Különleges megoldások és kínálat
|
|
- Elemér Boros
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Saját vállalkozásában jól hasznosította korábbi szakmai kapcsolatait, Bereznai Roland okleveles kertészmérnök ugyanis 15 évig vezette a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar kísérleti és tanüzemének gyümölcsfaiskoláját Soroksáron. Ott olyan aprólékos munkát, mint az állami elsimerésre bejelentett fajták szaporítását is vállalták a Nébih Kertészeti Növények Fajtakísérleti Osztálya jogelődjének. Ezt a munkát a megbízó kívánságára még egy ideig saját faiskolájában is folytatta, majd a Növényi Diverzitás Központ (Nödik) irányításával működő templomkert programhoz szaporít régen a Kárpát-medencében termesztett fajtákat. Ebben a gyümölcsész kezdeményezésben a hazai génbankokban őrzött fajtákat igyekeznek több helyre is kiültetni a számukra alkalmas termőhelyeken, hogy biztonságosan fennmaradjanak, és az érdeklődők jobban megismerhessék régi értékes fajtáinkat. Bereznai Roland számos törzsfát is fenntart ehhez a munkához, illetve kis tételben, kertészeti árudáknak szaporítja a régi fajtákat. A templom kert programhoz kapcsolódó gyűjtőutakon is részt vesz, legközelebb a Balaton-felvidéket járják be, gyümölcsfák után kutatva. Kísérletezik mogyorószemzéssel is, nagy gyümölcsű, ehető galagonyát szaporít, van nála fehér eper, házi berkenye, dió a hazai gyümölcsfajok mellett. Igyekszik egyszerűsíteni, és biztonságosabbá tenni a tevékenységet, most ezért a diót oltva vásárolja, illetve mandulából csemetét ültet, nem maga neveli a magoncokat. 1. oldal (összes: 6)
2 Szigorú forgóban A faiskolában nagyon szigorúan 10 éves forgót tart, saját és bérelt 0,8 hektáros földdarabokon, a Duna árterületén, teljesen szűz területen. Ahol éppen nem faiskola van, ott is megtartja saját nevén a földbérletet, de másnak adja ki művelésre a területet úgy, hogy csak gabona és kukorica kerülhet a vetésforgóba. Amikor visszaér az eredeti faiskolai táblába, azon belül változtatja a különböző fajok helyét, mert a kajszi pédául rendkívül érzékeny a talajuntságra. Mindenütt kiépítette az öntözési lehetőséget, tápanyagfeltöltésre pedig csak szerves trágyát juttat ki, igen nagy adagban. Faiskolában viszonylag egyszerű a növényvédelem, a lombot kell egészségesen megőrizni. Baktériumos gyökérgolyva eddig csak néhány mirobalánon fordult elő nála, ami csak a kitermelés után derül ki. Az USA-ban a kórokozó ellen Ag robacterium radiobacteranta gonista baktériumot vetnek be, de ez a kezelés nem engedélyezett az Európai Unióban. A szakirodalom szerint a gyökérgolyva ellen antibiotikumot is lehet használni, ezért kísérletképpen eseti engedélyt kért a Kasuminra. A szer 10 százalékos oldatába mártja be a vadcsemete gyökerét, illetve szilvát permetezett vele. Az első eredmények az idei kitermeléskor lesznek értékelhetők. A gombás betegségek közül a tafrinás levélfodrosodás okozza a legnagyobb gondot, cseresznyében és meggyben a blumeriellás levélfoltosság, valamint a legtöbb fajnál a lisztharmat, továbbá a rágó és szívó kártevők ellen kell védekezni. Mint a gyümölcstermesztésben, a faiskolában is a gyakori szemrevételezés a növényvédelem alapja, időben észre kell venni a fertőzést. 2. oldal (összes: 6)
3 Alanyok újrafölfedezve Saját törzsanyagot az említett régi fajtákból tart fenn, illetve hazánkban új körtealanyt kezd használni, ezeken kívül az alapanyagot vásárolja. Tapasztalatai alapján az alanyválasztásnak sokkal nagyobb a jelentősége, mint amit sokan tulajdonítanak neki, a kajszi- és a szilvafajták ugyanis nem férnek össze mindegyik alannyal. Könnyen lehet, hogy a kajszi gutaütésé ben is szerepet játszik ez a jelenség. Alanynemesítés több helyen is folyt hazánkban, Cegléden mirobalán-, sajmeggy-, vadcseresznye- és vadkajszimagoncalanyokat, Érden a Kisnánai lószemű és a Fehér besztercei szilvafajtákat, a volt Kertészeti Egyetemen pedig Hrotkó Ká roly nemesítette sajmeggyeket (Magyar, Egervár, Bog dány) vizsgáltak, ezekről pontosan tudjuk, mely fajtákkal férnek össze. Óriási különbség tapasztalható a nemes fajták eredésében a különböző alanyokon, és ez a különbség később is megmarad. Ezt a tudást alkalmazni kellene napjaink faiskolai gyakorlatában is, vallja Bereznai Roland. Ő Németországból is vásárol vírusmentes kökényszilva- (Prunus insititia) alanyt, a St. Julien INRA 2-t az amerikai eredetű szilvafajták számára, az Európából származó fajták összeférnek a nálunk rendszeresen használt miroba lánnal. Ez már oltványkorban jól látható a fajták szemzéseredésén, az oltványok növekedésén, erőnlétén. Kökényszilva a Bódi szilvaés a Potyó szilva is, ezek jól összeférnek a do mestica szilvákkal és a ringlókkal. Mi robalánon a Besz terceiés a Csacsaki-fajták érzik jól magukat. Bereznai Roland vegetatív alanyt az ára miatt nem használ, a saját szaporításhoz pedig termesztő-be ren dezés, különleges párásítás kellene. A GF 655/2és a St. Julien INRA2 Prunus in sititia-hibrid, a GF 8/1 a Prunus cerasiferaés az amerikai Pru nus munsoniana hibridje, ezen a Bluefre, a Stanleyés a Presidentered jól. 3. oldal (összes: 6)
4 Másik újdonsága a Pyrus betulifolia körtealany, amelyet az egyetemen még Probocskai Endre professzor kezdett vizs gálni, és két változatot sze lektált. A nyírlevelű körte Kí nából származó faj, általáno san használják a nashi alanyá ul, de a hazai vizsgálatok sze rint is összefér a nemes kör tékkel, emellett jól bírja a meszet és a szárazságot. Fais kolai előnye, hogy a gyö kérze te bojtos, és szemzéskor jól adja a héját, ráadásul a lomb ja is egészséges, nem fogé kony a varasodásra, a rozsdá ra, sem a tűzelhalásra. 4. oldal (összes: 6)
5 Levél fonáka erősen szöszös, ezért a rágó kártevők is kerülik. Termése egészen apró. Egye lőre csak CAC-oltvány készül het belőle, mert nem vírus mentes a fa, állami elismerés re viszont nem kell bejelen teni, mert szerepel az uniós fajtajegyzéken. Bereznai Roland almához sokféle alanyt használ, megta lálhatók M9, M4, MM111 és MM106 alanyon is ugyan azok a fajták, illetve a nosztal giafajtákat inkább a tám rend szer nélkül megálló, erősebb alanyokra szemzi. Az árudákban vásárlók igényeinek ki szolgálására az őszibarackot vadőszin és keserűmandulán is szaporítja, a körtét vadkör tén és birsen. Árudáknak, egységáron Az oltványokat egységáron adja el az árudáknak, most nettó 800 forintért. Nem könnyű így gazdaságosan működni, korábban félállásban dolgo zott a faiskola mellett, és most is azt tervezi. Mint mondja, sokan csodálkoznak az ár képzésén, mert nagyon elté rő az egyes fajok eredési ará nya (az almáé, körtéé 90 százalék, a csonthéjasoké pedig nagyon rapszodikus), de ilyen kis tételnél csak a saját mun káját nehezítené, ha minden nek külön ára volna. Amúgy az árudákba való értékesítés is nehézkes: amikor nincs te lepítési támogatás, mindenki nekik akar eladni, pedig még a tavalyi áru sem fogyott el. Ha bekonténerezik, akkor ér tékes fákat tudnak venni a vásárlók, de a tavalyi szabad gyökerű anyag értéktelenné válhat. Ő a megmaradt cseresznyébe magasan díszcseresznyét szemez most. Az árak folyamatosan, lassan emelkedtek az utóbbi évtizedben, de most túlkínálat alakult ki, van, aki visszatért a pár évvel ezelőtti árakhoz. Ez azonban csak a faiskolások közti versenyben érződik, az árudákban nem lettek olcsóbbak a csemeték. Amit nem tud az árudák nak értékesíteni, azt azoknak a termesztőknek ajánlja fel, akik tőle vették az oltványo kat a gyümölcsösükbe. Pótlásra általában elkelnek az oltványok. Amúgy a telepítéshez előrendelésre készít oltványokat, de az sem köny nyebb terület, mert nincs ál landó telepítési támogatás, a pályázatokat pedig általában rendkívül rövid futamidővel írták ki. A gyors rendelésnek téli kézbenoltással lehet meg felelni, ami többnyire az alma, körte, meggy és szilva esetében lehet nyereséges a faiskolásnak. A tájfajták sokak érdeklő dését kelthetik föl, ezért az idén honlapot indít, és bele vág a csomagküldésbe is. 5. oldal (összes: 6)
6 Különlegességek Almából és szilvából külön tünteti föl a nosztalgiafajtákat, a legtöbb, 22 régi fajtát almából szaporít. Többek között a Danzigi bordás, a Fahéjalma, a Kanadai kormos renet, az Illatos rozmaring vagy az Őszi pogácsa nevét említjük ízelítőül a listából. Szilvából megtalálható nála többek között a Besztercei muskotály, a Vörös szil va, a Fehér szilva, cseresznyéből a Szomolyai fekete, a Drogán sárga cseresznye, körtéből a Citromkörte és a Ferenc vérbélű. Szerző: Horváth Csilla Közzététel ideje: , szerda, 14:19 A forrás webcíme: 6. oldal (összes: 6)
Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben
Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben 2013 július 16-án több mint százan vettek részt a Gyümölcstermesztési
Gyümölcs szaporítóanyagok
Gyümölcs szaporítóanyagok avagy, mi lehet az oka a nem eredésnek? Háttér: magyar, vagy külföldi szaporítóanyag? Sarlóspuszta, 2017. 03. 16. PALESITS FAISKOLAI KFT. Palesits Zsolt 06 30 557 3964 palesitsfaiskola@gmail.com
Gyümölcstermő növények szaporítása. Szaporítás: a termesztett növények életfolyamatainak újrakezdésére irányuló tevékenység.
Gyümölcstermő növények szaporítása Szaporítás: a termesztett növények életfolyamatainak újrakezdésére irányuló tevékenység. Főbb típusai: ivaros (generatív), ivartalan (vegetatív), mikroszaporítás. Szaporítóanyag:
Bokor faiskola évi őszi ajánlata
Bokor faiskola 2017. évi őszi ajánlata http://www.bokorfaiskola.hu (Készült: 2017.12.23 08:30:26) ELŐZETES RENDELÉSEKET FOLYAMATOSAN FELVESZÜNK! ---- GYÜMÖLCSFÁK --- 1 köteg 10 darab fát tartalmaz. ALMA
Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet
Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet dr. Bujdosó Géza NAIK Gyümölcstermesztési Kutató Intézet Árutermelő gyümölcsültetvények kritériumai min.
Intézmény neve Székhely Génmegőrzési téma
Intézmény neve Székhely Génmegőrzési téma Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Vírusmentes gyümölcs törzsültetvények a Fás gyümölcs géngyűjteményi tételek megőrzése Intézet Kht. Cegléd (kajszi,
A gyümölcstermesztésben alkalmazott művelési rendszerek
A gyümölcstermesztésben alkalmazott művelési rendszerek A művelési rendszer fogalma és elemei A koronaformák csoportosítása A fontosabb koronaformák, szerkezetük és jellemzőik Szerkesztette: Simon Gergely
Az ültetvényanyagok előállítása. Fajtafenntartás, fajtagyűjtemények. dugványt. termő törzsültetvény. dugvány. dugványiskola. dugvány csemete.
Gyümölcsfaiskola Gyökeres gyümölcs szaporítóanyagot előállító szaporító terület, a rajta lévő növényállománnyal, törzsültetvénnyel, felszerelésekkel, épületekkel, amelynek működését a minősítő intézet
az Elvira-major és génbanki, gyümölcsnemesítő tevékenysége
Javaslat az Elvira-major és génbanki, gyümölcsnemesítő tevékenysége az Érdi települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: (név) (aláírás) Kelt: Érd, 2018... (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.
MEGHÍVÓ BIOKERTÉSZET TANFOLYAM KRISNA-VÖLGYBEN. Idıpontok: (4 független hétvége, más-más programmal, jelentkezni mindegyikre külön-külön kell!
Idıpontok: (4 független hétvége, más-más programmal, jelentkezni mindegyikre külön-külön kell!) 1. 2013. március 9-10. 2. 2013. április 13-14. 3. 2013. július 27-28. 4. 2013. szeptember 7-8. Helyszín:
Keressünk jó termőhelyet a mandulának
Irán, Irak, Törökország, Szíria, Libanon, Kazahsztán, Üzbegisztán hegyeiben találhatók természetes élőhelyei. Az ókorban az egyik legfontosabb mezőgazdasági termék volt, széles körben termesztették a Földközi-tenger
A Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták szerepe napjainkban
A Kárpát-medence A Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták szerepe napjainkban Összeállította: Dr. Szabó Tibor Tápiószele, 2015. 10. 20. Európa legrégibb kultúrája növénytermesztés 8 000 év
Kötelező termesztésben tartási idő
1. számú melléklet a 7/2008. (I. 19.) FVM rendelethez 1. számú melléklet a 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelethez Támogatásban részesíthető ültetvény fajok Faj Maximális fajlagos telepítési költségek (ezer
Szilva alany-nemes kombinációk növekedési erélyének vizsgálata The study of the vigour of the rootstocks plum variety combinations
Szilva alany-nemes kombinációk növekedési erélyének vizsgálata The study of the vigour of the rootstocks plum variety combinations Czinege Anikó Kertészeti Tanszék, Kertészeti Főiskolai Kar, Kecskeméti
Hagyományos gyümölcsösök létrehozásának támogatása a Zala Termálvölgyében
Hagyományos gyümölcsösök létrehozásának támogatása a Zala Termálvölgyében A hagyományos gyümölcsösök lehetséges szerepe a vidéki gazdaságfejlesztésben szakmai konferencia 2012.08.30., Nagygörbő Zala Termálvölgye
A csonthéjasok betegségei. gei
A csonthéjasok betegségei gei 1 Prunus (cseresznye, meggy) nekrotikus gyűrűsfoltossága (Kertész) Kórokozó: Prunus necrotic ring spot virus, PNRSV Gazdanövények: cseresznye meggy szilva őszibarack kajszibarack
Tantárgyi követelményrendszer a 2013/14. tanév őszi félévére
Kertészettudományi Kar DÍSZNÖVÉNYTERMESZTÉSI ÉS DENDROLÓGIAI TANSZÉK ügyintéző: Magyar Lajos telefon: +36-1-482-6506 fax. +36-1-482-6333 e-mail: lajos.magyar@uni-corvinus.hu ikt. sz.: KETK DDT 0590/2012.
GYÜMÖLCSÖS ÜLTETVÉNYEK ÖSSZEÍRÁSA, 2017
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26. -a alapján
Az együttműködés célja. A jelentkezés feltételei. A bemutatókertek célja. A NöDiK vállalt feladatai. A jelentkező vállalja
H a tudnám is, hogy holnap lesz a világvége, azért m a m ég ültetnék egy alm afácskát Az együttműködés célja Gyümölcsész megállapodás keretében elért eredmények és a jelentkezési feltételrendszer módosításának
Őszi munkák a gyümölcsöskertben, szőlőben
Őszi munkák a gyümölcsöskertben, szőlőben Fákkal, cserjékkel kapcsolatos őszi teendők: - Az évi utolsó fűnyírás (ha szükséges), a gyep szellőztetése, a kaszálék felhasználása (mulcs, komposzt) - A lehullott
1. melléklet a 35/2010. (IV. 9.) FVM rendelethez
1. melléklet a 35/010. (IV. 9.) FVM rendelethez A B C D E F G H I J K Maximális Kötelező Elvárt Legkisebb Legkisebb Ültetvény Intenzív ültetvény Öntözési követelmények fajlagos termesztésb hozamok a támogatható
ÚJDONSÁG Megjelent 2014-ben
ÚJDONSÁG Megjelent 2014-ben A könyv összefoglalja a gyümölcstermő növények környezeti igényeire vonatkozó ismereteket, segítséget nyújtva evvel az adott gyümölcsfaj számára alkalmas terület kiválasztásához,
Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról
Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról 2016-tól a Vidékfejlesztési Program keretében vehető igénybe a mezőgazdasági
óra/félév óra/félév előadás gyakorlat A félév végi számonkérés típusa: A vizsga típusa: szóbeli Kreditérték: 4 aláírás megszerzése + vizsgajegy
Iktatószám: KETK-DDT/109-1/2016. Tételszám: 37 Mellékletek: 2 db Tantárgyi követelményrendszer a 2016/17. tanév őszi félévére A tantárgy neve: Faiskolai termesztés angolul: Nursery of Woody Plants németül:
Aktualitások a növényvédelemben
Aktualitások a növényvédelemben Zsigó György Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Agromulti Kereskedőház Kft. Bugyi, 2019. 01.14. Aktuális teendők Fás részeken is áttelelnek: Lisztharmatok
MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán
MSBÁL. hõs kisegér Huszti Zoltán nek 12 Marsch lt egy - szerélt a kam - ra sar - ka mé - lyén, Laczó Zoltán Vince lt egy - szerélt egy órus ora hõs kis - e-gér. Hosz - szú far - ka volt és büsz - ke nagy
megrendelő neve : cím: cím, telefonszám:
nettó egységár (Ft) megrendelt db érték Ft visszaigazol t db érték Ft megrendelő neve : cím: emailcím, telefonszám: NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet Érdi Állomás 2015 őszi oltvány nagykereskedelmi
MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK
Mezőgazdasági alapismeretek 0611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM I. Tesztfeladatok
Gyümölcsök metszése és koronaformái
Gyümölcsök metszése és koronaformái Művelési rendszer Telepítési rendszer Termőfelület- és termésszabályozás Ültetési rendszer tőtávolság Faalak Sorés Törzsmagasság és koronaforma Metszés Növekedés- és
A 2009. évi állami génmegőrzési feladatok támogatását elnyert pályázok listája
A 2009. évi állami i feladatok támogatását elnyert pályázok listája Pályázó neve Pályázó címe Elnyert Génmegőrzési téma támogatás (Ft) 5 B Bt. 2028 Pilismarót, Dózsa György u. 42. 352.000 Fekete nyár Agrimart
75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet. A támogatás célja. Fogalmak
75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból ültetvények korszerűsítéséhez, telepítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,
Régi gyümölcsfajták szerepe a biodiverzitás fenntartásában
2015.10.09. Régi gyümölcsfajták szerepe a biodiverzitás fenntartásában Összeállította: Dr. Szabó Tibor Tájfajták kialakulása Kultúrnövényeink nem Európai eredetűek A legtöbb fajtőshonosnak kell mondanunk
Tendenciák és fejlesztési. Dr. Hrotkó Károly
Tendenciák és fejlesztési eredmények a gyümölcsszaporítóanyag előállításban Dr. Hrotkó Károly A magyar gyümölcsfaiskolai termesztés SWOT analízise Erősségek Tradíció, jól képzett szakemberek. Optimális
Régi gyümölcsfajták szerepe a biodiverzitás fenntartásában
Régi gyümölcsfajták szerepe a biodiverzitás fenntartásában Összeállította: Dr. Szabó Tibor Biodiverzitás Az élőlények sokféleségét jelenti Agrobiodiverzitás alatt a termesztett növények sokféleségét értjük
Augusztusi őszibarackok
A hónap témája Gyümölcstermesztés ROVATVEZETŐ: Dr. Szalay László Augusztusi őszibarackok Dr. Szalay László SZIE Kertészettudományi Kar, Gyümölcstermő Növények Tanszék, Budapest Az őszibarack fő fogyasztási
4. A növényvédő szer felhasználására vonatkozó előírások:
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 Fax: 06/1/246-2960 E-mail: nti@nebih.gov.hu www.nebih.gov.hu
Termő, földlabdás gyümölcsfák (3-4 évesek)
Termő, földlabdás gyümölcsfák (3-4 éves) Törzsmagasság Ősz 2014. eladható db Nettó ár Ft/db Növényfajta Blokk Sor Kronprinz Rudolf (Malus com. 'Antonowka') SZ B11 alma v,k 2 5900 Mollies delicios (Malus
A kabakosok betegségei
A kabakosok betegségei gei Kép: internet Fotó: internet 1 Uborka mozaik vírus Cucumber mosaic virus (CMV) Gazdanövények: Sárgadinnye Görögdinnye Uborka Tökfélék Paradicsom Gyomnövények Dísznövények stb.
É R T É K E L Ő Ö S S Z E S Í T Ő L A P
A legszebb konyhakertek programba Név:.. Méret... m 2 Helyezés: Lánykori név:.. által benevezett.. alatt található kertről. Cím:. Telefon:... E-mail cím:. Kertet művelők száma összesen:. fő Több generáció
(alma, körte, birs, naspolya) (cseresznye, meggy, őszibarack, kajszi, szilva) Héjasok (dió, mandula)
H a tudnám is, h ogy h olnap lesz a v ilágvége, az a z ért m a m ég ültetnék egy alm afácskát A bemutatókertek célja A Gyümölcsész megállapodás ban elért eredmények összegzése Veres Emese gyümölcsész koordinátor
A Gyümölcsész megállapodás ban elért eredmények
Ha tudnám is, hogy holnap lesz a világvége, azért ma még ültetnék egy almafácskát A Gyümölcsész megállapodás ban elért eredmények Veres Emese gyümölcsész koordinátor 2017. október 26. Növényi Diverzitás
Gyümölcstermesztésünk jelenlegi helyzete
Gyümölcstermesztésünk jelenlegi helyzete A gyümölcsfélék: fásszárú (kivéve a szamóca), több éves, nyersen vagy feldolgozva élvezettel fogyasztható nagy beruházási igényű, fajlagos költségű és fajlagos
Kihal a kajszi: kutatás a termesztőkkel együtt
Ennek a régóta kutatott, de mindeddig megoldatlan problémának a feltárására és megoldására több konzorciumi kutatást indított a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési
Eredetvédelmi Fórum. Helvécia, április 24. Eredetvédelem, Fajtanevek, Növényfajták. Pernesz György. Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság
Eredetvédelmi Fórum Helvécia, 2017. április 24. Eredetvédelem, Fajtanevek, Növényfajták Pernesz György A szaporítás és forgalmazás feltételei: A fajta forgalmazás törvényes feltétele az EU tagországokban
Arany Zsombos Drink Kft. Szilva Pálinka Szilva 42,0% Arany Zsombos Drink Kft. Fekete szeder pálinka Szeder 42,0% Arany
Nevező Pálinka megnevezése Alkategória alc fok besorolás Muthné Kton Mária Merlot borseprő Kék Szőlő 44,0% Heilmann-né Muth Erzsébet Kékfrankos borpárlt Kék Szőlő 44,0% Kevevára Pálinkaház Irsai Olivér
Destillata 2009 - Magyar érmek 2009. március 16. Utolsó frissítés 2009. március 16.
Destillata 2009 - Magyar érmek 2009. március 16. Utolsó frissítés 2009. március 16. A 2009-es ausztriai Destillata ismét sikereresen zárult a magyar résztvevõknek, az Agárdi pálinkafõzde elnyerte a legjobb
HunDeszt Pálinkaverseny 2007. aranyérmes pálinkák
HunDeszt Pálinkaverseny 2007. aranyérmes pálinkák Agárdi Pálinkafőzde Kft. Bock Syrah Törkölypálinka (40%) arany Agárdi Pálinkafőzde Kft. Cigánymeggy Pálinka (40%) arany Agárdi Pálinkafőzde Kft. Erdei
8. számú melléklet FOGALOMJEGYZÉK
8. számú melléklet FOGALOMJEGYZÉK 1. aktív mezőgazdasági termelő: a mezőgazdasági termelők részére nyújtandó közvetlen támogatás igénybevételére vonatkozó szabályokról szóló 8/2015. (III.13.) FM rendeletben
Gyümölcsösök telepítése
Gyümölcsösök telepítése Területválasztás } Fajtaválasztás Telepítés előkészítése Ültetvény létesítés (Szaporítóanyag előállítása) Telepítés Talajművelés Trágyázás Öntözés Fitotechnika Növényvédelem Betakarítás
Kárpát-medence hagyományos gyümölcsfajtái. Szerkesztette Tóth Magdolna
Kárpát-medence hagyományos gyümölcsfajtái Szerkesztette Tóth Magdolna Alma Batul Származás: Erdélyből származik Érési idő: szeptember vége október eleje, novembertől márciusig fogyasztható, kiválóan tárolható
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2012.08.09. 12:00-kor. Érvényes: 2012.08.16-ig. Várható frissítés: 2012.08.16. 12:00-kor.
Javaslat a [Cserépfalu szőlő és gyümölcskultúrája című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a [Cserépfalu szőlő és gyümölcskultúrája című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Fila József(név).....(aláírás) Cserépfalu,2015
LEHETŐSÉGÉVEL VP-2-4.1.3.2.-16
PÁLYÁZAT KERTÉSZET KORSZERŰSÍTÉSE ÜLTETVÉNYTELEPÍTÉS TÁMOGATÁSÁRA ÖNTÖZÉS KIALAKÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGÉVEL VP-2-4.1.3.2.-16 A PÁLYÁZATI KIÍRÁS CÉLJA: A felhívás célja a kertészeti ágazaton belül a gyümölcstermesztés
Mogyoró, mandula - megtermelni nehezebb, mint eladni
Mint a statisztikákból kiderül, mogyoró és mandulát apróbb területeken ültettek, nehéz a számbavételük - mondta el Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára. Szerencsére a területalapú
Hagyományos aszalás a szatmári szilva hazájában. A gyümölcs szedése aszaláshoz A gyümölcs tisztítása Muhari Zoltán
Hagyományos aszalás a szatmári szilva hazájában A gyümölcs szedése aszaláshoz A gyümölcs tisztítása Muhari Zoltán Az aszalás Az aszalás: az egyik legősibb tartósítási módszer. A répacukor megjelenéséig
Tenyészedényes szilvafajták és alanykombinációik fenofázisai ( )
Tenyészedényes szilvafajták és alanykombinációik fenofázisai (2011-2013) Czinege Anikó 1 - Soltész Miklós 1 - Nyéki József 2 1 Gyümölcstermesztési Szakcsoport/Kertészeti Tanszék, Kecskeméti Főiskola 2
Alanyhasználat Ugocsa és Bereg megyék kajszi termesztésében
Acta Beregsasiensis 2010/2 223 Gé c s e Má t y á s * 1 Alanyhasználat Ugocsa és Bereg megyék kajszi termesztésében Rezümé Jelen munkám célja az Ugocsa és Bereg megyék kajszitermesztésben használatos alanyainak
MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK
Mezőgazdasági alapismeretek emelt szint 1321 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
A hazai szilva fajtahasználat lehetőségei és korlátai NAIK-MKSZN (Cegléd) Surányi Dezső. Cegléd, szeptember 1.
A hazai szilva fajtahasználat lehetőségei és korlátai NAIK-MKSZN (Cegléd) Surányi Dezső Cegléd, 2016. szeptember 1. A Római Birodalomban egyetlen szilva ábrázolás (Balácapuszta) A Kárpát-medence alkalmas
Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Átoktató SZIE-KETK Projektszervezet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1998-1993 Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészettudományi Kar, Nappali Tagozat Termesztési
AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA
LVI. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 1425-1688. OLDAL 2006. június 20. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1104 FT TARTALOM I. RÉSZ Személyi rész II. RÉSZ Törvények, országgyûlési határozatok, kormányrendeletek
Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Átoktató SZIE-KETK Projektszervezet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1998-1993 Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészettudományi Kar, Nappali Tagozat Termesztési
Növénykórtani problémák kajszin és őszibarackon 2016-ban. Nagy Géza NÉBIH NTAI
Növénykórtani problémák kajszin és őszibarackon 2016-ban Nagy Géza NÉBIH NTAI Uralkodó időjárási körülmények 2013 Szélsőséges (tavaszi) időjárás 2014 Mint 2010, de esetenként problémásabb 2015 Változékony
Kertészet korszerűsítése ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével
Tanácsadás Pályázatírás Támogatás lehívása Utókövetés Kertészet korszerűsítése ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével Vidékfejlesztési Program KÓDSZÁM VP-2-4.1.3.2.-16 A vissza
Gyümölcsvédelem mind kevesebb vegyszerrel
Az Európai Unió 2018-ra a növényvédőszer-hatóanyagok kétharmadát már felülvizsgálta az új, veszélyességi besorolás szerint. Soknak nem volt meg minden adata, amit a felülvizsgálat során megköveteltek,
A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése
A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése Pályázat kódja VP2.-4.1.4-16 Keretösszeg Támogatási összeg 49,5 Mrd Ft Intenzitás 40 70% Pályázók köre Területi szűkítés Beadás kezdete 2016. július 6.
XVII. évfolyam, 17. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR
XVII. évfolyam, 17. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVII. évfolyam, 17. szám, 2013 Megjelenik kéthetente 2013. szeptember 10.
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI 2 A MA GYAR TÖR TÉ NEL MI TÁR SU LAT KI AD VÁ NYAI A kö tet írá sai zöm mel a hu sza dik szá zad idõ sza ká ról szól nak, más részt pe dig át té te le sen ér vel
Magyarországon engedélyezett SYNGENTA készítmény-kultúra párok MRL értékei
kalászosok (búza, árpa, tritikále, rozs, zab) 0,05 (zab, rozs, búza, tritikálé); 0,5 (árpa) 28 virágzás (BBCH69) burgonya 0,02* 14 sorzáródás (BBCH 39) cukorrépa lambda-cihalotrin 0,02* (gyökér) 14 sorzáródás
cím: cím, telefonszám:
nettó egységár (Ft) készlet db megrendelés db visszaigazolá s db megrendelő neve : cím: emailcím, telefonszám: NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet Érdi Állomás 2015 tavaszi oltvány nagykereskedelmi
Dió szaporítás itthon és a nagyvilágban
Dió szaporítás itthon és a nagyvilágban Dr. Hrotkó Károly egyetemi tanár hrotko.karoly@kertk.szie.hu Előadásom témakörei A diófajták oltása, szemzése, oltványnevelése Autovegetatív szaporítási módok In
Nevező Besorolás Helyezés 1 Csepp Pálinka Meggy Arany 1 Csepp Pálinka Turán Szőlő Arany 1 Csepp Pálinka Penyigei Szilva Arany 1 Csepp Pálinka Hegykői
Nevező Besorolás Helyezés 1 Csepp Pálinka Meggy Arany 1 Csepp Pálinka Turán Szőlő Arany 1 Csepp Pálinka Penyigei Szilva Arany 1 Csepp Pálinka Hegykői Törköly Arany 1 Csepp Pálinka Fekete Ribiszke Arany
cím: emailcím, telefonszám:
nettó egységár (Ft) készlet db 11.11.-én megrendelt db visszaigazolt db érték Ft megrendelő neve : cím: emailcím, telefonszám: NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet Érdi Állomás 2014 őszi oltvány nagykereskedelmi
ÖSSZEFOGLALÓ. Növényi Diverzitás Központ január 1. től
ÖSSZEFOGLALÓ A táji adottságokhoz alkalmazkodó, a Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták megőrzésében való együttműködésről szóló megállapodáshoz kapcsolatos feladatokról Növényi Diverzitás
KÁLIUM a magas hozamokat versenyképes minőségben előállító intenzív gyümölcstermesztés alaptápanyaga
KÁLIUM a magas hozamokat versenyképes minőségben előállító intenzív gyümölcstermesztés alaptápanyaga Kálium szerepe a gyümölcstermő növények fejlődésében A kálium meghatározó jelentőségű a gyümölcstermő
Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet. A 2010.05.14. óta hatályos szöveg. A támogatás célja. Fogalmak
Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból ültetvények korszerűsítéséhez, telepítéséhez nyújtandó
MEGÁLLAPODÁS A TÁJI ADOTTSÁGOKHOZ ALKALMAZKODÓ, A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN RÉGÓTA TERMESZTETT GYÜMÖLCSFAJTÁK MEGŐRZÉSÉBEN VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL
Ha tudnám is, hogy holnap lesz a világvége, azért ma még ültetnék egy almafácskát. MEGÁLLAPODÁS A TÁJI ADOTTSÁGOKHOZ ALKALMAZKODÓ, A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN RÉGÓTA TERMESZTETT GYÜMÖLCSFAJTÁK MEGŐRZÉSÉBEN VALÓ
GYÜMÖLCSÖS BESZÁMOLÓ január december 31. Készítette: Veres Emese, gyümölcsész koordinátor (NöDiK)
GYÜMÖLCSÖS BESZÁMOLÓ 2016. január 01. 2016. december 31. Készítette: Veres Emese, gyümölcsész koordinátor (NöDiK) 1 I) A táji adottságokhoz alkalmazkodó, a Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták
Összes pontszám. S.sz. Minta Neve Név
III. Kőszegi Pálinka és Párlatverseny 2019. február 2. Eredményösszesítő Ágyaspálinka 42 Pannonhalmi Ágyas Szilvapálinka Pannonhalmi Pálinkárium Oklevél 40 Pannonhalmi Ágyas Körtepálinka Pannonhalmi Pálinkárium
Toxinológia fuzáriumkísérleti tapasztalatok
Toxinológia fuzáriumkísérleti tapasztalatok Székesfehérvár Debrecen 2013. 05.15-16. Magyar Kukorica Klub Egyesület 1 Hivatkozások Szakcikk idézet: Agro Napló (Dr Mesterhézy Ákos) Történeti és szakmai részek:
Ökológiai igény. Növekedési sajátosságok. Birs fajtakutatás. Táplálkozásbiológiai érték Konstantinápolyi
Birsfajták megfigyelése génbankokban Összeállította: Dr. Szabó Tibor Tápiószele 2014. 10. 21. Ökológiai igény Elő- és Közép-Ázsiából származik Meleg- és fényigényes gyümölcsfaj Téli lehűlésektől (-20 -
Komplex Záróvizsga tételek
Komplex Záróvizsga tételek Mezőgazdasági mérnök szak (főiskolai) Növénytermesztési és kertészeti szakirány 1. Az őszi búza termesztése - az őszi búza betakarítás gépesítése 2. Őszi árpa termesztése - szemes
Copac Flow. Irtható kórokozók: Tafrina Peronoszpóra Monília. Rozsdagombák Baktériumos betegségek. Általános adatok. Hatóanyag
80 Szerkatalógus 2015 Gombaölő szerek Irtható kórokozók: Tafrina Peronoszpóra Monília Rozsdagombák betegségek Általános adatok Hatóanyag Hatóanyagcsoport Forgalmazási kategória 24% fémréz (36% réz-hidroxid)
Kajszi járványos betegségei (Monilíniás, sztigminás és tafrinás betegség) Nagy Géza NÉBIH NTAI (SZIE KertK Növénykórtani Tanszék)
Kajszi járványos betegségei (Monilíniás, sztigminás és tafrinás betegség) Nagy Géza NÉBIH NTAI (SZIE KertK Növénykórtani Tanszék) Uralkodó időjárási körülmények 2013 Szélsőséges (tavaszi) időjárás 2014
A Növényi Diverzitás Központ tevékenységei
A Növényi Diverzitás Központ tevékenységei Ponicsánné Gyovai Ágnes Kollár Zsuzsanna, Simon Attila, Baktay Borbála Növényi Diverzitás Központ Tápiószele A NöDiK főbb tevékenységei Génforrások felkutatása,
Tartalomjegyzék. Gombabetegségek elleni védekezés. 87 Gombabetegségek elleni védekezés
86 87 Tartalomjegyzék 87 87 Monília a csonthéjasok legsúlyosabb betegsége 89 Tafrinás levélfodrosodás az ôszibarack legfontosabb betegsége 90 blumeriellás betegség 90 További csonthéjasbetegségek 90 Sztigminás
NÖVÉNYNEMESÍTÉSSEL KULTÚRNÖVÉNYEINK SOKFÉLESÉGÉÉRT Matuz János
NÖVÉNYNEMESÍTÉSSEL KULTÚRNÖVÉNYEINK SOKFÉLESÉGÉÉRT Matuz János >420 >140 94 109 Nemzeti fajtalista 2010 FAJTA FAJ MEGNEVEZÉS db % db Szántóföldi növények 1422 41,6 97 Zöldségnövények 843 24,7 47 Gyógy,
Csörgőalma gyümölcsöskert
Csörgőalma gyümölcsöskert Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság régi fajtákat felkutató, megőrző és bemutató kertje Csörgőalma Almák Októberre beérő, de nem télálló alma. Két színváltozata ismert: sárgás-zöldes
24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet
24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer - maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22. ) EüM - FVM együttes rendelet
CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY
A verseny célja: a pálinka kulturált fogyasztásának népszerűsítése, a versenyen résztvevő pálinkák megmérettetése, a minőség javítása, a bérfőzetők saját eredményeinek közlésén keresztül, a pálinkával
2019. ÉVI NEMZETI PÁLINKAKIVÁLÓSÁG PROGRAM DÍJÁTADÓ GÁLA
2019. ÉVI DÍJÁTADÓ GÁLA 2019. június 19. ELNÖKSÉG TAKÁCS LÁSZLÓ SZAKMAI ELNÖK DR. FELKAI BEÁTA OLGA SZAKMAI IRÁNYÍTÁSÉRT FELELŐS KÉPVISELŐ SÉLLEINÉ DOMJÁN ZSUZSANNA ELŐKÉSZÍTÉSI ÉS LEBONYOLÍTÁSI BIZOTTSÁG
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám TARTALOMJEGYZÉK 2008:
A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11.
A nagy termés nyomában Mezőhegyes, 2014. szeptember 11. Időjárás Trágyázás, növénytáplálás, talaj- és növénykondícionálás Levegőből támadó rovarok Levegőből támadó gombák Herbicid-használat Vetésidő Talajlakó
Korrigendum - K-0103-H/2018
Korrigendum - K-0103-H/2018 Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/29 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015 EUHL Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2018.02.09. Iktatószám: 1729/2018
A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelete M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2007/100. szám
7464 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2007/100. szám A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból ültetvények korszerûsítéséhez,
A IX. Quintessence Pálinka- és Párlatverseny kereskedelmi tételeinek eredménye január
A IX. Quintessence Pálinka- és Párlatverseny kereskedelmi tételeinek eredménye 2018. január Név Pálinka/párlat neve Érem 1 Csepp Pálinka Kft. Érlelt Golden Alma Arany 1 Csepp Pálinka Kft. Sárgabarack Arany
Az emberi egészség és a környezet veszélyeztetésének elkerülése érdekében be kell tartani a használati utasítás előírásait!
Sharpen 330 EC Gyomirtó permetezőszer kalászosok, rizs, kukorica, napraforgó, zöldborsó, száraz borsó, lóbab, szója, dohány, lucerna, vöröshagyma, fokhagyma, póréhagyma, zeller, paradicsom, paprika, káposzta,
75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet
Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt nem hivatalos szöveg (2007. október 16.-i állapot) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból ültetvények korszerűsítéséhez, telepítéséhez nyújtandó támogatások
Korszerű, gazdaságos növényvédelem Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (
A szakiskola általános igazgatóhelyettese, Gergicsné Nagy Eszter köszöntötte az érdeklődőket és bevezetőjében elmondta, hogy az ajánlott technológiával ismét jelentős terméstöbblet betakarítása várható
Opten Törvénytár Opten Kft. I. 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet. A 2009.07.01. óta hatályos szöveg
Opten Törvénytár Opten Kft. I. 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének