Debrecen, Fényesudvar február 26.
|
|
- Elvira Jónás
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Debrecen, Fényesudvar február 26.
2 Tűzoltás menete 11:17 kor érkezett az első tűzjelzés a DEHÖT híradóügyeletére a 105-ös telefonon, mely szerint Debrecen, Fényesudvar 6. szám alatti középmagas épület földszint 2-es lakás konyhája ég. A tűzesethez II-es kiemelt riasztási fokozattal vonult, a Debrecen I-es, II-es, III-as, Kosár, Gyorsbeavatkozó. 11:25 Egység helyszínen, felderít. Külső felderítés alapján nem a földszintről, hanem a negyedik emeletről ömlik a füst egy nyitott ablakon keresztül.
3 11:26 Db/24-es jelenti, fszt.-i lakásban konyha ég, az érintett épület IV. emeleti lakásából sűrű füst jön ki, Db/Kosár megtelepítése folyamatban. A földszinti lakás konyhájában a viszonylag kis tüzet az I-es szerről két fő lavorral elkezdte oltani, ezalatt a Db/24-es felderítette a tűzterjedést a IV-ik emeletig. A földszintre visszaérve egy D sugár szerelését határozta meg az első emeletre, ahol ekkor már kitört a tűz a folyosóra. A II. és III. emeleten ekkor még tüzet nem észlelt, viszont a IV. emeleten már nagy volt a hőterhelés és sűrű volt a füst is. 11:30 Db/24-es a riasztási fokozatot IV-K-re emeli, kéri az RST szerinti riasztás végrehajtását.
4
5 11:32 Berettyó/I-Nánás/I-Szoboszló/Létra leriasztva 11:33 A Db/Kosár megkezdi a beavatkozást a IV. emeleten egy C sugárral. 11:34 A IV Kiemelt riasztáson belül a Db/24-es kér a Hajdú 100-astól egy magasból mentőt, elsősorban életmentésre. Jelenti, hogy egy földszinti lakásban konyha égett és itt a tűz feltehetően a közműcsatornán terjedt a felsőbb szintekre. Az első emeleten biztosan ég egy konyha, a III. és IV. emeleti lakásból sűrű füst áramlik ki, feltehetően ott is tűz van. 11:36 A Mentési csoport megtalálja az első sérültet-idős hölgyet az V.-VI. emelet közötti lépcsőfordulóban, akit lementenek, a Db/26-os folytatja a felderítést 11:37 A Db/26-os végrehajtja az V. emelettől felfelé a lépcsőházban az ablakok kinyitását és kitörését, azonban a tetőátjárónál lévő füstmentesítő ablakot nem tudja sem kinyitni sem betörni.
6 11:38 A mentési csoport ismét elindul felfelé és a VI. emeleten egy idős urat találtak, akit szintén lementettek. 11:41 Db/20-as helyszínen. 11:43 Db/20-as átvette a tűzoltás irányítását, a Db/21-es pedig a rajparancsnok. 11:44 Db/20-as jelenti: V.-VI. emeleten Kosár sugárral beavatkoznak.
7 11:49 Az első alapvezeték megszerelése külső falsíkon az első emeleti ablakon keresztül folyamatban, erről egy C sugár kerül megszerelésre a IV. emeletre. Ekkor a III. emeleti lakásnál még nem tapasztaltunk tüzet, az ajtó zárva volt. 11:50 VFCS leriasztva. 11:51 Db/20-as jelenti: Több szinten égnek lakások, riasztási fokozatot V Kiemeltre emeli, kéri RST szerint leriasztani a Nyírség/I-II-est, Ladány/I-est és Karcag/I-est. Szabadnapos tűzoltókat kéri berendelni. 11:52 A III. emeleti lakás ajtajának feltörése, oltásának megkezdése egy D sugárral 11:55 A III. emeletről egy idős nő és unokájának lementése.
8 12:03 A Db/20-as intézkedik a rádióhálózat leterheltsége miatt a 4-es csatornára történő átállásról. 12:05 Nánás/I-es helyszínen. 12:09 A 26-os a VIII. emeletről két főt lement a lépcsőházon keresztül. 12:10 Berettyó/I-es helyszínen. 12:11 A 21-es segítséget kér a IX. emeletre egy idős személy lementéséhez. 12:13 A második alapvezeték szerelésére kerül sor a külső falsíkon a VI. emeleti ablakon keresztül. Innen megszerelésre kerül egy C sugár a VII. emeletre, egy C sugár a X. emeletre.
9 12:29 Db/20-as jelenti: Kéri a Karcag/Kosár vonultatását. 12:30 Db/20-as jelenti: 6 fő sérült van, 4 főt a mentők elszállítottak. 12:34 Nyírség/I-II-es helyszínen. 12:36 Ladány/I-es helyszínen. 12:43 Rendőrségi kisbusszal 8 fő elindult a helyszínre. 12:58 Db/20-as jelenti: Tűz körülhatárolva, lefeketítve. 13:18 Karcag/Kosár helyszínen. 13:36 Db/24-es jelenti: A Db/Kosár, a X. emeleten 1 "D" sugárral beavatkozik.
10 13:40 Db/21-es jelenti: A 6-os lépcsőházat átvizsgálták, további égést, izzást és sérülteket nem találtak. 13:42 Db/20-as jelenti: Az esetet visszaminősíti III-K-re. 13:53 Db/20-as jelenti: Jelen idővel a tűzzel érintett lépcsőházban az utómunkálatok és a helyszínelés folyik. 14:06 Db/20-as jelenti: Káresetet visszaminősíti I-K-re. 14:12 Db/24-es jelenti: Riasztási fokozat visszaminősítve I-re, a Transit kiérkezéséig a helyszínen marad a Db/I-III-as, Db/II-Gyb.-Bázis Renault- Kosár bevonul. 14:20 Db/24-es jelenti: A mentők tájékoztatása alapján, a tűzeset során 14 fő sérült. A sérültek közül 6 főt elszállítottak az I.sz Belklinikára, melyekből 2 fő súlyos, 4 fő pedig könnyű sérült, mindegyik sérült füstmérgezést szenvedett.
11
12
13
14 Készítette: Vida László mk. tű. szds. tmmov.
Debrecen, középmagas lakóház tanulmány tűzoltási és műszaki mentési tapasztalatai
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató H-4400 Nyíregyháza, Erdősor 5.. *: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 29. Tel: (06-42)594-609 Fax: (06-42)500-831 Pernyák Sándor Debrecen, középmagas
Iskolai tűzriadó gyakorlat. Speciális!? Nagy Katalin Egymástól tanukni az iskoláról - IV. TMKE Tűzvédelmi Konferencia Balatonföldvár,
Iskolai tűzriadó gyakorlat Speciális!? Nagy Katalin Egymástól tanukni az iskoláról - IV. TMKE Tűzvédelmi Konferencia Balatonföldvár, 2014. 05. 08. 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet Tűzriadó terv a) a tűzjelzés
SZABÁLYZAT A TŰZVÉDELEMRŐL
--------------- SZABÁLYZAT A TŰZVÉDELEMRŐL NYME TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK KUTATÓKÖZPONT (LABOR ÉPÜLET) Sopron, Bajcsy Zs.u. 4. --------------- 1./Tűzészlelés A tüzet személyes észleléssel lehet érzékelni
Abszolút csúcs a VÉDELEM Online-on
katasztrófa- és tûzvédelmi szemle 2007. 2005. XIV. XII. évfolyam 4. szám 4 t a r t a l o m 2007. 14. évf. 4. szám Szerkesztõbizottság: Dr. Cziva Oszkár Kristóf István Heizler György Soltész Tamás Tarnaváry
14:35-re Endre kapott egy jelzést, Visegrádon a Fekete hegyen a Silvanus Hotelben elektromos szekrény ég.
Tűz a Visegrádi Hotel Silvanusban 2008. június 28-án a Visegrádi Fekete hegyen lévő Hotel Silvanus Szállodában tűz keletkezett. A kezdetben egyszerű tűznek hitt esemény kiemelkedő káresetű tűznek bizonyult.
TŰZRIADÓ ÉS BOMBARIADÓ TERV
TŰZRIADÓ ÉS BOMBARIADÓ TERV A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Debrecen, Vénkert u. 2. szám alatti létesítményére Érvényes 2013. december 01-től Aktualizálás: minden tanév
TŰZRIADÓ TERVE: 2010.
2. sz. melléklet 4030 DEBRECEN Budai É.u.8/A. sz. 4030 D e b r e c e n, Híd u. 4.- 6. sz. TANMŰHELYÉNEK TŰZRIADÓ TERVE: 2010. Érvényes: 2010. szeptember 10.-től. 4030 D E B R E C E N, Budai É. u. 8/a.
Palkó Imre 26 jármű a körmendi sajtgyár tűzeseténél
Palkó Imre 26 jármű a körmendi sajtgyár tűzeseténél A WORLD PROTEINS Vámszabadterületi Kft. Körmendi telephelyén 2007. április 27.-én 16 00 és 16.45 óra között keletkezett tűz. A könnyűszerkezetes elemekből
TŰZVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
TŰZVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ TŰZMEGELŐZÉS A hőtermelő berendezések és a bútorok, éghető anyagok között tartsuk meg a biztonságos távolságot! Ha gázszagot érzünk, ne csengessünk, ne kapcsoljunk villanyt, azonnal
Tűzvédelmi Szabályzat 3.3. Melléklet. Tűzriadó Terv. Budapest, VIII. Népszínház u. 8.
Tűzvédelmi Szabályzat 3.3. Melléklet Tűzriadó Terv Budapest, VIII. A Tűzriadó Terv a Tűzvédelmi Szabályzat melléklete, egy példányát - a létesítmény alaprajzával kiegészítve - a tűzvédelmi anyagok gyűjtőjében
Tűzvédelmi Szabályzat 3.1. Melléklet. Tűzriadó Terv. Budapest, VIII. Tavaszmező u. 17.
Tűzvédelmi Szabályzat 3.1. Melléklet Tűzriadó Terv Budapest, VIII. A Tűzriadó Terv a Tűzvédelmi Szabályzat melléklete, egy példányát - a létesítmény alaprajzával kiegészítve - a tűzvédelmi anyagok gyűjtőjében
FER TŰZOLTÓSÁG ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 3. SZEMÉLYMENTÉSI GYAKORLATOK
3. I GYAKORLATOK 3.1. Tematika-lapok sorszám és címjegyzéke 3.1.1. Kisház 01. Pincéből mentés a természetes feljárón keresztül 02. Pincéből mentés az aknafedélen keresztül 03. Földszinti helyiségből a
Tűzriadó terv. Készítette: Szekuriti Blogger Elérhetőség: szekuriti@gmail.com http://szekuriti.blog.hu 2010.01.03.
Szekuriti Blog Központi Épület 1010 Budapest, Hamis cím tér 1. Iktatószám: 12/1a3/2010 Tűzriadó terv Készítette: Szekuriti Blogger Elérhetőség: szekuriti@gmail.com http://szekuriti.blog.hu 2010.01.03.
HAJDÚNÁNÁSI HIVATÁSOS TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG. Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltóparancsnokság évben Hajdúhadházon végzett munkájáról
BESZÁMOLÓ Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2017. évben Hajdúhadházon végzett munkájáról Hajdúnánás, 2018. március 07. Készítette: Péter Tamás tűzoltó százados megbízott tűzoltóparancsnok 1 BESZÁMOLÓ
Munkahelyekre vonatkozóan mentési tervet kell készíteni
Munkahelyekre vonatkozóan mentési tervet kell készíteni Vállalkozás mentési terve, címe: Tel.: Rendőrség 107 Baleset, tűzeset helyszínén a létesítmény vezető: Tűzoltóság 105 Mentők 104 Munka- és tűzbiztonsági
NÁDASDY-VÁR PINCEKLUB TŰZRIADÓ TERV 1
NÁDASDY-VÁR PINCEKLUB TŰZRIADÓ TERV 1-2010- Sárvár, 2010. szeptember 6. Tűzriadó Tervet jóváhagyom: Intézményvezető 1a módosított 30/1996 (XII.6.) BM rendelet 4. -a alapján. Tűzjelzés: 1) A helyszíntől
Fénykép melléklet Készítette: Farkas Sándor tű. alezredes.
Fénykép melléklet Készítette: Farkas Sándor tű. alezredes. Kéleshalom-Kunfehértó tűzeset kiterjedése légifelvételen (forrás: Kiskunsági Nemzeti Park) Korona égés Kéleshalom-Kunfehértó tűzeset (fotó: Pozsgai
FÜSTÖLHET! A FÜST ÖLHET! HŐ ÉS FÜSTELVEZETÉS A GYAKORLATBAN, KÜLÖNÖSEN A MEGLÉVŐ ÉPÜLETEK HIÁNYOSSÁGAIRA, SZÁMÍTÓGÉPES TŰZ- SZIMULÁCIÓVAL
FÜSTÖLHET! A FÜST ÖLHET! HŐ ÉS FÜSTELVEZETÉS A GYAKORLATBAN, KÜLÖNÖSEN A MEGLÉVŐ ÉPÜLETEK HIÁNYOSSÁGAIRA, SZÁMÍTÓGÉPES TŰZ- SZIMULÁCIÓVAL SZIKRA CSABA Okl. épületgépész mérnök, épületgépész tűzvédelmi
A tűzvédelmi osztályba sorolás és a kockázati osztályok viszonya. Decsi György Egerszegi Zsuzsanna tű. őrnagy
A tűzvédelmi osztályba sorolás és a kockázati osztályok viszonya Decsi György Egerszegi Zsuzsanna tű. őrnagy Futura - 'a jövendő' Jövő OTSZ 5.0 Jelen 28/2011 (IX.6.) OTSZ Funkció (tűzveszélyesség, tűzterhelés)
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KTI EURÓPAI ÜZLETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KTI EURÓPAI ÜZLETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT A Nyíregyházi Főiskola KTI Európai Üzleti és Kommunikációs Szakközépiskolája dolgozói és tanulói tűzvédelmi
A tűzvédelmi koncepció és a kiürítés tervezés aspektusai a kórházi kiürítési gyakorlatok tükrében
Épületek tűzvédelme a tervezéstől a beavatkozásig Tudományos konferencia A tűzvédelmi koncepció és a kiürítés tervezés aspektusai a kórházi kiürítési gyakorlatok tükrében Budapest, 2019. április 10. Gyapjas
Magyar Tűzoltó Szövetség
A beavatkozások fejlesztése Dobson Tibor tű. ddtbk., elnök A cél FŐ CÉL: A LAKOSSÁG ÉLETÉNEK ÉS ANYAGI JAVAI VÉDELMÉNEK JAVÍTÁSA Ennek érdekében: Az önkéntes tűzoltók bevonásának jogi, szervezeti és technikai
SZÉKHELY ÉPÜLETÉNEK TŰZRIADÓ TERVE
A TAN KAPUJA BUDDHISTA FŐISKOLA SZABÁLYZATAI IV. KÖTET EKR (EGYÉB SZABÁLYZATOK KÖVETELMÉNY RENDSZERE) 7-7/1. SZÁMÚ FÜGGELÉKE A TAN KAPUJA BUDDHISTA EGYHÁZ ÉS A TAN KAPUJA BUDDHISTA FŐISKOLA SZÉKHELY ÉPÜLETÉNEK
A tűzjelzéstől a kiérkezésig eltelt idő
Heizler György Időmérleg a tűzeseteknél és műszaki mentéseknél Az elmúlt 8 év (1998-25) beavatkozási időadatainak vizsgálatából megkísérelhetjük rekonstruálni a tüzek és káresetek jellegét, bonyolultságát.
TŰZVÉDELMIHASZNÁLATISZABÁLYOK
1---- Oldal: 1/5 TŰZVÉDELMIHASZNÁLATISZABÁLYOK 1. A lakóépületben tűzveszélyes tevékenységet csak alkalomszerűen és a vonatkozó előírásoknak megfelelően, a vonatkozó előírások figyelembevételével ("Engedély
A tűzoltóság tevékenysége Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
A tűzoltóság tevékenysége Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Központi Statisztikai Hivatal 213. február Tartalom Bevezetés... 2 Működési terület... 2 Tűzoltói tevékenység... 3 Sérülések, halálesetek... 6 A
HIVATÁSOS ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓSÁG B A D A C S O N Y T O M A J BESZÁMOLÓ
HIVATÁSOS ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓSÁG B A D A C S O N Y T O M A J Szám: E-48/2011. BESZÁMOLÓ a Badacsonytomaji Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság illetékességi és működési területének tűzvédelméről és a parancsnokság
1/2003. (I. 9.) BM rendelet. a tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési tevékenységének szabályairól
1/2003. (I. 9.) BM rendelet a tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési tevékenységének szabályairól A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 47. -a
TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT
TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT 1114 Budapest, Villányi út 11-13. (A Központi Tűzvédelmi Szabályzat része) Készítette: Perennius Kft. Boros Brigitta Biz. sz.: 134/182/2012 felsőszintű képz. Tartalomjegyzék 1. Általános
Adatlap azonosító Összpontszám Eredmény (fokozat) 6 85 Nincs fokozata 8 127 Ezüst fokozat 10 58 Nincs fokozata 11 40 Nincs fokozata 12 58 Nincs
Adatlap azonosító Összpontszám Eredmény (fokozat) 6 85 Nincs fokozata 8 127 Ezüst fokozat 10 58 Nincs fokozata 11 40 Nincs fokozata 12 58 Nincs fokozata 13 50 Nincs fokozata 14 91 Nincs fokozata 15 100
2. Számú melléklet. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Alumíniumipari Múzeum / Ipari Örökség Múzeuma 8000 Székesfehérvár, Zombori út 12.
2. Számú melléklet Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Alumíniumipari Múzeum / Ipari Örökség Múzeuma 8000 Székesfehérvár, Zombori út 12. Telefonszámok: Mentők: 104 Tűzoltóság: 105 Rendőrség: 107 2015.
2. A keletkezés és jelzés időpontja, a jelzés módja, az esetleges késedelmes jelzés oka:
A Szolnoki Hetényi Géza kórházban keletkezett tűzeset tűzoltási, mentési feladatainak elemzés Sóti Gábor tű. szds. Karcag HÖT Földvári István tű. szds. MKI Az utóbbi évek legnagyobb személymentését, a
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 24. SZÁMÚ MELLÉKLET
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 24. SZÁMÚ MELLÉKLET A RIASZTÓRENDSZER HASZNÁLATA, ÜZEMELTETÉSE SZABÁLYZAT 2013 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2.
Panelépületek épületgépészeti szerelőaknáinak, szellőző rendszereinek tűzvédelmei kérdései
Kfc. 2400. Dunaújváros, Vasmű út. 39. 2/208. Telefon: 25/ 400-800 Mobil: 30/ 95 63 333 E-mail: autoth@vnet.hu Panelépületek épületgépészeti szerelőaknáinak, szellőző rendszereinek tűzvédelmei kérdései
Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképző Iskolája Pápa, Erkel F. u. 39. Tűzriadó terv
Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképző Iskolája Pápa, Erkel F. u. 39. Tűzriadó terv Jogkörömnél fogva utasítom valamennyi munkavállalót, hogy ha az Acsády Ignác Szakképző Iskola bármely részéből
JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről
JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről Jelen dokumentum az ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0012 azonosító számú Szervezetfejlesztési program az Országos Egészségbiztosítási Pénztárban című projekt
Előadó Zsákai Lajos tű. alez. Hatósági osztályvezető Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
Ma Előadó Zsákai Lajos tű. alez. Hatósági osztályvezető Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Vonatkozó előírások I. 1996. évi XXXI. törvény a tűz elleni
LAKÓÉPÜLETEK KÖZLEKEDŐIVEL KAPCSOLATOS ELŐÍRÁSOK ÉRTELMEZÉSE. A közlekedők kialakítása
LAKÓÉPÜLETEK KÖZLEKEDŐIVEL KAPCSOLATOS ELŐÍRÁSOK ÉRTELMEZÉSE A közlekedők kialakítása Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban:
2012. évi beszámoló január havi
2012. évi beszámoló 2012. január havi Statisztika: Polgárőrök ledolgozott óraszám: 1739 óra 140 alkalom Rendőri szolgálati óraszám: 86 óra 9 alkalom 2012. 01. 09. 22.00-04.00 óráig OKMP 23.00 órakor bejelentés
A hivatásos és a létesítményi tűzoltók közös kárfelszámolási gyakorlatának tapasztalatai
Nagy Zsolt A hivatásos és a létesítményi tűzoltók közös kárfelszámolási gyakorlatának tapasztalatai A tűzoltóság kárfelszámolási és a mentési tevékenységének ellátásához szükséges, hogy megfelelő hangsúlyt
A TŰZOLTÁSBAN RÉSZT VEVŐ SZEMÉLYI ÁLLOMÁNY KÖTELESSÉGEI
A TŰZOLTÁSBAN RÉSZT VEVŐ SZEMÉLYI ÁLLOMÁNY KÖTELESSÉGEI Általános kötelességek A riasztott tűzoltó járműre beosztott személyi állomány a) a riasztási jel elhangzását követően vegye fel az elrendelt személyi
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 2003. január 9., csütörtök 3. szám Ára: 1820, Ft TARTALOMJEGYZÉK 1/2003. (I. 9.) BM r. A tûzoltóság tûzoltási és mûszaki mentési
Tûz a Budapest Sportcsarnokban
BALÁZS JÓZSEF Tûz a Budapest Sportcsarnokban Tízmiliárd forint felettire becsülik a Budapest Sportcsarnokot ért tûzkárt. A hatalmas pusztítás ellenére elsõ kézbõl származó sikeres tûzoltásról számolhatunk
ÉPÜLETEK ÉS ZÁRT TEREK TÜZEI, TŰZOLTÓI VONATKOZÁSAI
ÉPÜLETEK ÉS ZÁRT TEREK TÜZEI, TŰZOLTÓI VONATKOZÁSAI A műanyagok és az éghető építési anyagok elterjedésével a zárt terek tüzei egyre komolyabb kihívást jelentenek a tűzoltói beavatkozás során. Kéri Tamás
VÉSZHELYZETI ELJÁRÁSI UTASÍTÁS TŰZ ESETÉRE
Verzió: 01 Old. 1 / 7 HUNG LOG TWO Kft. VÉSZHELYZETI ELJÁRÁSI UTASÍTÁS TŰZ ESETÉRE Érvényes: 2015.01.05. Jóváhagyta: Szucsány György Ügyvezető Igazgató Verzió: 01 Old. 2 / 7 1. Vészhelyzet típusának megjelölése
Dobos Gábor KÖZÖS GYAKORLAT A MAGYAR HONVÉDSÉGGEL
Dobos Gábor KÖZÖS GYAKORLAT A MAGYAR HONVÉDSÉGGEL A tűzoltóság és a Magyar Honvédség szervezeteinek közös beavatkozása nem utópia. Elég, ha az elmúlt évek árvizeire gondolunk, ahol szervezetszerűen még
V. A Kormány tagjainak rendeletei
MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 133. szám 32491 V. A Kormány tagjainak rendeletei A belügyminiszter 39/2011. (XI. 15.) BM rendelete a tûzoltóság tûzoltási és mûszaki mentési tevékenységének általános szabályairól
Továbbképzés a hivatásos katasztrófavédelmi szervek alparancsnoki állománya részére
Továbbképzés a hivatásos katasztrófavédelmi szervek alparancsnoki állománya részére A parancsnoki/vezetői feladatok a művelet-irányítási és az ügyeleti munka kapcsán Pécel, 2013. Kormányügyelet Ügyeleti
Debrecen: középmagas lakóház tanulmány tűzmegelőzési tapasztalatai
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató H-4400 Nyíregyháza, Erdősor 5.. : 4401 Nyíregyháza, Pf.: 29. Tel: (06-42)594-609 Fax: (06-42)500-831 Pernyák Sándor Debrecen: középmagas
KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KAR
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KAR Budapest, 1054 Alkotmány u. 9-11 TŰZRIADÓ TERV A KVIK Tűzvédelmi Szabályzat melléklete 2015 TŰZRIADÓ TERV Jelen tűzriadó terv
Hatékonyság vagy biztonság? A tűzoltói beavatkozásokról
Hatékonyság vagy biztonság? A tűzoltói beavatkozásokról Dr. Pántya Péter egyetemi adjunktus Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet, Tűzvédelmi és Mentésirányítási Tanszék H-1011 Budapest,
Tűzoltási technikák műszaki és gazdasági hatékonysága összetevőinek vizsgálata Halassy Gábor*, Dr. Restás Ágoston**
Tűzoltási technikák műszaki és gazdasági hatékonysága összetevőinek vizsgálata Halassy Gábor*, Dr. Restás Ágoston** *Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Műszaki Doktori Iskola H-1011 Budapest, Hungary
A SZENT GYÖRGY-NAPI KIHAJTÁSI ÜNNEP RENDEZVÉNYRE
BIZTONSÁGI TERV A SZENT GYÖRGY-NAPI KIHAJTÁSI ÜNNEP RENDEZVÉNYRE 2016. május 13-14. Készítette: Egyedné Kertész Ivette Munkabiztonsági és tűzvédelmi szaktanácsadó Jóváhagyta: Medgyesi Gergely Árpád ügyvezető
A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓ. 42/2012. számú I N T É Z K E D É S E
BM ORSZÁGOSKATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓ 42/2012. számú I N T É Z K E D É S E A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Tűzoltás-taktikai Szakutasításáról
KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A BEAVATKOZÁS KIEMELT KÉRDÉSEI. Kuti Rajmund tűzoltó százados
Kuti Rajmund tűzoltó százados KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A terrorizmus kezelése napjaink állandó problémája. Az elmúlt években a világ több pontján bekövetkezett
Menekülési lépcsőházak, szabadlépcsők kialakítása - hő-és füstelvezetése
Menekülési lépcsőházak, szabadlépcsők kialakítása - hő-és füstelvezetése Balatonföldvár, 2018. március 22-23. Nagy Katalin- Ludor Kft. Életvédelem, mint OTSZ prioritás Hő-és füstelvezetés menekülési útvonal
Magyar Tűzoltó Szövetség
A beavatkozások fejlesztése Dobson Tibor tű. ddtbk., elnök A cél FŐ CÉL: A LAKOSSÁG ÉLETÉNEK ÉS ANYAGI JAVAI VÉDELMÉNEK JAVÍTÁSA Ennek érdekében: Az önkéntes tűzoltók bevonásának jogi, szervezeti és technikai
Társszervek együttműködési lehetőségei közúti baleseteknél, egy megtörtént esemény tapasztalatai
Molnár Robin Társszervek együttműködési lehetőségei közúti baleseteknél, egy megtörtént esemény tapasztalatai A személy és tehergépjárművek száma megsokszorozódott, a forgalom folyamatosan növekszik, az
Tűzoltó robottól a műemlék épületek tűzvédelmi koncepciójáig. Heizler György Kecskemét,
Tűzoltó robottól a műemlék épületek tűzvédelmi koncepciójáig Heizler György Kecskemét, 2019.06.28. Tűzvédelem és koncepció Tűzvédelem Építészeti (passzív, aktív) Szervezési (Szervezeti, használati) Beavatkozói
A mentő tűzvédelem rendszere
Főigazgató-helyettesi Szervezet Tű A mentő tűzvédelem rendszere Fülep Zoltán tű. alezredes Országos Tűzoltósági Fő Tűzoltósági főosztályvezető Mentő tűzvédelem A 2011. évi CXXVIII. Törvény kimondja, hogy
tűzoltó századossá His-Pugymer Orsolyát Dr. Márkus Noémit, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába
1 Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója javaslatára kinevezte tűzoltó századossá
TŰZRIADÓ TERV. BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM GAZDÁLKODÁSI KAR ZALAEGERSZEG Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a.
TŰZRIADÓ TERV BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM GAZDÁLKODÁSI KAR ZALAEGERSZEG Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a. T Ű Z R I A D Ó T E R V A létesítmény adatai: a. Megnevezése: Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási
Önkormányzati Önkéntes Tűzoltósága
1 Budakalász, Csobánka Pilisszántó, Pilisszentkereszt és Pomáz Önkormányzati Önkéntes Tűzoltósága Pomáz Fáy András u. 51. Pf. 88. 2013 Telefon: 26/325-123 Fax: 26/325-123 E-mail: tuzoltosag@tuzoltosag-pomaz.hu
Magyar joganyagok - 39/2011. (XI. 15.) BM rendelet - a tűzoltóság tűzoltási és műsza 2. oldal 4. Ahol a rendelet tűzoltásvezetőt említ, ott műszaki me
Magyar joganyagok - 39/2011. (XI. 15.) BM rendelet - a tűzoltóság tűzoltási és műsza 1. oldal 39/2011. (XI. 15.) BM rendelet a tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési tevékenységének általános szabályairól
Kecskeméti Kórház Létesítése és Használatbavétele 2008-2014. Tűzvédelmi szempontok
Kecskeméti Kórház Létesítése és Használatbavétele 2008-2014 Tűzvédelmi szempontok -10 hektáros terület, melyet 1980-ban vettek használatba. - az első emeleten minden épület össze van kötve zárt folyosókkal
VÉSZHELYZETI KIÜRÍTÉSI FORGATÓKÖNYV (MENTÉSI TERV)
HLT+0.1-01 Verzió: 01 Old. 1 / 9 HUNG LOG TWO Kft. VÉSZHELYZETI KIÜRÍTÉSI FORGATÓKÖNYV (MENTÉSI TERV) Érvényes: 2015.01.05 Jóváhagyta: Szucsány György Ügyvezető Igazgató HLT+0.1-01 Verzió: 01 Old. 2 /
TARTALOMJEGYZÉK. (részletezés) E-1 Jogszabályismeret: A tűzoltás irányítása és szervezete; A tűzoltás irányítását végzők kötelességei
TARTALOMJEGYZÉK (részletezés) II. Tűzoltás taktikai alapismeretek E-1 Jogszabályismeret: A tűzoltás irányítása és szervezete; A tűzoltás irányítását végzők kötelességei E-2 Jogszabályismeret: A tűzoltásban
./2011. (.) BM rendelet a tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési tevékenységének általános szabályairól. I. Fejezet. Általános rendelkezések
Melléklet a BM/9457/2011. számú előterjesztéshez./2011. (.) BM rendelet a tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési tevékenységének általános szabályairól A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és
TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT
TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT Tűzriadó terv Akvárium Klub 1051 Budapest, Erzsébet tér. (Gamma Trade Kft) IV. rész TŰZRIADÓ TERV Tűzészlelés: A tűz személyes érzékeléssel észlelhető a füst, a hő, vagy fényhatás
Újpalotai 16. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet 1156 Budapest Páskomliget u. 2-10. Tűzvédelmi Szabályzat
Újpalotai 16. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet 1156 Budapest Páskomliget u. 2-10. Tűzvédelmi Szabályzat Tűzvédelmi Szabályzat hatályba lép Budapest, 2016. március 31. napján 1 Bevezetés TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT
Példák magyarázattal (lakóépületre vonatkoztatva)
LAKÁSSZÖVETKEZETEK ÉS TÁRSASHÁZAK ÉRDEKKÉPVISELETI SZAKMAI SZÖVETSÉGE Tárgy: Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) lakóépületek közlekedőivel kapcsolatos előírások értelmezése. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról
TÁJÉKOZTATÓ. a Dél-pesti Tűzoltási és Mentési Parancsnokság Kispesti Tűzőrségének 2010. évi munkájáról KISPEST. 2011. március 29.
FŐVÁROSI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG 1081 Budapest, Dologház u. 1-3. 1443 Bp., Pf. 154. / 459-2300 info@tuzoltosagbp.hu / www.tuzoltosagbp.hu Dél-pesti Tűzoltási Mentési Parancsnokság 1201Budapest, Vörösmarty
Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség. Jásziványi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2013. évi szakmai értékelése
Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szám: 95-6/2014/GYKK Jásziványi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2013. évi szakmai értékelése A Jásziványi ÖTE II-es típusú együttműködési megállapodást kötött a Gyöngyösi
Beledi tetőtűz. Asztalos műhely égett Edvén
2009 év eseményei Beledi tetőtűz 2009. január 8-án jelzés érkezett Beledről Rába sor 32 ből hogy az Ikerháznak a tető tere ég. A tűzoltók nagy erővel vonultak a helyszínre a kapuvári egységeke 3 kocsival,
Lengyel zarándokokat szállító autóbusz szenvedett súlyos balesetet. Az 50 fő mentése komoly szakmai és szervező munkát jelentett a közreműködőknek.
Németh Szabolcs Busz baleset Beleden. Lengyel zarándokokat szállító autóbusz szenvedett súlyos balesetet. Az 50 fő mentése komoly szakmai és szervező munkát jelentett a közreműködőknek. A jelzés és annak
Bérczi László, Ecseti Balázs A beavatkozás biztonságának feltételei az M3-as metró területén
Bérczi László, Ecseti Balázs A beavatkozás biztonságának feltételei az M3-as metró területén A 2011. április 19-én az észak-déli metróvonal Árpád híd Forgách utca közötti szakaszán történt tűzeset, a metró
MHK adatbázis Jogszabály szöveg. 1/2003. (I. 9.) BM rendelet 2003. február 8. - Lekérdezés ideje: 2006. március 27.
MHK adatbázis Jogszabály szöveg 1/2003. (I. 9.) BM rendelet 2003. február 8. - Lekérdezés ideje: 2006. március 27. (C)1992-2001. Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. 1/2003. (I. 9.) BM rendelet atűzoltóság
BM OKF és a Magyar Tűzoltó Szövetség közös vezetői értekezlete Budapest, 2015. február 09.
Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség BM OKF és a Magyar Tűzoltó Szövetség közös vezetői értekezlete Budapest, 2015. február 09. Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos
TŰZRIADÓ, KIÜRÍTÉSI ÉS BOMBARIADÓ TERV
8.a. számú melléklet Nyíregyház SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gyula u. 32. sz. TŰZRIADÓ, KIÜRÍTÉSI
Debrecen Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2014. évi beszámolója
Szám: 35980/1719/2015./ált. Debrecen Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2014. évi beszámolója 1 I. AZ ÉRTÉKELT IDŐSZAK CÉLKITŰZÉSEI, VEZETŐI TEVÉKENYSÉG: Az elmúlt évben a jóváhagyott terveink szerint, továbbra
Sport tömegrendezvény helyszínek az Országos Tűzvédelmi Szabályzat tükrében.. Gyenge Koppány Fire Safety Events Kft
Sport tömegrendezvény helyszínek az Országos Tűzvédelmi Szabályzat tükrében. Gyenge Koppány Fire Safety Events Kft Bemutatkozás Gyenge Koppány Fire Safety Events Kft cégvezető Tömegrendezvények, sport
TŰZOLTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
TŰZOLTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 51 861 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Tűzoltó 3. 3.1
Vizsga tétel felkészítési anyag
Vizsga tétel felkészítési anyag Biztonságszervező alapfeladatok, tűzvédelem gyakorlati tételsora! Tűzvédelmi és tűzoltó berendezések, illetve eszközök alkalmazása Hozzárendelt vizsgatevékenység: gyakorlati
T Ű Z V É D E L M I H A S Z N Á L A T I S Z A B Á L Y O K
Budapest XVIII.-ker. Lakatos úti 2. sz. Lakásszövetkezet 1184 Budapest, Lakatos út 32. Tel.: +36 1 295 12 77 vezetoseg2szlakszov@digikabel.hu www.lakatosszovetkezet.hu. T Ű Z V É D E L M I H A S Z N Á
TŰZVÉDELEM. Győr Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium
TŰZVÉDELEM Győr Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium 2014. december 5.-én kiadásra került az új 54/2014 BM rendelet, az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat. A jogszabály
Amit az Óbudai Egyetemen tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók!
Amit az Óbudai Egyetemen tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók! Az Óbudai Egyetem tűzvédelmi szabályzatának megalkotásakor az egyik alapvető szándék az volt, hogy az egyetemet hozzásegítse a hatékony
FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. FEBRUÁR 23-I ÜLÉSÉRE
E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. FEBRUÁR 23-I ÜLÉSÉRE 7. IKTATÓSZÁM: 2-2/2012. MELLÉKLET: 4 DB TÁRGY: Tájékoztató a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2011. évi tevékenységérıl ELİTERJESZTİ:
Tűzvédelem. A biztonságtudomány integrált és komplex összetevői
Tűzvédelem A biztonságtudomány (safety culture) az angolszász országokban már elterjedt fogalom és követelmény, amely szerint minden érintett személy figyelemmel kíséri, elemzi, feltárja a veszélyeztető
Beszámoló. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség tevékenységéről
Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Szent-Királyi László tűzoltó alezredes Beszámoló a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség
Tűzvédelmi Szabályzat
Neszmély Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tűzvédelmi Szabályzat 2011. december 20. Elfogadásra került a /2011. (XII. 19.) Kt. sz. határozattal HATÁLYBALÉPÉS SZABÁLYAI A tűz elleni védekezésről,
Biztonsági és tűzriadó terv
Deák Ferenc Gimnázium Szeged, József A. sgt. 118-120. sz. Biztonsági és tűzriadó terv I.) Létesítmény alapadatai: 1./ Az intézmény neve, képviseletére jogosult neve, telefonszáma: Deák Ferenc Gimnázium,
Tűzvédelmi konferencia
"Készítsünk Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyvet" Tűzvédelmi konferencia Balatonföldvár, 2015. február 4-5. "Készítsünk Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyvet" a bajai, Szent Rókus Kórház
TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT
1 TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT E L Ő S Z Ó A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény, valamint a tűzvédelmi szabályzat készítéséről szóló 30/1996. (XII.6.)
Tűzvédelmi ismeretek 2013. OMKT
Tűzvédelmi ismeretek 2013. OMKT Tűzvédelem Tűzmegelőzés Tűzoltás Tűzvizsgálat Az égés feltétele Oxigén Gyulladási hőmérséklet Éghető anyag Az oxigén szerepe az égésben A levegő oxigéntartalma 21 % 21-18
pinter.ferenc@t-online.hu www.gyorituzoltosag.hu
Köszöntök mindenkit! Pintér Ferenc alezredes vagyok a Győri Tűzoltóság parancsnokhelyettese E-mail címem: pinter.ferenc@t-online.hu Internet címünk www.gyorituzoltosag.hu A beavatkozás veszélyei tűzesetek,
Melléklet az 1/2003. (I. 9.) BM rendelethez
A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 1/2003. (I. 9.) BM rendelet a tőzoltóság tőzoltási és mőszaki mentési tevékenységének szabályairól A tőz elleni védekezésrıl, a mőszaki mentésrıl és
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA TŰZRIADÓ TERV KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KAR. A KVIK tűzvédelmi szabályzat melléklete
KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KAR Budapest, 1055 Markó utca 29-31. A KVIK tűzvédelmi szabályzat melléklete 2015 A LÉTESÍTMÉNY LEÍRÁSA Az iskolának épült ( 1875-ben Kaltenberger Ferenc tervei
Katasztrófaveszély felderítés 2. Szakfelderítési feladatok
Körmendy Norbert mk. pv. alezredes, doktorandusz; Dr. Földi László mk. őrnagy, egy. tanársegéd Katasztrófaveszély felderítés 2. Szakfelderítési feladatok A szakfelderítés a felderítés speciális területe,
OKTATÁSI TEMATIKA. Tűzvédelmi oktatási anyag tanulók részére
OKTATÁSI TEMATIKA Tűzvédelmi oktatási anyag tanulók részére 2 Égéselmélet Az égés feltétele - éghető anyag, - megfelelő hőmérséklet (gyújtó forrás), - oxigén (ami az égést táplálja) egy térben és időben