M UNKAVÁLLALÁS AZ E URÓPAI U NIÓBAN

Átírás

1 B UDAPESTI G AZDASÁGI F Ő ISKOLA K ÜLKERESKEDELMI F Ő ISKOLAI K AR N EMZETKÖZI K OMMUNIKÁCIÓ S ZAK N APPALI T AGOZAT E URÓPAI Ü ZLETI T ANULMÁNYOK S ZAKIRÁNY M UNKAVÁLLALÁS AZ E URÓPAI U NIÓBAN Készítette: GERGELY Adél Budapest, 2004

2 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. TARTALOMJEGYZÉK 3 2. ÁBRA- ÉS TÁBLÁZATJEGYZÉK 4 3. BEVEZETÉS 5 4. A MIGRÁCIÓ, A MUNKAERŐ SZABAD ÁRAMLÁSA AZ EURÓPAI UNIÓBAN A NEMZETKÖZI MIGRÁCIÓ ELMÉLETEI, OKAI A MUNKAERŐ SZABAD ÁRAMLÁSA AZ EURÓPAI UNIÓBAN A munkaerő vándorlása a második világháború után Gazdasági migráció az Európai Unióban AZ EURÓPAI UNIÓ MUNKAERŐPIACA MUNKAERŐPIAC A TIZENÖTÖK EURÓPÁJÁBAN MUNKAERŐPIACI BETEKINTÉS KELET-EURÓPÁBAN MUNKAJOG AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS A LEGFONTOSABB MUNKAJOGI TÁRGYÚ IRÁNYELVEK MUNKAVÁLLALÁS AZ EURÓPAI UNIÓBAN EURES EUROPEAN EMPLOYMENT SERVICES, EURÓPAI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT _ EPSO EUROPEAN SELECTION OFFICE, EURÓPAI SZEMÉLYZETI FELVÉTELI HIVATAL SZAKMAI GYAKORLAT AZ EU INTÉZMÉNYEIBEN DIPLOMÁK ÉS SZAKKÉPESÍTÉSEK KÖLCSÖNÖS ELISMERÉSE AZ UNIÓS SZABÁLYOZÁS ÁTMENETI KORLÁTOZÁS A KELET-EURÓPAI MUNKAERŐ ELŐTT AZ EGYES UNIÓS ORSZÁGOK SZABÁLYOZÁSI SAJÁTOSSÁGAI UNIÓS BÉREK, MAGYAR BÉREK MAGASAN KÉPZETT MUNKAVÁLLALÓK KÖRÉBEN VÉGZETT, MIGRÁCIÓS KÉSZSÉGÜKRE VONATKOZÓ KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS ÖSSZEFOGLALÁS FELHASZNÁLT IRODALOM 86 3

3 2. Á BRA- ÉS T ÁBLÁZATJEGYZÉK 1. ÁBRA. AZ EURÓPAI UNIÓ NÉPESSÉGNÖVEKEDÉSÉNEK FORRÁSA, , MILLIÓ FŐ ÁBRA. KÜLFÖLDIEK ARÁNYA A TELJES NÉPESSÉGHEZ VISZONYÍTVA AZ EURÓPAI UNIÓ EGYES ORSZÁGAIBAN, 2001, % ÁBRA. 100 EZER FŐ FELETTI EU POLGÁR AZ EU EGY MÁSIK TAGÁLLAMÁBAN, JANUÁR 1-ÉN ÁBRA. NEM EU-POLGÁROK FŐBB CSOPORTJAI AZ EU EGYES TAGÁLLAMAIBAN, JANUÁR 1-ÉN TÁBLÁZAT. KÜLFÖLDI NÉPESSÉG ARÁNYA EGYES EU-TAGÁLLAMOKBAN, ÁBRA. AZ EU 15 ORSZÁGÁBAN FOGLALKOZTATOTTAK LÉTSZÁMÁNAK MEGOSZLÁSA TÁBLÁZAT. MUNKANÉLKÜLISÉG AZ EU-BAN, , % TÁBLÁZAT. A ÉVESEK FOGLALKOZTATÁSI ARÁNYA AZ EU-BAN, %, _ ÁBRA. TELJES ÉS RÉSZMUNKAIDŐS FOGLALKOZTATÁS AZ EU-BAN, ÁBRA. A NÉPESSÉG KÉPZETTSÉGI SZINTJE AZ EU-BAN 1995-BEN ÉS 2001-BEN, (25-64 ÉVESEK A MEGFELELŐ KORCSOPORT %-ÁBAN) TÁBLÁZAT. FOGLALKOZTATÁSI SZERKEZET AZ EU-BAN ÉS MAGYARORSZÁGON ÉVI ADATOK ALAPJÁN TÁBLÁZAT. MUNKANÉLKÜLISÉG KELET-EURÓPÁBAN, TÁBLÁZAT. LEGALACSONYABB MUNKANÉLKÜLISÉG AZ EU-HOZ 2004-BEN CSATLAKOZÓK RÉGIÓIBAN, TÁBLÁZAT. AZ EURES-RENDSZERBEN MEGHIRDETETT ÁLLÁSOK SZAKMAI SZERINTI BONTÁSBAN, TÁBLÁZAT. NÉHÁNY EURÓPAI ORSZÁG MINIMÁLBÉRE EURÓBAN, ÁBRA. VÁLLALNA-E MUNKÁT AZ EURÓPAI UNIÓBAN? ÁBRA. VÁLLALNA-E KELET-EURÓPÁBAN MUNKÁT? ÁBRA. A LEGKEDVELTEBB CÉLORSZÁGOK ÁBRA. A KÜLFÖLDI MUNKAVÁLLALÁS FŐBB MOTIVÁCIÓI ÁBRA. GÁTLÓ TÉNYEZŐK A KÜLFÖLDI MUNKA ELŐTT TÁBLÁZAT. A MUNKAVÁLLALÁS IDŐTARTAMA 82 4

4 3. B EVEZETÉS Gyakran merül fel mostanság ismerősök, barátok között a kérdés, hogy szívesen hagynák-e itt Magyarországot és próbálnának szerencsét egy nyugat-európai országban. A téma felmerülését ösztönzi a 2004-es Európai Unió keleti bővítése, amely, mint később látni fogjuk, nem jelent azonnal megnövekedett lehetőséget arra nézve, hogy egyenlő feltételek mellett szálljunk harcba egy jól csengő állásért a nyugat-európai munkaerőpiacon. Az üggyel természetesen számos tanulmány foglalkozik, melyek nagyjából azonos eredményre jutnak. A magyar lakosság általában véve idegenkedik a gondolattól, hogy a következő években Európa nyugati felére költözzön. Mégis egyre többektől hallom, hogy különböző indíttatások miatt ténylegesen kiszemeltek maguknak egy-egy európai országot, ahol karrierjüket felépíthetik vagy tovább bontakoztathatják. Persze, hogy ki tekinthető potenciális elvándorlónak, abban megegyeznek a vélemények. Zömmel a jól képzett, fiatal, több idegennyelvet beszélő, még felsőfokú tanulmányokat folytató, vagy éppenséggel remek állással rendelkező szakemberek hagynák el Magyarországot. A munkanélküliséggel sújtottak nem érdekeltek abban, hogy az Európai Unió egy más tagállamában kíséreljenek meg munkát vállalni. A munkanélküliek elvándorlási vágyait ugyanis a tényleges lehetőségek, a nyelvtudás hiánya viszonylag erősen korlátozza. Éppen ezek miatt jelenthet súlyos veszélyt, ha az uniós csatlakozást követően az átmeneti korlátozás leteltével a magyar szakemberek tömegesen hagynák el az országot. Másfelől jogosnak tekinthető a távozási kedv, ha az emberek nagy része úgy érzi, hogy itthon nem kap megfelelő elismerést, kellő anyagi támogatást elvégzett munkájáért, valamint szívesen állna az idegen környezetben felmerülő kihívások elé. Szakdolgozatom célja egyrészt, hogy betekintést adjak a gazdasági jellegű migráció elméleteibe, amelyek magyarázatot nyújthatnak az elvándorlást kiváltó tényezőkre. A migrációs jelenség megértéséhez, úgy érzem, szükséges a migráció társadalmi, illetve gazdasági összefüggéseiben történő vizsgálata, ezért az első fejezetben ezeket az elméleteket mutatom be. Az Európai Unió munkaerőpiacán jelenleg uralkodó főbb jelenségek ismertetésével is foglalkozom. A munkaerőpiaci jellemzők, a munkanélküliség, foglalkoztatottsági szint, az 5

5 Európai Unióban elterjedt, a hagyományos módoktól eltérő foglalkoztatási tendenciák meghatározó szerepe egyaránt kiemelt része a dolgozatnak. Fontosnak tarom még, hogy nagyvonalakban ismertessem az uniós munkajogi anyagot, hiszen ennek ismerete alapvető egy esetleges külföldi munkavállalásnál. A magyar munkajog mostanra persze a jogharmonizációs folyamat során EU-konformmá vált, de míg Magyarországon a Munka Törvénykönyve nagyjából lefedi a munkajogot érintő területeket, addig az Európai Unióban nem létezik hasonló jogszabály, a munkaügyi kérdésekben irányelvek mutatnak utat. Másrészt pedig a témát főként gyakorlati oldaláról próbálom megközelíteni. Tapasztalataim szerint még azoknak sem világos az, hogy hogyan is vághatnának bele az álláskeresésbe, akiknek eltökélt szándékuk az unióban történő munkavállalás. Ezért bemutatom az EU által életre hívott álláskereső rendszert, a European Employment Services-t (EURES). Személyes érdeklődésem miatt pedig külön foglalkoztam az Európai Uniós intézményekben betölthető állásokkal, illetve a megpályázható gyakorlati helyekről gyűjtök össze információt. A dolgozatom érint még számos gyakorlati kérdést, úgymint a csatlakozásunkat követő átmeneti időszak alatt az egyes EU-tagországok sajátos szabályozási rendszerét, mikor is legnagyobb részben korlátozzák a kelet-európai munkaerő beáramlását a nyugat-európai munkaerőpiacra. Kitérek ezenkívül az egyes tagállamokban a bérek alakulására, valamint a nyugdíj folyósításának szabályaira is. Napjainkban a munkaerő-áramlás kapcsán külön aktualitással bír a diplomák kölcsönös elismerésének problémája. Ennek megfelelően bemutatom a szakképesítések elfogadási gyakorlatát az unió tagországai között. Érdekesnek tartottam továbbá annak felderítését, hogy közvetlen, illetve távolabbi ismerőseim körében, akik leginkább érintettek a migrációban, vagyis nyelveket tudó, diplomás munkavállalók és még jelenleg is tanulmányokat folytató társaim körében mennyire népszerű az elvándorlás gondolata. Ezért közel kétszáz főt kerestem meg és kérdőívek segítségével mértem fel, hogy hogyan vélekednek a kérdésről. Az elért eredményekről az utolsó fejezet ad részletes képet. A téma kiválasztásában nagy szerepet játszott külföldön eltöltött főiskolai félévem, valamint az, hogy ezen tapasztalat hatására újult erővel merült fel bennem a gondolat, hogy egy időre 6

6 határainkon túl, Nyugat-Európában próbáljam ki magam. Ahhoz, hogy véghezvigyünk egy ekkora döntést, azt nagyon alaposan elő kell készíteni. Szakdolgozatommal részben ezt is teljesítem, hiszen a kutatás során számos újdonság merül fel, amely a későbbiekben hasznos lehet az efféle tervek megvalósításánál. 7

7 4. A MIGRÁCIÓ, A MUNKAERŐ SZABAD ÁRAMLÁSA AZ E URÓPAI U NIÓBAN 4.1. A NEMZETKÖZI MIGRÁCIÓ ELMÉLETEI, OKAI A nemzetközi migráció, annak mind legális, mind illegális változata az elmúlt harminc évben egyre erőteljesebbé vált az egész világon, így Európában is. Az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában mint hagyományos emigránsbefogadó országokban is nőtt a bevándorlás nagyságrendje. Ezenkívül pedig a migráció összetételében is változás következett be. Befogadó államokká váltak az évtizedeken keresztül eredetileg munkaerőt kibocsátó országok. Így történt ez Olaszország, Spanyolország és Portugália esetében is. A világ több pontján a nagyobb államok multikulturális, többnemzetiségű országokká alakultak. Az emberek különböző csoportjai folyamatos mozgásban vannak szállásterületükön belül és kívül is, így az ember fejlődése és az emberi tevékenységek fejlődéstörténete szorosan kapcsolódik a vándorláshoz. A vándorlás mértéke nemcsak a népesség kor-, nem-, foglalkozás-, vallás- és iskolai végzettség szerinti tagozódását befolyásolja, hanem hatása a társadalmi, a gazdasági, a kulturális, a politikai élet különböző területein is kimutatható. A latin eredetű migráció szó magyar megfelelője a vándorlás. Németesek számára az ismerős wandern ige is felfedezhető a vándorlás szóban, melynek jelentése: megy, költözik, utazik, egyik helyről a másikra vonul, vándorol. A vándorlás egyéni vagy csoportos akarat eredménye, amelyet az általános társadalmi, gazdasági, politikai folyamatok, az egyéni szándék és a mindennapok történései együtt, egyszerre határoznak meg. A fogalmat számos tudományág használja, így a társadalomtudományok, a népmozgalommal kapcsolatos elemzések a vándorlás vagy migráció fogalmát a lakosság országon belüli vagy egyik országból a másik országba történő áttelepülésének, azaz a népesség térbeli mozgásának leírására használják. Annak megfelelően, hogy országon belüli, vagy országok közti migrációról van szó, belső, illetve külső (nemzetközi) vándorlást különböztetünk meg. A nemzetközi vándorlás az egyéni motivációkon túl függ a befogadó és kibocsátó ország társadalmi-politikai körülményeitől, a gazdasági helyzettől, a lakosság általános megelégedettségétől, jólététől és attól, hogy a létfenntartáshoz szükséges javak rendelkezésre 8

8 állnak-e. A hazájukból elvándorlókat tehát számos ok motiválhatja. Az okok a kedvezőtlen viszonyok előli meneküléstől az életfeltételek javításán át az egyéni vágyak, elképzelések megvalósításáig igen sokrétűek lehetnek. Aszerint, hogy a vándorlás kényszer vagy belső motiváció következtében jön-e létre, kikényszerített, illetve spontán migrációról beszélünk. A kikényszerített vándorlást vagy menekülést általában valamilyen természeti, politikai, gazdasági katasztrófa vagy háború váltja ki és általában rövid idő alatt nagyobb tömegeket érint. Ezzel szemben a spontán vándorlást a folytonosság jellemzi, döntően az egyéni szándék határozza meg, amelyben azért a külső körülmények szerepe is kimutatható. Nemzetközi vándorlásról a menekülés kivételével akkor beszélhetünk, ha a vándorló legalább egy évig külföldön tartózkodik, munkát vállal. Nem tartózik tehát a nemzetközi vándorlás fogalomköréhez a tanulmányutakon, a különféle konferenciákon, valamint a hosszabbrövidebb ideig tartó kiküldetésen részt vevők külföldi tartózkodása sem. Dr. Tóth Pál Péter (2001) 1 A migráció elméletének első megfogalmazója a brit Ravenstein. Az 1880-as évek végén írt két migrációval kapcsolatos cikkében alig tesz különbséget az országon belüli és az országok közötti vándorlás között. Leírása szerint a két pont közötti migráció fordítottan arányos a két pont távolságával, a migrálók egyértelműen a nagy kereskedelmi vagy ipari centrumokat célozzák meg. A migráció fokozatos: kezdetben a közeli városokba, majd ezután esetleg a leggyorsabban fejlődő városokba irányul. Elmélete szerint a városi lakosság kevésbé hajlamos a migrációra, mint a mezőgazdasági települések lakói. A nemzetközi migrációról szóló második tanulmányában a migrációs folyamatok növekedését a közlekedés, az ipar és a kereskedelem fejlődése szükségszerű következményének tartja. A leendő migrálót a fogadó ország felé taszítják az otthoni gazdasági feltételek, és oda vonzza az ígéretesebb környezet. A taszító- és vonzóerők egymásra hatásában pedig meghatározó a gazdasági motiváció. Ez a fajta technicista jellemzés sokáig meg is felelt a gazdasági célú vándorlás leírására, ám később ez az elmélet elnagyoltnak és túlságosan általánosnak bizonyult, amely csak korlátozottan kapcsolódott a valósághoz. E.G. Ravenstein (1885; 1889) 1 Dr. Tóth Pál Péter: Népességmozgások Magyarországon a XIX. és XX. században, in: Dr. Lukács Éva Dr. Király Miklós: Migráció és az Európai Unió, Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest,

9 A ravensteini elméleten kívül természetesen egyéb modellek sora foglalkozik azzal, milyen okokra vezethető vissza a nemzetközi migráció. Végső soron a magyarázatot mindegyik hasonló okokban véli felfedezni. A neoklasszikus közgazdaságtan makroelmélete szerint a migrációt kiváltó tényezők a bérek és a foglalkoztatás országok közötti eltéréseiben és a migráció költségeiben keresendők. Az elmélet szerint a nemzetközi migráció visszavezethető még a munkaerő-kereslet és kínálat területi különbségeire. Azokban az országokban, ahol a tőkéhez képest jelentős munkaerőforrással rendelkeznek, az egyensúlyi piaci bérek alacsonyak, ott pedig, ahol a tőkéhez képest korlátozottak a munkaerő-piaci tartalékok, magas piaci béreket találunk. A bérszínvonal különbségei miatt a munkások az alacsony bérű országból átmennek oda, amelyben magasabbak a fizetések. A mozgás következményeként a tőkeszegény országban csökken a munkaerő kínálat és növekednek a bérek, míg abban, amelyik gazdag tőkében, a munkaerő-kínálat növekszik és a kereseti színvonal visszaesik. A tőkeberuházások mozgásának iránya viszont ellentétes a munkaerőmozgás irányával, hiszen az a tőkében gazdag országokból a tőkében szegény országokba irányul. A szegény országok relatív tőkehiánya magas megtérülési rátát eredményez, vonzást gyakorolva ezáltal a befektetésekre. A mozgó tőkével együtt humán tőke is érkezik. Magasan képzett munkások, menedzserek, felsőfokú végzettséggel, egyéb szakképzettséggel rendelkező munkavállalók mennek a tőkegazdag országokból a tőkeszegényekbe, akik képzettségük révén magas hasznot húznak a humán tőkében szűkös környezetben. A nemzetközi munkaerő-áramláson belül tehát el kell határolni a humán tőkének a tőkemozgáshoz kapcsolódó és a munkaerő ezzel ellentétes irányú nemzetközi áramlását. A neoklasszikus közgazdaságtan makroelmélete szerint tehát a munkavállalók nemzetközi migrációját az országok közötti béraránytalanságok okozzák. Amennyiben nincsenek kereseti aránytalanságok, migráció sincs. Továbbá az elmélet feltételezi, hogy a nemzetközi munkaerő-áramlás elsődlegesen a munkaerőpiacokra gyakorol hatást, más piacokra nézve nem jár jelentős következményekkel. A neoklasszikus közgazdaságtan mikroelmélete a makrogazdasági modellhez hasonlóan az egyéni választásra épül. Eszerint az ésszerűen viselkedő egyén azért dönt a migráció mellett, mert költség-haszon-számítások alapján úgy gondolja, hogy a mozgás számára nettó hasznot hoz. Az emberek annak megfelelően választják meg a mozgásuk irányát, hogy adott 10

10 képzettség mellett hol tudják a legnagyobb jövedelmezőséget elérni. Mielőtt azonban magasabb bérekre tehetnének szert, vállalniuk kell bizonyos befektetéseket, például az utazással kapcsolatos kiadásokat, az utazás és a munkakeresés időtartama alatt felmerülő létfenntartási költségeket, az új nyelv és kultúra elsajátításához szükséges erőfeszítéseket. A potenciális migránsok becsléseket végeznek arra vonatkozóan, hogy az alternatív nemzetközi helyszínre költözésükkel mekkora nyereségre tehetnek szert, illetve milyen költségeik lehetnek, és abba az irányba indulnak el, ahol egy bizonyos időhorizonton belül a legnagyobb a várható korrigált nettó hozam. Növelik a nemzetközi mozgás valószínűségét azok a humán tőkére jellemző tulajdonságok, például iskolázottság, képzettség, nyelvtudás, amelyeket feltehetően jobban megfizetnek. Todaro (1976) 2 A migráció új közgazdaságtana a neoklasszikus elméletet számos tekintetben megkérdőjelezi. Az új megközelítés kulcseleme, hogy a migrációs döntéseket nem elkülönült egyének hozzák, hanem általában családok vagy háztartások, akik nem csupán remélt jövedelmük maximalizálására törekednek, hanem arra is, hogy csökkentsék a kockázatokat, enyhítsék a kudarcok esetleges következményeit. Az egyéneknek és a háztartásoknak eltérő lehetősége van arra, hogy például a munkavállaláson keresztül befolyásolják a gazdasági gyarapodásukkal kapcsolatos kockázatokat. Míg egyes családtagokat gazdasági tevékenységük a helyi gazdasághoz köt, mások képesek a külföldi munkaerőpiacon értékesíteni munkaerejüket, ahol a bérek és a foglalkoztatási körülmények eltérnek a hazaiaktól. A fejlett országokban a háztartások jövedelmi kockázatát általában magánbiztosítással vagy kormányzati programokon keresztül minimalizálják. A fejlődő országokban azonban a kockázatkezelés intézményi mechanizmusa elérhetetlen az átlagos családok számára, ami arra ösztönzi őket, hogy kockázataik csökkentésére kihasználják a migrációban rejlő lehetőségeket. A migráció új közgazdaságtanból kinőtt elméleti modellje szerint a kormányok nem csupán a munkaerőpiacot befolyásoló politikákon keresztül gyakorolhatnak hatást a migrációs ráta alakulására, hanem olyan politikákon keresztül is, amelyek a biztosítási, a tőke- és a határidős piacokat alakítják. Taylor (1986) 2 Taylor elmélete in: Sík Endre: A migráció szociológiája, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2001, Budapest 11

11 A neoklasszikus humántőke-elmélet és a migráció új közgazdaságtanától eltérően a duális munkaerőpiac elmélete túllép az egyéni döntéshozási folyamat vizsgálatán, és azt bizonyítja, hogy a nemzetközi migráció a modern ipari társadalmak természetes munkaerőszükségletéből következik. A nemzetközi migrációt a bevándorlók munkája iránti kereslet váltja ki, amely hozzátartozik a fejlett országok gazdasági szerkezetéhez. A bevándorlás nem indokolható a küldő országokban működő tolóerőkkel, vagyis az alacsony bérekkel és a magas munkanélküliséggel, arra a fogadó országokban kialakult húzóerők, tehát a külföldi munkavállalók iránti krónikus kereslet adhat magyarázatot. A bevándorlókat fogadó társadalmakban a migráns munkavállalók kínálatának növekedése nem jár együtt az alacsony bérszínvonal emelkedésével, mert azt alacsonyan tartják a társadalmi és intézményi mechanizmusok, nem követheti szabadon a kínálat és a kereslet változását. Nem valószínű az sem, hogy hatást lehet gyakorolni a nemzetközi migrációra olyan kormányzati politikákon keresztül, amelyek a kereseti és foglalkoztatási rátákat változtatják. A bevándorlók olyan munkaerő-keresletet elégítenek ki, amely strukturálisan beépül a modern gazdaságokba, és ennek a keresletnek a befolyásolása nagyobb változtatásokat követel meg a gazdasági szervezetben. Piore (1979) 3 A világrendszer-elmélet megalkotói a nemzetközi migrációt a világgazdaság kialakulásához és terjeszkedéséhez kötötte. A tétel szerint a tőkés gazdasági viszonyok beszivárognak a periférikus, nem kapitalista társadalmakba, létrehozva egy olyan mobil népességet, amely hajlandó külföldre vándorolni. A magasabb profit és a gazdagodás elérésének vágya arra ösztönzi a kapitalista vállalatok tulajdonosait és menedzsereit, hogy a világgazdaság perifériáján lévő szegény országokban keressenek földet, nyersanyagot, munkaerőt és új fogyasztási piacokat. A múltban ezt a piaci terjeszkedést a gyarmati rezsimek segítették, a gyarmatosító társadalmak gazdasági haszonszerzési érdekeinek megfelelően irányítva a szegény térségeket. Ma ezt a feladatot neokolonialista kormányok és multinacionális vállalatok végzik el, amelyek fenntartják azoknak a nemzeti vezető rétegeknek a hatalmát, amelyek vagy maguk is tőkések, vagy eladják nemzeti forrásaikat az egész világot behálózó vállalatoknak. 3 Piore elmélete in: Sík Endre: A migráció szociológiája, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2001, Budapest 12

12 A munkaerő országok közötti áramlása az áruknak és a tőkének a nemzetközi mozgását követi, de ellentétes irányban. A tőkeberuházás ösztönzi azokat a változásokat, amelyek a periférikus helyzetű országokban létrehozzák a mobil népességet, ezzel párhuzamosan pedig erős anyagi és kulturális szálakat alakítanak ki a központi helyzetű országokkal, és végső soron nemzetközi migrációhoz vezetnek. Különösen nagy a valószínűsége a nemzetközi migrációnak a korábbi gyarmatosító hatalom és volt gyarmatai között, mert a kulturális, nyelvi, befektetési, közlekedési és kommunikációs kapcsolatok korán kiépültek, szabadon, külső verseny nélkül fejlődhettek a gyarmatosítás időszakában, és speciális, országok közötti piacok és kulturális rendszerek kialakulásához vezettek. Portes és Walton (1981) 4 A nemzetközi migráció fenti elméletei nem kerülnek feltétlenül ellentmondásba egymással. Feltételezhető tehát, hogy az egyének költség-haszon-számításokat végeznek, a háztartások pedig a munkaerő-felhasználásuk diverzifikálására törekednek. Igazolható továbbá, hogy a nemzetközi migráció nagysága meghatározó módon összefügg azzal, hogy az országok között milyen mértékű bérkülönbségek léteznek. Azonban a migráció nem vezethető vissza pusztán gazdasági, anyagi jellegű okokra. A világban végbemenő folyamatok, a globalizáció, a globális egyenlőtlenség is számottevően hozzájárul a migrációt kiváltó erőkhöz. Manapság nincs a földön olyan terület, olyan ország, amelyet ne alakítottak volna át a piaci erők, amely az önellátó gazdaságokat ellehetetlenítették. Bár számos nagyobb fejlődő ország megoldotta önellátási problémáit, és a következő húsz évben nagy részük eléri az újonnan iparosodott ország státusát, a legtöbb fejlődő ország még mindig nem lesz képes állásokat teremteni a következő generáció számára. Ezzel párhuzamosan viszont terjednek a nagyobb lehetőségekről szóló információk, és az utazási költségek tovább csökkennek. Többen természetesen saját országukon belül próbálnak szerencsét, azonban az elmaradottabb területekről megindul a vándorlás oda, ahol vonzóbbak a lehetőségek. Mindenekelőtt a délről észak felé történő vándorlás jellemző. Nyilvánvaló, hogy a migrációs nyomást nemcsak a földrajzi közelség, hanem a politikai és gazdasági kapcsolatok is meghatározzák. Latin-Amerikából és a karibi térségből az Egyesült Államok és Kanada irányába, míg Afrikából Nyugat-Európába jellemző az elvándorlás. Ázsia 4 Portes és Walton elmélete in: A migráció szociológiája, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2001, Budapest 13

13 viszonylatában pedig a lassabban fejlődő térségek irányából a dinamikusan fejlődők felé mutat az áramlás útja. Ez a fajta migrációs nyomás persze nem okoz számottevő elvándorlást, mert figyelembe kell venni a határokat, azok korlátozó hatásait, a törvényi szabályozásokat. Általános értelemben az államok által folytatott politika nagyon kevés mozgást tesz lehetővé. Egyes országok, általában azok, amelyekben az elvándorlása hajlamos népesség él, nem korlátozzák a kiutazást. Ezzel szemben, ahová le szeretnének telepedni, azok az államok korlátozzák a beutazást. Így tehát, a potenciális befogadó ország politikája és gyakorlata határozza meg, hogy a bevándorlási folyamat végbe mehet-e, ha igen, milyen feltételekkel, milyen tömegben. Általánosságban az is elmondható, hogy a nemzetközi migrációs folyamatokat főleg elriasztó, mint ösztönző tényezők befolyásolják. 14

14 4.2. A MUNKAERŐ SZABAD ÁRAMLÁSA AZ EURÓPAI UNIÓBAN A munkaerő vándorlása a második világháború után A második világháborút követő időszak vándorlási folyamatai több szakaszra oszlanak. Az ötvenes és hatvanas években a fejlettebb nyugat- és észak-európai régió országai a gazdasági fellendülés időszakának megnövekedett munkaerőigényét Európa déli részéről toborzott munkásokkal próbálta kielégíteni. Az időközben elapadó olasz, majd spanyol és görög munkaerőt portugál, török, és jugoszláv munkaerővel helyettesítették. A vendégmunkásprogramok a migránsokat igen rugalmas munkaerőnek tekintették, akik bár nem teljes jogú polgárai a befogadó országnak, de a kölcsönös és egyértelmű gazdasági előnyök a migránsok és a befogadók számára egyaránt vonzóvá tették ezt a bejáratott rendszert. A befogadó ország részéről úgy gondolták, hogy a vendégmunkások rotációval követik majd egymást, és megfelelő felhalmozást követően egy idő után hazatérnek. A hetvenes évek közepétől azonban a munkaerő vándorlásának új fejezete nyílt meg. Az olajválsághoz kötődő gazdasági visszaesés következtében megcsappant a munkaerő iránti kereslet, de a migránsok ennek ellenére nem tértek haza. Sőt, családtagjaik is nagy számban jöttek a nyugat-európai országokba, természetes igénnyel jelentkezett részükről a családegyesítés gondolata. Ennek következtében a fejlett nyugat-európai országok jelentős bevándorló népességgel találták szemben magukat. A nyolcvanas évekbeli recesszió, valamint az elvándoroltak és az otthon maradottak között fennmaradt családi, háztartási, baráti és közösségi kötelékek újra szövődtek, amely társadalmi hálók ösztönözték és segítették a vándorlást. Problémát az okozott a nyolcvanas évektől kezdődően, amikor is már a gazdasági recesszió miatt nem volt kívánatos több vendégmunkás, illetve migráló befogadása, de éppen ebben az időben erősödtek meg a migrációt fenntartó, ösztönző családi, kapcsolati társadalmi hálók. A befogadó országok nehezebbé tették a letelepedést országukban, ezáltal a lehetséges vándorlás heterogénebb lett. Menekültek, képzett szakemberek, kalandorok, szakmunkások és illegális munkavállalók is keresték szerencséjüket Európa gazdagabb felén. Mindezek a folyamatok odáig vezettek, hogy a korábban pusztán gazdasági motivációjúnak tartott migráció mára már sokkal összetettebb lett, számos indok bújik meg a munkavállalók, egyének elvándorlása mögött. 15

15 Gazdasági migráció az Európai Unióban Már az 1958-ban hatályba lépett Római Szerződés (RSZ), amely az Európai Gazdasági Közösséget hozta létre, szólt a munkaerő szabad áramlásának fontosságáról. Az RSZ célul tűzte ki a közös piac felépítését, a gazdasági élet folyamatos fejlesztését, az országok közötti kapcsolatok elmélyítését, valamint az életszínvonal gyors emelését. Ezeket az általános célokat konkrét célok megvalósításán keresztül kívánták elérni. A 3. cikk szerint ide tartozik a vámok, mennyiségi és egyéb korlátozások lebontása, a vámunió létesítése és közös kereskedelempolitika alkalmazása harmadik országokkal szemben. Kiemelt fontosságú az áruk és szolgáltatások mellett a tőke és a munka szabad áramlása a Közösségen belül fenti célok eléréséhez. A személyek munkaerőt, mozgó gazdasági faktort testesítenek meg, a keresleti és kínálati viszonyok által az európai munkaerőpiacon vándorlásra bírhatók. Vagyis, azért is szükséges a munkaerő szabad áramlása, hogy az egységes uniós munkaerőpiacon a munkaerő-kínálat és kereslet a legoptimálisabban találkozhasson. Az európai közös piac megvalósításán túl természetesen az egyéni motivációk, az önmegvalósítás is kimagasló szerepet játszik a munkaerő-vándorlás tekintetében. A 2004-es Európai Unió bővítésének kapcsán az unió régi tagállamaiban felmerült a kérdés, miszerint a tíz kelet-európai ország csatlakozása, ezzel együtt a nyugat-európai munkaerőpiac megnyitása nem okoz-e munkaerő-piaci zavarokat. Az Európai Unió népessége 2000 végén 380 millió fő körüli volt óta a népesség növekedése folyamatosan tart és 1975 között tizenöt év alatt 35 millió fővel növekedett, majd a nyolcvanas évek végére további 10 millióval, a kilencvenes évek első felében néhány év alatt a növekedés ismét 10 millió fő volt. A növekedés oka egyrészt a természetes népességnövekedés, ami azonban folyamatosan csökken. A népességnövekedéshez nagyban hozzájárult az unión kívülről bevándorlók tömege. Az unió népességnövekedésének forrását a következő ábra mutatja: 16

16 1. ábra. Az Európai Unió népességnövekedésének forrása, , millió fő 4 3 Természetes növekedés Nettó vándorlás Teljes növekedés Forrás: Eurostat, Migration Statistics, 2001, European Commission, 2002 A tapasztalatok azt mutatják, hogy annak ellenére, hogy szabad munkaerő mozgása az Európai Gazdasági Közösség kezdetei óta a Római Szerződésben meghatározott négy alapszabadság egyike, hosszú időbe került az ehhez kapcsolódó közösségi szabályozás kiteljesedése és néhány országtól eltekintve a nem EU tagországok polgárai meghatározóak a külföldi népességben. 2. ábra. Külföldiek aránya a teljes népességhez viszonyítva az Európai Unió egyes országaiban, 2001, % Forrás: Eurostat becslések. Eurostat, Migration Statistics, 2001, European Commission,

17 Luxemburg helyzete sajátos, a külföldi népesség aránya meghaladja a 35%-ot. Az országba zömében más uniós tagállam polgárai települtek. Belgiumban az Európai Unió fővárosa miatt magas más európai lakos jelenléte. A munkaerő szabad áramlása egyetlen európai munkaerőpiacon sem eredményezett zavart, a ki- és beáramló munkavállalók száma és képzettsége kiegyenlítődött. Ennek legfőbb oka a közösségi szabályok vontatott fejlődése, nem kifejezetten bátorító jellege, valamint talán az, hogy az életkörülmények és a bérek minden újabb állam csatlakozása után valamelyest közeledtek egymáshoz a Közösség tagállamaiban. Ez nem jelenti azt, hogy ugyanolyan lett az életszínvonal, de a kevésbé jó helyzetben lévő tagállamokban is annyit javult a helyzet, hogy csökkent a kivándorlásra ösztönző legfőbb indok, a külföldi pénzszerzés szerepe. A munkavállalás szabadságával meginduló tömeges ki- és bevándorlásoktól való félelmek nem megalapozottak ben a migráns munkavállalók száma beleértve a határövezeteket is ugyanakkorra volt, mint 1958-ban. Ez azt jelenti, hogy a 80-as évek elején 2 millió, családtagokkal együtt 5 millió ember vándorolt csak az Európai Unióba. A munkaerő szabad áramlása egyébként most sem kimagasló az unióban. Az unión belüli gazdasági migráció napjainkban is elenyésző. Az Európai Unió 380 milliós összlakosságának kevesebb mint 2%- a vállal más tagországban munkát. Ez a körülbelül 200 millió fős munkaerőpiacon 3-4 millió uniós tagállami munkavállalót jelent. Az Európai Unióban élő külföldiek aránya ennél az értéknél kétszer nagyobb, ám a külföldiek többsége az unió határain kívülről érkezett. Nyilvántartottan összesen több mint 7 millió külföldi dolgozik a különböző EUtagállamokban, de ezeknek csak 40%-a (tehát 3-4 millió ember) EU-tagállambeli. 18

18 3. ábra. 100 ezer fő feletti EU polgár az EU egy másik tagállamában, január 1-én Forrás: Eurostat becslések. Eurostat, Migration Statistics, 2001, European Commission, 2002 Figyelemreméltó, hogy az EU-n kívüli országokból betelepült külföldiek néhány országból érkeztek. Nyugat-Európában legnagyobb arányban törökök, marokkóiak, lengyelek a volt jugoszláv utódállamok polgárai vannak jelen. 4. ábra. Nem EU-polgárok főbb csoportjai az EU egyes tagállamaiban, január 1-én Forrás: Eurostat becslések. Eurostat, Migration Statistics, 2001, European Commission, 2002 Az Európai Unióban élő külföldiek között szerény mértékű a Közép- és Kelet Európai országok polgárainak aránya. 19

19 1997-es adatok szerint az Európai Unió területén élő külföldiek mindössze 0,3%-a érkezet Kelet-Európából, amely 1,2 milliós népességet jelent. Ez az arány mondhatni nem változott, 1993-ban a Kelet-Európából érkezők szintén az uniós lakosság 0,3%-át tette ki. Ez 1,1 millió főnek felel meg. Ugyanakkor a más országokból betelepülők aránya már 1993-ban is elérte a teljes uniós lakosság 4,5%-át (16,7 millió fő), és ez az arány négy év alatt tovább növekedett ben az Európai Unió lakosságának 4,8%-a (18 millió fő) külföldi volt. Várhatóan ez a csekély kelet-európai jelenlét a csatlakozással sem fog megváltozni, egyrészt az átmeneti korlátozások, másrészt a tényleges migránsok alacsony száma miatt. Ha országok szerinti csoportonként vizsgáljuk a kelet-európaiak arányát, még akkor is azt tapasztalhatjuk, hogy még azokban az országokban is alacsony a keletiek részaránya, ahol egyébként viszonylag nagy számban élnek, például Ausztriában és Németországban. A következő táblázatból még az is kitűnik, hogy még a fenti két országban még a máshonnan érkező külföldiekhez képest is csekély a kelet-európaiak aránya. 5. táblázat. Külföldi népesség aránya egyes EU-tagállamokban, 1998 Ország Külföldi népesség KKE-i népesség % % Ausztria 9,9 1,9 Németország 9 0,7 Belgium 8,9 0,1 Dánia 4,7 0,2 Spanyolország 1,5 0 Finnország 1,6 0,2 Görögország 1,6 0,2 Olaszország 1,4 0,1 Hollandia 4,3 0,1 Portugália 1,8 0 Svédország 5,9 0,2 Egyesült Királyság 3,4 0,1 20

20 Forrás: Elmar Hoenekopp: Central and Eastern Europeans in the Member Countries of the European Union since 1990: Development and Structure of Migration, Population and Employment; Institute for Employment Research, Nurmberg, December 1999, 14. old. alapján Összességében tehát nem meghatározó a kelet-európai munkaerő jelenléte az Európai Unió tagországaiban. Elmondható továbbá, hogy a külföldiek Európában legfőképpen néhány speciális ágazatban dolgoznak, tehát az ágazatokon belül például az ipari területeken, építőiparban jelentős a külföldiek foglalkoztatása. A másik tipikus ágazatnak a vendéglátóipar tekinthető és mostanában a szociális és egészségügyi szektor tűnik fontosnak a külföldiek foglalkoztatása szempontjából. Elmondható tehát, hogy noha fontos a munkaerő szabad áramlása, és az Európai Közösség több lépésben is megpróbálta előmozdítani a munkaerő mobilitását, azonban nem sikerült igazán nagy munkaerőmozgást indukálnia. Várható, hogy a közép-európai országok csatlakozásával sem ugranak meg ezek a számok, és ha lesz is némi változás, az hosszú távon kiegyenlítődik miként ez volt a tapasztalat az új tagállamok eddigi csatlakozásakor is. 21

21 5. A Z E URÓPAI U NIÓ MUNKAERŐ PIACA 5.1. MUNKAERŐPIAC A TIZENÖTÖK EURÓPÁJÁBAN Amikor az Európai Uniós munkaerőpiacról beszélünk, egy közel 170 milliós nagyságú munkavállalói tömeget képzeljünk el. Az Európai Bizottság 2001-es jelentése szerint az Európai Unió 380 milliós lakosságából 170 milliónyian tekinthetők foglalkoztatottnak. Érdekes továbbá, hogy a tizenötök Európájában csupán öt ország, Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország és Spanyolország adja az EU összes foglalkoztatottjának több mint ¾-ét. Németország a mintegy 39 milliónyi foglalkoztatottjával az EU összes foglalkoztatottságának 23,1%-át teszi ki. Áttekintésképpen a következő ábra bemutatja az egyes tagországok munkaerőpiaci súlyát. 6. ábra. Az EU 15 országában foglalkoztatottak létszámának megoszlása EU 15 Foglalkoztatottak megoszlása % 23 (1) (3) 10 (1) 5 (1) 3 (9) Forrás: Employment in Europe 2002, European Commission, 2002, Brussels adatai alapján A 2004-es bővítéssel ez a hatalmas munkaerőpiac tovább növekszik. A huszonöt tagú Európai Unió összlakossága körülbelül 450 millióssá duzzad, a foglalkoztatottak száma pedig közel 30 milliónyi fővel bővül. Mivel mind a csatlakozó országokban, mind a régi tagállamok többségének munkaerőpiacán a kilencvenes évek első felétől a kilencvenes évek közepéig romlás ment végbe, ezért egy középtávú komplex program kidolgozására volt szükség. A munkaerőpiaci reformokat tehát az is indokolta, hogy a lassú munkaerőpiaci javulást 22

22 megszilárdítsák, továbbá a kilencvenes évek végén új kihívásokkal kellett szembenézni. Egyrészt a globalizáció és az ezt kísérő gazdasági és társadalmi átalakulás, a technológiai fejlődés és az információs társadalom új követelményeket támaszt a munkaerőpiaccal szemben. Másrészt az Európai Uniónak megoldást kell találni a társadalom elöregedésének problémájára és a területi különbségek csökkentésére is. A portugál elnökség kezdeményezésére 2000 márciusában Lisszabonban rendkívüli Európai Tanácsi ülést hívtak össze, melynek a címe a következő volt: Foglalkoztatás, gazdasági reform és társadalmi kohézió úton egy európai alapú innováció és tudás felé. A csúcsértekezlet kiemelt célja az volt, hogy növeljék a foglalkoztatást az Európai Unióban. A képviselők merész célkitűzése, hogy a foglalkozási arány 70%-ra emelkedjen tíz év alatt, 2010-re. Ugyanez a célkitűzés nők és idősebbek (55 és 64 év közöttiek) esetében 60%, illetve 50% volt. Abban az időben, 2000-ben az uniós foglalkoztatási ráta azonban csupán a 61%-ot érte el. A foglalkoztatási szint emelésével párhuzamosan a munkanélküliséget is 4%-os szint alá kívánták nyomni 2010-re. Hogy mennyire van lemaradásban az EU a fenti célok teljesítésével, azt jól szemlélteti, hogy Lisszabon után két évvel, 2002-ben az előző évhez képest 0,2%-kal emelkedett 64,3%-ra a foglalkoztatás általános szintje. Ez a szerény növekedés is csak annak a ténynek köszönhető, hogy a térségben több nő állt munkába. Az idősebb munkavállalók foglalkoztatási szintje is csupán 1,4%-os növekedést mutatott, azonban így is alig éri el a 40%-os foglalkoztatási szintet. A csatlakozó országoknál pedig az időskorú munkavállalók 30%-os aránya negatív rekordokat ért el. A másik lisszaboni célt, a munkanélküliség 4%-ra való leszorítását is lehetetlen lesz elérni, hiszen 2004 februárjában az Európai Unióban a munkanélküliség 8,0%-os volt, ugyanez az euró-zónában 8,8%-ot ért el. A 2003-ban Wim Kok jelentésében is elismerte, hogy veszélyben vannak a lisszaboni célok teljesülése. A jelentés hátterében az Európa Tanács Bizottsághoz irányuló felkérése állt, miszerint létre kell hozni egy munkacsoportot, amely azt vizsgálja, hogy a jelenlegi és új tagállamok mennyire tudnak megbirkózni a foglalkoztatási kihívásokkal. A csoport élére Wim Kok, Hollandia volt miniszterelnöke került. A Munkacsoport arra is felhatalmazást kapott, hogy ajánlásokat és feladatokat fogalmazzanak meg egyes tagállamok számára. 23

23 A jelentés négy pontban határozza meg minden tagállam számára a prioritásokat. Kiemelt jelentősége van a munkavállalók és a vállalkozások alkalmazkodóképességének javításának. A jelentés újra megállapítja, hogy minél több embert kell bevonni a munkaerőpiacra, valamint kívánatosnak tartja a humán-tőkébe való beruházások fokozását. A reformok hatékonyabb megvalósítását jobb kormányzáson keresztül képzeli el. A jelentés Magyarország számára is tartalmaz ajánlásokat, ezekre a következő fejezetben térek ki. A munkanélküliség alakulása az egyes tagállamokban igen eltérő képet mutat. A legmagasabb és a legalacsonyabb munkanélküliségű tagállamok munkanélküliségi rátája között a kilencvenes évek elején még jóval 10% feletti volt az eltérés. Azóta pedig enyhe csökkenés volt csak tapasztalható, azonban az eltérés jelenleg is igen nagy as adatok szerint a legalacsonyabb, 3,7%-os munkanélküliséget Luxemburgban regisztrálták, ahogyan más gazdasági mutatók többségét illetően is az ország az EU-n belül az élen található. Érdekes azonban, hogy Luxemburg munkaerejét 30%-ban határingázók és külföldiek teszik ki. A világon Luxemburgban a legmagasabb a diplomások aránya is. A fizetések átlagosan tizenkétszer magasabbak, mint Magyarországon, és a magasabb árakat is figyelembe véve közel nyolcszor annyit érnek, mint az itthoni bérek. Szintén kedvező még a helyzet Ausztriában, Írországban és Hollandiában, ahol a munkanélküliség nem haladja meg az öt százalékot. Még 1991-ben Írországban volt a legtöbb munkanélküli, figyelemreméltó azonban, hogy azóta jóval alacsonyabb mértéket ölt az országban a jelenség. Ezzel szemben Spanyolország nem dicsekedhet a 11%-ot meghaladó munkanélküliségi rátájára. Azonban Spanyolország helyzete a munkanélküliség tekintetében elég sajátos. Az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent a munkanélküliség ben közelítette a 20%-ot, ezen belül is a nők és a fiatalok körében volt a legkritikusabb a helyzet ban a fiatalok körében regisztrált munkanélküliség 41,3%-ot ért el. Ezen időszak után folyamatosan javult a foglalkoztatottság. Az igazsághoz tartozik még, hogy Spanyolországban nagyon alacsony volt a képzettségi szint, még 1977-ben a lakosság 80%-a legfeljebb középfokú képzettséggel rendelkezett, még 1993-ban is a lakosság 64%-a csak a kötelezően előírt általános iskolát végezte el. 24

24 Végül a kilencvenes évek elejétől a spanyol kormány különböző programokat indított a munkahelyteremtés érdekében, később a mezőgazdasági dolgozók foglalkoztatására és szociális biztonságára is kiemelt figyelmet szentelt tól a kormány a munkaadókat ösztönözte a munkahelyi szakoktatás bevezetésére, valamint oktatási reformok mentek végbe. Ami azonban a munkanélküliség lefaragásában átütő sikernek bizonyult, az a határozott idejű munkaviszony meghonosítása. Ez a fajta foglalkoztatási mód elvétve fordult elő, és elmondható, hogy 1985 és 1995 között a foglalkoztatási arány növekedése a határozott idejű szerződéseknek köszönhető. Másrészt elterjedt a részmunkaidős foglalkoztatás is. Spanyolországban hagyományosan alacsony a nők részvétele a munkaerőpiacon, viszont a csökkentett munkaidő elerjedése vette a nőket rá arra, hogy munkába álljanak ban a tizenötök uniójában a legtöbb tagállamban növekedett a munkanélküliség. A legnagyobb növekedés Hollandiában (3,2-4,5%), Svédországban, Dániában, valamint Luxemburgban következett be. Kimagasló a munkanélküliség a 81 millió lakosságú Németországban is, ahol a népesség közel 10%-a bevándorló. A legmagasabb, 29,3%-os a munkanélküli ráta a franciaországi Réunion régióban, ám a sziget tízezer kilométeres távolságra fekszik Európától. Európában 27,1%-os munkanélküliséget a kelet-németországi Halle-ban regisztráltak februárjára az Európai Unióban a férfiak körében 7,2%-ról 7,3%-ra nőtt a munkanélküliség, míg a munkanélküliségi ráta nők esetében 8,9%-os értéken stabilizálódott. Külön kell szólni az európai uniós fiatalok körében előforduló rendkívül magas munkanélküliségről ban a 25 éven aluliak 15,6%-ának nem volt munkája. Egy év alatt a helyzet alig javult, 2004 februárjában ugyanez 15,5%-ra csökkent. Mivel a munkanélküli ráta az unión belül a fiatalok körében lényegesen magasabb, ezért a tagállamok közös fellépésre szánták el magukat. Az általános foglalkoztatáspolitikai kérdéseken túl, mint például az alkalmazkodó-képesség javítása, a vállalkozó-készség javítása, a nők és férfiak esélyegyenlőségének erősítése, az intézkedések legfontosabb célcsoportját a fiatalok jelentik. A tagállamok elhatározásai szerint aktív eszközökkel, oktatással és továbbképzéssel javítják a fiatalok helyzetét. Ezenkívül az Európai Unió az Európai Szociális Alap keretéből támogatja, 25

25 hogy mielőtt egy fiatal munka nélkül töltött ideje elérné a 6 hónapot, újrakezdési lehetőséget biztosítsanak neki. Ez az újrakezdési lehetőség lehet átképzés, továbbképzés, állás felajánlása vagy a foglalkoztatás bármely alternatív formája. A munkanélküliség csupán négy tagországban, Olaszországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Finnországban csökkent valamelyest az elmúlt évben. Az Európai Uniót érintő munkanélküliség alakulásáról az elmúlt évtizedben a következő táblázat ad betekintést. 7. táblázat. Munkanélküliség az EU-ban, , % EU 15 10,5 10,1 10,2 10,0 9,4 8,7 7,8 7,4 7,7 8,0 Euró-zóna 10,9 10,6 10,9 10,9 10,2 9,3 8,4 8,0 8,4 8,8 EU + ACC ,4 9,2 8,8 8,5 8,8 9,0 Belgium 9,8 9,7 9,5 9,2 9,3 8,6 6,9 6,7 7,3 8,1 Dánia 7,7 6,7 6,3 5,2 4,9 4,8 4,4 4,3 4,6 5,6 Németország 8,2 8,0 8,7 9,7 9,1 8,4 7,8 7,8 8,6 9,3 Görögország 8,9 9,2 9,6 9,8 10,9 11,8 11,0 10,4 10,0 9,3 Spanyolország 19,8 18,8 18,1 17,0 15,2 12,8 11,3 10,6 11,3 11,3 Franciaország 11,8 11,3 11,9 11,8 11,4 10,7 9,3 8,5 8,8 9,4 Írország 14,3 12,3 11,7 9,9 7,5 5,6 4,3 3,9 4,3 4,6 Olaszország 11,0 11,5 11,5 11,6 11,7 11,3 10,4 9,4 9,0 8,7 Luxemburg 3,2 2,9 2,9 2,7 2,7 2,4 2,3 2,1 2,8 3,7 Hollandia 6,8 6,6 6,0 4,9 3,8 3,2 2,9 2,5 2,7 3,7 Ausztria 3,8 3,9 4,4 4,4 4,5 3,9 3,7 3,6 4,3 4,4 Portugália 6,9 7,3 7,3 6,8 5,1 4,5 4,1 4,1 5,1 6,5 Finnország 16,6 15,4 14,6 12,7 11,4 10,2 9,8 9,1 9,1 9,0 Svédország 9,4 8,8 9,6 9,9 8,2 6,7 5,6 4,9 4,9 5,6 Nagy-Britannia 9,3 8,5 8,0 6,9 6,2 5,9 5,4 5,0 5,1 5,0 Norvégia 5,4 4,9 4,7 4,0 3,2 3,2 3,4 3,6 3,9 4,5 USA 6,1 5,6 5,4 4,9 4,5 4,2 4,0 4,8 5,8 6,0 26

26 Japán 2,9 3,1 3,4 3,4 4,1 4,7 4,7 5,0 5,4 5,3 Forrás: Eurostat A foglalkoztatottsági szint a munkanélküliségi rátához hasonlóan országonként jelentősen eltér. Még a kilencvenes évek elején a legmagasabb és a legalacsonyabb foglalkoztatási szintű országok között az eltérés közelítette a 30%-ot, addig ez az érték 2001-re visszaesett 20%-ra. A kilencvenes években Svédországban volt a foglalkoztatási szint a legmagasabb, azóta az első helyet Dánia vette át. A legalacsonyabb foglalkoztatási szint Spanyolországban és Olaszországban található. 8. táblázat. A évesek foglalkoztatási aránya az EU-ban, %, Ausztria 69,7 67,7 67,8 68,3 68,4 Belgium 55,9 56,3 57,5 60,5 59,9 Dánia 74,2 73,8 75,1 76,3 76,2 Egyesült Királyság 70 69,1 70,6 71,5 71,7 Finnország 70,7 62,5 64,6 67,3 68,1 Franciaország 60,4 59,6 60, ,1 Görögország 53, ,5 55,7 55,4 Hollandia 62,5 65,9 69,8 72,9 74,1 Írország 51,4 55,4 60,6 65,2 65,7 Luxemburg 60,8 59,2 60,5 62,7 62,9 Németország 65,1 64,1 63,9 65,4 65,8 Olaszország 53,6 51,1 51,9 53,7 54,8 Portugália 68,1 62,8 66,6 68,3 68,9 Spanyolország 49,2 46,8 49,9 54,8 56,3 Svédország 78,1 69,3 68,7 70,1 70,7 EU átlag 61,1 60,1 61,2 63,2 63,9 Maximum 78,1 73,8 75,1 76,3 76,2 27

27 Minimum 49,2 46,8 49,9 53,7 54,8 Eltérés 28, ,2 22,6 21,4 Forrás: Employment in Europe 2002, European Commission, 2003, Brussels Belgium, Franciaország és Németország mutatói közel megfelelnek az uniós foglalkoztatottsági átlagnak, a többi tagországban azonban vagy jelentősen rosszabb a helyzet, mint például Spanyolországban, Görögországban és Olaszországban. Az átlagosnál jóval kisebb a munkanélküliség, illetve magasabb a foglalkoztatási arány a skandináv országokban, Ausztriában, Dániában, az Egyesült Királyságban és Portugáliában is. A kilencvenes évek eleje óta az unióban csak néhány országban történt jelentősebb munkaerőpiaci változás. Ezek közül Írországnak sikerült jelentősen leszorítani a munkanélküliséget és növelni a foglalkoztatási szintet. Hollandiában pedig a kilencvenes évek végére jelentősen az EU-átlag alá esett vissza a munkanélküliség. Amiben Magyarországnak még számottevő lemaradása van az Európai Unióhoz képest, az az atipikus foglalkoztatási formák elterjesztése. Az atipikus munka a foglalkoztatás mindazon formája, amely eltér a hagyományosnak tekintett foglalkoztatási módoktól. Ide tartozik a részmunkaidős, a szezonális vagy alkalmi foglalkoztatás, az önfoglalkoztatás, az otthon végzett távmunka, a rögzített határidejű szerződéssel történő foglalkoztatás és a munkakörmegosztást igénylő (job-rotation) munkakörök. A hagyományos munkán túl azért van szükség ezekre a formákra, hogy a munkaerőpiac rugalmas legyen, jól tudjon reagálni az elmúlt évtizedekben bekövetkezett változásokra. A XX. században dinamikus technikai fejlődés ment végbe, a tömegtermelés nem igényli a munkások nagy tömegben való összpontosítását. Manapság az üzemekben egyre kevesebb az alkalmazott, munkájukat gépek helyettesítik. A robotok alkalmazása számos előnyt biztosít a munkaadók számára, hiszen ezek olcsóbb, megbízhatóbb termelést jelentenek, amely profitnövekedéshez vezet. A technológia fejlődésével egy időben a számítástechnika és a telekommunikáció is tökéletesedett, ami lehetővé tette, hogy új munkaszervezési módokat vezessenek be. Mindezek együttes hatására növekedett meg az igény a részmunkaidős foglalkoztatás, illetve távmunka különböző változataira. 28

28 Napjainkban az Európai Unióban elterjedt a részmunkaidős foglalkoztatás. A foglalkoztatottak 18%-a dolgozik ilyen formában. A részmunkaidő a nők foglalkoztatásában jelentős, az uniós női munkavállalók 1/3-a, a férfiak 6%-a dolgozik így. Svédországban, Ausztriában, Németországban kiemelkedően magas a részmunkaidős foglalkoztatás, azonban Hollandiában meglepően nagyarányú az ebben a foglalkozási formában alkalmazottak aránya. A munkavállalók 42%-a, a nők 70%-a részmunkaidőben dolgozik. Görögországban, Spanyolországban és Olaszországban nem terjedt el a hagyományostól eltérő foglalkoztatás, a nők részvétele is alacsony a részmunkaidős foglalkoztatásban. 9. ábra. Teljes és részmunkaidős foglalkoztatás az EU-ban, 2001 Forrás: Eurostat, Employment in Europe 2002, European Commission, 2002 Az Európai Unióban határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazottak aránya szintén elég magas, az uniós munkavállalók 13%-a vállal ilyen formában munkát. A tagországok között azonban ezen a területen is eltérés mutatkozik. Míg Spanyolországban a munkavállalók 32%- a, addig Írországban csupán 4%-a dolgozott határozott idejű szerződéssel ben pedig Luxemburgban, Hollandiában, Ausztriában, Portugáliában és Finnországban a határozott idejű munkaszerződéssel betölthető állások számának bővülése meghaladta a határozatlan idejű szerződéses munkák arányát. 29

29 Ezzel szemben pedig az EU támogatja az atipikus foglalkoztatási formák széles körű elterjedését. A következő évszázadban döntő szerephez jut a foglalkoztatáson belül a távmunka alkalmazása. Általánosságban elmondható, hogy az EU-ban és Kelet-Közép-Európában a képzettségi szint érezhetően emelkedik. Az alacsonyan kvalifikált népesség aránya minden korcsoportban lefelé tolódott az unióban, ennek megfelelően növekedett a képzettségi szint minden korcsoportban. Összességében a foglalkoztatottak 24%-át teszik ki a magasan képzett munkavállalók. Ez az arány az alacsonyan képzettek esetében 29%. 10. ábra. A népesség képzettségi szintje az EU-ban 1995-ben és 2001-ben, (25-64 évesek a megfelelő korcsoport %-ában) Forrás: Eurostat, LFS, Employment in Europe 2002, European Commission, 2002 A munkanélküliség és a foglalkoztatottság területéhez hasonlóan itt is komoly területi különbségeket figyelhetünk meg. Az alacsonyan kvalifikáltak aránya Portugáliában a legmagasabb, Finnországban pedig a legelenyészőbb. Finnország, Hollandia és Írország esetében 1998 és 2001 között nagyobb volt az alacsonyan képzett munkaerő körében a foglalkoztatási arány növekedése, mint a magasan kvalifikáltak esetében. Összegezve az is elmondható, hogy az unióban a magasan képzett emberek körében a legmagasabb a foglalkoztatási arány ben ez esetükben 83%-os szintet ért el, míg a középfokú képesítetteknél, illetve a még ennél is alacsonyabban képzetteknél 70%, illetve 50%-os foglalkozási szintet mutattak ki. Azonban a felsőfokú tanulmányok nem minden 30