Az akadalymentesmagyarorszag.hu projekt
|
|
- Nikolett Hajduné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 CAMELOT Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete 9021 Győr, Amadé L. u. 1. Telefon/Fax.: (96) Internet: Adószám: Számlaszám: UniCredit Bank Hungary Zrt.: Az akadalymentesmagyarorszag.hu projekt A "Camelot" Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete 2015-ben sikeresen pályázott a Nemzeti Együttműködési Alapnál (NEA) szakmai program megvalósításra. Az Egyesület projektjének célja egy olyan egyedülálló információs portál létrehozása, amely hasznos gyakorlati információkkal szolgál akadálymentesítési témákban, valamint megjeleníthetőek az akadálymentesített, részben akadálymentesített helyek az országban. Ez utóbbinak nem csak az a célja, hogy a fogyatékossággal élők tudjanak tájékozódni, hanem a jó példákat fel tudják használni a döntéshozók, tervezők, beruházók, építtetők is. Hazai és Európai Uniós tapasztalataink alapján akadálymentesítés szerintünk csak törvényi eszközökkel nem kikényszeríthető. Ezzel szemben úgy gondoljuk, hogy az akadálymentesítés csak akkor, és csak úgy valósulhat meg, ha az érintett és illetékes döntéshozók, döntési, engedélyezési helyzetben lévők magukévá teszik a gondolatot és a célt. Másrészről fontos, hogy az akadálymentesítés nem elsősorban pénz kérdése, hanem szándék, akarat és szakértelem kérdése. Amennyiben egy új építésű épületnél az akadálymentesítés szempontjai már a tervezés legelső lépésétől kezdődően figyelembe vannak véve, az egész beruházás szempontjából csak elenyésző többlet költséget jelent. Míg ha az átadás előtt kell átalakítani, azt már jelentős költség és idő ráfordítást igényel. Ugyanez igaz akkor is, ha egy régi, meglévő épület átalakítása, jelentős felújítása történik meg. Ma Magyarországon egyre többen látják be - és elsősorban az üzleti élet szereplői - hogy a fogyatékossággal élő emberek ott fogják elkölteni a pénzüket, illetve értékes munka kapacitásukat, tudásukat ott kamatoztatják (ott hoznak hasznot), ahova be tudnak jutni. Tehát egyre több cég, vállalkozás felismerte, hogy komoly üzleti potenciál van ebben. Több tagtársunk is pl. az alapján választott magának bankot, hogy hova tudott bejutni, hol tudja az ügyeit segítség nélkül elintézni. Könnyen belátható, hogy egy bank választása (esetleg egy hitel felvétele) hosszú évekre szóló döntés. Piaci versenyhelyzetben előny, ha nagyobb a potenciális ügyfélkör. Szintén egy fontos tényező az is, amikor egy cég jól kiképzett, megfelelő munkavállalóját baleset éri, és időszakosan (balesettől függően akár 1-2 évre is), vagy 1
2 véglegesen kerül olyan helyzetbe, hogy számára a munkába járás, munkahelyen történő munkavégzés akadályokba ütközik. Ilyenkor szükség lehet a munkahely, iroda átalakítása, akadálymentesítése. Ismert, hogy egy-egy jól képzett mérnök, vagy a cég rendszerét ismerő informatikus helyettesítése, cseréje, kiképzése akár több millió forintos kiadás is lehet egy-egy cégnek, míg egy esetleges akadálymentesítés, és ezzel a már kiképzett munkaerő visszavezetése ennél lényegesen alacsonyabb költség. Nem beszélve arról, hogy egy-egy új beruházás (pl. irodaépület építése, vagy megfelelő bérlemény kiválasztása) esetén, ha eleve figyelembe vették az akadálymentesítést, akkor egy-egy ilyen helyzet további költségek nélkül megfelelően kezelhető, az érintett munkavállaló munkából kiesése minimalizálható, ezzel a cég hasznot tud termelni. Egyesületünk egyik alapvető célkitűzése a fogyatékossággal élő emberek érdekképviselete, kiemelten számukra élhető környezet biztosítása. Úgy gondoljuk, hogy Egyesületünk megfelelő szakemberei, tapasztalati szakértői tudása, tapasztalata hasznos mindenki számára, akit ez a téma érdekel, vagy érintett benne. A projekt megvalósítását a ma korszerű Internetes technológiák segítségével tervezzük. Ez lehetővé teszi, hogy a projektbe ne csak az Egyesületünk tagjai, hanem partner egyesületeink, partner intézményeink tagjai, illetve segítő szándékú önkéntesek is egyszerűen bekapcsolódhassanak. További információk, kapcsolat: Interneten: A "Camelot" egyesület Facebook oldalán: Az akadálymentemagyarország.hu projekt honlapján: Az egyesület vezetői: Péter Pál Péter tel.: , peter.pal.peter1986@gmail.com Pécsi Gertrúd: tel.: , gyor.camelot@gmail.com Benei László: tel.: , blaszlo7807@gmail.com Sajtó kapcsolat, projektfelelős: Vid Gábor: tel.: , vidg@vidg.hu 2
3 CAMELOT Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete 9021 Győr, Amadé L. u. 1. Telefon/Fax.: (96) Internet: Adószám: Számlaszám: UniCredit Bank Hungary Zrt.: A "Camelot" Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesületéről A "Camelot" Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesületét 2002-ben győri mozgássérült fiatalok hozták létre, abból a célból, hogy hogy a baleset vagy betegség folytán mozgássérültté vált emberek életében bekövetkezett radikális és maradandó változások feldolgozását lehetőség szerint megkönnyítsék, a mozgássérült személy társadalmi integrációját elősegítsék, számukra szabadidős és sport programokat szervezzenek, segítsék tanulási, ill. munkavállalási törekvéseiket. Az egyesület nevének kiválasztásakor azt tudtuk; nem szeretnénk olyan nevet, amelynek hallatán az jut rögtön az ember eszébe, hogy mi valamilyen szempontból hátrányos helyzetűek vagyunk. Éppen ellenkezőleg; motiváltságunkat, lelkesedésünket szerettük volna kifejezni. Így Arthur-király legendájából a Camelot nevet választottuk, mert: "Camelot igazi varázsa épp abban rejlik, amit képvisel. Olyan hely ez, ahol egyetértés uralkodik, a becsület és bátorság a legfőbb erény, ahol az erős megvédi a gyengét". Péter Pál Péter Elnök "Camelot" Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete 3
4 Az akadalymentesmagyarorszag.hu projektről A Camelot Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete 2015-ben sikerrel pályázott a Nemzeti Együttműködési Alapnál szakmai program megvalósítására. A projekt célja, hogy egy információs portált hozzon létre. A portál által szolgáltatott információk két nagy csoportba sorolhatóak. Az egyik nagy csoportba az akadálymentesítéssel, akadálymentességgel kapcsolatos gyakorlati tudnivalók kerülnek bele. Itt a jól ismert Wikipedia on-line enciklopédiához hasonló rendszer megvalósítását tervezik. Ide többek között a laikusok által nehezebben érthető szabványokból származó információk (pl. egy akadálymentes rámpa kialakításáról) közérthető megjelenítését, vagy pl. speciális segédeszközök (pl. gépjármű átalakítás, egyedi kerekesszék stb.), illetve eszközök (pl. balkezes egér, olló stb.) beszerzési lehetőségeit, használatukat tervezik bemutatni. Az információs portál másik fontos pillére egy térképpel összekapcsolt tapasztalati adatbázis, amely Magyarország akadálymentes helyeit gyűjti egybe. Ez az adatbázis nem csak azokra a helyekre fókuszál, amelyek a "hivatalos" adatbázisokban szerepelnek (pl. iskolák, önkormányzatok, egészségügyi intézmények, stb.), hanem, azokra a helyekre is, amelyeket az érintettek is gyakran látogatnak (pl. szálloda, étterem, szórakozóhely, kiránduló helyek stb.). Így a projekt egyik fontos pillére a tapasztalati szakértők által végzett akadálymentességi felmérés. Ezért az Egyesület az OpenStreetMap (OSM) Magyarországi közösségével és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, Ifjúsági Tagozat (MEOSZ IT) tagjaival, illetve a Route4you alkalmazás fejlesztőivel közösen végzik a terepi munkát, az adatok rögzítését is. A térképezés és felmérés során nem csak a mozgássérült és más fogyatékossággal élő emberek, hanem a babakocsit tolók, idősemberek, valamint a kerékpárosok szempontjait is figyelembe veszi. A felmérés és térképezés során a legfontosabb, hogy nem csak azt veszi figyelembe, hogy mennyire felel meg egy adott hely a jogszabályokban, szabványokban rögzített feltételeknek, hanem összességében egy fogyatékossággal élő számára mennyire használható. A felmérés során tagjaink, partnereink érintett tagjai ki is próbálják az adott helyet, akadályt, és szubjektív értékelésükkel kiegészítik a pontos méréseket, és az így kapott értékelés kerül be a közösségi térképbe és a Camelot Egyesület adatbázisába. A munka során a résztvevő önkéntesek kis csoportokban egy-egy számukra kijelölt terület felmérését végezik. A korábbi felmérések tapasztalata alapján a feladatokat személyre szabottan osztjuk ki, a teljesen kezdő - térképet nem, vagy csak alig ismerő - szintnek 4
5 megfelelőtől a mérnöki szintig osztjuk szét. Ezzel lehetővé tesszük, hogy azok a tapasztalati szakértők és önkéntes résztvevők is hatékonyan bekapcsolódhassanak a munkába, akik nem járatosak a térképezésben, vagy akár félnek is attól. A felmérési adatok egy részét a Route4you alkalmazás segítségével on-line, az adatok más részét papír alapon gyűjtjük, majd rögzítjük az OSM és a Camelot egyesület adatbázisába. Ezáltal rövid időn belül a Föld bármely pontján tartózkodó érdeklődő, érintett láthatja, hogy hol vannak akadálymentes helyek az adott településen. Cél az is, hogy lehetőség legyen az adatbázisba az akadálymentes lakóépületek rögzítése is, azért, hogy ha egy érintett új lakást, vagy albérletet keres, legyen információja, hogy számára hol találhatóak szóba jöhető lakások. A projekt által létrehozásra kerülő portál a címen lesz elérhető. 5
6 Az OpenStreetMapről Az OpenStreetMap (OSM) egy projekt, amely szabadon felhasználható térképi adatokat szolgáltat az egész világról. Több ezer tag együttes hozzájárulása egy pontos, részletes és friss térképet eredményez, amely legalább annyira jó (vagy talán jobb is), mint a hasonló kereskedelmi termékek. Csakúgy, mint a Wikipédia esetében, a világ minden táján jelen lévő több ezer ember folyamatosan befektetett munkája az, ami lehetővé teszi az OpenStreetMap épülését. Az OSM közösség világszerte gyűjt adatot a különböző közutakról, vasutakról, vízi utakról vagy ösvényekről (pl.: turistautak), de még a kerékpárutak is felvételezésre kerülnek. Ezek fontosak a közlekedés számára, de ezeken felül az utak mellett elhelyezkedő egyéb objektumok is térképezésre kerülnek, csakúgy, mint üzletek, épületek (köz- és magán), parkok, természetvédelmi területek, kulturális és rekreációs területek. A térképezett objektumok több, mint 43 kategóriába és több száz egyéni típusba sorolva állnak rendelkezésre. Ez alapján, ha például a közeli benzinkutakat szeretnénk megtalálni, ezt nagy valószínűséggel megtehetjük az OSM térkép alapján is. Az új bejegyzések perceken belül megjelennek a térképen. Ez az elérhető frissítési sebesség teszi az OSM-et jobbá a versenytársainál. Új épületek, építkezések, lezárt utak, stb. rögtön megjeleníthetők térképi formában (vagy akár az adatbázist használó egyéb alkalmazásokban is). Katasztrófahelyzetek esetén némely nem kormányzati szervezet használja az OpenStreetMap-et a földrengések, erdőtüzek, csuszamlások, vagy egyéb zavart okozó esemény után a megérkezésüket megtervezzék. Mi is támogatjuk őket a Humanitárius OSM csapat által. Forrás: 6
Az akadalymentesmagyarorszag.hu projekt
CAMELOT Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete 9021 Győr, Amadé L. u. 1. Telefon/Fax.: (96) 523-590 e-mail: gyor.camelot@gmail.com Internet: www.camelotgyor.hu Adószám: 18980251-1-08 Számlaszám: UniCredit
MEGHÍVÓ. Egyenlő esélyű hozzáférés workshop és "Ne parázz! - Egy nap az egyenlő esélyű hozzáférésért" rendezvényre
CAMELOT Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete 9021 Győr, Amadé L. u. 1. Telefon/Fax.: (96) 523-590 e-mail: gyor.camelot@gmail.com Internet: www.camelotgyor.hu Adószám: 18980251-1-08 Számlaszám: UniCredit
Összefoglaló a július július 25 között készített "Akadálymentesítési ismeretek" kérdőíves felmérés eredményéről.
CAMELOT Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete 9021 Győr, Amadé L. u. 1. Telefon/Fax.: (96) 523-590 e-mail: gyor.camelot@gmail.com Internet: www.camelotgyor.hu Adószám: 18980251-1-08 Számlaszám: UniCredit
Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M)
Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M) A pályázatok benyújtása az alábbiak szerint lehetséges: Közösségi környezet kollégiuma esetén: 2015. március 16-ig Mobilitás és alkalmazkodás
Győr közlekedésbiztonsági stratégiája Save Our Lives nemzetközi projekt. Pausz Ferenc GRSP Magyarország Budapest, 2015. május 08
Győr közlekedésbiztonsági stratégiája Save Our Lives nemzetközi projekt Pausz Ferenc GRSP Magyarország Budapest, 2015. május 08 Közép Európa a sikerért SOL( Save Our Lives ) SOL Countries, Partners Austria
Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen. 2013. június
Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen 2013. június Üzletágaink, tevékenységünk www.job.hu www.rehabjob.hu www.tele-scope.hu www.brandjob.hu
Teljes bevétel tervezete: ,-Ft
BIATORBÁGYI POLGÁRŐRSÉG ÉS ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLET ALAPÍTVA: 2005 2051 Biatorbágy, Széchenyi utca 2/1. 18724068-1-13 Telefon/fax: 06-23-311-113 / E-mail: police@biatv.hu/ www.biatorbagy-bunmegelozes.hu.
A mozgássérült személyek többszintű érdekképviselete a helyi szintektől az Európai szintig. Földesi Erzsébet. MEOSZ, alelnök EDF, alelnök
A mozgássérült személyek többszintű érdekképviselete a helyi szintektől az Európai szintig Földesi Erzsébet MEOSZ, alelnök EDF, alelnök Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) számokban
Gödöllő Város Önkormányzatának 2011. évi összesített közbeszerzési terve. 85% pályázati támogatás (norvég): 66.637.789,- Ft
1 Gödöllő Város Önkormányzatának évi összesített közbeszerzési terve Sorszám A beszerzés pontos megnevezése A beszerzés tárgya A rendelkezésre álló előirányzat (bruttó) A beszerzés becsült értéke (nettó)
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető
VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PROJEKT ADATLAP
VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PROJEKT ADATLAP Tapasztalatok szerint Magyarországon a mikro- és kisvállalkozások, kevés kivételtől eltekintve, nem tudják kihasználni gazdasági adottságaikat és megvédeni saját
Új módszerek és eljárások a térbeli folyamatok értékeléséhez. Dr. Németh Zsolt Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettes
Új módszerek és eljárások a térbeli folyamatok értékeléséhez Dr. Németh Zsolt Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettes A 2016. évi mikrocenzus, kis népszámlálás Célja, hogy két népszámlálás között
Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület
PME 2011 Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület 2011. december 1. A PME célja és tevékenysége Az egyesület 1993-ban alakult. Jelenleg 200 tagja van. Elnöksége: Dr. Juhászné Halász Judit elnök, tagok:
AZ INFO-KOMMUNIKÁCIÓS AKADÁLYMENTESSÉG JOGI HÁTTERE. dr. Juhász Péter 2008. november 20.
AZ INFO-KOMMUNIKÁCIÓS AKADÁLYMENTESSÉG JOGI HÁTTERE dr. Juhász Péter 2008. november 20. Akadálymentesítés akadálymentesítés = rámpa Az akadálymentesség értelmezhető fizikai szempontból rámpa térdszabad
A PEDAGÓGIAI TUDÁSMENEDZSMENT- RENDSZER ELEMEI
A PEDAGÓGIAI TUDÁSMENEDZSMENT- RENDSZER ELEMEI A PEDAGÓGIAI MUNKA TÁMOGATÁSA AZ INNOVÁCIÓ ÉS TUDÁSMENEDZSMENT ESZKÖZEIVEL Kerber Zoltán TÁMOP 3.1.15 szakmai vezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Köznevelési
Tapasztalatok az infokommunikációs akadálymentesítés területén létező példák bemutatásával
Részben akadálymentes?! Tapasztalatok az infokommunikációs akadálymentesítés területén létező példák bemutatásával A Fogyatékosügyi Kommunikációs Intézetről röviden Kik vagyunk? Az Intézetet két fogyatékos
Esélyegyenlőség növelése könyvtári informatikai fejlesztéssel a szerencsi kistérség településein című projekt nyitó fóruma
Esélyegyenlőség növelése könyvtári informatikai fejlesztéssel a szerencsi kistérség településein című projekt nyitó fóruma 2009. október 16. Szerencs, Rákóczi-vár Lovagterme A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
PROGRAM 2009 MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK EGYESÜLETEINEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE OKTATÁSI, TOVÁBBKÉPZŐ ÉS TÁVMUNKA INTÉZET
MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK EGYESÜLETEINEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE OKTATÁSI, TOVÁBBKÉPZŐ ÉS TÁVMUNKA INTÉZET 1032 Budapest San Marco u 76 www.meosz.hu PROGRAM 2009 A MEOSZ Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézete
A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015.
A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. Bemutatkozás REHABJOB - JOBGROUP REHABJOB (www.rehabjob.hu) üzletágunk mellett az alábbi divíziók tartoznak
SZEMÉLYI ADATOK. Pécsi Gertrúd Éva 9o26 Győr, Gébics u Győrújfalu, Tó u. 13. Lakcím Értesítési cím
E U R Ó P A I Ö N É L E T R A J Z SZEMÉLYI ADATOK Név Lakcím Értesítési cím Pécsi Gertrúd Éva 9o26 Győr, Gébics u. 8. 9171 Győrújfalu, Tó u. 13. Telefon mobil: +36 7o/557 12 46 E-mail pgerti@sze.hu Állampolgárság
Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu
Digitális követ az információs társadalom segítésére Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu EU 2020 uniós gazdasági stratégia és Európai digitális menetrend Komoly kihívás
Mészáros János. A minősítések szerepe a tervezési folyamatokban és a használatbavételi eljárások során
Mészáros János A minősítések szerepe a tervezési folyamatokban és a használatbavételi eljárások során Álom és valóság Nulladik mese Megcsörrent a telefonom (1) első mese: Tűzgátló ablak(ok)ra van szükség.
AKADÁLYMENTES HOZZÁFÉRÉS WORKSHOP SZOLGÁLTATÁSOK AKADÁLYMENTESSÉGE A MAGYAR TELEKOMNÁL
AKADÁLYMENTES HOZZÁFÉRÉS WORKSHOP SZOLGÁLTATÁSOK AKADÁLYMENTESSÉGE A MAGYAR TELEKOMNÁL 2017. NOVEMBER 13., NOVOTEL BUDAPEST DANUBE Magyar Telekom Csoport FENNTARTHATóSÁGi STRATÉGiA 2016-2020 A fenntarthatóság
Korlátok nélkül! - MEOSZ program a mozgáskorlátozott emberek infokommunikációs akadálymentesítéséért
Elérhető a jelentkezési kérdőív! Korlátok nélkül! - MEOSZ program a mozgáskorlátozott emberek infokommunikációs akadálymentesítéséért A Mozgáskorlátozottak (MEOSZ) megyénként átlagosan 30 mozgáskorlátozott
Nemzeti Együttműködési Alap pályázati lehetőségei civil szervezetek számára
Nemzeti Együttműködési Alap pályázati lehetőségei civil szervezetek számára 1 Nemzeti Együttműködési Alap pályázati kiírásai Civil szervezetek szakmai programjainak támogatása 2015 Pályázat kiírás kódja:
Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton...
Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... emagyarország Hálózat Az emagyarország Pontok hálózata: Közel 2000 emagyarország Ponttal, ahol az eközszolgáltatások igénybevételéhez az internet
HU-Győr: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 2010/S 11-013338 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY. Szolgáltatás
1/5 HU-Győr: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 2010/S 11-013338 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK):
CROCODILE 2.0_HU projekt
CROCODILE 2.0_HU projekt Cooperation of Road Operators for COnsistent and Dynamic Information LEvels Rónai Gergely osztályvezető Csillik Ádám fejlesztési mérnök ITS Hungary évzáró rendezvény- 2017. december
Akadálymentesség biztosítása és az egyetemes tervezés lehetőségei Magyarországon A közbeszerzés szerepe az egyetemes tervezés érvényesítésében
Akadálymentesség biztosítása és az egyetemes tervezés lehetőségei Magyarországon A közbeszerzés szerepe az egyetemes tervezés érvényesítésében FÖLDESI ERZSÉBET Wednesday, April 12, 2017 1 A MINDENKI SZÁMÁRA
ÚT A SIKERES PÁLYÁZÁSHOZ. Erasmus+ Iskolai, óvodai partnerségek - Pályázatíró szeminárium, Budapest, február 1.
ÚT A SIKERES PÁLYÁZÁSHOZ Erasmus+ Iskolai, óvodai partnerségek - Pályázatíró szeminárium, Budapest, 2018. február 1. ERASMUS+ OUR COMMON EUROPEAN TALE (2017-2019) Miről szól a projekt? Hogyan épül fel?
Rámpát a honlapokra úton az akadálymentes honlapok felé
Rámpát a honlapokra úton az akadálymentes honlapok felé Bevezetés A W3C Magyar Iroda már több mint hat éve azon munkálkodik, hogy hazánkban minél jobban megismertesse az érdeklődőket a legújabb webes technológiákkal,
Üdvözli Önt a QERDES.COM!
Üdvözli Önt a QERDES.COM! Automatizált érdeklődő-, ügyfél- és panaszkezelés, ügyfélelégedettség-mérés többfelhasználós, többnyelvű környezetben. Magyarországi szállodák helyzete és várakozása 2011 Piackutatás
Towards Inclusive Development Education
Towards Inclusive Development Education (Globális Nevelést mindenkinek!) EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30. (30 hónap) A projekt célkitűzése A TIDE projekt célja a globális tanulás témáinak
INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN
INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA Napjainkban egyre nagyobb társadalmi értéket képvisel az önkéntes munka. A mai fiatalok már középiskolai tanulmányaik során a tanterv részeként
HÁLÓZAT. Nemzetközi mobilitási információk fiataloknak
HÁLÓZAT Nemzetközi mobilitási információk fiataloknak Az Eurodesk Európa 34 országában van jelen. 33 hazai partnerszervezet: helyi és regionális civil szervezetek, közintézmények, ifjúsági irodák, közösségi
BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter
A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A díj célja A DUIHK Szakképzési Díj legfôbb célja, hogy emelje a gyakorlatorientált szakképzés társadalmi megbecsülését Magyarországon.
Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Megjelent két új vállalkozásfejlesztési pályázat KKV-k számára
Pályázati Hírlevél RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. 2015. június Megjelent két új vállalkozásfejlesztési pályázat KKV-k számára 2015. június 9-én megjelent két új GINOP pályázat KKV-k kapacitásbővítésének
MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020.
MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. A koncepcióban megfogalmazott feladatok elvégzéséhez szükséges elkészíteni a cselekvési tervet, amely tartalmazza a felelősöket
Jó gyakorlatok a fogyatékosok foglalkoztatásában és rehabilitációjukban észt tapasztalatok. Sirlis Sõmer Észt Szociális Ügyek Minisztériuma
Jó gyakorlatok a fogyatékosok foglalkoztatásában és rehabilitációjukban észt tapasztalatok Sirlis Sõmer Észt Szociális Ügyek Minisztériuma Tartalom Történelmi háttér A közelmúlt irányvonalai A foglalkoztatási
Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete
Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete Tűzvédelmi Tanácsadó Testület - Budapest, 2018. április 23. Nagy Katalin tűzvédelmi és munkavédelmi szakmérnök Alapítás 2001. 08. 29. Cél: - szakmai együttműködési
PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE
PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE A támogatás célja: A Felhívás célja, a telepszerű körülmények között élők életkörülmények javítása,
Amikor a hátrányos helyzet előny
Amikor a hátrányos helyzet előny Az akadálymentes turizmus, mint versenyelőny és bevételforrás Több napra látogatók 1 3 éjszakát eltöltők száma (ezer fő) kiadásai, millió Ft egy fő egy napjára jutó költése
Erasmus+ IT4ALL A projekteredmények adaptációja az IT Services Hungary Kft-nél
Erasmus+ IT4ALL A projekteredmények adaptációja az IT Services Hungary Kft-nél TARTALOMJEGYZÉK A projekteredmények adaptációja az IT Services Hungary Kft-nélError! Bookmark not defined. TARTALOMJEGYZÉK...
BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018
Jelentkezzen most! www.szakkepzesidij.hu SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018 A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A DÍJ CÉLJA A DUIHK Szakképzési Díj legfôbb célja, hogy emelje a gyakorlatorientált
A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület LEADER kritériumrendszere A Nyírség Helyi Akciócsoport
GINOP VEKOP A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése HELYZETELEMZÉSTŐL A CSELEKVÉSI TERVIG
GINOP-6.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése HELYZETELEMZÉSTŐL A CSELEKVÉSI TERVIG Előadó: Szymczak Judit Eruditio Zrt. szakértője +36 20 983 1943 szymju@gmail.com
Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret
Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1) és A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.2) pályázathoz Beadási
Felsőoktatási tájékoztató
Felsőoktatási tájékoztató A MEOSZ kiemelten foglalkozik a mozgáskorlátozott hallgatók felsőoktatási szolgáltatásokhoz való hozzáférésével. A fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZegyezmény kimondja,
Intelligens közlekedési rendszerek (ITS)
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék Intelligens közlekedési rendszerek (ITS) Térinformatika (GIS) közlekedési alkalmazásai Közúti adatbázisok Dr.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE
MOZGÁSSÉRÜLTEK VESZPRÉM MEGYEI EGYESÜLETE (8200 Veszprém, Budapest út 16.) KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2011. december 31. Kelt: Pápa, 2012. május 4. Glück Ferenc György gazdálkodó képviselője A közhasznú szervezetről
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. november 30-i ülése 11. sz. napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. november 30-i ülése 11. sz. napirendi pontja Javaslat együttműködési megállapodások elfogadására a megyében működő fogyatékosok érdekvédelmi
20 éves Szombathely város térinformatikai rendszere
20 éves Szombathely város térinformatikai rendszere Keringer Zsolt Irodavezető E-mail: keringer@szombathely.hu Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Első lépések Döntés a Digitális Földmérési alaptérkép
CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA
CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA KÖZÖSEN A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKÉRT BEFOGADÓ MUNKAHELYEK, BEFOGADÓ ÖNKORMÁNYZATOK című, TÁMOP 2.4.2/B-09/2-2009-0002 sz. azonosító számú program BEMUTATÁSA A projekt az
Intelligens pályákon, intelligens járművek szekció Európai együttműködés az összekapcsolt és autonóm járművek közlekedési kérdéseiben
Intelligens pályákon, intelligens járművek szekció Európai együttműködés az összekapcsolt és autonóm járművek közlekedési kérdéseiben Dr. Erb Szilvia Főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Gépjármű-közlekedési
MÉrnöki szerkezeteket DIagnosztizáló és Nyilvántartó Alkalmazás (MEDINA) Erdődi László MÁV Zrt. PVÜF Híd és Alépítményi Osztály
Erdődi László MÁV Zrt. PVÜF Híd és Alépítményi Osztály 1 Vasúti Hídgazdálkodási Rendszer (HGR) az 1990-es években többszöri módosítását követően került bevezetésre. Ez a rendszer sok szempontból mára már
Országos Rendezési Tervkataszter
TeIR Országos Rendezési Tervkataszter Felhasználói útmutató Budapest, 2015. április Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ... 3 2. LEKÉRDEZÉSEK... 3 2.1 TERV ELLÁTOTTSÁG LEKÉRDEZÉS... 4 2.1.1. Kördiagram... 5 2.1.2.
e-bug egészségfejlesztési program iskolások számára
Kedves Érdeklődő! Tudod hogyan kell helyesen kezet mosni? Megfelelően használod az antibiotikumokat? Mit tudsz a mikróbákról? Ismered meg a szexuális úton terjedő betegségeket és tudod hogy lehet megelőzni
DSD. A W3C Magyar Iroda Akadálymentesítési Törekvései Pataki Máté, Kovács László
A W3C Magyar Iroda Akadálymentesítési Törekvései Pataki Máté, Kovács László A World Wide web Consortium (W3C) Hogy kihasználhassuk a Web nyújtotta összes lehetőséget... A webszabványok fejlesztésének semleges
TÁMOP 1.4.2.-007/2008-0001 projekt a fogyatékos emberek munkaerőpiaci helyzetének javítására. MISKOLC 2010. november 16.
TÁMOP 1.4.2.-007/2008-0001 projekt a fogyatékos emberek munkaerőpiaci helyzetének javítására MISKOLC 2010. november 16. V Á Z L A T Alapelvek A projekt célja A fogyatékosság értelmezése Projekt szolgáltatásai
Árvízi veszély-és kockázattérképezés hazai helyzete
Árvízi veszély-és kockázattérképezés hazai helyzete Árvízi veszélyeztetettség Magyarországon 2015 konferenciasorozat, Szolnok 2015. február 03. LAURINYECZ PÁL műszaki referens KÖRÖS-VIDÉKI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG
H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom:
H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Környezetvédelmi Bizottsága 2015. február 10-i ülésén az alábbi határozatokat
JOOTTHON MÉDIAAJÁNLAT TARIFATÁBLÁZAT (utolsó frissítés: 2014. március 25.)
JOOTTHON MÉDIAAJÁNLAT TARIFATÁBLÁZAT (utolsó frissítés: 2014. március 25.) A Jootthon nem csupán egy hirdetési- nyilvántartási portál, Jootthon egy olyan közösség, amelynek tagjai folyamatosan oszthatnak
Célegyenesben a Bubi. Célegyenesben a Bubi
Célegyenesben a Bubi 1 Közlekedés Koordinációs Központ Kerékpáros Konferencia 2013. szeptember 19. A budapesti közbringa rendszer előkészítésének folyamata és a kapcsolódó kerékpárosbarát fejlesztések
Sikeres részvétel a HORIZON 2020 és egyéb európai pályázatok konzorciumaiban. dr. Sebők András cégvezető Campden BRI Magyarország Nonprofit Kft.
Sikeres részvétel a HORIZON 2020 és egyéb európai pályázatok konzorciumaiban dr. Sebők András cégvezető Campden BRI Magyarország Nonprofit Kft. 1 Az EU HORIZON 2020 kutatási projektek alapelvei Összetett
A játék összeköt! Legyen neked is befogadó a játszótered! Játszótér mindenkinek!
A játék összeköt! Legyen neked is befogadó a játszótered! 1 Az egyetemes tervezés eredményeként különösebb átalakítás nélkül hozzáférhetőek a termékek, szolgáltatások, így a játszótér is, mindenki számára,
EU 2020 és foglalkoztatás
EU 2020 és foglalkoztatás EU 2020 fejlesztési stratégia egyik kiemelkedő célkitűzése a foglalkoztatási kapacitás növelése. A kijelölt problémák: munkaerő-piaci szegmentáció képzési kimenetek és munkaerő-piaci
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.2.28. COM(2017) 101 final Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap igénybevételéről (EGF/2017/000 TA 2017 - Technikai
Kérdezési stratégiák a probléma alapú tanulásban HOGYAN GAZDÁLKODIK EGY ORSZÁG?
Készítette: Simkó Krisztián 2016. november 5. Kérdezési stratégiák a probléma alapú tanulásban HOGYAN GAZDÁLKODIK EGY ORSZÁG? A probléma feldolgozása az előző óra utolsó részében kezdődik. Idő 10 Problémafelvetés,
A szakszolgálati ellátórendszer támogatása TÁMOP 3.4.2.B.
A szakszolgálati ellátórendszer támogatása TÁMOP 3.4.2.B. A pedagógiai szakszolgálati tevékenységek (2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről) a) a gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás
7. SZER GYORSJELENTÉS
7. SZER GYORSJELENTÉS A Szolgáltatáselemző Rendszer (SZER) adatállományának elemzése a 2014. április 1. és 2016. május 31. közötti időszakra vonatkozóan Tartalom Bevezetés... 3 Álláskeresőkre vonatkozó
Száj ki Tavak Aranykárász Horgász és Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület 9831 Bérbaltavár. Rákóczi F. u. 51.
Száj ki Tavak Aranykárász Horgász és Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület 9831 Bérbaltavár. Rákóczi F. u. 51. Adószám: 18880302-1-18 Pk.60.168/1992/23 2016. évi Közhasznúsági jelentése Bérbaltavár, 2017.
A fogyatékos munkavállalók tapasztalatai - EBH kutatások 2010-2013
TÁMOP-5.5.5/08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése A fogyatékos munkavállalók tapasztalatai - EBH kutatások 2010-2013 Szabados Tímea 2013. December
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/222-1/2013/I. Üi.: dr. Dobó A./dr. Sánta E. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: A Csongrád Megyei Kormányhivatallal
EURES. Biztonságos külföldi munkavállalás. Horváth Máté EURES társhálózati koordinátor PM EURES Nemzeti Koordinációs Iroda október 17.
EURES Biztonságos külföldi munkavállalás Horváth Máté EURES társhálózati koordinátor PM EURES Nemzeti Koordinációs Iroda 2018. október 17. Mi jut az eszébe arról, hogy uniós munkavállalás? Ön dolgozott
Az Európai Bizottság javaslata az egész életen át tartó tanulást szolgáló Európai Képesítési Keretrendszer létrehozására
Az Európai Bizottság javaslata az egész életen át tartó tanulást szolgáló Európai Képesítési Keretrendszer létrehozására Az Európai Képesítési Keretrendszer (EKKR) az EU tagállamok kormányfőinek kezdeményezésére
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.6.22. COM(2011) 358 végleges Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapnak az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság
ÉPÍTÉSZETI PROGRAM. Rostás Zoltán. Eck Imre fotóművész épület- és városképeivel
ÉPÍTÉSZETI PROGRAM Rostás Zoltán Eck Imre fotóművész épület- és városképeivel Fotó: Eck Imre Fotó: Eck Imre Fotó: Eck Imre A tartalomjegyzék mellett a megrendelőt program készítőit a készítés kezdetét
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. év február 13-i ülésére Tárgy: Hozzájárulás akadálymentesítési beruházás elvégzéséhez Előadó: Koósné Stohl Ilona intézményvezető
Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Nyílt eljárás. HU-Budapest: Jóváhagyási és kiviteli tervek, specifikációk
1/14 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:114377-2010:text:hu:html HU-Budapest: Jóváhagyási és kiviteli tervek, specifikációk 2010/S 77-114377 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL
A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények
13. sz. melléklet A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények Sorszám A szervezet neve Tevékenysége Önkormányzati szervek 1. Polgármester Részvétel a döntés-előkészítési,
Vállalkozások fejlesztési tervei
Vállalkozások fejlesztési tervei A 2014-2020-as fejlesztési időszak konkrét pályázati konstrukcióinak kialakítása előtt célszerű felmérni a vállalkozások fejlesztési terveit, a tervezett forrásbevonási
Jogszabály: évi XXVI. törvény. a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról
Jogszabály: 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról Fogalmak: fogyatékos személy aki tartósan vagy véglegesen olyan érzékszervi, kommunikációs, fizikai,
OTE törekvései a tranzitfoglalkoztatási modell hazai elterjesztésében és a hálózati munkában
OTE törekvései a tranzitfoglalkoztatási modell hazai elterjesztésében és a hálózati munkában Molnár Máté elnök 1996: OFA elindítja kísérleti foglalkoztatási képzési programjait. 1998: OFA tranzit pályázat
TERVEZET BÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2015-2020. ÉVI GAZDASÁGI PROGRAMJA
TERVEZET BÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2015-2020. ÉVI GAZDASÁGI PROGRAMJA Előterjesztés a 2014. január 21-én tartandó képviselő-testületi ülésre Készítette: Huszárné Lukács Rozália polgármester E L Ő T E R
KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. sz. módosítás. 1. Preambulum
KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására 1. sz. módosítás 1. Preambulum Az Óvoda és bölcsőde fejlesztése Szekszárd Szőlőhegyen Konzorcium (a továbbiakban
A DUNA TAKARÉK BANK Zrt. Fogyatékkal élőkre vonatkozó stratégiája
A Duna Takarék Bank Zrt. Igazgatósága által 11/2018/IG számon jóváhagyott szabályzat A DUNA TAKARÉK BANK Zrt. Fogyatékkal élőkre vonatkozó stratégiája Hatályos: 2018. március 01-től Csicsáky Péter vezérigazgató
A Diagnosztikus mérések fejlesztése c. program átfogó bemutatása
DIAGNOSZTIKUS MÉRÉSEK FEJLESZTÉSE (TÁMOP 3.1.9/08/01) Csapó Benő www.staff.u-szeged.hu/~csapo A Diagnosztikus mérések fejlesztése c. program átfogó bemutatása Oktatáselméleti Kutatócsoport Diagnosztikus
GINOP Gyakornoki program - támogató szolgáltatások. ismertető
GINOP-5.2.5-16 Gyakornoki program - támogató szolgáltatások ismertető A GINOP-5.2.5-16 Gyakornoki program - támogató szolgáltatások projekt A projekt célja: A GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők
ÉS A KROKODIL. Dr. Almássy Kornél BKK Közút Zrt. 40. ÚTÜGYI NAPOK szeptember Szeged
1 ÉS A KROKODIL Dr. Almássy Kornél BKK Közút Zrt. 40. ÚTÜGYI NAPOK 2015. szeptember15-16. Szeged Egy hüllő a fővárosi forgalomirányításban 2 2013-EU-50003-P? 40. ÚTÜGYI NAPOK 2015. szeptember15-16. Szeged
2013. NOVEMBER 13. 9.00. 13.00. Gundel Étterem, BUDAPEST. A projektesemény az Európai Bizottság társfinanszírozásában valósul meg.
A FIATALOK FOGLALKOZTATÁSÁNAK ELŐMOZDÍTÁSA PROJEKT KONFERENCIA 2013. NOVEMBER 13. 9.00. 13.00. Gundel Étterem, BUDAPEST A projektesemény az Európai Bizottság társfinanszírozásában valósul meg. 09.00-09.30
Pályázati figyelő 2010. május/2
Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 Támogatási keret Támogatás összege Oktatási és Kulturális Minisztérium esélykülönbséget mérséklő kulturális vidékfejlesztésre
A FODISZ SZEREPE A FOGYATÉKOSOK SPORTJÁBAN. FODISZ: Több, mint sport!
A FODISZ SZEREPE A FOGYATÉKOSOK SPORTJÁBAN FODISZ: Több, mint sport! A FODISZ megalakulásának indítékai Közel 80.000 fogyatékos diák tanul integrált és szegregált oktatási intézményekben Magyarországon;
A MTESZ SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI SZERVEZET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE év
A MTESZ SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI SZERVEZET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2011. év Nyíregyháza, 2012.május 18. Losonczi László ügyvezető igazgató 1 AZ MTESZ SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI SZERVEZET KÖZHASZNÚSÁGI
MOBIL TÉRKÉPEZŐ RENDSZER PROJEKT TAPASZTALATOK
MOBIL TÉRKÉPEZŐ RENDSZER PROJEKT TAPASZTALATOK GISopen 2011 2011. március 16-18. Konasoft Project Tanácsadó Kft. Maros Olivér - projektvezető MIÉRT MOBIL TÉRKÉPEZÉS? A mobil térképezés egyetlen rendszerben
Kerékpáros balesetek és a forgalom Helyzetelemzés és következtetések. László János Magyar Kerékpárosklub
Kerékpáros balesetek és a forgalom Helyzetelemzés és következtetések László János Magyar Kerékpárosklub Kiindulás Országos és Budapesti adatok Tanulságok és feladatok Kiindulás Közös nevező Adatok korlátai
PTE PMMK részvétele az Intelligens Energia Európa Programban
PTE PMMK részvétele az Intelligens Energia Európa Programban Dr. Magyar Zoltán Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar 2010. április 9. Társasházak energia-hatékony felújítása projekt 2007-2009
Adósságrendezéstől a pénzügyi integrációig
Adósságrendezéstől a pénzügyi integrációig Hitel-S Program 2009-2018 Magyar Máltai Szeretetszolgálat a szegények szolgálata Az információs társadalomban a szegénység egyik legfőbb forrása az információhoz
Városi feladatkörök. Szentendre Város Önkormányzata és a Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal. Dr. Gerendás Gábor jegyző
Városi feladatkörök Szentendre Város Önkormányzata és a Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal Dr. Gerendás Gábor jegyző I. Mit értünk a Város alatt? Szentendre Városának működéséért, a különböző közszolgáltatások
Hasznos információk a fogyatékosságról. Összeállította: Kovács Tímea
Hasznos információk a fogyatékosságról Összeállította: Kovács Tímea Mi a fogyatékosság? A fogyatékosság nem betegség, hanem egy tartós vagy véglegesült állapot. A fogyatékos ember, aki tartósan vagy véglegesen
Jó megoldások az akadálymentes közösségi közlekedési szolgáltatások tájékoztatására
Jó megoldások az akadálymentes közösségi közlekedési szolgáltatások tájékoztatására Az alábbiakban röviden összefoglaljuk a BKK akadálymentes szolgáltatásainak tájékoztatását. Akadálymentesen Budapesten