. Szûz Mária sírt Siracusában. H.n., é.n. szerzôi kiadás (ISBN: ). 31 IMFELD, Karl: A máriapócsi könnyezô kegykép másolatainak elterjedése. In: A Görögkatolikus Szemle Kalendáriuma a 2005-ös esztendôre. Szerk. Kocsis Éva. Nyíregyháza, 2004, ; Más európai kegyképmásolatokról vö. TERDIK Szilveszter: A pócsi Szûzanya kegyképének másolatai. In: Ivancsó István (szerk.): Téged jöttünk köszönteni. A máriapócsi kegykép harmadik könnyezésének centenáriuma alkalmából rendezett nemzetközi konferencia anyaga. Nyíregyháza, TERDIK Szilveszter: Madonna delle Vittorie, a pócsi Mária tiszteletérôl Venetoban. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 11. évf. (1999) 1 2. sz A Gyôzelem Madonnája név kétszáz évvel késôbb, a Piave környéki elsô világháborús olasz gyôzelmek után változott meg Gyôzelmek Madonnájá -ra.
15 MÁRIA, PÓCS, BÉCS 15 gon díszített barokk koronákkal, gyöngy-nyakláncokkal, arany díszekkel. Az alsó képharmadban egy fém ív is látható, amely a Mária-tisztelet jeleként ezüst fogadalmi szíveket tart, melyek az Istenszülô felé intézett, meghallgatott kéréseket szimbolizálják. Egy másik másolat a III. kerületi Szent Miklós plébániatemplomban található. Bécsben még egy eredeti bizánci (Hodigitria-típusú) ikon van; a többi hasonló kép másolat a chestochowairól. A pócsi elôtt csaknem harminc évvel, 1669-ben hozott el egy katonai parancsnok Mária-képet Krétáról. A Maria Candia 1672-ben került a bécsi Szent Mihály templomba, ahol nagy megbecsülésben volt része; jelentôsebb, átfogó kultusz kialakítására alkalmas csodák azonban nem fûzôdtek hozzá. Pestisoltárnak is nevezték azt a helyet, ahol ôrizték, és csak ben került fôoltárra. 33 A pócsi ikon bécsi tiszteletének manapság is megnyilvánuló kifejezése volt pl. a december 8-i körmenet, amikor a képet Schönborn érsek vezetésével körülhordozták a belvárosban, a tél ellenére négyezres hívôsereg és az egyházmegye minden részébôl érkezett ötszáz ministráns jelenlétében. 34 A gyógyulások emléktárgyai, a hálatáblák, a dokumentumok ott láthatók a templomban, a múzeumban és az irattárakban de ki tarthatja számon a lelki gyógyulásokat, újjászületéseket, az önmagunkra és egymásra találásainkat? Pócson az Úr alázatos szolgálója nyilvánul meg: nem fénylik, nem üzen, nem sürget és nem ad feladatokat. Szelídséget és talán egy leheletnyi mosolyt sugároz ez a néma könnyezés. Ebben találhatnak belsô erôforrást a zarándokok és mindazok, akik errefelé, Kelet és Nyugat határán kapaszkodót keresnek az égiek felé. 33 AURENHAMMER, Hans: Die Mariengnadenbilder Wiens und Niederösterreich in der Barockzeit. Der Wandel der Ikonographie und ihrer Verehrung. Österreichische Museum für Volkskunde. Wien,
16 16 MOHAY TAMÁS A restaurált pócsi kegykép (2005) A kegykép és restaurátora, Hernády Szilvia A pócsi ikon Bécsben a Stephansdom oltárán (2007) A kegykép visszavitele eredeti helyére (2005. december 3.)
17 MÁRIA, PÓCS, BÉCS 17 A kegykép visszavitele eredeti helyére (2005. december 3.) Tiszteletadás a pócsi kegytemplomban (2005. december 3.) Országjárás: tiszteletadás a sátoraljaújhelyi templomban (2005. december 8.)
18 18 MOHAY TAMÁS Betegek miséje a sátoraljaújhelyi templomban (2005. december 8.) Országjárás: a kép megérkezése Tokajba, a templomhoz (2005. december 9.)
19 MÁRIA, PÓCS, BÉCS 19 Az 1905-ös könnyezést felfogó kendô a pócsi templomban (2005) A kegyképre készített diadém, Ozsvári Csaba ötvösmûvész alkotása (2005)
20 20 MOHAY TAMÁS A Bécsben ôrzött pócsi ikon képeslap-reprodukciója (Stephansdom)
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.
Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,
A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.
A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte
László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016
László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim
ELÕZMÉNYEK. 1. Ajtókeret. Kolozsvár. 1514.
ELÕZMÉNYEK Az itáliai reneszánsz mûvészet hatásainak igen korai és az Alpokon innen egészen kivételes jelentkezése Magyarországon kezdetben, az 1476-ot követõ évektõl csupán az uralkodó, Mátyás király
ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma
ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban História 2000/05-06. A szabad választások után 1990- ben összeülő magyar parlament egyik legádázabb vitája a körül forgott,
Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)
Rovarirtásból élt a novícius
Rovarirtásból élt a novícius P. Hagyó József Jézus Kistestvére Szerzetesként egyedül, de nem közösség nélkül Az előjelek aggasztják az embereket, az e világ hatalmasai több alkalommal konferenciára gyűlnek
1. oldal, összesen: 6
1. oldal, összesen: 6 Márciusi jeles napok Áprilisi jeles napok Húsvéti ünnepkör Pünkösd Májusi jeles napok Főoldal A pünkösdi ünnepkör Áldozócsütörtök A húsvétot követő negyvenedik nap áldozócsütörtök,
Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével
Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,
Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1.
Megnyitó: Program Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület 1. szekció 10.00 Dr. Kránitz Mihály (professzor, Pázmány
A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon
A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon A reformáció gyors elterjedésének az okai Az egyház elvilágiasodása Mátyás király uralkodása alatt a király az ország irányításában alkalmazott nagy
A Mária Út Közép-Európa Mária kegyhelyeit összekötő útvonal, illetve pontosabban fogalmazva útvonalak.
A zarándoklat A házi dolgozat megírása előtt rövid kutatást végeztem az ismerőseim között. Megkérdeztem 15-20 embert, kinek mi jut elsőre eszébe, ha a zarándoklat szót meghallja. A legnépszerűbb válaszok
BUDAPESTI UNITÁRIUS HÍRLEVÉL ABUDAPESTI NAGY IGNÁC UTCAI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG HÍRLEVELE 2010. MÁRCIUS ÁPRILIS X. ÉVFOLYAM, 2.
BUDAPESTI UNITÁRIUS HÍRLEVÉL ABUDAPESTI NAGY IGNÁC UTCAI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG HÍRLEVELE 2010. MÁRCIUS ÁPRILIS X. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM PÜNKÖSDI ÜNNEPI ISTENTISZTELETEK 2010. MÁJUS 23. MÁJUS 24. Hagyományainknak
2012. január XXII. évfolyam 1.szám JANUÁRI JELES NAPOK A BAJÓ TI ÖNKO RMÁNYZAT LAPJA. 1 Bajóti Kisbíró. Január 6. Vízkereszt
1 Bajóti Kisbíró JANUÁRI JELES NAPOK A BAJÓ TI ÖNKO RMÁNYZAT LAPJA 2012. január XXII. évfolyam 1.szám Január 6. Vízkereszt A karácsonyi ünnepkör zárása, és a farsangi időszak kezdete. Az egyik legrégibb
I. évfolyam 2. szám. 2013. március VAJSZLÓI HÍREK. Vajszló Nagyközség Önkormányzatának hivatalos lapja. Önkormányzati hírek röviden
I. évfolyam 2. szám. Tűzifa Támogatás VAJSZLÓI HÍREK Vajszló Nagyközség Önkormányzatának hivatalos lapja Az önkormányzat képviselő-testülete elfogadta a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval
Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett
LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT
1. fejezet Jack Reacher egy dupla feketét rendelt, csokireszelék és cukor nélkül, nem porceláncsészében, hanem mûanyag pohárban, és még mielõtt kihozták volna a kávét az asztalához, végignézte, ahogy egy
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan
SZUBJEKTÍV BENYOMÁSOK AZ 55. ORSZÁGOS FIZIKATANÁRI ANKÉT ÉS ESZKÖZBEMUTATÓRÓL avagy mit is csináltunk április végén Gyôrben
SZUBJEKTÍV BENYOMÁSOK AZ 55. ORSZÁGOS FIZIKATANÁRI ANKÉT ÉS ESZKÖZBEMUTATÓRÓL avagy mit is csináltunk április végén Gyôrben Tepliczky István Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola, Miskolc Az 55.-nek
2008. Templombúcsú. 6. szám A Miskolc-Diósgyőri Görög Katolikus Egyházközség értesítője
2008. Templombúcsú 6. szám A Miskolc-Diósgyőri Görög Katolikus Egyházközség értesítője Búcsúnk a Biblia évében Templomunk patrónusának, Lisieux-i Kis Szent Teréznek közismert életprogramja, a kis út szervesen
Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009
96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek
2007. augusztus. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja.
A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja. 2007. augusztus Kiadja a Magyar Szentek Plébániája. Megjelenik minden hónap elsı vasárnapján. Ingyenes kiadvány. Emlékezzél meg, Istennek dicsıséges
hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele
2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium
PILINYI PÉTER GAVLIK ISTVÁN. Józsefváros
PILINYI PÉTER GAVLIK ISTVÁN Józsefváros A Józsefvárosi Galériában, 2004. március 3-án tartott Budapesti Históriák elõadóesten M. Szûcs Ilona a Budapesti Városvédõ Egyesület Józsefvárosi Csoportjának elnöke
DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom,
DOBERDÓ JAJ! Ha kimegyek a doberdói harctérre, Feltekintek a csillagos nagy égre, Csillagos ég, merre van a magyar hazám, Merre sirat engem az édesanyám? Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én
Ináncsi Hírnök. Szeretettel köszöntjük az óvoda és iskola Ballagóit! Ináncs Község Önkormányzata. Kiss Péter Polgármester
Ináncsi Hírnök 2015. Október XII. Évfolyam2-3. Szám Szeretettel köszöntjük az óvoda és iskola Ballagóit! Ináncs Község Önkormányzata Kiss Péter Polgármester 2 Az önkormányzat hírei ÖNKORMÁNYZATI HÍREK
Az Ózdi Mûvelõdési Intézmények Lajos Árpád Honismereti Körének évkönyve
Az Ózdi Mûvelõdési Intézmények Lajos Árpád Honismereti Körének évkönyve Ózd, 2008 AZ ÓZDI MÛVELÕDÉSI INTÉZMÉNYEK (ÓMI) KIADVÁNYA Felelõs kiadó: Pappné Szalka Magdolna igazgató, Ózdi Mûvelõdési Intézmények
2014 böjt Hálaadás 1. oldal. a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt
2014 böjt Hálaadás 1. oldal H á l a a d á s a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt Mikor pedig böjtöltök. ne legyen komor a nézésetek, mint a képmutatóké, akik eltorzítják arcukat,
Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális
Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális 2014. 03. 31. A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó mezőtúri helyszíne, Debrecen, Nagyvárad és Szeged után Kolozsvárra érkezett a Vagyok,
RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL
RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt
A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára
A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára 1 A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal összekapcsolja azokat a településeket, ahol Szent Márton járt és ahol az
Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között
Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Mottó: A kollektív felelősség elvével és a kollektív megtorlás gyakorlatával a magyar nemzet sem most, sem a jövőben sohasem azonosíthatja
HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN
HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.
A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei
Koncz Gábor A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Immár negyedszázad távlatából, messziről vagy kívülről nézve, összemosódnak a hónapok, egymásba csúsznak az évek eseményei.
MESE, MESE, MÁTKA. IBBY Konferencia 2009. Fordulópont 44 21
Mese, mese, mátka címmel szakmai konferenciát rendezett az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) 2009. január 19-én, a Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában. A téma: az olvasás, olvasóvá
Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe
Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink
Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé
III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,
Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?
(Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután
H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT!
H í r l e v é l Zarándokoknak, útépítőknek, partnereknek 2011. április Lelkivezetői gondolatok ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! 8 nappal Húsvét ünnepe előtt Jézus Krisztus megmutatta az emberiségnek és a világnak,
2011. II. szám. 1200/2011 Inkardinációk és exkardinációk
A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE KÖRLEVELEI 2011. II. szám 1200/2011 Inkardinációk és exkardinációk Béres Gábor, Kiss László, Thodory Ferenc és Tóth Ferenc áldozópapokat saját kérésükre exkardináltam Hajdúdorogi
JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.
H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy
Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal
Fórum Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta egész aktív pályáját a ma már patinásnak mondható Népességtudományi Kutatóintézetben töltötte. Az ifjú munkatárs hamarosan
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
Ózdi kistérség ÓZDI KISTÉRSÉG. Régió: Észak-Magyarországi Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén
Ózdi kistérség Régió: Észak-Magyarországi Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén Ózd Kistérség Többcélú Társulása 3600 Ózd, Városház tér 1. Tel/fax: 48/470-332 ozdgfi@axelero.hu Az Észak-magyarországi régióhoz tartozik,
Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében
6 Dr. Fá z si Lá sz l ó PhD * Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében 1. Miről van szó A 2012. évi C. törvénnyel elfogadott új Büntető Törvénykönyv [Btk.] Különös Részének
A program leírása: A program célja:
A program leírása: Az EKMK Vitkovics Alkotóház ART AKTÍV néven művészeti műhelyeket szervez, tavasztól az anyaintézményünk legkisebbeknek szóló, Szivárvány alkotóköre is itt dolgozik. Évközben, heti rendszerességgel
Én vagyok az ajtó! Jn 10,9
MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. AUGUSZTUS 25. I. szám:2003. október XI. évfolyam VIII. szám Én vagyok az ajtó! Jn 10,9 2. OLDAL FÜLEP MÁRK FUVOLAMŰVÉSZ 5. OLDAL EYGHÁZADÓ 3. OLDAL VISSZAPILLANTÓ
Nagyboldogasszony Székesegyház
Hetedikesek élménybeszámolója Királyok és fejedelmek útján Erdély szívében A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola 7-es évfolyama, 45 tanulóval és 4 kísérő tanárral a Határtalanul pályázat keretében
Múltunk tanúi - Az aranyvonat
2012 július 07. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Összeállításunk nem a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét 1945-ben nyugatra
Hegyközcsatár község hírlapja 2015. IX. Évf. 3. szám, Március
Hegyközcsatár község hírlapja 2015. IX. Évf. 3. szám, Március LOCSOLÓVERSEK Húsvéthétfőn szokásosnál ragyogóbban kelt a nap; Kiugrottam az ágyamból egyetlenegy perc alatt. Kölnivízzel a zsebemben míg eljöttem
MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.
MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak
Bibliák az asztalokon Írta: Oszvald György Budapest-Kőbánya, 2015 márc. 4.
Bibliák az asztalokon Írta: Oszvald György Budapest-Kőbánya, 2015 márc. 4. A Biblia hete alkalmából mintegy száz régi, jelenkori és idegen nyelvű bibliát állítottak ki a kőbányai református templom nagytermében
É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ
É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.
A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE
ÁLTALÁNOS PAPP FERENC A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem központi helyén, a Zrínyi parkban található egy alkotás, az egyetem névadójának szobra, amiről
2016 május. 1445 Budapest, Pf. 356 Tel./Fax: (1) 314-1302 E-mail: emoalapitvany@upcmail.hu Bankszámla: 11991102-02117573 Adószám: 18002320-1-42 108
2016 május 1445 Budapest, Pf. 356 Tel./Fax: (1) 314-1302 E-mail: emoalapitvany@upcmail.hu Bankszámla: 11991102-02117573 Adószám: 18002320-1-42 108 Kérlek pedig téged... Onézimoszért...(Filemon 1,10) Az
MEGHÍVÓ FARSANGI BÁL-ra
A Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia lapja Felelős kiadó: Pavlekovics Ferenc. Szerkeszti: Várbiró Péter. 7632 Pécs, Berzsenyi Dániel u. 16. telefon/fax. 06-72-438-086 Hivatali órák: munkanapokon 8-10 és
Az edelényi Tájház bővítése a Borsodi Földvár interaktív bemutatóhely és gasztropince látogatóközpont kialakításával
Az edelényi Tájház bővítése a Borsodi Földvár interaktív bemutatóhely és gasztropince látogatóközpont kialakításával Edelény Város Önkormányzata 2010 novemberében támogatói szerződést kötött a NORDA Észak-Magyarországi
A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában
A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában Európa egy földrész, ahol 50 ország vagy független állam található, amelynek a területe 10,2 millió km2, népessége 740 millió fő, több, mint
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2009/2010 ORSZÁGOS DÖNTİ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2009/2010 ORSZÁGOS DÖNTİ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhetı elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetőivel jelöltük.
A hit átadása a mûvészet segítségével
HAMILTON REED ARMSTRONG A hit átadása a mûvészet segítségével Már a kereszténység kezdeteitôl fogva a római katakombák legkorábbi temetkezési helyein a hit megjelenítését és átadását célzó képek széles
Pál, a pogányok apostola
1. tanulmány szeptember 24 30. Pál, a pogányok apostola SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Sámuel 16:7; Máté 7:1; Apostolok cselekedetei 6:9-15; 9:1-9; 11:19-21; 15:1-5 Ezeknek hallatára aztán megnyugovának,
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! 1Krón. 16,8 Kedves Testvérem!
Már újra vágytam erre a csodár a
Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 31. hét Erdély Ponta: Orbán bántó és provokáló alak Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő
HÍRLEVÉL. 9. szám / 2012. december. A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele. Kedves Testvérek az Úr Jézusban!
HÍRLEVÉL 9. szám / 2012. december A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele Kedves Testvérek az Úr Jézusban! A Szentatya meghirdette a Hit évét, s nekünk, ferenceseknek ez a
Herendi templom litofán ablaka
Herendi Római Katolikus templom Herend, Kossuth Lajos u. 38 TARTALOM: Borító Tartalomjegyzék Bevezető Lokalizáció Az ablak templomba kerülésének története (Hudi József Herend története) Csapváry Károly
,,Tele vagyunk fiatallal,,
t a v a s z t ó l õ s z i g,,tele vagyunk fiatallal,, Vakáció, szabadidõ: mindannyiunk iskolája! A nyári, a családi, közösségi idõtöltés, a táborok, minden, ami nem az iskolában, nem a televízióban, nem
A betegek tanítvánnyá tétele
január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá
A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1017/2012. (V.30.) számú H A T Á R O Z A T A
Ügyiratszám: MN/4544-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására vonatkozó kötelezettség megszegése
Erdélyben jártunk. 2012. szeptember 17-én hétfőn reggel indultunk a szegvári önkormányzat egyik kisbuszával. Megtelik a kisbusz
Erdélyben jártunk Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy iskolánkat és községünket képviselve testvértelepülésünkre, Felsősófalvára látogathattunk. Utunkat ezzel a rövid kis beszámolóval szeretnénk megköszönni
Újabb emlékhelyek Edelényben
Újabb emlékhelyek Edelényben Az Edelényi Füzetek 32. köteteként jelent meg 2004 tavaszán az Emlékhelyek Edelényben címő könyv, amely a városban található emléktáblákat, szobrokat, emlékmőveket és a nevezetes
Mindenszentek. Halottainkra emlékezünk!
Rákoskeresztúr, 2015. november Egyházközségi kiadvány XV. évfolyam 3. szám Megjelenik: alkalmanként Terjesztés: a Szent Kereszt és Szent Pál templomban Honlap: www.szentkereszt.weblapmagus.hu Mindenszentek
Közvetett forrásokból ismert graduálok és énekeskönyvek Erdélyben
Kurta József-Tibor Közvetett forrásokból ismert graduálok és énekeskönyvek Erdélyben Areformációt követően a legtöbb református egyházközség tovább használta az anyanyelvre fordított és a protestáns hitelvekhez
Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben
Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben A Kárpát-medence fazekasművészetét egyedülálló változatosság jellemzi: a XVIII. századra kialakult az egyes központokra jellemző sajátos formavilág és
Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t
tar é vít!és Hi u. :k' t Baráth Zsolt Országgyűlési képviselő Iro iac', S g2ám : 1 dc ' Érkezzit : "013 0KT 3 Módosító javaslat! Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr!
Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás)
138 Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás) A most következő előadásban két kérdésre keresem a választ. 1. A múltra nézve: Hogyan kezdte ünnepelni a keresztyénség karácsonykor Jézus Krisztus születését?
Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje
Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki, és újhold napján is nyissák
1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - Kedves Máltai Barátaink!
1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - MMSz Kecskemét IV. évfolyam/6. szám Dél-Alföld 2008 szeptember Kedves Máltai Barátaink! Majdnem egy év telt el a legutóbbi hírlevelünk óta. Felsorolni is nehéz az
kardcsapásokra utal. A tárgyat mely köré tehát színes történet kerekedett jelenleg a Néprajzi Múzeum őrzi.
Hordók cserépből Az idei esztendő, a nagy nyári meleg korai szüretet hoz. A szőlő szedése sok helyen már augusztus végén megkezdődött. A szokásosnál talán három héttel is előbbre tart a természet. A bor
Teljes számadás. Budapest ünnepnapja
Teljes számadás Szerzõ Administrator 2012. január 13. Utolsó frissítés 2012. február 03. Schlagwortos tartalomjegyzék a honlaptalan korszakból:- Budapestért díj - Kudlik Júlia: A rák ellen az emberért,
SZÉKESFEHÉRVÁR, NEMZETI EMLÉKHELY FEJLESZTÉSE ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT 2009.
SZÉKESFEHÉRVÁR, NEMZETI EMLÉKHELY FEJLESZTÉSE ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT 2009. Tartalomjegyzék Tervlapok 1/6 BEÉPÍTÉSI ÉS KÖRNYEZETALAKÍTÁSI TERV M=1:250, VÁROSÉPÍTÉSZETI ELEMZÉS M=1:1000 2/6 BEJÁRATI SZINT
ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö
Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.
9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak
Katona József, az értékteremtő
1 Katona József, az értékteremtő A Bánk bán írójának születésére emlékezünk. Katona József drámaíróként a legismertebb, de nekünk, kecskeméti polgároknak személye nemcsak legnagyobb nemzeti drámánk íróját,
TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN
TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN Bakos István (Budapest) elõadása a Trianon a magyarság tudatvilágában c. tanácskozáson Budapest Tóthfalu 2002. õszén Tisztelt Tanácskozás! Kedves Barátaim! Köszönöm a meghívást
Észrevételek az új liturgiáról. gyülekezeti kipróbálása idején[1]
Észrevételek az új liturgiáról gyülekezeti kipróbálása idején[1] Egyházkerületi nap, Keszthely, 2004. február 28. Kettıs érzéssel állok itt. Egyrészt nagyon örülök, hogy a rendszeres teológia, egyházunk
Négy település példás egysége
Négyéves mandátumuk lejártához közelítve arról érdeklődtünk néhány szegedi önkormányzati képviselőtől, miben fejlődött, változott a körzetük, s milyen tervekkel néznek a jövőbe. Arra ügyeltünk, hogy különböző
DANTER IZABELLA. Diószeg. Esettanulmány. Bevezetõ
DANTER IZABELLA Diószeg Esettanulmány Bevezetõ Az interetnikus kapcsolatokkal és lokális identitással foglalkozó kutatás során fontos tényezõ, hogy a jelen állapotok vizsgálata mellett ismerjük az általunk
hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd
Az előzményekről 1526 augusztusában Mohácsnál a Szulejmán szultán vezette törökök megverték a magyar sereget. A csatában odaveszett a magyar király, II. Lajos is. A csata után Szulejmánnak 12 nap is elegendő
BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS BORSOD MEGYE * GÁNGÓ GÁBOR
Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Philosophica Tomus XVII., Fasc. 1. (2012), pp. 171 175. BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS BORSOD MEGYE * GÁNGÓ GÁBOR Báró Eötvös József 1838-tól 1841-ig tartó Borsod
Ha aa magasban. Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI.
Ha aa magasban ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI. OSZTIE ZOLTÁN Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából SZENT ISTVÁNTÁRSULAT az Apostoli
Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével
Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba
HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása
HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása Előzetes foglalkozások BÉRES FERENC ÉNEKLŐ VERSENY 2015. március 27-én a tordai Jósika Miklós Líceum
Magyar Tűzoltó Szövetség. 145 év, töretlenül
Magyar Tűzoltó Szövetség 145 év, töretlenül Magyar Tűzoltó Szövetség 1870-2015 Tisztelt Olvasó! Tisztelt Olvasó! Immár száznegyvenöt éve, hogy gróf Széchenyi Ödön, a legnagyobb magyar fia, a magyar tűzvédelem
KIÁLLÍTÁSVEZETÔ GYEREKEKNEK! Kövesd a madarat!
KIÁLLÍTÁSVEZETÔ GYEREKEKNEK! Kövesd a madarat! Kövesd a madarat! A mûvészek szeretik a madarakat, mûveikben szívesen idézik elénk ôket. Csicsergésük felcsendül a zenemûvekben, színes tollazatukkal, változatos
Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban
Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról
Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott