Bérczi László, Ecseti Balázs A beavatkozás biztonságának feltételei az M3-as metró területén
|
|
- Ákos Székely
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Bérczi László, Ecseti Balázs A beavatkozás biztonságának feltételei az M3-as metró területén A április 19-én az észak-déli metróvonal Árpád híd Forgách utca közötti szakaszán történt tűzeset, a metró megépítése óta az egyik legnagyobb ilyen jellegű esemény volt. Apróbb füstölések, kisebb tüzek az utóbbi időben egyre-másra előfordulnak, hiszen a forgalomba kiálló járművek a rendszeres karbantartások és szemlék ellenére műszaki állapota életkoruknak megfelelő. A kiégett motorkocsi 1976-ban gördült le a gyártósorról. Ismeretlen tényezők A metró alagútjaiban keletkezett tüzek oltása különös kihívást, speciális felkészülést és esetenként a mindennapi tűzoltói használattól eltérő eszközök alkalmazását követeli meg. A beavatkozásokra való felkészüléseken, gyakorlatokon, tervezéseken általában három, egyenként is jelentős probléma egyidejű jelenlétére kell számítani. 1. Az első eleve összetett probléma: az adott helyszíneken előforduló rendkívül magas utaslétszám. Az utasok számát az adott pillanatban (ha a jármű nem az állomáson, hanem az alagútban van) csak körülbelüli pontossággal határozhatjuk meg (ugyanez igaz a tűznagyságára, annak pontos helyére is). A jelzés során erről általában nem kaphatunk pontos információt, csak az adott alagútszakasz két végpontján található állomások neveit. E két pont közötti távolságon belül a szerelvény gyakorlatilag bárhol lehet. További nehézséget jelent a tömegek menekülési kényszer hatása alatti mozgása. 2. A második, hogy viszonylag kis helyen kell elvégezni a tűz oltásával kapcsolatos feladatokat. A mélyben álló szerelvény gyakorlatilag dugót képez az alagútban, így jelentős mértékben leszűkíti a beavatkozás végrehajtására rendelkezésre álló felület keresztmetszetét. 3. A harmadik probléma az égéstermékek, füstgázok és a hő elvezetésének bonyolultsága. Emiatt az érintett állomáson és alagútrészen várható nagy kiterjedésű sűrű füst, melyben csak légzőkészülékben lehet áthatolni, ezért meg kell oldani a légzőkészülékek hosszabb, a feladat elvégzésére alkalmas üzemidejének biztosítását. 4. A metró alagútjaiban keletkezett tüzek oltása során negyedik probléma jelenti az igazi kihívást, mely nem más, mint az első három probléma egyidejű jelenléte.
2 Hol a helyszín? A káresetek többségénél nem jelent különösebb gondot, ha a jelzésből nem derül ki nagy pontossággal az esemény konkrét helye, felszín felett a füst mindig segíti a beazonosításban. De ha egy mindkét végén füstölő alagútszakaszban levő szerelvényt keresgélünk, akkor az egész beavatkozás sikerét befolyásolhatja az, hogy melyik végpontról gyorsabb, hatékonyabb a beavatkozás megkezdése. (Ezt a problémát a fővárosban úgy oldják meg, hogy az érintett útszakasz végein található mindkét állomáshoz egy-egy III/K riasztási fokozatnak megfelelő erők kerülnek leriasztásra). Felszínfeletti eseményeknél a tűzoltási keresztmetszet szűkülése általánosságban szintén nem jelent problémát, hiszen térbeli elmozdulással (körüljárás, támadási irány megváltoztatása, emelő használata) illetőleg bontás alkalmazásával a leszűkült keresztmetszet tágítható. Viszont méterekkel a föld alatt vezetett vasbeton csőben a lehetőségeink erősen korlátozottak. Szintén nem okoz különösebb gondot egy átlagos káresetnél a hő- és füstelvezetés, hiszen természetes úton, esetleg bontással, nyílászárók megnyitásával, pozitív ventilátorok vagy füstelszívás alkalmazásával az esetek nagy részében a keletkezett hő és égéstermék elvezethető. Erőforrások és korlátaik Az alagútban rekedt szerelvény tüzének oltásakor a beavatkozói állomány különleges helyzettel áll szemben, hiszen füsttel telített, szűk alagútban kell nagy távolságokat, szintkülönbséget leküzdeni úgy, hogy már ez a behatolási folyamat felemészti a rendelkezésre álló erőforrásokat (elsősorban a légzőkészülékben tárolt levegőmennyiség), és a nagy létszámú életmentésre illetve a tűz megfékezésére további erőforrásokat kell biztosítani. Mérések, és a tapasztalat azt mutatja, hogy a jelenleg használt sűrítettlevegős légzőkészülékeink egyéntől illetve fizikai igénybevételtől függően nagyjából maximum 1 óráig nyújtanak védelmet. Azonban ha a fizikai igénybevétellel arányosan a szervezet számára szükséges levegő (oxigén) mennyisége növekszik, a palackba sűrített levegő sokkal rövidebb ideig elegendő. Az áprilisi tűzesetnél előfordult olyan helyzet, hogy a rendelkezésre álló levegőmennyiség a felderítés azon szakaszára sem volt elég, hogy a tűzoltásvezető palackcsere nélkül az égő szerelvényt megtalálja. Tűz és elsődleges intézkedések A helyszínt és az eseményeket megvizsgálva kiderül, hogy az említett tűzeset helye és lefolyásának körülményei a beavatkozó kollégákat nem állította megoldhatatlan helyzet elé,
3 azonban a beavatkozás során a légzésvédelmi feltételeket és feladatokat elemezve tanulságos képet kapunk. Az esemény keddi napon, délután egy óra körül történt, mely nem nevezhető a metró napi csúcsforgalmi időszakának. A helyszín az Árpád-híd és a Forgách utca közötti pályarész, mely szakasznak a talajszint alatti mélysége kicsit több mint négy és fél méter, ami a beavatkozás során különösebb problémát nem jelent (az igazi gondot a méter mély pályaszakaszok és alagutak okozhatják). A metró Árpád-híd és Újpest központ közti szakaszának átadásáig az Árpád-híd metróállomás volt a 3-as metró északi végállomása, így itt található a tároló- és fordító vágányrendszer. Emiatt a tűzzel érintett pályaszakasz nem csőszerű, nem szűk. Ebből következik, hogy a füsttel telített területen nem volt könnyű megtalálni az égő szerelvényt. A két állomás közti távolság nagyjából 800 méter, számottevő szintkülönbség nélkül. A kiégett szerelvényt percekkel korábban műszaki hiba miatt a forgalomból kiállították, utasok nem voltak rajta és az egyik tároló-fordító vágányszakaszra állították. Ezt követően keletkezett a tűz, melynek észlelésekor a metró forgalmát leállították, az érintett állomások kiürítését megkezdték és értesítették a tűzoltóságot. Jelzés és riasztás A jelzés során a tűzeset helyszínéül a jelző egyértelműen az Árpád-hídi megállót jelölte meg. A jelzés értékelését követően ez az információ már a kezdeti beavatkozás végrehajtására is kiható riasztást vont maga után, hiszen az összes leriasztott raj az Árpád-hídhoz vonult. Miután tisztázódott a szerelvény elhelyezkedése és helye, ezt követően került sor a rajok átcsoportosítása a szomszédos Forgách utcai megállóhoz. Alagútban égő szerelvények esetén már említett módon protokollszerűen a befoglaló két állomásra érkezik az alapriasztott III-as III-as erő, praktikusan 1-1 légzőbázissal kiegészítve. Ekkor - műszaki okok miatt- csak egy légzőbázis szer állt készenlétben, azonban munkaidő révén az FTP légzőkészülék műhelyének palackszállításra is alkalmas járműve gyors málházást követően, mint tartalék légzőbázis vonult a helyszínre, ellátva a második légzőbázis funkcióját. IV-es kiemelt riasztás Az elsőnek kiérkező XIII/24-es az Árpád-hídhoz vonult és felderítése során megállapította, hogy az esemény túlmutat a megszokott füstöléses eseteken, így a riasztási fokozatot IV-es kiemelt szinten tartotta. A felderítés során nyilvánvalóvá vált, hogy már a felderítés és ha szükséges az esetleges életmentés sem hajtható végre biztonságosan egypalackos légzőkészülékekkel. Az időközben kiérkezett IV/Bázis szerről megkezdték felvenni a beavatkozók a duplapalackkal előre szerelt légzőkészülékeket, illetve 3 db oxigénes légzőkészülék is bevetésre került. A káreset felszámolását követően elemeztük a légzőkészülékek Bodyguardjai által rögzített adatokat, hiszen hasonló metrótűz ez idáig nem történt, valamint éles helyzetben az oxigénes légzőkészülékek bevetésére még nem volt precedens. Légzőkészülék adatok elemzése Duplapalackos A duplapalackos készülékekből származó adatokból kitűnik, hogy a beavatkozók igen széles skálán mozgó terhelési mértéknek voltak kitéve. A levegő-igény 20 és 85 liter/perces szélsőértékes tartományban, átlagosan 55 liter/perces légzési rátával történt. Megjegyzendő, hogy kiemelkedően megterhelő fizikai igénybevételre most nem került sor, a kárfelszámolási
4 folyamat gyakorlatilag síkban szerelési feladat volt (a metrótüzek igazán nagy problémáját jelentő nagyszámú életmentés illetve a méteres mélységből a felszínre jutáshoz szükséges levegőmennyiség kigazdálkodásából adódó feladatok nem jelentkeztek). Az átlagos bevetési idő nagyjából 40 perc, az átlagosan felhasznált levegőmennyiség nagyjából 2200 liter, azaz közel 165 bar volt. A visszavonulást átlagosan bőven a biztonsági tartalékkészlet feletti nyomásértéknél kezdték meg a beavatkozók. Megállapítható, hogy már ez a nem túlzottan extrém intenzitású beavatkozás sem lehetett volna végrehajtható a hagyományos egypalackos légzőkészülékkel palackcsere nélkül. A palackcserék végrehajtásával annak idejével (kivonulás, csere, visszatérés) megnőtt volna a beavatkozás időtartama is. A duplapalackkal szerelt légzőkészülékek az ehhez hasonló feladatok ellátására alkalmasnak bizonyultak. Amennyiben életmentésre került volna sor, az biztonsággal megoldható lett volna, hiszen a szükséges levegőmennyiség rendelkezésre állt. Oxigénes Az oxigénes készülékek éles helyzetben történt alkalmazása során a felhasználás paraméterei közül kiemelkedően fontos a bevetésben résztvevő kollégák által közölt tapasztalat. A három készüléket darabonként átlagosan 33 percig viselték és átlagos légzési rátájuk kicsit több mint duplája(!) volt a sűrítettlevegős készüléket használó beavatkozók légzési rátájánál. A velük készült interjú során elmondták, hogy az álarc párátlanítása jól működött, azonban a légzési levegőjük hőmérséklete gyakorlatilag elviselhetetlen szintig emelkedett, mely jelenség közvetlen negatív kihatással volt teljesítményükre. A beavatkozás során folyamatos légszomjjal küzdöttek, így a kerülőszelepet számos alkalommal működtették (ezzel többletoxigén adagolható a légzési ciklusba), a beavatkozást követően komoly kimerültséget és enyhe fejfájást éreztek. A használók további hátrányként értékelték a készülék egyik sajátosságát, hogy extra csatlakozója nincsen, így mentőálarccal történő személymentésre alkalmatlan. Légzőkészülék üzemidő hosszabbítás A metró terepszint alatti területén keletkezett tűzeseteknél az egyik legfontosabb feladat, hogy a légzőkészülékek üzemideje elégséges legyen a behatoláshoz, munkavégzéshez, személymentéshez és a biztonságos visszavonuláshoz. Megoldások az alábbiak lehetnek:. Használhatunk eleve hosszabb üzemidőt biztosító oxigénes készüléket (ennek üzemideje ugyan hosszabb, mint a sűrítettlevegős eszközöké, de személymentésre nem használható és használata komoly fizikai igénybevételt jelent). Megduplázhatjuk a palackok számát (a készülék tömege ezáltal megnő, ám a bevetési idő jelentősen így sem lesz több, de személymentésre alkalmas marad a készülék). További lehetőség, hogy nem az üzemidőt növeljük, hanem azt a területet igyekszünk kisebbre venni, ahol a készüléket használni kell. Értelemszerű, hogy ez nem valamiféle építési tevékenység lesz, hanem a füsthatár eltolása. Ebben az esetben kifejezetten előnyünkre fordíthatjuk a metró tűzoltó-taktikai és építészeti sajátosságait, a szűk, nyílászárók nélküli tereket, a csőszerű alagutakat. Ha megfelelően alkalmazzuk a beépített szellőzőrendszert, a füsthatárt jelentősen betolhatjuk az alagútba. Szellőzés taktika A április 19-én történt tűzeset során a szellőző ventilátorokat az Árpád-hídnál befúvatásra, míg a Forgách utcánál elszívásra kapcsoltattuk a műszaki diszpécserrel. Az irányított szellőztetés hatására kialakult egy viszonylag nagy füstmentes zóna az Árpád-híd
5 felől, és egy sűrű füstös rész a Forgách utcai részen (A főszellőzők felszíni kivezetései környezetében oly mértékű volt az égéstermék elvezetése, hogy az ezek környezetében található épületekhez sorra hívták a tűzoltókat az állampolgárok, mert azt hitték ott is tűz keletkezett). A képen látható, hogy a beavatkozó tűzoltóknak nem kellett áthatolni a füsttel telített állomási szakaszon, hanem már nagy távolságban, az alagútban találkoztak a füsthatárral. Az irányított ventiláció hatása a füsthatárra (forrás: Az ábrán az irányított ventiláció hatását láthatjuk a füsthatár eltolódására. Ha megfelelő módon alkalmazzuk a szellőzőrendszert, akár a hagyományos légzőkészülékekkel is felszámolható az alagútban rekedt szerelvény tüze (mindazonáltal érdemes a biztonsági tartalék miatt legalább a duplapalackos készülékek használata, hiszen a ventilátorok energia ellátásának megszűnése után a füstmentes részek újra füsttel telítődhetnek). A kellő időben indított irányított szellőzés megfelelő utastájékoztatással a biztonságos kiürítés alapfeltétele lehet. Bérczi László tű. ddtb, tűzoltósági főfelügyelő BM OKF Ecseti Balázs tű. szds., háttérparancsnok Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság
pinter.ferenc@t-online.hu www.gyorituzoltosag.hu
Köszöntök mindenkit! Pintér Ferenc alezredes vagyok a Győri Tűzoltóság parancsnokhelyettese E-mail címem: pinter.ferenc@t-online.hu Internet címünk www.gyorituzoltosag.hu A beavatkozás veszélyei tűzesetek,
FŐVÁROSI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG 1081 Budapest, Dologház u. 1-3. 1443 Bp., Pf. 154. / 459-2300 info@tuzoltosagbp.hu / www.tuzoltosagbp.
FŐVÁROSI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG 1081 Budapest, Dologház u. 1-3. 1443 Bp., Pf. 154. / 459-2300 info@tuzoltosagbp.hu / www.tuzoltosagbp.hu Parancsnok bende@tuzoltosagbp.hu / 459-2400 / fax: 459-2440 Szám:
A hő- és füstelvezetés méretezésének alapelvei
A hő- és füstelvezetés méretezésének alapelvei Szikra Csaba tudományos munkatárs BME Építészmérnöki Kar Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszék szikra@egt.bme.hu 2012. Bevezető OTSZ Preambulum (célok
KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A BEAVATKOZÁS KIEMELT KÉRDÉSEI. Kuti Rajmund tűzoltó százados
Kuti Rajmund tűzoltó százados KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A terrorizmus kezelése napjaink állandó problémája. Az elmúlt években a világ több pontján bekövetkezett
Egyéni védőeszköz fogalma:
Védőeszközök Egyéni védőeszköz fogalma: Minden olyan berendezés és eszköz: Amely egy személy által viselhető, illetve hordható, és amely ezt a személyt egy vagy több olyan veszélytől óvja meg, amely a
A mentő tűzvédelem diszlokációja
Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség A mentő tűzvédelem diszlokációja 2013. november 06. Fülep Zoltán tű. ezredes Tűzoltósági Főosztályvezető A mentő tűzvédelem magyarországi
A TŰZVÉDELEM KOMPLEX OKTATÁSA A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZETÉBEN
Tűzvédelmi Szakai Nap 2016 Tudományos Konferencia 2016. március 2. Szentendre, Magyarország A TŰZVÉDELEM KOMPLEX OKTATÁSA A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZETÉBEN RESTÁS Ágoston -
TŰZVÉDELEM. Győr Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium
TŰZVÉDELEM Győr Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium 2014. december 5.-én kiadásra került az új 54/2014 BM rendelet, az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat. A jogszabály
A tűzjelzéstől a kiérkezésig eltelt idő
Heizler György Időmérleg a tűzeseteknél és műszaki mentéseknél Az elmúlt 8 év (1998-25) beavatkozási időadatainak vizsgálatából megkísérelhetjük rekonstruálni a tüzek és káresetek jellegét, bonyolultságát.
Debrecen, Fényesudvar február 26.
Debrecen, Fényesudvar 6. 2007. február 26. Tűzoltás menete 11:17 kor érkezett az első tűzjelzés a DEHÖT híradóügyeletére a 105-ös telefonon, mely szerint Debrecen, Fényesudvar 6. szám alatti középmagas
Az első budapesti gyorsvasúti hálózatok tervei. A budapesti metrók építésének elkezdése K-Ny-i metróvonal
BME Közlekedésautomatikai Tanszék Metrók, metró biztonsága Oktatási vázlat 4. rész Az első budapesti gyorsvasúti hálózatok tervei A budapesti metrók építésének elkezdése K-Ny-i metróvonal Építés leállítása
Hatékonyság vagy biztonság? A tűzoltói beavatkozásokról
Hatékonyság vagy biztonság? A tűzoltói beavatkozásokról Dr. Pántya Péter egyetemi adjunktus Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet, Tűzvédelmi és Mentésirányítási Tanszék H-1011 Budapest,
Tűzoltási technikák műszaki és gazdasági hatékonysága összetevőinek vizsgálata Halassy Gábor*, Dr. Restás Ágoston**
Tűzoltási technikák műszaki és gazdasági hatékonysága összetevőinek vizsgálata Halassy Gábor*, Dr. Restás Ágoston** *Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Műszaki Doktori Iskola H-1011 Budapest, Hungary
III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia. A családi háztól a SkyCourtig.
III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia Construma 2001. április 7. A családi háztól a SkyCourtig. Az épületek felújításának tűzvédelmi tervezése és a dokumentáció követelményei. III. Rockwool Építészeti
Tűzoltói beavatkozás kórházban - "tűzoltástan" tervezőknek
Tűzoltói beavatkozás kórházban - "tűzoltástan" tervezőknek III. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok 2014. szeptember 10-11. Dobai Gergely tű. hdgy. tűzoltósági felügyelő 1996. évi XXXI. a tűz elleni védekezésről,
Nagyágyús tűzoltás logisztikai problémái. Előadó: Török Tamás tűzoltóparancsnok-helyettes TMM Tűzoltó és Műszaki Mentő Kft Tiszaújváros
Nagyágyús tűzoltás logisztikai problémái Előadó: Török Tamás tűzoltóparancsnok-helyettes TMM Tűzoltó és Műszaki Mentő Kft Tiszaújváros 15 000 liter/min vagy e feletti teljesítményű ágyú Önállóan képes
Tűzvédelmi Szabályzat 3.1. Melléklet. Tűzriadó Terv. Budapest, VIII. Tavaszmező u. 17.
Tűzvédelmi Szabályzat 3.1. Melléklet Tűzriadó Terv Budapest, VIII. A Tűzriadó Terv a Tűzvédelmi Szabályzat melléklete, egy példányát - a létesítmény alaprajzával kiegészítve - a tűzvédelmi anyagok gyűjtőjében
NÁDASDY-VÁR PINCEKLUB TŰZRIADÓ TERV 1
NÁDASDY-VÁR PINCEKLUB TŰZRIADÓ TERV 1-2010- Sárvár, 2010. szeptember 6. Tűzriadó Tervet jóváhagyom: Intézményvezető 1a módosított 30/1996 (XII.6.) BM rendelet 4. -a alapján. Tűzjelzés: 1) A helyszíntől
HAJDÚNÁNÁSI HIVATÁSOS TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG. Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltóparancsnokság évben Hajdúhadházon végzett munkájáról
BESZÁMOLÓ Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2017. évben Hajdúhadházon végzett munkájáról Hajdúnánás, 2018. március 07. Készítette: Péter Tamás tűzoltó százados megbízott tűzoltóparancsnok 1 BESZÁMOLÓ
Tűzvédelmi Szabályzat 3.3. Melléklet. Tűzriadó Terv. Budapest, VIII. Népszínház u. 8.
Tűzvédelmi Szabályzat 3.3. Melléklet Tűzriadó Terv Budapest, VIII. A Tűzriadó Terv a Tűzvédelmi Szabályzat melléklete, egy példányát - a létesítmény alaprajzával kiegészítve - a tűzvédelmi anyagok gyűjtőjében
Magyar Tűzoltó Szövetség
A beavatkozások fejlesztése Dobson Tibor tű. ddtbk., elnök A cél FŐ CÉL: A LAKOSSÁG ÉLETÉNEK ÉS ANYAGI JAVAI VÉDELMÉNEK JAVÍTÁSA Ennek érdekében: Az önkéntes tűzoltók bevonásának jogi, szervezeti és technikai
Téves jelzések hatósági ellenőrzések tapasztalatai
Téves jelzések hatósági ellenőrzések tapasztalatai V. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok Lakitelek, 2016. szeptember 14-15. Gyapjas János tű. ezredes Bács-Kiskun MKI igazgató-helyettes BKMMK Tűzvédelmi
Tűzvédelmi ismeretek 2013. OMKT
Tűzvédelmi ismeretek 2013. OMKT Tűzvédelem Tűzmegelőzés Tűzoltás Tűzvizsgálat Az égés feltétele Oxigén Gyulladási hőmérséklet Éghető anyag Az oxigén szerepe az égésben A levegő oxigéntartalma 21 % 21-18
A hivatásos és a létesítményi tűzoltók közös kárfelszámolási gyakorlatának tapasztalatai
Nagy Zsolt A hivatásos és a létesítményi tűzoltók közös kárfelszámolási gyakorlatának tapasztalatai A tűzoltóság kárfelszámolási és a mentési tevékenységének ellátásához szükséges, hogy megfelelő hangsúlyt
A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓ. 42/2012. számú I N T É Z K E D É S E
BM ORSZÁGOSKATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓ 42/2012. számú I N T É Z K E D É S E A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Tűzoltás-taktikai Szakutasításáról
Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyv
Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyv Tűzvédelmi Műszaki Irányelv Nagy Katalin TMKE elnöke Visegrád, 2014. 10. 02. TSZVSZ - Országos Tűzvédelmi Konferencia Szabályozási célok TMMK a jogszabály követelményeit
11. rész. Metró tűzvédelem. Metrók, metró biztonsága Oktatási vázlat
BME Közlekedésautomatikai Tanszék Metrók, metró biztonsága Oktatási vázlat 11. rész Metró tűzvédelem Tervezés Tűzjelző rendszer Oltóberendezések Szellőző berendezések Tűzi-víz hálózat Jármű tűzvédelem
A hazai tűzvédelem helyzete és fejlődési irányai Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos tűzoltósági főfelügyelő
Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség A hazai tűzvédelem helyzete és fejlődési irányai Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos tűzoltósági főfelügyelő Mentő tűzvédelem
Lelki nyugalmat nyújtunk
Szimulált tûz - teszt Gentben (B) Lelki nyugalmat nyújtunk NEM ISMERÜNK KOMPROMISSZU- MOT BIZTONSÁG ÉS VÉDELEM TEKINTETÉBEN A biztonság és a védelem elsõ helyen áll a szükségletek fontosságának sorrendjében.
VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok
VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok Járművekbe épített tűzjelző- és tűzoltó berendezések Karbantartási, üzemeltetési tapasztalatok Előadó: Garai Tamás Tűzvédelmi mérnök Tűzjelző berendezés tervező
TMMK Csoportos műhelymunka
TMMK Csoportos műhelymunka V. TMKE konferencia Készítsünk TMMK-t 2015. február 4-5., Balatonföldvár Heizler György Csoportvezetők (10 fő) 1. Vágvölgyi László: Tűzvédelmi koncepció 2. Mészáros János: Tűzterjedés
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS SZERZŐI ISMERTETŐJE
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS SZERZŐI ISMERTETŐJE NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Doktori Tanács Bérczi László tűzoltó dandártábornok Az extrém körülm ények közötti tűzoltói beavatkozások biztonságát növelő eszközrendszer
Közösségi szolgálat a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon
Közösségi szolgálat a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon Gyenge László tű. őrnagy megyei polgári védelmi főfelügyelő 2014.03.27. 11/2013. számú BM OKF főigazgatói utasítás
Túlnyomásos ventiláció alkalmazása a tűzoltásban
Túlnyomásos ventiláció alkalmazása a tűzoltásban Innovációk a tűzoltásban és a műszaki mentésben Az OKF Tudományos Tanácsa és a Magyar Tűzvédelmi Szövetség konferenciája 2016. április 13. Dr. Zólyomi Géza
Számítógépes szimulációkkal kapcsolatos hatósági tapasztalatok
Számítógépes szimulációkkal kapcsolatos hatósági tapasztalatok Hidas Zoltán tű. őrnagy 2015. november 26. Kecskemét Alkalmazási lehetőségek Országos Tűzvédelmi Szabályzat (54/2014. (XII. 5.) BM rendelet)
RWA - Hő- és füst elvezető rendszerek Gyakorlati megoldások az új Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek szerint 2015.07.08.
ASSA ABLOY is the global leader in door opening solutions, dedicated to satisfying end-user needs for security, safety and convenience RWA - Hő- és füst elvezető rendszerek Gyakorlati megoldások az új
SZABÁLYZAT A TŰZVÉDELEMRŐL
--------------- SZABÁLYZAT A TŰZVÉDELEMRŐL NYME TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK KUTATÓKÖZPONT (LABOR ÉPÜLET) Sopron, Bajcsy Zs.u. 4. --------------- 1./Tűzészlelés A tüzet személyes észleléssel lehet érzékelni
Önkéntes Tűzoltó Egyesület Pusztaszabolcs 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Szakmai anyag
Önkéntes Tűzoltó Egyesület Pusztaszabolcs 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Szakmai anyag A Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák Leader fejezetének végrehajtásához 2013- ban nyújtandó támogatások keretében
I. - ÚJ OTSZ előírás a Tűzvédelmi
TŰZVÉDELMI ÉS MUNKAVÉDELMI MEGBÍZOTT KÉPZÉS Tisztelt Asszonyom/Uram! Bizonyára már Ön is értesült a kollégáktól illetve a médiából, hogy a tűzvédelem területén 2015. március 5-től új korszak kezdődött,
Az OTSZ használati szabályainak főbb változásai
Az OTSZ használati szabályainak főbb változásai Országos Tűzvédelmi Konferencia Visegrád, 2011. szeptember 16. 2011. szeptember 16. Borsos Tibor tűzvédelmi szakértő 1 Tűzveszélyességi osztályba sorolás:
Tűzriadó terv. Készítette: Szekuriti Blogger Elérhetőség: szekuriti@gmail.com http://szekuriti.blog.hu 2010.01.03.
Szekuriti Blog Központi Épület 1010 Budapest, Hamis cím tér 1. Iktatószám: 12/1a3/2010 Tűzriadó terv Készítette: Szekuriti Blogger Elérhetőség: szekuriti@gmail.com http://szekuriti.blog.hu 2010.01.03.
Tűzoltó készülékekre vonatkozó szabályok
Tűzoltó készülékekre vonatkozó szabályok az OTSZ-ben (2008. április) Szabados László tű. szds. 1 4. rész, I/5. fejezet 2.2. A helyiséghez kötött, 600 l névleges űrtartalom feletti tárolók közelében tárolóhelyiségenként
ERGO-STW-3D HEGESZTŐASZTALOK
ERGO-STW-3D HEGESZTŐASZTALOK Alkalmazási terület Az ERGO-STW-3D asztalokat hegesztőhelyek teljes mértékű elszívásához használják. Ezeket a hegesztési folyamatok során keletkezett porral szennyezett levegő
Továbbképzés a hivatásos katasztrófavédelmi szervek alparancsnoki állománya részére
Továbbképzés a hivatásos katasztrófavédelmi szervek alparancsnoki állománya részére A parancsnoki/vezetői feladatok a művelet-irányítási és az ügyeleti munka kapcsán Pécel, 2013. Kormányügyelet Ügyeleti
A Belügyminiszter / 2011. (..) BM rendelete. az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról
A Belügyminiszter / 2011. (..) BM rendelete az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 47. (2) bekezdésének 1.
A technikai eszközök fejlesztésének tűzoltás-taktikai kérdései
A technikai eszközök fejlesztésének tűzoltás-taktikai kérdései A hatékony tűzoltás és műszaki mentés elképzelhetetlen megfelelő technikai eszközök nélkül. Hogyan befolyásolja a taktika fejlődése a műszaki
A tűzvédelmi bírságok rendszere A kötelezően bírságolandó tételek sorszámát színes háttérrel emeltük ki! között
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. A tűzvédelmi bírságok rendszere A kötelezően bírságolandó tételek sorszámát színes háttérrel emeltük ki! 2016.01.01-2016.02.14. között 2016.02.15-től Tűzvédelmi szabálytalanság Tűzvédelmi
TŰZJELZŐ RENDSZEREK KARBANTARTÁSA
Biztonságtechnikai rendszerek karbantartása konferencia Békéscsaba 2007 november 8-98 FŐVÁROSI TŰZOLTÓ PARANCSNOKSÁG TŰZJELZŐ RENDSZEREK KARBANTARTÁSA 2. rész Műszaki háttér Csepregi Csaba régióvezető
16. A MŰSZAKI MENTŐ CSEREFELÉPÍTMÉNY BERENDEZÉSEI, GÉPEI, ESZKÖZEI ÉS KEZELÉSÜK
BM KATASZTRÓFAVÉDELMI OKTATÁSI KÖZPONT KÉPZÉSI PROGRAM TŰZOLTÓTECHNIKA KEZELŐI TANFOLYAMOK 16. A MŰSZAKI MENTŐ CSEREFELÉPÍTMÉNY BERENDEZÉSEI, GÉPEI, ESZKÖZEI ÉS KEZELÉSÜK 2004. A MŰSZAKI MENTŐ CSEREFELÉPÍTMÉNY
A Bajai Szent Rókus Kórház hotelépületének létesítése 2009-2014
A Bajai Szent Rókus Kórház hotelépületének létesítése 2009-2014 Schmidt Károly tű. alez. tűzoltósági tanácsos hatósági osztályvezető Bajai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Az egyeztetések kezdete: 2009
ELŐTERJESZTÉS. az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló BM rendeletről
ELŐTERJESZTÉS az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló BM rendeletről Budapest, 2011. január 2 A Belügyminiszter / 2010. (..) BM rendelete az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról A tűz elleni védekezésről,
A TŰZOLTÁSBAN RÉSZT VEVŐ SZEMÉLYI ÁLLOMÁNY KÖTELESSÉGEI
A TŰZOLTÁSBAN RÉSZT VEVŐ SZEMÉLYI ÁLLOMÁNY KÖTELESSÉGEI Általános kötelességek A riasztott tűzoltó járműre beosztott személyi állomány a) a riasztási jel elhangzását követően vegye fel az elrendelt személyi
BM OKF és a Magyar Tűzoltó Szövetség közös vezetői értekezlete Budapest, 2015. február 09.
Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség BM OKF és a Magyar Tűzoltó Szövetség közös vezetői értekezlete Budapest, 2015. február 09. Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos
Kárpát-medencei Önkéntes Tűzoltóságok Konferenciája Szarvas, 2015. április 18. Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos tűzoltósági főfelügyelő
Kárpát-medencei Önkéntes Tűzoltóságok Konferenciája Szarvas, 2015. április 18. Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos tűzoltósági főfelügyelő Magyarország mentő tűzvédelme Hivatásos tűzoltóság 105
Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok
Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok TŰZVÉDELEM 2 Tűzjelzés Az a személy, aki tüzet vagy annak közvetlen veszélyét észleli, köteles azt haladéktalanul jelezni a tűzoltóságnak, vagy ha
Villamos és villámvédelmi berendezések
Villamos és villámvédelmi berendezések az 54/2014. (XII.5.) BM rendeletben (OTSZ) és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelv (TvMI)-ben Villamos tűzvédelmi követelmények építmények tervezése és építése esetén 2
Villamos és villámvédelmi berendezések
Villamos és villámvédelmi berendezések az 54/2014. (XII.5.) BM rendeletben (OTSZ) és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelv (TvMI 7.1: 2015.03.05.)-ben Villamos tűzvédelmi követelmények építmények tervezése és
V. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok Tűzeseti vezérlések, távműködtetések, tűztablók
V. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok Tűzeseti vezérlések, távműködtetések, tűztablók Harmath László IQ Kft. Lakitelek, 2016. Szeptember 14-15. A belügyminiszter 54/2014. (XII. 5.) BM rendelete az Országos
A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében
Általános Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében Dr. Bérczi László tű.
Beépített tűzjelző berendezés üzemeltetési és karbantartási napló
Beépített tűzjelző berendezés üzemeltetési és karbantartási napló 9/2008 (II.22.) ÖTM. Rendelet OTSZ. Szerint Létesítmény neve:............ Megnyitás ideje:... Zárás ideje:... BEFOGADÓ LÉTESÍTMÉNY (NEVE,
Bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló Mott MacDonald Magyarország Kft.
Sándor Csaba Hegedűs Tamás Váró Ágnes Kandi Előd Hogyor Zoltán Mott MacDonald Mo. Kft. tervezői művezetés Mecsekérc Zrt. geodéziai irányítás Az I-K1 és I-K2 tárolókamra építése során végzett optikai konvergencia-mérések
Hatósági ellenőrzés. Tűzvédelmi szabálytalanság
Hatósági ellenőrzés szabálytalanság legkisebb legnagyobb 1. előírás megszegése, ha az tüzet idézett elő 100 000 1 000 000 2. szabály megszegése, ha az tüzet idézett elő és az oltási 200 000 3 000 000 tevékenységben
C tűzveszélyességi osztályba tartozó épületek esetén; terepszint alatt két szintnél több pinceszinttel rendelkező építmény esetén;
C tűzveszélyességi osztályba tartozó épületek esetén; A - B tűzveszélyességi osztályú helyiségeket tartalmazó épületek esetén; 500 m 2 - szintenkénti összesített - alapterület feletti D - E tűzveszélyességi
Előadó Zsákai Lajos tű. alez. Hatósági osztályvezető Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
Ma Előadó Zsákai Lajos tű. alez. Hatósági osztályvezető Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Vonatkozó előírások I. 1996. évi XXXI. törvény a tűz elleni
Változások műszaki követelményekben
Változások műszaki követelményekben (2008. március) Szabados László tű. szds. 1 9/2008. (II.22.) ÖTM r. OTSZ 1. rész TŰZOLTÓ TECHNIKAI ESZKÖZÖK, FELSZERELÉSEK I. FEJEZET TŰZOLTÓ KÉSZÜLÉKEK KARBANTARTÁSA
OTSZ 5.0 konferencia
OTSZ 5.0 konferencia Kockázati egységek / kockázati osztálya Nagyon alacsony kockázati osztály: NAK Alacsony kockázati osztály: Közepes kockázati osztály: Magas kockázati osztály: AK KK MK MÉRTÉKADÓ KOCKÁZATI
Írta: MTbiztonsag szeptember 28. szombat, 18:45 - Módosítás: április 05. szombat, 21:24
Amikor a tűzvédelem fontosságáról beszélünk, akkor mindenki úgy gondolja, hogy a leégő hatalmas épületek rémképe és a várható pusztulás eléggé visszatartja a cégeket és a dolgozókat a hanyagságtól. Mivel
Hő- és füstelvezetés az új OTSZ tükrében. Öt kérdés - egy válasz. Vagy több?
Hő- és füstelvezetés az új OTSZ tükrében. Öt kérdés - egy válasz. Vagy több? TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség Szakmai nap Siófok, 2011. 11. 17. Nagy Katalin Füsthőmérséklet Tűz keletkezése Teljesen kifejlődött
JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről
JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről Jelen dokumentum az ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0012 azonosító számú Szervezetfejlesztési program az Országos Egészségbiztosítási Pénztárban című projekt
Lajstromozásra nem kötelezett UL A1 (SES) kategória:
A.6. 1. számú melléklet: Vizsgálati eljárások: A.6.1. Lajstromozásra nem kötelezett UL A1 (SES) kategória: Műszaki felülvizsgálat és dokumentálás: A lajstromozásra nem kötelezett repülő eszközök műszaki
Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség. Jásziványi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2013. évi szakmai értékelése
Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szám: 95-6/2014/GYKK Jásziványi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2013. évi szakmai értékelése A Jásziványi ÖTE II-es típusú együttműködési megállapodást kötött a Gyöngyösi
KIÜRÍTÉS SZÁMÍTÁS (Szabadtéri rendezvényre)
VIDOR FESZTIVÁL 2018 Nyíregyháza, Kossuth tér Nagyszínpad KIÜRÍTÉS SZÁMÍTÁS (Szabadtéri rendezvényre) VIDOR FESZTIVÁL 2017 2018. augusztus 24-szeptember 1. Nyíregyháza, 2018. 07. 22. Készítette: Tempó-Loki
1. sz. kép: Magasból történő személymentés (Forrás: Szerző felvétele)
Nagy Zsolt: Alpintechnika alkalmazási lehetőségei tűzoltói beavatkozásoknál Az alpintechnikai eszközök alkalmazása számos esetben könnyítette meg a tűzoltóságok tűzoltási, műszaki mentési beavatkozásait
Tájékoztató a szabadtéri rendezvények biztonsági követelményeiről BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság április 11.
2. sz. melléklet Tájékoztató a szabadtéri rendezvények biztonsági követelményeiről BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2019. április 11. I. Bevezetés A szabadtéri rendezvény az Országos Tűzvédelmi
28/2011. (IX. 6.) BM rendelet az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról
OptiJus Opten Kft. I. 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról A 2012.11.13. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék 1. Értelmező rendelkezések, éghető
Hő és füst elleni védelem
Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség Tűzvédelmi Főosztály Hő és füst elleni védelem Badonszki Csaba tű. alezredes főosztályvezető-helyettes Definíció hő és füst elleni védelem:
ZÁRÓJELENTÉS. 2014-0702-5 Vasúti baleset Budapest, Nyugati pályaudvar 2014. július 15.
ZÁRÓJELENTÉS 2014-0702-5 Vasúti baleset Budapest, Nyugati pályaudvar 2014. július 15. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek
TŰZVÉDELMI MŰSZAKI IRÁNYELVEK
TŰZVÉDELMI MŰSZAKI IRÁNYELVEK 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek Szabványok Egyedi megoldások Új szemlélet 2016. október 5. Hegedűs Csaba tű. alez. TŰZVÉDELMI MŰSZAKI IRÁNYELVEK
Szellőző tisztítás TvMI
1 Szellőző tisztítás TvMI A műszaki irányelv legfőbb feladatai: Az alapvető fogalmak tisztázása, biztonságos és ellenőrizhető tisztítási technológia vázolása, a minimálisan szükséges dokumentálás meghatározása.
LAKÓÉPÜLETEK KÖZLEKEDŐIVEL KAPCSOLATOS ELŐÍRÁSOK ÉRTELMEZÉSE. A közlekedők kialakítása
LAKÓÉPÜLETEK KÖZLEKEDŐIVEL KAPCSOLATOS ELŐÍRÁSOK ÉRTELMEZÉSE A közlekedők kialakítása Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban:
PP CENTER Ingatlan Kft. PP CENTER ÉS GOLIPARK. készítette:
PP CENTER Ingatlan Kft. PP CENTER ÉS GOLIPARK készítette: PP CENTER Ingatlan Kft. - 1 - TŰZRIADÓ TERV TŰZRIADÓ TERV A tűzvédelmi szabályzat készítéséről szóló 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet a PP CENTER
HFR a tűzvédelmi dokumentációban, kapcsolódási pontok a társtervezőkkel
HFR a tűzvédelmi dokumentációban, kapcsolódási pontok a társtervezőkkel V. LAKITELEKI TŰZVÉDELMI NAPOK 2016. szeptember 14. Fenyvesi Zsolt Tűzvédelmi mérnök F.S.Z. Mérnökiroda Kft. Hő- és füstelleni védelem
A katasztrófavédelem megújított rendszere
A katasztrófavédelem megújított rendszere MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGA ÁLLAM BM OKF ÁLLAM- POLGÁR... A régi Kat. törvény alapvetően jó volt DE 10 év 2010. évi árvízi veszélyhelyzet; vörösiszap katasztrófa kezelésének
Orvosi oxigén- és. vákuumterápiás mûszerek AUTOMED. Autogéntechnika. 2120 Dunakeszi, Alagi-major
Orvosi oxigén- és vákuumterápiás mûszerek AUTOMED Autogéntechnika 2120 Dunakeszi, Alagi-major 1989 2008 AUTOMED Autogéntechnikai Kft. 2120 Dunakeszi, Alagi-major TARTALOMJEGYZÉK CÉGBEMUTATÓ Az AUTOMED
A mentő tűzvédelem rendszere
Főigazgató-helyettesi Szervezet Tű A mentő tűzvédelem rendszere Fülep Zoltán tű. alezredes Országos Tűzoltósági Fő Tűzoltósági főosztályvezető Mentő tűzvédelem A 2011. évi CXXVIII. Törvény kimondja, hogy
TELESTO alacsonynyomású vízköd technológia
TELESTO alacsonynyomású vízköd technológia Oxigén az atmoszférából Az oxigén koncentráció csökkentése az égéshez szükséges szint alá legtöbbször inertgázzal teljes elárasztással megfelelő légtömörség mellett,
Az elektronikus jegyvásárlás szakmai tapasztalatai, elektronikus kapuk - mérnöki megoldások
Az elektronikus jegyvásárlás szakmai tapasztalatai, elektronikus kapuk - mérnöki megoldások 1 Mi is az elektronikus jegyrendszer? Fővárosi és EBRD forrásból Nyertes szállító a német Scheidt&Bachmann A
TŰZVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
TŰZVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ A tűzvédelemről szóló 1996. évi XXXI. törvény valamint az 54/2014.(XII.5) BM rendelet kötelezővé teszi a hallgatók részére is a szükséges tűzvédelmi ismeretek oktatását, elsajátítását.
Dr. Zoltán Ferenc tű. alezredes
Hő és s füst f elleni védelem v Dr. Zoltán Ferenc tű. alezredes Siófok, 2008. április 16-18. 18. 2008.04.30. 1 Copyright 1996-99 Dale Carnegie & Associates, Inc. A 2/2002. (I. 23.) BM rendelethez képest
Normafa történelmi sportterület rehabilitációja
Normafa történelmi sportterület rehabilitációja 4. Melléklet Részletes forgalomfelvételi eredmények, forgalomáramlási ábrák .00-11.00.15-11.15.30-11.30.45-11.45 11.00-12.00 11.15-12.15 11.30-12.30 11.45-12.45
Új j OTSZ (28/2011. (IX. 06.)) BM rend. stelvezetés, s, valamint a letek
Új j OTSZ (28/2011. (IX. 06.)) BM rend. Hő-és s füstelvezetf stelvezetés, s, valamint a hasadó és s hasadó-ny nyíló felületek letek új j szabályoz lyozása Dr. Zoltán n Ferenc (Ph.D) ZOFE-FIRE FIRE Kft.,
Tűzvédelem. A biztonságtudomány integrált és komplex összetevői
Tűzvédelem A biztonságtudomány (safety culture) az angolszász országokban már elterjedt fogalom és követelmény, amely szerint minden érintett személy figyelemmel kíséri, elemzi, feltárja a veszélyeztető
Tájékoztató a Komárom-Esztergom megyében működő tűzoltóságok helyzetéről
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG E L Ő T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. április 26-ai ülésére Tárgy: Tájékoztató a Komárom-Esztergom megyében működő
Példák magyarázattal (lakóépületre vonatkoztatva)
LAKÁSSZÖVETKEZETEK ÉS TÁRSASHÁZAK ÉRDEKKÉPVISELETI SZAKMAI SZÖVETSÉGE Tárgy: Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) lakóépületek közlekedőivel kapcsolatos előírások értelmezése. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról
Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság és Önkéntes Tűzoltó Egyesület közötti Megállapodás megkötésének részletes szabályai
Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság és Önkéntes Tűzoltó Egyesület közötti Megállapodás megkötésének részletes szabályai ( A tűzoltósági főfelügyelő 1635/1/2012/ÁLT. és 1635/2/2012. ÁLT. levelei alapján) I.
TŰZVÉDELMI MEGFELELŐSÉG IGAZOLÁS A
TŰZVÉDELMI MEGFELELŐSÉG IGAZOLÁS A HASZNÁLATBAVÉTEL SORÁN Tűzvédelmi Szakmai Napok 1. nap Az építőipari kivitelezés aktuális tűzvédelmi kérdései Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Szakcsoport
Légzésvédelemi eszközökre vonatkozó szabványok
Légzésvédelemi eszközökre vonatkozó szabványok Szabvány száma Szabvány címe MSZ EN 132:2000 Légzésvédők. Fogalom meghatározások és piktogramok MSZ EN 133:2003 Légzésvédők. Osztályozás MSZ EN 134:2000 Légzésvédők.
A budapesti közösségi közlekedés legfontosabb jellemzői. A metróágazat szerepe a budapesti közlekedésben
BME Közlekedésautomatikai Tanszék Metrók, metró biztonsága Oktatási vázlat 3. rész A budapesti közösségi közlekedés legfontosabb jellemzői A metróágazat szerepe a budapesti közlekedésben Metróvonalak vonalvezetése
Drónok a tűzvédelemben
Drónok a tűzvédelemben Innovációk a tűzoltásban és a műszaki mentésben Az OKF Tudományos Tanácsa és a Magyar Tűzvédelmi Szövetség konferenciája 2016. április 13. Tartalom A kezdetek, avagy egy kis innovációs
Amit az Óbudai Egyetemen tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók!
Amit az Óbudai Egyetemen tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók! Az Óbudai Egyetem tűzvédelmi szabályzatának megalkotásakor az egyik alapvető szándék az volt, hogy az egyetemet hozzásegítse a hatékony