A program megvalósítása során felhasznált segédanyagok (4_2014_1. pdf)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A program megvalósítása során felhasznált segédanyagok (4_2014_1. pdf)"

Átírás

1 Program címe: Éld velem át Tanúsítvány száma: 4/2014 Tanúsítvány érvényességi ideje: szeptember 3. Kérelmező neve: Egészséges Városért Program rövid leírása A program keretében a helyi közösségi résztvevők együttműködésén alapuló, olyan komplex programok megvalósítása, amelyek kapcsolódnak a kábítószer-fogyasztás megelőzéséhez, a kábítószer-használattal szemben pozitív mintát nyújtanak. A beavatkozás célja a már kialakult, de még függővé váló esetek kezelésének támogatása, valamint a családok szerepétnek erősítése abban, hogy váljanak alkalmassá arra, hogy nevelési feladataik között a drogmentes életre is felkészítsék gyermekeiket. a hangsúlyozza. A beavatkozásként használt eszközök (színházi nevelés, tematikus klubfoglalkozások) célja a probléma tematizálása, a szerhasználathoz vezető konfliktusok fókuszba helyezése, megoldásukra vonatkozó készségek fejlesztése. Program 4 modulra épül: Modul I. Gubancok - preventív színházi nevelési előadás kortársakat is bevonva kiscsoportos feldolgozással a végén Modul II. A gyáva színház előadás, előadás után interaktív beszélgetés pszichológussal Modul III. klub csoportok 5-5 alkalommal Modul IV. Saját színpadi produkció létrehozása: újszerű kísérletként forgatókönyvet írnak a diákok, élethelyzetről, saját élményről. Ezt a saját darabot eljátsszák záró rendezvényen. Az előadások végén a fiatalok kérdéseiket közvetlenül egy gyakorló szakembernek tehetik fel. Színész-drámatanáraink tapasztalata révén meg tudjuk szólítani a fiatalokat, és valódi párbeszédet tudunk folytatni velük. A beavatkozások eredményeként a részvevőkben erősödik az a pozitív szemlélet, amellyel képesek lesznek egészséges életvezetést megvalósítani, melynek része a drogmentesség is. Eddigi tapasztalatunk, hogy az ismeret bővítés területén a kiinduló érték átlagosan 50%-os, a végére 25%-os ismeret javulás várható és a kívánt viselkedés formákkal kapcsolatos elutasító attitűd a kezdetekkor 30-35%-os, záráskor ez 85-90%-ra emelkedik A program megvalósítása során felhasznált segédanyagok (4_2014_1. pdf) 1. Programterv EVA 2. Kérdőív 2014 diák 1 3. Kérdőiv 2014 diák 2 4. Kérdőív szülőknek. pedagógusoknak Szülői nyilatkozat 6. Módszertani részletező MODUL 1-4

2 7. Önismereti játékok 8. A mintatanár filmborító 9. A mintatanár filmleírás 10. Írásos anyag a klubfoglalkozásokról 11. Műsorkészítés 12. Kiadvány 13. Tájékoztató anyag 14. Munkanapló

3 A program megvalósításához szükséges szakemberek képzettsége, szakmai tapasztalatukra vonatkozó feltételek A program megvalósításához Feladat Szakképzettség Szakmai tapasztalat szükséges-e számukra célzott tréning? Ha igen, kérjük, nevezze meg! Modul I. II. IV. előadások utáni interaktív drogprevenciós beszélgetés, Modul III. személyiségfejlesztés, konfliktuskezelés Modul III. családi életre nevelés, konfliktuskezelés, drámajáték Modul I., II., drámajáték Modul I.II.III. IV. megvalósíthatóság, feltételek biztosítása, a szülői, pedagógusi Modul III. IV. önismereti, személyiség-és kommunikációfejlesztés szociális érzékenység fejlesztés Modul I.II.III.IV. általános koordinálás, programok megvalósíthatósági feltételei Modul I. II. IV. színházi rendezés, színházi-nevelés addiktológus, szociológus pszichológus, védőnő drámapedagógus pedagógus, egészségnevelő, jogvédő, betegjogi szakértő pszichológus, drámapedagógus, drogprevenció, kommunikáció népművelő, könyvtáros drámapedagógia, művészetpedagógia, színész 5 év közvetlen drogprevenció, ifjúsági színház, dokumentumfilm rendezés 30 éves tapasztalat iskolai 20 éves gyakorlat, 10 éve önkéntes szakember prevenciós programokban 20 éves iskolai, színházi drámatanári 10 éves menedzser, 20 év prevenciós gyakorlat, közösségépítés, kommunikációs, antidiszkriminációs tréning 30 éves iskolai, felnőtt 40 éves népművelő, kulturális, színházi, szervezési gyakorlat, ifjúsági rendezvények 10 éves gyakorlat színész-drámatanári, prevenció/drámapedagógia

4 Indikátorok I. Rövid távú célok (egy tanév során): II. Középtávú célok (2-4. tanév) indikátor mérő eszköz módszer forrás legalább 6x25 fő részvétele az I.; II.; III. Modulon legalább 100/fő/előadás néző mindhárom színházi előadáson (IV. Modul) az egészséggel, higiénével és a függőséget okozó szerek, tevékenységek elkerülésével kapcsolatban átlagosan 25%- os ismeret bővülés és 90%- os helyes attitűd kialakulása tanévente érzékenyítő előadás szülő/pedagógus helyre szóló jegyek száma a program elején és végén felvett kérdőív sorszámozott jegyek használata az ülőhely elosztáskor Legalább 150 főnél a program elején és végén felvett kérdőívből levont összegzett eredmény Modulvezetők modul záró beszámolói közösségi ház programszervező Program dokumentáció - Éves Programbeszámoló Egyesületi éves beszámoló hitelességért felelős személy Modul vezetők/

5 csoportoknak III. Hosszú távú célok (3-7 tanév): éves regisztrált családi konfliktusok esetszámának 20%-os csökkenése "kortárs ügynökök" legalább 20 fő/tanév idősoros mutatók csökkenő változása elsősorban az ifjúságot érintő rendőrségi kábítószer jelentésben idősoros mutatók növekvő változása elsősorban a szentendrei kistérségben a várható élettartamban eset dokumentációk rendőrségi belső dokumentáció KSH adatgyűjtés elsődleges és másodlagos adatalemzés a KEF bevonásával adatelemzés Családsegítő éves Szakmai Jelentése Modulvezetők modul záró beszámolói éves városi statisztikák, szakmai beszámolók KSH éves kistérségi jelentés Családsegítő Igazgató Modul vezetők/ KSH

Fogadd el! Program címe: Tanúsítvány száma: 6/2016. Tanúsítvány érvényességi ideje: 2018.november 23.

Fogadd el! Program címe: Tanúsítvány száma: 6/2016. Tanúsítvány érvényességi ideje: 2018.november 23. Program címe: Fogadd el! Tanúsítvány száma: 6/2016. Tanúsítvány érvényességi ideje: 2018.november 23. Kérelmező neve: Egészséges Városért Program rövid leírása A program keretében a helyi közösségi résztvevők

Részletesebben

Érettségi eredmények 2005-től (Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium)

Érettségi eredmények 2005-től (Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium) 2005/db közép 2005/db emelt 2005/db összes 2005/jegy közép 2005/jegy emelt 2005/jegy összes 2005/% közép 2005/% emelt 2005/% összes 51 119 170 3,53 5,00 4,42 59,90 99,17 84,27 22 17 39 4,45 4,94 4,7 75,68

Részletesebben

Kincset ér TÉMAKIJELÖLÉSEK ÉVFOLYAMOKRA

Kincset ér TÉMAKIJELÖLÉSEK ÉVFOLYAMOKRA Program címe: Kincset ér Tanúsítvány száma: 7/2015. Tanúsítvány érvényességi ideje: 2017. augusztus 18. Kérelmező neve: Komárom Város Önkormányzata Program rövid leírása A program komplex, minden általános

Részletesebben

A felnőttek tanulási problémái

A felnőttek tanulási problémái Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet Andragógia és Művelődéselmélet Tanszék, Andragógia MA szak Kurzus: Andragógiai kutatások és fejlesztések Tanár: dr.

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 199 évi XLVI. törvény (Stt.)

Részletesebben

JIPP = Jobbulást! Iskolai Prevenciós Program

JIPP = Jobbulást! Iskolai Prevenciós Program Program címe: JIPP = Jobbulást! Iskolai Prevenciós Program Tanúsítvány száma: 8/2014 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2016. október 1. Kérelmező neve: Gyermekeinkért 16 Alapítvány Program rövid leírása

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2014. KÉSZÍTETTE: PROJECTMINE GAZDASÁGI TANÁCSADÓ KFT. BUDAPEST TÁMOP 5.3.6. -11/1 2012 0074

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2014. KÉSZÍTETTE: PROJECTMINE GAZDASÁGI TANÁCSADÓ KFT. BUDAPEST TÁMOP 5.3.6. -11/1 2012 0074 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2014. KÉSZÍTETTE: PROJECTMINE GAZDASÁGI TANÁCSADÓ KFT. BUDAPEST TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető: A kommunikációs terv céljainak ismertetése a projekt kapcsán 2. A projekt átfogó céljainak

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. 3.1.4.B Partnerség és hálózatosodás modul közösségi események I-IV. ütem Heves megye

BESZÁMOLÓ. 3.1.4.B Partnerség és hálózatosodás modul közösségi események I-IV. ütem Heves megye BESZÁMOLÓ KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu 3.1.4.B Partnerség és hálózatosodás modul közösségi események I-IV. ütem Heves

Részletesebben

Szociális szakvizsga követelményrendszere témacsoportonként. Általános szociális, illetve gyermekvédelmi és gyermekjóléti alapismeretek

Szociális szakvizsga követelményrendszere témacsoportonként. Általános szociális, illetve gyermekvédelmi és gyermekjóléti alapismeretek Szociális szakvizsga követelményrendszere témacsoportonként Általános szociális, illetve gyermekvédelmi és gyermekjóléti alapismeretek I. Általános követelmény: A jelölt ismerje a társadalmi viszonyok,

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)

Részletesebben

VM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT PEDAGÓGIAI PROGRAM. Hatályos: 2014. április 1-től

VM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT PEDAGÓGIAI PROGRAM. Hatályos: 2014. április 1-től PEDAGÓGIAI PROGRAM Hatályos: 2014. április 1-től Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ... 5 1.1. Az iskola adatai, rövid bemutatása... 5 1.2. Az iskola küldetésnyilatkozata... 5 2. NEVELÉSI PROGRAM... 6 2.1. Az

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)

Részletesebben

K I V O N A T. Beszámoló a Komló Város Önkormányzat 2014. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységéről

K I V O N A T. Beszámoló a Komló Város Önkormányzat 2014. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységéről K I V O N A T a képviselő-testület 2015. május 7-i ülésének jegyzőkönyvéből KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 45/2015. (V.7.) sz. határozata Beszámoló a Komló Város Önkormányzat 2014. évi

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkér neve: rségi Nemzeti Park Igazgatóság címe: 9941 riszentpéter, Siskaszer 26/a. telefonszám: 06-94-548-034 telefaxszám: 06-94-428-791 e-mail cím: kislegykapo@gmail.com

Részletesebben

Foglalkozási napló. Postai üzleti ügyintéző 15. évfolyam

Foglalkozási napló. Postai üzleti ügyintéző 15. évfolyam Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Postai üzleti ügyintéző 15. évfolyam (OKJ száma: 5 1 09) szakma gyakorlati oktatásához A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának

Részletesebben

Kivonatos jegyzőkönyv

Kivonatos jegyzőkönyv Kivonatos jegyzőkönyv Nemzeti Pályaorientációs Tanács Tematikus kutatási ülés az életút támogató pályaorientációs kutatásokról Tervezett napirendi pontok: 2009. szeptember 22. (kedd) 10.00-14.00 (Budapest,

Részletesebben

Megnyitó. Trick Jánosné A kistérségi társulás humán bizottságának vezetője, Kocsola polgármestere

Megnyitó. Trick Jánosné A kistérségi társulás humán bizottságának vezetője, Kocsola polgármestere Az egészséges közösségért Dombóváárrii Kiissttéérrsséégii Káábííttósszzeerrügyii Egyeezztteettő Fórrum 2013.. Megnyitó Trick Jánosné A kistérségi társulás humán bizottságának vezetője, Kocsola polgármestere

Részletesebben

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám:40665 /2010. CÍM: Előterjesztés az árvízkárosultak megsegítésére

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám:40665 /2010. CÍM: Előterjesztés az árvízkárosultak megsegítésére Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám:40665 /2010. CÍM: Előterjesztés az árvízkárosultak megsegítésére Előterjesztő: Dr. Fodor Tamás polgármester Az előterjesztést

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 24-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 24-i ülésére 65/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 24-i ülésére Jegyzői törvényességi észrevétel: nincs Tárgy: A Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat

Részletesebben

D-KONTAKT. Program címe: Tanúsítvány száma: 8/2015. Tanúsítvány érvényességi ideje: 2017. október 9.

D-KONTAKT. Program címe: Tanúsítvány száma: 8/2015. Tanúsítvány érvényességi ideje: 2017. október 9. Program címe: D-KONTAKT Tanúsítvány száma: 8/2015. Tanúsítvány érvényességi ideje: 2017. október 9. Kérelmező neve: SZKTT-ESZI Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum Program rövid leírása Programunk

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP a Hajléktalanokért Közalapítvány pályázati felhívásához Vissza az utcáról 2014. A pályázati felhívás kódja: 2014-VAU

PÁLYÁZATI ADATLAP a Hajléktalanokért Közalapítvány pályázati felhívásához Vissza az utcáról 2014. A pályázati felhívás kódja: 2014-VAU 1. OLDAL Közalapítványi Iroda tölti ki! IKTATÓSZÁM:.. / 2014 AZONOSÍTÓSZÁM: 2014-VAU. 1. A PROGRAM ALAPADATAI PÁLYÁZÓ SZERVEZET HIVATALOS NEVE A KONKRÉT PROGRAM CÍME EGY MONDATBAN AZ IGÉNYELT TÁMOGATÁS

Részletesebben

A B C. 3 Igen 10 4 Nem 5

A B C. 3 Igen 10 4 Nem 5 1. melléklet a 104/2013. (XI. 14.) VM rendelethez 1. Abaúj Leader Egyesület 2. Cserhátalja Vidékfejlesztési Egyesület 3. Dél-Borsodi LEADER Egyesület 4. Észak-Borsodi LEADER Unió Helyi Közösség Egyesület

Részletesebben

HIRDETMÉNY FORGALMAZHATÓ BETÉTEKRŐL, VALAMINT AZ ORSZÁGOS BETÉTBIZTOSÍTÁSI ALAP ÁLTAL NYÚJTOTT BETÉTBIZTOSÍTÁSRÓL

HIRDETMÉNY FORGALMAZHATÓ BETÉTEKRŐL, VALAMINT AZ ORSZÁGOS BETÉTBIZTOSÍTÁSI ALAP ÁLTAL NYÚJTOTT BETÉTBIZTOSÍTÁSRÓL HIRDETMÉNY FORGALMAZHATÓ BETÉTEKRŐL, VALAMINT AZ ORSZÁGOS BETÉTBIZTOSÍTÁSI ALAP ÁLTAL NYÚJTOTT BETÉTBIZTOSÍTÁSRÓL Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2015. június 18. napján a jelen Hirdetményben

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM

PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM Szent István Körúti Általános Iskola és Speciális Szakiskola OM: 036045 Jászberény 2015. Hinni benne, hogy képes növekedni, akarni, hogy előre haladjon. Bolondul remélni:

Részletesebben

Hosszúpályi Mikrotérség Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat SZAKMAI PROGRAMJA. 2016. január 01.

Hosszúpályi Mikrotérség Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat SZAKMAI PROGRAMJA. 2016. január 01. Hosszúpályi Mikrotérség Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat SZAKMAI PROGRAMJA 2016. január 01. Tartalomjegyzék 1. Az intézményre vonatkozó adatok 3. oldal 2. Az ellátottak köre és az ellátási terület

Részletesebben

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ 2016

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ 2016 SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ 2016 Az adó mértéke, az adó alapja 2016. január 1-jétől a személyi jövedelemadó mértéke 15 százalékra csökken. Szja tv. 8. (1) A tartós befektetéshez és a vállalkozói adóalaphoz tartozó

Részletesebben

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 632 MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 8. ÉVFOLYAM

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 632 MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 8. ÉVFOLYAM MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 632 MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 8. ÉVFOLYAM MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 633 8. ÉVFOLYAM Heti óraszám: CÉLOK ÉS FELADATOK A mozgóképkultúra és médiaismeret mint iskolai

Részletesebben

Az Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Az Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA . Az Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Készítette: Ellenjegyezte, jóváhagyta:...... igazgató fenntartó képviselője Hatálybalépés dátuma: 2014. február 01. Módosítás, felülvizsgálat:

Részletesebben

a segítségnyújtás az elhelyezkedést, a diszkrimináció elleni küzdelmet és a beilleszkedés stabilitását szolgálja.

a segítségnyújtás az elhelyezkedést, a diszkrimináció elleni küzdelmet és a beilleszkedés stabilitását szolgálja. Bevezető A kilencvenes években komoly szemléletváltás történt Európában a társadalmi hátrányok megítélésében, a segítés céljaiban és formáiban. Az alkalmazkodás helyett egyre inkább a megmaradt képességek

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a DÉL-ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a DÉL-ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a DÉL-ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastrukturális fejlesztése c. pályázati felhíváshoz Kódszám: DAOP 2007-1.1.1./A A projektek

Részletesebben

DUÁLIS FELSŐFOKÚ KÉPZÉS KÉPZÉSSZERVEZÉSI JELLEMZŐI. dr. Rádli Katalin EMMI Felsőoktatás-politikai Főosztály

DUÁLIS FELSŐFOKÚ KÉPZÉS KÉPZÉSSZERVEZÉSI JELLEMZŐI. dr. Rádli Katalin EMMI Felsőoktatás-politikai Főosztály DUÁLIS FELSŐFOKÚ KÉPZÉS KÉPZÉSSZERVEZÉSI JELLEMZŐI dr. Rádli Katalin EMMI Felsőoktatás-politikai Főosztály Duális felsőfokú képzés az alapképzési vagy mesterképzési szak - képzési és kimeneti követelményeknek

Részletesebben

Munkaerő-piaci szolgáltatás modul

Munkaerő-piaci szolgáltatás modul Munkaerő-piaci szolgáltatás modul TÁMOP-5.5.4-09/2-C-2009-0006 Útitársak projekt Készítette: Török Zoltán Winklerné Nagy Judit Jakus Csilla Hajnalka Győr, 2011. TARTALOMJEGYZÉK A ) A modul megvalósításának

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2015. 4/c. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez 2015. évi díjainak

Részletesebben

HIVATAL. PBKIK Pályaválasztási Terv 2012/13

HIVATAL. PBKIK Pályaválasztási Terv 2012/13 PBKIK Pályaválasztási Terv 2012/13 A PBKIK aktív részese kíván lenni a pályaválasztási folyamatoknak, mely a szakképzést választó tanulókat és szüleiket segíti a megfelelő szakma megtalálásában. A kamara

Részletesebben

Gyermekjóléti Szolgálat Vép

Gyermekjóléti Szolgálat Vép Gyermekjóléti Szolgálat Vép Szakmai program 2013. június Tartalomjegyzék I. A szolgáltató, intézmény neve, székhelye, telephelye... 3 II. Az ellátandó célcsoport és az ellátandó terület jellemzői... 3

Részletesebben

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács 2008. évi állásfoglalásai

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács 2008. évi állásfoglalásai A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács 2008. évi állásfoglalásai 1/2008. 02. 14. sz. állásfoglalás Az NSZFT megtárgyalta és elfogadásra javasolja az "Előterjesztés az Országos Képzési Jegyzékről

Részletesebben

Fókusz-Hírlevél Adózási Percek 2016. évi 1.szám, 2016.január 04. Kedves Vállalkozó!

Fókusz-Hírlevél Adózási Percek 2016. évi 1.szám, 2016.január 04. Kedves Vállalkozó! A tartalomból: Személyi jövedelemadó bevallás 2016. évi 1. szám, 2016.január 04. Iparűzési adó választási lehetőségek 2016. évi minimálbér Lakásvásárlás áfája Általános információ Egyéni vállalkozóknak

Részletesebben

A Szolnoki Járás Esélyteremtő Programterve

A Szolnoki Járás Esélyteremtő Programterve A Szolnoki Járás Esélyteremtő Programterve Szerkesztették: Kocsis Péter Csaba Deák Sándor Dr. Nagyné Varga Ilona Szolnok, 2015. Szerzők: Burai István gyermek- és ifjúságügyi szakértő Buru Györgyné idősügyi

Részletesebben

A fogyasztási kereslet elméletei

A fogyasztási kereslet elméletei 6. lecke A fogyasztási kereslet elméletei A GDP, a rendelkezésre álló jövedelem, a fogyasztás és a megtakarítás kapcsolata. Az abszolút jövedelem hipotézis és a keynesi fogyasztáselmélet. A permanens jövedelem

Részletesebben

K I V O N A T. Beszámoló Komló Város Önkormányzat 2013. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységéről

K I V O N A T. Beszámoló Komló Város Önkormányzat 2013. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységéről K I V O N A T a képviselő-testület 2014. május 15-i ülésének jegyzőkönyvéből KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 49/2014. (V.15.) sz. határozata Beszámoló Komló Város Önkormányzat 2013. évi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Pécs-Mecsekszabolcs Településrészi Önkormányzat 2014. október 08-ai rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Pécs-Mecsekszabolcs Településrészi Önkormányzat 2014. október 08-ai rendkívüli üléséről 1 03-3/82-10/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült a Pécs-Mecsekszabolcs Településrészi Önkormányzat 2014. október 08-ai rendkívüli üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a településrészi önkormányzat vezetője, Belányi

Részletesebben

A TANÁRKÉPZÉS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEMEN

A TANÁRKÉPZÉS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEMEN A TANÁRKÉPZÉS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEMEN Konferencia előadás Előadó: Dr. Pálvölgyi Ferenc A kutatócsoport tagjai: Dr. Gloviczki Zoltán, Nábrádiné Dr. Jurasek

Részletesebben

készült: a TÁMOP-4.1.2.B.2 Együttműködés az észak-magyarországi pedagógusképzés megújításáért című projekt K/5 modulja keretében

készült: a TÁMOP-4.1.2.B.2 Együttműködés az észak-magyarországi pedagógusképzés megújításáért című projekt K/5 modulja keretében SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE COMENIUS KAR MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ T A N Í T Ó SZAK GYAKORLATVEZETŐK és HALLGATÓK RÉSZÉRE félév tanegység: Pedagógiai megfigyelés - Fókuszban a tanuló (kiscsoportos 45

Részletesebben

Pályázati felhívás önkormányzati tulajdonú ingatlan bérbeadására

Pályázati felhívás önkormányzati tulajdonú ingatlan bérbeadására Bánk Községi Önkormányzata 2653 Bánk, Hősök tere 11. /Fax: 35/342-804, 342-806 Iktatószám: 40-2/2016. Közzététel napja: 2016.01.11. Pályázati felhívás önkormányzati tulajdonú ingatlan bérbeadására A pályázat

Részletesebben

RENDELETTERVEZET. az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998 (XII.15.) Kt. számú rendelet módosítására

RENDELETTERVEZET. az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998 (XII.15.) Kt. számú rendelet módosítására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998 (XII.15.) Kt. számú rendelet módosítására Készítette: Vukovich Zoltán irodavezető

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2010. (XII. 21.) számú R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2010. (XII. 21.) számú R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2010. (XII. 21.) számú R E N D E L E T E a kötelező

Részletesebben

Az Önálló Iskola projekt

Az Önálló Iskola projekt kutatás közben 307 az autonóm tanulás érvényesülése jelentős mértékben függ az egyén és családja kulturális tőkéjétől. Ez elsősorban egyrészt a szülők iskolázottságán, másrészt az iskolatípus választásán

Részletesebben

HERENDI HÉTSZÍNVILÁG BÖLCSŐDE SZAKMAI PROGRAMJA

HERENDI HÉTSZÍNVILÁG BÖLCSŐDE SZAKMAI PROGRAMJA HERENDI HÉTSZÍNVILÁG BÖLCSŐDE SZAKMAI PROGRAMJA Készítette: Vajai Lászlóné Bölcsődevezető Módosítva: 2016. március 20. 2012. március 29. 1 Tartalomjegyzék I. Alapadatok II. Általános rész 1. Bölcsőde definíciója,

Részletesebben

Átány Község Önkormányzatának gazdasági programja 2007-2010.

Átány Község Önkormányzatának gazdasági programja 2007-2010. Átány Község Önkormányzatának gazdasági programja 2007-2010. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény elõírásai szerint, az önkormányzatoknak a választási ciklus végéig szóló gazdasági programot

Részletesebben

HACS neve: Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Rendezvény

HACS neve: Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Rendezvény Támogatás vehető igénybe: Egészségügyi felvilágosító kampányok, életvezetési tanácsadó programok egészségtudatos táplálkozást népszerűsítő kampányok lebonyolítására, melyek többoldalú együttműködés révén

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2011. december 15-ei rendes ülésére. Hajzer Annamária pályázati szakreferens

Budakalász Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2011. december 15-ei rendes ülésére. Hajzer Annamária pályázati szakreferens Budakalász Város Polgármestere 296/2011.(XII.15.) számú előterjesztés ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. december 15-ei rendes ülésére Tárgy: Készítette: Javaslat a 2011. november hónapban áttekintett

Részletesebben

Alulírott Papp Gábor polgármester, Hévíz Város Önkormányzata képviseletében. büntető feljelentést teszek

Alulírott Papp Gábor polgármester, Hévíz Város Önkormányzata képviseletében. büntető feljelentést teszek 1 Zala Megyei Rendőr-főkapitányság részére ZALAEGERSZEG 8901 Pf.: 218. Tisztelt! Alulírott Papp Gábor polgármester, Hévíz Város Önkormányzata képviseletében büntető feljelentést teszek M. Sz. volt közalkalmazott,

Részletesebben

2016. évi munka és rendezvényterve.

2016. évi munka és rendezvényterve. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ - Művelődési Központ és Könyvtár - 2016. évi munka és rendezvényterve. Készítette: Csenger, 2015. október 21. szakmai vezető Az intézményünk

Részletesebben

A Kormány 1./2005. ( ) Korm. határozata. a szakképzés-fejlesztési stratégia végrehajtásához szükséges intézkedésekről

A Kormány 1./2005. ( ) Korm. határozata. a szakképzés-fejlesztési stratégia végrehajtásához szükséges intézkedésekről A Kormány 1./2005. ( ) Korm. határozata a szakképzés-fejlesztési stratégia végrehajtásához szükséges intézkedésekről A Magyar Köztársaság Kormánya tudatában van annak, hogy a magyar gazdaság nemzetközi

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2004-es év 1

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2004-es év 1 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2004-es év 1 Békéscsabai Városi Rádióklub BÉKÉSCSABA Puskin tér 1. A közhasznúsági jelentés tartalma: I. Egyszerűsített beszámoló mérleg II. A vagyon felhasználásával kapcsolatos

Részletesebben

BARANYA MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA

BARANYA MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA BARANYA MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA Készítették (2004.) Kovács Antalné, Léderer Kinga, Löffler Tamás A 2006. évi felülvizsgálatban közreműködtek: Dr. Bácsai Márta, Benyes Rita, Löffler

Részletesebben

(Képviselő-testület 2015. november 18-i ülésére)

(Képviselő-testület 2015. november 18-i ülésére) Kunfehértó Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s a Kiskunhalasi Járás Esélyteremtő Programterv, ÁROP-1A.3-2014-2014-0089 Területi együttműködést segítő programok kialakítása a Kiskunhalasi járásban

Részletesebben

Tehetségpont. Verzió: 04. Sztárai Tehetséggondozó Műhely szervezeti és működési szabályzata

Tehetségpont. Verzió: 04. Sztárai Tehetséggondozó Műhely szervezeti és működési szabályzata Tehetségpont Verzió: 04 Sztárai Tehetséggondozó Műhely szervezeti és működési szabályzata A Sztárai Tehetséggondozó Műhely szervezeti és működési szabályzatának célja, hogy szabályozza azokat a tevékenységeket,

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZOKTATÁSI, KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Közoktatási,

Részletesebben

GYERMEKEK VÉDELMÉNEK RENDSZERE II.

GYERMEKEK VÉDELMÉNEK RENDSZERE II. dr. Katonáné dr. Pehr Erika PTE-ÁJK c. egyetemi docens GYERMEKEK VÉDELMÉNEK RENDSZERE II. Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. OKTÓBER 15. TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi,

Részletesebben

JÁNOSHALMA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Projekt azonosító: DAOP-6.2.1/13/K-2014-0002

JÁNOSHALMA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Projekt azonosító: DAOP-6.2.1/13/K-2014-0002 JÁNOSHALMA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Projekt azonosító: DAOP-6.2.1/13/K-2014-0002 JÁNOSHALMA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015 Készült: Belügyminisztérium megbízásából Projekt azonosító:

Részletesebben

HELYI TANTERV MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET TANTÁRGYBÓL

HELYI TANTERV MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET TANTÁRGYBÓL HELYI TANTERV MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET TANTÁRGYBÓL MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET A szabályozásnak megfelelően az iskolánk 9. évfolyamán kötelezően választható tantárgy a mozgóképkultúra és médiaismeret,

Részletesebben

b) MÁV-START Zrt. pályázati szándékának kinyilvánítása esetén közreműködés a pályázat megírásában.

b) MÁV-START Zrt. pályázati szándékának kinyilvánítása esetén közreműködés a pályázat megírásában. 1. Ajánlatkérő neve, címe: 1087 Budapest, Kerepesi út 1-5. Kapcsolattartási cím: Beszerzési és Gazdálkodási Szervezet 1087 Budapest, Kerepesi út 3., II. emelet 210. szoba Címzett: Támis Norbert Telefon:

Részletesebben

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET nyolc évfolyamos gimnázium 9. évfolyam

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET nyolc évfolyamos gimnázium 9. évfolyam MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET nyolc évfolyamos gimnázium 9. évfolyam A mozgóképkultúra és médiaismeret elsősorban a médiaszövegek szövegértési képességének fejlesztését és az audiovizuális média társadalmi

Részletesebben

Útmutató a 15NY29/15NY30, valamint a 15NY63 számú nyilatkozatok kitöltéséhez

Útmutató a 15NY29/15NY30, valamint a 15NY63 számú nyilatkozatok kitöltéséhez Útmutató a 15NY29/15NY30, valamint a 15NY63 számú nyilatkozatok kitöltéséhez Amennyiben a munkáltató vállalja, és a magánszemély megfelel a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényben (a

Részletesebben

ÁROP-1.A.3 INFORMÁCIÓS NAP 2015.10.01. ÉS 2015.10.02.

ÁROP-1.A.3 INFORMÁCIÓS NAP 2015.10.01. ÉS 2015.10.02. ÁROP-1.A.3 INFORMÁCIÓS NAP 2015.10.01. ÉS 2015.10.02. IDŐSZAKOS / ZÁRÓ KIFIZETÉSI KÉRELEM ÉS BESZÁMOLÓ GYAKORLATI TUDNIVALÓI Horváth Ákos Útmutatók Az Államreform Operatív Program, illetve az Elektronikus

Részletesebben

OTP ADLAK ADÓMENTES LAKÁSHITEL-TÁMOGATÁSI SZOLGÁLTATÁS

OTP ADLAK ADÓMENTES LAKÁSHITEL-TÁMOGATÁSI SZOLGÁLTATÁS OTP ADLAK ADÓMENTES LAKÁSHITEL-TÁMOGATÁSI SZOLGÁLTATÁS Munkáltatói tájékoztató a lakáscélú kölcsön törlesztéséhez nyújtható vissza nem térítendő támogatáshoz 2014. január elsejétől lehetőség nyílt a munkáltatók

Részletesebben

QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe

QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe 1. ATLASZ KOMPÁNIA CSOPORTOS BIZTOSÍTÁS A BIZTOSÍTOTT BÁRHOL, BÁRMIKOR BEKÖVETKEZETT BALESETI HALÁLÁRA SZÓLÓ BIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS FELTÉTELEI 1. Biztosítási esemény: A biztosított bárhol, bármikor bekövetkezett

Részletesebben

Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti Intézmény

Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Kiszombor, Óbébai u. 11. SZAKMAI PROGRAM Az Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Szakmai Programja egységes szerkezetbe foglalva jóváhagyva: Kiszombor

Részletesebben

Biztonsági Szabályzat

Biztonsági Szabályzat Biztonsági Szabályzat Szabályzat kódja BSZ Hatálybalépés 2014.11.04. Utolsó módosítás 2015.07.07. Érvényesség Visszavonásig Verziószám 4/2015 Szabályozási szakmai felelős Szabályozási felelős és kibocsátó

Részletesebben

A GYIÖT munkaterve 2015-2016. Tartalom A GYIÖT tervezett tevékenységei havi bontásban... 2. Megvalósuló (nagy) projektjeink... 4

A GYIÖT munkaterve 2015-2016. Tartalom A GYIÖT tervezett tevékenységei havi bontásban... 2. Megvalósuló (nagy) projektjeink... 4 A GYIÖT munkaterve 2015-2016 Tartalom A GYIÖT tervezett tevékenységei havi bontásban... 2 Megvalósuló (nagy) projektjeink... 4 GYIÖT 2020 projekt... 4 A GYIÖT állandó tevékenységei, a működéssel összefüggő

Részletesebben

JÁRÁSI ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV

JÁRÁSI ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV JÁRÁSI ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV CIGÁNDI JÁRÁS 2015. Készült az ÁROP 1.A.3-2014-0116 program keretében 1 Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 3 AZ ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERVBEN FOGLALTAK MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES

Részletesebben

Jelentkezési lap. A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló

Jelentkezési lap. A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness. of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében

Részletesebben

Nagy elvárások szerény lehetőségek egy Gyógyszertári asszisztens képzés tapasztalatai az Észak-alföldi régióban

Nagy elvárások szerény lehetőségek egy Gyógyszertári asszisztens képzés tapasztalatai az Észak-alföldi régióban Nyilas Orsolya Nagy elvárások szerény lehetőségek egy Gyógyszertári asszisztens képzés tapasztalatai az Észak-alföldi régióban A tanulás iránti érdeklődés felkeltése és fenntartása, a megfelelő tanulási

Részletesebben

Szociálpedagógus-képzés Egerben Csoportmunka képzési modell

Szociálpedagógus-képzés Egerben Csoportmunka képzési modell Hadnagy József Szociálpedagógus-képzés Egerben Csoportmunka képzési modell Ki a szociálpedagógus? A szociálpedagógus a normál személyiségfejlődésű, disszociális tüneteket mutató és a különböző személyiségfejlődési

Részletesebben

18/2002. (XII. 28.) ESzCsM rendelet

18/2002. (XII. 28.) ESzCsM rendelet 18/2002. (XII. 28.) ESzCsM rendelet a szerzett immunhiányos tünetcsoport kialakulását okozó fertőzés terjedésének megelőzése érdekében szükséges intézkedésekről és a szűrővizsgálatok elvégzésének rendjéről

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2013. április 25-ei rendes ülésére. Bognár Judit intézményvezető

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2013. április 25-ei rendes ülésére. Bognár Judit intézményvezető Budakalász Város Polgármestere 61/2013.(IV.25.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2013. április 25-ei rendes ülésére Tárgy: Javaslat Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat

Részletesebben

Az ökoszisztéma szolgáltatások a tájhasználat részvételi tervezésében

Az ökoszisztéma szolgáltatások a tájhasználat részvételi tervezésében Az ökoszisztéma szolgáltatások a tájhasználat részvételi tervezésében Kelemen Eszter & Kalóczkai Ágnes Szent István Egyetem, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet Környezeti Társadalomkutatók Csoport (ESSRG)

Részletesebben

DOKUMENTÁCIÓ. kapcsolódó szolgáltatások teljesítése 2013. 3. részfeladat (Heterogén számítógépek) 12/1-2012-0001 kódszámú projekt keretében

DOKUMENTÁCIÓ. kapcsolódó szolgáltatások teljesítése 2013. 3. részfeladat (Heterogén számítógépek) 12/1-2012-0001 kódszámú projekt keretében DOKUMENTÁCIÓ KM03SZGR13 keretmegállapodás alapján számítógéprendszerek szállítása és 12/1-2012-0001 kódszámú projekt keretében 1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1.1. A beszerzés tárgya Az Ajánlatkérı keretmegállapodásos

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.03.10 Záró dátum: 2010.08.31. Tényleges kezdet dátuma: 2009.07.15 Várható befejezés dátuma: 2010.08.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.03.10 Záró dátum: 2010.08.31. Tényleges kezdet dátuma: 2009.07.15 Várható befejezés dátuma: 2010.08. 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.03.10 Záró dátum: 2010.08.31 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható befejezése: A jelentés kitöltéséért felelős személy:

Részletesebben

A BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÚJREÁL GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA NEVELÉSI PROGRAM

A BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÚJREÁL GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA NEVELÉSI PROGRAM A BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÚJREÁL GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA NEVELÉSI PROGRAM 2009 ethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium pedagógiai programja 2 Tartalomjegyzék BEVEZETŐ... 4 INTÉZMÉNY

Részletesebben

Melléktermék a környezetvédelmi hatóság szemével

Melléktermék a környezetvédelmi hatóság szemével Melléktermék a környezetvédelmi hatóság szemével Kónya Károly igazgató Hulladék: bármely anyag vagy tárgy, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles; Melléktermék: valamely

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v amely készült Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 11. napján 15 óra 02 perckor a Polgármesteri Hivatalban megtartott nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

ÉSZAK-BUDÁN MÛKÖDÕ, DROGFOGYASZTÓKKAL FOGLALKOZÓ INTÉZMÉNYEK, SZERVEZETEK

ÉSZAK-BUDÁN MÛKÖDÕ, DROGFOGYASZTÓKKAL FOGLALKOZÓ INTÉZMÉNYEK, SZERVEZETEK Tisztelt Olvasó! A Kék Pont Ambulancia és Konzultációs Központ a Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézettel együttmûködve a TÁMOP 5.4.1./08/1. számú kiemelt projekt keretében, közel két éve dolgozik

Részletesebben

Hálóterv. Tantárgy/Kód I. II. III. IV. Össz. Kredit. 25 3 Koll. Élettan-kórélettan 25. 25 3 Koll. 50 50 6 Egészségtudományi és medicinális ismeretek

Hálóterv. Tantárgy/Kód I. II. III. IV. Össz. Kredit. 25 3 Koll. Élettan-kórélettan 25. 25 3 Koll. 50 50 6 Egészségtudományi és medicinális ismeretek Hálóterv Alapozó medicinális ismeretek Anatómia 25 25 3 Élettan-kórélettan 25 25 3 50 50 6 Egészségtudományi és medicinális ismeretek Népegészségtan 10+5 1+1 Belgyógyászat 10 Pszichiátria 10 Addiktológia

Részletesebben

BALLA KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA CSÉVHARASZT

BALLA KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA CSÉVHARASZT A BALLA KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA CSÉVHARASZT PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Összeállította: Malik Károly igazgató BEVEZETŐ Az iskola hivatalos neve: Balla Károly Általános Iskola Csévharaszt /2002.09.01 óta/ Az iskola

Részletesebben

Népegészségügyi Főosztály. Megyei Egészség Fórum Munkaterv 2016.

Népegészségügyi Főosztály. Megyei Egészség Fórum Munkaterv 2016. Népegészségügyi Főosztály Megyei Egészség Fórum Munkaterv 2016. 1.sz. Népegészségügyi szűréskoordinációs munkacsoport 1. Az emlő- és méhnyakrák szűrés szervezési és koordinációs feladatainak ellátása.

Részletesebben

Barion Payment Zrt. Panaszkezelési szabályzat

Barion Payment Zrt. Panaszkezelési szabályzat Barion Payment Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályba lépés napja: 2015. október 1. Dokumentum információk Kibocsátás 2015.10.01. Érvényesség visszavonásig Jóváhagyva Vezérigazgató Megfelelőségi biztos

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat. Izsák Város Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálata

Szervezeti és Működési Szabályzat. Izsák Város Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálata Izsák Város Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálata 6 0 7 0 Izsák, Szabadság tér 1. Tel. : 76 / 568 079 Jóváhagyva Izsák Város Képviselő-testületének /2016.(01.26.) számú határozatával. tartalma I. Az

Részletesebben

Adattábla - Vállalások - Iskola 2011/2012 ( 2011-09-01-2012-06-30 ) / Még nem véglegesített /

Adattábla - Vállalások - Iskola 2011/2012 ( 2011-09-01-2012-06-30 ) / Még nem véglegesített / Adattábla - Vállalások - Iskola 2011/2012 ( 2011-09-01-2012-06-30 ) / Még nem véglegesített / Intézmény: OM038726-001-01 OM azonosító: 038726 KSH kód: 13152 Helységnév: Cece Kitöltési idöszak: 2012-06-15

Részletesebben

Szakmai program. Izsák Város Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálata

Szakmai program. Izsák Város Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálata Izsák Város Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálata 6 0 7 0 Izsák, Szabadság tér 1. Tel. : 76 / 568 079 Jóváhagyva Izsák Város Képviselő-testületének /2016.(01.26.)számú határozatával. A tartalma I.

Részletesebben

HAJDU ÉPKER Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság felszámolás alatt. 1/2016. számú. Nyilvános Pályázati Felhívás és Tájékoztató

HAJDU ÉPKER Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság felszámolás alatt. 1/2016. számú. Nyilvános Pályázati Felhívás és Tájékoztató HAJDU ÉPKER Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság felszámolás alatt 1/2016. számú Nyilvános Pályázati Felhívás és Tájékoztató Tartalomjegyzék 1. NYILVÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS... 3 2.

Részletesebben

Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete. 1/2005. (I. 27.) önkormányzati rendelete

Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete. 1/2005. (I. 27.) önkormányzati rendelete Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete 1/2005. (I. 27.) önkormányzati rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ ÉS ZÁRSZÁMADÁSÁHOZ CSATOLANDÓ MÉRLEGEK, KIMUTATÁSOK TARTALMI KÖVETELMÉNYEIR L A módosításokkal:

Részletesebben

SZMSZ. A diákönkormányzat és a nevelő testület kapcsolata

SZMSZ. A diákönkormányzat és a nevelő testület kapcsolata Tagok SZMSZ A Szent István Gimnázium Diák Önkormányzatának működési szabályzata A diákönkormányzat rendes és pártoló tagokból áll. A diákönkormányzat rendes tagja az iskola minden tanulója. A diákönkormányzat

Részletesebben

Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 1126 Budapest, Orbánhegyi út 7. OM azonosító: 038420 PEDAGÓGIAI PROGRAM

Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 1126 Budapest, Orbánhegyi út 7. OM azonosító: 038420 PEDAGÓGIAI PROGRAM Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 1126 Budapest, Orbánhegyi út 7. OM azonosító: 038420 PEDAGÓGIAI PROGRAM Ha célod nagy, de eszközeid szerények, úgy cselekedj mégis! Cselekvésed által

Részletesebben

I. ADATLAP - A program általános tartalma. 2.1 Általános képzés X 2.2 Nyelvi képzés 2.3 Szakmai képzés

I. ADATLAP - A program általános tartalma. 2.1 Általános képzés X 2.2 Nyelvi képzés 2.3 Szakmai képzés I. ADATLAP - A program általános tartalma 1. A program megnevezése 1.1. Tanulástechnikai tréning OKJ-s program esetén 1.2. OKJ száma is ----- 2. A program besorolása Csak egy terület jelölhető meg! 2.1

Részletesebben

VÁLÁS ÉS SZÉTKÖLTÖZÉS

VÁLÁS ÉS SZÉTKÖLTÖZÉS 2. fejezet VÁLÁS ÉS SZÉTKÖLTÖZÉS Földházi Erzsébet Főbb megállapítások» A párkapcsolatok két alapvető típusa a házasság és egyre növekvő arányban az élettársi kapcsolat. A házasságok válással, az élettársi

Részletesebben

Görgetegi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013.

Görgetegi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. Görgetegi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. 2014 Tartalomjegyzék Oldal Iskolánkról 2 Az iskola nevelési programja 3 1.Küldetésnyilatkozat 3 2.Pedagógiai alapelvek 3 3.Az iskolában folyó nevelő

Részletesebben

Egészségnevelési elvek az óvodai pedagógiai programban

Egészségnevelési elvek az óvodai pedagógiai programban Egészségnevelési elvek az óvodai pedagógiai programban ISMERKEDÉS személyes játékos bemutatkozás szakmai bemutatkozás ki, honnan jött, milyen program alapján dolgoznak, stb. BEVEZETŐ HOP-ban az egészséges

Részletesebben

be/sfphpm01-08833/2015/mlsz

be/sfphpm01-08833/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Öttevényi Torna Club A kérelmező szervezet rövidített neve Öttevény TC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 795 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben