1 KÖRNYEZETI FELMÉRÉS (ÖKO-CHECK)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1 KÖRNYEZETI FELMÉRÉS (ÖKO-CHECK)"

Átírás

1 1 KÖRNYEZETI FELMÉRÉS (ÖKO-CHECK) 1.1 Általános tudnivalók A települések vizsgálata során az erıforrások energiafelhasználásának és az ezáltal keletkezı emisszióknak elemzése mellett elkészítettünk egy úgy nevezett környezetállapoti felmérést ( Öko-Check ) is annak érdekében, hogy teljes körő képet kapjunk az adott településrıl. Az ökológiai ellenırzı lista alapján végzett felmérést egy olyan Excel-program segítségével készítettük el, amelyet az ITE projekt (Intelligent Energy) keretében fejlesztettek ki. Ez a program lehetıvé teszi az energetikai, ökológiai és más egyéb olyan paraméterek értékelését, amelyek többek között az életminıségnek is indikátorai. Ennek során az alábbi szempontok ok alapján minısítettük az egyes településeket: Mobilitás Emissziók Mezı- és erdıgazdasági erıforrások Klíma- és környezetvédelem Energiafogyasztás és a megújuló (regeneratív) energiaforrások aránya Az egyes részterületeket kapott minısítési besorolásokat egy összesített települési minısítéssé vontuk össze annak érdekében, hogy egy átfogó értékelést tudjunk adni. Ez az összesített minısítés referenciapontként szolgál és lényegében az adott település Benchmark értékét jelenti. Ennél a környezeti felmérésnél a minısítést hasonló módszerrel adjuk meg, mint pl. az energia hatékonysági osztályok esetében elektromos készülékeknél, amelykor a skála az A+ (legjobb kategória) osztályzattól a G (legrosszabb kategória) besorolásig terjed. A fent felsorolt 5 értékelési szempontnál részpontokat adunk, összesen egy település maximálisan 200 pontot érhet el. A teljes pontszám alapján végzendı kategória besorolást az 1.1. táblázat alapján készítjük el. 1.1 táblázat: Összes pontszám szerinti besorolási mátrix Pontszám 0 25 G F E D C B A

2 1.2 Az eredmények megjelenítése Az 1.1 ábra: : Sarród község környezeti felmérésének összesített eredménye látható Sarród község ökológiai felmérésének összesített eredménye, ahol is a település az C besorolási kategóriát kapta meg. Sarród község ökológiai felmérése Általános adatok Számérték Mértékegység Megye Lakosságszám Földterület Népsőrőség fı km 2 fı/km 2 Összesített besorolás Információ: Minden megadott minısítés a legjobb ( A ) és a legrosszabb ( G ) kategóriák közé esik. Az összesített besorolás 5 részszempont (mobilitás, emissziók, erıforrások, energiafogyasztás illetve klíma- és környezetvédelem) kevert figyelembevételével adódik ki. 1.1 ábra: Sarród község környezeti felmérésének összesített eredménye Amint az az 1.1. ábra Információk oszlopában szerepel, az összesített értékelés 5 részterületbıl (mobilitás, emissziók, mezı- és erdıgazdasági erıforrások, klíma- és környezetvédelem valamint energiafogyasztás illetve annak megújítható hányada) tevıdik össze. Ezért egyedül csak az összesített értékelésbıl nem lehet az egyes tényezık mögötti indoklásokat levezetni. Utóbbihoz az egyes részértékeléseket kell közelebbrıl megvizsgálni, amelynek menetét a következı ábrán ismertetjük. Mobilitási besorolás Mobilitás Számérték Mértékegység A 0-19 évesek mobilitása A évesek mobilitása A 65 év felettiek mobilitása Összesített átlagos mobilitás-igényigény km/év, fı km/év, fı km/év, fı km/év, fı Mobilitás-igény ide Ingázók részaránya Ingázók száma 1.2 ábra: A mobilitási részszempont értékelése Sarród község környezeti felmérésénél Az 1.2 ábrán látható a mobilitási részszempont értékelési folyamata. Ennek során a lakosságot három életkor szerinti csoportra (0 19 év, év, 65 év fölött) bontjuk és ezen csoportok mobilitását számszerősítjük. Ez a mobilitás-igény a település központja és a mindennapi életet szolgáló intézmények távolságából illetve ezeknek az intézményeknek az egyes életkorcsoportban mért meglátogatási gyakoriságából tevıdik össze. Az egyes korcsoportok mobilitás-igényébıl igényébıl számítjuk ki a település átlagos összesített mobilitás-igényét, igényét, amelyet a 1.2 táblázat szerint értékelünk.

3 1.2 táblázat: A település átlagos mobilitás-igényének igényének besorolási mátrixa (km/év) km/év A A B C D E F G Ezen kívül készítettünk egy értékelı táblázatot a településen lakó ingázók arányának figyelembevételével az 1.3 táblázat szerint. 1.3 táblázat: A település ingázók hányada szerinti besorolási mátrixa (%) Százalék 0,0 25,0 A+ 25,1 30,0 A 30,1 40,0 B 40,1 50,0 C 50,1 60,0 D 60,1 70,0 E 70,1 80,0 F 80,1 100,0 G Az átlagos összes mobilitás-igény illetve az ingázó hányad szerinti értékelésbıl tevıdik össze a mobilitási részszempont besorolási kategóriája, amely Sarród község esetében C kategóriát adott ki. 1.3 ábra: Az Emissziók részszempont értékelése Sarród község környezeti felmérésénél az Emissziók részszempont szerinti értékelést mutatja be.

4 Emissziók ide Üvegház hatású gázok CO2-ekvivalens Légszennyezı anyagok NOX (nitrogénoxidok) SO2 (kéndioxid) NH3 (ammónia) Számérték Mértékegység kg/év, fı Emissziós besorolás Üvegház hatású gázok légszennyezık Finom szálló por PM10 (inhalálható részecskék) kg/év, fı kg/ha, fı finom szállópor 1.3 ábra: Az Emissziók részszempont értékelése Sarród község környezeti felmérésénél Ennek során az üvegházhatást okozó széndioxid ekvivalens (CO 2 -Äquivalent), az NO X, SO 2 és NH 3 légszennyezı anyagok valamint a PM10 kategóriájú finom szálló por szerepeltek értékelési tényezıként. Ez a három tényezı adja össze az emissziós részszempont szerint besorolást. Ennél a részszempontnál az összes paramétert az táblázatokban foglaltaknak megfelelıen értékeltük. 1.4 táblázat: A település CO2 ekvivalens szerinti besorolási mátrixa (kg/ kg/fı, év) CO2eq kg/fő, év 0, ,000 A+ 2500, , , , , , , , , , , , , ,000 A B C D E F G 1.5 táblázat: A település légszennyezı anyagok szerinti besorolási mátrixa (kg/fı, év) Összes légszennyező kg/fő, év 0,000 12,500 A+ 12,501 25,000 A 25,001 37,500 B 37,501 50,000 C 50,001 62,500 D 62,501 75,000 E 75,001 87,500 F 87, ,000 G

5 1.6 táblázat: A település finom szállópor szerinti besorolási mátrixa (kg/ kg/hektár, év) PM10 finom szállópor kg/ha, év 0,000 1,000 A+ 1,001 2,500 A 2,501 5,000 B 5,001 7,500 C 7,501 10,000 D 10,001 15,000 E 15,001 20,000 F 20,001 36,000 G 1.4 ábra: A Mezı- és erdıgazdasági erıforrások részszempont értékelése Sarród község környezeti felmérésénél ábra a Mezı- és erdıgazdasági erıforrások részszempont szerinti értékelést mutatja be. Erıforrás-besorolás Mezı- és erdıgazdasági erıforrások Számérték Mértékegység Mezıgazdaságban hasznosított terület Kertterület Szılıskert terület Erdı Összes mezı- és erdıgazdasági terület Az összterület %-a 1 fıre jutó hasznosított terület 1.4 ábra: A Mezı- és erdıgazdasági erıforrások részszempont értékelése Sarród község környezeti felmérésénél Ennek az értékelésnek kapcsán a mezı- és erdıgazdasági célra hasznosítható területeket mértük fel kategóriánként (mezıgazdasági terület, kert, szılıskert illetve erdı). Az egyes kategóriák összterületét vetítettük a község lakóinak számára, amely kiadja az egy fıre jutó erıforrás-területet. Ezen mérıszám szerint végeztük el a besorolást az 1.7 táblázat alapján. Sarród község esetében ez A+ kategóriát adott ki.

6 1.7 táblázat: A település mezı- és erdıgazdasági területek szerinti besorolási mátrixa (hektár/fı) ha/ fő 0,000 0,019 G 0,020 0,050 F 0,051 0,090 E 0,091 0,250 D 0,251 0,500 C 0,501 0,750 B 0,751 1,000 A 1,001 6,000 A+ 1.5 ábra: A Klíma- és környezetvédelem részszempont értékelése Sarród községben ábra a Klíma- és környezetvédelem részszempont szerinti értékelést mutatja be. Klíma besorolás Klíma- és környezetvédelem Számérték Mértékegység biológiai mőveléső területek aránya futó és/vagy megvalósított projektek darabszám 1.5 ábra: A Klíma- és környezetvédelem részszempont értékelése Sarród községben Ennél a részértékelésnél figyelembe vesszük a részvételt, tagságot különféle klíma- és környezetvédelmi projektekben és programokban valamint a biológiai mőveléső területek arányát a település összterületére vetítve. Sarród község esetében az említett projektekben való részvétel, a jelenleg futó vagy már megvalósított projektek száma, valamint a biológiai mőveléső területek részaránya alapján a Klíma- és környezetvédelem részszempont értékelése C kategóriát hozott. A tagsági részvételek illetve a biológiai mőveléső területek értékelése olyan pontszámok alapján történt, amelyeket az 1.8 táblázat szerint osztályoztunk és súlyoztunk. 1.8 táblázat: Pontszámok és súlyozás a klíma- és környezetvédelem értékelésénél, lehetséges maximális pontszámok Értékelési paraméter Pontszám ill. súlyozás lehetséges maximális pontszám Klíma- és környezeti projektek száma e5 település Klímaszövetségi tagtelepülés EKKO tagság bioművelésű mezőgazdasági területrész

7 Összesen tehát maximálisan 190 pont érhetı el, a pontszám értékelése az 1.9 táblázat szerint történik. 1.9 táblázat: A klíma- és környezetvédelmi pontszám besorolási mátrixa Pontszám 0 19 G F E D C B A A+ 1.5 ábra: A Klíma- és környezetvédelem részszempont értékelése Sarród községben ábra a Megújuló energiaforrások részaránya részszempont szerinti értékelést mutatja be. Energiafogyasztás és megújuló energiák részaránya Megújuló ener- giai besorolás Megújuló energiák részaránya Teljes energiafogyasztás 1 lakosra jutó energiafogyasztás 1.6 ábra: A Megújuló energiaforrások aránya részszempont értékelése Sarród községben Ennek során az energiafogyasztást a különbözı szektorokra valamint energiahordozókra bontva vizsgáljuk. Ezen túlmenıen minden egyes kategóriára meghatározzuk a megújuló energiaforrások részarányát. A megújuló energiahányadok összege képezi a minısítés alapját és a besorolás az 1.10 táblázatnak megfelelı kategóriába történik.

8 1.2 táblázat: A Megújuló energiák részaránya szerinti besorolási mátrix 30,1 100,0 A+ Sarród község esetében a besorolás E kategóriát eredményez. Emellett grafikus diagramon ábrázoltuk a hı- illetve energiafogyasztást ágazati szektorokra valamint energiahordozókra lebontva is (lásd 1.6 ábra: A Megújuló energiaforrások aránya részszempont értékelése Sarród községben ). Százalék 0,0 3,0 G 3,1 5,0 F 5,1 8,0 E 8,1 10,0 D 10,1 15,0 C 15,1 20,0 B 20,1 30,0 A

Tanúsítási módszer kidolgozása meglévı épületekre TANULMÁNY

Tanúsítási módszer kidolgozása meglévı épületekre TANULMÁNY COMFORT CONSULTING Mérnöki Tanácsadó Kft TANULMÁNY A meglévı épületek energetikai jellemzıinek energiafogyasztás alapján történı tanúsítási módszere Megbízó: VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai

Részletesebben

MINISZTERELNÖKSÉG MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG KÖRNYEZETVÉDELMI NYILATKOZATA 2014. VERZIÓ: 1.0 2015.11.24.

MINISZTERELNÖKSÉG MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG KÖRNYEZETVÉDELMI NYILATKOZATA 2014. VERZIÓ: 1.0 2015.11.24. MINISZTERELNÖKSÉG MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG VERZIÓ: 1.0 2015.11.24. TARTALOM 1. BEVEZETŐ... 3 2. A MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG

Részletesebben

Tájékoztató. Értékelés. 100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 40%.

Tájékoztató. Értékelés. 100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 40%. A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Hatékony energia-felhasználás Akcióterv

KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Hatékony energia-felhasználás Akcióterv KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Hatékony energia-felhasználás Akcióterv 1. Prioritások bemutatása 1.1. Prioritások tartalma Prioritás, 5. Hatékony energia-felhasználás 1.2. A prioritások célkitőzései

Részletesebben

PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM FÖLDTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA

PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM FÖLDTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM FÖLDTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA Karbon-lábnyom és környezettudatosság vizsgálatok Baja és környékén PhD-értekezés tézisei Patocskai Mária Hajnalka Témavezetı: Dr. Hajnal Klára PhD Pécs,

Részletesebben

Fót Város Önkormányzat Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója

Fót Város Önkormányzat Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója Fót Város Önkormányzat Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény és módosításai meghatározzák az állam és helyi önkormányzatok

Részletesebben

ALTERNATÍVÁJA-E MA A NÖVÉNYI BIOMASSZA A SZÉNNEK A VILLAMOS ENERGIA TERMELÉSÉBEN?

ALTERNATÍVÁJA-E MA A NÖVÉNYI BIOMASSZA A SZÉNNEK A VILLAMOS ENERGIA TERMELÉSÉBEN? ALTERNATÍVÁJA-E MA A NÖVÉNYI BIOMASSZA A SZÉNNEK A VILLAMOS ENERGIA TERMELÉSÉBEN? Molnár József Dr. egyetemi docens Miskolci Egyetem, Bányászati és Geotechnikai Intézet e-mail: bgtmj@uni-miskolc.hu A magyarországi,

Részletesebben

Az ózonréteg sérülése

Az ózonréteg sérülése Az üvegházhatás Már a 19. században felismerték hogy a légköri CO2 üvegházhatást okoz. Üvegházhatás nélkül a felszínen 2 m-es magasságban 14 oc-os hmérséklet helyett kb. 2 oc lenne. Az üvegházhatás mértéke

Részletesebben

Aeroszol részecskék nagytávolságú transzportjának vizsgálata modellszámítások alapján

Aeroszol részecskék nagytávolságú transzportjának vizsgálata modellszámítások alapján Aeroszol részecskék nagytávolságú transzportjának vizsgálata modellszámítások alapján Ferenczi Zita XI. Magyar Aeroszol Konferencia Debrecen 2013.10.30. TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0057 Földünk természetes

Részletesebben

Termikus hulladékkezelési eljárások és környezeti teljesítményük. Bocskay Balázs alternatív energia menedzser 06 20 912 97 07 bocskayb@duna-drava.

Termikus hulladékkezelési eljárások és környezeti teljesítményük. Bocskay Balázs alternatív energia menedzser 06 20 912 97 07 bocskayb@duna-drava. Termikus hulladékkezelési eljárások és környezeti teljesítményük Bocskay Balázs alternatív energia menedzser 06 20 912 97 07 bocskayb@duna-drava.hu Van-e értelme energetikai hasznosításról beszélni, amikor

Részletesebben

1. gy. SÓ OLDÁSHŐJÉNEK MEGHATÁROZÁSA. Kalorimetriás mérések

1. gy. SÓ OLDÁSHŐJÉNEK MEGHATÁROZÁSA. Kalorimetriás mérések 1. gy. SÓ OLDÁSHŐJÉNEK MEGHATÁROZÁSA Kalorimetriás mérések A fizikai és kémiai folyamatokat energiaváltozások kísérik, melynek egyik megnyilvánulása a hőeffektus. A rendszerben ilyen esetekben észlelhető

Részletesebben

Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék. Emisszió mérés berendezései

Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék. Emisszió mérés berendezései Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék Emisszió mérés berendezései 2009 Az emisszió mérés célja A tüzeléstechnikában folyamatszabályozás, illetve környezetszennyezés megállapítása érdekében gyakran elıforduló

Részletesebben

Környezet és energia Operatív Program

Környezet és energia Operatív Program Környezet és energia Operatív Program 5. prioritás: Hatékony energiafelhasználás Akcióterv 2009-2010 2009. január 8. I. Prioritás bemutatása 1. Prioritás tartalma Prioritás rövid tartalma (max. 500 karakter)

Részletesebben

MMT Magyar Megújuló Energia Technológia Szolgáltató Zrt. Medgyesegyházi projektterv bemutatása

MMT Magyar Megújuló Energia Technológia Szolgáltató Zrt. Medgyesegyházi projektterv bemutatása MMT Magyar Megújuló Energia Technológia Szolgáltató Zrt Medgyesegyházi projektterv bemutatása 2011 Az MMT Zrt bemutatása Megújuló energia projektekbe történő befektetések, fejlesztések és kivitelezések

Részletesebben

BEVEZETİ I. ELVI ALAPOK

BEVEZETİ I. ELVI ALAPOK BEVEZETİ A szociális szolgáltatástervezési koncepció elkészítését nem csupán törvényi szabályozás írja elı, hanem a mindinkább elıtérbe kerülı szükséglet-feltáró és azt követı tervezési folyamatok. A korábbi

Részletesebben

08-8/965-3/2012. 12.sz.melléklet. Tervezési program az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola felújításához.

08-8/965-3/2012. 12.sz.melléklet. Tervezési program az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola felújításához. Tervezési program az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola felújításához. 1. A tervezési terület ismertetése A pécsi 23891/68 helyrajzi számú ingatlanon (Pécs, Aidinger J. u. 41.) található a Megyervárosi

Részletesebben

Jármőipari EMC mérések

Jármőipari EMC mérések Jármőipari EMC mérések (EMC-jelő mérés) Készítette : Szőcs László 2008 A mérés a Robert Bosch Kft. támogatásával jött létre. 1. A mérés célja A mérés célja az EMC méréstechnika gépjármő iparban használatos

Részletesebben

Az elektromos autó elterjedésének várható hatása Budapest környezeti állapotára

Az elektromos autó elterjedésének várható hatása Budapest környezeti állapotára Az elektromos autó elterjedésének várható hatása Budapest környezeti állapotára Miklós György Környezettudományi hallgató Belső konzulens: Dr. Munkácsy Béla egyetemi adjunktus, ELTE Külső konzulens: Berndt

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK Mezőgazdasági alapismeretek emelt szint 1021 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

mérésben részt vevők:1. 2. 3. 4..

mérésben részt vevők:1. 2. 3. 4.. Feladatlap A csoport LRK Gilice tér 39, 2015.02.20. 2. CO és PM10 ismertetése: Feladatlap B csoport LRK Gilice tér 39, 2015.02.20. 2. CO 2 és PM2,5 ismertetése: Feladatlap C csoport LRK Gilice tér 39,

Részletesebben

Az óvodai és iskolai étkezés, napközi /tények és vélemények/

Az óvodai és iskolai étkezés, napközi /tények és vélemények/ Az óvodai és iskolai étkezés, napközi /tények és vélemények/ Budapest, 2006. június Bevezetés A Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program Iroda 2006. márciusában megbízást adott a Szonda Ipsos Média,- Vélemény-

Részletesebben

5.4.9.5. 32. ábra: Az áram hullámai a) elsõ áramlökés vagy ismételt kisülés, b) tartós kisülés

5.4.9.5. 32. ábra: Az áram hullámai a) elsõ áramlökés vagy ismételt kisülés, b) tartós kisülés mk5_resz.qxd 9/23/2010 12:10 PM Page 667 5. rész, 4.9.5. fejezet, 53. oldal Az 5.4.9.5. IX. táblázatban szereplõ különbözõ kisülések hullámalakjait és a megadott áram- illetve idõadatokat az 5.4.9.5. 32.

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 006 819 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 006 819 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000006819T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 006 819 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 04 7669 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

12. Energia és a társadalom

12. Energia és a társadalom Energetika 145 12. Energia és a társadalom Ahhoz, hogy a mai társadalmak energiához kapcsolódó viszonyát felismerhessük, megérthessük át kell tekintenünk a múltat, azt a csodálatos fejlődést és környezet

Részletesebben

Szennyvíziszap termikus ártalmatlanításának eredményei, kérdései

Szennyvíziszap termikus ártalmatlanításának eredményei, kérdései Szennyvíziszap termikus ártalmatlanításának eredményei, kérdései Dr. Prof. Dr. Szűcs István Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kar Dr. Lezsovits Ferenc Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Részletesebben

Akcióterv a Dél-Alföld hulladékgazdálkodásának fenntartható fejlődése érdekében

Akcióterv a Dél-Alföld hulladékgazdálkodásának fenntartható fejlődése érdekében Akcióterv a Dél-Alföld hulladékgazdálkodásának fenntartható fejlődése érdekében Az Európai Unió INTERREG IVC program Waste to Energy elnevezésű projektjének keretében a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési

Részletesebben

A 2014-2020-as regionális források az energiahatékonyság szolgálatában

A 2014-2020-as regionális források az energiahatékonyság szolgálatában Energiahatékonyságot EU-s forrásokból: új források, új szabályozások, új lehetőségek konferencia Budapest, 2014. október 28. A 2014-2020-as regionális források az energiahatékonyság szolgálatában Kükedi

Részletesebben

Elektromos árammal fűtött ablakok: kényelmes és jó hatásfokú megoldás a hideg ellen

Elektromos árammal fűtött ablakok: kényelmes és jó hatásfokú megoldás a hideg ellen KORSZERÛ ENERGETIKAI BERENDEZÉSEK 4.4 Elektromos árammal fűtött ablakok: kényelmes és jó hatásfokú megoldás a hideg ellen Tárgyszavak: ablakfűtés; fűtés; hatásfok. A lakások ablakainak fűtése az utóbbi

Részletesebben

2014. évi összesítő értékelés hazánk levegőminőségéről az automata mérőhálózat adatai alapján

2014. évi összesítő értékelés hazánk levegőminőségéről az automata mérőhálózat adatai alapján ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT 2014. évi összesítő értékelés hazánk levegőminőségéről az automata mérőhálózat adatai alapján Készítette: ÉLFO LRK Adatközpont 2015. október TARTALOM 1. A levegőminőség

Részletesebben

Operatív programok. TÁMOP 966,0 milliárd Ft

Operatív programok. TÁMOP 966,0 milliárd Ft Energiaracionalizálást támogató pályázati források Energiahatékonysági Információs Nap 2010. március 31. Bükiné Foki Ariel regisztrált pályázati tanácsadó ÚMFT forrás megosztás összegben Operatív programok

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. 2010. évi tevékenységérıl

Közhasznúsági jelentés. a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. 2010. évi tevékenységérıl KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közhasznúsági jelentés a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. 2010. évi tevékenységérıl Budapest, 2011. március 31. Közhasznúsági jelentés a KTI

Részletesebben

TNM 3. melléklet (követelmények) fogalmazványa szeptember 14

TNM 3. melléklet (követelmények) fogalmazványa szeptember 14 A..TNM rendelete az épületenergetikai követelményekről, az épületek energiatanúsítványáról és a légkondicionáló rendszerek időszakos felülvizsgálatáról 3.sz Melléklet Követelményértékek 1 1. A határoló-és

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. I. Áttekintés

ÖSSZEFOGLALÓ. I. Áttekintés ÖSSZEFOGLALÓ A nagy mennyiségű szervetlen vegyi anyagok (ammónia, savak és műtrágyák) gyártása számára elérhető legjobb technikákról (Best Available Techniques, BAT) szóló referenciadokumentum (BREF) a

Részletesebben

Tapasztalatok a fűtés és a hűtés összekapcsolásával az élelmiszeriparban

Tapasztalatok a fűtés és a hűtés összekapcsolásával az élelmiszeriparban RACIONÁLIS ENERGIAFELHASZNÁLÁS, ENERGIATAKARÉKOSSÁG 3.6 Tapasztalatok a fűtés és a hűtés összekapcsolásával az élelmiszeriparban Tárgyszavak: kapcsolt termelés; fűtés; hűtés; tömbfűtő-erőművek; abszorpciós

Részletesebben

Biztonsági adatlap az 1907/2006 számú EÚ rendelet alapján LAD 27

Biztonsági adatlap az 1907/2006 számú EÚ rendelet alapján LAD 27 1. AZ ANYAG/KÉSZÍTMÉNY ÉS A VÁLLALAT/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA 1.1.Az anyag azonosítása: Ammónium-nitrát és dolomit 27% N EK mőtrágya Üzleti megnevezés: 1.2. Az anyag Mezıgazdaságban, mint nitrogén-mőtrágya.

Részletesebben

Életcikluson alapuló energia audit

Életcikluson alapuló energia audit Életcikluson alapuló energia audit hírlevél 2. kiadása 2013. november Bevezető Kedves olvasó! Ön a LiCE projekt második hírlevét tartja a kezében. következő oldalakon tájékoztatjuk Önt a projekt előrehaladásáról,

Részletesebben

Soroksári Kulturális-, Szabadidő- és Sportcentrum energetikai racionalizálása KMOP-3.3.3-11-2011-0065

Soroksári Kulturális-, Szabadidő- és Sportcentrum energetikai racionalizálása KMOP-3.3.3-11-2011-0065 Soroksári Kulturális-, Szabadidő- és Sportcentrum energetikai racionalizálása KMOP-3.3.3-11-2011-0065 Tartalomjegyzék 1. Soroksári Kulturális-, Szabadidő- és Sportcentrum energetikai racionalizálása...

Részletesebben

Az erőművek bővítési lehetőségei közötti választás az exergia-analízis felhasználásával

Az erőművek bővítési lehetőségei közötti választás az exergia-analízis felhasználásával BME OMIKK ENERGIAELLÁTÁS, ENERGIATAKARÉKOSSÁG VILÁGSZERTE 44. k. 4. sz. 2005. p. 44 56. Energiatermelés, -átalakítás, -szállítás és -szolgáltatás Az erőművek bővítési lehetőségei közötti választás az exergia-analízis

Részletesebben

Környezeti nyilatkozat. Jelentés Környezet- és munkavédelem. Debreceni gyár 2014. Aktualizálás. 2014 augusztusi állapot

Környezeti nyilatkozat. Jelentés Környezet- és munkavédelem. Debreceni gyár 2014. Aktualizálás. 2014 augusztusi állapot Környezeti nyilatkozat Jelentés Környezet- és munkavédelem Debreceni gyár 214 Aktualizálás 214 augusztusi állapot Bevezetés Az FAG Magyarország Ipari Kft Környezetirányítási rendszerének az aktuális EMAS

Részletesebben

Zarándy Pál. Magyar Energetikai Társaság 2013-04-10

Zarándy Pál. Magyar Energetikai Társaság 2013-04-10 Zarándy Pál Magyar Energetikai Társaság 2013-04-10 A Magyar Energetikai Társaság 2013. március 29-én kapta az alábbi kérést (dőlt betűkkel idézve) a NFM Klímapolitikai Főosztályától, amelynek tárgya szakmai

Részletesebben

1. A gépek ismertetése

1. A gépek ismertetése 1. A gépek ismertetése 1.1. Mûszaki leírás Az OMLSZ-1 és az OKML-3M talajlazítókat a gyártó vállalat a 60-90 kw motorteljesítményû erõgépekhez fejlesztette ki. Rendeltetésük: különbözõ talajokon történõ

Részletesebben

FOLYAMATLEÍRÁST SEGÍTİ GYAKORLATI ÚTMUTATÓ

FOLYAMATLEÍRÁST SEGÍTİ GYAKORLATI ÚTMUTATÓ FOLYAMATLEÍRÁST SEGÍTİ GYAKORLATI ÚTMUTATÓ 1/ 50 A dokumentum az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, az Államreform Operatív Program támogatásával, az Elektronikus közigazgatási keretrendszer tárgyú

Részletesebben

Lehetőségek a hazai pályázatokon túl: Nemzetközi pályázatok

Lehetőségek a hazai pályázatokon túl: Nemzetközi pályázatok Lehetőségek a hazai pályázatokon túl: Nemzetközi pályázatok III. Önkormányzati Energia Nap, Nyíregyháza 2012. június 19. Balázsy Eszter, csoportvezető Az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség:

Részletesebben

Biogáz-földgáz vegyestüzelés égési folyamatának vizsgálata, különös tekintettel a légszennyező gázalkotókra

Biogáz-földgáz vegyestüzelés égési folyamatának vizsgálata, különös tekintettel a légszennyező gázalkotókra Biogáz-földgáz vegyestüzelés égési folyamatának vizsgálata, különös tekintettel a légszennyező gázalkotókra OTKA T 46471 (24 jan. 27 jún.) Témavezető: Woperáné dr. Serédi Ágnes, egyetemi docens Kutatók

Részletesebben

Alepelvek a hulladékgazdálkodásban

Alepelvek a hulladékgazdálkodásban Hulladékgazdálkodás 4. ea. A hulladékgazdálkodás elméleti alapja, rendszerezése Buruzs Adrienn PhD hallgató buruzs.adrienn@freemail.hu Alepelvek a hulladékgazdálkodásban Elővigyázatosság elve Megelőzés

Részletesebben

AZ ÉGÉSGÁTLÁS KÖRNYEZETI HATÁSAINAK VIZSGÁLATA

AZ ÉGÉSGÁTLÁS KÖRNYEZETI HATÁSAINAK VIZSGÁLATA Bevezető AZ ÉGÉSGÁTLÁS KÖRNYEZETI HATÁSAINAK VIZSGÁLATA A műanyagok felhasználási területe egyre bővül, így mennyiségük is rohamosan növekszik. Elhasználódás után csekély hányaduk kerül csak újrahasznosításra,

Részletesebben

Milyen lenne a klímatudatos lakás- és várospolitika? Beleznay Éva építész-várostervező HuGBC Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete, alelnök

Milyen lenne a klímatudatos lakás- és várospolitika? Beleznay Éva építész-várostervező HuGBC Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete, alelnök Milyen lenne a klímatudatos lakás- és várospolitika? Beleznay Éva építész-várostervező HuGBC Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete, alelnök Problémák kiemelt témakörök Területhasználat Termőterületek,

Részletesebben

Az egyes régiók bűnügyi fertőzöttségi mutatói közötti eltérések társadalmi, gazdasági okainak szociológiai vizsgálata és elemzése, a rendvédelmi

Az egyes régiók bűnügyi fertőzöttségi mutatói közötti eltérések társadalmi, gazdasági okainak szociológiai vizsgálata és elemzése, a rendvédelmi Az egyes régiók bűnügyi fertőzöttségi mutatói közötti eltérések társadalmi, gazdasági okainak szociológiai vizsgálata és elemzése, a rendvédelmi szervek számára adódó konzekvenciák Tartalomjegyzék 1 Kutatási

Részletesebben

ENERGETIKAI KÖRNYEZETVÉDELEM

ENERGETIKAI KÖRNYEZETVÉDELEM ENERGETIKAI KÖRNYEZETVÉDELEM KOHÓMÉRNÖK MESTERKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR TÜZELÉSTANI ÉS HŐENERGIA INTÉZETI TANSZÉK

Részletesebben

A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP 5.1.3-as program tapasztalatai alapján

A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP 5.1.3-as program tapasztalatai alapján A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP 5.1.3-as program tapasztalatai alapján Autonómia Alapítvány Közösségfejlesztők Egyesülete Lechner Lajos Tudásközpont Szociális Szakmai Szövetség

Részletesebben

POGÁNYVÖLGYI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI INTÉZKEDÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA

POGÁNYVÖLGYI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI INTÉZKEDÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA POGÁNYVÖLGYI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI INTÉZKEDÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA 2011 Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás Közoktatási Fejlesztési Terv felülvizsgálata 2011 TARTALOMJEGYZÉK 1

Részletesebben

TopicTéma Background and objectivesháttér és célok Módszer

TopicTéma Background and objectivesháttér és célok Módszer Meeting Találkoz ó Working GroupMu nkacsopo rt DateIdıp ont Március 4. TopicTéma Background and objectivesháttér és célok Módszer A migránsok és változatosság irányelvek integrációja. 2008. január 31-én

Részletesebben

Biomassza erımővek létesítése gyakorlati tapasztalatok

Biomassza erımővek létesítése gyakorlati tapasztalatok Biomassza erımővek létesítése gyakorlati tapasztalatok Lontay Zoltán irodavezetı Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Bioenergia hasznosítási megoldások konferencia Budapest, 2010. november 8. Thermal

Részletesebben

A társadalom fenntarthatóságának nyomon követése. Megmérni a megmérhetetlent

A társadalom fenntarthatóságának nyomon követése. Megmérni a megmérhetetlent A társadalom fenntarthatóságának nyomon követése Megmérni a megmérhetetlent Definíció Az emberiség képes fenntarthatóvá tenni a fejlődést biztosítani, hogy a jelen szükségleteit kielégítse anélkül, hogy

Részletesebben

Közérthető összefoglaló. N-IX. 13 Nógrád V. előkészítési szakasz 41+500 48+100 Jogerős építési engedély. Helyszínrajzi vonalvezetés

Közérthető összefoglaló. N-IX. 13 Nógrád V. előkészítési szakasz 41+500 48+100 Jogerős építési engedély. Helyszínrajzi vonalvezetés Közérthető összefoglaló N-IX. 13 Nógrád V. előkészítési szakasz 41+500 48+100 Jogerős építési engedély Helyszínrajzi vonalvezetés A tervezési szakasz kezdetén és végén csatlakozik a már megépült 2x2 sávos

Részletesebben

Egy nagyszabású, energia-megtakarítást célzó komplex épületfelújítási program hatása a foglalkoztatásra Magyarországon

Egy nagyszabású, energia-megtakarítást célzó komplex épületfelújítási program hatása a foglalkoztatásra Magyarországon Egy nagyszabású, energia-megtakarítást célzó komplex épületfelújítási program hatása a foglalkoztatásra Magyarországon Előzetes tanulmány European Climate Foundation Tournooiveld 4 Den Haag, The Netherlands

Részletesebben

Levegőtisztaságvédelem. Eötvös József Főiskola Műszaki Fakultás, Vízellátás-Csatornázás Tanszék 1.

Levegőtisztaságvédelem. Eötvös József Főiskola Műszaki Fakultás, Vízellátás-Csatornázás Tanszék 1. Szabványok Levegőtisztaságvédelem Eötvös József Főiskola Műszaki Fakultás, Vízellátás-Csatornázás Tanszék 1. Nemzetközi egyezmények //2004.04.14. Genfi Egyezmény a nagy távolságra jutó, országhatárokon

Részletesebben

ENERGIAHATÉKONYSÁGI POLITIKÁK ÉS INTÉZKEDÉSEK MAGYARORSZÁGON

ENERGIAHATÉKONYSÁGI POLITIKÁK ÉS INTÉZKEDÉSEK MAGYARORSZÁGON ENERGIAHATÉKONYSÁGI POLITIKÁK ÉS INTÉZKEDÉSEK MAGYARORSZÁGON Az energiahatékonyság monitoringja az EU-27-ben című projekt Magyarországra vonatkozó zárótanulmánya Budapest, 2009. október Szerző: dr. Elek

Részletesebben

Egészséges, tiszta települések Akcióterv

Egészséges, tiszta települések Akcióterv KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Egészséges, tiszta települések Akcióterv 1. Prioritások bemutatása 1.1. Prioritások tartalma Prioritás neve, száma KEOP 1. Egészséges, tiszta települések 1.. A prioritások

Részletesebben

HULLADÉK ÉGETÉS X. Előadás anyag

HULLADÉK ÉGETÉS X. Előadás anyag TÁMOP-4.1.1.F-14/1/KONV-2015-0006 Az ipari hulladékgazdálkodás vállalati gyakorlata HULLADÉK ÉGETÉS X. Előadás anyag Dr. Molnár Tamás Géza Ph.D főiskolai docens SZTE MK Műszaki Intézet FŐBB TERMIKUS HULLADÉKHASZNOSÍTÁSI

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ÁSVÁNYI NYERSANYAGVAGYONA 2012. január 1.

MAGYARORSZÁG ÁSVÁNYI NYERSANYAGVAGYONA 2012. január 1. MAGYARORSZÁG ÁSVÁNYI NYERSANYAGVAGYONA 2012. január 1. A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal az 1993. évi XLVIII. bányászatról szóló törvény a 25. -a, valamint a végrehajtására kiadott 203/1998. (XII.

Részletesebben

HUMÁN TÉRBEN TAPASZTALHATÓ SUGÁRZÁSOK ÉS ENERGIASKÁLÁK RADIATIONS IN HUMAN SPACE AND ENERGY SCALES

HUMÁN TÉRBEN TAPASZTALHATÓ SUGÁRZÁSOK ÉS ENERGIASKÁLÁK RADIATIONS IN HUMAN SPACE AND ENERGY SCALES HUMÁN TÉRBEN TAPASZTALHATÓ SUGÁRZÁSOK ÉS ENERGIASKÁLÁK RADIATIONS IN HUMAN SPACE AND ENERGY SCALES Garamhegyi Gábor Isaszegi Gábor Dénes Gimnázium és Szakközépiskola az ELTE Fizika Tanítása doktori program

Részletesebben

A zöld fogyasztás nem megoldás az éghajlatváltozásra

A zöld fogyasztás nem megoldás az éghajlatváltozásra AZ ENERGIAGAZDÁLKODÁS ALAPJAI 1.6 A zöld fogyasztás nem megoldás az éghajlatváltozásra Tárgyszavak: CO 2 -kibocsátás; energiaigény; energiatakarékosság; előrejelzés. Bevezetés A Rio de Janeiroi ENSZ konferencián

Részletesebben

RÁKOSMENTE KERÜLETKÖZPONT FEJLESZTÉSE

RÁKOSMENTE KERÜLETKÖZPONT FEJLESZTÉSE 1 TELJES AKCIÓTERÜLETI TERV RÁKOSMENTE KERÜLETKÖZPONT FEJLESZTÉSE TELJES AKCIÓTERÜLETI TERV 2 TELJES AKCIÓTERÜLETI TERV TARTALOMJEGYZÉK 1 Bevezetés... 3 2 A fejlesztés integrált városfejlesztési stratégiához

Részletesebben

ÉS S A KOMLÓI. A mecseki szént. 1953. A kezdetek... AVAGY

ÉS S A KOMLÓI. A mecseki szént. 1953. A kezdetek... AVAGY A PÉCSI P ÉS S A KOMLÓI TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS S HELYZETE ÉS S JÖVŐJEJ JE AVAGY BIOMASSZA ALAPÚ TÁVHŐTERMELÉS S BARANYA MEGYÉBEN 1 A mecseki szént ntől l a zöld z energiáig ig 1953. A kezdetek... 2 A társast

Részletesebben

A hőszivattyú alapvetően a légkondicionálókkal azonos alapelvű, csak ellenkező irányú folyamat szerint működik. Kompresszor.

A hőszivattyú alapvetően a légkondicionálókkal azonos alapelvű, csak ellenkező irányú folyamat szerint működik. Kompresszor. MI A HŐSZIVATTYÚ? A hőszivattyú olyan berendezés, amely energia felhasználásával a hőt a forrástól a felhasználóhoz továbbítja. A hőszivattyú alapvetően a légkondicionálókkal azonos alapelvű, csak ellenkező

Részletesebben

HAGE ZRT NÁDUDVAR MOLNÁRTAG (HRSZ 0180/5) 3000 KOCÁS SZAPORÍTÓ TELEP EGYSÉGES KÖRNYEZETHASZNÁLATI EMGEDÉLY FELÜLVIZSGÁLATI DOKUMENTÁCIÓJA

HAGE ZRT NÁDUDVAR MOLNÁRTAG (HRSZ 0180/5) 3000 KOCÁS SZAPORÍTÓ TELEP EGYSÉGES KÖRNYEZETHASZNÁLATI EMGEDÉLY FELÜLVIZSGÁLATI DOKUMENTÁCIÓJA 1/129 HAGE ZRT NÁDUDVAR MOLNÁRTAG (HRSZ 0180/5) 3000 KOCÁS SZAPORÍTÓ TELEP EGYSÉGES KÖRNYEZETHASZNÁLATI EMGEDÉLY FELÜLVIZSGÁLATI DOKUMENTÁCIÓJA KÉSZÍTETTE: NAGISZ ZRT. 4181 NÁDUDVAR, Fİ U. 119. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI

Részletesebben

Biogáz buszok elterjedésének hatása a megújuló tüzelőanyag-felhasználásra

Biogáz buszok elterjedésének hatása a megújuló tüzelőanyag-felhasználásra Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék Biogáz buszok elterjedésének hatása a megújuló tüzelőanyag-felhasználásra

Részletesebben

A biogáztermelés és -felhasználás környezeti hatásai

A biogáztermelés és -felhasználás környezeti hatásai ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEK 1.7 A biogáztermelés és -felhasználás környezeti hatásai Tárgyszavak: biogáz; környezeti hatás; ökológiai mérleg; villamosenergia-termelés; hőtermelés. A megújuló energiák bővebb felhasználásának

Részletesebben

Környezet és energia Operatív Program

Környezet és energia Operatív Program Környezet és energia Operatív Program 5. prioritás: Hatékony energiafelhasználás Akcióterv 2009-2010 2010. március I. Prioritás bemutatása 1. Prioritás tartalma Prioritás rövid tartalma (max. 500 karakter)

Részletesebben

NAGY KÁROLY INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BICSKE

NAGY KÁROLY INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BICSKE NAGY KÁROLY INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BICSKE 2011 KÉSZÍTÕK NÉVSORA NAGY KÁROLY INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA - BICSKE MEGBÍZÓ KÉSZÍTETTE BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PORTATERV VÁROSRENDEZÉSI

Részletesebben

1. MELLÉKLET: FAALAPÚ HULLADÉKOK BECSÜLT MENNYISÉGE 2001.

1. MELLÉKLET: FAALAPÚ HULLADÉKOK BECSÜLT MENNYISÉGE 2001. 10. MELLÉKLETEK 1. MELLÉKLET: FAALAPÚ HULLADÉKOK BECSÜLT MENNYISÉGE 2001. Magyarország 2001-es fa és faalapú anyagainak fogyasztása alapján (UNECE Timber Committee: Market statistics 1997-2001) becsült

Részletesebben

Németország környezetpolitikája célok, eredmények, kihívások

Németország környezetpolitikája célok, eredmények, kihívások DR. POMÁZI ISTVÁN Németország környezetpolitikája célok, eredmények, kihívások Egy adott ország környezetállapotát és környezetpolitikáját számos természeti, társadalmi, gazdasági és kulturális tényező

Részletesebben

TÁPANYAGGAZDÁLKODÁS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

TÁPANYAGGAZDÁLKODÁS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 TÁPANYAGGAZDÁLKODÁS Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése 6. A műtrágyák és kijuttatásuk agronómiai ill. agrokémiai szempontjai 6.1. A műtrágyák

Részletesebben

LEVEGÕTISZTASÁG-VÉDELEM

LEVEGÕTISZTASÁG-VÉDELEM LEVEGÕTISZTASÁG-VÉDELEM 2.1 1.5 A korszerű és régi típusú fa- és pellettüzelésű 1 kazánok kibocsátási jellemzői Tárgyszavak: fa; pellet; tüzeléstechnika; biomassza; levegőszennyezés. A biofűtőanyag fontos

Részletesebben

Adottságokból előnyt. A megújuló és alternatív energiaforrások hasznosítása és az energiahatékonyság az önkormányzatok mindennapjaiban

Adottságokból előnyt. A megújuló és alternatív energiaforrások hasznosítása és az energiahatékonyság az önkormányzatok mindennapjaiban Adottságokból előnyt. A megújuló és alternatív energiaforrások hasznosítása és az energiahatékonyság az önkormányzatok mindennapjaiban Gémesi Zsolt Zöldgazdaság-fejlesztésért és Klímapolitikáért felelős

Részletesebben

Az Ister-Granum Eurorégió magyarországi területének napenergia potenciáljai

Az Ister-Granum Eurorégió magyarországi területének napenergia potenciáljai Dr. Munkácsy Béla Borzsák Sarolta Egri Csaba Az Ister-Granum Eurorégió magyarországi területének napenergia potenciáljai összegzı kutatási jelentés A napenergiában rejlı potenciálok kapcsán látnunk kell,

Részletesebben

Energiatámogatások az EU-ban

Energiatámogatások az EU-ban 10. Melléklet 10. melléklet Energiatámogatások az EU-ban Az európai országok kormányai és maga az Európai Unió is nyújt pénzügyi támogatást különbözõ energiaforrások használatához, illetve az energiatermeléshez.

Részletesebben

54 850 01 0010 54 01 Energetikai környezetvédő Környezetvédelmi technikus

54 850 01 0010 54 01 Energetikai környezetvédő Környezetvédelmi technikus A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

20. A települések levegıjének évi szennyezettsége az éves átlagok alapján a légszennyezettségi index szerint

20. A települések levegıjének évi szennyezettsége az éves átlagok alapján a légszennyezettségi index szerint 20. A települések levegıjének 2008. évi szennyezettsége az éves átlagok alapján a A települések levegıjének 2008. évi kén-dioxid szennyezettsége a Hernádszurdok Rudabánya Putnok SajószentpéterKazincbarcika

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA RUDABÁNYA VÁROS 2015-2020

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA RUDABÁNYA VÁROS 2015-2020 TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA RUDABÁNYA VÁROS 2015-2020 Borsod-Tender Kft. Tartalom I. HELYZETELEMZŐ ÉS ÉRTÉKELŐ RÉSZ... 8 1. A település helye tágabb és szűkebb térségében, településhálózati összefüggések...

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-139-044/2009. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. G. Sz. J. ügyvéd (Dr. Giró Szász és Társa Ügyvédi Iroda) által képviselt Lyoness Hungary Kft. (Budapest) és Lyoness

Részletesebben

Levegőminősítési indexek elemzése

Levegőminősítési indexek elemzése LEVEGÕTISZTASÁG-VÉDELEM 2.2 Levegőminősítési indexek elemzése Tárgyszavak: levegőminősítés; index; statisztika; NSZK. A levegőben levő káros anyagok megítélése alapvetően relatív vagy abszolút módszerrel

Részletesebben

IPENERG!!!! Hatékony érdekképviselet az iparvállalatok számára!

IPENERG!!!! Hatékony érdekképviselet az iparvállalatok számára! VIRTUÁLIS ERŐMŰ IPARI ENERGIAHATÉKONYSÁGI PROGRAM "Energiahatékonysági Politikák Magyarországon konferencia az Energiaklub szervezésében Budapest, 2011. május 25. 1 IPENERG!!!! Hatékony érdekképviselet

Részletesebben

Komfortos fűtés fával - a fa mint megújuló energiahordozó

Komfortos fűtés fával - a fa mint megújuló energiahordozó Energetikusok klubja Győr Vorlage 1 2012.10.15. Komfortos fűtés fával - a fa mint megújuló energiahordozó 2015. 03.05. Előadó: Gazda-Pusztai Gyula 2012.10.15. Energetikusok klubja Győr Vorlage 2 minden

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselı-testületének. 30/2004. (VIII. 19.) r e n d e l e t e. a helyi hulladékgazdálkodási tervrıl

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselı-testületének. 30/2004. (VIII. 19.) r e n d e l e t e. a helyi hulladékgazdálkodási tervrıl Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselı-testületének 30/2004. (VIII. 19.) r e n d e l e t e a helyi hulladékgazdálkodási tervrıl Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselı-testülete a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

Nagymágocsi közvélemény-kutatás. Készítette: Orosházi Média Kft. 2011. szeptember 1.

Nagymágocsi közvélemény-kutatás. Készítette: Orosházi Média Kft. 2011. szeptember 1. Nagymágocsi közvélemény-kutatás Készítette: Orosházi Média Kft. 2011. szeptember 1. A kutatás bemutatása Kérdőíves kutatás, személyes adatfelvétel alapján Nagymágocs nagyközségben Téma: Szennyvíz- és csatornaépítési

Részletesebben

MUNKAERŐ-PIACI HELYZET VAS MEGYÉBEN 2015.ÉV

MUNKAERŐ-PIACI HELYZET VAS MEGYÉBEN 2015.ÉV MUNKAERŐ-PIACI HELYZET VAS MEGYÉBEN 2015.ÉV Készítette: Harangozóné Vigh Ilona főosztályvezető 2016. április Foglalkoztatási Főosztály 9700 Szombathely, Vörösmarty Mihály u. 9. 9701 Szombathely, Pf.: 265

Részletesebben

Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007

Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007 MAGYARORSZÁG, 2007 Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007 Budapest, 2008 Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISSN: 1416-2768 A kézirat lezárásának idõpontja: 2008.

Részletesebben

MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI DOLGOZAT 3515 MISKOLC Egyetemváros

MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI DOLGOZAT 3515 MISKOLC Egyetemváros MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI DOLGOZAT 3515 MISKOLC Egyetemváros Szilárd tüzelésű kazán felügyeleti rendszerének alapjai Készítette: Csordás Bernadett Konzulensek: Woperáné

Részletesebben

Élőhelyfejlesztési lehetőségek a KEOP Természeti értékeink jó kezelése prioritáson belül Dukát Zsófia - Energiaközpont Nkft.

Élőhelyfejlesztési lehetőségek a KEOP Természeti értékeink jó kezelése prioritáson belül Dukát Zsófia - Energiaközpont Nkft. Élőhelyfejlesztési lehetőségek a KEOP Természeti értékeink jó kezelése prioritáson belül Dukát Zsófia - Energiaközpont Nkft. Tartalom A prioritás hátterének bemutatása A prioritáson belül meghirdetett

Részletesebben

Zárójelentés. NAIK Mezőgazdasági Gépesítési Intézet

Zárójelentés. NAIK Mezőgazdasági Gépesítési Intézet Zárójelentés Kistelepülések mezőgazdasági melléktermékekből és hulladékok keverékéből, pirolízis útján történő energia nyerése című projekt EnviroVid, HUSK/1101/1.2.1/0358 NAIK Mezőgazdasági Gépesítési

Részletesebben

TISZAVASVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS A TISZAVASVÁRI KISTÉRSÉG TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ÉS OPERATÍV PROGRAMJA. Felülvizsgálat dokumentációja

TISZAVASVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS A TISZAVASVÁRI KISTÉRSÉG TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ÉS OPERATÍV PROGRAMJA. Felülvizsgálat dokumentációja TISZAVASVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS A komplex programmal segítendı kistérségeken kívül esı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése A hatékonyabb

Részletesebben

KÖLTSÉG-HATÉKONYSÁG VIZSGÁLAT VESZPRÉM MEGYE OPERATÍV PROGRAM

KÖLTSÉG-HATÉKONYSÁG VIZSGÁLAT VESZPRÉM MEGYE OPERATÍV PROGRAM KÖLTSÉG-HATÉKONYSÁG VIZSGÁLAT VESZPRÉM MEGYE OPERATÍV PROGRAM VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ A költséghatékonysági elemzés célja, hogy igazolja a projekttel vagy programmal kapcsolatosan az alábbiakat: - Konzisztencia

Részletesebben

NYÍRSÉG VIDÉKFEJLESZTÉSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Helyi Vidékfejlesztési Stratégia

NYÍRSÉG VIDÉKFEJLESZTÉSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Helyi Vidékfejlesztési Stratégia NYÍRSÉG VIDÉKFEJLESZTÉSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 1. Vezetıi összefoglaló A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület élve a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia átdolgozásának

Részletesebben

MELLÉKLET RADIOLÓGUSOK MAGYARORSZÁGON 2007-BEN

MELLÉKLET RADIOLÓGUSOK MAGYARORSZÁGON 2007-BEN RADIOLÓGUSOK MAGYARORSZÁGON 2007-BEN Helyzetelemzés Dr. Kis Zsuzsanna, a Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház- Rendelőintézet Radiológiai Osztályának munkatársa és prof. dr. Lombay Béla, a B.-

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Eszközbeszerzés a Szécsény Kistérségi Hulladékgazdálkodási Konzorcium KEOP-1.1.1/C/13-2013-0029 projektje egyes részei tárgyában SZÉCSÉNY KISTÉRSÉGI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI KONZORCIUM

Részletesebben

Okos Hálózat és Mérés PLC alapokon esettanulmány

Okos Hálózat és Mérés PLC alapokon esettanulmány Okos Hálózat és Mérés PLC alapokon esettanulmány Bottyán Balázs, Király Tamás Intelilight Hungary Kft. 61. Vándorgyűlés, 2014 szeptember 11. Brassó Románia egyik legnagyobb városa Kb. 300 000 lakos Keverednek

Részletesebben