H A T Á R O Z A T. módosítja:
|
|
- Kinga Szőke
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: /2018. Székelyhidi Ferenc/dr. Antalóczy Sándor (42) / 226 / 150 Tárgy: Hiv.szám: Melléklet: A Nagykállói Hulladéklerakó Telep /2013. számú egységes környezethasználati engedélyének módosítása - - H A T Á R O Z A T A Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály (továbbiakban: Főosztály) a TESZOVÁL Településszolgáltató és Vállalkozó Kft. (4320 Nagykálló, Bercsényi út 6.), mint környezethasználó által meghatalmazott MOLNÁR Környezetvédelmi, Mérnöki Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci Mihály u. 41.) kérelmére az általa benyújtott 5 éves felülvizsgálati dokumentáció alapján - a Nagykálló, 0131/3. hrsz. alatti kommunális hulladéklerakó telep üzemeltetésére és felhagyására kiadott, 588-9/2018., 120-2/2014. és /2013. számú határozattal módosított /2013. számú határozatba foglalt egységes környezethasználati engedély IV. fejezetét az alábbiak szerint módosítja: 1. Általános előírások 1.1. A tevékenységet az elérhető legjobb technika alkalmazásával úgy kell végezni, a létesítményt üzemeltetni, hogy az mindenben megfeleljen a jelen engedélyben, valamint a vonatkozó hatályos jogszabályokban foglaltaknak Az engedély előírásaitól eltérően folytatott tevékenység esetén a Főosztály határozatban kötelezi a környezethasználót forint bírság megfizetésére, az engedélyben rögzített feltételek betartására, valamint legfeljebb 6 hónapos határidővel intézkedési terv készítésére. Amennyiben a környezethasználó a határozatban foglaltaknak nem tesz eleget, a Főosztály a tevékenységet korlátozhatja, vagy az egységes környezethasználati engedélyt visszavonhatja, és a környezethasználót bírság megfizetésére kötelezi Az engedélyezéskor alapul vett körülmények jelentős megváltozását, tervezett jelentős megváltoztatását, továbbá az üzemeltető változását a környezethasználó köteles a Főosztály felé a változást követő 15 napon belül írásban bejelenteni. 2. A hulladéklerakó rekultivációjára és utógondozására vonatkozó előírások 2.1. A hulladéklerakó rekultivációját az alábbiak szerint két ütemben kell végezni: A hulladéklerakón kialakított átmeneti felső záró-réteg rendszert a hulladéktest biológiailag lebomló szerves összetevőinek biológiai stabilizálódásáig fenn kell tartani A végleges felső záró-réteg rendszert a hulladéktestben befejeződött stabilizálódási folyamatot követően, legkésőbb az átmeneti felső záró-réteg megvalósítását követő 10 éven belül, a hulladéklerakó felszínének megállapodása után kell kiépíteni. A felső fedő réteget le kell termelni a depónia tetejéről és a hulladéktest mellett deponálni kell, majd a végleges felső záró-rétegrendszer legfelső rétegeként vissza kell építeni a hulladéktestre.
2 A hulladéktest végleges felső záró-rétegrendjét az alábbiak szerint kell kialakítani az átmeneti lezárást követő 10 éven belül, legkésőbb június 30.-ig: - rendezett, tömörített hulladéktest cm vastag kiegyenlítő réteg (A beépítésre kerülő kiegyenlítő réteg kiépíthető az alábbi anyagokból: kis mésztartalmú, homogén, nem kötött talaj, kohósalak vagy hulladékégető salakja, jó gázvezető képességű talaj, kohósalak, hulladékégető salakja, aprószemcsés hulladék, stabilizált biohulladék.) - legalább 2x25 cm vastagságú k 5x10-9 m/s szivárgási tényezőjű szigetelő réteggel egyenértékű bentonit szigetelőlemez vagy ezzel egyenértékű egyéb mesterséges vagy természetes szigetelő réteg, - Secudran XX geoszintetikus szivárgóháló - 20 cm vastag erősen kötött vagy erősen kőtörmelékes anyag, osztályozott építési-bontási hulladék - 50 cm vastag kis humusztartalmú talaj vagy stabilizált bio-hulladék, - 30 cm vastag szerves anyagban gazdag fedőréteg - vegetációs réteg (növényesítésre őshonos fajokat kell telepíteni, elsősorban szárazságtűrő fűkeverékkel történő gyeptelepítés: Magyar csenkesz, Réti perje, Veresnadrág csenkesz, Magyar rozsnok.) 2.3. A végleges felső záró-réteg kialakítási munkálatait a kivitelezés megkezdése előtt 8 nappal írásban be kell jelenteni a Főosztályon. A záró-réteg megvalósítását műszaki dokumentációval kell igazolni. A műszaki dokumentációt a kivitelezést követő 30 napon belül kell eljuttatni a Főosztályra A hulladéktest formázását a tájba illesztés követelményeinek figyelembevételével kell elvégezni. Gondoskodni kell arról, hogy a hulladéktest tömegalakításával, a vegetációs réteg biztosításával olyan tájképi megjelenése legyen a hulladéklerakó létesítménynek, amely egyidejűleg szolgálja a terület tervezett használatát és az adott táj elemeitől nem idegen megjelenést A hulladéklerakó utógondozási időszakában szükséges egyéb ellenőrzések: - A hulladéklerakó üzemeltetője a rekultiváció és utógondozás időszakában a környezethasználó. - A bezárt hulladéklerakó területén illetve annak környezetében hulladék nem rakható le. A lezárási és utógondozási időszakban a környezethasználónak biztosítani kell a bezárt hulladéklerakó őrzését, a terület rendjét, tisztaságát. A hulladéklerakó területén a környezethasználónak gondoskodni kell a tervnek megfelelő növényborítottságról, annak szükség szerinti pótlásáról, locsolásáról, kaszálásáról. - A hulladéklerakó megközelítését szolgáló közlekedési utak, üzemi utak állapotát hetenként egy alkalommal ellenőrizni kell, karbantartását évente legalább egyszer el kell végezni. - Amennyiben a növényesítést követően a rekultivált területen adventív fajok egyedei jelennek meg, azok eltávolításáról, terjedésük megakadályozásáról gondoskodni kell. - A növényzet karbantartását (fűnyírás, kaszálás) szükség szerint, de évente legalább egyszer el kell végezni. - A Főosztály a gázkezelő rendszer utólagos kiépítésének követelményétől eltekint. Azonban a lerakott hulladékban lévő szerves anyag lebomlási folyamatának ellenőrzése céljából évente 1 alkalommal el kell végeztetni a hulladéklerakó gáz vizsgálatát CH 4, CO 2 és O 2 paraméterekre vonatkozóan. A vizsgálati eredményeket vizsgálati jegyzőkönyvben kell dokumentáltatni, és az éves összefoglaló jelentés részeként kell a Főosztály részére megküldeni a tárgyévet követő év április 30-ig. 2
3 A vizsgálatot úgy kell végrehajtani, hogy reprezentálja a hulladéktestben keletkező gázkeverék mennyiségét és összetételét. Az utógondozási időszakban a vizsgálat alapulhat mérésen vagy a lerakott hulladék mennyiségén és összetételén alapuló számításon. - A mechanikai változások ellenőrzése céljából a rekultivációt követő utógondozási időszakban a hulladéktest szintjének süllyedését évente vizsgálni kell, és az eredményeket az éves összefoglaló jelentés részeként kell a Főosztály részére megküldeni a tárgyévet követő év április 30-ig A környezethasználónak az utógondozás alatt az ellenőrzési és megfigyelési eljárások során észlelt környezetszennyezésről a Főosztályt az észleléstől számított lehető legrövidebb időn belül értesíteni kell, illetőleg a szennyezés megszüntetésére vonatkozó hatósági rendelkezésekben előírtakat - saját költségen - azonnal meg kell kezdeni A hulladéklerakó utógondozásának időszaka: a bezárást követő 30 év, azaz július Szakhatósági előírások A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 36500/3419-1/2018.ált. számú szakhatósági állásfoglalása alapján: 3.1. A hulladéklerakó telep monitoring kútjaira vonatkozóan az egységes környezethasználati engedély módosításának jogerőre emelkedését követő 60 napon belül a vízjogi üzemeltetési engedély kiadására vonatkozó kérelmet és mellékleteit be kell nyújtani a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra engedélyeztetésre A hulladéklerakó telep rekultivációjával megszüntetésre kerülő vízilétesítmények vonatkozásában megszüntetési engedélyt kell beszerezni, illetve a vonatkozó vízjogi engedélyek módosítását kezdeményezni a vízügyi hatóságnál, az egységes környezethasználati engedély módosításának jogerőre emelkedését követő 60 napon belül A telephely vízilétesítményeinek üzemeltetésénél, a vízhasználatok gyakorlásánál a vonatkozó érvényes vízjogi üzemeltetési engedélyek előírásait maradéktalanul be kell tartani A telephelyen folytatott tevékenységet a környezet szennyezését és károsítását kizáró módon úgy kell végezni, hogy a felszín alatti víz ne szennyeződjön, a felszín alatti víz állapotában a tevékenység ne okozzon a 6/2009. (IV.14.) KvVM-EüM-FVM együttes rendelet mellékleteiben megállapított (B) szennyezettségi határértékeket meghaladó minőség romlást A talajvíz minőségét akkreditált mintavétel és akkreditált laboratórium által végzett vizsgálatok útján rendszeresen ellenőrizni kell. A talajvízfigyelő kutak vízvizsgálatát minden évben április 15-ig el kell végeztetni, majd a vizsgálati eredmények megküldését (adatszolgáltatást) a talajvízszint mérési adatokkal együtt április 30-ig kell a területileg illetékes vízvédelmi hatóság felé teljesíteni. A talajvízvizsgálatoknak a ph, vezetőképesség, nitrogénformák (ammónium, nitrit, nitrát), foszfát, szulfát, klorid, összes alifás szénhidrogén (TPH) Hg, Pb, Cu, Zn, Cr és Ni tartalom meghatározására kell kiterjednie. Az adatszolgáltatást a Katasztrófavédelmi Igazgatóság, mint vízvédelmi hatóság felé a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti FAVI rendszer Környezethasználati Monitoring alrendszerén kell teljesíteni. A FAVI elektronikus adatszolgáltatás rendjére, a kötelezettség végzésére vonatkozó információk a weboldalon találhatók A talajvíz vizsgálati eredmények alapján a tevékenység talajvízre gyakorolt hatását évente, az éves jelentés keretében, valamint az egységes környezethasználati engedély ötéves felülvizsgálatában ki kell értékelni, és tájékoztatás céljából a környezetvédelmi hatóság által meghatározott időpontig meg kell küldeni a Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére is. 3
4 3.7. A 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet 16. (8) bekezdése alapján, a tárgyévben a részletes FAVI adatlapon közölt adatokban bekövetkezett változást - az anyagforgalomban bekövetkezett 25 %-nál nagyobb változás fölött, bevezetéseknél minden esetben - a tárgyév utolsó napján érvényes adatokkal a FAVI rendszeren keresztül be kell jelenteni a területileg illetékes vízvédelmi hatóság felé, a tárgyévet követő év március 31-ig A monitoring kutak kútfejeit a vízminőség védelme érdekében le kell zárni. A kutak karbantartásáról, állagmegóvásáról gondoskodni kell A környezethasználó köteles a talajvíz mintavételi helyek biztonságos és állandó elérhetőségét biztosítani. 4. Zaj- és természetvédelem 4.1. Tilos a védendő környezetben veszélyes mértékű környezeti zajt vagy rezgést okozni. A telephely helyhez kötött és mozgó zajforrásait úgy kell tervezni és működtetni, hogy a védendő területen a zaj- és rezgésterhelés feleljen meg a zaj- és rezgésterhelési követelményeknek. A tevékenységhez kapcsolódó szállítási útvonalakat úgy kell megtervezni, hogy az minél kisebb mértékben növelje meg az útvonalakkal szomszédos zajtól védendő területek zajterhelését Amennyiben a hulladéklerakó területén lévő, meredek nyílt homokfalakban a fokozottan védett gyurgyalag, vagy a védett partifecske fészkel, a fészkelés zavartalanságának biztosítása érdekében március 15. és augusztus 31. között tereprendezési munkák az érintett homokfalak környezetében nem végezhetők; az üreglakó védett madarak fészkelőhelyét érintetlenül kell hagyni. Amennyiben a rekultivációs munkálatokkal együtt járó tereprendezés során a homokfalak fészkelőhelyként alkalmas módon történő megőrzése nem lehetséges, azok megszüntetése fészkelés esetén csak fészkelési időszakon kívül történhet. 5. Levegőtisztaság-védelem 5.1. Levegővédelmi követelmények: - Tilos a levegő lakosságot zavaró bűzzel való terhelése. - Bűzzel járó tevékenység az elérhető legjobb technika alkalmazásával végezhető. - Bűzkibocsátással járó tevékenységet úgy kell végezni, hogy az a lakóterület rendeltetésszerű használatát ne zavarja. - Diffúz forrás a lehető legkevesebb légszennyező anyag levegőbe juttatásával alakítható ki, működtethető és tartható fenn. - A diffúz forrás működtetése, fenntartása során a környezethasználó a diffúz forrás környezete és az ingatlan rendszeres karbantartásáról és tisztántartásáról gondoskodni köteles. 6. Szakkérdés vizsgálatával kapcsolatos előírások: 6.1. Termőföldvédelem A Sz-Sz-B. Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Növényés Talajvédelmi Főosztály SZ-10/84/ /2018. számú nyilatkozata alapján: A felhagyott, rekultivált kommunális hulladéklerakó teleppel szomszédos termőföldeken a továbbiakban is biztosítani kell a talajvédő gazdálkodás feltételeit, a termőtalaj illegális hulladéklerakás és kiporzás következtében, illetve talajon és talajvízen keresztül nem szennyeződhet. 7. Jelentéstételi, felülvizsgálati kötelezettség 7.1. A környezethasználó a környezeti elemeket érintő környezetkárosodásról a lehető legrövidebb időn belül köteles értesíteni a környezetvédelmi hatóságot és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságot. A környezetvédelmi hatóság ügyeleti telefonszáma: ; fax száma: A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság telefonszáma:
5 A környezethasználó köteles az értesítés részeként megjelölni az esemény bekövetkezésének dátumát és pontos idejét, az esemény részleteit, és a kibocsátások lehetőség szerinti legkisebb mértékűre való csökkentése és a megismétlődés elkerülése érdekében tett intézkedéseket. A környezethasználó köteles feljegyzést készíteni valamennyi eseményről. A környezetvédelmi hatóság részére benyújtott jelentésnek tartalmaznia kell az esemény bekövetkezésének részletes okait, körülményeit és a környezetre gyakorolt hatását, valamint a keletkező hulladék minimalizálása érdekében tett intézkedések leírását A környezethasználó az adatszolgáltatási kötelezettségét a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 309/2014. (XII. 11.) Korm. rendelet 5. melléklet 2. és 3. pontja szerinti adattartalommal teljesíti. Az adattartalom mellékleteként a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről szóló 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet 18. (1) bekezdés szerinti összefoglaló jelentést csatolni kell. A összefoglaló jelentést minden évben március 01-i határidővel kell teljesíteni. A jelentésnek meg kell felelnie a vonatkozó jogszabályok által támasztott követelményeknek és a fentebb előírtakon túl tartalmaznia kell az elvégzett ellenőrzéseket, megfigyeléseket, valamint a gyűjtött vizsgálati eredményeket, és azok értékelését. A hulladéklerakók üzemeltetői az összefoglaló jelentésüket kizárólag elektronikus úton, az Általános Nyomtatványkitöltő (ÁNYK) program használatával kitöltött elektronikus űrlapok mellékleteként küldhetik be a környezetvédelmi hatósághoz A környezethasználó köteles valamennyi, esetlegesen hozzá beérkező, a tevékenység végzéséhez kapcsolódó környezeti tárgyú panaszt nyilvántartani. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a panasz beérkezésének dátumát, idejét, a panaszos nevét és a panasz fontosabb adatait, és a panaszra adott választ. A nyilvántartást legalább 10 évig a telephelyen meg kell őrizni és az ellenőrzések időpontjában a Főosztály részére át kell adni. A környezethasználó köteles a panaszok beérkezését követő 1 hónapon belül a panaszokat részletező beszámolót a Főosztályhoz benyújtani Az engedélyben foglalt követelményeket és előírásokat az Európai Bizottság adott tevékenységre vonatkozó elérhető legjobb technika-következtetésekről szóló határozatának kihirdetésétől számított négy éven belül, de legalább ötévente a környezetvédelmi felülvizsgálatra vonatkozó szabályok szerint, valamint a tevékenység engedélyezésére irányuló hatályos jogszabályban foglaltakra is figyelemmel - felül kell vizsgálni. A felülvizsgálati dokumentációt legkésőbb január 31-ig kell a Főosztályhoz benyújtani. 8. Felügyeleti díj A környezethasználó éves felügyeleti díjat köteles fizetni. A díj mértéke ,- Ft azaz Kettőszázezer forint, amelyet egy összegben átutalási megbízással kell teljesíteni minden év február 28-ig, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Magyar Államkincstárnál vezetett számú előirányzat-felhasználási számlájára. Késedelmes teljesítés esetén késedelmi pótlékot kell fizetni. 9. Menedzsment 9.1. A környezethasználó köteles környezetvédelmi megbízottat alkalmazni, akire a 11/1996. (VII. 4.) KTM rendelet előírásai vonatkoznak környezethasználó köteles a környezetvédelmi megbízott, illetve a menedzsment bármely tagja nevének és elérhetőségének (levélcím, telefonszám) változását közölni a Főosztállyal. Az 588-9/2018., 120-2/2014. és /2013. számú határozattal módosított /2013.számú egységes környezethasználati engedély 1. és 2. számú mellékletét törlöm. 5
6 Az 588-9/2018., 120-2/2014. és /2013. számú határozattal módosított /2013. számú határozatba foglalt egységes környezethasználati engedély jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul érvényben maradnak. Az egységes környezethasználati engedély 5 éves felülvizsgálati eljárása igazgatási szolgáltatási díjköteles, melynek megfizetésére az ügyfél köteles. Az ügyfél az engedélyezési eljárás igazgatási szolgáltatási díját ( ,- Ft-ot) az eljárás során megfizette, egyéb eljárási költség nem keletkezett. A határozat ha ellene fellebbezés nem érkezik a közlés napját követő 15. napon válik véglegessé. A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Pest Megyei Kormányhivatalhoz címzett, de a Főosztályához 2 példányban benyújtott fellebbezésnek van helye. A határozat elleni fellebbezési díj mértéke Ft. Természetes személyek és társadalmi szervezetek fellebbezése esetén a fellebbezés díjának mértéke Ft. A fellebbezési díjat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Magyar Államkincstárnál vezetett számú számlájára átutalással kell megfizetni a fellebbezés benyújtásával egyidejűleg. Az átutalás közlemény rovatában fel kell tüntetni: Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály elnevezést és a határozat ügyszámát is. A fellebbezés alapján a Főosztály a határozat módosításáról vagy visszavonásáról, illetve a Pest Megyei Kormányhivatalhoz való felterjesztésről dönthet. I N D O K O L Á S A Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály jogelődje, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség a TESZOVÁL Településszolgáltató és Vállalkozó Kft. (4320 Nagykálló, Bercsényi út 6.) részére a /2013. számon egységes környezethasználati engedélyt adott a Nagykálló, 0131/3. hrsz. alatti kommunális hulladéklerakó telep üzemeltetésére és felhagyására, melyet az 588-9/2018., 120-2/2014. és /2013. számú határozatokkal módosított. A módosított engedély 7.5. pontjában foglaltak értelmében: Az engedélyben foglalt követelményeket és előírásokat a környezetvédelmi felülvizsgálatra vonatkozó szabályok, valamint a tevékenység engedélyezésére irányuló hatályos jogszabály alapján ötévente felül kell vizsgálni. A felülvizsgálati dokumentációt március 14-ig kell a környezetvédelmi hatósághoz benyújtani. A környezethasználó által meghatalmazott MOLNÁR Környezetvédelmi, Mérnöki Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci Mihály u. 41.) az /2018. számon iktatott, március 14-én érkezett kérelmében az 5 éves felülvizsgálati dokumentáció benyújtására vonatkozó határidő április 15-ig történő meghosszabbítását kérte, mely kérelemre vonatkozóan a Főosztály eljárást indított. A környezethasználó által meghatalmazott MOLNÁR Környezetvédelmi, Mérnöki Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci Mihály u. 41.) április 19-én nyújtotta be a Főosztályra az engedély ötéves felülvizsgálatára vonatkozó dokumentációt. Tekintettel arra, hogy az ügyfél a felülvizsgálati dokumentációt az eljárás lefolytatása közben benyújtotta, ezáltal az eljárás okafogyottá vált, ezért a Főosztály a határidő módosítására irányuló közigazgatási hatósági eljárását az /2018. számú végzésben megszüntette. A felülvizsgált tevékenység: A műszaki védelem nélkül létesült hulladéklerakó 1992-től 2009-ig működött. A hulladéklerakó Nagykálló Város külterületén, a lakóházaktól 600 m távolságra helyezkedik el. 6
7 A hulladéklerakásra kijelölt terület nagysága: 4,62 ha, ebből a lerakott hulladék által elfoglalt terület 3,22 ha. A lerakó befogadóképessége kb m 3, a lerakott hulladék mennyisége a 2010-ben készített rekultivációs terv alapján kb m 3. Az üzemeltetés során a hulladék takarása és tömörítése megtörtént. A hulladéklerakó lezárásakor a hulladéktestet részlegesen vékony földterítéssel látták el. A hulladéklerakón nincs kiépített depóniagáz elvezető rendszer, valamint csurgalékvíz kezelés. A hulladéklerakón 5 db monitoring kútból álló monitoring rendszer üzemel. A bezárt hulladéklerakón szociális épület, konténermosó, kerítés, és közművek találhatóak. A hulladéklerakó július 15-én bezárt, hulladék elhelyezés azóta nem történik, ugyanakkor a hulladéklerakó a bezárást követően (azaz attól kezdődően, hogy hulladékot a továbbiakban nem fogad ártalmatlanítási céllal) továbbra is egy üzemelő-műkődő létesítmény, a maga kibocsátásaival (csurgalékvíz, depógáz, szél által elhordott hulladék, esetleges illegális odahordás, bűz, tűzesetek), belső folyamataival (roskadás, biokémiai folyamatok, kioldódás) és ebből fakadó, változó környezeti kockázatával. A lerakó a bezárás után is egy környezetvédelmi szempontból működő létesítménynek tekintendő, mivel az üzemeltetés és utógondozás alatti időszak a lerakó megvalósításától kezdődően az utógondozás végéig tart. A hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről szóló 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet (továbbiakban: Rendelet) 4. számú melléklete alapján a hulladéklerakó rekultivációját két ütemben kell elvégezni. A rekultivációt a jogelőd felügyelőség a /2010 sz. határozatában, két ütemben (I. ütem: átmeneti záróréteg, II. ütem: végleges záróréteg) engedélyezte. A rekultiváció első üteme, az átmeneti záró réteg kialakítása 2013-ban fejeződött be. A SWIETELSKY Magyarország Kft. (1117 Budapest, Irinyi József u ) mint kivitelező - a július 31-én kelt, 205/2013. számú, /2013. számon iktatott levelében tájékoztatta a környezetvédelmi hatóságot, hogy a nagykállói hulladéklerakó rekultivációjának első üteme elkészült. Leveléhez 2 példányban mellékelte a rekultivációra vonatkozó Átadási dokumentációt, a felelős műszaki vezető nyilatkozatával, mely szerint a létesítmény a jogerős rekultivációs engedélyben foglaltaknak megfelelően készült el. A jogelőd felügyelőség augusztus 16-án hatósági ellenőrzést tartott a rekultiváció első ütemének kivitelezésével kapcsolatosan, melyről készült /2013. számú jegyzőkönyvben foglaltak alapján megállapítást nyert, hogy a területen a munkavégzés befejeződött, a depónia területe jelenleg füvesített állapotban van. Az átmeneti lezárás időtartama legfeljebb 10 év. A végleges felső záróréteg rendszer legfőbb rendeltetése a csapadékvíz hulladéktestbe való bejutásának megakadályozása, a csurgalékvíz képződésének (és kezelésének), továbbá a környezetbe való potenciális kijutásának megelőzése. A végleges felső záróréteg rendszert az átmeneti felső záróréteg rendszer kialakítását követően akkor lehet kialakítani, ha a gázképződés, valamint a hulladéktest szintjének süllyedése befejeződött. A kérelem elbírálása: Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény (továbbiakban: Ákr.) 128. (1) bekezdése alapján kérelemre indult eljárásban az eljárási költséget ha jogszabály másként nem rendelkezik a kérelmező ügyfél előlegezi. Az eljárási költségekről, az iratbetekintéssel összefüggő költségtérítésről, a költségek megfizetéséről, valamint a költségmentességről szóló 469/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 1. (1) bekezdés 2. pontja alapján a közigazgatási hatósági eljárásban eljárási költség az igazgatási szolgáltatási díj. Az eljárás a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 14/2015. (III.31.) FM rendelet (továbbiakban: Díjrendelet) értelmében igazgatási szolgáltatási díjköteles. Az eljárás díja a Díjrendelet 3. számú melléklet 4. főszám, valamint 10. főszám 1. alszáma alapján Ft. 7
8 Az igazgatási szolgáltatási díjat az ügyfél a Főosztály /2018. számú hiánypótlásra felszólító végzésére megfizette, az eljárás során egyéb eljárási költség nem keletkezett. Az Ákr. 43. (1) bekezdése alapján a Főosztály az eljárás megindítását követő 8 napon belül az /2018. számon függő hatályú végzést hozott, amelyhez nem fűződik joghatás, mivel a Főosztály az ügyintézési határidőn belül az ügy érdemében döntött. Az egységes környezethasználati engedély 5 éves felülvizsgálata során a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 28. (2) bekezdése, az 5. sz. melléklete II. táblázat 3. pontja alapján a Főosztály a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot (Nyíregyháza, Kölcsey u ) kereste meg szakhatóságként. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a szakhatósági állásfoglalását a 36500/3419-1/2018.ált számon, a rendelkező rész 3. pontjában foglalt előírásokkal adta meg. Állásfoglalását az alábbiakkal indokolta: A Főosztály május 08-án érkezett /2018. számú megkeresésében a Teszovál Településszolgáltató és Vállalkozó Kft. (4320 Nagykálló, Bercsényi út 6.) mint környezethasználó megbízásából eljáró Molnár Környezetvédelmi, Mérnöki Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci Mihály u. 41.) által kérelmezett, Nagykálló, 0131/3 hrsz. alatti kommunális hulladéklerakó telep üzemeltetésére, felhagyására, rekultivációjára és utógondozására kiadott /2013. számú egységes környezethasználati engedély 5 éves felülvizsgálata ügyében indult eljárásban szakhatósági állásfoglalás megszerzésére irányuló kérelmet nyújtott be a Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz. A 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet. számú melléklet 9. számú táblázatának 2. és 3. pontja alapján a Főosztály az alábbi szakkérdésekben kérte a Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakhatósági állásfoglalásának megadását: Annak elbírálása, hogy a tevékenység vízellátása, a keletkező csapadék- és szennyvíz elvezetése, valamint a szennyvíz tisztítása biztosított-e, vízbázis védőterületére, védőidomára, jogszabályban, illetve határozatban meghatározott előírások érvényesíthetők-e, továbbá annak elbírálása, hogy a tevékenység az árvíz és a jég levonulására, a mederfenntartásra milyen hatást gyakorol. Annak elbírálása, hogy a tevékenység kapcsán a felszíni és felszín alatti vizek minősége, mennyisége védelmére és állapotromlására vonatkozó jogszabályban, illetve határozatban meghatározott előírások érvényesíthetők-e. A benyújtott dokumentációt a Molnár Környezetvédelmi, Mérnöki Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci Mihály u. 41.) készítette el. A rendelkező részben foglalt előírások maradéktalan betartásával végzett tevékenység vízbázis, illetve vízvédelmi szempontból, a felszíni és felszín alatti vizekre károsító hatással nem jár, a károsító hatás megelőzhető, kizárható. A tevékenység az árvíz és a jég levonulására, a mederfenntartásra hatást nem gyakorol. A benyújtott dokumentáció alapján a Katasztrófavédelmi Igazgatóság az alábbiakat állapította meg: A felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII.21.) Korm. rendelet 8. -a alapján: A felszín alatti vizek jó állapotának biztosítása érdekében tevékenység csak a) környezetvédelmi megelőző intézkedésekkel végezhető a külön jogszabály szerinti legjobb elérhető technika, illetve a leghatékonyabb megoldás alkalmazásával; b) ellenőrzött körülmények között történhet, beleértve monitoring kialakítását, működtetését és az adatszolgáltatást; c) úgy végezhető, hogy hosszú távon se veszélyeztesse a felszín alatti vizek jó állapotát, a környezeti célkitűzések teljesülését. A 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet 7. és 2. számú mellékletével összhangban, a 27/2004. (XII. 25.) KvVM rendelet és a felszín alatti vizek állapotáról készült országos érzékenységi térkép alapján 8
9 Nagykálló település a felszín alatti víz állapota szempontjából a fokozottan érzékeny területek közé került besorolásra. A hulladéklerakó telephely Nagykálló város külterületén, a 0131/1 hrsz.-ú területen található. A rekultiváció első ütemében az átmeneti felső záróréteg kialakítása megtörtént, jelenleg az utógondozási tevékenységek folynak az üzemeltető részéről. A hulladéktest végleges felső záró-rétegrendjét a /2013. számú EKHE 2.2. pontja alapján június 30-ig kell kialakítani. A hulladéklerakó telep kijelölt, vagy becsült felszínalatti ivóvízbázis hidrogeológiai védőövezetet nem érint. A hulladéklerakó telep a Nagykállói Városi Vízmű hidrogeológiai védőterülete B zónájától északra, mintegy 4 km-re helyezkedik el. Teszovál Településszolgáltató és Vállalkozó Kft. (4320 Nagykálló, Bercsényi út 6.) mint engedélyes részére, a Nagykálló települési szilárdhulladék lerakó (Nagykálló 0131/3 és 0131/4 hrsz.) csapadékvíz elvezetésésére vonatkozó /2013. számú (vksz.: /2008.) vízjogi üzemeltetési engedély került kiadásra, melynek érvényességi ideje november 30. A hulladéklerakó telephelyén lévő konténermosó és vízkezelő műtárgyak megszüntetésére vonatkozóan kiadott 518-6/2015. számú vízjogi létesítési engedély érvényességi ideje március 31-én lejárt. A műtárgyak megszüntetése folyamatban van. A telepen 5 db kútból álló talajvízfigyelő monitoring rendszer üzemel. A talajvízfigyelő kutak a hulladéklerakó körül lettek kialakítva. A monitoring kutakból minden évben április 15-ig mintát kell venni és április 30-ig a vizsgálati eredményeket közölni kell a hatósággal. A talajvíz vizsgálatoknak a ph, vezetőképesség, nitrogénformák, foszfát, szulfát, klorid, összes alifás szénhidrogén, higany, ólom, réz, cink, króm és nikkel tartalom meghatározására kell kiterjednie. A vízmintavétellel egyidejűleg a vízszintmérést is el kell végezni. A Teszovál Településszolgáltató és Vállalkozó Kft. (4320 Nagykálló, Bercsényi út 6.) mint engedélyes részére, a Nagykálló 0131 hrsz-ú földterületén kialakított 5 db talajvízfigyelő kútjára vonatkozó /2011. számú határozattal módosított /2007. számú (vksz.: 36/ ) számú vízjogi üzemeltetési engedély került kiadásra, melynek érvényességi ideje szeptember 30-án lejárt. Az egységes környezethasználati engedélyben és a vonatkozó vízjogi üzemeltetési engedélyben foglalt előírások alapján a talajvízfigyelő kutak mintavételezését és a laboratóriumi vízvizsgálatukat évi egy alkalommal végzik. Az előírt vizsgálandó paraméterek: A talajvízvizsgálatoknak a ph, vezetőképesség, nitrogénformák (ammónium, nitrit, nitrát), foszfát, szulfát, klorid, összes alifás szénhidrogén (TPH) Hg, Pb, Cu, Zn, Cr és Ni tartalom meghatározására kell kiterjednie. A rendelkezésre álló nyilvántartási adatokból megállapítható, hogy az elmúlt időszakban mért talajvíz vizsgálati eredmények szerint, a földtani közeg és a felszín alatti vízszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges határértékekről és a szennyezések méréséről szóló 6/2009. (IV.14.) KvVM-EüM- FVM együttes rendelet mellékletében megállapított (B) szennyezettségi határértékekhez képest határérték túllépések túlnyomórészt foszfát, nitrát vonatkozásában fordultak elő. A telephelyi tevékenységek végzéséről a felszín alatti és felszíni vizek jó minőségi állapotának elérése, biztosítása érdekében a vizek szennyeződésének megelőzéséről a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet 10. -ának (1) bekezdése, valamint a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet 4. és 9. -a alapján rendelkeztem. A környezetbe kikerülő anyagok észlelésére, a talajvíz esetleges szennyeződésére a telep területén létesült talajvízfigyelő kutak szolgálnak. A telephelyen folytatott tevékenységek felszín alatti vizekre gyakorolt hatásának, a felszín alatti vizek minőségének, állapotváltozásának ellenőrzésére talajvízfigyelő monitorig kutak működtetése és a talajvízminőség állapotváltozásának rendszeres figyelése indokolt. A talajvízben mért jellemzők alakulásának nyomon követését szolgáló környezethasználati monitoring működtetéséről, a monitoring adatszolgáltatás módjáról, rendjéről a monitoring kutak vízjogi üzemeltetési engedélyében és az egységes környezethasználati engedélyben foglaltak figyelembe vételével rendelkeztem. A telephely vízilétesítményei üzemeltetésénél a kiadott érvényben lévő vízjogi üzemeltetési engedélyekben foglaltak betartását a rendelkező részben foglaltak szerint előírtam. 9
10 Fentiek alapján és a rendelkező részben foglaltak maradéktalan betartása esetén a 220/2004. (VII.21.) és 219/2004. (VII.21.) Korm. rendeletekben foglalt vízvédelmi követelmények betartása biztosítható. A felszín alatti víz veszélyeztetésével, terhelésével járó tevékenységek jellemzőire vonatkozó részletes FAVI adatlapon közölt adatokban bekövetkezett változás bejelentéséről a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet 16. (8) bekezdései alapján rendelkeztem. Fentiek alapján megállapítható, hogy a tervezett tevékenység a rendelkező részben valamint a vízjogi üzemeltetési engedélyekben előírtak betartásával, fegyelmezett üzemeltetés mellett, valamint a technológiai rend betartásával nem jelent veszélyt a felszíni és felszín alatti vízkészletekre, a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendeletben, valamint a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII.21.) Korm. rendeletben foglalt követelmények betartása biztosítható. A Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakhatósági állásfoglalását a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló módosított 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 1. (1) bekezdése szerint, 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. számú melléklet 9. számú táblázatának 2. és 3. pontjában megállapított szakkérdésben, az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény (továbbiakban: Ákr.) 55. alapján, a 80. -ban meghatározott formában, a 81. -nak megfelelő tartalommal hozta meg. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatáskörét a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V.22.) Korm. rendelet 1. (1) bekezdésében, továbbá a vízügyi igazgatási és a vízügyi, valamint a vízvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 223/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 10. (1) bekezdés 7. pontja, illetékességét ugyanezen Korm. rendelet 2. számú melléklet 7. pontja állapítja meg. Az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Kormányrendelet 2. -a alapján a Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakhatósági állásfoglalását a megkeresés beérkezését követő naptól számított 15 napon belül köteles megadni. A fellebbezési jogról tájékoztatást az Ákr (1) bekezdésére tekintettel adtam. Az Ákr. 85. (1) bekezdésére tekintettel kérem, az érdemi határozatot a Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére megküldeni szíveskedjen. A Főosztály a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 28. (2) bekezdése, 31. (1) bekezdése és a kérelem alapján az 5. számú melléklet I. táblázat 3. pontjában felsorolt szakkérdésekre vonatkozóan a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályát, az 5. számú melléklet I. táblázat 5. pontjában felsorolt szakkérdésekre vonatkozóan a Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztályát kereste meg a fenti szakkérdések vizsgálata érdekében, a /2018. számú levelében. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya az SZ/NEF/ /2018. számon elvégezte a hatáskörébe tartozó szakkérdés vizsgálatát és az egységes környezethasználati engedély kiadása ellen kifogást nem emelt. Állásfoglalásában az alábbiakat állapította meg: A Teszovál Településszolgáltató és Vállalkozó Kft. (4320 Nagykálló, Bercsényi út 6.) megbízásából eljáró Molnár Környezetvédelmi, Mérnöki Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci Mihály u. 41.) a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya (4400 Nyíregyháza, Kölcsey u ) előtt, Nagykálló, 0131/3 hrsz. alatti kommunális hulladéklerakó telep üzemeltetésére, felhagyására, rekultivációjára, utógondozására kiadott, /2013. számú egységes környezethasználati engedélyének felülvizsgálata ügyében kérelmet terjesztett elő. Az eljárás során a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály az ügy tárgyához kapcsolódó szakkérdések [A környezet- és település-egészségügyre, az egészségkárosító kockázatok és esetleges hatások felmérésére, a felszín alatti vizek minőségét, egészségkárosítás nélküli fogyaszthatóságát, 10
11 felhasználhatóságát befolyásoló körülmények, tényezők vizsgálatára, lakott területtől (lakóépülettől) számított védőtávolságok véleményezésére, a talajjal, a szennyvizekkel, veszélyes hulladékokkal kapcsolatos közegészségügyi követelmények érvényesítésére, az emberi használatra szolgáló felszíni vizek védelmére kiterjedően] vizsgálatára a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályát kérte fel. A megkereső hatóság által csatolt dokumentumok alapján, figyelemmel a évi LIII. törvény ának, valamint a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet rendelkezéseire is a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya megállapította, hogy a kommunális hulladéklerakó telep üzemeltetése, felhagyása, rekultivációja, utógondozása során - a szakértői nyilatkozatban közölt adatokat, számításokat figyelembe véve a vizsgált szakkérdések vonatkozásában jelentős környezeti terhelés nem valószínűsíthető. Előzőek alapján szignifikáns humán-egészségügyi kockázatnövelő hatás kialakulására - a felülvizsgálati anyagban bemutatott adatok alapján - nem lehet következtetni. Állásfoglalásomat a hivatkozott jogszabályhely(ek) alapján hoztam. Szakkérdés vizsgálatára vonatkozó feladatkörömet a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III.30.) Korm. rendelet 28. (1) bekezdése, illetve a fővárosi és megyei kormányhivatal, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatal népegészségügyi feladatai ellátásáról, továbbá az egészségügyi államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 385/2016. (XII.2.) Korm. rendelet, illetékességét az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. tv. 16. (1) bekezdése, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III.30.) Korm. rendelet 2. (1) bekezdése alapján állapítottam meg. A Sz-Sz-B. Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Növényés Talajvédelmi Főosztály az SZ-10/84/ /2018. számon elvégezte a hatáskörébe tartozó szakkérdés vizsgálatát és megállapította, hogy talajvédelmi szempontból a felhagyott, rekultivált kommunális hulladéklerakó telep utógondozásának a rendelkező rész 6.1. pontjában előírtak betartása mellett - a környező mezőgazdasági területekre káros hatása nincs, talajvédelmi szempontból jelentős hatás nem várható. Állásfoglalását az alábbiakkal indokolta: Az elsőfokú talajvédelmi hatóság illetékességéről a évi CL. törvény (az általános közigazgatási rendtartásról) 16. (1) bekezdése és a 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet (a földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről) 3. (2) bekezdése rendelkezik. Az elsőfokú talajvédelmi hatóság hatáskörét a termőföld védelméről szóló évi CXXIX. törvény 32. (1) bekezdése, valamint 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet (a földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről) 52. (1) bekezdése állapítja meg. Ezen nyilatkozatot a talajvédelmi hatóság a évi CXXIX. tv. (a termőföld védelméről) vonatkozó előírásainak figyelembevételével, a 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet (a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről) 28. (2) bekezdés és az 5. számú melléklet I. táblázat 5. pontja, valamint a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás (a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról) a, illetve a felülvizsgálati dokumentáció (készítette: Molnár Környezetvédelmi, Mérnöki Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci Mihály u. 41.; készült: Nyíregyháza, 2018.) alapján adta ki. A Főosztály döntését a benyújtott felülvizsgálati dokumentáció, a szakkérdés vizsgálatok, a szakhatóság állásfoglalása és a rendelkezésre álló adatok alapján, a következők szerint hozta meg: Levegőtisztaság-védelem: A hulladéklerakón hulladék már nem kerül lerakásra, ami kedvezően befolyásolja a depónia bűzkibocsátását. 11
12 A hulladéklerakó rekultivációja során porszennyezés, bűzterhelés, az alkalmazott gépek légszennyező anyag kibocsátása, a tevékenységet végző járművek emissziója okoz a környezeti levegő minőségében változást. Az elérhető legjobb technika alkalmazásával megakadályozható, hogy a lakosságot zavaró bűz kerüljön a levegőbe. A telephelyen végzett tevékenységgel kapcsolatos levegőbe történő kibocsátások, és bűzkibocsátás nem eredményezi a környezet állapotának, és a lakókörnyezetben az életfeltételek romlását. Hulladékgazdálkodás: A telepre hulladékbeszállítás július 15-óta nem történik. A lerakott hulladékot tömörítették, takarták a kiporzás csökkentése érdekében. A rekultiváció első üteme, az átmeneti záró réteg kialakítása 2013-ban megtörtént. A hulladéklerakó őrzése folyamatos. A lerakó műszaki védelemmel nem rendelkezik. A hulladéklerakó rekultivációjára és utógondozására vonatkozóan a rendelkező rész 2. pontjában tettem előírásokat, a 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet 4. sz. melléklete figyelembe vételével. A rendelkező rész 2.7. pontjában az utógondozás időszakára vonatkozó előírást a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény 17. (4) bekezdése alapján tettem. A környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény 50. (1a) bekezdése szerint az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló évi CCXXII. törvény szerinti gazdálkodó szervezet környezethasználó az Információs Rendszerrel kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségeit elektronikusan teljesíti. A Kt. 50. (1b) bekezdése alapján az (1a) bekezdés szerinti adatszolgáltatás rendjét meghatározó tájékoztatót, továbbá az adatszolgáltatás teljesítéséhez szükséges elektronikus űrlapokat az 51/A. szerinti publikus felületen közzé kell tenni. Az adatszolgáltatási kötelezettség bejelentéséhez, illetve az adatszolgáltatás megtételéhez szükséges elektronikus űrlapokat tartalmazó adatlap csomagok (HLR-KÖT, HLR) és ezek kitöltési útmutatói (segédletek) a publikus OKIR felületen (web.okir.hu) elérhetők. Mindezekre tekintettel figyelemmel a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 309/2014. (XII. 11.) Korm. rendelet 12. (6) bekezdésében foglaltakra is - az éves összefoglaló jelentés benyújtásával kapcsolatosan a rendelkező rész 7.2. pontjában foglaltak szerint előírást tettem. Zaj- és rezgésvédelem: A hulladéklerakó telep Nagykálló külterületén helyezkedik el. A telephelyet minden irányból mezőgazdasági területek határolják. A legközelebbi zajtól védendő létesítmény dél-nyugati irányban, a telephely telekhatárától számítva 750 m távolságban található. A hulladéklerakón jelenleg zajforrás nem üzemel. A fentiek alapján a telephely zajvédelmi szempontú hatásterülete nem érint zajtól védendő épületet, területet, ezért a Főosztály a zajkibocsátási határértékek megállapításának, valamint a zaj- és rezgéskibocsátás ellenőrzésének módjáról szóló 93/2007. (XII. 18.) KvVM rendelet 1. (1) pontjában foglaltakat figyelembe véve, nem állapít meg zajkibocsátási határértéket. A szállítási tevékenység nem okoz 3 db mértékű járulékos zajterhelés-változást az érintett útszakaszon. Táj- és természetvédelem: A hulladéklerakó és környezete védett természeti területet, Natura 2000 területet nem érint, a Főosztálynak védett természeti értékről az érintett területen és környékén nincs tudomása. A lezárt hulladéklerakó növényesítésével és az ahhoz kapcsolódó szükséges intézkedésekkel (gyomosodás megelőzésére szolgáló intézkedések) szemben kifogást nem emelek, a növényesítéshez felhasznált növényfajok őshonosak, tájra jellemzőek. A lerakó területén meredek nyílt homokfalak is maradtak, amelyek egyes védett, fokozottan védett üreglakó madárfajok kedvelt fészkelőhelye. 12
13 A rendelkező rész 4.2. pontjába foglalt évi LIII. tv. 43. (1) bekezdése szerinti - teljesülése esetén a hulladéklerakó rekultivációja természetvédelmi, tájvédelmi érdeket nem sért. előírás Az egységes környezethasználati engedély kiadása óta bekövetkezett jogszabályváltozások miatt figyelembe véve a szakhatósági állásfoglalásban, valamint a szakkérdések vizsgálata során tett megállapításokat is - az engedély rendelkező részének IV. fejezetét módosítottam a rendelkező részében foglaltak szerint. Az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005.(XII.25.) Korm. rendelet 20/A. (12) bekezdése értelmében a környezetvédelmi hatóság a felülvizsgálat eredményeképpen a következő döntéseket hozhatja: a) kiadja vagy módosítja a tevékenység további gyakorlásához szükséges egységes környezethasználati engedélyt, vagy b) az engedélyt visszavonja vagy a kérelmet elutasítja, és szükség esetén meghatározza a tevékenység felhagyására vonatkozó kötelezettségeket. A benyújtott felülvizsgálati dokumentációban foglaltak alapján a Főosztály megállapította, hogy az egységes környezethasználati engedélyben foglaltakhoz képest változás nem történt, az engedélyezett tevékenység a felülvizsgált 5 évben nem változott, ezért új engedély kiadása, a meglévő engedély visszavonása nem indokolt. Fentiek miatt a Főosztály az egységes környezethasználati engedély módosítása mellett döntött. Az egységes környezethasználati engedély 1. és 2. számú mellékletét töröltem, mivel az abban foglaltakat az engedély tartalmazza. Határozatomat a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 20/A. (10) bekezdés és (12) bekezdés a.) pontja alapján hoztam meg, az Ákr. 80. (1) és 81. (1) bekezdésben meghatározott formában és tartalommal. A határozat elleni fellebbezés lehetőségét és az arra nyitva álló határidőt az Ákr (1), (2) és 118. (1), (2), (3) bekezdései biztosítják. A Főosztály a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III.30.) Korm. rendelet 9. (1) d) pontja, (2) bekezdésében és 13 (1) c) pontja és (2) bekezdésében biztosított hatáskörben, a 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 8/A. (1) bekezdésében meghatározott illetékességben járt el. Az eljárás és a fellebbezés díja a Díjrendelet 2. (5) (6) (7) bekezdése valamint a 3. sz. melléklet 4. és száma alapján került meghatározásra. A határozatot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak a 71/2015. (III.30.) Korm. rendelet 28 (4) bekezdése alapján megküldöm. A határozatot teljes körű meghatalmazás alapján a MOLNÁR Kft.-vel, mint a környezethasználó meghatalmazottjával is közlöm. Nyíregyháza, június 19. Dr. Galambos Ildikó hivatalvezető nevében és megbízásából 13 Katona Zoltán főosztályvezető-helyettes
14 Határozatot közöljük: Véglegessé válás előtt: 1. MOLNÁR Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci Mihály u térti, cégkapu: ) 2. TESZOVÁL Kft. (4320 Nagykálló, Bercsényi út 6. + térti, cégkapu: ) Helyben: 3. Irattár Hivatali kapun keresztül elektronikus úton, tértivel: 4. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya Nyíregyháza, Árok u Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyháza Járási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztály, Növény- és Talajvédelmi Osztály Nyíregyháza, Kótaji u Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 4400 Nyíregyháza, Erdősor 5. Véglegessé válás után: 7. MOLNÁR Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci Mihály u térti, cégkapu: ) 8. TESZOVÁL Kft. (4320 Nagykálló, Bercsényi út 6. + térti, cégkapu: ) Kötelezés Nyilvántartás; véglegessé válást követően a véglegesítést végző munkatárson keresztül elektronikus úton 14
Ügyszám: /2017. Tárgy: A Nyírbátori Hulladéklerakó Telep 736-2/2013. számú egységes környezethasználati engedélyének módosítása
Ügyszám: 774-29/2017. Tárgy: A Nyírbátori Hulladéklerakó Telep 736-2/2013. számú egységes környezethasználati engedélyének módosítása Ügyintéző: Tel.mellék: Székelyhidi Ferenc (42) 598-930/226 Hiv.szám:
Nyíregyházi Járási Hivatala. Ügyszám: /2017. Tárgy: Az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft /2016.
Nyíregyházi Járási Hivatala Ügyszám: 3340-25/2017. Tárgy: Az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 4152-16/2016. számú egységes környezethasználati engedélyének módosítása Ügyintéző: Biróné
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 465-10/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Király Bernadett Zsófia / Sovánné Nagy Gréte Melléklet: Rábaszentmihály, Németh Csaba egyéni vállalkozó,
H A T Á R O Z A T. módosítom: I. Az engedély 3. oldalán az A rekultivációra, utógondozásra vonatkozó előírások c. fejezet az alábbiakkal egészül ki:
KTFO-azonosító: 11790-8-8/2016. Ügyiratszám: CSZ/01/10074-9/2016. Ügyintéző: dr. Tekulics Éva Maknics Katalin CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY Tel.: +36 (62)
1. A zajforrás hatásterületén elhelyezkedő ingatlanok felsorolása és határértékek megállapítása: Székesfehérvár, Házszám
Hatósági Főosztály Környezetvédelmi Iroda 8000 Székesfehérvár, Városház tér 2. Telefon: (22) 537-170 E-mail: kis.regina@pmhiv.szekesfehervar.hu Szám: 110.674/3/2018. Tárgy: Goodwin Kft. (2013 Pomáz, Gábor
Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: Határozat
Ügyszám: Ügyintéző: Telefon: 8423-12/2017. Székelyhidi Ferenc/dr. Antalóczy Sándor (42) 598-930/226/158 Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: A Nyíregyháza 02354/5. hrsz. alatti hulladéklerakón végzett hulladékhasznosítási
H A T Á R O Z A T. módosítom:
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY KTFO-azonosító: 10423-6-5/2016. Ügyiratszám: CSZ/01/10072-9/2016. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Maknics Katalin Tel.: +36
H A T Á R O Z A T. Házszám
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/6562-8/2016. KTFO-azonosító: 109856-1-6/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: Mindszent Város Önkormányzata, Mindszenti
Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT
Iktatószám: 14053-4/2015. Ügyintéző: Biczó Zsolt dr. Ötvös Tünde Telefon: 72/567-143 Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT IPARK Pécs Kft., Déli Ipari Park (152,6927 ha) környezetvédelmi engedélyének módosítása
H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105918-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: D.H. INTERTRADE Kft. Csongrád zajkibocsátási határérték megállapítása
A hígtrágya tárolásának és kezelésének hatósági háttere
Előadó: Hoffmann György tanácsos Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2007. szeptember 5. Budapest Az engedélyeztetés jogszabályi háttere A vizek mezőgazdasági eredetű
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 522-9/2016. Tárgy: Szil, Ügyintéző: dr. Tatár Beatrix Margit Bartókné Hajnali Beáta Mellékletek: - Telefon: (96) 524-000 Hiv. szám: - HIDRÁNS Kft., 045/1
Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet:
Ügyszám: 6513-4/2018. Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Kánya László Melléklet: Közlemény + kérelem Telefon mellék: (42) 598-930 /223 http://ftvktvf.zoldhatosag.hu/6513-2018 Varga Zoltán
H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107032-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Szalai László, Kunfehértó zajkibocsátási határérték megállapítása H A T
H A T Á R O Z A T. A zajkibocsátási A védendő épület határérték, db Építményjegyzék szerinti besorolása száma
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZEGEDI JÁRÁSI HIVATALA KTO-azonosító: 112648-1-6/2017. Ügyiratszám: CSZ/01/16626-8/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: Euro-Chicken
Jogszabályok listája
Kiadás száma 03 Kiadás dátuma: 2018.07.10. Oldal 1/8. KÖRNYEZETVÉDELEM 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól 83/1997. (IX.26.) OGY határozat a Nemzeti Környezetvédelmi Programról
az Újfehértó I.-homok és agyag védnevű bánya környezetvédelmi működési engedélyének módosítása - - Tárgy:
Ügyiratszám: Ügyintéző: Tel. mellék 8578-11/2016. Sándor Edina/ dr. Oláh Tamás (42) 598-930/222/ (42) 598-930/155 Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: az Újfehértó I.-homok és agyag védnevű bánya környezetvédelmi
H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105475-1-7/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Sajt-Expressz Kft, Kecskemét zajkibocsátási határérték megállapítása H
Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek
Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Ügyleírás A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről,
H A T Á R O Z A T. módosítom: I. Az engedély rendelkező részében szereplő II. fejezet Végleges lezárásra vonatkozó előírás törlésre kerül.
KTFO-azonosító: 71098-1-13/2016. Ügyiratszám: CSZ/01/14785-7/2016. Ügyintéző: dr. Tekulics Éva Maknics Katalin CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY Tel.: +36 (62)
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.
A hulladéklerakás szabályozásának módosítása
A hulladéklerakás szabályozásának módosítása Horváth Szabolcs Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium XVII. Nemzetközi Köztisztasági Szakmai Fórum és Kiállítás 2007. április 24-26. Szombathely Uniós követelmények
Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: Határozat
Ügyszám: Ügyintéző: Telefon: 8214-12/2018. Székelyhidi Ferenc (42) 598-930/226 Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: A Kisvárda 62/2 hrsz. alatti telepen végzett fémhulladék gyűjtő tevékenység kapacitásbővítésének
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA Ikt. szám: 11789-9-5/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Kardos Dániel Telefon: +36 (76) 795-862 Tárgy: Bugac Nagyközség
Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság
Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Előadás tartalma 1. A Ket. és az anyagi jogszabályok 2. Eljárásrend vízjogi engedélyezéshez 3. Ügyintézési
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 1184-17/2016. Tárgy: Rábaszentandrás, Karakai-I Agro Kft. és Karakai-Zs Agrár Kft., 021/36, 021/38, 021/39, 021/40, 021/42 hrsz. alatti sertéstelep egységes
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 9249-3/2012. Tárgy: Budapest XIX. kerület, Hoffher Albert
A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok
A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi
Környezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30
JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA 2011. TÉMAKÖR: 1 / 30 Hulladékgazdálkodás Levegővédelem Termékdíj Természetvédelem Vízvédelem, vízgazdálkodás Zaj- és rezgésvédelem 2 / 30 TÖRVÉNYEK
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA Ikt. szám: 12006-5-6/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Kardos Dániel Telefon: +36 (76) 795-862 Tárgy: Kunszállás
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1912-4/6/2013.I. Tárgy:
Tájékoztató. BM Országos Katasztrófavédelmi. Főigazgatóság Budapest, szeptember 19.
Tájékoztató a 2016. június 4. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító vízilétesítmények vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásáról BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107549-1-3/2016. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: CE GLASS Zrt. Szatymaz zajkibocsátási határérték megállapítása H
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 701-8/2016. Tárgy: Győr, RÁBA energiaszolgáltató Kft. Energiatermelő tevékenységének egységes környezethasználati engedélye Ügyintéző: dr. Király Bernadett
H A T Á R O Z A T. 4. A telephelyen pékség üzemel. A technológiához tartozó zajforrások: hűtőaggregát, tehergépjárművek. A zajforrás működési helye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107353-1-5/2015. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Sipos László Tel.: +36 (62) 553-060/44145 Tárgy: Rónasági Pékség Kft., Mindszent zajkibocsátási határérték megállapítása
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 60536-6/2018. Ikt. szám: BK-05/KTF/02627-37/2018. Hiv. szám: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Sipos Orsolya Telefon : +36
Makra Gábor - főosztályvezető
Környezetvédelmi szakterületen bekövetkezett változások a 2017. év folyamán Makra Gábor - főosztályvezető Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Környezetvédelmi
Tárgy: Jászfelsőszentgyörgy I.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/1225-6/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 06.
Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2806-11/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 12.
Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: HATÁROZAT
Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 127-15/2018. Linczer Norbert / dr. Görög Teodóra (42) 598-930 / 221 / 152 Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: HÜBNER-H Kft. Nyíregyháza 8660/19 hrsz. telephelyén bővítésre
Tárgy: Mell.: HATÁROZAT
Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 1093-14/2015. Biróné Pájer Judit dr. Görög Teodóra 227/152 Tárgy: Mell.: Nyíregyháza, Ipari park 31358/11. hrsz. alatti Nyíregyházi hűtőgépgyár egységes környezethasználati
Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/682-5/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 05.
HULLADÉKKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁS. - illetékességi területe az ügyben: Budapest Főváros, Pest megye
HULLADÉKKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁS Hatáskörrel rendelkező szerv: Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Hulladékgazdálkodási
Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény alapján indult elvi vízjogi engedélyezési eljárásról
Tájékoztató Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény alapján indult elvi vízjogi engedélyezési eljárásról BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2018. január 22. Kérelem
H A T Á R O Z A T. módosítom: I. Az engedély 2. oldalán a Fő tevékenység felsorolás az alábbira változik:
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZEGEDI JÁRÁSI HIVATALA KTO-azonosító: 16881-8-40/2017. Ügyiratszám: CS-06Z/01/02716-5/2017. Ügyintéző: dr. Kiss Renáta Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: MARS Magyarország
TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 176. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása E L Ő T E R J E S Z T É S
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.
Ügyszám: /2016. Tárgy: A Rétköz-Gabona Kft /2011. számú egységes környezethasználati engedélyének módosítása Hiv. szám: - Melléklet:
Ügyszám: 8925-15/2016. Tárgy: A Rétköz-Gabona Kft. 1147-38/2011. számú egységes környezethasználati engedélyének módosítása Ügyintéző: Lengyel Ákos Hiv. szám: - Tel. mellék: dr. Farkas Andrea (42) 598-930/228/155
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 4938-2/1/2014./I.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 3500-1/2/2013. Törkenczi
H A T Á R O Z A T. módosítom:
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY KTFO-azonosító: 67030-5-5/2016. Ügyiratszám: CSZ/01/15753-7/2016. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Kardos Dániel Tel.: +36
Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: HATÁROZAT
Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 7032-16/2019. Linczer Norbert /dr. Görög Teodóra 42) 598-930 / 221 /152 Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: Nyírbogdány 0140. hrsz.-ú telephelyén végzett fémhulladék gyűjtő,
ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Tiszavasvári Települési Szilárd Hulladéklerakó rekultivációjának utógondozási
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 1608-8/2011. Tárgy: Az Omninvest Kft. Pilisborosjenő, Fő u.
KÉSZ ÉPÍTŐ ÉS SZERELŐ ZRT.
/ 4 oldal Tartalomjegyzék:./ Célmeghatározás 2./ Területi érvényesség 3./ Fogalom meghatározások 4./ Eljárás 5./ Kapcsolódó dokumentációk jegyzéke 6./ Dokumentálás Készítette: Kővári Tímea Jóváhagyta:
335-11/2016 Székelyhidi Ferenc 226
Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 335-11/2016 Székelyhidi Ferenc 226 Tárgy: Az Újfehértó és Térsége Komplex Hulladékhasznosító ZRt. (4244 Újfehértó, Bartók Béla u. 7.) Újfehértó, 08/34 hrsz.-ú ingatlanon
H A T Á R O Z A T. engedélyezem, hogy a Makó, Rákosi út 4. szám alatti telephelyén légszennyező pontforrást működtessen az alábbiak szerint:
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 16008-10-7/2016. Ügyintéző: dr. Vajda Hajnalka Lipták Dávid Tel.: +36 (62) 553-060/44127 Tárgy: ASS Berendezési Rendszerek Bt., Makó levegőtisztaság-védelmi
HATÁROZAT. k é r e l m e t e l u t a s í t j a. II.
GYŐRI JÁRÁSI HIVATAL Iktatószám: 84-1/2017. Tárgy: GYHG Nonprofit Kft. Győr, Külső Fehérvári u. 1. szám (01262/3 hrsz.) alatti hulladéklerakó rekultivációjának I. üteme Ügyintéző: dr. Kuller Gábor / Gondi
H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom.
Szám: 35200/5212-27/2015. ált. Tárgy: engedély veszélyes tevékenység végzéséhez H A T Á R O Z A T Az IKR Agrár Kft. (székhelye: 2943 Bábolna IKR Park hrsz.:890, a továbbiakban: Üzemeltető) kérelmére, a
A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H a t á r o z a t
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471.
Szám: /1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Törkenczi Arnold Melléklet: 1 pld.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3419-3/1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság-
NO-05/KVO/63-22/2018.
Ügyiratszám: Ügyintézők: Telefon: E-mail: NO-05/KVO/63-39/2018. Csépe-Morvai Petra Simon István Krisztián 06 32 795-188 simon.istvan@nograd.gov.hu Tárgy: A Szuha Kft. NO-05/KVO/63-22/2018. számon kijavított,
KÜJ: KTJ: HATÁROZAT. állapítom meg.
Iktatószám: Előadó: 5581-6/2015. Simó Boglárka Tárgy: A Concordia Zrt. által üzemeltetett Marcali, Ipartelep utca 2. szám alatti üzemi létesítmény zajkibocsátási határérték megállapítása KÜJ: KTJ: 100208339
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 5450-2/3/2013.II.
A hulladékkal kapcsolatos éves, negyedéves adatszolgáltatások teljesítése, a hulladéklerakókkal kapcsolatos új elektronikus adatszolgáltatás
A hulladékkal kapcsolatos éves, negyedéves adatszolgáltatások teljesítése, a hulladéklerakókkal kapcsolatos új elektronikus adatszolgáltatás Kertész-Káldosi Zsuzsanna hulladékgazdálkodási referens Hulladékgazdálkodási
H A T Á R O Z A T. II. Telephely adatai. A II. szakaszban a Telephely címe a következőre módosul: Ököritófülpös külterület 033/3 hrsz.
Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 1348-15/2016. Aranyász Péter / dr. Görög Teodóra 229 / 152 Tárgy: az 1225-18/2010. sz. egységes környezethasználati engedély módosítása H A T Á R O Z A T A Szabolcs-Szatmár-Bereg
Tárgy: Határozat. A hulladékgazdálkodási tevékenység végzéséhez a Kormányhivatal hatáskörébe tartozó alábbi jogerős engedély beszerzése szükséges:
Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 6523-14/2016. Székelyhidi Ferenc/dr. Oláh Tamás 226/155 Tárgy: Nyíregyháza 01583/88 hrsz. alatti nem veszélyes hulladék-hasznosító telep előzetes vizsgálata Határozat
Jogszabályváltozások 2014. szeptember
Jogszabályváltozások 2014. szeptember MUNKAVÉDELEM Módosított jogszabályok: 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről Módosítva:2014.09.05
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3965-2/1/2014.I. Tárgy: a Makoplast
A 823-5/2011. sz. egységes Ügyintéző: környezethasználati Telefon: H A T Á R O Z A T
Ügyszám: 3436-30/2016 Tárgy: A 823-5/2011. sz. egységes Ügyintéző: Aranyász Péter / dr. Farkas Andrea környezethasználati Telefon: (42) 598-930 /229 /155 engedély módosítása. H A T Á R O Z A T A Szabolcs-Szatmár-Bereg
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Ügyiratszám: JN/KTF/03460-21/2015 Ügyintéző: Katonáné Szikora Olga Telefon: +36 56 523 408 Tárgy: Előzetes vizsgálat Hiv. szám: Melléklet: A Rozsdás Kereskedelmi
151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet
151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet módosításáról A környezet védelmének
Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: HATÁROZAT
Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 4402-19/2017. Linczer Norbert / dr. Görög Teodóra (42) 598-930 / 221 / 152 Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: Tuzsér, 0135/1., 0134/1., 0134/2., 0133/9., és 0133/6. hrsz.
Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet: Közlemény + Kérelem és mellékletei Telefon mellék:
Ügyszám: 5690-3/2018. Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Kánya László Melléklet: Közlemény + Kérelem és mellékletei Telefon mellék: (42) 598-930 /223 (http://ftvktvf.zoldhatosag.hu/5690-2018)
A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A TÁ R O Z A T
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési
Hatáskörrel rendelkező szerv. Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Budapest, Mészáros u.
Fokozottan védett állatfajok esetén a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 43. (2) bekezdése alapján engedélyköteles tevékenység engedélyezése. Hatáskörrel rendelkező szerv Pest Megyei Kormányhivatal
Ásotthalom Község Önkormányzata Polgármesterétő l 23/2008
Ásotthalom Község Önkormányzata Polgármesterétő l 23/2008 Témafelelős: Katona Zsolt Ikt: 243 /2008 Véleményező Bizottság: PTB, TVMB Tárgy: KEOP 2.3.0 Szeged Regionális Hulladékkezelési Program, Hulladéklerakók
Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centrum Mezőgazdaságtudományi Kar. KE/32-01 Szabványok és környezetvédelmi jogszabályok felügyelete
Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centrum Mezőgazdaságtudományi Kar KE/32-01 (Jogi és egyéb követelmények. A megfelelőség kiértékelése) 1. kiadás Hatályba léptetve: 2015. március 12. Készítette:
Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2625-8/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 01.
Tárgy: H A T Á R O Z A T
Ügyszám: Ügyintéző: mellék: 226/154 589-23/2015. Székelyhidi Ferenc/dr. Szeifert László Tárgy: Melléklet: A Nyírbátor, 0207/5 hrsz. alatt lévő regionális biogáz üzem egységes környezethasználati engedélye
H A T Á R O Z A T. engedélyezem,
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY Ügyiratszám: 31908-8-4/2016. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Maksa Ágnes Tel.: +36 (62) 681-663 Tárgy: levegőtisztaság-védelmi
Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: HATÁROZAT
Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 5775-17/2018. Székelyhidi Ferenc/dr. Görög Teodóra (42) 598-930 / 226 /152 Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: A Bereg-Ker Kft. Vásárosnamény, Nyíregyházi u. 0312/10 hrsz.
Szám: /3/2013. Tárgy: A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (1541 Budapest) Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. szám alatti ingatlanon lévő telefonközpont
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 2843-2/3/2013. Tárgy:
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.
1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015.(V.26.) sz. rendelete a vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság
A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Iktatószám: H-1236-22/2007. Hiv. szám: Tárgy: Előadó: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi,
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1108-1/4/2013./II. Tárgy:
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Környezet- és Természetvédelmi Iroda Levegő- és Zajvédelmi
Adatbázis neve: Elektronikus Hulladékgazdálkodási Információs Rendszer (EHIR)
A közfeladatot ellátó szerv által fenntartott adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró adatai (név, formátum, az adatkezelés célja, jogalapja, időtartama, az érintettek köre, az adatok forrása, kérdőíves
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA Tárgy: ICGRAIN Zrt., Baja, zajkibocsátási határérték megállapítása, határozat Ikt. szám: 112411-1-5/2017. Hiv. szám: - Melléklet:
Tárgy: H A T Á R O Z A T
Ügyszám: Ügyintéző: 6329-16/2016. Székelyhidi Ferenc/dr. Oláh Tamás Tárgy: A Nagyhalász 0346/1 hrsz. alatti hulladéklerakó egységes környezethasználati engedélye mellék: 226/155 Melléklet: 5 db H A T Á
Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény alapján indult vízjogi megszüntetési engedélyezési eljáráskról
Tájékoztató Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény alapján indult vízjogi megszüntetési engedélyezési eljáráskról BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2018. január
Határozat. Tájékoztatom, hogy a tevékenység megvalósításához egyéb, a környezetvédelmi hatóság hatáskörébe tartozó engedély beszerzése nem szükséges.
Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 6845-15/2016. Székelyhidi Ferenc/dr. Farkas Andrea 226/155 Tárgy: Nyíregyháza 31567/14 hrsz. alatti raktárcsarnok építésének előzetes vizsgálata Határozat A Szabolcs-Szatmár-Bereg
A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ:
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési
a 9/2009. (VI.25.) számú önkormányzati rendelethez
a 9/009. (VI.5.) számú önkormányzati rendelethez 1. függelék 1 Műemlékek: Törzsszám Azonosító Cím Megnevezés Hrsz. 4400 7774 v. Festetich-kastély 9 Ady Endre u. 6. 4405 777 Zártkert Rk. templom 75 4406
Környezetvédelmi tárgyú ügyek
Önkormányzat/Közérdekű adatok/ii/4. menüpontba Környezetvédelmi tárgyú ügyek Zajvédelem A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 1. számú melléklete
9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: : 835-2/18/2012.II.
Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: - HATÁROZAT
Ügyiratszám: Ügyintéző: Telefon: 604-14/2016. Lengyel Ákos/ dr. Szeifert László (42) 598-930/228/154 Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: - HATÁROZAT Komoró 061/37 hrsz. alatti ingatlan villamos energiával való
Vízjogi engedélyezési eljárások
Vízjogi engedélyezési eljárások SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS 2018. november 07. Schoblocher József szakmai tanácsadó Általános jogi szabályozás Keret szabályozás 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási