Jtérteg VI. évfolyam 35. szam október 17.
|
|
- Péter Halász
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HETI Jtérteg VI. évfolyam 35. szam október 17. INGYENES VÁROSI LAP BÉKÉSCSABA Október 23. A szabadság olyan, mint a félelem, mindig benne van a fejekben, az egész lelki immunrendszer ráépül. Nem lehet kioltani, akár az ösztön elektromos rezgéseit sem. A szív mércéje a tűz, a szeretet, a racionalitás és az érzékenység egybesimulása, testet öltése jónak, egyértelműnek. Minden lázadás a szív indulatának eredménye, a lélek kitörése a tűrhetetlenből, az elviselhetetlen köznapiból. Örök, globális gond a korlátozottság leküzdése, de vannak pillanatok, amikor felfénylik az idő, a mi időnk. Ilyenkor azt mondjuk, átigazítjuk a hierarchiát, új, szebb rendet teremtünk, új illúziókat. Az áldozatokat megdicsőíti a történelem, az önérzetet emlék zárványa őrzi. Valami tiszta volt, áttetsző és szép. De most egyre nehezebb, súlyosabb, sűrűbb. Egy kisfiú átsétál a téren, kezében egy játékautó vagy tank? Nem lehet kivenni a filmen. Megsérült. A tárgy megszólal, ha az ember hallgat. Elbeszéli az igaz cselekedetet. Az átlyukasztott zászlón át egy harctér körvonalai. Életek, értékek, várakozások. Sok átértelmezés, mementó. És ünnep! KÁNTOR ZSOLT Közgyűlés Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése soron következő ülését október 17-én, csütörtökön 13 órától tartja a városháza dísztermében. Várható napirend: Nyilvános ülés: 1. Beszámoló a városi tűzoltó-parancsnokság tevékenységéről. 2. Tájékoztató az átalakult állami vállalatok belterületi földértéke különbözetének rendezéséről. 3. Az évi városi költségvetésről szóló önkormányzati rendelet módosítása. 4. Az egészségügyet érintő előterjesztések: hajléktalanok orvosi ellátása; a Miva bölcsödé közműleválasztása; a Herba Alapítvány kérelme; magángyógyszertár működtetése iránti kérelem elbírálása. 5. A lakásértékesítés során befolyt bevétel felhasználásának koncepciója. 6. Az önkormányzati tulajdonban lévő bérlakások további értékesítése. 7. A közszolgáltatási díjak megállapításával kapcsolatos díjstruktúra. 8. Az Általános Rendezési Terv módosítása. 9. Az tanév középfokú beiskolázása, szakok, osztályok engedélyezése. 10. Bejelentések. Zárt ülés: 1. A városi sportcsarnok vállalkozási szerződésének felülvizsgálata. 2. Vagyoni ügyek. 3. Fellebbezések, méltányossági ügyek. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 40 évfordulójára rendezendő megemlékezések ÜNNEPI PROGRAMJA 9.00 óra A Politikai Foglyok Szövetsége Érdemkereszt kitüntetésének átadása a megyei könyvtárban. Előadó: Köles Pál ny. r. ezredes óra A Békés megye ben című kiállítás a Munkácsy Mihály Múzeumban. Megnyitja: Fekete Pál, Békéscsaba díszpolgára óra Mány Erzsébet és Farkas Mihály emléktáblájának koszorúzása (Kazinczy utcai laktanya). Megemlékezik: Fekete Pál, Békéscsaba díszpolgára. Közreműködnek: Tomanek Gábor színművész és a gyulai Bay Zoltán Általános Iskola tanulói óra Mány Erzsébet és Farkas Mihály síremlékének koszorúzása (Berényi úti temető). Megemlékezik: Hanó Miklós tanácsnok óra A hálaadás ünnepe a Nagy Imre téren. Ünnepi megemlékezést mond: Pap János polgármester. Közreműködik: Bartus Gyula színművész, Kovács Edit színművész és a Balassi néptáncegyüttes. Európa-nap Békéscsabán Október 11-én, pénteken egész napos rendezvénysorozat Keretében városunk adott otthont az Európa-napnak. Ennek célja az volt, hogy Békéscsaba és Békés megye polgárai megismerjék az Európai Unió teljes jogú tagországainak életét, gazdasági, politikai, szociális és kulturális törekvéseit, továbbá, hogy tájékozódjanak hazánk integrációs lehetőségeiről és az eddig megtett útról. Délelőtt a belvárosi iskolában Pap János, Békéscsaba polgármestere köszöntötte a város vendégeit. - Itt vagyunk, itt élünk Európában ezerszáz éve, s most utódaink számára szeretnénk biztonságos jövőt és kellemesebb életet. Feltett szándéka hazánknak, hogy részt vegyünk az unió munkájában mint teljes jogú tagország. Békéscsaba városa, mint többnemzetiségű megyeszékhely, befogadja mindazokat, akik mindezek érdekében tenni akarnak - mondotta Pap János. Göncz Árpád köztársasági elnök, az Európa-nap fővédnöke ünnepélyes keretek között nyitotta meg a rendezvénysorozatot. Beszédében kiemelte: Európában tett utazásai meggyőzték arról, hogy a kontinens országai szívesen megosztják tapasztalataikat (Folytatás a 8. oldalon)
2 FIDESZ-SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Megalázó a 2,5 százalék A magyar nyugdíjasok megalázásának rekordja lenne Horn Gyula újabb ötletének esetleges megvalósulása, amely szerint a költségvetés általános tartalékából 2,5 százaléknyi nyugdíjemelést kapnának az érintettek - jelentette ki dr. Sümeghy Dr. Sümeghy Csaba Csaba, a Fidesz békéscsabai parlamenti képvise lője. Úgy vélte, hogy a korábbi fél százalék emelés éppen három Kifli megvételére volt elég, most viszont legalább öt-hat százaléknyi többletre van szükség, hogy legalább az inflációt kövessék a nyugdíjak. A Tocsik-féle nyolcszázmilliós ügyvédi jutalék ügyében a képviselő kiemelte, hogy a Fidesz erőteljesen fellép a korrupcióval szemben. A Budapest Bank privatizációjával kapcsolatban elmondta: a Fidesz tudomása szerint a külföldi vevőnek joga van bármikor visszaadni a bankot az államnak, s visszakövetelni a pénzét kamatostul. A tervezett adó- és társadalombiztosítási változásokról szólva a képviselő arról beszélt, hogy a gazdasági szabályozás a politika játszóterévé vált. Minden ellenkező híreszteléssel szemben a társadalom adó- és tb-terhei nem fognak jövőre csökkenni, hiszen a tb-t ezentúl az szja-köteles jövedelmek után kell fizetni (ez a járulékalap kiszélesítését jelenti). Az így bevételként jelentkező százhétmilliárdnak csak a töredéke az a húszmilliárd, amely a tb-járulék csökkentése révén nem folyik be az államhoz. A Magyar Nemzeti Bank konszolidációját (ez kétezermilliárd forintot tesz ki, ami folyó áron Békéscsaba négyszáz évnyi költségvetése) Sümeghy Csaba idő előttinek tartotta, amelynek nincs meg a gazdasági és a közgazdasági feltétele. Ráadásul hatalmas mértékű követhetetlen pénzmozgásokat fog majd előidézni. Kérdésre válaszolva a képviselő határozottan leszögezte: a jelenlegi kormány úgy járt, mint a korábbi, amelynek gazdaságpolitikája két év alatt megbukott, s most ugyanez történt az MSZP-SZDSZ koalícióval is. (SZ. M.) Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 22/1996. (IX. 27.) számú önkormányzati rendelete az évi költségvetés módosításáról A 6/1996. (III. 28.) önkormányzati rendelet a következők szerint módosul: 1.1 (1) Az önkormányzat költségvetésének évi összes bevétele E Ft-tal nő. (2) Az (1) bekezdésben foglalt bevételi főösszeg forrásonkénti részletezését az 1. sz. melléklet tartalmazza. 2. (1) Az önkormányzat költségvetésének évi összes kiadása E Ft-tal nő. (2) Az (1) bekezdésben foglalt kiadási főösszeg felhasználásának feladatonkénti részletezését az 1. sz. melléklet tartalmazza. 3. (1) A polgármesteri hivatalhoz tartozó feladatok ellátásának működési kiadása 2062 E Ft-tal emelkedik. (2) A polgármesteri hivatal társadalombiztosítási járuléka 406 E Ft-tal növekszik. (3) Az (1)-(2) bekezdésben foglalt kiadások főösszegének címenkénti részletezését a 3. sz. melléklet tartalmazza. 4. A közgyűlés a beruházások kiadási főösszegét E Ft-tal megemeli, melynek részletezését a 4. sz. melléklet tartalmazza. 5. Ezen rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban június 30-tól kell alkalmazni. F<JtórM Békéscsaba, szeptember 19. PAP JÁNOS polgármester DR. SIMON MIHÁLY jegyző U FOGADÓNAP. Október 18- án, pénteken Végh László alpolgármester tart fogadónapot a városházán 8 és 12 óra között. CSENDES MEGEMLÉKE ZÉS. Az MDF békéscsabai szervezete az 1996-os forradalom 40. évfordulójának tiszteletére csendes megemlékezést tart október 22- én, kedden 19 órakor a Nagy Imre téren, a néhai miniszterelnök szobránál. Kérik mindazokat, akik a megemlékezésen részt kívánnak venni, gyertyát hozzanak magukkal. TISZTÚJÍTÁS a Kereszténydemokrata Néppárt békéscsabai városi szervezeténél. Szeptember 23- án megtartotta tisztújító taggyűlését a KDNP városi szervezete. A szervezet elnöke: Kovács Sándor, titkára: Vánsza Pál. Az elnökség további tagjai: Timárné Vitális Éva, dr. Jároli József, Vári István. A KDNP városi szervezete irodájának címe: Békéscsaba, Kiss Ernő u. 8/1. FELHÍVÁS. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Munkácsy Mihály Múzeum és a Gaburek Károly-emlékbizottság 1996 decemberében gyűjteményes kiállítással kíván tisztelegni a város jeles festőművésze, Gaburek Károly születésének 60. és halálának 10. évfordulója alkalmából. A rendezők azt szeretnék, ha az életmű minél teljesebb bemutatása mellett, a kiállítás alkalmat nyújtana a művészettörténeti feldolgozás számára is. Ezért ezúton arra kérik azokat az intézményeket és magánszemélyeket, amelyeknek (akiknek) birtokában Gaburek Károly festészeti vagy grafikai munkái vannak, hogy legkésőbb október 31-ig írásban vagy telefonon jelezzék a birtokukban lévő művek adatait (műfaj, méret, állapot) és kölcsönzési szándékukat a kiállítás színhelyének: Munkácsy Mihály Múzeum, 5600 Békéscsaba, Széchenyi u. 9., telefon: KIÁLLÍTÁSOK. Október 25- ig, hétköznapokon 9-18 óráig látogatható a Lencsési Közösségi Házban Latorcai János Mentsük meg az Élővíz-csatornát! című fotókiállítása. November 1-jéig, munkanapokon 9-16 óra között tekinthető meg a városháza Mokos Termében Schéner Mihály Kossuthdíjas képzőművész kiállítása. Gubis Mihály Vasfaképek című kiállítása november 8-ig látható a színház Vigadó Galériájában. JÓTÉKONYSÁGI GÁLA. Október 27-én, vasárnap 19 órai kezdettel a Jókai színházban jótékonysági gálaestet rendeznek a Fény Gyermekei Alapítvány javára. A műsort Konter László, a színház főrendező-igazgatója állította össze. Jegyek a színházban vásárolhatók 800, 1200 és 1600 BÉKÉSCSABA HÍREKBEN A város, ahol élünk Ft-os áron. Az est folyamán a szponzorok által felajánlott tárgyak és szolgáltatások kerülnek kisorsolásra. A Fény Gyermekei Alapítvány célja, hogy minél több emberen segítsenek, akiknek testi-lelki problémáik vannak. A végső cél egy gyógyközpont építése. Segítőket és szponzorokat keresnek, bármilyen összegű pénzt, valamint munkájukban használható tárgyat, felszerelést szívesen fogadnak. Amit nyújtani tudnak: orvosi tanácsadás, íriszdiagnosztika, kiropraktika, nem organikus eredetű fájdalmak megszüntetése (migrén, végtagfájdalmak), nem organikus eredetű működési zavarok (hasi panaszok, gyermekkori asztma), életmód-tanácsadás, kommunikációs technika - filozófiai gyógyítás (fájdalmak, fóbiák), légzésterápia, masszázs, energiakezelés, érigazítás, sugárbemé- MATRIKULA HÁZASSÁG Veres Erzsébet és Czepó Mihály SZÜLETÉS Fazekas Attila és Sztankovics Bernadett fia Péter, Valyuch János és Sallai Andrea fia János, Mucsi Attila és Burai Erika leánya Vanda Kincső, László Attila és Kerényi Henriette leánya Bernadett Ingyenes városi lap, Békéscsaba Főszerkesztő: Sztojcsev Szvetoszláv Szerkesztő: Mikóczy Erika Tipográfia: Gécs Béla Kiadja Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Felelős kiadó: Pap János, Békéscsaba polgármestere Szerkesztőség: Békéscsaba, Szent István tér , Pf. 112 Telefon/fax: (66) , telefon: Szedés: A&M Stúdió Nyomás: Hungária-lnfo Nyomdaipari Kft., Békéscsaba Felelős vezető: Bohus Ákos nyomdavezető Megjelenik hetente, példányban Terjeszti a Magyar Posta
3 Létesülni az életből INTERJÚ MOLNÁR ANTAL FESTŐMŰVÉSSZEL - Az egyik portugál gondolkodó (Pessoa) szerint: Az élet az, amivé tesszük. Az utazás az utazó maga. Nem azt látjuk, amit látunk, hanem azt. amik vagyunk." Molnár Antal festőművész mintha csak igazolni akarná ezt a megállapítást, új éle Molnár Antal tef kezdett. - Ha valaki a korábbi években keresett, egy ivóban biztosan megtalált. Ért annyi inzultus, hogy úgy éreztem, a feszültség csak a poharazásban oldható fel. Egy idő után összegződött bennem az a dráma, amit festőművész barátom és kollégám, Gaburek Karcsi, Koszta Rozó másvilágra távozása okozott, miközben rádöbbentem: öregszem, ötvenöt éves lettem. Több mint egy éve lényegében nem iszom szeszes italt (ha valaki sörösüveg előtt lát üldögélni, az alkoholmentes nedű). - Művészi munkássága során következetesen ragaszkodik a természetelvű kifejezéshez, úgy érzem, egyáltalán nem véletlen ez a felfogás. - Általában mindig a sűrítettségében érezzük megfoghatónak a világot, a festmény esetében a kivágott képszelet egy kifinomult szövedék. A tájak képe bennünk válik tájképpé. Az. hogy egy alkotó milyen fokon absztrahál önmaga zártságából, oldottságából, egész művészi habitusából következik. Az érzelmi indíttatásokból, az élet megpróbáltatásaitól függően, sokféleképpen gondolkodunk a világról. Nem akarom a tárgyias utalást száműzni képeimből, sőt belecsalok dolgokat egy-egy műbe. Szüreti vigalom Kedves invitálást kaptunk a Katolikus Általános Iskolából, miszerint szüreti vigalomra" hívták az óvodásokat. Örültünk neki, med szívesen veszünk részt minden gyermekeket érintő városi rendezvényen. Nagy volt az érdeklődés, hiszen már az elmúlt tanévben is meglepett bennünket - óvodai dolgozókat, gyermekeket, szülőket egyaránt - a katolikus iskola ötletes, újszerű eseményeivel. 500 kisgyermek indult a mulatságba. A szép őszi idő, a nagy udvar és a meleg fogadtatás biztosította számunkra, hogy ismét kellemes élményben lesz részünk. Az igazgatónő köszöntője után közösen énekeltünk, majd a programok között választhattunk. Volt lehetőség lovaglásra, versenyjátékokra, ének-, tánctanulásra, zenélésre stb. Az ügyes kezű gyermekek papírállatokat és dióbabákat készíthettek, mindenki egy kis figurával térhetett haza. Volt zenés torna, ami jól megmozgatta a gyerekeket, a bábelőadáson pedig az iskolába járó gyerekek ügyességéről, aktivitásáról győződhettünk meg. Az állatokkal - póniló, nyuszi, kecske - való találkozás nagy élmény volt. A kocsikázás külön örömet jelentett, és szinte állandó forgalomban volt a ló és lovasa". Az iskola diákjai, nevelői zsíros kenyérrel, almával és teával kínáltak. A nagy sátorban folyt a szőlőpréselés, a mustkóstoló. Az óvodai csoportok minden programon részt vettek, remek volt a szervezés. Az ottlévőknek olyan élményt nyújtott ez a szüreti vigalom", amit még sokáig emlegetni fogunk. A katolikus iskola hagyományteremtő ötleteivel, jól összefogott és szervezett nevelőközösségével új szint hozott a város életébe. Jó, hogy ennek aktív részesei lehetnek Békéscsaba óvodásai. Köszönjük ezt a délelőttöt! DR. TOTORÁN JÁNOSNÉ. a Kazinczy-takótelepi Óvoda vezetője, városi munkaközösség-vezető GONDOLKODÓ Az ősanya Volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép felesége, akit senki soha sem látott aludni. Holtfáradtan járt-kelt a fiatal királynő a hatalmas palotában, nyomában mindig három kicsiny gyermeke, panaszszó nem hagyta el ajkát soha, a szolgákat nem engedte csemetéi közelébe, mindenről egyedül gondoskodott. Egy szép tavaszi napon a királynő búcsú nélkül otthagyta a palotát és útra kelt messzi szülőföldje felé. A gyerekek sírva utánaszaladtak... anya!, anya!, anya!, és úgy belekapaszkodtak ruhájába, hogy már nem volt erő, mely elszakíthatta volna őket onnan. A királynő szó nélkül elindult a felkelő nap irányába. - Anya! Fáradt vagyok! Vegyél föl! - mondta az első nap végén a kicsi. - Anya! Elfáradtam! A válladon akarok aludni! - szólt a második napon a középső. - Anya! Nem bírom tovább, fáj a lábam, pihenjünk kicsit! - kérlelte a harmadik napon a legnagyobbik. És mire beértek a városba, mindhárman visszabújtak anyjuk méhébe, és boldogan elszenderedtek. Kinyíltak a város kapui, több ezer gyerek szaladt a királynő felé. hogy a kompozíció kiegyensúlyo zott legyen. - Hogy néz ki az effajta munkamódszer? - Megszámlálhatatlanul sok rajzot és vázlatot készítettem az elmúlt évtizedekben. Legalább olyan izgalom olajképet festeni ezekből az emlékkockákból, mint amilyen volt papírra vetni azokat. A kígyósi puszta és a kastély, a Bandika fa, vagyis a Csaba környéki táj annyi megörökíteni valót kínál, hogy bele se merek gondolni a sok munkába. Az életből való létesülés számomra a festés - nélkülözhetetlen csoda. - Van Gogh, Csontváry és még SZTOJCSEV SZVETOSZLÁV Modell sokan nagy alkotók, az életet akarták, és művésszé lettek, hogy élhessenek, ám később világossá vált számukra, hogy éppen azáltal, hogy művészek lettek, az életet elvetették. Erről van szó? - Nem, ez nem az én álláspontom. Mindig két lábon járó ember voltam. Tíztagú családban nőttem fel, ahol nem a szellemi munka adta a megélhetést. Kitanultam a műbútorasztalos-szakmát, amiből az anyagismeretem és anyagszeretetem, a konkrét tárgyakban való gondolkodásom gyökerezik. Később elvégeztem a tanárképző főiskola rajz szakát, ami szorosan következett abból, hogy Mokos Józsefnél megtanultam a képzőművészet alapjait. Dolgoztam a Fegyveres Erők Klubjában (FEK) grafikusként, majd a hivatásos művészeknek járó alaptagságot is megkaptam, így számtalan kiállításon vettem részt itthon és külföldön. Nem csupán a festészetből akartam megélni, így vállaltam betűtervezést számos intézményre (kórház, evangélikus templom, művelődési központ...). Jóleső érzés a megyei könyvtár előtt elsétálni tudva, hogy Lipták Pál hozzásegített az ottani felirat kimunkálásához. - Mondhatjuk, hogy a mester a kézjegyét hagyja rajta a műveken. - Igen, ezért nem őrülök, amikor patinás múzeumi környezetben raklapokat, zsíros deszkákat látok. Aki az ilyen műfajjal foglalkozik, ám tegye, de megfelelő térben és viszonyok között. Tizenöt éve tettem egy nyugat-európai körutat bejárva a fontosabb művészeti központokat Rómától Hollandián át Párizsig. Azt tapasztaltam, hogy az avantgárdnak, alternatívnak nevezett műfajok már kitaláltattak, s ami nálunk újnak tűnik, bizony a tegnapi divat levetett gúnyája, amiben nincs kedvem mutatkozni. - Hol láthatjuk legközelebb olajképeit és grafikáit? - Agyulai Dürer Múzeum igazgatója megkeresett, szeretné, ha bemutatnám alkotásaimat szülővárosomban. Erre készülök. FJlérieCl cs. TÓTH JÁNOS i «a i
4 ÁRODNOSTNÁ OZAIKA Dom zahranicnych Slovákov (DZS) a Ústav jazykovej a odbornej prípravy zahranicnych studentov Univerzity Komenského (ÚJOP UK) usporiadali v dhoch 10. a 11. septembra v bratislavskom sidle ústavu medzinárodnú vedeckú konferenciu pod názvom Zahranicni Slováci a slovakisti v kontexte záujmov SR. Okoló 50 úcastnikov z domova i zo zahranicia na slávnostnom otvoreni konferencie privital riaditel' DZS Ing. Valdimir Repka a riaditer ÚJOP UK Mgr. Július Molnár, ktori o. i. povedali, ze jej ciefom je na jednej strane zdöraznif postavenie zahranicnych Slovákov a slovakistov pri presadzovani záujmov SR (v prvom rade v oboznamovani zahranicia so slovenskou problematikou), a na strane druhej preskúmaf súcasny stav tychto komunit vo vzt'ahu k materskej krajine. Konferencia vzhladom na sirku tém a metodickú univerzálnosf mala interdisciplinárny charakter, co sa vyrazne prejavilo aj v prednesenych (vácsinou vopred pripravenych, ale ciastocne aj v tzv. imporovizovanych) prispevkoch. Znacná casf referátov mala pedagogicky, kulturologicky, politologicky, ale aj sociologicky charakter, ba niektorí prednásatelia sa popierali aj o svoje osobné skúsenosti ziskané v dálsich disciplinach. Prítomni sa pritom snazili prispief aj k zefektivneniu vzájomnej kommunikácie medzi slovakistami, resp. zahranicnymi Slovákmi na jednej a predstavitel'mi násho materského národa na druhej strane - s netajenym ciefom: presadzovaf slovenské záujmy v zahranici. Ako sme sa od usporiada- ^> Slovenské gymnázium v Békésskej Cabe 13. novembra o 9. hod. usporiada tzv. den otvotrenych dverí." Őakáme záujemcov ösmákov a ich rodicov. A békéscsabai Szlovák Gimnázium, Altalános Iskola és Kollégium november 13-án 9 órakor tartja meg a nyitott kapuk napját". Várjuk a 8. osztályos tanulókat és szüleiket. Na medzinárodnej vedeckej konferencii v Bratislave o vzt'ahu SR a slovakistov, resp. zahranicnych Slovákov tefov podujatia dozvedeli, nemusime maf obavy, ze vyslovené (miestami naozaj vermi hodnotné) slová uletia", ved' ich predsavzatím je opieraf sa o ne aj vo svojej kazdodennej práci, pricom z konferencie sa pripravuje i vydanie zbornika. Slovakisti a zástupcovia slovenskych komunit na konferencii zdörazhovali, ze ide o svojho druhu jedinecné podujatie, ktoré v krátkej histórii SR nemá obdobu a móze sa svojimi vysledkami zarad'ovaf medzi krücové podporné body slovenskej státnosti. Podfe nich toto podujatia v röznych oblastiach pösobenia slovakistov a zahranicnych Slovákov ukázalo, ze je nanajvys potrebné, s ohradom na vyssiu úcinnosf a kvalitu pri propagácii SR a sírení slovenského jazyka a kultúry, koordinovaf a zosúlad'ovaf aktivity obidvoch subjektov na prospech Slovenská. Vychádzajúc z tychto myslienok (a to sa porvrdilo aj na konferencii) je nevyhnutné vytvorif sirokú platformú jednotlivych zainteresovanych strán doma i v zahranici, ktoré by uvedené úlohy mohli napfiiaf na kvalitatívne a kvantitatívne vyssej úrovni. Úcastníci podujatia pokladali za potrebné zdöraznif, ze pevne stoja na pozícii samostatnej slovenskej státnosti a odmietajú tendencie, ktorych nositelia si úcelovo zamieliajú demokraciu s destrukciou a zneuzivajú rozlicné fóra a spösoby na zavádzanie a znechucovanie slovenskej a svetovej verejnosti. Referáty zaradené do prvého bloku konferencie analyzovali vzfah zahranicnych Slovákov, slovakistov a slovenskej kultúry; hodnotili pripravu zahranicnych (ciastocne krajanskych) studentov v nasej materskej krajine v kontexte medzinárodnej spolupráce SR pri sireni jej kultúry vo svete, ale aj doskofovanie krajanskych predagógov, letné kurzy slovenského jazyka (ako bránu Slovenská do sveta) a cinnost' slovenskych lektorátov v zahranici. Na tieto referáty navázovali príspevky slovakistov z Vojvodiny, Pofeka, Mad'arska, Chorvátska, Finska, Őpanielska, Francúzska a Kanady. V záverecnom bloku konferencie sa prednásajúci a diskutéri zamerali na problematiku zahranicnych Slovákov najmá z hfadiska koordinácie ich cinnosti v kontexte slovenskych záujmov a v prospech slovenskej veci. Na konferencii bola v peknom pocte zastúpená aj nasa národnosf. O prispevkoch Katariny Maruzovej-Sebovej, Marty Kövesdiovej-Záhradnikovej, Gregora Papucka, Alexandra Kormosa, Imricha Fuhla a Michala Hrivnáka sa zmienime v budúcom cisle. PREVZATE Z LUDOVYCK NOVÍN C. 39. Den Slovenskej kultúry v Csorvási Ako to uz kazdy vie, v tomto roku oslavujeme vyrocie príchodu Mad'arov do vlasti. Kazdá dedinka ci mesto v Madarsku sa snazí o to, aby vhodne oslavovali tento sviatok. Nie je to inak ani v nasej zupe. 28-ho septembra Slovensky klub v Csorvási totiz organizoval deh Slovenskej kultúry. Na program samozrejme pozvali aj Slovákov zijúeich v nasej zupe. Celodenny program sa zacal slávnostnym sprievodom vystupujúcich skupin po uliciach Csorvásu. Po sprievode svojím slávnostnym prejavom privital starosta Csorvásu Menyhért Szilárd kazdého prítomného. Zvlásf privital aj vedúceho Csemadoku zo Slovenská, Petra Kollára. Rad vystúpení na javisku zacali hostitelia, cize páví krúzok Slovenského klubu z Csorvási, ktory nám zaspieval slovenské fodové piesne. Po nich nasledovali hostia z Telekgerendásu. Slovensky A Redaktorka: NATÁLIA LOPUSNÁ pávi krúzok, zalozeny v roku 1975., clenovia ktorého uz vystupovali so svojim programom aj v Sedmohradsku a na Slovenskú. Pávi krúzok z Kondorosu zabává obecenstvo uz 22 rokov slovenskymi i madarskymi piesnami. v sobotu nám zaspievali slovenské l'udové piesne z Békéssskej zupy. Samozrejme nechybali ani hostia z Békésskej Öaby. Citarovy krúzok Základnej skoly na ulici Madácha, ktory zalozili pred dvoma rokmi, predniesol piesne, ktoré nacvicili Zsófia Hajnalová a Jozef Kormányos. Spevácky zbor z Örménykútu sa na túto prilezitosf pripravil dramatizovanou hrou, s ktorou vyvolali vefmi dobrú náladu v sále. Speváci z Csabaszabadi predniesli tradicné l'udové piesne, pozbierané v ich obei. Veselú náladu na javisku d'alej zabezpecili clenovia Detskej citarovej skupiny z Csorvásu, zalozenej v roku Vo svojom programé predniesli slovenské fodové piesne. O 11-je hodine sme sa mohli zúcastnif na otvoreni Slovenskej galerié, kde boli vystavené staré predmety dennej potreby, obrazy Heleny Csarejsovej a zbierka bábik v rudovych krojoch z róznych casti Slovenská, ktorú na túto prilezitosf pozicala velvyslankyha SR v Madarsku dr. Eva Mitrová. Po obede na javisku vystúpili tanecné skupiny z Békésskej Caby: Balassi a Caba národnostná tanecná skupina, ktorí svojim pestrym programom prispeli k dobrej nálade obecenstva.
5 Bár népmesékbe illő csodák az idei garabonciás napok alkalmával sem történtek, de abban biztosak lehetünk, hogy ha egy kicsit motiválják, a jelen fiatalja is képes olyan, mindent megmozgató közösségi életre, amivel a múlt diákja is megelégedhet. Az idei rendezvény már túllépett a versengés szintjén. A benne rejlő összefogás, tenni akarás megváltoztatta mind a szervezők, mind a résztvevők hozzáállását. Többek között erről az érzelmi pluszról kérdeztük Vári Jánost (Kemény Gábor Műszaki Szakközépiskola), Békéscsaba újdonsült diákpolgármesterót. - Hogyan kezdődött? Miért te lettél a Kemény jelöltje? - A mi középiskolánk szűkebb és barátságosabb közeg annál, hogy magához a polgármester-választáshoz hasonló kampányt kelljen tartani. A jelentkezés önkéntes, utána szinte közszájon forog a jelöltek neve. - Mi volt az első rendelkezésetek a megválasztás után? Mit rejt a közeljövő? - Első intézkedésünket, miszerint tizedikén déltől ne legyen tanítás a csabai iskolákban, egy ismerkedés előzte meg. A hivatalt jártuk körbe, barátkoztunk az önkormányzat működési rendszerével. A személyzeti, az oktatási, közművelődési és sportiroda után a vagyonkezelő irodát is bemutatták nekünk. Mindenütt nagyon segítőkészek voltak, így az első napokban, úgy tűnik, eredményesen lehet együtt dolgozni; Velkey Gáborral, az oktatási bizottság elnökével már sikerült is véleményt cserélnünk. Nem mindenben értettünk egyet, de ez az egészséges vita a továbbiakra nézve épülésemre szolgál. Tudom, merre indulhatok, melyek azok az utak, amik járhatóak, azok a kapuk, amiken be lehet menni, hogy mindent meg lehessen valósítani abból, amit a kampányban ígértünk. - Konkrétan mik is ezek a tervek? - A legfontosabb az egész diákság számára az iskolák közötti összefogás. Jó lenne, ha a garabonciás napok végeztével ez az egész évben megmaradna. Ezért szeretnénk is tenni valamit - amire a konkrétumok ugyan még nem körvonalazódtak -, de tervezzük közős sport- és kulturális rendezvények beindítását. Igazán nagy buli volt Beszélgetés VÁRI JÁNOS diákpolgármesterrel Továbbá létkérdése az egy éve működő városi diákönkormányzatnak (DÖK), hogy megállapodást tudjon kötni a polgármesteri hivatallal az évi, rendszeres támogatás ügyéről. Ez az alap. Ezek után helyet, irodát szeretnénk a diákönkormányzatnak, amiben akkor már működne egy információs és tanácsadó iroda, ami a fiatalok legkülönbözőbb problémáira igyekezne megoldást találni. - Nem merült fel a gondolat a diákösszefogás megyei szintű kiterjesztésére? - De, már volt erről szól. De amíg a vezetőségi tagokból nem alakul ki egy hosszabb ideig is tartósan közösen dolgozó társaság, valamint anyagi körülményeink sem rendezettek, addig ez csak terv marad. - Nem pünkösdi királyság" számodra a diák-polgármesteri cím? - Persze hogy nem. Mindamellett, hogy társelnöke vagyok a DÖK-nek, egy évig tanácskozási joggal részt vehetek a hivatali munkában. - Visszatérve az elmúlt néhány napra, mit jelent számodra az idei garabonciás napok? - Az egészen végigvonult az összefogás és a szeretet szelleme. A fáklyás felvonulás után a közös köszönetnyilvánítást sohasem felejtem el. Végig figyeltünk egymásra, együtt örültünk. Az idei volt az első, teljesen botránymentes buli. A legegyszerűbb, ha azt mondom: nem volt sértődés egyik számnál sem. Egyszerűen jól akartuk érezni magunkat és felvidítani mind magunkat, mind a várost. Úgy érzem, sikerült. GRECSÓ KRISZTIÁN Véri János diákpolgármester (középen) - Kemény Gábor Műszaki Szakközépiskola -, LOrincz Ágnes - Tevan Andor Nyomdaipari Szakközépiskola és Gimnázium - és Turöczy Zoltán - Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola - alpolgármesterek társaságában Új választási törvényt! A Kéthly Anna Szociáldemokrata Párt állásfoglalása Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy a jelenlegi választási törvény több pontja nem a demokratizmust szolgálja. A KSZDP kezdeményezi az alábbi lényeges változtatásokat: - Meg kell szüntetni a kopogtatócédulák intézményét, mivel ezt a szavazók egyfajta nyílt szavazásnak érzik. A jelöltállítás joga a politikai pártokat illesse meg. - Az egyéni választókerületek értelmetlenné váltak, hisz az itt megválasztott képviselők is elsősorban pártérdekekben politizálnak. A tiszta listás szavazás bevezetését (illetve visszaállítását) javasoljuk. - Ameddig a jelenlegi választási törvény életben van, addig vissza kell állítani a visszahívhatóság intézményét. A több demokratikus országban is érvényben lévő 2%-os értékhatárt is törvénybe kell iktatni. - A 2%-os értékhatár megyénként (és a fővárosban) is kerüljön értékelésre. A megyei (és fővárosi) értékküszöb túllépői is kapjanak mandátumot. Kérjük a demokratikus országos, megyei, fővárosi, városi stb. pártok, szervezetek támogatását. A Kéthly Anna Szociáldemokrata Párt nevében: BOTYÁNSZKI GYÖRGY országos alelnök Protestánsok a nemzetért AKDNP Békés me gyei elnöksége Protestánsok a nemzet szolgálatában címmel tartotta meg hétvégi rendezvényét, amelyen két előadás hangzott el. Először dr. Horkay György, a Kereszténydemokrata Néppárt Protestáns Műhelyének országos elnökét hallhatták az érdeklődők, aki Protestánsok a keresztény demokráciában című előadásában elmondta: a Protestáns Műhely nem újkeletű szerveződés a KDNP-ben, országos szinten viszont az idén alakult meg. A német CDU szolgált példaként, amely kezdetben katolikus párt volt, később nyitott az evangélikus hívők felé A Protestáns Műhely egyik célja, hogy demonstrálja: a KDNP egyenrangú egyházi kapcsolatokra törekszik. A protestáns értékek közé sorolta az önkormányzatiság elvét, a szociális piacgazdaság dominanciáját (szembeállítva ezzel a túlzóan liberális vadkapitalizmust, amely jelenleg Magyarországon uralkodik) és a protestáns etikát, amely elutasítja az eltúlzott tekintélyelvet. Fekete György országgyűlési képviselő, aki korábban az MDF tagjaként a kormány kulturális államtitkára volt, a nemzetről és a nemzeti kultúráról beszélt. Maga a nemzeti kultúra a múltba néz, annak értékeit vállalja fel, s ápolása, illetve támogatása a mindenkori kormányzat és az önkormányzatok feladata. Úgy vélte, hogy a magyar kultúrát most még nem lenne szabad kitenni a piac törvényeinek, mert még nem elég erős annak elviselésére. Sajnálattal jegyezte meg, hogy 1994-től, Fodor Gábor ós Magyar Bálint kultuszminiszterek ideje alatt éppen ez történt, illetve, hogy ez idő alatt a szükséges kulturális törvényeket nem hozták meg. Az előadó szót ejtett a magyar politikai tagolódásról is. Szerinte nem lehet a baloldal-jobboldal ellentétpárral felvázolni a politikai pártokat, ehelyett három politikai pólusról lehet beszélni: szocialista-szociáldemokrata, liberális és kereszténydemokratakeresztényszociális vonulatokról. A rendezvényen megalakult a KDNP Protestáns Műhelyének Békés megyei szervezete is. férjééi *' (SZ. M.)
6 Építőipari nehézgépkölcsönzés: földmunkagépek autódaru betonszivattyú betonipari gépek emelőgépek BÉRBEADÁSA MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTÉS, ÉPÜLETEK TELJES KÖRŰ GENERÁL KIVITELEZÉSE. ~~~J^kW Békéscsaba, Tompa u. 2/1. M K L _ f Tél.: 06-60/ ; 06-60/ N SZLOVÁK K L U B (Békési út 15.) Október 17. (csütörtök) Felkészülés a tótkomlósi szlovák napra. Príprava na Slovensky den v Slovenskom Komlóéi. Október 19. (szombat) Október 21. (hétfő) Tótkomlósi találkozó. Stretnutie sa na Komlóéi. Klubbeszélgetés: a Föld világnapja. Rozhovor v klubé: Svetovy den Zeme. Október 24. (csütörtök) Megemlékezés október 23-ról. Spomienka na 23. október. Október 28. (hétfő) A novemberi program összeállítása. Zostavenie novembrového programú. Október 31. (csütörtök) Emlékezés, gyertyagyújtás. Spominanie, zapálenie sviecok. FELHÍVÁS A TIT Körösök Vidéke Egyesülete az es évadban is meghirdeti a Haán Lajos Szabadegyetem FÖLDRAJZI TAGOZATÁT. A szabadegyetem előadói valamennyien kiváló szakemberek, akik személyes élményeik alapján színes dia- és videovetítés keretében mutatják be távoli országok földrajzát, gazdaságát, kultúrtörténeti értékeit, népeinek életét. Program: október 28-án, hétfőn 17 órakor Egy titokzatos sziget - Korzika Előadó: dr. Jakucs László, Szeged november 25-én, hétfőn 17 órakor Japán - csúcstechnika és hagyomány Előadó: dr. Sidó Zoltán, Békéscsaba december 16-án, hétfőn 17 órakor Évezredek emlékei - Barangolás az Andokban (2. rész) Előadó: Kucsera Emil, Békéscsaba január 27-én, hétfőn 17 órakor A Mont Blanc-i expedíció bemutatása Előadó: dr. Jakucs László, Szeged február 24-én, hétfőn 17 órakor illan Bátortól Sanghajon át Makaóig Előadó: Kalmár Zsolt, Békéscsaba március 24-én, hétfőn 17 órakor Barangolás a Duna deltájánál Előadó: Boldog Gusztáv, Békéscsaba április 21-én, hétfőn 17 órakor Grand Canyon - videofilm vetítése Előadó: Kovács Lajos, Békéscsaba A hét előadásból álló sorozat részvételi díja 600 Ft/fő, illetve egyegy előadásra korlátozott számban elővételben lehet jegyet vásárolni (150 Ft/fő). Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A Kós Károly Szakképző Iskola gépíró és gyorsíró tagozata az alábbi tanfolyamokat indítja: 1. Alapfokú számítógép-kezelő tanfolyam - Hardverismeretek - DOS-alapismeretek - Víruskeresés órás gópírástanfolyam FjlérM Érdeklődni: Békéscsaba, Bartók Béla út 24., telefon HETI MOZIMŰSOR szeptember PHAEDRA MOZI NAGYTEREM 15.45, 17.45, Steven Spielberg- Mtchael Chrichtonpentek- szombat is, Jan De Bont: 22-én órától is! TWISTER (az évtized katasztrófafilmje!) óra: Rejtő Jenő-Bujtor István: A HÁROM TESTŐR AFRIKÁBAN (új magyar kalandfilm-vígjáték) PHAEDRA MOZI KISTEREM óra: Rejtő Jenó-Bujtor István: A HÁROM TESTŐR AFRIKÁBAN és óra: Róbert Redford-Michelie Pfeiffer: A HÍREK SZERELMESEI (romantikus szerelmi történet amerikai filmen) PHAEDRA MOZI KAMARATEREM és óra: Sólyom András: ÉRZÉKEK ISKOLÁJA (új zenés magyar film) HETI FILMAJÁNLAT A HÁROM TESTŐR AFRIKÁBAN Bujtor István filmje Rejtő Jenő halhatatlan regényéből PSABA mt tt mfcim j V«5pPROFESSZIONÁLIS FESTÉKHÁZ. Ajánlatunk: ;LBL - SUPRALUX falfestékek és mázolóanyagok - Gombaölő alapozó és penészgátló falfesték - SEFRA falfestékek, alapozók, színezők - Festőszerszámok és kiegészítőanyagok A Supralux termékcsaládot a legkedvezőbb áron kínáljuk Önöknek! Vállalkozóknak további engedményt biztosítunk! Cím: Békéscsaba, Szerdahelyi u. 20. (Vidia-udvar) Telefon: 66/ , rádiótelefon: 06-20/ Nyitva: hétfőtől péntekig 8-16 óráig. Kft. - Középületek, lakóépületek tervezése, kivitelezése. - Festés, mázolás, tapétázás. Telefon: 66/ , Békéscsaba, Irányi u. 10.
7 HETI MÉRLEG HIRDETÉS HIRDETÉS HIRDETÉS HETI MÉRLEG MŰVÉSZETI ES RAJZ TAGOZATOS FELVÉTELIZŐK számára előkészítő szakkör indul a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium rajztermében október 26-án (szombat) délelőtt 10 órakor. A jelentkezők rajzeszközt (bármilyet) és néhány korábbi munkát (bármilyet) hozzanak magukkal! A felvételiig (február-március) tartó tanfolyam részvételi díja: 4000 Ft. Vezeti: Széri-Varga Géza. HIRDETMÉNY A városüzemeltetési iroda tájékoztatja a lakosságot, hogy a cserépgyári úton lévő kőtörő telepen az építési-bontási és egyéb szilárd törmelék díjmentesen lerakható. Érdeklődni a es telefonon lehet.»**»«uj^íbékés megye I * \ / GYORS - Automata, hagyományos, iktató-, valamint emblémás bélyegzők készítése. GYORSNYOMDA Békéscsaba, Szabadság lér I-3. (nagyposta). Telefon: wtál TAXI. éjjel-nappal Legyen Ön is a törzsutasunk - így olcsóbban utazhat! PONTOS - MEGBÍZHATÓ. Szemé a uir y e enr e: ' arozás KÖZMU-HOZZAJARULASI DIJAK EMELKEDÉSE január 1-jétől Békéscsaba város közgyűlése január 1-jétől az ivóvízrákötés közmű-hozzájárulási díját Ft-ról Ft-ra, a gázbekötés díját az önkormányzat tulajdonát képező vezetékeknél Ft-ról Ft-ra, a szennyvízrákötés díját Ft-ról (és a földutak mentén érvényes) Ft-ról egységesen Ft-ra emeli. 3*" Kellékek, javítás, A jelenlegi árak december 31-ig érvényesek. MÁSOLÓGÉPEK ' SZÁMÍTÓGÉPEK ÍRÓGÉPEK NYOMTATÓK kazettatöltés, tisztítás SZERVIZ és SZAKÜZLET Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/a. AGFA másológép márkaképviselete J-focz & Medvegy Telefon: , Rádiótelefon: 06-60/ , 06-60/ MINDENFÉLE TAKARÍTÁS, KÖLTÖZTETÉS GARANCIÁVAL! APRÓHIRDETÉS Eladnék, elcserélnék 2 szobás, belvárosi lakást: szobás, összkomfortos, külön bejáratú házrész garázzsal a III. kerületben eladó. Érdeklődni a vagy a as telefonszámon. Termőföldet veszek 3 ha lelett, készpénzzel fizetek Telefon: , Garázs eladó. Érdeklődni a és teleionszámokon. Belvárosi, 1 szobás, 50 m'-es. egyedi gázos, vizórás lakás eladó. Érdeklődni: Andrássy üt 7. II/2. Elcserélném 3 szobás lakásomat ősszkomlortos házra, értékkülönbözettel. Tele- Ion: Háromszobás, egyedi gázos, erkélyes. Kazmczy-lakötelepi lakás eladó: , este Békéscsabán, a Dobozi út mellett 4300 m'-es közművesített telek eladó. Teleion: 06-20/ A Lencsésin két és fél szobás, összkomfortos, központitútés-szabályozós. telefonos, III. emeleti lakás sürgősen eladó vagy házrészre, kertesház-részre is cserélhető. Teleion: Eladó kertes fél ház az V. kerületben. Irányár: Ft. Érdeklődni: Orgona u. 16. Azonnal beköltözhető. Garázs eladó a Vécsey utcában: Irányár: Ft. Mezőberényi laposi kert eladó. Érdeklődni: Mezóberény, Mónus I. 3. Teleion: Ház, gazdálkodásra alkalmas, eladó: Dobos I. u. 60., telelőn: Garázs kiadó a Petőfi utca környékén. Érdeklődni a as teleionon. Zártkert eladó az Almáskertekben. Érdeklődni mindennap 17 óra után a as telefonon. Eladó egy '83-as Opel Ascona, téliesen felújított. Irányár: Ft. Érdeklődni: Békéscsaba, Rózsa u. 25., este 18 óra után. Opell Kadett 1.3 benzines es. reális áron eladó. Telefon: /106 mellék. Fekete-fehér televíziók helyszíni javítása, régebbi típusú is. Hibabejelentés tele- Ionon: , Tomka Attila. Redőny, reluxa, harmonikaajtó készítése, javítása. Telefon: Parabola- és tetőantenna-szerelés, hili. videó javítása. Boda Béla, Békéscsaba. Csíki u. 38. Teleion: Színes tévék javítása garanciával hétvégén is. Teleion: 06-30/ , Domokos Tamás. Duguláselhárítás, vízvezeték-szerelés, -javítás. Telefon: Gázkészülékek javítása, felülvizsgálata. Békéscsaba, könyves u. 45. telefonügyeiét: , 9-12-ig. Színes tv, videó javítása. Kovács Attila és Társa Bt. Hibabejelentés munkanapokon 9-16-ig a óra után a telefonszámon. Ablakszigetelés gumiprofillal. Teleion: Kizárólag tekete-fehér televíziók helyszíni javítása, képcsőfelújítás. Junoszty tv-szakszerviz, tévéeladás garanciával Ft-ig. Fodor Zoltán, Orosházi út 11. Teleion: Megbízható, új órák eladása garanciával Sajben órásnál. Cím: Békéscsaba, Rákóczi utca t. Üvegezés! Lakások, épületek helyszíni üvegezése. Glass-team e. v. Teleion: 06-60/ Vállalom egyéni vállalkozók, betéti társaságok könyvelését és adóügyeinek intézését. Telefonügyelet: ig. Szokolné Pallag Eszter, női-férfifodrász. Hívásra házhoz megyek! Teleion: 06-30/ Kárpitozott bútorok felújítása: Székely M. u. 65., telefon: 06-60/ Redőny, reluxa készítése, javítása. Tele- Ion: Redőny, reluxa, hevederzár 20% kedvezménnyel, előleg nélkül. Teleion: Titkárnőképző, számítógépes könyvelői tanfolyamok indulnak. Telefon: Spiráldauer-készítés kedvező áron ezen leiül gyermek- és női Irizurák kialakítása, valamint Anett pedikür-manikúr szolgáltatás. Teleion: Kazinczy u. 22/2. (a videotéka mellett). Szobafestés, mázolás, tapétázás: Marik István. Békéscsaba. Tavasz u. 83. Tele- Ion: Energomat, Minimat, Energolux. Vjatka. Evrika, Hajdú mosógépek javítása hétvégén is. Elektron Gmk. Békéscsaba, Bartók B. út 4. Teleion: ,06-60/ Többéves tapasztalattal diplomás nyelvtanár spanyolnyelv-tanltást vállal. Telefon: , este. Magyarországon induló ui lehetőségekre német-amerikai cég keres üzleti érzékkel rendelkező, pozitív beállítottságú partnereket. Telefon: Aranyos perzsacicák eladók, csak állatszerető otthonokba: 06-30/ ,17 óra után. Füles ülőgarnitúra jó állapotban eladó. Érdeklődni: Jó állapotban levő ülőgarnitúra eladó. Telefon: ,16 óra után. Angol nyelvből korrepetálás, nyelvvizsgára való felkészítés. Tel.: 06-30/ Káposztáshordó, zsírosbödön, konyhaszekrény eladó: Klapka u. 4. Használt Éti 10-es gázkazán eladó. Érdeklődni a as számon lehel óráig. Kukoricaszár eladó. A Kastélyszólókben 60, az észak-nyugati városszélen 400 kéve. Telefon: Új, cseh, kisméretű szeneskályha eladó forintért. Telefon: , este. Matematikatanítás középiskolásoknak. Telefon:
8 Európa-nap Békéscsabán (Folytatás az t. oldalról) velünk, mert ők is tudják: csak közösen tudjuk megoldani a problémákat. Göncz Árpád utazásai során úgy látta: nincs különösebb ok arra, hogy hangoztassuk, Európába tartunk. A döntő lépést megtettük, Magyarország európai integrációját rokonszenvvel figyelik az uniós tagországok. Ezért semmi okunk arra, hogy csodálkozva konstatáljuk: Európában vagyunk. Milyen lesz az új Európa? - kérdezte az elnök, majd rögtön válaszolt is erre: az életérzés, az életminőség változik meg döntően. Magyarország lépésről lépésre halad az integrációs úton, s most, ezen a napon külföldi vendégeink elmondják majd, mit kell még tennünk. Declan Connolly, Írország rendkívüli és maghatalmazott nagykövete, a rendezvény egyik védnöke az Európai Unió soros elnökségének nevében szólt a megjelentekhez. Örömét fejezte ki, hogy Békéscsaba vendége lehet az Európa-nap alkalmából, mert most lehetőségük van arra, hogy bemutassák az uniót a régió lakosságának, illetve, hogy megértessék az állampolgárokkal, hogyan is működik az. - Szeretnénk megismerkedni a helyi, kistérségi gondokkal és problémákkal, hogy megtudhassuk: milyen segítséget kell adnunk önöknek - hangsúlyozta Declan Connolly. A megnyitót követő politikai vitafórumon, amelyre a Jókai színházban került sor, Kovács László külügyminiszter tartott előadást. A külügyi GÖNCZ ÁRPÁD SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA 80 évet már behoztunk Az Európa-nap alkalmából Békéscsaba vendége volt Göncz Árpád köztársasági elnök, aki hivatalos programja befejezéseként a Békés Megyei Hírlap székházában találkozott az újságírókkal. A mintegy harmincperces sajtótájékoztatón az államfő többek között arról beszélt, hogy egész Európa morális válságban van - egy cipőben járunk, és nem vagyunk sem jobbak, sem rosszabbak a kontinens többi országánál. A keletről áthúzódó szervezett bűnözés nyugatra is átterjedt, vagy példának okáért egy békésnek ismert országban kétszer több bűncselekményt követnek el, mint nálunk. A volt szocialista országokban az eredeti tőkefelhalmozás speciális esete zajlik, és a 95 százalékos állami tulajdon lebontása sokak számára - ismerve az emberi természetet és a szegénységet - nagy lehetőség. Még nem alakult ki a kapitalizmusra jellemző szerződéses fegyelem, ami körülbelül 250 évig tartott a nyugati világban, de Göncz Árpád szerint ebből 80-at már behoztunk. Úgy véli, hazánk és a többi posztkommunista ország olyan teljesítményt nyújtott, amire a történelemben nem volt példa: azt kívánták tőlünk, hogy saját hajunknál fogva, mint Münchhausen báró, úgy húzzuk ki magunkat az ingoványból - és ez többé-kevésbé sikerült is. Amitől jobban fél, az a családok bomlása, ami csak részben morális kérdés. Értékközi állapotban vagyunk: egy vélt vagy valóságos értékrend elvesztette hitelét, a másikra pedig az érdekkényszer még nem szoktatott rá bennünket. A közbülső időszak kínkeservesen zajlik, és se a történelmet, se a saját árnyékunkat nem tudjuk átlépni. Az ország nemzetközi megítélésére rátérve az elnök kijelentette, hogy külföldön is mindenki tud arról, hogy most emlékezünk 1956 negyvenedik évfordulójára; 1956 legitimálta Magyarországot a világ szemében, amikor ez a nép hajlandó volt életét áldozni a szabadságért - ezt most kapjuk vissza erkölcsi tőkeként! tárca vezetője kiemelte: az európai integráció népszerűsítésének érdekében meg kell ismertetni mindenkivel a csatlakozás előnyeit és hátrányait is, mert csak ezen ismeretek birtokában dönthetünk felelősen az integrációról. A külügyminiszter úgy vélte, hogy teljes jogú tagságunkat az állampolgárok döntő többsége is támogatja a felmérések szerint, ez azonban egyelőre inkább érzelmi, mint értelmi alapú. A csatlakozás egyebek között azt jelenti majd, hogy a magyar polgárokat is megilleti a szabad letelepedés és munkavállalás joga. Az országtanulmány kérdéseire adott válaszokkal Brüsszel is meg volt elégedve, hiszen azt a képet vázoltuk fel előttük, amelyet már ők is ismertek rólunk. A vitafórumon elhangzott: a jelenlegi uniós tagországok is hasonló gondokkal küzdenek - igaz, más fejlettségi szinten -, mint Magyarország. A társadalombiztosítás reformja Olaszországban is problémát okoz, másutt a maastrichti egyezmény gazdasági mutatói nem mindig erik el a kívánt szintet. Délután a megyei könyvtárban tanácskozás kezdődött az Európai Unióról és az önkormányzatokról, amelynek házigazdája Sisak Péter alpolgármester volt. Sivák József bevezető előadásában a magyar önkormányzatiság történetéről beszélt. A Miniszterelnöki Hivatal főtanácsosa az állami szerepvállalás mértékét, illetvp ezzel összefüggésben az államháztartási reform kérdéskörét is erintette, majd attert arra az aktuális témára, amely most különösen érdekes az önkormányzatoknak: az, hogy mekkora tulajdonhoz juthatnak az állami vagyonból. Az államháztartási reform kapcsán arról is szót ejtett, hogy az önkormányzatok túlságosan is függenek az állami költségvetéstől, s ennek mértékét csökkenteni kellene. A Szabadság téri irodaházban Hans Beck, a rendezvény egyik védnöke, az Európai Bizottság képviselet-vezetője kapott konkrét kérdéseket a vállalkozói fórum jelenlévőitől. Válaszai azonban kevéssé elégítették ki a helyi vállalkozókat. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy ő nem volt képes érdemben válaszolni a felvetésekre, hiszen nem voltak pontos információi ehhez. Este hat óráig tekinthették meg az érdeklődők a városháza dísztermében a Szent Koronát. Már délelőtt is nagy volt az érdeklődés (a sor vége valahol az OTP-fióknál ért véget), s délután is csak rövid várakozás után láthatták a csabaiak a korai magyar államiság jelképeit. A vélemény egyöntetű volt: a látogatók elismeréssel szóltak a koronáról, az országalmáról és a jogarról. Ugyancsak sokan figyelték a városháza előtt kiállított felvételeket, amelyek a nap történéseit mutatták be. SZILASI MIHÁIV SZTOJCSEV SZVETOSZLÁV
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.
C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv
V. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én 15.00 órakor tartott Képviselő-testületi ülésén.
V. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én 15.00 órakor tartott Képviselő-testületi ülésén. Testületi ülés helye: Művelődési Ház Szihalom Jelen
TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének
Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A
Web: www.szegediszlovakok.hu E-mail: samosprava@segedinskislovaci.hu JEGYZŐ KÖNYV
ul. Osztróvszkeho č. 6, H-6721 Segedín, Maďarsko 6721 Szeged, Osztróvszky u. 6. JEGYZŐ KÖNYV a képviselő-testületének 2012. november 16. 17.00 órakor a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Számítóközpontjában
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.
Szám: 14/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.
Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.
9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak
2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én
2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja Megemlékezés március 15-én Farsangi pillanatok 2007. március SÓSKÚTI HÍRADÓ Lapzártakor érkezett a hír, hogy a Pusztazámor Községben
Jegyzőkönyv. 24900/2011. (II.23.) OB sz. Határozat
Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2011. 02. 23-án tartott ülésén. Jelen vannak: Farkasné Pocsai Blanka, a bizottság elnöke, Dr. Révész Mihály, a bizottság
JEGYZŐKÖNYV. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2012. február 16-án 9.00 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza I. emeleti Szent István termében megtartott nyilvános üléséről Jelen voltak:, a
A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.
1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb
A rendelet-tervezet szövegét a Heti Mérleg c. városi lapban meg kell jelentetni.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1995. május 4-én tartott ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérleti díj emelése - A közgyűlés a rendelet-tervezet
Jtérteg HETI. Iv és hajlat Gaburek Károly tájai Van, amikor a látványnak is akusztikája van, hisz a színek. Ülésezett a közgyűlés
HETI Ülésezett a közgyűlés A millecentenárium jegyében Jtérteg V. évfolyam 39. szám 1995. november 16. INGYENES VÁROSI LAP BÉKÉSCSABA Csabai Közlöny - Döntés előtt Módosulhatnak az adórendeletek Felhívás
Gödöllő Város Képviselő-Testülete
Gödöllő Város Képviselő-Testülete File: D:\Képviselő testületi\2011\0421\2011 április 21 001.rep 2011.04.21, 08:04 N Y I L V Á N O S K É P V I S E L Ő -T E S T Ü L E T I Ü L É S J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. október 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt
Fertőd Város Képviselő-testülete
Fertőd Város Képviselő-testülete 26/2012. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. augusztus 10. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban
Dr. Finta P. Ervin Prof. Dr. Kiss István Dr. Légrády Péter az MHT XXII. Kongresszusának elnöke
Tisztelt Kolleganők és Kollegák! A Magyar Hypertonia Társaság életében a 2014-es év igazi korszakváltást jelent. Sok éves munka eredményeként államilag elfogadottá vált a hypertonológia képzettség és megszületett
Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja
Tisztelt Lakosok! Legyen játszótere Badacsonytördemicnek! A játszótér elnyeréséhez a Delikát 8 által indított mozgalomban mi is szeretnénk részt venni. Ehhez csupán az szükségeltetik, hogy a Delikát 8
2015-2016. tanév I. BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ
Dunaföldvári Bölcskei - Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Magyar László Gimnáziuma 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 e-mail: magyarlaszlogimi1@gmail.com
http://www.feszek-muveszklub.hu info@feszek-muveszklub.hu
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
HETI. A fatimai kegyszobor. Fantázia és esély. Heti jegyzet. Fatimái kegyszobor. Csabai Közlöny. Fedett buszvárók. Moziműsor.
HETI Heti jegyzet Fatimái kegyszobor Csabai Közlöny Fedett buszvárók Moziműsor Visszaszámlálás INGYENES VÁROSI LAP BÉKÉSCSABA Gondolkodó Jön a fatimai kegyszobor Fantázia és esély Miként telepedett rá
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről
170/20/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről Határozatok: 167/2014. (XII.4.)
a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet munkatársai
Kedves Kollégák! A 2007/2008. tanévhez megyénk minden óvodapedagógusának, tanítójának, tanárának, a nevelési oktatási intézmények valamennyi munkatársának és az oktatásirányításban dolgozóknak jó egészséget,
ESEMÉNYNAPTÁR - május
ESEMÉNYNAPTÁR - május HEMO Csanádi Imre: Májusdícsérő Május, mosolygó, békák torkát megoldó, gyöngyvirág-nyitogató, cserebogár-zúgató. Röptetsz madarat, meghozod a nyarat, pölyhös fecskét, fára cseresnyét!
11/2014. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről szóló 17/2001.(IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról.
ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLET JÁSZSZENTANDRÁS 11/2014. 2014. november 19-én megtartott ülése jegyzőkönyve, rendelete, határozata mutatója. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről
Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről.
Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata
Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.
Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,
Kedves Pestújhelyiek!
1 Tartalom Kedves Pestújhelyiek! 2 Dalnoki Jenő emléktorna 3 Temetői séta 4 Ultibajnokság 4 Nosztalgia bál az Odeon zenekarral 5 Bakonyi Elek Sakkbajnokság 5 Kaláka koncert 5 Templomi koncert 6 Biciklis
JEGYZŐKÖNYV. Később érkezett képviselők: Bartha György, Bazin Géza, Dr. Simon Gábor, Szabó Sándor, Varga Gergő
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE I-2175-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján 9.00 órai kezdettel a i Hivatal Konferencia termében (Miskolc,
1. A biztonsági kamerák működési feltételei szakmai tájékoztatás
2011. október 27. Soron kívüli ülés Program. 1. A biztonsági kamerák működési feltételei szakmai tájékoztatás 2. Telekeladás a felistáli temetőnél Ing. Sebő 3. Telekeladás transzformátor építéséhez villanyművek
A gyönyörű takarodó dal minden este felhangzik Gyomaendrődön -...
1 / 7 2015.08.12. 13:55 Címlap (/)» Megyejárás (rovat/megyejaras) Békés megye (hirek/megye /bekesmegyei-cimlap) Gyomaendrőd (hirek/telepules/gyomaendrod-cimlap) A gyönyörű takarodó dal minden este felhangzik
4/2011 (II.21.) 16/2011. (VIII.29.)
Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 25-én megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Előterjesztés az Energy Hungary Energetikai
ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É
ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é
É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó
Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö
Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó
ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű
Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó
É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű
Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű
É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á
Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É
ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő
Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É
É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú
Februári Hírlevél 2009.
Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár 2700 Cegléd, Kossuth tér 5/a. I. évfolyam, 1. szám A hírlevél Februári Hírlevél 2009. A tartalomból: Petőfi Sándor: A puszta, télen 1 Petőfi Sándor: A puszta, télen
Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó
Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő
ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü
Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö
Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú
É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű
ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É
ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö
Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é
ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő
Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É
JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona
JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását bejelentette:
É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú
ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö
SZASZÁÉK gondoskodnak.
ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági
ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö
ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü
ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő
Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É
Önkéntes kézikönyv. a Duna Múzeum Baráti Köre Egyesület Önkéntes Programjában résztvevők számára
Önkéntes kézikönyv a Duna Múzeum Baráti Köre Egyesület Önkéntes Programjában résztvevők számára 2015 Önkéntes kézikönyv a Duna Múzeum Baráti Köre Egyesület Önkéntes Programjában résztvevők számára 2015
ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú
ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö
Esemény Időpont Helyszín
2015. január 9. 2015/1. szám (2. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00
J e g y z ő k ö n y v
Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 114/ 14/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 24-én
Falukarácsony. Újévi koncert
Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Teskánd Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. szeptember 13-i rendes üléséről.
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Teskánd Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. szeptember 13-i rendes üléséről. Jelen vannak: Tóth Istvánné polgármester, Gehér Mariann,Bogár István, Dormán Jenő,
Növekvő gyermeklétszámok
IX. évf. 5. sz. 2012. augusztus www.kiralyhegyes.hu Növekvő gyermeklétszámok óvodánkban, iskolánkban Palánta ültetvényezések a fóliasátorban Útkarbantartási munkálatok Egészségügyi szűrővizsgálatok Ingyenes
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI TÁJÉKOZTATÓ
2014. április XX. évfolyam 4. szám 60 Ft VÉGH GYÖRGY: VIRÁGHOZÓ ÁPRILIS Elmúlt a tél: itt a tavasz, minden bokor újra éled - a földből a virágokat előhúzzák a tündérek. Április is segít nekik, megáll minden
Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról
Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott
JEGYZİKÖNYV. Amely készült a Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Tanácsának ülésérıl.
IV. 71-3/2014. JEGYZİKÖNYV Amely készült a Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Tanácsának ülésérıl. A társulási tanács ülésének helye: A társulási tanács ülésének idıpontja: 7100 Szekszárd, Béla
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: A Szent István Közösségi Házban 2014. december hó 11-én 17 00 órakor a szászvári vállalkozókkal tartott kötetlen vitafórumról. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást és megjelentek.
T A R T A L O M M U T A T Ó
TARTALO M M UTAT Ó 1. Beszámoló Szentgotthárd Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének I-III. negyedéves teljesítéséről. 2. A fizetőparkolók működésének és igénybevételének rendjéről szóló rendelet
Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)
2016/5. szám (11. hét) 2016. március 18. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00
A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1551/2012. (VIII. 29.) sz. HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/35819-13/2011. Tárgy: az 1243/2011. (IX. 21.) számú, BJ/20481-6/2011. ügyiratszámú médiatanácsi határozat o) és r) pontjaiban foglaltak, valamint a közösségi médiaszolgáltatásokkal szembeni
2.) Árubeszerzés tárgyú közbeszerzési eljárásokban közreműködő Bíráló
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2007. február hó 15-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A HUNGAROTEL Rt. koncessziós ügye - Takács Péter képviselő kérdést tett
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Piliscsév község Képviselő-testületének 2011. június 27-én megtartott testületi üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Piliscsév község 2011. június 27-én megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal ülésterme Jelen vannak: Kosztkáné Rokolya Bernadett polgármester Dimitrov László
RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám
VVILONYA RÓLUNK SZÓL 2009 V.év. 5.szám Kiadja: 8194 Vilonya, Hétvezér u.22. http://www.vilonya.eu e-mail: vilonyaert@vilonya.eu Testvértelepülésünk Nyitracsehi EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA, DE NEKÜNK
-11- helyiségek az óvodák szerves részét képezik, egyéb hasznosításuk nehezen elképzelhető.
-11- helyiségek az óvodák szerves részét képezik, egyéb hasznosításuk nehezen elképzelhető. Ez alól kivételt képezhetne az Inota falusi óvoda földszinti foglalkoztató terme, amennyiben az óvoda működési
Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár működése 2011-ben
Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár működése 2011-ben - beszámoló Anyagi, tárgyi és személyi feltételek 2011-ben A Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár gazdálkodását 2011-ben is a Polgármesteri
10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve
10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-839 Telefon: (66) 452-252
H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.
H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére
MEGJELENIK HAVONTA. Keresse kiadványunkat a terjesztési pontokon! HAGYOMÁNYAINK ÁLTAL ÁPOLJUK A MÚLT ÖRÖKSÉGÉT HAJDÚSÁMSONBAN DEBRECENBEN
2013. MÁRCIUS II. évfolyam, 3. szám A tartalomból ÁLLÁSPONT 2 Videó üzenettel a jelentkezéshez ÁLLÁSPONT 2 Munkavégzés megváltozott munkaképesség mellett CIVILIZÁCIÓ 3 Gondolatok a civil létről SZIVÁRVÁNYHÁZ
T Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ A 4/2011.(III.21.) önkormányzati rendelet módosítása (előirányzat módosítás)
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2011. szeptember 15-én megtartott testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A 1./
Hirdetés leadás módja
KÉPÚJSÁG EGERSZALÓK Hirdetés leadás módja Hirdetések leadási határideje hétfő és csütörtök. Ahatáridő után leadott hirdetések garantáltan csak a soron következő frissítéskor kerülnek feldolgozásra. Technikai
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 19.-i nyilvános ülésén.
1 ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi u. 13. Ikt.szám: Á-82-10/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Képviselő-testületének 2012. január 19.-i nyilvános ülésén.
SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK
MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL
ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre
ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre Tárgy: A zirci Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Pedagógiai Programjának módosítása Előadó: Wohlfart
1. Napirend Bánk Tó-Strand fejlesztése; megújítási-fejlesztési tervezés, pályázati lehetőség
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2015. november 3-án 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,
Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!
V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell
JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL
Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány
18/2010. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyve
18/2010. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november