Ágoston Bence, Masa-Csiszer Ildikó: A felszín alatti vízhasználatok változása ( ) a Maros völgy magyarországi szakaszán
|
|
- Judit Szekeresné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Ágoston Bence, Masa-Csiszer Ildikó: A felszín alatti vízhasználatok változása ( ) a Maros völgy magyarországi szakaszán Előadásunkban először röviden bemutatjuk hidrogeológiai viszonyokat, majd az ehhez szorosan kapcsolódó vízbázis védelemről is ejtünk néhány szót. Ezt követően elemezzük a felszín alatti vízhasználatokat víztestenkénti (sp , p , sp déli fele, p déli fele) érintettség vonatkozásában. Részletesen kitérünk a talajvíz és rétegvíz használatok változásaira. A térségre csak kissé jellemző termálvíz hasznosítás változásaival csak érintőlegesen foglalkozunk. A vizsgálati területet és az érintő felszín alatti víztesteket 1-3. ábrák mutatják be. 1.ábra. porózus termál víztestek 2. ábra. porózus víztestek 3. ábra. sekély porózus víztestek 1. Vízföldtan A vizsgálati területen a talajvíztartó képződmények a holocén és felső-pleisztocén korú, homokos, illetve löszös rétegekhez köthetők. A képződmények általános elterjedésűek a területen, azzal a területi megoszlással, hogy amíg a holocén korú homokos, agyagos képződmények elsősorban a felszíni vízfolyások allúviuma mentén, addig a valamivel idősebb
2 felső-pleisztocén löszös, agyagos löszös képződmények a vízfolyások közötti területeken jellemzőek. A talajvíztartó vastagságát néhány méterre, estenként néhány tíz-méterre becsülhetjük. A talajvízszint a felszíni domborzatot követi, mélysége 2 4 m-rel a felszín alatt jellemző. A Vízgyűjtő gazdálkodási Terv 2 (VGT2) szerint a tervezési területet az alábbi sekély porózus víztestek érintik: sp (Alsó-Tisza völgy), sp (Körös-Maros köze), sp (Maros hordalékkúp). Ezen víztestek határai teljes mértékben megegyeznek a következőkben részletezett porózus víztestek: p (Alsó -Tisza völgy), p (Körös- Maros köze), p (Maros hordalékkúp) határaival. A sekély és hideg poróz us víztestek közötti mélységbeli határvonal kb. 30 méteres mélységben húzható meg. A talajvizekre szűrőzött kutak átlagosan l/p max. vízhozamúak (a torontáli területen l/p), a talajvíz nyomás alatti (feszített) víztükrű. A vizek minősége a felszíni szennyező hatásoknak kitett, így csak alacsonyabb rendű vízigények kielégítésére alkalmas. A talajvíztartó alatti hideg porózus rétegek hidrogeológiai felépítését a tervezési terület nyugati részén alapvetően meghatározza, hogy a "dunai földtani szerkezeti árok" legnagyobb mélységét Hódmezővásárhely - Makó vonalában éri el. A terület átmenetet képvisel a kiemelt helyzetben levő Maros hordalékkúp, illetve az ezzel északon és nyugaton határos mély medencék között, ez tükröződik a területet felépítő negyedidőszaki folyóvízi képződmények földtani felépítésében is. 2. Vízbázisvédelem EU szeptemberében Hágában tartott miniszteri konferenciáján döntés született a felszín alatti vizek fenntartható használatáról, mivel az EU országok gyakorlata veszélyezteti a felszín alatti vizeket. Ezt felismerve a Kormány 3058/3581/1991. (XII.9.) határozatával az ivóvízbázisok védelmére vonatkozó célprogram kidolgozását írta elő. Több éves előkészítés után Ivóvízbázisvédelmi Program indult Magyarországon 1994-től a sérülékeny távlati vízbázisok, 1996-tól a sérülékeny üzemelő vízbázisok vonatkozásában. A 2249/1995 (VIII.31.) Korm. Határozatban már kiemelt feladatként jelent meg a vízbázisvédelem kérdése. Távlati vízbázis A 36.1 számú, Magyardombegyház megnevezésű távlati lokális vízbázis Békés megyében, a Maros hordalékkúpon, Magyardombegyház község nyugati oldalánál, Battonya és Mezőkovácsháza városok külterületének találkozásánál helyezkedik el. A vízkutatási program során lemélyített fúrások alapján ismertté vált, hogy a vízbeszerzés szempontjából kedvező összlet m-es mélységig települt. Mélyebben az agyagosiszapos üledékek túlsúlya a jellemző, a porózus rétegek szemcsemérete is finomabb, mint a felsőbb szintekben. A távlati vízbeszerzésre előirányzott térségben a felső m-en belül - a m-ek közötti mélységszakasz kivételével - a porózus rétegeket nem különítik el jól lehatárolható féligáteresztő, vagy vízzáró képződmények. A sekély és mélyebb rétegvizek jövőbeni termelésére előirányzott Magyardombegyház (36.1) távlati vízbázison években - a biztonságba helyezés I. ütemében - végeztek feltárásokat. A munkálatok részeként kiépítették a 4 kútból álló I/f (1995), majd az 5 kútból álló II/f jelű figyelő kútcsoportokat (1996). A tervek szerint a távlati vízbázis 6000 m 3 /napos rétegvíz termelését
3 az I/f és II/f-s figyelő kútcsoportok közötti területen telepített 2 db kúthármas biztosítaná. A termelő kutak előirányzott mélysége kútcsoportonként 50 m, 70 m és 145 m. A távlati vízbázis területén létesített 2 db figyelő kútcsoport tagjainál a talajvízre és a rétegvízre telepített kutak vízminősége élesen elkülönül. A nátrium-kalcium-magnéziumhidrogénkarbonátos összetételű talajvizek nagyobb sótartalmúak és keménységűek a rétegvizeknél. A sekélyebb rétegvízkutak vizében továbbra is domináns kation a kalcium, a nátrium valamivel kisebb arányú. A kalcium és magnézium kationok mélységirányú csökkenésével összefüggésben a vizek keménysége is kisebbé válik. A rétegvizek közös jellemzője a mélység irányában csökkenő oldott anyag-, és növekvő nátrium tartalom. Mindkét kútcsoport legmélyebb kútjainak vízminőségi típusa nátrium-hidrogénkarbonátos összetételű. Ugyancsak az 1990-es évek közepén a 36. Maros Hordalékkúp Távlati Vízbázison további 45 db. figyelő kút létesült túlnyomó részt a térségre leginkább jellemző mezőgazdasági tevékenység (kemikáliák, növényvédő szerek, állattartó telepek, majorok) felszín alatti vízadókra gyakorolt hatásának nyomon követése céljából. Felhagyott kommunális szemétlerakók (Kunágota, Medgyesegyháza) felszín alatti vizekre gyakorolt hatását, valamint a települési hatást (főleg a belterületen történő szikkasztás) is monitorozzák figyelő kutak a távlati vízbázison (Magyardombegyháza). A diagnosztikai vizsgálatok megállapították, hogy a vízbázis földtanilag sérülékeny, felszíni hidrogeológiai védőterület kialakítása szükséges. A vízbázis védelmét szolgáló 50 éves elérési idejű hidrogeológiai védőidom a felszínig ér, így a B zónát ki kell jelölni. Jelenleg a távlati vízbázis területén nincs ivóvíz kitermelés, ezt a vízbázist az Ivóvízminőség javító Program során történt fejlesztések nem érintették. Üzemelő vízbázisok A tervezési területen a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló 123/1997. (VII.18.) Kormányrendeletben megnevezett védőterületek és védőidomok a vízművek által üzemeltetett üzemelő vízbázisok ivóvíz kútjainak csak egy részére állapították meg. Mivel a Maros Hordalékkúp sérülékeny földtani környezetben helyezkedik el, ezért az 1990-es években bekerült az Állam által finanszírozott Üzemelő Vízbázisvédelmi Célprogramba. Ebben az alábbi települési és regionális vízművek kerültek vizsgálatra: Ivóvízbázis megnevezése Védendő Beruházás vízkészlet időszaka (m 3 ) Békés megyei regionális vízbázisok: Közép-békési Regionális Vízmű Medgyesbodzási vízbázisa ( )
4 Mezőkovácsháza Kistérségi Vízmű Mezőkovácsházi vízbázisa, ( ) Mezőkovácsháza Kistérségi Vízmű Végegyházi vízbázisa 400 ( ) Orosháza Kistérségi Vízmű Csanádapácai vízbázisa ( ) Békés megyei települések: Battonya Városi Vízmű vízbázisa ( ) Csanádapáca Községi Vízmű vízbázisa 600 ( ) Dombegyház Községi Vízmű vízbázisa 600 ( ) *Kardoskút Községi Vízmű vízbázisa 200 (tartalék vb.) Kaszaper Községi Vízmű vízbázisa 600 ( ) Kevermes Községi Vízmű vízbázisa 700 ( ) Kunágota Községi Vízmű vízbázisa 600 ( ) **Magyarbánhegyes Községi Vízmű vízbázisa 500 ( ) Medgyesegyháza Községi Vízmű vízbázisa ( ) + Bánkút Vízmű vízbázisa 100 Mezőhegyes Városi Vízmű vízbázisa ( ) Nagybánhegyes Községi Vízmű vízbázisa 500 ( ) *Orosháza Városi Vízmű vízbázisa (tartalék vb.) *Pusztaföldvár Községi Vízmű vízbázisa 500 (tartalék vb.) Tótkomlós Városi Vízmű vízbázisa ( ) Csongrád megyei települések: Ambrózfalva Községi Vízmű vízbázisa 200 ( ) Csanádalberti Községi Vízmű vízbázisa 150 ( ) Csanádpalota Községi Vízmű vízbázisa 900 ( ) Nagyér Községi Vízmű vízbázisa 150 ( ) Pitvaros Községi Vízmű vízbázisa 350 ( ) Összesen: *Nem lettek megvizsgálva tartalék vízbázisként szerepeltek a vízbázisvédelmi célprogramban. Egyik településen sincsen jelenleg üzemelő vízmű. A meglévő vízműkutak
5 nem működnek. Mind a három település az Orosháza Kistérségi Vízmű Csanádapácai Regionális Vízbázisáról kapja a vizet. ** Pénzhiány miatt nem lett befejezve Ezen vizsgálatok dokumentációi, eredményei átadásra kerültek a tulajdonos Önkormányzatokon keresztül az üzemeltető Vízművek részére, akik a kiépült monitoring rendszert azóta üzemeltetik. Az Ivóvízminőség javító Program keretei belül történt vízmű fejlesztések következtében a tervezési területen található települési és regionális vízművek többségét jelenleg üzemeltető Alföldvíz Zrt. több települési vízmű termelésből való kivonását valósítja meg (Ambrózfalva, Csanádalberti, Pitvaros, Csanádpalota, Battonya, Mezőhegyes, Tótkomlós), 2018 után pedig (Magyarbánhegyes, Dombegyház), helyettük regionális rendszerekről történik majd ezen települések ivóvízzel történő ellátása. A tervezési területen Igazgatóságunk nyilvántartása szerint jelenleg az alábbi települések vízművei rendelkeznek védőidom-védőterület kijelölő határozattal:4. ábra. ábra. védőidom-védőterület kijelölő határozattal rendelkező vízbázisok 4 A védőterületi határozatok kiadásában jelentős elmaradás van. A határozat kiadásának akadályát sok esetben az jelenti, hogy a 123/1997. (VII.18.) Korm. rendelet szabályozása (korlátozások és tiltások) nem egyértelmű, így a rendelet előírásainak és mellékleteinek felülvizsgálata indokolt, hiszen a rendelet megalkotása óta eltelt majd két évtized, miközben a vízvédelmi szabályozás jelentősen fejlődött. A Víz Keretirányelv 7. cikk előírja, hogy monitoringozni kell azokat a víztesteket, amelyekből napi átlagban több mint 100 m3 ivóvizet termelnek ki. Az ivóvízkivételek
6 védőterületein belül a monitoringot ki kell terjeszteni minden olyan anyagra, mely szerepel az Ivóvíz Irányelv követelményrendszerében (201/2001 (X. 25.) Korm. rendelet) és hiányzik a VKI által megadott általános paraméter és veszélyes szennyezőanyag listáról, kivéve, ha jogszabály más módon rendelkezik. E monitoring program működtetői azok az üzemeltetők, akik emberi fogyasztásra vizet termelnek ki, azaz a vízművek és az élelmiszeripari üzemek. A mintavétel gyakoriságát és a vizsgálatok körét a víziközművek üzemeltetéséről szóló 21/2002 (IV. 25.) KöViM rendelet határozza meg. A vízbázisok veszélyeztetettségét leginkább az okozza, hogy a vízbázisok jelentős része vagy nem rendelkezik jogerőre emelkedett védőterületi határozattal, vagy az annyira általános, hogy abban a vízbázisra vonatkozó korlátozások, intézkedési kötelezettségek nem jelennek meg. Ennek következtében a sérülékeny földtani környezetben lévő ivóvízbázisok (A Maros- Hordalékkúpon lévők ilyenek) túlnyomó részén a védelembe helyezés lépései elmaradtak, a biztonságba helyezés nem történt meg. Annak ellenére, hogy vízbázisok belső és külső védőövezetének védelmére szigorú előírások vonatkoznak, mégis számos potenciális pontszerű szennyezőforrással kell számolni, melyek a havária jellegű szennyezések miatti kockázatot jelentenek. A hidrogeológiai védőövezetek területén a diffúz szennyeződések nagy része a települési és a mezőgazdasági területhasználatú területekről származik. A VKI szerint a napi 10m 3 ivóvizet szolgáltató, vagy 50 fő ivóvízellátását biztosító (jelenleg működő vagy erre a célra távlatilag kijelölt) vízkivétel környezetét (az érintett víztestet vagy annak a tagállam által kijelölt részét) védelemben kell részesíteni. Ennek a hazai joggyakorlat a közcélú vízbázisok esetén megfelel. A VGT2 feltárta, hogy a vízbázis védelem hatékonysága nem elegendő, a vízbázisok 60 %- nak nincs kijelölt védőidoma/védőterülete, és a biztonságba helyezés folyamata sem megnyugtató módon halad. A Maros hordalékkúp talán pozitív kivételt jelent az Állam korábbi szerepvállalása miatt. A védőterületek kijelölését azonban fel kell gyorsítani és a vízbázis védelmet a mindennapi gyakorlatban hatékonnyá kell tenni, hiszen ez nagyban segítené a felszín alatti víztestek állapotának megőrzését és azok javulását is ig az összes üzemelő vízbázisnak kijelölt védőterülettel kell rendelkeznie. Jelenleg nem áll rendelkezésre pályázati forrás a diagnosztikák elvégzéséhez, ezért új diagnosztikák esetén a költségeket az üzemeltetőnek kell állni. 3. Felszín alatti vízhasználatok változása Talajvíz A talajvizes vízadóból (max. 30m talpmélységű kutakkal felszínre hozott víz) történő vízkitermelések értékelése a legbizonytalanabb a felszín alatti vízhasználatokat illetően. Hiszen ezen kutaknak (melyek csaknem mindegyikét öntözésre használják) csak kis része rendelkezik üzemelési vízjogi engedéllyel és még ezeknek is csak elenyésző hányada kataszterezett. Tehát a kút nyilvántartásban nem szerepel. A Vízkészlet Járulék Program (VKJ) természetesen csak a határozattal rendelkező vízhasználatokat tartalmazza. A tényleges vízkitermelés a nagy számú, engedély nélkül fúrt kút miatt a sekély víztestekből (sp ,
7 sp déli fele, sp ) jóval több. Ezt csak becsülni lehet, több szakértő szerint is csak a 10%-ról van tudomásunk. A VKJ program szerinti talajvíz lekötés-termélés az elmúlt húsz évben az alábbiak szerint változik:5.-8.ábra. 5. ábra. 6. ábra.
8 7. ábra. 8. ábra. Látható, hogy a tervezési terület egészét illetően jelentős változás a nyilvántartott adatok szerint a talajvíz lekötését és kitermelését illetően nem tapasztalható. A víztestenkénti
9 vizsgálatok közül a Maros hordalékkúp ad teljes képet, hiszen a teljes víztest része a vizsgálati területnek. Rétegvíz A rétegvíz (hideg porózus víztestek) esetében illegális vízhasználatról feltételezhetően már kevésbé beszélhetünk. Leginkább a kb. 50m talpmélységig mélyített kutakkal kitermelt vizek esetében lehet ezzel számolni, melyeket főleg az illegálisan fúrt talajvizes kutakhoz hasonlóan öntözési céllal mélyítettek. Ezek aránya viszont már jóval kisebb. A rétegvizes vízadókból történő víz kitermelés jelentős részét a vízművek adják (ivóvíz). Előfordul még valamilyen ipari tevékenység során az adott technológiai folyamatokra felhasznál rétegvíz, mezőgazdasági tevékenység: elsősorban öntözés (főleg a Tisza völgyben) és a fürdők esetében is számolhatunk rétegvíz felhasználással. A VKJ program szerinti rétegvíz lekötés-termélés az elmúlt húsz évben az alábbiak szerint változik:9.-12.ábra. 9. ábra.
10 10. ábra. 11. ábra.
11 12. ábra. A rétegvíz adatok mint az ábrák adattartalmának egységességéből is látható jobban tükrözik a valóságot. Megfigyelhető a csökkenő tendencia a lekötés és termelést illetően is. A tervezési terület egészét figyelembe véve csaknem a felére csökkent a rétegvíz lekötése és termelése is. Ez megmutatkozik a vízadó rétegek visszatöltődésében is, hiszen pl. a es években fúrt kutak fúráskori pozitív nyugalmi vízszintjei visszatértek. Termálvíz A VKJ program szerinti termálvíz lekötés-termélés az elmúlt húsz évben az alábbiak szerint változik: ábra. A termálvíztestek méretéből következik, hogy ezeket csak kis mértékben érinti a mintaterület, így a két érintett termálvíztestre vonatkozó adatok csak tájékoztató jellegűek, hiszen azok nem reprezentálják a teljes termálvíztest lekötés-termelési adatait. Az adatokból szembetűnő, hogy rétegvízhez hasonlóan a termálvíz vonatkozásában is a lekötés és termelés szintén csökkenő tendenciát mutat.
12 13. ábra. 14. ábra.
13 15. ábra. A Vízkészlet Járulék Programból származó adatok a valósághoz képest sajnos csak tájékoztató jellegűnek tekinthetők. Azokban leginkább a tendenciák változásainak nyomon követését érdemes szem előtt tartani. Elemzéseinket is ezen szemlélet szerint végeztük. Szeged, június 21. Készítette: Masa-Csiszer Ildikó Ágoston Bence
Ivóvízellátás biztonsága - abasári vízszennyezés tanulságai
Ivóvízellátás biztonsága - abasári vízszennyezés tanulságai Tahy Ágnes XXI. Konferencia a felszín alatti vizekről Siófok, 2014. április 2-3. Jogszabályi háttér vízbiztonsági terv 201/2001. (X. 25.) Korm.
alatti vizekkel kapcsolatos kérdk Maros hordalékk
A VízgyV zgyűjtő-gazdálkodási Tervezés s felszín alatti vizekkel kapcsolatos kérdk rdései az Alföld ldön és s a tervezett intézked zkedések Maros hordalékk kkúp Az előadás tartalmi vázlat: I. A vízföldtani
Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata
Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata Kocsisné Jobbágy Katalin Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 2016 Vizsgált terület
A Maros hordalékkúp felszín alatti vizeinek vízminőségi értékelése
Alsó-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság DIRECTORATE WATER MANAGEMENT OF LOWER TISZA DISTRICT WASSERWIRTSCHAFTDIREKTION NIEDER TISZA TAL Postacím: H-6720 Szeged, Stefánia 4. Telefon: 62 / 599-500 * e-mail:
Dr. Fancsik Tamás Rotárné Szalkai Ágnes, Kun Éva, Tóth György
Dr. Fancsik Tamás Rotárné Szalkai Ágnes, Kun Éva, Tóth György 1 Miért fontosak a felszín alatti vizek? Felszín alatti vizek áramlási rendszere kondenzáció csapadék Párolgás Párolgás Beszivárgási terület
A felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi monitoring hálózata
A felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi monitoring hálózata Bagi Márta 1, Maginecz János 1, Rotárné Szalkai Ágnes 2, Szalai József 1, Szurdiné Veres Kinga 1 FAVA 2018 Siófok 1 Országos Vízügyi Főigazgatóság,
Felszín alatti víz az Országos Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervben. Tahy Ágnes
Felszín alatti víz az Országos Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervben Tahy Ágnes A Víz Keretirányelv és a Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv A 2000/60/EK Víz Keretirányelv előírja, hogy 2015-re (ill. 2021-re, 2027-re)
A Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv szerepe és fejezetei a bányakoncessziós tanulmányokban Gál Nóra Edit MFGI Hegyi Róbert OVF Tolmács Daniella - MFGI
A Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv szerepe és fejezetei a bányakoncessziós tanulmányokban Gál Nóra Edit MFGI Hegyi Róbert OVF Tolmács Daniella - MFGI Bányászati konferencia 2016 november 23-24 Egerszalók *Háttér
Felszín alatti vizekkel kapcsolatos feladatok
Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervek készítése Felszín alatti vizekkel kapcsolatos feladatok Simonffy Zoltán BME Magyarország Vízgyűjtő-gazdálkodási Terve részvízgyűjtők Duna vgy. Tisza vgy. Balaton Dráva vgy.
Ivóvízbázis-védelem Fejér megyében
Magyar Műszaki Értelmiség Napja A mérnökök szerepe a fenntartható fejlődés terén Ivóvízbázis-védelem Fejér megyében Tóth Sándor Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. május 11. Vízbázis-védelem
Ikt. sz.: KTVF: /2010 Tárgy: Salgótarján - Zagyvaróna, Csathó-forrás vízbázis előzetes lehatárolása Előadó: dr. Gábor Marcell Rási Renáta Anita
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 6800-3/2010 Tárgy: Salgótarján - Zagyvaróna, Csathó-forrás
Katona Ottó Viziterv Alba Kft. "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)
Katona Ottó Viziterv Alba Kft. "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) 31 db kijelölt vízfolyás víztest 6 db kijelölt állóvíz víztest 10 db kijelölt felszín alatti víztest Főbb vízfolyások:
A Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv szerepe és fejezetei a bányakoncessziós tanulmányokban
A Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv szerepe és fejezetei a bányakoncessziós tanulmányokban Hegyi Róbert OVF Gál Nóra Edit MFGI Tolmács Daniella - MFGI FAVA 2016.04.06-07. Siófok Háttér Komplex érzékenységi és
Felszín alatti vizek a vízgyűjtőgazdálkodásban
Felszín alatti vizek a vízgyűjtőgazdálkodásban Hegyi Róbert Nemzeti Környezetügyi Intézet MHT XXXI. Országos Vándorgyűlés Gödöllő, 2013. július 3-5. NeKI VgyFo felszín alatti vizes feladatai Vízgyűjtő-tervezési
VÍZTELENÍTŐ KUTAK HOZAMVÁLTOZÁSA LIGNITKÜLFEJTÉSEKBEN
A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 80. kötet (2011), p.197-203. VÍZTELENÍTŐ KUTAK HOZAMVÁLTOZÁSA LIGNITKÜLFEJTÉSEKBEN egyetemi tanár, MTA rendes tagja Miskolci Egyetem,Bányászati és
rség g felszín n alatti vizeinek mennyiségi
A Nyírs rség g felszín n alatti vizeinek mennyiségi problémáinak megoldására javasolt intézked zkedések Csegény József Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság "Vízgyűjtő-gazdálkodási
A Maros hordalékkúp felszín alatti vizeinek elméleti hasznosítása öntözésre
Alsó-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság DIRECTORATE WATER MANAGEMENT OF LOWER TISZA DISTRICT WASSERWIRTSCHAFTDIREKTION NIEDER TISZA TAL Postacím: H-6720 Szeged, Stefánia 4. Telefon: 62 / 599-500 * e-mail:
A helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó kutak vízjogi üzemeltetési/fennmaradási engedélyezése iránti kérelem
A helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó kutak vízjogi üzemeltetési/fennmaradási engedélyezése iránti kérelem (a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet,
Felszín alatti vizek állapota, nitrát-szennyezett területekre vonatkozó becslések. Dr. Deák József GWIS Környezetvédelmi és Vízminőségi Kft
Felszín alatti vizek állapota, nitrát-szennyezett területekre vonatkozó becslések Dr. Deák József GWIS Környezetvédelmi és Vízminőségi Kft felszín alatti vizeink nitrát-szennyezettségi állapota, vízkémiai
Szolgáltatunk és védünk,
Szolgáltatunk és védünk, vagy hogyan is történt a miskolci karsztforrások védőidomának kijelölése Horányiné Csiszár Gabriella MIVÍZ Kft. vízbázisvédelmi koordinátor Almássy Endre XXIV. Konferencia a felszín
III. Vízbázisvédelem fázisai
III. Vízbázisvédelem fázisai Horváth Szabolcs okleveles hidrogeológus mérnök Igazgató Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Üzletág Aquaprofit Zrt. Az előadás tartalma 1. Diagnosztikai fázis 2. Biztonságba
XXIV. Almássy Endre konferencia a felszín alatti vizekről Siófok, Büki Attila Imre /Dunántúli Regionális Vízmű Zrt./
Keszthely és térsége regionális vízellátó rendszer vízbázisai, biztonságba helyezési terv-felülvizsgálatok, vízbázis-felhagyások üzemeltetési tapasztalatok alapján Büki Attila Imre /Dunántúli Regionális
A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés célja
A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés célja A vízgyűjtő-gazdálkodás célja a felszíni (folyók, patakok, csatornák, tavak, tározók) és a felszín alatti vizek állapotának megőrzése és javítása, a jó állapot elérése
A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Iktatószám: H /2008. Hiv. szám: Tárgy: Rábapordány PANNON-VÍZ Előadó: Műszaki ea.
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint elsőfokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.
Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)
Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Főbb vízfolyások (43 víztest): Répce Répce-árapasztó Rábca Kis-Rába Ikva Hanság-főcsatorna
NEMZETKÖZI GEOTERMIKUS KONFERENCIA A TERMÁLVÍZ GEOTERMIKUS CÉLÚ HASZNOSÍTÁSÁT BEFOLYÁSOLÓ VÍZÜGYI JOGSZABÁLYOK ÉS AZOK VÁLTOZÁSAI
NEMZETKÖZI GEOTERMIKUS KONFERENCIA A TERMÁLVÍZ GEOTERMIKUS CÉLÚ HASZNOSÍTÁSÁT BEFOLYÁSOLÓ VÍZÜGYI JOGSZABÁLYOK ÉS AZOK VÁLTOZÁSAI Dr. Kling István államtitkár, KvVM A felszíni és a felszín alatti vizek,
A Kormány. Korm. rendelete. a vízgazdálkodási bírság megállapításának részletes szabályairól
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 Melléklet a BM/ /2015. számú kormány-előterjesztéshez A Kormány /2015. (.) Korm. rendelete a vízgazdálkodási
Vízügyi hatósági feladatok a felszín alatti vizek területén
Vízügyi szervezet felépítése BELÜGYMINISZTÉRIUM Vízügyi Helyettes Államtitkársága Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízügyi Igazgatóságok Országos Vízügyi Hatóság Területi Vízügyi Hatóságok OVF és VIZIGEK
zkedésekre és s felszín n alatti vizek Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)
Javaslatok a 2-20. 20. jelű, Alsó-Tisza jobb parti vízgyűjtő alegységet get érintő intézked zkedésekre Vízfolyások, állóvizek és s felszín n alatti vizek állapotának javítása Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi
Hidrodinamikai modellezés a Dráva környéki távlati vízbázisok védelmében
Hidrodinamikai modellezés a Dráva környéki távlati vízbázisok védelmében Dr. Füle László Kiss Szabolcs XVIII. Konferencia a felszín alatti vizekről 2011. április 5. Siófok A munka keretei Távlati Vízbázisok
Sérülékeny vízbázisok és a vízminőség védelme a parti szűrésen alapuló Rainey-kutakkal történő víztermelés figyelembe vételével
Sérülékeny vízbázisok és a vízminőség védelme a parti szűrésen alapuló Rainey-kutakkal történő víztermelés figyelembe vételével A sérülékeny vízbázisok védelme három fő irányból közelíthető meg Adminisztratív
Karsztforrások az ÉRV ZRt. területén
Karsztforrások az ÉRV ZRt. területén Molnár Attila műszaki igazgató 3700 Kazincbarcika, Tardonai u. 1. Levélcím: 3701 Kazincbarcika, Pf. 117. Tel.: (48) 514-500 Telefax: (48) 514-582 E-mail: info@ervzrt.hu
, Budapest. stakeholder workshop TAKING COOPERATION FORWARD 1. Kiss Veronika- KSzI Kft.
2019.06.18., Budapest stakeholder workshop Kiss Veronika- KSzI Kft. TAKING COOPERATION FORWARD 1 Akcióterv és megvalósítási lehetőségek a hazai mintaterületeken TAKING COOPERATION FORWARD 2 . A PROJEKT
A hazai termálvizek felhasználásának lehetőségei megújuló energiaforrások, termálvízbázisok védelme
A hazai termálvizek felhasználásának lehetőségei megújuló energiaforrások, termálvízbázisok védelme Horváth Szabolcs igazgató Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Üzletág Aquaprofit Zrt. Budapest, 2010.
Megbízó: Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) Bihor Megyei Tanács (Consiliul Judeţean Bihor)
HURO/0901/044/2.2.2 Megbízó: Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) Bihor Megyei Tanács (Consiliul Judeţean Bihor) Kutatási program a Körös medence Bihar-Bihor Eurorégió területén, a határon átnyúló
1. A VÍZBÁZIS ALAPADATAI:
Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály H-1081 Budapest, Dologház u. 1. : 1443 Budapest, Pf.:154. Tel:(36-1)459-2476,459-2477,fax:(36-1)459-2459,
II. Vízbázisvédelem alapjai
II. Vízbázisvédelem alapjai Horváth Szabolcs okleveles hidrogeológus mérnök Igazgató Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Üzletág Aquaprofit Zrt. Az előadás tartalma 1. Felszín alatti vizeink Ivóvizek Ásványvizek
HATÁROZAT. előzetesen lehatárolom. Kutak elhelyezkedése: Szentendrei-sziget Váci Dunaág jobb part fkm között
Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály H-1081 Budapest, Dologház u. 1. : 1443 Budapest, Pf.:154. Tel:(36-1)459-2476,459-2477,fax:(36-1)459-2459,
A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Iktatószám: H /2008. Hiv. szám: Tárgy: Bogyoszló Pannon-Víz Zrt. Előadó: Műszaki ea.
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471.
Vajon kinek az érdekeit szolgálják (kit, vagy mit védenek) egy víztermelő kút védőterületének kijelölési eljárása során?
Vajon kinek az érdekeit szolgálják (kit, vagy mit védenek) egy víztermelő kút védőterületének kijelölési eljárása során? Tósné Lukács Judit okl. hidrogeológus mérnök egyéni vállalkozó vízimérnök tervező,
Az Intézkedési Programban megfogalmazott főbb szabályozási javaslatok Mozsgai Katalin Nagy István ÖKO Zrt szeptember 11.
Az Intézkedési Programban megfogalmazott főbb szabályozási javaslatok Mozsgai Katalin Nagy István ÖKO Zrt. 2009. szeptember 11. A vízgyűjtő-gazdálkodás tervezésének főbb jellemzői a VGT három ciklusa:
Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése Magyarországon
Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése Magyarországon Felszín alatti vizeink kémiai állapota Szőcs T. Zöldi I. Deák J. Tóth Gy. Cserny T. Magyar Állami Földtani Intézet, Vízügyi Tudományos Kutatóközpont,
Tájékoztató. BM Országos Katasztrófavédelmi. Főigazgatóság Budapest, szeptember 19.
Tájékoztató a 2016. június 4. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító vízilétesítmények vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásáról BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Tájékoztató. Készült: Budapest, szeptember 30.
Tájékoztató a települési önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozó - 2016. június 4. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító - vízilétesítmények vízjogi fennmaradási engedélyezési
VÍZILÉTESÍTMÉNYEK, KUTAK HATÁRIDŐ december 31. TÁJÉKOZTATÁS
VÍZILÉTESÍTMÉNYEK, KUTAK HATÁRIDŐ 2018. december 31. TÁJÉKOZTATÁS Hazánk ivóvízellátása 95%-ban felszín alatti vízkészleteinkből történik, ezért nagyon fontos hogy a vízkivétel és a vízutánpótlódás egyensúlya
Mennyiségi és minőségi problémák, lehetséges megoldások a Gödöllői rétegvizes vízbázisok esetében
Mennyiségi és minőségi problémák, lehetséges megoldások a Gödöllői rétegvizes vízbázisok esetében 1. Előzmények, feladat pontosítása KDV VIZIG beruházásában 2000.-2003. diagnosztikai vizsgálatok (É-D)
Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Magyarország vízgazdálkodása. 5.lecke 1. Magyarország a legek országa: a Föld egyik
A Balaton részvízgyűjtő terv tervezetének kiemelt kérdései
A Balaton részvízgyűjtő terv tervezetének kiemelt kérdései Tóth Sándor (KÖDU KÖVIZIG) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Siófok 2009. július 21. 4-2 Balaton közvetlen alegység 53
TÁJÉKOZTATÁS az engedély nélkül fúrt vagy ásott kutak engedélyeztetéséről
TÁJÉKOZTATÁS az engedély nélkül fúrt vagy ásott kutak engedélyeztetéséről Az Országgyűlés 2017. évben is módosította a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényt (a továbbiakban: Vgtv.), amely 2018.
TÁJÉKOZTATÓ a Felsőörs Malomvölgyi vízbázis kijelölt védőterületeiről
8600 Siófok, Tanácsház u. 7., PF.: 59. Tel.: 84/501-000 GSM központ: 30/288-3460 E-mail: drv.zrt@drv.hu http://www.drv.hu TÁJÉKOZTATÓ a Felsőörs Malomvölgyi vízbázis kijelölt védőterületeiről Központ Az
Gyakran ismételt kérdések a kutak fennmaradási/üzemeltetési engedélye tárgyában
Gyakran ismételt kérdések a kutak fennmaradási/üzemeltetési engedélye tárgyában 1. Milyen kút engedélyezése tartozik a jegyző hatáskörbe? Az adott kútból az éves vízkivétel nem haladhatja meg az 500 m
Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :47. Parlex azonosító: 18Q17QZ90004
Iromány száma: T/15373. Benyújtás dátuma: 2017-04-26 17:47 Miniszterelnökség Parlex azonosító: 18Q17QZ90004 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.
Horváth Angéla Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)
Horváth Angéla Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) 6 db kijelölt vízfolyás víztest 2 db kijelölt állóvíz víztest 5 db kijelölt
A VÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA SZAKMAI FÓRUM
A VÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA SZAKMAI FÓRUM ÁGOSTON BENCE, CSISZER ILDIKÓ, TÓTH GÁBOR, GONDA NIKOLETT, DUDÁS ÁRPÁD, PRIVÁCZKINÉ H. ZSUZSANNA VÍZTESTEK ÉS MINŐSÍTÉSÜK Terhelések és azok
A projekt részletes bemutatása
HURO/0901/044/2.2.2 Megbízó: Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) Kutatási program a Körös medence Bihar-Bihor Eurorégió területén, a határon átnyúló termálvíztestek hidrogeológiai viszonyainak és
Ivóvízbázisok sérülékenysége a klímaváltozással szemben. Rotárné Szalkai Ágnes, Homolya Emese, Selmeczi Pál
Ivóvízbázisok sérülékenysége a klímaváltozással szemben Rotárné Szalkai Ágnes, Homolya Emese, Selmeczi Pál Felszín alatti vizek, mint a globális vízkörforgalom elemei Légkör víztartalma (néhány nap) Biomassza
Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1LTBGSIG0001
Iromány száma: T/18816. Benyújtás dátuma: 2017-12-08 14:02 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 1LTBGSIG0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:
Alapító Okirat 1. A költségvetési szerv
Alapító Okirat 1 (..) települések Képviselő-testületei a helyi Önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény 41. -ában foglalt felhatalmazás alapján az 1997. évi CXXXV. Törvény 16. -a alapján, az államháztartásról
Kútvizsgálat vízminőségi elemzések alapján
Kútvizsgálat vízminőségi elemzések alapján Bagi Márta Taba Gabriella - Zöldi Irma VITUKI Nonprofit Kft. Tartalomjegyzék Probléma felvetés aktualitása Korábbi konferenciákon felvetett kútvizsgálati eredmények
A használt termálvíz elhelyezés környezeti hatásának vizsgálata
HURO/0901/044/2.2.2 Megbízó: Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) Kutatási program a Körös medence Bihar-Bihor Eurorégió területén, a határon átnyúló termálvíztestek hidrogeológiai viszonyainak és
Békés megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép útvonaltervező időjárás
Békés megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép időjárás Békés megye összes településének térképe egy helyen! Békés megye összes településének térképe egy helyen! Békés megye településeinek
Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)
Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Főbb vízfolyások: Duna Szigetköznél Lajta Mosoni-Duna alsó, felső, középső Rét-árok
FELSZÍNALATTI VIZEK A 2. VÍZGYŰJTŐ- GAZDÁLKODÁSI TERVBEN A VGT2 FELSZÍN ALATTI VIZEKET ÉRINTŐ LEGFONTOSABB INTÉZKEDÉSEI
FELSZÍNALATTI VIZEK A 2. VÍZGYŰJTŐ- GAZDÁLKODÁSI TERVBEN GONDÁRNÉ SŐREGI KATALIN (SMARAGD-GSH KFT) TAHY ÁGNES (OVF), RÁKOSI JUDIT (ÖKO ZRT) A VGT2 FELSZÍN ALATTI VIZEKET ÉRINTŐ LEGFONTOSABB INTÉZKEDÉSEI
Földtani és vízföldtani ismeretanyag megbízhatóságának szerepe a hidrodinamikai modellezésben, Szebény ivóvízbázis felülvizsgálatának példáján
Földtani és vízföldtani ismeretanyag megbízhatóságának szerepe a hidrodinamikai modellezésben, Szebény ivóvízbázis felülvizsgálatának példáján Molnár Mária, Dr. Zachar Judit, Gondárné Sőregi Katalin, Büki
A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ:
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Vízminőségi és Vízgazdálkodási
illeték felhívás 7./ A hidrogeológiai védőidom horizontális kiterjedése és a hidrogeológiai védőterület:
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.
Kolossváry Gáborné Viziterv Alba Kft. "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)
Kolossváry Gáborné Viziterv Alba Kft. "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) 37 db kijelölt vízfolyás víztest 2 db kijelölt állóvíz víztest 6 db kijelölt felszín alatti víztest Főbb vízfolyások:
A geotermikus energiahasznosítás jogszabályi engedélyeztetési környezete a Transenergy országokban
A geotermikus energiahasznosítás jogszabályi engedélyeztetési környezete a Transenergy országokban Nádor Annamária Joerg Prestor (), Radovan Cernak (), Julia Weibolt () Termálvizek az Alpok és a Kárpátok
8296 MONOSTORAPÁTI, PETŐFI U TELEFON,FAX: 87/ , ,
1 Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal 8296 MONOSTORAPÁTI, PETŐFI U. 123. TELEFON,FAX: 87/435-055, 535-005, E-mail: mapatik@hu.inter.net Tájékoztatás az engedély nélkül fúrt vagy ásott kutak engedélyeztetéséről
A MAGYARORSZÁGON FORGALMAZOTT ÁSVÁNYVIZEK ÉS A DEBRECENI IVÓVÍZ MINŐSÉGI ÖSSZEHASONLÍTÁSA
A Miskolci Egyetem Közleménye, A sorozat, Bányászat, 77. kötet (2009) A MAGYARORSZÁGON FORGALMAZOTT ÁSVÁNYVIZEK ÉS A DEBRECENI IVÓVÍZ MINŐSÉGI ÖSSZEHASONLÍTÁSA Újlaki Péter Oki bányageológus mérnök, oki.
XXXI. Országos Vándorgyűlés Gödöllő. Közép-Duna- völgy vízgazdálkodása
XXXI. Országos Vándorgyűlés Gödöllő Közép-Duna- völgy vízgazdálkodása MHT területi szerv megalakulása 2011 Taglétszám ~ 800 fő Eddigi eredmények A működési terület : - közigazgatási alapon: Pest megye,
TÁJÉKOZTATÓ Az Országgyűlés évben is módosította a vízgazdálkodásról szóló évi LVII. törvényt (a továbbiakban: Vgtv.), amely 2018.
TÁJÉKOZTATÓ Az Országgyűlés 2017. évben is módosította a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényt (a továbbiakban: Vgtv.), amely 2018. január 1. lépett hatályba. A módosítás értelmében mentesül
Tájékoztatás a kutak vízjogi üzemeltetési/fennmaradási (jegyzői) engedélyezési eljárásáról
Tájékoztatás a kutak vízjogi üzemeltetési/fennmaradási (jegyzői) engedélyezési eljárásáról Mint ismeretes, a vízjogi létesítési engedély nélkül megépített vízilétesítményekre az ásott és fúrt kutakra vízjogi
Víz az élet gondozzuk közösen
Víz az élet gondozzuk közösen Víz Keretirányelv Az Európai Parlament és a Tanács 2000.október 23-i 2000/60/EK Irányelv az európai közösségi intézkedések kereteinek meghatározásáról a víz politika területén
Kérelem vízilétesítmény vízjogi fennmaradási engedélyhez
Kérelem vízilétesítmény vízjogi fennmaradási engedélyhez 1. Kérelmező neve: lakcíme: elérhetősége (tel.szám, email cím):. Illetékbélyeg helye 2. A kérelemmel érintett ingatlan címe: Ófehértó,. utca..szám
XIX. Konferencia a felszín alatti vizekről 2012. március 27-28, Siófok. Simonffy Zoltán BME Vízgazdálkodási és Vízépítési Tanszék
Simonffy Zoltán BME Vízgazdálkodási és Vízépítési Tanszék Alapkérdések: Jelenlegi és jövőben várható vízigények? A megújuló vízkészlet és használatának korlátai? Ha az igény > a készlet, hogyan lehet az
VÉDJEGYHASZNÁLATI KÉRELEM KÉZMŰVES TERMÉKEKHEZ NYILATKOZAT
3/b számú melléklet VÉDJEGYHASZNÁLATI KÉRELEM KÉZMŰVES TERMÉKEKHEZ NYILATKOZAT Jelen nyilatkozat alapján a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság (székhely: 5540 Szarvas, Anna-liget 1.) mint védjegyjogosult
Kiegészítő tájékoztatás a fúrt és ásott kutak bejelentésével kapcsolatban
Kiegészítő tájékoztatás a fúrt és ásott kutak bejelentésével kapcsolatban A kutak bejelentésére és fennmaradási engedélyének beszerzésére vonatkozó határidőt előre láthatóan 2 évvel, 2020. december 31-ig
MISKOLCI VÍZSZENNYEZÉS
MISKOLCI VÍZSZENNYEZÉS Eseményei és tapasztalatai Balatonfüred 2007. március 28-29. VÉDŐTERÜLET - VÉDŐIDOM KARSZTVÍZSZINT VÁLTOZÁS ÁRVÍZ A BÜKKBEN SZENNYEZŐFORRÁSOK JUHDÖGLŐ-VÖLGY JUHDÖGLŐ-VÖLGY 2006.
Nagykálló Városi Vízmű
Ngykáll lló Városi Vízmű 3600 3600 m 3 3 /d /d védendő vízhozmot három három működő termelő szolgálttj, (1/., (1/., 1/b. 1/b. 5. 5. sz. sz. )) egy egy pedig pedig strndfürdő hideg hideg vizes vizes j
HATÁROZAT. előzetesen lehatárolom.
Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály H-1081 Budapest, Dologház u. 1. : 1443 Budapest, Pf.:154. Tel:(36-1)459-2476,459-2477,fax:(36-1)459-2459,
1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK
1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Ecsegfalvi halastavak 1.2. A víztest VOR kódja: AIG946 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: hasonló típus: 11 meszes kis területű sekély nyílt
"Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Székesfehérvár, 2009 július 29.
"Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Székesfehérvár, 2009 július 29. Főbb vízfolyások (16 db): Veszprémi-séd (3 vt.) Nádor csatorna (2 vt.) Séd-Sárvizi malomcsatorna Gaja-patak (3 vt.)
aa./ A számított belső védőidomnak (20 napos) nincs felszíni metszéke, ezért a felszíni belső védőterület 10 m sugarú kört kell kijelölni.
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471. Internet: http://edktvf.zoldhatosag.hu e-mail: eszakdunantuli@zoldhatosag.hu
A HÉVÍZ-, ÁSVÁNY- ÉS GYÓGYVÍZGAZDÁLKODÁS KÉRDÉSEI HATÓSÁGI SZEMMEL, KIEMELTEN EGERSZALÓK-DEMJÉN TÉRSÉG VIZSGÁLATÁRA
A Miskolci Egyetem Közleménye, A sorozat, Bányászat, 81. kötet (2011) A HÉVÍZ-, ÁSVÁNY- ÉS GYÓGYVÍZGAZDÁLKODÁS KÉRDÉSEI HATÓSÁGI SZEMMEL, KIEMELTEN EGERSZALÓK-DEMJÉN TÉRSÉG VIZSGÁLATÁRA Hojdákné Kovács
Vízminőségvédelem km18
Vízminőségvédelem km18 2004/2005-es tanév I. félév 4. rész Dr. Zseni Anikó egyetemi adjunktus, SZE, MTK, ÉKI, Környezetmérnöki Tanszék Vízkészlet-gazdálkodás ~ a természetes és felhasználható vízkészletek
1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK
1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Kengyeli halastó 1.2. A víztest VOR kódja: AIG979 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: hasonló típus: 11 meszes kis területű sekély nyílt vízfelületű
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024
Víz, víz, tiszta víz - de honnan?
Víz, víz, tiszta víz - de honnan? A vezetékes ivóvíz ellenére manapság egyre többen választják azt a megoldást, hogy saját fúrt vagy ásott kútjukból biztosítsák a maguk és családjuk vízszükségletét. A
Visszasajtolás pannóniai homokkőbe
Visszasajtolás pannóniai homokkőbe Szanyi János 1 Kovács Balázs 1 Szongoth Gábor 2 szanyi@iif.u-szeged.hu kovacs.balazs@gama-geo.hu posta@geo-log.hu 1 SZTE, Ásványtani Geokémiai és Kőzettani Tanszék 2
A Víz Keretirányelvről, a felszíni vízvédelmi jogszabályok felülvizsgálatának szükségességéről
A Víz Keretirányelvről, a felszíni vízvédelmi jogszabályok felülvizsgálatának szükségességéről Gaul Réka Orsolya BM Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály maszesz, 2018. november 29 2 24 beérkező
VÍZBÁZISVÉDELEM ZALAEGERSZEG
VÍZBÁZISVÉDELEM ZALAEGERSZEG Vízbázisok és védelmük Víz a föld alatt, víz a föld alól Akárhová megyünk az országban, több és különbözô fajta víz van a terepfelszín alatt, mint gondolnánk. Valamikor minden
A felszín alatti víz minőségi állapota
A felszín alatti víz minőségi állapota Dunántúli-középhegység és Budapest környezete dr. Szőcs Teodóra 1 dr. Deák József 2 1 Magyar Állami Földtani Intézet, 2 GWIS Kft. FAV fórum Dunántúli-középhegység
1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK
1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Sóskúti halastó 1.2. A víztest VOR kódja: AIH023 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: hasonló típus: 11 meszes kis területű sekély nyílt vízfelületű
A felszín alatti vizeket érintő terhelések, intézkedések a 2-15 Berettyó tervezési alegységen a VGT2 alapján
Handari Zoltán vízgyűjtő-gazdálkodási referens Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság 4025 Debrecen, Hatvan u. 8-10. A felszín alatti vizeket érintő terhelések, intézkedések a 2-15 Berettyó tervezési alegységen
GLOBAL REFUSE CÉGCSOPORT
CÉGBEMUTATÓ GLOBAL REFUSE CÉGCSOPORT A kilencvenes évektől kezdve két meghatározó cég tevékenykedik Békés megyében a hulladékgazdálkodás területén. A Tappe Kft. (1993) a hulladékszállítás és gyűjtésért,
1. Békés megye területrendezési terve által érintett települések
4. melléklet a 15/2005. (X.7.) KT számú rendelethez 1 1. Békés megye területrendezési terve által érintett települések Almáskamarás, Battonya, Békés, Békéscsaba, Békéssámson, Békésszentandrás, Bélmegyer,
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. március kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és
VAS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG K Ö Z L E M É N Y
VAS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG Tárgy: Hévíz K-33 termálvízkút védőövezeteinek kijelölése Ügyintéző: dr. Farkas Hajnalka K Ö Z L E M É N Y A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon (a továbbiakban: