MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2016. JANUÁR )
|
|
- Sándor Varga
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2016. JANUÁR ) ÉLELMISZER-HIGIÉNIA ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI IGAZGATÁS évi 42. füzet
2 ELŐSZÓ Kedves Kolleganők és Kollegák! Az MTA Állatorvos-tudományi Bizottsága és a SzIE Állatorvos-tudományi Doktori Iskolája január között tartja a legújabb kutatási eredményeink bemutatására szolgáló Akadémiai Beszámolók üléssorozatot, amelyre idén 42. alkalommal kerül sor a SzIE Állatorvos-tudományi Karán. Az előző évek gyakorlatának megfelelően a beszámolókon PhD-hallgatók és a kiemelkedő munkát végző TDK-hallgatók szereplését külön is szorgalmazzuk, és reméljük, hogy a rendezvény jó alkalmat nyújt a különböző tudományos-szakmai műhelyeket és korosztályokat képviselő, egymás munkája iránt érdeklődő szakemberek találkozásának. Az előadások összefoglalóit szekciófüzetekbe csoportosítva elektronikus úton adjuk közre. A beszámoló füzetek anyaga az MTA ATK Állatorvos-tudományi Intézet honlapján ( / MTA Állatorvos-tudományi Bizottság) megtalálható. Az előadások és azt követő megvitatás időtartama legfeljebb: perc. Kérjük, hogy a megadott időtartamot senki ne lépje túl. Az előző évek gyakorlatának megfelelően, nem az előadások számára, hanem azok szakmai-tudományos értékére helyezzük a súlyt. Aki azonos témán belül jelentett be 2 vagy több előadást, kérjük, próbálja meg ezeket összevonni. A résztvevőket, különösen a bizottsági tagokat és az üléselnököket arra kérjük, hogy kérdéseikkel, megjegyzéseikkel, javaslataikkal, segítsék az előadottak részletesebb megismerését, értékelését és a beszámoló szakmai műhelyek további munkáját. A tudományos előrehaladást a fiatalok tudományos fórumokhoz való szoktatását a vita éppúgy szolgálja, mint maga az előadás. Az egyes szekciók titkárait arra is kérjük, hogy a szekcióülésről február végéig készítsenek és juttassanak el az Állatorvos-tudományi Bizottsághoz (akademia@vmri.hu) egy-egy rövid, közérthető formában megírt, a szekció elnökkel (elnökökkel) egyeztetett tájékoztatót (a Magyar Állatorvosok Lapjában való közlés céljából), amely tartalmazza nem csak az előadások, hanem a vita legfontosabb megállapításait is. Kérjük az intézetek vezetőit, hogy az elektronikus úton megküldött anyagot továbbítsák munkatársaik és érdeklődő nyugdíjasaik számára is. Kérjük, továbbá, hogy tegyék lehetővé munkatársaik részvételét az üléseken. Előre is köszönjük a szekció elnökök, a titkárok, a bizottsági tagok és valamennyi előadó munkáját. Kívánunk mindenkinek eredményes és hasznos tanácskozást. Gálfi Péter Sótonyi Péter Vörös Károly Magyar Tibor MTA ÁTB elnöke Dékán, TDK elnök ÁODI elnöke MTA ÁTB titkára
3 MTA Állatorvos-tudományi Bizottság és SZIE-ÁOTK DI akadémiai beszámolóinak PROGRAMJA és szekcióbizottságai (2016. január ) A szekció megnevezése Élettan és biokémia Patológia Gyógyszertan és toxikológia Morfológia Állategészségügyi Igazgatás Állathigiénia Állattenyésztés Genetika Takarmányozástan Bakteriológia A szekcióülés ideje I. 25. hétfő I. 25. hétfő, I. 25. hétfő I. 26. kedd, A szekcióülés helye Élettan tanterem Szülészeti tanterem Társelnökök Titkár Bizottsági tagok Jakab Csaba Jerzsele Ákos Petrilla Janka Bartha Tibor Frenyó V. László Csikó György Sótonyi Péter Laczay Péter Ózsvári László Belgyógyászat tanterem Kovács Melinda Könyves László Szabó József Élettan tanterem Nagy Béla Fodor László Magyar Tibor Erdősi Orsolya Bersényi András Jánosi Szilárd Halasy Katalin Kutas Ferenc Rácz Bence Neogrády Zsuzsanna Sályi Gábor Zsarnovszky Attila Dán Ádám Jóźwiak Ákos Kovács Sándor Lehel József, Szita Géza Brydl Endre Cseh Sándor Fekete Sándor Gáspárdy András Jakab László Rafai Pál, Zöldág László Hajtós István Bernáth Sándor Gyuranecz Miklós Makrai László Tenk Miklós, Tóth István Virológia Immunológia Bakonyi Tamás Harrach Balázs Tuboly Tamás Pálfi Vilmos Benkő Mária Dán Ádám, Hornyák Ákos Pénzes Zoltán Rusvai Miklós, Soós Tibor Parazitológia Állattan Halkórtan Klinikumok I. 27. szerda I. 28. csütörtök Élettan tanterem Baska Ferenc Farkas Róbert Hornung Erzsébet Belgyógyászat tanterem Bodó Gábor Cseh Sándor Németh Tibor Vörös Károly Eszterbauer Edit Sréter Tamás Bakos Zoltán Pápa Kinga Szelényi Zoltán Békési László, Csaba György Hornok Sándor, Kassai Tibor Molnár Kálmán Majoros Gábor Varga István Biksi Imre Csébi Péter Gál János Vajdovich Péter
4 TARTALOMJEGYZÉK 1. ÉLŐ KAGYLÓK ÉS HALÁSZATI TERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI SZENNYEZETTSÉGÉNEK VIZSGÁLATA REDOX-POTENCIÁL MÉRÉSEN ALAPULÓ GYORS MÓDSZERREL Szili Zsuzsanna, Erdősi Orsolya, Szakmár Katalin 2. TENGER GYÜMÖLCSEI NEHÉZFÉM-SZENNYEZETTSÉGÉNEK ÉLELMISZER- BIZTONSÁGI MEGÍTÉLÉSE Dankó Dávid, Lehel József, Laczay Péter, Bartha András 3. ERITIT MIKROBA- SZAPORODÁS GÁTLÓ HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA REDOX- POTENCIÁL MÉRÉSEN ALAPULÓ GYORS MÓDSZERREL Szili Zsuzsanna, Erdősi Orsolya, Szakmár Katalin 4. A FORRALÁS HATÁSA KÜLÖNBÖZŐ ANTIBIOTIKUM MARADÉKANYAGOK GÁTLÓ HATÁSÁRA László Noémi, Szakmár Katalin 5. ANTIBIOTIKUM MARADÉKANYAGOK BOMLÁSÁNAK MEGHATÁROZÁSA FORRALÁS UTÁN NYERS TEJBEN László Noémi, Lányi Katalin, Szita Mónika 6. KÖRNYEZETSZENNYEZŐ NEHÉZFÉMEK ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI VONATKOZÁSAI ŐZEKBEN Zwillinger Dóra, Lehel József, Laczay Péter, Bartha András
5 SZIE Állatorvos-tudományi Kar, i Tanszék ÉLŐ KAGYLÓK ÉS HALÁSZATI TERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI SZENNYEZETTSÉGÉNEK VIZSGÁLATA REDOX-POTENCIÁL MÉRÉSEN ALAPULÓ GYORS MÓDSZERREL Szili Zsuzsanna, Erdősi Orsolya, Szakmár Katalin Az utóbbi években a fogyasztói szokások változásával hazánkban is egyre nagyobb jelentőséggel bír a tengeri élőlények (kagyló, rák, polip, tintahal stb.) fogyasztása. Ezek az élelmiszerek a világ számos országából érkeznek hazánkba, a termelési területük esetleges mikrobiológiai szennyezettsége miatt potenciális veszélyt jelenthetnek a fogyasztókra. Az WHO éves jelentései alapján számos megbetegedés fordul elő az élő kagylók és halászati termékek fogyasztását követően, valamint az EFSA éves beszámolói alapján is megállapítható ezen élelmiszerek mikrobiológiai szennyeződésének növekedése és ezzel együtt az általa okozott megbetegedések jelentősége is. Vizsgálataink során kereskedelemben vásárolt kagylók és halászati termékek mikrobiológiai vizsgálatát végeztük el reprezentatív számú minta alapján redoxpotenciál mérésen alapuló módszerrel, real-time PCR vizsgálattal megerősítve. A vizsgált baktériumok a következők voltak: Vibrio spp., Listeria monocytogenes, Campylobacter spp., Salmonella spp., E. coli. A minták mikrobiológiai szennyezettsége alacsony volt; azokban Vibrio spp. fordult elő a legnagyobb arányban, ezt követte az E. coli, ugyanakkor egyéb mikrobiológiai szennyezettség nem volt mérhető. 1
6 SzIE Állatorvos-tudományi Kar, i Tanszék 1 SzIE Állatorvos-tudományi Kar, Állathigiéniai, Állomány-egészségtani és Állatorvosi etológiai Tanszék 2 TENGER GYÜMÖLCSEI NEHÉZFÉM-SZENNYEZETTSÉGÉNEK ÉLELMISZER- BIZTONSÁGI MEGÍTÉLÉSE Dankó Dávid 1, Lehel József 1, Laczay Péter 1, Bartha András 2 Napjainkban a fémek környezetszennyező hatása, illetve kumulációs tulajdonságuk miatt, a táplálékláncban való feldúsulásuk igen fontos szempont az egészségvédelem szempontjából. A különböző fémek, nehézfémek a környezetben természetes összetevőkként is előfordulnak, azonban az állati eredetű élelmiszerekbe, illetve a humán fogyasztó szervezetébe elsősorban antropogén tevékenység (pl. ipari és mezőgazdasági tevékenység) hatására kerülhetnek. Fogyasztói körökben a tengeri halak és puhatestű szervezetek kiváló dietetikai tulajdonságai, kedvezőbb és egészségesebb összetétele miatt egyre keresettebb. Ugyanakkor megfontolandó, hogy az átlagon felüli mennyiségű tengeri étel fogyasztása miatt az ehető szöveteikben előforduló nehézfémek felhalmozódása jelent-e élelmiszer-toxikológiai kockázatot. A kagyló-, osztriga- és tintahalmintákat 20 héten át, hetente gyűjtöttük március és július között közvetlenül egy fogyasztói piacról. A tenger gyümölcsei Dániából, Olaszországból (kagyló), Franciaországból (osztriga) és Argentínából (tintahal) származtak. Összesen 42 kagylót, beleértve fekete kagyló (Mytilus galloprovincialis), kék kagyló (Mytilus edule), vénuszkagyló (Venerupis philippinarum) és amanda kagyló (Glycymeris glycymeris), 34 osztrigát (Crassotrea gigas, Crassotrea angulata) és 38 tintahalat (Loligo vulgaris) vizsgáltunk nehézfém tartalmukra vonatkozóan. A minta-előkészítést követően az állatok nehézfémtartalmát ICP-OES módszerrel határoztuk meg. Az eredményeket statisztikailag egyutas ANOVA teszttel elemeztük. A nehézfémek átlagértékei a rendeletileg előírt maximálisan megengedhető szintek alatt volt a hatályos rendelkezések alapján. Azonban az arzén mennyisége szignifikánsan magasabb volt (p<0,001) a kagylókban (3,01±1,46 mg/kg nedves tömeg) az osztrigákhoz (2,88±1,12 mg/kg nedves tömeg) és a tintahalakhoz (1,28±0,52 mg/kg nedves tömeg) viszonyítva. A higany koncentrációja a kimutatási határ alatt volt (0,5 mg/kg) valamennyi mintában, és statisztikai különbséget nem tapasztaltunk (p=0,351) a kadmium esetében egyik vizsgált fajban sem. Az arzén (szerves és szervetlen) ideiglenes tolerálható heti felvétel értéke (PTWI) 2-4,7-szer magasabb volt, mint az előírt szint (15 g/kg). Azonban ez a fém nem jelent veszélyt a fogyasztó számára, mert az arzén legnagyobb hányada kevésbé mérgező szerves formában található ezekben a fajokban. Az átlag értékek alapján a kadmium ideiglenes elviselhető havi mennyisége (25 g/kg) 1,04-szer magasabb volt az osztrigákban (26,1 g/kg), és 1,12-szer nagyobb a tintahalakban (28 g/kg). Az ólom PTWI értéke az elfogadható szint alatt volt (25 g/kg) valamennyi vizsgált mintában az átlagos koncentrációk alapján. Azonban az egyedi adatokat alapul véve a minták 2,6-4,8%-a a javasolt PTWI felett volt. Eredményeink alapján a tenger gyümölcsei minták nehézfém-tartalma közegészségügyileg nem kifogásolható, de az osztriga és a tintahal tartós fogyasztása hozzájárulhat a fogyasztó kadmium-terheléséhez. 2
7 SZIE Állatorvos-tudományi Kar, i Tanszék ERITIT MIKROBA- SZAPORODÁS GÁTLÓ HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA REDOX- POTENCIÁL MÉRÉSEN ALAPULÓ GYORS MÓDSZERREL Szili Zsuzsanna, Erdősi Orsolya, Szakmár Katalin Az utóbbi években a figyelem a mesterséges édesítőszerek mellett egyre inkább a természetes cukorhelyettesítő anyagok, általában egyes növényekben természetes körülmények között is képződő cukoralkoholok felé fordult. Ilyen anyagok pl. az eritrit és a xilit. Sok adat jelent már meg az irodalomban arra vonatkozóan, hogy ezek az anyagok gátolják pl. a fogszuvasodást. Ez a hatás elsősorban azon alapul, hogy mivel nem szénhidrátok, nem nyújtanak táptalajt a mikrobáknak, de felmerült az a lehetőség is, hogy ezen túlmenően rendelkezhetnek mikrobiológiai szaporodásgátló hatással is. Kísérleteink során az eritrit szaporodásgátló hatását vizsgáltuk néhány élelmiszeripari szempontból fontos mikroba esetében. Ezek a mikrobák: Listeria monocytogenes, Staphylococcus aureus, Salmonella Typhimurium és Escherichia coli. Vizsgálataink során az eritrit koncentráció mellett a hőmérséklet változásának hatását is vizsgáltuk a felsorolt mikrobák szaporodására. Valamennyi mikroba esetében modelleztük a hőmérséklet- és eritrit konventráció változásának együttes hatását. Azt tapasztaltuk, hogy minden mikroba esetében lineáris összefüggés állapítható meg a detektációs idő logaritmusa (mint a szaporodási sebesség mértéke), valamint a hőmérséklet és az eritrit koncentráció között, az alábbiak szerint: Staphylococcus aureus Escherichia coli Listeria monocytogenes SalmonellaTyphimurium lgttd = 2, ,0124 [C % ]- 0,0464 T [ C] lgttd = 1, ,0144 [C % ]- 0,0449 T [ C] lgttd = 2, ,0150 [C % ]- 0,0368 T [ C] lgttd = 1, ,0210 [C % ]- 0,0393 T [ C] 3
8 SzIE Állatorvos-tudományi Kar, i Tanszék A FORRALÁS HATÁSA KÜLÖNBÖZŐ ANTIBIOTIKUM MARADÉKANYAGOK GÁTLÓ HATÁSÁRA László Noémi, Szakmár Katalin A tejtermékek előállítása során jelentős gazdasági veszteséget okozhatnak a tejipari starterkultúrák szaporodásának gátlásával a tejben megjelenő gyógyszer-maradékanyagok, melyek az állatok kezelését követően a megfelelő élelmezés-egészségügyi várakozási idő be nem tartása esetén kerülhetnek a nyers tejbe. A különböző maradékanyagok közegészségügyi jelentősége az esetleges allergizáló hatásukban, valamint a bélflórára kifejtett káros hatásukban nyilvánulhat meg. Vizsgálataink célja volt a háztartásokban alkalmazott forralás különböző gyógyszerhatóanyagok bomlására gyakorolt hatásának vizsgálata a reziduumok gátló hatásának vizsgálatán keresztül, mikrobiológiai módszerrel. Kereskedelmi forgalomban kapható UHT tejet spike-oltunk több különböző, állatgyógyászatban használt antibiotikum hatóanyaggal, majd a forralással hőkezelt tejmintákban visszamaradó reziduumok gátló hatását a tejipari starterkultúrákra a redoxpotenciál változásának mérésén alapuló gyors mikrobiológiai módszerrel vizsgáltuk. A tejipari starter kultúrák közül a joghurtgyártásban használt mikrobák, a Lactobacillus bulgaricus, illetve a Streptococcus thermophilus szaporodására (a tej alvadási idejére) gyakorolt hatást vizsgáltuk, amelyet a detektációs idő változásával jellemzünk. Meghatároztuk az antibiotikum koncentráció változásának hatását a joghurt mikroflóra szaporodására a hőkezelt tejmintákban a különböző antibiotikumok esetében. Megállapítottuk, hogy a reziduumok jelenléte a hatóanyag tulajdonságaitól függően növeli a tej alvadási idejét. A háztartásokban alkalmazott hőkezelési eljárás, a forralás hatására a tejben lévő reziduumok gátló hatása a tejipari starterkultúrákra jól meghatározható az egyes antimikrobiális hatóanyagok esetében. 4
9 SzIE Állatorvos-tudományi Kar, i Tanszék 1 ANTIBIOTIKUM MARADÉKANYAGOK BOMLÁSÁNAK MEGHATÁROZÁSA FORRALÁS UTÁN NYERS TEJBEN László Noémi 1, Lányi Katalin 1, Szita Mónika 1 A fogyasztói figyelem az elmúlt években egyre inkább a jó minőségű, kis mennyiségben előállított tej és tejtermékek felé fordult. A kistermelők által megtermelt alapanyagok és azokból előállított termékek könnyen hozzáférhetők a fogyasztók számára. A piacokon, vásárokon értékesített nyers tejet a fogyasztónak otthonában valamilyen hőkezelésnek kell alávetnie, hogy a mikrobiológiai kockázat csökkenjen. A nyers tej azonban tartalmazhat egyéb, a fogyasztóra nézve egészségkárosító hatású anyagokat, többek között antimikrobiális készítmények maradékanyagait is. Vizsgálataink célja volt a különböző antibiotikum hatóanyagok nyers tejben előforduló maradékanyagainak bomlásának meghatározása a háztartásban alkalmazott hőkezelés, a forralás után. Kereskedelmi forgalomban kapható nyers tehéntejbe különböző koncentrációban juttatunk állatorvosi gyakorlatban alkalmazott antimikrobiális hatóanyagokat. Különböző ideig tartó forralás után HPLC/MS/MS módszerrel vizsgáltuk a maradékanyagok bomlásának mértékét. A vizsgálatoknak köszönhetően meghatároztuk az egyes antibiotikum maradékanyagok bomlásának mértékét. Megállapítottuk, hogy a vizsgált anyagok eltérő mértékben bomlottak a forralás hőmérsékletén a forralás időtartamától függően. A háztartásokban alkalmazott hőkezelési eljárás, a forralás hatására a tejben lévő antibiotikum reziduumok eltérő mértékben bomlanak. Az antibiotikumok hőbomlási tulajdonságai jelentősen eltérnek egymástól, de minden hatóanyagnál elmondható, hogy minél hosszabb a forralás időtartama, annál nagyobb a bomlás mértéke. 5
10 SzIE Állatorvos-tudományi Kar, i Tanszék 1 SzIE Állatorvos-tudományi Kar, Állathigiéniai, Állomány-egészségtani és Állatorvosi etológiai Tanszék 2 KÖRNYEZETSZENNYEZŐ NEHÉZFÉMEK ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI VONATKOZÁSAI ŐZEKBEN Zwillinger Dóra 1, Lehel József 1, Laczay Péter 1, Bartha András 2 Napjainkban a fémek környezetszennyező hatása, illetve kumulációs tulajdonságuk miatt, a táplálékláncban való feldúsulásuk igen fontos szempont az egészségvédelem szempontjából. A különböző fémek, nehézfémek a környezetben természetes összetevőkként is előfordulnak, azonban az állati eredetű élelmiszerekbe, illetve a humán fogyasztó szervezetébe elsősorban antropogén tevékenység (pl. ipari és mezőgazdasági tevékenység) hatására kerülhetnek. Fogyasztói körökben a vadhús jobb dietetikai tulajdonságai, kedvezőbb és egészségesebb összetétele miatt egyre keresettebb. Ugyanakkor megfontolandó, hogy az átlagon felüli mennyiségű vadhús fogyasztása miatt a vadhúsban előforduló nehézfémek felhalmozódása jelent-e élelmiszer-toxikológiai kockázatot. A környezetszennyező nehézfémek kimutatását az Ecseri vadászterület őzeiből végeztük. Az izom-, máj-, vese- és zsírmintákat ivaronként tíz-tíz egészséges egyedből gyűjtöttük, őzbakokból április 15.-szeptember 30. között, az őzsutákból pedig október február utolsó napja között. A minták arzén-, higany-, kadmium- és ólomtartalmának meghatározását induktív csatolású plazma optikai emissziós spektrometriai módszerrel (ICP- OES) végeztük. A statisztikai értékeléshez több utas ANOVA, Fisher-féle egzakt és kétmintás t-próbát használtunk (R statisztikai program, verzió). A bakok és a suták valamennyi mintájában (izom, máj, vese, zsír) az arzén és a higany mennyisége a kimutatási határérték alatt volt (<0,5 mg/kg). A kadmium szignifikánsan nagyobb mennyiségben volt kimutatható a vesében (1,03±0,52 mg/kg; p<0,001), a májban (0,13±0,04 mg/kg; p=0,0031) és a zsírszövetben (0,06±0,01 mg/kg; p=0,0031) bakok esetében, mint a sutákban (vese: 0,25±0,20 mg/kg; 0,06±0,01 mg/kg; zsír: <0,05 mg/kg). Az ivari különbség hátterében a bakok magasabb életkora (átlag: 4,7 év) állhat. A mért értékek meghaladták a hatóságilag engedélyezett szinteket a bakok vese- (1,00 mg/kg) és izommintáiban (0,05 mg/kg). Az ólom koncentrációja a májban (bak: 1,10±2,24 mg/kg; suta: 2,24±3,92) és az izomban (bak: 0,59±0,20 mg/kg; suta: 33,78±96,49) meghaladta a rendeletileg előírt maximálisan megengedhető szinteket (máj: 0,50 mg/kg; izom: 0,10 mg/kg). A vesében mért mennyisége csak a sutáknál (0,74±0,23 mg/kg) volt a határérték felett (0,50 mg/kg). Statisztikailag igazolhatóan a suták szerveiben és szöveteiben az ólom szignifikánsan magasabb koncentrációban volt jelen (p <0,05), mint bakoknál. Adataink alapján a vizsgált őzek szerveinek és szöveteinek fogyasztása a határérték feletti ólom- és kadmiumtartalom miatt élelmiszer-biztonsági szempontból kifogásolható, illetve kockázatot jelent a fogyasztó számára. 6
MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2015. JANUÁR 26-29.)
MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2015. JANUÁR 26-29.) ÉLELMISZERHIGIÉNIA ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI IGAZGATÁS 2014. évi 41. füzet ELŐSZÓ Kedves
MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2016. JANUÁR 25-28.)
MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2016. JANUÁR 25-28.) ÁLLATHIGIÉNIA ÁLLATTENYÉSZTÉS GENETIKA TAKARMÁNYOZÁSTAN 2015. évi 42. füzet ELŐSZÓ
MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA. AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2014. jan. 27-30)
MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2014. jan. 27-30) ÉLELMISZERBIZTONSÁG ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI IGAZGATÁS (2014. január 27, Továbbképzés előadóterem,
MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA. AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2012. jan. 16-19) ÉLELMISZER-HIGIÉNIA
MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2012. jan. 16-19) ÉLELMISZER-HIGIÉNIA 2011. évi 38. füzet ELŐSZÓ Kedves Kolleganők és Kollegák! Budapest,
Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1533/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1533/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság Veszprémi
MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA. AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2013. jan. 28-31) Élelmiszer-higiénia
MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2013. jan. 28-31) Élelmiszer-higiénia Állat-egészségügyi Igazgatás 2012. évi 39. füzet 1 ELŐSZÓ Kedves
Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról
Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról Az Állatorvostudományi Egyetem ebben az évben is részt vett a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A részvétel részben támogatásból
TERMÉKMINŐSÍTÉS ÉS TERMÉKHIGIÉNIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010
TERMÉKMINŐSÍTÉS ÉS TERMÉKHIGIÉNIA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Gyakorlat áttekintése Tej és tejtermékek előállításának jó higiéniai gyakorlata Vonatkozó jogszabályok
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (6) a NAH /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (6) a NAH-1-1533/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Élelmiszerlánc-biztonsági Centrum Nonprofit Kft. 4 Veszprémi Regionális Élelmiszerlánc-mikrobiológiai
AZ ŐZHÚS ZSÍRSAVÖSSZETÉTELÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi kar Egzotikusállat és Vadegészségügyi Tanszék AZ ŐZHÚS ZSÍRSAVÖSSZETÉTELÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE Dr. Marosán Miklós és Dr. Tóth Tamás Budapest 2015. 03.
a NAT /2007 számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület BÕVÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1261/2007 számú akkreditált státuszhoz M.A.H. FOOD-CONTROLL Termelõ, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai vizsgáló laboratóriuma
A Szent István Egyetemen az alábbi Karokon folyik az oktatás. Állatorvos-tudományi Kar 1078 Budapest, István utca 2.
A Szent István Egyetemen az alábbi Karokon folyik az oktatás Állatorvos-tudományi Kar 1078 Budapest, István utca 2. Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar 5540 Szarvas, Szabadság u. 4. Jászberényi Campusz
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(2)
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(2) a NAT-1-1210/2007 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Gyõr-Moson-Sopron Megyei Mezõgazdasági Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági
a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1210/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Gyõr-Moson-Sopron Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi
MAGYARORSZÁGI KERESKEDELMI FORGALOMBAN KAPHATÓ TEJIPARI TERMÉKEK HIGIÉNIAI MINŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA
MAGYARORSZÁGI KERESKEDELMI FORGALOMBAN KAPHATÓ TEJIPARI TERMÉKEK HIGIÉNIAI MINŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA VARGA L. MAJERCSIK D. Nyugat-magyarországi Egyetem, Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kar, Élelmiszer-tudományi
Tejsavbaktériumok és Bifidobaktériumok meghatározására alkalmazott módszerek összehasonlító vizsgálata
Tejsavbaktériumok és Bifidobaktériumok meghatározására alkalmazott módszerek összehasonlító vizsgálata Hucker A. 1, Kőrösi T. 1, Bieberné Á. 1, Császár G. 1, Süle J. 2, Varga L. 2 1 Magyar Tejgazdasági
a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1533/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Veszprém Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Regionális Élelmiszerláncmikrobiológiai Laboratórium
EGYÜTT MAGYARORSZÁG ÉLELMISZER-BIZTONSÁGÁÉRT
ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI KÖTETEK III. EGYÜTT MAGYARORSZÁG ÉLELMISZER-BIZTONSÁGÁÉRT Írták: Szerkesztette: Bánáti Diána Budapest 2006. ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI KÖTETEK III. EGYÜTT MAGYARORSZÁG ÉLELMISZER-BIZTONSÁGÁÉRT
a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1533/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Veszprém Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Regionális Élelmiszerláncmikrobiológiai Laboratórium
a NAT /2008 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1085/2008 számú akkreditálási ügyirathoz Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, Észak-magyarországi Regionális Intézete Regionális Mikrobiológiai
Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság ellenőrzési szempontjai és a hatósági tapasztalatok - MÉKISZ rendezvény -
Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság ellenőrzési szempontjai és a hatósági tapasztalatok - MÉKISZ rendezvény - Kovács Krisztina osztályvezető Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Élelmiszer- és
-pl. baktériumok és gombák toxinjai, mérgező növények, mérgező állati termékek, növényvédő szerek, különböző szennyező anyagok
ÉLELEM ÚTJÁN TERJEDŐ MEGBETEGEDÉSEK = elfogyasztott ételben, italban levő mérgező hatású anyag (mikroorganizmus, mérgező növény, vegyi anyag) okoz Jellemzői: rövid lappangási idő heveny, robbanásszerű
a NAT-1-1141/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1141/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A WESSLING Hungary Kft. Mikrobiológiai Laboratórium-FoodMicro (1047 Budapest, Fóti út 56.) akkreditált
a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület KIEGÉSZÍTÕ RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1533/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Veszprém Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi
Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft., Biológiai K+F+I Osztály, Mosonmagyaróvár
TEJSAVBAKTÉRIUMOK ÉS BIFIDOBAKTÉRIUMOK ÉLŐSEJT-SZÁMÁNAK SZELEKTÍV MEGHATÁROZÁSÁRA SZOLGÁLÓ MÓDSZEREK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE ÉS ALKALMAZÁSA SAVANYÚ TEJTERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI MINŐSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSÉRE
Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1483/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A DABIC Dél-Alföldi Bio-Innovációs Centrum Nonprofit Kft. MINŐSÉGVIZSGÁLÓ LABORATÓRIUMA (6600
a NAT-1-1141/2009 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1141/2009 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A FOODMICRO Minõségellenõrzõ, Termékfejlesztõ és Kutató- Mérnöki Szolgáltató Kft.
Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1425/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1425/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Synlab Hungary Kft. Synlab Nyíregyházi Környezetanalitikai Laboratórium (4400 Nyíregyháza,
Zoonózisok és élelmiszer eredetű események Európában az EFSA és az ECDC 2012 évi zoonózis jelentése alapján
Zoonózisok és élelmiszer eredetű események Európában az EFSA és az ECDC 2012 évi zoonózis jelentése alapján Dr. Szeitzné Dr. Szabó Mária Kerekes Kata NÉBIH-ÉKI 2014. április 15. Miről lesz szó? Hogyan
Liofilchem Chromatic termékcsalád
Liofilchem Chromatic termékcsalád Kromogénes tápközegek mikrobaazonosításhoz és az antibiotikum rezisztencia vizsgálatához Liofilchem Chromatic Salmonella Szelektív kromogénes tápközeg a Salmonella spp.
HUNfoglalás - D-Beach, Domonyvölgy 1 kör km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 20 év alatt 1 1098 SZABÓ Benjámin 1998 01:43:51 Tiszavasvári 7 6 10:23 min/km +00:00:00 2 1153 MAKÁDI Balázs 1997 01:52:39 9 8 11:15 min/km +00:08:47 3 1091 SCHÜRLEIN Andor 2000 01:59:53 Soltvadkert
Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai
Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai dr. Balku Orsolya Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály főosztályvezető. Hatósági ellenőrzések Évről évre visszatérően 2011-ben
A sajtkészítés mikrobiológiai kockázatai. dr. Szalay Orsolya szeptember 29.
A sajtkészítés mikrobiológiai kockázatai dr. Szalay Orsolya 2017. szeptember 29. Mikrobák az élelmiszerekben A különböző mikroorganizmusok csaknem mindenütt előfordulnak a természetben: talajban, vizekben,
Morzsák a Közép-Dunántúl sikeres mezőgazdasági és élelmiszeripari projektjeiből
NO-BLE Ideas Budapest, 2014.03.10. Morzsák a Közép-Dunántúl sikeres mezőgazdasági és élelmiszeripari projektjeiből Dr. Szépvölgyi Ákos Mikrobiológiai oltókultúra Az Elmolight Bt. az alternatív növénytápláláshoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1765/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: SEQOMICS Biotechnológiai Kft. Élelmiszerbiztonsági laboratórium 6782 Mórahalom,
Kistermelő: az 1. (1) bekezdésében meghatározott tevékenységet végző természetes személy;
Kistermelő: az 1. (1) bekezdésében meghatározott tevékenységet végző természetes személy; Aki: Kis mennyiségű, általa megtermelt alaptermékkel, vagy az általa megtermelt alaptermékből előállított élelmiszerrel
Junior távközlési szekció I.
Junior távközlési szekció I. C.303 terem Elnök: Dr. Beinschróth József, egyetemi docens Tag: Konkoly Dóra, intézeti mérnök Titkár: Balogh Dominika, hallgató Füredy Péter PRECÍZIÓS TÁPEGYSÉG KÉSZÍTÉSE Konzulensek:
A mórahalmi székhelyű SeqOmics Biotechnológia Kft. Élelmiszerbiztonsági Laboratóriuma vállalja
A mórahalmi székhelyű SeqOmics Biotechnológia Kft. Élelmiszerbiztonsági Laboratóriuma vállalja élelmiszerek és környezeti minták, ivóvíz valamint kozmetikai szerek szabványos mikrobiológiai módszerekkel
II. S.Pártai Félmarathon
1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26
Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra
Kedves Hallgatók! Az alábbiakban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a tanfolyam kezdő napján, a megadott időpontban, a megadott teremben jelenjetek meg. Kérjük, hogy a tankönyvre mindenki hozzon
Antibiotikum-maradványok sorsa és mennyisége különböző tejtermékekben
Antibiotikum-maradványok sorsa és mennyisége különböző tejtermékekben Lányi Katalin, Darnay Lívia, László Noémi, Lehel József, Laczay Péter Állatorvostudományi Egyetem, Élelmiszer-higiéniai Tanszék, Budapest
Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad
Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly
II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi
II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1 83 Csire Sándor - 01:40:30 00:00:00 2 59 Németh Miklós Sólyom Team 01:40:31 00:00:00 3 145 Jakab Csaba - 01:41:38
MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK
MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK ÉLETTAN, BIOKÉMIA, KÓRÉLETTAN, MORFOLÓGIA 2010. évi 37. füzet 2011. január 24-27. között
II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi
II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1 174 Vígh Zoltán - 01:34:30 00:00:00 2 139 Nagy Gyula Alföld KS 01:34:32 00:00:01 3 152 Vízer Barnabás Team Katay 01:36:57
Középtáv Év kategória szerinti eredménylista
Férfi 18-24 1 30 KERTÉSZ Kevin 2000 05:17:37 Férfi 14 13 00:34:15 03:08:29 02:06:03-00:31:12 21 ERDŐS Péter 1993 Férfi 22 VARGA Róbert 1993 Rendészeti kategória Férfi 2017.07.18 10:04:22 Oldal: 1 of 17
Primavera BalatonMan Kenese 2019 Kategóriás Eredmények
18-24 Férfi AG 1 315 HEIMBERGER DÁVID 2000 HUN 0:14:09 02:32 2:59:55 02:59 2:17:19 5:36:51 18-24 Nő AG 1 219 BARTUCZ LUCA 1995 HUN 0:16:25 05:23 3:30:39 03:16 3:18:37 7:14:19 25-29 Férfi AG 1 242 CSIKÓS
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Laboratóriumi Decentrum 9024 Győr, Jósika u. 16.
Élelmezés-egészségügyi akkreditált vizsgálatok listája Hús, hús-alapú élelmiszer Élelmiszerek és takarmányok Pseudomonas aeruginosa száma - telepszámolás Pseudomonas aeruginosa kimutatása Coliformok száma
III. S.Pártai Félmaraton
45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26
Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete
Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Előadás- képzés-szaktanácsadás a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület szervezésében Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont (2632, Letkés
2017. JÚNIUS 20. KEDD
2017. JÚNIUS 20. KEDD Tanár Juhász Ármin Krisztián angol nyelv Duliskovich Gabriella 8:00 8:00 Kutasi Máté József angol nyelv Duliskovich Gabriella 8:15 8:15 Aszódi Luca Katalin angol nyelv Duliskovich
A 2012 évi Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia programja a
A 2012 évi Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia programja a Biológia Fizika, Földtudomány és Matematika Kémia és Vegyipar Műszaki szekciókban 2012. november 14. (szerda) Veszprém A konferencia helyszíne:
Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4
Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ
A vadegészségügy és vadgazdálkodás oktatása az állatorvos képzésben. Sótonyi Péter
A vadegészségügy és vadgazdálkodás oktatása az állatorvos képzésben Sótonyi Péter Szervezett formában 1973-tól fakultatív tantárgyként Állattani és Parazitológiai Tanszék Janisch Miklós (1922-2002) Főbb
IV. Tovafutók - Liget
F1 1 18 NAGY Péter 1989 00:26:07 00:26:53 00:27:39 01:20:40 3:49 min/km +00:00:00 2 21022 FÜZESY Dávid 1993 00:27:22 00:28:03 00:28:18 01:23:44 Dunaújvárosi Triatlon 3:58 min/km +00:03:04 3 21085 ZENTAI
a NAT-1-1013/2008 számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1013/2008 számú akkreditált státuszhoz A Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. Kutató-Élelmiszervizsgáló és Nyerstej Minõsítõ Laboratóriuma
15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49
15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán
RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény
50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László
A nád (Phragmites australis) vizsgálata enzimes bonthatóság és bioetanol termelés szempontjából. Dr. Kálmán Gergely
A nád (Phragmites australis) vizsgálata enzimes bonthatóság és bioetanol termelés szempontjából Dr. Kálmán Gergely Bevezetés Az úgynevezett második generációs (lignocellulózokból előállított) bioetanol
Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor Moszkvai krt sz. előzetes egyeztetés a
Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor Moszkvai krt. 9. 1.7. sz. előzetes egyeztetés a szabog@mk.u-szeged.hu titkárságon: 06-62-546-549 Zách Beáta Prof. Dr. Hodúr Cecilia hodur@mk.u-szeged.hu hétfő: 10 00-12
Mobilitás és Környezet Konferencia
Mobilitás és Környezet Konferencia Magyar Tudományos Akadémia Budapest, 2012. január 23. Forgalmas autópályák környeztében termelt élelmiszerforrások nehézfém-tartalmának alakulása Kodrik László Ph.D.
Húsipari technológiai, termékfejlesztési, tartósítási újdonságok, nemzetközi trendek, a nagynyomású technika lehetőségei
Húsipari technológiai, termékfejlesztési, tartósítási újdonságok, nemzetközi trendek, a nagynyomású technika lehetőségei Dr. Friedrich László Szent István Egyetem, Élelmiszertudományi Kar, Hűtő- és Állatitermék
Élelmiszerbiztonság mesterfokon. Kis vízaktivitású élelmiszerek Növekvő mikrobiológiai kockázat?
Élelmiszerbiztonság mesterfokon Kis vízaktivitású élelmiszerek Növekvő mikrobiológiai kockázat? Mohácsiné Farkas Csilla Kis vízaktivitású élelmiszerek (Low Moisture Foods LMFs) azon élelmiszerek, amelyek
Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1261/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A M.A.H. FOOD CONTROLL Kft. Mikrobiológiai vizsgáló laboratóriuma (1141 Budapest, Öv u. 43.)
Prof. Dr. Péter Ákos Biacs:
Transnational Innovation Platform from Cropfield to Table (HUHR/1001/2.1.3/0001 sz. Inno-CropFood) Prof. Dr. Péter Ákos Biacs: New tasks in food and nutrition sciences (In Hungarian language) Official
Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Esztergomi Járási Hivatal Szakigazgatási Szerveinek ELÉRHETŐSÉGI ADATAI
Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Esztergomi Járási Hivatal Szakigazgatási Szerveinek ELÉRHETŐSÉGI ADATAI Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Esztergomi Járási Hivatal Járási Gyámhivatal 2500
78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN
78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ 2017. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN i. Kistermelő, vagy kézműves terméket előállító mikrovállalkozás terméke ii. Kisvállalkozás által előállított termék iii. Közepes-és nagyvállalkozás
XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke
Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat
Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont, 2632 Letkés Dózsa György út 22. IDŐ ELŐADÁS SZAKTANÁCSADÁS KÉPZÉS 2014.09.27 Innováció a helyi gazdaság integrált
A 2014/10. SZÁM TARTALMA. Koltai Zs., Vajdovich P., Dékay V.: A cikloxigenáz-2 (COX-2) enzim
A 2014/10. SZÁM TARTALMA KISÁLLAT Koltai Zs., Vajdovich P., Dékay V.: A cikloxigenáz-2 (COX-2) enzim expressziójának jelentősége kisállatok daganatos kórképei esetén. Irodalmi összefoglaló BAROMFI Szabó
egyeztetés a titkárságon: Zách Beáta
Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor szabog@mk.u-szeged.hu csütörtök: 14 00-16 00 Moszkvai krt. 9. 17. sz. egyeztetés a titkárságon: 06-62-546-549 Zách Beáta Prof. Dr. Hodúr Cecilia hétfő: 08 00-10 00 hodur@mk.u-szeged.hu
Háromféle gyógynövénykivonat hatása a barramundi (Lates calcarifer) természetes immunválaszára
Háromféle gyógynövénykivonat hatása a barramundi (Lates calcarifer) természetes immunválaszára Ardó László 1, Rónyai András 1, Feledi Tibor 1, Yin Guojun 2, Neill J. Goosen 3, Lourens de Wet 3, Jeney Galina
Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord
EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 16:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord 1 Kovács Miklós 1993 i AC 3 11.1h 2 Pap Ákos Dávid 2001 SZVSE 1 11.9h PB 3 Molnár Gergő 1997 Békési DAC
Campylobacter a baromfi ólban, Campylobacter az asztalunkon. Dr. Molnár Andor Állatorvos, tudományos munkatárs Pannon Egyetem, Georgikon Kar
Campylobacter a baromfi ólban, Campylobacter az asztalunkon Dr. Molnár Andor Állatorvos, tudományos munkatárs Pannon Egyetem, Georgikon Kar Bemutatkozás Ausztria-Magyarország határon átnyúló együttműködési
VENDÉGLÁTÁS MIKROBIOLÓGIA - HIGIÉNÉ
VENDÉGLÁTÁS Dr. Schmidt Katalin MIKROBIOLÓGIA - HIGIÉNÉ 1-2. füzet Főiskolai jegyzet BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS IDEGENFORGALMI KAR BUDAPEST, 2006 Ezt a tankönyvet a Budapesti
Dél-Alföld.xls. 1. oldal, összesen: :00
Szum Irodalom, nyelv és helymatematika és fizika Számítástechnika Történelem Összesen Elérhető: 100 100 100 75 Elért maximum: 75 74 100 68 Bejutási határ: 60 35 69 54 Beküldési határ: 55 55 55 41 Beküldött
Magyar joganyagok - 49/2014. (IV. 29.) VM rendelet - az élelmiszerekben előforduló e 2. oldal 7. technológiai eredetű szennyezőanyag: minden olyan sze
Magyar joganyagok - 49/2014. (IV. 29.) VM rendelet - az élelmiszerekben előforduló e 1. oldal 49/2014. (IV. 29.) VM rendelet az élelmiszerekben előforduló egyes szennyezőanyagokra és természetes eredetű
SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (2)
Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (2) a NAT-1-1425/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Laboratórium Korlátolt Felelõsségû Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kémiai
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke (az agrárpiaci rendtartásból eredõ rendeletek nélkül, lezárva:
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke (az agrárpiaci rendtartásból eredõ rendeletek nélkül, lezárva: 2001. 07. 01.) 1995. évi XC. törvény az élelmiszerekrõl ÉLELMISZER 40/1995.
A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban
A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban Legfontosabb tények az antibiotikum rezisztenciáról A mikroorganizmusok antibiotikumokkal szemben kialakuló rezisztenciája
2019. JÚNIUS 17. HÉTFŐ
2019. JÚNIUS 17. HÉTFŐ Tanár 1. VIZSGACSOPORT Bognár Sebestyén Tamás angol nyelv Hunya Miklós 8:00 8:00 Kiss Andrea angol nyelv Hunya Miklós 8:15 8:15 Bányai Izabella Anna spanyol nyelv Gábor Brigitta
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke ÉLELMISZER 1995. évi XC. törvény az élelmiszerekrõl 40/1995. (XI. 16.) FM rendelet a Magyar Élelmiszerkönyv kötelezõ elõírásairól Módosítás:
A 2012/5. SZÁM TARTALMA. Pajor F., Weidel, W., Németh Sz., Gulyás L., Bárdos L., Polgár J. P.,
A 2012/5. SZÁM TARTALMA SZARVASMARHA Ózsvári L., Muntyán J., Berkes Á.: A légzőszervi betegségek (BRD) által okozott veszteségek a szarvasmarhatartásban / 259 KECSKE Pajor F., Weidel, W., Németh Sz., Gulyás
Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése
dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000
MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) / FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2019.5.3. C(2019) 3211 final ANNEXES 1 to 4 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) / FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ HATÁROZATA a 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek
ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1117 Budapest, Erőmű u. 4. sz. Kerületi Informatika Alkalmazói Tanulmányiverseny 2012-2013
2013. március 18. hétfő Komplex I. 1. 511 Némethy Panna 6. Hauth Antal Teleki Blanka Általános Iskola - Teleki Blanka Grundschule 23 17 49 89 2. 507 Borsi Flóra 6.a Némethy Beáta Őrmezei Általános Iskola
I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei
I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei 2013. július 27. Helyezettek Átúszás Férfi 1. helyezett: Ifj. Konkoly József idő: 27:23 2. helyezett: Varenke Gergő idő: 32:03 3. helyezett: Rettegi András
Futapest Crossfutás Csömör december 11.
Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57
Élelmiszer eredetű megbetegedések nemzetközi kitekintésben Dr. Szeitzné Dr. Szabó Mária NÉBIH Élelmiszerbiztonsági Kockázatértékelési Igazgatóság
Élelmiszer eredetű megbetegedések nemzetközi kitekintésben Dr. Szeitzné Dr. Szabó Mária NÉBIH Élelmiszerbiztonsági Kockázatértékelési Igazgatóság WHO Egészség Világnap Élelmiszerbiztonság 2015. április
Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!
Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye
MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA ÁTE ÁLLATORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2019. JANUÁR )
MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA ÁTE ÁLLATORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2019. JANUÁR 21-24.) ÉLELMISZER-HIGIÉNIA ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI IGAZGATÁS 2018. évi 45. füzet ELŐSZÓ Kedves Kolleganők
Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész
Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth
(EGT-vonatkozású szöveg)
2018.7.19. HU L 183/9 A BIZOTTSÁG (EU) 2018/1018 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018. július 18.) az UV-fénnyel kezelt sütőélesztő (Saccharomyces cerevisiae) (EU) 2015/2283 európai parlamenti és tanácsi rendelet
Kazár települési választás eredményei. Kazár polgármester választás eredménye
Kazár települési eredményei Polgármester A polgármester Molnár Katalin jelölt lett Képviselő testület a A települési képviselőtestület tagjainak : 6 fő Az önkormányzat összetétele : Név Cziglerné Pántya
5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes
5. osztály 1 Sipos Lehel Sepsiszentgyörgy 10 10 10 7 37 2 Kovács Krausz Zoltán Kolozsvár 10 3 10 1 24 3 Reider László Kolozsvár 10 8 5 1 24 4 Széll Melinda Csíkszereda 8 8 5,5 1 22,5 5 Kolumbán József
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztály Környezetmikrobiológiai Laboratórium
a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1007/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Budapest Fõváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, Közegészségügyi Laboratóriumi
INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK
INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK Mohácsiné dr. Farkas Csilla Indikátor vagy jelző mikroflóra Jelentősége: jelenlétükből következtetni lehet az élelmiszert ért szennyezés tényére ill. mértékére, fejlődésükhöz