KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR P Á L Y Á Z A T
|
|
- Zsófia Kocsisné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR Ikt. szám: XXX-K/6/ /2013. P Á L Y Á Z A T célfeladat kijelölésére és kapcsolódó céljuttatás biztosítására a közigazgatási tevékenységek költségalapú meghatározására vonatkozóan Az ÁROP kódjelű, a Közigazgatási tevékenységek költségalapú meghatározása elnevezésű kiemelt projekt tekintetében az alábbi tevékenységek ellátására a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény 154. (2) és (3) bekezdése alapján célfeladatot jelölök ki, amely teljesítéséhez az alábbi pályázatot hirdetem meg. Jelen pályázat átfogó célja az igazgatási szolgáltatási díjak költség alapú meghatározásához szükséges háttérinformációk megadása, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése. Az alábbiakban megjelölt fejenkénti céljuttatások összege indikatív, és alapvetően arra szolgál, hogy tevékenységenként a részvevők számával szorozva megmutassa a tevékenységre maximálisan jutó projektforrást. A tevékenységek befejezésekor a célmegállapodásban foglaltak teljesülése értékelésre kerül, továbbá az adott céltevékenységet ellátó személyek együttesen értékelik az eredményt és az ahhoz való személyes hozzájárulás mértékét. Az egy-egy főre eső céljuttatás végső nagysága a személyes hozzájárulás mértéke szerint kerül megállapításra. A céltevékenységekre rendelkezésre álló teljes keretösszeg bruttó Ft. Pályázni a szakmai önéletrajz és legfeljebb fél oldal terjedelmű motivációs levél elektronikus formában történő benyújtásával lehet a dijkalk@kim.gov.hu címre. A pályázathoz mellékelni kell továbbá a munkáltatói jogkört gyakorló közigazgatási államtitkár vagy felhatalmazása esetén a helyettes államtitkár hozzájárulását is beszkennelt formában. Háttérintézmények esetén az érintett hivatali szervezet vezetőjének hozzájárulását kérjük mellékelni beszkennelt formában. A pályázatokat legkésőbb jelen célfeladat kiírás aláírását követő 15. munkanap végéig kell a jelzett elektronikus postacímekre elküldeni. Papíralapon a pályázatokat nem kell benyújtani. A következő táblázat áttekintést ad a pályázható egyes céltevékenységekről: Céltevékenység Kijelölendő személyek maximális száma A kijelölhető személyek köre A tevékenység elvégzésért tervezett bruttó céljuttatás tervezett összege
2 1. Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése 4 2 fő KEKKH 2 fő KIM összesen (ezer Ft/fő) 2. Díjkalkulációs sablonok feltöltése a megyei és fővárosi rendőrfőkapitányságok esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése 4 2 fő megyei és fővárosi rendőrfőkapitányságok 2 fő BM 3. Díjkalkulációs sablonok feltöltése az Országos Katasztrófavédelmi főigazgatóság esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése 4 2 fő Országos Katasztrófavédelmi főigazgatóság 2 fő BM 4. Díjkalkulációs sablonok feltöltése az Oktatási Hivatal esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése 4 2 fő Oktatási Hivatal 2 fő EMMI 5. Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése 6. Díjkalkulációs sablonok feltöltése az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése 4 2 fő Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet 2 fő EMMI 4 2 fő Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal 2 fő EMMI 7. Díjkalkulációs sablonok feltöltése az Országos Egészségbiztosítási Pénztár esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése 4 2 fő OEP 2 fő EMMI 8. Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése 4 2 fő Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal 2 fő EMMI
3 9. Díjkalkulációs sablonok feltöltése az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése 4 2 fő Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat 2 fő VM 10. Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Magyar Energia Hivatal esetében, valamint a kapcsolódó jogszabálymódosítások elvégzése 4 2 fő Magyar Energia Hivatal 2 fő NFM 11. Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Nemzeti Közlekedési Hatóság esetében, valamint a kapcsolódó jogszabálymódosítások elvégzése 4 2 fő Nemzeti Közlekedési Hatóság 2 fő NFM 12. Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése 4 2 fő Magyar Bányászati és Földtani Hivatal 2 fő NFM 13. Díjkalkulációs sablonok feltöltése az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése 4 2 fő Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2 fő VM 14. Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése 4 2 fő Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal 2 fő VM 15. Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése 4 2 fő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2 fő VM 16. Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése 4 3 fő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1 fő NFM 17. Díjkalkulációs sablonok feltöltése az Országos Atomenergia Hivatal intézmény 4 2 fő Országos Atomenergia
4 esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése Hivatal 2 fő NFM 18. Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése 4 2 fő Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 2 fő BM 19. Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Közbeszerzési Hatóság esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése 4 2 fő Közbeszerzési Hatóság 2 fő NFM 20. Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése 4 4 fő KIM 21. Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Vidékfejlesztési Minisztérium esetében, valamint a kapcsolódó jogszabálymódosítások elvégzése 4 4 fő VM 22. Díjkalkulációs sablonok feltöltése az Emberi Erőforrások Minisztériuma esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése 4 4 fő EMMI 23. Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése 4 4 fő NFM A pályázható céltevékenységek részletezése: 1. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala esetében, valamint a kapcsolódó jogszabálymódosítások elvégzése
5 2. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése a megyei és fővárosi rendőrfőkapitányságok esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése
6
7 3. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése az Országos Katasztrófavédelmi főigazgatóság esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése
8 4. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése az Oktatási Hivatal esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése
9 5. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet esetében, valamint a kapcsolódó jogszabálymódosítások elvégzése
10 6. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése
11 7. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése az Országos Egészségbiztosítási Pénztár esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése
12 8. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése
13 9. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése
14 10. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Magyar Energia Hivatal esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése
15 11. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Nemzeti Közlekedési Hatóság esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése
16 12. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése
17 13. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség esetében, valamint a kapcsolódó jogszabálymódosítások elvégzése
18 14. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése
19 15. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése
20 16. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése
21 17. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése az Országos Atomenergia Hivatal esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése
22
23 18. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése
24 19. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Közbeszerzési Hatóság esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése
25 20. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése
26 21. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Vidékfejlesztési Minisztérium esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése
27 22. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése az Emberi Erőforrások Minisztériuma esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése
28 23. célfeladat: Díjkalkulációs sablonok feltöltése a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium esetében, valamint a kapcsolódó jogszabály-módosítások elvégzése
29 Budapest, január Dr. Biró Marcell
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére
EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE IKT. SZÁM: 54165-3/2013-JSZOC E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú kormányrendeleteknek a pénzbeli és természetbeni szociális
Kapd fel a csomagod, üdvözöld a kalauzt és szállj fel!
E K Pm B m T R E E V S? M m? V m m m? I E m! K m! E 2 4 0S V ( 4 5m K P Z S F m x m 15 S Vm (3m m V ) 158 K 110V 12m 14 M 46M K 6 1Ö K 40 1E ExB m 5 F P ( 1m 5 ) 1 S 1 D W O m ( ) F m A T R Km A Vm A J
A törvény a kihirdetését követő napon 2013. április 4-én lép hatályba. A törvény a kihirdetését követő napon 2013. április 5-én lép hatályba.
1 Magyarország Alape (egységes szerkezetben) 55/2013. 2 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. módosításáról szóló 2013. évi XXXI. 3 A sajtószabadságról és a médiatartalmak
A közszolgálati egyéni teljesítményértékelés. Veszprém Megyei Kormányhivatal 2013.
A közszolgálati egyéni teljesítményértékelés Veszprém Megyei Kormányhivatal 2013. JOGSZABÁLYI ALAPOK A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény A közszolgálati egyéni teljesítményértékelésről
Pályázat benyújtására gyermekétkeztetési támogatásban részesülő önkormányzatoknak van lehetőségük. Egy pályázó egy pályázat benyújtására jogosult.
04 G BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2016. június 22-ei ülésére! Készítette: dr. Pécsi Mária pályázati referens Tárgy: Pályázat útján támogatás
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. április 28.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. április 28-án 15.00 órakor megtartott
Digitális Nemzet Fejlesztési Program Infokommunikáció a használat ösztönzésének szolgálatában
Digitális Nemzet Fejlesztési Program Infokommunikáció a használat ösztönzésének szolgálatában Dr. Kelemen Csaba főosztályvezető 2014. október 14. A projekt elemei Szupergyors internet Digitális közösség
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 10. szám
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 10. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2016. március 4., péntek Tartalomjegyzék I. Utasítások 6/2016. (III. 4.) IM utasítás a fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről
IX. Helyi önkormányzatok támogatásai
IX. Helyi önkormányzatok i IX. Helyi önkormányzatok i fejezet A Magyarország 2014. évi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény (a továbbiakban: költségvetési törvény) szerint a helyi önkormányzatok
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 34. szám
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 34. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2013. július 12., péntek Tartalomjegyzék I. Utasítások 21/2013. (VII. 12.) BM utasítás a béketámogató és polgári válságkezelési missziókban részt
Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése. A szakmai vizsgáztatás rendszerének változása. Helyszín dátum
Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A szakmai vizsgáztatás rendszerének változása Nemzeti Fejlesztési Alap Képzési Alaprész 7/2012 támogatási szerződés
MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ. 2012. november 15. Budapest A 2013. ÉVI ÉVES TOVÁBBKÉPZÉS TERV ELKÉSZÍTÉSÉHEZ
MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ A 2013. ÉVI ÉVES TOVÁBBKÉPZÉS TERV ELKÉSZÍTÉSÉHEZ 2012. november 15. Budapest MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ A 2013. ÉVI ÉVES TOVÁBBKÉPZÉS TERV ELKÉSZÍTÉSÉHEZ 1.1 Tervkészítési kötelezettség
MAGYAR KÖZLÖNY. 2013. évi XXIV. törvény A szociális közmûszolgáltatás kialakítása érdekében egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról 6471
MAGYAR KÖZLÖNY 51. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. március 27., szerda Tartalomjegyzék 2013. évi XXII. törvény A Magyar Energetikai és Közmû-szabályozási Hivatalról 6444 2013. évi XXIII. törvény
9-../2013. Tárgy: Csanádpalota Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetési koncepciója Melléklet: 1 db koncepció tervezet
Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001. Fax: 62/263-105. 9-../2013. Tárgy: Csanádpalota Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetési koncepciója
Tárgy: Javaslat a szociális tűzelőanyag-támogatás helyi szabályainak meghatározására. Rendeletalkotás
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. DECEMBER 15-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1321-3/2014./V. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB I I. NAP IR E N D Tárgy: Javaslat
Az emberiség egyik sorskérdése: az energia
Az emberiség egyik sorskérdése: az energia Az előadás célja: 1.megmutatni az energiafogyasztás szerepét a társadalom alakulásában, 2.bemutatni a jelenlegi rendszerek tarthatatlanságát és veszélyeit, 3.körvonalazni
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. május 19-i ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 93/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. május 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: FESZ KN Kft.
A Kormány 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 70. szám 5451 A Kormány 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról 1. A Kormány a) megállapítja a Vidékfejlesztési
Éves ellenőrzési jelentés. A Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 2015. évi belső ellenőrzéséről
1041 Budapest, István út 14. 231-3260 szucsne@ujpest.hu Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐI KABINET BELSŐ ELLENŐR www.tuv.com ID 9105075801 Management System
MAGYAR KÖZLÖNY 70. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 70. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. május 18., szerda Tartalomjegyzék 108/2016. (V. 18.) Korm. rendelet Egyes közszolgálati tárgyú kormányrendeletek módosításáról 5406 13/2016. (V.
XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvény 3. (1) bekezdése alapján 2010. május 29-ei
A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I.
Páty Község Önkormányzat által fenntartott óvodákban, és a közigazgatási területén az állami intézményfenntartó központ által fenntartott nevelési-oktatási intézményben közétkeztetés biztosítása - módosítás
TÁJÉKOZTATÓ VIZSGÁZÓK RÉSZÉRE. A közigazgatási szakvizsgára vonatkozó jogszabályok:
TÁJÉKOZTATÓ VIZSGÁZÓK RÉSZÉRE A közigazgatási szakvizsgára vonatkozó jogszabályok: A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi
Pér Község Önkormányzata 9099 Pér, Szent Imre u. 1. Tel: (96) 559-230, Fax: (96) 559-239
Pér község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(XII. 12.) számú rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Pér Község Önkormányzat Képviselő-testülete
EGÉSZSÉG-ESÉLYEGYENLŐSÉG A KEZDETEKTŐL
EGÉSZSÉG-ESÉLYEGYENLŐSÉG A KEZDETEKTŐL Langerné Victor Katalin Társadalmi Felzárkózásért Felelős helyettes államtitkár Emberi Erőforrások Minisztériuma az ágazatköziség megtestesítője. A gyermek korosztály
Szomáliai biztonsági erők, törkölypálinka-verseny és közszolgálati egyéni teljesítményértékelés
Szomáliai biztonsági erők, törkölypálinka-verseny és közszolgálati egyéni teljesítményértékelés Az év első hónapjában még pihent az Országgyűlés, így törvények nem születtek és nem módosultak. Ettől függetlenül
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 2013. novemberben megjelent csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, ek). *jelöltek
7/2003. (III. 14.) BM rendelet
6. Mellékletek: 6.1 A belügyminiszter 7/2003. (III. 14.) BM rendelete, 7/2003. (III. 14.) BM rendelet a 2003. április 12-én megtartásra kerülő európai uniós népszavazás költségeinek normatíváiról, tételeiről,
TÁJÉKOZTATÓ A HIRDETMÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL - 13. TIOP-3.2.3-12/1-2013-0001 azonosító számú kiemelt projektben kéziszerszámok beszerzése
TÁJÉKOZTATÓ A HIRDETMÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL - 13. TIOP-3.2.3-12/1-2013-0001 azonosító számú kiemelt projektben kéziszerszámok beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/76 Adásvételi szerződés alapján a
VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK* 6/2001. (III. 01.)** Ök. r e n d e l e t e 1
1 (Egységes szerkezetben!) VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK* 6/2001. (III. 01.)** Ök. r e n d e l e t e 1 a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról.
Elıterjesztés. Dévaványa Városi Önkormányzat 2012. június 28.-án tartandó Képviselı-testületi ülésére
Elıterjesztés Dévaványa Városi Önkormányzat 201 június 28.-án tartandó Képviselı-testületi ülésére Tárgy: Mezıgazdasági növények (repce, kukorica, napraforgó) 156,2 ha betakarítására, beszállítására, tisztítására,
MAGYAR KÖZLÖNY. 183. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. december 3., péntek. Tartalomjegyzék
MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. december 3., péntek 183. szám Tartalomjegyzék 2010. évi CXXXIV. törvény A földgáz biztonsági készletezésérõl szóló 2006. évi XXVI. törvény, valamint
Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. /.. (...) önkormányzati rendelet-tervezete AZ ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI MÓDOSÍTOTT KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete /.. (......) önkormányzati rendelet-tervezete AZ ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI MÓDOSÍTOTT KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete../..
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 19. szám
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 19. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2016. május 11., szerda Tartalomjegyzék I. Utasítások 7/2016. (V. 11.) BM utasítás az egyes lakhatási támogatásokkal kapcsolatos miniszteri utasítások
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2010. december 22., szerda
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2010. december 22., szerda 103. szám Tartalomjegyzék III. Utasítások, jogi iránymutatások 22/2010. (XII. 22.) BM utasítás a belügyi tudományos
PARANCSA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUMI ÁLLAM TITKÁRÁNAK 1/1979. SZÁMÚ. Budapest, 1979. évi február hó 13-án. SZIGORÚAN TITKOS!
b e l ü g y m i n i s z t é r i u m SZIGORÚAN TITKOS! 10-23/1/1979. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUMI ÁLLAM TITKÁRÁNAK 1/1979. SZÁMÚ PARANCSA Budapest, 1979. évi február hó 13-án. ÁBTL - 4.2-10
Tájékoztató - megbízási szerződés módosításáról
Tájékoztató - megbízási szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/145 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. február 14-ei ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 46/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. február 14-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A közszolgálati tisztviselők
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Otthon Melege Program. Háztartási nagygépek (hűtő és fagyasztó készülék) energia megtakarítást eredményező cseréje alprogram
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Otthon Melege Program Háztartási nagygépek (hűtő és fagyasztó készülék) energia megtakarítást eredményező cseréje alprogram Pályázat kódszáma: HGCS/2016 2016. május 31. 1. A pályázati
dr. Csabai Zsolt jegyző
1 K i v o n a t a képviselő-testület 2013. november 11-ei rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből 217/2013.(XI.11.) Kvt.h. az ülés napirendjéről Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2013. november
11. qualityaustria fórum és minőségkonferencia. Budapest, 2016. április 26. Tölgyes Gabriella CSR koordinátor
11. qualityaustria fórum és minőségkonferencia Budapest, 2016. április 26. Tölgyes Gabriella CSR koordinátor } Egyeztetések, a Cselekvési Terv kialakítása; } A Cselekvési Terv szerkezete; } A Cselekvési
Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 13/2012. (IX. 14.) önkormányzati rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT 2012. ÉVI MÓDOSÍTOTT KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2012. (IX. 14.) önkormányzati rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT 2012. ÉVI MÓDOSÍTOTT KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete
Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete 15/2014.(XI.28.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa juttatásról
Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete 15/2014.(XI.28.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa juttatásról Galambok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól
Szállítási szerződés keretében anyagmozgató gépek beszerzése - dokumentáció módosítása
Szállítási szerződés keretében anyagmozgató gépek beszerzése - dokumentáció módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/63 Beszerzés tárgya: Szállítási szerződés keretében anyagmozgató gépek beszerzése
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 350/5/05. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Marcali Közös Önkormányzat Hivatal alapító okiratát
Város Polgármestere ELŐTEREJSZTÉS. A gyermekétkeztetés feltételeit javító fejlesztések támogatására kiírt pályázatról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTEREJSZTÉS A gyermekétkeztetés feltételeit
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2013. október 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2013. október 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Sürgősségi indítvány napirendre vétele A közgyűlés 17 igen, egyhangú
Nem releváns. A kollektív beruházások meghatározása Lásd 8.1. fejezet. Az integrált projektek meghatározása Nem releváns
A kollektív beruházások meghatározása Lásd 8.1. fejezet. Az integrált projektek meghatározása A támogatható Natura 2000 területek és az egyéb, magas természeti értéket képviselő területek meghatározása
- a településképet meghatározó épületek külső rekonstukciója és energetikai korszerűsítése;
8.2.6.3. Az intézkedés alkalmazási köre, a támogatható kedvezményezettek, valamint adott esetben a támogatás összegének vagy mértékének kiszámításához használt módszer, szükség esetén alintézkedések és/vagy
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. A Vidékfejlesztési Minisztérium személyügyi hírei 1440
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2012. február 24., péntek 10. szám Tartalomjegyzék I. Utasítások 8/2012. (II. 24.) BM utasítás a Belügyminisztérium központi épülete irodáinak
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE - JEGYZŐJE
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE - JEGYZŐJE Készült a Képviselő-testület 2012. november 21. napján tartandó ülésére. Tárgy: A. Javaslat Budapest Főváros XVI. Kerületi Polgármesteri
311/2012. (XI. 7.) Korm. rendelet
311/2012. (XI. 7.) Korm. rendelet az ikerintézményi program fejlesztési tevékenységének ellátásáról és a projektjei lebonyolításának szabályairól, valamint a projektekben résztvevő szakértőkre vonatkozó
MUNKAANYAG. Budapest, 2014. január
BELÜGYMINISZTER BM/687/2014. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5) és (7) bekezdése szerint NEM NYILVÁNOS. Készült: 2014. január 9-én. MUNKAANYAG a helyi önkormányzatok és az önkormányzati társulások európai
KÖMLŐD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8/2006.(VIII.30.) sz. rendelete. A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról
KÖMLŐD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2006.(VIII.30.) sz. rendelete A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
B/4349. számú. jelentés. az atomenergia 2013. évi hazai alkalmazásának biztonságáról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA B/4349. számú jelentés az atomenergia 2013. évi hazai alkalmazásának biztonságáról Előadó: Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Budapest, 2015. április 1 TARTALOMJEGYZÉK
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 19. szám
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 19. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2014. április 9., szerda Tartalomjegyzék I. Utasítások 2/2014. (IV. 9.) ME utasítás a Miniszterelnökség Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló
Tárgyalja a képviselő-testület 2012. november 29-i ülésén
2./Napirend: Az Önkormányzat ¾ éves beszámolója a 2012. évi költségvetés teljesítéséről, és az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.29.) önkormányzati rendelet IV. számú módosítása
E L Ő T E R J E S Z T É S a 2013. évi költségvetési terv kialakításához
Tisztelt Képviselő-testület! E L Ő T E R J E S Z T É S a 2013. évi költségvetési terv kialakításához A módosított 2011. évi CXCV. törvény 24 -a alapján a 2013. évi költségvetési tervezetet elkészítésre
2014. évi Intézményi Munkaterv
CSB/01/1626-1/2014. C songr ád M egyei K or mányhivatal 2014. évi Intézményi Munkaterv Készítette: Látta: Jóváhagyta:. B. Nagy László kormánymegbízott. Dr. Szabó Erika területi közigazgatásért felelős
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2016. január 26-án tartandó ülésére
Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2016. január 26-án tartandó ülésére Tárgy: Izsák Város 2016. évi költségvetésének megtárgyalása (I. forduló) Tisztelt Képviselő-testület!
Tájékoztató a dokumentáció módosításáról-tengelysúly mérleg beszerzése a Magyar Közút Nonprofit Zrt. részére
Tájékoztató a dokumentáció módosításáról-tengelysúly mérleg beszerzése a Magyar Közút Nonprofit Zrt. részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/123 Tengelysúly mérleg beszerzése a Magyar Közút Beszerzés
MAGYAR KÖZLÖNY 10. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 10. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. január 27., szerda Tartalomjegyzék 6/2016. (I. 27.) NGM rendelet A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által üzemben tartott közúti járművek forgalomba
Városlődi Közös Önkormányzati Hivatal ügyrendje. 1. A Közös Hivatal jogállása
Városlődi Közös Önkormányzati Hivatal ügyrendje A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 85. -ának (1) bekezdésében foglaltak alapján Csehbánya Község
Eljárást megindító hirdetmény; Vállalkozással vegyes szállítási szerződés Rákoskeresztúri fűtőmű távfelügyeletének kiépítése tárgyában
Eljárást megindító hirdetmény; Vállalkozással vegyes szállítási szerződés Rákoskeresztúri fűtőmű távfelügyeletének kiépítése tárgyában Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/97 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés
Általános rendelkezések
Tahitótfalu Községi önkormányzat 7/1996.(XII.10.) sz. Képviselıtestületi rendelete a kéményseprıipari közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl egységes szerkezetben a 4/2000.(III.31.) önkormányzati
RF_Humán faktor tanácsadási szolgáltatás a távoli toronyirányításhoz kapcsolódó ATCO paradigmaváltás vonatkozásában
RF_Humán faktor tanácsadási szolgáltatás a távoli toronyirányításhoz kapcsolódó ATCO paradigmaváltás vonatkozásában Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/58 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény
Tornaszerek beszerzése.
Tornaszerek beszerzése. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/130 Adásvételi szerződés keretében tornaszerek beszerzése egyesületek részére a Beszerzés tárgya: dokumentációban részletesen meghatározottak
13/2015. (VI. 30.) FM utasítás. a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról 1
a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának közzétételéről szóló 5/2015. számú MVH Elnöki Körlevél 1. számú melléklete 13/2015. (VI. 30.) FM utasítás a Mezőgazdasági
Tájékoztatás az önálló informatika tantárgyról közoktatási intézmények számára
Tájékoztatás az önálló informatika tantárgyról közoktatási intézmények számára Az Emberi Erőforrások Minisztériuma meghatározta a Nemzeti Alaptantervhez kapcsolódó kerettanterveket, amelyekben az önálló
JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A közszolgálati tisztviselők egyéni teljesítményértékeléséről
JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A közszolgálati tisztviselők egyéni teljesítményértékeléséről Jelen dokumentum az ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0012 azonosító számú Szervezetfejlesztési program az Országos
244/2013. /X.24./ számú képviselő-testületi határozat. /:dr. Szijártó Valéria:/
244/2013. /X.24./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárvár Város Polgárőr Egyesülete 2013. évi működéséről szóló tájékoztatót tudomásul veszi. Egyúttal
Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/108
A Makói Központi Konyha működtetésével közétkeztetési szolgáltatás nyújtása Makó közigazgatási területén működő önkormányzati és állami fenntartású nevelési-oktatási intézmények részére 2014-2017) Közbeszerzési
MAGYAR KÖZLÖNY. 177. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. december 21., péntek. Tartalomjegyzék
MAGYAR KÖZLÖNY MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. december 21., péntek 177. szám Tartalomjegyzék Magyarország Alaptörvényének harmadik módosítása (2012. december 21.) 29770 2012. évi CCVI. törvény Magyarország
1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.
1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
KORR - Új és antikvár könyvek beszerzése a Pázmány Péter Katolikus Egyetem részére
KORR - Új és antikvár könyvek beszerzése a Pázmány Péter Katolikus Egyetem részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/133 Szállítási keretszerződés keretében új és antikvár könyvek beszerzése a PPKE részére
Javaslat. Mátraszele Község Önkormányzatának. 2013. évi költségvetési koncepciójára
Mátraszele Község Polgármesterétől Javaslat Mátraszele Község Önkormányzatának 2013. évi költségvetési koncepciójára Készült: a Képviselő-testület 2012. novemberi ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Az
Óvodai férőhelybővítés PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Pályázati kategória kódja: ÓFB-14. A meghirdetés dátuma: 2014. május 15.
Óvodai férőhelybővítés Pályázati kategória kódja: A meghirdetés dátuma: 2014. május 15. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (továbbiakban:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.sz.: 570-23/2014. Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én de. 08 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának 2015. évi költségvetési koncepciója
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának 2015. évi költségvetési koncepciója Összeállította: Pénzügyi Osztály Tartalomjegyzék I. Gazdasági kilátások és az önkormányzatok várható helyzete
III. KÖZIG FOCI KUPA 2014. MÁJUS 17. CSOPORTBEOSZTÁS
CSOPORTBEOSZTÁS A csoport B csoport C csoport D csoport E csoport F csoport A1 Mentőszolgálat B1 Központi Statisztikai C1 ÁNTSZ Tisztifőorvosi D1 Szellemi Tulajdon Nemzeti a E1 Alkotmánybíróság F1 Állami
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 21-én, 7:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri
Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi koncepciója. Lakosságszám: 375 fő
Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi koncepciója Lakosságszám: 375 fő Néhány önkormányzatunkat érintő jogcímet kiemelve a törvényjavaslatból: (1) A közszolgálati tisztviselőkről
Határozatok 2013.11.07. Nádudvar Város Önkormányzata Képviselő-testületének 192/2013. (XI.07.) önkormányzati számú határozata:
Határozatok 2013.11.07. Nádudvar Város Önkormányzata Képviselő-testületének 192/2013. (XI.07.) önkormányzati számú határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2013. évi költségvetéséről
49 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉS GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 21-én 17 órakor megtartott közös üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testületek
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Közép-Dunántúli Operatív Program. Ipartelepítés c. komponenséhez. Kódszám: KDOP-1.1.1/D-13
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Dunántúli Operatív Program Ipartelepítés c. komponenséhez Kódszám: KDOP-1.1.1/D-13 1 Tartalomjegyzék A. TÁMOGATÁS CÉLJA ÉS HÁTTERE... 4 A1. Alapvető cél... 4 A2. Rendelkezésre
MAGYAR KÖZLÖNY 22. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 22. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. február 22., hétfő Tartalomjegyzék 4/2016. (II. 22.) EMMI rendelet Az emberi erőforrások minisztere feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági
PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG
PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 7623 PÉCS, JÓZSEF ATTILA U. 5. 7602 Postafiók 61 (06-72) 314-952, 510-366 Fax: 510-367 E-mail: pbk@mbfh.hu Ikt. szám: PBK/3000-16/2013. 2014. július 17-én jogerőre emelkedett. Üi.:
Integrált iroda költségeinek felosztása 2012. évi terv adatok alapján (e Ft)
Egyesített Szociális Intézmény önköltségszámítása és térítési díja Integrált iroda költségeinek felosztása évi terv adatok alapján (e Ft) ESZI Dombóvár évi összes kiadásai: 316.955 Térítési díj köteles
Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. április 30-ai testületi ülésére
Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Főjegyzője Előterjesztés 2015. április 30-ai testületi ülésére Tárgy: A hatályos önkormányzati rendeletek felülvizsgálata (3.) Előterjesztő:, Előadó: Dr. Pozsár Gáborné
MUNKATERV (2015) Az NKA Igazgatósága 2015. évi munkaterve. NKA Gazdasági osztályvezető. Gazdasági főosztályvezető. Gazdasági főosztályvezető
Iktatószám: 26357/15 1 / 4 Éven belül rendszeresen ismétlődő feladatok, adatszolgáltatási kötelezettségek, gazdasági jelentések stb. ütemterve 1. Az NKA várható kiadásainak, bevételeinek jelentése (év/n.év./hónap
DOMBÓVÁRI KÖZLÖNY. 2012. május 2. VIII. évfolyam 7. szám TARTALOM. Határozatok...2. oldal. Rendeletek...16. oldal
DOMBÓVÁRI KÖZLÖNY 2012. május 2. VIII. évfolyam 7. szám TARTALOM Határozatok...2. oldal Rendeletek...16. oldal 18/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás
ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én tartandó testületi ülésére
ELŐTERJESZTÉS Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én tartandó testületi ülésére Az előterjesztés tárgya: Melléklet: Az előterjesztés előadója: a Tiszavasvári II. sz.
Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N
TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA
VM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA Jánoshalma, 2013. szeptember 02. Jóváhagyom: Taskovics Péter főigazgató
KIEMELT PROJEKT ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program
KIEMELT PROJEKT ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program IT szakemberképzés és az informatika mint lehetőség a hátrányos helyzetű tanulók számára c. Kiemelt Projekt Felhívásához Kódszám: TÁMOP-3.1.16-14
Pályázati Kiírás 2016.
Pályázati Kiírás 2016. A helyi önkormányzatokért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel közösen pályázatot hirdet a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
Az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/7402. számú törvényjavaslat (a továbbiakban: törvényjavaslat) tartalmazza a családok támogatásáról
A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I.
OLÁH-G. Kft.r a HU090072A12013 a, a N.F.M. 2009-2014 Zöld I. I.p. Gumifeldolgozó üzem és irodaépület építése c. beruházás Szolnok, Ugar utca 79/1. szám lévő csarnok és közúti kapcs. ép., transzformátor
ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ő ű Á ű ű Á ű Á ű ű ű Ő ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű ű Á ű ű Ő ű ű ű ű ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű