HÍRLEVÉL 2014/1. A gazdasági társaságokra vonatkozó szabályok változásai az új Polgári Törvénykönyvben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HÍRLEVÉL 2014/1. A gazdasági társaságokra vonatkozó szabályok változásai az új Polgári Törvénykönyvben"

Átírás

1 HÍRLEVÉL A gazdasági társaságokra vonatkozó szabályok változásai az új Polgári Törvénykönyvben 2014/1 Az új Polgári Törvénykönyv, a évi V. törvény (új Ptk.) március 15-én lép hatályba, amely eltérően a jelenleg hatályos Ptk.-tól tartalmazza a társasági jogot is. Az új Ptk. hatályba lépésekor már bejegyzett vagy akkor bejegyzés alatt álló társaságok a törvény hatályba lépését követő első létesítő okirat módosítással egyidejűleg, de a közkereseti és betéti társaságok legkésőbb március 15-ig, a korlátolt felelősségű társaságok, a részvénytársaságok és az egyesülések legkésőbb március 15-ig kötelesek az új Ptk. rendelkezéseivel összhangban álló továbbműködésről dönteni és az ezzel kapcsolatos határozatot a cégbíróságnak benyújtani. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk a gazdasági társaságokra vonatkozó új szabályokat. Az összeállítás nem teljes, csak első tájékoztatásul szolgál. Azokat a lényegesebb változásokat emeltük itt ki, amelyek ismerete, megítélésünk szerint, a vállalati vezetés számára különösen fontos lehet. A társasági jognak az új Ptk.-ba való beépítésének egyik következménye az, hogy megszűnik a gazdasági társaságok külön törvényben történő szabályozása. A társasági jogra vonatkozó részt az új Ptk. Harmadik Könyve tartalmazza.

2 1. A jogi személyekre, illetve a gazdasági társaságokra vonatkozó általános szabályok 1.1. Igen fontos új szabály a társasági jog diszpozitivitásának, azaz annak általánosságban való kimondása, hogy a jogi személy (így a társaságok) alapításáról és szervezetének, működési szabályainak megállapításáról, egymás közötti és a jogi személyhez fűződő viszonyuk szabályozásáról a felek a létesítő okiratban szabadon rendelkezhetnek, ennek során az új Ptk.-ban meghatározott szabályoktól eltérhetnek. Ez jelentős változás az eddigi szabályokhoz képest, mivel a gazdasági társaságokra vonatkozó jelenleg hatályos törvény (Gt.) rendelkezései alapvetően kogensek, azaz kötelező előírásokat tartalmaznak. Várhatóan problémát fog jelenteni a jövőben, hogy az új Ptk. nem határozza meg pontosan, hogy melyek azok a szabályok, amelyektől mégsem lehet eltérni. A diszpozitivitás alóli kivételek, leszámítva azt az esetet, amikor a törvénytől való eltérés tilalmát a törvény maga mondja ki, csak általánosságban vannak megfogalmazva: nem lehet eltérni az új Ptk.-ban foglaltaktól, ha az eltérés a jogi személy hitelezőinek, munkavállalóinak vagy a tagok kisebbségének jogait nyilvánvalóan sérti, vagy a jogi személyek törvényes működése feletti felügyelet érvényesítését akadályozza Lényeges különbség a korábbi szabályozáshoz képest, hogy az egyes gazdasági társaságokra vonatkozó szabályokat több lépcsőre szétosztva találjuk meg a törvényben. Az új Ptk. Harmadik Könyve a jogi személyről szól. A jogi személyek körébe a társaságokon kívül más szervezetek (pld. az egyesületek, szövetkezetek, egyesülések, alapítványok) is beletartoznak. A gazdasági társaságokról a Harmadik Könyv harmadik része rendelkezik, ezen belül található egy meglehetősen részletes általános rész, amely valamennyi gazdasági társaságra vonatkozik, következésképpen az egyes

3 társaságokról szóló fejezetek csak azokat a szabályokat tartalmazzák, amelyek nem kerültek be a jogi személyekről és a gazdasági társaságokról szóló általános szabályok közé. Az adott gazdasági társaságra alkalmazandó előírások megismeréséhez tehát figyelembe kell venni a jogi személyekre, valamint a gazdasági társaságokra vonatkozó általános rendelkezéseket, továbbá az adott társaságra vonatkozó speciális szabályokat. 1.3 Az új Ptk. eltér a korábbi szabályoktól abban, hogy a jogi személy jogerős bejegyzését követően nem lehet hivatkozni a létesítő okirat érténytelenségére a nyilvántartásból való törlés érdekében. A jogi személy döntéshozatala szabálykörében valamennyi jogi személy típusra irányadó általános megfogalmazású rendelkezés szól a közvetlen és közvetett (küldöttgyűlés) módon történő joggyakorlásról, valamint az ülés tartása nélküli döntéshozatalról. Az új Ptk. nevesíti végül azokat az eseteket, amikor a jogi személy tagja, alapítója valamely ügyben nem szavazhat, és ennek következtében a határozatképesség számolásakor figyelmen kívül kell hagyni. 1.4 Megszűnt a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság kategóriája, azaz a közkereseti társaság, és a betéti társaság is jogi személyiséget kapott. Az alapítással kapcsolatban az új Ptk. nem tartotta fenn a Gt.-nek azt a korábbi szabályát, miszerint az előtársaság hatósági engedélyhez kötött tevékenységet nem végezhet. Nem szabályozza az új Ptk. az előtársasági jelleg feltüntetésének módját sem. 1.5 Az új Ptk. kimondja, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaság kivételével nem lehet gazdasági társaság tagja az, aki eltiltás hatálya alatt áll.

4 1.6 Fontos új szabály, hogy az új Ptk. a postai tértivevényes küldemény esetén is megdönthető vélelmet tartalmaz a belföldi címzetthez való megérkezés időpontja tekintetében. Emellett a jognyilatkozatok megtételének módjaként az új Ptk. az írásbeliséget általános szabályként rögzíti. A társasággal kapcsolatos jognyilatkozat akkor tehető meg elektronikus hírszerző eszközök útján, ha ezt a társaság létesítő okirata lehetővé teszi és meghatározza annak feltételeit és módját. 1.7 A Létesítő Okirat módosítása legalább 3/4-es szótöbbséggel lehetséges, ez közös szabály, valamennyi társasági formára vonatkozik. Ugyanakkor a törvény meghatározza azokat az eseteket, ahol egyhangú határozatra van szükség (a módosítás egyes tagok jogait hátrányosan érintené, vagy helyzetét terhesebbé tenné). Az e kérdésben való szavazásnál azok a tagok is szavazhatnak, akik egyébként szavazati joggal nem rendelkeznek. 1.8 Az új Ptk. részvénytársaság esetén csak az Nyrt. részvényesének kizárását tiltja, szemben a mostani szabállyal, amely szerint kizárásra irányuló kereset részvényessel szemben egyáltalában nem indítható. 1.9 Szemben a jelenlegi szabályozással, a létesítő okiratban a társaság telephelyét és fióktelepét csak akkor kell feltüntetni, ha annak nyilvántartásba történő bejegyzését a társaság kéri Az új Ptk. új alapokra helyezi a vezető tisztségviselő felelősségét. A jelenlegi Gt. szerinti, lényegében a felróhatóságon alapuló felelősség helyett kimondja, hogy a vezető tisztségviselők a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai szerint felelnek a jogi személlyel szemben. A szerződésszegésért való felelősséget az új Ptk. új, önálló kárfelelősségi intézményként vezeti be: a

5 szerződésszegés miatti kártérítési felelősség alól valaki csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy szerződésszegést az ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa. A szerződésen kívül harmadik személynek okozott károk körében az új Ptk. teljesen új szabályként rögzíti a vezető tisztségviselő károkozásáért való felelősségét. (Ilyen szabály korábban nem volt.) Ennek keretében kimondja, hogy ha a vezető tisztségviselő e jogviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a vezető tisztségviselő a jogi személlyel egyetemlegesen felel. Az új Ptk. magyarázata szerint (hvgorac 2013) mindkét felelősségtípus esetében a bírói gyakorlatnak kell kialakítania azokat az elveket, amelyek alapján a vezető tisztségviselő felelőssége megállapítható lesz, vagy mentesítésére kerül sor Szabályozza az új Ptk. a vezető tisztségviselői tevékenység megfelelőségét megállapító felmentvényt. Ezt nem csak akkor lehet majd adni, ha azt a létesítő okirat lehetővé teszi. A felmentvény adása esetén a vezető tisztségviselő ellen csak akkor lehet fellépni kártérítési igénnyel, ha bizonyítható, hogy az alapul szolgáló információk valótlanok vagy hiányosak voltak A gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők a kielégítetlen követeléseik erejéig kártérítési igényt érvényesíthetnek a társaság vezető tisztségviselőivel szemben a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint. A felelősség feltétele, hogy a vezető tisztségviselő a társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet beállta után nem vette figyelembe a hitelezői érdekeket. Ez a rendelkezés végelszámolással

6 2014/1 történő megszűnés esetén nem alkalmazható Ha a társaságnál nem kötelezően létrehozott vagy nem ügydöntő felügyelő bizottság működik, akkor annak lehet háromnál kevesebb tagja is A gazdasági társaság egyesüléssé és szövetkezetté is átalakulhat. Az egyes társasági formákra vonatkozó lényegesebb változások: 2. Közkereseti és betéti társaság: A közkereseti és a betéti társaságnál jogi szempontból a leglényegesebb változás, hogy a jövőben jogi személyiségű társaságok lesznek, de ez a gyakorlatban nem eredményez érdemi változást. 3. Korlátolt felelősségű társaság: 3.1 A Kft.-nél az eddigi 500 ezer Ft-ról 3 millió Ft-ra emelték a törzstőke minimális összegét. A már meglévő társaságok az új Ptk-t életbeléptető törvény alapján a törzstőkéjüket legkésőbb március 15-ig kötelesek megemelni vagy átalakulni. Az új Ptk. nem vette át a Gt.-ből azt a szabályt, miszerint a bejegyzési kérelem benyújtásáig a pénzbeli hozzájárulásuk legalább felét a társaság javára be kell fizetni. A társasági szerződés rendelkezhet úgy is, hogy egy évnél hosszabb határidőt állapít meg a be nem fizetett pénzbeli szolgáltatásra. Garanciális szabály, hogy a társaság nem fizethet osztalékot addig a tagoknak, amíg az elszámolt nyereség és a tagok által már teljesített pénzbeli hozzájárulás együtt el nem éri a törzstőke mértékét. Ugyancsak új garanciális szabály, hogy a még nem teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulások összegének erejéig a tagok kötelesek helytállni a társaság tartozásaiért. Telefon:

7 3.2 Az új Ptk. nem részletezi, hogy mely szolgáltatások, ill. milyen feltételekkel minősülhetnek mellékszolgáltatásnak. Egyértelművé teszi a Ptk., hogy a tag az általa ebben a minőségben a társaság javára nyújtott szolgáltatásért akkor igényelhet ellenszolgáltatást, ha a társasági szerződés ezt számára lehetővé teszi. 2014/1 3.3 Az új Ptk. nem tartalmazza azt a korábbi szabályt, hogy taggyűlést legalább évente egyszer össze kell hívni. Az új szabályok szerint a tagok legalább 3/4-es szótöbbséggel meghozott határozattal rendelkezhetnek a törzstőke felemeléséről. 3.4 A taggyűlés összehívása esetén a meghívók elküldése és a taggyűlés napja között, ha a társasági szerződés eltérő rendelkezést nem tartalmaz, a jelenlegi szabályozásnak megfelelően legalább 15 napnak kell eltelnie. Eltérő rendelkezés esetére azonban az új Ptk. kimondja, hogy 3 napnál rövidebb időtartamot érvényesen nem lehet meghatározni. Határozatképtelenség miatt a megismételt taggyűlést az eredeti időpontot követő 3-15 nappal követő időpontra lehet összehívni. 3 napnál rövidebb összehívási határidő kikötése semmis. 3.5 Az új Ptk. nem írja elő az osztalékelőleg fizetésének feltételeként, hogy az csak akkor fizethető, amennyiben az erre vonatkozó rendelkezést a társasági szerződés tartalmazza. Nem írja elő azt sem, hogy a tagok a visszafizetés vállalására vonatkozó nyilatkozatot tegyenek, amennyiben utóbb kiderül, hogy az osztalékfizetésre nem lenne jogszabályi lehetőség. A visszafizetési kötelezettség a törvény rendelkezésein alapul. 4. Részvénytársaság: 4.1 A részvénytársaságok körében a legfontosabb újítások egyike

8 az, hogy a tőzsdei bevezetéshez kapcsolódik a nyilvános részvénytársaság működési formája. Az új Ptk. alkalmazásában tőzsdének minősül a székhely szerinti állam felügyeleti hatóságának engedélyével rendelkező olyan piac is, amelyek értékpapírokkal kereskednek. A szabály úgy szól, hogy az az Rt., amelynek részvényeit tőzsdére bevezették, nyilvánosan működő Rt.-nek minősül. Ebből viszont következik, hogy az alapítás csak zárt körben lehetséges, a nyilvános jegyzéssel történő alapítás nem lehetséges. 4.2 A pénzbeli hozzájárulás összege alapításkor nem lehet kevesebb az alaptőke 30 %-ánál. Az apportot a bejegyzéstől számított 3 éven belül kell szolgáltatni. 4.3 Az új Ptk. nem részletezi és nem konkretizálja azokat az eseteket, ahol a részvény tulajdonjoga nem átruházás jogcímén száll át. Kiemeli, hogy a tulajdonosváltozás igazgatóság általi átvezetése a forgatmányozási láncolat részét képezi. A saját részvényekkel kapcsolatban új szabályként kimondja az új Ptk., hogy amennyiben a jogsértéssel megszületett saját részvények mennyisége nem állapítható meg, akkor valamennyi saját részvényt be kell vonni. 4.4 Az új Ptk. kizárólag az Nyrt. esetében írja elő kógens, tehát kötelezően alkalmazandó szabályként a részvény névértékéhez igazodó szavazati jog 10-szerese szerinti felső korlátot. 4.5 Az Rt. által megszerezhető saját részvények mennyisége 25%-ban korlátozott. 4.6 A részvénykönyvben nyilvántartandó adatok körében nem említi a törvény a részvényesi meghatalmazottat. Egyértelművé teszi, hogy a részvénykönyvbe történő bejegyzés elmaradása a részvényes tulajdonjogát nem érinti.

9 4.7 Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás értékelésével kapcsolatban a könyvvizsgálón kívül más személy igénybe vétele esetén az új Ptk. egyértelművé teszi, hogy az adott vagyontárgy értékeléséhez szükséges szakértelemmel kell rendelkeznie. A részvényesek javára történő kifizetésekkel kapcsolatban az új Ptk. kimondja, hogy ilyen kifizetésre akkor sem kerülhet sor, ha a kifizetés veszélyeztetné a társaság fizetőképességét. 4.8 Az új Ptk. nem írja elő az osztalékelőleg fizetésének feltételeként, hogy az csak akkor fizethető, amennyiben az erre vonatkozó rendelkezést az alapszabály tartalmazza. Osztalékelőleg fizetéséről az új szabályok szerint a közgyűlés, vagy az alapszabály felhatalmazása esetén az igazgatóság dönthet. 4.9 Az új Ptk. nem írja elő a közgyűlés évente legalább egyszeri kötelező összehívását. A törvény által előírt döntéshozatali kötelezettségnek közgyűlés tartása nélküli határozathozatallal is eleget lehet tenni Ha az alapszabály lehetővé teszi, hogy a részvényesek személyes részvétel helyett elektronikus hírközlő eszközök igénybe vételével vegyenek részt a közgyűlésen, akkor a részvényesek szabadon döntenek a saját részvételük módjáról. Megjegyzés: A fentiek csupán általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem helyettesítik a szakmai tanácsadást. Bár összeállításunk a lehető legnagyobb gondossággal készült, nem vállalhatunk felelősséget semmilyen hibáért, hiányos közlésért vagy véleményért.

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Dr. Pecsenye Csaba Általános rendelkezések Egységes jogi személy szabályozás Joganyag megismerés módja Ptk. Jogi személyek általános része Jogi személyek különös része Gazdasági társaságok általános része

Részletesebben

Gy-M-S Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gy-M-S Megyei Ügyvédi Kamara KÖZÖS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ sajtóanyaga 2014. március 22.

Gy-M-S Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gy-M-S Megyei Ügyvédi Kamara KÖZÖS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ sajtóanyaga 2014. március 22. Gy-M-S Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gy-M-S Megyei Ügyvédi Kamara KÖZÖS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ sajtóanyaga 2014. március 22. 2014. március 15-én hatályba lépett a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről

Részletesebben

POLGÁRI JOGI ÖSSZEFOGLALÓ A TŐKEPIACI ALAPISMERETEKHEZ

POLGÁRI JOGI ÖSSZEFOGLALÓ A TŐKEPIACI ALAPISMERETEKHEZ DR. TOMORI ERIKA POLGÁRI JOGI ÖSSZEFOGLALÓ A TŐKEPIACI ALAPISMERETEKHEZ Gárdos Füredi Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda 2015. szeptember 14. 1. TARTALOM 2. Bevezetés 7 3. Általános értelmezési kérdések 8 4.

Részletesebben

Polgári Törvénykönyv 2013. évi V. törvény Hatálya: 2014. március 15. 2013 évi CLXXVII. Törvény (Ptké) a Ptk-r l szóló 2013. évi V. tv.

Polgári Törvénykönyv 2013. évi V. törvény Hatálya: 2014. március 15. 2013 évi CLXXVII. Törvény (Ptké) a Ptk-r l szóló 2013. évi V. tv. Polgári Törvénykönyv 2013. évi V. törvény Hatálya: 2014. március 15. 2013 évi CLXXVII. Törvény (Ptké) a Ptk-r l szóló 2013. évi V. tv. hatályba lépésével összefügg, átmeneti és felhatalmazó rendelkezések

Részletesebben

AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI MT, PTK

AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI MT, PTK AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI MT, PTK FOGALMAK TISZTÁZÁSA 1/3. VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ Ügyvezetés fogalma: A jogi személy irányításával kapcsolatos olyan döntések meghozatalára, amelyek nem tartoznak

Részletesebben

K i v o n a t a Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: K i v o n a t a Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2014. (V. 29.) határozata:

Részletesebben

Polgári Törvénykönyv 2013. évi V. törvény Hatálya: 2014. március 15. 2013 évi CLXXVII. Törvény (Ptké) Előadó: dr. Tornyai Magdolna

Polgári Törvénykönyv 2013. évi V. törvény Hatálya: 2014. március 15. 2013 évi CLXXVII. Törvény (Ptké) Előadó: dr. Tornyai Magdolna Polgári Törvénykönyv 2013. évi V. törvény Hatálya: 2014. március 15. 2013 évi CLXXVII. Törvény (Ptké) Előadó: dr. Tornyai Magdolna 1 Általános rész Az új 2013. évi V. tv., a Ptk. rendelkezéseit a hatályba

Részletesebben

VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS ALAPJAI

VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS ALAPJAI VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS ALAPJAI 1 Tartalom 1. Az egyéni vállalkozói tevékenység... 3 2. Egyéni vállalkozók bejelentési és nyilvántartási kötelezettsége... 6 3. Egyéni cég alapítása... 8 4. A közkereseti (kkt.)

Részletesebben

TÉTELVÁZLATOK A MÉRLEGKÉPES KÖNYVELÕK SZÓBELI VIZSGÁIHOZ JOGI ISMERETEK DR. JUHÁSZ JÓZSEF DR. NÉMETH ISTVÁN DR. TÉTÉNYI ZOLTÁN

TÉTELVÁZLATOK A MÉRLEGKÉPES KÖNYVELÕK SZÓBELI VIZSGÁIHOZ JOGI ISMERETEK DR. JUHÁSZ JÓZSEF DR. NÉMETH ISTVÁN DR. TÉTÉNYI ZOLTÁN TÉTELVÁZLATOK A MÉRLEGKÉPES KÖNYVELÕK SZÓBELI VIZSGÁIHOZ JOGI ISMERETEK DR. JUHÁSZ JÓZSEF DR. NÉMETH ISTVÁN DR. TÉTÉNYI ZOLTÁN 6. a. A polgári jogi jogviszony alanyai. A jogképesség és a cselekvõképesség

Részletesebben

a Takarék számlabetétre vonatkozóan Hatályos: 2014. március 21.

a Takarék számlabetétre vonatkozóan Hatályos: 2014. március 21. 7. sz. melléklet Általános Szerz dési Feltételek a Takarék számlabetétre vonatkozóan Hatályos: 2014. március 21. I. Bevezetés A Takarék számlabetét az egyéni- és társas, a jogi személyiség vállalkozások,

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. FuturAqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

ALAPSZABÁLY. FuturAqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság ALAPSZABÁLY FuturAqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2014. január 31. 1 ALAPSZABÁLY A (Cg. 02-10-060369 7623 Pécs, Ungvár utca 22. III. em.) alapszabályát a társaság

Részletesebben

1990. évi XCIII. törvény

1990. évi XCIII. törvény 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről[1] Az Országgyűlés az állami és társadalmi feladatokhoz való arányos hozzájárulás, valamint az önkormányzatok saját bevételi forrásának gyarapítása érdekében az

Részletesebben

a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan

a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan A Shopline-webáruház Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Alapszabálya a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan 2014. február 07. A L A P S Z A B Á L Y A Fővárosi Bíróság,

Részletesebben

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről ELS Ő RÉSZ BEVEZET Ő RENDELKEZÉSEK. A törvény célja

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről ELS Ő RÉSZ BEVEZET Ő RENDELKEZÉSEK. A törvény célja 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről ELS Ő RÉSZ BEVEZET Ő RENDELKEZÉSEK A törvény célja 1. (1) Ez a törvény az állampolgárok, valamint az állami, önkormányzati, gazdasági és társadalmi szervezetek,

Részletesebben

SZÁMVITEL 2015 SZÁMVITELI VÁLTOZÁSOK 2015-TİL 2014.11.24. Tóth Mihály bejegyzett könyvvizsgáló. Elfogadott jogszabály: A változások indoka:

SZÁMVITEL 2015 SZÁMVITELI VÁLTOZÁSOK 2015-TİL 2014.11.24. Tóth Mihály bejegyzett könyvvizsgáló. Elfogadott jogszabály: A változások indoka: SZÁMVITEL 2015 2014.11.24. Tóth Mihály bejegyzett könyvvizsgáló SZÁMVITELI VÁLTOZÁSOK 2015-TİL Elfogadott jogszabály: T/1705. Az egyes adótörvények A változások indoka: új Ptk. hatálybalépése gyakorlati

Részletesebben

Nem változott továbbra sem, hogy az Egyszerűsített Éves Beszámoló Mérlegből, Eredménykimutatásból és Kiegészítő mellékletből áll.

Nem változott továbbra sem, hogy az Egyszerűsített Éves Beszámoló Mérlegből, Eredménykimutatásból és Kiegészítő mellékletből áll. A számviteli törvény 2016. évi változásai A Számviteli Törvény 2016 évre vonatkozó módosítások jelentős mértékben átrendezik a számviteli nyilvántartásokkal kapcsolatos szabályokat. A változások az 2013/34/EU

Részletesebben

Kereskedelmi szerződések joga

Kereskedelmi szerződések joga BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Üzleti Tudományok Intézet Verebics János Kereskedelmi szerződések joga oktatási segédanyag Budapest, 2014 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

BÁZIS-E EGYSZERŰSÍTETT LAKÁSBIZTOSÍTÁS GYORSAN ELÉRHETŐ BIZTOSÍTÁSI VÉDELEM OTTHONÁRA

BÁZIS-E EGYSZERŰSÍTETT LAKÁSBIZTOSÍTÁS GYORSAN ELÉRHETŐ BIZTOSÍTÁSI VÉDELEM OTTHONÁRA BÁZIS-E EGYSZERŰSÍTETT LAKÁSBIZTOSÍTÁS GYORSAN ELÉRHETŐ BIZTOSÍTÁSI VÉDELEM OTTHONÁRA Tartalomjegyzék Ügyféltájékoztató és szerződési feltételek a Groupama Biztosító Zrt. GB527 jelű Groupama Bázis-E Egyszerűsített

Részletesebben

1990. évi XCIII. törvény az illetékekről 2016.01.01 152 1990. évi XCIII. TÖRVÉNY

1990. évi XCIII. törvény az illetékekről 2016.01.01 152 1990. évi XCIII. TÖRVÉNY 1 / 79 2016.03.29. 10:35 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről 2016.01.01 152 1990. évi XCIII. TÖRVÉNY az illetékekről Az Országgyűlés az állami és társadalmi feladatokhoz való arányos hozzájárulás,

Részletesebben

SZÁMVITEL (BMEGTM400) 2014. április 15. Dr. Rózsa Ildikó, ACCA. Elhatárolások

SZÁMVITEL (BMEGTM400) 2014. április 15. Dr. Rózsa Ildikó, ACCA. Elhatárolások SZÁMVITEL (BMEGTM400) 2014. április 15 Dr. Rózsa Ildikó, ACCA Beszámoló részei A mérleg Alapvető gazdasági események 1 Elhatárolások Céljuk: A megbízható valós kép (eredmény) pontosítását célzó elszámolások.

Részletesebben

Tárgy: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okiratának módosítása

Tárgy: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okiratának módosítása Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2012. június 28. napján megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 32/2012. (VI. 28.) határozata Tárgy:

Részletesebben

Az öröklési illeték 2016. I. Általános szabályok. Az öröklési illetékfizetési kötelezettség tárgyi, területi és személyi hatálya 1

Az öröklési illeték 2016. I. Általános szabályok. Az öröklési illetékfizetési kötelezettség tárgyi, területi és személyi hatálya 1 1. Mikor kell öröklési illetéket fizetni? Az öröklési illeték 2016. I. Általános szabályok Az öröklési illetékfizetési kötelezettség tárgyi, területi és személyi hatálya 1 Öröklés esetén az illetékekről

Részletesebben

VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete SZAKSZERVEZETE ALAPSZABÁLYA

VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete SZAKSZERVEZETE ALAPSZABÁLYA VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók SZAKSZERVEZETE ALAPSZABÁLYA A szakszervezete neve: Rövidítése: VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete VDSZ Gumi Szakszervezet Székhelye: 1068 Budapest Benczúr u. 45.

Részletesebben

Lakásszövetkezeti kiadvány

Lakásszövetkezeti kiadvány Lakásszövetkezeti kiadvány Megjelent a LOSZ és az Otthonunk Alapítvány közös kiadványa a Lakásszövetkezeti törvény alkalmazási segédlete 2005. A lakásszövetkezetek a korábbi, Otthonunkban elhelyezett megrendelőlap

Részletesebben

ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFÓLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. ALAPSZABÁLY EGYSÉGES SZERKEZETBEN (a 2008.04.18. i állapot szerint)

ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFÓLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. ALAPSZABÁLY EGYSÉGES SZERKEZETBEN (a 2008.04.18. i állapot szerint) ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFÓLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLY EGYSÉGES SZERKEZETBEN (a 2008.04.18. i állapot szerint) amely a gazdasági Társaságokról szóló 2006. évi IV. tv. alapján a Név:

Részletesebben

A számvitel és az adózás időszerű kérdései 2014

A számvitel és az adózás időszerű kérdései 2014 Madarasiné Dr. Szirmai Andrea Dr. Siklósi Ágnes Dr. Sztanó Imre Sztanó Imréné dr. Dr. Veress Attila A számvitel és az adózás időszerű kérdései 2014 PR-017/14 Tartalomjegyzék 1. A SZÁMVITEL IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI.....................

Részletesebben

A számviteli törvény 2013. évi változásai, 2012-es üzleti év zárása (3x45 perc)

A számviteli törvény 2013. évi változásai, 2012-es üzleti év zárása (3x45 perc) 1 A számviteli törvény 2013. évi változásai, 2012-es üzleti év zárása (3x45 perc) 1. A számviteli törvény 2013. évi változásai - készpénzkorlátozás megszűntetése, ehhez kapcsolódóan a pénzkezelési szabályzat

Részletesebben

1.b. Működő saját tőke fogalma I. SAJÁT TŐKÉVEL KAPCSOLATOS SZÁMVITELI ELSZÁMOLÁSOK. 1. Saját tőke fogalma a számviteli tv.

1.b. Működő saját tőke fogalma I. SAJÁT TŐKÉVEL KAPCSOLATOS SZÁMVITELI ELSZÁMOLÁSOK. 1. Saját tőke fogalma a számviteli tv. 1.b. Működő saját tőke fogalma I. SAJÁT TŐKÉVEL KAPCSOLATOS SZÁMVITELI ELSZÁMOLÁSOK Saját tőke csökkentve a visszavásárolt saját részvényekkel, üzletrészekkel Saldo Zrt. 2014. 1 4 1. Saját tőke fogalma

Részletesebben

1959. IV. TÖRVÉNY. a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl 1

1959. IV. TÖRVÉNY. a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl 1 1959. IV. TÖRVÉNY a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl 1 Hatályos: 2014.01.01-2014.03.15 (A hatálybalépésérıl és a végrehajtásáról szóló 1960: 11. és az 1978: 2. törvényerejő rendelettel egységes

Részletesebben

Alapszabálya módosításokkal egységes szerkezetben

Alapszabálya módosításokkal egységes szerkezetben Alapszabálya módosításokkal egységes szerkezetben A DEMETER Egyesület alakuló közgyőlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. /1/ bekezdése, valamint a közhasznú szervezetekrıl szóló 1997.

Részletesebben

A Genertel Biztosító Zrt. Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási Feltételei és Ügyféltájékoztatója (Feltételek)

A Genertel Biztosító Zrt. Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási Feltételei és Ügyféltájékoztatója (Feltételek) A Genertel Biztosító Zrt. Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási Feltételei és Ügyféltájékoztatója (Feltételek) valamint a Genertel Jogvédelmi Biztosítás feltételei (GJBF) Társaságunk az ISVAP (a pénzügyi

Részletesebben

eokr_aszf_20140315 1/7

eokr_aszf_20140315 1/7 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság Egységes Online Követelés-nyilvántartó Rendszer szolgáltatása igénybevételére Az OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

PÉNZBELI ELLÁTÁSOKBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK 2015.

PÉNZBELI ELLÁTÁSOKBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK 2015. PÉNZBELI ELLÁTÁSOKBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK 2015. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 1997. LXXXIII. törvény a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól, 217/1997. (XII.1) kormányrendelet a kötelező egészségbiztosításról

Részletesebben

2004. évi CXV. törvény. a lakásszövetkezetekrıl

2004. évi CXV. törvény. a lakásszövetkezetekrıl 2004. évi CXV. törvény a lakásszövetkezetekrıl Az Országgyőlés az önkéntes társuláson alapuló lakásszövetkezetek önállósága, a lakásszövetkezetek létesítése és biztonságos fenntartása, szabályszerő és

Részletesebben

MOZDONYVEZETŐK, VASÚTÜZEMI DOLGOZÓK SEGÉLYEZŐ EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA

MOZDONYVEZETŐK, VASÚTÜZEMI DOLGOZÓK SEGÉLYEZŐ EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA MOZDONYVEZETŐK, VASÚTÜZEMI DOLGOZÓK SEGÉLYEZŐ EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA Az MVDSE 115. Közgyűlése által 2015. november 19. napján és 2016. március 11. napján elfogadott és a Polgári Törvénykönyvről szóló

Részletesebben

Javaslat az Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány alapító okiratának módosítására

Javaslat az Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány alapító okiratának módosítására Javaslat az Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány alapító okiratának módosítására Ó z d, 2014. július 17. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: ÓVK alapítvány ügyvezetője Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Keleti Motoros Egyesület

Keleti Motoros Egyesület Keleti Motoros Egyesület Alapszabály a 2012. március 28-i módosításokkal egységes szerkezetben (a módosítások vastagon szedve) Az Keleti Motoros Egyesület alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló

Részletesebben

GB398 JELŰ E-CASCO BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ

GB398 JELŰ E-CASCO BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ Az OTP Csoport partnere GB398 JELŰ E-CASCO BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ Groupama Garancia Biztosító Zrt. 1051 Budapest, Október 6. utca 20. Nyomtatványszám: 3050/2 Hatályos 2014. március

Részletesebben

MAGYAR TAIJI KULTURÁLIS KÖZPONT SPORT, REKREÁCIÓS ÉS EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ EGYESÜLET

MAGYAR TAIJI KULTURÁLIS KÖZPONT SPORT, REKREÁCIÓS ÉS EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ EGYESÜLET A MAGYAR TAIJI KULTURÁLIS KÖZPONT SPORT, REKREÁCIÓS ÉS EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ EGYESÜLET MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPSZABÁLYA 1 A MAGYAR TAIJI KULTURÁLIS KÖZPONT SPORT, REKREÁCIÓS ÉS EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ

Részletesebben

Elıterjesztés a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság részére. Tárgy: Javaslat közlekedési társaság alapító okiratának elfogadására. Tisztelt Bizottság!

Elıterjesztés a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság részére. Tárgy: Javaslat közlekedési társaság alapító okiratának elfogadására. Tisztelt Bizottság! Elıterjesztés a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság részére Tárgy: Javaslat közlekedési társaság alapító okiratának elfogadására Tisztelt Bizottság! A Szekszárdi Vagyonkezelı Kft. ügyvezetı igazgatója a mellékelt

Részletesebben

Vad- és háziállatkár kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (VKBKF)

Vad- és háziállatkár kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (VKBKF) Vad- és háziállatkár kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (VKBKF) Hatályos: 2012. november 15-étől Nysz.: 16052 Vad- és háziállatkár kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (VKBKF) 1.

Részletesebben

A RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. ALAPSZABÁLYA

A RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. ALAPSZABÁLYA A RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. ALAPSZABÁLYA A 2016. április 15-i közgyűlés 6/2016.04.15. számú határozatával a módosításokkal egységes szerkezetben elfogadott Alapszabály A RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT.

Részletesebben

1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény

1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény 1 / 81 2016.03.25. 14:05 1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról Az Országgyűlés a fizetésképtelenséggel

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ 1 / 16 2016.03.29. 10:49

ELSŐ RÉSZ 1 / 16 2016.03.29. 10:49 1 / 16 2016.03.29. 10:49 2013. évi CLXXVII. törvény a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről 2016.03.24 9 2013. évi CLXXVII.

Részletesebben

TIBORCOS SZÜLŐK A GYERMEKEKÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ( Alapszabály )

TIBORCOS SZÜLŐK A GYERMEKEKÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ( Alapszabály ) TIBORCOS SZÜLŐK A GYERMEKEKÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ( Alapszabály ) 1. Az Egyesület neve és székhelye 1.1. Az Egyesület neve: Tiborcos Szülők a Gyermekekért Egyesület ( Egyesület ) 1.2. Az Egyesület

Részletesebben

Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyezı Egyesületének módosított ügyvédi felelısségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek)

Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyezı Egyesületének módosított ügyvédi felelısségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek) Hatályos: 2009. május hó 1. 2009. március hó 30-i küldöttközgyőlési módosítások..számú biztosítási feltétel Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyezı Egyesületének módosított ügyvédi felelısségbiztosítási

Részletesebben

Tehergépjárművek casco biztosításának

Tehergépjárművek casco biztosításának Tehergépjárművek casco biztosításának különös feltételei (Truck2) Hatályos: 2014. december 13. Nysz.: 17481 Tartalomjegyzék Tehergépjárművek casco biztosításának különös feltételei (Truck2)......................................

Részletesebben

INGATLAN-NYILVÁNTARTÁSI ELJÁRÁS

INGATLAN-NYILVÁNTARTÁSI ELJÁRÁS INGATLAN-NYILVÁNTARTÁSI ELJÁRÁS INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS Az ingatlan-nyilvántartás a) településenként tartalmazza aa) az ország valamennyi ingatlanának e törvény szerint meghatározott adatait, ab) az ingatlanhoz

Részletesebben

Tartalom. II. Könyv: SZEMÉLYEK 75. I. Könyv: BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 67

Tartalom. II. Könyv: SZEMÉLYEK 75. I. Könyv: BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 67 Tartalom Rövidítésjegyzék 51 Előszó 53 Általános indokolás 55 I. Az átfogó reform indokoltsága 55 II. A javaslat társadalmi modellje 56 III. Hagyomány és újítás. Külföldi példák 56 IV. Az Alkotmányos elvek

Részletesebben

Felelős Társaságirányítási Jelentés és Nyilatkozat a Felelős Társaságirányítási Ajánlásokban foglaltaknak való megfelelésről

Felelős Társaságirányítási Jelentés és Nyilatkozat a Felelős Társaságirányítási Ajánlásokban foglaltaknak való megfelelésről Felelős Társaságirányítási Jelentés és Nyilatkozat a Felelős Társaságirányítási Ajánlásokban foglaltaknak való megfelelésről a FORRÁS nyrt-nél követett társaságirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktőzsde

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y. I. fejezet Az egyesület neve, székhelye, jogállása

A L A P S Z A B Á L Y. I. fejezet Az egyesület neve, székhelye, jogállása A SMaragd Kecskemét és Vonzáskörzete Sclerosis Multiplexes Betegeinek Egyesülete, 6000 Kecskemét, Vörösmarty utca 12. (Pk. 60.120/2004.) alapszabályának (a továbbiakban: alapszabály) az idıközi, valamint

Részletesebben

A jogszabály mai napon (2012.VI.7.) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2012.VII.1. )

A jogszabály mai napon (2012.VI.7.) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2012.VII.1. ) A jogszabály mai napon (2012.VI.7.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2012.VII.1. ) 1991. évi XLIX. törvény a csődeljárásról

Részletesebben

Válaszok. Válasz A: A Polgári Törvénykönyv tartalmazza. Válasz B: A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szólót törvény tartalmazza.

Válaszok. Válasz A: A Polgári Törvénykönyv tartalmazza. Válasz B: A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szólót törvény tartalmazza. Kérdések Válaszok Válassza ki, hogy a következő meghatározás az alábbiak közül melyik fogalomnak felel meg! Az az esemény, amelynek a bekövetkezése esetén a biztosító az életbiztosítási szerződés alapján

Részletesebben

I. AZ ALAPÍTÓ ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI ÉS CÉLJA

I. AZ ALAPÍTÓ ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI ÉS CÉLJA 1 A jelen Alapító Okirat I. pontjában megnevezett Alapító a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény 74/A-74/F -ai, valamint a Közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI.

Részletesebben

I. A TÁRSASÁG CÉGNEVE, SZÉKHELYE, JOGÁLLÁSA

I. A TÁRSASÁG CÉGNEVE, SZÉKHELYE, JOGÁLLÁSA T Á R S A S Á G I S Z E R Z Ő D É S (változásokkal egységes szerkezetbe foglalva) Szerződő felek, mint a SOPRONTISZK Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság

Részletesebben

2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról. ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK Bevezető rendelkezés

2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról. ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK Bevezető rendelkezés 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról Az Országgyűlés - figyelemmel az államháztartás feladatainak ellátásához szükséges állandó, nem konjunktúraérzékeny és értékálló bevétel biztosítására,

Részletesebben

2012 évközi változások II. Az adózás rendje (Art) módosításai

2012 évközi változások II. Az adózás rendje (Art) módosításai 2012 évközi változások II. Az adózás rendje (Art) módosításai Az Art. 2012. évi módosításait 2012. februárjában juttattuk el tagjainkhoz két részletben, mintegy 40 oldal terjedelemben. Az összeállítást

Részletesebben

A GAZDASÁGI TÁRSASÁG LIKVIDITÁSROMLÁSA ÉS A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGE 1.

A GAZDASÁGI TÁRSASÁG LIKVIDITÁSROMLÁSA ÉS A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGE 1. A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGE 341 A GAZDASÁGI TÁRSASÁG LIKVIDITÁSROMLÁSA ÉS A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGE 1. Fónagy Sándor BEVEZETÉS A gazdasági társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének

Részletesebben

Végelszámolási időszak első üzleti éve 2013. augusztus 01. - 2014. július 31.

Végelszámolási időszak első üzleti éve 2013. augusztus 01. - 2014. július 31. 1 3 2 3 5 2 9 5 3 7 0 0 1 1 3 0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-1 7 7 2 9 3 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: Pilisvörösvári Vízművek Kft. v.a. A vállalkozás címe, telefonszáma: 1134 Budapest,

Részletesebben

10.1. A biztosítási összeg a biztosított vagyontárgynak / vagyontárgyaknak a szerződő fél által a biztosítási szerződésben megjelölt értéke.

10.1. A biztosítási összeg a biztosított vagyontárgynak / vagyontárgyaknak a szerződő fél által a biztosítási szerződésben megjelölt értéke. 9.7. Amennyiben a szerződő felek a díj megfizetésének módjaként készpénz átutalási megbízásban (postai csekkes fizetési mód) állapodnak meg, és a díj esedékességekor a szerződő nem rendelkezik csekkel,

Részletesebben

1996. évi CXIII. törvény. a lakástakarékpénztárakról. A törvény hatálya. Fogalmak

1996. évi CXIII. törvény. a lakástakarékpénztárakról. A törvény hatálya. Fogalmak 1996. évi CXIII. törvény a lakástakarékpénztárakról Az Országgyűlés annak érdekében, hogy - ösztönözze a lakáscélok saját erőből történő megvalósítását elősegítő előtakarékosságot, - elősegítse a lakásvagyon

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/4890)

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/4890) Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/4890) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára, a természetes személyek adósságrendezéséről

Részletesebben

INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET ALAPSZABÁLYA

INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET ALAPSZABÁLYA AZ INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPSZABÁLYA Módosítások félkövér dőlt betűkkel szedve. A Lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény, valamint a módosításáról

Részletesebben

A Borotai Takarékszövetkezet Tájékoztatója

A Borotai Takarékszövetkezet Tájékoztatója A Borotai Takarékszövetkezet Tájékoztatója az Országos Betétbiztosítási Alap által vállalt betétbiztosításról a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXXVII. törvényben foglaltak

Részletesebben

A CIB Bank Zrt. BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZATA. Hatályos: 2014. március 15-től

A CIB Bank Zrt. BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZATA. Hatályos: 2014. március 15-től A CIB Bank Zrt. BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZATA FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE Hatályos: 2014. március 15-től Tartalomjegyzék 1. Bankszámlavezetés...3

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A FIZETÉSI SZÁMLÁKRÓL, A PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS A BETÉTEKRŐL

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A FIZETÉSI SZÁMLÁKRÓL, A PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS A BETÉTEKRŐL ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A FIZETÉSI SZÁMLÁKRÓL, A PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS A BETÉTEKRŐL KDB Bank Európa Zrt. Székhely: 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 42-46. Cégjegyzékszám: 01-10-041313

Részletesebben

2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról

2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról 1 / 130 2016.04.20. 11:59 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról 2016.01.01 2016.04.30 44 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról Az Országgyűlés figyelemmel az államháztartás

Részletesebben

A végrehajtási eljárás alapvető szabályai 2016.

A végrehajtási eljárás alapvető szabályai 2016. A végrehajtási eljárás alapvető szabályai 2016. Az adóhatósági végrehajtásnál az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.), a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) és

Részletesebben

HIRDETMÉNY. kamatfelár-változtatási mutató: H2F kamatfelár-változtatási mutató

HIRDETMÉNY. kamatfelár-változtatási mutató: H2F kamatfelár-változtatási mutató HIRDETMÉNY az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe az AXA Bank Europe SA törvényes képviselője (a továbbiakban: Bank ) fizetési nehézségekkel küzdő ügyfeleinek nyújtott Újrakezdő elnevezésű, forint

Részletesebben

Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről I.

Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről I. Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Genertel Lopás Casco biztosítás ügyféltájékoztató és feltételek

Genertel Lopás Casco biztosítás ügyféltájékoztató és feltételek Genertel Lopás Casco biztosítás ügyféltájékoztató és feltételek ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ 3. oldal A GENERTEL BIZTOSÍTÓ ZRT. LOPÁS CASCO BIZTOSÍTÁSI ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI 6. oldal Társaságunk az ISVAP

Részletesebben

Alapító okirat. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

Alapító okirat. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) Alapító okirat Alulírott alapító, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006. évi V. törvény (Ctv.) mellékletét képező szerződésminta alkalmazásával

Részletesebben

HÍRLEVÉL ADÓTÖRVÉNY VÁLTOZÁSOK 2013

HÍRLEVÉL ADÓTÖRVÉNY VÁLTOZÁSOK 2013 HÍRLEVÉL ADÓTÖRVÉNY VÁLTOZÁSOK 2013 A törvényalkotó szándékai szerint a tervezett adóváltozások, módosítások nyomán egyszer bbé válik az adózók, vállalkozások élete, csökkennek a vállalkozásokat érint

Részletesebben

Tájékoztató a magán-munkaközvetítıi tevékenységrıl

Tájékoztató a magán-munkaközvetítıi tevékenységrıl Tájékoztató a magán-munkaközvetítıi tevékenységrıl A magán-munkaközvetítıi tevékenységet a foglalkoztatás elısegítésérıl és a munkanélküliek ellátásáról szóló, többször módosított 1991. évi IV. törvény

Részletesebben

1996. évi CXXVI. törvény. a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról

1996. évi CXXVI. törvény. a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról 1996. évi CXXVI. törvény a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.)

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2015. szeptember 30-ai ülésére Nyílt

Részletesebben

Ügyfél-tájékoztató és biztosítási feltételek

Ügyfél-tájékoztató és biztosítási feltételek Ügyfél-tájékoztató és biztosítási feltételek PostaFészekŐr otthonbiztosítás (termékkód: 12014) A legfontosabb tudnivalók összefoglalása Nyomtatványszám: F 120140 06 1601 Miről szól ez az összefoglaló?

Részletesebben

A Magyar Köztársaság nevében!

A Magyar Köztársaság nevében! FŐVÁROSI BÍRÓSÁG A Magyar Köztársaság nevében! A Fővárosi Bíróság dr. Éliás Sára ügyvéd /1068. Budapest, Rippl Rónai u. 28./ által képviselt Multimédia Stúdió Művészeti Egyesület/1370. Budapest, Planetárium/

Részletesebben

Együttműködési megállapodás minta

Együttműködési megállapodás minta Együttműködési megállapodás minta mely létrejött egyrészről Önkormányzata Képviselő-testülete (székhelye: adószáma:.., törzskönyvi nyilvántartási száma, képviseli. polgármester) a továbbiakban helyi önkormányzat

Részletesebben

1.oldal. Kft. ÁLTALÁNOS SZERZ DÉSI FELTÉTELEI INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE

1.oldal. Kft. ÁLTALÁNOS SZERZ DÉSI FELTÉTELEI INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE 1.oldal Kft. ÁLTALÁNOS SZERZ DÉSI FELTÉTELEI INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE Létrehozva: 2011.05.02 Hatályba lépés: 2012.05.01. Utolsó módosítás:2012.03.21 Utolsó Módosítás:2014.09.01

Részletesebben

1991. évi XLIX. törvény

1991. évi XLIX. törvény 1991. évi XLIX. törvény a csıdeljárásról és a felszámolási eljárásról Az Országgyőlés a fizetésképtelenséggel fenyegetı helyzetben lévı vagy fizetésképtelen gazdálkodó szervezetek adósságának csıdeljárásban,

Részletesebben

Kozák Tamás s. k. vezérigazgató

Kozák Tamás s. k. vezérigazgató 1. szám MÁV CARGO ÉRTESÍTŐ 1/2007. (I. 17.) VIG. sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV Cargo Zrt. Szervezeti és Működési Szabályzatáról... 2 2/2007. (I. 17.) VIG. sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV Cargo Zrt.

Részletesebben

Általános Üzleti Feltételei

Általános Üzleti Feltételei A Deutsche Bank AG Magyarországi Fióktelepe Általános Üzleti Feltételei Elfogadta: Módosítva: Deutsche Bank ZRt. vezet sége 1996. augusztus 26-án (ÁBF 30/1996. sz. határozata alapján) 2002. szeptember

Részletesebben

FHB OTTHONTEREMTŐ KAMATTÁMOGATOTT HITEL TERMÉKPARAMÉTEREK

FHB OTTHONTEREMTŐ KAMATTÁMOGATOTT HITEL TERMÉKPARAMÉTEREK FHB OTTHONTEREMTŐ KAMATTÁMOGATOTT HITEL Jelen termékismertető az FHB Jelzálogbank Nyrt. (a továbbiakban: Bank) által, a 341/2011. (XII.29.) Korm. rendelet szerint nyújtott FHB Otthonteremtő Kamattámogatott

Részletesebben

ÜZLETSZABÁLYZAT. ALFA-NOVA Energetikai, Fejlesztő, Tervező és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság SZEKSZÁRD

ÜZLETSZABÁLYZAT. ALFA-NOVA Energetikai, Fejlesztő, Tervező és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság SZEKSZÁRD ÜZLETSZABÁLYZAT ALFA-NOVA Energetikai, Fejlesztő, Tervező és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság SZEKSZÁRD Hatálybalépés időpontja: 2013. február 01. Szekszárd, 2013. február 01. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

A K&H Alapkezelő Zrt. befektetési szolgáltatási tevékenységekre vonatkozó Üzletszabályzata. 2014/2-es változat

A K&H Alapkezelő Zrt. befektetési szolgáltatási tevékenységekre vonatkozó Üzletszabályzata. 2014/2-es változat K&H Alapkezelő Zrt. Üzletszabályzat A K&H Alapkezelő Zrt. befektetési szolgáltatási tevékenységekre vonatkozó Üzletszabályzata 2014/2-es változat TARTALOMJEGYZÉK I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 1.1

Részletesebben

Szécsényi Városfejlesztő Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Szécsényi Városfejlesztő Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Szécsényi Városfejlesztő Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) Alulírott alapító, Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata vagyonáról és a vagyonelemek feletti

Részletesebben

398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe foglalt Társulási megállapodás

398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe foglalt Társulási megállapodás Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Tel.: 62/263-001 Fax: 62/263-105 398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe

Részletesebben

Fogalomtár Ingatlanfedezetű hitelek

Fogalomtár Ingatlanfedezetű hitelek I. Általános fogalmak Fogalomtár Ingatlanfedezetű hitelek Adásvételi szerződés: Adásvételi szerződés alapján az eladó köteles a dolog tulajdonát a vevőre átruházni és a dolgot a vevő birtokába bocsátani,

Részletesebben

Számviteli törvény változásai

Számviteli törvény változásai Számviteli törvény változásai 2012. évi CXLVI. törvény MK 136. a munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról 2012. évi CXLVII. törvény MK 136

Részletesebben

3. KÖNYV TŐZSDETAGSÁGI SZABÁLYOK A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA

3. KÖNYV TŐZSDETAGSÁGI SZABÁLYOK A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA 3. KÖNYV TŐZSDETAGSÁGI SZABÁLYOK TŐZSDETAGSÁGI SZABÁLYOK 1 TŐZSDETAGSÁGI SZABÁLYOK 2 TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 4 1. fejezet A JELEN KÖNYV CÉLJA, TÁRGYA, ALAPELVEI, HATÁLYA... 4 2. fejezet KAPCSOLÓDÓ

Részletesebben

T/17535. számú TÖRVÉNYJAVASLAT. az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról

T/17535. számú TÖRVÉNYJAVASLAT. az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/17535. számú TÖRVÉNYJAVASLAT az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról Előadó: Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Budapest,

Részletesebben

I. Fejezet Az adómegállapítás joga és az adókötelezettség

I. Fejezet Az adómegállapítás joga és az adókötelezettség 1 / 39 2016.03.29. 10:35 1990. évi C. törvény a helyi adókról 2016.01.01 2016.12.31 60 1990. évi C. TÖRVÉNY a helyi adókról Hazánkban a demokratikus választással létrejöttek az önszervező helyi hatalomgyakorlás

Részletesebben

Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó. Nyilvánosan M köd. Részvénytársaság EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPSZABÁLYA

Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó. Nyilvánosan M köd. Részvénytársaság EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPSZABÁLYA 6/A.számú melléklet Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Nyilvánosan M köd Részvénytársaság EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPSZABÁLYA 2 Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Részvénytársaság ALAPSZABÁLYA

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testülete ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testülete ülésére Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Alpolgármester A Képviselő-testület nyilvános ülésének anyaga (2011. évi CLXXXIX. törvény 46. (1) bek.). ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XII. kerület

Részletesebben

K I V O N A T. KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 176/2015. (XII.10.) sz. határozata

K I V O N A T. KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 176/2015. (XII.10.) sz. határozata K I V O N A T a képviselő-testület 2015. december 10-i ülésének jegyzőkönyvéből KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 176/2015. (XII.10.) sz. határozata A Komlói Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány

Részletesebben

A SZÁMLAVEZETÉS ÉS A PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁSOK ÜZLETSZABÁLYZATA

A SZÁMLAVEZETÉS ÉS A PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁSOK ÜZLETSZABÁLYZATA Merkantil Bank Zrt. A SZÁMLAVEZETÉS ÉS A PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁSOK ÜZLETSZABÁLYZATA 2015. szeptember 01 TARTALOMJEGYZÉK 1. FOGALMAK... 4 2. ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK... 6 2.1. AZ ÜZLETI FELTÉTELEK HATÁLYA...

Részletesebben

Közalapítványok Tolnai Tudásért Közalapítvány Tolna Város Kultúrájáért és Sportjáért Közalapítvány Tolnai Háló Közalapítvány

Közalapítványok Tolnai Tudásért Közalapítvány Tolna Város Kultúrájáért és Sportjáért Közalapítvány Tolnai Háló Közalapítvány Közalapítványok 1. Tolnai Tudásért Közalapítvány, Tolna, Hısök tere 1. 1.1.Alapító okirat (melléklet) 1.2. Kuratórium tagjai: Szabolcskáné Szentes Ilona kuratórium elnök Hága Lászlóné kuratórium tag Pálinkás

Részletesebben

106/ÁF. ÁTHIDALÓ- ÉS LAKÁSKÖLCSÖN SZERZŐDÉS Általános Feltételek

106/ÁF. ÁTHIDALÓ- ÉS LAKÁSKÖLCSÖN SZERZŐDÉS Általános Feltételek 106/ÁF ÁTHIDALÓ- ÉS LAKÁSKÖLCSÖN SZERZŐDÉS Általános Feltételek 1. A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1052 Bp. Váci utca 19-21, cégjegyzéket vezető

Részletesebben