AZ 1S62-BEIN ALAPÍTOTT ERDÉSZETI LAPOK 95. ÉVFOLYAMA

Átírás

1 AZ 1S62-BEIN ALAPÍTOTT ERDÉSZETI LAPOK 95. ÉVFOLYAMA

2 T A R T A L O M Balsay László: A Hanság szerepe népgazdaságunk célkitűzéseiben 1 Szontagh Pál: Bükk csemeték gomba okozta pusztulásáról és a védekezés módjáról csemetekertjeinkben 4 Nagy László: A tövis nélküli akác elterjesztése 7 Sólymos Rezső: Az őrségi erdőgazdálkodás 9 Kovács József: Erdők a Nyírségben 17 Jablokov, A. Sz.: Kinek kell a gazdálkodást irányítania erdeinkben? 25 Murányi János: Néhány gondolat a csemetekerti gazdálkodásról 29 Járó Zoltán: A nyarak termőhelyi Igénye 32 Címkép: Schmidt László fakitermelő brigádja (Keletbükki Erdőgazdaság Fényk. Michalovszky István). Hátlapon: Jellegzetes zalai bükkös (Délzalai Erdőgazdaság, Tormafölde Fényk. Jérome René). COAKPWAHHE Bajibuiau, Jl.: Pojib paüoha Xamuar" b npeanaheptanhíix Hauiero Hapomioro x03flfóctb-a 1 CoHmaz, n.: 3apaweHH0CTb őyna rpnöhbimh 6ojie3HHMH h Mepbi öopböbi c hhmh b jiechbix nhtomhhkax 4 Hadb, Jl.: PacnpocTpaHenHe öejioií akaunh 6e3 kojhohck 7 UloAbMoui, P.: JlecHOe xoshííctbo b patíohe Spuier" 9 Koeai, Pl.: Jleca paiíoha Hnpmer" 17 flbaokoe, A. C: Kto BoJiweH Bee xo3;iííctbo b Haiuux jrecax? 25 MypaHbU, H.: HeKOTopue cooőpawemw b cbjj3h c npon3boflctboiw nocafloworo MaTepnajia 29 Hpo, 3.: Tpe6oBaHH«k ycjiobhíim MecTonpoH3pacTaHH>i -ronojieií 32 3amaBnbiti phcyhok : BpHras jiecopyőa UlMHnTa (JIecxo3 b ropax ByKa) (<I>oto : H. MnxajioBCKOro). Ha 3aaHeH CTpamme oőjiowkh : XapaKTepnoe HacawneHHe 6yKa b paiíoiie,,3ana" (<J>oto : P. Wepoina). S O M M A I B E Balsay L.: Le röle de la région Hanság dans les objectifs de l'économle populalre hongrolse 1 Szontagh P.: Le dépérissement des plants de hétre causé par de champignons et les pratlques de protection dans les pépiniéres 4 Nagy L.: La propagation du robinier sans épines (Robinía Inermis) 7 Sólymos R.: L'économle forestiére dans la région őrség 9 Kovács J.: Les foréts de la région Nyírség 17 lublokov, A. S.: Qui dóit dlriger la gestion des foréts soviétiques? 25 Murányi J.: Quelques pensées sur la gestion des pépiniéres 29 iáró Z.\ L'exigence des peupliers envers la station 32 En couverture: La brigádé d'exploitation Schmidt László (Économie forestiére Keletbükk, photo Michalovszky I.). En reverse: Vne hétraie caractérlstlque pour la région Zala (Économie Forestiére Tormafölde photo Jerome R.). Az Országos Erdészeti Egyesület kiadványa Szerkesztő: KERESZTESI BÉLA, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa Kiadja: a Mezőgazdasági Könyv- és Folyóiratkiadó Vállalat. Felelős kiadó: LÁNYI OTTÓ Szerkesztő bizottság: ÁKOS LÁSZLÓ, BABOS IMRE, a mezőgazdasági tudományok doktc doktora: dr. BALASA GYULA, dr. HARACSI LAJOS, JÉROME RENÉ, KÁLDY KALDY JÓZSEF, KOCSAR KOCSÁRDY KAROLY, KUTASY VIKTOR, MADAS ANDRÁS, PARIS JÁNOS, SALI EMIL, SZÖNYI SZONYI LÁSZ LASZLC Megjelent 4600 példányban. r>onr,:(-689/2 - Révai-nyomda, Budapest, V., Vadász u. 16.

3 A Hanság szerepe népgazdaságunk célkitűzéseiben BALSAY LÁSZLÓ erdészetvezető A Hanság különleges erdőgazdasági viszonyainak ismertetésével már többször igénybevettem olvasóim szíves türelmét. Ezúttal szeretném a Hanság gazdasági problémáit kissé magasabb szempontokból is megvilágítani, illetve rámutatni az őstermelő gazdasági ágazatok helyes egyensúlyára. Ebből talán mások is felismerik saját problémáikat és a felvetett gondolatok valamikor hasznára lehetnek népgazdaságunknak. A Hanság lecsapolásával párhuzamosan már egy évszázaddal ezelőtt megindult a mezőgazdaság terjeszkedése a medence belseje felé. Ma már 60,000 hold áll szántóművelés alatt 20,000 holdat kaszálóként hasznosítanak 10,000 holdon áll erdő és 10,000 hold a kiégett, magasvízállású, gyengén elnádasodott terület. A szántóterületek hasznosítása befejezett megoldásnak tekinthető, a láprétség és a kiégett területek sorsa azonban most van kialakulóban. A gépesítés előtt a hansági kaszálóknak igen nagy volt a jelentőségük. A holdanként 50 q-t is elérő szénatermés nem csak a szarvasmarha tenyésztésnek volt erős bázisa, hanem innen szerezték be a városok gyárai, vállalkozói a iótápszükségletüket, sőt ebből éltek Bécs városának egykori bérkocsis és Tramway-lovai is. A gépesítés során, a békeidők kiegyensúlyozott külkereskedelme és a mezőgazdaság 'fejlődése következtében, már a tőkés időkben kiderült, hogy ennyi rétre szükség nincsen, illetve már akkor derengeni kezdett, hogy gazdasági életünk nem kívánja ezeknek a nagykiterjedésű kaszáló területeknek a fenntartását. Ezért már a két háború közötti, békésnek" nevezett években célszerűnek látszott a hansági rétterületek befásítása éppen úgy, mint ahogyan megindult az ország más területein is az alacsonyabb hozamú szántó-, rét- és legelőterületek beerdősítése. A Hanságban ezt a munkát folytattuk a felszabadulás után is 1950-ig ösztönösen, azután már tervszerű irányítással. A második világháború átmenetileg visszavetette az erdősítés ütemét, a felemelkedett állatárak ismét a rétgazdálkodást látszottak igazolni. Sőt a földosztás is az erdősítés elve ellen dolgozott, mert a felaprózott nagybirtokból megszületett parasztgazdaságok viszonylag és összesen is több igásállatot követeltek és ezeknek több takarmányt is. A hasznosítás iránya így visszaalakult a rétilletve mezőgazdaság felé. Így történhetett meg, hogy az évben az állami gazdaságok már-már teljesen kiszorítottak bennünket a Hanságból és még az OEF is óvatosságot javasolt a fásítás ütemében. *s, UhiújjOS tíí&ifj fíjvmjikt

4 Az évi belvízkatasztrófa bebizonyította, hogy mégis csak vannak határai a mezőgazdasági hasznosításnak és ezen túl már más gazdasági ágazatoknak kell következniük. Így értük el, hogy a fásítás munkáját bár korlátozott kilátásokkal mégis folytathattuk és ennek eredményeképpen ma már a faprodukció is megkezdődött. És, ha ez így alakult az erdőgazdaság javára egy extenzívebb mezőgazdasági rendszer mellett, mi lesz most, amikor az igásállatok szerepét még jobban áthárítjuk a gépekre és a nagyüzemi gazdálkodással egyszer csak elkerüljük a kisparcellás gazdálkodás következményeit? Igen helyesen látta meg ezt most már a mezőgazdasági tudomány is és ezért módosították hivatalos nézetüket, hogy a Hanság medencéje nemcsak a mezőgazdaság, hanem az erdőgazdaság élettere is. Hogy milyen mértékben, azt a számok mutatják. A szóbanforgó hansági területek évi hozama hektáronként mélyebb fekvésekben szénából éger faanyagból közepes fekvésekben kenderből nyár faanyagból 35 q á 80 Ft 2,800 Ft értékben 8 m 3 500, - Ft 4,000 Ft értékben 70 q 90 Ft 6,300 Ft értékben 20 m 3 á 400, Ft 8,000 Ft értékben Az újratermelés költségei is az erdőgazdálkodás jelentősége mellett tanúskodnak, és itt csak azt emelem ki, hogy az erdőgazdálkodásban a munkaerőszükséglet egy része télen, vagyis akkor esedékes, amikor a mezőgazdaság munkaereje nagyrészt felszabadul. Tehát a munkaerőgazdálkodás is kiegyensúlyozottabb lenne a nagyobb erdősültség esetén. Ezek után pedig vizsgáljuk meg népgazdaságunk követelményeit a faanyaggal szemben. Erdeink a tényleges növedék határain belül gőzerővel" dolgoznak. Nemcsak az okszerű fahasználatot fokoztuk az erdősítési hátralékok felszámolásával, gyorsnövésű fafajok alkalmazásával, ápoló vágásokkal stb., hanem messzemenően áttereltük a faanyag felhasználását a tüzelő területéről az ipari felhasználás irányába. De lassanként nemcsak a tűzifáról mondunk le, hanem megvonjuk a fát mindazon felhasználási területekről (mélyépítés, vasút, bánya, magasépítés), ahol a fa gyorsan pusztul, illetve ahol más anyaggal pótolható. Az ilyeténként felszabaduló faanyag egyelőre csak csökkentené, később talán helyettesítené a nehéz valutákat emésztő faimportunkat, mert a kultúrember igénye fában végtelen! Az ne tévesszen meg bennünket, hogy a fát számos felhasználásban műanyaggal igyekeznek pótolni, mert ez is csak azt bizonyítja, hogy a fában hiányunk van. Az se zavarjon meg bennünket, hogy egyes műanyagok a sikeres kutatások következtében még felül is múlják a fa használhatóságát, mert a fa is mindig magasabb rendeltetésre válik alkalmassá. A Hanságban - amint azt a napi sajtóból is olvashatjuk nagy lecsapolási munkák folynak. Ezek a lecsapolások nyilván magasabb mezőgazdasági érdekeket szolgálnak és ezeknek megfelelő beruházások is fognak történni. Az kétségtelen, hogy a pangó vizek az erdőgazdálkodásnak sem kedveznek, az egyoldalú lecsapolás azonban nem fog kedvezni a most célbavett gyorsnövésű fafajainknak sem, amire népgazdaságunknak elsősorban szüksége lenne és amihez a Hanság kiváló adottságokkal rendelkezik. A kizárólagos lecsapolás szárazság idején válságba sodorhatja az eddigi fásításokat is. Az nem kétséges, hogy munkánkat néha hátráltatja az időszakosan fennálló magas talajvízállás, de ennél sokkal nagyobb veszedelmet jelent a tőzegtalajok negatív víz-r gazdálkodása. A leszárított tőzeg öntözés hiányában egyszerűen kirabolja a hasznos növényzet vízkészletét és így pusztításával felülmúlja még a legszá-

5 razabb homokot is. A lecsapolás reális mértékét már régen elértük ahhoz, hogy most már az öntözésen is munkálkodjunk. Ezt a Hanság déli felében már megoldották elődeink; több mint ezer esztendeje kapjuk mesterséges duzzasztás útján az éltető vizet a Nagyrábából. A felülről jövő öntözővizén békésen osztozkodnak a kertészek, mezőgazdaságok, erdőgazdaságok, malmok és üzemek, használhatja mindenik a maga igényeinek legjobban megfelelő időben és mértékben, egymás legkisebb zavarása nélkül. Az öntözést megkísérelték a felső Hanságban is, de sikertelenül. Itt az öntözést alulról való duzzasztással próbálták megoldani, 1 10 km távolságra, ami a laza, vízáteresztő talajokban nem ment. Sajnálatos, hogy ez a terv még mindig kisért. Korunk felelőssége annyival is nagyobb, mivel volna lehetőség mind a felső Hanság 40 ezer holdnyi területének öntözésére, mind a Mosoni síkság további 160 ezer holdjának felülről jövő vízellátására is. Ez a megoldás egyben biztosítaná a lecsapoló jellegű Lajta-csatorna nyári vízellátását, amire pedig égető szükség lenne mind a környező mező-, kert- és rétgazdaságoknak, mind a tele^ püléseknek és gyáraknak. A lehetőség kezünkben van, csak meg kell ragadnunk! Ez a térség valamikor vizét és egész felépítését is a Dunától kapta, amikor még szabadon terjeszkedhettek a vízárak. A Duna ki is formálta mellékágait a Hanság felé, ezeknek nyoma máig is megvan, de jelentőségük megszűnt a Duna-töltések megépítése óta. Igen szép feladata lenne a népgazdaságnak és maradandó emléke a fiatalságnak, ha ezeket a holtágakat felújítanák, töltésekkel, vízművekkel ellátnák és a Dunába bekapcsolnák. így a Dunának átlagos vízhozama 1/100 részének igénybevételével tökéletes vízellátáshoz jutna a 200 ezer holdnyi terület minden létesítménye, olcsó vízíutat nyernénk és nem utolsó sorban kitűnő összetételű trágyázást a Duna meszes vizéből. És ez a megoldás nemcsak a mező- és erdőgazdálkodást szolgálná egymástól teljesen függetlenül, hanem megoldhatná a fertői nád- és halgazdálkodás vízellátását is, pedig ez most veszedelmesen ingadozik a kiöntés és kiszáradás között. Az kétségtelen, hogy néhány évszázaddal ezelőtt hazánk főproblémája a lecsapolás lehetett, de az is bizonyos, hogy a lecsapolásokkal a gazdaságos határt már régen átléptük és további erőltetésük már azzal a veszéllyel jár, miszerint nemcsak a lecsapolt területek, hanem a peremvidék kedvező vízellátását is veszélyeztetjük. Lecsapolásnak tehát csak az esetben van helye, ha egyúttal biztosítani is tudjuk az öntözővizet. Ez pedig a mai tervektől semmiképpen sem várható. A mosoni térségben a dunai öntözés révén a mezőgazdasági terméseredmények legalább 30%-al emelkednének. Ez a vertikális emelkedés lehetővé tenne 160 milló eredményjavulást, avagy 48 ezer hold átalakítását erdőművelésre, ahol lassú és gyorsnövésű fafajok átlagában i csak 8 m 3 növedéket feltételezve 192 milló forint értéktöbbletet állíthatnánk elő. Nem könnyű dolog nekünk a végekről felmérni a szükséges beruházás értékét, de ez nem lehet ok arra, hogy erről a lehetőségről hallgassunk. Hiszen a földrajzi viszonyok a Keleti Főcsatornáénál kedvezőbbek és az öntözés, valamint a vízíutak kihasználása magas színvonalú állami gazdaságok és Tsz-ek útján biztosítva van. A Hanságot tehát mind mező-, mind erdőgazdaságilag hasznosítani kell! És, hogy egy keveset az erdőkről is beszéljünk, elmondom, hogy mit tettünk eddig a mérleg felénk eső serpenyőjébe. Tíz éves munkánk eredményeképpen idén már 1 ezer m 3 faanyagot, ebben 500 m 3 papírfát adtak új telepítéseink. Nyárasaink már a fűrészrönk határain állanak, de a vékonyabb anyag is fontos szerepet tölt be népgazdaságunk újabb alakulásában. Viszonylag mostoha kö-

6 rülmények között, kevés beruházás árán, erdeink fahozama hektáranként máris 1 m 3 -el nöyedéke sokkal többel meghaladja a felszabadulás előttit és emellett fakészletünik értékben is, mennyiségben is megerősödött. Kezünkben van a lehetőség megfelelő vízgazdálkodás kiépítésével 200 q hektáronkénti nyáranyag, sőt 500 q fűzcelluloz anyag előállítására is. A mennyiségi felfutás mellett azonban nem mulasztjuk el a jobb minőség és a magasabb értékű választékok kimunkálását sem. Ezt célozzuk egyrészt a javított módszerekkel, de főleg a nemesítési eredmények kiaknázásával is. E tekintetben most már nem vagyunk magunkra hagyatva, mert támogatnak bennünket a tudományos kutatások, a szakmai továbbképzés eredményei és a mindinkább kiforrott utasítások. A mi kötelességünk most az, hogy e tényezők segítségével bebizonyítsuk a fáskultura gazdasági jelentőségét és jó eredményeinkkel elősegítsük a mező- és erdőgazdálkodási ágak okszerű elhatárolását is. Bükk csemeték gomba okozta pusztulásáról és a védekezés módjáról csemetekertjeinkben SZONTAGH PÁL, Erdővédelmi'Állomiís vezetője. Eger év őszén a Bükk-hegységben, de az ország több részén is nagy makktermést hozott a bükk. Mivel a bükk csak ritkán, 8 10 évenként terem bőven, fontossá vált ezt a makkmennyiséget minél gazdaságosabban kihasználni. Ezért a makk egy részét alátelepítés helyett állomány alatti, kisebb részben rendes csemetekertben elvetették, hogy így a bükk-csemetével való ellátás több évre biztosítva legyen. A csemeték általában szépen keltek és bár egy részük a túl korán vetettek áldozatul esett a májuseleji fagyoknak, általában szépen fejlődtek és növekedtek május végéig. Május végén hirtelen országosan nagyarányú bükkcsemete-pusztulás lépett fel, s ez az állomány alatti csemetekertekben mintegy 20 50%-os kárt okozott. A pusztulás kórtünetei: A csemetéknek, amelyeken már 3 4 levél is volt a sziklevél felett, először a csúcsrügye feketedett meg, száradt el és a sziklevélen, meg a leveleken barnás foltok jelentek meg, majd ezek a foltok megnőttek, kiterjedtek a levél egész felületére és a levelek elszáradtak, de nem hulltak le. A levelek száradása színben és külalakban is az őszi lomb-elhaláchoz hasonlít, nem zsugorodtak össze, mint a hőokozta száradásnál, hanem sima felületűek maradtak. Egyes csemeték levelei csali üde zöld színüket vesztették el és sápadt sárgászölddé váltak. A levelek elszíneződésével, elhalásával együtt a szárrész is megfeketedett, alulról felfelé elszáradt és a csemeték elhaltak. Viszonylag a gyökérrész mutatkozott legtovább egészségesnek, mert az ilyen elszáradt levelű és szárú csemetének a gyökere még 1 2 napig egészségesnek látszott, csak a gyökfő volt valamivel duzzadtabb, mint az egészséges csemetéé. A levelek és a szár elhalásának tünete a foltok és a csúcsrész száradásának megjelenése után egy-két nap alatt ment végbe, míg a teljes pusztulás 2 4 nap alatt. A csemeték pusztulása nem szálanként, egyedenként fordult elő. hanem csoportosan, foltokban, helyenként sorosan. A nagymérvű pusztulás mindenütt május végén, június elején történt, míg elszórtan, kisebb mértékben egész június végéig. A gomba leírása. A csemeték pusztulásának okozója a kedvező időjárási tényezők (csapadékos május) hatására a Phythophtora genushoz tartozó gomba volt. A csemetékben a gomba mycelliumai sejtközien terjednek a fertőzött szövetekben és később a légzőnyílásokon konidiumtartók törnek elő. A tartókról lefűződött citromszerű sporangiumok vagy közvetlenül csíráznak, vagy számos, a gomba elterjedését szolgáló rajzóspórát képeznek. A rajzóspórák az esőcseppekben mint ázalék-állatkák úszkálnak, majd csíratömlő segítségével csíráznak. A csíratömlő befúrja magát a szövetekbe és itt már ismét sejtközien halad. A sporangiumok fejlődése, a rajzóspórák terjedése a csírázás és a fertőzés gyorsan követik egymást. íey lehet megérteni a gombafertőzés terjedésének gyorsaságát. A szövetekben képződik az oospora. amelyik a rothadó szöveti részekkel a talajba jut és itt évekig csíraképes marad.

7 A gomba terjedését és pusztítását befolyásoló tényezők. A gomba elterjedésének és nagymérvű elszaporodásának előfeltétele a bőséges májusi csapadék, árnyékos, nedves talaj. Ezért okozott nagy pusztítást az állomány alatti (^emetekertekben, míg a lombbal árnyalt szabadtéri csemetekertekben nem igen találtam nyomára. A kevésbé megbontott, jobban árnyaló állomány alatt nagyobb volt a gomba pusztító hatása, mint a jobban megbontott, a nap szárító hatásának erősebben kitett részeken. Olyan helyeken, ahol a domboldalban kis mélyedés, ellenesés volt, amelyik a csapadék megállását okozta, majdnem százszázalékos volt a csemeteelhalás. Meredekebb oldalakon kevesebb; laposabb, nedvesebb helyeken több csemete esett a gomba áldozatául. Legtöbb esetben a gomba felléptén kívül a csemetéken nagytömegű Phyllaphis fagi L.. bükk levéltetűt is találtam. A tetű a bükk levelének alsó oldalán és hajtásain kékesfehér viasz bevonatot képez és május júniusban szívogat. Szívása csíranövényeken és csemetéken veszélyes lehet. Mindezek alátámasztására és szemléltetésére néhány csemetekert példáját hozom fel. A Phytophthora gomba által megtámadott beteg csemeték Arló, ivánikai alsó és felső csemetekertek. Állandó, nem állomány alatti kertek. Gombakárosítás a bükk-csemetéken csak elvétve fordult elő, és csak az ágyak szélén ott, ahol a kert körüli állomány árnyékoló hatása már erősebben érződött. Ezeken a helyeken a talaj a sok tavaszi csapadék és árnyékolás együttes hatására erősen nedves volt. Nem messze ezektől a kiértektől a keserűi állomány alatt létesített kertben mintegy 30 50% volt a bükkcsemete pusztulása. A kert jó bükk-talajon álló állomány alatt, annak gyenge megbontásával létesült, majdnem sík terepen, talaja még június végén is nedves volt, ami a gomba elszaporodását nagyban elősegítette, és még ekkor is találtam friss gombafertőzésit és pusztulást. Mind a keserűi, mind az ivánkai kertekben nagy tömegben lépett fel a bükk-levéltetű is, de komolyabb kárt nem okozott. Szentléleki csemetekert, jó növésű idős bükkállomány alatt létesült hegyoldalban. Az állomány egész gyengén volt csak megbontva. Az odalban egy kis lapos rész volt, ahol a víz meggyűlt, a talaj túl nedves maradt, s ezen a helyen a csemeték teljesen kipusztultak. A többi részen a gomba fellépte és pusztítása foltokban, sorokban történt, főleg a jobban árnyalt, nedvesebb részeken. Mintegy 25 30% volt a kár. A csemetéken a bükklevéltetű nyomait is megtaláltam, de június végén elpusztultak. Mályinkai csemetekert, hegyoldalban létesült, jól megbontott, szép bükkállomány alatt. Talaja jó vízlevezetésű és kitettsége folytán (NyNyD) a nap sugarai is érik. A

8 csemeték nagyon szép fejlődésűek és gombakárnak nyomát sem találtam. Kisebb mértékben fellépett a bükklevéltetű, de szívása nem okozott észrevehető kárt. Bükkfennsík, Mária-képi csemetekert, idős, gyengén megbontott állomány alatt. Második termőhelyi osztálynak megfelelő, majdnem sík területen. A csemeték mintegy 30%-a pusztult el, de foltosán, főleg csak a vízállásos nedves foltokban. A gombakárosítás mellett a levéltetű-szávás nyomait is megtaláltam. Nem messze ettől a kerttől a Csalánosi szabadtéri csemetekertben a bükkcsemeték teljesen egészségesek, jó fejlődésűek voltak, gombakárosítást nem találtam. A csemeték árnyalása lombárnyalóval történt. Hosszúréti csemetekert, évek óta csemetetermelésre használt, idős bükkállomány alatti kert, közepesen megbontva, majdnem sík talajon. A vetés tavasszal, hó alá történt, a kelés igen szép volt. A csapadékos tavasz hatására talaja erősen nedvessé vált és az erős gombatámadás következtében a csemeték csaknem 69 :; -ban elpusztultak. A Phytophthora gomba által elpusztított csemeték A példák jól bizonyítják, hogy a gomba elterjedésének legfőbb okozója a csapadékos tavasz és ennek következtében nedves talajok, árnyékolás és a gombák számára kedvező hőmérséklet volt. A legnagyobb pusztulás mindenütt május végén, június elején rövid idő alatt történt, utána már csak kisebb, szórványos fellépte volt észlelhető egész július elejéig. Védekezési módok. Mivel a gomba fő életfeltétele és terjedésének elősegítője a nedves. átivalt talaj, ezért a védekezésnél is elsősorban erre kell ügyelni. 1. Az állomány alatti csemetekert helyét úgy megválasztani, hogy ne legyenek benne vízállásnak kitett foltok vagy részek, az ilyen foltokat jobb kihagyni. Jók az enyhe, egyenletes lejtésű oldalak, amelyek a víz természetes lefolyását biztosítják. 2. Nedves talajon gondoskodni kell a víz levezetéséről. 3. Az állományt kellően meg kell bontani, hogy csapadékos tavasz esetén ne akadályozza az árnyékolás a talaj megfelelő kiszáradását. Szabadtéri, mesterségesen árnyalt csemetekertekben fertőzés esetén az árnyalókat el kell távolítani. 4. Ha a gombafertőzés fellépett, sürgősen ki kell emelni és elégetni a beteg csemetéket, beleértve az almot is és a fertőzött foltok helyét el kell földelni. Az ilyen kerteket a gomba fő fertőzésének idején (május vége, június eleje) naponta át kell vizsgálni, hogy kellő időben intézkedhessünk. 5. A fertőzött ágyakat, kerteket a jövőben nem ajánlatos vetésre felhasználni, csak iskolázásra, mivel a gomba csak csíranövényt támad. 6. Legjobb a fertőzött ágyasokban, kertekben talajfertőtlenítést végrehajtani. Mivel a '-orrba a szárazság iránt igen érzékeny, a konidiumokat elpusztíthatjuk, h3 a fertőzött talajt száraz rőzse elégetésével, vagy egyéb módon (benzinláng) átizzítjuk. 7. Javasolható még megelőző permetezés bordói- vagy burgundi-lével. íi

9 A tövis nélküli akác elterjesztése NAGY LÁSZLÓ erdőmérniik Budapesti ÁEG A közel 200 éve betelepített akác valószínűleg csak kevés törzsből terjedt szát az országban. Elterjesztése rendszertelenül történt, rendszeres felújításokról nem gondoskodtak, többszöri sarjaztatással a fajok leromlottak. Magról történő felújításokhoz hitvány genotípusokról, könnyen hozzáférhető helyekről, erdőszéli bokrokról szedték a magot. Leromlott, fejlődésképtelen akácosok találhatók jobb talajokon is, amit komoly intőjelnek tekinthetünk az akác fajtajellegének javítására, nemesítésére. A tervszerű nemesítést eljárások mellett azonban gondolhatunk az akác egyes válfajainak elterjesztésére is. Az akác válfajok elterjesztése többféle célt szolgálhat. A törzsből régebben kivált, önálló fajtajelleggel bíró válfajoknak a közönséges akáccal elegyítése a kereszteződés útján bizonyos fokú fajta-felfrissítést is jelent, így alapjául szolgálhat rendszeresebb természetes szelekciónak. Az Erdő decemberi számában Kisrómai Antal az árbóc-akác elterjesztését javasolja és azzal fejezi be cikkét, hogy az árboc-akác lesz a jövő akáca. Ezzel az óhajtással egyetértve, mégis ismertetem röviden a tövisnélküli akác változatot és elterjesztését az önállósult fajtajellegére tekintettel javasolom. A sima vagy tövistelen akác (Robinia inermis, spectabilis, mitis. formcsa, formosissima, speciosa és procera bort.) levélkéi nagyobbak mint a közönséges akácé, ághajtásai simák, elmarad a levélszárakkal érintkező levélalapok megvastagodása. A közönséges akácnál ebből képződik előbb egy pálhalevélszerű képlet, később a megkeményedő két-két pálhatövis. A budai részeken, a Rózsadomb több utcáián tövis nélküli akác-fasorokat találunk. A fasorok egyedei jól fejlődnek, rajtuk betegségnek nyoma sem látható. A Fővárosi Kertészet népligeti telepén nevelték a tövis nélküli akác-suhángokat és az években ültették ki. A fák törzse hengeres, a vastagságuk mellmagasságban 30 cm körüli. A minden tekintetben egészséges fák a sok nyesést, a gömbölyű koronakialakítást jól bírták, jelentős részüket vezetékek alá ültették. Az ottani sekélyebb termőrétegű, murvás altalajon igen jól fejlődtek. A fák törzsének kérge a közönséges akác szürkés alapszínénél világosabb, barnás színbe hajlik, a hengeres törzsek kéregrepedései pedig valamivel keskenyebbek. Több év óta állandóan teremnek magot. A mag könnyen begyűjthető, tekintettel a fa tövis nélküli állapotára, s az ERTI Ráckevei Magvizsgáló Kísérleti Állomása szerint 100%-os csíraképességű. A hüvelyes termésből a magkíhozatal 36,8%. A tövisnélküli akác bőséges virágzása, állandó bő magtermése generatív jellegre vall. A magassági növekedési képesség a fák ritka állása ég az akácra általában kedvezőtlen talajviszonyok miatt nem bírálható el. Virágzásuk kezdete egybeesik a közönséges akácokéval, de általában néhány nappal tovább tart. A fa szövete finomabbnak látszik a közönséges akácénál. Az inermis" akác már régen kivált a közönséges tövises akácból és fajtajellegében állandósult változat. Az akác természetes elterjedési határain kívülállónak állapítható meg a rózsadombi tövis nélküli akácok termőhelyi adottsága. Az itt talált fák általános jó tulajdonságai: a teljes tövistelenségük, jó fejlődésük, kiváló egészségi állapotuk alapot ad a közönséges akác közé történő elegyítésre és ezzel az állományok természetes úton történő nemesítésére. Az utódokban az anyafák szembetűnő jellegei mellett rejtett tulajdonságaik is előtérbe kerülhetnek így a törzsből régebben kivált válfajok kereszteződésével az utódok egyedei kiváló tulajdonságokat nyerhetnek, a kiválóbb egyedek szelektálása útján jobb állomány nevelhető fel. Indokoltnak tartom és javaslatba hozom azonban a tövis nélküli akác rendszeres terjesztését különböző körülmények között. Becslés szerint évente átlagosan kg tövisnélküli akácmag gyűjthető be az ismertetett budai részeken és ez már alapot ad bizonyos célokra történő mielőbbi elterjesztésére. A Rózsadombon levő tövis nélküli fasorok környékén közönséges akác alig található, így az ott termett mag a fajta továbbszaporítására nagyon is alkalmas. Abból indulva ki, hogy az általam kimutatott helyeken évente átlag kg jó minőségű, 100%-os csíraképességű mag gyűjthető, ennek felhasználása már most biztosítja több íránvhan lehetséges alkalmazását. Elterjesztésénél figyelembe vehető a tövis nélküli fák kötött, sekély talajon talált kielégítő fejlődése és egészségi állapota. A begyűjtött magból csemetét kell nevelni, lehetőleg a felhasználási hely közelében és a felhasználási helyek talajviszonyait is figyelembe véve. A tövis nélküli akác néhány különleges célra lehetséges felhasználását a következőkben hozom javaslatba.

10 Telepítés legeltetési célra. Függetlenül a fatermelési céltól, ültethető legeltetési célra is a tövis nélküli akác. Az akác leveleit, lombját, zöldhajtásait a legelő jószág szereti. Ezt a kitűnő takarmányt adó tulajdonságát hasznosítva lehet ültetni kizárólag legeltetési célra a legelők bizonyos részein sávszerűén, vagy foltokban. Célszerű a legelőszéleken több sorban ültetni a tövis nélküli facsemetét. Ebben az esetben a cserjeszerűen lelegelt akác ottíartóztatja a legelő jószágot és nem csap át a szomszédos kultúrterületekre. Kecskelegelőkön általában ültetni kellene 2 3 m-es hálózatban. Legeltetési célból ültethető a legelőnek erdővel határos részein is. Ültethető csak lombtakarmány nyerése céljából. De ültethető erdőszéleken is, ahol az erdő a jószág károsításának kitett helyen van. Pl. jószágfelhajtó út mentén. Az ilyen paszita, ha az egyedek bizonyos részét cserjeszintben tartjuk a visszavágásokkal, megvédi az erdőt a jószág behatolásától. Telepítés kötöttebb talajokon. A hegy- és dombvidék kötöttebb talajain foltonként, valamint szálanként! elegyítéssel ültethető, figyelemmel az elegyítés kedvező hatására. Jobban árnyékolja a talajt, nagyobb a lombkoronája, több almot hullat le talajjavításra. A kötöttebb talajokon álló akácosok felváltására alkalmas volna a tövis nélküli akác ültetése. Ezzel az akác termőterülete nem csökkenne és termőhelyi elterjedése szélesebb skálájú lenne. Telepítés vadvédelmi célból. Vadkáros területeken, az ún. vadföldeken is célszerűen lehet telepíteni a tövis nélküli akácot. Mint ott kevésbé előforduló fa, oda vonzza a vadat és az szívesen veszi. Ugyanezeken a vadföldeken lehetne lombtakarmányt termelni a vadetetés céljára. A vadtakarmányba az akác ágas részei is belekerüljenek és összerakva erdei és réti szénával a legtermészetesebb téli takarmányt adja a vadnak. A levágott és takarmányba került ághajtások télvégi és tavaszeleji adagolásával csökkenthetők volnának a tavaszeleji vadrágások kártételei. A tavasz elején az időjárás enyhülésétől erőre kapó, de még unatkozó vad a zölden levágott, tövis nélküli akác megszárított, gyengén fásodott ágait, hajtásait készen kapja, így a sokszor unalomból, táplálkozási cél nélkül végzett rágások kártétele kevesebb lesz. Telepítés vízmosások megkötésére. A 'tövis nélküli akác vízmosások megkötésére alkalmasabbnak látszik a közönséges akácnál. Sűrűbb lombozata tömöttebb gyökérzetre mutat és így a lazább, könnyen cmió talajt jobban tartja össze egy tömeggé. Telepítés pionír fásításokként. A laza homoktalajú területek fásításánál, ahol az akácnak csak egész jelentéktelen szerep jut, sűrűbb lombozatával, több árnyékolásával, valamint lombhullásával is inkább volna alkalmazandó 5 10%-nyi elegyítéssel a tövis nélküli, mint a közönséges akác. Telepítés sziken. Az akác bizonyos sótűrő képességét már megállapították. Gruzden szovjet kutató a-fák és cserjefajok sótűrósét vizsgálva öntözött szikestalajok fásításával kapcsolatban a tamarix. eleagnus, platán után sorozza az akác sótűrését. Az is tény, hogy sekélyebb felső termőtalajrétegben is ér el bizonyos növekedést az akác. Tury Elemér magnéziás (porszikes) igen nagy hidrolites aciditású, mezőségi vályogtalajra ajánlotta az akác telepítését, ahol a tölgyállomány gyenge fejlődésű, rossz egészségi állapotú. Ezeken a szikes talajokon, ahol egyáltalán számba jöhet az akác telepítése, a tövis nélküli akác csemete ültetése látszik indokoltnak a közönséges akác helyett. Sűrűbb, zártabb lombozatával iobban árnyékolja a talajt és a talaj mielőbbi beárnyékolása fontos tényezője a sziki fásításoknak, erdősítéseknek. Nagyobb lombhullása a talaj javításét segíti, gyakori és bőséges magtermésével akklimatizálódása mihamar előrehalad. Fasorokban, lakott helyeken való telepítése. Városokban, lakott helyeken az akác ültetését általában nem engedik meg. Indokolja ezt a tövis hullatása, laza lombozata. A tövis nélküli akác tömöttebb, jobb ár-

11 nyat adó lombkoronájával, tövis nélküli állapotával, gyors növekedésével, könnyű megtelepítésével minden korlátozás nélkül telepíthető. Városokban vezetékek alá igen alkalmas fafajta, a nyesést, visszametszést jól bírja. Ültetésével teljesen kiküszöbölhető a hasznot nem hajtó, de egyes helyeken mégis közkedvelt gömbakác. A tövis nélküli akác nagyarányú virágzó képessége indokolja, hogy mint mézelőfa is előtérbe kerüljön. Így fasorokban, erdőn kívüli fásításoknál és üzemi erdőkben az erdők szélein jó mézelő tulajdonsága miatt is ültetni kell. Telepítés kopárok erdősítésére. Alkalmas gyenge termőerejű talajokon álló akácosok felváltására dombvidéken és előhegységekben is. A tövis nélküli akác meilett még figyelembe kell venni az egylevelű (monophilla) akác-válfaj elterjesztését, mert szép egyenes a függőleges növekedése, oldalágai hegyes szögben állnak a vezérhajtáshoz és ezek is egyenes növekedéssel fejlődnek. Elterjesztését indokolja, hogy növekedése gyors, fájának minősége jó, éghajlattal szemben nem igényes, kötöttebb talajokon is jól fejlődik. Az akáctelepítések és az akácosok felújítása során tehát a fajtának és származásnak nagyobb szerepet kell biztosítani, a fajta és származás kérdését mindinkább előtérbe kell hozni. IRODALOM Babos Imre: A gyorsan növő fafajok telepítési lehetőségeinek növelése biológiai meliorálással. Erd. Kut Baranyay. Az akácfa egyik elhanyagolt változata. Söcsa Iván: Fleischmann Rudolf élete és munkássága. Gru-den: A fa- és cserjefajok növekedési sajátosságai öntözött szikes talajokon. Kürt Göhre: Die Roblnie und ihr Holz. Langer: Vizsgálati módszerek az erdészeti növénynemesítéshez. Magyar P.: Az akáckérdéshez. Erdő. 1:13 25, Tury Elemér: Adatok a sziki erdők talajviszonyaihoz. V.ida.s Jenő: Az akácfa monográfiája. Az őrségi erdőgazdálkodás SÓLYMOS REZSŐ erdőművelési csop. vezető, Szombathely Vas megye délnyugati részén, a Rába és részben a Zala folyó által határolva terül el a Pannon tenger üledékeiből felépített őrségi erdőgazdasági táj. Elnevezése néprajzi eredetű. Lakosai nem sokkal a honfoglalás után szabad nemesek, határőrök voltak. Keleti része a körmendi, nyugati része pedig a szentgotthárdi járásba tartozik. Területe az erdőgazdálkodás szempontjából is jellegzetes egység. Erdősültsége 39,3%, ami méltán bizonyítja azt, hogy e vidéken számottevő tényező az erdő. Kiterjedése ha, ebből ha-t foglal el az erdőterület. Termőhelyi viszonyai kiváló lehetőséget adnak az erdőtenyészet számára. Talaja harmadkori eredetű, agyagos vályogtalaj és negyedkori kavics. Nyugati részén a Pannon-Pontusi rétegek az uralkodók, melyeken fakószürke vályog talajok a gráci medencétől húzódnak kelet felé. A keleti részen a Rába pleisztocénvégi törmelékkúpjának kavicsfennsíkja terül el. E kavicsszinten podzoltalajok, a betelepült agyagon gleyes lápitalajok alakultak ki. Felszínét az állandó vagy időszakos patakok szeszélyesen megszabdalták. Az észak-dél irányú szelek alakították ki az egymással közel párhuzamos dombsorokat. Az őrség területe domborzatilag az Alpok keleti nyúlványainak folytatása. Nyugati szélén 300 méter tengerszint feletti magasságot meghaladó dombok vannak, melyek kelet felé fokozatosan 240 m-ig csökkennek. Ezzel arányosan csökken a tagoltság is nyugatról keletre. Jelentős folyója a Rába, amely északon mintegy természetes határt alkot. A Zala és Kerka patak völgye és hatása pedig elválaszthatatlan a örségtől. Ezzel kapcsolatosan meg kell emlé-

12 kezni a Zala forrásvidékéről, a Fekete tóról, amely Szalafő határában mint tőzegmohaláp teszi nevezetessé a vidéket. A terület klímája átmeneti jelleget mutat az Alpok és a Dunántúl között. Erősen érezhető az óceáni és mediterrán hatás. Ezáltal a kontinentális jellegű éghajlati tényezők mérséklődnek. Évi átlagos középhőmérséklete 9,8 C, ami a téli félév folyamán 3,3 C, a IV. és V. hónapban 12,3 C, a VI IX. hónapban 18, C, tehát eléggé kiegyenlített. Az erdőgazdálkodás szempontjából lényeges csapadékmennyiség évi összege 836 mm, mely egyes csapadékos esztendőkben az 1250 mm-t is elérte. A tenyészidőszak alatt átlagosan lehull az évi összes csapadék 63,8%-a. és ebből is a maximum júliusra esik, mm. Ez mutatja, hogy nagyobb részben az óceánikus és kisebb részben a mediterrán ténye- Az Őrség erdőtérképe, a sötéttel jelzett részek erdőterületek. zők érvényesülnek. Az Óceán felől jövő légtömegek a legmelegebb hónapban tudják legmesszebbre szállítani páratartalmukat, és ebből hull az Őrség maximális csapadékmennyisége. Ez a tény is az Alpok éghajlatához kapcsolja. így az Őrség flórája természetes folytatása a Nóri-Alpok növényvilágának (Praenoricum). A sok nyári csapadékot az agyagos, vizet át nem eresztő talajréteg felfogja, emiatt a mezőgazdasági művelést bogárhátak kiképzésével lehet a terület legnagyobb részén folytatni. Ugyancsak erős kihatása van ennek az erdőfelújítási és erdőtelepítési munkákra is. Időjárásilag jellemző, hogy évente több mint 25 zivataros nap van, gyakori a jégeső, villámcsapás, s ez nem egy esetben okoz erdészetileg is komoly károkat. Ez hazánk villámcsapásoktól legjobban sújtott területe. Ettől legtöbbet szenvednek a fenyvesek szélső fái és a magányosan álló tölgyek. Növényföldrajzilag az Őrség a dunántúli flóravidék Praenoricum nevű flórajárásába tartozik. Növényzete a szomszédos területek flóraelemeiből tevődik össze, melynek zömét a Közép-Európára jellemző növények alkotják. A

13 geológiai negyedkor pleisztocén szakaszából az Őrség flórájában ismert növények közül megtalálhatók: a Pinus silvestris, mint a fő erdőállományt alkotó fafaj, ezenkívül a Populus tremula, Salix cinerea, S. aurita, S. caprea, Betula pubescens, Fagus silvatica, Carpinus betulus, Quercus petrea. Qu. robur, Alnus glutinosa. A. viridis, Crataegus-íajok., Acer campestre. Oxalis acetosella, Rubus idaeus, GaZium-fajok, Tussilago stb. Az Őrség növényzete közel áll az Alpok keleti részének növényvilágához. Az Alpok lejtőin azok a növények minden akadály nélkül lehúzódhattak, amelyek számára a termőhelyi viszonyok biztosították a létfeltételeket. Pontusi flóraelemek közül kevés található, az Illyr flóratájon át azonban több mediterrán és karsztvidéki növény került az őrségbe: Quercus cerris, Dianthus barbatus, Genista sagittalis stb. Az Őrségtől nyugatra eső Nóri-Alpok flórájával igen sok közös elemet találhatunk itt, amelyek között jelentős számban vannak hegyvidékiek és alhavasiak: Pinus silvestris. Alnus viridis, Calluna vulgáris, Pirola uniflora, Nárdus stricta, Lycopodium clavatum, L. complanatum, Drosera rotundifolia, Chimaphila umbellata, Sphagnum-félék. Az atlanti flóratartomány jellemző eleme a Calluna vulgáris, amely az őrségi fenyvesekben mindenütt megtalálható. A lakosság sűrűsége folytán érintetlen ősnövényformáció alig van. Ide sorolhatjuk a Fekete-tó környékét, mint ősmohalápot, a csarabosokat és egyes patakok medrét. Erdőgazdálkodás szempontjából jelentősek ezek közül a csarabosok (Callunetum), amelyek virágzás idején festői növényszőnyeget alkotnak, erdeifenyővel, borókával és rezgőnyárral tarkítva, bennük fűnemű növény alig található. A patakok medrének elmaradhatatlan fája az Alnus glutinosa. mely mindenütt végigkíséri az őrség vízfolyásait. A jellemző flóraelemek között számos erdőtípusképző növény van. Ezek teszik sajátossá az őrségi erdők képét, útmutatást adnak azok rendszerbefoglalásához, és segítik a helyi erdőművelési eljárások legcélszerűbb kialakítását. Ezek az erdők félkultúrformációk, nagyobb részben természetes előfordulásúak, de a mesterségesen telepített állományok kialakítása is általában természet szerinti. Az őrségi erdőterületeket valamikor bükkösök, tölgyesek alkották, becslések szerint 80 20%-os megosztásban. A XV. századig úgyszólván az egész őrséget erdő borította, csak a XVI. században történt határőr-telepítések során kezdődtek meg a nagyobbmérvű erdőirtások. Az 1784-ben végzett katonai térképfelvétel már lényegében a mai erdőterületek kiterjedését mutatja. Közben a mocsár-lecsapolás és a múlt századforduló táján végzett erdőírtás változtatott a táj képén. Döntően befolyásolta az erdők fejlődését a váltógazdálkodás is, amikor egymást felváltva mezőgazdálkodást, majd erdőgazdálkodást folytattak a tulajdonosok. Ez a több évszázados fejlődés alakította ki az őrségi erdők mai képét. A talaj a bőséges csapadék és az erdő hatására elpodzolosodott úgy, hogy az A 2 szint porszerűvé vált. A felső szintből kimosott bázisok a B-szintben syülemlettek fel, amelyek közül a vaskiválás eredményeként majdnem mindenütt megtalálható a vaskőfok, helyenként pedig szellőzetlen agyagtalajokban a gley. Kisebb területeken a vaskőfok kőpadot alkot, s ezt messziről elárulja az állomány magassági fejlődésének hirtelen csökkenése. Ezek az őrségi erdőtalajok, vagy agyagon, vagy kavics alapkőzeten alakultak ki. Mindkét alapkőzet elhelyezkedésének magassága döntően rányomja bélyegét a rajta tenyésző erdőállományra. A váltógazdálkodás folytán tarra vágott területek talajá-

14 nak podzolos A-szintjét a bőséges csapadék nagy kiterjedésben lemosta, annál is inkább, mivel a domborzati viszonyok elősegítették ezt. így alakultak ki a kétszintes, csonka talajok, amelyeken a mezőgazdasági művelés már eredménnyel nem folytatható. Az előbbiekben ismertetettek alapján az Őrségben háromféle domináns talajtípus található: 1. Csonka erdőtalajok, többnyire agyagon, kisebb részben kavicson. 2. Fakószínű erdőtalajok agyag C-szinttel. 3. Fakószínű erdőtalajok kavics C-szinttel. Jellegzetes őrségi növénytársulás (Calluna Cserjeszintes őrségi erdeifenyves vulgáris, Populus tremula, Pinus silvestris, Quercus petrea) Ezeken más-más jellemző erdőtípuscsoport alakult ki, amelyek az Őrség kisebb tájrészletének kialakítását teszik lehetővé. A kisebb egységekre bontás alapja a talajfejlődés és a progresszív növénysuccessió. Eszerint a következő három tájrészletet képeztük az erdőtípuscsoportok segítségével: A) Elegyetlen Őrség; B) Cserjeszintes Őrség; C) Bükkgyertyános Őrség. Az Őrség ilyen irányú felosztásában főleg az Ef-állományoknak van szerepük, amelyek a leggyengébb termőhelyeken elegyetlen, majd a termőhely javulásával cserjeszintes, illetve bükk-gyertyán által alkotott kétszintes állományok formájában jellemző bélyeget nyomnak a kisebb tájcsoportra. Az elnevezés a főállomány függőleges tagozódása, illetve elegyessége alapján történt. Mivel a felsőszintet úgyszólván kizárólag az erdeifenyő és kisebb mértékben bükk, tölgy alkotja, az elegyetlen, cserjeszintes és bükk-gyertyános elnevezés arra vonatkozik, hogy a második szint kialakulása milyen mértékben történt meg, ami az illető tájrészlet termőhelyi viszonyaival szoros össze-

15 függésben van. A terület bejárása alkalmával szembentűnően tapasztalható a különböző fejlettségű növénytársulások fokozatos kialakulása. A degradált és csonka talajokon a mezőgazdasági művelés megszüntetése után azonnal megtelepül az erdeifenyő, a nyír, a boróka, a rezgőnyár és kisebb foltokban a kocsánytalan tölgy. A gyepszintben a hézagokat a csarab és különböző mohák töltik ki. Az erdeifenyő fokozatosan elhatalmasodik a területen, a rezgőnyár és a nyír az előhasználatok során kikerül az állományból. Így alakulnak ki a nagykiterjedésű elegyetlen őrségi erdeifenyvesek. A talajban bizonyos fokú humuszréteg kialakulás és fejlődés indul meg, ahol az öreg erdéifenyvesek kiritkulása után legtöbb esetben a kocsánytalan tölgy és a gyertyán, ritkán a bükk és különböző cserjefélék megtelepülése válik lehetővé. Ezek a következő vágásforduló alatt mintegy cserjeszintet képeznek az állományokban, de közülük néhány magtermelésre képes egyeddé fejlődik. A cserjeszintes állományok feljavult talaja már nemcsak a pionír jellegű erdeifenyőnek, de a bükknek és gyertyánnak is magágyként szolgál. A felújítás során együtt jelennek meg az újulatban és a feltörő erdeifenyő alatt kiváló második szintet képeznek. A bükk-gyertyános őrségi eredeifenyvesek képesek a legnagyobb fatömeg megtermelésére és állandó talajjavító hatásukkal az erdőtalaj termőképességét növelik. A következő vágásfordulóban azonban már előretör a bükk és tölgy, a völgyekben a gyertyán és kialakul a lomberdő, ahol a fenyő már csak elszórtan szerepel. A régi erdőgazdálkodás idején a bükköstölgyesek tarra vágott területeit ismét a mezőgazdaság foglalta el. fennhagyva a fejlődés elején említett kizsarolt talajokat az erdő számára. Ez a folyamat a magánerdőkben volt elsősorban tapasztalható, ahol az egykorú üzemtervi feljegyzések szerint:,,az erdőterületen rendszeres gazdálkodásról szó sem volt, mivel a magánbirtokos az egész erdőben vágott össze-vissza, amint éppen szükséglete kívánta." (Ispánki üzemterv, 1892.) Tehát a fahasználat rendszertelen szálalásból állott. A volt hitbizományi és egyéb nagybirtokosok által kezelt erdők képe egységesebb. Itt a mesterséges beavatkozás és célszerűbb gazdálkodás folytán már az előbbiekben ismertetett természetes folyamat nehezebben ismerhető fel. Ezekben a felújítás és az erdőnevelés tervszerűbb volt, bár módszereik sok esetben nem hozták meg a maximális eredményt, elsősorban pénzügyi nehézségek miatt. Mesterséges vágásfelújításaikat és erdőtelepítéseiket legtöbbnyire magvetéssel végezték. A területet az uradalom sertéscsordájával végigtúratták, majd fogasolás után 4 5 kg/kh erdeifenyőmag felhasználásával teljes vetést végeztek. A vetés kézi lóherémag-szórógéppel történt, takarás nélkül. Ezután a területet magára hagyták és csak túlzott gyomosodás esetén kaszálták le az elnyomással fenyegető gyomnövényeket a csemetékről. Egyéb ápolást nem végeztek. Csemeteültetéssel történt felújításnál az ékásós és T-ültetést alkalmazták. Emellett nagyobb területeken végeztek természetes felújítást is. Az elegyetlen, kizsarolt talajú erdeifenyvesek felújítása nem okozott nagyobb gondot, mivel itt a gyomnövények fejlődésére is gyengék voltak a talajviszonyok. A jó minőségű bükkös-gyertyános-erdeifenyvesek felújítása alkalmával először a satnya, beteg erdeifenyő, bükk és gyertyán törzseket távolították el. A következő 3 4 évben az erdeifenyő zömét kiemelték tuskóirtással úgy, hogy db/ha maradt. A kitermelt erdeifenyő helyén újult fel a bükk s a gyertyán alatt oldalvilágítás mellett az erdeifenyő. Ezután a megtelepült újulat szerint végezték a további bontást. A felújítás ideje év volt. Az eredmény a bükk javára tolódott el, azonban a hibás és rosszul sikerült felújítások nyomán nagyobb kiterjedésű gyertyánosok is létrejöttek, s ezek jelenleg mint rontott erdők szerepelnek. A régi bükkösök felújításának helytelen vezetése' miatt kö-

16 szönhető részben az, hogy a bükk visszaszorult e területen. A tölgyeseket nagyobb részt sarjról újították fel, de maradtak reánk kiváló, magról kelt állományok is, amelyek felújítása makkrakással, vagy természetes úton jól sikerült. Az erdőnevelési munkára nagyobb gondot nem fordítottak. Ahol rendszeresebb tisztítás volt, ott mindenütt az erdeifenyő javára dolgoztak és sok esetben mintegy előresegítették az elegyetlen állományok kialakulását a kísérő lombfák teljes kiirtásával. A gyérítések mindenütt negatív jelleget mutattak. Ezt a szemléletet a szakemberekben olyannyira elmélyítették, hogy a fejlettebb erdőnevelési módszerek alkalmazását még ma is sok esetben akadályozza. Bükk-gyertyános őrségi erdeifenyves Bükk-gyertyános erdeifenyvesek felújítása után a lombfák állományalkotó szerepe megnövekedett s csak néhány tanúfa bizonyítja az egykori erdeifenyvest. A termőhelyi viszonyok, a régi erdőgazdálkodás ismertetése után szeretném összefoglalni azt a munkát, amit jelenleg folytatunk e tájegységen belül. A felszabadulás az őrségi erdők kezelését is gyökeresen megváltoztatta. A régi uradalmi erdők és a tagosítás folytán rendezett területek állami tulajdonba kerültek, s ott megindult a több. jobb és értékesebb faanyag tartamos megcermelését szolgáló erdőgazdálkodás. A jövő állományai érdekében a kijelölt legkiválóbb erdei- és lucfenyő, tölgy és bükk magtermelőállamányok terméséből történik a magszükséglet 85%-ának biztosítása. Ez a szükséglet évente Ef-ből 250 kg, Lf-ből 40 kg, bükkmakkból 40 q. KtT-makkból 60 q. Az éves begyűjtés azonban ennek többszöröse, hogy a társ-erdőgazdaságok és exportigények is kielégíthetők legyenek. Itt működik Csákánydoroszlón Nyugat-Magyarország legnagyobb fenyőmag-

17 pergetője, arnely az Őrség átlagosan évi 800 q Ef, és 600 q Lf toboz termését pergeti 1,4 kg/q Ef mag és 3,5 kg/q Lf mag kihozatallal. A tájegységen belül termelt megfelelő származású magból való csemetenevelés is már jórészt megvalósult. A csemetetermelés, bár kedvező adottságok között történik, mégis számos, a tájra jellemző módszert igényel. Elsősorban a vizlevezetóst kell biztosítani a csemetekertekben, mert a magasan fekvő, viz-átnemeresztő agyagszint miatt az álló-víz a csíracsemeték pusztulását okozza. Emiatt a csemetekerti utak kiképzése árokszerűen lemélyítve történik. Ugyancsak a vizlevezetést szolgálják a mélyített gyomláló ösvények, amelyek Árokszerűen lemélyített út a csemete- Természetes erdeifenyő-újulat kertben az árokszerű utakba vezetik a vizet. Emellett egyes kertekben az ágyásokat is domborúan kell kialakítani. Az árokutak vezetik az összegyűlt vizet a kapcsolt árokrendszerbe. A vizlevezetés megoldása nélkülözhetetlen amiatt is, hogy a magas páratartalmat némileg csökkentsük. A savanyú talaj, a nedvesség a gombák számára optimális életfeltételeket biztosít, s ezek nem kerülik el a csemetekerteket sem. így pl. az Ef csemete megnevelése a Lophodermium pinastri állandó károsítása miatt nagy gondot okoz. Sajnos, újabban az egyéves csemetéken is károsít, ellentétben az irodalmi megállapításokkal, melyek szerint a kétéves csemetét támadja meg. Mindezek okozója az átlagosan 80%-on felüli relatív páratartalom, a talaj szellőzetlensége. A szellőzöttség biztosítására kell a vízlevezetés mellett a legnagyobb gondot fordítani. Sajnos a csemetekerti árokrendszerek miatt a gépesítés megoldhatatlan feladat még ezen a vidéken. Egyesek ajánlják az árkoknak rőzsekötegekkel való kitöltését, de a megoldást valószínűleg csörlősrendszerű gépek fogják adni.

18 Ennek ellenére a csemetetermelés pénzügyileg is eredményes az egységnyi területen megnevelt magas csemeteszám miatt. A megtermelt csemete helyben áll rendelkezésre az erdőfelújítások, erdőtelepítések céljára. Tarra vágott területek felújításáról már nem beszélhetünk, mivel a tarvágást sikerült kiküszöbölni. A véghasználati területek felújítása természetes úton, vagy magvetéssel, illetve csemeteültetéssel végrehajtott alátelepítés útján megoldottnak tekinthető. Az egyes erdőtípuscsoportokban a felújítás módja különböző. Elegyetlen, cserjeszintes és bükk-gyertyános erdeifenyvesek az örségben természetes úton magról felújíthatók. Az elegyetlen erdeifenyvesek alatt célszerű a sűrű moha és Calluna szőnyeget felszaggatni a lehulló mag jobb befogadása érdekében. Bár az újulat megtelepülése enélkül is sikeres lehet. Jobb talajokon, ahol a gyomnövények is fellépnek, mesterséges magvetéssel kell a természetes újulatot kiegészíteni. A cserjeszintes és bükk-gyertyános erdeifenyvesekben az első megbontás alkalmával a cserjeszintet és a gyertyánt a magtermésre visszahagyott bükk kivételével el kell távolítani. Ezek alatt általában nudum állapot van. Talajuk kiváló magbefogadó képességű, ellenben komoly, fékentartó munkát igényel a feltörő gyertyán és egyéb sarjak visszaszorítása. A megbontás mindhárom erdőtípusban egyenletesen kezdődik és ezt követően az újulat megtelepülésétől függően folytatódik. A felújítás ideje az erdőtípuscsoporttól függően 5 10 év. Legrövidebb idő alatt az elegyetlen fenyvesek újíthatok fel. Ott, ahol a jövő állomány fafajgazdagságát növelni akarjuk, a felújítás ideje 10 évet is igénybe vehet, főleg akkor, ha a bükk felfuttatására gondolunk. A bükkösök és tölgyesek felújítása az országosan alkalmazott módszerek szerint történik. Az örségben található gyertyánosok azonban mind alátelepítés útján kerülnek felújításra, mivel ezek a termőhelyek alkalmasak arra, hogy fafajcsere útján az Abies-félék, Douglas és Lf területét növeljék. A felújításokkal párhuzamosan folynak a mezőgazdasági művelésre all álmatlan területeken az erdőtelepítések. Közel 4000 ha betelepítendő terüle bői 2500 ha-on történt eddig meg az erdősítés. A hátralevő rész betelepítése is megtörténik, mihelyt azt erre a célra a földrendezések során átadják. Az új erdőtelepítések 96%-a Ef. 3%-a Lf és 1%-a T. A telepítés előtt a tányéros gyephántáson kívül egyéb talajelőkészítés nem történik. A hálózat lxl m-nél nagyobb nem lehet az Ef elböhöncösödése miatt. A cél mindenütt háromszintű állomány kialakítása. A fátyolszintbe 10 X 10 m-es hálózatban Vf kerül, ezt lehetőség szerint a főállomány telepítése előtt egy évvel kell ültetni, hogy elegendő előnye legyen fényigényes koronájának szabad h fejlesztésére. Ezalatt következik a gerincet képező Ef. majd a B. Gy. esetleg klhból kiképzett második szint, amit vagy az Ef telepítése után 1 2 évvel, vagy a főállomány éves korában kell alátelepíteni állománykiegészítő munkaként. Mind az erdőfelújítások, mind pedig az erdőtelepítések során a háromszintű állományok nevelése és kialakítása a cél. mert ez adja az Örségben megtermelhető legértékesebb és legtöbb faanyagot a talaj védelme és javítása mellett. A termőhelyi viszonyok lehetővé teszik azt. hogy egységnyi területen három szint álljon. Véghasználati korban ezen állományok megfelelő neveléssel 600 m 3 /ha fatömeget adnak (80 m 3 Vf. 400 m 3 Ef. 120 m 3 B Gy) amihez hozzászámítva a közel 300 m n -es előhasználatok során kikerülő ha-onkénti fatömeget, akkor ez a 90 éves vágásforduló mellett átlagosan elosztva 1 évre 10 m 3 /ha faanyag megtermelését jelenti.

19 Természetesen mindez csak a helyes erdőnevelési eljárások alkalmazásával érhető el. Jelenleg a legnagyobb feladatot az erdőnevelési munkák során azok az állományok adják, amelyek a régi, helytelen tisztítások és gyérítések miatt nem kielégítő fejlődésűek. Pozitív irányú nevelővágások alkalmazására csak az elmúlt két évben került sor, amelyek azt mutatják, hogy a nevelővágások során kitermelhető fatömeg lényegesen meghaladja az eddigi mennyiségeket. A maximális mennyiség azonban jelenleg csak az átmenet miatt nem termelhető ki. Az állományok megfelelő állékonyságának és elmaradt koronafejlesztésének pótlása fokozatosan oldható meg. Az eddig végzett felvételek azt mutatják, hogy az őrségi erdők zömét alkotó erdeifenyvesekben a ha-kénti törzsszám mindenütt meghaladja a fatermési táblákban jelzett mennyiségeket még éves korban is, db-al. Ugyancsak nagyobb a ha-kénti fatömeg is, ellenben hiányzik a megfelelő méretű fa. Az előbb említett korú fák fatömege 0,1 0,15 m 3 -rel marad alul a fatermési táblák szerint előírtaknál. Kellő fejlettség hiánya a negatív jellegű nevelővágásokban is keresendő. Az Őrségben jelenleg folyó erdőnevelés már egyre inkább a pozitív irányt mutatja. Régi üzemtervek tanúsága szerint tisztítások alkalmával 1 m 3 /ha, gyérítéssel pedig 5 6 m 3 /ha fatömeget termeltek ki. vagy sok esetben még ez is elmaradt. Ma ezzel szemben 5 6 m 3 /ha fatömeg kerül ki a tisztítások során, gyérítéseknél m 3 /ha-nál tartunk, s ezt fokozatosan 20 m 3 /ha-ra lehet emelni. Mindezek ellenére nyugodtan állíthatjuk az aggályoskodókkal szemben, hogy nem zsaroljuk ki erdeinket, hanem gondoskodunk arról, hogy az évi növedék a legértékesebb törzsekre rakodjék. Az őrség a magyar erdőtájaknak egyik gyöngyszeme. Sokat kellene még írni róla, hogy részleteiben megismerjük teljes értékét, szépségét. Azonban úgy vélem, hogy az ismertetettek betekintést adnak a terület termőhelyi viszonyaiba, az elmúlt időkben és a jelenben folyó erdőgazdasági munkára és rávilágítanak arra, hogy az őrségi erdészek miként kapcsolódnak be a lehető legnagyobb értékű és mennyiségű faanyagtermelésbe. Erdők a Nyírségben KOVÁCS J Ó Z S E F Nézem ezt a szép világot Mennyi bűbáj, mily talányok! Mind amit körülöttem Iátok. (Vajda János: Nádas a tavon.) Mire a barázdabillegető az utolsó hófoltok búcsúztatására megérkezik a Nyírségbe, az ekehasított homokot már simára egyengette a viharos erejű szél. Honnan is tudhatná, hogy néhány nappal korábban a csupasz buckatetőkről felkapott homokfelhők mily félelmetes nagyszerűségben füstölögtek tova, elborítván alattuk a lazaságba gyökeret ereszteni igyekvő zöldelő rozsvetéseket. Az egymást sűrűn követő, végeláthatatlan hullámos halmok évtizedektől fogva engedelmesen formálódtak a vadul süvöltő szél erőszakos simogatása alatt. Párhuzamos elrendezésükről, szabályosan ismétlődő soraikról az egykori uralkodó széljárás ma is könnyen megtudható. A fajokban szegény, csenevész növényzet nehezen tud itt megkapaszkodni a folyton mozgó kvarcszemecskék között. Egyrészt már a csírázás különböző!. :. A

20 szakaszaiban halálos sérülés éri. Amelyik pedig nagynehezen megveti a lábát, a kevés tápanyag és még kevesebb nedvesség koplaló kúráján keresztül építi iel szánalmas, satnya kis testét. Egyébként sincs sok idő valami robosztus növénytest kifejlődéséhez. A talajban felraktározott téli nedvességet kell nagyon gyorsan felhasználni, hogy mire a kánikulai hőség és az aszály ideje elérkezik, a kis növény is betölthesse minden élőlény számára azonos természetadta hivatását: a születést, fejlődést, virágzást és a faj fennmaradását biztosító mag érlelését. Utána már csak az enyészet következik, de egy parányi kis termés, esetleg egy gyökérdarabka, mely kedvező körülmények közé került, viszi tovább az életet, ahogy az nagyszerű harmóniában ismétlődik oly régtől fogva. Kovárványos buckatetőn megmaradt az akác Elnevezését a történészek, vagy még inkább a nyelvész kutatók szerint nem a nyírfától kapta, hanem a régmúlt idők nyír"-kos klímájától, vagy még inkább a számos vízzárvány, tocsogó és láp között csordogáló erecskéktől, melyeket együttesen,,nyir"-oknak nevezett az egykori pákász-ember. Kiterjedése Szabolcs megye egész területén és Hajdú megye egy részén mintegy ha. Ebből erdővel borított ha. Legnagyobb folyója a Tisza, mely kelet felől érkezve Vásárosnaménynál északra fordul, majd Záhonynál délnyugati irányban megtörve folytatja útját, két oldalról körülhatárolva ezáltal a Nyírséget. A medrét örökösen változtató folyó a szabályozás előtti időben évenként többszöri áradással táplálta a mélyedések lefolyás nélküli tavacskáit, s ezek mint megannyi párologtató vízfelület a környező növényzet fejlődésére kedvezőek voltak. Elemi talajalkotó kőzet mindenütt a pleisztocén korból származó homok; helyenként 108 m mélységben is előfordul. A peremvidékeken viszont a homok alá 4 5 km-re benyúlva, különböző mélységben de a felszínhez közel eolikus eredetű lösz található. A mindvégig mésztelen, vagy csak ritka helyeken gyengén meszes, tömegében mégis csak savanyú homokon barna erdőtala-

21 jok alakultak ki, a déli részeken most is mozgó lepelhomok borítással. A buckák közötti laposokban, helyenként kétes erdősítési értékű iszapos vagy kissé agyagos, hamuszürke színű, csigaházmaradványokkal tarkított réti talaj az uralkodó. Gyakori a gyepvasérc és a tőzeges lápitalaj. A buckák jellegzetessége a mindenütt jelen levő, rozsdavörös színű, mintegy 20 cm-ként közel vízszintes rétegeződésben párhuzamosan ismétlődő kovárvány. A humusz és agyagkolloidokban gazdagabb kovárványrétegek jelentősége az erőteljesebb vízkapacitásban rejlik, ami még a közbezárt rétegek vízgazdálkodását is javítani tudja. A növényzet gyökérkomplexuma a kovárványrétegekben főleg azonban közöttük mindig dúsabb, ennek következtében kovárványos termőhelyeken mind a fásnövényzet, mind a mezőgazdasági növények fejlődése erőteljesebb. Csakis ezzel magyarázható, hogy a homokbuckák megfelelő agrotechnikai eljárásokkal még aszályosabb időkben is elfogadható termésátlagot adnak és helyenként igényesebb fafajokból álló erdők (gyertyános-tölgyesek) állnak rajtuk. A múlt századvégi vízszabályozási munkák számos csatornahálózata levezette a sok pangó vizet a Tiszába, melyet egyidejűleg gátak közé szorítottak. A kanyarok átvágásával meggyorsult a víz lefolyása, és lejjebb szállt az altalajvíz nívója. Nyertek ugyan ezáltal évtizedekig kiválóan termő szántóföldeket, de a sok párologtató vízfelület elvesztésével lényegesen megváltoztak a klimatikus tényezők. Ma már csak néhány természetvédelem alatt álló terület, mint

22 Bátorliget, Mohos tó, a Fényi erdő stb. őrzi ha nem is egészen a maga ősi érintetlenségében az egykori Nyírség flóráját és faunáját. Ezeken a néhány holdnyi mocsaras területeken, páradús környezetben él az alhavasi éghajlat alatt őshonos zerge boglárka, (Trollius europaeus) a jégkorszakból itt maradt szibériai hamuvirág (Ligularis síbirica). Itt él továbbá szép számmal a hazánk területén máshol már alig látható elevenszülő gyík (Lacerta vivipara). Néhány helyen, mint Baktalórántházán, a Sóstó egy részén, Aporligeten, Ombolyon és Pusztateremen, kivénült, őseredetű tölgyesek festői csoportja bizonyítja, hogy üde talajon és párás éghajlati viszonyok között a nyírségi homokon is otthonosan érzi magát ez a fejedelmi fafaj. Csatornák mentén, a legvízesebb mélyedésekben, már csak elenyészően kevés területen a szil-kőris-tölgy ligeterdő társulását, lehet látni, a száraz buckatetőkön pedig mint másik véglet a pusztai tölgyesek elöregedett csoportjai találhatók. Ez utóbbi már elegyetlenül jelentkezik; ennek oka a termőhelyi sajátosságokon kívül abban is kereshető, hogy az ápolóvágások során minden gyomfát" kiirtottak mellőle. A többszáz éves hatalmas törzsek alatt galagonya, az üdébb helyeken bodza, a széleken pedig csenevész kökény szerénykedik. Gyakori a revesedett szövetű, hatalmas átmérőjű böhönc. Ez itt csak azért maradt meg az utókor számára, mert az első világháború utáni idők magas jövedelmet biztosító talpfatermelése erre a célra nem tartotta alkalmasnak. Az elárasztásnak ki nem tett helyek gyertyános-tölgyesei összesen alig haladják meg a néhány száz hektárt. Ritka szép, reliktum erdőfoltok ezek, nagy törzsszámmal és nagy fatömeggel. A hatalmas tölgyek között szerényen az alsó szintben viszamaradt a gyertyán. Almos talajuk kissé napsütött foltjaira zöld szőnyeget borít a bükkösök talajjellemző növénye: a szagos müge (Asperula odorata). A középkorú csoportok színfoltját élénkíti a szép számmal jelenlevő nyír. Szemmel láthatóan nem érzi jól magát a szárazzá vált éghajlat alatt. Leginkább tavasszal szembeötlő a világpompában díszelgő sok-sok vadcseresznye. Gyakori látvány ezeken a helyeken, hogy csak az előző vágásokból visszahagyott makkfák" képviselik a tölgyet. Az erdő szerkezetéből megállapítható, hogy annak idején a felújítást a természetre bízták azzal az elgondolással, hogy az anyafák vessék be a vágásterületet. Bármilyen jól sikerülhetett is az önvetés, a nélkülözött ápolások következtében elgyertyánosodott az újulat, a sűrű gyertyánszövevényből ki nem termelt anyafák pedig megmaradtak egy második, esetleg egy harmadik vágásforduló számára. A két háború közötti időkből eredő fiatal gyertyános-tölgyesekből már alig lehet mutatót találni. A természetes felújítás lehetősége a megváltozott éghajlati tényezők között elenyészően kis területfoltokra korlátozódott, a mesterséges felújítás költségét és kockázatát pedig nem vállalták az akkori erdőbirtokosok. Baktalórántházán egy ilyen ritkaságszámba menő, igen szép fiatalos keletkezését akként magyarázzák az idősebb emberek, hogy jó makkterméses esztendő telén végrehajtott tarvágás végeztével, az erdő területén összegyűjtött és tavaszig elvermelt makkot a- faanyag lehordása után sűrű fészkekbe bekapálták. Ahol eredetileg is ritkább a gyertyán az előző állományban, ott tölgycsoportok, másutt gyertyáncsoportok alakultak ki, kefesűrűségben. Helyenként elszórtan egy-egy nyír, cseresznye, szil, mezei juhar elegyíti az állományt s dicséretére legyen mondva alkotójának, a ritkásan közbevetett vöröstölgy kiemelkedő koronaszintjével iskolapéldáját mutatja a többszintű koronaboltozatnak. A homokbuckák magasabb térszintjében ugyanakkor erdei-

23 és feketefenyőcsemete ültetéssel pótolják a tölgyvetések sikertelenségét s már zárt fenyőfiatalos foltok hirdetik az elgondolás helyességét. A legüdébb talajokon álló tölgyesekben még előfordul az itt őshonos ezüsthárs. Különösen nagyméretű és mutatós csoport van ebből a Fényi erdőn, de Baktalórántházán is találtunk belőle. Fajtájának talán utolsó példányai felkarolásra és elegykénti ültetésre biztatnak, s ez sikerrel is fog járni akkor, ha eltűnésüket az emberi tudatlanság, vagy kapzsiság okozta, de meddő fáradozásnak ígérkezik, ha számuk a megváltozott klimatikus tényezők hatására apadt le. Erdősítéseink és alátelepítéseink sok-sok sikertelen próbálkozása óvatosságra int. Szárazabb helyeken vagy durvább-szemcséjű homokon elpusztulnak, vagy a legjobb esetben élnek ugyan, de nem fejlődnek. ma Homokbuckán álló erdei- és feketefenyő Az őseredetű maradványtölgyesek ma már szinte kivétel nélkül reliktum jellegűek a nyírségi tájegységben. Felújításuk és visszaerőltetésük egy-két kisebb hely kivételével nagyobb költséggel járó, bizonytalan kimenetelű vállalkozás. Tudomásul kell venni, hogy a lecsapol ásókkal alacsonyabb lett a Jevegő abszolút páratartalma. Egyidejűleg a nedvességet oly könnyen eleresztő homoktalajok szárazabbak lettek, s a szárazzá válást tovább fokozza a földfoglaló ember erdőpusztítása, ami utat nyitott a szárító szelek párolgást siettető hatásának. Végül feltételezhetően alább szállott az altalaj víz átlagos nívója s ezzel mélyebbre került a kapilláris vízemelkedés felső határa. A félreértés elkerülése végett le kell szögezni, hogy nem az erdősítés sikere a kockázatos, hiszen különböző agrotechnikai eljárásokkal a talaj vízháztartását ideig-óráig előnyösen meg lehet javítani. A magvetéssel, jó csemetével, kifogástalan munkával végzett erdősítések megeredése jó, megmaradása elfogadható. A nehezen versenyző pótlások, különösen a fejlődésben megállott erdősítések, fiatalos és középkorú állományok teszik elgondolkodóvá a szemlélőt. A sikertelenséghez hozzájárul, hogy az éghajlati vagy talajtani okok miatt csökkent életműködésű organizmus nehezebben tudja elviselni a különböző betegségeket, gomba- és rovarfertőzéseket, pedig ezeknek mindenkor ki van téve.

24 Mindez magyarázza az első világháború utáni időkben az akác térfoglalását, ami ma már jóval 50% felett van. Elterjedéséhez hozzájárult az alacsonyabb felújítási költség, a rosszabb termőhelyen is biztosabb siker, a gyorsabb fejlődés, rövidebb vágásforduló és a faanyag sokoldalú használhatósága. Gyakori volt, hogy az erdőbirtokos az alföldfásítási törvény nyújtotta kedvezményekkel élve akáccal ültette be a kétes mezőgazdasági jövedelmet biztosító futóhomok buckákat. Arra is volt példa, hogy az erdősített kopár homokbuckák helyett a kiirtott őstölgyes területeken jól jövedelmező mezőgazdálkodást kezdeményezett. A nyírségi akácosok egyébként jól növekednek. A kevesebb nedvességgel megelégedő, levegős talajt kedvelő akác mindenütt jól érzi magát. A nem ritkán 2 cm-t is meghaladó évgyűrűk, az egyenes, hengeres, ágtiszta törzsekből kapott nagy szerfaszázalék, a éves korban 200 m 3 /ha-t elérő vagy meghaladó fatömeg helyet követel továbbra is az akác számára. Kisebb próbálgatásoktól eltekintve az akácosok elegyetlenek. Jelzik a talaj jóságát. A legmagasabb buckatetőn is jól érzik magukat, ha az kovárványban gazdag, bár magassága és fatömege a buckatető felé haladva fokozatosan csökken. A légjárás nélküli teknők fagyzugaiban sínylődik az akác, gyakran ki is pusztul. Nem szereti a déli és délkeleti kitettségű meredek oldalakat sem. Az elegyetlen akácosok helyén a korszerű, erdőművelési követelményeknek megfelelő, elegyes akácosok létesítése még nem egészen megoldott feladat. A kiemelkedő koronaszintben szívesen társul a keskeny koronájú óriásnyárral. Árnyalását is jól türi, magassági növekedésére szinte serkentően hat. Sok szép példája látható e társulásnak a nyírbélteki és a nyírteleki erdőben. Üde talajon a bodza biztosít kiváló cserjeszintes talajtakarót. Az akác kezdeti erőteljes növekedése veszélyessé válhat a vele egyidőben ültetett egyéb fajokra. A fehérnyárral vagy fenyővel történő elegyítéskor fejszével kell féken tartani a maga körül mindent elnyomni igyekvő akácokat. Az árnyékot is hihetetlen szívóssággal tűri. Nemrégen olvastunk meg egy 46 éves, jól záródott feketefenyő állomány alá behúzódott, alig 2 m magas, mintegy 3 cm törzsvastagságú példány vágáslapján 26 évgyűrűt. A fenyők közül elsősorban az erdeifenyővel lehet gyors és biztos sikert elérni. Buja növekedésű, 3 4 éves kortól kezdve vezérhajtása tavaszonként az egy métert is meg tudja haladni. A szárazabb buckahátakon azonban évtől csökken a növekedés erélye, a fapalást felrakása is gyengül és 40 éves kortól kis csoportokban kezdetét veszi a pusztulás. Üde laposokon, kovárványdús, enyhe lejtésű, északi vagy északnyugati kitettségű oldalakon kifogástalan a szabályosan feltisztult állományok egészségi állapota, fatömege megközelíti az erdeifenyős termőhelyek hozadékát. Végtelenül érzékeny a rovar- és gombafertőzésekbe, az árnyalást nem tűri. A feketefenyő termőhelyállóbb. Azonban lassúbb kezdeti növekedése alatt jobban ki van téve a különböző károsításoknak. Lombbal nehezen elegyíthető, téresebb állásban görbe törzset és számos vastag oldalágat nevel. Csak a kimondottan száraz buckatetőkön és a meredek, déli kitettségű oldalakon indokolt az ültetése. Igen sok próbálkozás történt nagyrészt elegyetlenül a feketedióval. A magasabb térszintben elpusztul. A Calamagrostissal egyedül nem tud megbirkózni. Az ófehértói útkereszteződés mellett egy laposfekvésű, háromszög alakú feketedió táblának a felét 20 évvel ezelőtt gyertyánnal alávetették. Követendő példaként mutogatták évekig. Ma már megállapítható, hogy fejlődése a tökéletes almos állapot ellenére sem jobb, mint a gyepszőnyeges környezet-

25 ben mellette álló, vele egyidős állományé. A sűrű gyertyán második koronaszint erőteljes vízfogyasztása végzetesnek ígérkezik a felette levő feketedió számára, melynek törzsszáma évről évre fogy. E látvány ellenére mélyrétegű, üde, vályogos tölgytermőhelyen elszórtan, elegyként továbbra is vetni kell ezt az értékes fafajt. Magaskőris alig fordul elő a nyírségi homokon. A vizek eltűnésével párhuzamosan kihalóban van, az utolsó maradványok a nedves, lápos részeken hirdetik, hogy egykor e tájegység ősnövényzetéhez tartozott. A nyarak közül az óriásnyár érdemel figyelmet, hiszen csaknem egyedül képviseli fafaját s talán nem sok túlzás van abban, hogy itt volt a hazai elterjedésének bölcsője. Ahogy az elődök beszélik, egyik erdőbirtokosnak közeli Göcsmentes, hengeres törzset nevel a gyertyános-tölgyes szálerdő rokona kanadai követ volt. A húszas évek táján ő küldötte az első simadugvány köteget, melyből az anyatelep készült. Az erről szaporított dugvánnyal erdősítették be az orosi erdőn folydogáló csatorna mellett mintegy 10 ha-nyi szántó területét. Ez az erdő tanúskodik nagyszerű fejlődéséről, akklimatizálódó hajlandóságáról. Fatömegadata nem alkalmas az összehasonlításra, mért az erdők államosításakor az erdőtulajdonosnak engedélyezett éves véghasználat fatömeget a legszebb példányaiból termelték ki. Annak idején szertelenül ültették laposokra és buckatetőkre egyaránt. Sok esetben elegyetlenül, de szintén minden erdőtípusban megtalálható. A magasabb térszint szárazabb termőhelyén is megáll, de rövid idő alatt nagy fatömeget csak rendezett vízháztartású, vályogosodó talajokon produkál. Sok nedvességet tartalmazó törzse hideg teleken hosszanti irányban végig reped. Ez a tulajdonság csökkenti a törzs műszaki értékét, mégis érdemes és kell vele foglalkozni, mert a forgácslemez- és a farostlemezgyártás számára nyersanyagbázisul szolgál. A többi nemesnyárakból mutatóban is alig akad egy-egy példány. Hazai nyár is igen ritka. A fehér- és szürkenyár még elvétve előfordul, a rezgőnyár lápi jellegű laposokban kisebb csoportokban jól érzi magát, de a

26 feketenyár, az ártereket kivéve, sehol sem jelentkezik; Hiánya a Nyírségen is érthető, ha meggondoljuk, mi volt az értéke korábban a hazai nyárfaanyagnak. Ezért terjedt el az akác, míg a hazai nyarak felkarolásával nem foglalkozott senki. Akad néhány magas törzsű, több figyelmet érdemlő éger is a mélyebb horpadásokban, csatornák mentén, és ezzel le is zárul az erdőkben tenyésző főbb fafajok sora. Nem lenne teljes a Nyírségről alkotott kép, ha hallgatnánk az új erdőtelepítésekről, amelyek szétszórtan, több ezer hektár kiterjedésben sok mindenről tanúskodnak. A felszabadulást követően megváltozott a földbirtok tulajdonjogi helyzete. Egymás után ajánlották fel a községek erdősítési célra a mezőgazdasági műveiéire gazdaságosan nem használható földjeiket. A helyenként már gyérítés korba forduló erdősítések egész sora bizonyítja az elgondolás és a végrehajtás helyességét. A leveleki Póka hegy, a piricsei Verestanya, a magyi ördöghát akácerdősítései a kezdeti időszak legelejére esnek, amikor a csemetekertekben nem volt más, csak akác. Az elegyetlenség hibájától eltekintve nagyszerűen takarják a i szépen fejlett fiatalosok a birkalegelőnek is sovány homokot. Ezt követően nagyobb foltokban a sakktáblaszerű" elegyítések korszaka következett. Lehet, hogy helyenként egy kis túlzással, csupán a sakktáblaszerűség" kedvéért, hibák is történtek, de nagy általánosságban ez már fejlettebb formája volt az erdősítéseknek. Nagydobos, Nyírparasznya, Kisbaromlak, Csapiárostag, Nyírvasvári stb. összesen mintegy fél ezer hektáron tárja elénk a különböző talajon helyet kapott egyes fafajok viselkedését. A fő fafajok tekintetében az alapelv az volt, hogy a kocsányostölgy számára kell fenntartani a legmélyebb fekvésű, üde helyeket. Ahol a talajvíz mélyebben van, ott a lábazati hajlatokban a vöröstölgy ültetése látszott célszerűnek. A buckák északnyugati, szélesebb, felmenő oldalára erdeifenyő, míg a keleti és déli, meredek lejtőire feketefenyő került. Ez az időszak egybeesik a nagy fenyvesítések idejével, amikor is az akácot néhány évig mellőzték. Már ezzel az egyszerű termőhely megválasztással igen sok, nagykiterjedésű erdőtelepítés sikerült és hiánytalan soraik, remek fejlődésük ma a szélerózió gátvetői. A változatos termőhelyek fő fajai közé végül szálanként bekerültek az árnytűrő fafajok is. Igy a tölgy közé a gyertyán, a hárs és a juharok; az akác közé az óriásnyár, fehérnyár, zöldjuhar és bodza; a fenyők közé az akác és a fehérnyár. Festő ecsetjére kívánkozik a nyírbélteki Csere-erdőn a vöröstölgy és erdeifenyő szálankénti elegyítése, a kisbaromlaki csatorna mellett a kocsányos tölgy és feketefenyő elegyítése. Mindkettő hétéves, elszórtan gyertyánnal, juharfélékkel homokon ritkán látható állományszerkezetet alkot. Tisztítási korban van a ricsikai óriásnyár, akác. fehérnyár, fürtös- és zöldjuhar elegyítés, a vöröstölgy, fürtös-juhar, am. kőris, gyertyán és óriásnyár keverék. Mindkettő alatt almos állapot van kialakulóban, az együttélésre kényszerített valamennyi fafaj kiváló fejlődésű. Most már szinte állandóan fejszével a kézben kell az egyes fák kivágásával, mások megsegítésével a legjobb elegyarányt kialakítani. Egy erdőgazdasági táj egyszerű leírásával, az egyes fafajok viselkedésének ismertetésével csak általános képet lehet rajzolni. Nagyobb mélységben elemezni a jelenségeket csak a lassan meginduló termőhelyfeltárás aprólékos, mozaikszerű kutatómunkáján keresztül lehet, mely végkifejlődésében a remekül megfogott termőhelyláncok felismeréséhez fog vezetni. Ennek eléréséig még hosszú lesz az út, de mielőbb el kell ide is jutni, mert a száraz nyírségi

27 hornok nagy fatömeget gyarapító erdőt tud termelni akkor, ha a fafaj megválasztás az összes termőhelyi tényezők figyelembevételével történik. A legutóbbi tíz év szétszórt, több ezer hektáros erdősítésének minden hektárja tanulság a tanulni vágyó ember számára. Tavasszal most is kegyetlenül, erősen fújnak a böjti szelek, de már nem vörösödnek a kinyalásos buckatetők, mert erdők szelídítik a Kárpátok jeges fuvalatát. Nem marja már a száguldó homokfelhő az erdősítést tervezők szemét, mert fiatal erdők lombtakarója alatt ismét mozdulatlanságra kényszerült a homok. Kinek kell a gazdálkodást irányítani erdeinkben? JABIOKOV A, S Z. akadémikus (Lesznoje hozjajsztvo : Moszkva t. sz. 11:1-17. p.) Az utóbbi időben a sajtóban széles körben tárgyalják az erdőhasználat kérdéseit és az ezzel kapcsolatos szervezeti problémákat, valamint az erdőgazdálkodás irányításának módjait. Több szövetséges köztársaság már határozatot fogadott el az erdőgazdaság irányításának átszervezésével és az erdőhasználat szervezeti felépítésével kapcsolatban. Azonban ezek a határozatok nem tükröznek egységes, az egész ország számára közös elvi közeledést az erdőgazdaság szervezési kérdéseihez, ami nélkül, nézetünk szerint, gyakorlatilag megoldatlan marad erdőkincsünk megőrzésének, növelésének és a nép érdekében történő ésszerű felhasználásának kérdése. Az ilyen egységes irányzat hiánya következtében az erdőgazdaság átszervezése különbözőképpen folyik az egyes köztársaságokban. Feltehetjük a kérdést, hogy helyes-e ez és nincs-e itt az ideje annak, hogy végül is komoly figyelmet fordítsunk az erdőgazdaság helyzetére és megtaláljuk e probléma egészében történő célszerű megoldását. Az alapvető kérdésben hogy kinek kell a gazdálkodást irányítani az SzSzSzK erdeiben i a sajtóban arra a teljesen helyes következtetésre jutottak, hogy az erdőnek egy gazdája kell legyen. De az arra vonatkozó javaslatok, hogy ki is legyen a gazda, különbözőek és gyakran nem tárgyilagosak. Különösen kevés tárgyilagosságukkal tűnnek ki a faipari dolgozók javaslatai, akik a Lesznája promüslennoszty" hasábjain lépnek fel. Itt valamennyien a hivatali hangulatot képviselik, ami, sajnos, nemcsak nem változott meg, hanem ellenkezőleg, erőteljesen él és terjed. Ha elolvassuk a cikkek tömegét, amit ebben az újságban közöltek, akkor könnyű meglátni, hogy valamennyi cikkben igyekszik a szerkesztőség arról meggyőzni az olvasót, hogy e kérdés egyetlen helyes megoldása a gazda" megválasztására vonatkozóan az, ha az erdőket átadják a faiparnak és úgy egyesítik az erdőgazdaságokat és a fakitermelő üzemeket, hogy ebben a..gazda" a fakitermelő lesz. Az újság csak azokra az erdőgazdaságokra tesz kivételt, ahol már nincs mit vágni és következésképpen a faiparosoknak ott már nincs mit keresni. Ha elfogadnánk ezt a javaslatukat, akkor elkerülhetetlenül nem egy gazda lesz az erdőben", hanem néhány: az ország egy részén a faipar, a másikon az erdőművelés. A cikk szerzőinek helytelen javaslata, amit elvvé" emeltek fel, annak a legfontosabb kérdésnek az elvtelen megoldásához vezetne, amitől erdeink sorsa függ. Az Izvesztyija" napilap néhány aktuális anyagot és egy igen érdekes és tárgyilagos cikket közölt Az erdőnek egy gazdára van szüksége" címmel. Az erdőművelők széles köre hálás lenne az újságnak, ha ebben az irányban folytatná a munkáját és az erdőgazdaság sorsáról folyó vitát konkrét javaslatig vinné el, az ország, életének más fontos kérdéseihez hasonlóan. A Szelszkoje hozjajsztvo", annak a minisztériumnak a sajtószerve, amely jelenleg hazánk erdeinek irányításáért felelős, csodálatos közömbösséget tanúsít és ez ideig nem tartotta fontosnak, hogy szót emeljen ebben az időszerű kérdésben. Olyan helyzet jött létre, hogy állandóan csak a faipar dolgozóinak hivatalos hangját lehet haliam és ez nyomást gyakorol a közvéleményre. Az erdőgazdaság dolgozói pedig szemmelláthatóan nem jutnak szóhoz és nem tudják kimerítően, elejétől a végéig kifejteni véleményüket ebben a kérdésben.

28 Ha visszaemlékezünk azokra a felszólalásokra, amelyek a múlt évben az Erdőművelők összerósz Értekezletén hangzottak el, azt lehet mondani, hogy az erdőművelők véleménye gyökeresen különbözik a fakitermelőkétől. Feltételezhetjük, hogy ez a vélemény sem változott meg, hanem ellenkezőleg, jelentősen megerősödött. Ha az erdőgazdaság dolgozóinak nagyszámú seregét megkérdezzük az erdő gazdájára" vonatkozóan, akkor túlnyomó többségük határozottan azt feleli: Ideje már a Szovjetunióban és annak minden részében (köztársaság, vidék, terület) levő erdők számára olyan igazgatási szervet létrehozni, amely biztosítja, hogy az erdőben egy gazda legyen." De ki is legyen ez az egy gazda az erdeinkben: a fakitermelő vagy az erdőművelő? Vagy valaki harmadik? Annak érdekében, hogy az erdőhasználat jelenlegi szakaszában helyesen feleljünk erre a kérdésre és a jövő perspektíváját tartsuk szem előtt, meg kell állni röviden az erdőgazdaságot és a faipart megkülönböztető elvi sajátságok elemzésénél. A faipar tevékenységének tárgya a faanyag kezdve a vágásterületen történő kitermeléstől a rákövetkező választékoláson át a mechanikai vagy részben kémiai úton történő feldolgozásig. A fa kitermelésének feldolgozásának folyamata először az erdőben történik, utána pedig, miután a faanyagot a felhasználás helyére szállították, az üzemekben, gyárakban, városokban, építészetben. Egyik esetben a faipari üzemekben a fával való munka azzal végződik, hogy ipari és épületfa választékok formájában értékesítik a felhasználók felé; másik esetben a fát átadják a fafeldolgozó üzemeknek és gyáraknak, amelyek ezt nemesítik, különféle készítményekké, árukká, dolgokká változtatják. Másként mondva, az amit a fakitermelő kivág az erdőben egyik esetben a saját fafeldolgozó üzemének a nyersanyaga (fűrész-, furnér- és más üzemek, cellulóz-, papírgyárak stb.), másik esetben tevékenysége végső termékért alkotja, amit nyersanyagként ad át más felhasználónak (kémiai üzemnek, építőiparnak, mezőgazdaságnak stb.). Így jelenleg a faipar nem egységes szerves komplexum, hanem az ipar egyes ágazatainak az egyesülése, amelyek közel állnak egymáshoz a nyersanyag rokonsága tekintetében! Javasoljátok e nyersanyag termelésének más célszerű szervezését, és a faipar" eddig szilárdnak tűnő épülete megszűnik létezni. Ilyen folyamatot figyelhetünk meg most is, amikor a Faipari Minisztériumot és egyes igazgatóságait megszüntették, ennek egyes ágazatait teljes sikerrel irányítják a helyi szovnarhozok (Népgazdasági Tanácsok Fordító). Következésképpen hazánk egyes közitársaságaiban, sőt ugyanazon köztársaság egyes területein a faipart" jól lehet irányítani különféleképpen: ehhez nemcsak egy, hanem néhány gazdát lehet bevonni. Az esetek többségében ez még hasznosabb lesz, mint az igazgatás előbbi volt hivatali központosítása egy minisztériumban, az igazgatóságokon és leszpromhozokon (faipari gazdaságokon Ford.) keresztül. Ezzel ellentétben az erdőgazdaságot teljesen más alapra kell építeni. A fakitermelő csak egyszer megy az erdőbe kivágni az érett állományokat és kivinni a vágásterületről a kitermelt fatömeget. Minden tevékenysége, tervei és kutatásai, a munkák gépi felszerelése, ezekre a műveletekre összpontosulnak. Miután kivágták az erdőt és elszállították a faanyagot, a fakitermelő elhagyja a területet és valószínű, hogy egész életében erre többet nem tér vissza. Az ország erős technikával látta el a fakitermelőket. Ugyanakkor a fakitermelő az erdőt csaknem ingyen kapja meg a kitermelésre, mert a tőárak olyan alacsonyak, hogy ezt a fakitermelők egyszerűen nem veszik észre. Annak ellenére azonban, hogy különös figyelmet fordítanak a faipar gazdag technikával, szakképzett káderekkel és eszközökkel való ellátottságára, a faipar több éven át rendszeresen nem teljesítette a tervet. Ez kényszerített több iparágat arra, hogy önálló fakitermelést folytasson. Ezért az erdőben sok önálló fakitermelő jelent meg és van ma is, akik életükben szintén egyszer jönnek a területre és nem gondoskodnak az általuk kitermelt vágásterület további sorsáról. Jelenleg évente több millió ha vágásérett erdőt vágnak ki. Törvény szerint ezeket 'a vágásterületeket azonnal fel kell újítani, ami már az erdőművelő dolga. Az erdő felújítása és nevelése jóval bonyolultabb és munkaigényesebb folyamat, mint a faállomány letermelése és a kitermelt faanyag elszállítása. Az erdőgazdaságok nagy felújítási tervet kapnak, azonban az erdőgazdaság dolgozóit nem látják el eléggé technikával és alacsonyabb fizetést kapnak, mint a fakitermelők. De hogy az erdőművelők jó eredményt érjenek el a bonyolult erdőgazdálkodás irányításóban, szükséges, hogy ezek állandóan az adott gazdaságban éljenek és dolgozzanak, lehetőség szerint egész életükben és évente gondoskodjanak a felújításról, a növő erdő neveléséről és védelméről. Az erdőgazdasági dolgozók vállán az erdőgazdaságokban sok nehéz feladat nyug-

29 szik a vágásterületek beerdösítése, a gazdaságilag értékes állományok kialakítása, az erdőnevelés, az erdőkárosítók, betegségek és tűz elleni védelem terén. Csupán e bo^ nyolult folyamat egyetlen szakaszát vették ki valamiért az erdőművelők kezéből a vágásterületen a faállomány véghasználatát, a termésbegyűjtés" és értékesítés szakaszát. Hogyan lehet átadni az erdők irányítását és bennük a gazdálkodás vitelét a faiparnak,^ amelynek a dolgozói csak a fát tudják kitermelni és elszállítani (de még azt sem mindenütt s nem mindig gazdaságosan és műszakilag ésszerűen!) és hogyan lehet rájuk bízni az ország ez igen értékes természetű gazdagságát, amely sokoldalú és hatalmas hasznos jellentőséggel bír a nép élete és jövője szempontjából?, Az erdőállomány nem szénbánya vagy olajkút. Ezt nem lehet kihasználni és elhagyni". Ebben bonyolult gazdálkodást kell folytatni, s lehet, hogy több nemzedék számára. Ezért szükséges, hogy ezt az erdőgazdaság szakemberei irányítsák, akik jól ismerik ezen ügy elméletét és módszereit és el vannak látva korszerű technikával. A történelem azt mutatja, hogy az erdőművelők az esetek többségében jóval jobban vitték a fahasználatot is a kitermelést és szállítást azokban az erdőkben, ahol bizonyos ideig ők voltak az egyetlen gazdák". Ezt meggyőzően alátámasztotta pl. a Glavleszoohrana" (Erdővédelmi Főigazgatóság Ford.) munkája a háború alatt, amikor a művelök kellőképpen és gondosan el tudták látni a frontot és a hátországot minden szükségessel, amivel a győzelemhez hozzájárult az erdő és ugyanakkor nem rosszul őrizték meg az erdőt még az intenzív, harci tevékenység között sem, a háború befejezése után pedig felújították a kivágott erdőket főbb folyóink a Volga, a Don, a Dnyeper, a Nyugat-Dvina (Da'ugava) mentén. És fordítva, a fakitermelők az erdőkben folytatott hosszú tevékenységük eredményeként (a Narkomlesz Erdészeti Népbiztosság rendszerében) nagyon elhanyagolt gazdaságot és hatalmas felújitatlan vágásterületeket és kiégett részeket hagytak hátra, bár akkor is gazdag technikával rendelkeztek a Glavleszoohranához viszonyítva. Már ez is meggyőzően beszél azon kortársaink nézetei ellen, akik mindenképpen, különböző utakon próbálják visszatartani az élet folyását és az egy gazda" elve alatt vissza akarják állítani a már túlhaladott szakaszt az erdőigazgatásban és a szovjet erdőgazdaság szervezetében. Mindenütt, ahol ez lehetséges, bátran és haladéktalanul egyesíteni kell az erdőgazdaság irányításának egész folyamatát, de csak az erdőgazdaságok és erdészetek kezében, tapasztalt szakemberek mérnökök vezetése alatt az erdőgazdálkodás szakképzett dolgozóinak a bevonásával. A fakitermelést és a vágásterületekről a szállító utak mentén levő rakodókra, vagy az úsztatás helyére történő szállítást szintén az erdőművelő szakembereknek kell kézbe venni. Végső esetben az erdőgazdaság irányításának ezt a szakaszát az erdőben a fakitermelők speciális apparátusa végezze el az erdőgazdasági dolgozók lankadatlan ellenőrzése mellett. Az erdészeti irányítás rendszerének megváltoztatását északon és Szibériában a közeljövőben elkerülhetetlenül úgy kell vinni, hogy csökkentik az egyes erdőgazdaságok és erdészetek területét optimális méretekre, hogy lehetséges legyen a helyes gazdasági irányítás technikai szintjének az emelése, amely nem meríti ki, hanem progresszíven emeli az erdők termelékenységét. Az adott időben, mint csupán átmeneti intézkedést, az ország túlerdősült vidékein az erdőgazdaság irányítását úgy is meg lehet valósítani, hogy a faipari és fafeldolgozó szerveknek állandó nyersanyagbázist jelölnek ki az erdőtömbökben azzal a feltétlen követelménnyel, hogy a vágásfterületeket gazdaságilag értékes fafajokkal újítsák fel az erdőgazdaságok szigorú ellenőrzése alatt. Hogyan is kell megszervezni az erdőgazdaságot? Azzal szemben, amit a faipar felépítésének rendszeréről mondtunk, az erdészeti irányítás rendszere a bennük történő helyes gazdálkodás érdekében elvileg más kell, hogy legyen. A faipart, ismételjük, az ügy károsodása nélkül fel lehet osztani különböző gazdasági irányítás között: például, a fakitermelést végezhetik az erdőművelők az erdőgazdaságokban (ez az ügy leghelyesebb és a jövő szempontjából legperspektivikusabb szervezése), vagy egyes nagyobb kapacitással rendelkező fafelhasználók, vagy végezetül, korszerű fakitermelő gazdaságok, a kémiai és fafeldolgozó ipar pedig lehet önálló. A fakitermelésnek az egyes köztársaságok, sőt területek népgazdaságában betöltött jelentőségétől függően, ezt a kérdést a helyi viszonyokból és célszerűségből kiindulva kell megoldani. Ezzel szemben az erdészet irányítása és benne az erdőgazdaság vitele egységes kell, hogy legyen és az erdőben csak egy gazda lehet. És teljes értékű gazda. nem- formailag, hanem lényegében csak a szovjet erdőművelő lehet, aki ezekben az erdőkben vezeti vagy szervezi az ésszerű erdőgazdálkodást.

30 A nagy Lenin még a szovjethatalom létezésének a legelején hangsúlyozta az erdőnek, mint össznépi tulajdonnak a fontos jelentőségét, amit nem lehet felosztani egyes kormányzóságok vagy kerületek között és annál kevésbé a faanyag egyes használói'' között. A Népbiztossági Tanács ismert dokumentumában, amelyet A munkások, parasztok és katonák valamennyi Tanácsához" címeztek április 5-én V. I. Lenin útmutpdást adott az erdőkhöz, erdőgazdaságokhoz és az ország erdőmunkásaihoz, való viszonyra vonatkozóan: hogy valamennyi erdőt számba kell venni, le kell írni és meg kell szervezni bennük a gazdálkodást; hogy az erdők nem képezik sem egyes falvak, sem egyes kerületek, kormányzóságok vagy területek tulajdonát, össznépi tulajdonba tartoznak és semmi esetre sem oszthatók meg vagy oszthatók fel sem egyes polgárok, sem egyes gazdaságok közt". Annak érdekében, hogy megőrizzük az erdőket és fokozzuk hasznos össznépi jelentőségüket, nem lehet az erdőgazdálkodás irányítását azokra a véletlenül idekerült emberekre bízni, akik csupán azért jönnek az erdőbe, hogy azt kivágják! Mindenki megláthatja az erdőhöz való felelőtlen viszony siralmas eredményeit, aki megnézi például az Orlina Szopka jelenlegi állapotát Vlagyivosztok mellett, amelyről kiirtották az erdőt és amely jelenleg terméketlen sziklaként áll a város felett. A rendszertelen vágások eredményét lehet látni a Kárpátokban, ahol a hegyekről ennek következtében nagy területén pusztult le a talaj, vagy a Kaukázusban, ahol helyenként kezdtek kiapadni az ásványvíz források és Kelet-Szibéria sok vidékén, ahol a fakitermelők hetykén végigsétáltak a baltákkal" a gyönyörű fenyvesekben, teljes gazdaként érezve itt magukat. Sok meggyőző és különböző bizonyítókot lehetne felhozni arra, hogy erdeink egységes és ésszerű gazdaságok kell, hogy legyenek és hogy az államnak a gazdaság irányítását olyan kollektívára kell bízni, amely rendelkezik megfelelő ismeretekkel, amely ésszerű gazdálkodást tud folytatni az erdőkben és amelynek megadják az ehhez szükséges felhatalmazást és jogokat. Ugyanakkor ezt a kollektívát műszakilag és anyagilag el kell látni. Jelenleg, például a tyumenszki területen az erdőgazdaságokban vannak 420 ezer ha területű erdészkerületek egyetlen erdész vezetése alatt. Vajon ez az ember ilyen méretű területen tud-e valamilyen gazdálkodást folytatni? Természetesen nem! Ilyen erdészkerület, erdészet és erdőgazdaság pedig az ország északi körzeteiben, különösen pedig az ázsiai részén Szibériában, Jakutiában, Távol-Keleten nagyon sok van. A közeljövőben az északi vidékek és Szibéria iparosításának jelenlegi üteme mellett elkerülhetetlenül felmerül a kérdés, hogy növelni kell az erdőgazdaságok számát és területüket optimálisra kell csökkenteni. Egyetlen erdészkerülctből legalább tíz erdőgazdaságot kell kialakítani. Hiszen Szibériában vannak olyan erdőgazdaságok, amelyek területe felér egy országéval, például Olaszország területével. Nem kell azt gondolni, hogy ez nagyon drága lesz. Az erdők jelenlegi használata valószínűleg a legkevésbé gazdaságos és a legdrágább. Amikor a fakitermelés majd átmegy az erdőművelők kezébe, akkor ha ezek ugyanazokat az anyagi és technikai eszr közöket kapják meg, mint amivel jelenleg a faipar dolgozói rendelkeznek, az erdőművelők a fakitermelést ésszerűbben, gazdaságilag előnyösebben tudják végezni és az erdőgazdaságokat, erdészeteket nagy jövedelmezőségű, kulturált és kimeríthetetlen gazdaságokká tudják változtatni, amelyek jövedelmeznek az államnak és ésszerűen használják fel a fakószleteket. Az erdőgazdaság általunk megvilágított gyökeres átszervezése esetén az erdőgazdaságok nemcsak jobban tudják ellátni az országot fatermékekkel, hanem több jövedelmet is biztosítanak az államnak. Az erdőgazdasági irányítás általános vezetését meg kell hagyni az országos szervek kezében. Ugyanakkor az erdőgazdaság irányításának rugalmasnak kell lenni, amely alkalmazkodik a helyi szükségletekhez is, vagyis ezt szövetséges köztársaságonként, kerületenként kell megvalósítani a mező- és vízgazdálkodással szoros összhangban. Az erdőgazdaságban vezető szerepet a tudománynak kell vinni. A mezőgazdaságban a nép jóval a mezőgazdasági tudományok fejlődése előtt nagy és hosszú gyakorlati tapasztalattal rendelkezett, ugyanakkor az erdőgazdaság ésszerű vitelére kevés tapasztalatunk van. Az erdőgazdaság tartalma pedig hazánkban nagyon sokrétű és bonyolult. Most, amikor a szovjet nép erőfeszítései a párt XXI. kongresszusa történelmi határozatainak a megvalósítására, a kommunizmus építése hétéves tervének a megvalósítására irányulnak, minden tőlünk telhetőt meg kell tenni, hogy határozottan felemeljük az erdőgazdálkodást és továbbfejlesszük az erdészeti tudományt. Az erdészeti tudományban az eredmények mellett van még sok olyan hiba. amit a mezőgazdasági tudománnyal kapcsolatban jegyeztek meg az SZKP decemberi Plé-

31 numán: nem kielégítő kapcsolat a gyakorlattal, a tudományos erők szét vannak forgácsolva, a tudományos kutatások tervezése nem a termelési fontosságuk, hanem a tudományos intézetek felépítése szerint történik, a tudomány és kutatás eredményeit igen gyengén alkalmazzák a gyakorlatban. Tudományos kutató intézeteink hálózata bizonyos mértékig rendszertelenül épül fel a hivatali elkülönültség viszonyai között, gyakran az előttünk álló feladatok figyelembevétele nélkül és a hálózat végül nyilvánvalóan nem elégséges. Az erdőgazdaság tudományos intézetei egy elv szerirat épülnek fel. Nagy hiányosságuk, hogy nagyszámú problémát ölelnek fel és a tematikájuk általános. Nincsenek erősen szakosított tudományos intézetek (főiskolák és kísérleti állomások), amilyen például sok van a mezőgazdaságban. A Leninről elnevezett ösz-szövetségi Mezőgazdasági Akadémiának az SZKP decemberi Plénumának és a párt XXI. kongresszusának határozatára támaszkodva haladéktalanul át kell szerveznie az Erdőművelési és Meliorációs Osztály alá tartozó intézetek munkájának a tartalmát és szerkezetét úgy, hogy ezek teljesen megfeleljenek az élet és termelés követelményeinek. Minden lehetőségünk megvan arra, hogy megvalósítsuk az erdőgazdaság és az erdőgazdasági tudomány ilyen gyökeres átszervezését, melynek eredményeképpen az erdőművelők egyedüli gazdákká válnak a szovjet erdőkben és hazánk erdőgazdasága fejlődésének legmagasabb fokát éri el a tudomány és műszaki fejlődés eredményeinek az alapján. Néhány gondolat a csemetekerti gazdálkodásról MURÁNYI J Á N OÜ? erdőmérnök A csemetekerti gazdálkodás alapvető elgondolásait a Csemetetermelési Utasítás tárgyalja. E nagy összefogó utasítást jelentő munkának rendkívül mélyreható és igen kedvező hatása van a csemetekertekben folyó gazdálkodásra. Az abban foglaltakból kiragadva az elvetendő magmennyiség és a megnevelhető csemetemennyiség viszonyát, szeretnék ehhez a témakörhöz néhány gondolatot hozzáfűzni. A csemetekerti vetések sikere igen sok körülmény következménye. Befolyásolja azt a vetés időpontja, az időjárás, a talaj szerkezete és összetétele, valamint a mag mennyisége és minősége. Az időjárás hatásának viszonylag csekély mérvű befolyásolási lehetőségén kívül (árnyalás, öntözés stb.), a többi tényező a gazdálkodó kezében van. A felsoroltak közül az említettek szerint az elvetendő mag mennyiségét szeretném kiragadni. A mellékelt táblázat első része, a felsorolt fafajokra vonatkozólag a Csemetetermelési Utasítás idevonatkozó adatainak összegyűjtése. Jellemző erre a részre a 9. oszlop, amelynek tanulsága szerint lombos fafajoknál nagyobbára 40 db/fm csemeteszám megnevelése kívánatos. Ugyanebből és az 1 fm-en elvetendő csíraképes magszámból (2. oszlop) következik a magvak növénykihozatali eredménye (8. oszlop). E vetési normatívák használata esetén a növénykihozatali %-ok azonban csak ideális körülmények között mutatkoznak a tervezett szerint. A gyakorlati eredmények nem egyszer gyengébb kihozatali mutatnak. Ilyen értelmű gödöllői helyi tapasztalati adatok (ha nem is teljesen pontosak) vannak feljegyezve a 14. oszlopban, melynek következményei a 12. és 13. oszlopban foglaltak. A 9. és 13. oszlop összehasonlítása felvethet egy gondolatot. Ha jól megnevelhető 1 fm-en 40 db lombos csemete, akkor a növénykihozatal gyakorlati eredményei alapján nem volna-e kívánatos az elvetendő csíraképes mag mennyiségét aranyira növelni, hogy abból az elképzelt csemeteszám biztosan meglegyen. E gondolat alapján és a növénykihozatali, helybeli gyakorlati számokra támaszkodva emeltem az elvetendő mag mennyiségét (15. oszlop). Az eredeti és a felemelt magszükségletek értékének különbözetét kimunkálva azt tapasztalhatjuk, hogy annak összege minden esetben alacsonyabb, mint az ezekből várható csemetemennyiség értéktöbblete (17. és 20. oszlop összehasonlítása). Különösen figyelemre méltó ez az eredmény a mezei juhar, a gyertyán és a hárs esetében. Ezek csemetéinek, de legfőképpen a hársaknak nevelése gyakran nem hozza meg a várt eredményt. A levezetés szerint a magmennyiség egy bizonyos határig való növelése nagyobb mértékben emeli az egységnyi területen megnevelésre kerülő csemeték mennyiségét, mint amennyire a magvak ára növekszik. Ennek önköltségi kihatása pedig rendkívül jelentős.

32 oc sí s O W : B «3 1 fm vetés csíraképes magszükséglet, db W ^ Csíraképes magszükséglet, kg/ár Csíraképes magszem, 1000 db/ár Átlagos csirázási % rf* O IC CO h-» I I Átl. csir. % szerinti magszükséglet, kg/ár o "I "I CO 0 0 ci o to 0 0 co "l "l "l "l "l "l 00 co co I I I Cseinetekihozatal, 1000 db/ár A magvak %-a kihozatali S 3. Kihozatal szerinti esem. szám, db/fm 3 i I I 00 to to I I I I I I I I I Magvak egységára, Ft/kg CO < F C rf*. o o Magszükséglet értéke, Ft/ár Tényleges növénykihozatali % Tényl. kihoz, megfelelő csemetesz., d/fm CT> to H» m Cn o$ to 0 0 m "l 1 1 V "i "i cn ci Cn ci C Csem. kihozatal, 1000 db/ár OS CJ* to -M I I Növényidhozatal alapján felemelt magszükséglet, kg/ár 0 S ^ Felemelt magszükséglet értéke, Ft/ár to to CO OS V "i " "l CT Magszükségletek értékének különbözete, Ft/ár Cn CO to CO Előírt és tényl. kihozatal különbsége, 1000 db/ár Egységár, Ft Összes, Ft/ár

33 E következtetés alapján mondható, hogy foglalkozni kellene a Csemetenevelési Utasításban szereplő magnormatívák felülvizsgálatával elsősorban az árnyéktűrő nehezen nevelhető csemeték esetében, összehasonlításul egy fel'tételezésből indulok ki. Egy árvetés egész évi költsége rezsivel együtt a magvak árán felül legyen 250 Ft. Kocsányos tölgy esetében az utasítás normatívája szerint ehhez hozzájön 150 Ft magérték, míg nagylevelű harsnál 120 Ft. A gyakorlati kihozatal szerint 1000 db kocsányos tölgy-csemete megnevelése ennek megfelelően belekerül 72 Ft-ba, míg nagylevelű hársnál 230 Ft-ba. Ha azonban a táblázat szerint, a gyakorlati növénykihozatal alapján meghatározott magmennyiséget alkalmazzuk, annak értéke 750 Ft/ár. Egy ár teljes költsége 1000 Ft-ra alakul és a várható kihozatalnak megfelelően 1000 db csemete megnevelési költsége 100 Ft-ra csökken. Szándékosan vettem az egyik legmakacsabban átfekvő magféleséget, bizonyítani akarván, hogy a legtöbb esetben a vetési magnormatívák okszerű alkalmazása a különböző eljárások szerint egyedüli módja a nehezen nevelhető csemeték önköltsége helyes alakításának. Az lehetséges, hogy különböző viszonyok más-m,ás magmennyiség alkalmazását kívánják, illetve hozzák meg a várt eredményt, de helyi tapasztalások is bizonyították már, hogy q/ha nagylevelű hársmag alkalmazása szemmel ítélhetően pénzügyi értelemben is jobb eredményt hozott, mint az alacsony magnormatíva. Ugyanezt látszik igazolni az elméleti következtetés is. A vetési magmennyiség meghatározásának másik tényezője a csírázási százalék. Az Utasítás megadja az idevonatkozó átlagos eredményeket és egyben közli, hogy az elvetendő mag mennyiségét minden esetben a tényleges %-ok szerint kell meghatározni. Ennek a meghatározásnak pénzügyi kihatása is figyelemre méltó, de feltétlenül van költségkihatása is. A jelenlegi elszámolási rendszer alapján a csemetetermelési ágazat terhe az, ha., pl. a vetésre kerülő kocsányostölgy makk nem 80, hanem á0 0 / 0 -os. Ugyanis a 80%-os makk esetében az utasítás szerint 75 kg-ot, míg 50%-osnál 120 kg-ot kell 1 áron elvetni. Ilyen körülmények között az elszámoló árak szerint az első esetben 150 Ft, míg a másodikban 240 Ft terheli 1 ár vetésünket, holott semmiképpen sem lehet a gyengébb gyűjtésű vagy tárolású magból származó kiadási többlet a csemetetermelési ágazat terhe. Vannak azonban magféleségek, amelyeknél ezek a kihatások sokkal nagyobb mértékűek. Azt hiszem, módját lehet találni, hogy a magvak elszámoló ára mozgó legyen és mindenkor kísérje a magtermelési ágazat által produkált eredményt, illetve viselje külön-külön az egyes ágazat gazdálkodásának jó vagy rossz eredményét. Végül néhány szót még olyan kérdésről, ami csak tágabb értelemben tartozik a csemetetermelési ágazathoz. A csemetekerti ugar-területek értékelése a mezőgazdasági rendszer szerint történik: feketeugarnál 1 ha értéke 180, Ft; zöldugarnál 1 ha értéke 1200, Ft. A csemetekerti fekete ugarokat 1 év során 3 5-ször kell szántani vagy bármilyen módon megművelni. A gépállomási díjszabás szerint a legalacsonyabb szántási bér 140 Ft/kh, azaz kb. 240 Ft/ha. A összehasonlítás azonnal rámutat az itt jelentkező hátrányos helyzetre. Különösen pedig olyan esetekben, ahol cserebogár-károsítás elleni szükségszerű védekezés érdekében éppen az ugarolás időpontjában történik az agritoxozás. Ha csak 2 q/ha mennyiséget veszünk, akkor is igen nagyfokú veszteségforrásként jelentkezik. Zöld ugarolásnál is hasonló a helyzet. Rövid költségkalkulációval igazolom: 1 ha szántása, vetése, fogasolása kb. 350, Ft 1 ha vetőmagszüks, 1,8 2 q csillagfürt 800, Ft 1 ha zöldanyag beszántása 300, Ft összesen: amihez szükség szerint még hozzájön az agritoxolás értéke. 1450, Ft, Pályázati hirdetmény Az Erdőmérnöki Főiskola (Sopron) pályázatot hirdet az erdőművelési tanszéken megüresedett tanszékvezető egyetemi tanári, vagy docensi, az erdőhasználati tanszéken egyetemi docensi, a fizika-, elektrotechnika tanszéken tanszékvezető egyetemi docensi, valamint az erdőhasználattani, erdőműveléstani, üzemtani és fatechnológiai I. tanszéken egy-egy tanársegédi állásra. A pályázatokat január 31-ig kell eljuttatni a főiskola igazgatói hivatalához. A részletes pályázati feltételeket az Erdészeti Értesítő évi száma közli.

34 A nyarak termőhelyi igénye JÁBŐ ZOLTÁN tud. munkatárs ERTI A nyarak létét, növekedését a termőhely adottságai biztosítják. A mezőgazdasági, rövid, 1 4 éves termesztési idejű növényeknél a talaj döntő tényező, amit a különböző művelési, trágyázási módokkal nagymértékben meg lehet változtatni, az erdőgazdálkodásban azonban nem hanyagolható el a termőhely egyetlen tényezője sem. Ez érvényes a nyarakra is, bár ezeknek termesztése hasonlít legjobban a mezőgazdasági növényekhez. Sajnos a nyarak termőhelyi igényét ma sem ismerjük eléggé. Különösen érvényes ez a nemes nyarakra és ezen belül is az új hibridekre. Ahhoz, hogy valamely nyárfaj az adott termőhelyen hogyan növekszik, legalább éves fejlődésmenetének ismeretére volna szükség. Ennek hiányában csak viszonyítani tudunk, azonban ezen a téren már eljutottunk annyira, hogy a megfelelő termőhelyvizsgálat alapján említésre méltó hibát a nyárfafaj megválasztásában nem követünk el. A termőhelyi tényezők közül a nyarak szempontjából hazánkban a legkisebb jelentőségű az éghajlat. A hazai adottságok általában valamennyi nyárfajnak megfelelnek. A rövid és hosszú nappalosság kérdésére nem térek ki, csak utalok arra, hogy a rövid nappalos fajok mindig fagyérzékenyebbek, és különösen a korai fagyok komoly kárt okozhatnak a fiatal telepítésekben. Tehát a hűvös, fagyzugos termőhelyeken a nemesnyárak közül, ha egyébként nyártelepítésre megfelelnek, csak a hosszú napszakos fajok alkalmasak. A nyarak közül a hazai éghajlati tényezőkkel szemben teljesen közömbös a rezgőnyár. Ez szorosan összefügg pionír jellegével, ami nemcsak az éghajlat, hanem a talaj szélsőségeire is vonatkozik. Ez a közömbösség nem érvényes már a fekete-, fehér- és szürkenyár esetében. Határozottan melegigényes fajok, a korai és kései fagyokkal szemben érzékenyek, különösen a feketenyár. Részben ez a magyarázata, hogy hegyvidékeink és dombvidékeink. északi kitettségeit elkerülik. Tipikus síksági fajok, amennyiben pl. a szürkenyár a dombvidéken megjelenik, ez valószínűleg külön típusként fogadható el. A hazai nyáraknái igényesebbek éghajlati vonatkozásban is a nemesnyárak. A hő- és fényigényükről még kevés adattal rendelkezünk, de Koltay György bajai megfigyelései rámutatnak az éghajlati tényezők és a növedék közti összefüggésekre. Általában a nemesnyárak hő- és napfénytartam igénye megegyezik a fehér- és feketenyárral, de azoknál fagyérzékenyebbek. Mikor a nyarak termőhelyigényéről beszélünk a hangsúly a talajon és a vízviszonyokon van. A továbbiakban külön beszélek a talaj vízgazdálkodásáról, a kémiai állapotáról és tápanyag ellátottságáról. A talaj vízgazdálkodása nagyrészt a kolloid mennyiség függvénye. Az ásványi és szerves kolloidok szabad elektromos töltésük segítségével vízhártyát kötnek meg. Ennek a vizhártyának egy részét, mint hasznos vizet, a növények fel tudják venni, tehát részben a kolloid-mennyiségtől függ a talajban levő hasznosítható víz. A vízgazdálkodásra kifejtett kedvező hatás azonban csak egy bizonyos határig függ a kolloid-mennyiségtől, mert a túlzott mennyiség a holtvízértéket növeli és levegőtlenné teszi a talajt, amivel a nyarak tenyésztését hátráltatja vagy teszi lehetetlenné. A kolloid mennyiségére a talaj mechanikai összetételéből következtethetünk, mert a 0,002 mm-nél kisebb átmérőjű szemcsék kolloid tulajdonságúak. Ezek a nagyobb talajrészecskékkel keveredve különböző fizikai talajféleségeket \

35 eredményeznek. Há a talaj agyagtartama 15 40% között van, akkor a legkedvezőbb a vízgazdálkodása, az ilyen talajokat vályogoknak nevezzük. Általában könnyen művelhetők. kalciumtelítettség esetén jó morzsás szerkezetűek, sok a hasznosítható vizük. A tápanyag feltáródásuk a megfelelő víz és levegő arány révén jó. Tehát a nyarak optimális tenyészfeltételeiket a vályogtalajokon találják meg. Az agyagtartalom csökkenésével mindig homokosabbá válik a talaj és arányosan kevesebb vizet képes megkötni, bár ezt némileg ellensúlyozza, hogy a megkötött víz nagyon kis része holtvíz. Az agyagkolloidok hiányát pótolhatják a szerves kolloidok, azaz a humusz, tehát egy megfelelő mértékben humuszos homok egyenértékű a vályogtalajjal. Az agyagkolloidok túlsúlyra jutása levegőtlenné teszi a talajt és ez már 40 50%-os agyagtartalomnál jelentkezik. A jelentős humuszmennyiség ezekben az agyagtalajokban kedvező, mert lazítja, levegőssé teszi a talajszerkezetet. Hasonló jó hatású a kalciumkarbonát nem túl nagy mennyisége is. Márpedig hangsúlyozni kell, hogy minden nyárfajunk határozottan levegőigényes. A nyértelepítések előtt gyakran végeztetünk talajvizsgálatokat. A laboratóriumi vizsgálatok közül a hy%, az Arany-féle kötöttségi szám és az 5 h kapilláris vízemelés alkalmas a vízgazdálkodás jellemzésére, mert többé-kevésbé a kolloidtartalommal van mindegyik szoros kapcsolatban. Az alábbiakban a három vizsgálati adat és a fizikai talajféleség általános összefüggését közlöm: 1. táblázat Fizikai talajféleség hy, % Arany-féle kötöttségi szám 5h kapilláris vízemelés, cm Homok Homokos vályog Vályog Agyagos vályog. Agyag Nehéz agyag... 1, ,1 2, ,1 3, , ,5 15 5,1 6, ,0 7,5 6, Ezek a számok sok adat átlagolásából adódtak. Az értékelésben ne ragaszkodjunk mereven a határértékekhez és lehetőleg mindhárom adatot vegyük figyelembe. Alább a nyarak fizikai talajféleség igényét ismertetem, ami részben azonos a talajvízgazdálkodással szembeni igénnyel. A rezgőnyár a homoktól az agyagig egyaránt minden talajon megél, de a nehéz agyagokon fejlődése gyenge, telepítése nem ajánlatos. A homokon csak akkor növekszik megfelelően, ha az agyagtartalom hiányát a humusz vagy a megfelelő hidrológiai viszonyok pótolják. A fehér- és szürkenyár is telepíthető a homoktól az agyagtalajokig, de az agyagtalajokon csak akkor érnek el megfelelő fejlődést, ha a szerkezet megfelelő. A morzsás, kalciummal telített agyagtalajokon, különösen ha a felszíni vízviszonyok megfelelőek, még jó állománynyá is nőhetnek. A homokon a rezgőnyárnál is szárazabb termőhelyen is megélnek, de gazdasági erdő nem lesz belőlük. Általában a nagy kalciumkarbonáttartalom okozta biológiai szárazságot a szürkenyár és főleg a fehérnyár viseli el legjobban. A feketenyár a hazai nyarak közül a legnagyobb nedvességi szélsőségeket bírja el. A legnehezebb agyagon és a durva száraz kavicstörmeléken is megél, persze fejlődése jelentéktelen, inkább csak bokrosodik. Jó fejlődéséhez legalább a fehér- és szürkenyárnak megfelelő jó vízgazdálkodású talaj szükséges. A jegenye- és tiszahátinyár igénye a szürkenyáréhoz hasonló. A nemesnyáraknak optimális vízgazdálkodású talaj szükséges, tehát a vá-

36 lyogok a legmegfelelőbbek. A humuszos homokon és a humuszos kalciumkarbonáttartalmú talajon is megfelelően növekszenek, mert ezek vízgazdálkodása hasonló a vályogtalajokhoz. A növekvő vízigény szerint alább felsorolom a nemesnyárakat: óriásnyár, olasznyár, kései nyár, francia nyár, korai nyár, holland nyár. Az újabb fafajokról és hibridekről még adataink nincsenek. Hangsúlyozom, hogy a fenti sorrend tájékoztató és főleg a nyarak állományszerű telepítésére érvényes. Egy fasor, vagy két-három sorból álló paszta igényét szerényebb vízgazdálkodású adottságok is kielégíthetik, mert a gyökerek akadálytalanul hasznosíthatják a távolabb levő talajrétegeket is. Ezért egyes fákra vagy fasorokra épített következtetés könnyen okozhatja az állományszerű telepítések sikertelenségét. A hazai erdőgazdálkodás és ezen belül a nyártelepítés legfontosabb tényezője a víz, azonban nem hanyagolható el a talaj kémiai állavota sem részben önmagáért, részben a vízgazdálkodásra kifejtett hatása miatt. Ez természetes, hiszen a talajnak nincs külön-külön vízgazdálkodása, kémiai állapota, tápanyagellátottsága, hanem ezek ugyanazon talajnak tulajdonságai és egymásra is hatva, együttesen befolyásolják a növénytermesztést. A kémiai állapot jellemzésére a kationtelítettség a legalkalmasabb. Megállapítása azonban elég hosszadalmas, ezért itt elsősorban a ph-ról írok. Ennek meghatározása akár kolorimetrikusan, akár elektrometrikusan egyszerű és mégis jól hasznosítható értéket ad. Kizárólag erre építeni persze nem lehet, mert fáink általában elég széles ph mezőn belül megfelelően tenyésznek. Pl. a rezsőnyár a fakószínű erdőtalajokon, amelyek feltalajának kémhatása 4.5 ph alatt is lehet és a meszes réti talajokon (kémhatás 8,2 ph körül) egyaránt tenyészik, bár lehet, hogy az ökotípus eltérő. Az óriásnyár is majdnem ilyen széles ph mezőben fordul elő, pedig ennél ökotípusról nem lehet szó. A nvírségi 5 ph-ás savanyú homokon éppúgy fejlődik, mint a nagykaimarási. altalajban szódás homokon, amelynek ph-ja a 8,5-t is eléri. A nagy ph határok ellenére mégis megállapítható, hogy a rezgőnyár elsősorban a savanyú erdőtalaiokra való, de a meszes, gyengén lúgos talajokon is megél. A fehér- és szürkenyár már a semleges és lúgos talajokon tenyészik legjobban, hasonlóan a feketenyár is. Ki kell emelni a tiszahátinyárt, amely a savanyú talajokból kipusztult. A nemesnyárak a gyengén savanyú, semleges és gyengén lúgos talajokon mutatnak optimális fejlődést. Közülük az óriásnyár tűri a legnagyobb szélsőségeket és a savanyú és lúgos ph mezőben is elfogadhatóan növekszik, ha a termőhely egyébként kedvező. A hidrogén-ion mennyiségének egyik jellemzőié a hidrolitos aciditás, aminek mértéke a rezpőnyár telepítése szempontjából közömbös. Ellenben a nemesnyáraknak a 8 10 y^nél nagyobb értéknél már csökken a fejlődés erélye. A kicserélődési aciditásra adataink ninc enek, de elméleti meggondolás alapján a nyártenyésztés nagy kicserélődési aciditású talajon, kivéve a rezgőnyárt, nem gazdaságos. Az ilyen talajokon az erdeifenyő, kocsánytalan tölgy több és jobb faanvapot szolgáltat. A talaj kémiai állapotának egyik, a nyarak szempontjából jó befolyásolója a szénsavas mész, kalciumkarbonát. Belőle mindig rzabadul fel annyi kalciumion, amennyi a talajkolloidok kalcium ion telítettségéhez és ezzel a legkedvezőbb talajállapot fenntartásának biztosításához szükséges. Meg kell jegyezni, hogy egyetlen nyárfajunk sem kalciumkarbonát igényes talán a tiszahátinyárt kivéve, sőt a túlságosan nagy szénsavas mész % már hátrányos. A sok mész biológiailag szárazzá teszi a talajt; finom eloszlása lúgosságot is okoz. Általában a homokos talajokon hamarább jelentkezik hátrányos hatása, mint a vályog- vagy agyagtalajokban. Jó vízellátás esetén a homok 15 20%-os CaCO tartalmát még elviseli valamennyi nyárfaj. Az 50%-nál nagyobb mész-

37 tartalom már talajhiba, amit legjobban a fehérnyár tűr, de a jó vízellátást ez is megköveteli. A szódára számított fenolftalein lúgosság már a talaj leromlásakor lép fel. Hatása kettős. A vízgazdálkodást kedvezőtlenül befolyásolja és lúgossága mérgezőleg hat a gyökerekre. Jelentősége különösen azért figyelemre méltó, mert a különben jó vízellátású réti talajainkon gyakran akadályozza a nyártelepítést. A hazai nyarak általában nagyobb szódára számított fenolftalein lúgosságot viselnek el, mint a nemesek. A fehér- és a szürkenyár 0,1 0,2% szódát eltűr, de csak akkor, ha nem a feltalajban található és a vízellátás jó. A nemesnyárak 0,05 0,1%-nál nagyobb szódatartalmú talajban már sínylődnek, közülük még az óriásnyár a leginkább szódatűrő. Mind a szóda, mind az összes só a szikes talajokban, vagy a szikes altalajú mezőségi és réti talajokban halmozódik fel. Ezeknek a talajtípusoknak a fátlanságát a gyorsannövő nyárfajokkal lenne jó csökkenteni, azonban a talajadottságok ennek legtöbbször gátat vetnek. A hibák elkerülésére a szikes talajokon különösen fordítsunk gondot a termőhelyvizsgálatra és az Erdészeti Kézikönyv old., vagy Erdészeti Kutatások sz oldalon ismertetett osztályozást alkalmazzuk. Ez kétségtelenül több munkát igényel,de az állományszerű telepítésre, a mezővédő és egyéb fásításra kidolgozott rendszer alkalmazása megakadályozza a sikertelen nyárfásításokat. A talaj kémiai állapotánál kell megemlíteni a magnézium-szikességet. Ismereteink ezen a téren elég hiányosak. Csak nemrégóta tudjuk, hogy jelentős területeken fordul elő. Sajnos meghatározása hosszadalmas. A talaj morfológiai sajátosságaiból nem lehet megállapítani jelenlétét. A talajkolloidok maeriéziumtelítettségé okozza, főleg a talaj holtvíztartalma növekszik a magnézium-szikesség növekedésével. Síkvidékeink talajhibája, így nyártelepítéseinknél is találkozhatunk vele. Ha jó morzsás, humuszos talaiunkon a telepítésünk különösen száraz nyarakon sínylődik, pusztul és más talajhibát nem találunk, akkor valószínűleg magnéziuni-szikességgel állunk szemben. Eddigi tapasztalataink szerint a fehér- és szürkenyár viseli el legjobban. A talaj tápanyag-ellátottságának valószínűleg csak a csemetekertekben és a gyorsannövő fafajoknál van szerepe. Így az állománytrágyázás is elsősorban a nyáraknái lehet gazdaságos. Hazai állománytrágyázási adatokkal nem rendelkezünk, de külföldön ezzel behatóan foglalkoznak. Egybehangzó eredményesség csak a savanyú talajok meszezésénél mutatható ki. A tápanyagadagolás (műtrágyázás) valószínűleg a talajadottságok változatossága miatt meglehetősen szórt eredményekkel járt. Bizonyos mértékben a lomb- és alomvizsgálatokból következtethetünk a fafajok tápanyagigényére. Eszerint a rezgőnyár tápanyagigénye a tölgyekhez áll közel, tehát nem igénytelen fafaj. Nagy előnye, hogy lehullott lombja sok kalciumoxidot ad vissza a talajnak. Ezt a tulajdonságát a savanyú talajokon is megtartja és így mint kalciumvisszapótló fafaj előnyös elbíiálásban részesül. Ugyancsak előnyére válik, hogy valószínűleg mikorriza kapcsolata révén a savanyú talajok nehezen felvehető tápanyagait is mozgósítani tudja. A fehér- és a szürkenyár már kifejezetten tápanyagigényes fafajok, különösen a nitrogén- és kálium igényük jelentős. Ennek ellenére a viszonylag tápanyagszegény talajokon is elég jól fejlődnek, mert nagy a gyökérrendszerük, a tápanyaefeltáró képességük is jó és az évenként igényelt tápanyagmennyiség a legtöbb talajban rendelkezésre áll. Tájékoztatásul egy jó fejlődésű fehéres szürkenyár őszi lehullott lombjának tápanyagtartalmát közlöm, tehát évenként az alábbi mennyiségeket mozgósítják:

38 N kg/ha P kg/ha K 2 0 kg/ha fehérnyár, Érd 47,9 6,7 15,9 szürkenyár, Kunadacs 34,4 5,6 12,4 A fehér- és a szürkenyár kalciumigénye, illetve kalciumoxid-visszapótlása lényegesen kisebb a rezgőnyárénál. Ennek azonban éppen a termőhelyeik jó kalciumellátottsága miatt nincs döntő jelentősége. A nemesnyárak nagy tápanyagigényét a hazai lomb- és alomvizsgálatok is igazolták. Pl. az összes fafajok közül az olasz nyár (2,65%) és a kései nyár (2,24%) alomjának nitrogéntartalma a legnagyobb. Ebből a nitrogénigényére is következtethetünk. A nemesnyárak foszfor- és káliumfelvétele is meghaladja a hazai nyarakét. Figyelemre méltó, hogy az óriásnyár tápanyagigénye inkább a fehér- és szürkenyárhoz áll közel. Az olasz nyár középhelyet foglal el. Más fafajjal való összehasonlítás céljából ismertetem a sehöli gyertyános korai nyáras alomjának tápanyagadatait. (Közismert, hogy a gyertyán egyik legigényesebb fafajunk.) Fafaj N% P 2 O s % K 2 0 % korai nyár 2,65 0,65 0,57 gyertyán 1,90 0,23 0,65 Tehát a Rába öntéstalaján a korai nyár lényegesen több nitrogént és foszfort mozgósít, azaz a tápanyagigénye a gyertyánénál nagyobb. Mikor egy fafaj tápanyagigényéről beszélünk, mindig figyelembe kell venni a talaj tápanyag-ellátottságát is. Minden fafajunk, még a nemesnyárak is, nagy alkalmazkodóképességgel bírnak. Ha sok tápanyag áll rendelkezésükre, akkor sokat vesznek fel, de kevesebbel is beérik. Természetesen egy minimális tápanyagtartalmon alul már növekedésesökkenés jelentkezik, de. sajnos ezt a minimumot ma még nem ismerjük és megállapítása a tényezők és hatások sokrétűsége miatt eléggé bonyolult és bizonytalan. A termőhely hidrológiai tényezőjét, azaz a víz-viszonyait a múltban csak mint az egyik talajtényezőt meglehetősen mellékesen kezeltük. Ez termőhelyértékelésünket hátrányosan befolyásolta, mert sokszor' döntő hidrológiai adottságokat alig vettünk figyelembe. Különösen el nem hanyagolható a nyarak szempontjából, gondoljunk a hullámterek öntéstalajaira, vagy a réti talajokra. A hidrológiai viszonyokon azt a vízmozgást értjük, amely a csapadéktól, a talaj kolloid és szerkezeti adottságaitól független. Természetesen végső fokon az összefüggés mindezekkel fennáll, hiszen a víz a csaoadékból ered, de nl. a talaivíz, vagy a hullámterek vízjárása nem a helyben lehulló esőből adódik és változását, mennyiségét nem a talaj vízkapacitása határozza meg. A hidrológiai tényezők keretében vizsgáljuk a hullámterek árvizeit, a talajvizet, ha a növényzet számára elérhető, a terepalakulattól és fizikai talajféleségtől függő összefutó vizeket és valamely vízzáró réteg felett időszakosan fellépő víztöbbletet. Ezek a vízféleségek vagy előnyösen, vagy hátrányosan befolyásolják nyártelepítéseinket, pl. a túlhosszú ideig tartó vízborítás a mély fekvésekben megakadályozza a nyártelepítést, vagy a mély fekvésű réti talajokon a fáskultúra létesítése a magas talajvíz miatt lehetetlen. Másutt, a gyenge vízgazdálkodású homokon a közeli talajvíz biztosítja a szürkenyár erdősítés sikerét. A réti agyagokon és a jobb szikeseken sokszor az agyagos fizikai talajféleség nagy holtvíz-tartalma és kiszáradásra való hajlama ellenére meglepően jó fehérnyár állományokat, csoportokat, sőt nemesnyár telepítéseket találunk. A magyarázat, hogy a környezethez viszonyítva cm-rel alacsonyabban fekszenek. A tavaszi hóolvadás vize. a nyári záporok nagy része a kötött, talajokba a kis vizvezető képességük miatt nem tud beszivárogni, hanem a felüle-

39 ten a mélyebb helyekre összefut. Az eredmény, hogy ezekben a mélyedésekben a talaj vízzel telítődik, a vízutánpótlás, jobb, tehát a vízellátás kedvező. Az ilyen helyeken a nagy vízigényű nyarak is megtalálják létfeltételeiket. Nézzük, az egyes nyárfajok hogyan viszonyulnak a hidrológiai tényezőkhöz. A rezőnyárnál két ökotípus látszik különválaszthatónak. A hegy- és dombvidéki rezgőnyár kifejezetten kerüli a magas talajvízű vagy időszakosan vízborította területeket, ellenben az alföldi típusa elbírja az elöntést és a közeli talajvizet. A tartós vízborítást és akárcsak időszakosan is a felszínt megközelítő talajvizet nem szereti. Megfigyelhető, hogy a hullámtereken a ritkán fellelhető rezgőnyárak főleg csak a magasabb fekvésekben találhatók, ahol a tenyészidőszak alatt a vízborítás átlagosan nem több, mint nap. A rezgő- és a fehérnyár kereszteződéséből származott szürkenyárnál is két típus különíthető el. Babos Imre megfigyelése szerint dombvidékeinken a rezgőnyárhoz közelálló típus található. Morfológiailag is ehhez hasonlít. A talajvizet nem igényli, az aránylag száraz termőhelyeken is jól tenyészik. A gyökérsarjakról való terjedése nem intenzív. A másik szürkenyár típus a síkvidékek, elsősorban az Alföld fája. Morfológiailag is a fehérnyárhoz van közel. A hullámtereken is ez tenyészik. A talajvizet, elárasztást, vagy az összefutó vizeket megkívánja. Gyökérsarjakról erőteljesen terjed. A fekete- és nemesnyáraknái rövidebb ; deig bírja a vízborítást, a tenyészidőszakból napot, de nem egybefüggő ideig és nem felmelegedő víz formájában. A közeli talajvizet elviseli, még ha kissé lúgos is. A legmagasabb talajvízállás esetén is a talajvízszint felett cm levegős termőréteget kíván. A fehérnyár kifejezetten vízigényes fafaj. A Duna Tisza közi buckák törpe fehérnyárasainak kérdése még nem tisztázott, de feltételezem, hogy ezeknek is lejut néhány gyökere a talajvízig. A fehérnyár hasonlóan viselkedik a hidrológiai viszonyok tekintetében, mint a szürkenyár. de a vízborítást jobban bírja. Az elöntést, illetve az összefutó vizeket a tenyészidőszakban napig is elviseli, de nem egyfolytában. A fehérnyár réti talajaink egyik legjobb nyárfaja. A réti agyagokon azonban az összefutó vizeket megköveteli, a meszes réti talajokon pedig legalább cm-es 1 állandóan vízmentes, levegős termőréteg szükséges a legmagasabb talajvízszint felett. Ritkán előforduló és rövid ideig tartó, felszínre emelkedő talajvíz, különösen a tenyészidőszakon kívül nem feltétlenül okozza az állomány pusztulását. Ellenben a fenolftalein lúgosság, a tartósan felemelkedő, vagy pangó meleg víz feltétlenül káros. A feketenyárról, mint a szélsőséget legjobban elviselő fafajról szóltam. Megél a fehérfűz zónájában, a mély fekvésekben is. A napos, nem melegedő és nem összefüggő elöntést elviseli. Mindenütt a fehérfűzzel együtt, de valamivel magasabb fekvésben telepíthető. A réti és kotus tőzegtalajokon alacsony, de széles bakhátakkal biztosíthatjuk a szükséges talajréteget. A nemesnyárak közül az óriás- és az olasznyár a fehérnyárhoz hasonló természetű de csak a víztűrés vonatkozásában. Vízigényük annál nagyobb, tehát száraz helyekre nem telepíthetők addig a határig, mint a fehérnyár. A talajvíz közeles réti talajoknál, (50 60 cm levegős termőréteg a talajvízszint felett) mindig nézzük meg: nincs-e szódára számított fenolftalein lúgosság. mert ezt különösen az olasznyár nem szereti. A kései-, a korai-, a francia és a holland nyarak a vízviszonyokkal szemben a fekete- és fehérnyár közt helyezkednek el. A napos vízborítású, középmély területeken még jól tenyésznek. A korai- és valószínűleg a holland nyár közülük a legvíztűrőbb. A pangó, melegedő vizet és a fenolftalein lúgosságot nem bírják. Ezért a buckaközi laposokba nem telepíthetők, de a domb- és hegyvidéki patakvölgyekben ritka hálózatban kitűnően növekednek. A holland nyár a savanyú égeresek elegyítésére valószínűleg legalkalmasabb nyárfajunk lesz. Általában az állandó talajvíz-

40 A fontosabb talajtípusokra telepíthető nyárfajok Talajtípus Termőréteg vastagsága, cm Telepíthető nyárfajok Megjegyzés Váztalajok Kern telepíthető Jellegtelen homoktalajok Homoki- fehér- szürke- és feketenyár cm közt le A talajvíz gyen öntés talajok Mély fekvés í^ehérfűz közé kevés feketenyár Csak homok vagy vályog talajokon, a fekvés felső határán Középmély fekvés Fehér- fekete- korái- francia- és holland nyár (utóbbi csak CaCO,-mentes talajokra) Agyag talajokra és eltemetett réti talajú területekre csak fehér- és feketenyár telepíthető Középmagas fekvés Fehér- szürke- és feketenyár, késői- korai- olasz- francia és hollandnyár (utóbbi csak CaCO,-mentes talajokra) Csak vályog talajokon Fehér- szürke- rezgő- olasznyár Jó vízgazdálkodású homokon és cm borítású eltemetett réti agyagokon Fehér- és szürkenyár Homok és agyag talajokon Magas fekvés Fehér, szürke, fekete, óriás, korai és olasznyár Vályog talajokon é Fehér és szürkenyár Homok és agyag talajokon, a durva homoktalajok és a kavicsok nyártelepítésre alkalmatlanok Fakó színű erdőtalajok Rezgőnyár (kísérletképpen tremula x tremuloidcs) Csak előhasználati állománynak. Vaskőfok talajhiba és a telepítést akadályozza Barna erdőtalajok Kezgönyár, szürkenyár (nem oltvány) Inkább csak előhasználati állománynak Rezgőnyár, szürkenyár (nem oltvány), óriás- és olasznyár Az óriás- és olasznyár csak előhasználati állománynak 120-nál több Rezgőnyár, szürkenyár (nem oltvány), óriásnyár, olasznyár, késeinyár és francianyár A kései- és francianyárt inkább csak előhasználati állománynak Rozsdabarna erdőtalajok Rezgőnyár Előhasználati állománynak 80-náI több Rezgőnyár, szürkenyár (nem oltvány), óriásnyár Előhasználati állománynak Sötét színű erdőtalajok 50 cm-nél több Rezgőnyár Előhasználati állománynak. Sekély rendzinákra és erubáz talajokra nyárt ne telepítsünk

41 Talajtípus Termőréteg vastagsága, cm Telepíthető nyárfajok Megjegyzés Réti talajok Fehér- és szürkenyár (nem oltvány) Talajvíz, maximum cm-t nem haladja meg 80 cm-nél több Fehérnyár, szürkenyár, óriásnyár, olasznyár, késeinyár Homok talajoknál, ha a talajvíz 1 m-nél mélyebben van, a késeínyárt csak előhasználati állománynak Fehér-, szürke-, kései- és hollandnyár ( Réti agyagokra. A kései nyár csak az összefutó vizű termőhelyekre Szikes általa jú réti talajok Fehérnyár A talaj szódatartalma a 0,2 %-ot, össz sótartalma a 0,5 %-ot 60 cm-nél sem haladja meg 80 cm-nél több Fehérnyár, szürkenyár, korai-, óriás- és olasznyár Ha 80 cm-nél a szódatartalom 0,1, vagy az össz sótartalom 0,5 %-ot eléri, az óriás-és olasznyár csak előhasználati állománynak Mezőségi talajok Szürkenyár, óriásnyár Óriásnyár csak előhasználati állománynak Fehérnyár, szürkenyár, óriásnyár, olasznyár A talaj szerkezete és humusz mennyisége döntő 100 cm-nél több olasz- Fehér-, szürke-, óriásnyár, nyár, kései nyár A talaj szerkezete és humusz mennyisége döntő Szikes altalajú mezőségi talajok Fehérnyár Csak előhasználati állománynak. A szóda 0,2 %-ot, az össz-só 0,5 %-ot 60 cm-nél sem haladja meg Fehérnyár, szürkenyár Csak előhasználati állománynak. A szóda 0,2 %-ot, az összes só 0,5 %-ot 60 cm-nél sem haladja meg 100 cm-nél több Fehérnyár, szürkenyár, korai,- óriásnyár, olasznyár Ha a szóda 80 cm-nél 0,2 %-ot, vagy az összes só a 0,5 %-ot meghaladja, akkor az óriás- és olasznyár nem telepíthető Láptalajok Fehér-, feketenyár-, szürkenyár-, óriásnyár, olasznyár, Korainyár, kései nyár, oslii feketenyár, francianyár A termőréteg kotusodott tőzeg legyen. A telepítés csak akkor sikeres, ha a vízszintet szabályozni lehet és a nyers tőzeg fölé ér A megadott termőréteg mindig talajhiliamentes, megfelelő vízgazdálkodású legyen. A sorfa- és paszta telepítésnél a követelmények kisebbek. Erdőn kívüli fásításnál a savanyú talajok tiszahátinyár telepítésére nem alkalmasak, ezekre csak rezgőnyár és keskeny koronájú hibridjei ültethetők. szint felett cm-es levegős termőréteget kívánnak. A hegyipatakok időszakos árvizeit kedvelik, hasonlóan a lapos fekvések összefutó vizeit, ha azt a talaj elnyeli, mielőtt felmelegszik. Hangsúlyozom, hogy a nyártelepítés előtti termőhelyvizsgálat az egyetlen

42 biztosíték arra, hogy a rontott akácállományokon hasonlóan a jövő nemzedékre ne maradjanak nagykiterjedésű rontott nyárállományok. Az előző két oldalon a főbb talajtípusokra telepíthető főbb nyárfajokat csoportosítottam, természesen általánosítva. A könnyebb tájékozódás céljából a termőréteg-vastagságot és a megjegyzésben néhány utalást is közlök. Ebbe a vázba beépítve az éghajlati, hidrológiai tényezők hatását és a táji adottságokat is figyelembe véve nagyobb hibát a nyártelepítések fafajmegválasztásában nem fogunk elkövetni. Tll BZlElÉlüITO Az Egyesület választmányi ülése A június 28-i szegedi közgyűlésen megválasztott egyesületi választmány első ízben november 26-án ült össze. A választmányi ülést Madas András elnök nyitotta meg. Őszinte részvéttel emlékezett meg Péterfoy József elnökségi tag és Haszák Aladár tagrtá-s haláláró 1. A napirend első pontjaként Sali Emil főtitkár a következők szerint számolt be a szegedi közgyűlés óta eltelt időszak főbb eseményeiről. Augusztusban hazánkban járt a lengyel Mérnökök és Technikusok Szövetsége részéről 10 erdészeti szakember, akik a sár^ vári, pilisi, mátrai, keszthelyi és kisalföldi áll. erdőgazdaságok területén tanulmányozták az erdőgazdasági munkákat. Egyesületünk 10 tagja novemberben viszonozta a lengyel szakemberek látogatását. Az egyesület a Délzalai Erdőgazdaság és a nagykanizsai csoport kezdeményezésére emléktáblát helyezett el Kaán Károly nagykanizsai szülőházán. Július 1-től a szaklapunk terjesztésében lényeges változást jelent, hogy az Egyesület a Mezőgazdasági Könyv- és Folyóiratkiadó Vállalattól átvette a lap terjesztését, és az előfizetőik közvetlen nyilvántartását. A negyedik negyedévi tagdíj-befizetések szerint első helyen áll a parádfürdői csoport 194 taggal, a tatabányai csoportnál viszont mindössze 7 tagunk van. Egyesületünknek nem célja, hogy mindenáron tagokat toborozzon, a gyakorlat azonban mégis azt mutatja, hogy a csoportonkénti százon felüli tagság nem elérhetetlen, mert a csoportok majdnem 50%-ánál százon felüli tagságunk van, ötven alatti tagunk viszont csak csoportjaink 13%-ánál található. Az aktív csoportjainknál az egyesületi megmozdulásoknak számos olyan szép példája tapasztalható, amelyek megerősítik azt, hogy az egyesületi munka hasznosan érezteti hatását a gazdasági munkában. Ahol az erdészeti szakemberek többsége tagja az Egyesületnek, ott élénkebb az egyesületi élet is. A pécsi, kaposvári, soproni, esztergomi, parádfürdői. egri. miskolci, sárospataki, debreceni, szegedi, kecskeméti és szolnoki csoportjaink számos olyan sikeres előadásról, tapasztalatcseréről számoltak be. amelyeket az Egyesület rendezett, vagy legalábbis a szervezés munkájából kivette a részét. Majd megállapította, hogy a bajai, székesfehérvári és gyulai csoport semmiféle megmozdulásról nem adott hírt. Az Egyesület pénzügyi helyzetére vonatkozóan bejelentette, hogy a számvizsgáló bizottság felülvizsgálta az Egyesület könyvelését, pénzgazdálkodását, és azt az MTESZ által kijelölt irányelvek szem előtt tartásával rendben találta. A központi bizottságok vezetői közül elsőként Keresztesi Béla elvtárs tájékoztatta a válaszmányt Az Erdő szerkesztőbizottságának munkájáról és néhány jellemző számadattal ismertette a bizottság tevékenységét. Az Erdő év elején 800, 1959 augusztusában pedig 4800 példányban jelent meg. A közzétett cikkek témakörök szerinti megoszlását tekintve az elmúlt 6 év alatt az erdőnevelési cikkek száma (Pról 13-ra, a telepítési, fásítási cikkek 25-ről 30-ra, a közgazdasági cikkek 2-ről 7-re emelkedtek. Nem sikerült a fahasználati tárgyú cikkek számát szaporítani. A bizottság évi legfőbb ténykedése a nemzetközi erdőnevelési konferencia anyagának a szakközönség legszélesebb rétege felé való közvetítése volt. Az évi tervében az eddigi 40 oldalas terjedelemnek 4S oldalra való felemelését szorgalmazza.

43 A szervezési bizottság munkájáról 3akóts László tagtárs számolt be és elmondotta, hogy a helyi csoportoknál, néhány kivételtől eltekintve, az egyesületi munka rendszeres és folyamatos. A bizottságnak a jövőben eredményes agitációs munkát kell végeznie annak érdekében, hogy a helyi csoportok munkatervüket a témákhoz és nem az előadók személyéhez kapcsolva készítsék el, továbbá, hogy a témákat úgy válasszák meg, hogy azok a féléven belül is cserélhetők legyenek. Jövőbeni munkafeladatként a csoportoknál az egyéni tagság nyilvántartásának rendezését jelölte meg. Szűcs Ferenc elvtárs, az oktatási bizottság elnöke, arról számolt be, hogy a bizottság az év első negyedében a Főigazgatósággal karöltve egésznapos konferenciát szervezett fiatal erdőmérnökök problémáinak megvitatására. A szakmai továbbképzés szervezésével kapcsolatban a bizottság aktív részt vállalt az MTESZ központi oktatási bizottsága munkájából. A bizottság jövő évi feladatai között szerepel a soproni nyári egyetem felújítása, kapcsolatok létesítése a népi demokratikus országok társegyesületeinek oktatási bizottságaival. Az erdészeti gazdaságtani bizottság munkájából Madas András elvtárs, a bizottság elnöke, kiemelte a Magyar Szocialista Munkáspárt által a második ötéves tervre vonatkozóan kiadott irányelvek megvitatását és azokra a helyi csoportok által beküldött észrevételek kiértékelését és összefoglalását. Az irányelvekkel kapcsolatban a bizottság részletes tanulmányt juttatatott el az MTESZ központi titkárságához. A külügyi bizottság munkájáról szólva Nyirádi Lajos elvtárs elmondotta, hogy a bizottság a jövő évben a Bolgár Népköztársaságba az erdőfeltárás kérdéseinek, a Német Demokratikus Köztársaságba pedig általános erdőgazdálkodási munkák tanulmányozására javasol tanulmányutat szervezni. Az erdőművelési szakcsoport munkáját Holdampf Gyula tagtárs ismertette. A szakcsoport kiemelkedő munkát végzett a nemzetközi erdőnevelési konferencia szervezésében. Jövő évi feladata a konferencia anyagának a csoportoknál való ismertetése, oktatása. Pankotay Gábor elvtárs az erdőfeltárási szakcsoport ez évi munkájából a feltárási távlati tervek kidolgozásának előkészítését és a stabilizációs utak problémájának megoldását emelte ki. A jövő évben a szakcsoport behatóan kíván foglalkozni stabilizációs kérdésekkel, valamint a szállítási és feltárási kérdések egymásra hatásával. Javasolta, hogy az 1961-re tervezett nemzetközi erdőfeltárási kongresszust 1960 szeptemberében rendezzék meg. Fekete Gyula tagtárs a fásítási szakcsoport munkájáról elmondotta, hogy a csoport az erdőn kívüli fásítási munkák propagálása érdekében szoros kapcsolaiot tart az Agrártudományi Egyesülettel, a Magyar Hidrológiai Társulattal, továbbá a TermészettudományiiIsmeretterjesztő Társulattal. A szakcsoportüléseken folyamatosan megvitatják az érdekelt szakemberek bevonásával az egyes főhatóságok fásítási munkáját. A szakcsoport különösen a Fásítás Hónapja társadalmi előkészítésében és megszervezésében végzett jó munkát. Palócz József elvtárs számolt be a gépesítési szakcsoport munkájáról. A szakcsoport rendszeresen szervezett üléseken foglalkozott a gépesítés fejlesztésinek egyegy fontosabb problémájával. Napirenden tartja a mérnöktovábbképzést, az erre vonatkozó előadások megírása folyamatban van. A beszámolókat követő vita során a felszólalók megelégedéssel vették tudomásul a bizottságok és szakcsoportok tevékenységéről elhangzott beszámolókat s a szakmai továbbképzés fontosságát hangsúlyozták. Javasolták továbbá, hogy az Egyesület a jövőben rendszeresen tájékoztassa a helyi csoportokat a központi bizottságok, szakcsoportok munkájáról. Madas András elnök javasolta, hogy az eddig beérkezett jelentések figyelembevételével az évi Vándorgyűlést az Egyesület Kaposváron, illetve a Középsomogyi Állami Erdőgazdaság területén rendezze meg. A korábbi évektől elíé ően azt indítványozta, hogy a jövő évi Vándorgyűlésnek tudományos ankét jellege legyen, és ezen a Középsomogyi Állami Erdőgazdaság ötéves fakitermelési tervét vitassák meg, több rövid előadás és hozzászólás keretében. Az ankétot követő napon az erdőgazdaság a zselicségi erdőket mutassa be a Vándorgyűlés résztvevőinek. A Vándorgyűlésre és az erdészeti statisztikai könyv kiadására vonatkozó javaslatokat a választmány elfogadta. Végül Madas András elnök megállapította, hogy az Egyesület választmányát gazdasági természetű okok miatt a korábbi években nem lehetett összehívni. Ezek az akadályok a pártoló tagság révén jórészt elhárultak, ezért megvan a lehetőség arra, hogy az elnökség most már a választmány támogatásával hatékonyabbá tehesse munkáját főként a helyi csoportoknál. Kérte a választmányt, hogy tevékenyen vegye ki részét az Egyesület munkájából.

44