A szójatermesztők szeretik a kihívásokat?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A szójatermesztők szeretik a kihívásokat?"

Átírás

1 Az Agrofórum által szervezett rendezvényen, amelynek minden tekintetben szakértő moderátora Balikó Sándor volt, részt vett Madarász István, az Agrárminisztérium Támogatáspolitikai főosztályának osztályvezetője, Vadász Attila, a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület elnöke, Bene Zoltán, a Karintia Kft. cégvezetője, Ujvári Botond, a BASF Hungária Kft. agrodivíziójának regionális értékesítési szaktanácsadója, Barabás Zsolt, a Horsch kelet-magyarországi értékesítési vezetője és Polgár Zoltán, a Galldorf Zrt. kereskedelmi igazgatója. A meghívott előadók szakterülete előrevetítette, hogy az esemény rövid, mindössze 45 perce alatt megpróbálják érinteni a szójatermesztés valamennyi sarkalatos pontját. Mint kiderült, ebbe a 45 percbe számos hasznos információ belefért. A fórum résztvevői A technológiai kérdések előtt Madarász István tájékoztatott a támogatások várható alakulásáról. Mint elmondta, a szója- és általában a fehérjenövények az Európai Unióban, így Magyarországon is az átlagon felül támogatott növényi termékpályák közé tartoznak: 1. oldal (összes: 6)

2 a SAPS- és a zöldítési támogatáson felül termeléshez kötött támogatás is jár értük. Ez tehát azt jelenti, hogy az ilyen növények (pl. szója, borsó, lucerna) termesztésével akár háromféle jogcímen is támogatást kaphat valaki a közvetlen támogatási rendszerben. Egy európai uniós jogszabályváltozás azonban módosította a zöldítési támogatások feltételeit. A tavalyi évtől tilos a zöldítés alá vont területeken vegyszert használni, és ez a változtatás azonnal éreztette hatását a 2018-as egységes kérelmekben, a növényvédőszer-mentesség követelménye sok termelőnek kedvét szegte. Az osztályvezető szerint, aki a visszaesést rövidtávúnak nevezte, azok mondtak le a termeléséről, akik kevésbé átgondoltan vágtak bele a termesztésébe, vagy ahogy fogalmazott: kevésbé ütőképes technológiával rendelkeztek, illetve nem volt olyan méretű a gazdálkodásuk, hogy a szója mellett további, más növényeket vonjanak be a termesztésükbe, amivel megfelelhettek volna a zöldítési előírásoknak. Jelenleg a SAPS-on és a zöldítésen felül a nemzeti boríték 2 százalékával támogathatók a fehérjenövény ágazatok a termeléshez kapcsolódó támogatás keretében. Ez a jelenlegi költségvetési időszakban éves szinten 26 millió eurót jelent. Biztató, hogy az Európai Bizottság is elkötelezett abban a tekintetben, hogy bővüljön a növényifehérje-termelés Európában, így a fehérjenövények támogatásának a kilátásai a legjobbak közé tartoznak az elkövetkező, a es ciklusban is, adta meg a beszélgetés alaphangját Madarász István. Azzal a megállapítással, hogy a szója megkülönböztetett helyzetben van, egyetértett Bene Zoltán is. Mint mondta, ezt a tényt támasztja alá, hogy a 2018-ban betakarított szója után járó termeléshez kötött támogatás, aminek jelentős részét 2019-ben kapják meg a gazdák, több mint 65 ezer forint lesz hektáronként. A szakember egy általa készített nyereségességi számítást is bemutatott, amiben a napraforgót, a repcét és a szójababot hasonlította össze. E szerint az elmúlt három év átlagát tekintve a napraforgó esetében hektáronként körülbelül ezer forint maradt meg a termelőknek tisztán, a repcemag esetében ezer, ugyanakkor a szójabab esetében ez az összeg (a támogatással együtt) közelíti a 110 ezer forintot. Véleménye szerint tehát nem igaz, hogy hasonló nyereség érhető el a napraforgóval, a repcével és a szójával, természetesen úgy, hogy a szója nyereségében benne foglaltatik a jelentős termeléshez kötött támogatás. Ha pedig ez fennmarad, az további lendületet adhat a hazai szójatermesztésnek, tette hozzá. Madarász István erre reagálva elmondta, hogy a 2018-as kérelmek után azért tudott hatvanötezer forint fölé emelkedni a fajlagos támogatás, mert a boríték felülről zárt, ami egyrészt rossz hír, hiszen pár ezer hektárral csökkent a termőterület, másrészt azonban jó hír a bennmaradottaknak, mert az ő fajlagos támogatási összegük növekedett. A zöldítéshez pedig annyit tett még hozzá, hogy a szója termeszthető zöldítésben, csak nem életszerű, hiszen növényvédelem nélkül nem igazán képzelhető el a termesztése. Bene Zoltán szerint azonban a nem túl messzi Ausztriában a megtermelt szója 30 százalékát kemikáliák nélkül termesztik, amihez már Balikó Sándor tette hozzá, hogy ott kisebbek a területek, és olyan megoldásokat alkalmaznak, amelyek nálunk nem használhatók. A rendezvényen Vadász Attila, a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület elnöke ismertette a tevékenységüket. Az egyesület négy éve alakult azzal a szándékkal, hogy összegyűjtse a szójatermelés iránt elkötelezet termelőket, a felvásárlásban, feldolgozásban érdekelteket. Az egyesület nyílt, abba bárki beléphet, jelenlegi taglétszámuk 120. Honlapjukon (magyarszoja.hu) minden információ, a belépéshez szükségesek is megtalálhatók. Minden évben hat helyszínen szójabemutatót tartanak, mindenhol a térségre jellemző, illetve az országban leginkább termesztett szójafajtákat és a szójatermesztés technológiai elemeit mutatják be. Ezeken, az Agrárminisztériumnak és az Agrárgazdasági Kutató Intézetnek köszönhetően színvonalas előadásokat hallgathatnak a résztvevők az éppen aktuális agrárpolitikai kérdésekről. Egy hetedik rendezvényen összegzik az éves eredményeket, amiket a termelők 2. oldal (összes: 6)

3 rendelkezésére bocsátanak. Tavaly stratégiai megállapodást kötöttek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központtal, aminek célja, hogy a szójatermesztéssel és technológiai fejlesztésekkel kapcsolatos legújabb és legjobb információkat a tagok és az érdeklődők rendelkezésére bocsáthassák. Az idén, a tavalyihoz hasonlóan, megrendezik a bemutatókat, és lesz egy további fontos eseményük: májusban szemes és szálas fehérjenövények fajtabemutatóját tartják a Debreceni Agrártudományi Egyetemmel közösen. Az eredményességhez szólt hozzá Vadász Attila is, aki szerint a több mint 100 ezer forintos nyereség eléréséhez hektáronként legalább 3 tonna vagy a fölötti termés szükséges. Ezzel értett egyet Balikó Sándor is, mint mondta, a dél-dunántúli termesztők szerint is 3 tonna fölötti termés kell az eredményességhez. Számításait alátámasztandó, Bene Zoltán elmondta, hogy 3 év átlagával számolt, amiben szerepelt a 2017-es 2,4 t/ha országos termésátlag, és szerinte a szója támogatással együtt már 1,7 tonnánál megtérül. Nem kell örülni a 2,4 tonnának, tette hozzá, de ő úgy tapasztalja, hogy a termelők 2,5 tonnával számolnak: szerintük csak az alatt nem éri meg termelni. Az ő számításai szerint viszont 1,7 tonna a lélektani határ, ennél jön ki nullára a termelő. A jó terméshez azonban jó fajta is szükséges. Magyarországon ma 51 államilag minősített fajta található a nemzeti és több mint 400 az európai uniós fajtalistán. Ebben a tekintetben a Karintia Kft. kivételes helyzetben van, mert 1999 óta a Mauthner cégcsoport tagja, amely cégcsoportban három nemesítőház foglalkozik a szójával. A Karintia Kft. a Pannon régióra nemesített fajtákat kínál, mondta még el Bene Zoltán, hozzátéve, hogy bár az elmúlt nyolc-kilenc évben elért értékesítési sikereik azt mutatják, hogy jó genetikát kínálnak, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a szója tudásigényes növény. Nem mindegy tehát, hogy adott termőhelyre milyen fajtát választunk, ezért csakis a kellő információk birtokában érdemes belevágni a termesztésébe. Ezek birtokában a szója, a repcéhez hasonlóan, egy sikeres növény lehet, erősítette meg korábbi véleményét Bene Zoltán. A szójatermesztés technológiájának talán legkritikusabb pontja a gyomirtás, és aki meg tudja oldani a gyomproblémát kemikáliák nélkül, azt arra biztatom, hogy tegye meg, - kezdte hozzászólását Ujvári Botond, aki szerint ez a magyarországi gyomviszonyok és az itteni klimatikus adottságok mellett csak nagyon kevés helyen tehető meg. A szakember szerint tehát szükség van a kemikáliák használatára, és ő fogalmazta meg a címbéli állítást is, miszerint aki szóját termeszt, az valószínűleg szereti a kihívásokat. Ma már ugyanis a kemikáliák terén is szűk a választék, és a szója növény még a dupla gabonasortávolságra vetett is csak bő egy hónap után záródik annyira, hogy érvényesüljön a gyomelnyomó képessége. A szűkös vegyszerkínálat miatt bizonyos gyomnövények megjelenését, például a mezeiacat-fertőzést mindenképpen el kell kerülni, ezért nemcsak az előveteménynek, hanem az elővetemény előéletének, az abban elvégzett gyomirtási munkának is nagy szerepe van a sikeres szójatermesztésben. A szakember szerint nem szabad összemosni és/vagy elhagyni a pre- és posztemergens gyomirtásokat. Ráadásul kevés, preemergens gyomirtásra összesen hat, posztemergensre kétszikűek ellen három, egyszikűek ellen öt hatóanyag áll rendelkezésre, és a szerek általában egy hatóanyagúak. Ezért az előadó arra biztatta a szójatermesztőket, hogy a rezisztencia elkerülése és a hatásspektrum bővítése érdekében kombinációkban gondolkodjanak. Ugyanilyen fontosnak nevezte az egyre inkább előtérbe kerülő, és a tavalyi évben megmutatkozó kórtani problémákat, különösen a fehérpenészes szárrothadást. Irodalmi adatok szerint egy 10 százalékos fertőzés 3-tól 6-6,5 mázsás termésveszteséget okoz hektáronként, ami járványveszélyes időszakban, százalékos fertőzési nyomás esetén már 1-2 tonna veszteséget is jelenthet hektáronként. Pedig szójában használható engedélyezett, fehérpenész ellen hatékony gombaölő szer jelenleg nincs, a termelők szükséghelyzeti engedéllyel próbálnak úrrá lenni a problémán. 3. oldal (összes: 6)

4 Ujvári Botond itt említette meg a vetésváltás jelentőségét, ha ugyanis a kétszikű kultúrákat (repce, napraforgó) összesűrítjük, akkor komoly fehérpenészes fertőzések alakulhatnak ki egyes helyeken. Balikó Sándor arra emlékeztetett, hogy évvel ezelőtt úgy tartották, szóját két kalászos közé célszerű vetni. Egyrészt a kalászos gyomelnyomó képessége, kultúrállapota miatt, másrészt azért, mert az utónövény számára valamennyi nitrogént hagy vissza a talajban. Ma nehéz helyzetben vannak a szójatermesztők, a betegség gazdanövényeit ugyanis majd' 1 millió hektáron termesztjük, alig lehet olyan táblát találni az országban, ahol három-négy évvel korábban ne lett volna napraforgó vagy repce. Ez pedig megint csak komoly kihívást jelent a szójatermesztők számára, és nemcsak a betegségek elleni védekezés, hanem a gyomirtás miatt is. Az említett acat mellett ugyanis az árvakelésű napraforgó is sok gondot okozhat. Újvári Botond szerint a napraforgó árvakelés azért is érdekes kérdés, mert a Clearfield napraforgóban ugyanazt a hatóanyagot használják, amitől a gyommentes állapotot várják szójában. A Clearfield Plusos hibridek árvakelésének irtásánál azonban biztonsággal és eredményesen használható a tifenszulfuron-metil hatóanyag. A napraforgó árvakelés sok gondot okoz a takarmánygyártóknak is. Amint azt Polgár Zoltán elmondta, cégük szójababot dolgoz fel, full-fat szóját állít elő, és éppen aznap fordította vissza egy megrendelő a szállítmányukat napraforgómag-szennyezettség miatt. Ez komoly problémát jelent nekik, ugyanis nem tudják kivenni a napraforgó magot a tisztítás során, és ha a kemény rost, a napraforgó héja bennmarad a full-fat szójában, az sok állatfaj takarmánya esetében kizáró ok. Polgár Zoltán a továbbiakban, a fajtákkal kapcsolatban elmondta, hogy tapasztalatai szerint a termelők sokáig a mennyiséget helyezték előtérbe a beltartalom, ezen belül a fehérjetartalommal szemben. Ez ma már nem így van, ami jó hír, ugyanis csak a 33 százalék feletti fehérjetartalmú szójababból gyártható legalább 46 százalékos, a takarmányipar által kedvelt szójadara. 4. oldal (összes: 6)

5 Mint minden növény, a szója termesztéstechnológiájának is vannak sajátosságai. Mint Barabás Zsolt elmondta, gépesítés szempontjából a szója nem tekinthető különlegesnek, de mint a többi hüvelyes 5. oldal (összes: 6)

6 növényre, erre is oda kell figyelni. Termesztése során a magágykészítés meghatározó. A tarló kezelése attól függ, hogy milyen elővetemény után készítjük elő a magágyat. Erre, a nedvesség megőrzése érdekében, egy rövid tárcsa vagy egy kapás kultivátor a legjobb. Gabonatarló után tárcsás eszközt, nagyobb szártömeg, például kukorica elővetemény után kapás eszközt válasszunk, ami után rögtön zárjuk vissza a tarlót. Az alapműveléssel egy menetben végezzünk tápanyagvisszapótlást (20-25 cm mélyen), ez kapás kultivátorokra, illetve azok elé szerelt tartályokkal megoldható. A vetésnél fontos, hogy a magok azonos mélységbe kerüljenek, mert csak így lesz egyforma a kelés. A bevált sortáv centiméter, de vethető dupla gabonasortávra is szemenkénti vetőgéppel, illetve gabonavetőgéppel. A szemenkénti vetőgépeknél a hidraulikus csoroszlyanyomás-állítást automatikusan elvégzi a gép, ezáltal minden egyes mag azonos mélységbe kerül. A növényvédelemre külön figyelt a Horsch, olyan keretvezérlést alkotott meg, amivel viszonylag közeli állománypermetezés érhető el. Ezekkel a gépekkel nem centiről, hanem centiről támadható a növény, így sokkal kisebb elsodródással, ezáltal sokkal nagyobb hatékonysággal juttatható ki a vegyszer, mondta Barabás Zsolt. A fórumot Balikó Sándor zárta azzal, hogyvéleménye szerint a szója termőterületének növelése kizárólag a jövedelmezőség növelésével valósítható meg. Ez pedig nem feltétlenül állati takarmány célú termeléssel, sokkal inkább nagyobb hozzáadott értékű, humán fogyasztásra szánt végtermékek előállításával, hazai és külpiaci értékesítésével érhető el. Szerző: Bárdos B. Edit Közzététel ideje: , péntek, 16:00 A forrás webcíme: 6. oldal (összes: 6)

TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN A projekt címe: A GMO mentes minőségi takarmány szója termesztés

Részletesebben

Az MVH tapasztalatai a szója termeléshez kötött támogatásról

Az MVH tapasztalatai a szója termeléshez kötött támogatásról Az MVH tapasztalatai a szója termeléshez kötött támogatásról Dr. Gyuricza Csaba elnök Budapest, 2015. november 17. A sikeres szójatermesztés sarkalatos pontjai Rendelkezésre álló termőhely alkalmassága

Részletesebben

A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon

A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon Tikász Ildikó Edit 2015. november 17. Az EU-28 szójatermesztése Terület (1000 hektár) 2014 2015 15/14 EU-28 (%) %-ában IT 233 320 +37 45 FR

Részletesebben

A hüvelyes növények termesztésének színvonala és gazdaságossági kérdései Magyarországon. Tikász Ildikó Edit Budapest, szeptember 29.

A hüvelyes növények termesztésének színvonala és gazdaságossági kérdései Magyarországon. Tikász Ildikó Edit Budapest, szeptember 29. A hüvelyes növények termesztésének színvonala és gazdaságossági kérdései Magyarországon Tikász Ildikó Edit Budapest, 2016. szeptember 29. Tartalom 1. Száraz hüvelyesek jelentősége 2. Termelési mutatók

Részletesebben

Megvalósított ígéretek - fókuszban a KWS új kukorica hibridjei

Megvalósított ígéretek - fókuszban a KWS új kukorica hibridjei Megvalósított ígéretek - fókuszban a KWS új kukorica hibridjei A KWS Magyarország Kft. első alkalommal hirdette meg Szemes Kukorica Termelési Versenyét. A verseny kihirdetésének célja többek között az

Részletesebben

2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE

2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE Növényvédő szerek értékesítése 2009. év Összeállította: Gáborné Boldog Valéria boldogv@aki.gov.hu (06 1) 476-3299 TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 Növényvédő szer értékesítés

Részletesebben

A sertéságazat fejlesztésének időszerű kérdései Alternatív növények takarmányozási lehetőségei a sertéstartásban

A sertéságazat fejlesztésének időszerű kérdései Alternatív növények takarmányozási lehetőségei a sertéstartásban A sertéságazat fejlesztésének időszerű kérdései Alternatív növények takarmányozási lehetőségei a sertéstartásban Szépe Ferenc főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium 2015. május 5. NAIK Mezőgazdasági

Részletesebben

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 29. Mezőgazdaság

Részletesebben

Zöldborsó: a rezisztencia mindent felülír

Zöldborsó: a rezisztencia mindent felülír A legmegbízhatóbbnak a gyárak zöldborsó-szerződései mutatkoznak, és ezek alapján kijelenthető, hogy továbbra is vészesen csökken nálunk ennek a zöldségnövénynek a termőterülete. Tavaly még 13,5 14 ezer

Részletesebben

TALAJMŰVELÉS II. A talajművelés eljárásai

TALAJMŰVELÉS II. A talajművelés eljárásai TALAJMŰVELÉS II. A talajművelés eljárásai Cziráki László 2014. A talajművelés eljárásai Fogalma: meghatározott céllal, kiválasztott eszközzel végzett talajmunka Talajelőkészítés: több talajművelési eljárás

Részletesebben

A köles kül- és belpiaca

A köles kül- és belpiaca A köles kül- és belpiaca Györe Dániel tudományos segédmunkatárs Agrárgazdasági Kutató Intézet Köles Reneszánsza Konferencia 2013. október 25. Budapest Világ gabonatermelése - Az elmúlt 50 évben a főbb

Részletesebben

SZÓJATERMESZTÉS MÁSODVETÉSBEN. Szójamag Kft Szentlőrinc, Kodály Z. u. 1/B Telefon:

SZÓJATERMESZTÉS MÁSODVETÉSBEN. Szójamag Kft Szentlőrinc, Kodály Z. u. 1/B Telefon: SZÓJATERMESZTÉS MÁSODVETÉSBEN Szójamag Kft. 7940 Szentlőrinc, Kodály Z. u. 1/B Telefon: 06 30 33 61 597 E-mail: szojamag@gmail.com 2017 A zöldítési célra vetett másodvetésű növények termesztése a támogatás

Részletesebben

Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be

Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be Kép. Ukrajna kukorica betakarítása: termelés USDA (United States Department of Agriculture

Részletesebben

A SZÓJATERMESZTÉS TEC E H C NO N L O Ó L G Ó IAI KÉ K RD R ÉS É EI

A SZÓJATERMESZTÉS TEC E H C NO N L O Ó L G Ó IAI KÉ K RD R ÉS É EI A SZÓJATERMESZTÉS TECHNOLÓGIAI KÉRDÉSEI Dr. Bárány Sándor Szaktanácsadó Agroméda Kft. 7940 Szentlőrinc, Kodály u. 1/B Telefon: 06-30-33 61 597 E-mail: sandorbarany@t-online.hu Fajták közti különbségek

Részletesebben

t/ha őszi búza 4,4-4,6 őszi árpa 4,0-4,2 tavaszi árpa 3,5-3,7 tritikálé 3,6-3,8 rozs 2,4-2,6 zab 2,6-2,8 repce 2,3-2,4 magborsó 2,3-2,5

t/ha őszi búza 4,4-4,6 őszi árpa 4,0-4,2 tavaszi árpa 3,5-3,7 tritikálé 3,6-3,8 rozs 2,4-2,6 zab 2,6-2,8 repce 2,3-2,4 magborsó 2,3-2,5 1.) Magyarországi helyzet Piaci információk a gabonáról és az olajnövényekről A Magyar Agrárkamara Növénytermesztési Osztályának június 24.-i ülésén elhangzottak szerint a kalászosokból jó termés ígérkezik.

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették USDA a 2018/19 évre Ausztrália búza termelését 20,0 millió metrikus tonnára (mmt) becsülte, ami 2,0 mmt vagy 9%-os

Részletesebben

A Magyarországon alkalmazott talajművelési rendszerek

A Magyarországon alkalmazott talajművelési rendszerek A Magyarországon alkalmazott talajművelési rendszerek Hagyományos rendszerek: a teljes felület művelése, alapművelésre ágyeke használata, elmunkálásra egyszerű eszközök (simító, henger, fogas, tárcsa),

Részletesebben

I. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA április

I. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA április I. évfolyam, 3. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. április Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. április I. évfolyam, 3.

Részletesebben

Az országos lefedettségű 500-ak Klubja kísérletsorozat újabb állomásához érkezett júniusában.

Az országos lefedettségű 500-ak Klubja kísérletsorozat újabb állomásához érkezett júniusában. Az országos lefedettségű 500-ak Klubja kísérletsorozat újabb állomásához érkezett 2013. júniusában. Megrendezésre került az első 500-ak Klubja szántóföldi bemutató 2013. június 14-én 11 órától a Nógrád

Részletesebben

A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon

A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon Tikász Ildikó Edit 216. december 8. Donau Soja Kongresszus Hüvelyesek Nemzetközi Éve GMO-mentes jelölés Rekord szójatermés Termeléshez kötött

Részletesebben

I. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA május

I. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA május I. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. május Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. május I. évfolyam, 4. szám,

Részletesebben

VI. évfolyam, 2. szám Statisztikai Jelentések. FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA év

VI. évfolyam, 2. szám Statisztikai Jelentések. FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA év VI. évfolyam, 2. szám 215 Statisztikai Jelentések FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA 214. év Főbb termények és termékek alakulása Főbb termények és termékek alakulása VI. évfolyam, 2. szám 215

Részletesebben

h a t á r o z a t o t:

h a t á r o z a t o t: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 Fax: 06/1/246-2960 E-mail: nti@nebih.gov.hu www.nebih.gov.hu

Részletesebben

Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005

Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 Veszprém 2006. január Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi

Részletesebben

Növénytermesztéstani alapismeretek (SMKNZ2023XN) Általános termesztéstechnológia II.

Növénytermesztéstani alapismeretek (SMKNZ2023XN) Általános termesztéstechnológia II. Növénytermesztéstani alapismeretek (SMKNZ2023XN) Általános termesztéstechnológia II. Környezetgazdálkodási agrármérnök (BSc) II. gyakorlata 2013. október 2. Egyéves növény termesztési ciklusa Elővetemény

Részletesebben

Terület- és talajhasználat szerepe a szárazodási folyamatokban

Terület- és talajhasználat szerepe a szárazodási folyamatokban Terület- és talajhasználat szerepe a szárazodási folyamatokban GYURICZA CSABA ASZÁLY NAPI RENDEZVÉNY BUDAPEST, 2015. JÚNIUS 17. Megbeszélendők 1. Tendenciák a talajművelésben 2. Okszerű talajművelés feltételei

Részletesebben

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 5. előadás A termelés környezeti feltételei A környezeti feltételek hatása Közvetlen Termék-előállítás

Részletesebben

A GMO-mentes jelölés Magyarországon

A GMO-mentes jelölés Magyarországon A GMO-mentes jelölés Magyarországon Érdiné dr. Szekeres Rozália főosztályvezető Természetmegőrzési Főosztály A magyar GMO-mentes mezőgazdasági stratégia - Országgyűlési h. a géntechnológiai tevékenységgel,

Részletesebben

Tisztelt Olvasók! 2007. június 6-7-én (szerdán és csütörtökön) A 9óra 30perckor kezdődő program mindkét napon azonos. Kutatás + Marketing

Tisztelt Olvasók! 2007. június 6-7-én (szerdán és csütörtökön) A 9óra 30perckor kezdődő program mindkét napon azonos. Kutatás + Marketing Kutatás + Marketing A Gabonatermesztési Kutató Közhasznú Társaság lapja Tisztelt Olvasók! Kalászos és repce fajtabemutatóinkra invitáló Híradónk ez évi nyári számának írásaiban is igyekszünk a múló, de

Részletesebben

Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések. Székesfehérvár 2014.11.27

Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések. Székesfehérvár 2014.11.27 Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések Székesfehérvár 2014.11.27 Termésbecslés 6/2014. (II. 6.) VM rendelet a termésbecslésről A szakmaközi

Részletesebben

A nagy széltippan növekvő gond őszi búzában

A nagy széltippan növekvő gond őszi búzában A nagy széltippan növekvő gond őszi búzában Immár több mint tíz éve használható az őszi búza és a tritikálé gyomirtására, elsősorban egyszikű gyomnövények ellen, a szulfoszulfuron hatóanyagú ATHOS TM.

Részletesebben

I. évfolyam, 9. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA október

I. évfolyam, 9. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA október I. évfolyam, 9. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014.október Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. október I. évfolyam, 9.

Részletesebben

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2014. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Megjelenik évente

Részletesebben

/ 2203-06/2 2012 NEMZETI AGRÁRSZAKTANÁCSADÁSI, VIDÉKFEJLESZTÉSIINTÉZET. Irásbeli vizsgatevékenység

/ 2203-06/2 2012 NEMZETI AGRÁRSZAKTANÁCSADÁSI, VIDÉKFEJLESZTÉSIINTÉZET. Irásbeli vizsgatevékenység / 2203-06/2 Kódszám: M ----- KIV: 2012. 07. ll. VIÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KORLÁ TOZOTT TERJESZTÉSŰ! Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2203-06 Növénytermesztés Vizsgarészhez

Részletesebben

I. évfolyam, 6. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA július

I. évfolyam, 6. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA július I. évfolyam, 6. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. július Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. július I. évfolyam, 6.

Részletesebben

Önkormányzati területek összegzése

Önkormányzati területek összegzése Önkormányzati területek összegzése A képviselő testület döntése alapján Gyomaendrőd város önkormányzata a tulajdonában álló termőföldeket maga műveli. Illetve a folyamatban lévő bérleti szerződéseket lejárata

Részletesebben

Clearfield gyomirtási rendszer már repcetermesztőknek is!

Clearfield gyomirtási rendszer már repcetermesztőknek is! Clearfield gyomirtási rendszer már repcetermesztőknek is! már repcetermesztőknek is! Az őszi káposztarepcében a Clearfield gyomirtási rendszer az egyetlen nem transzgenikus (nem GMO) gyomirtószer-tűrő

Részletesebben

2010. I. félév FİBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA

2010. I. félév FİBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA FİBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA Fıbb termények és termékek alakulása Fıbb termények és termékek alakulása 21. szeptember Megjelenik félévente TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 Fıbb termények

Részletesebben

Bérgép KITE KOCKÁZATMENTES, TERVEZHETŐ, KISZÁMÍTHATÓ. Célunk a. Technológiai gépbérlet AJÁNLATOK

Bérgép KITE KOCKÁZATMENTES, TERVEZHETŐ, KISZÁMÍTHATÓ. Célunk a. Technológiai gépbérlet AJÁNLATOK KITE Bérgép Célunk a KOCKÁZATMENTES, TERVEZHETŐ, KISZÁMÍTHATÓ mezőgazdasági termelés műszaki és technológiai biztosítása! AJÁNLATOK 2016 2 A KITE Zrt. Magyarországon, sőt Európában egyedülálló módon komplex

Részletesebben

A telephely Szécsény központjában van. A gabonatárolás megoldott egy kb m 2 -es tározóban, ami a mi céljainkra elegendő.

A telephely Szécsény központjában van. A gabonatárolás megoldott egy kb m 2 -es tározóban, ami a mi céljainkra elegendő. Interjú Mosó Ottó 500-ak Klubja résztvevővel Genezis: Bemutatnád a gazdaságot röviden? A család 520 hektáron gazdálkodik, ebbe beletartozik két gyermekem gazdasága is, akik gépészként és növénytermesztőként

Részletesebben

Ismertesse az őszi búza termesztésének célját, jelentőségét, technológiáját! Információtartalom vázlata:

Ismertesse az őszi búza termesztésének célját, jelentőségét, technológiáját! Információtartalom vázlata: 1. Ismertesse az őszi búza termesztésének célját, jelentőségét, technológiáját! Információtartalom vázlata: Termesztés céljai, jelentősége (fő- és melléktermékek felhasználása) Fajtaismeret (fontosabb

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza és árpa Törökországban: bőséges talaj nedvesség támogatja a késői szezon javulását

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza és árpa Törökországban: bőséges talaj nedvesség támogatja a késői szezon javulását MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Búza és árpa Törökországban: bőséges talaj nedvesség támogatja a késői szezon javulását Kép Vegetációs index Anatólia fennsík régiójában Az őszi szárazság az Anatóliai

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2009. április 6-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2009. április Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

Közvetlen Támogatások Egységes Kérelem

Közvetlen Támogatások Egységes Kérelem Közvetlen Támogatások Egységes Kérelem 2015 Egységes Kérelem felületén beadandó kérelmek 37 jogcím kerül megjelenítésre az 2015. évi EK felületen 1. Közvetlen Támogatások: Alap támogatás (SAPS), Zöldítés,

Részletesebben

SZÓJA termesztéstechnológia

SZÓJA termesztéstechnológia SZÓJA termesztéstechnológia Klimatikus- és talajviszonyok A szója az éghajlatra - a hőmérsékletre és a csapadékra - igényes növény. Nyáron szereti az egyenletes meleget, virágzáskor és magkötéskor pedig

Részletesebben

Precíziós gazdálkodás a gyakorlatban

Precíziós gazdálkodás a gyakorlatban Precíziós gazdálkodás a gyakorlatban doing the right thing at the right place at the right time Kauser Jakab K-Prec Kft. jakab.kauser@k-prec.hu Amiről beszélni fogok Bemutatkozás Precíziós gazdálkodás

Részletesebben

A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11.

A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11. A nagy termés nyomában Mezőhegyes, 2014. szeptember 11. Időjárás Trágyázás, növénytáplálás, talaj- és növénykondícionálás Levegőből támadó rovarok Levegőből támadó gombák Herbicid-használat Vetésidő Talajlakó

Részletesebben

A KITE Precíziós Gazdálkodás eszközrendszere. Orbán Ernő Marketing menedzser Gépkereskedelmi üzletág KITE Zrt.

A KITE Precíziós Gazdálkodás eszközrendszere. Orbán Ernő Marketing menedzser Gépkereskedelmi üzletág KITE Zrt. A KITE Precíziós Gazdálkodás eszközrendszere Orbán Ernő Marketing menedzser Gépkereskedelmi üzletág KITE Zrt. Precíziós gazdálkodás a KITE értelmezésében Olyan műszaki, informatikai, információstechnológiai

Részletesebben

I. évfolyam, 5. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA június

I. évfolyam, 5. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA június I. évfolyam, 5. szám, 214 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 214. június Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 214. június I. évfolyam, 5. szám,

Részletesebben

KIEMELÉSEK. A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012. Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke

KIEMELÉSEK. A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012. Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke KIEMELÉSEK A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012 Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke A szerző által az egy milliárd szegény, éhes embernek, a sorsuk

Részletesebben

Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben

Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben 2013 július 16-án több mint százan vettek részt a Gyümölcstermesztési

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA. Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA. Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006 Miskolc, 2007. február Igazgató: Dr. Kapros Tiborné Tájékoztatási osztályvezető:

Részletesebben

Pioneer napraforgóhibridek

Pioneer napraforgóhibridek 2012.12.07. AKTUALITÁSOK Pioneer napraforgóhibridek HASZNOS INFORMÁCIÓK Pioneer.com/hungary Árutızsdei hírek Pioneer sajtófigyelı Idıjáráselırejelzés Agrometeorológia Ha segítségre, szaktanácsadásra van

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 8. Előadás A növénytermesztés általános szervezési és ökonómiai kérdései Előadás témakörei

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Gyomirtás. 343 Gyomirtás. Gyomnövények a szójában

Tartalomjegyzék. Gyomirtás. 343 Gyomirtás. Gyomnövények a szójában szőlő SZÓJA 342 Tartalomjegyzék 343 343 Gyomnövények a szójában 3 43 Gyomnövények a szójában 344 A szója alapgyomirtása 344 Wing-P az alapgyomirtásban A szója állománygyomirtása A keléstől a lombzáródásig,

Részletesebben

Pillangós növények a zöldítésben

Pillangós növények a zöldítésben Pillangós növények a zöldítésben Két nagy csoportot különböztetünk meg a zöldítésben használt pillangós növényfajok esetében: I. A nagymagvú pillangósok ( hüvelyesek) - Őszi-tavaszi borsó - Szója - T.bükköny

Részletesebben

ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése

ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése Takarék Agrár Igazgatóság Értékesítési Osztályvezető Sánta József Dátum: 218.8.1 Kibocsátási mutatók 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21 211 212

Részletesebben

KAP Közvetlen támogatások 2014 után Február Papp Gergely. Agrárgazdasági Kutató Intézet

KAP Közvetlen támogatások 2014 után Február Papp Gergely. Agrárgazdasági Kutató Intézet KAP 2014-2020 Közvetlen támogatások 2014 után 2013. Február 22-23. Papp Gergely Agrárgazdasági Kutató Intézet www.aki.gov.hu a közvetlen kifizetések új rendszere támogatások progresszív csökkentése és

Részletesebben

Takács Attila Termeléshez kötött támogatások: állattenyésztés. Kecskemét, 2015.02.05.

Takács Attila Termeléshez kötött támogatások: állattenyésztés. Kecskemét, 2015.02.05. Takács Attila Termeléshez kötött támogatások: állattenyésztés Kecskemét, 2015.02.05. Az agrár- és vidékfejlesztés új rendszere Magyarországon Közös Agrárpolitika I. pillér közvetlen támogatások (uniós

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

A húsmarha-ágazatot érintő kormányzati intézkedések, támogatási lehetőségek

A húsmarha-ágazatot érintő kormányzati intézkedések, támogatási lehetőségek A húsmarha-ágazatot érintő kormányzati intézkedések, támogatási lehetőségek Dr. Vásáry Miklós Földművelésügyi Minisztérium, Agrárközgazdasági Főosztály Budapest, 2015. december 3. Helyzetkép Megnevezés

Részletesebben

Talaj- és vízvédelem Biodiverzitás növelése Helyes mezőgazdasági gyakorlatokkal

Talaj- és vízvédelem Biodiverzitás növelése Helyes mezőgazdasági gyakorlatokkal Talaj- és vízvédelem Biodiverzitás növelése Helyes mezőgazdasági gyakorlatokkal Pecze Rozália Syngenta rozalia.pecze@syngenta.com Miért Zöldítünk? Klíma károk mérséklése Természeti erőforrások védelme

Részletesebben

FÓKUSZBAN A SZÓJA. Virágné Pintér Gabriella Szeged, február 24.

FÓKUSZBAN A SZÓJA. Virágné Pintér Gabriella Szeged, február 24. FÓKUSZBAN A SZÓJA Virágné Pintér Gabriella Szeged, 2016. február 24. A világ szójatermesztése Évente 250-270 millió tonna szójabab terem a világon. A világ mezőgazdasági területének 6%-án termelnek szóját,

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Kukorica Argentínában: száraz időjárási körülmények csökkentik a hozam elvárásait

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Kukorica Argentínában: száraz időjárási körülmények csökkentik a hozam elvárásait MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Argentínában: száraz időjárási körülmények csökkentik a hozam elvárásait Argentína 2017/18 év kukorica termelését 36 millió metrikus tonnára becsülték, mely 8%-al

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Oroszországban: nedves időjárási körülmények akadályozzák a tavaszi búza vetését

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Oroszországban: nedves időjárási körülmények akadályozzák a tavaszi búza vetését MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Búza Oroszországban: nedves időjárási körülmények akadályozzák a tavaszi búza vetését Kép. Tavaszi búza vetésének előrehaladása: Szibéria kerülete *USDA- Egyesült Államok

Részletesebben

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember Megvalósítási határidő hosszabbítás A LEADER HACS közreműködésével megvalósuló, 2012-2014. években benyújtott támogatásban részesült kérelmek esetében meghosszabbításra került a megvalósítási határidő.

Részletesebben

I. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA március

I. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA március I. évfolyam, 2. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. március Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. március I. évfolyam, 2.

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Agrárakadémia Merre tovább Közös Agrárpolitika? Herman Ottó

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2010. augusztus 16-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2010. augusztus Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

A RhizoNat Extra természetes szója oltópor nagy nitrogénkötő. eredetű, hozamfokozó szója oltóanyag, mely biotermesztésnél is felhasználható.

A RhizoNat Extra természetes szója oltópor nagy nitrogénkötő. eredetű, hozamfokozó szója oltóanyag, mely biotermesztésnél is felhasználható. Szója oltóporról RhizoNat Extra természetes szója oltópor: A RhizoNat Extra természetes szója oltópor nagy nitrogénkötő képességű, természetes Bradyrhizobium japonicumokat tartalmazó, eredetű, hozamfokozó

Részletesebben

Rácz László elnök-igazgató, Prügyi Mg. Zrt.

Rácz László elnök-igazgató, Prügyi Mg. Zrt. Rácz László elnök-igazgató, Prügyi Mg. Zrt. Országos és B.A.Z. megyei szójatermelés eredményei Terület (hektár) 2011 2012 2013 2014 2015 2016 Országos összesen 41 009 40 912 42 349 42 974 72 016 61 198

Részletesebben

Kalászosokban is számoljon az Arystával Gyomirtáshoz ajánljuk!

Kalászosokban is számoljon az Arystával Gyomirtáshoz ajánljuk! Kalászosokban is számoljon az Arystával Gyomirtáshoz ajánljuk! Ha a kalászosok gyomirtásáról esik szó, bizonyára keveseknek jut eszébe az Arysta. Más lenne a helyzet, ha pl. a cukorrépa lenne a téma, ahol

Részletesebben

A RhizoNat Extra természetes szója oltópor nagy nitrogénkötő. eredetű, hozamfokozó szója oltóanyag, mely biotermesztésnél is felhasználható.

A RhizoNat Extra természetes szója oltópor nagy nitrogénkötő. eredetű, hozamfokozó szója oltóanyag, mely biotermesztésnél is felhasználható. Szója oltóporról RhizoNat Extra természetes szója oltópor: A RhizoNat Extra természetes szója oltópor nagy nitrogénkötő képességű, természetes Bradyrhizobium japonicumokat tartalmazó, eredetű, hozamfokozó

Részletesebben

A legtöbbet termő középérésű.

A legtöbbet termő középérésű. REPCE 64 REPCE HIBRIDEK REPCE HIBRIDEK A legtöbbet termő középérésű. Az SY Bluestar a Syngenta legújabb, ogura típusú hibridrepcéje. Robosztus megjelenésű, középérésű hibrid, mely átlagon felüli terméspotenciállal

Részletesebben

A Kölcsönös megfeleltetés előírásai és követelményei. 1 rész HMKÁ Helyes mezőgazdasági és környezeti állapot

A Kölcsönös megfeleltetés előírásai és követelményei. 1 rész HMKÁ Helyes mezőgazdasági és környezeti állapot A Kölcsönös megfeleltetés előírásai és követelményei 1 rész HMKÁ Helyes mezőgazdasági és környezeti állapot Fő cél: A HMKÁ által meghatározott előírások együttes célja a mezőgazdasági földterületek jó

Részletesebben

Szójapiaci kilátások 2018/19.

Szójapiaci kilátások 2018/19. Szójapiaci kilátások 2018/19. Fülöp Péter kereskedelmi igazgató UBM Feed Kft. 2018. 12. 03. 1 Általános megállapítások: Rekordtermés közeli számok világszinten. A vezető exportőrök USA, ARG, BRA együttes

Részletesebben

A zöldítés, mint a KAP reform egyik legvitatottabb eleme. Madarász István EU agrárpolitikai referens VM Agrárközgazdasági Főosztály

A zöldítés, mint a KAP reform egyik legvitatottabb eleme. Madarász István EU agrárpolitikai referens VM Agrárközgazdasági Főosztály A zöldítés, mint a KAP reform egyik legvitatottabb eleme Madarász István EU agrárpolitikai referens VM Agrárközgazdasági Főosztály KAP ÚJ CÉLKITŰZÉSEI 1. Életképes élelmiszertermelés: a mezőgazdasági jövedelmek

Részletesebben

Ordax kukoricában Hatás Általános leírás Clio topramezon talajon keresztüli egyszikû gyomnövények ellen hatást hosszabbíthatjuk Stomp 330-cal

Ordax kukoricában Hatás Általános leírás Clio topramezon talajon keresztüli egyszikû gyomnövények ellen hatást hosszabbíthatjuk Stomp 330-cal Ordax kukoricában Hatás Az Ordax kiválóan irtja a magról kelô egyszikû gyomnövényeket, a kakaslábfüvet, a muharféléket, a pirók ujjasmuhart, különösen erôsen a vadkölest. A kétszikû gyomnövények közül

Részletesebben

500-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 2015/2016. Fókuszban a Genezis Nicola F1!

500-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 2015/2016. Fókuszban a Genezis Nicola F1! 5-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 15/16 Fókuszban a Genezis Nicola! A repce kiemelt fontosságú növény a számunkra. A 15-16-os szezonban hazánk repce termőhelyeit lefedve, 5 fajtasorral

Részletesebben

A RhizoNat Extra természetes szója oltópor nagy nitrogénkötő. eredetű, hozamfokozó szója oltóanyag, mely biotermesztésnél is felhasználható.

A RhizoNat Extra természetes szója oltópor nagy nitrogénkötő. eredetű, hozamfokozó szója oltóanyag, mely biotermesztésnél is felhasználható. Szója oltóporról RhizoNat Extra természetes szója oltópor: A RhizoNat Extra természetes szója oltópor nagy nitrogénkötő képességű, természetes Bradyrhizobium japonicumokat tartalmazó, eredetű, hozamfokozó

Részletesebben

2203-06/2 KÓd$zám: T KIADVA: 20 II. II. 23, Vizsgázó neve VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

2203-06/2 KÓd$zám: T KIADVA: 20 II. II. 23, Vizsgázó neve VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM --- 2203-06/2 KÓd$zám: T KIV: 20 II. II. 23, Vizsgázó neve VIÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSÜ! Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2203-06 Növénytermesztés?

Részletesebben

86/2006. (XII. 23.) FVM rendelet

86/2006. (XII. 23.) FVM rendelet 86/2006. (XII. 23.) FVM rendelet a géntechnológiával módosított, a hagyományos, valamint az ökológiai gazdálkodással termesztett növények egymás mellett folytatott termesztéséről A géntechnológiai tevékenységről

Részletesebben

kukorica 500-ak Klubja kísérleti eredmények

kukorica 500-ak Klubja kísérleti eredmények 014-015 kukorica 500-ak Klubja kísérleti eredmények A kukorica számára a 015 a szélsőségek éve volt, nem csak az egyes régiókban, de még táblán belül is jelentős különbségeket láttak a gazdák. Különösen

Részletesebben

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 7. előadás A vetésszerkezet kialakítása, tervezésének módszerei A vetésszerkezet Fogalma:

Részletesebben

SZÓJA TERMESZTÉS & TECHNOLÓGIA

SZÓJA TERMESZTÉS & TECHNOLÓGIA 1 SZÓJA TERMESZTÉS & TECHNOLÓGIA www.rwa.hu 2 3 A legfontosabb mezőgazdasági terményekből Magyarország közel önellátó. Egyedüli kivételt a szója jelenti, ami a takarmányok fontos összetevője. A hazai állattenyésztés

Részletesebben

A szója oltás jelentősége és várható hozadékai. Mándi Lajosné dr

A szója oltás jelentősége és várható hozadékai. Mándi Lajosné dr A szója oltás jelentősége és várható hozadékai Mándi Lajosné dr. 2016.12.08. Nitrogén megkötés Rhizobium baktériumokkal Légköri nitrogén (78 %) megkötés. Endoszimbiózis kialakítása, új szerv: nitrogénkötő

Részletesebben

Gyomirtás. Tartalomjegyzék Gyomirtás. Gyomnövények a szójában

Gyomirtás. Tartalomjegyzék Gyomirtás. Gyomnövények a szójában 208 209 Tartalomjegyzék 2 0 9 209 Gyomnövények a szójában 210 A szója alapgyomirtása 210 az alapgyomirtásban 212 A szója állománygyomirtása Gyomnövények a szójában A keléstôl a lombzáródásig, valamint

Részletesebben

Célirányos hatékonyság

Célirányos hatékonyság A Bayer legújabb kukorica gyomirtó szere Célirányos hatékonyság Széles hatásspektrum Rezisztencia védelem Levél és talaj hatás Szezonhosszú hatástartam A Bayer CropScience legújabb fejlesztésû posztemergens

Részletesebben

Statisztikai Jelentések

Statisztikai Jelentések XX. évfolyam, 3. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. július 20-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007 Közzététel: 2008. január 11. Sorszám: 7. Következik: 2008. január 14. Mezőgazdasági termelői árak A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007 2007-ben 2,8 millió hektáron (az előző évinél

Részletesebben

A növénytermesztés közvetlen támogatásai 2015-2020

A növénytermesztés közvetlen támogatásai 2015-2020 A növénytermesztés közvetlen támogatásai 2015-2020 Potori Norbert Martonvásár, 2014. szeptember 25. Magyarország KAP pénzügyi kerete 2016-2020 (pénzügyi év) + 15% Pillérek közötti átcsoportosítás -15%

Részletesebben

TEMATIKUS TERV. Oktatási cél: Az őszi búza termesztésének enciklopédikus tárgyalása a Gazda I. képzésnek megfelelően koncentrálva.

TEMATIKUS TERV. Oktatási cél: Az őszi búza termesztésének enciklopédikus tárgyalása a Gazda I. képzésnek megfelelően koncentrálva. 1. számú melléklet (Forrás: K.B) TEMATIKUS TERV Téma: Az őszi búza termesztése. Oktatási cél: Az őszi búza termesztésének enciklopédikus tárgyalása a Gazda I. képzésnek megfelelően koncentrálva. Nevelési

Részletesebben

2009/18 Terménypiaci előrejelzések , Vasárnap. Összefoglaló

2009/18 Terménypiaci előrejelzések , Vasárnap. Összefoglaló Zöldforrás Beruházó és Pályázatkészítő Iroda 8000 Székesfehérvár, Károly János u. 18. Telefon: 22/503-123 Fax: 22/503-124 Mobil: 70/318-72-32 E-mail: gyulai@biogaz.axelero.net www.zoldforras.hu 2009/18

Részletesebben

Irásbeli vizsgatevékenység

Irásbeli vizsgatevékenység Kódszám: M ----- KIAVA: 2012. 04. Il. VIÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KORLÁ TOZOTI TERJESZTÉSŰ! Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2203-06 Növénytermesztés Vizsgarészhez rendelt

Részletesebben

Termésbiztonság vs. termésbizonytalanság a növénytermesztésben. Kanizsai Dorottya Pest megye

Termésbiztonság vs. termésbizonytalanság a növénytermesztésben. Kanizsai Dorottya Pest megye Termésbiztonság vs. termésbizonytalanság a növénytermesztésben Kanizsai Dorottya Pest megye +36 70 9359895 A termésbizonytalanság hazai okai Talajszerkezet romlása és talajélet hiánya Szervesanyag deficit

Részletesebben

2009/19 Terménypiaci előrejelzések 2009-08-02, Vasárnap. Összefoglaló. A búza ára hamarosan csökkenni fog, igazodva a külpiachoz.

2009/19 Terménypiaci előrejelzések 2009-08-02, Vasárnap. Összefoglaló. A búza ára hamarosan csökkenni fog, igazodva a külpiachoz. Zöldforrás Beruházó és Pályázatkészítő Iroda 8000 Székesfehérvár, Károly János u. 18. Telefon: 22/503-123 Fax: 22/503-124 Mobil: 70/318-72-32 E-mail: gyulai@biogaz.axelero.net www.zoldforras.hu 2009/19

Részletesebben

Mezőgazdasági számla

Mezőgazdasági számla 3. előadás Mezőgazdasági számla Megnevezés Folyó alapáron 2009 2010 2011 +) Gabonafélék (vetőmaggal) 393 047 458 021 679 591 Ipari növények (hüvelyesekkel) 151 957 159 261 248 061 Takarmánynövények 42

Részletesebben

Őszi sörárpa termesztéstechnológia

Őszi sörárpa termesztéstechnológia Raiffeisen-Agro Magyarország Kft. szakmai anyag Őszi sörárpa termesztéstechnológia 1. A vetés ideje Fontos a vetés időpontjának meghatározása, optimális periódusnak mondható az október 10-20. között, nem

Részletesebben

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2014. június

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága A kalászos gabonák 2005. évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon Veszprém 2005. október Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság,

Részletesebben