AZ OTKA K KUTATÁSI TÁMOGATÁS ZÁRÓJELENTÉSE
|
|
- Lídia Bognár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 AZ OTKA K KUTATÁSI TÁMOGATÁS ZÁRÓJELENTÉSE I. A KUTATÁSI TERV INDOKLÁSA A DOTE Élettani Intézetében 1995 óta végzett hallásélettani kutatás folytatását képező projekt a cochlearis magban található ioncsatornák, valamint az itt érvényesülő modulációs mechanizmusok tanulmányozására fókuszált; különös tekintettel a magban található szinaptikus kapcsolatok sajátságainak és befolyásolhatóságának megismerésére. A hangérzékelés során a Corti-szerv szőrsejtjei és a ganglion spirale neuronjai a hanghullámokat akcióspotenciál- (AP) sorozatokká alakítják, melyek a VIII. agyideg révén érik el a nucleus cochlearist (CN). A magban a hallási információ dekódolásának első lépése zajlik, aminek eredményeként a hangingerek érzékelhető tulajdonságaira vonatkozó információk egymástól részben elkülönülnek, és párhuzamos felszálló csatornák révén továbbítódnak a hallórendszer centrálisabb területeire. A most zárult munka fő célja a CN ezen komplex tevékenységét lehetővé tévő egyes lépések elemzése volt. II. A KUTATÁS EREDMÉNYEI A zárójelentésben összefoglalt eredmények részét képezik a projekt kidolgozása során publikált 11 in extenso dolgozatnak, így a jelen összefoglalóban csak a legfontosabb megállapításokat emeljük ki. 1. A HCN-csatornák megoszlása és funkcionális jelentősége Vizsgáltuk, hogy biocitines jelölés segítségével azonosított óriássejtekről elvezethetőe a hyperpolarizáció-aktivált nem-specifikus kationáram (I h ). Igazoltuk egy olyan áramkomponens jelenlétét, amelynek biofizikai sajátságai megfeleltek az I h ismert tulajdonságainak. Az áramkomponens egyértelmű azonosítását az biztosította, hogy az csaknem teljesen blokkolhatónak bizonyult ZD7288-cal, az I h ismert gátlószerével. A kísérletek következő fázisában meghatároztuk az egyes HCN-csatornaalegységek expresszióját mrns szinten a CN egészére vonatkozóan, fehérjeszinten pedig az óriássejtekre koncentrálva. A kísérletekhez fiatal (10 14 nap) és felnőtt patkányokat (30 nap) egyaránt alkalmaztunk. A magból származó mintákban, életkortól függetlenül, legnagyobb mennyiségben a HCN2-specifikus, valamivel kisebb mennyiségben pedig a HCN1- és HCN4- specifikus mrns fordult elő. A HCN3-specifikus mrns mennyisége elhanyagolható volt. Az immunhisztokémiai vizsgálatok eredménye teljes összhangban állt az mrns szintű adatokkal. Az immunjelölődés intenzitása az életkor előrehaladtával csökkent. Az I h óriássejtekben játszott szerepét elektrofiziológiai mérésekben vizsgáltuk. A h- áram gátlása mintegy 6 mv-os hiperpolarizációt okozott, és a spontán aktivitást mutató
2 neuronokban jelentősen csökkentette az AP-tüzelés frekvenciáját. A tüzelési frekvencia depolarizáló áram alkalmazásával visszaállítható volt. A spontán kialakuló gátló posztszinaptikus áramok (sipsc) frekvenciája ZD7288 hatására jelentősen csökkent, amplitúdójuk változatlan maradt, a leszálló szár időállandója pedig jelentősen megnőtt. A gátlószer jelenlétében a spontán kialakuló serkentő posztszinaptikus áramok (sepsc) frekvenciája csökkent, amplitúdójuk és kinetikájuk pedig változatlan maradt. A mag felületes és mély rétegében végzett elektromos ingerléssel kiváltható IPSC-k leszálló szára ZD7288 jelenlétében lassult, de amplitúdójuk nem változott; a kiváltott EPSC-k amplitúdója nemszignifikáns csökkenést mutatott. Az eredmények alapján arra következtetünk, hogy az I h szerepet játszik az óriásneuronok membrán- és tüzelési sajátságainak meghatározásában, és befolyásolja szinaptikus kapcsolataik integrációját. A befolyás erőteljesebbnek tűnik fiatal egyedekben, ami arra utal, hogy a h-áram hozzájárul a hallórendszer postnatalis érésével összefüggő változások kialakításához [11]. A munkaterv keretében elvégeztük a HCN-alegységek megoszlásának vizsgálatát tengerimalac ganglion spirale neuronjaiban. A Western-blottal és az immunjelöléssel kapott adatok azt jelzik, hogy valamennyi HCN-csatornaalegység jelen van a ganglion spirale neuronok mindkét típusában, ám az egyes sejtek között jelentős különbség van az expresszió mértékében. Ez a megállapítás magyarázatul szolgálhat az I h ganglion spirale neuronokon korábban megfigyelt változékonyságára [2]. 2. A cochlearis mag projekciós neuronjainak azonosítása, feszültségfüggő K + -csatornáik szerepének vizsgálata A munka első lépéseként a nucleus cochlearis dorsalis részében (DCN) található pyramis-neuronok és óriássejtek kvantitatív morfológiai összehasonlítását végeztük el. Az elektrofiziológiai mérések során biocitinnel feltöltött sejtekről konfokális mikroszlóp segítségével rétegfelvételeket készítettünk, amik alapján lehetővé vált a neuronok háromdimenziós rekonstrukciója. A sejtek morfológiai jellemzését a szómát és a dendritfákat leíró 17 paraméter meghatározása alapján végeztük el. Megállapítottuk, hogy a többváltozós analízis kellően megbízható módszer az óriássejtek és a pyramis-neuronok megkülönböztetésére, valamint azok más sejtféleségektől való elkülönítésére. Bizonyítottuk, hogy olyan esetekben is lehetőség van a sejtek megbízható morfológiai azonosítására, amikor azok nem a szokásos megjelenésüket mutatják pl. nem teljes jelölődés vagy szokatlan metszésis sík okán [8]. 2
3 Jelen pályázatot megelőzően elvégeztük a feszültségfüggő K + -csatorna alegységek nucleus cochlearison belüli feltérképezését is [1], de a kapott eredmények nem elegendőek egyértelmű következtetések levonásához. 3. Kolinerg moduláció hatása a nucleus cochlearis egyes sejtjeinek működésére A rendelkezésre álló mérőhely bővítése lehetővé tette a cochlearis neuronok bemeneteinek elektromos ingerlését, ezáltal a bemenő axonok és a cohlearis mag neuronjai közötti szinaptikus áttevődés tanulmányozását. Ezen technika alkalmazásával kezdtük vizsgálni a kolinerg moduláció hatását az óriássejtek posztszinaptikus áramaira. A kísérletek során vékonyszelet preparátumban található óriássejteken mértük a karbakol hatását a kiváltott posztszinaptikus áramokra és a rövid távú szinaptikus plaszticitásra. Megállapítottuk, hogy a DCN felszínes és mély rétegébe helyezett stimuláló elektródával egyaránt kiválthatók IPSC-k. A molekuláris réteg felől alkalmazott sorozatingerlés hatására az IPSC-k erős depresszióját figyeltük meg, ugyanakkor a mély réteg felől stimulálva vagy minimális depressziót, vagy enyhe facilitációt tapasztaltunk. A kolinerg stimuláció a molekuláris réteg felől kiváltott IPSC-ket nem befolyásolta, a mély réteg felől kiváltottakat pedig erősen blokkolta. Megállapítottuk, hogy a DCN felszínes és mély rétegének ingerlésével EPSCk is kiválthatók. Vizsgáltuk a kolinerg ingerlés óriássejtekre kifejtett közvetlen hatását is. Karbakol alkalmazása csökkentette a sejtfelszíni membrán káliumkonduktanciáját, aminek következtében a sejtek depolarizálódtak. Valamennyi megfigyelt kolinerg hatás kivédhető volt atropinnal, jelezve a muszkarinerg receptorok szerepét a hatás kialakulásában. Specifikus receptorblokkolók hatásai elemezve arra a következtetésre jutottunk, hogy a posztszinaptikus kolinerg hatás zömmel M4-es, kisebb részben M3-as receptorok részvételével alakul ki, ugyanakkor a preszinaptikus hatásokért M2-, M3- és M4-receptorok egyaránt felelősek [4]. A mérőhely bővítésének befejezése lehetővé tette fluoreszcens festékek alkalmazását, megengedve a DCN agyszelet-prepárumban elhelyezkedő sejtek aktivitásának vizsgálatát. A sejteket az általuk produkált citoplazmatikus kalciumkoncentráció-változások (kalciumtranziensek) alapján azonosítottuk, továbbá tanulmányoztuk a kolinerg ingerlés hatását a neuronok aktivitására. Jóllehet ezen technika alkalmazása nem szerepelt az eredeti munkatervben, alkalmazása jelentősen megkönnyítette a neuronális aktivitás nyomonkövetését egyidejűleg akár nagyszámú sejten is (multicelluláris leképezés). Bizonyítottuk, hogy a gyors kalciumtranziensek túlnyomó többségét AP előzi meg, tehát azok neuronális eredetűek. A lassú kalciumtranziensek esetében AP-ok nem voltak kimutathatók, így ezen jelek nem-neuronális (feltehetően glia) eredetűek. Ezen adatok 3
4 birtokában a gyors kalciumtranzienseket használtuk fel a neuronok aktivitásának tanulmányozására. A fluoreszcenciatranziensek feldolgozása érdekében egy olyan számítógépes programot fejlesztettünk, amelyik képes volt a regisztrált fluoreszcenciaemissziós-jelek zajszűrésére, a neuronális és nem-neuronális kalciumtranziensek elkülönítésére, és kinetikai jellemzőik meghatározására. A módszert a DCN-ban található szemcsesejteket befolyásoló kolinerg moduláció hatásainak vizsgálatára alkalmaztuk. Megállapítottuk, hogy karbakol extracelluláris alkalmazására a szemcsesejtek egy része aktivitásának növelésével reagál. Agonisták és antagonisták segítségével bizonyítottuk, hogy a hatás döntően M3-típusú muszkarinerg receptorok közvetítésével valósul meg. Eredményeink alapján kijelenthető, hogy a szemcsesejtek aktivitását a kolinerg stimuláció fokozza [9]. A szelet-preparátumokban kapott adatok arra utaltak, hogy a CN gliasejtjein (vagy azok egy részén) ugyancsak érvényesül kolinerg befolyás. Mivel egyre több kísérleti adat mutat a gliasejtek, azon belül az astrocyták, interneuronális szinaptikus működéseket befolyásoló szerepére, a további kísérleteinket astrocytákra is kiterjesztettük. A méréseket 7 9 napos patkányok cochlearis magjaiból készített primer astrocytatenyészeteken végeztük. Kimutattuk, hogy karbakol csak az astrocyták egy részében vált ki kalciumkoncentrációnövekedést, jóllehet ATP adására, kevés kivételtől eltekintve, a karbakolra nem reagáló astrocyták is produkáltak kalciumkoncentráció-növekedést. A reagáló sejtek egy része egy gyors kalciumtranzienst követően elnyújtott választ produkált, míg más sejteken csak az átmeneti komponens volt megfigyelhető. Astrocyta sejtcsoportokon kialakuló kalciumkoncentráció-változások időbeliségét elemezve arra következtettünk, hogy egyes esetekben a tranziensek egyik sejtről a másikra történő terjedésével is számolni kell ( kalcium-hullám ). Megállapítottuk, hogy a kalciumtranziensek létrehozásában az M1- és az M3-típusú receptorok egyaránt jelentősek. Az eredmények alapján nyilvánvaló, hogy amikor a kolinerg modulációnak a CN működésére gyakorolt hatását kívánjuk értelmezni, a mechanizmusban az astrocyták részvételét is számításba kell venni [5]. 4. A cochlearis magban található Purkinje-szerű neuronok vizsgálata. Korábbi (részben saját) tanulmányok felhívták a figyelmet arra, hogy a CN-ban, elsősorban a DCN felszínes rétegében, kimutathatók olyan neuronok, amelyek megjelenése emlékeztet a kisagyi Purkinje-sejtekére. Mivel ezen sejtek tulajdonságairól és szerepéről igen hiányosak a rendelkezésre álló információk, célul tűztük ki ezen neurontípus behatóbb vizsgálatát. Megállapítottuk, hogy a Purkinje-szerű neuronok morfológiájuk alapján három csoportba oszthatók. Morfológiai hovatartozásuktól függetlenül, tartós depolarizációra 4
5 valamennyi sejt AP-tüzeléssel válaszolt, míg hyperpolarizáció hatására rajtuk I h kialakulása figyelhető meg. A Purkinje-szerű neuronokról mind EPSC-k, mind IPSC-k elvezethetők; utóbbiak létrehozásában mind glycinerg, mind GABAerg szinapszisok részt vesznek. Korábbról ismert erős calbindin-pozitivitásuk mellett a cerebelláris Purkinje-sejtekhez hasonlóan a sejtek cerebellint is tartalmaznak, ám a cerebellin sejten belüli eloszlása más, mint a Purkinje-sejtek esetében. GAD-pozititásuk alapján valószínű, hogy a Purkinje-szerű sejtek GABAerg neuronok. Eredményeink arra utalnak, hogy a CN ezen sejttípusa nem tekinthető funkció nélküli, eltévedt Purkinje-sejtnek, hanem integráns részét képezi a DCN neuronhálózatának [3]. 5. A munkatervben nem szereplő kutatási tevékenység A munkaterv kidolgozása során előre nem tervezett kísérletsorozatokra is sor került. Ezen vizsgálatok kollaboráció keretében történtek, és szervesen illeszkedtek a projekt gerincét képező munkához. Ezek során elemeztük az immunszupresszív hatású tacrolimus alkalmazásának hatását a parallel-rostok és a piramissejtek közötti szinapszisokra. Megállapítottuk, hogy a vegyület neuroprotektív jellegű, kombinált pre- és posztszinaptikus hatást fejt ki. Ezen eredmények nem magyarázzák a tacrolimus kezelés során jelentkező, a hallásfunkciót érintő mellékhatásokat [7]. A hallóidegrostok és a CN elülső részében található bushy-sejtek közötti óriásszinapszist modellként alkalmaztuk foszforilációs-defoszforilációs folyamatok neurotranszmisszióra gyakorolt hatásának elemzéséhez. Megállapítottuk, hogy mind a miozin-foszfatáz, mind a RhoA-aktivált kináz módosítja a neurotranszmissziót. A két fehérje hatása részben ellentétes, azok kialakulásában pre- és posztszinaptikus mechanizmusok egyaránt részt vesznek [10]. A pályázat kifolgozása során felkérésre egy áttekintő cikkben foglaltuk össze a ganglion spirale neuronok főbb sajátságaira vonatkozó ismereteket [6]. A beszámolóban felsorolt közlemények között van három, amelyek kollaborációs munka gyümölcseként születtek. Két esetben [9,11] olyan munkáról van szó, melyek befejezésében a külföldön tartózkodó korábbi témavezető fontos kiegészítő méréseket végzett. A harmadik esetben [8] az együttműködés intézményen belüli; a cikk kísérletes anyaga azonban teljes egészében laboratóriumunkból származik, míg a kapcsolódó analízist az együttműködő kollégák végezték. Laboratóriumunk részvétele mindhárom munkában meghatározó, ami indokolja az adatok saját eredmények között történő szerepeltetését. 6. A munkaterv nem teljesített vállalásai 5
6 A pályázat munkaterve 4 évre elosztva 17 pontban fogalmazta meg az elvégzendő feladatokat, ebből 4 pont teljesítése elmaradt. Az érintett terület a feszültségfüggő K + - csatornák cochlearis neuronok működését befolyásoló szerepének funkcionális vizsgálata. A bíztató előkísérletek ellenére a személyi és tárgyi feltételek módosulása nem tette lehetővé a szükséges mérések elvégzését. III. PROBLÉMÁK, AKADÁLYOK A munkaterv végrehajtása során váratlan mértékű akadályt jelentett az Intézet felújítása, ami miatt a mérőrendszert többször át kellett telepíteni, és a kísérletek végzését mintegy 12 hónapra fel kellett függeszteni. IV. SZEMÉLYI VÁLTOZÁSOK A kutatásban eredetileg részt vevő munkatársak közül három (köztük a korábbi témavezető) véglegesen távozott, egy munkatárs kétéves tanulmányúton vett részt, egy kolléga pedig az utolsó két évben másik intézetbe került, és gyakorlatilag nem vett részt a munkában. A fenti változások okozta nehézségeket új résztvevők csatlakozásával és új témavezető megbízásával hidaltuk át. A pályázat kidolgozása mindamellett jelentősen lelassult, és a személyi változások a tervezett kutatás súlypontjainak módosulását is előidézték. A személyi és tárgyi feltételek alakulása miatt került sor a futamidő egy évvel való meghosszabbítására is. V. A KÖLTSÉGTERV ELTÉRÉSEI A támogatás felhasználása során a futamidő meghosszabbítása miatti áttervezésen túl lényeges változás nem történt, a kutatói időráfordítás mértéke érdemlegesen nem változott. 6
7 PUBLIKÁCIÓK 1. Rusznák, Z., Bakondi, G., Pocsai, K., Pór, Á., Kosztka, L., Pál, B., Nagy, D., Szücs, G. (2008) Voltage-gated potassium channel (Kv) subunits expressed in the rat cochlear nucleus. The Journal of Histochemistry and Cytochemistry 56, Bakondi, G., Pór, Á., Kovács, I., Szűcs, G., Rusznák, Z. (2009) Hyperpolarizationactivated, cyclic nucleotide-gated, cation non-selective channel subunit expression pattern of guinea pig spiral ganglion cells. Neuroscience 158, Kőszeghy, Á., Pál, B., Pap, P., Pocsai, K., Nagy, Zs., Szűcs, G., Rusznák, Z. (2009) Purkinje-like cells of the rat cochlear nucleus: A combined functional and morphological study. Brain Research 1297, Pál, B., Kőszeghy, Á., Pap, P., Bakondi, G., Pocsai, K., Szűcs, G., Rusznák, Z. (2009) Targets, receptors and effects of muscarinic neuromodulation on giant neurones of the rat dorsal cochlear nucleus. European Journal of Neuroscience 30, Pap, P., Kőszeghy, Á., Szűcs, G., Rusznák, Z. (2009) Cytoplasmic Ca 2+ concentration changes evoked by cholinergic stimulation in primary astrocyte cultures from the rat cochlear nucleus. Hearing Research 255, Rusznák, Z., Szűcs, G. (2009) Spiral ganglion neurones: an overview of morphology, firing behaviour, ionic channels and function. Invited topical review. Pflügers Archiv 457, Szabó, L., Rusznák, Z., Szücs, G., Asztalos, L., Pál, B. (2010) Effect of tacrolimus on the excitatory synaptic transmission between the parallel fibers and pyramidal cells in the rat dorsal cochlear nucleus. Transplantation Proceedings 42, Kecskes, Sz., Kőszeghy, Á., Szücs, G., Rusznák, Z., Matesz, C., Birinyi, A. (2012) Threedimensional reconstruction and quantitative morphometric analysis of pyramidal and giant neurons of the rat dorsal cochlear nucleus. Brain Structure and Function. Epub ahead of print (DOI /s ). 9. Kőszeghy, Á., Vincze, J., Rusznák, Z., Fu, Y, Paxinos,G., Csernoch, L. Szücs, G. (2012) Activation of muscarinic receptors increases the activity of the granule neurones of the rat dorsal cochlear nucleus a calcium imaging study. Pflügers Archiv 463, Lontay, B., Pál, B., Serfőző, Z., Kőszeghy, Á., Szűcs, G., Rusznák, Z., Erdődi, F. (2012) Protein phosphatase-1m and Rho-kinase affect exocytosis from cortical synaptosomes and influence neurotransmission at a glutamatergic giant synapse of the rat auditory system. Journal of Neurochemistry 123, Rusznák, Z., Pál, B., Kőszeghy, Á., Fu, Y., Szücs, G., Paxinos, G. (2012) The hyperpolarization-activated non-specific cation current (I h ) adjusts the membrane properties, excitability, and activity pattern of the giant cells in the rat dorsal cochlear nucleus. European Journal of Neuroscience. Epub ahead of print (DOI: /ejn.12116). 7
AZ OTKA T KUTATÁSI TÁMOGATÁS ZÁRÓJELENTÉSE
AZ OTKA T-46067 KUTATÁSI TÁMOGATÁS ZÁRÓJELENTÉSE I. A KUTATÁSI TERV INDOKLÁSA A DOTE Élettani Intézetében 1995. óta végzünk hallásélettani kutatásokat, ezen belül elsősorban a ganglion spirale és a nucleus
Gyógyszerészeti neurobiológia. Idegélettan
Az idegrendszert felépítő sejtek szerepe Gyógyszerészeti neurobiológia. Idegélettan Neuronok, gliasejtek és a kémiai szinapszisok működési sajátságai Neuronok Információkezelés Felvétel Továbbítás Feldolgozás
Az idegsejtek diverzitása
Az idegsejtek diverzitása Készítette Dr. Nusser Zoltán előadása és megadott szakirodalma alapján Walter Fruzsina II. éves PhD hallgató A neurobiológia hajnalán az első idegtudománnyal foglalkozó kutatók
Az elért eredmények ismertetése 1. Csirkeembriók gerincvelő telepeiben kimutattuk, hogy az extracellularis matrix (ECM) egyik organizátor molekulája,
Az elért eredmények ismertetése 1. Csirkeembriók gerincvelő telepeiben kimutattuk, hogy az extracellularis matrix (ECM) egyik organizátor molekulája, a hyaluronsav (HA) elsősorban a postmitotikus állapot
Az akciós potenciál (AP) 2.rész. Szentandrássy Norbert
Az akciós potenciál (AP) 2.rész Szentandrássy Norbert Ismétlés Az akciós potenciált küszöböt meghaladó nagyságú depolarizáció váltja ki Mert a feszültségvezérelt Na + -csatornákat a depolarizáció aktiválja,
Sáry Gyula SZTE ÁOK Élettani Intézet
A szenzoros transzdukció celluláris alapjai: a szenzoros inger neurális aktivitás összefüggés általános törvényszerűségei, a szenzoros (generátor) potenciál keletkezése különböző szenzoros modalitásokban,
Zárójelentés. A) A cervix nyújthatóságának (rezisztencia) állatkísérletes meghatározása terhes és nem terhes patkányban.
Zárójelentés A kutatás fő célkitűzése a β 2 agonisták és altípus szelektív α 1 antagonisták hatásának vizsgálata a terhesség során a patkány cervix érésére összehasonlítva a corpusra gyakorolt hatásokkal.
Ca 2+ Transients in Astrocyte Fine Processes Occur Via Ca 2+ Influx in the Adult Mouse Hippocampus
Ca 2+ Transients in Astrocyte Fine Processes Occur Via Ca 2+ Influx in the Adult Mouse Hippocampus Ravi L. Rungta, Louis-Philippe Bernier, Lasse Dissing-Olesen, Christopher J. Groten,Jeffrey M. LeDue,
Egy idegsejt működése. a. Nyugalmi potenciál b. Transzport proteinek c. Akciós potenciál
Egy idegsejt működése a. Nyugalmi potenciál b. Transzport proteinek c. Akciós potenciál Nyugalmi potenciál Az ionok vándorlása 5. Alacsonyabb koncentráció ioncsatorna membrán Passzív Aktív 3 tényező határozza
A Debreceni Egyetem Élettani Intézete
A Debreceni Egyetem Élettani Intézete 1918-tól Élettani Intézet 1934-től Élettani és Általános Kórtani Intézet 1948-tól Élettani Intézet 1918 Vészi Gyula ny.r. tanár, igazgató 1918 1930 Verzár Frigyes
a. Nyugalmi potenciál b. Transzport proteinek c. Akciós potenciál. Nyugalmi potenciál. 3 tényező határozza meg:
Egy idegsejt működése a. Nyugalmi potenciál b. Transzport proteinek c. Nyugalmi potenciál Az ionok vándorlása 5. Alacsonyabb koncentráció ioncsatorna membrán Passzív Aktív 3 tényező határozza meg: 1. Koncentráció
2006 1. Nemszinaptikus receptorok és szubmikronos Ca2+ válaszok: A két-foton lézermikroszkópia felhasználása a farmakológiai vizsgálatokra.
2006 1. Nemszinaptikus receptorok és szubmikronos Ca 2+ válaszok: A két-foton lézermikroszkópia felhasználása a farmakológiai vizsgálatokra. A kutatócsoportunkban Közép Európában elsőként bevezetett két-foton
AZ ÖSZTROGÉN ÉS A DEHIDROEPIANDROSZTERON SZEREPE A SZINAPTIKUS ÁTRENDEZŐDÉSBEN
AZ ÖSZTROGÉN ÉS A DEHIDROEPIANDROSZTERON SZEREPE A SZINAPTIKUS ÁTRENDEZŐDÉSBEN c. PhD-értekezés magyar nyelvű összefoglalója Csákvári Eszter Témavezető: Dr. Párducz Árpád Magyar Tudományos Akadémia Szegedi
Kutatási beszámoló ( )
Kutatási beszámoló (2008-2012) A thrombocyták aktivációja alapvető jelentőségű a thrombotikus betegségek kialakulása szempontjából. A pályázat során ezen aktivációs folyamatok mechanizmusait vizsgáltuk.
KÉSZÍTETTE: BALOGH VERONIKA ELTE IDEGTUDOMÁNY ÉS HUMÁNBIOLÓGIA SZAKIRÁNY MSC 2015/16 II. FÉLÉV
KÉSZÍTETTE: BALOGH VERONIKA ELTE IDEGTUDOMÁNY ÉS HUMÁNBIOLÓGIA SZAKIRÁNY MSC 2015/16 II. FÉLÉV TÉNYEK, CÉLOK, KÉRDÉSEK Kísérlet központja Neuronok és réskapcsolatokkal összekötött asztrocita hálózatok
HCN csatorna gátló szerek celluláris szívelektrofiziológiai hatásai
HCN csatorna gátló szerek celluláris szívelektrofiziológiai hatásai A Ph.D. Tézis összefoglalója Dr. Koncz István Témavezetők: Prof. Dr. Varró András és Dr. Virág László Szegedi Tudományegyetem Farmakológiai
A pályázat célul tűzte ki a gerincvelői nociceptív ingerületfeldolgozást végző érző és a gerincvelői szintű motoros működéseket irányító mozgató
A pályázat célul tűzte ki a gerincvelői nociceptív ingerületfeldolgozást végző érző és a gerincvelői szintű motoros működéseket irányító mozgató neuronhálózatok vizsgálatát. A munkaterv célkitűzéseinek
Érzékelési folyamat szereplői. Az érzékelés biofizikájának alapjai. Receptor felépítése. Az inger jellemzői MILYEN? HOL? MENNYI? MEDDIG?
külső, belső környezet ei Érzékelési folyamat szereplői Az érzékelés biofizikájának alapjai specifikus transzducer központi idegrendszer Az jellemzői Receptor felépítése MILYEN? HOL? MENNYI? MEDDIG? Magasabb
FUSARIUM TOXINOK IDEGRENDSZERI HATÁSÁNAK ELEMZÉSE
FUSARIUM TOXINOK IDEGRENDSZERI HATÁSÁNAK ELEMZÉSE Világi Ildikó, Varró Petra, Bódi Vera, Schlett Katalin, Szűcs Attila, Rátkai Erika Anikó, Szentgyörgyi Viktória, Détári László, Tóth Attila, Hajnik Tünde,
A sejtmembrán szabályozó szerepe fiziológiás körülmények között és kóros állapotokban
A sejtmembrán szabályozó szerepe fiziológiás körülmények között és kóros állapotokban 17. Központi idegrendszeri neuronok ingerületi folyamatai és szinaptikus összeköttetései 18. A kalciumháztartás zavaraira
A GLIASEJTEK ÉS AZ EPILEPTIKUS AKTIVITÁS KAPCSOLATA GÁSPÁR ATTILA GLIA SEJTEK ÉLETTANA EA
A GLIASEJTEK ÉS AZ EPILEPTIKUS AKTIVITÁS KAPCSOLATA GÁSPÁR ATTILA GLIA SEJTEK ÉLETTANA EA 2017.11.14. AZ ASZTROGLIA SEJTEK FONTOSABB TULAJDONSÁGAI AZ EPILEPTIKUS AKTIVITÁS SZEMPONTJÁBÓL (Devinsky és mtsai.,
IONCSATORNÁK. Osztályozás töltéshordozók szerint: pozitív töltésű ion: Na+, K+, Ca2+ negatív töltésű ion: Cl-, HCO3-
Ionáromok IONCSATORNÁK 1. Osztályozás töltéshordozók szerint: 1. pozitív töltésű ion: Na+, K+, Ca2+ 2. negatív töltésű ion: Cl-, HCO3-3. Non-specifikus kationcsatornák: h áram 4. Non-specifikus anioncsatornák
Az ioncsatorna fehérjék szerkezete, működése és szabályozása. A patch-clamp technika
Az ioncsatorna fehérjék szerkezete, működése és szabályozása. A patch-clamp technika Panyi György 2014. November 12. Mesterséges membránok ionok számára átjárhatatlanok Iontranszport a membránon keresztül:
Interneurális kommunikáció
Interneurális kommunikáció 2010/2011 Sejtélettan II. Szinapszisok osztályozása Na channel Transmitter vesicle Local circuit current Na 2+ Ca channel PRE- SYNAPTIC Ca++ PRE- SYNAPTIC Ca-induced exocytosis
CELLULÁRIS SZÍV- ELEKTROFIZIOLÓGIAI MÉRÉSI TECHNIKÁK. Dr. Virág László
CELLULÁRIS SZÍV- ELEKTROFIZIOLÓGIAI MÉRÉSI TECHNIKÁK Dr. Virág László Intracelluláris mikroelektród technika Voltage clamp technika Patch clamp technika Membrane potentials and excitation of impaled single
Tengerimalacból izolált I. típusú ganglion spirale neuronok. elektrofiziológiai jellemzése
EGYETEMI DOKTORI(Ph.D) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Tengerimalacból izolált I. típusú ganglion spirale neuronok elektrofiziológiai jellemzése Dr. Szabó Zsolt Témavezet k: Prof. Dr. Sziklai István Dr. Rusznák Zoltán
Transzportfolyamatok a biológiai rendszerekben
A nyugalmi potenciál jelentősége Transzportfolyamatok a biológiai rendszerekben Transzportfolyamatok a sejt nyugalmi állapotában a sejt homeosztázisának (sejttérfogat, ph) fenntartása ingerlékenység érzékelés
Érzékelési folyamat szereplői. Az érzékelés biofizikájának alapjai. Inger Modalitás Receptortípus. Az inger jellemzői MILYEN? HOL? MENNYI? MEDDIG?
külső, belső környezet ei Érzékelési folyamat szereplői Az érzékelés biofizikájának alapjai specifikus transzducer központi idegrendszer Az jellemzői MILYEN? HOL? MENNYI? MEDDIG? Magasabb szintű kódolás
Érzékszervi receptorok
Érzékszervi receptorok működése Akciós potenciál Érzékszervi receptorok Az akciós potenciál fázisai Az egyes fázisokat kísérő ionáram változások 214.11.12. Érzékszervi receptorok Speciális sejtek a környezetből
Az idegsejtek kommunikációja. a. Szinaptikus jelátvitel b. Receptorok c. Szignál transzdukció neuronokban d. Neuromoduláció
Az idegsejtek kommunikációja a. Szinaptikus jelátvitel b. Receptorok c. Szignál transzdukció neuronokban d. Neuromoduláció Szinaptikus jelátvitel Terjedő szignál 35. Stimulus PERIFÉRIÁS IDEGRENDSZER Receptor
2012.11.27. Neuronok előkészítése funkcionális vizsgálatokra. Az alkalmazható technikák előnyei és hátrányai. Neuronok izolálása I
Neuronok előkészítése funkcionális vizsgálatokra. Az alkalmazható technikák előnyei és hátrányai Sejtszintű elektrofiziológia 1.: csatornák funkcionális Sejtszintű elektrofiziológia 2.: izolált/sejtkultúrában
Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet
Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet Az ioncsatorna fehérjék szerkezete, működése és szabályozása Panyi György www.biophys.dote.hu Mesterséges membránok
Adatelemzési eljárások az idegrendszer kutatásban Somogyvári Zoltán
Adatelemzési eljárások az idegrendszer kutatásban Somogyvári Zoltán MTA KFKI Részecske és Magfizikai Intézet, Biofizikai osztály Az egy adatsorra (idősorra) is alkalmazható módszerek Példa: Az epileptikus
A diabetes hatása a terhes patkány uterus működésére és farmakológiai reaktivitására
OTKA 62707 A diabetes hatása a terhes patkány uterus működésére és farmakológiai reaktivitására Zárójelentés A gesztációs diabetes mellitus (GDM) egyike a leggyakoribb terhességi komplikációknak, megfelelő
Nusser Zoltan. Celluláris Idegélettani Laboratórium MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet Budapest
Nusser Zoltan Celluláris Idegélettani Laboratórium MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet Budapest Szinaptikus potenciálok térbeli és időbeli integrációja Feszültség-függő ioncsatornák sejtfelszíni
Az agytörzsi dorzális vagus komplex glukokináz expressziójának molekuláris. és funkcionális változásai I-es típusú diabetes egérmodelljében
1 Az agytörzsi dorzális vagus komplex glukokináz expressziójának molekuláris és funkcionális változásai I-es típusú diabetes egérmodelljében PhD tézis Halmos Csányi Katalin MSc Témavezetők: Prof. Dr. Benedek
Szinaptikus folyamatok
Szinaptikus folyamatok Jelátvitel az idegrendszerben Elektromos szinapszisok Kémiai szinapszisok Neurotranszmitterek és receptoraik Szinaptikus integráció Szinaptikus plaszticitás Kettős információátvitel
Az idegi működés strukturális és sejtes alapjai
Az idegi működés strukturális és sejtes alapjai Élettani és Neurobiológiai Tanszék MTA-ELTE NAP B Idegi Sejtbiológiai Kutatócsoport Schlett Katalin a kurzus anyaga elérhető: http://physiology.elte.hu/agykutatas.html
a. Szinaptikus jelátvitel b. Receptorok c. Szignál transzdukció neuronokban d. Neuromoduláció. Szinaptikus jelátvitel.
Az idegsejtek kommunikációja a. Szinaptikus jelátvitel b. eceptorok c. Szignál transzdukció neuronokban d. Neuromoduláció Szinaptikus jelátvitel Terjedő szignál 35. Stimulus eceptor végződések Érző neuron
Érzékelési folyamat szereplői. Az érzékelés biofizikájának alapjai. Inger Modalitás Receptortípus. Az inger jellemzői MILYEN? HOL? MENNYI? MEDDIG?
külső, belső környezet ei Érzékelési folyamat szereplői Az érzékelés biofizikájának alapjai specifikus transzducer központi idegrendszer Az jellemzői MILYEN? HOL? MENNYI? MEDDIG? Magasabb szintű kódolás
DEBRECENI EGYETEM, OEC, ÉLETTANI INTÉZET
DEBRECENI EGYETEM, OEC, ÉLETTANI INTÉZET Feszültségvezérelt K + -csatornaalegységek expressziós mintázata a ganglion spiraleban és nucleus cochlearisban Egyetemi doktori (Ph.D.) értekezés Írta: Bakondi
Búza tartalékfehérjék mozgásának követése a transzgénikus rizs endospermium sejtjeiben
TÉMA ÉRTÉKELÉS TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0003 (minden téma külön lapra) 2010. június 1. 2012. május 31. 1. Az elemi téma megnevezése Búza tartalékfehérjék mozgásának követése a transzgénikus rizs endospermium
Computational Neuroscience
Computational Neuroscience Zoltán Somogyvári senior research fellow KFKI Research Institute for Particle and Nuclear Physics Supporting materials: http://www.kfki.hu/~soma/bscs/ BSCS 2010 Lengyel Máté:
Jegyzőkönyv. dr. Kozsurek Márk. A CART peptid a gerincvelői szintű nociceptív információfeldolgozásban szerepet játszó neuronális hálózatokban
Jegyzőkönyv dr. Kozsurek Márk A CART peptid a gerincvelői szintű nociceptív információfeldolgozásban szerepet játszó neuronális hálózatokban című doktori értekezésének házi védéséről Jegyzőkönyv dr. Kozsurek
Tanulás az idegrendszerben. Structure Dynamics Implementation Algorithm Computation - Function
Tanulás az idegrendszerben Structure Dynamics Implementation Algorithm Computation - Function Tanulás pszichológiai szinten Classical conditioning Hebb ötlete: "Ha az A sejt axonja elég közel van a B sejthez,
Vérnyomásmérés, elektrokardiográfia. A testhelyzet, a légzés, a munkavégzés hatása a keringési rendszerre. A mérési adatok elemzése és értékelése
Vérnyomásmérés, elektrokardiográfia A testhelyzet, a légzés, a munkavégzés hatása a keringési rendszerre. A mérési adatok elemzése és értékelése Pszichológia BA gyakorlat A mérést és kiértékelést végezték:............
Vérnyomásmérés, elektrokardiográfia. A testhelyzet, a légzés, a munkavégzés hatása a keringési rendszerre.
Vérnyomásmérés, elektrokardiográfia A testhelyzet, a légzés, a munkavégzés hatása a keringési rendszerre. Állati Struktúra és Funkció II. gyakorlat A mérést és kiértékelést végezték:............ Gyakorlatvezető:...
IONCSATORNÁK. I. Szelektivitás és kapuzás. III. Szabályozás enzimek és alegységek által. IV. Akciós potenciál és szinaptikus átvitel
IONCSATORNÁK I. Szelektivitás és kapuzás II. Struktúra és funkció III. Szabályozás enzimek és alegységek által IV. Akciós potenciál és szinaptikus átvitel V. Ioncsatornák és betegségek VI. Ioncsatornák
Az elért eredmények. a) A jobb- és baloldali petefészek supraspinális beidegzése
Az elért eredmények A perifériás belsőelválasztású mirigyek működésének szabályozásában a hypothalamushypophysis-célszerv rendszer döntő szerepet játszik. Közvetett, élettani megfigyelések arra utaltak,
A tanulási és emlékezési zavarok pathofiziológiája. Szeged,
A tanulási és emlékezési zavarok pathofiziológiája Szeged, 2015.09.09 Szerkezet, működés, információáramlás, memória, tanulás: 1. Neokortex 2. Limbikus rendszer Limbikus rendszer és a memória Paul Broca
A nemi különbségek vizsgálatáról lévén szó, elsődleges volt a nemi hormonok, mint belső környezetbeli különbségeket létrehozó tényezők szerepének
Kutatási beszámoló Pályázatunk célja annak kiderítése volt, hogy az agyi asztrociták mutatnak-e nemi különbségeket, akár struktura, akár területi megoszlás, akár reaktivitás tekintetében. Alkalmazott megközelítésünk
Gyógyszeres kezelések
Gyógyszeres kezelések Az osteogenesis imperfecta gyógyszeres kezelésében számos szert kipróbáltak az elmúlt évtizedekben, de átütő eredménnyel egyik se szolgált. A fluorid kezelés alkalmazása osteogenesis
EGYETEMI DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
EGYETEMI DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Immuncitokémiai, immunhisztokémiai és morfológiai vizsgálatok alkalmazásával kapott eredmények és azok alkalmazhatósága különbözı K + -csatorna-alegységek megoszlásának
EGYETEMI DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS. Pap Pál KOLINERG MODULÁCIÓ VIZSGÁLATA PATKÁNY NUCLEUS COCHLEARIS ÓRIÁSSEJTJEIN ÉS ASTROCYTÁIN
EGYETEMI DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS Pap Pál KOLINERG MODULÁCIÓ VIZSGÁLATA PATKÁNY NUCLEUS COCHLEARIS ÓRIÁSSEJTJEIN ÉS ASTROCYTÁIN Témavezetı: Dr. Szőcs Géza DEBRECENI EGYETEM MOLEKULÁRIS ORVOSTUDOMÁNY DOKTORI
Egy idegsejt működése
2a. Nyugalmi potenciál Egy idegsejt működése A nyugalmi potenciál (feszültség) egy nem stimulált ingerelhető sejt (neuron, izom, vagy szívizom sejt) membrán potenciálját jelenti. A membránpotenciál a plazmamembrán
Gyermekek követéses objektív hallásvizsgálati eredményei zenei gyerekműsorok hatásának bemutatására
Gyermekek követéses objektív hallásvizsgálati eredményei zenei gyerekműsorok hatásának bemutatására Dr. Gáborján Anita Semmelweis Egyetem, Fül-, Orr-, Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Klinika 2015. április
Az ingerületi folyamat sejtélettani alapjai
Az ingerületi folyamat sejtélettani alapjai Dr. Oláh Attila DEOEC Élettani Intézet 2011.09.15. Alapvetések I. Mi az a membránpotenciál? Az intakt sejtmembrán elektromosan szigetel -> a rajta keresztül
A-téma: Hippokampális gátlósejttípusok szinaptikus kapcsolatainak jellemzése 1) Az agykéregben található gátlósejtek aktivitási szintje jelentősen
A-téma: Hippokampális gátlósejttípusok szinaptikus kapcsolatainak jellemzése 1) Az agykéregben található gátlósejtek aktivitási szintje jelentősen magasabb mint a principális sejteké és az egyes gátlósejtek
A somatomotoros rendszer
A somatomotoros rendszer Motoneuron 1 Neuromuscularis junctio (NMJ) Vázizom A somatomotoros rendszer 1 Neurotranszmitter: Acetil-kolin Mire hat: Nikotinos kolinerg-receptor (nachr) Izom altípus A parasympathicus
AZ IDEGSZÖVET Halasy Katalin
1 AZ IDEGSZÖVET Halasy Katalin Az idegszövet elektromos impulzusok generálására és gyors továbbítására specializálódott szövetféleség, idegsejtekből és gliasejtekből épül fel. Az egyedfejlődés során a
AZ IDEGSEJTEK KÖZTI SZINAPTIKUS KOMMUNIKÁCIÓ Hájos Norbert. Összefoglaló
AZ IDEGSEJTEK KÖZTI SZINAPTIKUS KOMMUNIKÁCIÓ Hájos Norbert Összefoglaló Az idegsejtek közt az ingerületátvitel döntően kémiai természetű, míg az idegsejten belül az elektromos jelterjedés a jellemző. A
~ 1 ~ Ezek alapján a következő célokat valósítottuk meg a Ph.D. munkám során:
~ 1 ~ Bevezetés és célkitűzések A sejtekben egy adott időpillanatban expresszált fehérjék összessége a proteom. A kvantitatív proteomika célja a proteom, egy adott kezelés vagy stimulus hatására bekövetkező
repolarizációs tartalék
A projekt négy munkaévében, a kutatási tervben kitűzött céloknak megfelelően, az antiaritmiás és proaritmiás hatás mechanizmusában szereplő tényezők vizsgálatára került sor, amely az alábbi fontosabb új
Szívbetegségek hátterében álló folyamatok megismerése a ciklusosan változó szívélettani paraméterek elemzésén keresztül
Dr. Miklós Zsuzsanna Semmelweis Egyetem, ÁOK Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézet Szívbetegségek hátterében álló folyamatok megismerése a ciklusosan változó szívélettani paraméterek elemzésén
Az érzékelés biofizikájának alapjai. Érzékelési folyamat szereplői. Az inger jellemzői MILYEN? HOL? MENNYI? MEDDIG?
Az érzékelés biofizikájának alapjai Hol érzi a fájdalmat kérdezte fogorvosa A. J. P. filozófustól Micsoda kérdés! felelte Ő Természetesen agyamban! külső, belső környezet ei specifikus transzducer Érzékelési
Eredmény: 0/199 azaz 0%
Szervezettan2 (gyak_zh_3) / (Áttekintés) (1. csoport) : Start 2019-03-03 21:06:30 : Felhasznált idő 00:00:09 Név: Minta Diák Eredmény: 0/199 azaz 0% Kijelentkezés 1. (1.1) Milyen szervet/struktúrát ábrázol
megerősítik azt a hipotézist, miszerint az NPY szerepet játszik az evés, az anyagcsere, és az alvás integrálásában.
Az első két pont a növekedési hormon (GH)-felszabadító hormon (GHRH)-alvás témában végzett korábbi kutatásaink eredményeit tartalmazza, melyek szervesen kapcsolódnak a jelen pályázathoz, és már ezen pályázat
A sejtek közöti kommunikáció formái. BsC II. Sejtélettani alapok Dr. Fodor János
A sejtek közöti kommunikáció formái BsC II. Sejtélettani alapok Dr. Fodor János 2010. 03.19. I. Kommunikáció, avagy a sejtek informálják egymást Kémiai jelátvitel formái Az üzenetek kémiai úton történő
Nyugalmi potenciál, akciós potenciál és elektromos ingerelhetőség. A membránpotenciál mérése. Panyi György
Nyugalmi potenciál, akciós potenciál és elektromos ingerelhetőség. A membránpotenciál mérése. Panyi György Nyugalmi membránpotenciál: TK. 284-285. Akciós potenciál: TK. 294-301. Elektromos ingerelhetőség:
Membránpotenciál. Nyugalmi membránpotenciál. Akciós potenciál
Membránpotenciál Vig Andrea 2014.10.29. Nyugalmi membránpotenciál http://quizlet.com/8062024/ap-11-nervous-system-part-5-electrical-flash-cards/ Akciós potenciál http://cognitiveconsonance.info/2013/03/21/neuroscience-the-action-potential/
Dr. Lendvai Balázs Preszinaptikus moduláció megfigyelése 2-foton képalkotással A téma címe:.. A kutatás időtartama: Témavezető neve:..
A KUTATÁSI TÉMA SZAKMAI E Témavezető neve:.. Dr. Lendvai Balázs Preszinaptikus moduláció megfigyelése 2-foton képalkotással A téma címe:.. A kutatás időtartama: 2002-2005 1. Dendrittüskék motilitásának
A szívizom akciós potenciálja, és az azt meghatározó ioncsatornák
A szívizom akciós potenciálja, és az azt meghatározó ioncsatornák Dr. Jost Norbert SZTE, ÁOK Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet Az ingerület vezetése a szívben Conduction velocity in m/s Time to
Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen
Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Azonosító szám: Az orvosi biotechnológiai mesterképzés
Patkány nucleus cochlearis dorsalis szemcse- és Purkinjeszerű sejtjeinek vizsgálata képalkotó és elektrofiziológiai módszerek kombinált alkalmazásával
EGYETEMI DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS Patkány nucleus cochlearis dorsalis szemcse- és Purkinjeszerű sejtjeinek vizsgálata képalkotó és elektrofiziológiai módszerek kombinált alkalmazásával Kőszeghy Áron Témavezető:
A zajmérésekkel együtt elvégzett hallásvizsgálatok, azok eredményei
A zajmérésekkel együtt elvégzett hallásvizsgálatok, azok eredményei Dr. Gáborján Anita 2016. november 10. Semmelweis Egyetem, Fül-, Orr-, Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Klinika Gyermekeknek szóló rendezvények
Túl az optikán. Az alak- és tárgylátás elektrofiziológiai alapjai. dr. Sáry Gyula Ph.D. SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet Szeged
Túl az optikán Az alak- és tárgylátás elektrofiziológiai alapjai dr. Sáry Gyula Ph.D. SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet Szeged Alak- és formafelismerésünk robusztus, megbízható folyamat
Az anti-apoptózis mechanizmus vizsgálata agyi ischaemia/hypoxia modellekben
OTKA T-037887 zárójelentés Az anti-apoptózis mechanizmus vizsgálata agyi ischaemia/hypoxia modellekben Az ischaemias stroke-ot követően az elzáródott ér ellátási területének centrumában percek, órák alatt
[S] v' [I] [1] Kompetitív gátlás
8. Szeminárium Enzimkinetika II. Jelen szeminárium során az enzimaktivitás szabályozásával foglalkozunk. Mivel a klinikai gyakorlatban használt gyógyszerhatóanyagok jelentős része enzimgátló hatással bír
NÖVÉNYÉLETTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
NÖVÉNYÉLETTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Auxinok Előadás áttekintése 1. Az auxinok felfedezése: az első növényi hormon 2. Az auxinok kémiai szerkezete és
Kommunikáció. Sejtek közötti kommunikáció
Kommunikáció Sejtek közötti kommunikáció soksejtűekben elengedhetetlen összehangolni a sejtek működését direkt és indirekt kommunikáció direkt kommunikáció: rés-illeszkedés (gap junction) 6 connexin =
A harkányi gyógyvízzel végzett vizsgálataink eredményei psoriasisban között. Dr. Hortobágyi Judit
A harkányi gyógyvízzel végzett vizsgálataink eredményei psoriasisban 2007-2011 között Dr. Hortobágyi Judit Pikkelysömörre gyakorolt hatása 2007-től 2009-ig 1. Lokális hatása 2. Szisztémás hatása 3. Állatkísérlet
1. Propriospinalis axon - gerincvelői motoneuron párok korrelatív fiziológiai, morfológiai vizsgálata és számítógépes modellezése
1 Ma már általánosan elfogadott, hogy egyszerű mozgási mintázatokat szabályozó neuronális hálózatok a gerincvelőben találhatók. A pályázatban e hálózatok szerkezetének és működésének megértéséhez kívántunk
Sejtek közötti kommunikáció:
Sejtek közötti kommunikáció: Mi a sejtek közötti kommunikáció célja? Mi jellemző az endokrin kommunikációra? Mi jellemző a neurokrin kommunikációra? Melyek a közvetlen kommunikáció lépései és mi az egyes
Új terápiás lehetőségek (receptorok) a kardiológiában
Új terápiás lehetőségek (receptorok) a kardiológiában Édes István Kardiológiai Intézet, Debreceni Egyetem Kardiomiociták Ca 2+ anyagcseréje és új terápiás receptorok 2. 1. 3. 6. 6. 7. 4. 5. 8. 9. Ca
A látás alapjai. Látás Nyelv Emlékezet. Általános elv. Neuron idegsejt Neuronális hálózatok. Cajal és Golgi 1906 Nobel Díj A neuron
Látás Nyelv Emlékezet A látás alapjai Általános elv Külvilág TÁRGY Érzékszervek (periféria) Felszálló (afferens) pálya AGY Kéregalatti és kérgi területek Szenzoros, majd motoros és asszociációs területek
Az endokannabinoid és kolinerg neuromodulációs mechanizmusok vizsgálata az egér nucleus pedunculopontinus neuronjain és asztrocitáin
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei Az endokannabinoid és kolinerg neuromodulációs mechanizmusok vizsgálata az egér nucleus pedunculopontinus neuronjain és asztrocitáin Kovács Adrienn Témavezető:
Szent István Egyetem. Állatorvos-tudományi Doktori Iskola
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola Functional hypothalamic asymmetry and introduction to a novel estrogen/estrous phase-dependent regulatory mechanism in mitochondrial energy levels
A membránpotenciál. A membránpotenciál mérése
A membránpotenciál Elektromos potenciál különbség a membrán két oldala közt, E m Cink Galvani (1791) Réz ideg izom A membránpotenciál mérése Mérési elv: feszültségmérő áramkör Erősítő (feszültségmérő műszer)
A neurogliaform sejtek szerepe az agykéregben
A neurogliaform sejtek szerepe az agykéregben Ph.D. értekezés tézisei Oláh Szabolcs Témavezetõ: Tamás Gábor, Ph.D., D.Sc. SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Természettudományi és Informatikai Kar Élettani, Szervezettani
FEJEZETEK AZ ÉLETTAN TANTÁRGYBÓL
Eke András, Kollai Márk FEJEZETEK AZ ÉLETTAN TANTÁRGYBÓL Szerkesztette: Ivanics Tamás Semmelweis Kiadó www.semmelweiskiado.hu B u d a p e s t, 2 0 0 7 Szerkesztette: Ivanics Tamás egyetemi docens, Semmelweis
Ujfalussy Balázs Idegsejtek biofizikája Harmadik rész
MI A TITKA? Ujfalussy Balázs Idegsejtek biofizikája Harmadik rész Az idegi ingerlékenység Idegrendszerünk rengeteg apró, soknyúlványú sejtből, idegsejtek milliárdjaiból épül fel. Ezek a sejtek a beérkező
szekrécióra kifejtett hatásukat vizsgáltuk. I. Epesavak hatásának karakterizálása a pankreász duktális sejtek működésére
A pankreász duktális sejtek fő funkciója egy HCO 3 ban gazdag, izotónikus folyadék szekréciója, amely alapvető szerepet játszik az acinusok által termelt emésztőenzimek kimosásában illetve a gyomor felől
Receptorok, szignáltranszdukció jelátviteli mechanizmusok
Receptorok, szignáltranszdukció jelátviteli mechanizmusok Sántha Péter 2016.09.16. A sejtfunkciók szabályozása - bevezetés A sejtek közötti kommunikáció fő típusai: Endokrin Parakrin - Autokrin Szinaptikus
Az AT 1A -angiotenzinreceptor G-fehérjétől független jelátvitelének vizsgálata C9 sejtekben. Doktori tézisek. Dr. Szidonya László
Az AT 1A -angiotenzinreceptor G-fehérjétől független jelátvitelének vizsgálata C9 sejtekben Doktori tézisek Dr. Szidonya László Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskola Témavezető:
Szignalizáció - jelátvitel
Jelátvitel autokrin Szignalizáció - jelátvitel Összegezve: - a sejt a,,külvilággal"- távolabbi szövetekkel ill. önmagával állandó anyag-, információ-, energia áramlásban áll, mely autokrin, parakrin,
OTKA ZÁRÓJELENTÉS Magasabbrendű talamikus magvak serkentő és gátló kontrollja
OTKA ZÁRÓJELENTÉS Magasabbrendű talamikus magvak serkentő és gátló kontrollja 2005-2008 Új talamikus gátló pálya az anterior pretektális magból Anterográd és retrográd pályajelölési kísérletekkel igazoltuk,
Membránpotenciál, akciós potenciál
A nyugalmi membránpotenciál Membránpotenciál, akciós potenciál Fizika-Biofizika 2015.november 3. Nyugalomban valamennyi sejt belseje negatív a külső felszínhez képest: negatív nyugalmi potenciál (Em: -30
A szív élettana. Aszív élettana I. A szív pumpafunkciója A szívciklus A szívizom sajátosságai A szív elektrofiziológiája Az EKG
A szív élettana A szív pumpafunkciója A szívciklus A szívizom sajátosságai A szív elektrofiziológiája Az EKG prof. Sáry Gyula 1 Aszív élettana I. A szívizom sajátosságai A szívciklus A szív mint pumpa
Idegrendszer egyedfejlődése. Az idegszövet jellemzése
Idegrendszer egyedfejlődése. Az idegszövet jellemzése Központi idegrendszer egyedfejlődése: Ektoderma dorsális részéből velőcső Velőcső középső és hátsó részéből: gerincvelő Velőcső elülső részéből 3 agyhólyag:
ZÁRÓJELENTÉS SZAKMAI BESZÁMOLÓ
ZÁRÓJELENTÉS SZAKMAI BESZÁMOLÓ Pályázat címe: A szívritmuszavarok és a myocardiális repolarizáció mechanizmusainak vizsgálata; antiaritmiás és proaritmiás gyógyszerhatások elemzése (NI 61902) Vezetı kutató: