Kihal a kajszi: kutatás a termesztőkkel együtt

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kihal a kajszi: kutatás a termesztőkkel együtt"

Átírás

1 Ennek a régóta kutatott, de mindeddig megoldatlan problémának a feltárására és megoldására több konzorciumi kutatást indított a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézete, és folytatódik a Ceglédi Kutató Állomáson zajló nemesítés is. Európai Innovációs Partnerség pályázat keretében a legnagyobb hazai kajszi-forgalmazó termelői értékesítő szervezettel, a Gyümölcsért Kft.-vel indították el a vizsgálatokat, egyelőre saját erőből. Partnerük még az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete és a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kara. 1. oldal (összes: 6)

2 2. oldal (összes: 6)

3 A csonthéjasok európai sárgulása fitoplazma hatására termésérés idején kezdenek hervadni a fák A Gyümölcsért Kft. nemcsak a mostani pályázat keretében, hanem már évek óta együttműködik a kutatóintézet több munkatársával, a termelői szervezet tagjai ugyanis körülbelül 500 hektár kajsziültetvényt gondoznak, ezért az ő kérdéseikre igyekeznek gyakorlati megoldásokat találni. A fapusztulás fölmérésére és okainak kivizsgálására 2012-ben szervezték az első tanácskozást Boldogkőváralján. A pusztulásért a csonthéjasok európai sárgulása fitoplazmás betegséget okolták, az évtizedekkel korábban azonosított gutaütés kórokozóegyüttesére ugyanis odafigyelnek a termesztők a növényvédelem során. Azóta is több közös rendezvényt, kísérletet folytatott a kutatóintézet és a Gyümölcsért Kft., az idén az érdi és a ceglédi tanácskozás is ilyen volt. Éveket kell várni A NAIK és a Gyümölcsért Kft. két közös EIP pályázatának témái (lásd az Európai Innovációs Partnerségről szóló részt) felölelik a kajszitermesztéssel kapcsolatos fontos kérdéseket, az egyikben a termelői szervezet, a másikban a kutatóintézet a konzorciumvezető. Legnagyobb volumenű az alanykísérlet, amivel olyan fajtaalany kombinációkat szeretnének találni, amelyek kevésbé érzékenyek a fitoplazmára. Foglalkoznak még a betegséget terjesztő szilva-levélbolha elleni védekezési lehetőségekkel, fitoplazmás betegséggel kapcsolatos kutatásokkal, illetve a hazánkban nemrégiben megjelent baktériumos betegség, a Xanthomonas arboricola pv. pruni viselkedésével, terjedésével. Nem vártak a pályázat elbírálására, megkezdődtek az előkísérletek, amelyeket a NAIK Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézet és a Gyümölcsért Kft. finanszíroz. Annyira égető kérdések ezek a kajszival kapcsolatban, hogy mielőbb megoldást kell találni rájuk, hangsúlyozta egybehangzóan Lakatos Tamás, a kutatóintézet igazgatója és Szabó Zoltán, aki a tésznél irányítja a kutatásokat. Gyümölcstermesztésben az első eredményekre éveket kell várni, tehát nem lehetett halogatni az első lépéseket. Összetett alanykísérlet Boldogkőváralján és Balatonvi-lágoson két évvel ezelőtt már elültettek egy alanykísérletet, amiben a Bergarouge fajtát 11 alanyon vizsgálják. Az első eredmények szerint például a vegetatívan szaporított olasz mirabolán, a 29C sokkal jobb alanynak bizonyult, mint a magonc mirabolánok, erősen és egyöntetűen fejlődnek rajta a fák. Erős növekedést váltott ki a GF 677 alany is, mandulán azonban alig nőttek a kajszioltványok. Az alanykísérlet jelentősége azért nagy, mert különböző az ellenálló képességük a fitoplazmával szemben és eltérően alkalmazkodnak a különböző termőhelyekhez. Fontos tulajdonságuk még a sarjadzási hajlam, mert a szilva-levélbolha és a kajszihimlő vírust terjesztő levéltetvek is jobban szeretik a mirabolán-sarjat, mint a kajszit. Ilyen alanyok az őszibarackok és a Wavit szilva, de nem alkalmasak minden talajra. Az őszibarack a levegősebb talajt szereti, a Wavit pedig gyenge növekedést vált ki, ezért jobb talajokra való. Francia példára közbeoltást is végeztek GF 677 alanyon, őszibarack törzzsel, amivel az egyes kajszifajták és a GF 677 közti összeférhetetlenséget lehet kiküszöbölni. A GF 677 erős növekedésű alany, újratelepítésre is alkalmas. Borsodban vörös szilvákat is szelektáltak, mert a gönci termőtájban valaha sok kajszit szilvaalanyon termesztettek, és a kutatóintézetben kórokozómentesítették, szaporították azokat. 3. oldal (összes: 6)

4 A Cegléden nemesített kajsziknak kimagaslóak a beltartalmi értékeik Az idén tavasszal újabb nagyszabású kísérletet állítottak be több termőhelyen. A legnagyobb és legösszetettebb kísérlet Cegléden létesült 7 alany és 16 nemes kombinációiból másfél hektáron. Az alanyok szilva, kajszi, őszibarack, barackmandula és mirabolán fajúak, a nemes fajták közt megtalálhatók a ceglédi fajták, a Magyar kajszi fajtakör, valamint világfajták is. További kombináció a szemzési magasság: gyökérnyakba 20, illetve 40 centiméter magasságban. A ceglédi telepítés füvesített sorközű, öntözött, 5 3 méter térállású, javított váza koronával. A szemzési magasságot azért vizsgálják külön, mert francia kísérletben a magasan szemzett oltványok sokkal kevésbé fertőződtek, mint a normál magasságban szemzettek, igaz, ott a Pseudomonas volt a pusztulás legfőbb oka. Immunizálás Az MTA ATK Növényvédelmi Kutatóintézettel közösen a baktériumos betegséggel kapcsolatosan kutatnak, valamint ígéretes a hipovirulens fitoplazmatörzsekkel való beoltás, amivel Süle Sándor kísérletezik. Öreg, egészséges kajszifákból szedtek oltóvesszőket Gönc és Pomáz környékén, és úgy vitték át a feltételezett hipovirulens kórokozót a beteg növényekre. Ez a módszer hasonlít a szelídgesztenye beoltására, ami már bizonyítottan jó megoldás a kéregrák leküzdésére. Azt is feltételezik, hogy ez az immunizálás akkor is működik, ha a fák már kigyógyultak a betegségből és nincs bennük kórokozó. A fitoplazmák jellegzetessége, hogy télen a gyökérbe húzódnak, a legjobban július augusztusban lehet kimutatni a kórokozót a növényekből. Osztrák kísérletben azt találták, hogy nyári szemzéssel 70 százalékban lehet átvinni a kórokozót, téli kézben-oltással viszont csak 20 százalékban. Nagyon fontos az adatfelvé-telezés a betegség terjedésének, súlyosságának fölmérésére, ezért a termesztőknél minden évben följegyzik a fák fajtáját, korát, alanyát, művelését, az alkalmazott 4. oldal (összes: 6)

5 növényvédelmet és a fapusztulás mértékét. Ebből az adathalmazból a fajták ellenálló képességére lehet következtetni. Kevéssé pusztul például a Goldrich és a Tardif de Valence, viszont elég érzékenynek mutatkozik a Kioto, a Bergarouge és a Bergecot. Az együttműködés keretében a fapusztulásért felelős más kórokozókat is vizsgálnak. Az előtérben második nyaras Bergarouge fák Myrobalan 29C alanyon, utána a sorban mandula alanyon Mikroszaporítás Termesztők tapasztalata szerint sokszor egymás melletti fák pusztulnak ki, ami fölveti a gyökérátvitel lehetőségét. Ennek vizsgálatára kezdtek fitoplazmás és egészséges egyedek laboratóriumi fönntartásával foglalkozni. Preininger Éva elmondta, hogy a kutatóintézet állami feladatként kórokozómentesíti a fajtákat, illetve rendszeresen föl kell újítani a központi törzsültetvény állományát, amire szövettenyésztési módszereket alkalmaznak. In vitro szövettenyészetben kis növényeket hoznak létre, azokat hőkezeléssel mentesítik a kórokozóktól, a hajtáscsúcsból pedig merisztématenyészetet készítenek, ami már biztosan nem tartalmaz himlővírust, sem más kórokozókat. Ebből a tenyészetből teljes növénykét nevelnek föl, majd egyedre szaporítják és növényházban gondozzák tovább. Ezekből ültetik ki a prebázis egyedeket izolátorháló alá a központi törzsültetvénybe. A fitoplazma- és himlővírus-kísérletekhez hasonló módszerekkel tartanak fönn biztosan beteg és biztosan egészséges növénykéket. Próbálkoznak ugyanis a vírusmentesítés kémiai módszereivel is, ahhoz pedig fertőzött kísérleti növényre van szükség. A mikroszaporítás egyébként a csonthéjas alanyoknál nagy tömegben alkalmazott gyakorlati eljárás, 5. oldal (összes: 6)

6 hogy egységes növekedésű, garantáltan egészséges alanyokat kínálhassanak a faiskolák. Fontos a fajta Cegléden Mendel Ákos vette át a kajszinemesítést, aki új célokat is megfogalmazott. Természetesen megőrzik Nyujtó Ferenc és Kerek Mária Magdolna munkájának eredményeit, tovább vizsgálják a meglévő hibridanyagot, és felhasználják a további nemesítéshez. A ceglédi fajták finom ízükről és viszonylagos ellenálló képességükről ismertek, ezeket a tulajdonságokat mindenképp meg kell tartani, de gyümölcsméretben, szép megjelenésben és pulton tarthatóságban fejleszteni kell a fajtákat. A termesztők érdekét szolgálja, hogy könnyen kezelhető és legalább vírustoleráns fákat hozzanak létre, ezért a szülőfajták közül az egyik toleráns vagy rezisztens az új keresztezésekben. A jó íz és a kimagasló beltartalom megőrzésére pedig az egyik szülő mindig ceglédi fajta, ahhoz keresnek a célnak megfelelő partnert. Ebben együttműködnek a Gyümölcsért Kft.-vel, ahol sok új fajtáról rendelkeznek tapasztalatokkal. A magyar kajszik legnagyobb, külföldön is elismert előnye a beltartalmuk, lekvár- és párlatfőzésre nagy a kereslet irántuk. A külföldi nemesítők ugyan gyorsan dolgoztak, rengeteg az új kajszi, de fő céljuk a szép külső, a jó tárolhatóság és a nagy méret volt, ezért elvesztették a jó ízvilágot. Relatív hátrányunk így vált most előnnyé, mondja Mendel Ákos. Szerző: Horváth Csilla Közzététel ideje: , szombat, 16:00 A forrás webcíme: 6. oldal (összes: 6)

Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben

Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben 2013 július 16-án több mint százan vettek részt a Gyümölcstermesztési

Részletesebben

Gyümölcs szaporítóanyagok

Gyümölcs szaporítóanyagok Gyümölcs szaporítóanyagok avagy, mi lehet az oka a nem eredésnek? Háttér: magyar, vagy külföldi szaporítóanyag? Sarlóspuszta, 2017. 03. 16. PALESITS FAISKOLAI KFT. Palesits Zsolt 06 30 557 3964 palesitsfaiskola@gmail.com

Részletesebben

Intézmény neve Székhely Génmegőrzési téma

Intézmény neve Székhely Génmegőrzési téma Intézmény neve Székhely Génmegőrzési téma Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Vírusmentes gyümölcs törzsültetvények a Fás gyümölcs géngyűjteményi tételek megőrzése Intézet Kht. Cegléd (kajszi,

Részletesebben

Gyümölcstermő növények szaporítása. Szaporítás: a termesztett növények életfolyamatainak újrakezdésére irányuló tevékenység.

Gyümölcstermő növények szaporítása. Szaporítás: a termesztett növények életfolyamatainak újrakezdésére irányuló tevékenység. Gyümölcstermő növények szaporítása Szaporítás: a termesztett növények életfolyamatainak újrakezdésére irányuló tevékenység. Főbb típusai: ivaros (generatív), ivartalan (vegetatív), mikroszaporítás. Szaporítóanyag:

Részletesebben

Hazai szelídgesztenyések helyzete és lehetséges védekezési módozatok a kéregrák (Cryphonectria parasitica) ellen

Hazai szelídgesztenyések helyzete és lehetséges védekezési módozatok a kéregrák (Cryphonectria parasitica) ellen Hazai szelídgesztenyések helyzete és lehetséges védekezési módozatok a kéregrák (Cryphonectria parasitica) ellen Készítette: Csizmár Mihály Környezettan BSc Témavezető: Dr. Bratek Zoltán Egyetemi adjunktus

Részletesebben

Kertészet és Szőlészet 27. szám, GYÜMÖLCSTERMESZTÉS Korai kajszifajták Olaszországban

Kertészet és Szőlészet 27. szám, GYÜMÖLCSTERMESZTÉS Korai kajszifajták Olaszországban Kertészet és Szőlészet 27. szám, GYÜMÖLCSTERMESZTÉS Korai kajszifajták Olaszországban old. Június 3-án Faenzához közeli kajsziültetvényekben rendezett fajtabemutatót a Dalmonte faiskola és a francia Escande

Részletesebben

Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet

Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet dr. Bujdosó Géza NAIK Gyümölcstermesztési Kutató Intézet Árutermelő gyümölcsültetvények kritériumai min.

Részletesebben

Import kajszioltvány ajánlati lista, ősz Fytos Faiskola (CZ)

Import kajszioltvány ajánlati lista, ősz Fytos Faiskola (CZ) Import kajszioltvány ajánlati lista, 2018. ősz Fytos Faiskola (CZ) Árak és fizetési feltételek: árajánlat kérés esetén mennyiségtől függően kalkulálunk árakat és azok Vevők részéről való elfogadása után,

Részletesebben

Gyümölcsvédelem mind kevesebb vegyszerrel

Gyümölcsvédelem mind kevesebb vegyszerrel Az Európai Unió 2018-ra a növényvédőszer-hatóanyagok kétharmadát már felülvizsgálta az új, veszélyességi besorolás szerint. Soknak nem volt meg minden adata, amit a felülvizsgálat során megköveteltek,

Részletesebben

Augusztusi őszibarackok

Augusztusi őszibarackok A hónap témája Gyümölcstermesztés ROVATVEZETŐ: Dr. Szalay László Augusztusi őszibarackok Dr. Szalay László SZIE Kertészettudományi Kar, Gyümölcstermő Növények Tanszék, Budapest Az őszibarack fő fogyasztási

Részletesebben

A 2009. évi állami génmegőrzési feladatok támogatását elnyert pályázok listája

A 2009. évi állami génmegőrzési feladatok támogatását elnyert pályázok listája A 2009. évi állami i feladatok támogatását elnyert pályázok listája Pályázó neve Pályázó címe Elnyert Génmegőrzési téma támogatás (Ft) 5 B Bt. 2028 Pilismarót, Dózsa György u. 42. 352.000 Fekete nyár Agrimart

Részletesebben

Alanyhasználat Ugocsa és Bereg megyék kajszi termesztésében

Alanyhasználat Ugocsa és Bereg megyék kajszi termesztésében Acta Beregsasiensis 2010/2 223 Gé c s e Má t y á s * 1 Alanyhasználat Ugocsa és Bereg megyék kajszi termesztésében Rezümé Jelen munkám célja az Ugocsa és Bereg megyék kajszitermesztésben használatos alanyainak

Részletesebben

A gyümölcstermesztésben alkalmazott művelési rendszerek

A gyümölcstermesztésben alkalmazott művelési rendszerek A gyümölcstermesztésben alkalmazott művelési rendszerek A művelési rendszer fogalma és elemei A koronaformák csoportosítása A fontosabb koronaformák, szerkezetük és jellemzőik Szerkesztette: Simon Gergely

Részletesebben

Mogyoró, mandula - megtermelni nehezebb, mint eladni

Mogyoró, mandula - megtermelni nehezebb, mint eladni Mint a statisztikákból kiderül, mogyoró és mandulát apróbb területeken ültettek, nehéz a számbavételük - mondta el Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára. Szerencsére a területalapú

Részletesebben

A magyar szőlő- és borágazati kutatásfejlesztési tevékenység megújítása - feladatok és lehetőségek

A magyar szőlő- és borágazati kutatásfejlesztési tevékenység megújítása - feladatok és lehetőségek A magyar szőlő- és borágazati kutatásfejlesztési tevékenység megújítása - feladatok és lehetőségek Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Eger, 2015.

Részletesebben

Kedvezményezett: Sarkpont Zrt. (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u ) Pályázati azonosító: GOP / Projekt Előrehaladási Jelentés

Kedvezményezett: Sarkpont Zrt. (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u ) Pályázati azonosító: GOP / Projekt Előrehaladási Jelentés FOTÓDOKUM EN TÁ C IÓ Kedvezményezett: Sarkpont Zrt. (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u.16-18.) Pályázati azonosító: GOP-1.1.1-08/1-2008-0104 1. Projekt Előrehaladási Jelentés Időszak: 2009.02.05. 2009.09.30.

Részletesebben

Gyümölcsök metszése és koronaformái

Gyümölcsök metszése és koronaformái Gyümölcsök metszése és koronaformái Művelési rendszer Telepítési rendszer Termőfelület- és termésszabályozás Ültetési rendszer tőtávolság Faalak Sorés Törzsmagasság és koronaforma Metszés Növekedés- és

Részletesebben

PALESITS FAISKOLAI KFT.

PALESITS FAISKOLAI KFT. Az olasz Battistini Vivai kajszioltvány választéka 2019. tavaszra Érdeklődés esetén a Palesits Faiskolai Kft. ad árajánlatot az oltványokra! A behozatalt 100 db feletti tételeknél tudjuk megoldani, házi

Részletesebben

A csonthéjasok növekvő veszélyben?

A csonthéjasok növekvő veszélyben? A csonthéjasok növekvő veszélyben? Dr. Kövics György János, Dr. Tarcali Gábor DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Növényvédelmi Intézet A fitoplazma eredetű betegségek világszerte

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely

Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Átoktató SZIE-KETK Projektszervezet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1998-1993 Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészettudományi Kar, Nappali Tagozat Termesztési

Részletesebben

Az ültetvényanyagok előállítása. Fajtafenntartás, fajtagyűjtemények. dugványt. termő törzsültetvény. dugvány. dugványiskola. dugvány csemete.

Az ültetvényanyagok előállítása. Fajtafenntartás, fajtagyűjtemények. dugványt. termő törzsültetvény. dugvány. dugványiskola. dugvány csemete. Gyümölcsfaiskola Gyökeres gyümölcs szaporítóanyagot előállító szaporító terület, a rajta lévő növényállománnyal, törzsültetvénnyel, felszerelésekkel, épületekkel, amelynek működését a minősítő intézet

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely

Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Átoktató SZIE-KETK Projektszervezet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1998-1993 Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészettudományi Kar, Nappali Tagozat Termesztési

Részletesebben

Oltvány nélkül nincsen szőlő

Oltvány nélkül nincsen szőlő A szervezet az értekezésben nemcsak a jelenlegi helyzetet mutatja be, hanem javaslatot tesz a szőlőszaporítóanyag-termesztés biológiai alapjainak korszerűsítésére. Ma mintegy 65 ezer hektáron borszőlőt,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/5-2/2016. KE-1/2016. sz. ülés (KE-2/ sz. ülés)

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/5-2/2016. KE-1/2016. sz. ülés (KE-2/ sz. ülés) Ikt. sz.: MGB/5-2/2016. KE-1/2016. sz. ülés (KE-2/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága Kertészeti albizottságának 2016. február 22-én, hétfőn, 9 órakor a Képviselői

Részletesebben

az Elvira-major és génbanki, gyümölcsnemesítő tevékenysége

az Elvira-major és génbanki, gyümölcsnemesítő tevékenysége Javaslat az Elvira-major és génbanki, gyümölcsnemesítő tevékenysége az Érdi települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: (név) (aláírás) Kelt: Érd, 2018... (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.

Részletesebben

Szilva alany-nemes kombinációk növekedési erélyének vizsgálata The study of the vigour of the rootstocks plum variety combinations

Szilva alany-nemes kombinációk növekedési erélyének vizsgálata The study of the vigour of the rootstocks plum variety combinations Szilva alany-nemes kombinációk növekedési erélyének vizsgálata The study of the vigour of the rootstocks plum variety combinations Czinege Anikó Kertészeti Tanszék, Kertészeti Főiskolai Kar, Kecskeméti

Részletesebben

Nemesnyár ipari faültetvény. Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel

Nemesnyár ipari faültetvény. Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel Nemesnyár ipari faültetvény Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel Mi jellemzi az ültetvényt? Kimagasló jövedelmezőség, alacsony kockázat, növekvő piaci kereslet Rendelkezésre áll: egyszeri beruházási

Részletesebben

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI EREDMÉNYEK HATÉKONY FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEI ÉS EREDMÉNYEI A PILZE-NAGY KFT-NÉL SOMOSNÉ DR. NAGY ADRIENN SZEGED, 2014.11.13.

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI EREDMÉNYEK HATÉKONY FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEI ÉS EREDMÉNYEI A PILZE-NAGY KFT-NÉL SOMOSNÉ DR. NAGY ADRIENN SZEGED, 2014.11.13. KUTATÁS-FEJLESZTÉSI EREDMÉNYEK HATÉKONY FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEI ÉS EREDMÉNYEI A PILZE-NAGY KFT-NÉL SOMOSNÉ DR. NAGY ADRIENN SZEGED, 2014.11.13. PILZE-NAGY KFT. Tevékenység: Laskagomba termesztés Laskagomba

Részletesebben

Mezo- és mikroelemek hiánya a szőlőben

Mezo- és mikroelemek hiánya a szőlőben A növényben legnagyobb mennyiségben jelen lévő, úgynevezett makroelemek (nitrogén, foszfor, kálium) mellett közepes mennyiségben megtalálható mezo- (magnézium, kalcium, kén) és a legkisebb arányban jelenlévő,

Részletesebben

HELYZETKÉP A KUNSÁGI BORVIDÉK SZŐLŐTERMESZTÉSÉRŐL

HELYZETKÉP A KUNSÁGI BORVIDÉK SZŐLŐTERMESZTÉSÉRŐL HELYZETKÉP A KUNSÁGI BORVIDÉK SZŐLŐTERMESZTÉSÉRŐL A Kunsági borvidék szőlőterületének alakulása (ha) a - közötti időszakban Változások a hegyközségi adatok tükrében ( ) Gácsi Anikó Zanathy Gábor Lőrincz

Részletesebben

Különleges megoldások és kínálat

Különleges megoldások és kínálat Saját vállalkozásában jól hasznosította korábbi szakmai kapcsolatait, Bereznai Roland okleveles kertészmérnök ugyanis 15 évig vezette a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar kísérleti és tanüzemének

Részletesebben

A magyar akvakultúra-innováció eredményei napjainkban és a jövőbeli lehetőségek

A magyar akvakultúra-innováció eredményei napjainkban és a jövőbeli lehetőségek A magyar akvakultúra-innováció eredményei napjainkban és a jövőbeli lehetőségek Urbányi Béla, Bercsényi Miklós*, Stündl László**, Kucska Balázs***, Gál Dénes****, Kovács Örs*****, Horváth Ákos, Müller

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Király Zoltán

Oktatói önéletrajz Dr. Király Zoltán kutatóprofesszor Kertészettudományi Kar Növényélettan és Növényi Biokémia Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1944-1948 Agrártudományi Egyetem, Gödöllő, agrármérnök Tudományos fokozatok, címek:: 1957,

Részletesebben

A tájfajta ősgabonák lehetőségei

A tájfajta ősgabonák lehetőségei Több mint hetven hazai ágazati szereplő vett részt a peszektergenyei szakmai napon. Szántóföldi fajtabemutató Az elfeledett, tájfajta ősgabonák elterjesztésének céljával szervezte meg az ÖMKi a második,

Részletesebben

Eredetvédelmi Fórum. Helvécia, április 24. Eredetvédelem, Fajtanevek, Növényfajták. Pernesz György. Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság

Eredetvédelmi Fórum. Helvécia, április 24. Eredetvédelem, Fajtanevek, Növényfajták. Pernesz György. Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság Eredetvédelmi Fórum Helvécia, 2017. április 24. Eredetvédelem, Fajtanevek, Növényfajták Pernesz György A szaporítás és forgalmazás feltételei: A fajta forgalmazás törvényes feltétele az EU tagországokban

Részletesebben

Növényvédelmi Tudományos Napok 2014

Növényvédelmi Tudományos Napok 2014 Növényvédelmi Tudományos Napok 2014 Budapest 60. NÖVÉNYVÉDELMI TUDOMÁNYOS NAPOK Szerkesztők HORVÁTH JÓZSEF HALTRICH ATTILA MOLNÁR JÁNOS Budapest 2014. február 18-19. ii Szerkesztőbizottság Tóth Miklós

Részletesebben

fektetett dugványozási technológia alkalmazás nyár, fűz ültetvényekben szaporítóanyag termelés és ültetvény létesítés

fektetett dugványozási technológia alkalmazás nyár, fűz ültetvényekben szaporítóanyag termelés és ültetvény létesítés fektetett dugványozási technológia alkalmazás nyár, fűz ültetvényekben szaporítóanyag termelés és ültetvény létesítés Bemutatkozás - Bevezető Ültetvény létesítési és szaporítóanyag termesztési rendszer

Részletesebben

Zöldborsó: a rezisztencia mindent felülír

Zöldborsó: a rezisztencia mindent felülír A legmegbízhatóbbnak a gyárak zöldborsó-szerződései mutatkoznak, és ezek alapján kijelenthető, hogy továbbra is vészesen csökken nálunk ennek a zöldségnövénynek a termőterülete. Tavaly még 13,5 14 ezer

Részletesebben

A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11.

A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11. A nagy termés nyomában Mezőhegyes, 2014. szeptember 11. Időjárás Trágyázás, növénytáplálás, talaj- és növénykondícionálás Levegőből támadó rovarok Levegőből támadó gombák Herbicid-használat Vetésidő Talajlakó

Részletesebben

Méz, de milyen? Fajtaméz, vegyes virágméz, vagy tájjellegű méz?

Méz, de milyen? Fajtaméz, vegyes virágméz, vagy tájjellegű méz? Méz, de milyen? Fajtaméz, vegyes virágméz, vagy tájjellegű méz? A mézre ezen kívül nagy hatással van a hordási terület növény-összetételi állandósága vagy változékonysága is. Szintén nem hagyható figyelmen

Részletesebben

Keressünk jó termőhelyet a mandulának

Keressünk jó termőhelyet a mandulának Irán, Irak, Törökország, Szíria, Libanon, Kazahsztán, Üzbegisztán hegyeiben találhatók természetes élőhelyei. Az ókorban az egyik legfontosabb mezőgazdasági termék volt, széles körben termesztették a Földközi-tenger

Részletesebben

Dr Nagy Bálint Emlékülés

Dr Nagy Bálint Emlékülés Dr Nagy Bálint Emlékülés Országos Vírusmentesítési Program (OVP) Dr. Kajati István ny. vezető főtanácsos, c. egyetemi docens Dr. Nagy Bálint (1930-2015) NÉBIH Növény-, Talaj-, és Agrárkörnyezet-védelmi

Részletesebben

ÚJDONSÁG Megjelent 2014-ben

ÚJDONSÁG Megjelent 2014-ben ÚJDONSÁG Megjelent 2014-ben A könyv összefoglalja a gyümölcstermő növények környezeti igényeire vonatkozó ismereteket, segítséget nyújtva evvel az adott gyümölcsfaj számára alkalmas terület kiválasztásához,

Részletesebben

Növényvédelmi Tudományos Napok 2014

Növényvédelmi Tudományos Napok 2014 Növényvédelmi Tudományos Napok 2014 Budapest 60. NÖVÉNYVÉDELMI TUDOMÁNYOS NAPOK Szerkesztők HORVÁTH JÓZSEF HALTRICH ATTILA MOLNÁR JÁNOS Budapest 2014. február 18-19. ii Szerkesztőbizottság Tóth Miklós

Részletesebben

500-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 2015/2016. Fókuszban a Genezis Nicola F1!

500-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 2015/2016. Fókuszban a Genezis Nicola F1! 5-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 15/16 Fókuszban a Genezis Nicola! A repce kiemelt fontosságú növény a számunkra. A 15-16-os szezonban hazánk repce termőhelyeit lefedve, 5 fajtasorral

Részletesebben

Tóth Pál Zöldborsó termékmenedzser. Rezisztencianemesítés szerepe a zöldborsó termesztésben

Tóth Pál Zöldborsó termékmenedzser. Rezisztencianemesítés szerepe a zöldborsó termesztésben Tóth Pál Zöldborsó termékmenedzser Rezisztencianemesítés szerepe a zöldborsó termesztésben A zöldborsó jelentősége Táplálkozás szempontjából Termesztés szempontjából Táplálkozás szempontjából (USDA adatai

Részletesebben

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A fenntartható szőlőtermesztés fajtaválasztékának bővítése új nemes-rezisztens fajtákkal, fajta specifikus környezetkímélő termesztés-technológia kialakítása és innovatív bio termék prototípusának kifejlesztése

Részletesebben

A szőlő aranyszínű sárgaság betegség jelenlegi helyzete és közös feladataink

A szőlő aranyszínű sárgaság betegség jelenlegi helyzete és közös feladataink A szőlő aranyszínű sárgaság betegség jelenlegi helyzete és közös feladataink Országos Szőlészeti és Borászati Konferencia, Eger Szőnyegi Sándor, Dancsházy Zsuzsanna Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Nagyné Sárdi Éva

Oktatói önéletrajz Dr. Nagyné Sárdi Éva tudományos tanácsadó Kertészettudományi Kar Genetika és Növénynemesítés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1968-1973 Budapesti Műszaki Egyetem, Vegyészmérnöki Kar, Szerves és Biológiai Vegyipari Szak

Részletesebben

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Prof. Dr. Maróti Mihály ( ) Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési

Részletesebben

Konténeres gyümölcsoltványok, 2013. nyár

Konténeres gyümölcsoltványok, 2013. nyár Konténeres gyümölcsoltványok, 2013. nyár Az idei évben megkezdtük konténeres gyümölcsoltványaink forgalmazását, törekedtünk arra, hogy a különleges, védett fajták is jelen legyenek a szortimentünkben.

Részletesebben

Gyenge adottságú és szárazodó termőhelyen történő fa alapanyag termelésének megalapozása VM determinációs projekt

Gyenge adottságú és szárazodó termőhelyen történő fa alapanyag termelésének megalapozása VM determinációs projekt Újabb módszerek az erdészeti termőhely minősítésben Rásó János Csiha Imre Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi Kísérleti Állomás Gyenge adottságú és szárazodó

Részletesebben

A kabakosok betegségei

A kabakosok betegségei A kabakosok betegségei gei Kép: internet Fotó: internet 1 Uborka mozaik vírus Cucumber mosaic virus (CMV) Gazdanövények: Sárgadinnye Görögdinnye Uborka Tökfélék Paradicsom Gyomnövények Dísznövények stb.

Részletesebben

NÖVÉNYNEMESÍTÉSSEL KULTÚRNÖVÉNYEINK SOKFÉLESÉGÉÉRT Matuz János

NÖVÉNYNEMESÍTÉSSEL KULTÚRNÖVÉNYEINK SOKFÉLESÉGÉÉRT Matuz János NÖVÉNYNEMESÍTÉSSEL KULTÚRNÖVÉNYEINK SOKFÉLESÉGÉÉRT Matuz János >420 >140 94 109 Nemzeti fajtalista 2010 FAJTA FAJ MEGNEVEZÉS db % db Szántóföldi növények 1422 41,6 97 Zöldségnövények 843 24,7 47 Gyógy,

Részletesebben

Fajtaválasztás jelentősége a dió és gesztenye termesztésében. dr. Bujdosó Géza NAIK Gyümölcstermesztési Kutató Intézet

Fajtaválasztás jelentősége a dió és gesztenye termesztésében. dr. Bujdosó Géza NAIK Gyümölcstermesztési Kutató Intézet Fajtaválasztás jelentősége a dió és gesztenye termesztésében dr. Bujdosó Géza NAIK Gyümölcstermesztési Kutató Intézet Diónemesítés helyzete Kínában (1 t szárított héjas termésmennyiség) 18 16 1 1 1 8 6

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Jámborné Dr. Benczúr Erzsébet Judit

Oktatói önéletrajz Jámborné Dr. Benczúr Erzsébet Judit Jámborné Dr. Benczúr Erzsébet Judit egyetemi tanár Kertészettudományi Kar Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1967-1972 Kertészeti Egyetem, okleveles kertészmérnök

Részletesebben

Növényvédelmi Tudományos Napok 2015

Növényvédelmi Tudományos Napok 2015 Növényvédelmi Tudományos Napok 05 Budapest 6. NÖVÉNYVÉDELMI TUDOMÁNYOS NAPOK Szerkesztők HORVÁTH JÓZSEF HALTRICH ATTILA MOLNÁR JÁNOS Budapest 05. február 7-8. ii Szerkesztőbizottság Kiss Levente Horváth

Részletesebben

Kajszi járványos betegségei (Monilíniás, sztigminás és tafrinás betegség) Nagy Géza NÉBIH NTAI (SZIE KertK Növénykórtani Tanszék)

Kajszi járványos betegségei (Monilíniás, sztigminás és tafrinás betegség) Nagy Géza NÉBIH NTAI (SZIE KertK Növénykórtani Tanszék) Kajszi járványos betegségei (Monilíniás, sztigminás és tafrinás betegség) Nagy Géza NÉBIH NTAI (SZIE KertK Növénykórtani Tanszék) Uralkodó időjárási körülmények 2013 Szélsőséges (tavaszi) időjárás 2014

Részletesebben

Gyümölcsösök telepítése

Gyümölcsösök telepítése Gyümölcsösök telepítése Területválasztás } Fajtaválasztás Telepítés előkészítése Ültetvény létesítés (Szaporítóanyag előállítása) Telepítés Talajművelés Trágyázás Öntözés Fitotechnika Növényvédelem Betakarítás

Részletesebben

Új zöld ipari technológia alkalmazása és piaci bevezetése melléktermékekből. csontszén szilárd fermentációjával (HU A2-2016)

Új zöld ipari technológia alkalmazása és piaci bevezetése melléktermékekből. csontszén szilárd fermentációjával (HU A2-2016) Új zöld ipari technológia alkalmazása és piaci bevezetése melléktermékekből előállított magas foszfor tartalmú csontszén szilárd fermentációjával (HU09-0114-A2-2016) Edward Someus, Terra Humana Ltd. 2016.Szeptember

Részletesebben

Mit kell tudni az aranyszínű sárgaság szőlő betegségről?

Mit kell tudni az aranyszínű sárgaság szőlő betegségről? Mit kell tudni az aranyszínű sárgaság szőlő betegségről?,hazánkban a NÉBIH a szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, rövidítve: FD) betegséget 2013 augusztusában azonosította Zala megyében a szlovén

Részletesebben

C-VITAMINBAN IGEN GAZDAG A MAGYAR PAPRIKA 80 ÉVVEL EZELŐTT NOBEL-DÍJ IS JÁRT ÉRTE

C-VITAMINBAN IGEN GAZDAG A MAGYAR PAPRIKA 80 ÉVVEL EZELŐTT NOBEL-DÍJ IS JÁRT ÉRTE C-VITAMINBAN IGEN GAZDAG A MAGYAR PAPRIKA 80 ÉVVEL EZELŐTT NOBEL-DÍJ IS JÁRT ÉRTE Ha tehetem, minden nap magyar paprikát eszem! Ki az, aki ezt kijelentheti, hányan lehetünk, akik ismerjük a leghíresebb

Részletesebben

Kertészet korszerűsítése ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével

Kertészet korszerűsítése ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével Tanácsadás Pályázatírás Támogatás lehívása Utókövetés Kertészet korszerűsítése ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével Vidékfejlesztési Program KÓDSZÁM VP-2-4.1.3.2.-16 A vissza

Részletesebben

LEHETŐSÉGÉVEL VP-2-4.1.3.2.-16

LEHETŐSÉGÉVEL VP-2-4.1.3.2.-16 PÁLYÁZAT KERTÉSZET KORSZERŰSÍTÉSE ÜLTETVÉNYTELEPÍTÉS TÁMOGATÁSÁRA ÖNTÖZÉS KIALAKÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGÉVEL VP-2-4.1.3.2.-16 A PÁLYÁZATI KIÍRÁS CÉLJA: A felhívás célja a kertészeti ágazaton belül a gyümölcstermesztés

Részletesebben

Olasz import cseresznyeoltvány ajánlati lista, tavasz

Olasz import cseresznyeoltvány ajánlati lista, tavasz Olasz import cseresznyeoltvány ajánlati lista, 2019. tavasz A + jellel jelölt alany nemes kombinációkra tudok mennyiség függvényében árajánlatot adni. Az árajánlatot EUR-ban adom meg, de fizetni lehet

Részletesebben

AZ ÖKOLÓGIAI SZEMLÉLET SZEREPE A SZILVA FAJTAHASZNÁLATBAN

AZ ÖKOLÓGIAI SZEMLÉLET SZEREPE A SZILVA FAJTAHASZNÁLATBAN AZ ÖKOLÓGIAI SZEMLÉLET SZEREPE A SZILVA FAJTAHASZNÁLATBAN Surányi Dezső történeti-ökológus, botanikus Kecel, Szilvafórum 2017. aug. 3. A gyümölcsfajok és-fajták ökológiai igényeinek pontos ismerete nem

Részletesebben

Az alanyfajták termesztési értékét meghatározó tulajdonságok

Az alanyfajták termesztési értékét meghatározó tulajdonságok Az alanyfajták termesztési értékét meghatározó tulajdonságok Alanyfajták tulajdonságai (Az anyatelepeken) Vesszők beérlelése - a tenyészidő függvénye - befolyásolja a ráoltott nemes érési folyamatait Vesszőhozam:

Részletesebben

Kárpát-medence hagyományos gyümölcsfajtái. Szerkesztette Tóth Magdolna

Kárpát-medence hagyományos gyümölcsfajtái. Szerkesztette Tóth Magdolna Kárpát-medence hagyományos gyümölcsfajtái Szerkesztette Tóth Magdolna Alma Batul Származás: Erdélyből származik Érési idő: szeptember vége október eleje, novembertől márciusig fogyasztható, kiválóan tárolható

Részletesebben

Rózsa katalógus Tearózsa hibridek tel

Rózsa katalógus Tearózsa hibridek   tel Rózsa katalógus 2013. Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel. +36 70 311-6255 www.rozsa.kereskedes.eu rozsa@kereskedes.eu Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel.: +36 70 311-6255 Tearózsa

Részletesebben

Kötelező termesztésben tartási idő

Kötelező termesztésben tartási idő 1. számú melléklet a 7/2008. (I. 19.) FVM rendelethez 1. számú melléklet a 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelethez Támogatásban részesíthető ültetvény fajok Faj Maximális fajlagos telepítési költségek (ezer

Részletesebben

A burgonya y vírussal kapcsolatos nemzetközi kísérlet eredményei (Debrecen-Pallag, )

A burgonya y vírussal kapcsolatos nemzetközi kísérlet eredményei (Debrecen-Pallag, ) A burgonya y vírussal kapcsolatos nemzetközi kísérlet eredményei (Debrecen-Pallag, 1996-5) NAGY GYULA VARGA LAJOS Agrotab Kft. BEVEZETÉS A dohánykutatás nemzetközi szervezetének, a CORESTA-nak a növénykórtani

Részletesebben

TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN A projekt címe: A GMO mentes minőségi takarmány szója termesztés

Részletesebben

ŐSZIBARACK: Champion: bemosottsággal, fehér húsú, magvaváló, nagyon bőtermő. Augusztus utolsó. fogyasztásra, gyümölcslé és befőtt gyártására alkalmas.

ŐSZIBARACK: Champion: bemosottsággal, fehér húsú, magvaváló, nagyon bőtermő. Augusztus utolsó. fogyasztásra, gyümölcslé és befőtt gyártására alkalmas. Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. ŐSZIBARACK: Andosa (Stark Red Gold): Babygold 6: Balkonella nektarin: Champion: Cresthaven: Dixired: Early Redhaven: Elberta: Fantasia: Flavortop: Incrocio

Részletesebben

Növénykórtani problémák kajszin és őszibarackon 2016-ban. Nagy Géza NÉBIH NTAI

Növénykórtani problémák kajszin és őszibarackon 2016-ban. Nagy Géza NÉBIH NTAI Növénykórtani problémák kajszin és őszibarackon 2016-ban Nagy Géza NÉBIH NTAI Uralkodó időjárási körülmények 2013 Szélsőséges (tavaszi) időjárás 2014 Mint 2010, de esetenként problémásabb 2015 Változékony

Részletesebben

MUNKAANYAG. Petesné Horváth Anna. Miként alakíthatjuk az eltelepített oltványok koronáját? A követelménymodul megnevezése: Gyümölcstermesztés

MUNKAANYAG. Petesné Horváth Anna. Miként alakíthatjuk az eltelepített oltványok koronáját? A követelménymodul megnevezése: Gyümölcstermesztés Petesné Horváth Anna Miként alakíthatjuk az eltelepített oltványok koronáját? A követelménymodul megnevezése: Gyümölcstermesztés A követelménymodul száma: 2228-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:

Részletesebben

Dió szaporítás itthon és a nagyvilágban

Dió szaporítás itthon és a nagyvilágban Dió szaporítás itthon és a nagyvilágban Dr. Hrotkó Károly egyetemi tanár hrotko.karoly@kertk.szie.hu Előadásom témakörei A diófajták oltása, szemzése, oltványnevelése Autovegetatív szaporítási módok In

Részletesebben

Budapesti Műszaki Egyetem, Vegyészmérnöki Kar, Szerves és Biológiai Vegyipari Szak

Budapesti Műszaki Egyetem, Vegyészmérnöki Kar, Szerves és Biológiai Vegyipari Szak Dr. Nagyné Sárdi Éva tudományos tanácsadó Kertészettudományi Kar Genetika és Növénynemesítés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1968-1973 Budapesti Műszaki Egyetem, Vegyészmérnöki Kar, Szerves és

Részletesebben

A bal oldali kezeletlen állomány, a jobb oldali Trifenderrel kezelt.

A bal oldali kezeletlen állomány, a jobb oldali Trifenderrel kezelt. A Trifender alkalmazása a burgonyában. Készítette: Osváth Zoltán email:osvathz@enternet.hu A Trifender egy hiper parazita gomba, amely készítmény a Trihoderma asperellum gomba egy agresszív törzsét tartalmazza.

Részletesebben

75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet. A támogatás célja. Fogalmak

75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet. A támogatás célja. Fogalmak 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból ültetvények korszerűsítéséhez, telepítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2012.08.09. 12:00-kor. Érvényes: 2012.08.16-ig. Várható frissítés: 2012.08.16. 12:00-kor.

Részletesebben

A díszkertész ágazat kutatási és innovációs kilátásai 2014-2020 közötti időszakban

A díszkertész ágazat kutatási és innovációs kilátásai 2014-2020 közötti időszakban A díszkertész ágazat kutatási és innovációs kilátásai 2014-2020 közötti időszakban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Budapest, 2014. szeptember

Részletesebben

AZ ELSŐ TABLETTA FORMÁJÚ BIOSTIMULÁNS

AZ ELSŐ TABLETTA FORMÁJÚ BIOSTIMULÁNS AZ ELSŐ TABLETTA FORMÁJÚ BIOSTIMULÁNS Csak egy Click Jótékony mikrobiológia A növény fejlődését elősegítő rizobaktérium Szerves összetevők Starter hatás Biostimuláns hatás Növeli a növény stressztűrő képességét.

Részletesebben

Őszi munkák a gyümölcsöskertben, szőlőben

Őszi munkák a gyümölcsöskertben, szőlőben Őszi munkák a gyümölcsöskertben, szőlőben Fákkal, cserjékkel kapcsolatos őszi teendők: - Az évi utolsó fűnyírás (ha szükséges), a gyep szellőztetése, a kaszálék felhasználása (mulcs, komposzt) - A lehullott

Részletesebben

Készítette: Kiliti Barbara

Készítette: Kiliti Barbara Készítette: Kiliti Barbara Vízkultúrás kísérletek A vízkultúrás kísérletek alapvetően a növény minőségi és mennyiségi ásványianyag-szükségletét és az ezekből adódó hiánybetegségeket megállapító növényélettani

Részletesebben

PALESITS FAISKOLAI KFT.

PALESITS FAISKOLAI KFT. Import szilvaoltvány ajánlati lista, 2018. ősz Fytos Faiskola (CZ) Árak és fizetési feltételek: árajánlat kérés esetén mennyiségtől függően kalkulálunk árakat és azok Vevők részéről való elfogadása után,

Részletesebben

A szőlő aranyszínű sárgaság betegség (Flavescence Dorée) Kiemelt fontosságú feladat a területek folyamatos monitorozása

A szőlő aranyszínű sárgaság betegség (Flavescence Dorée) Kiemelt fontosságú feladat a területek folyamatos monitorozása A szőlő aranyszínű sárgaság betegség (Flavescence Dorée) Kiemelt fontosságú feladat a területek folyamatos monitorozása Útmutató a jó gyakorlatok felhasználásához A projekt az Európai Unió Horizon 2020

Részletesebben

Közlemény: Megjelent Magyarországon a szőlő legpusztítóbb fitoplazmás betegsége, az aranyszínű sárgaság Grapevine flavescence dorée (FD)

Közlemény: Megjelent Magyarországon a szőlő legpusztítóbb fitoplazmás betegsége, az aranyszínű sárgaság Grapevine flavescence dorée (FD) Közlemény: Megjelent Magyarországon a szőlő legpusztítóbb fitoplazmás betegsége, az aranyszínű sárgaság Grapevine flavescence dorée (FD) Az aranyszínű sárgaság betegség első, azonosított előfordulása Magyarországon

Részletesebben

Ökológiai igény. Növekedési sajátosságok. Birs fajtakutatás. Táplálkozásbiológiai érték Konstantinápolyi

Ökológiai igény. Növekedési sajátosságok. Birs fajtakutatás. Táplálkozásbiológiai érték Konstantinápolyi Birsfajták megfigyelése génbankokban Összeállította: Dr. Szabó Tibor Tápiószele 2014. 10. 21. Ökológiai igény Elő- és Közép-Ázsiából származik Meleg- és fényigényes gyümölcsfaj Téli lehűlésektől (-20 -

Részletesebben

Zöldebbé és élhetőbbé tehetik a magyar városokat

Zöldebbé és élhetőbbé tehetik a magyar városokat 1. oldal (összes: 7) A technikai fejlődés üteme elképesztő méreteket ölt, a városokat pedig minden eddiginél többen és sűrűbben lakják ismeretesek a tények, amelyek egyúttal azt is jelentik: sosem volt

Részletesebben

Nyomon követett kajszik

Nyomon követett kajszik Kiss Gábor igazgató bemutatkozó előadásában elmondta, hogy a cég alakításakor olyan termesztési és integrátori modellt akartak létrehozni, ami gyors és hatékony alkalmazkodást tesz lehetővé. Ennek részeként

Részletesebben

25/2010. (X. 20.) VM rendelet a növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet módosításáról

25/2010. (X. 20.) VM rendelet a növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet módosításáról 25/2010. (X. 20.) VM rendelet a növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet módosításáról Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló

Részletesebben

Tendenciák és fejlesztési. Dr. Hrotkó Károly

Tendenciák és fejlesztési. Dr. Hrotkó Károly Tendenciák és fejlesztési eredmények a gyümölcsszaporítóanyag előállításban Dr. Hrotkó Károly A magyar gyümölcsfaiskolai termesztés SWOT analízise Erősségek Tradíció, jól képzett szakemberek. Optimális

Részletesebben

kollektív beruházás esetén maximum 150 millió Ft 2/A 13,1 milliárd Ft

kollektív beruházás esetén maximum 150 millió Ft 2/A 13,1 milliárd Ft Pályázati felhívás: Támogatási intenzitás: Támogatás mértéke: Rendelkezésre álló forrás: Támogatott projektek száma: Területi korlátozás: Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés

Részletesebben

A versenyképes gyümölcs- és kajszitermesztés feltételrendszere

A versenyképes gyümölcs- és kajszitermesztés feltételrendszere DEBRECENI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Gazdálkodástudományi Intézet Dr. Apáti Ferenc, egyetemi docens A versenyképes gyümölcs- és kajszitermesztés feltételrendszere KAJSZIBARACK TANÁCSKOZÁS ÉS FAJTABEMUTATÓ

Részletesebben

Részvételi kutatás a hazai ökogazdálkodás fejlesztéséért Dr. Dre ler Dóra, üg vezető

Részvételi kutatás a hazai ökogazdálkodás fejlesztéséért Dr. Dre ler Dóra, üg vezető Részvételi kutatás a hazai ökogazdálkodás fejlesztéséért Dr. Dre ler Dóra, üg vezető OMÉK Budapest, 2015. szeptember 25. Idővo al Célunk: A e zetközi szi tű tudományos kutatás elő ozdítása a hazai ökológiai

Részletesebben

Aktualitások a növényvédelemben

Aktualitások a növényvédelemben Aktualitások a növényvédelemben Zsigó György Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Agromulti Kereskedőház Kft. Bugyi, 2019. 01.14. Aktuális teendők Fás részeken is áttelelnek: Lisztharmatok

Részletesebben

www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme

www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme Fusilade Forte Az első és ma is egyik leghatékonyabb szuperszelektív posztemergens egyszikű irtó a Fusilade Forte. A legjobb hatás a gyomok intenzív

Részletesebben

Akáckutatás a NAIK-ERTI Püspökladányi Kísérleti Állomásán. Csiha Imre, Keserű Zsolt, Rásó János

Akáckutatás a NAIK-ERTI Püspökladányi Kísérleti Állomásán. Csiha Imre, Keserű Zsolt, Rásó János Csiha Imre, Keserű Zsolt, Rásó János Az akác hazai múltja Európai megjelenése Jean Robin francia botanikus nevéhez köthető az 1600-as évek elején. A ma élő legidősebb akácfa ismereteink szerint Bábolnán

Részletesebben

FOTÓDOKUMENTÁCIÓ. Kedvezményezett: Sarkpont Zrt. (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u.16-18.) Pályázati azonosító: GOP-1.1.

FOTÓDOKUMENTÁCIÓ. Kedvezményezett: Sarkpont Zrt. (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u.16-18.) Pályázati azonosító: GOP-1.1. FOTÓDOKUMENTÁCIÓ Kedvezményezett: Sarkpont Zrt. (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u.16-18.) Pályázati azonosító: GOP-1.1.1-08/1-2008-0104 Záró Projekt Előrehaladási Jelentés Időszak: 2011.09.30-2012.03.30. Kommunikációs

Részletesebben

Görögországi tanulmányút, Intenzív dióültetvények, 1. rész

Görögországi tanulmányút, Intenzív dióültetvények, 1. rész Görögországi tanulmányút, 2018. 05. 03. Intenzív dióültetvények, 1. rész 1. 7 x 5 m tenyészterületű ültetvény, Topeiros Az 1. ültetvény 6.-7. éves. Két amerikai fajta a Chandler és a Hartley alkotja. Egymást

Részletesebben