FELTÁRÓUTAK UTAK TERVEZÉSE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FELTÁRÓUTAK UTAK TERVEZÉSE"

Átírás

1 FELTÁRÓUTAK UTAK TERVEZÉSE 1

2 Az úttervezés három fő tervcsoportja 2

3 Feltáróutak utak tervezése Az úttervezés munkája három, szinte mindig párhuzamosan készítendő, egymással állandóan kölcsönhatásban álló tervcsoport elkészítéséből áll: keresztmetszeti tervezés (keresztszelvények), helyszínrajzi vonalvezetés tervezése (helyszínrajz), magassági vonalvezetés tervezése (hosszszelvény). 3

4 Az úttervezés fő munkarészei Helyszínrajzi ívek burkolatszéleinek helyes kialakítása. Az útpálya és a földmű vízelvezetésének, illetve víztelenítésének a helyi adottságokat figyelembevevő jó megoldása. Az út térbeli vonalvezetése, a megállási és az előzési látótávolságok ellenőrzése. A tervezett út tengelyének az érintett területen történő kitűzése és állandósítása. Az erdészeti utak tervezését az EUTI szerint kell végezni. 4

5 KERESZTMETSZETI TERVEZÉS Forgalmi tervezés: a mértékadó forgalom (ÁNF 20 vagy Q) ismeretében a tervezési táblázat alapján dönthetünk az útosztályba sorolásról és a forgalmi sávok számáról. Geometriai tervezés: a tervezési sebességet és az útkeresztmetszet szélességi méreteit (burkolatszélesség, padkaszélesség, koronaszélesség) az akadályoztatás függvényében választhatjuk meg. Szerkezeti tervezés: a keresztszelvényben az útpályaszerkezet méretezése és tervezése, a szegélykialakítás figyelembevételével. 5

6 Forgalmi sávok szélessége A forgalmi sáv szélessége összetevődik: a jármű szélességéből (2,50) a jármű kígyózó mozgásából adódó szélességtöbbletből (min. 0,15) biztonsági sávból (min. 0,10) Ez alapján a minimális sávszélesség: 3,00 m. Egyjáratú erdészeti utak burkolatának szélessége: 3,00 vagy 3,50 m. Kétjáratú erdészeti utak forgalmi sávjainak szélessége: 6,00 m. 6

7 Forgalmi sávok szélessége 7

8 Kiegészítő sávok Kiegészítő sávok: leállósávok, padkák Padkaszélesség: I.o. utaknál: 0,50 vagy 1,00 m II.o. utaknál: 0,75 vagy 1,00 m Koronaszélesség: I. o. utaknál: K=7,00 vagy 8,00 m II. o. utaknál: K=5,00 m 8

9 Az útkeresztmetszet részletei Oldalesések Padkák, rézsűk, árkok, folyókák Pályaszerkezet szélének kiképzése Burkolatszélesség Műtárgyak Űrszelvény 9

10 Oldalesések Egyenes útszakaszokon a vízelvezetés érdekében a burkolat felületét keresztirányú egyoldali eséssel, vagy kétoldali eséssel, úgynevezett tetőszelvény kialakítással kell tervezni. Erdészeti utaknál a tetőszelvény kialakítás javasolható inkább. Járműdinamikai okokból az ívekben a pálya felületét az ív középpontja felé egyoldali dőléssel kell kialakítani, amit a külső pályafél túlemelésével érünk el. A túlemelés értékeit ívekben táblázat tartalmazza. 10

11 A túlemelés értékei ívekben Vízszintes körívsugár, R (m) Túlemelés, q ( ) d 11

12 Padkák A padkák feladata: a járművezető biztonságérzetének fokozása a pályaszerkezet megtámasztása az úttartozékok elhelyezése kitermelt faanyag időszakos rakodása, tárolása felhasználható kitérés céljára is, de ekkor szélesebb méretet (1,50-2,00 m) válasszunk, és un. erősített (burkolt) padkát építsünk. 12

13 Padkák A padka semmiképpen sem lehet olyan magas, hogy a víz a burkolatról ne tudjon ráfolyni. A jó vízelvezetés miatt az oldalesését 5%-ra kell választani. A padka és a burkolat oldalesése között kialakuló törésszög azonban 7%-nál ne legyen nagyobb. A padka oldalesése emiatt megfelelően csökkenthető (1%-ig). 13

14 Padkák 14

15 Rézsűk A töltési és bevágási rézsűk hajlásszögét talajmechanikai vizsgálat alapján a földmű állékonyságának figyelembevételével kell kialakítani. A különböző talajokra jellemző állékony rézsű hajlását táblázat tartalmazza. Első osztályú erdészeti utaknál az esztétikus útkörnyezet és távlati hatás elérése érdekében a laposabb hajlású rézsűk alkalmazása az előnyösebb. 15

16 Rézsűk 16

17 Árkok A burkolat felületéről lefolyó vizet az árkok és folyókák vezetik a csőáteresztőkhöz, vagy a befogadó vízfolyásba. Az árkok lehetnek: talpárkok: a töltési rézsű talpánál helyezkedik el, csak indokolt esetben szükséges (pl. töltésmagasság < 0,80 m); szegélyárkok: a bevágási oldalon lévő oldalárkok; övárkok: a magas bevágási rézsű védelmére készítjük. A terepen lefolyó vizet felfogja, és a szegélyárokba juttatja (surrantó). 17

18 Árkok 18

19 Övárkok 19

20 Árkok 20

21 Árkok A keresztmetszeti kialakítás történhet trapéz, háromszög és csésze szelvénnyel, valamint nehéz hegyvidéki terepen kiemelt szegélyű folyókaként. Az árok rézsűje általában a töltési rézsű hajlásával egyezik meg. Nagyobb sebességet megengedő úton a csésze szelvényt célszerű alkalmazni. Ha a forgalombiztonsági hátrány kisebb jelentőségű a kisebb helyfoglalás és a szélességhez viszonyított kedvezőbb vízhozama miatt alkalmazhatunk trapéz árkot. 21

22 Árkok 22

23 Pályaszerkezet szélének kiképzése A pályaszerkezetszél kiképzése befolyásolja a burkolat tartósságát és az építés költségét. A pályaszerkezet szélén futó keréksor jóval nagyobb igénybevételt okoz, mint a beljebb haladó, mivel a terhelést lényegesen keskenyebb sáv ( lemezsáv ) viseli. Ennek következménye a fokozott pályaszerkezetszél elhasználódás, az un. kirojtozódás, ami ellen úgy védekezhetünk, hogy a pályaszerkezetszélt megerősítjük, vagy a pályaszerkezetet a forgalmi sáv külső szélén túlnyújtjuk. 23

24 Pályaszerkezet szélének kiképzése Kiemelt és süllyesztett szegély: átkelési szakaszon, illetve I. osztályú utakon. 24

25 Pályaszerkezet szélének kiképzése Lépcsőzetes pályaszerkezetszél: kialakítása építéstechnikai szempontból szükséges, amely egyben fokozza annak teherbírását is. 25

26 Pályaszerkezet szélének kiképzése Függőlegesen lezárt pályaszerkezetszél: a földműbe vágott úttükörbe helyezett pályaszerkezeteknél alakul ki. Egyjáratú utaknál B=3,50m 26

27 Pályaszerkezet szélének kiképzése Elvékonyított pályaszerkezetszél: a padkát is burkolattal látjuk el, de kisebb vastagságban 27

28 A burkolat szélessége A burkolatszélesség alatt a pályaszerkezet felső rétegének szélességét kell érteni, amely nem lehet kisebb, mint a forgalmi sávok szélessége. A burkolatszélességet úgy kapjuk, hogy a forgalmi sávok szélességéhez hozzáadjuk a túlnyújtás kétoldali értékét. B = B + túlnyújtás mértéke 28

29 Műtárgyak Szakaszosan a keresztszelvény részét képezik A földmű állékonyságát biztosító támasztófalak: Támfalak Bélésfalak A keresztirányú vízelvezetést szolgáló Áteresztők Hidak 29

30 Űrszelvény Az űrszelvényen belül csak kiemelt szegély, vezetőoszlop, korlát, jelzőtáblák oszlopa, közvilágítási oszlop, hidak áttört alátámasztása helyezhető el a burkolatszéltől, illetve kiemelt szegélytől 0,75 m, kivételesen 0,50 m távolságon kívül. Fák koronája, jelzőtáblák széle 0,25 m távolságban tűrhető meg. Az űrszelvény magassága 4,50 m. 30

31 Űrszelvény 31

32 Úttartozékok Az úttartozékok a gyepesített padkán, vagy az útkoronán kívül elhelyezett forgalombiztonsági és forgalomszabályozási berendezések. kilométer és hektométer táblák, illetve oszlopok, vezetőoszlopok, vezetőkorlátok, jelzőtáblák és útbaigazító táblák, útelzáró sorompók, beton határkő, útburkolati jelek. 32

33 Kilométer és hektométer táblák illetve oszlopok A pálya beosztását, szelvényezését jelzik. Az úton való eligazodást szolgálják. A szelvényezési táblák a padkára kerülnek úgy, hogy belső élük a vezetőoszlopok vonalába esik. I. o. utaknál szabványos kilométer és hektométer oszlopokat vagy táblákat egyaránt tervezhetünk. II. o. utaknál a hektométer jelzők, el is maradhatnak. 33

34 Vezetőoszlopok A vezetőoszlopok elősegítik az optikai vezetést. A műanyag vezetőoszlop a nekifutó gépkocsi ütő hatására könnyen eltörik, így a gépjárműben kis sérülést okoz. I. o. utaknál, ha azok közforgalmat is lebonyolítanak, szükséges vezetőoszlopokat, elhelyezni. A bevágási oldalon elhagyhatók. II. o. utaknál elhagyhatók. Csőáteresztők be és kiömlő nyílásához mindig szükséges 2 2 db-ot helyezni. A vezetőoszlop a forgalmi sáv szélétől legalább 0,50m távolságra legyen. 34

35 Útkorlátok Az acélszalag korlátok szerepe: fokozott optikai vezetés biztosítása, figyelem felhívása az út veszélyes szakaszaira, a kis szögben nekifutó jármű megóvása a koronáról való lefutástól. A tervezés feltételei: Magas töltéseken; Kis sugarú körívek külső oldalán; Vízfelület, vízfolyás mellett vezető útszakasznál; Űrszelvénybe benyúló akadályok mellett; Jegesedés és hirtelen széllökés miatt különösen veszélyes szakaszokon. 35

36 Útkorlátok 36

37 Útkorlátok 37

38 Jelzőtáblák és útbaigazító táblák A KRESZ előírásának megfelelő jelzőtáblák a biztonságos közlekedést segítik elő. Szükségesek: I. o. utakon, közúti csatlakozásokban. Közforgalommal nem rendelkező erdészeti utaknál elegendő, csak a veszélyes helyekre elhelyezni. Nagyobb úthálózatnál előnyös az útbaigazító (pl. útirányjelző) táblák elhelyezése. 38

39 Útburkolati jelek Közforgalmat is lebonyolító erdészeti utaknál és a csatlakozásoknál szükségesek: Szaggatott felezővonal; Folytonos záróvonal; Terelő és záróvonal egymás mellett; Közúti csatlakozásoknál: stop vonal, forgalomtól elzárt terület. 39

40 Beton határkő Útelzáró sorompó A határkövet akkor alkalmazzuk, ha az út létesítéshez idegen tulajdonú területet sajátítottunk ki. A rézsűk határvonalán kívül helyezzük el. Útelzáró sorompót az idegen forgalom kizárására, vagy kedvezőtlen időjárás esetén az út kímélése miatt alkalmazunk. A sorompót ajánlatos fehér piros csíkozású festéssel és fényvisszaverő prizmával felszerelni. 40

41 Feltáróutak gyakoribb keresztszelvényei 41

42 Feltáróutak gyakoribb keresztszelvényei 42

43 Feltáróutak gyakoribb keresztszelvényei 43

Mezőgazdasági infrastruktúra alapjai 4.

Mezőgazdasági infrastruktúra alapjai 4. Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kara Dr Kosztka Miklós Mezőgazdasági infrastruktúra alapjai 4. MGIN4 modul A mezőgazdasági utak keresztmetszete SZÉKESFEHÉRVÁR 2010 Jelen szellemi terméket

Részletesebben

Csomópontok és üzemi létesítmények

Csomópontok és üzemi létesítmények Csomópontok és üzemi létesítmények Az utak egyes szakaszain lévő útbecsatlakozásokat, útkereszteződéseket és útelágazásokat csomópontoknak nevezzük. A csomópontok feladata a csatlakozó, keresztező és elágazó

Részletesebben

Az úttervezés munkája három, szinte mindig párhuzamosan készítendő, egymással állandóan. elkészítéséből áll: (helyszínrajz),

Az úttervezés munkája három, szinte mindig párhuzamosan készítendő, egymással állandóan. elkészítéséből áll: (helyszínrajz), FELTÁRÓUTAK UTAK TERVEZÉSE 1 Az úttervezés három fő tervcsoportja 2 Feltáróutak utak tervezése Az úttervezés munkája három, szinte mindig párhuzamosan készítendő, egymással állandóan kölcsönhatásban álló

Részletesebben

12. Útüzemeltetés: munkaterületek ideiglenes forgalomkorlátozása, téli útüzemeltetés

12. Útüzemeltetés: munkaterületek ideiglenes forgalomkorlátozása, téli útüzemeltetés Útépítés és fenntartás 12. 12. Útüzemeltetés: munkaterületek ideiglenes forgalomkorlátozása, téli útüzemeltetés Útépítés és fenntartás 12. 12.2. Az előadás végén Az előadás végére a hallgatók tisztában

Részletesebben

Melléklet a 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelethez

Melléklet a 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelethez 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. -a (3) bekezdése b) pontjának

Részletesebben

Úttartozékoknak nevezzük a padkán, a járdán és az út mentén elhelyezett elemeket.

Úttartozékoknak nevezzük a padkán, a járdán és az út mentén elhelyezett elemeket. 4. tétel Forgalomtechnikai eszközök, úttartozékok Sorolja fel az úttartozékokat (padkán, járdán, út mentén)! Jellemezze a vezetőoszlop és a vezetőkorlát korszerű kialakításának szempontjait! Beszéljen

Részletesebben

A városi úthálózat (belterületi közutak) a város jellegével és szerkezetével szoros összefüggésben alakul ki, annak alakítója és formálója.

A városi úthálózat (belterületi közutak) a város jellegével és szerkezetével szoros összefüggésben alakul ki, annak alakítója és formálója. 18. tétel Városi utak kialakítása, építése Mutassa be a forgalomtechnika követelményeit és a keresztszelvény elemeit! Ismertesse a víztelenítés és a közművek elhelyezésének megoldásait! Beszéljen a gyalogosok

Részletesebben

KÖZMŰVEK ELHELYEZÉSE KÖZTERÜLETEN

KÖZMŰVEK ELHELYEZÉSE KÖZTERÜLETEN KÖZMŰVEK ELHELYEZÉSE KÖZTERÜLETEN Dr. Petőcz Mária Dr. Schváb János TARTALOM Az útügyi előírások készítői Előírások Alapfogalmak Szabványok, igények Kapcsolat a területi tervezéssel Közművek elhelyezése

Részletesebben

Műszaki Leírás. Diósd, Kocsis u. Zöldfa ÓVODA környezete KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI FEJLESZTÉSEK

Műszaki Leírás. Diósd, Kocsis u. Zöldfa ÓVODA környezete KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI FEJLESZTÉSEK 1 / 11 Műszaki Leírás Megbízó: Tervező: Felelős tervező: Diósd, Kocsis u. Zöldfa ÓVODA környezete KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI FEJLESZTÉSEK GYALOGJÁRDA ÁTÉPÍTÉSE ÉS REKONSTRUKCIÓ VALAMINT MENETDINAMIKAI KÜSZÖB

Részletesebben

A Magyar Kerékpárosklub javaslatai a KRESZ módosítására

A Magyar Kerékpárosklub javaslatai a KRESZ módosítására A Magyar Kerékpárosklub javaslatai a KRESZ módosítására Magyar Kerékpárosklub 2007. december 1 1. Elıszó A közúti közlekedés szabályairól szóló, többször módosított 1/1975. KPM-BM együttes rendelet jelenleg

Részletesebben

A kerékpárok, a mopedek, az állati erővel vont járművek és a kézzel húzott vagy tolt járművek által teljesítendő minimális műszaki feltételek

A kerékpárok, a mopedek, az állati erővel vont járművek és a kézzel húzott vagy tolt járművek által teljesítendő minimális műszaki feltételek A kerékpárok, a mopedek, az állati erővel vont járművek és a kézzel húzott vagy tolt járművek által teljesítendő minimális műszaki feltételek 14. cikk A közúti forgalomban való részvételük céljából a kerékpárokat

Részletesebben

Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2005.(V.31.) rendelete. a hirdető és reklámtáblák elhelyezésének szabályairól

Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2005.(V.31.) rendelete. a hirdető és reklámtáblák elhelyezésének szabályairól Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2005.(V.31.) rendelete a hirdető és reklámtáblák elhelyezésének szabályairól (Egységes szerkezetben a 22/2005.(VII.08.) módosító rendelettel.)

Részletesebben

8. tétel. Kulcsszavak, fogalmak: - Felszíni vízelvezetés: utak oldalesése (egyoldali, tetőszelvény)

8. tétel. Kulcsszavak, fogalmak: - Felszíni vízelvezetés: utak oldalesése (egyoldali, tetőszelvény) 8. tétel Az utak vízelvezetése külterületen és belterületen Mutassa be a felszíni és a felszín alatti vizek elvezetésére szolgáló szerkezeteket (árkok, folyókák, szivárgók)! Ismertesse a fagykár és az

Részletesebben

Nyergesújfalu. Belterületi utjainak forgalomtechnikai felülvizsgálata. 2009. Nyergesújfalu

Nyergesújfalu. Belterületi utjainak forgalomtechnikai felülvizsgálata. 2009. Nyergesújfalu Belterületi utjainak forgalomtechnikai felülvizsgálata. 2009. 1 Műszaki leírás a önkormányzati úthálózatának forgalomtechnikai felülvizsgálatához I. Bevezető: A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I.

Részletesebben

Hajdú-Via Kft. 4033 Debrecen, Sámsoni út 141/a sz. Tervszám: 040/11 TARTALOMJEGYZÉK

Hajdú-Via Kft. 4033 Debrecen, Sámsoni út 141/a sz. Tervszám: 040/11 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK az "Önkormányzati tulajdonú utak fejlesztése" tárgyú pályázat keretében a 4080 Hajdúnánás, Széchenyi u., Ady Endre krt., Bethlen G. krt. gyűjtőút engedélyes tervdokumentációjához. 1.1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Autópályák, autóutak. Autópálya és autóutak tervezése

Autópályák, autóutak. Autópálya és autóutak tervezése Autópályák, autóutak Az autópályák és autóutak jelentősége A magyarországi közúthálózatra vonatkozó hosszadatok európai tekintetben megfelelőek, viszont gyorsforgalmi hálózatunk sűrűsége messze alatta

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 72/ 2001. ( 12.10.) sz. rendelete

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 72/ 2001. ( 12.10.) sz. rendelete Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 72/ 2001. ( 12.10.) sz. rendelete Pécs, Nagyárpádi városrész Kanizsai Dorottya úttól északra Kemény Zsigmond úttól nyugatra eső terület szabályozási tervének

Részletesebben

Jogszabályok parkolásra vonatkozó részei jogreleváns sorrendben

Jogszabályok parkolásra vonatkozó részei jogreleváns sorrendben Jogszabályok parkolásra vonatkozó részei jogreleváns sorrendben Tv. 8. (1) A.. 1988. évi I. TÖRVÉNY a közúti közlekedésről i) a helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elő l

Részletesebben

1. ÁLTALÁNOS TERVEZÉSI ELŐÍRÁSOK

1. ÁLTALÁNOS TERVEZÉSI ELŐÍRÁSOK 1. ÁLTALÁNOS TERVEZÉSI ELŐÍRÁSOK Az országos és a helyi közutak hálózatot alkotnak. A közúti fejlesztési javaslatok a különböző szintű, az ötévenként, valamint a területrendezési tervek felülvizsgálatakor

Részletesebben

2+1 1+2 sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon

2+1 1+2 sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon KözOP-3.5.0-09-11-2012-0018 2+1 1+2 sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon Új útkategorizálás (önmagukat magyarázó utak, a 2+1 1+2 sávos utak elhelyezése a rendszerben) Dr. Csorja

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 24-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 24-i rendes ülésére 13. számú előterjesztés - 1 - ELŐTERJESZTÉS Egyszerű többség Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 24-i rendes ülésére Tárgy: Belterületi közutak forgalmi rend felülvizsgálata

Részletesebben

Módosítások a segédmotoros kerékpárral közlekedőkre vonatkozó közlekedési szabályokban 2006 2011.

Módosítások a segédmotoros kerékpárral közlekedőkre vonatkozó közlekedési szabályokban 2006 2011. Módosítások a segédmotoros kerékpárral közlekedőkre vonatkozó közlekedési szabályokban 2006 2011. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól II. RÉSZ Közúti jelzések A rendőr

Részletesebben

A VIA FUTURA Kft. alvállalkozójaként készítettük el tárgyi támfalak kiviteli tervét. - e-ut 07.01.11:2011 Közúti hidak tervezése (KHT) 1.

A VIA FUTURA Kft. alvállalkozójaként készítettük el tárgyi támfalak kiviteli tervét. - e-ut 07.01.11:2011 Közúti hidak tervezése (KHT) 1. 1. ELŐZMÉNYEK: A VIA FUTURA Kft. alvállalkozójaként készítettük el tárgyi támfalak ét. A tervezés során felhasznált szabályzatok: - e-ut 07.01.11:2011 Közúti hidak tervezése (KHT) 1. - e-ut 07.01.12:2011

Részletesebben

3/2001. (I. 31.) KöViM rendelet. a közutakon végzett munkák elkorlátozási és forgalombiztonsági követelményeirıl

3/2001. (I. 31.) KöViM rendelet. a közutakon végzett munkák elkorlátozási és forgalombiztonsági követelményeirıl A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 3/2001. (I. 31.) KöViM rendelet a közutakon végzett munkák elkorlátozási és forgalombiztonsági követelményeirıl A közúti közlekedésrıl szóló 1988.

Részletesebben

Tájékoztató lakóépületek közlekedőivel kapcsolatos előírásokról

Tájékoztató lakóépületek közlekedőivel kapcsolatos előírásokról Tájékoztató lakóépületek közlekedőivel kapcsolatos előírásokról Egy építés során, legyen az lakó- vagy tárolásra használt épület, már a tervezéskor, és persze a kivitelezés során is számos jogszabályi

Részletesebben

VÍZELVEZETÉS, FÖLDTÖMEG- SZÁMÍTÁS ÉS MŰTÁRGYAK

VÍZELVEZETÉS, FÖLDTÖMEG- SZÁMÍTÁS ÉS MŰTÁRGYAK VÍZELVEZETÉS, FÖLDTÖMEG- SZÁMÍTÁS ÉS MŰTÁRGYAK Vízelvezetés tervezése: hosszirányú keresztirányú A keresztszelvények alapján tervezendő részletek: Szabad látótávolság biztosítása Támfalak és bélésfalak

Részletesebben

Közutak tervezése (KTSZ) és a csatlakozó előírások Útügyi napok Békéscsaba, 2004 szeptember 8., előadás

Közutak tervezése (KTSZ) és a csatlakozó előírások Útügyi napok Békéscsaba, 2004 szeptember 8., előadás Közutak tervezése (KTSZ) és a csatlakozó előírások Útügyi napok Békéscsaba, 2004 szeptember 8., előadás Számtalanszor elhangzik, hogy azért drágák az autópályák, mert szigorúak a tervezés alapjául szolgáló

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS V E S Z P R É M, B E MJÓZSEF UTCA. Munkaszám: 877/4-08 TARTALOMJEGYZÉK

MŰSZAKI LEÍRÁS V E S Z P R É M, B E MJÓZSEF UTCA. Munkaszám: 877/4-08 TARTALOMJEGYZÉK MŰSZAKI LEÍRÁS Munkaszám: 877/4-08 A V E S Z P R É M, B E MJÓZSEF UTCA Ú T É P Í T É S I ENGE D É L Y E Z É S I TER V É H E Z TARTALOMJEGYZÉK ELŐZMÉNYEK...2 MEGLÉVŐ ÁLLAPOTOK...2 TERVEZETT BURKOLATOK ÉS

Részletesebben

20/1984. (XII. 21.) KM rendelet. az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről

20/1984. (XII. 21.) KM rendelet. az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről A belügyminiszterrel, valamint a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökével egyetértésben a következıket

Részletesebben

Sok kicsi sokra megy. A Mátraalmásért Egyesület településfejlesztési programja a 2012-2013. évekre

Sok kicsi sokra megy. A Mátraalmásért Egyesület településfejlesztési programja a 2012-2013. évekre Sok kicsi sokra megy A Mátraalmásért Egyesület településfejlesztési programja a 2012-2013. évekre Kedves Érdeklődő! Összesen három évnyi előkészítési tevékenységet, illetve magát a kivitelezést követően

Részletesebben

Jogszabályi (jelzőtáblás) csomópontok teljesítményviszonyai

Jogszabályi (jelzőtáblás) csomópontok teljesítményviszonyai 1 Jogszabályi (jelzőtáblás) csomópontok teljesítményviszonyai 18 A mellékirányú jármű forgalmi műveletéhez szükséges legkisebb időt határidőköznek nevezzük. Az alárendelt áramlatból egy meghatározott forgalmi

Részletesebben

Térképészeti Ismeretek gyakorlat 2.

Térképészeti Ismeretek gyakorlat 2. Térképészeti Ismeretek gyakorlat 2. Síkrajz jelkulcsos ábrázolásának jellemzői (folyatás) http://www.uni-miskolc.hu/~gbmweb Középületeket 0,3 mm vastag vonallal rajzoljuk és magyarázó feliratot alkalmazunk!

Részletesebben

Térképészeti Ismeretek gyakorlat 2013.02.26-27.

Térképészeti Ismeretek gyakorlat 2013.02.26-27. Térképészeti Ismeretek gyakorlat 2013.02.26-27. Síkrajz jelkulcsos ábrázolásának jellemzői folyatás http://www.uni-miskolc.hu/~gbmweb Középületeket 0,3 mm vastag vonallal rajzoljuk és magyarázó feliratot

Részletesebben

83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet. a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről

83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet. a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről A közúti közlekedésrıl szóló 1988. évi I. törvény 48. -a (3) bekezdése b) pontjának

Részletesebben

BALATONKENESE VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL

BALATONKENESE VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL BALATONKENESE VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8174 Balatonkenese, Béri Balogh Ádám tér 1. Telefon: +36(88)481-741 Fax: +36(88)481-741 email: hivatal@balatonkenese.hu Előterjesztés Balatonkenese Város Önkormányzata

Részletesebben

Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti tartalommal készült a település sajátosságainak figyelembevételével.

Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti tartalommal készült a település sajátosságainak figyelembevételével. II.3.3. KÖZLEKEDÉS Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti tartalommal készült a település sajátosságainak figyelembevételével. II.3.3. Közlekedés II.3.1. Bevezető... 3 II.3.2.

Részletesebben

KÖZÚTI JELZÉSEK. A forgalom IRÁNYÍTÁSÁHOZa járművezetőhöz információkatkell eljuttatni 2010.11.09.

KÖZÚTI JELZÉSEK. A forgalom IRÁNYÍTÁSÁHOZa járművezetőhöz információkatkell eljuttatni 2010.11.09. UTAK KÖZÚTI JELZÉSEK 8. ELŐADÁS A forgalom IRÁNYÍTÁSÁHOZa járművezeőhöz információkakell eljuani A fedélzei inelligens eszközök SZEMÉLYRE SZABOTT információka szolgálanak jellemzően ájékozaás köelező érvényű

Részletesebben

1.1 Közlekedési kapcsolatok, közlekedés-földrajzi helyzet

1.1 Közlekedési kapcsolatok, közlekedés-földrajzi helyzet II.3.2. KÖZLEKEDÉS VONALVEZETİ Mérnöki és Gazdaságfejlesztı Kft. 6000 Kecskemét, Katona József tér 6. II./8A Tel.: +36 76/486-610 Fax: +36 76/506-199 vonalvezeto@vonalvezeto.hu Msz: VV-T 2016 07 www.vonalvezeto.hu

Részletesebben

Közlekedésépítő szak Útépítési-, fenntartási- és üzemeltetési

Közlekedésépítő szak Útépítési-, fenntartási- és üzemeltetési Közlekedésépítő szak Útépítési-, fenntartási- és üzemeltetési Közútfejlesztő-, közútkezelő szakmérnöki ágazatok Tantárgy: Közutak üzemeltetése 1. előadó: Dr. Szakos Pál Közutak fenntartása 1.,2. Útüzemeltetés

Részletesebben

Az emelt szintű főút jellemzői és alkalmazási lehetőségei a hazai közúthálózaton

Az emelt szintű főút jellemzői és alkalmazási lehetőségei a hazai közúthálózaton Az emelt szintű főút jellemzői és alkalmazási lehetőségei a hazai közúthálózaton Dr. Vörös Attila (Via Kárpátia Kft.) A bevezetés, illetve az alkalmazás indokai Gazdaságossági, Műszaki, Forgalmi, Hálózatszerkezeti,

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya.

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele,

Részletesebben

JELZŐLÁMPÁK ÉS KERÉKPÁROSOK: FORGALOMTECHNIKÁRÓL ZÖLD MEGKÖZELÍTÉSBEN JELZŐLÁMPÁS MUNKACSOPORT ÜLÉSE, 2012. december 6. Kunhalmi Zoltán elnök

JELZŐLÁMPÁK ÉS KERÉKPÁROSOK: FORGALOMTECHNIKÁRÓL ZÖLD MEGKÖZELÍTÉSBEN JELZŐLÁMPÁS MUNKACSOPORT ÜLÉSE, 2012. december 6. Kunhalmi Zoltán elnök JELZŐLÁMPÁK ÉS KERÉKPÁROSOK: FORGALOMTECHNIKÁRÓL ZÖLD MEGKÖZELÍTÉSBEN JELZŐLÁMPÁS MUNKACSOPORT ÜLÉSE, 2012. december 6. Kunhalmi Zoltán elnök 1. A Villanyrendőr A csomópont múltbeli szerepe: a város meghatározó

Részletesebben

54 582 02 0010 54 02 Útépítő és -fenntartó technikus Közlekedésépítő technikus

54 582 02 0010 54 02 Útépítő és -fenntartó technikus Közlekedésépítő technikus A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A kerékpársáv problémája

A kerékpársáv problémája A kerékpársáv problémája A 2010-es KRESZ módosítás, elsősorban a kerékpárosok biztonságának fokozása okán olyan új elemmel bővült, amelyek értelmezése, illetve a valóságban történő megvalósítása több problémát

Részletesebben

FELHÍVÁS GAZDASÁGFEJLESZTÉST ÉS MUNKAERŐ MOBILITÁSÁT ÖSZTÖNZŐ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSRE

FELHÍVÁS GAZDASÁGFEJLESZTÉST ÉS MUNKAERŐ MOBILITÁSÁT ÖSZTÖNZŐ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSRE FELHÍVÁS GAZDASÁGFEJLESZTÉST ÉS MUNKAERŐ MOBILITÁSÁT ÖSZTÖNZŐ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSRE A felhívás címe: Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés A felhívás kódszáma:

Részletesebben

Foglalkozási napló. Útépítő 10. évfolyam

Foglalkozási napló. Útépítő 10. évfolyam Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Útépítő 10. évfolyam (OKJ száma: 34 582 11) szakma gyakorlati oktatásához A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók

Részletesebben

III. M Ű SZAKI LEÍRÁS

III. M Ű SZAKI LEÍRÁS III. MŰSZAKI LEÍRÁS I. ÁLTALÁNOS TERVEZÉSI FELADAT MEGHATÁROZÁS 1. Feladatleírás Az Ajánlattételi felhívás II.2.1) pont alatt meghatározásra került a tervezési szerződés tárgya és az előirányzott beavatkozások,

Részletesebben

2007.5.30. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 137/1 RENDELETEK

2007.5.30. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 137/1 RENDELETEK 2007.5.30. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 137/1 I (Az EK-Szerződés/Euratom-Szerződés alapján elfogadott jogi aktusok, amelyek közzététele kötelező) RENDELETEK Az Egyesült Nemzetek Szervezete Európai

Részletesebben

Dr. Fi István Úttervezés MSc. Belterületi úttervezési kérdések 13. előadás

Dr. Fi István Úttervezés MSc. Belterületi úttervezési kérdések 13. előadás Dr. Fi István Úttervezés MSc. Belterületi úttervezési kérdések 13. előadás I. Belterületi úthálózati rendszerek A belterületi főúthálózat kialakítása Jellegzetes úthálózat-szerkezetek A belterületi úthálózatok

Részletesebben

A egyéb járművekre vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól

A egyéb járművekre vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A egyéb járművekre vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi

Részletesebben

4. Sajtolás és fröccs-sajtolás

4. Sajtolás és fröccs-sajtolás 4. Sajtolás és fröccs-sajtolás Sajtolás A sajtolás a legrégibb feldolgozási módszer formadarabok készítésére. Elsősorban a termoreaktiv (térhálósodó) anyagok feldolgozására használják. A sajtolás folyamata:

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2012-067-5 vasúti baleset Budapest, Nagykőrösi út 2012. február 1. 3-as viszonylatú villamos

ZÁRÓJELENTÉS. 2012-067-5 vasúti baleset Budapest, Nagykőrösi út 2012. február 1. 3-as viszonylatú villamos ZÁRÓJELENTÉS 2012-067-5 vasúti baleset Budapest, Nagykőrösi út 2012. február 1. 3-as viszonylatú villamos A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 36/2013. (XI.29.) rendelete

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 36/2013. (XI.29.) rendelete TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 36/2013. (XI.29.) rendelete a közterületek használatáról, a közutak nem közlekedési célú igénybevétele engedélyezésével kapcsolatos eljárásokról

Részletesebben

Térképészeti Ismeretek gyakorlat 2012.03.01.

Térképészeti Ismeretek gyakorlat 2012.03.01. Térképészeti Ismeretek gyakorlat 2012.03.01. Síkrajz jelkulcsos ábrázolásának jellemzői folyatás http://www.uni-miskolc.hu/~gbmweb Közúti felüljáró, vasúti aluljáró közúti aluljáró, vasúti felüljáró 1.3.2.2.

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének a közterületek használatának rendjéről és feltételeiről szóló 30/2011. (XII. 1.) 1 önkormányzati rendelete a 14/2012. (V. 24.), a 17/2012. (VII. 5.), a

Részletesebben

Murakeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testületének 8/2002. (V. 9.) számú r e n d e l e t e a közterületek használatáról.

Murakeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testületének 8/2002. (V. 9.) számú r e n d e l e t e a közterületek használatáról. Murakeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testületének 8/2002. (V. 9.) számú r e n d e l e t e a közterületek használatáról. Murakeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1990. évi LXV.

Részletesebben

ÚTÉPÍTÉS IDEIGLENES FORGALOMTECHNIKA

ÚTÉPÍTÉS IDEIGLENES FORGALOMTECHNIKA Tárgy: SZAJOL (kiz.) - KISÚJSZÁLLÁS (bez.) Vasúti vonalszakasz átépítése Vasúti pálya, vasúti műtárgy és vasúti felsővezeték, utak építési munkái Megbízó: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 1134 Budapest,

Részletesebben

KÖTI-VIZIG-Szolnok Város Térségi fejlesztése- Tájékoztató szerződésmódosításról

KÖTI-VIZIG-Szolnok Város Térségi fejlesztése- Tájékoztató szerződésmódosításról KÖTI-VIZIG-Szolnok Város Térségi fejlesztése- Tájékoztató szerződésmódosításról Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/49 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Tájékoztató a szerződés

Részletesebben

Felhívás címe: Megyei jogú városok leromlott városi területeinek rehabilitációja A felhívás kódszáma: TOP-6.7.1-15

Felhívás címe: Megyei jogú városok leromlott városi területeinek rehabilitációja A felhívás kódszáma: TOP-6.7.1-15 Felhívás címe: Megyei jogú városok leromlott városi területeinek rehabilitációja A felhívás kódszáma: TOP-6.7.1-15 Projekt címe: Szociális városrehabilitáció II. ütem Készítette: 2016. május 24. Az alábbi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2010. március 29-i testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2010. március 29-i testületi ülésére Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. március 29-i testületi ülésére Tárgy: A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról szóló

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/145 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/145 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Vállalkozási szerződés ÉAOP -2.1.1/E-12-k2-2012-0004 azonosító számú kiemelt projekt keretén belül különféle építési munkák kiviteli tervezésére és elvégzésére - 3. sz. szerződésmódosítás Közbeszerzési

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele,

Részletesebben

É ó ő ű í ó ú Ö ű ó ó ó ó ú ő ó ó ú ő ű í ó ó í ü í ó ú í í ó ó í í í ü ó ú ú ó í ű ő í í ó í í ó í ó íí í íí í ó ú ű í ú ó í í ó íú í íí ő ó í Ö ő ő ű Ö ő ő ő ő ú ő ő ó ü ó ű ű ü í í í ú í ü ő ó ú ó ű

Részletesebben

1.3./B. sz. Forgalmi vizsga tesztkérdések F. 1. sz. Jelzési Utasítás

1.3./B. sz. Forgalmi vizsga tesztkérdések F. 1. sz. Jelzési Utasítás 1.3./B. sz. Forgalmi vizsga tesztkérdések F. 1. sz. Jelzési Utasítás 1. Mit nevezünk alakjelzőnek? a) Vonatforgalmat vagy tolatási mozgást szabályozó, a vasúti pálya mellett elhelyezett, helyhezkötött

Részletesebben

i) Szélességkorlátozás (35. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton a táblán megjelöltnél a rakományával együtt szélesebb járművel közlekedni tilos;

i) Szélességkorlátozás (35. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton a táblán megjelöltnél a rakományával együtt szélesebb járművel közlekedni tilos; 3. (2) A gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat. A kétkerekű, továbbá gépkocsinak nem minősülő háromkerekű jármű vezetője menet közben ideértve a forgalmi okból

Részletesebben

TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT TŰZRIADÓ TERV. ÜVEGIPARI MUNKÁSOK Lakásfenntartó Szövetkezete 3100. Salgótarján Ybl Miklós út 47. Fnyt.:

TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT TŰZRIADÓ TERV. ÜVEGIPARI MUNKÁSOK Lakásfenntartó Szövetkezete 3100. Salgótarján Ybl Miklós út 47. Fnyt.: ÜVEGIPARI MUNKÁSOK Lakásfenntartó Szövetkezete 3100. Salgótarján Ybl Miklós út 47. Fnyt.: J Ó V Á H A G Y O M! Salgótarján, 2012. szeptember 15. Bobrovics Árpád Ig. Elnök TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT ÉS TŰZRIADÓ

Részletesebben

A teljes OTÉK: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700253.kor. Kiemelések az OTÉK-ból - az "akadálymentes" szóra. Általános előírások

A teljes OTÉK: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700253.kor. Kiemelések az OTÉK-ból - az akadálymentes szóra. Általános előírások A teljes OTÉK: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700253.kor Kiemelések az OTÉK-ból - az "akadálymentes" szóra Általános előírások 31. (1) 89 Az építményeket csak úgy szabad elhelyezni,

Részletesebben

Mérnökgeológiai jelentés a Balatonakarattya volt MÁV üdülő területének tervezett beépítéséhez szükséges vizsgálatokról

Mérnökgeológiai jelentés a Balatonakarattya volt MÁV üdülő területének tervezett beépítéséhez szükséges vizsgálatokról BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GEOTECHNIKA ÉS MÉRNÖKGEOLÓGIA TANSZÉK 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. Tel.: 463-2043 http://www.epito.bme.hu/geotechnika-es-mernokgeologia-tanszek Mérnökgeológiai

Részletesebben

1. FEJEZET: ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK

1. FEJEZET: ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK BÖRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 16/2007.(X.16.) RENDELETE BÖRCS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (egységes szerkezetbe foglalva a 18/2009. (IX.29.) és a 9/2011. (V.31.) rendeletmódosításokkal)

Részletesebben

2+1 1+2 sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon

2+1 1+2 sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon KözOP-3.5.0-09-11-2012-0018 2+1 1+2 sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon Háromsávos utak keresztmetszeti kialakítása, jellemzői Dr. Csorja Zsuzsanna és társai (Felméri Béla, Hóz

Részletesebben

KÖZÉRTHETŐ ÖSSZEFOGLALÓ

KÖZÉRTHETŐ ÖSSZEFOGLALÓ M4 Autópálya Törökszentmiklós Kelet Püspökladány közötti szakasz KÖRNYEZETI HATÁSTANULMÁNY KÖZÉRTHETŐ ÖSSZEFOGLALÓ Készítette: Megbízó: Budapest -2014- UTIBER Kft.: Uvaterv Zrt.: Roden Kft.: Szentes László,

Részletesebben

Topográfia 6. Térképek síkrajza Mélykúti, Gábor

Topográfia 6. Térképek síkrajza Mélykúti, Gábor Topográfia 6. Térképek síkrajza Mélykúti, Gábor Topográfia 6. : Térképek síkrajza Mélykúti, Gábor Lektor : Alabér, László Ez a modul a TÁMOP - 4.1.2-08/1/A-2009-0027 Tananyagfejlesztéssel a GEO-ért projekt

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya.

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. A jogszabály mai napon hatályos állapota 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos

Részletesebben

KÖZÚTI VISSZATARTÓ RENDSZEREK

KÖZÚTI VISSZATARTÓ RENDSZEREK KÖZÚTI VISSZATARTÓ RENDSZEREK Közúti visszatartó rendszerek Fogalmak Biztonsági korlátok, beton terelő falak Tervezés menete egy konkrét példán keresztül Néhány egyéb példa. A Közúti visszatartó rendszerek

Részletesebben

Szeged, Nagykörút Árkád Üzletház előtti (Rigó u.- Bakay N. u.) közforgalmú közlekedési sávval kialakított szakaszának forgalomtechnikai kapcsolódása.

Szeged, Nagykörút Árkád Üzletház előtti (Rigó u.- Bakay N. u.) közforgalmú közlekedési sávval kialakított szakaszának forgalomtechnikai kapcsolódása. 1 Útterv 83 Mérnöki Iroda Bt 6726.Szeged, Vöcsök utca 11 Tel/fax: 62/438-058 utterv@tiszanet.hu Szeged, Nagykörút Árkád Üzletház előtti (Rigó u.- Bakay N. u.) közforgalmú közlekedési sávval kialakított

Részletesebben

7. előad. szló 2012.

7. előad. szló 2012. 7. előad adás Kis LászlL szló 2012. Előadás vázlat Lemez hidak, bordás hidak Lemez hidak Lemezhidak fogalma, osztályozása, Lemezhíd típusok bemutatása, Lemezhidak számítása, vasalása. Bordás hidak Bordás

Részletesebben

Általános rendelkezések 1.

Általános rendelkezések 1. Gödöllő Város Képviselő-testületének../2011. (.) számú önkormányzati rendelete Gödöllő város közterületeinek használatáról, a közterületek és a vásárok rendjéről Gödöllő Város Képviselő-testülete az Alkotmány

Részletesebben

A Kerékpáros Tárcaközi Bizottság kerékpáros-közlekedést érint KRESZ módosítási javaslatai

A Kerékpáros Tárcaközi Bizottság kerékpáros-közlekedést érint KRESZ módosítási javaslatai A Kerékpáros Tárcaközi Bizottság kerékpáros-közlekedést érint KRESZ módosítási javaslatai Jelen voltak a következ 1-1 szavazati joggal rendelkez szervezetek képviseli: 1. KHEM 2. IRM, ORFK 3. KVVM 4. NFGM

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 22-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 22-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

> Lakóterület A templomosi Tanácsház utca mellett fekvő 0280/5, /6 hrsz területeken falusias beépítést szándékozik megvalósítani a tulajdonos.

> Lakóterület A templomosi Tanácsház utca mellett fekvő 0280/5, /6 hrsz területeken falusias beépítést szándékozik megvalósítani a tulajdonos. SZABÁLYOZÁSI TERV LEÍRÁS ELŐZMÉNYEK Baracs településrendezési eszközei a 2006. év folyamán elkészültek. > A Településszerkezeti Tervet (a 2004. évi korábbi terv módosításaként) a 81/2006. (VII.28.) számú

Részletesebben

Mit vár egy új KRESZ jogszabálytól a közlekedésbiztonsági kutató?

Mit vár egy új KRESZ jogszabálytól a közlekedésbiztonsági kutató? Mit vár egy új KRESZ jogszabálytól a közlekedésbiztonsági kutató? Hóz Erzsébet, tudományos főmunkatárs KTE, Közlekedéstechnikai Napok Budapest, 2012 április 9. A közlekedésbiztonság javításának lehetőségét

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK RÉSZTERÜLETEKRE VONATKOZÓ MÓDOSÍTÁSA Az Étv. 9. (6) bekezdés szerinti

Részletesebben

MŰSZAKI KIVITELI TERV

MŰSZAKI KIVITELI TERV "NORVILL" Kft. Batthyány u. 56/b e-mail: norvill@freemail.hu MŰSZAKI KIVITELI TERV Megrendelő: Siófok Város Polgármesteri Hivatal Fő tér 1. Munka megnevezése: Siófok, Halápy János utca közvilágítási hálózat

Részletesebben

ú í ő ő í ö í í ö Í ó ö ű Í ö ő Ö ú ó í í ó í ó ó ő ö ó í ó Ü ő í ő Í ő ó ó ű ö ö ö ő ó ő ö í ő ő ő ö ö ő ö ó ó í ő ó í ó ő ő Ö í ü ő ü í ö ö í ű ű Ö ő ű ő í í ű ö ö Ü ő ő í í í ő ő ó ő í É í ő í ő ő ő

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Iktatószám: H-9478-28/2007. Hiv. szám: Tárgy: Sopron, Előadó: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi,

Részletesebben

Általános előírások. Az előírások hatálya 1..

Általános előírások. Az előírások hatálya 1.. Gyepükaján Községi Önkormányzat Képviselőtestületének /2005. (. ) számú rendelete Gyepükaján község Helyi Építési Szabályzatának, valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról Gyepükaján Község Önkormányzatának

Részletesebben

Az útügyi szakhatósági közreműködés sajátos szempontjai

Az útügyi szakhatósági közreműködés sajátos szempontjai Az útügyi szakhatósági közreműködés sajátos szempontjai II. Katonai Hatósági Konferencia Balatonkenese, 2014. április 15. Kovácsné Németh Klára főosztályvezető 1 Jogszabályi alap A sajátos építményfajták

Részletesebben

ü ú ü É É Ő Ö ü ü ö ú ó ő ö ü ő ü ü ö ú ü í ő ö ő ó ö ö ö ö ü ö ö ö ö ü ü ő ö ú ü ő í í ö ü ü ö ő ó ő í ü ő í ő í Í ó í ó Í Ó Ü Ö ö ő ó ó ö ü Í Í ó Íí ö ő ó ó ö í Í í ő ó ö ő ó í ő ü ü ó ó ö ö Ú ó ó ü

Részletesebben

vízelvezetés és nyíltvíztartás földművekben, munkagödrökben építés közben és végleges állapotban

vízelvezetés és nyíltvíztartás földművekben, munkagödrökben építés közben és végleges állapotban Víztelenítések 1 Felszíni víztelenítés 2 vízelvezetés és nyíltvíztartás földművekben, munkagödrökben építés közben és végleges állapotban felületrendezés kellő (4-5 %) oldaleséssel és védelemmel oldal-,

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/ 2001. (06. 22.) sz. rendelete

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/ 2001. (06. 22.) sz. rendelete Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/ 2001. (06. 22.) sz. rendelete Pécs, Hird Szövőgyár utcától északra eső terület szabályozási tervének jóváhagyásáról és helyi építési szabályzatának

Részletesebben

28/2011. (IX. 6.) BM rendelet az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról

28/2011. (IX. 6.) BM rendelet az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról OptiJus Opten Kft. I. 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról A 2012.11.13. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék 1. Értelmező rendelkezések, éghető

Részletesebben

Topográfia 7. Topográfiai felmérési technológiák I. Mélykúti, Gábor

Topográfia 7. Topográfiai felmérési technológiák I. Mélykúti, Gábor Topográfia 7. Topográfiai felmérési technológiák I. Mélykúti, Gábor Topográfia 7. : Topográfiai felmérési technológiák I. Mélykúti, Gábor Lektor : Alabér, László Ez a modul a TÁMOP - 4.1.2-08/1/A-2009-0027

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. A rendelet alkalmazása

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. A rendelet alkalmazása A Verpeléti Önkormányzat 1/2005. (II. 14.) rendelete Verpelét helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről Verpelét Nagyközség Képviselő-testülete az 1997. évi LXXVIII. törvény 6. (3) bekezdés

Részletesebben

Bontott és újrahasznosított anyagok minősítése, beépíthetőségének követelményei

Bontott és újrahasznosított anyagok minősítése, beépíthetőségének követelményei Bontott és újrahasznosított anyagok minősítése, beépíthetőségének követelményei Schwarczkopf Bálint ÉMI Nonprofit Kft. Anyagvizsgáló laboratórium laboratóriumvezető TARTALOM I. Építési hulladék, újrahasznosítás

Részletesebben

FAUR KRISZTINA BEÁTA, SZAbÓ IMRE, GEOTECHNIkA

FAUR KRISZTINA BEÁTA, SZAbÓ IMRE, GEOTECHNIkA FAUR KRISZTINA BEÁTA, SZAbÓ IMRE, GEOTECHNIkA 7 VII. A földművek, lejtők ÁLLÉkONYSÁgA 1. Földművek, lejtők ÁLLÉkONYSÁgA Valamely földművet, feltöltést vagy bevágást építve, annak határoló felületei nem

Részletesebben

Fogalom-meghatározások

Fogalom-meghatározások Egy kis kitérőt szeretnék tenni, hogy szó szerint megvilágosodjunk. Mondhatnám azt is, hogy ez a cikk azért hasznos nekünk, villamos matrózoknak, nehogy a csúnya áltengerészek zátonyra futtassák hajónkat

Részletesebben

EGYEZMÉNY. 52. Melléklet: 53. számú Elõírás. 2. Felülvizsgált változat

EGYEZMÉNY. 52. Melléklet: 53. számú Elõírás. 2. Felülvizsgált változat E/ECE/324 E/ECE/TRANS/505 } Rev.1/Add.52/Rev.1 2002. október 1. ENSZ-EGB 53. számú Elõírás EGYEZMÉNY A KÖZÚTI JÁRMÛVEKRE, A KÖZÚTI JÁRMÛVEKBE SZERELHETÕ ALKATRÉSZEKRE, illetve A KÖZÚTI JÁRMÛVEKNÉL HASZNÁLATOS

Részletesebben

5. FELSZÍN ALATTI VÍZELVEZETÉS

5. FELSZÍN ALATTI VÍZELVEZETÉS 5. FELSZÍN ALATTI VÍZELVEZETÉS 5.1. CÉL, FELADAT 5.1.1. Cél: 1. Síkvidék: magas TV szintcsökkentés Teherbírás növelés, fagyveszély csökkentés 2. Bevágás: megszakított TV áramlás kezelése Töltés: rá hullott

Részletesebben

D.11.I. MÁV ZRT. 1/279 MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT. UTASÍTÁS VASÚTI ALÉPÍTMÉNY TERVEZÉSE, ÉPÍTÉSE, KARBANTARTÁSA ÉS FELÚJÍTÁSA I. KÖTET BUDAPEST 2014.

D.11.I. MÁV ZRT. 1/279 MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT. UTASÍTÁS VASÚTI ALÉPÍTMÉNY TERVEZÉSE, ÉPÍTÉSE, KARBANTARTÁSA ÉS FELÚJÍTÁSA I. KÖTET BUDAPEST 2014. D.11.I. MÁV ZRT. 1/279 MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT. D. 11. UTASÍTÁS VASÚTI ALÉPÍTMÉNY TERVEZÉSE, ÉPÍTÉSE, KARBANTARTÁSA ÉS FELÚJÍTÁSA I. KÖTET BUDAPEST 2014. 2/279 MÁV ZRT. D.11.I. Jóváhagyta a Magyar Államvasutak

Részletesebben